NEMZETI ÉRZÜLETŰ EMBER.

Azt mondta a Viktor, hogy „amennyiben a kormány gazdaságpolitikai elveit az IMF hitel feltételeiként fel kell adni, akkor ránk, nemzeti érzületű emberekre semmi szükség nem lesz."

Telitalálat.

Azért érti ez a Viktor a világot, mindössze abban téved, hogy a hozzá hasonló nemzeti érzelmű emberek szükségességét feltételhez köti, holott bátran kijelenthetjük, hogy rájuk akkor sincs szüksége az országnak, ha majd a történelem úgy emlékezik meg Matolcsyról, mint korunk közgazdasági géniuszáról, aki speciális adottságainál fogva kétszer annyi dolgon tudta rajta tartani vigyázó szemeit, mint mások.

Azt is mondta szegényke nagy zavarodottságában, hogy „Nekünk nem pénzre van szükségünk, nem akarunk felvenni hitelt. (...) Arra van szükségünk, hogy olyan megállapodást kössünk, hogy ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak, akkor hozzá tudjunk jutni egy hitelvonalhoz.”

Ez – az én értelmezésem szerint - akkor fog bekövetkezni, ha hitelt akarunk felvenni, de a világon már senki nem áll szóba velünk, hiába nyújtogatjuk zsíros szalagú kalapunkat, mely régi szép idők nagy zabálásaira emlékeztet bennünket kegyetlenül, vagy hiába próbáljuk meg eladni a „Fedél nélkül” című kiadványunkat, senki se ad érte egy megveszekedett buznyákot sem.

De pénzre lenne szükségünk.

Mert ha nem lesz pénz, nem fog fizetést kapni a tanítónő, az orvos meg a nyugdíjas, és akkor esetleg veszélybe kerülhet I. Viktor Miháj királysága.

Tehát nekünk azért kell a megállapodás, mert pénzre van szükségünk, és azt ma már a legostobább fideszes is látja (mecsoda tülekedés van a címért…), hogy nagy a baj, a gyorsnaszád alól elfogyott a víz, a motor már régen leállt, a gépész függetlenséget demonstráló szemei riadtan szaladnak szanaszéjjel, miközben a kapitány a hídon gépágyúval lövi a közeledő mentőhajót.

Közben a Mi Rettenthetetlenünk udvariasan levelezget Barrosoval, és a tőle telhető legválasztékosabb stílusban elküldi őt a bánatos, náthás és bús francba, kifejezve ezzel is, hogy a szeretetére áhítozik.

Szinte látom, amint a levél tanulmányozására összeül az Unió agytrösztje, hogy eldöntse, mi is a teendő olyankor, amikor egy liba griffnek képzelve magát nagy gágogások közepette életveszélyes légibalettet mutat be az égen.

Merthogy volt nekik dolguk már ostoba kormányfővel, agresszív miniszterelnökkel, ágaskodó önérzetű miniszterelnökkel, de komplett bolonddal ezidáig még nem találkoztak, ez az első ilyen esetük.

Úgyhogy meg is állapítják, hogy ez az ügy nem az ő kompetenciájuk, ide nem politikusok kellenek, hanem pszichiáterek, elektrosokk meg a modern gyógyszeripar készítményei.

Mindenesetre azt azért leszögezik, hogy aki bolond kezébe pénzt ad, az maga is bolond, és elspekulálnak azon, hogy talán már a jövő évi pénzek folyósítását is érdemes lenne befagyasztani.

Ezzel egyidejűleg a hitelminősítők is eltöprengenek azon, hogy a „zzz-mínusz” besorolás megfelelően tükrözi e véleményüket hazánk állapotáról, a hitelbiztosítási díjakat pedig elég lesz e a hitel összegével azonos összegben megállapítani, vagy esetleg már akkor is fizettetni kell a magyar kormánnyal, ha kiejti a hitel szót azon a csepp kis száján.

Meg aztán, ez a „ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak” duma is, ugye.

Mondja ezt az a szerencsétlen, akinek a pénzügyi mozgástere már a csárdás alaplépéséhez sem elegendő.

Most hozzávetőleg olyan a helyzete, mint a népi táncosé, akinek mindkét lábát kétszázas szegekkel hozzászögelték a színpadhoz, ott hajladozik előre hátra, a karjával hadonászik,időnként elrikkantja magát, hogy „helyretyutyutyúúúú”, aztán pofára esik  - majd az attrakciót a nagy sikerre való tekintettel még vagy ötvenszer megismétli.

Ez az ember sajnos bolond.

Ez a kisebbik baj mert ha csendes bolond lenne, akkor ülne otthon a kád előtt és horgászna benne, de sajnos nincs szerencsénk, mert ez az ember közveszélyes.

Valami hihetetlen agresszivitással veri szét a jogállamot, próbálja örökössé tenni a hatalmát – ehhez aztán kétségtelenül van esze.

Anakronisztikus módszereivel kivívja a világ csodálatát, hiszen Drezdában és Sevresben, ahol ahhoz szoktak, hogy a porcelánt kézzel formázzák és festik, nemigen értik azt az unortodox eljárást, mely baltával akarja faragni a porceláncsipkét.

Ha még elefánt lenne - de még a borneói törpeelefánt méretét sem üti meg, jókat lehetne röhögni is rajta, csak ne lenne olyan gusztustalanul büdös és kártékony.

Merthogy kártékony és felelőtlen, hiszen a mi életünkkel játszik, pedig talán lehetne azzal is játszania, amivel egykorú, ha már úgyis állandóan a zsebében van az a szent keze…

De kártékonyak azok is, akik kritikátlanul ünneplik még ma is, mikor kiejti azon a csücsöri szájacskáján a „nemzeti érzelmű” kifejezést.

Ennyi időnek elég kellett lennie ahhoz, hogy ráébredjenek, hogy az albérleti dumáival mennyire átverte őket ez a gátlástalan bohóc.

Vannak közöttük szegények, nyugdíjasok, munkanélküliek.

Kiskeresetű pedagógusok, egészségügyi dolgozók, nincstelen parasztok, olyanok, akiknek a pénze jövőre kevesebb lesz, mint idén volt, meg olyanok, akiknek jövőre már nem lesz munkahelyük,

Vagy ők is bolondok lennének?

:O)))


Ps: A képet a Progresszív blog egyik régebbi posztjából csentem, remélem, az alkotó elnézi nekem...

BOTRÁNY

Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, kérjük a Magyarok Istenének segítségét, de ha az sem segít, akkor jöjjön a gyászos vég, üljön népünk dacos nyakára ismét az IMF!

Csak azt ne felejtsük el, hogy aki most behívja őket, az nem más, mint a Nemzet Miniszterelnöke, a nem szokványos magyar gazdaságpolitika atyja, a Nemzet Tevepárduca.
Aki egyébként felcsillantotta a reményt bizakodó népe előtt: ha az IMF jön, akkor ő megy.

Na, erre azért nem kössünk fogadásokat, nem olyan családból való ő, hogy csak így, egyszerűen, habár az ötlet oly gyönyörű, hogy minden belső késztetésünk és dús fantáziánk dacára nem adnánk neki tippeket sem arra vonatkozóan, hogy hová menjen, csak menjen sebesen ahova akar, vigye a lopott milliárdjait és hagyja végre ezt a népet békében.

Hagyja megnyugodni, ráébredni arra, hogy a nemzet felemelkedésének útja nem a permanens háborúskodás, hanem a békés, nyugodt építőmunka, a hétköznapok józan optimizmusa, a kiszámítható és minél kevesebb ideológiával terhelt jövő.

Ami ma történt, az bátran állíthatom, felülmúlta még az MSZP miniszterelnök-keresési akcióját is, pedig azt hittük, hogy az felülmúlhatatlan.

Hogy egy kormány közleményben tudassa azt, hogy tárgyalásokat kezd a világ egyik leghatalmasabb pénzügyi szervezetével, meghatározva azt is, hogy mit kíván elérni, majd az ominózus szervezet pár órán belül hivatalos közleményben közli, hogy ők erről a tárgyalásról nem tudnak, és amiről Orbán kormánya tárgyalni kíván, azt nincs mód megadni az országnak, ez több mint kínos, ez botrány.

Mint ahogy botrány volt az Egyesült Államok nagykövete által szóban közölt demarche eltagadása is, visszaélés az amerikai kormányzat jóindulatával, hogy ne fogalmazzunk túl diplomatikusan, ez a pofátlanság minősített esete volt.

A mai történet véleményem szerint Orbán kormányának végét jelenti a nemzetközi színtéren, innen már csak az időpontja kérdéses, hogy a pénzügyi világ nagyjai a világgazdaság egyéb tényezőinek figyelembevételével mikor pöccintenek egyet Magyarországon, hogy beleessünk a legsötétebb nyomorba.

Mert ne legyen kétség afelől, hogy ha ez az ára annak az Orbánnak nevezett rosszindulatú politikai daganat eltávolításának, akkor ezt az árat meg fogják fizettetni velünk.

Még panaszkodni sem panaszkodhatunk, hiszen mi adtuk a konyhakést egy őrült kezébe, mi néztünk rá csillogó szemmel, mint az ország megmentőjére, mi bámultuk kancsalul az általa festett egeket, mi hittünk neki akkor is, amikor már ezerszer bizonyította, hogy egy kispályás, ócska tolvaj, egy politikai szemfényvesztő.

Persze lehet mondani, hogy én ugyan nem, én utáltam őt, meg az egész politikát, el se mentem szavazni.

Az csak a baj ezzel az érveléssel, hogy hazug és ostoba.

Ha a nővéred erőszakolja egy haramia, a család nem állhatja körül a kanapét, nem fordíthat hátat az eseményeknek, hanem bizony meg kell lengetni sodrófát, hólapátot és világgá kell kergetni az erőszaktevőt.

A választó sodrófája a szavazata, ha azt a háta mögé rejtve jópofán semlegeskedik, akkor becsapja önmagát is, mert hallgatásával egy olyan kurzust támogat, amelyik aztán barmot fog csinálni belőle, a családját meg nyomorba löki.

A közleményben, melyben bejelentették az IMF visszahívását rengeteg szépség lapul, győzelmes csaták felemlítése, az ország új aranykorának ecsetelése, győzelem győzelem hátán.

Ez csak azt bizonyítja, hogy a Kis Kártékony még most sem képes szembenézni a valósággal, folytatja a hazudozást és már megint hülyére veszi a népet.

Azt hiszi, hogy alkudozhat, de a helyzete leginkább Dönitz helyzetére emlékeztet, aki szintúgy megpróbált alkudozni, de csak a feltétel nélküli megadást fogadták el tőle a győztesek.

Természetesen ez lenne a kisebb baj, mert a nép majd a saját nadrágszíján az új lyukak fúrása közben rájön, hogy hiába ígért neki a Vezér minden napra majorannás libapecsenyét, az aranykor mégis Csányinak és Demjánnak jött el.

Aki meg hozzá érkezett, azt végrehajtónak hívják.

A nagyobb baj az, hogy ez a torzszülött politikai rendszer még egy darabig agonizálni fog, kezdődik majd a politikai tánc, mert a gazdaság csak egyik – bár legfontosabb szelete a társadalomnak.

És bár ezek idáig is gátlástalanok voltak de innentől ez egy halálra sebzett kurzus, márpedig a sebzett hiénánál kevés vad veszélyesebb.

Vannak itt más fontos dolgok is, a szabadságjogoktól kezdve a kulturális diktatúráig, az önkormányzati dolgozók kategóriába sorolásától (fideszes vagy nem) a Kubatov-listákig, a demokratikus intézményrendszer felszámolásától a különféle testületek jogkörének kiüresítéséig.

Ha a fékek és ellensúlyok rendszerét nem lehet visszaállítani, ha a közélet továbbra is néhány idegbeteg halaskofa csendes piacsarki megbeszélésére emlékeztet, akkor lehet itt bármilyen pénzügyi segítség, akkor ez a helyzet egy fikarcnyit sem fog javulni, a beteg magyar társadalom továbbra is beteg marad.

Lehet, hogy hitelt kapunk majd, de ennek a kormánynak a hitele elfogyott. 

Itt lenne az idő, hogy elkezdjenek magyarosan öltözködni - remek lenne látni Orbánt mentében…

:O))) 

SZABADSÁGHARC

Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF "kipaterolása" volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban.

Ezzel, és még sok hasonló sületlenséggel szórakoztatta az elszánt szabadságharcos a nagyérdeműt a Széchenyi Klub ülésén, ahol büszkén jelentette be, hogy Magyarország legnehezebb, legkockázatosabb hadjáratát vívta meg, kevesen vélték ugyanis úgy, hogy van élet az IMF nélkül.

Még mielőtt teljesen becsavarodna szegény, valamelyik famulusa megsúghatná neki, hogy Főnök! Az IMF a spájzban van!

Nagyon tetszenek nekem ezek a forradalmakat követő szabadságharcok, már 56-al kapcsolatban is felettébb tetszett (akié a múlt, azé a jövő, ugye…), de hát ez ellen nincs mit tenni, aki hinni akar, annak az ágya lepedője is vitorla a  Santa Marián…

Szabadságharcnak lenni köll, anélkül nem forradalom a forradalom…

Merthogy a forradalom és a szabadságharc kéz a kézben járnak, párban, mint gúnár a libával, mint Orbán Szíjjártóval, és ha nincs ki ellen szabadságharcolni, akkor itt a dilemma: mi a fenének is kellett forradalmárkodni?

Ezt a dilemmát oldja fel most elegánsan a nemzetgazdasági miniszter a nagy diadal bejelentésével.

Jelenleg éppen két szabadságharc folyik, az egyiket csapataink Brüsszellel vívják Bonaparte Viktor vezényletével.

Be kell látnom, ez a küzdelem sem egyszerű, hiszen ez esetben a mi Képességes Vezérünknek, mint az Unió soros elnökének olyan feladatot kell megoldania, melyhez legfeljebb tán Karinthy tudott hangyányi segítséget adni neki a „két macska vagyok és játszom egymással” elnevezésű stratégia átadásával.

Miután a siker egy percig sem kétséges, ideje volt, hogy Matolcsy is előrukkoljon egy valamirevaló, tüchtig kis szabadságharccal, hát melyik szervezet lenne alkalmasabb ellenségnek annál, melynek mi is tulajdonosai vagyunk?

Merthogy, ugye tagságunk úgy az Unióban, mint az IMF-ben kétségbevonhatatlan, de a magyaros virtus azt kívánja, hogy aki kihúz bennünket a sárból, azt rögvest ezután verdessük pofán és köpjük le.

Nem is igen érti az épeszű ember, hogy ha nincs ellenség, akkor ugyan, mire a nagy feszengés?

Hiszen az IMF egy olyan szervezet, melyet a tagsága – köztük Magyarország is – az átmeneti pénzügyi zavarok áthidalása céljából hozott létre, tagjait, ha szükséges hitelekkel segíti, és hát igen - ezenközben vigyáz is a pénzünkre, és elvárja az adóstól, hogy felelősen gazdálkodjék a biztos visszafizetés és az adós gazdálkodási fegyelmének visszaállítása érdekében.

Nekünk is segített, mikor a nyakunkba szakadt a gazdasági világválság - hitelkeretet nyitott számunkra, melynek birtokában finanszírozni tudtuk Magyarországot akkor is, amikor a pénzpiacokon nálunk sokkal erősebb országok sem juthattak forrásokhoz.

Aztán vége szakadt a válságnak, és amikor már hozzáférhettünk a piaci alapú hitelekhez, akkor az IMF segítségét igénybe venni okafogyottá vált, és miután a magyar költségvetés helyzete ezidáig rendben volt, indok sem volt nagyon arra, hogy miért is kellene nekünk az IMF-hez fordulni további hitelekért.

Különben is, először tán a meglévő hiteleinket kell majd törlesztenünk.

Úgy csinálunk, mint a háziasszony, aki kölcsönkér a főzéshez ezt-azt a szomszédasszonytól, oszt amikor bezabálta a család a levest, akkor átballag a szomszédba és pofáncsapja szomszédasszonyt a födővel, merthogy nem tűrheti a kölcsönnel együtt járó megaláztatást.

Nagyon vicces egy társaság ez, azt kell mondjam…

Merthogy a nagyeszű miniszter élet-halál harcnak nevezte az IMF-fel folytatott küzdelmet és úgy fogalmazott: "a Nemzetközi Valutaalappal nem lehetett volna használni a bankadót, a válságadókat, nem tudtuk volna a nyugdíjrendszer reformját folytatni".

Mecsoda veszteség lett volna, ha nem tudják lenyúlni a nyugdíj-megtakarításokat, mecsoda kellemetlen helyzet!

Érdekes egy élet-halál harc az egyébként, ahol az ellenfél elfelejt megjelenni a csatatéren, merthogy azokat a feltételeket, melyeket a korábbi hitelekkel kapcsolatban támasztott, az ország már teljesítette, a költségvetési hiányt Gyurcsány és Bajnai példásan lefaragta, Martolcsyra már csak az elért eredmények rapid szétbarmolása maradt.

De nem is panaszkodhatunk az igyekezetére, dolgozik szorgalmasan, 0,72 orbán kártékonysági mutatóval…

Új követelmények meg új hitelekhez társulhatnának, de arra jelenleg nincs szüksége az országnak, hiszen a finanszírozás a piacról folyik.

Szóval, Matolcsy olyan, mint aki rosszat álmodott és a sötét szobában, kiugorva az ágyból egy hamarjában felkapott seprűnyéllel veri szét a berendezést, hősies rikkantásokat hallatva.

Felrajzolt viszont egy gyönyörű képet a csodálatos jövőről, melyben az államadósság 50% alatt lesz és ez a kulcs a boldog jövőhöz.

Lófaszt Mama, hogy klasszikust idézzek, - ez csak egy eleme a gazdaságnak, méghozzá tán nem is a legfontosabb eleme, és ha megkérdezné valaki tőle, hogy miért éppen 50%, akkor szerintem csak hülyeségeket hablatyolna, hiszen ez a szám semmiféle közgazdasági matematikával nincs alátámasztva, mint ahogy az Unió által elvárt 60%-nak sincs semmiféle egzakt alapja, legfeljebb a gazdálkodási tapasztalatokra lehet hivatkozni.

Egyébként is, a nagy jammerolás, amit Orbán és bandája az államadósság témakörében folytat, csak a szerencsétlen választónak szóló porhintés, de ha valaki belegondol, akkor azért pofa kell ahhoz, hogy verjük a mellünket, merthogy jön hozzánk a multi és ezzel egy menetben szidjuk azokat, akik ennek a feltételeit megteremtették, akik létrehozták az ehhez elengedhetetlen infrastruktúrát.

Magyarország eladósodottsága egyébként az Unió átlaga alatt van, költségvetési hiánya példásnak mondható, ha a határon belesve nem ilyen balkáni rablópofákat látna a szolid befektető, akkor akár indulhatna is egy csendes, nem túl gyors, de fenntartható felvirágzás, - melynek lehetősége az utóbbi egy év áldásos intézkedései következtében most múlik pontosan…

Matolcsy kártékony, de szervilis, és Orbánnak éppen ilyen figurák kellenek hagymázas álmai megvalósításához, lassan egyetlen ép jellemű ember nincs körülötte, - tán az egy Martonyi folytatja kilátástalan küzdelmét Orbán ellen, hogy az országról alkotott kép még elfogadható maradjon az európai tablón.

Tulajdonképpen érthetetlen és a nemzetközi pénzvilágban szokatlan is ez a bunkóság, ahogy Magyarország gazdasági minisztere az ország ügyeit kezeli.

Pedig elspekulálhatna azon, hogy nem is olyan régen milyen hihetetlen gyorsasággal és mennyire előrejelzések nélkül omlott össze a nemzetközi pénzpiac – miből gondolja, hogy ami egyszer megesett, az nem eshet meg máskor is?

És akkor mit fog majd csinálni ő, vagy nagyeszű főnöke?

Aki egyébként is már régebb óta az EU lábtörlőjén alszik, merthogy a lakásba nem engedik be – kicsit büdösnek találják a lakók.

Szomorú ez nagyon, ennyire színvonal alatti banda kezében régen volt az ország.

Persze rablóbandák ritkán alakulnak a tiszta ész uralmának jegyében…

:O))))

NÉPSZERŰSÉGHAJHÁSZÁS

Ez a populizmus leánykori neve.

Népszerűnek lenni nagyon fontos a politikában, ez hozza meg a választási győzelmet, ez biztosítja további évekre a politikusoknak a vajaskenyérre kenhető mézet, a vöröskáposztához a libacombot, azA8-as Audit, a befolyást, a hatalom kéjes érzetét, - mindent.

Ha ez veszélybe kerül, akkor a veszélyeztetett nagykorúak mindent megtesznek azért, hogy elhessegessék a setét fellegeket, - ennek érdekében aztán lopnak, csalnak, hazudnak, és nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy gyilkolnak is.

Amelyik politikus szakítana ezzel a mentalitással, az hamar elnyeri méltó büntetését, a választók egy része elfordul tőlük és átáll az ellenfélhez, hiszen neki a politikus ne az igazat mondja, hanem olyanokat, ami az ő fülének kedves.

A választópolgár nem szereti, ha azt mondják neki, hogy valamire nem telik, vagy, hogy valamelyik vágya irreális, neki az kell, hogy ha böffent egyet, akkor azt a politikus karolja fel, támogassa lelkesen.
Aztán ha mégsem lesz belőle semmi, kit érdekel?
Hiszen addigra vannak már újabb igények és újabb ígéretek, újabb ragyogó képek a kulisszákra festve, azokon lehet elmerengni, de szép is lesz az életünk és ehhez nekünk nem is kell semmit csinálni!
Elég, ha visszavesszük a lopott holmit, amit a politikai ellenfél természetesen talicskával tolt haza.
Aztán ha kiderül, hogy nemhogy a pénz, de a talicska sem létezik, akkor a fejünket ingatva, mint hajdan a Wartburg hátsó ablakában a műanyag kutya megállapítjuk, hogy a rohadtak milyen ügyesek voltak, de hát mi tudjuk, amit tudunk.
Régen a császárok lenyakaztatták a rossz hírek hozóját, és ez a mentalitás a nép lelkétől ma sem áll távol.
Így aztán ha egy politikus abba a kellemetlen helyzetbe kerül, hogy miután nyolc évig hirdeti ellenfele ostobaságát és tehetetlenségét, hatalomra jutva éppen azokat az intézkedéseket kellene meghoznia, amiért talpasait és a csőcseléket az utcákra csődítette, akkor nyakig ül a gondban.
Tenni kell valamit, hiszen azzal már mégsem állhat ki a zemberek elé, hogy figyelj, te nép, ostobaságokkal traktáltalak nyolc éven át és most mégiscsak meg kell valósítanom elődeim terveit, mert ha nem ezt teszem, akkor sajnos kéz a kézben mehetünk a levesbe.
Ilyet egy virtigli miniszterelnök nem mond, ellenben elkezd sunyiskodni és úgy nyúlkálni szerető népe zsebébe, hogy az ne vegyen észre ebből lehetőleg semmit.
Nehéz lecke, de nem megoldhatatlan.
Először is, direktben úgy kell elvenni, hogy azt a látszatot keltsük, mintha adnánk, - erre a legmegfelelőbb az adórendszer.
Itt azok kapnak, akiknek a szava felhallik az égig, és akiket a hatalom mellett kellene tartani, hiszen ők ülnek az államapparátus kulcspozícióiban, be kell tömni a szájukat.
Erre forrás is akad, hiszen a szegények menjenek kukázni, a kukaedény tetején szónokolnak, majd legfeljebb le kell majd lökni őket, hadd essenek pofára - úgyis erre vannak szocializálva.
Aztán jön a trükk, - nem közvetlenül veszünk el pénzt, hanem közömbös pofát vágva, közben az ablakon keresztül a cinegéket szemlélve hozzányúlunk olyan pénzeszacsikhoz, melyről Átlag Jenőnek fogalma sincs, hogy mi célt szolgálnak, az erről szóló híreket egyszerűen átugorja a szeme és megállapodik a méltán népszerű Alekosz, vagy milyen kosz is legújabb sztoriján, - a Villa lakója a takaró alatt megujjazta Olivért, - nemugyan! - namégilyet!
És közben a kormány a Munkaerőpiaci Alap egyenlegét 16 milliárd forinttal kurtítja.
Hát hadd kurtítsa, kit érdekel?
Ja és a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot és a Nemzeti Kulturális Alapot összesen 10 milliárd forinttal veszik majd vissza.
Na és, és akkor mi van, hadd vegye vissza a Viktor, ő ért hozzá!
Közben a tény az, hogy ezekkel az intézkedésekkel az idénre tervezetthez képest 5 százalékkal csökken a munkanélküliekre, álláskeresőkre fordítható összeg.
Kiken is ütne Orbán, ha nem a legelesettebbeken?
Az elvonást egyébként stabilitási tartalék képzésével indokolják.
Hogy erre miért van hirtelen szükség, azt senki sem tudja, - esetleg nem stabil az ország gazdasági helyzete?
Gyakorlatilag remélhetőleg kedvezőbb a helyzet, Viktor szokása szerint „puha pénzt” csinál magának, amit bármire is lehet fordítani, ezzel együtt igencsak szükség lehet ezekre a tartalékokra, ha a nemzetközi pénzpiac nem nyeli be amatőr bűvészünk botladozó mutatványocskáit, - ennek már vannak is jelei, sajnos.
Hát, majd meglátjuk, mi lesz ebből a remek, kiérlelt, konzekvens gazdaságpolitikából.
Mindeközben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés hamvába hótt, az alkotmányozás folyamatában most éppen a LMP tárgyalóasztalhoz csalogatása van napirenden – szerintem majd nagy, környezetbarát füstöt fújnak és visszaülnek alkotmányozni, így legalább úgy tűnik, mintha rajtuk akármi is múlna...
Miért van az, hogy a magyarok mindig olyan pártokat kapnak, amilyeneket megérdemelnek?
Orbán népszerűsége pedig látszólag töretlen, de azért persze nem árt emlékezni Ceausescura…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/nepszeruseghajhaszas

BÓVLI

Reggel megjött a Mikulás.



Mindenkinek hozott valamit, jó kislányoknak játékot a papás-mamáshoz, jó kisfiúknak meg csokit, hogy legyen kedvük papás-mamást játszani, Magyarországnak meg nemzetiszínű szalaggal átkötött leminősítésecskét.

Leminősítette a Moody's Investor Service hitelminősítő intézet Magyarországot.

Hétfőn reggel egyszerre két fokozattal minősítette vissza a magyar államkötvények besorolását: "Baa1" kategóriából a "Baa3" kategóriába, negatív kilátással.

A hitelminősítő intézet az államháztartásnak tulajdonított hosszabb távú kockázatokkal és a forint külső sérülékenységével indokolta a visszaminősítést, egyúttal további visszaminősítést is kilátásba helyezett.

Ugyanilyen besorolásban tartja a Magyarországot a S&P hitelminősítő is, mindkét cég besorolása egy fokkal áll a "bóvli" kategória felett.

Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy megjövendöljük, lesz ez még rosszabb is, hiszen a pofátlan mértékű rablásokon és Übü király hatalmának bebetonozásán kívül ebben az országban semmi, de semmi érdemi nem történik, - már ami a gazdaságpolitikát illeti.

Folyt ugyan némi maszatolás az adórendszer környékén, - átcsoportosítottuk az adóterhelés súlypontját a gazdagokról a szegényekre, megtámogattuk vele azokat, akiknek úgyis van, elvettünk azoktól, akik a végső tartalékaikat élik fel, meg manipulálgattuk kicsit a HUF árfolyamát, hadd kaszáljanak a bennfentesek.

Ennek az árát aztán fizettetjük a devizahitelesekkel, majd durván elloptuk az emberek magán-nyugdíjpénztári megtakarításait, és gondoskodtunk róla, hogy a pénzeszsákhoz ma már egyedül Mihály király tudjon hozzáférni - de valódi, érdemi változás a gazdaságban nem történt semmi.
A mi lángeszű vezérünk meg abban a hitben ringatja magát, hogy szokásos nagy handabandázása mögött a külföld, a befektetők nem veszik észre a primitív és erkölcstelen trükközést, - nem látják azt, hogy hova vezet a kalandorpolitika.
Szijjártó, Orbán magyar hangja a tőle megszokott színvonalon, veretes baromságokkal etette híveit.
Elnézegetem ezt az embert – nehezen lehet eldönteni, hogy ő személyesen ennyire idióta, vagy csak szomorúszemű főnöke elmesziporkáit osztja meg velünk, mikor azt mondja, hogy „a nemzetközi tőke érdekeit és szempontjait rövid távon sértő intézkedések miatt került sor a leminősítésre.”
Mintha Rákosi korába csúsztunk volna vissza, merthogy ha valaki a Kádár-rendszer utolsó tíz-tizenöt évében ilyet mondott, azon az illetékes pártbizottság kórusban röhögött, - már csak az van hátra, hogy csasztuskát is írjon a szivarozó, nagyhasú tőkésről…
Azt is odanyilatkozta, hogy a siker a kormányt és annak gazdaságpolitikáját fogja igazolni, és a rövid távú leminősítések hosszú távon felminősítésekké válnak majd.
Egyszerűen nem tudom elképzelni, - a Fidesz hívei valóban ennyire ostobák lennének, hogy ezt a hülye dumát bevegyék?
Milyen hosszú az a táv?
És talán hiányzik egy félmondat arról is, hogy mi van akkor, ha a nagy siker elmarad?
Még csak azt se mondom, hogy közvetlenül Orbán polihisztor direkt baromsága miatt, hanem mondjuk azért, mert a világ másik végén bedől egy bankcsoport, vagy, mert helyi konfliktus tör ki Pirézia és Buznyákország között, nemzetközi tejfölhiányt teremtve, melynek pénzügyi hatásai begyűrűzve megemelik a kamatokat, melyeket az államadósság finanszírozása miatt fizetnünk kell.
Vagy legyen szerencsénk és köszöntsön soha nem látott pénzbőség a világra, de ezzel egyidőben –mondjuk - az egyik nagy ország ne engedjen diktálni magának és emelje meg csak egy kicsikével a nekünk szállított energiahordozók árát, - ki a franc fog akkor helyettünk helytállni?
Ki dob akkor nekünk mentőövet, hiszen mi még csak az eurozóna tagjai sem vagyunk?
Az IMF-et elhajtottuk, a tetejében feleslegesen durván és a pénzvilágban szokatlanul látványosan, és bár egy ilyen szervezetnek nincsenek érzelmei, csak érdekei vannak, de tisztségviselői azért emberek.
Ők nehezen felejtik el a sértéseket és adott esetben kemény elégtételt fognak venni a pökhendi mitugrászon.
És mi lesz, ha a permanens gazdasági csoda folytán a nagy hitelminősítők valóban betolnak bennünket a bóvli kategóriába?
Matolcsy azt mondta, hogy a jelenlegi értékelés nem vette még figyelembe azt, hogy Magyarország 2010-ben az unió ötödik legalacsonyabb államháztartási deficitjével rendelkezik, és a jövő évi 3 százalék alatti hiány szintén az unió ötödik legalacsonyabb hiánya lesz.
Dehogynem vette figyelembe, - egészen idáig csak ezt vette figyelembe.
Hiszen egyébként már az első megmozdulásuknál le kellett volna minősíteniük az országot – idáig terjedt ki a Gyurcsány – Bajnai kormányok eredményeinek hatása.
Mert azt azért ne feledjük, hogy amiért most Matolcsy két féltéglával veri a mellét, azt nem ő hozta össze hibbant főnöke iránymutatása alapján, hanem az a gazdasági helyzet örökség – az általuk gátlástalanul szidott és gyűlölt elődök ezerszer elátkozott, de következetesen végigvitt gazdaságpolitikájának eredménye.
Ha bekerülünk a bóvli kategóriába, akkor a nagy külföldi befektetők azonnal elkezdik kivonni pénzüket az országból, merthogy ugyanúgy, mint ahogy nálunk a nyugdíjpénztáraknak, nekik is előírásaik vannak arra, hogy milyen feltételekkel és hova helyezhetik el a tőkét, de azoknak a kritériumoknak mi már nem fogunk megfelelni.
Ettől kezdve nem jön ide egyetlen befektető a reálszférába sem, mert már a nyugdíjpénzek einstandolása is megrengeti a magánvagyon biztonságába vetett hitet, ha ehhez még hozzájön a hitelminősítők véleménye is, akkor úgy fognak bennünket kerülni, mint a leprást.
És akkor ne leegyenek kétségeink,pénzre lesz szükség, és miután máshol addigra már nem lesz pénz, a Lánglelkű hozzá fog nyúlni a lakossági befektetésekhez és megtakarításokhoz is, - nem véletlen nyitnak kihelyezett bankfiókokat Burgenlandban a sógorék…
Nem egy ismerősöm spekulál azon, hogy évtizedek óta hazai számlákon fialtatott kis pénzecskéjét hogyan helyezze biztonságba, - nem nagyon csodálkozom rajtuk, - ennek a kormánynak annyi hitele sincs a társadalomban, mint egy zsebesnek a hatos villamoson.
Hát ez volt ma a Mikulás puttonyában, - rettegve várom, mit hoz majd tavaszra a nyuszi…


:O))))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/bovli