A KÖLTÉSZET NAPJA

A kultúra hazai bástyája, Balog Zoltán miniszter átadta József Attila felújított emlékhelyét a ferencvárosi Gát utcában.
A költő születésének száztizedik évfordulója ez a mai nap, mely Magyarországon a Költészet Napja is egyben.
Ötvenegyedszer ünnepeltük idén.
Az ötvenediket is megünnepeltük, azt azzal, hogy József Attila szobrát kitessékelte a kormányzat a Parlament mellől.
Először a rakparton akarta elhelyezni, hadd nézze a költő, hogy úszik el a forgalom, de aztán a tömegfelháborodás hatására finomított valamelyest a dolgon.
Mindenesetre új helyének egy pozitív tulajdonsága van: ha a Vezér kinéz a Nándorfehérvári terem ablakán, nem kell szembenéznie a költővel, ami azért nagy könnyebbség lehet egy nyomorból kivakarózott család feledékeny gyermekének.

A szobor áthelyezését azzal indokolták, hogy kell a hely egy elfeledett miniszter feledhető szobrának másolatához - Andrássy Gyula lovasszobrához, mely leginkább a Habsburgoknak állít majd' félmilliárdért emléket, Andrássy sógorára gondolván elsősorban.
Nem kell ide Ferenc József szobor, mint nemrég javasolták, aki erre ránéz, annak bátran eszébe juthat a császár, sőt, még az agancsai is...
De az is lehet, hogy a szobor lego-rendszerű lesz.
Csak a ló lesz konstans, a lovas pedig cserélhető - ez egyébként Magyarországon teljesen rendben is lenne - első a takarékosság.
Amikor elolvastam, hogy Vityka Sümegen a huszárokat látogatta, azt hittem, azért lépked terpesztett lábbal, mert még benne van a veszprémi seggberúgás, de most elspekulálgattam:  lehet, hogy a szereplés előtt modellt állt a cseredarabhoz.

Amúgy az egész Kossuth téri szoborpark egy vicc.
Egyik oldalán ott az egész magyar balsors, Kossuth pendelyben, miniszterei talpig búban, nem messze Tisza István gróf (úrnak, magyarnak egyként rongy...- copyright by Ady), akire bánatospofájú mellékalakjai rá sem tudnak már nézni - amúgy érthetően.
Ha lenne befektetni való tőkém, nem a Quaestorra bíznám, hanem megvenném a tétényi szoborparkkal szomszédos területeket, hogy legyen helye ennek a tenger szarnak, melyeket mostanában szobor címen felállítanak, ha majd egyszer megint érdekes lesz az ízlésnevelés.
Ott emelgetheti majd a labdát Puskás Öcsi megszoborva, Columbo földszintes ebe meg nézegetheti bánatos kutya-tekintettel, hová jutott a kultúra.
De el kell a két területet különíteni, nehogy megsértődjenek a Szoborpark szobrai, hogy összeeresztik őket az utcabútorokkal meg a politikai installációkkal...

Jelzem, Balog miniszter tehetséges stábja a József Attila  emlékhely kialakítását azzal kezdte, hogy porig rombolta a költő születésének valószínű színhelyét, aztán, mikor már leült a por, akkor megkérdezték a múzeumi szakmát is, majd kihalásztak a sittből egy ajtókeretet és beépítették az új installációba, mint Krisztus keresztjének szilánkját egy ősi bazilikába.
Balog miniszter egyébként ráébredt, hogy József Attila mindenié, de főleg az övék.
Merthogy ha valakik, hát Balog miniszter és csapata rengeteget tett a proletariátusért, a szegényekért, olyannyira, hogy utóbbiak számát jelentősen szaporította is, nyilvánvaló, hogy a költő immáron nekik is írt.
Merthogy a szegényeknek írt, az nem vitatható, meg írt a gazdagoknak is, csak ezeket a verseket utóbbiak nem nagyon szeretik olvasni, mert a tükör, melyet nekik tart, nem túl szép képet mutat.

Szeretem József Attilát, szerintem a három legnagyobb magyar költő közül az egyik, ha a vers szót kimondja valaki, akkor nekem ő jut eszembe azonnal.
Tizenhat éves korom tájt rengeteg versét olvastam, méghozzá igen alaposan, merthogy ő nem a Karinthy-paródia Szabolcskája,  az ő verseiben rengeteg gondolat van, melyeket kincskeresőként lehet kutatni.
Természetesen a kedvenc versem tőle - koromnak megfelelően - egy korántsem konformista, ifjúkori  verse volt .
Azóta persze változott az ízlésem, más versei a kedvenceim, de ma is ugyanolyan érdeklődéssel és csodálkozással olvasom néha, és ugyanolyan lelkesen, mint hajdan.


A nap nekem másért is emlékezetes - elnézést, hogy megemlítem - ezen a napon született a lányom - mondtam is az anyjának, hogy éppen jókor költötte ki...
Örömmel látom, hogy kezd megint divatba jönni a vers, igaz, a régi iskolán nevelkedett népeknek kell némi elszántság, míg napjaink költészetét be tudják fogadni.
Változtak a formák, a rapper például - ha jó - akkor költő, ha rossz, akkor is persze, csak akkor rossz költő.
Változik a világ, változunk mi is, ha nem tudunk változni, az nagy baj, mert a világ nem fog hozzánk alkalmazkodni.
A költészet Magyarországon évszázadokig a férfiak játéka volt, nekem úgy tűnik, éppen most változik ebben is a világ, hálistennek.
Mert a költészet az értelmen túl nagy adag érzelem is, és ebben a nők azért érzékenyebbek, jobbak, lássuk be...

Hát olvassunk el, vagy hallgassunk meg egy verset az ünnep tiszteletére - jó szórakozást hozzá!
:O)))