Itt van az ünnep, de hol vannak a munkások?
Aki meg szeretné találni őket, annak igencsak kell keresgélnie őket, de azért a kitartás – mint mindenhol – itt is eredményre vezet.
Kétféle helyen lehet megtalálni őket – egyrészt a multi csodaüzemeiben állnak a munkapadok mellett csendben és fegyelmezetten dolgozva, másrészt a magyar sufnivállalkozó kócerájaiban.
Egyetlen dolog a közös bennük: mindahányan tartják a pofájukat, mert féltik az állásaikat, a megélhetést, a gyerek iskolai kirándulásának fedezetét, a napi üveg sört.
Hol vannak már azok az idők, amikor a melós üvöltve verte a főnök íróasztalát és fenyegette, hogy feljelenti a Pártbizottságon?
Hol vannak már azok az idők, amikor a melós üvöltve verte a főnök íróasztalát és fenyegette, hogy feljelenti a Pártbizottságon?
Hol vannak már azok az idők, mikor a hajdani Csepel Művek főkapuján tízezrek igyekeztek kifelé és poénkodva zsíroskenyeret adtak a kapunál álló Lenin-szobor kezébe?
Ma már se munkás, se Lenin-szobor nincs, a zsíroskenyeret meg jobb esetben az unokák eszegetik.
Ma már se munkás, se Lenin-szobor nincs, a zsíroskenyeret meg jobb esetben az unokák eszegetik.
Hol vannak már a régi szép idők, mikor a munkás vasárnap libapörköltet evett a tanyáján nokedlival, aztán legurított egy-két kőbaltást, hadd ússzon az a liba, ha már viziszárnyas…
A hajdani szervezett nagyüzemi munkásság a múlté meg a multié, a kisüzemekbe szétszórt kétkezi dolgozók számára a szervezkedés illúzió – a főnök úgy rúgná fenéken azt, aki ilyesmire vetemedik, hogy zúgva szállna, mint a győzelmi zászló.
Lenin nagy bajban lenne nálunk - ott állna a magyar Putyilov-művek kapujában, de a kifelé igyekvő marcipánkészítők és hidegkonyhai szakácsnők között nehezen találna harcrakész proletárokat, attól tartok.
Mégis, ki is ma a munkás?
A szocialista nagyipar szétverésével a dolgozók elmentek – ki nyugdíjba, ki rokkantnak, a kevésbé szerencsések valami kócerájba – jobb esetben rendezett kisüzembe – a végképp szerencsétlenek meg elmentek munkanélkülinek és ezzel ráültek egy olyan csúszda végére, mely számukra korábban elképzelhetetlen nyomorba röpítette őket, a létbizonytalanságba, a kiszolgáltatottságba.
A magyar ipar szerkezete teljesen átalakult, iparágak szűntek meg és helyettük nem jött létre semmi, legfeljebb a szolgáltatások területén mutatkozott némi fejlődés, de ami azt illeti, a műkörmösök sem tűnnek valami túlzott osztályöntudattal megvert népeknek.
Nem szólva a töméntelen fél vagy teljesen kényszervállalkozóról, akik ebben a formában próbálnak meg gondoskodni saját foglalkoztatásukról, és akik a haveroknak büszkén mondják, hogy ők vállalkozók, holott ők is csak máról-holnapra élő szerencsétlen proletárok, akik legfeljebb saját magukat zsákmányolják ki, de azt legalább nagyon.
Ez a „proletár” is szitokszó lett az elmúlt húsz évben - a panelproli, ugye.
Leginkább a semmiből felkapaszkodott újgazdagok engedik meg maguknak azt, hogy így aposztrofálják azokat, akik kimaradtak a nagy osztozkodásból, akik nem tudnak az állam csecsén lóva piócáskodni a valódi értéket teremtőkön, akik a nagyvárosok lakótelepein élve klasszikus módon, munkaerejük eladásából élnek, és ekként valóban prolik – proletárok – mivelhogy semmiféle egyéb eladható értékük nincs, csak a munkaerejük.
Ők meg szégyellik ezt a helyzetüket, nem szívesen vállalják fel a státuszukat, hiszen a média nap - nap után azt zsolozsmázza nekik, hogy az csak az ember, aki minimum hatos Audiból kiszállva arany Rolex óráját igazgatja.
Mindenki a Barátok közt Klaudiájával akarja magát azonosítani, nem pedig a nyugdíjas Vili bácsival.
Mindenki a Barátok közt Klaudiájával akarja magát azonosítani, nem pedig a nyugdíjas Vili bácsival.
Nincsenek ők sehol a Lázár-skálán, mégis azt szeretik hinni, hogy ők is majdnem valakik, holott anyagilag a kanyarban sincsenek ezekhez a felkapaszkodott, gátlástalan parvenükhöz képest, de ezzel rohadt nehéz szembenézni.
A munkásosztály eltünt, meghasonlott, elerőtlenedett, és nem tudja magáról, hogy ő ma a munkásosztály.
A munkásosztály eltünt, meghasonlott, elerőtlenedett, és nem tudja magáról, hogy ő ma a munkásosztály.
És mégis fontos ez az ünnep ma is, hiszen a ma munkavállalóknak nevezett dolgozóknak is fel kell előbb-utóbb ismerniük, hogy ha nem fognak össze, akkor egyenként hamar felzabálja őket a tőke, merthogy a nyereség eléréséhez takarékoskodni kell és legjobban takarékoskodni a munkaerő árán lehet.
Sajnos, úgy tűnik, hogy a közeljövő nem sok jóval kecsegteti a magyar munkavállalókat, többségükben vesztesei ők az adórendszernek, vesztesei lesznek a munkajogi változásoknak és beszéljen bármit Orbán vagy a sok kis Orbán-klón, a jelenlegi kormány a felső-középosztály érdekeit képviseli, meg a Fidesz-oligarchákét, de azt aztán gátlástalanul és agresszíven.
Ma még külön-külön vonulásznak meg tiltakozgatnak a zemberek, de nem kell már sok idő, hogy ráébredjenek: együtt mennek csak valamire.
Ehhez nem kell szétverni a fővárost, csak meg kell mutatni, hogy minden ellenkező híresztelés dacára léteznek, vannak.
És sokan vannak, csak ma még nem tudják, mert többnyire azt hiszik, hogy mindenkinek egyénileg kell játszani a saját túlélésére és az sem baj, ha ez a másik rovására megy.
Nincs igazuk.
Majd felismerik.
Ehhez pedig kellenek az ilyen alkalmak, ahol ráébredhetnek a helyzetükre, az erejükre, a fontosságukra.
És jó lenne, ha közöttük lennének a hajdani büszke téesz-parasztok mára megint zsellérségbe taszított utódai is, mert ők is idetartoznak.
Majd ők is ráébrednek erre.
Talán éppen holnap, a Városligetben…
Még hogy a munkás merte verni az asztalt. Te félrebeszélsz.A zsíros kenyér valóban megvolt az átkos végén, mert már akkor is nagyon jól ment a munkásoknak. Ó és a liba evés, nem unod még, az egy bizonyos réteg privilégiuma volt. A szegénynek csak a far-hát jutott.
VálaszTörlésJó vagy mint mindig
VálaszTörlésCSIRKE FAR-HÁTASNAK:
VálaszTörlésTévedsz, a melős valban verhette az asztalt és nemegyszer verte is,és a munkaügyi bíróságtól kezdve a pártbizottságig általában neki volt igaza.
Zabálnivaló meg volt.
Rogyásig, libacombtól a pacalig.
Akkor a gyomor szabott határt, most a nyomor.
A far-hát meg a kutyának jutott.
Érdekes lett volna akkor élned, hidd el...
:O))))))
Akkoriban az a mondás járta: Ha a kést nem felejtetted a főnök hátában, ne rúghat ki.
VálaszTörlésAbban a korszakban mindenki dolgozott, a BTK-ban külön tényállás volt a Közveszélyes munkakerülés.
VálaszTörlésAki dolgozott, az tudott jókat enni -én nem osztom Pupu rajongását a libák iránt, nálunk (hál'Isten) csak húsvétkor volt liba, de akkor aztán ami belefért: aprólékleves, pecsenye, töltött liba, ludaskása - öröm volt ünnep után már valami mást is enni. Kacsa ritkán volt (ha a vidéki rokonság küldött) mert az egy borzasztó állat: egy embernek sok - két embernek kevés. Viszont pacalt csak pult alól, összeköttetésekkel sikerült néha szerezni.
Egyébként legszebb élményeim a zsíros kenyérhez kötődnek: hűtőszekrény hiányában hagymával egyben sütötték le a húst, hogy a zsír ellepje. Nincs is jobb, mint a pecsenyezsír! Friss 3,60-as fehér kenyérrel! Legalább ez utóbbit a mai fiatalok is megtapasztalhatják. Már a 3,60 eurós kenyeret.
Egyébként holnap eső lesz, tehát nem várok túl nagy tömeget a majálison. Pedig ez tényleg jó alkalom lenne erőt mutatni - Orbánék csak azt tisztelik.
VálaszTörlésHa a dolgozónak panasza volt, tudott hova fordulni. Egyszerű ügyekben is szóba álltak vele.
VálaszTörlésElőfordult, hogy zárás előtt elfogyott a kenyér a vidéki boltban, a melós bement a pártbizottságra. A boltvezető saját autóján sietett a közeli városba egy rekesz kenyérér.
Most hol segítenek?
Bocs. Az előbb kimaradt egy betű: Akkoriban az a mondás járta: Ha a kést nem felejtetted a főnök hátában, nem rúghat ki.
Na, ebbol az irasbol aztan tenyleg sut az irigy prolimentalitas...
VálaszTörlésNem hinném, hogy különösebb erőt tudnának mutatni a szakszervezetek. Egyrészt alig van szervezett munkavállaló, másrészt némely szakszervezet erősen kötődik valamely párthoz, emiatt nem szívesen közösködnek egymással, harmadrészt a legtöbb szervezet nem is rendelkezik afféle potenciállal, mellyel sarokba szoríthatná a kormányt, negyedrészt a munkatársak úgy néznek a tüntetés szervezőire, hogy csak épp azt nem mondják: játszódjál, ha van erre időd, kedved, nekem fontosabb dolgom van.
VálaszTörlésAttól tartok, hamarosan számos embernek tömérdek ideje lesz - új munkahelyet keresni.
Amúgy a Fidesz kicsit sem számol a szakszervezetekkel - lásd a következetesen elmaradó érdekegyeztetések -, és amilyen állapotban vannak utóbbiak, meg is teheti. Magam szívesen fogadnám, ha összefognának a különböző érdekképviseletek, és egyetlen ütőképes szervezetbe tömörülnének, akkor talán valóban sikerülne valami erőfélét mutatni.
A rendszerváltozáskor jogos igény mutatkozott az új szervezetek létrehozására, de ma, meglátásom szerint, eljött az ideje az összefogásnak.
Felemelő volt érezni a budapesti áprilisi demonstráción, hogy így is lehetne, és szép volt, hogy a különféle európai szakszervezetek szolidaritásukat fejezték ki.
Ettől függetlenül persze "itt van május elseje", ámde egyelőre hiába énekelnénk, hogy "ébreszd fel a magyar népet"
Ja! Tényleg volt zsíroskenyér a szegényember gyerekének. A pártvezetőknek pedig az Országház környékén külön húsbolt, ahová egyszerű ember be sem tehette a lábát. De egyszer én egyszerű ember is kaphattam a párthúsból. Mert a főnököm nagyember volt.
VálaszTörlésUgyan kiért kellene összefogni? A tehetősebbeknek szükségük van a szerencsétlenebbek segítségére? A szerencsétlenek gondjával-bajával úgysem foglalkozik egy párt sem, ha megkapja a lehetőséget. Beülnek a parlamentbe, s először a saját maguknak hasznot hozó törvényeket hozzák meg, majd pedig a kisemberek kizsákmányolására irányuló törvényeket és rendeleteket. Ezért kellene összefogni?
VálaszTörlésAkinek mindig volt mit ennie, azt úgy hívják, hogy a paraszt, Az a parasztság akivel már meggyűlt a bajunk a tanácsköztársaság alatt is (dunamelléki, bácsmegyei köcsögök (is)) és akik a fő támogató rétege volt a nyilaskereszteseknek is. Most pedig orbán rendszerének. Manapság családi gazdáknak meg egyebeknek nevezik. Illetve azon tömegek, akik régóta folyamatosan fel jönnek a nagyfaluba és itt fent :) folytatják szegényparaszti életüket Kulákok!
VálaszTörlésA munkásnak lenni ma szégyen, leginkább managernek nevezik magukat manapság. Na meg műkörmös vállalkozónak, hogy itt írva vagyon.
Gyakorlatilag nincs szervezett munkásság csak egy szegényparaszti réteg van. Széles réteg. Széles tágas a tér. :)
Igen Tisztelt Kun Béla!
VálaszTörlésA paraszt legalább hasznos, ehető dolgokat termel, nem úgy mint a nagyvárosi, - s itt kiemelném a budapesti embereket, akik igen nagyra tartották magukat mindig is a falubeli emberekkel szemben. A pesti – magukat úrnak tartók – pedig csak naponta több tonna kutyaürüléket termelnek. Megehetik ők is a termésüket.
Ej-Ej.
VálaszTörlésLemaradt a rajzról , hogy kinek a tulajdona.
Ugye, véletlen, és pótolod Pupu!
Üdv NÉGYmadár
Itt inkább gyászolni kellett volna.
VálaszTörlés