AKVÁRIUM

Azt hittem, a kisállattartás számomra legmegfelelőbb módja a díszhalak tartása.
Csendes népség, elvan a helyén, nem beszél vissza, nem ugat, nem nyervákol, nem csóválja a farkát - akvárium az igazi megoldás, gondoltam, szép lakásdekoráció is, megnyugtató nézegetni őket, emellett, ugye, a vonatkozó rendőrvicc szerint ez volt a szexuális orientáció manifesztálásának legegyszerűbb módja.


- Tudod te, mi a logika? - kérdi a rendőr a társától.
- Micsoda?
- Na majd megmagyarázom. Van neked akváriumod?
- Van...
- Ebből logikusan következik, hogy te szereted az állatokat. Így van?
- Így.
- Ebből pedig logikusan következik hogy szereted a természetet, a jó életet, tehát a nőket is. Igaz?
- Igaz.
- Na látod, ez a logika!
Másnap a felvilágosított rendőr odalép egy kollégájához.
- Mondd, Sanyi van neked akváriumod?
- Nincs.
- Na látod! Akkor te buzi vagy.


Miután akkoriban egyenruhában jártam, megrendített a gondolat, hogy esélyeim esetleg romlanak a munkahelyemen egyébként is csak elszórtan fellelhető női hölgyeknél, így haladéktalanul beszereztem egy akváriumot, meg a hozzá kötelező kellékeket is, majd helyet teremtettem a felszerelésnek a könyvespolcon.
Azt gondoltam, nem egy nagy kunszt ez az akvarisztika, hiszen a munkahelyemen rávettem a beosztottaimat, hogy dekorációs célzattal csináljanak egy akkora akváriumot, hogy én is beleférjek, a fiúk között meg mindig akadt egy-két érdeklődő, aki tisztította az üveget, meg a hosszú, magányos éjszakákon beszélgetett a halakkal – egyszerűnek tűnt a dolog.


A szakirodalom tanulmányozása után az akváriumot feltöltöttem vízzel (sóderra Pravda, arra a víz…) majd beszereztem a halakat.
Vettem szép guppikat, mollikat, neonhalakat, meg a fene tudja miket, és amikor a beszerzéssel végeztem, vettem egy díszsügért is, mondván, legyen abban az akváriumban parancsnok is.
A szépen kivilágított akvárium jól mutatott a könyvespolcon, a halak is – azt hittem  – vidáman úszkáltak, habár ma már gyanítom, hogy hozzávetőleg úgy érezhették magukat, mint amikor egy osztálynyi kisiskolást összezárnak egy örökké éhes oroszlánnal.


Mert a sügér elkezdte enni a társaságát, kezdve a szaporulattal és folytatva a kismama-halakkal.
A létszám egyre inkább fogyatkozott, én meg megutáltam a halakat, kezdve a maguk mögött saját szarukat húzó békésebb dögöktől a vérszomjas sügérig - mindet.
Amikorra már csak a sügér maradt az akváriumban, gondoltam lesz, ami lesz és elajándékoztam az egész hóbelevancot.


Aztán eltelt néhány évtized, az emlékek kissé megkoptak, és amikor valaki felkínált egy akváriumot, gondoltam, hajdan biztosan nem voltam még eléggé érett az akvarisztikához, ezért örömmel kezdtem újra az attrakciót.
A halak beszerzésénél megtetszett egy sziámi harcos hal is, azt is megvettem, mert volt otthon egy gömb alakú nagy virágváza, gondoltam, jól fogja érezni magát benne.
Hogy miként érezte magát, azt végülis nem tudom, de ahogy büszkén bemutattam, azonnal ki is kaptam a menyemtől, aki szerint gömb alakú akváriumban tartani a harcimarcit állatkínzás, merthogy mindig csak körbe-körbe úszhat, emellett a gömb torzítja a látását.
Úgyhogy onnantól kezdve egy merő lelkiismeretfurdalás volt az életem, egészen addig, míg el nem olvastam valahol, hogy a halacska memóriája öt másodpercre terjed ki visszafelé, ekkor azért megnyugodtam, ő legalább elhiszi, hogy akik körülveszik, azok mind új lények.


A harcos hal a Gyula nevet kapta, úgy amúgy békés hal volt, ott lebegtette az uszonyait a vízben, látszólag elégedetten.
Viszont az akváriummal már megint nem volt szerencsém, az egyik guppi ugyanis centrális erőteret kívánt létrehozni benne, és üldözte a többi halat.
Mikor már nagyon idegesített, akkor egy délutánra áthelyeztem Gyulához, kvázi átnevelőtáborba küldtem, Gyula tovább lebegtette az uszonyait, de az agresszív guppi lélekszakadva menekült és bujkált a műhínár-rengetegben (a harcoshal feljön a víz tetejére és levegőt vesz állítólag, meg buborékokat fúj.)
Nem használt az átnevelés, visszahelyezése után is üldözte a többieket, és amikor az egyik elkezdett hátúszó lenni, megelégeltem a dolgot – elajándékoztam az egész cuccot, halastól, Gyulástól, lélegeztetőgépestől - mindenestől.


Másodszor is kiábrándultam az akvarisztikából, és aki nekem azt mondja, hogy az akvaristák nem titkos szadisták, arról tudom, hogy hazudós.
Ami a többi állatot illeti, a liba – mellesleg remek házőrző volt - nagggyon durván összeszarta minden nap a teraszt, a kecske a nyitva hagyott teraszajtón belopakodva felugrott az asztalra és kiette a vázából a virágot, majd a vizet ráborította az asztalra – háromszor is megcsinálta, mire fény derült rá, hogy ő a tettes.
Még I.Bumbival, a berni pásztorral jártunk viszonylag a legjobban, ő csak leharapdálta játékból a tulipánok fejét, de ezt is csak egy szezonban, a következőben már elfordult a vegetáriánus étrendtől.


Szóval, azt mondják a bölcsek, hogy akinek nincs baja, az csinál magának, - ha van köztetek ilyen, és nem tudja a módját, hát tartson valami házikedvencet.
A lányom itt hagyta megőrzésre a teknősbékáját, annak is az első dolga volt, mikor letettem az asztalra, hogy rácsinált a terítőre, pedig annak aztán igazán megbízható külleme és bamba pofája van, de ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, a teki sem fenékig tejfel!


Ez a poszt nem jött volna létre csakafidesz? kedves kommentelőm iránymutatása nélkül – ez úton köszönöm meg a témajavaslatot, hálából a következő akváriumomba beszerzendő piranhák közül a kaninak a Viktor, míg a tojónak a Gabika nevet fogom adományozni…
Vagy ez már politizálás lenne?
:O)))