GORBACSOV

Hát elment az utolsó szovjet politikus is.
Rokonszenves, kedves ember volt, csinos felesége, az egyetlen szovjet First Lady oldalán európai figuraként első a Sztálin utáni szovjet vezetők sorában.
Sokan fellélegeztek, mikor a szovjet gerontokrácia hatalma véget ért, hatalmas várakozás előzte meg a szovjet hatalom csúcsára kerülését.
Ha orosz ember lennék, vagy a Szovjetunió valamelyik népének magát szovjet emberként definiáló polgára, hát szívből gyűlölném.
Mint baloldali érzelmű kelet-európai ember, ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, de próbálom megérteni.
Nem mindig sikerül.

Mikor átvette a hatalmat, egy szuperhatalom bízta rá a sorsát, mikor meghalt, Oroszország a biztonságáért harcol, melyet hajdani tárgyalópartnerei iparkodnak sarokba szorítani, évszázados céljuknak megfelelően.
Utólag és kívülről nézve meghökkentő a naivitása, tanulságos az illúziókergetése és felelőtlen a problémakezelése.
Olyan szeretett volna lenni, mint a vezető nyugati politikusok, elegáns, nagyvonalú, művelt és népszerű, ehelyett áldozat lett belőle hazájában, balek a nemzetközi játéktérben.
Azt mondták, Andropov tanítványa és kijelölt utódja, de ebben én nem hiszek, a KGB volt főnöke ismerte a világot és ismerte hazája ellenségeit, nem hiszem, hogy egyetértett volna Gorbacsov politikájával.
Már indítani is rosszul indított, el akarta venni az orosz embertől a vodkát, ami a tradíciókat tekintve felesleges és káros ábrándozás volt, egyedül hazai népszerűsége látta kárát.
Ki akart egyezni azzal a Nyugattal, melynek esze ágában se volt kiegyezni vele. Politikusaikkal szemben is illúziókat táplált, hitt az adott szóban és az angol gentleman mítoszában, jóllehet az angol szatócs-népség, mely lenéz minden más nemzetet és nem érvényesülhet saját érdekeiken túl senki más érdeke.
Reagan meg színész volt, ostoba ugyan, de tudta, mit akar: leginkább a nyersanyagokat, meg a gázt és az olajat a Gonosz Birodalmától is, folytatva elődei és megelőlegezve utódai politikáját.
Jól játszott.


Gorbacsov kissé narcisztikus volt, élvezte a reflektorfényt, a hízelgést - nemzetközi sikerekre vágyott, miközben hazájában egyre gyengült az ehhez szükséges erő és társadalmi támogatás.
Olyan volt, mint amikor egy tehetséges kamaszt beengednek a ringbe, ahol a dörzsölt veterán laposra veri, de két ütés között mindig megdicséri, mikor hibázik.
Mit kapott tőle a világ?
A bipoláris világrend helyett jött Amerika kizárólagos egyeduralma, a bunkósbot-politika feléledése, jött a tálibok felfegyverzése, jött Irak, Irán, Jugoszlávia, a Balkán, jött katonai támaszpontok sora Oroszország határai mentén.
Emberek milliói halálának értelmét dobta oda a semmiért.
Nem is tudom, végig merte-e gondolni azt, hogy hova vezetett tevékenysége.
Ha igen, esténként csendesen sírdogálhatott.
Azt tudom, hogy itthon mi lett egy élhető országból, melyben minden állampolgárnak tulajdonrésze volt, ahol a demokrácia ezerszer különb volt a mainál, ahol az emberek békében és barátságban éltek egymással, ahol  a létbiztonság nem rózsaszín vágyálom volt, hanem maga a valóság.
Véget ért egy nagy társadalmi kísérlet, melynek célja az emberiség jobb élete volt, megszűnt az ellensúly a kapitalizmussal szemben - láthatjuk, hova vezetett ez errefelé.
Most elment, egy lényegesen rosszabb világot hagyva hátra, mely éppen az atomháború határán botorkál.
Legyen neki könnyű a föld, jószándékú ember volt.


A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.


:O)))