Ez Churchill véleménye volt.
Lehet, hogy nekem is ez lenne e véleményem, ha én is Marlborough herceg családjába születek és rokonom lenne a Szívek Hercegnője, de Dianát én csak sósborszeszes cukorka formájában élvezhettem, ami nem túl nagy veszteség, - Neurózsika van az egyszerű emberek között is fölösen nagy számban...
Churchill véleménye (az üléspont meghatározza az álláspontot, ugye...) a hatalmat birtokló elit álláspontja.
Remekül szolgálja érdekeiket, leginkább az angolszász világban, vagy Európa nyugati felén, természetesen a helyi sajátosságokkal megspékelve.
Annyiban nem igaz a neves tömeggyilkos véleménye, hogy az emberiség kipróbált már más kormányzati formákat is, - emlékezzünk a felvilágosult abszolutizmus uralkodóira, - de legutóbb letesztelte például a szocialistának nevezett társadalmi rend kormányzati formáját, és mindkettő hatékonyabb - és az átlag-állampolgár számára jobb volt - a parlamentáris demokrácia jelenleg is érvényesülő paródiájánál.
Arról nem is beszélve, hogy egy állam kormányzatának kizárólagos feladata az állampolgárok elérhető legmagasabb életszínvonalának biztosítása, a létbiztonság megteremtése, a jogbiztonság fenntartása, a közbiztonság megteremtése.
Enélkül a társadalmi berendezkedés formája csak üres kagylóhéj.
Az államszervezet ugyanis nem cél, csak eszköz - legritkább esetben a nép, jellemzően az uralkodó osztály kezében.
A nép ugyanis legritkább esetben uralkodó osztály.
Mikor meg ezer évente véletlenül éppen az, akkor egyrészt természetesnek tartja jódolgát, másrészt meg fene nagy telhetetlenségében "a más rétje mindig zöldebb" örök elve alapján fantáziálgat, anélkül, hogy felmérné ábrándjai valóra válásának valós következményeit.
Mikor Kádár mondta, hogy vigyázni kell vívmányainkra, mert van vesztenivalónk, az emberek csak bólogattak és a Kommunista Kiáltványt idézték, mely szerint a munkásosztály csak láncait vesztheti.
Bár akkor éppen nem voltak láncaik, de kiköveteltük őket.
Ha visszagondolok, hogy a rendszerváltáskor itt az volt a sláger, hogy majd cukrászdát lehet nyitni Bécsben, és ezt komolyan is vették néhányan, akik életükben még egy cukrászda ajtaját se nyitották ki, hát sírva fakadok
Az elvi lehetőség felcsillantotta előttük a tízmillió milliomos képzetét - hát nem vagyok túl büszke nemzetem szellemi képességeire.
Az uralkodó osztály meg általában el van foglalva saját felvirágoztatásával, miközben olykor vet egy-egy csontot a szolganépnek, akik fene nagy önérzetükkel önmagukat is az uralkodó osztályhoz sorolják, jóllehet legfeljebb az átlagnál kicsit jobban fizetett csicskái Lölönek, vagy valamelyik multinak.
Jellemző, hogy ma szinte nincs munkás, nincs paraszt, csak munkavállaló létezik - miközben a nyugdíjjogosult parasztot felváltotta a társadalombiztosítás nélküli zsellér meg a napszámos.
A világban az államszervezetek sokszínűsége a jellemző, és egyáltalán nem igaz, hogy minden nemzet számára megfelelő az angolszász parlamentáris demokrácia modellje.
Elég megnézni azt, hogy hogyan csináltunk bohóctréfát magunk is az intézményből, cirkuszt a parlamentből, néphülyítést a társadalmi konzultációból, és azonnal rájövünk, hogy ez a társadalom nem alkalmas erre a berendezkedésre, ennek a társadalomnak vezérürü kell, melyet követhet boldogan.
Ha az egyiknek kitelt a becsülete, váltja egy másik, aki ugyanazt ígéri, mint elődje, mikor kezdte a pályát, és ugyanannyira is fogja betartani, mint elődje.
Ez a nép tekintélyelvű, és ha nem mondják meg neki, hogy mit csináljon, hát tanácstalanul kóvályog a világban, miközben nagy unalmában minimálisan is két táborra szakadva gyilkolja önmagát.
Mindig ilyen volt, István-Koppány, kuruc- labanc, Kossuth- Széchenyi, Horthy- Kun Béla - örökkön csak a nemzet egyik fele számított, a másik fele ment a selejtbe.
Igy hát a magyar államberendezkedés csak annyiban parlamentáris demokrácia, mint a hazai kínai büfékben kapható eledel kínai étel...
A különféle népek kialakítják a maguk számára legmegfelelőbb államberendezkedést, és szó sincs arról, hogy ez minden esetben a parlamentáris demokrácia lenne.
Hogy melyik nép számára milyen a megfelelő államszervezési modell, az függ az adott nép szokásrendszerétől, történelmétől, környezetétől, vallásától, technikai és tudományos fejlettségétől.
Az európai ember - és bár nem teljesen jogosan, de nemzetünket is ide sorolom - a maga végtelen beképzeltségében rossz véleménnyel van minden , a sajátjától eltérő szokásról, viselkedésről.
Részben lenézi, részben félelmet kelt benne, részben agressziót vált ki belőle a másság.
Ezt a mentalitást az ember az őskorból hurcolja magával, amikor a másság jogos vagy jogtalan gyanakvást váltott ki, és ha az ember biztosra akart menni, hát haladéktalanul agyonverte a gyanakvás kiváltóját.
A világ sokféle.
Például a kínai embert többnyire a konfuciánus filozófia irányítja, mely szerint a társadalom a hierarchikus kapcsolatok - alá és fölérendeltség - rendszerén alapul.
Császár-alattvaló, férj-feleség, szülő-gyermek, idősebb és fiatalabb testvér, főnök-beosztott közötti alá-fölérendeltségi viszony a kínai (és részben az ázsiai ember) számára teljességgel természetes, és az általunk ismert demokrácia deviáns.
A kínai állami berendezkedés tekintélyuralmi rendszer, de milyen is lenne ezek után?
Nem zsarnokság, ugyanis ugyanez a konfuciánus gondolkodás azt tanítja a nép számára, hogy az uralkodó tekintélye csak addig jogos, míg példát mutat az alattvalóknak, erényes és igazságos, különben a népnek joga van megtagadni az engedelmességet.
Vagy ott van Afrika, ahol a törzsi hagyományok égtek bele az afrikai ember tudatába, és a természetes módon - és sokszor kegyetlen harcok árán - kialakult államformákat a gyarmatosítók iparkodtak megváltoztatni technikai fölényük birtokában, a mai napig tartó károkat okozva.
Ezeken a népeken úgy áll a parlamentáris demokrácia, mint tehénen a gatya, ők is inkább az egyszemélyi vezetést favorizálják, és tetszik-nem tetszik, a vezető a személyes képességek alapján kerül kiválasztásra, nem minden esetben európai erények mentén.
Ugyanez a helyzet az arab népeknél is, a vallási államok teokráciájáról nem is beszélve.
Oroszországban a történelmi hagyomány az egyszemélyi vezetést preferálja, - minden oroszok cárjától szép ív vezet Leninen és Sztálinon át Oroszország elnökéig.
Ha a hatalmon levők be is csapnak minket, nem kötelező szemet hunyni a felett, hogy a parlamentáris demokrácia sem mentes az egyszemélyi hatalomtól, azzal a differenciával, hogy a hatalommal szemben ezek a társadalmak iparkodnak fékeket és ellensúlyokat beépíteni - több-kevesebb sikerrel.
A valós helyzet az, hogy két választás között a népnek semmiféle beleszólása nincs az állam irányításába, a megválasztott vezető jóformán korlátlan hatalommal rendelkezik - az állatorvosi üvegló, melyen a ló összes betegsége tanulmányozható, ebben az esetben mi vagyunk, akik eljutottunk a már alig leplezett rendeleti kormányzásig..
Az USA elnökei számtalanszor indítottak különféle államok ellen katonai akciót kongresszusi jóváhagyás nélkül,
Franciaország elnőke nevezi ki és váltja le a miniszterelnököt, egyszemélyi kül és belpolitikát folytat, az önkormányzatiság erős állami kontroll alatt áll, a megyéket prefektusok irányítják.
Angliában a kormányfőt a parlamenti többség választja, és amíg parlamenti többsége van, képes önállóan katonai akciót is indítani, például a Falkland - háborút parlamenti szavazás nélkül indították.
Szóval a szép, népbutító elvek gyakran megbicsaklanak az érdekeken - az uralkodó osztály érdekein.
Talán érdemes ezeken a dolgokon elgondolkodni, mielőtt elkezdünk gátlástalanul diktátorozni, erkölcsi magaslatokra mászni.
És érdemes visszább venni az arcunkból.
Európa lakossága az európai államok által megtagadott Oroszország és Belorusz nélkül hatszáz millió körül van, Ázsia lakossága majdnem ötmilliárd, Afrikáé pedig másfél milliárd.
Parlamentáris demokráciában az emberiség harminc százaléka él, és ebben mi is benne vagyunk, így talán a valós helyzetet ne is firtassuk...
Hozzá kell szoknunk, hogy a világ sokféle, és alkalmazkodnunk kell hozzá, mert a világ nem fog hozzánk alkalmazkodni.
Szomorú, de ebben valószínűleg nem tévedek...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése