HAVAS SZONJA IGAZSÁGA

Havas Szófia a Szocialista Párt egészségpolitikusa, Horn Gyula unokahúga.
Mit mondjak, nehezen kezelhető az elvtársnő, vagy hogy is hívjuk magunkat mostanában a baloldali mozgalmakon, legkivált annak fellegvárán, a Szocialista Párton belül.
Rengeteg fegyelemsértés van már az ő rovásán.
Ezek egyik fele a zenei ízléséhez kapcsolódik.
Valamiért stílustörésnek érzi a szocialista kongresszusok befejezéseként a Székely himnuszt, vagy az Ébredj magyart énekelni, ellenben Bajnai megválasztásakor helyénvalónak tartotta az Internacionálét énekeltetni, mitől is a résztvevők fele egy nyugati szociáldemokrata párt kongresszusán, másik fele Recsken kezdte magát érezni.
A szocialisták eme tudathasadozott állapota már a múlté, mióta nem osztanak jutalmat az Internacionálé felcsendülte előtt, azóta zenei memóriájuk kissé megkopott, egy nagy Faust fognak ingyen énekelni...


A másik dolog, ami Havas Szonja rovásán van, az kissé ambivalens viszonya 1956-hoz, mely azt jelenti, hogy bár nem tartja forradalomnak - mondhatnánk, ellenkezőleg - viszont ha azt mondjuk, hogy nem szereti az emlékét, hát simogatóvá tompítjuk a sajnálatos eseményekkel kapcsolatos érzelmeit.
Ha ezzel kapcsolatban megnyilatkozik - ne tagadjuk hogy eltérve a hivatalos kánontól - hát feláll a szőr a széljobbtól a balszélig korunk minden forradalmárának hátán, merthogy a hölgy nem köntörfalaz, a véleményét elmondja annak, aki kérdezi.
Mit mondjak, nem sűrűn kérdezik.
Idén viszont az orosz köztévében, a főszerkesztő-helyettes Dmitríj Kiszeljov készített egy műsort 1956 kapcsán, melyben megszólaltatta őt is, és Havas Szófia konzekvens álláspontot képviselve elmondta: a fasiszták házról-házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat, továbbá meggyőződése, hogy az események nem törhettek volna ki a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül.
Ami a kommunisták begyüjtését illeti, ezen nem érdemes vitát nyitni, ez történelmi tény, akiket gyorsan-frissen nem öltek meg, azokat elkezdték október végén összeszedni.
Ebben a tevékenységben vett részt a galamblelkű Wittner Mariska is, de számtalan fénykép és tanúvallomás, visszaemlékezés támasztja alá az állítást.
Ami a zsidókat illeti, az antiszemitizmus nem volt általánosnak mondható, talán a Miskolcon a szovjet hősi emlékműre akasztott zsidó kereskedelmi utazótól és egy vidéki zsidó öregotthonban a lakóknak tartott politikai oktatáson túl szervezett akcióról nemigen tudunk, ez persze nem zárja ki az egyéni akciókat, hiszen még csak egy évtized telt el a nácik leverése óta, akik tele lehettek bosszúvággyal.


Ami a CIA szerepét illeti, az Havas Szófia véleménye, ahhoz pedig joga van, és súlyos félreértése a demokráciának az, ha valaki azt gondolja, hogy demokráciában mindenkinek ugyanazt a  véleményt kellene képviselnie.
Ami azt illeti, a nyugati titkosszolgálatok háttérmunkáját én sem zárnám ki, ne feledjük, hogy a világ nyakig ült a szuezi válságban, és az angol, francia és izraeli kormányoknak eminens érdeke volt a Szovjetunió katonai erejének lekötése, erre pedig remekül alkalmas volt zavargások szítása a Birodalom tyúkudvarában.
Azt se feledjük, hogy az 1956-os eseményeknek rengeteg a felderítetlen és/vagy megmagyarázhatatlan része, ennek oka, hogy kevés ma a történész és sok a nyakán nemzetiszínűre mázolt seggel flangáló kókler, akik a bulvárújságírás színvonalán vélik célszerűnek értelmezni a történelmet.
Havas Szófia véleménye e témakörben első ránézésre is megalapozottabbnak tűnik, mint néhány mai sztártörténész álláspontja, de hát ez nem is csoda, nem az a konformista fajta, aki belepisil a bugyijába, ha a mai csőcselék ideológiai támaszai hülyeségeket beszélnek.
Természetesen ebben a kérdésben még vagy száz évig nem lehet pontosan ismerni a valóságot, ezt majd az amerikai, orosz, izraeli, francia titkosszolgálati levéltárak megnyitása után tudhatjuk meg, ha a teljes igazságot valaha is megtudhatjuk egyáltalán.


A a Jobbik bekérette az orosz nagykövetet Külügyminisztériumba, elbeszélgettek vele, ittak egy teát és az élet megy tovább, mint libák a patak felé, kivéve a Magyar Szocialista Pártot, ahol a jobboldal prominensei által szórt magok szárba szökkentek és most fegyelmi eljárást kívánnak indítani Havas Szonja ellen.
Nincs ezen mit csodálkozni, a kisszerű jellemtelenség mindig nehezen viselte, ha szembetalálkozott valakivel, aki éppen olyan volt, mint amilyen ő is lenni szeretett volna, csak valahogy soha nem sikerült.
Azon viszont álmélkodom, hogy a szocialisták politikacsináló emberei még nem jöttek rá, hogy háborút nyerni örökös visszavonulással nem lehet.
Bizony, fel kell vállalni a múltat, ha jövőt akarunk építeni, mert akié a múlt, azé a jövő is, és mi már a múlt nagyrészét elkótyavetyéltük, a maradékra már nagyon kellene vigyázni.
1956 követelései a munkásság követelései voltak, a munkás-önigazgatástól kezdve a nemzeti sajátosságok érvényesítésén keresztül az igazságos, jobb szocialista társadalom követeléséig.
Ma már ott tartunk, hogy munkásságról szó sem esik, a követendő példa Horthy Magyarországa, hőseink egy bableveses kurva, egy gyilkos meg egy terrorista, a kissé már punnyadt fiatal demokrata meg vizesárokkal és tankakadállyal zárja el magát a néptől a Kossuth téren, ahonnan Andrássy gróf kiszorította József Attilát, a Fidesz meg a józan észt...
A szocialisták megtagadták a Köztársaság tér védőit, levették a falról a Rádió védelmében elesettek emléktábláját, megtagadták Kádárt, megtagadták saját múltjukat, és mindezt nyugdíjasklubjaik tagságának együttműködésével, akiknek világ csodájára még nem égett le a bőr a képükről.


Mindegy, a világ változik, a fizikai munka visszaszorul, a bányász 1989 után nem tanult meg műkörmöt építeni,utódaik meg mosogatni mennek Londonba.
Az MSZP egyik fele meg nem tanult meg a vadkapitalizmus körülményei között politizálni, másik fele pedig illúziók között él, jóllehet a seggét már rojtosra rugdalták ezerszer.
Lenne mit átgondolni, de egyszerűbb egyik napról a másikra élni és Havas Szonját fegyelmezgetni, ami egyébként reménytelen vállalkozás, van az a gerinc, amelyik inkább törik, de nem hajlik.
A Szocialista Párt még meglévő alapszervezeteiben is érdemes lenne eltöprengeni: mikor volt jobb a népnek?
Akkor, amikor ennél egy tisztességesebb diktatúrában - a többség diktatúrájában - élt, vagy ma, a Tehetséges Gázszerelő világában, ahol a hajléktalanok - az illetékes államtitkár véleménye szerint - azért élnek az utcán, mert ott akarnak élni.
Molnár Gyula meg elspekulálhatna, hogy akkor most ki is tartozik inkább az ő elődeihez, a XX. század kommunistának nevezett baloldali magyarjai, vagy a Tuskólábú és társai?
Nem kell elkapkodni a döntést, hiszen ötven-száz év történelmi szemmel nézve egy pillanat, az idő egy új, az emberiség túlnyomó többsége részére biztonságot nyújtó társadalom létrehozására rengeteg.
Hát még, ha ferde szemmel nézzük...


:O)))