KIS KIEGÉSZÍTÉS

Kiss János nevű kommentelőm hozzászólt a Csalódás című posztomhoz.
A hozzászólás így szólt:

„Pupu - ha jól értelmezem cikkét - azt kifogásolja, hogy a demokratikus ellenzék két legerősebb pártja (az MSZP és az E14) olyan változás sorozatot készít elő, mely nem tartalmaz elég radikális újításokat, vagyis csupán "kozmetikázza", toldozza-foltozza az Orbán-rendszert, ahelyett, hogy gyökeresen új szisztémát teremtene! Nos ezzel nem tudok egyet érteni több okból sem. (Pedig előre bocsátom: nem vagyok elkötelezett híve egyik említett pártnak sem.) Először is jelenleg az elvekben egyeztetnek, és engedtessék már meg mindenkinek annyi türelem és bizalom, hogy előre ne köpködjük meg őket azzal, hogy máris sikertelennek bélyegezzük az egészet. Másodszor egy új Alkotmány és a demokratikus fékek helyreállítása éppen elég radikális változást jelent már önmagában véve is, hiszen ezzel a két lépéssel maga a demokrácia is helyreállítható lenne. Pupu ezt egyszerű "szarakodásnak" nevezi - ami 3 évig elhúzódhat - de emlékeztetném két körülményre: egyrészt arra, hogy a két párt előzetesen kidolgozott Alkotmány-tervezettel rendelkezik, amivel kapcsolatban egyébként január óta egyeztetnek (zárt ajtók mögött), másrészt egy ország alkotmánya a legfontosabb törvénye is egyben, aminek tartalma valóban alapvetően határozza meg az adott ország működését. Magyarán: éppen akkor lenne toldozva-foltozva az Orbán-rezsim, ha nem "szarakodnánk" az Alkotmánnyal - vagyis nem cserélnénk le - hanem meghagynánk úgy ahogyan "összebarmolta" a Fidesz-csapat! Végül még egy észrevétel: gúnyolódhatunk és polemizálhatunk Bajnaiék és Mesterházyiék igyekezetén, sírva közben azon, hogy más pártokból nem kérnek, vagy csupán statiszta szerepet szánnak a kedvencünknek, el kell fogadjuk: az esélyt valami újra most ők jelentik. És a lakosság a választékból - az ellenzéket tekintve - legnagyobb számban őket támogatja. Ennyi!”

Nem szoktam kommentekre bő lére eresztve reagálni, mindig abban a hitben vagyok, hogy a posztban már kifejtettem a véleményem, a többi az olvasó dolga.

Most mégis kivételt teszek, mert a téma kezd önálló életre kelni, valahogy olyan lassan a feeling, mint egy Fradi baráti kör kontra MTK drukkerek összecsapásán, holott itt a tét sokkal nagyobb, mint a huszonkét botlábú minősítése.

Ami azt illeti, én rengeteg dolgot kifogásolok, de menjük egyelőre Kiss János állításain sorba.

1. Azt írja: a demokratikus ellenzék két legerősebb pártja (az MSZP és az E14) olyan változás sorozatot készít elő, mely nem tartalmaz elég radikális újításokat, vagyis csupán "kozmetikázza", toldozza-foltozza az Orbán-rendszert, ahelyett, hogy gyökeresen új szisztémát teremtene!

Talán mindjárt szögezzük le: az említett két párt az tulajdonképpen egy párt és egy olyan politikai formáció, mely egy tegnap bejegyzett párt, egy bejegyzés előtt álló párt és egy civil szervezet laza és esetleges szövetsége, mindenféle formális közös apparátus nélkül.

Ebben a szövetségben már az is eredménynek számít, hogy látszólag elfogadják Bajnait a gittegylet vezetőjének, de ez persze még nem lefutott meccs, ismerve a résztvevőket még nem kizárt, hogy libákat terelve fognak tüntetni ellene - kivéve tán a Szolidaritást, amelyik ma az egyetlen a résztvevők közül, amelyik effektíve csinál is valamit.

A két legerősebb párt kifejezés nettó hazugság, mert a szereplőket eddig még nem mérte senki, a közvéleménykutatások eredményei a választások előtt háromnegyed évvel még nem mondanak semmit. Maguk a közvéleménykutatók is manipulálhatják a közvéleményt, hiszen semmiféle kockázatuk jelenleg nincs, ma még azt írnak le, amit akarnak, hiszen oly távol még az ő megmérettetésük ideje, mely a pártoknak oly közel van már.

Szóval erőre hivatkozni meglehetősen nevetséges.

Amiért ez a formáció egyáltalán létrejöhetett, az a Gyurcsánnyal szembeni ellenszenv, mert azt minden résztvevő a zsigereiben érzi, hogy a demokratikus oldal természetes vezetője ez a hibát hibára halmozó idealista nyakigláb, ez az okos, széleslátókörű, európai és vitathatatlanul demokrata államférfi.

Most éppen olyan a szituáció, mintha Bernadotte és Ney marsallok elkezdenének osztozkodni az angolok és poroszok és oroszok uralta Európán, gondosan odafigyelve arra, hogy Napóleon maradjon ki a buliból…

Eredetileg arról volt szó, hogy majd létrejön a demokraták pártokon felül álló szövetsége, melynek résztvevője lehet mindenki, aki alkotmányos alapokon állva elutasítja a diktatúrát.

Ma ott tartunk, hogy játsszuk a homokba pipiskét, alkotmánytervezetekkel hadonászunk, melyek megszületése semmivel sem demokratikusabb, mint Szájer remekművének létrejötte, nemlétező választási eredmények birtokában koalíciós tárgyalásokat folytatunk, holott nem erről szólt és nem erről kellene, hogy szóljon ez a történet.

Mellesleg Orbán meg röhög a markába.

2. Azt mondja kedves kommentelőm, hogy adassék már meg mindenkinek annyi türelem és bizalom, hogy előre ne köpködjük meg őket azzal, hogy máris sikertelennek bélyegezzük az egészet.

Márpedig a türelem fogytán van, és ennek nem az az oka, hogy a választó izgága, hanem egyrészt az, hogy rohamosan fogy az idő, másészt meg a résztvevők mintha nem tudnák mi a tét, és még kevésbé azt, hogy mi lenne a dolguk.

Pedig csak ki kellene ülniük egy lakótelepen a padra és elnézegetni, ahogy a Fidesz fizetett és önkéntes aktivistái járják a lakásokat, ezzel szemben a szocialista párt megállt az ígéretnél, hogy ők majd a lábukkal győzik le a Fideszt, amit ma legfeljebb akkor tudnának realizálni, ha a büdösség lenne a mérce, de még az sem biztos.
A másik formációnak pedig –a Szolidaritás kivételével - jószerivel aktivistái sincsenek, úgyhogy lenne mit tenni.

Lehet, hogy valamelyik kávéház sötét sarkában mindenki szült egy fenomenális programot, melyben kitér arra is, hogy győzelem esetén minden demokrata kap majd egy baktertojást, de arra nem tér ki, hogy mi lesz, ha menetközben kiderül, hogy a Fradi utcai harcosai szét akarják verni a Belvárost, be akarják verni Bajnai orrát, Orbán meg a pálya széléről tüzeli őket, merthogy a haza nem lehet ellenzékben…

Szervezni kellene, szervezetet építeni, szavazókat szerezni, okosítani a választókat, és legfőképpen megértetni velük, hogy ha nem akarnak egész életükben félni, akkor most az egyszer bátraknak kell lenniük.

3. Egy új Alkotmány demokratikus létrehozása időigényes babramunka, nem érdemes összecsapni, de az Alaptörvényt hatályban tartani egyúttal azt is jelentené, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét, a demokratikus intézményrendszert létrehozni vagy helyreállítani nemigen lehetne.

Mint ahogy számos szép terv is megbukna az alkotmányosság próbáján, merthogy Orbán egész rendszerét államjogilag az Alaptörvényre építette.

Ha az Alaptörvényt kipöccintjük, akkor dől a kártyavár, rakásra, aminthogy dőlnie is kell.

Itt nem reformálgatni kell Orbán tákolmányait, hanem radikálisan szakítani velük, merthogy ezt várja az a választó, aki csak ebben az esetben hajlandó a voksát odaadni, valóságos változásokban reménykedve.

Az ilyen „majd felülvizsgáljuk, majd eldöntjük” duma csak azt sugallja, hogy a Fidesz-mutyi helyett jön a Liberálszoci-mutyi, és ami azt illeti, ebből van éppen elegük a választóknak.

4. Alkotmányt tisztességes jogállamban nem zárt ajtók mögött barkácsolnak olyanok, akiknek a nevét se tudjuk, hanem egy pontosan nevesíthető köztestület, a lehető legszélesebb nyilvánosságot bevonva, mindenkivel, aki erre hajlandó egyeztetve, megfontoltan hoznak létre, majd az eredményt egy csak erre a célra választott Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek kell érdemi vita után jóváhagyni és csak eredményes és érvényes népszavazás után lehet hatályba léptetni.

Ebben a témában – ha megnyertük a választást nem kell kapkodni, de elfeledni sem illik, nem szabad belőle második ügynök - ügyet kreálni.

5. Alapvetően hibás az az elképzelés, hogy ez is csak egy választás lesz a sok közül, politikai pártok között.

Itt választás nem pártok, hanem a demokrácia és a diktatúra között lesz, aztán ha lerúgtuk a diktatúra igen rövid ideje felépült falait, akkor lehet tisztességes választási törvény alapján tisztességes választókerületekkel tisztességes választásokat tartani, melynek során meg kell kérdezni a más országokban élő magyar választópolgárokról is a választópolgárok véleményét.

Ha ők azt mondják, hogy válasszon kormányt nekünk az idegenben életvitelszerűen élő magyar, ám legyen, de ha azt mondják, hogy csak az válasszon itt, aki viseli is leadott voksa következményeit, akkor eszerint kell meghozni a választási törvényt, nem pedig befeküdni az idióta nacionalistáknak.

Úgysem lehet mindenki igényeit kielégíteni, ki kellene hát mondani, hogy mi olyanok igényeit akarjuk kielégíteni, akik azt szeretnék, hogy hazájuk egy korszerű, fejlődőképes európai állam legyen, ne egy molyette jelmezekbe öltöztetett panoptikum idiótáknak.

6. Azt is írja a kedves kommentelő, hogy „gúnyolódhatunk és polemizálhatunk Bajnaiék és Mesterházyiék igyekezetén, sírva közben azon, hogy más pártokból nem kérnek, vagy csupán statiszta szerepet szánnak a kedvencünknek, el kell fogadjuk: az esélyt valami újra most ők jelentik. És a lakosság a választékból - az ellenzéket tekintve - legnagyobb számban őket támogatja. Ennyi!”

Hát szóval nem kell elfogadnunk, és amilyen renitens a választó nem is fogja elfogadni.

Persze sírni sem kell, de nem lehet úgy demokráciát csinálni, ha arról azt képzeljük, hogy a demokrácia az a diktatúra, amelyben mi mondjuk meg a frankót.

Ez a felállás és ez az ütem, melyet a résztvevők bemutatnak, esély valóban – elszalasztott esély.

Kár értünk…

:O))))