EURÓPA

UNITED STATES OF EUROPE

A kampányt tulajdonképpen Viktor nyitotta meg, amikor a választások éjszakáján a Bálna előtt kinyilvánította, hogy a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre.
Idáig hallatszott az Unió megkönnyebbült sóhaja, Barroso elégedetten hátravetette magát a fotelben.
Navégre – a nagyobb problémán túl vagyunk, ezzel az ukrán izével meg majdcsak megbirkózunk valahogy, hiszen az Erő az új, húsznokiásdobozos hátizsákjával velünk van!

Az Európai Parlament magyar képviselőinek megválasztására az ismert magyar választási szisztéma szerint kerül sor.
A mandátumokért csatába induló felek túlnyomó többsége fel sem tesz bizonyos kérdéseket, nem, hogy választ adna rájuk.
A képviselőket vallások hívei fogják megválasztani annak tükrében, hogy szeretett pártjuk a homousion, avagy a homoiusion elvei mentén politizál.

De igazuk is van, mindek egy szép tradíciót felborítani, hiszen volt már itt rendszerváltás is úgy, hogy a szénbányásztól a kutya sem kérdezte meg, hogy akar-e munkanélküli pária lenni, egy senki, egy leírt nulla, akit majd az asszony cipelhet a hátán a temetőbe, hogy a fiával együtt kaparja el a temető árkába, melyet mostanság szociális parcellának hívnak.

Nem is kell azt a választót azzal abajgatni, hogy milyen Európát szeretne - ha a véleményét kérjük, akkor az szóljon arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok, hogy tűrjük-e, hogy elnyomóink (Unió, pirézek, tuggyukkik) a tőke igájába kényszerítsék a büszke magyar felemelt fejét?
Ezek – tudjuk - álkérdések, hiszen magyarember mind a mai napig nem ismerte fel, hogy ha az Unió elfelejtené folyósítani a támogatásokat, akkor az ország éhendöglene.
Persze ez nem érdekes, mert egy virtigli magyar hulla sokkal többet ér, mint két tucat sajt, béka, káposztaevő, libamájzabáló, puliszkafaló és knédlin nyámmogó élő szerencsétlen, aki – legnagyobb bánatára - nem magyarnak született – és akkor még a maceszfalókról és a bodagevőkről szó sem esett.

Egyedül Gyurcsány lóg ki a sorból, aki a Demokratikus Koalíció kampánynyitó rendezvényén egyértelműen megfogalmazta: „Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban Európai Egyesült Államokat szeretnénk!”
Hozzátette: azt szeretné, ha az új és erős Európai Egyesült Államok vigyázna minden polgárára, biztosítaná számukra a szabad gondolkodást, a műveltség és tudás megszerzésének lehetőségét, tiltaná, hogy bármely állami hatalom belebeszéljen abba, hogyan gondolkodjunk, tiltaná, hogy az állam átlépje a világnézeti semlegesség határát, tiltaná a kötelező hit- és erkölcsoktatást.
Gyurcsány már megint unortodox volt, hogy Kuszaszem szép nyelvújító szavával éljek, hiszen világosan beszélt - ettől más politikusok esetében nemigen kell tartanunk.
Talán ebben rejlik Gyurcsány titka: őszintén és világosan beszél, ez pedig százas IQ felett rokonszenvet ébreszt.

Ha Európáról beszélünk, akkor ez a fő kérdés, nem pedig a nemzet elnyomása, melyet az Unió ravasz módon sokezer milliárdos támogatással kíván elérni, jóllehet évek óta tapasztalhatja, hogy ezzel csak azokat hizlalja, akik teljesítmény nélkül szeretnek szopni bármit, amiből pénz csurog.
Ha Európa marad olyan, amilyen ma, akkor Günther, Alain és a többiek egy ponton túl meg fogják unni, hogy adójukat mindenféle barbár törzsfőnökök magánkincstárába zúdítsák.
Na, ez lesz az a pont, mely elhozza majd az igazság pillanatát a boldogtalan magyar középosztály számára is, amikor majd leereszkednek a vám és egyéb sorompók, amikor a teljességgel hibás önértékeléssel rendelkező kispolgár meredten szemléli lyukas zoknijából kikandikáló lábujját és könnybelábadt szemmel értetlenkedik, hogy hogyan is juthatott ide, pedig ő mindent megtett.

Meg hát.
Talán ez volt a baj, mert a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azokat támogatta, akik szerették volna gyengíteni az Uniót, hiszen jobb a huszonnyolc kiskirály egyikének lenni, mint az egységes Európai Egyesült Államokban egy régió korlátozott hatalmú vezetőjének, mely régió a tetejében nem is a megszokott vármegyerendszert jelenti, hanem határokon átnyúló gazdasági-kulturális egységet.
Megszűnnének a megszokott játékok, területek és közösségek feldarabolása politikai érdekek szerint, idióták felhasználása politikai célokra, megszűnnének a súlytalan intézmények, Európa egyenrangú partnere lehetne bármely nagyhatalomnak.

Kissinger poénkodott hajdan: Milyen telefonszámot hívjak, ha az Európai Unióval akarok beszélni?
Ez ma is fogós, ravasz kérdés, és ameddig erre nincs válasz, addig tág tere van a nemzeti érzésekkel való simliskedésnek, az avas nacionalizmusnak, a bornírt ostobaságnak.

Hogy mit képviselnek majd Magyarország küldöttei az Európai Parlamentben, egy cseppet sem közömbös kérdés.
De azzá próbálják tenni azok, akiknek ez az érdeke, mert előre borítékolni merem, hogy az állam nem azt teszi majd, ami a dolga lenne, hanem beáll kampányolni a kormánypárt és fiókintézménye nacionalistái mellé.
Ahelyett, hogy tisztán és világosan kifejtené, hogy melyik álláspont mit jelent, mivel járna győzelme, milyen hatása lenne az államra és az állampolgárok hétköznapi életére.

El kellene kezdeni végre megtanítani gondolkodni a magyart: mi múlik a döntéseden?
Ha lekapcsolod a világítást sötét lesz, ha nyitva hagyod, akkor világos.
Ha sötét lesz, nem tudsz olvasni, tanulni - buta és tájékozatlan maradsz, ha a világítást választod, akkor ugyan meglátod a pókhálót a sarokban, a koszt a padlón, de tudsz olvasni, írni - szóval okosodsz.
Válassz hát!

Ma ez még nem így működik, ma még azt hiszi a magyar, hogy neki olyan éles szeme van, hogy a sötétben is lát.
Még egyszer-kétszer neki kell mennie a szekrény sarkának, hogy rájöjjön, hogy a turul nem bagoly, ő meg nem elefánt, csak kisegér.
Persze erre nem holnap kerül sor, úgyhogy türelem – de azért jól nézzük meg, kinek adjuk voksunkat az Európai Parlament képviselőinek választásán!

:O)))

ITT A TAVASZ

Gyönyörű napsütés, zöld már minden, akinek van erkélye, terasza, már előhurcolta a bútorokat vagy levette róluk a védőtakarót, sőt, már ivott is egy-két nyugodt kávét a szabad levegőn.
A bagósoknak meg egyenesen áldás ez az időjárás.
Ha már úgyis olyanok, mint a másodrendű állampolgárok, akkor legalább tüdőgyulladást ne kapjanak a nyilvános megszégyenítés mellé, hogy kiteszik őket a lakásokból, irodákból, mint a macskát sétálni - sehol semmi európai humanizmus, sehol semmi kímélet.
Én már ebből levontam bizonyos következtetéseket az emberi természettel kapcsolatban, de be kell valljam, hogy amikor parttalan liberalizmusom és a büdös bagó találkozik, akkor azért az én elveim is zátonyra futnak, és nem érzem azt a mély felháborodást, mint egyébként, amikor az irodaépületek kapuitól félrehúzódó számkivetett páriák füstölgő bandáit szemlélem.

Szóval nyílnak a virágok, éled a természet, csak a magyar baloldal olyan, mint egyik ismerősöm kertje.
Ő civilben esztergályos volt, de roppant büszke volt kertészeti ismereteire, és amikor kapott valakitől egy zacskónyi tulipánhagymát, akkor igen szorgalmasan elültette – minden hagymát fejjel lefelé, aztán várta a kikeletet…
Mi is várjuk a kikeletet, de talán nem ártana megnéznünk, hogy a mi tulipánhagymáink helyesen lettek-e elültetve.

A szocialisták elküldték világgá kampánymenedzserüket, aki miatt egyébként is rengeteg támadás érte őket, merthogy a delikvens a tuggyukkik közül kikerülő kettős állampolgár – mondjuk jeruzsálemi székely - volt.
Most egy csapással két legyet ütöttek – megszabadultak az izgága szakembertől, aki állítólag sokakkal összeveszett a kampány során, egyben remekül érzékeltették, hogy a politikusok a helyükön voltak, de a kampánymenedzser, ugye.
Azt ugyan nem tudom, hogy ha valaki drága pénzen felfogad egy szakembert egy feladat végrehajtására, akkor annak a munkájába miért kell belebeszélni – ha kőműves lennék és az építtető ott állna a malterosvödröm alatt és minden téglánál belepofázna a dolgomba, meglehetősen hamar bevakolnám az illetőt.

De mindegy, mostantól a kampányt maga Szanyikapitány fogja irányítani.
Ha azt nézzük, már akkor is megéri a döntés, ha a kampány kudarcot vall, mert kétségkívül olcsóbb az ő alkalmazása a feladatra, mint elődjéé, márpedig ha az eredmény ugyanaz, de a ráfordítás kevesebb, akkor máris megállapíthatjuk, hogy a hatékonyság növekedett.

Mindenesetre már csicseregnek a madarak, és ez optimizmussal tölt el mindenkit.
Fodor pacsirta is cizellált kicsit az álláspontján frakcióügyi kérdésekben, mondván, ha komoly felkérést kap, akkor pártja testületei megvitatják, majd felelős döntést hoznak.
Praktikus párt, ha leül a tagság egy sörözői asztalhoz, máris ott ülnek a testületek mind, meg a kongresszus is – ez persze nem zárja ki azt, hogy döntésképtelenek lennének, végtére is a liberális tradíciókat tartani kell, a kotta pedig ehhez a Brian élete című film.

Orbán viszont most, hogy sikerült a Szabadság téri emlékmű ürügyén flottafelvonulást tartania, átmenetileg megpihenhet – talán még Grazba is kiszaladhat kis gyógysimogatásra, hiszen a lelkiállapota most, hogy hátizsákja a Nemzeti Múzeum tulajdonába került, azért sokat javulhatott.
A Szent Szütyőt alán a koronázási palást helyén lehetne kiállítani, de előtte meg kellene szerezni még a Magasztos Sportszárakat a Zoknikkal is, melyekről a szagmintát hungarikumként egy üres pálinkásüvegben lehetne tárolni, a bűnügyi technikusok tudják ennek a módját.

Elspekulálgattam, hogy tulajdonképpen mi is a bajom Orbánnal?
Jó, utálom, mint Harangláb a kukoricagölödint, de ettől – elméleti síkon - még lehet, hogy az országgal jót tesz, már persze ha elfogadjuk azt is, hogy előfordulhat, hogy a Bálna a Közgáz elől szégyenében beleveti magát a Dunába.
Mert ugye az igaz, hogy Putyin egy önkényúr, de Obama sem kell, hogy minden döntéséhez engedélyt kérjen Amerika népétől, - egyszer megválasztották, négy évig ő mondja meg a tutifrankót, ha meg a Kongresszusnak nem tetszik, akkor ő is kerülgeti őket, mint Viktor Barrosót.

Mégis, legalább elméletileg ellenőrzi őt egy-két testület, melyek tagjait nem személyesen Obama vette meg két fületlen gombért meg három trafikért.
Ebben a berendezkedésben lehet érdekeket ütköztetni, az ország jövőjéről vitatkozni, mert Obama csak amerikai elnök, nem vajda, ami lényeges hatásköri különbség.
Szóval, ha Viktor véletlenül kormányzót csináltat magából, nekem semmi kifogásom nem lesz ellene, a nyakába akasztunk egy láncot, fejére tesszük Rákosi simléderes sapeszát, oszt kész is a kormányzó, lesz olyan szép, mint hajdan Ceausescu volt.

Ez is milyen érdekes - véreink a határon túl rettenetesen nehezményezték, mikor a Conducator elnyomta őket, ma viszont, mikor Vityka nyomja el az összes magyart, felettébb örülnek.
Pedig ha lenne bennük csepp ész meg némi következetesség azonnal felismernék, hogy a két uralom egy tőről fakad, de hát a magyar kultúrfölény nem minden területen nyilvánul meg egyformán - van, hogy a mackónak a Retyezátban több esze van, mint Orbán seggébe ájult véreinknek.

De ezek csak ilyen kesze-kusza gondolatok, nem is kell túl komolyan venni, inkább üljetek ki a teraszra, a kertbe, az erkélyre, a parkba, a játszótérre, menjetek sétálni, sportolni, játszani, nézegessétek el az unokákat, mert aki túl sokat szívja a politika áporodott levegőjét, az előbb-utóbb maga is hasonul azokhoz, akik miatt elkezdett lázadozni.
Úgyhogy megyek is kávézni, legyen kellemes a hétvége nektek is!

:O)))

CSODÁLKOZÁS

Lehet kérem itt mindenféle szép, hangzatos jelszavakkal operálni, de a jelszavaknak már mozgósító erejük sincs, annyira belecsömörlött a magyar társadalom a politikának nevezett pankrációba.

Az elszegényedés, a társadalom gazdasági és politikai szétszakadása megviseli a társadalmat, az egyszerű ember már csak a fejét fogja, ha azt hallja, hogy valakivel eladatták a cégét, melyet nem akart eladni, majd az aláírás után egy nappal meghalt.
Mint ahogy a volt pártvezető ügye sem értelmezhető a tíz éve munkanélküli géplakatos számára, aki csak nézi, mint a moziban az afrikai kígyómérget, a valódi hamis útleveleket, a zavaros pénzügyeknél is zavarosabb megnyilvánulásokat és a pártvezető hallgatását, akinél mélyebben már csak az ügyészség hallgat.

Elképed a gyűlölködésen is, mert ebben az országban évtizedeken át mi, magyarok laktunk.
Aztán egyik napról szinte a másikra kiderült, hogy aki addig magyarnak hívta magát, az mostantól zsidó, cigány, piréz vagy akármilyen más náció, akit gyűlölhetnek azok, akiknek ködös és a történelem homályába vesző az identitása itt a hadak útján, de az tuti biztos, ha ebek lennének, még B törzskönyvet sem kaphatnának
De nem ebek – ökrök...

Csodálkozik a cigány politikus, mert egy olyan országban, melyben állítólag valahol nyolcszázezer és egymillió között van a cigányok száma, pártjuk összesen kilencezer szavazatot kapott, csodálkozik a hat tagot számláló párt képviselője azon, hogy miért is kellene nekik besegíteni abba, hogy a demokratikus oldal egy frakció helyett kettővel, ne adj’ isten hárommal vegyen részt az új parlamentben.

A szocialisták kampányfőnöke ahelyett, hogy elbujdokolna és plasztikai műtétek sorával tenné magát örökre felismerhetetlenné, előkelő kívülállóként értékelgeti a kampányban végzett munkát azon a rendezvényen, melyen ott ül szervezőként és hallgatóként az a volt politikus, akinek oroszlánrésze volt a liberálisok eliminálásában és a koalíciós kormányzás sikertelenné tételében.
Ő nem csodálkozik, helyette főnixként feltámadva egy új liberális párt számára biztosítja már indulásból a reménytelenséget – régi, a kitartó munkát hírből sem ismerő harcostársával kéz a kézben.
Ők ketten együtt adják a garanciát, hogy ebben az országban soha többé ne lehessen liberalizmus, mert ahol ők megjelennek, ott kő kövön nem marad…

A zsidó közösség egyes vezetői nyilatkoznak, hogy a Szabadság téri emlékmű ügye nem zsidó ügy.
Hát igen - Auschwitz ügye sem zsidó ügy, meg a Kamenyec Poldoszki árkok ügye sem zsidó ügy, a Dunába lőtt emberek ügye sem zsidó ügy - babázzanak el vele azok, akik létrehozták, ásták, lőtték.
Ahhoz azért ragaszkodnak, hogy ha valaki azt mondja, hogy nem volt holokauszt, azt szankcionáljuk büntetőjogilag, de ha azt mondja el szoborba öntve, hogy holokauszt ugyan volt, de nincs közünk hozzá, akkor az kóser.

Hiszen csak bezártuk előttük az iskolák kapuit, elvettük a munkájukat, tönkretettük őket gazdaságilag, elraboltuk a vagyonukat, kiköltöztettük őket a lakásukból, nyilvántartásba vettük, összegyűjtöttük, vagonba vertük őket puskatussal - de egyébként nincs közünk az ügyhöz – mit kell ezen csodálkozni?

Ez azért csodálatos ország, mert itt mindenki csodálkozik.
A demokrata választó leginkább, aztán azt mondja, hogy kiiratkozik a politikából, mert az nem igazságos elosztása a szellemi javaknak, hogy a simlis trógerek csoportosulnak az egyik oldalon, a másikon meg az ostoba balekok tartanak fesztivált, míg az értelmes emberek eltűntek, mint a büdösség.
Arra sem hagynak időt, hogy a demokraták megpróbálják feldolgozni a csúfos vereséget, már egymásnak estek, és ez még csak a kezdet, jön az Európai Parlament választása.

Na, itt aztán majd lehet csodálkozni, mert a pártok végre egymás ellen kampányolhatnak, azt szeretik nagyon, jobban, mint a Márton-napi libát..
Erre lesz majd szakértelem, pénz, elszántság, kreativitás, hiszen végre cseléd küzdhet a cseléddel, annak pedig van egy sajátos feelingje, olyan, mintha csokit falnának a résztvevők, tombol az endorfin.
Aztán majd mindenki jól keresztbe-kasul sértegeti egymást, Orbán meg röhöghet, mert ő pontosan ismeri népét, hiszen minden reggel találkozik vele borotválkozás közben.
Mert ne feledjük, Orbán is cseléd, csak ő a lopós típusú cseléd, aki rájár az ezüstkanalakra, de a mentalitás ugyanaz.

Majd az önkormányzati választások előtt három nappal valamelyik agyas rájön, hogy talán össze kellene fogni és együtt állítani esélyes jelölteket.
Egy nappal a választás előtt meg is állapodnak és akkor egy napig tombol majd a szerelem.
Sajnos, sok eredménye nem lesz, mert kétharmados törvény fogja biztosítani, hogy Jászfényszarun csak az választhat polgármestert, akinek papírja van arról, hogy családja száz éve Gyergyószentmiklóson él.

Az újabb vereség után majd megint csodálkozik mindenki, egyúttal Pető Iván és Magyar Bálint új liberális pártot alapít, mely azonnal elvi harcot hirdet a többi negyvenkét liberális párt ellen.
Gyurcsány felveszi vezetőségi tagnak Király B. Izabellát és elkészítteti Kádár negatív szobrát, Bajnai meg olyan édi kisfiúsan duzzog majd tovább.
Karácsony Gergely és Jávor Benedek remek írásokban magyarázzák a csodát, mely szerint lehet egyszerre kint is lenni, meg bent is lenni - lényeg, hogy tudjuk csóválni a kutyát.

Juhász füvész – köszönhetően a minőségi anyagnak -  a szárnyait sem lengeti, úgy lebeg az asztal felett, mint az egerészölyv - talán a Millát keresi.
A szocialisták is egy asztal körül ülnek és számolgatnak, hogy akkor hogy is jönnek ki az új felállásban, ehhez számológép helyett Puch Lacit alkalmazzák, aki egyébként százas szögekkel van odaszögezve a Jókai utcai pártszékház padlójához.

Itt már csak a választó nem csodálkozik semmin, kissé enerváltan előszedi Antall József emlékiratait és kikeresi azt a részt, melyben a szerző visszaemlékszik ötvenhatos elhatározására: „Most alámerülök, és kibekkelem őket!”
Azért neki jobb dolga volt.
Nem mindegy, hogy az Adrián, vagy a Fővárosi Csatornázási Műveknél búvár valaki…

:O)))

MERRE VAN AZ ARRA

Hát itt állunk most, mint vert hadak, úgy érezzük magunkat, mint kutya a kútban.
Vezéreink valamilyen félreeső helyen a sebeiket nyalogatják, a választó meg áll, mint vőfély a lakodalomban, és tanácstalanul néz maga elé.
Kisvártatva megfogadja, hogy ő ezekre az idiótákra soha többé nem adja a szavazatát, mint ahogy ezt már megfogadta egyszer négy évvel ezelőtt is, hogy aztán négy év múlva ezt is elfelejtse, és töretlen hittel és dús reményekkel húzza be az ikszet valamelyik párt mellé.

Most éppen az a trendi, hogy azoknak adunk igazat, akik a bojkottot hirdették, pedighát ez a remek elképzelés olyan, mintha valaki önmegtartóztatással kívánna eljutni az orgazmusig.
Hát igen.
Nehéz a helyzet, mert a józan emberi ész azt követelné, hogy csendesen elemezgessük a választási vereség okait és ha sikerült megállapítani, hogy miért is verte cipóra bánatos pofánkat egy rossz lókupec, akkor találjunk már ki valamit, hogy legközelebb ez ne fordulhasson elő.
Itt már a bűnbakképzés nem segít, mert nincs bűn, hacsak az elhibázott politikai taktikát nem tekintjük bűnnek, ez viszont méltánytalan lenne.

Még azt sem lehet mondani, hogy nem dolgozta dögre magát a pártok vezetése - amit mégis sikerült megmenteni, az ennek is köszönhető - de ezzel aztán vége is a mentségek sorának, a többi már csak a pártok torzsalkodó vezetőinek rovására írható – de minek?
Menni kell előre, mert egyszer már elpazaroltunk négy évet, előtte kettőt pironkodtunk tulajdonképpen ok nélkül, személyesen szórtunk lócitromot becsületben megőszült fejünkre, önkiszolgáló üzemmódban becsültük le a teljesítményünket és bólogattunk ócska hazugságokhoz – több négy évet nem lehet elpazarolni.
Ellenben fel kell mérni egyszer tisztességesen a helyzetünket, szembenézni vele és el kell kezdeni dolgozni.

A kiindulásnak annak illene lenni, hogy legkésőbb négy év múlva – ha lesznek még választások egyáltalán – azokon nyerni kell.
A dolgok mai állása szerint a választási törvény remekül hozta a Fidesz elvárásait, ezeken alapvetően változtatni nem fog, mint ahogy az egykamarás parlament is valószínűleg marad.
Kivéve, ha Orbán át akarná alakítani a közjogi rendszert, és prezidenciális rendszert kívánna bevezetni, melyben az államfőt kormányzónak hívják, mert akkor az első éjszaka jogát elsősorban a pártok jelenlegi vezetőivel kapcsolatban kell neki felkínálni, hátha boldoggá teszi, ha Gyurcsányt boldoggá teheti.
Mindenesetre erre az eshetőségre is fel kell készülni, de a realitás inkább az, hogy marad minden a régiben.

Namármost éppen azon erőlködnek a pártok önsorsrontó vezetői, hogy elhitessék választóikkal, hogy a hiba az összefogásban volt, ez pedig nem igaz.
Ez olyan, mintha a libasült elmaradásának okaként azt neveznék meg, hogy együtt üldözték a libát, nem pedig az, hogy a szomszéd legény jól fejbevágta őket egy bunkósbottal és ő kapta el a libus nyakát.
Nem látok arra reális eshetőséget, hogy itt akármelyik jelenlegi demokratikus párt úgy meg tud erősödni a következő években, hogy egyedül is nyerni tudna, az viszont nyilvánvaló, hogy a jobboldalnak nevezett maffia érdekei a hatalomkoncentrációt követelik meg - és akkor még a lehetőséget a szélsőjobbal való összebútorozásra meg sem említettük.
Tehát a demokratikus oldal pártjai négy év múlva ugyanott fognak tartani, mint ahol a most elvesztett választások előtt tartottak, és ha a következő évek a torzsalkodásra mennek, akkor az eredmény is ugyanaz lesz.

Ezért aztán el kellene kezdeni kidolgozni egy olyan pártközi együttműködés lehetőségét, mely elég laza ahhoz, hogy mindenki meg tudja benne őrizni az identitását, de mégis biztosítja az akcióegységet és a szavazatmaximalizálást, a közös cél - az antidemokratikus rendszer felszámolása - érdekében.
A magújuláshoz minden pártnak önmagának kellene meghatároznia feladatait, mert erre sablont húzni nem lehet.

Véleményem szerint a szocialistákra vár a legnehezebb feladat, nekik teljesen újjá kell építeniük a pártot, mintha egy megmaradt csavar köré akarnának újjáépíteni egy csatahajót.
Nem lenne szabad elkövetniük azt a hibát, hogy a múltat és a tradíciókat eltagadva valamiféle jellegtelen és modernnek gondolt elvekkel nyakonöntött pártot akarnának szervezni, mert az ugyan igaz, hogy a párt elődszervezeteinek történelmében vannak dicstelen részek is, de rengeteg a felvállalható elem, melyekre viszont bátran lehetne büszkének lenni.
A választók többek között azért fordultak el a szocialistáktól, mert a pártjuk is elfordult tőlük, eldobta a múltjukat, érezték a félelem és a bűntudat bűzét, jóllehet éppen ennyi erővel lehettek volna erőt mutató és büszke politikai szövetség is a dolgozó emberek – műkörmöstől-kazánkovácsig - érdekében.

Le kell vakarniuk magukról a korrupció stigmáját, ennek érdekében pedig el kell küldeni minden egyes vezetőt, Szekerestől-Bajáig, Puchtól-Boldvaiig, aki akár a legkisebb gyanúba is keveredett, ha igaz a gyanú, ha nem, mert ez a gyanú a baloldalt öli meg, nem őket.

A Demokratikus Koalíciónak meg végre illene kitalálnia a saját magát, és most, hogy az Együtt-PM gyengélkedni és a zöldmozgalmak felé tolódni látszik, talán vissza lehetne térni az eredeti elképzeléshez.
Otthont lehetne adni az összes demokratának, aki nem találja a számára megfelelő politikai formációt, az értelmes és realista liberálistól a keresztényszocialistáig.

Az Együtt-PM sincs túl jó állapotban, a tagszervezetek nemigen tudják, mit kezdjenek magukkal, a tetejében a Párbeszéd Magyarországért vezetői és szimpatizánsai igencsak hozzászoktak a gerilla létformához, a politikai fegyelem nem a legfőbb erősségük.
Márpedig az a harc, melyben a résztvevők nem fegyelmezettek, leginkább mészárlásba szokott torkollni, míg csak el nem fogy az utolsó harcos is.

Fodort meg el kell küldeni világgá, mert kártékony, - viheti mind az öt hívét is bátran magával.

A pártok elnökeinek meg már a választások éjszakáján fel kellett volna ajánlaniuk lemondásukat azzal, hogy az EP és az önkormányzati választásokat még becsülettel végigviszik, hacsak a pártok vezető testületei másként nem gondolják.
Fontos gesztus lett volna ez, a felelősségvállalás bizonyítéka, de ennek akkor lett volna ott a helye, ideje, mikor bejelentik a választási vereséget.
Úgy látszik, még a legjobbjaink sem jártak illemhelyre.

Kellene egy erős pártszövetség, jól kitalált névvel, logóval és nem utolsó sorban közös programmal, közös rendezvényekkel, erős és nem formális vezetőséggel, hogy a pártok vezetői a szervezetet ne felhasználni akarják, hanem a maguk elveit ezen a szervezeten keresztül érezhessék megvalósíthatónak.
Kellenek ifjúsági szervezetek, nyugdíjasklubok, kell televízió-csatorna, kell újság, rádió, és - hogy hazabeszéljek kicsit - sok-sok független blogger, akik nem hagyják a pártok vezetőit elkényelmesedni.

Vissza kell szerezni a választók bizalmát.
Célt és reményt kell adni, módszereket kell tanítani, ki kell lépni Budapestről, az élet ugyanis nem a Kiskörúton belül zajlik.
Lenne mit tenni – vajon értik azok, akiknek ezt szervezni kellene?

:O)))

PÁRTÜTÉS

Nyerhettünk volna egyáltalán?
Ez itt a kérdés, hiszen ha ludaskását szeretnénk főzni, annak is vannak feltételei, előfeltétele elsősorban a liba, aztán a szakács, a kondér, miegyéb - a recept csak a végefelé lesz fontos.
Ha választást szeretnénk nyerni, annak is vannak feltételei, melyek között előkelő helyen szerepelnek a pártok, normális helyeken ugyanis pártok között kell választani, csak nálunk és Belső-Ázsiában divat a választás egy eszement szociopata és az emigráció között.

A szerencsés nyugaton a választók pártokba szerveződnek, merthogy mindenki ízlését nem lehet egyszerre kielégíteni.
Ha lehetne, akkor az én választásom egy hangulatos, csendes oázisra esne, melynek közepén patak csörgedezne, a lágy szellőben datolyapálmák adnak árnyékot, a kis tó partjáról – kezemben csilingelő jégkockákkal hűtött whiskys-pohárral figyelhetném a dúskeblű hurik fürdőzését - egyik se hordana beépített zacskóstejet, mert a természet ellátta őket kebellel bővesen – és bal kezemmel a tálról csipegetném a liba-piláfot, - de szép is lenne!
De persze lennének rengetegen, akik eme elítélendő magatartás helyett kumisztól benyomva, lovon vágtatva és hátrafelé nyilazva szeretnék vérüket adni a rovásírásért meg a tarsolylemezért - hát bizony, ezeket az igényeket nem könnyű összeegyeztetni.
A művelt nyugaton ezt a problémát úgy oldják meg, hogy a választókat pártokba szervezik, az egyik párt tagjai közé csalogatja a dúskeblű hurik kedvelőit, a másik azonosulási lehetőséget kínál a kopjafa-faragóknak és mindenki tapsol.
Nálunk senki sem tapsol, mert ökölbeszorított kezekkel nem lehet tapsolni.

A pártok sem olyanok, mint másutt, kezdve mindjárt az országunk központi erőszakterét képező szektával, mely valamilyen rejtélyes oknál fogva azt hirdeti magáról, hogy párt.
A szekta vezére valószínűleg Moon tiszteletes és Charles Manson nászából jött a világra, attól ilyen szép gyerek.
Szektája az emberek legalantasabb ösztöneire és végtelen butaságára épül, tömegbázisa a szolgalelkű kispolgár, aki képtelen az önálló gondolkodásra, nem szeret felelősséget vállalni magáért, életét Vezére erős kezére bízza, aki nem is hezitál egy percet sem felvállalni vagyonkezelésének nehéz, de nemes feladatot.

A párt maga a maffia fedőszerve, a pártvezér pontosan tudja, hogy a gazdasági hatalom könnyen politikai hatalommá konvertálható. 
Népének – nagyon okosan – állandó elfoglaltságokat talál ki, hol vonulásznak fel-alá, hol zászlókat avatnak, hol fütyörésznek, kereplőt forgatnak – szóval percre sincs megállás.
Minden pillanatban, minden kilométerkőnél felbukkan az ellenség, aki bántani akarja magyarembert, de majd az ő vezetésével a porba tiporjuk, mert a lexebb ország Magyarország, legokosabb ember a magyarember és a legbölcsebb vezér ő maga személyesen.
Vezérelvű párt, ő a Mága Zoltán, zenekar nincs, csak van még vagy tíz kontrás, akiket sűrűn cserélget, hogy el ne pofátlanodjanak, egy se higgye magáról, hogy valaha is prímás lehetne belőle.
Aki látta a Keresztapa című filmet, az látta Fideszt.

Hatékony konstrukció, egyet nem szabad: meghalnia, mert minden, amit felépített vagy lerombolt, addig marad ebben az állapotban, míg ő él, neki pedig még politikai örököse sincs, már amennyiben a nagyüzemi rablást politikának lehet hívni..
Nincsenek elvek, nincsenek gátlások, nincsenek elfogadhatatlan módszerek, a cél pedig a vagyongyarapítás, az állami vagyon orbánvagyonná konvertálása.

A Kereszténydemokrata Néppárt nem párt, leginkább olyan, mint amikor a gyerekek pártosdit játszanak.
Semjén alá is kár a ló (csodaló - a csúnyája a hátán látható…) éppen elég lenne alá egy seprű, a kanyarokban meg mondhatná, hogy nyihaha, esetleg Selmeczi Gabikával párban.
A jobboldalon található még a Jobbik, melyet azért tartanak, hogy legyen egy politikai formáció a jobbszélen, melytől el lehet határolódni.
Na nehogy már a Fideszt gyanúsítgassák folyvást náci megantiszemita eszmék gyakorlati alkalmazásával, pedighát, míg a Jobbik zömében csak pofázik, addig Horthy áporodott világát Orbán nagyon gyakorlatiasan élesztgeti, szinte szájtól-szájba lélegezteti.

Baloldalon a vezető párt a Szocialista Párt lenne, ha vezetne.
Ez a párt egy önmagában is sokszínű, belső csoportjain, frakcióin keresztül állandó egyeztetésekre és kompromisszumokra kényszerülő párt volt, ami igen jót tett belső demokráciájának – valaha.
Sajnos, menet közben a szervezet megmerevedett, belső viszonyaiban egy olyan csoport vált meghatározóvá, mely a pártfinanszírozás anomáliáit kihasználva kézben tartja a mindenkori pártvezetést, melynek ki kell egyeznie velük, különben nincs pénze a pártnak egy szakadt molinóra sem.

A párt maga meglehetősen lepukkant állapotban van, fiatal csak úgy jár oda, mint amikor a nagypapát látogatja a szociális otthonban, fiatal káderei vagy beleszürkültek a környezetbe, beállnak a sorba, vagy eltűnnek,
Ennek legszebb példája Tóbiás, a hivatásos fiatal szocialista, aki a járókeretére támaszkodva rohan csikócsapata élén a nyugdíj felé.
Ma már a nagy egyéniségeknek is annyi, pedig politikusnak lenni nem életkorhoz kötött foglalkozás.
Van fiatal zenész, meg van öreg zenész - és van jó zenész, ez utóbbit az életkora miatt piszkálni ostobaság.
Az viszont tény, hogy a politika gyilkos foglalkozás, elkophat benne az ember, mégis, ezt csak egyénenként lehet megítélni.

A párt vezetése sem túl hatékony, rengeteg energiát elvett Gyurcsány kiszorítása a pártból, ami a mai állapotok fényében egyértelműen hiba volt, de persze ma már ezen kár lenne tépelődni.
Nagyobb baj, hogy sikerült magukra húzniuk a korrupt párt imázsát, még nagyobb baj, hogy egészen hihetőnek tűnik a vád, mely szerint a pártpénztárnokok mutyija felülírta a politikai érdekeket, ezért akarták oly vadul kiirtani Gyurcsányt és ezért vittek egy fékezett habzású kampányt, merthogy megelégedtek a békés ellenzéki szereppel.
Igaz ez, nem igaz - csak azok tudják, akik - ha van ilyen - akkor benne vannak. 

De a legeslegnagyobb baj az, hogy nem döntötték el, hogy kiket akarnak képviselni, mert aki azt mondja, hogy minden magyar embert, az vagy hazug, vagy hülye, vagy mindkettő egyszerre.
Azt tudni lehet, hogy a Fidesz a felső-középosztály és a nagytőke pártja, minden politikai lépése ezt a kört szolgálja, még akkor is, ha látszólag Orbán tartja a gyeplőt és a nemzet pártja címkét ragasztja a hasára.
A szocialisták ingadoznak, mint a középparaszt, jóllehet tradícióik és választóik a bérből és fizetésből élőkhöz kapcsolnák a pártot. 
Időnként mondanak valamit, másnap mást mondanak, a választó meg tanácstalanul nézhet ki a fejéből, mert amit gondolnak, azt is rosszul kommunikálják.

Az utolsó pillanatban vannak, mert ha nem kezdenek (nem pofáznak, csinálnak!!!) sürgősen valamit magukkal, lehet, a következő választáson eljátszhatnák felettük a Munkás Gyászindulót, ha nem szégyellnék azt is, mint annyi mást, amire pedig akár büszkék is lehetnének.

Az Együtt-PM Bajnaira lett szabva, pontosabban rá lett elszabva.
Fiatal párt, hogy aztán megmarad vagy eléri a bölcsőhalál, az még a jövő titka.
Bajnai mellett ott vannak a PM doktriner zöldjei, ott vannak a Szolidaritás jobb sorsra érdemes aktivistái, és ott van Szigetvári Viktor, aki úgy tűnik, meg van győződve önmaga guruságától, pedig ennyi pofáraesés után akár vissza is adhatná a tiszteletdíját.
Most éppen az utcai politizálást kiáltották ki megváltónak, ami nagyon fontos valóban, de nagy művésznek kell annak lenni, aki egy szál ritmusgitárral akar világraszóló koncertet rendezni Woodstockban.
És már megint a demokraták megosztása került műsorra, a „majd mi egyedül megmutatjuk” ki tudja ki által sugallt hazug ábrándja.
Írtam régebben, hogy a pártokban vannak, akik Viktor fizetési listáján szerepelnek - mit mondjak, nem lennék meglepődve egy-két néven ebből a pártból sem.

Liberális Párt meg nem létezik, Fodor egy virtuális párt élén tüsténtkedik, mintha tamagocsit etetne.
A liberálisok ma inkább az Együtt-PM és az LMP soraiban boldogtalankodnak, Fodornál meg Horn Gábor mellé el lehetne csábítani Juhász füvészt, így ötven százalékkal növekedne a taglétszám, emellett megkönnyítené az eligazodást a politikában – na, ez az a párt amelyikre semmiképpen se…
Kedvencem, a Demokratikus Koalíció sem egyszerű eset.
Gyurcsány tehetséges ideológus, remekül kitalálta, hogy ő majd a politikai reszliből kovácsol pártot, azt se merném mondani, hogy nem sikerül neki. drukkolok is, mert megérdemelné a sorstól a kárpótlást a sok igazságtalan pofon után.
Ezzel a párttal két nagy bajom van – persze az én véleményem felett érzett bánattal  Gyurcsány majd csak megbirkózik valahogy…

Az egyik, hogy ráégették a Gyurcsány-párt megnevezést, márpedig tisztességes demokrata ettől viszolyog, még ha a névadót úgy amúgy kedveli is.
Szívesen támogatom a Dús Keblek Pártját, de nekem ebben az országban egy prédikátor doszt elég, nem kell másik.
A másik problémám, hogy a párt struktúrája igencsak hasonlít a Fideszére,
Amúgy sem szeretem a one man show műfaját, nekem egy párt működjön pártszerűen, döntsenek benne demokratikusan, legyenek meg a fékek és ellensúlyok ugyanúgy, mint ahogy az állam működésében is lenniük kellene, mert a legokosabb ember is tévedhet és a legtisztességesebb eszét is elvehetik a talpnyalók.
Gyurcsány sem Isten, ő is tévedett, nem is egyszer, ittuk is a levét sokan a baloldalon, ahol neki is megvannak azok a hívei, akik ájultan bólogatnak minden szóra, melyet kiejt, pedighát nem véletlen hívta Katus néni lotyaszájúnak…

Az se lenne baj, ha eldöntené, hogy ideológiai pártot vagy modern választási tömegpártot akar csinálni, mely választási programján keresztül mutatja fel azokat az értékeket, melyeket érvényre szeretne juttatni egy választási győzelem után.
Ma ez sem tiszta.
Időnként elkezd Nagyimrézni, időnként meg azt próbálja elkötéltáncolni, hogy az az értelmes emberek egymás iránti tiszteletén alapuló társaság, mely pártjának vezetését fémjelzi, ideológiailag is összebékíthetö a tömegbázisát adó, zömmel kádári emlőkön nevelkedett tömegekkel, melyeket majd ő alkalomadtán megvált, ha hagyják magukat.

A párt káderpolitikáján is lenne mit csiszolgatni, a kommunikációján is lenne mit dolgozni, kellene ifjúsági szervezet, internetes háttérmunka, szóval zenekar kellene, akkor szólna szépen a muzsika.
És nem kellene ideológiai kérdésekkel terhelni a népet, mert ma ennek nincs értelme.
Ma vonzó és konkrét választási programot kellene felmutatni, és elhinni végre, hogy a demokrácia önmagában  csak a relatíve gazdagoknak fontos, a szegényember azt nem tudja megvacsorázni, márpedig a magyar társadalomban sok a szegényember, sajnos.

A DK nem baloldali párt, ezt azért szögezzük le, még mielőtt odaképzelnénk Gyurcsányt a Téli Palotát lövő Hapci cirkáló fedélzetére, de ez a mai világban túlélhető.
A munkás ma általában utálja a szocialistákat és Vonában látja a megváltót – valószínűleg még őt is túl kell majd élnünk – nagy szerencsénk lenne, ha megúszhatnánk.
Az inga ki szokott lengeni a szélső pontjáig, ha csak el nem vágják a kötelét…

Marad még az LMP, velük azért nem érdemes foglalkozni sem, mert Orbán ezt a pártot a szemellenzős, nem túl okos, lózungokat legelő liberálisoknak találta ki, be is jött neki.
Most is.
Ha az LMP nem Orbán szekerét tolja, akkor ma Budapest a demokratikus oldalé, de hát ehhez az LMP-nek is demokratikus pártnak kellett volna lennie.

Vannak még a kamupártok, van a Thürmer féle Munkáspárt – jut eszembe, Vajnai pártja eltűnt – Thürmerék lettek kijelölve jajdeveszélyes szélsőbalnak, de még annak is gyengék.
Szóval, ezzel a pártstruktúrával és a pártok mai állapotában csoda lett volna, ha győzünk, csodák pedig ritkán esnek.
Hogy miért jut eszembe állandóan a  Júdea Népe Front és a Júdeai Népfront a Brian élete című filmből - magam sem tudom,
Mindenesetre megütöttek bennünket, meg ledobtak a padlóla, de nagyon dulván!

:O)))

Ps: Elnézést a szószátyárságért, ígérem, legközelebb jó leszek!