Sétálgatok itt a sivatagban, bánatosan szemlélem a nem túl üde környezetet, időnként a zsebembe nyúlok és kiveszem belőle a Bölcsek Kövét.Ábrándos tekintettel megnyalom (kéretik nem egyéb ötletekkel ellátni…)
Darabideig már megint tudok majd roppant bölcseket írni, jobbnál jobb ötletekkel ellátni a számomra kedves politikai oldalt, de úgy tűnik, hiába szórom én a gyöngyöt a khm... - szóval a szocialista politikusok elé.
Lassan már ott tartok, hogy én is táviratozok Gyurcsány kabinetfőnökének, mint anno Csontváry Kosztka Mihály Tivadar Ferencz József kabinetfőnökének, mikor hírét vette, hogy gyengélkedik: Királyt kitenni a napra!
Olyannak érzem néha magam, mint autópályán Józsi bácsi a Trabantban – nézd már Mama, ez a sok baromarcú itten mind szembejön velünk!
Onnan jutott ez eszembe, hogy elolvastam Gyurcsány legfrissebb posztját (A megvertség szaga) a facebookon, ahol önkéntes száműzetésének nehéz napjait tölti, csendesen szemlélgetve a kapcsolat portálon magára hagyott népének csendes agóniáját és hálát ad a sorsnak, hogy a virtuális világban nem terjednek a szagok, így a pusztulás szagát legalább nem kell személyesen szagolgatnia.
Megértem őt, hiszen a nyaralásnak van most itt az ideje – majd mire Orbán kifárad, mi kipihentek leszünk, oszt akkor aztán csihipuhi, hegyibe az irgalmát!
A poszt megint fontos dolgokat feszeget, és még az én megállapításaimnál is bölcsebbeket tesz közkinccsé, ami sem nem csoda, sem nem okozhat szerzőjének nagy nehézséget, emellett mondhatnánk, a mélyenszántás a baloldal vezető politikusának kvázi munkaköri kötelessége is.
Hát csalódásra ok nincs, hiszen elolvashattam, hogy Orbán „nem tartja érvényesnek a szociálisnak hazudott népszavazás előtti stratégiáját, miszerint a középosztálynak össze kell fognia a nehéz helyzetben lévő családokkal.”
Csak félve jegyezném meg, hogy szerintem Orbánnak sok mindene nincsen.
Nincs például erkölcsi gátlása, nincs például az országgal szemben érzett felelőssége, nincs neki lassan egy világos pillanata sem, és én ezekkel egysorban említeném a stratégiát is, mely ugyancsak nincs neki.
De ha van, akkor volt Sobri Jóskának is, aki a magyarság felvirágoztatását pénztárcáik és a nők füléből kitépett fülbevalók eltulajdonításával kívánta megvalósítani.
Nagy kár, hogy a kezdeti sikereket saját bandája felvirágoztatásán túl nem tudta országos méretekre is kiterjeszteni, talán az idő volt kevés, vagy a külkapcsolatai alakultak rosszul – mi is már csak ebben reménykedhetünk Viktátorral kapcsolatban.
Azért azon elcsodálkoztam - mintha Gyurcsány úgy vélné, hogy Orbánnak van stratégiája.
Én inkább a taktika virtuózának tartom őt, aki jól megtanulta a focipályán, hogy ha az ellenfél hátvédje bele akar rúgni, akkor időben odébb kell vonszolni a seggét és utána záros határidőn belül fel kell rúgni, de ezt azért én nem nevezném stratégiának.
Olyan benyomásom támadt, mintha Gyurcsány elvesztette volna szem elől az axiómát, mely szerint Orbán az olyan mondatokkal is hazudik, melynek a végén kérdőjel van – tehetséges kommunikátor, kétségkívül.
Azt is írja Gyurcsány, hogy ha szociális-, gazdasági-, műveltségi alapon nem lehet megszerezni a többséget, akkor eszmei, ideológiai tábort kell szervezni, melynek összetartó ereje túlmutat az anyagi világ haszonelvűségén.
