Ábrándozik néha az ember, tudván, hogy helytelen, mégis kancsalul, festett egekbe néz - mi lenne, ha...
Ha például én befektetési bankár, vagy egy befektetési alap felelős döntéshozója lennék, eszem ágában nem lenne egy olyan országban befektetni a pénzem, mint amilyen a mai Magyarország.
Sőt – az itteni befektetéseimtől is igyekeznék - amíg még túlzott veszteség nélkül lehet – megszabadulni, majd előkotornék a fiókomból egy fekete filcet és két egymást metsző vonallal megjelölném azt az országot, amely veszélyesebb rám, mint egy éhes leopárd.
Ha én külföldi gazdasági társaság elnöke lennék és színhelyet keresnék termelésem bővítésének, akkor inkább vizsgálódnék Bangladesben, mint Magyarországon, hiszen az csak egy szegény ország, mely szeretne jobb életet biztosítani polgárainak, míg Magyarország a világ felső tíz százalékába tartozik életszínvonal tekintetében, de éppen most iparkodik leküzdeni magát Banglades szintjére.
Ha én megtakarítással rendelkező magyar állampolgár lennék, akkor erőteljesen elgondolkodnék azon, hogy kivegyem a bankból a pénzem és tegyek egy rövid kirándulást Bécsbe vagy méginkább Svájcba, de lehet, hogy megállnék az első nickelsdorfi konténerbank előtt, melynek oldalára magyarul írják: Ide hozd a pénzed, mi nem lopjuk el…
Ha én gazdasági elemző lennék, akkor lassan csak feltűnne nekem, hogy a magyar kormány a jövőt zabálja fel és bizony, szóvá tenném, hogy az elrabolt magánnyugdíjpénztári vagyon szőrén-szálán eltűnt, míg az államadósság egy fikarcnyit sem csökkent.
Az is szemet szúrna, hogy az átadott IMF hitelből származó milliárdokat, a biztonsági tartalékot a MOL részvényeken eltőzsdézte a kormány, és ha már idáig nem is szóltam, akkor most, amikor az ország devizatartalékait akarják eltapsolni, hangosan sikoltoznék, legyek bár jobb vagy baloldali, mert ez a kormány a jövőnket fogja elszórni.
Ha én politológus lennék, meghallva a kormány új választójogi törvény-tervezetét, hangosan tiltakoznék minden fórumon, mert ez a tervezet nem alkalmas a választópolgárok valóságos akaratának megjelenítésére, hanem csak egy erőszakos önkényuralom bebetonozására.
Ha én rendőr vagy tűzoltó lennék és meghallanám, hogy gyakorlatilag halálra akarják ítélni a szakszervezeteimet és helyébe egy miniszteri megbízott által irányított, kamarának nevezett gittegylettel kívánják megtárgyalni az én életemet alapvetően befolyásoló intézkedéseket, úgy akkor is belépnék a szakszervezetbe, ha idáig soha nem voltam tagja.
És megvédeném az érdekképviseletem tisztségviselőit minden körülmények között, mert ha egyet becsuknak – mégha csak átmenetileg is – hamis vádak alapján, akkor majd sorra jön a többi is, és a végén magamra hagyva lennék kénytelen tűrni jogaim teljes eltörlését.
Ha én szakszervezeti vezető vagy ellenzéki pártvezér lennék, akkor nem a parlamentben erőlködnék szóhoz jutni, hanem a demokratikus erőkkel összefogva rendeznék egy remek mikulásnapot a parlament előtt, ahol nem jópofizgatnék tovább, hanem követelnék, harcba hívnék, ha kell, szankciókkal is fenyegetnék azért, hogy visszaálljon a demokratikus államrend.
És nem szövetkeznék még elméleti szinten sem nyilasokkal, mert a nyilasok nem a mi szövetségeseink, hanem a Fideszé - ne legitimáljuk őket.
És ha egy álellenzéki pártvezér mégis ezt javasolná, akkor gyorsan-frissen elküldeném a francba és nem tárgyalgatnék vele - majd jöjjön vissza akkor, ha tisztázta a viszonyát a nácizmushoz.
Ha én munkavállaló lennék, belátva, hogy nehéz helyzetbe került az ország, nem támasztanék megvalósíthatatlan követeléseket, de ahhoz tűzzel-vassal ragaszkodnék, hogy a demokratikus intézményrendszert állítsák azonnal helyre, mert szegénynek lenni sem kellemes, de ha ehhez még az embert nap nap után megalázzák, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, akkor az már elviselhetetlen.
Ha én Fidesz-szavazó lennék, megkérdezném Orbán Viktort: Mondd, mein Vezér, hát erre kaptál te tőlünk felhatalmazást?
Hogy elvedd a pénzünket, aztán elpárologtasd gazdasági boszorkánykonyhádban, ahonnan csak a haverjaidnak csurgott vastagon a lé, a kisember meg csak szívott folyamatosan?
Hogy szétcincáld a demokráciát, hogy forradalmárkodjál itten a saját hatalmad bebetonozására, meg nyilvánosan harcolj a beteg lázálmaiddal, meg nemzetközi összeesküvésről vizionálj?
Hogy létrehoztad az ÁVH-t, az se semmi, de most létre akarod hozni a magyar Gestapót is?
Viktor, hát nem veszed észre, hogy egyre nehezebb melletted állni?
Ha én demokrata szavazó lennék, megkérdezném a munkatársaimat, hogy kinek hozott jót a mi kis diktátorocskánk idegbeteg uralkodása?
Melyikük élete vált könnyebbé attól, hogy lassan arra is engedélyt kell kérnie, hogy boldoggá tegye az asszonyt vagy a férjet este a négy fal között?
És megkérdezném az általam favorizált párt elnökét, meg a szakszervezetem vezérét, hogy van e terved ez ellen tenni Jóbarát?
És ha hívnak, kimennék az utcára, mert ezek csak az erő nyelvén értenek.
Ha én magyarnak érezném magam, megkérdezném a miniszterelnököt, hogy most, hogy belelökte az országot a pöcegödörbe, még mindig azt hiszi, hogy elég ugatérozni meg szómágiázni, fenyegetőzni, pofátlankodni – nem kellene esetleg szedni a betyárbútort és elhúzni abba a bánatos, retkes jövőbe, amivel minket akart megörvendeztetni?
Ha én liba lennék, nem jönnék már húszezred-magammal jövőre Tatára telelni, mert ez az ország egyre szegényebb lesz és a szegény emberek számára túl nagy kísértés egy szépen hízott liba.
Meg aztán Tömjén Zsolti lehet, kiterjesztené óvó gondoskodását a pacsirták után a libákra is, jobb a békesség.
De miután csak egy egérszürke mezei blogger vagyok, nem tudok mást tenni, csak egy blogot írni.
Talán lesz azért, aki elgondolkodik rajta…
:O)))
