MELYIK OLDALON ÁLLSZ?

Mert ha úgy gondolod, hogy a baloldalon, akkor igen nagy bajban vagy egykomám, rengeteg oknál fogva.
Valahogy úgy áll a helyzet, mint az egyszeri faluban, délben, mikor az átutazó megkérdezte: hát ebben a faluban miért nem harangoznak?
Ezer oka van annak, mondta Józsi bácsi.
Hát mondjon egyet! - így a bánatos utazó.
Hát például nincs harang, mondta a helyi viszonyok ismerője, és szomorúan mosolygott.
Valahogy így vagyunk ezzel mi is, akik a politikát hobbiból vagy hivatásból adódóan figyeljük, lassan már nagyítóval keresgéljük egy vállalható, vállaltan baloldali párt nyomát, de nemigen találjuk.

Hosszú út vezetett idáig, huszonöt évig botorkáltunk rajta, néha-néha felcsillant valami kis remény, aztán valamelyik magát baloldalinak hirdető politikus boldogan lepisilte a fellobbanó lángot, majd némi sistergés után várakozhattunk ismét, új reményre, bánatosan.
Orbán elérte a célját, a baloldal politikai szervezetei gyakorlatilag megsemmisültek.
Merem remélni, csak átmenetileg, mert a szervezeteket ugyan meg tudta bénítani, de a társadalmi körülményeket, melyek szükségszerűvé teszik a baloldali politizálás létét, nem tudta felszámolni, sőt, inkább még rájuk is erősített.
A mai pártpalettán valódi baloldali párt nincs, habár a választó azt hiszi, hogy van ilyen, és a saját szektáját ruházza fel az igazi baloldaliság illúziójával.
Egyáltalán ki a baloldali?
Mit jelent ma a baloldaliság?
Baloldali egy párt csak attól, hogy baloldalinak deklarálja magát?

Itt is dúlnak a fogalmi zavarok, a választó meg egyébként sem túl képzett ideológiailag, ellenben ha nem akar a jobboldalra vagy a szélsőjobbra szavazni, akkor azt, aki nem azon a térfélen ugrabugrál, automatikusan baloldalinak véli.
Így aztán baloldalinak nevezi az MSZP-t, amelyik mára már pártnak is alig nevezhető, és ami eredményt mégis elér talán, az leginkább hűséges tagjai nosztalgiájának köszönhető, akiket idáig elhozott még a lendület, de a mai állapotok között számukra sincs tovább.
Az, hogy Szanyi kapitány időnként hőbörög kicsit, meg kiadja a jelszót, hogy balra át, olyan kevés a baloldalisághoz, mint vöröshagymában az osztályöntudat.

Szokták még baloldalinak nevezni a Demokratikus Koalíciót is, pedighát nem az, pontosabban senki sem tudja, hogy milyen pártról is van szó, már ha a pártot társadalmi csoportok érdekérvényesítő gépezeteként szemléljük.
Gyurcsány azt mondja, miután Kádárt populista politikusnak nevezte: „ A baloldal gondja, hogy a saját választói szociális kiegyenlítődést és állami gondoskodást várnak, de ez a tömegigény a globális piacgazdaság keretei között nem szolgálható ki.
A baloldal ezért rendszeresen csalódásba hajszolja a híveit.”
Én meg közben arra gondolok, hogy a legfrissebb felmérések szerint már megint nyílt a szociális olló, már megint gazdagabbak lettek a gazdagok és szegényebbek a szegények, eközben a magyar demokraták egyik legértelmesebb figurája képes ilyet mondani: „Az a fajta kádári populizmus, amit Orbán Viktor nyom, rövid távon sikeres.”
Nem mennék bele abba, hogy ez a populizmus miért nem kádári, meg, hogy Kádár és a populisták miben különböznek egymástól, csak megemlíteném, hogy Kádár nem csak ígérgetett a kétkezi dolgozóknak és a falu nincstelenjeinek, mint utódai aztán, mindahányan.

Nem hiszek abban, hogy létezik egy olyan keskeny mezsgye, melyen el lehet botorkálni a jövőbe anélkül, hogy pofára ne essen az, aki úgy akar baloldali lenni, hogy a kádári kisember létbiztonság iránt támasztott teljesen jogos, és a fejlett nyugati demokráciákban sem tagadott igényeit ki ne próbálná elégíteni.
Nehéz egy lyukból egyszerre hideget és meleget is fújni, és nem lehet mindenki érdekeit egyszerre képviselni, ez illúzió, mi több, ez maga a populizmus.
A baloldal – tetszik-nem tetszik – maga a kádári kisember, a munkás, a paraszt, a kisértelmiségi, az alkalmazott, a munkanélküli meg a zsellér és napszámos.
Vagy értük dolgozik valaki, vagy nem baloldali, hanem valaki vagy valami más, ami lehet ugyan értékes, de úgy viszonyul a baloldalisághoz, mint a meleg Vichyssoice szarvasgomba carpaccio-val a krumplileveshez.
A kromplileves legyen kromplileves, ugyebár.

Természetesen elegánsabb dolog a kisujjunkat elegánsan eltartva az eszmétől különféle liberális és konzervatív irányzatokkal kokettálni, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus is a polgári középosztály luxus-világnézete.
Könnyen liberális valaki, ha annak anyagi feltételei biztosítottak, könnyen konzervatív, ha minden nap reggelizik, ebédel, uzsonnázik, este meg vacsorázik a Costesben vagy az Onyxban.
Nem populizmus az, ha a kisembernek élhető életet kínálunk, hanem a társadalmi béke záloga.

És még így is a DK lenne a baloldal reménysége, ha a pártelnök képes lenne feladni művileg előállított álmait, és a társadalmi folyamatokat figyelembevéve tisztázná viszonyát a társadalmi osztályokhoz, rétegekhez, no meg saját magához.
De, ha az osztályharctól sikítófrászt kap az elsőgenerációs értelmiségi nagy megfelelési kényszerétől indíttatva, hát tőlem hívhatja őket bárminek - a libacsapatnak is mindegy, hogy tagjait libuskáimnak vagy ludaimnak hívod, ha a végén libasült vagy ludaskása lesz sorsuk beteljesülése.

A többi párt meg nem is párt, baloldali pártnak meg végképp nem baloldali, hiszen nem embereket képviselnek, hanem illúziókat.
Még a Kétfarkú Kutya Párt is különb mindegyiknél, az legalább jogos emberi igények (ingyensör, örök élet) kielégítését tűzi célul.
Viccpártok, de úgy kommunikálnak, mintha százezrek, milliók állnának mögöttük, holott, ha például Fodor Gábor legyűrné nyaki gerinc-csigolya meszesedését és hátrafordítaná a fejét, hat embert. ha találna maga mögött.
Viszont lehet, nem húzódna még jobban agyi ereire a meszesedés szomorú folyamata.
Az Együtt-PM javára írható, hogy meg sem próbál baloldalinak látszani, ők jól elvannak együtt, leginkább a Jávor–Karácsony duó meg a két gidájuk, Juhász és Szigetvári.
Ők Bernstein ideológiai alapjain állnak: a mozgalom minden, a végcél semmi…

Ha én azt hinném magamról, hogy szociáldemokrata vagyok, akkor azért csak megszúrnám legkényesebb testrészem, mely pedig a teveitatás optimalizálásához – az úgynevezett „two brick method” - alkalmazásához nélkülözhetetlen, a konyhában található leghegyesebb késsel.
Az esztétikailag legfeljebb a „tűrt” kategóriába besorolható buffó szégyen a magyar baloldalra nézve, és nem a testalkata, hanem emberi minősége miatt, egy ilyen ember csak arra jó, hogy egy történelmi párt utolsó maradványait a sírba lökje.
Lennének még a hajdani Munkáspárt maradványai, Thürmerrel az élen, akinek már régen éhen kellett volna vesznie egész Központi Bizottságával együtt, de ez a családirtással esne egy kategóriába, én meg humánus vagyok a végtelenségig.
Hogy ki finanszírozza a mai napig a kártékonyságát, az rejtély, mindenesetre ingyen senki nem lehet ennyire Thürmer, ugye.

Vajnai Attila pártjában lennének ideológiai tartalékok, de pénz híján állandóan akciózniuk kellene, ez meg a rendelkezésre álló káderállománnyal nehézkes, mire a tagság odarohan valahova a mankókkal és a vörösre festett járókeretekkel, addigra talán még a kommunista eszme is kivívja világméretű győzelmét.
A fiatalok között nem sikk a baloldaliság, ebben az országban egyetlen ember sincs, akinek az őse kétkezi munkás, neadjisten proli lett volna, a sok elsődiplomás grófi és bárói csemete úgy fintorog a proliszagtól, a kispolgári lét enyhe kelkáposztaszagától, mintha szarba verték volna az orrát, jóllehet, csak felmenői illatát érzi…

Természetesen eljön majd valaki, aki felvállalja a baloldaliságot, mikor annak eljön az ideje.
A jugoszláv partizánok dala fejezi ki a folyamat lényegét:  „To je nama naša borba dala, da imamo Tita za maršala.”
A mi harcunk adta nekünk Titot marsallnak, - nem Tito adta a harcot, hanem a harc adta Titot, ha érzed a differenciát, - azaz a történelem kitermeli azokat a személyiségeket, akikre az adott feladatokhoz szükség van.
Nem biztos, hogy ismerjük, lehet, hogy ma még kisiskolás, de el fog jönni, ez kétségtelen.
Nem Messiásként, hanem elkötelezett harcosként, akire majd szeretettel és tisztelettel tud nézni a kisember, akit megért, akit követni tud.

Türelem.

:O)))

EGYNAPOS SZENZÁCIÓK

Átszervezi kommunikációját a Szocialista Párt.
Ami azt illeti, ezt évekkel ezelőtt, a vesztes választások után azonnal meg kellett volna tennie, hiszen katasztrofális vereségének egyik – ha nem a legfőbb – oka a minősíthetetlenül gyenge tömegkommunikációs tevékenység volt.
Ha most kezd hozzá, akkor az olyan, mint a sült liba elé szórt kukorica, nemigen segít rajta.
Már az egész világ attól volt hangos, hogy a média a negyedik hatalmi ág, és most tekintsünk el ennek elemzésétől, igaz vagy téves voltától, de arra ez a közvélekedés határozottan rámutatott, hogy eltolódtak a hangsúlyok a média XXI. századi szerepét illetőleg.
Régen a sajtó, a rádió, televízió tudósított az eseményekről, ma formálja azokat.
Ennek megállapításához nem kell egyetemi végzettség, elég hozzá bőven a józan paraszti ész, meg nyitott szemmel járni fel-alá a világban.
Elég észrevenni és megérteni azt az egészen szélsőséges változást, mely a hétköznapokban végbement, mely szerint ami, vagy aki nincs a médiában, az nincs.
Ezért aztán nem közömbös, hogy a média felületeit ki uralja, melyik politikai erő hol és hogyan tudja eljuttatni üzeneteit a választókhoz, egyáltalán, el tudja-e juttatni mondandóját a néphez.
Ezzel választást lehet nyerni és veszíteni egyaránt.
Ezért elképesztő, hogy hova jutott a baloldal ezen a területen, és a mai napig nem látszik, hogy bármiféle változást várhatnánk.
Történelmi bűne ez a baloldal vezetőinek, ha árulás és mutyi az oka, ha egyszerűen csak szűklátókörű felelőtlenség.
Egyszerűen elfogyott a baloldal rendelkezésére álló médiafelület, sem rádió, sem televízió-csatorna nincs, amelyik egyértelműen baloldali irányítású lenne, tehát valamelyik baloldali alapítvány vagy intézmény működtetné.
A közismert, baloldali médiumok közül egyetlen napilap, a Népszava harcol az idővel, az egyre zsugorodó piaccal, az állandó forráshiánnyal, az egyébként baloldalinak tartott médiumok közül az ATV a Hit Gyülekezete tulajdonában van, míg a Klubrádió magánkézben.
Ez azzal is jár, hogy mindhárom kiszolgáltatott helyzetben tevékenykedik, egyiket a pénzügyi ellehetetlenülés állandóan fel-felbukkanó réme fenyegeti, másikat a frekvencia megvonásával és a frekvencia-díjjal lehet kézben tartani, a harmadik pedig az állami egyházi finanszírozáson keresztül lehet konstruktív szerkesztésre késztetni.
Kézben is tartják őket – nem a baloldal érdekeinek megfelelően.
Remekül érzékelhető ez, elég az október 23.-i tüntetéssel kapcsolatos reakcióikat megfigyelni, azt a teljesen egybehangzó kórust, mely az összefogás ellen zengte dalát, nyilvánvalóan nem a baloldal szekerét tolva és a Fidesz kommunikációjának állításait szajkózva, Mesterházy vélt érdekeit támogatva.
Érdekes módon Mesterházy a legkevésbé támadott baloldali politikus a jobboldali, vagy a jobboldal által felügyelt médiában, beleértve ebbe a kereskedelmi televíziókat is - talán nem véletlenül.
Két eset lehetséges: vagy háttérmegállapodás van a személyéről, vagy annyira vértehetségtelen, hogy kár is rá a szót pazarolni.
Ellenben Gyurcsányt, Kunczét, Fodort lelkesen támadták balról is, mert a teljes demokratikus ellenzék összefogása mellett mertek szót emelni, nem is szólva arról a hisztériáról, melyet a tömeg skandálása váltott ki azok között, akiknek elvileg ennek az elvnek elsőszámú propagandistáinak kellene lenni.
Csakhát, ugye, az a korpás hajuk…
Merthogy meg is kellene élni valamiből, és ha valaki azoknak dolgozik, akik az összefogás elvének esküdt ellenségei, hát nemigen várható el tőle harcos kiállás.
A mai megrendelés sokkal kedvesebb tud lenni, mint egy bizonytalan választási győzelemért folytatott harc, persze azért lehet időnként harcias kijelentéseket tenni, de mindjárt utána kell tenni, hogy másrészt, és a végkicsengésnek okvetlen azt a célt kell szolgálni, melyet a megrendelő meghatározott.
Az egyértelműen érzékelhető, hogy valahonnan valakik hirtelen beleöntöttek egy kisebb zsák pénzt a véleményformáló, baloldalinak tartott média zsebébe.
A Táncsics – alapítványról is kiderült, hogy van pénze a Népszavára, az ATV fenntartója történelmi egyházzá érett, jogosulttá válva ezzel az újonnan született egyházi kisded a dúsan duzzadó állami csecs szopogatására, a Klubrádió is hozzájut az ingyen-frekvenciához, Kuncze Gábor meg repült, mikor olyat mondott, amit nem kellett volna.
Van még egy szegmense a médiának, mely ma még szabadnak mindható, de persze a baloldal szempontjából nézvést ez sem problémamentes.
Az internet ma még szabad, de ha veszít a választáson a baloldal, akkor el lehet kezdeni erről is múltidőben beszélni.
Az internet a jövő médiája, a nyomtatott sajtó egy részét – a napilapokat – gyakorlatilag már le is takarította a pályáról, hiszen azok nem képesek nyerni az internetes felületekkel folytatott hírversenyben, másrészt az olvasói szokások is megváltoztak.
A mai középkorosztály és a fiatalok egyaránt az internetes felületeket és a közösségi oldalakat preferálják, a híreket, de a háttér-információkat is azonnal szeretik olvasni, lehetőleg számukra kedvező formában, például okostelefonjaikon keresztül is fogyaszthatóan.
És imádják az interaktivitást, szeretik elmondani a véleményüket a világ dolgairól, eközben persze előfordul, hogy jelentősebb tömegeik - mondjuk úgy, a baloldal aktív része - nem csak a hivatásos véleményformálók sztereotípiáit böfögi vissza, hanem elkezd önállóskodni és – óh, irgalom atyja ne hagyj el – még gondolkodni se restell.
Nem is szereti ezt senki, mint ahogy a bloggereket sem - még a legkiválóbb emberi kvalitásokkal bíró politikusok sem viselik könnyen, ha az egérszürke parlagi blogger nem osztja a nézeteiket, nyíltan vallják, hogy nem olvasnak blogokat.
Pedig abban van a választó véleménye, mert a blogokat többnyire ingyen írják, míg a pénzért született írások mögött ott a sanda vágyakozás a következő írás megjelentetésére.
A Népszava online például kiirtotta az új dizájnból a blog-felületet, az ország vezető politikai napilapja, a Népszabadság nolblog-felületén előbb kerül ajánlólistára a pireneusi hegyikecske szerelmi életéről szóló értekezés, mint egy aktuális politikai témára reflektáló, amatőrtől származó írás.
Baloldali, színvonalas internetes portál nemigen létezik, a pártok hivatalos honlapjait ne tekintsük most médiának.
A szocialisták Táncsics-alapítvány által fenntartott portálja csak addig volt érdekes, míg ki nem szorították belőle Gyurcsány látens és virulens híveit, azóta zenei ajánlatok és szabásminták, továbbá áfonyáspacal receptek kincsestára.
A DK internetes fórumát is átadták az enyészetnek, a pártok honlapjain meg a politikusok végeznek fogalmazási gyakorlatokat, meg üzengetnek egymásnak, elbeszélve a választó feje felett.
Baj ezen kívül már csak a média működtetésével van, no meg a tömegpropaganda egyéb eszközeivel.
Amit ugyanis el lehet rontani, azt a baloldali média elrontja, a tömegpropaganda meg gyengécske.
Ha holnap Orbán Viktor - kezében egy nyilaskeresztes zászlóval, meztelenül és a „Margaréta drága kis cseléd” című slágert énekelve - egy bakkecske hátán lovagolna végig a körúton, karikásostorral hajtva maga előtt a szintúgy meztelen Selmeci Gabikát - ezek akkor sem tudnának hírt csinálni belőle, arról nem szólva, hogy másnapra még az eseményről megjelent mínuszos hír is feledésbe merülne.
Itt van például a felcsúti polgármester esete, aki bekerült Orbanisztán milliárdosai, a leggazdagabb magyarok közé.
Nyilvánvaló, hogy ezt tisztességes úton elérni lehetetlen, Mészáros Lőrinc meg nem egy feltaláló-típus,
de abban biztos vagyok, hogy jobb, mint Széles Gábor, aki a semmiből fakaszt energiát, mert a stróman-típusú polgármester a semmiből fakaszt annyi pénzt, hogy akár egy erőművet is meg tud venni rajta.
Hát ez az ő dolga.
Kultúrállamokban ugyan a rendőrség dolga is lenne, de ez Magyarország, ne éljünk álomvilágban.
Viszont a médiának dolga lenne, hogy nyúljon alá, mint a zsidólátó asszony Vonának, és addig csavargassa – tekergesse dicső függesztékeit, mígcsak ki nem derül, hogy kitől-mitől tollasodott meg az istenadta.
Ne reménykedjünk, ez mostanában nem fog bekövetkezni.
Márpedig aki azt állítja, hogy médiatámogatás nélkül választásokat lehet nyerni, azt minden valamirevaló teve leköpi, mert az hazudik.
Viszont bukni lehet rajta, hiszen a hajdani hashajtó-reklám is azt mondta: Míg ön alszik a Darmol dolgozik.
Ez igaz a Fidesz nagyon primitív, nagyon mechanikus, nagyon gyermeteg, de nagyon hatékony, nagyon következetes kommunikációjára is.
És az eredmény is azonos lesz, sajnos…

:O)))

HÁZMESTERSIRATÓ

Fennforgás van a Nemzeti Elmegyógyintézetben, hármaska átült a protokoll egyes ülésre, ettől mindjárt el is kezdte tényezőnek érezni magát és beindult.

Ez nem szokott jót hozni erre a sorsüldözte kis országra, mely akár maga a Kánaán is lehetne, ha nem csúfítaná el istenáldotta rónáit, hegyeit és lankáit a mindenhol fellelhető vörös métely, mely eléggé el nem ítélhető módon betette mocskos mancsát a Nemzet Házába is, melyet valami hanyagság folytán még mindig Országháznak hívunk.

De adott is nekik a nagybajszú főméltóság, hogy a fal adta a másikat!

Hiába, ha egyszer elkezd szalajtani a Házelnök és Ideiglenes Köztársasági Elnök Úr, olyankor nincs megállás, olyankor jön a kötél emlegetése, meg a többi nehézsúlyú tahóság, melyet kinevelni senki nem mer belőle, ami végül is igennagy kár.  

Tegnap is vártam, majdcsak felpattan valamelyik frakcióvezető vagy pártelnök és tart neki egy rövid illemtan órát, melynek keretében elmondja, hogy a Főméltóság vagy bényakalt és megártott neki Viktor házi főzésűje, a rézelejét kaphatta, - vagy csak egyszerűen elmekórtani eset, - az elsőt aludja ki, a másodikat meg kezeltesse.

Sajnos a bajuszkirály elfelejtette, hogy a baloldali képviselők sem az Auróra ágyúszavára kerültek a Parlamentbe, hanem őket is a választópolgárok juttatták ebbe a szégyenletes helyzetbe.

Oda, ahol olyanokkal kell együtt üldögélniük, akik a legelemibb udvariassági szabályokat se ismerik, viszont agresszív pofátlanságukat akármelyik rendes kocsmában azonnal kiutalt hatszázhuszonkét nehéztüzérségi pofonnal jutalmaznák, a bajszával meg feltörölnék, amit odahányt.

Szerintem nagy hiba volt világgá küldeni Görög Ibolyát, legalább azt megvárhatták volna, míg kiokosítja ezeket, hogy nem illik az ebédlőasztalnál az orruk kifújását a terítőbe hangos szellentésekkel kísérni - ez a lecke már nem kerülhetett sorra…

Sajnos a baloldali politikusok finnyásan betartják az illemszabályokat, holott mindenki tudhatja aki akarja, hogy pofátlanság ellen nem lehet szerény és szégyenlős mosollyal fellépni, itt nem elég a kivetítőről felolvasott, ezerszer átrágott és mérlegre tett mondatokkal operálni, ide egy Szanyi kell, aki el tudja az ő szintjükön is érthetően magyarázni, hogy miért is kell nekik ledérnek feltételezett életű felmenőjüket felkeresni, gyorsan, ámde lábujjhegyen.

Talán nem gondolták át, hogy ezzel ez a modortalan alak nem csak őket, hanem alapvetően azokat a százezreket sértette meg, akik őket a Parlamentbe juttatták.

Ma persze nem ezzel a modortalan tahósággal van tele a sajtó, hanem azt taglalják átszellemülten és elégedetten a baloldalon, hogy azért – bár áttételesen és virágnyelven, senki által nem hallott módon, de állítólag – elnézést kért.

Ha lenne egy komoly profi baloldali politikus, akkor az valószínűleg javasolta volna neki, hogy a Fidesz kedvenc kecskéjének hátsó lábait eressze bele a gumicsizmájába, majd markolja erősen a két szarvát, azok között kérjen elnézést, miközben szerelmi életét éli a szerencsétlen bakkal.

Azt hittem, ettől a bátor kiállásától a mi kedvenc házmesterünk majd kisidőre megnyugszik, de nem – az embert az ellenfelei is minősítik, így hát nekiment az Uniónak és az IMF-nek is.

Azt mondta a Le Monde-nak nyilatkozva, hogy játszanak velünk, meg akarnak alázni bennünket.

Ha az IMF tud kölcsönt adni Nigériának vagy Csádnak, Magyarországnak is hitelt kell nyújtania - mondá Kövér László a Le Monde című liberális francia lapnak.

Hát igen, a baromság határtalan és független az éppen betöltött állami tisztségtől.

Ha valaki meg tudja nekem magyarázni, hogy miért kellett Nigériát és Csádot  pejoratív kontextusban emlegetni akkor, amikor ezek az államok nem lehetnek összehasonlítási alap számunkra semmiféle tekintetben, akkor leborulok a nagysága előtt.

Mellesleg Nigéria területe tízszerese Magyarországénak, lakossága 88 millió, igen jelentős kőolajkinccsel és ritka ásványokkal rendelkezik.

Egyszerűen érthetetlen, hogy hogyan engedheti meg magának egy magas állami tisztség betöltője ezt a stílust.

Afrika az emberiség bölcsője és valószínűleg jövőjének záloga is, itt estek le a fáról a Főméltóságaink elei, sokszáz évvel a normális emberek ősei után, tán ezért is vonzódnak annyira az őserdei stílushoz.

Mindenesetre az Unió sem fogja jónéven venni, ha a feltételek teljesítése helyett ilyen ostoba mellébeszélésekkel és ezzel a színvonallal kell beérni.

Mekkora hisztit rendeztek a Fideszesek annakidején, mikor Gyurcsány meggondolatlanul viccelődött az arab terroristákról, most akkor miért nincsenek felháborodva, mikor Afrika legnépesebb országát sértegeti a nemzet – remélhetőleg csak átmenetileg első – embere?

Hogy miért nem követelte a tegnapi Kövériáda után senki a lemondását, azt se nagyon értettem, hogy milyen alapon mer követelőzni az Uniótól, azzal sem vagyok másként, de hát nem is kell nekem mindent érteni, elég nekem, ha a libamellhez értek, párolt vöröskáposztával…

Az Unió meg az IMF akkor ad hitelt, amikor akar, konkrétabban, mikor a kockázatelemzői azt mondják, hogy vélhetően vissza fogjuk tudni adni, mert az ország gazdasági-társadalmi élete olyan állapotban van, hogy megbízható adósnak számítunk.

Mindenesetre, ha Magyarország olyan, mint Kövér, – ha én bankelnök lennék – akkor kapna pénzt a bankomtól, mikor a lányok örömszerzésre rendelt testrésze dalra fakad.

Márpedig – mégha csak átmenetileg is – ez az ember képvisel bennünket a világ előtt, ami eléggé húzós állapot, konkrétan vérciki, - talán még Plagi bácsi is jobb volt, és nincs kétségem, hogy a választékos modorú Áder még jobb lesz.

Mecsoda szerencsés népek is vagyunk, ennyi szuperalkalmas vezetőt tudunk adni népünknek és a világnak - Rákosi óta nem volt ilyen jódolgunk!

Oszt mégse vagyunk képesek megbecsülni.

Miért???

:O)))) 

THE DAY AFTER

Ha akarná, az Országgyűlés törvénybe iktatná a halhatatlanságát is – mibe kerül?

Egyébként is, nem a ma talmi csillogásának, hanem a történelemnek dolgozik a Mi Boldogságunk.

Habár kissé olybá tűnik, mit egy őrült szabómester, aki megörökölte a műhelyt és most tobzódik az anyagokban, egymás után rángatja le a polcokról a végeket és boldogan vág beléjük itt-ott a nagyollóval, nem törődve azzal, hogy a meghökkent megrendelők mit is szólnak a dologhoz.

Nanehogymár ők döntsék el, hogy mire van szükségük!

Így lesz a balett-táncosnak munkásgatyája, a vízszerelőnek meg tüllszoknyácskája.

Szilárd meggyőződése, hogy az Úr őt küldte reánk elválasztani az ocsút a tiszta búzától, a jót a rossztól, a szépet a csúnyától, merthogy neki a pajszeron, a tolvajkulcson és a zsákon kívül még küldetéstudata is van.

Nem könnyű az élet egy küldetéstudatos Vezér uralma alatt, aki lángpallosát lengetve kergeti nemzetét az általa megálmodott falanszter felé, aki sikeresen kiválogatta a szocializmusból és a kapitalizmusból egyaránt a legrosszabb dolgokat, akiből már gyermekkorában szó szerint kiverték a demokratikus szemlélt csíráit is, aki tekintélyuralomra szocializálódott.

A találkozás egy alattvalói létre szocializálódott tömeggel persze akár még sikeres is lehetne, csak az a baj, hogy úgy negyven évet elkésett ez a találkozás, a nemzetben rengetegen ébredtek öntudatra, rengetegen vannak olyanok, akiknek az alattvalói lét úgy hiányzik, mint üvegestótnak a hanyattesés.

Persze a helyzet adott, Törperős már bekotort maga alá mindent, ami szerinte örök uralma fenntartásához kell.

De a történelem azért azt tanítja, hogy az örökkévalóágnak szánt uralmaknak is vége szakad egyszer, néha nem is kell évszázadokat várni erre.

Gondoljunk bele, Hitler uralma 1933-tól 1945 elejéig tartott, és bár Sztálin hosszabban húzta, de halálának körülményeit tekintve ő sem dicsőségesen adta vissza lelkét teremtőjének.

Egyszer – reméljük, hogy nem túl sokára – véget érhetnek Orbanisztán dicső napjai is, akár egyszerű politikai úton is, hiszen ami azt illeti, neki nehezebb dolga van egy pici kis ország diktátorocskájaként kiépíteni a totalitáriánus államot, mint nagyhatalmak mákonyos lelkű vezéreinek.

De mi van akkor, ha például egyszerű állapotrosszabbodás áll be nála, már nem használnak a csodaszerek, egyre nehezebben turbózzák fel és – mondjuk - eljön az a nap, mikor fel kell számára szabadítani a Horn Gyula melletti ágyat?

Nehéz kérdés ez, de előfordulhat.

És ha előfordulna, akkor bármennyire is rossz állapotban lenne, nem lehetne rosszabb állapotban, mint az ország, mely dicsőséges regnálása után ottmarad.

Nem kétséges, roppant ügyesen terelte össze a jobboldali választókat, bármelyik libapásztor örömmel vehetné tőle az oktatást.

Mára élet-halál ura a jobboldalon, és éppen azon ügyködik, hogy az egész országban az legyen.

De mi van akkor, ha ő nem lesz?

Ami azt illeti, Fidesz nevű párt nincs, csak Orbán Viktor van.

Körülötte meg gyenge képességű és gyenge emberi minőségű talpnyalók nyálcsorgató, éhes hada, meg az ostobácska, jelszavakkal és ködbe vesző ígéretekkel elbutítható tömegek, akiknek ő a megváltó.

Ez ugyan nehezen érthető,  hiszen lassan nyolcadik éve próbálkozik a megváltással, de idáig még mindig csak rosszabb lett bölcsessége sziporkáitól a megváltandók élete, igaz, hogy van már zászlajuk szekérderékszám és most a nyomdatermékekkel való ellátottság is javul.

Igaz, hogy iskolatejre nem jut az éhező gyerekeknek, de elolvassák a Nemzeti Hitvallást, legalább boldogan szenderülnek a túlvilágra.

Ha – mondjuk - kiesik a Vezér, ki az, aki ezt az amorf tömeget, mely meglehetősen tévesen a magyar jobboldal nevet tulajdonítja magáénak, egyben tudja tartani és ki az, aki féken tudja tartani a szélsőjobb lassan már minden gátlást levetkőző bozótharcosait?

És akkor még nem is beszéltünk a körülötte hemzsegő klinikai esetek tucatjairól, meg a jobboldal immanens részét képező bűnözőkről, akikre szükség lehet még Toroczkay szerint, ha meg kell ostromolni a TV székházat.

És itt a baloldal, amelyik enervált és lagymatag, jóllehet egyetlen feladata lenne: megszervezni magát és felkészülni az Orbánt követő időkre.

Nem általában, nem „helyreállítjuk a demokráciát” stílusú lózungokkal, hanem az állami és társadalmi élet minden területét felölelő konkrét tervekkel, elképzelésekkel.

Tragikus lenne úgy nyerni megint egy protestválasztást, hogy utána rögtönözgetni kelljen, ne legyen térteles program a Köztársaság helyreállítási munkálataira, a szervezeti kérdésektől a személyi kérdésekig, az adózási jogszabályoktól a szakszervezeti jogosítványokig, az ügyészségi szervezet rendberakásától a bíróságok függetlenségének biztosításáig, az Alkotmánybíróságtól a Választási Bizottságokig ne lenne kidolgozva a változtatások jogi konstrukciója arra az esetre, ha kétharmad van és arra is, ha csak egyszerű többséggel nyerjük a választást.

Magunk mellé kell állítani a fiatalságot, mert ugyan nálam aztán nincs nagyobb híve a nyugdíjasok megnyerésének, de itt egészen extrém esetekre is fel kell készülni, márpedig a kerekesszékes és mankós-sétabotos hadosztályok fizikai ellenállóképessége a nulla felé konvergál.

Ma olyan a baloldali egység, mint amikor a libaólba beszabadul a róka – a libák csapatban menekülnek egyik sarokból a másikba, de ez csak kényszer szülte egység.

Ennél tudatosabban vállat, a felismert közös érdekeken és értékeken alapuló összefogásra van szükség.

Orbán új kihívást intézett a demokratákhoz a Fidesz október 23.-i „tüntetése” helyszínének megválasztásával.

Arra épít, hogy jelentős tömegek mozgósítására képes, és ebben nem is sokat téved, hiszen rengeteg a megfélemlített ember, aki el akarja mondani az iskolában vagy a munkahelyén, a hivatalban vagy csak a jobboldali érzelmű főnöke előtt, hogy „De cuki volt a Viktor, de szépen mondja, és de igaza van!”

Jusson eszünkbe Rákosi, a vastaps és az önkéntes békekölcsön-jegyzés – az emberek bizony féltik az egzisztenciájukat.

De a kihívásra felelni kell, ezért lenne fontos, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez, aki csak tud, jöjjön el, hívja magával a hasonlóan gondolkodókat, mert erővel csak erő állítható szembe, még ha a fizikai összecsapást kerülni is kellene.

A vezér harcolni akar.

Az ország máris olyan, mint tájkép csata után.

Nem igaz, hogy hagynunk kellene…

:O)))

FANYALGÁS

Felháborodtam.

Már a minap is felszedtem a vizet, amikor az Élet és Irodalom főszerkesztője volt oly kedves a baloldalnak jótanácsokat osztogatni.

Merthogy Gyurcsány vette a bátorságot és élére állt annak a baloldali csoportosulásnak, melyet ezidáig senki sem akart és senki sem tudott megszólítani, lévén, hogy tagjai azok közül kerülnek ki, akik többé-kevésbé értik és helyeslik Gyurcsány vízióját a jövő nyugatias Magyarországáról.

Ezek az emberek nem átallják még akár az őszödi beszédet is érteni, az abban foglaltakkal egyetérteni és az azóta történteket annak parádés visszaigazolásaként felfogni.

Ellenben Kovács főszerkesztő úgy véli, hogy Gyurcsány nem alkalmas erre a szerepre, mertmivelhogy Gyurcsányt Gyurcsánynak hívják és honunk kiművelt emberfői belefájdulnak, ha e név hallatán nem kezdenek azonnali és vad fanyalgásba, nem osztják meg velünk magvas kritikai észrevételeiket, és mint véleményvezérek nem tanácsolják azonnal Gyurcsány eliminálását, emléke hűlt helyének sóval felszórásával egybekötve.
Aztán eljött a helyzet, amikor a Demokratikus Charta tüntetést szervezett az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette ellen, és Gyurcsány megpróbálta ezt a tüntetést a demokratikus ellenzék közös célja érdekében egy együttes demonstrációvá bővíteni - kiderült, hogy vannak itt magasabb szempontok is.
Elsőként saját pártja hágott a szűk prakticizmus történelmi magaslataira és úgy határozott, hogy majd külön fog tüntetni, valamikor akkor, amikor a tüntetés már teljesen okafogyottá vált.
Várhatólag addigra már a parlament megszavazza tán még a Nemzeti Átnevelő táborokra vonatkozó előterjesztést is, az Alkotmánybíróság tagjai (Stumpf kivételével) pedig nevezetes talárjukban kitömve álldogálnak a Nemzeti Múzeum folyosóján, kezükben egy-egy tányérral, ahová a látogatók a kolontári hajléktalanok számára dobálhatják adományaikat.
Persze esténként, zárás után megjelenik egy kacsázó járású, zsebredugott kezű kis ember és egy zsákba szórja az aprópénzt, majd sebes léptekkel távozik a Cinege utca irányába…
Azt is mondták, hogy azt a tüntetést majd szélesebb elméleti bázison szervezik, nem csak a döglött lovat verik, hanem egyúttal értékelni fogják a teljes elmúlt időszakot, összeszámlálva azt a sok ügyességet, melyet a kormányváltás óta elkövetett a párt.
Majd összefogtak a LMP vezérével.
Hát nem akarom az egyébként igen szimpatikus Mesterházyt agyba - főbe dicsérni, de ma már csak a vak nem látja azt, ami az első percben is látható volt, hogy ez a párt a Fidesz fiókintézménye, amelyik azért jött létre, hogy a baloldalon belüli egység hiányát garantálja, és amelyik csak annyira zöld, mint a baromságaiknak bedőlő fiatal magyar értelmiségiek füle.
Schiffer meg tette a dolgát, először hülyét csinált Mesterházyból, majd elkezdett volna a hajdani szabaddemokrata recept szerint diktálni is, - na, ez aztán végre elérte még a Szocialista Párt agytrösztjének ingerküszöbét is, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a Charta mögé tegyék a szocialisták infrastruktúráját.
A párton belül a dilemma leszűkült a „megy-e Szanyi a tüntetésre” sorsdöntő kérdésére, de aztán persze nem ment, mert nem kapott felszólalási lehetőséget, ami legutóbbi parlamenti vidám szereplésének tükrében akár előrelátónak is minősíthető döntés volt.
Mindenesetre fájó hiánya a hálátlan tömegnek nem tűnt fel.
Aztán voltunk jó sokan, - a baloldali véleményformáló értelmiség szerint alsó hangon Gyurcsány, Dobrev Klára meg a Vica meg a Katus, a Gyurcsány fan véleményformálók fanyalgászati részlege szerint akár kétezren is, - egyébként meg úgy tízezren lehettünk, igen jó kis tüntetés sikeredett a dologból.
Aztán jött a lesajnálás és jött az „egyrészt-másrészt” klán, meg jött a Babarczy Eszter azzal a világraszóló megállapítással, hogy ha a kormány célja az, hogy az alkotmányosság felrúgásával megmentse a költségvetést, akkor tulajdonképpen feledhető epizód ez a mostani, mert ha a kormány nem teljesít, akkor majd leváltjuk.
És ez biztosan így lesz, hanem verik át nagyon a választót, mint tették ezt 2006-ban - fejtette ki.
Na mármost én azt mondom, hogy a filozófus nem okvetlen az okos szinonimája, ezt már akkor is gyanítottam, amikor a modoros dámának 2006. október 23-án estefelé a gyerekét a Madách téren támadt kedve sétáltatni, de most véglegesen beigazolódott ez a tézis.
Érdemes lenne talán kifejtenie, hogy mivel lett a magyar választó olyannyira rendkívüli módon átverve, hogy az a mai helyzetet felülmúlná, - netán Gyurcsány számolta volna fel a jogállamot?
Hol él ez a nő?
Megjelent egy cikk Szlazsánszky Ferenc tollából is, aki három hasábon ugyancsak végigfanyalogja azt a szerinte kétezer résztvevős tüntetést, amelyen nyilvánvalóan ott sem volt, hiszen szerinte tisztán hallatszott az „Orbán takaroggy!” kiáltás.
Tájékoztatnám, hogy nem volt ilyen, habár igény lett volna rá…
Hogy a fanyalgás helyett írhatott volna esetleg arról is, hogy ha a LMP is a Chartával tüntet, akkor a tüntetés lehetett volna akár 3000 fős is, az láthatólag eszébe sem jutott.
Azt gondolom, hogy mielőtt az úgynevezett véleményformálók elkezdenék formálni a véleményt, nem lenne baj, ha eszükbe jutna az a rengeteg baromság, ellendrukkerség és fanyalgás, amivel annak idején a baloldali kormányok munkáját ekézték, egyes liberális eszementek tevékenységét meg magasztalták.
Amikor a rendőröket gyalázták, nem pedig azokat, akik a rendet megbontották.
Nem lenne baj az sem, ha megpróbálnának ma, amikor baj van legalább annyiban korrigálni, hogy nem próbálnák szétzilálni még jobban az amúgy is zilált baloldalt, de ha ez a meghatározás bántja kifinomult ízlésüket, nevezhetjük ezt akár demokrata tábornak is.
Tetszik – nem tetszik, a Szocialista Pártban is és az egész baloldalon ma az egyetlen valóban ütőképes személyiség Gyurcsány Ferenc.
Nem kötelező őt szeretni, de vele szemben alternatívaként nyeretlen kétéveseket próbálni helyzetbe hozni - öngyilkosság.
Nem véletlen, hogy az egész jobboldal őt és csak őt szeretné végleg eltakarítani az útból, miközben Mesterházy vállát lapogatja, Szanyit meg kiröhögi.

Ha a baloldal még valaha is tényező szeretne lenni a magyar politikában, akkor most össze kell fogni minden demokratikusan gondolkodó erőnek és Gyurcsányt meg kell védeni.

Ehhez pedig az kell, hogy a párt tagsága válassza meg pártelnök frakcióvezetőnek, ezt kellett volna tenni egyébként is, már az első percben a kormányváltás után.

Hogy nem ezt tették, ez csak a párt vezetésének szűklátókörűségét tanúsítja.

Ma még nem késő lépni, de januártól Polt Péternek nem lesznek sem szakmai sem erkölcsi skrupulusai, és aki azt hiszi, hogy Orbán bármitől is visszariad, az téved.

Orbán beteg és a pártján belül nincs, aki szót merne emelni vele szemben, - ha jól emlékszem, jó darabig sem Nérónak, sem Caligulának nem volt belső ellenzéke.

A demokráciát ma Alkotmánybíróságnak hívják, és Gyurcsány Ferencnek hívják.

Nem kellene hagyni egyiket sem…

:O)))

A bejegyzés olvasható a http://kapcsolat.hu/blog/fanyalgas címen is.