A MÉDIA HALDOKLÁSA

Megadta magát az ATV, a nyilasok is szerepelhetnek műsoraikban - Vona valószínűleg hálás lesz és a döntéshozó remek beosztást kap majd a gettóban.
Ma kézhez kaptuk a partecédulát, melyben Mihancsik Zsófia visszanyúlt a nyomtatott és személytelenné vált gyászjelentés eredetéhez és szép levélben tájékoztatta olvasóit arról, hogy a Galamus-csoport elhunyt.

Szerettem a Galamus-csoportot és voltak – vannak (ki tudja meddig…) szerethető arcai az ATV-nek is.
Habár a csatorna már régebben megkezdte lassú, ám biztos végkimenetelű odasimulását Orbán szőrös seggéhez, de ne rójuk fel nekik – volt az a pénz, amiért Németh Sándor maradék kis haja korpás lett.
Sajnálom mindkettőt, és sajnálom a többi médiumot is, melyek óvatos manőverezését bánatos tekintettel már hosszabb ideje nyomon követhetjük.

Sajnálom a Klubrádiót, a drágajó Bolgár urat, aki vénségére lett kénytelen patikamérlegen mérlegelni, hogy mi is legyen a véleménye.
Sajnálom a nyomtatott sajtó zászlóshajóját és annak internetes változatát, mely olyan, mint a mesebeli lány, aki hozott is, meg nem is: úgy csinál, mint aki teret ad az interaktivitásnak, miközben sunyin behúzza a féket, technikai nehézségekre hivatkozva.
Sajnálom a Népszavát, mert ha élni akar, akkor kénytelen eltűrni a hatalom cinizmusát, mely úgy próbálja ellehetetleníteni, hogy látványos hirdetéseket tesz közzé attól a cégtől, mely a mai hatalom gátlástalan rablását szimbolizálja.
Ezek is csak pofáznak, üzenik ezzel, - de ki tudja, ennekutána kinek az érdekeit szolgálják, gondolhatja az olvasó, ha meglátja a féloldalnyi, hivalkodó Közgép-hirdetéseket.
Nem igaz, hogy ezt az újságnál nem ismerik fel, de ha választani kell az életbenmaradás és a megalkuvás között, hát nem ők az egyetlenek, akik az életbenmaradásra szavaznak.

Úgy érzem magam, mint a hajósinas a süllyedő hajón, aki a maga korlátozott ismereteivel megpróbálja felmérni a károkat.
Nehézkes dolog, mert amerre nézek, csak úgy dől be a víz a lékeken, a gépek állnak, nincs kapitány a hídon, akik pedig ott állnak, azok közül többen maguk is felelősek a kialakult helyzetért, és még ma sem látszanak felismerni azt, hogy nem az iránytűvel volt baj, hanem azzal, hogy elengedték a kormánykereket.
Elfelejtették olajozni a gépet és a végén már segítséget sem tudnak kérni senkitől, mert nincs rádió, és az utolsó ködkürtöket is otthagyják a beosztott matrózok.

És csak azért nem sajnálom Mihancsik Zsófiát is, mert az számára megalázó lehetne, és mert tudom, hogy neki a Galamus nem a megélhetést jelentette, hanem ügy volt.
Méghozzá jó ügy volt, a demokrácia ügye.
A csoport tagjai éveken át magyarázták olvasóiknak az őket körülvevő világot, sokan tőlük tudták meg, hogy azt a barna krémet, melyet meg szeretnének etetni velük, fogyasztás előtt meg kellene „illatolni” – ahogy a szaglást a borászok nevezik, hátha ettől az ócska boruk fogyaszthatóvá válik.
A csoport tagjai persze majd valahogy túlélik a dolgot, lesz, aki megköti a maga kompromisszumait a hatalommal, lesz, aki megpróbál partra úszni, legyen a világítótorony bármennyire távol is, és persze lesznek olyanok is, akiknek ez a döntés pályafutásuk végét jelenti, hiszen nem lesz média-felület, mely teret adna gondolataiknak.
Szomorú.

Ügyet elveszíteni kicsit olyan, mint elveszíteni a szülőnek gyermekét.
Mikor megszületik, a szülők nagy reményekkel nézegetik az aranyos babát, aztán gondosan nevelgetik, örülnek a sikereinek, anyagi áldozatokat hoznak érte, és amikor a békésnek tűnő mellékutcában elüti őt egy harckocsi, akkor a szívük beleszakad.
Ismerős az érzés, még a rendszerváltás tájáról, amikor rengeteg ember, aki nem pénzért, meg előmenetelért támogatta a rendszert, aki hitt abban, hogy nem szükségszerű, hogy ember embernek farkasa legyen, hirtelen ottmaradt elvesztett hitével, csalódásaival, szinte reménytelenül.
És bár természetesen talpraállt és lehet, hogy jobban is élt, mint azt megelőzően, mégis – a mai napig fájnak az elvesztett illúziók, és viszolyogva nézi a tülekedést olyan dolgokért, melyeket anno természetesnek vett. 

Jó szerzői voltak a csoportnak, meggyőző, megnyerő, okos emberek, akikre mindig oda kellett figyelni, és akiket – éppen a csoport léte miatt – nem lehetett szem elől téveszteni, mert az érdeklődő ember nem a személyt, hanem a politikai- kulturális műhelyt kísérte figyelemmel.
A Galamus intézmény volt – hiányozni fog.
Nagyon csodálkoznék, ha lenne bármilyen hivatalos fórum, amelyik köszönetet mondana Mihancsik Zsófiának, akinek érvelését meg lehet érteni: „És ha már az írásnak nem látom értelmét, annak végképp nem, hogy továbbra is az egész életemet felfalja egy ilyen végső soron kudarcos kísérlet.”
A kísérlet egyébként szerény véleményem szerint nem volt kudarcos, ha valaki itt kudarcot vallott, hát az a demokratikus oldal politikusainak sora és a demokraták gazdasági holdudvara, mely végtelen korlátoltságában nem ismerte fel sem a média jelentőségét, sem azt, hogy pénzt csak egy pontig lehet pótolni szorgalommal, elkötelezettséggel és elhivatottsággal.
Hadd köszönjem meg hát én, mint a portál olvasója (hozzávetőleg, mint az ismeretlen katona…) talán a többi olvasó nevében is Mihancsik Zsófia munkáját, remélhetőleg olvashatjuk is még, és szerkesztőként is találkozhatunk majd vele, ha levonul egyszer végre a szennyes ár.

Adjunk hálát a sorsnak, mert megmaradt nekünk az internet szabadsága - ki tudja meddig.
Addig viszont a sokszáz, sokezer kommentelő, blogger, milliónyi vitatkozó és nyughatatlan ember csak kialakít valamiféle épkézláb véleményt, még ha nem is mindig helyesen.
De a nyilvánosságot már csak erőszakosan lehetne visszaszorítani, ennek sikere meg legalábbis kétséges.
Lehet, a hatalom pöffeszkedése hozza majd el a magyar internetes média virágkorát, a klasszikus újságírás meghaladását, a valódi interaktivitást – ki tudja?
Mindenesetre reménykedjünk, hiszen a véleményt ugyanúgy nem lehet belefojtani a társadalomba, mint libába a gágogást.

Írni kell, hiszen a klasszikus írástanítás sem azt mondja, hogy az újságíró ír, hanem azt, hogy az úr ír – és manapság már a hölgy is ír…
Új formákat kell találni, hiszen ma már az írás és a mozgókép összeházasításához egy okostelefon is elég, és nem igaz az, hogy csak Győzike handabandázására van igénye a társadalomnak.
Vannak még, akik szeretnek és tudnak is gondolkodni, akik szeretik érteni, hogy mi és miért folyik körülöttük.
És vannak gyerekeik, unokáik, akikért felelősek, és akik egyszer majd megkérdezhetik, hogy miért nem segítettek nekik megérteni az őket körülvevő világot.

Tudnunk kell majd válaszolni nekik.

:O)))

INFORMÁCIÓS SIVATAG

Mint már az előző posztból kiderülhetett, külföldön vagyok, a tetejében olyan helyen, ahol az internet-hozzáférés korlátozott, csak a szálloda recepciójánál van wifi, egyébként meg a nyilvános net a fizetős számítógépnél 4 euró/óra - kicsit húzós összeg egy elkényeztetett, internetfüggő magyar bloggernek.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a televíziót ingyen be sem lehet kapcsolni, akkor mindjárt kiderül, hogy az élet a fejlett nyugaton sem merő méznyalogatás.

Tetézte a bajt, hogy nem vagyok egy szoftver-virtuóz, így némi időbe került, míg be tudtam szerezni a kódokat, mire kiderült, hogy a wifit a gépemen nem a Windows kezeli, hanem az Atheros, míg rájöttem, hogy ehhez éppen annyira értek, mint Vezérünk a közgazdaságtanhoz, - szóval az a lényeg, hogy végre estefelé lett net és boldogan rávethettem magam a hírekre.

Azt ugyanis tudtam, hogy ma otthon tüntetés lesz, méghozzá érdekes helyzetben, mert Orbán úgy tűnik, elhitte saját tüntetőinek Pintér perzekutor által összeszámlált létszámát és e tudás birtokában boldogan lefikázta az ellenzéki tüntetéseket.

Szerettem volna, ha kiderül, hogy tévedett, és nagyon kíváncsi voltam, hogy hányan lesznek, kik beszélnek, milyen lesz a tömeghangulat.

Aztán jól pofára estem, mert a hírek természetesen az ennél sokkal fontosabb eseményekről szóltak, például, hogy leégett Krasznahorka büszke vára, meg hogy valahol sikerült összehozni huszonötezer embert egy több éve meggyilkolt miniszterelnök emlékére.

Persze az ember erősen optimista, így aztán végignéztem a nevesebb hírportálokat, de sehol semmi, közben meg az ismerőseimtől tudom, hogy a Körúton le kellett állítani a forgalmat, mert annyian szerettek volna eljutni a helyszínre.

Sajnos nem lehetett, mert a Vezér bölcs előrelátással lezáratta a Kossuth teret, merthogy állítólag ott építkezés veszi kezdetét - én kis naiv meg azt gondoltam, hogy építkezés csak érvényes építési engedély birtokában kezdhető meg, beleértve ebbe a felvonulási terület lezárását is.

Ilyen alapon beszegeztethetném akár a Parlament kapuit is, mondván, hogy építési engedély iránti kérelmem van folyamatban az illetékes építési hatóságnál, és ez csak előkészület az épület átalakításához, melyet a terület1848-as állapotának megfelelően tervezek kivitelezni.

A közmondás is azt tartja, hogy fejtől büdösödik a láb, ugye.

Egyszer az egyik porosz király – tán Nagy Frigyes palotát akart építeni de egy iparos nem adta a telkét, mire is a király fenyegetőzni kezdett, de az iparos felhívta a figyelmét arra, hogy ehhez még lesz szava a porosz bíróságnak is, - esett ez meg úgy az 1700-as években.

Nálunk meg van  Handó Tündénk, ez se semmi, ugye…

De vissza a témához.

Annak idején Orbán krokodilkönnyeket hullajtott a liberális média-túltengés miatt, aztán eltelt egy évtized és a dolgok mai állását tekintve sem liberális, sem amúgy bármilyen színezetű baloldali média nem létezik.

Ez talán ma a baloldal legnagyobb problémája, merthogy a jelenlegi helyzetben a csapból is a Vezér idiótaságai zuhognak a nép fejére, ami meg olyan hír lenne, amely a problémákat megmutatná a maguk szörnyű valóságában, olyan hír nincs.

Ebből persze nem lehet mindent a kis erőszakos nyakába varrni, vannak felelősei baloldalról is a helyzetnek.

Felelős ezért a helyzetért a baloldal minden hatalmon levő kormánya, melyek nem vettek tudomást a jobboldali média mértéktelen nyomulásáról.

Pedig nem titokban jött létre sem a Hír Televízió, nem titokban kerültek a jobboldal birtokába az országos napilapok, a baloldalon meg nem maradt szinte semmi.

Ha jól saccolom, akkor éppen most folyik a Népszabadság jó útra térítése és a lap baloldalhoz kötődő tulajdonrészének átjátszása a jobboldalnak, ami az utolsó csapás lesz a baloldal kommunikációjára.

A „közszolgálati” televízió már a jobboldalé, a Médiahatóság méginkább, marad az ATV, mely a Hit Gyülekezetének birtokában van, és ahonnan kivágják a baloldali zsurnalisztát, mert Gyurcsány pártjának megalakulását moderálta.

Meg a Népszava, mely évtizedek óta a lét és nemlét határán támolyog, mert hirdetni nemigen mernek benne azok, akik nem szeretnének az Adóhatósággal ujjat húzni, de amelyik a baloldali kormányoktól sem kapott soha semmiféle támogatást, és amelyet tíz éve próbál a jobboldal szélsőbalos pozícióba tolni.

A 168 óra réteglap, az ÉS szintén, el se jutnak a baloldal potenciális szavazóihoz, olyan értelmiségiek olvassák ezeket, akik akár írhatnák is, akiket nemigen kell meggyőzni z igazunkról.

Hír az, amelyik eljut a média fogyasztójához, amin nem jut el, az legfeljebb történés.

Ha egy liba levágja a gazdasszonyt, az is csak akkor hír, ha eljut a fogyasztóhoz, egyébként meg csak a szűk környezetnek hír, és ez az adott esemény súlyától és jelentőségétől függetlenül így van.

Ha ma volt egy százezres tüntetés a fővárosban, de a médiában holnap-holnapután az jelenik meg, hogy néhányezer ember hangoskodott az Alkotmány utcában és környékén, akkor az el sem éri Mariska néni ingerküszöbét.

Felelősek a helyzetért azok a baloldalhoz kötődő tőkések is, akik maximálisan kihasználták pártszimpátiájukat magánvagyonuk gyarapítása érdekében, de a baloldal érdekében egy fillért sem hajlandók áldozni.

Odalökni párezer forintot, vagy lemondani a fizetésről ebben a helyzetben kevés, itt pénzt kellene befektetni alacsony megtérülésre vagy nullszaldóra – üzleti alapon.

Mert az sem igaz, hogy ne lehetne baloldali médiumot nyereségesen működtetni, persze ehhez túl kellene lépni az örökös bűntudaton és nyavalygásokon, és karakteresen baloldali tartalmakat kellene kínálni a fogyasztónak, aki egyébként vadul baloldali eszmék híve, még ha nem is tud róla, hogy ő egy látens komcsi.

Hiszen a Vezér is szidja a kommunistákat, közben meg a legvadabb sztálinista dumákkal eteti a népet, mondván, hogy azok polgári eszmék.

Ami az igazán elszomorító, az a baloldal jelenléte – de inkább jelenlétének hiánya - a neten.

A net a televízióhoz vagy a nyomtatott sajtóhoz képest olcsó felület, nagy mozgástérrel és relatív függetlenséggel.

Szomorú, hogy erre a szélsőjobb hamarabb rájött, mint a baloldal.

Ami jelenleg létezik, az pártok pártpolitikusok által kézivezérelt felülete, - olyan is.

Unalmas és lejárt szavatosságú figurák unalmas rögeszméiket ismételgetik unalmas felületeken, vájtfülű ideológusok cirkalmas mondókáit közlik újra meg újra, a pártpolitikusok meg bele vannak ájulva önmaguk imádatába, miszerint mennyire kifinomult intellektuelek is ők.

Van ennél rosszabb eset is, amiikor az újságíró szervezi a média-megjelenést, merthogy egyrészt nem ért hozzá, másrészt meg neki az lenne a dolga, hogy írjon.

Szóval eléggé elkeserítő a helyzet, és ameddig egy Leisztinger, egy Kapolyi egy Gyurcsány, vagy egy Bajnai nem nyúl a zsebébe, addig ez a helyzet nem is fog megváltozni – hacsak a nép be nem sokall, és kézbe nem veszi az ügyek intézését.

De abból nagy baj lenne, mégsem kellene ezt az országot ötvenévente porig rombolni.

A demokráciához nem információs monopóliumon keresztül vezet az út, talán egyszer erre rájönnek a baloldali politikusok is, és talán tesznek ellene.

Reménykedjünk benne.

:O)))

SZÁJZÁR

Nem mai kezdeményezés az, hogy a baloldali médiának befogják a pofáját.

Az írott sajtónál ez nem nehéz, hiszen ha a vezér összeráncolja a homlokát, akkor azok a cégek, melyek sajtóhirdetésre egyáltalán még képesek ebben a gazdasági helyzetben, lesütik szemüket és óvatosan eloldalognak a baloldali lapok környékéről is, már amennyiben még indokolt a többes szám, lévén, hogy a Népszava mellett még baloldalinak nyilvántartott Népszabadságban éppen most kalapálják át a tulajdonosi struktúrát úgy, hogy jobboldal-konformmá lehessen tenni néhány apró sasszéval.

Emiatt le is mondott Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke, mert véleménye szerint  " a Szabad Sajtó Alapítvány fontos biztosítéka volt az elmúlt két évtizedben a lap minőségének, irányvonalának, baloldali, liberális és nemzeti elkötelezettségének".

A Népszabadság egyébként sem volt balosnak mondható. Saját magát inkább mértékadó politikai napilapként pozícionálta, mely a tények és vélemények sokoldalú bemutatásával sikeresen töltötte be a magyar politikai napilapok között a vezető helyet.

Nem lennék meglepve, ha az alapítvány huszonhét százalékos tulajdonrészét egy kiskunborzasztói és egy nagybüdösfalvi magánszemélyek által tulajdonolt ötszázezer forintos alaptőkéjű vállalkozás venné meg, a nálunk szokásos balkáni szisztéma szerint.

Marad a Népszava, amelyik már 1998 óta vegetál, - az is maga a csoda, hogy egyáltalán még a standokon van.

Ennek a lapnak mindegy volt, hogy ki van kormányon, soha, senkitől nem kapott támogatást, se a szocialistáktól, se a szakszervezetektől és a mindenkori főszerkesztő személyes kapcsolataitól függött a léte és függ ma is.

Azt nem lehetett elérni – lehet, nem is akarta elérni senki – hogy legalább a szocialista párt tagjai részére kötelező legyen a lap megrendelése, mintegy a tagdíj részeként, vagy, hogy a szakszervezetek hozzájáruljanak előfizetéséhez a tagdíjbevételeikből, melyeket elnyelt a feneketlen és átláthatatlan szakszervezeti bürokrácia.

Így aztán van egyetlen olyan baloldali lap, melyet rettegve kerülnek a hirdetők, melyekből a terjesztők csak annyit rendelnek, hogy azoknak, akik keresik a standokon, ne lehessen azt mondani, hogy nem létezik.

A televíziók között még olyat is nehezen talál az ember, amelyik viszonylag tárgyilagos képet kíván adni a bel és külpolitika történéseiről, jobb esetben politika helyett bemutatja a hajdani Habsburg címerre hajzó kétfejű libát, vagy a népszerű celebek által abszolvált tréfás vetélkedőt, melynek tárgya a népszerű lantművész vontatása férfiasságánál fogva.

A második kereskedelmi csatornánál ott üldögél a vezető kormánypárt szeme és füle, és annyi annak, akinek műsora nem felel meg a magas kívánalmaknak.

A többi kereskedelmi televízióban pedig a magyar médiavilág páriái, vagy páriává tett értékei cirkulálnak, szellentőversenyekkel és nyíltszíni szexorgiákkal szórakoztatva a nagyérdeműt, gondosan kerülve minden értéket és mértéket, mely egy médiumot európaivá tesz.

Létezik még az ATV, mely egy vallási közösség tulajdonában van, mely közösség azt kérte nemrég a Keresztapától, hogy egy frekventált standon vehessen részt a vallási bizniszben.

Kérése meghallgatásra talált, áldozatokat sem kellett azonnal hoznia, azt mondták neki, hogy talán egyszer - amire meglehet, soha nem kerül sor - majd kérni fogunk tőled valamit.

Nem kizárt, hogy ez a valami Kálmán Olga egyébként igen csinos bőre lesz - egyébként is hogy jön ahhoz egy nő, hogy ennyi rengeteg esze legyen, mikor nálunk a színvonal csúcsát a piranha-jellegű szőke démon testesíti meg, hajszínéhez igazodó szellemi képességekkel.

És itt van a rádiózás, ahol a kereskedelmi rádiók frekvenciáinak kiosztásánál eleve bebiztosították, hogy az ellenzékről egy szót se halljon senki.

Az egyetlen Klubrádió budapesti frekvenciájának elvételére már régóta készülnek, ezt tudván a rádió új frekvenciát pályázott, meg is nyerte, de a pályázatot utóbb érvénytelennek nyilvánították, most meg lehúzták nekik a rolót.

Félmillió hallgatója van a rádiónak, hihetetlenül népszerű műsorokkal, melyek zöme betelefonálós-beszélgetős műsor, amire a nép egyszerű gyermeke nagyon vevő, hiszen jószerivel nincs más fórum, ahol Tiborc elmondhatná panaszát, vagy Juliskát a másodikról valaki meghallgatná.

Itt a Drágajóbolgárúr remekül elbeszélget mindenkivel, a Munkáspárt 2006 aktivistájától a Jobbik utcai harcosáig, és mindegyik beszélgetés olyan lesz, mint a hajdani szovjet babakocsigyári munkás alkatrészlopása, aki akárhogy rakta össze mindig csak t-34-es jött ki a babakocsi-alkatrészekből.

Itt is állandóan az lett a végeredménye a beszélgetéseknek, hogy a betelefonáló igazsága kissé megroggyant, ellenben a tiszta ész diadalmaskodott…

Hát majd most nem fog, marad Bolgár Györgynek az ATV, míg el nem küldik onnan, megkeresni a Désijanit.

Egyre inkább beszorítva nem lesz könnyű az élet, marad az internet, míg csak be nem vezeti a Mi Jótevőnk a teljesen demokratikus kínai modellt.

Nem szeretnék szerénytelenség bűnébe esni, de erről a témáról már írtam egyszer, valamikor júliusban, ebben a bejegyzésemben,  - az idő semmiféle pozitív változást nem hozott, a helyzet csak romlott.

Aki nem hiszi, hogy ez a médiairányítás az önkényuralom céljait szolgálja, az valószínűleg rengeteg egyéb gonddal is küszködik.

Mindenesetre a baloldalnak fel kell vennie a kesztyűt és új módszerekkel megoldást  kell találnia ahhoz, hogy eljuttassa üzeneteit a választókhoz, akik a dolgok jelenlegi állása szerint csak az egy foltos hiéna  közül választhatnak.

Létkérdés ez, lehet nekikezdeni töprenkedni, vagy megrendelhetjük a hullaszállítót.

:O)))

ÖTSZÁZ BIZONY DALOLVA MENT...

Ami azt illeti, a mi bárdjaink leginkább budapesti bárdok voltak, akiket a meglehetősen bárdolatlanul viselkedő hatalom úgy rúgott ki, hogy repültek, mint a vadludak – égi szerencse, hogy egyelőre lángsírba nem kellett menetelniük.

Megkezdődött a csoportos leépítésnek nevezett autodafé a közmédiumoknál, indoklási kötelezettség ebben az esetben – azon túl, hogy „tevékenység ésszerűsítése” – nincsen.

Tényleg vicces, azt hallom a televízióban, hogy racionalizálás.

Az ötvenes években hívták így a munkaerő tömeges elbocsátását, még a fülemben cseng apámék beszélgetése valamelyik ismerőről, hogy szegényt „kiracizták”.

Közben megöregedtem, már meg is feledkeztem erről a szóról, és akkor most tessék – nyakunkon a racizás…

Sajnálom ezeket az embereket, még akkor is, ha tulajdonképpen valóban kellett már valamit csinálni a királyi televízióval, a közmédiával, ez a probléma Hankissra visszamenőleg fennáll.

De hiába a látszólagos ésszerűség, ha a mégoly indokolt vagy indokolható átszervezéseket is belengi a médiatörvény kissé penetráns illata, a gyanakvás, hogy a cél a költségek megtakarítása, vagy pedig a sajtó pofájának hatékony befogása?

És bizony nagyon jóindulatúnak, mondhatnám, naivnak kell lenni ahhoz, hogy az ember az első variációra tippeljen.

Tulajdonképpen a közmédiára fájt mindig Orbán foga, hát most végre rátenyerelhetett és mindjárt gondoskodott is róla, hogy a madzag vége, mellyel a médiamunkásokkal bábozhat, az ő kezében legyen.

Az átszervezés azt jelenti, hogy a magyarországi közszolgálati tömegtájékoztatás egyetlen forrásból táplálkozhat, a hír az, amit Orbán megbízható vazallusai hírnek tartanak, amit pedig nem tartanak annak, az ettől kezdve nem hír.

Márpedig, ha valaki nincs a televízióban, akkor az nincs.

A kereskedelmi adók pedig igazodnak boldogan, hiszen ők pénzt szeretnének csinálni, nem pedig az önkényuralom elleni harc hősei lenni – a maguk szempontjából teljesen érthető módon.

Azért persze a nagyobbjánál ott van a komisszár is – biztos, ami biztos, - aki meg izgágáskodik, azt a víz alá nyomja a helyzet, merthogy az amúgy is beszűkült reklámpiacon a vállalatok nemigen szeretnének a fejükre élő parazsat gyűjteni, és azt mindenki tuja, hogy a Mi Vezérünk számtalan jótulajdonsága között ott van a bosszúszomj is, - ő aztán nem felejt.

Úgyhogy a mi bárdjaink most nyakig ülnek Orbanisztánban, ha nincs szerencséjük, akkor találkozhatunk velük a népstadion bontásánál, - némelyikük még reménykedik majd, hogy helye lesz a Kényszermunkás című faliújság szerkesztőbizottságában, esetleg a csasztuska-brigádban kamatoztathatja majd képességeit:

Told futva a talicskádat,

Közben meg tartsd a pofádat!

Aztán persze a kirúgottak abban is különböznek a velszi bárdoktól, hogy ők bizony nem önként mennek a lángsírba.

Közülük nem egy rengeteget tett Übü király hatalomra juttatásáért, nekik persze most sem lesz nehéz bebizonyítani, hogy a kirúgásuk ügyében is Gyurcsány a hibás, kell még egy kis idő, míg rájönnek, hogy akkoriban azért tudtak nyaralni, kocsit is cseréltek, étteremben is vacsoráztak, most meg jön a parízer, meg a töpörtyű.

Nem, nem libatepertő, - sápkóros, kissé avas töpörtyű, kilógó szőrökkel.

Kétezer ember.

Durván ennyit érint ez a remekül szervezett „alma játszik – körte nem”, és ami a legfájóbb, hogy itt az idősebbje kerül lapátra, merthogy a fiatalabbja olcsóbb és butább – kezelhetőbb.

Orbánnak nagy a pofája munkahelyteremtés ügyében, hát lehetne éppen nekikezdeni bizonyítani. Legalább azoknak a köztisztviselőknek, médiamunkásoknak adjon munkát, akiket egyértelműen ő rúgott ki.

Kíváncsi vagyok, mit kezd ötvennyolc éves emberekkel, hacsak közben meg nem keresi a végső megoldást, ugye…

De legalább nem kell tovább törniük a fejüket, hogy mi lesz a lakáshitelükkel, meg hogy hogyan tudják összeegyeztetni a gerincüket az Orbán féle média kiszolgálásával.

De legyen ez tanulság mindenkinek, aki a tömegtájékoztatásban dolgozik: a zsarnokokat a szervilizmus juttatja hatalomba, az örök óvatoskodás, a mellébeszélések.

És ez még csak nem is valamiféle politikai elkötelezettség problémája, hanem ennél több – demokratának kell lenni, és ha veszélyben látod, akkor kiabálni kell.

Az újságírók totemállatai a Capitolium libái kellenének, hogy legyenek.

Azok tudták a dolgukat, mikor az ellenség közeledett, fellármázták a védőket – nem is lett Róma leigázva…

:O)))

AMERIKAI NÉPSZAVA

Megnyugtató, hogy létezik.

Ma új arculattal jelent meg az Amerikai Népszava online kiadása.

Lehetett benne munka rendesen, hogy pontosan akkor jelenjen meg, amikor a bekattant kétharmad elfogadja a sajtószabadságot sárba tipró sajtótörvényt és kinyilvánítja, hogy az ország lakosai debil mongolidióták, akik képtelenek önállóan eldönteni, hogy milyen sajtóterméket olvassanak, meg hogy leveszi rólunk a gondolkodás nehéz terhét.

Új uraink majd segítenek nekünk eldönteni a dilemmákat és előrágják számunkra a szellemi táplálékot, majd visszaböfögik.
Hogy hadd fejlődjünk, hadd legyünk rózsás arcú, feszes húsú édes-butuska Fidesz-babák…
Aztán ma megnyugodtam, a televíziót mégsem kell kihajigálni az ablakon, ha nem akarjuk minden csatornán a gumibotjával tenyerét csapkodó rendőrt látni a „Kapcsolgatunk?” Kapcsolgatnunk?” című műsort nézve.
A rádiót is elég lesz kikapcsolni, csak a bódéjuk előtt a földön ülő újságárusok kalapjába kell némi aprópénzt dobálnunk, ha visszaesne a termelési regények és a Hős gyermekkorát és a Méltóságos asszony nevelési tanácsait bemutató bulvárlapok iránti érdeklődés…
Azért is örülök, mert mindjárt induláskor bebizonyosodott, hogy a Médiacsászárnő mégsem mindenható, ő is csak egy a bánatos hivatalnokok közül, viszont kultúrmissziót tölt be – az Internet iránti érdeklődés felkeltése és a számítógép-használat elterjesztése terén szerez majd elévülhetetlen érdemeket.
Európa meg most éppen néz bután és a vezető nyugati lapok publicistái felettébb dehonesztáló dolgokat emlegetnek a Mi Boldogságunkkal kapcsolatban - amikor felolvassák neki, hogy Lukasenkoval hasonlítják össze, akkor megkönnyebbülten mosolyog, hiszen Kim Ir Szen soha nem focizott, és azzal is összevetették már áldásos tevékenységét…
Aztán délután az arcomra fagyott a mosoly, mert hiába kattintottam a http://nepszava.com/ – ra, a portál elérhetetlennek bizonyult.
Miután a fővárosi robbantgatások, a Budapest Sportcsarnok leégése, a vörösiszap-tározó politikailag igen hasznos gátszakadása és a dolomitgátak viharos tempójú felépülése óta az összeesküvés-elméletekre igen fogékony vagyok, most is azonnal felködlött bennem, hogy a mi pajkos Pannink, vagy egyenesen az UD Zrt. médiaszakembereinek hozzáértő keze van a dologban.
Már éppen aggódni kezdtem, de aztán estére helyreállt a rend és mint éhes liba a tófenéken, ismét lehet bogarászni a portálon.
Merthogy a hiteles információra éhesek leszünk, az biztos, és egyáltalán nem mindegy, hogy egy hírt miképpen tálalnak nekünk.
Az is más, ha azt olvassuk, hogy S.G. országgyűlési képviselő bevásárlás közben leharapta a lókolbász végét, majd a húsz centi hosszúságú részt önfeledten rágva fizetés nélkül akart áthaladni a pénztáron, meg az is más, ha azt olvassuk, hogy az önfeláldozó Fidesz-képviselő közegészségügyi tesztet hajtott végre a vérszívó multi gyanús eredetű, alacsony minőségű külföldi árut forgalmazó hipermarkecében – a tesztet a hős képviselőnő túlélte…
És hát, bevallom – nekem azért is tetszik ez a portál, mert látom, blogok is vannak benne.
A nyitó számban a magyar bloggervilág sztárjai, Andrassew, TGM, Para-Kovács és társaik lelhetők.
Bevallom, én abban reménykedem, hogy amikor majd Sebián-Petrovszki László barátunk már csukott szemmel is első osztályú staniclikat tud ragasztani és a kapcsolat.hu említését bármilyen írott vagy képi formában, rendeletben tiltja meg a Médiacsászárnő, akkor esetleg mi, szürke mezei grafománok (blogger vulgaris) is kaphatunk ott felületet, hogy nehogy bennünk ragadjanak a bölcsességek, mint  töltött libában a majorannás töltelék…
Úgy tünik, egyelőre semmi ok a pánikra, még senki számítógépét nem csapta hóna alá a médiahatóság.
Persze ez azért ne vezessen félre senkit, hiszen a nyugdíjpénztárak elrablása is azzal kezdődött, hogy csak néhány hónapra kölcsönveszik a pénz egy elenyésző részét, aztán már csak akkor ocsúdtunk, amikor markos Fidesz-brigantik felkapták a mackót és futásnak eredtek vele.
Mindenesetre Orbán egy életre elásta magát ezzel a dobásával.
Idáig sem lelkesedtek érte, de mostantól valamirevaló külföldi politikus, ha a protokoll kényszeréből kezet fog vele, utána először megszámolja az ujjait, hogy megvannak-e, aztán rohan kezet mosni.
Mit mondjak: megértem őket…


:O))))


A bejegyzés a http://kapcsolat.hu/blog/amerikai_nepszava címen is olvasható.

REGULA

Folyik a média megregulázása.

Kedves barátnőm küldte el a linket a Jobbiknak a  médiatörvény tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatáról, melyet azóta már el is fogadott a kapkodó kétharmad.

Az új rendelkezés szerint az országos kereskedelmi rádióadók és tévécsatornák önálló hírműsoraiban korlátozzák a bűnügyi tárgyú tudósítások idejét – „a más magyarországi médiaszolgáltatótól átvett, illetve a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás a hírműsorszám időtarta[l]mának húsz százalékánál nem lehet hosszabb terjedelmű. " írják, két legyet ütve egy csapásra.
Egyrészt a kereskedelmi rádióknak és televízióknak elő kívánják írni a hírszerkesztőségek fenntartását, másrészt meg a jobboldaltól oly megszokott farizeus módon szemforgatnak egy jóízűt.
Az indoklás szerint a rendelkezés célja, hogy az érintettek a szerkesztőségek fenntartására vonatkozó előterjesztői javaslat alól ne tudjanak a bulvárhírek szintjére züllesztett bűnügyi tematikájú híranyagokkal kibújni.
Továbbá az ilyen tematikájú hírek túlsúlya a társadalomra kifejezetten depresszív, félelemkeltő és negatív hatással bír” – szól az indoklás.
Holnap majd azt is előírják, hogy mi legyen az a pozitív tartalom, melyet a koncessziós díjak fejében sugározniuk kell, természetesen előzetesen bemutatva az anyagot a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökének, Szalai Annamáriának – Lakatos Ernő, az MSZMP agitációs és propaganda osztályának vezetője a hasát fogja a röhögéstől…

Az ember sokszor nem hisz a szemének, úgy látszik az ország fordulóponthoz érkezett, - megfordultunk és elindultunk vissza Levédia felé, legyen az bárhol is – ideje azt is ismét magunkhoz csatolnunk megint.
Egyelőre még csak Rákosinál tartunk, de ez is szép eredmény ilyen rövid idő alatt - nemmde?Nagy nap lesz az, mikor megszületik az első XXI. századi termelési riport a híradóban:

Újabb munkasikerek a Reszelőben!

A Szigetborzasztói Műköröm Művek dolgozója, a méltán népszerű D. Gigyu ma egy nap alatt kétszáz nő kétezer ujját körmölte meg, megszerezve ezzel a Nemzet Karma címet!

Hogy érte el ezt a kiemelkedő munkasikert? – kérdezzük az érezhetően szófukar és szerény munkavállalótól.

Tulajdonképpen Isten segítségének és a preambulumnak köszönhetem.

Mikor egy meditálásom során kezembe került a magasztos szöveg, akkor megfogadtam, nem fogok a Vezérnek csalódást okozni, és azon helyben elkezdtem akarni, de nagyon erősen!

És mit szólt a dicsőséghez a család?

Örültek, a dicsőséget meghagyták nekem, ők beérték a bevétellel…

Stb…

Tetszik ez a százalékos meghatározása is a dolgoknak és roppant helytelenítem, hogy a maradék nyolcvan százalékot ott hagyták a törvény kezdeményezői az ebek harmincadjára, mint az anarchia fülledt és penetráns melegágyát, ahová egy megtévedt szerkesztő akár azt is beírhatja, hogy „Hüje aki elolvassa!”

És mi van akkor - belegondolni is vérfagyasztó -  ha a Vezér olvassa el véletlenül?
Akkor talán ő lenne a hüje?
Nem kellene az igazsággal ilyen brutális módon szembesíteni, hiszen megmérgelődhet, oszt annyi nekünk - nem, igaz?
Igaz, a zenei adóknál azért ezen a téren is van előrelépés, „a zenei művek közzétételére szánt műsoridő huszonöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítani, és a közzétett magyar zenei műsorszámok huszonöt százaléka három évnél nem régebben nyilvánosságra került zenei műből,vagy három évnél nem régebben készült hangfelvételből kell, hogy álljon.”

Epedve várom azt a percet, mikor csak az mehet el megnézni egy „Macskák” előadást, aki előtte megnéz egy Kárpátia koncertet.

Barátnőm azt írja, ezek nem normálisak.

Téved.

Itt egyetlen egy ember van, aki láthatólag elmekórtani eset, a többieknek nincs komolyabb baja, hacsak a szervilizmus, a pénzéhség vagy az elvakult ostobaság nem számít újabban betegségnek.

Néhány hónapja azon tipródtam valamelyik bejegyzésemben, hogy nem lehet tudni, milyen világot is kínál tulajdonképpen Orbán az országnak?

Hát ilyet – nem csoda, ha nem akarta közkinccsé tenni, végtére is eléggé undorító a kép, mellyel a fülkeforradalmár tevékenységének eredményeképpen szembetalálkozunk.

Persze ne vonjuk kétségbe, hogy jót akar, ő valószínűleg szerényen a maga képére és hasonlatosságára akarja formálni a világot, - na, ez sikerül is, úgy tűnik.

Nemigen van kedvem gratulálni hozzá…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/regula

HETI HETES...

No, annak annyi, úgy tűnik.
Isten veled Kicsihuszár, pá-pá Juci, úgy tünik, nektek befellegzett.

Ha a műsor marad is, jönnek majd helyettetek a tehetséges jobboldali humoristák, például a ... például a ... - szóval a tehetséges jobboldali humoristák...

Megvásárolták az RTL Klub többségi tulajdonrészét.

Valami isteni csoda folytán éppen most vásárolta be magát a kereskedelmi csatornába Orbán volt kancelláriaminisztere Stumpf István, és a Heti Választ is tulajdonló Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.

Nem gondolom, hogy a műsoron azonnal észre lehet majd venni a változást, de hogy néhány hónap mulva elindul lassan a csatorna jobbra, arra mérget lehet venni.

Az RTL Klub  ma a legnézettebb a kereskedelmi televíziók közül.

Kincs ez egy olyan politikai pártnak, amely hosszabb távra be akarja betonozni magát a hatalomba.

Természetesen a nézettséget fenn kell tartani, ezérthát nemigen lehet arra számítani, hogy a Barátok közt helyett sámánok fogják verni a dobot, de attól tartok, - és ahogy Orbánt megismerhettem, - nemigen lesz helye ott olyan műsornak, amelyik őt teszi nevetség tárgyává, - ezentúl valószínűleg a csatorna valamennyi munkatársa és szereplője szeretni fogja a focit...

És hát sajnos megint felmerül a kérdés, - hogyan létezhet az, hogy a szocialisták kormányon töltött nyolc éve nem volt elég ahhoz, hogy megteremtsék a saját médiájukat, - ha jól belegondolunk, most ott állnak teljesen eszköztelenül a Fidesz gőzhengerével szemben.

A Klubrádión kívül nincs egy rádióadó, amelyikben el tudnák mondani a véleményüket, az ATV-n kívül nincs egy televíziócsatorna, amelyik teret adna nekik, és ami a legviccesebb, nincs egy valamirevaló internetes portál, amely méltányos lenne hozzájuk.

Velük szemben minden területen, minden műfajban, a legszélesebb spektrumon nyomul a jobb, elképesztő médiafölénnyel.

A csata, melyet a szocialisták a minap elveszítettek tömegkommunikációs háború volt.

A legszomorúbb az egészben, hogy ezt a szocialisták vezetői még akkor sem ismerték fel, amikor már derékig gázoltak a saját vérükben.

Nem volt fegyverük, nem ismerték és nem is nagyon akarták megismerni ezt a harcmodort és nem voltak ezen a pályán biztosan mozgó vezetőik - már megint csak az egy Gyurcsányon kívül, aki mellől viszont hiányoztak a profi média-szakemberek, akik keretet tudtak volna adni az elképzeléseinek.

Még a Jobbik is jobban áll náluk, ezt kell mondani, merthogy annak legalább van helyi sajtója és megjelenési lehetősége a jobboldali média egy részében, nem szólva arról az agresszív nyomulásról, amit az interneten produkálnak..

A szocialista politikusnak már ma is csak annyi a hírértéke, mint a partra úszó delfinnek, - megmutatják a vergődését, - de nagyon hamar el fog jönni az az idő, amikor nemhogy nem lesz hír a médiában a szocialista politikus, hanem a helyzet rosszabb lesz: szocialista politikus a médiában nem lesz.

Egyszerűen nem fog létezni, nem tudja majd eljuttatni üzeneteit a társadalomnak, nem tud sem bírálni, sem ellenvéleményt, sem megoldási lehetőségeket  felmutatni, úgy kell majd keresgélni annak, akinek egy élő  szocialistára támad gusztusa.
Az írott sajtónak többé-kevésbé vége van, a nyomtatott Népszava pártízezres példányszáma már csak a nosztalgiázók számára érték, - a fiatalja majdnem kizárólag a neten tájékozódik és friss híreket akar naponta tízszer is, ha arra támad kedve.
Úgy hírlik, Viktor az MTI-t is meg akarja szüntetni, habár azt nemigen tudom, hogy a hírügynökség hiányában ki fogja kielégíteni a különféle szájtok, csatornák híréhségét, - hacsak egy tervezett kormányzati tájékoztató központ nem, ami igazán szép jövő ígéretét hordozza magában, - Lakatos elvtárs az MSZMP APO hajdani főnöke hempereghet a röhögéstől...
Pillanatnyilag még ötletem sincs, legfeljebb csak reménykedni merek valamifélee csodában, hogy az ezidáig a szocialisták körül lebzselő nagyvállalkozók egyike-másika majd besegít, de attól tartok, az MSZP jelenlegi vezetése kérni sem tud, - tulajdonképpen nem is tudja, mire lenne szüksége.
A médiamunkásnak meg el kell tartania a családját, ezért hát ott fog írni, ahol felületet kap és arról fog írni, amit a gazda előír számára.
És ha nem tetszik, amit írt, akkor majd kihúzzák a kifogásolt sorokat remekművéből, majd ha ezért megsértődik, nem lesz másik médium, ahol elhelyezkedhetne, mert olyanok leszünk, mint a brezsnyevi orosz televízió hetvenkét csatornája, - hetvenegyen ugyanaz a műsor ment, a hetvenkettediken meg egy rendőr ütögette a tenyerét gumibottal: Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?!
:O)))

NYAKIG KAMPÁNYCSENDBEN...

Ülünk és hálatelt szívvel gondolunk arra, aki kitalálta ezt az intézményt.

Csend van, - legalábbis viszonylagos csend, - csak a legtrükkösebb médiabajnokok és kampányvitézek vágnak még egy-egy megkésett tőrt az ellenfél hátába kulturális vagy bűnügyi hírnek álcázva, de velük sem törődik nagyon már senki.
Holnap elmegy szavazni a pártkatona, a pártja iránt elkötelezett szavazó, elmennek a még talpon maradt jelöltek rokonai és ismerősei, elmennek azok, akik ebből elvi kérdést csinálnak maguknak és elmegy néhány olyan ember is, aki tisztában van vele, hogy mi a tétje a holnapi napnak.

Meglátjuk, - holnap estére ha okosabbak nem is, de mindenképpen tájékozottabbak leszünk, - tudni fogjuk, hogy milyen összetételű parlamentet nézegethetünk a következő években...

Hát akkor most valami közömbös téma kellene, - legyen talán ez a média.
Elszörnyedek, mikor megnézem, elolvasom, hogy mit művel a mai magyar médiamunkások túltengő többsége szegény jó Daróczi Dávid halála körül.

Hogy belegyalogolnak a halott és szerelme  legtisztább érzelmeibe, tekintet nélkül arra, hogy kettejük közül az egyik még közöttünk van, rá se hederítve a magánszféra szentségére, fikarcnyi mértéktartást sem tanusítva, - ez már fel se tűnik.

Nem ez az első eset, nincs az ügynek precedensjellege, százszor és ezerszer megtörtént már ez a "szabad sajtó" nagyobb dicsőségére, - szinte már el is felejtette az ember az empátia vagy az etika kifejezéseket a sajtó szóval konnotációban, - húsz év elég volt ahhoz, hogy megértsük: első az eladott példányszám, a nézettség, a kattintás, - a többi még másodlagos szempont sem lehet.

A tömeg izléséhez kell igazodni, azt pedig a tömeg legostobább és leggusztustalanabb tagjainak ízlése determinálja.

Olyasmit, hogy az írott szó vagy a bemutatott kép nevelni, vagy szépre, jóra tudna orientálni, már régen elfelejtették vagy meg sem tanulták azok, akik ma a média irányítói.

A sajtó robotosai pedig skrupulusok nélkül kiszolgálják őket.

Ha ez csak a bulvár-médiára lenne igaz, szemem se rebbenne, hiszen aki szexshopba megy vásárolni, az ne csodálkozzon, ha méretes műpéniszt nyomnak a kezébe, de sajnos ma már a politikai sajtótól kezdve a közszolgálati csatornákig minden elbulvárosodik, ha úgy tetszik, a teljes magyar média lemegy kutyába.

Bizonyára nagy a verseny, bizonyára fontos benne a helytállás, de lassacskán ott tartunk, hogy alig van olvasható újság, nézhető műsor meg tán nincs is.

Aztán itt van a netes portálok egykaptafára készült sora, melyek újságírói - ha ugyan megérdemli egyikük-másikuk ez a megnevezést - szintúgy ugyanarra a kaptafára készítik ugyanazokat a manírokat alkalmazó, jópifiskodó írásaikat, felületességükkel ráverve egy kört még a bulvármédia virtuózaira is.

Félreértés ne legyen, pontosan tudom, hogy olyan lapot kell csinálni, amelyiket olvasnak és olyan televízióműsort, amit néznek a nézők, de azt hiszem, most éppen a ló túloldalán tartózkodik a magyar média. Lassan olyan étteremhez kezd hasonlítani, ahol az étlapon bár százféle étel van, de  bármelyiket rendeli, csak ugyanazt az előregyártott moslékot  kapja a vendég, legyen bármi is az adott étel megnevezése.

Persze a média ma átmeneti állapotban van, - ballagunk az interaktivitás felé, - a néző, olvasó bele fog pofázni a tartalomba, sőt talán ő fogja szolgáltatni is a tartalmat és az újságíró mint foglalkozás elfoglalja méltó helyét a múzeumban, közvetlenül a gépírónő mellett.

Elgondolkodtam ezen a blog-dolgon is, - lehet, hogy valamilyen formában ez vezet a jövő médiája felé?

Lehetséges lesz, hogy felnő egy generáció, amelynek tagjait majd jobban érdekli az, amit saját maga választ  ki a tengernyi kínálatból, mint amit központilag elézúdítanak?

Vagy elkényelmesedik és megelégszik azokkal az információkkal, melyeket különféle manipulatív technikákk alkalmazásával a fejükbe tömnek?
Hová vezet a mai helyzet és mi ma például az én felelősségem?

Vagy a felelősséget áthárítottam az olvasóra, mondván - te választottad, akkor most viseld is a következményeit, ha ostobaságok magvait hintettem el a lelkedben?

Érdekes kérdések ezek és jó lenne a jövőbe látni, mert egy alapelv azért soha nem fog megváltozni, - nevezetesen az, hogy az információ hatalom.
Ki lesz a birtokában, ki fogja befolyásolni a hozzáférést, hogy lehet biztosítani ebben mindenki számára a demokratikusan egyenlő esélyeket?

Nehéz kérdések ezek már ma is, mikor pl. egy hírportál főszerkesztője lazán kihúzza újságírója cikkéből néhány helyiérdekű oligarcha nevét, isten tudja milyen megfontolásból.

Vagy utasításra?
Sok múlik persze rajtunk is, - mit tűrünk el?
Ma még az internet ad némi lehetőséget ennek behatárolására.
De vajon meddig?
Tudhat erre ma valaki választ adni?
Nemigen hiszem...
:O)))