ÁLLAMI SZINTŰ HÜLYESÉG - HALINÁBA KÖTVE

Sokszor valóban nem érti az ember, hogy miért kell a határontúli magyarok életét nehezebbé tenni, mintha nem lett volna a múlt században elég nehéz.

Mostanában mintha normális viszonyok uralkodtak volna a külpolitikában, de hát a Mi Betegünk, meg a bajszos Che Guevara nem bír magával, exportálni akarja a forradalmat.

Ezek azt hiszik, ha évente egyszer elvándorolnak Csíksomlyóra és hintik a bölcsességeket – meg a békétlenség magvait – Tusványoson, akkor attól a magyarnak könnyebb lesz, holott azt még a legostobább nyolcadikos is tudja, hogy azt akció reakciót vált ki.

Márpedig ha mi erősködünk, akkor az a szomszéd népből is agressziót fog kiváltani – tegyük hozzá, hogy teljes joggal.

Lehetett erősködni a szlovákokkal állampolgársági ügyekben, egészen addig, míg a hős öregasszony szívta meg, mint a torkosborz, idióta gyermekei és a még idiótább magyar külpolitika összehangolt tevékenységének eredményeképpen.

Lehetett erősködni Bőssel is, papírtigrisezni, lenéző dumákkal kétségbe vonni, hogy a szlovákok egyedül is meg tudják valósítani azt a projectet, amihez közösen kezdtünk hozzá, és amit aztán jogellenesen otthagytunk, mint liba a libapottyot a tarlón.

Ez aztán károkozás volt a javából, mégsem szaladgál Budai kurkász utána, pedig itt aztán szép nagy számokkal dolgozhatna, a gatyánk ráment az ügyre.

Ott szaladgált a sok ostoba a Duna partján és a kommunistákat szidta a tervezett erőmű miatt, aztán dízelmotoros szivattyúkkal akarta visszatölteni a vizet a Mosoni-Dunába a környezetvédelem nagyobb dicsőségére és a világ páratlanul humoros szórakoztatására.

Úgy látszik, nem felelt meg jobboldali barátainknak az sem, hogy a romániai magyarság elkezdett beilleszkedni az új Románia közösségébe, részt vett a kormányzásban, számarányának megfelelő politikai tényezőként viselkedett és ezt a többségi társadalom el is fogadta.

Csak a mi örökké békétlen, örökké torzsalkodni vágyó jobboldali pártjaink nem, mert ők elakadtak valahol 1914 - ben, miközben a világ átlépte őket, mint liba a földigilisztát.

Tulajdonképpen az volt a fő bajuk, hogy a romániai magyarság nem képezte le híven a magyarországi állapotokat, nem ölték egymást az erdélyi magyarok és ezt nem tartották helyesnek.

Addig-addig mesterkedtek, míg a nem teljesen normális, ámde csődörként remekül helytálló tepsiszájú expüspök segedelmével el nem érték az addig egységes magyarság kettészakítását, majd nekiláttak összevont szemöldökkel azon törni a fejüket, hogy miért is gyengült meg a romániai magyarság politikailag.

És hiába volt nyilvánvaló, hogy ez teljesen téves és káros politikai irányvonal, a mai napig képtelenek szakítani elképzeléseikkel, továbbra is aktatáskában szeretnék cipelni a pénzt kedvenceiknek, mint tették ezt éveken, évtizedeken át Romániába és Ukrajnába, hogy azok tőlük függve nevetséges külpolitikájukhoz asszisztáljanak.

Valószínűleg Koszovó példája lebeg a szemük előtt, csak fordított felállásban, merthogy az helyes, ha az albánok kinépesedik a szerbeket az ősi szerb területekről, míg az persze helytelen, ha a román teszi ezt a magyarral.

A mi jobboldalunk illúziókat kerget, ezért erősködik területi autonómián, ezért szítja az ellentéteket a magyar és a román ember között, akik úgy egyébként szépen ellennének egymás mellett, ha ők nem lennének.

A legutóbbi nemzet és külpolitikai bravúr a Nyírő-újratemetés.

Hogy ez a jobber banda nekrofil, afelől kétség sincsen, úgy túrják a temetőket, mint a feketecsápú temetőbogár, és akit csak lehet, kiásnak, és ide-oda temetnek, - nem is beszélve a hullarablásról és a tetemek megcsonkításáról.

Most éppen egy virtigli nyilast sikerül erre a célra kiásni, Nyírő József írót, akinek írói munkásságát nem tisztem értékelni, hiszen ezt majd elvégzi az irodalomtörténet, úgy száz év múlva.

De azért az talán elvárható lenne, hogy a nyilas képviselőket ne a XXI. század magyar kormánya emelje az egekbe,  

Persze Nyírőnek azért voltak hitelt érdemlő megállapításai is, például ez:

„A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”

Ebből világosan kitűnik, hogy egyrészt népének jó ismerője, másrészt meg az, hogy személyének előráncigálása ma csak a ”jó nyilas hazafi” mítoszának megteremtését szolgálja, mely célkitűzéshez Orbán Viktor kormánya lelkesen asszisztál, míg a demokratikus államrend tekintetében kihívásokkal küzdő házelnök meglehet, ott van az ötletadók között is, egyelőre még karszalag nélkül.

Az már csak hab a tortán, hogy amikor a román a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere azt mondta: június elseje körül találkozik Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök, és akkor talán tisztázzák a Nyírő József újratemetése körüli nézeteltéréseket, akkor a magyar kormány úgy reagál, hogy nincs napirenden magyar–román kormányfői találkozó.

Miközben Orbán Viktor részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről június elsejére tervezett bukaresti tanácskozáson, amelynek házigazdája a román miniszterelnök lesz.

Hát mit tegyünk - erre a parlamenti ciklusra az Úr egy kazalnyi bunkóval köszöntötte fel kissé lassú gondolkodású népét, megérdemeltük, szerintem.

Nyírő egykoron a könyvespolcok dísze volt, halinakötésű kötetei minden rendes nacionalista család könyvespolcán a díszhelyet foglalták el.

Mai kiadását Viktor szeretné Gyurcsány bőrébe kötni, szobrát felállítani a majdani Gömbös szobor mellett - ott, ahol nemrég Károlyi szobra állt.

Aztán az okos magyar nemzet majd csodálkozhat, ha székely testvéreinket román barátaink helyükre teszik, mint ahogy nekünk sem tetszene ha a gyulai románok újra akarnák temetni Horia Simát a gyulai vár falába.

Az ő hamvait is csak Madridból kellene hazaszállítani…

:O)))