KÍMÉLŐ MENŰ

Kísért a múlt.
Hajdan az átkosban volt divat, hogy az APO (MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály) vagy a Tájékoztatási Hivatal illetékesei lecseszték az újságírókat, ha mindennapjaink történéseit nem pozitív kontextusban tálalták a gyanútlan olvasóknak.
Gondolom, ezt azért tették, hogy mindenféle meggondolatlan slapajok el ne vegyék a társadalom kedvét a szocializmus lelkes építésétől, jóllehet a társadalom akkortájt is csak a háztájit meg a hétvégit építette lelkesen, a többit meg csak az alkalmazott laza közönyével.
Ebben az sem befolyásolta, hogy a szocialista Magyarország tulajdonképpen az övé volt, ha lopott, hát magától lopott, de a korabeli ideológia nem csinált ebből gondot: ami a határokon belül marad, az az országot építi.
Magyarember nem az árnyalt gondolkodásáról híres, a téeszből is hazavitte a John Deere traktor ráeső kerekét, - jó lesz az tojófészeknek, melyen aztán elül a liba, míg csak szét nem rohad a kerék a mintagazda trágyadombja mellett.
De ez már az ország felvirágzásának első éveiben történt, ma már történelem, és már csak kevesen emlékszünk arra, hogy ez volt az a rövid periódus, mikor nem kellett biztatni az írástudókat az optimizmusra, mert aki nem volt optimista, az egy megrögzött komcsi volt, ellentétben az optimistákkal, akik nem megrögzött, hanem kitért komcsik voltak.
A többiek közül meg kevesen tudtak írni, olvasni...

Úgy tűnik, a demokratikus oldal hagyománytisztelő.
Egyre több helyen találkozom olyan véleményekkel, hogy búbánatunk és bajaink annak köszönhetők, hogy azok, akik veszik a fáradságot és leírják véleményüket a demokratikusnak nevezett oldal aktuális politikai lépéseiről, pesszimista módon közelítik a kérdéseket.
Például leírják arról, ami hülyeség, hogy hülyeség, felháborodnak, ha szeretett pártjaik korifeusai az ország pozicionálása helyett saját pozicionálásukkal vannak elfoglalva, ha idióta álproblémákkal cseszik el a drága időt, ha tisztességes elemző munka helyett álomvilágot építenek, ha szervezetépítő munka helyett magukat ünnepeltetik, vagy tervszerű cselekvés helyett improvizálgatnak, meg pótcselekvésekkel szórakoztatják el magukat.
Konferenciát szerveznek, programot írnak, miközben a Fidesz megszáll minden stratégiai pontot, a Jobbik pedig házról-házra járva győzi meg a falusi embereket, hogy ő az igazi, a többi csak kaland.
A mieink meg megnevezik a jelöltjeiket, ezektől a mieink többi gittegyletei menten elhatárolódnak, de újabban már nem ez a gond, hanem az, hogy az újságírók meg a bloggerek leírják ezt.
Az, hogy az újságírók már csak egy újságba képesek írni, az nem gond, azzal nem foglalkozunk.
A Népszabadság miatt körbesápítozzuk a világot, de helyette nem indítunk azonnal új lapot, vagy nem veszünk egy döglött sajtókiadványt és adunk neki új nevet, mert életünket és vérünket adjuk ugyan a szabadságért, de zabot egy szemet sem, mint ez tradícióinkhoz illik.

És akkor meghallgathatjuk, elolvashatjuk a bírálatot: negatív közelítéssel írunk a mieinkről.
Nem akarok messzebb menni példáért, a pártszakadás után úgy tűnt, hogy a szocialisták reformszárnya alapította meg a Demokratikus Koalíciót.
Jómagam nagy reményekkel fogadtam a történetet, gondoltam, hogy az új párt vezetője tanult régi hibáiból, megerősödik a szervezőmunka, szakmai kérdéseket szakmai alapon közelítenek, a pártdemokrácia példás lesz, és létrejön egy modern, európai párt.
Ennek érdekében eleinte lelkesen írtam a történésekről, aztán később tudatosan nem írtam, mert jót írni keveset tudtam volna, ma meg már nem érzem azt, hogy oda kellene figyelnem arra, hogy jólesik-e a párt vezetésének, amit írok, mert lehet, akkor teszek jobbat, ha megmutatom őket esetenként saját maguknak, hátha elszégyellik magukat.
Illúzió.
Ugyanez vonatkozik a Szocialista Pártra is, melynek nem volt elég hat év, hogy eltávolítsa a pártból a Fidesszel mutyizó bandát, a mai napig ott vannak a pártban és jöhet bármilyen vezetés, ők a Fidesz dallamát fogják fütyörészni, és hogy a párton belüli többségük meglegyen, hát megveszik majd a tagságot kilóra, mint a kacsát.
A pártvezetés, meg majd sajnálkozva mondja: leszavaztak minket...


Szóval, én azt hiszem, hogy nem az újságírókkal, a bloggerekkel és a kommentelőkkel van baj, hanem politikusainkkal, akik képtelenek még ezt a szűk réteget is maguk mellé állítani, hát akkor hogy képzelik maguk mellé állítani a társadalmat?
És hogyan képzelik azok a barátaink, akik ezeket a kritikákat a fejünkhöz vágják a tömegkommunikációs munkát a XXI. században?
Kommunikálni csak azt lehet, amit a politika elénk villáz, ha nincs mondanivaló, akkor a média egérszürke robotosai nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, írnak, ami eszükbe jut, és megengedem, nem mindig az jut eszükbe, ami a politikának kellemes.
A mai világban a politika a kommunikációról szól, ezt megtanulta a Fidesz, megtanulta a Jobbik, egyedül a demokraták képtelenek ezt felfogni - sajnos.
A politika a mai világban, a parlamentáris demokráciában - szakma.
Ha viszont a világ így megy tovább, a politikusok helyett jönnek megint a forradalmárok, újságírók helyett az agitátorok, érvek helyett a fegyverek.

El kellene dönteni, melyik utat választjuk.


:O)))