A
talentum ókori súlymérték, a pénz megjelenése előtt az érték kifejezésére is
használták.
A babiloni, a tiruszi, a szíriai és a zsidó
talentum 43,65 kg volt. Alexandriában 36,4 kg-nak felelt meg, de voltak
eltérések aszerint is, hogy arany vagy ezüst súlyát fejezték ki vele.
A legelterjedtebb Athén világhatalmi szerepének kialakulása után az attikai
talentum volt: súlya Szolón kora után 26,2 kg, a római császárkorban pedig 20,4
kg volt.
Azért
néztem utána, mert Orbán Viktor beszédírói eljátszadozgattak a fogalommal, a
Bölcs Tanító pedig egy ütős példabeszédben alkalmazta mai évértékelő
beszédének közkinccsé tétele során.
Orbán évértékelője remek jelszógyűjtemény volt.
Mint ez várható volt megtudhattuk belőle, hogy – hála bölcs és előrelátó
kormányzásának – minden területen győztünk a múlt sötét erőivel vívott harcban,
jobban élünk, többen vagyunk, libát eszünk, boldogok vagyunk - mondhatnánk, mi
mindahányan Viktorrá lettünk azon az emberek többségének valóságérzékelésétől teljesen
eltérő valóságsíkon, melyen a Vezér oly magabiztosan szteppel.
Persze résen kell lennünk (ez egy férfiember számára mindig rokonszenves,
megtisztelő és vonzó feladat…), mert az
ellenség nem alszik, úgyhogy térdre, imához, (vagy nyergelj, fordulj? – fene sem
emlékszik ezekre a marhaságokra…) holnap indulunk a harcba, szél viszi messze a
fellegeket, ki tudja látlak-e még?
Szóval, a példabeszéd Orbán féle verziója arról szólt, hogy a Gazda hosszú útra
indult, de előtte magához hívta három hű szolgáját és rájuk bízott némi pénzt.
Az egyik kapott öt talentumot, a másik kettőt, a harmadik meg egyet, aztán
amikor visszajött, kiderült, hogy az első kettő megkétszerezte a rábízott
pénzt, a harmadik meg elásta az egy talentumot, megőrizve, de nem gyarapítva
azt.
A gazda az első kettőt megjutalmazta, a harmadiktól pedig elvette azt az egyet
is és odaadta annak, aki megkétszerezte az öt talentumát, hogy – mint a legtehetségesebb
- tovább gyarapítsa azt.
Merthogy semmi hamis egalitarizmus, mondá a Gazda beszédében, ami ebben a
relációban úgy baromság, ahogy van, az embernek az jut erről eszébe, hogy talán
Jézus is jobban tette volna, ha ahelyett, hogy kiveri a kufárokat a templomból,
inkább vesz tőlük néhány közgazdasági leckét a pénz természetéről,
szaporításáról, nem a szemét forgatja vadul.
De ez csak a baj egyik fele, vannak itt még más gondok is.
Orbán Viktor ugyanis az utóbbi években a banki tevékenységeket ostorozza,
márpedig a példázata kimondottan ilyen tevékenységről szól, arról nem is beszélve,
hogy a történetben nincs feltüntetve a két jól teljesítő és száz százalékos
hozamot realizáló pénzügyi szolgáltató teljes hiteldíj-mutatója (THM), és aki
ezen elgondolkodik, annak fejében könnyen felüti fejét (de szép kép…) az
ideológiai zűrzavar.
Van más baj is, - nevezetesen, hogy a Gazda adós maradt a történet másik
felével.
Máté evangéliumában természetesen utána lehet olvasni a szappanopera befejezésének,
melyből kiderül, hogy a sikertelen szolga nem hagyta szó nélkül a dolgot – még neki
állt feljebb:
Uram, mondá a Gazdának - tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is
aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál.
Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van,
ami a tied.
Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok,
ahol nem vetettem, és ott is gyűjtök, ahova nem szórtam?
Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem,
kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém.
Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!
Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek
nincs, még az is elvetetik, amije van.
A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás
és fogcsikorgatás."
(Mt. 25, 14-30)
Hát, azt még az ellenségei sem állíthatják Viktorról, hogy nem áll
valláserkölcsi alapon, van a környezetében sötétség is, meg fogcsikorgatás is,
jókedvvel, bőséggel!
Állítólag most az ilyen társadalom lesz trendi, - köszönet Schmitt Pálnak - pedig azt hittük, hogy Lázár Janó csak véletlenül kottyantotta el az igazságot, mint hajdan a Nemzet Orvosa a külhoniak állampolgárságáról.
Máté evangéliumával is csak az a baj, hogy annak meg az eleje hiányzik, mert –
mint tudjuk – Máté a korabeli NAV alkalmazottja – adószedő - volt, és
feltehetőleg nem akarta feleslegesen ingerelni az adófizetőket, de hogy ismerte
a kikölcsönzött pénz eredetét, az biztos.
A történet úgy kerek, hogy tízmillió adófizetőtől elvették a vagyonát, majd a
Gazda rácsukta a fedelet a pénzesládikára, a hóna alá csapta és elvitte messzi
adóparadicsomokba, százfelé osztva eldugni, de előtte magához hívta három hű
szolgáját…
Nekem legjobban azért a gazda jellemzése tetszik: „tudtam, hogy kérlelhetetlen
ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová
nem szórtál.”
Hát ez a Máté jövőbelátó volt, ez már akkor ismerte a Gazdát, mikor annak ősei
még a Gangesz partján dagasztották a vályogot, merthogy ő se nem dagasztott
semmit, se nem vetett, se nem szórt, csak egész életében kaszált, az már
biztos, de még egy viharlámpa is lógott valahonnan a lábai közé, hogy éjjel is
tudjon aratni, az tutifix.
Hát akkor ennyit Orbán évértékelőjéről.
Örömmel láthattuk, hogy sikerült a gyógyszerezését beállítani, a nyelvét csak
egészen visszafogottan lengette és láthatólag nagyon örült annak, hogy mennyire
vicces beszédet tud mondani, nyája pedig úgy tapsolta, hogy Rákosi se talált
volna kivetnivalót rajta.
De azért ne legyenek illúzióink, - az emberek jelentős részének tetszik, ha
olyasmit hall, amiből nem tud kihüvelyezni egy értelmes mondatot sem, ilyenkor komoly
pofával, egyetértőleg bólogat.
És ha megkérdezik tőle, hogy be szeretnél lépni a Magyar Csapatba, akkor
egységes a válasz: Beeeeeeee!
:O)))
„tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál.”
VálaszTörlésEz bizony Gyurcsányról szól.
"a nyelvét csak egészen visszafogottan lengette"
Ez meg a blogíró nyelvéről, mikor Gyurcsány seggében jár.
Kedves PuPu !
VálaszTörlésRemek !
Nem csalódtam benned, hozod a formád !
Nekem nagyon tetszik, de úgy látom, hogy másnak is, mert igen heves indulatokat keltett a "névtelen" barátunkban !
Persze szokásukhoz híven az ilyen fickók úgy viselkednek mint az óvodában.
Nem is rólam van szó.... beeeee !
Hanem rólad.....beeeee !
Ennyi telik tőlük, ne haragudjunk rájuk, nem tudják, hogy mit tesznek !
Arra azért kíváncsi lennék, hogy amikor majd kinyílik a csipájuk és rájönnek, hogy alaposan át lettek kúrva, a hőn áhított vezérük által és törölgethetik a könnyeiket, akkor mit mondanak majd !
Remélem senkinek nem lesz szánalom az irányukban és helyére teszi majd őket, oda, ahova valók !
Üdv sphagin.
"Arra azért kíváncsi lennék, hogy amikor majd kinyílik a csipájuk és rájönnek, hogy alaposan át lettek kúrva, a hőn áhított vezérük által és törölgethetik a könnyeiket, akkor mit mondanak majd !"
VálaszTörlésŐk fognak a leghangosabban kötélért ordítani!
Szuper vagy PuPu!
VálaszTörlésNem szoktam nézni Orbánt, mert taszít engem a sunyi sötétsége, de a Gyurcsány beszéd után kíváncsi voltam rá. Nem csalódtam. Érdekes volt a kirendelt közönsége is. Nem mertek levegőt venni, míg a nagy ember meg nem szólalt. Balog eszetlen bevezetőjéből pedig előre lehetett következtetni a Nagy Beszéd intellektuális tartalmára.Ez az ország miniszterelnöke. szégyen.
Kedves PuPu!
VálaszTörlésNe törődj a most már egyre sűrűbben idetévedő kommentelőkkel. Ez csak azt jelenti, hogy "erogén zónájukat" találod el írásaiddal.
A tények makacs dolgok, s aki ezt nem látja az vagy vak, vagy nem olvas.
Tény az, hogy 2014 szeptemberétől a falusi/városi egyszerű ember gyereke nem iratkozhat be egyetemre, mert a szülők nem tudják majd kifizetni az "egyetemi hozzájárulást" hogy hétről-hétre hosszabbak a várólisták az egészségügyben, hogy rengeteg háziorvosi állás betöltetlen, hogy 112-re emelkedett az utcákon, vagy lakásukban megfagyott magyar állampolgárok száma.
Az ide vezető un. törvényeket az a Schmitt Pál írta alá, - mint Dr Schmitt, - akinek nem csak a végzettségével, de a magyar helyesírási szabályokkal is gondjai voltak, mint "álamfönek..."
Ezek szerintem védhetetlen dolgok, s ha én lennék a tegnapi Orbán, még viccesen hozzátenném, hogy - megáll az ész és ácsorog!
Üdv: - morzsi -
ON
VálaszTörlésBibliai alapismeretek:
A talentumok nem csak pénzt jelenthetnek, hanem különleges lelki kincseket.
Anno: türelmet, segítőkészséget, nyitottságot, tanulni vágyást...
Éppenséggel ez a szentírási üzenet arra is lefordítható, hogy manapság miképpen felbecsülhetetlen (befektetési)érték - különösen Magyarországon - a személyes figyelem talentuma, a tisztelet talentuma, a szeretet talentuma, a tolerancia talentuma, az érzékenység talentuma, az egyenrangú kapcsolatok talentuma, az önismeret talentuma, a felelősség talentuma, a konfliktusérzékenység talentuma, az optimizmus talentuma...stb.
ON
Kedves névtelen Valaki!
VálaszTörlésSzeretném felhívni a figyelmedet a magyar nyelvhasználat furcsaságaira!
Te igazán rusztikusan írod le amit gondolsz,nem szívesen olvasom felemelő megjegyzésedet, mert ezt úgy is hívják, hogy verbális agresszivitás!
Most neked azt írnám ,hogy válaszd ki a számodra legjellemzőbbet: bunkó, bunkóbb, mégbunkóbb!
Üdv: negyvenöt
Kedves Lejterjakab, tisztában vagyok a talentum másik jelentésével is, de attól tartok, hogy azt a fajta talentumot nem lehet megduplázni, míg a Gazda távol van, és mivel a szavakat szövegkörnyezetükben értelmezzük, így nyilvánvalónak látszik, hogy jelen esetben a pénzről szólt Máté, beletiporva ezzel a te szép lelkedbe.
VálaszTörlésÉs nem lehet az általad erőltetett értelmezést elfogadni, mert Orbán kimondottan gazdasági környezetben alkalmazta az idézetet, arra célozva, hogy annak kell adni a pénzt, aki azt a leghatékonyabban tudja használni, "semmi hamis egalitárizmus!"
Igazi keresztény (keresztyén?) gondolatok, Jézusnak is tetszene...
Az anno pedig az anno Domini (az Úr évében:::) jelentésű szó, a szó önmagában használva a régmúltra utal...
A tanulnivágyéás is egy talentum, írod - neked vajon van belőle?
:O)))
Minő véletlen. Elrontották az Összefogás ajánlóíveit..
VálaszTörléshttp://index.hu/belfold/2014/02/17/elrontottak_az_osszefogas_ajanloiveit/
Na, ez tényleg már diktatúra.
Hát az igaz, hogy nem hallgattam a beszédet így nem ismerhetem a szövegkörnyezetét sem, mégis fontosnak gondoltam leírni, hogy a talentum szó valakinek aranytallérral tele ládát, valakinek meg lelki kincsesládát jelenthet.
VálaszTörlésAz élettapasztalatom szerint az a leggyakoribb felállás, amikor az aranytallér ládatulajdonosnak kong a lelki kincseskamrája vagy ennek fordítottja, amikor a lelki kincsek multimilliomosának már ládikója sincs, semhogy tallérok maradványai, tisztelet a 'fehér varjú' kivételeknek.
Pedig milyen jó lenne, ha a gazdag tallérgazdák jószívűen megajándékoznák a rászoruló lélekgazdákat...igazi élethosszig tartó kölcsönös tanulás lehetne belőle.
Például Te is küldhetsz számomra gyémánt tallérokat, amiből lelki szépségem és kincseim befektetéseivel kapcsolatos tanulmányaimat megfinanszírozhatom és végre nem saját pénzemen képzem magam...
Köszönöm előre is!
Amennyire tetszett a Gyurcsány beszéd, annyira nem néztem/hallgattam meg az Orbánét csak belenéztem, inkább a közönségre voltam kíváncsi, őket figyeltem, és ahogy eddig is, most is ájultan hallgatták, némelyiknek bugyuta mosoly ült az arcán, a legtöbbjükön látszott fogalmuk nincs miről van szó, csak néztek ki a fejükből. Sőt volt aki beszélgetett közben a mellette ülővel, és ami még feltűnt, hogy amikor egyszer-egyszer tapsorkán tört ki, sokan egyáltalán nem tapsoltak.
VálaszTörlésArra lennék kíváncsi, hogy mi van azokkal az orbánhívőkkel akik nem tartoznak a Fidesz felső tízesébe, de valamiért szerelmesek O.V.-be, és elvileg mindent elhisznek neki évek óta, de akiknek most egyáltalán nem lett annyira jó az életük, ahogy a Gazda előadta, ecsetelte a hatalmas sikerüket, akiknek az az egy-kétezres rezsicsökkentés nem oldja meg a problémájukat és nekik is rosszabb lett a sorsuk, mint ahogy több milliónak itt az országban.
Azok ilyenkor nem gondolkodnak el, hogy mi a jó úristenről hablatyol ez az ember???
Merthogy nem hiszem, hogy itt ebben az országban minden egyes Fidesz imádónak, akár párttag, akár szimpatizáns, fenékig tejföl az élete és nap, mint nap kárpótolva van, mint a felső
tízesük.
Merthogy azok nagyon kárpótolva vannak azt látjuk, olvassuk, tudjuk.
Van egy szomszédom, megveszekedett fideszes, 2010-ben akkora arca volt, mint a telihold, ma már csendben van, de nagyon, mukkanni se mukkan, csak merem remélni, hogy ezek között is van aki elgondolkodik napi szinten, mitől is olyan k...jó az életem? mi is folyik itt?
Mire föl ez a rengeteg hazugság, amit miniszterelnökük zúdít itt rájuk/ránk kéretlenül?
Bocsánat, de akkor most muszáj infót hozni a másféle "tálentumról", ami a kifogyhatatlan aljas ötletek és a gátlástalanság Guinness-rekordok közé kívánkozó húzásait illeti.
VálaszTörléshttp://www.pecsistop.hu/regio/rossz-jeloloiveket-nyomtak-a-szocialista-politikus-kezebe/1217342/
Rossz jelölőíveket nyomtak a szocialista politikus kezébe
Csak Tóth Bertalan figyelmén múlott, hogy nem - nagy valószínűséggel - érvénytelen aláírásgyűjtő íveket kapott a pécsi városházán hétfő reggel.
A szocialista politikus szerint az országban több helyen szembesültek olyan problémával, melyet ő is megtapasztalt.
Kiegészítő hír az előbbihez a 444-ről:
VálaszTörlés"Hál Istennek a Fidesz-KDNP gyűjtőívei rendben vannak."
Az ilyen "Névtelen" (mert meddig tartana egy nicknevet beirni) primitív tahóknak a közönséges, alpári mocskolódása igazolja a posztban írottak igazságát. Amig ez ès néhány hasonló jönnek mocskolódni, addig biztos lehetsz benne, hogy remek blogokat irsz - ugyan minek jönne köpködni egy nemzeti-polgári-keresztény hazafi, ha fel se fogná miről irsz.. Nagyon is felfogja, azért pocskondiázik, csak azt nem értem, miért itt lebzsel, már rég a nyeregben kéne ülnie..
VálaszTörlésMeg azt sem értem, miért nem vágod ki innen, a szemetet is kisöpri az ember a lakásból, nem nézegeti vag kerülgeti..
A keresztény normák tiltják a gyűlöletet, a hazugságot és a lopást is. A Fideszes honatyák és az őket támogató egyház hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel, a hatalom és a vagyon megszerzésért elkövetett bocsánatos bűnként?
VálaszTörlésNeked5-nek: ha már szemétről. Itt aztán sok szemetet hordott össze a szél, hogy ne legyen kétséges, gondolok itt rátok, blogíróval az élen. Ha valaki primitív, tahó, közönséges, alpári módon írt, az bizony kedvenc puputok. 4. éve csak ilyen stílusban fogalmaz. Ez kell nektek. Mást nem tud, mint Orbánt ócsárolni, pedig ő Orbán kisujjával sem ér fel. Orbán még a cipőjét sem törölné bele. Ha puputok valamit is érne, akkor nem kellene itt bujkálva dobálóznia.
VálaszTörlésLajosnak tisztelettel! Hogy hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel? Hm. Majd mondanak két miatyánkot és a dolog el van intézve.
VálaszTörlés1 névtelen !!!!
VálaszTörlésNAGYagyád is Ilyen Művelt volt mint TE az is Ment a MAgyar Hirlapal a Pottyantós Budiba DE nem Olvasni ment ha nem SZARNI mert Olvasni azt nem tud oszt igy Lett ki MŰvelve
mint te
te Büdös BUNKÓ TEnyész tanyasi Wolmark Szaros BIRKA BEEEEEEEEEEEE
Orbán megmérettetett, és erkölcsileg könnyűnek találtatott. Olyan szellentés súlyú. Az valós, hogy azt nem mondta, hogy ő a magyar emberektől még soha nem lopott, de viszont cefetül nekiveselkedve csinálja.
VálaszTörlésNévtelen:
VálaszTörlésha ennyire rossznak, sőt felháborítónak tartod a blogot, akkor minek jársz ide? Mazochista vagy?
Elemérnek: psssztt !
VálaszTörlés---------
Egyház meg lelkiismeret? ezek nem tudják, mi az igazi krisztusi hit és lélek... :( megalkusznak a lelkiismeretükkel, mert fogalmuk sincs, milyen az igazi jézusi elvek szerint élni. Majd haláluk óráján jön az igazi elszámolás.
----------
Fidesz-hívők:
Van az embereknek egy rétege, aki nem szeret gondolkodni, nem szeret előre látni, és főleg nem szeret felelősséget vállalni. (Teljesen függetlenül IQ-tól és iskolai végzettségtől.) Akik nem szeretik maguk eldönteni, hogy mi is legyen az életben. Ők általában nem olvasni szeretnek, hanem a tévét nézni, amelyik készen közvetít egy már mások által kialakított érzelmet... ők azok, akik egy munkahelyen egyszer se mondják, hogy ezt a feladatot másképp is meg lehet oldani, hanem mindenre azt mondják, majd a főnök megmondja, mit csináljunk...
Nekik kell főnök, kell vezér. Mindegy milyen, csak legyen.
------------
Orbán beszédét, aki nem nézte, utólag olvassa el. Mindig kiderül, hogy ő megmondta előre, mit akar csinálni... ilyen szemmel tessék megérteni. Azt a sok szemétséget, amit összehordott, azt mind ő már ekövette vagy szándékában áll elkövetni. "Természetesen" az ellenfele nyakába varrja.
Amiket felsorolt, azt ő meg akarja tenni. Egyedül a bugyuta viccek voltak idétlenek.
Tessék megfigyelni, miket mondott. Gyakorlatilag vallásháborút hirdetett.
Pamagd 21:00
VálaszTörlésNincsenek jobboldali hülyék és baloldali okosok!!!
Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet :-(
Az emberek igen nagy része nem tud eligazodni, mert nincsenek állampolgári alapismeretei. Például sok embernek fogalma sincs arról, hogy miképpen működik egy kerületi önkormányzat, hát még arról, hogy hogyan működik egy ország! Ennek okai is borzalmasan bonyolultak.
Először magát a tájékozódást kellene megtanítani illetve kellene megtanulni és aztán lehetne a tisztánlátás felelősségét felhánytorgatni, persze ehhez legelőször hiteles tényközlő bázisokat kellene kiépíteni, ahol alapjáraton nem nézik hülyének az érdeklődőt és nem gyötrik az állampolgárok különféle információk feldolgozásakor használatos eltérő érzékenységű idegrendszeri működéseit.
1 ügyünek
VálaszTörlésSzép húzás volt, és igyekeznek bagatellizálni, pedig a stratégia része ez is.
Mint ahogy meggyőződésem, hogy a stratégia része az is, hogy Gy. beszédét elhallgattatták, de elhallgat a Klub rádió is a kényes részeknél... mire is emlékeztet ez. Ez volt a nagy átverés. Áttették a választások előtt hirtelen állami frekire és azóta úgy műxik, mint hajdan az Szabad Európa Rádió...már csak az otthonos kerregés hiányzik a füleimnek:) Mennyi véletlen, mennyi műszaki hiba....
A Klubrádiós "véletlen" már sok volt. Ennyi véletlen egyszerre már nem lehet az...
VálaszTörlésÉs még csodálkoznak, ha bár gondolkodó, de masszív DK-s leszek...
Annak azért örülök, hogy a "gyorsnaszádi" tárgyalókat a nagyobb külföldi cégek elhajtották azzal a megjegyzéssel, hogy "majd a választás után térjünk vissza rá".
És még valami. 4 éve az erőszakos fideszes kopogtató cédula harácsolónak, mikor azt mondtam, hogy már elvitte más a kopogtatómat, akkor volt képe megkérdezni, hogy "ki"...
VálaszTörlésNincsenek jobboldali hülyék és baloldali okosok!!!
VálaszTörlésEnnél sokkal bonyolultabb a helyzet :-(
Az emberek igen nagy része nem tud eligazodni, mert nincsenek állampolgári alapismeretei. Például sok embernek fogalma sincs arról, hogy miképpen működik egy kerületi önkormányzat, hát még arról, hogy hogyan működik egy ország! Ennek okai is borzalmasan bonyolultak.
Először magát a tájékozódást kellene megtanítani illetve kellene megtanulni és aztán lehetne a tisztánlátás felelősségét felhánytorgatni, persze ehhez legelőször hiteles tényközlő bázisokat kellene kiépíteni, ahol alapjáraton nem nézik hülyének az érdeklődőt és nem gyötrik az állampolgárok különféle információk feldolgozásakor használatos eltérő érzékenységű idegrendszeri működéseit.
Kedves citromos tea!
(én nem szeretem a teát citrommal, csak citrom nélkül :-D )
Nem azt írtam, hogy az egyik oldalon csak hülyék, a másik oldalon csak okosok vannak.
Igazad van, hogy az embereknek hiányosak az alapismereteik.
De én az alapvető választóvonalat abban látom, hogy az egyik típusú ember kíváncsi és akar tájékozódni és akar saját véleményt mondani - a másik típusú ember meg arra vár, hogy mondják meg neki, hogy miről mit gondoljon, és ha ezer lehetősége lenne is ismereteket szerezni, magától akkor se kíváncsi rá.
Ilyen utóbbi akad a baloldalon is, persze - de szerintem többségében a túloldalon találhatók, mert ott jobban lehet igazodni.
Úúúúúú...
VálaszTörlésElfelejtettem kitörölni a hivatkozásul felhasznált szöveget :(
és idézőjelbe se tettem...
bocsánat...
namégegyszer..
VálaszTörlésMost a nevemet nem írtam ki :(
Kedves Pupu!
VálaszTörlésnem lehetne ezt a "névtelent" kitörölni? Ilyen durva szövegeket amit irt nem itt kellene megjelentetni. E
Egy gondolat.. Én bizony nem fogok beengedni egyetlen kopogtatós embert. Jó ötlet a rablóknak, hogy idős emberekhez ezzel a mesével mennek be és aztán történik az, amiről böven irnak az ujságok.
Jákob létrája: Te aztán várhatod puputól a gyémánt tallérokat!(Én pupu szomszédja vagyok, hidd el ismerem éppen eléggé.) Pupu olyan fösvény, zsugori zsidó, hogy soha egyetlen forintot nem adna még egy koldúsnak sem. A cigányokról szóló sajnálkozása csak képmutatás. Nem érdekel őt senki, nem segítene ő senkin, csak és kizárólag a maga boldogulása érdekli.
VálaszTörlésBizomány!
VálaszTörlésÉs én tartom magam Viktor utasításához és elveszem az ilyen ostoba, rossz szolgától a pénzt, mint te is vagy, aztán kicsuklak a sötétbe és hidegbe, mennyél kukázni, Isten áldásával. kedves Jákob létráját emlegető szomszéd!
Tudtam én, hogy sok jót nem várhatok tőled, a múltkor is, mikor az ajtóm elé csináltál fejbe kellett volna vernem téged a hólapáttal, de hát egy teve humanista, mint tudjuk...
Salom!
:O))))
Kedves Jutka, minek az ilyennel veszkődni?
VálaszTörlésHa kitakarítom, még a végén azt hiszi, hogy igaza van és elégedetten hátradől, így meg legalább látjuk, hogy mecsoda vitaképtelen, büdöstalpú bunkókkal van dolgunk a világban, ez a birka hangja, hidd el.
Itt van ez a hozzászólásablak, ő meg azt hiszi, hogy ha van mondanivalója, ha nincs, beeeeeeee kell írni.
Hadd gyakoroljon!
:O)))
Tegnap a barátaimmal arról beszélgettünk, hogy a Médiatanács előző "főnénije" nem jött rá arra, amire az utódja szinte seperc alatt: csak oda kell adni a Klubrádiónak a pocsék minőségű és fele se hatósugarú ingyenes adót, máris automatikusan minimalizálni lehet a műsoraik szellemiségének terjedését!
VálaszTörlésAzaz jól énekli Mephisto, hogy "eladó az egész világ" - csak meg kell találni, hogy mennyi az a pénz, amennyiért...
És mennyi hazai és külföldi támadást megspórolhattak volna vele maguknak!
Minden kedves jó szándékú embernek, aki itt megfordul, üzenem, hogy a "névtelen" hősökkel egyféleképpen lehet és kell bánni: bojkottálni kell őket. Nem válaszolni, nem vitatkozni, nem idegeskedni. Csak csendesen átnézni rajtuk. Mintha itt sem lennének.
VálaszTörlésAztán majd a valóságban is eltűnnek...
hello 8:35
VálaszTörlésÍgy van!
Pamagd 00:39
VálaszTörlésIgazodási alapismeretek. Szerintem érdemes elolvasni bár nem rövid és nem is könnyed a tartalma:
https://docs.google.com/viewer?pid=sites&srcid=ZGVmYXVsdGRvbWFpbnxtY3Nha298Z3g6N2M2NjljNjZlOGIxODJmOA&docid=e29a469dd0e2cfc9b5d43decedef2d3f|bc492eda5e7c0b4e56b5b20d330b10a1&chan=EgAAABvftsnlwYDC8rXHOJ51NEGmiU1z1i9nBb7uqPkZy%2Bss&a=v&rel=rar;r1;1_Bevezet%EF%BF%BDs.doc
Én mindenféle formában szeretem a teát :-) Citrommal, borral, rummal, narancslével, jéggel, aszalt gyümölccsel, tejjel, sőt fagyival is, csak cukorral nem szeretem :-)