OLDALAK

GYURCSÁNY FERENC




Gyurcsány Ferenc
Pápa, 1961.június 4.
Közgazdász, politikus.

2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-ig Magyarország miniszterelnöke.

2006-tól országgyűlési képviselő.
2007-től 2009-ig a Magyar Szocialista Párt elnöke.
2010-től a Demokratikus Koalíció Platformjának elnöke.

"Nincs külön nemzeti szabadság és vallási szabadság, nincs külön gazdasági szabadság és sajtószabadság. Eszményeket nem lehet módosítani és parcellázni. Az eszmény feltétele, hogy feltétlen." (Márai: Köhögni szabad? Márciusi fény 342.)


Politikai pályafutását az 1980-as években a KISZ-ben kezdte, majd a 90-es években üzleti tevékenységet folytatott. 2000-ben belépett az MSZP-be, 2003 májusa és 2004 szeptembere között a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminisztere volt.


2004-ben, a négyéves kormányzati időszak második felén túl váltotta Medgyessy Pétert a miniszterelnöki székben. A 2006-os országgyűlési választásokon már az MSZP jelöltjeként indult a miniszterelnöki pozícióért, ahol megválasztották miniszterelnökké, miután az általa vezetett koalíció pártjai ismét többséget szereztek a Országgyűlésben. A rendszerváltás óta ő volt az első, aki hivatalban lévő miniszterelnökként nyert választást.


2009. március 21-én bejelentette, hogy távozni kíván a miniszterelnöki pozícióból, amire végül konstruktív bizalmatlansági indítvány útján került sor. Egy héttel később, 28-án pedig az MSZP megyei elnökeinek találkozója után a pártelnökségről való lemondását is bejelentette. Április 14-én az Országgyűlés 204 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 8 tartózkodással elfogadta a bizalmatlansági indítványt. Utódja a miniszterelnöki pozícióban Bajnai Gordon lett. Miután tisztségeiről lemondott, az MSZP-hez köthető Táncsics Alapítvány élére nevezték ki. A 2010-es országgyűlési választásokon pártja országos listájának 4. helyéről került be a parlamentbe.


Családja


Apja, id. Gyurcsány Ferenc ötévesen elvesztette szüleit. Édesanyja, Varga Katalin pápai munkáscsalád gyermeke, gyárban dolgozott. A család az ifjabb Gyurcsány Ferenccel és Éva nővérével Pápán telepedett le egy komfort – fürdőszoba – nélküli lakrészben, egy egykori gazdag kereskedő házában, amelyben velük együtt több szegény család lakott. A gyerekek mégis „normálisan” nőttek fel az anya takarékos és beosztó gazdálkodásának köszönhetően. 1976-ban a család a lényegesen jobb körülményeket biztosító, akkor épült Vajda Péter lakótelepre költözött.


Tanulmányai


Lakhelyük miatt a Pápa belvárosában lévő Zalka Máté Általános Iskolában tanult (az intézmény 2003-tól Tarczy Lajos nevét viseli). Az iskolai életben aktívan részt vett: matematikaverseny, szakkörök, sport – elsősorban atlétika (a rendszeres futást miniszterelnöksége alatt is űzte) –, hetedik osztályos korában az úttörő-csapattanács elnöke lett. Jók voltak a tanulmányi eredményei, osztályfőnöke felfigyelt egy pályázatra, amely tehetséges, de rossz családi helyzetű vidéki diákoknak adott lehetőséget a felvételre az ország egyik legjobb gimnáziumába, így középfokú tanulmányait a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégiumban kezdte meg. A tanulmányokhoz szükséges tanszerek, ruhák árát – magát tizenhat évesnek kiadva – a pápai textilgyárban, nyári munkával, három műszakban dolgozva kereste meg. A második év befejezése után Pápán folytatta a középiskolát. Ennek oka a kollégium igazgatójával való vitája volt a második nyelv tanulásának kötelezettségéről. 1979-ben a Türr István Gimnáziumban érettségizett le.


Tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán folytatta, ahol 1984-ben főiskolai diplomát, majd 1990-ben a Közgazdaságtudományi Karon egyetemi diplomát szerzett.


KISZ, Demisz


1981-ben a főiskolai KISZ-bizottság tagja lett, elsősorban rendezvények, diákprogramok szervezésében vett részt. Később a főiskola KISZ-titkárának választották meg, ami a tudományegyetem és a tanárképző főiskola összevonása után egy jól fizető állást jelentett számára. 1984 és 1988 között a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára, majd 1988–1989-ben a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke lett. 1989-ben a KISZ jogutódjának, a Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek (DEMISZ) az alelnöke volt, a szervezetben a viszonylag radikálisabb reformer vonalat képviselte. Két hónap után kilépett a DEMISZ-ből, és kb. harminc támogatójával megalakították az Új nemzedék nevű ifjúsági szervezetet, melynek elnöke lett. A szervezet rövid ideig állt fenn, észrevétlenül szűnt meg, ezzel jó ideig szünetelt Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása.


1990-től, tanulmányai befejezése után az üzleti életben helyezkedett el, politikával jó ideig nem foglalkozott.


Üzleti tevékenysége


1990-től Budapesten dolgozott a CREDITUM Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél, ahol önálló ügyintézői, majd üzletszerzői pozíciókba emelkedett. Ekkor tanult meg angolul, amit tárgyalási szinten beszél. A társaság kettéválása után, nemzetközi piacot célzó résszel az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt-vel tartott, ahol résztulajdonos és az ötfős igazgatóság tagja lett. 1992-től vállalkozó, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója, 2002-től a felügyelő bizottság elnöke. 2002-ben Magyarország 50. leggazdagabb embere volt.


A Medgyessy-kormányban


A Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) 2000-ben lett tagja. 2003 májusa és 2004 szeptembere között a Medgyessy-kormány gyermek-, ifjúsági és sportminisztere volt.


2004. februárja és szeptembere között az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke is volt.


Miniszterelnökké válása


Az MSZP kongresszusa 2004. augusztus 25-én Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek Kiss Péterrel szemben; ő ezután lemondott Győr-Moson-Sopron megyei MSZP-elnöki tisztségéről. A köztársasági elnök 2004. szeptember 27-én bízta meg kormányalakítással; az Országgyűlés szeptember 29-én választotta meg.


Választási győzelem


2006. április 9-én és április 23-án az országgyűlési választáson az MSZP és az SZDSZ együtt többséget szerzett, így Gyurcsány Ferenc vezetésével tovább folytathatták a kormányzást. A rendszerváltás óta az ő kormánya lett az első, amelyet országgyűlési választáson munkája folytatására hatalmaztak fel. Gyurcsány pártja országos listáján szerzett mandátumot. 2006. június 9-én alakult meg a második Gyurcsány-kormány.


Pártelnök


2007. február 24-én a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusa – mint egyetlen jelöltet – 89%-os támogatottsággal pártelnökké választotta. A szavazás előtt ultimátumot intézett párttársaihoz, amelyben kijelentette: minimum 75% támogatásával hajlandó csak elfogadni a pártelnöki tisztségét, illetve marad miniszterelnök és folytatja a kormányzást és politikáját.


2008. június 30-án a Szocialista Internacionálé egyik alelnökévé választották annak athéni kongresszusán.


Lemondása után


2009. március 21-én pártja kongresszusán bejelentette, hogy nem kívánja tovább betölteni a miniszterelnöki tisztséget. Javasolta, hogy két héten belül találjanak miniszterelnök-jelöltet, majd konstruktív bizalmatlansági indítvány útján válasszák meg a Parlamentben. Bejelentését azzal indokolta, úgy érzi, személye a miniszterelnöki poszton akadályává vált a szükséges reformok keresztülvitelének és ezáltal pártja politikai sikerességének.


A hírre a Fidesz kezdeményezte az Országgyűlés feloszlatását és előrehozott választások kiírását, amit az MSZP-SZDSZ-es parlamenti többség elutasított.

Sólyom László köztársasági elnök is új választások megtartása mellett érvelt nyilatkozatában.


A konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazásához szükséges többség megszerzéséhez az MSZP egyeztetéseket kezdett az SZDSZ-szel. A hét folyamán Gyurcsány három lehetséges személyt jelölt meg utódjaként: Surányi Györgyöt, Glatz Ferencet és Vértes Andrást. Surányi és Glatz később bejelentette, hogy nem vállalja a jelöltséget.


Felmerült Takács János neve is, akit az SZDSZ – ahogyan Vértest is – elutasított, helyette az MDF EP-listavezetőjét, a Horn-kormány pénzügyminiszterét, Bokros Lajost javasolták, mert a számukra elfogadható (Surányi melletti) harmadik lehetséges jelölt, Békesi László nem vállalta a jelölést. Mivel Bokros sem vállalta a posztot – akit egyébként az MSZP sem támogatott –, új jelöltet, Gráf Józsefet javasolta az MSZP, amit Gráf nem vállalt.


Az MSZP következő jelöltje Bajnai Gordon lett, aki április 14-én váltotta Gyurcsányt a miniszterelnöki poszton.


Habár a március 21-ei kongresszuson a szavazatok 85%-ával újraválasztották pártelnöknek, egy héttel később, 28-án erről a posztjáról is lemondott. Döntését az MSZP megyei elnökeinek találkozója után hozta meg.


A 2010-es országgyűlési választásokon pártja országos listájának 4. helyéről bejutva nyert parlamenti mandátumot.


Magánélete
Második feleségét, Bognár Edinát Pécsett ismerte meg. 1985-ben házasodtak össze. Bognár Edina két gyermekkel ajándékozta meg Gyurcsány Ferencet: 1988-ban Péterrel, 1990-ben pedig Bálinttal.


Harmadik, jelenlegi felesége Dobrev Klára. 1994 óta élnek együtt, két közös gyermekük van (Anna, 1996; Tamás, 1997).


Általános iskolai orosztanára minden diáknak adott viccből egy nevet, neki a Fleto Fletonovics Jemeljant, innen ragadt rá a Fletó becenév.

200 megjegyzés:

  1. Elégg szarba vitte az országot elnőksége allat,most kapirgálhat a FIDRSZ hogy helyre hozza.

    VálaszTörlés
  2. Miert hagyod bent a fenti hazug, beirast?
    Ha valaki biralja Gyurcsanyt, az indokoja is meg a velemenyet.
    Hazudozashoz nem kell esz.
    Ilyet egy szellemi fogyatekos is tud irni.

    VálaszTörlés
  3. Személy szerint semmi bajom Gyurcsány Ferenccel. Az őszinteségi rohama után nőtt a szemembe és mélységesen elitélem, az Ő megnyilvánulására válaszul spontán szervezett rendbontást. De! Akikkel most körülveszi magát és itt nem írok neveket, számomra és tudom sokak számára elfogadhatatlanok. Velük nem fogja sikerre vinni az elképzeléseit. Az emberek nem torelálják az 1990 óta a közös bödönből kizabáló milliárdosokat. A végkielégítések millióit sem, stb.

    VálaszTörlés
  4. Valóban nem volt dicsőséges a kormányzása, ez tény. Azért megkérdezném,ki tudott volna akkora ellenzéki felhajtás, (tüntetés, gyújtogatás, népszavazás, leszavazás) és isten tudja mekkora ellenállás mellett kormányozni?
    Sok mindent vetnek a szemére, de ha részletesen megnézzük, ki tett az ország érdekei ellen a legtöbbet és főleg, hogy ki is árulta el a hazáját, akkor nem Gyurcsány nevét fogjuk megtalálni, ha nem Orbánét, aki egyes szerencsétlenek szerint most kapirgálja helyre az országot.
    Én úgy gondolom, nézzük a tényeket! Többet keresett több millió szegény ember és alacsonyabbak voltak az árak. Senki nem félt az országban, bárki kimondhatta mit gondol, most meg csak suttogva meg beszélni a fél ország. Minden állami cég vezetői posztjára fideszes pártkatona került és csak egy részük érti is a dolgát. Az ellenzék ellen szinte hajtóvadászat folyik. Szegény Gyurcsány Ferenc soha életében nem tudott annyit és akkorát hazudni összesen, mint a fideszesek vezérkarából bármelyik egy nap alatt...vagy percenként?
    Mindemellett, a politikusaink sajnos nagyon lejáratták magukat. Vannak, akik kapaszkodnak a rangjukért, mert megélhetésükért teszik, vannak, akik gátlástalanul, a törtetésükért, gazdagodásukért. Egy biztos, amikor a Gyurcsány átvette a miniszterelnökséget, másfél éve volt a következő választásokig. Nem hiszem, hogy akadt volna olyan politikus a jobb oldalon, aki akkor reformba kezdett volna, hiszen az a pártja vereségét jelentette volna 2006-ban. Addig tehát ki kellett húzniuk valahogyan. A választások után viszont hamarosan kiszivárgott az a beszéd és ezt az akkori ellenzék több, mint kihasználta, feltupírozta és a kormányzást minden eszközzel akadályozta. A Fidesznek akkor az volt a jelszava, hogy minél rosszabb, annál jobb. Most persze szeretnének nemzeti összefogást és fel vannak háborodva, hogy buta, gazdagokat segítő, szegényeket taposó saját hatalmukat bebetonozó, politikájához nem akarnak túl sokan csatlakozni.
    Nem régen egy vidéki nyugdíjas szidta a Gyurcsányt és éltette a Viktort. Kérdeztem tőle, miért?
    A Gyurcsányék elvették a 13. havi nyugdíjamat, mondta. Kérdeztem tőle, ki adta meg neki? A Gyurcsány. A Fidesz visszaadta? Nem. A Fidesz a 14. havit is megígérte nem? De igen. Mikor adta meg? Soha. Akkor melyik a nagyobb hazug? A Gyurcsány.... No comment.:(

    VálaszTörlés
  5. Meggyőződéses Gyurcsány-párti vagyok, a szó mindkét értelmében. Köszönöm ezt az objektív összeállítást. Egy pici hiányosság: "Fletó" egyből a második feleséggel kezdte?

    kimifan

    VálaszTörlés
  6. Tisztelt Névtelen!
    Lassan eljön az idő, amikor felvállalhatod a NEVED! Örülök, hogy döntő többségben egy véleményen vagyunk!
    Hányszor hallani a fidessel kezdődő "politikusok" szájából, hogy környezetéből kiragadott mondat! Amit ők és Gyurcsány saját pártja is tett Vele, az számomra nem csak elítélendő, de megbocsájthatatlan.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Névtelen! A te FIDESZ-ed még évekig kapirgálhat, akkor is csak saját garnitúrájának kapar össze mindent! Te meg csak nyugodtan szavazz újból rájuk, hiszen veled valószínűleg csak jót tettek! Azzal meg ne törődj, hogy sok millió honfitársad már a holnapra sem mer gondolni...

    VálaszTörlés
  8. Kedves Gyurcsány párti. Már nem azért, de helyes írás 2-es alá! Gyurcsány is akkora hazudozó mint Orbán! Itt ez a link is ami csak a töredéke annak amit ígért, mondott de nem tartott be:http://www.youtube.com/watch?v=OfZEntFDbLI
    A Youtube.com tele van az ő hazugságaival amiket b***ot betartani. Az utolsó íróval egyet értve szavazz csak azokra a b*** f****** k*****ökre.

    VálaszTörlés
  9. FERI kerlek SEGITS Toronyban lakom,a belviz miatt nem tudom használni a kertemet,es a pincemet.szeretnem en is elvezni a munkám gyümölcset,de nem tudom,mert egyhibás döntes ezt megakadájozza.MIERT kell NEKEM kisembernekfizetni egy hibás döntesert..MINDENT fizetnem kellmint akinek minden szep es jo.ITT miert nincs zero tolerancia. Molnár Tibor.egy pápai.

    VálaszTörlés
  10. Kapja Be a fidesz!!!

    VálaszTörlés
  11. Tisztelt Gyurcsány Úr!
    Én nem szoktam politizálni,de amit önnel csinálnak az iskolás koromra emlékeztet, mert ott is azt becsmérelték akitől tartottak,illetve akit enyire bántottak vagy is "rászálltak" az igazat mondta, amit nem szerettek. Jelenleg önnel szemben is ez az érzésem. Lenne egy szerény javaslatom,hogy a baloldal jelenleg hogy lenne egységes;mégpedig az ,hogy alapvetö változtatásokba amiben egyetértenek,/pl:a közmédiában minden párt egyformán megjelenjen,az Alkotmánybíróság az elenzék és kormány által delegáltak kieggyensúlyozott legyen,illetve a választási tőrvény módósitása./megegyeznek és ezekre az alapvető demokrácia szabályokra kötelező népszavazást irnak ki minden álláspont között válasszon a nép, amit utána mindenki elfogad majd. Ezek után lemond a kormány és új választásokat ír ki az új törvény alapján, és akkor a párt megjelenhet mint érdek képviselő a következő parlamentben.
    Még a médiához és a választási törvényhez: kötelezővé tenném a pártok vezetőinek választási vitáját.
    üdvözlattel egy polgár

    VálaszTörlés
  12. PÁLINKÁS MÁRTA2013. december 20. 5:03

    TISZTELT GYURCSÁNY ÚR!
    A NAGY POLITIKAI KAMPÁNYOLÁSOK KÖZBEN ARRA IS KI KELLENE TÉRNI,HOGY MA MO-N,HOGY LEHET 22.800 FT-BÓL KÉT EMBERNEK MEGÉLNI.VÁROM AZ ÖN TANÁCSÁT IS ERRE VONATKOZÓLAG,ÉS AZOKÉT IS AKIK ILYEN HELYZETBE JUTTATTAK.

    VálaszTörlés
  13. MONTI írta:

    Nem értem, hogy a magyar emberek miért nem fogják fel a veszélyt? Miért veszik be a rezsicsökkentés-maszlagot? Miért szeretnek imádni egy nagyotmondót, aki élvezettel veri át az egész országot és viszi romlásba? Anyagilag is és erkölcsileg is?
    Nem Ön hazudik, hanem ő!! Azt hazudja például, hogy nő a foglalkoztatottság, holott beleszámolja a külföldön, kényszerből, általa elüldözötten munkát vállaló honfitársainkat is! Hát ehhez pofa kell!!!
    Hogy lehet, hogy ez ember már a kis megtakarított pénzét sem rakhatja bankba, mert nem kap kamatot,sőt, kevesebbet kap, ha felveszi, mint amikor elhelyezte! Hogy lehet, hogy egyszemélyben dönt száz éves dolgokról és a honfitársaink rá szavaznak? Nem értem és nem értem!!!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Pálinkás Márta!

    Ön is tegyen valamit!Mondja el az ismerőseinek is, amit itt leírt, és ne féljen!!

    VálaszTörlés
  15. A rezsicsökkentés miatt kisebb lett az infláció, ergo a nyugdíjemelés is kisebb lett. Ha kiszámolom egy átlag nyugdíjas emiatti vesztesését és a rezsicsökkentés miatti nyereségét, akkor nem kapok a kormányt dicsérő eredményt!!!
    Átverés és átverés és átverés!

    És ami az ajánló-listákkal történt!

    Továbbá: miért a kettős állampolgárok döntenek arról, hogy mi lesz az országgal? Ők viselik a következményét? Más dolog a nemzeti összetartozás és más dolog az ezzel való visszaélés!

    VálaszTörlés
  16. És az egyházakkal való ájtatoskodás! Akiről beszélek, ő nevet a legjobban azon, hogy a magyar emberek ezt is beveszik. Egyszer: csuhások félre, vagy valami ilyesmi, aztán meg prédikál a szószékről. És kötelezővé teszi a hittant. Hol itt a szabadság?
    Itt egy ateistának nincs helye? Akkor mondja ki ezt, de ne dirigáljon az ateistáknak egy egyház!!

    VálaszTörlés
  17. Őszinteségi roham? Még a kiszivárogtatást is ó szervezte meg!!!!
    A lefalja!
    Csak a felesége hátán mászott fel!!! Nem több!

    VálaszTörlés
  18. Tisztelt Gyurcsány Úr!
    Az Önök helyébe egyáltalán nem nyilatkoznák a Hír TV-nek, amig nem tanulják meg az Önök pártjának nevét.Állandóan azt kommunikálják, hogy a gyurcsány párt.

    VálaszTörlés
  19. Gyurcsán Ferenc az egyetlen őszintén kiálló miniszter a 24 év alatt!Nem ő készített ki mást hanem őt menesztették.

    VálaszTörlés
  20. Én már 68 éves vagyok,sok mindent megértem,de emlékezni tudok.
    Ki mondta?"Csuhások ki a parlament
    ből,a mai nyugdíjasok ne egyék meg a gyerekeink kenyerét!Ki vette el a nyugdíjam egy részét,hogy a másik nyugdíjasét az enyémből emelje?
    A mai nap SZENT/eskedő/kegyura,a pálinkafőzés bajnoka,a Tokaj hőse,
    a trafikok füstölője,a termőföldek védelmezője,a stadionok Kömíves Kelemenje és még sorolhatnám az UNIÓS választásokig is eltartaná
    nak "szeretett vezérünk" cselekedetei.Teca


    VálaszTörlés
  21. https://www.youtube.com/watch?v=3DE3-F1MikQ

    VálaszTörlés
  22. Élvezetes volt olvasni a megannyi, különböző megjegyzést.Én személy szerint kedvelem Gyurcsány Ferencet okossága, talpraesettsége, kreativitása, közvetlensége miatt. Személyesen egyszer találkoztam vele Győrben, s nagyon tetszett a mondanivalója, a stílusa, a szónoki képessége. Biztos, hogy vannak kisebb-nagyobb hibái. Kinek nincsenek? A kormánykereket viharos, szeles időben volt kénytelen forgatni, nem csoda, ha néha az árokba csúszott, majd végül a falnak ütközött. Hibájaként róható fel, hogy az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése napján nem várt az interjúval, így később nem volt lehetősége annak tartalmát, mondanivalóját megfelelő módon a nyilvánosság elé tárni. Egy biztos: ilyen kaliberű miniszterelnöke nem lesz többet a magyaroknak, hacsak nem kerül még egyszer a kormányra. Orbán az árnyékába sem léphet, a sarúját megkötni sem méltó.

    VálaszTörlés
  23. A megjegyzések névtelenül való küldése nem egy szerencsés dolog. Azért van nevünk, hogy azonosítsunk magunkat. A névtelenül levelezőknek ajánlom, hallgassák meg az Ómega együttes: Névtelen levél c.dalát, hogy magukra ismerjenek. Haumann Péter nagyszerűen adta elő e szerzeményt

    VálaszTörlés
  24. Ha le akarod győzni az ellenfeledet, akkor törekedj arra minden erőddel, hogy jobban megismerd, mint önmagadat. Ezek voltak a harcász tanárom kedvenc szavai, amikor a jövő "stratégáit" oktatta. Én megfogadtam a tanácsát. Naponta forgatom a kormányoldal újságait, nézem a hír TV-t. Meggyőződéssel állítom, hogy ez az ország a vesztébe rohan. Nem volt elég nekünk a történelmi leckék tömkelege, ismét rossz lóra tettünk. Remélem, nem adjuk Orbánnak a fővárost, országunk városait, falvait. Az önkormányzás ne legyen szinonim az orbáni kormányzással. Vivát Magyarok!

    VálaszTörlés
  25. megkérdezném, hogy nyugaton miért kampányol a hazája ellen?

    VálaszTörlés
  26. Kedves Gábor, nem Orbán diktatúrácskája a haza, itt az alapvető tévedésed.
    A haza tíz-tizenkétmillió ember hazája, persze az is csak Fideszes értelmezés szerint, mert Mackó úr hazája a határok átrajzolása után is a Retyezát maradt, és erdélyi ismerőseim hazája sem a Kiskunság, hanem Erdély, ami mellesleg soha nem volt magyar föld, hanem Erdély volt, mint tudjuk.
    De ha kiterjesztőleg értelmezed a dolgot, hát én ezzel nem vitatkozom, csak felhívnám a figyelmed, hogy ezidáig Horthytól Szálasin át Rákosi Mátyásig mindenki a hazára hivatkozott, pedig a haza te vagy, meg én vagyok, Schön úr meg Kolompár úr az egész pereputtyal együtt, továbbá Fekete Pákó, anyáink, nagyapáink, gyermekeink meg unokáink.
    Próbáld meg ezt átgondolni!
    :O)))

    VálaszTörlés
  27. Tisztelt Miniszter Úr!
    Szeretném megkérdezni meddig kell még eltürnünk ezt a sok ócsmányságot, amit velünk a magyar polgárokkal tesznek? Én azt gondolom,amit ez a kormány tesz az már túl megy minden határon. A közpénzzel úgy rendelkeznek mint ha sajátjuk lenne. A saját jó létükre használják a köz vagyonát.Elfogathatatlan az is, hogy maguknak mennyi jutattást bíztosítanak és a magyar ember éljen meg 47000.- ft-ból. A közmunkaprogrammal álcázzák a statisztikát és bőszen verik a mellüket,hogy mennyi munkahelyet teremtettek. Mikor mindenki tudja,hogy az egész egy nagy csalás, lopás és okírat hamisítás.A devizahiteleseket meg ámítják, hogy most milyen jól jártak, mert ők stabilizálták a CFH/HUF különbséget. A rezsi csökkentés is egy nagy mágia. Sajnos az egyszerü embert meglehet vele vezetni, csak aki oda figyel az információkra az már tisztán látja a dolgokat és tudja, hogy át vagyunk verve.Kérdem én Öntől miért nem lehetnek a kormánytagok is büntethetőek, miért lehet nekik a mentelmi jog mögé bújva bünőzniük? Hát kérdem én Miniszter Úr meddig lehet ezt még elviselni?

    VálaszTörlés
  28. Gyurcsány Ferenc egy értelmes okos intelligens ember, szinte soha semmit nem olvas papírból, valamint nem vette fel a fizetését sem. Orbán Viktor egy értelmes mondatot nem tud mondani, mindent papírból olvas, akkor is csak nyög, és miért nem adja a fizetését valamelyik kórháznak? Loptak már eleget a Fidesz bandával adakozhatnának is. Hogyan tud a Fidesz tükörbe nézni???!!!

    VálaszTörlés
  29. Te egy szarember vagy! Mindig néz a hátad mögé!

    VálaszTörlés
  30. Szia Feri, itt "Farmaco"...! Bízz bennem: (nézzétek meg Youtubeon (Ok, amatőr táncdalénekes: 2001. Benedek Gábor Hon, saját dalom (Ceausescuec kinyírattatása a nagyhatalmak által: hallgasd meg a zenei bevezetést: helikopter...gépfegyverek =Ceausescuec kinyírattatása ,(TV felvétel:...Zámbó Jimmy gyilkosságának ideje alatt, 2001.09.11...(Youtube-on, PS.:vállalom a kockázatot: mindenki más nemcsak DNS-szerint, ....persze, nem anarchiában képzelem el a politikát)
    "Alias"...FBI, KGB, SECURITATE ...stb:De, inkább, szerintem....=Demokrácia helyett legyen inkább teokrácia

    VálaszTörlés
  31. Szerintem Feri jól vezette az országot. amíg ő vezettet addig nem volt ennyi szegény és hátrányos helyzetű személy szerint jobban vissza helyezném a parlamentbe

    VálaszTörlés
  32. Ferenc építs be embereket a bevándorlók közé,hogy azt sugalják ezeknek az embereknek,hogy felcsúton a Pabló stadionba lehet vízumot és pénzt kapni.Így a saját piszkos taktikájával szembe fordítod ,Vitát önmagával.A saját fegyverével verheted meg őt.Nem kell aggódni ő is gerinctelen,sőt az egész banda

    VálaszTörlés
  33. Ferenc jó lenne ha olyan emberekkel vennéd magad körbe,akik nem unszimpatikús,a választóknak.
    Ha győzni akarsz csak azt kell ígérni,hogy a bevándorlók ki lesznek telepítve,meg háborúzunk a minket elnyomó EÚ ellen,többek között olyanokat ígérni ,meg oldjuk a Cigányok és más csoport problémáját,persze semmi konkrétum.Meg a vagyon elszámoltatás,és meg ilyeneket sorolhatnék.
    Fel hívni az ellenzék figyelmét arra de mind ezt nyilvánosan,hogy ha nem akarnak közösen tenni a kormány leváltásában akkor mondjanak le ,mind ezt a Tv előtt.Rájuk kell pirítani,hogy ne csak a pénzt nyeljék hanem tegyenek is ellene. Meg szünteted az okmány kikérésének anyagi oldalát,és a pértok ne önfejűsködjenek külön külön.













    VálaszTörlés
  34. A féleszű Feri az alkalmatlanság Csimborasszója.

    VálaszTörlés
  35. A féleszű Feri az alkalmatlanság Csimborasszója.

    VálaszTörlés
  36. A féleszű Feri az alkalmatlanság Csimborasszója.

    VálaszTörlés
  37. draga gyurcsany...
    nincsenek szavaim hogy leirjam azt amit erzek...de egynehany szavat azert irok neked...
    egy budos komunista vagy aki visszaelt azzal hogy egy masik budos komunista hagyatekat fellhasznalva a csucsra jutott...kibasztal es kibaszol a magyar neppel
    egy senki vagy,egy utolso ember,egy szegyentelen...nem eg a bor a pofadon???

    VálaszTörlés
  38. Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...
    Ez az előttem szóló Névtelen is mecsoda egy sötét marha - nem igaz?
    :O)))

    VálaszTörlés
  39. Fletó állj le a hülyeségeiddel mert nagyon elkurtál mindent,amit tettél mindent a zsebed megtöméséért nem a magyar népért tetted.Na meg milyen ember az aki már a harmadik házasságánál tart,neked kéne példát mutatni,mint ellenfeled ORBÁN VIKTOR aki példás családi életet él.

    VálaszTörlés
  40. "En" azert vagyok "nevtelen", mert nem tudok "amerikabol" beregisztralni.
    Egyebkent szivesen adnam a nevemet a velemenyemhez. Ez okbol kifolyolag
    itt ritkan szerepelek. A "gazdag" emberek megitelesehez csak egy szereny megjegyzesem van, azoknak akiknek erveik is vannak , nem csak zsigeri gyuloletuk. Szechenyi is gazdag volt...

    VálaszTörlés
  41. Kedves Névtelen 2016 február!
    Itt nem kell regisztrálni, mindössze a hozzászőlás elküldésekor kell nevet adni magadnak a küldési felületen!
    Klikk a megfelelő karikába és egy név beírása - és kész is!
    Köszönöm, hogy olvasol!

    :O)))

    VálaszTörlés
  42. Akar igy akar ugy de Gyurcsany egy nemzetarulo agyagedeny :kocsog

    VálaszTörlés
  43. Aki névtelenül köcsögöz,mutatja nem egy IQ bajnok.Én személy szerint nagyon bírom Gyurcsány Ferenc gondolkodását,és nagyon tetszik,ahogy előre látja a dolgokat,Orbán Viktorral ellentétben,akinek egy önálló gondolata nincsen,de aki körülötte van,ugyan ezzel a tulajdonsággal bír.Sajnálom,hogy a magyar társadalom többsége még nem érett erre az útra,pedig nagyon sok mindenkin segítene!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  44. Névtelen!
    Ha Gyurcsany nemzetarulo, akkor Orban micsoda? Letezik szo arra a mocsokra?

    VálaszTörlés
  45. A komunizmus Marx,Engelsel született meg egy magassan igért emberi Proletàriatusi joléttel
    ez folytatodott Magyarorszàgon is:Ràkosi,Kàdàr,Csurcsàn,Mesterhàzi,Tobiàs.
    A fent megnevezett nevekröl csak anyit tudok mondani mint külföldhoni Magyar de nem
    àllampolgàr hogy az ugynevezett Marxizmus az öseim àlltal megalapitott kis vagyont
    (25 hektàr termöföldet) egy rèszèt konfliszkàlta a kommunizmus az àlltalànos jolétre.
    Az öseim a kommunizmus szolgàjàvà vàltak a kommunista diktaturàban.Ma egy M.Sz.P-és
    Liberàlis gondolkodo ember ezt jonak itéli meg.(Igaz)
    De ahogy az öseimröl lefosztottàk a tollat ugy kellene a fent megnevezett személyektöl
    ma is a kommunista elv szerint a gyorsan szerzett vagyont konfliszkàlni.
    De ezt a mai Magyar Kormàny nem engedi meg,mert DEMOKRATIKUS és a demokràciàban emberi és
    vagyoni jogszabadsàg van.
    Volt-e ilyen JOG a dicsöitett kommunizmusban.
    A fent megemlitett VÖRÖS uraknak volna egy ajànlatom éspedig a következö:
    A mai napig is müködik Sziberiàban egy magosszintü egyetem (OXFORD) ahol Önöket kulturàlis modon a sizofréniàbol visszahozzàk a valodi Magyar kulturàlis életformàba.
    Napszàmosbol miniszter ---nam köszönjük.
    A mai Magyar orszàghàz és a miniszterei (Fidesz) fellépése a nyilvànossàg elött magas
    müveltségü és több nyelven beszélö személyekböl tevödik össze,amely a Magyar Nemzet büszkesége.

    Isten àldja a Magyar kormànyt.


    Isten Éltesse örökké a Magyar Kormànyt (Fidesz) amely a Nemzeti jolétért
    küzd.

    VálaszTörlés
  46. 2016.09.05

    A mai napon reggel, egy tv műsorban volt szerencsém, hallani Gyurcsány Ferenc urat nyilatkozni a migráns kérdéssel kapcsolatos népszavazásról.

    Magát a népszavazást nem tartom szerencsés választásnak.
    De azzal sem tudok egyet érteni, ami eme riportban elhangzott.
    Röviden a lényeg: Gyurcsány úr azt javasolta, hogy a lehető legtöbben maradjanak távol a népszavazástól. Mert szerinte csak így van esély megbuktatni a jelenlegi kormányt.
    Az indok, pedig az volt, mivel Németország a barátunk s segítséget kér tőlünk, hogy fogadjunk be muszlim migránsokat, nem vetne ránk jó fényt, ha csak hasznot húznánk a barátságból és nem nyújtanánk segítséget.

    Szerintem pedig nem csak most kellene a segítségnyújtáson gondolkodni, hanem akkor kellett volna szólni, mikor a német barátaink elhatározták, hogy beengedik a migránsokat.

    Gyakorló szülőként igyekszem a gyermekem figyelmét felhívni, hogy amit esetlegesen tenni kíván, annak jó lenne felmérni a lehetséges következményeit. Azután cselekedni.

    Az én személyes véleményem az, hogy a muszlim vallású, teljesen más társadalmi szokásokkal rendelkező emberek nem fognak beilleszkedni egy keresztény társadalomba.
    Folyamatos feszültség fog kialakulni a két teljesen eltérő népcsoport között.

    ( Ma is súlyos probléma itthon a cigány etnikum helyzetének kezelése. Ilyetén akkor mit tudunk kezdeni egy teljesen más beállítottságú, más nyelvet beszélő csoporttal?)

    S egy igen érdekes felhívás érkezett ez ügy kapcsán az EU.-tól. Még pedig az, hogy ha befogadunk X számú mingránst, akkor X összegű eu.-s támogatást fogunk kapni.

    Mi ez, ha nem megvesztegetés. Ki vádol meg mást korrupcióval, mikor Ő nyilvánosan korrumpál?
    Erre csak egy lehetséges válasz létezik." Az vesse az első követ a vétkesre, aki maga nem vétkes" (Ezzel persze nem a jelenlegi kormányunkat áll szándékomba védeni.) De ne legyünk álszentek és vakok.

    Tanulnunk kellene már a múlt hibáiból.

    A középkorban feltartóztatta a magyarság a muszlim hódítókat és nem jutottak NY.Európába.
    S kaptunk anno bármiféle segítséget bárkitől? A mai napig meg sem köszönték. (Nem mintha elvárnánk valamit is. Hiszen se több, se kevesebb nem lesz tőle a nemzetünk. Ám szerintem így lenne tisztességes.)

    Ezen tények figyelembevételével mindenki maga döntse el, hogy miként cselekszik.
    Ám ez a döntés nem 2 napra szól. Javaslom alaposan tessenek átgondolni.

    Tisztelettel Fehér István

    VálaszTörlés
  47. Valaki, aki nagyon unja2016. december 3. 23:41

    A törökök (a fenti hozzászólással ellentétben) 1541-től 1686-ig Magyarország területén voltak. Írjuk így, voltak. Székesfehérvár, Nagyvárad, Visegrád, Gyula és még jó pár település kapott a jóból.

    Valahogy mégsem lettünk iszlám ország. Országrész sem. Elég sokan voltak ahhoz, hogy ha akarták volna, azzá tették volna legalább a hódoltság területén élőket.

    2011-ben (a Központi Statisztikai Hivatal honlapja szerint) 5579 önmagát iszlám vallású honfitársunk élt Mo. területén. Megszámláltattak, tehát nem ideiglenesen.
    Csak Budapesten több, mint 2.524-en okoznak a fentiek alapján folyamatos feszültséget, míg megyeszékhelyen, megyei jogú városban 1.391-en, más városokban 1.387-en, míg község, nagyközségben 577-en.
    Hol is van a feszkó?
    És még nem beszéltünk az önmagukat "nem valllásos" csoportba sorolókról, nyilván ilyen is van.

    Ezek tények. Nem melléduma, ami a Fidesztől jön.

    Én nem mentem el szavazni. Ember nem tudott volna rábeszélni, hogy részt vegyek ebben az előről is és most hátulról is aljas színjátékban.

    Bugyuta, gyávák országa ez. Szűkölnek olvasás helyett, fröcsögnek, tájékozódás helyett. Megvezethetők, mert lusták utánanézni néhány ténynek. Megvezethetők, mert képtelenek összefüggéseket felismerni.


    VálaszTörlés
  48. Valaki, aki nagyon unja2016. december 4. 12:35

    Két kiegészítés az előzőhöz (késő volt :))
    Nem lettünk "iszlám vallású ország".
    Ezek tények. Nem melléduma, "mint ami a Fidesztől jön".

    Így érthetőbb.


    Gyurcsány Ferenchez - szerintem nem volt rosszabb, mint mások. Lehet jobb sem.
    Igaz csúnyán kiszúrtak az egyedül nevelőkkel (s valahogy azóta sem téma, holott a leggazdagabb országok legszegényebbjei közé tartoznak, különösen a két gyereket egyedül nevelők, s a magyar jogrend sem kedvez nekik, mondhatni). Nagyon keresték hol lehet segíteni a szegény gyerekeket, s nem látták, hogy az orruk előtt áll a családok fele. Gyorsan megvonták hát a tankönyvtámogatást is. Nesze neked!

    Én mégis megszavaznám őket, mert hiszem, lehet a hibákból tanulni. Jobb információs rendszert kell építeni - olyat, ahol ha megírod, hol a gond (mégis a Te életed), nem kapsz egy udvarias, nyál elbocsátó szép üzenetet.

    Lám Orbán is pontosan felépítette, mit tesz ha újra kezébe kapja az ország pénztárcáját. S azóta dübörög a kisgömböc. Ha még egyáltalán kisgömböcnek lehet nevezni ezt az erőszakos, nagyra nőtt, mindenkit maga alá gyűrő evőgépet.

    S mit tesz a nép, az Isten adta nép? Arra vár, hogy felrobbanjon. S közben döbbenettel nézi, amint egyre közeleg az egyéni életéhez. Jó vastag, rugalmas bőrt növesztett, s a mi energiánkat felhasználva csak tovább vastagszik.
    Ezt már nem lehet csakúgy kiszúrni.

    VálaszTörlés
  49. ""Magdalena Marsovszky A problema az is, hogy GYurcsany bünbak. Nem realis ervek azok, amik ellene elhangoznak, hanem hangulatiak. Hosszu-hosszu evek ota igy van ez.
    Az, hogy ennyire elutasitott, messze nem a realpolitikaval hozhato össze, hanem a nagymertekü bünbakkepzesi hajlammal a tarsadalomban. Ebben a bünbak-szerepben van, s annyira kezd ott bebetonozodni, hogy mostmar az a leggyakrabban felhozott erv, hogy de hiszen ennyi meg annyi szazalek elutasitja öt.
    Ma mar eleg kimondani, hogy Gyurcsany, s mindenki erezni veli, miröl van szo. Pont azok a mechanizmusok, mint amik az antiszemitizmusban. Ha valaki bekerül ebbe a bünbakszerepbe, csinalhat akarmit, nem engedi ki onnan a kollektiv nyomas.
    Nulla önreflexio a baloldalon arrol, hogy mit is csinalnak tulajdonkeppen.
    Tenyleg, mintha Gyurcsany lenne a fö-ellenseg es nem a fasizmus."" Mindez Botka színrelépése napján.2017. február 18.

    VálaszTörlés
  50. Gyere vissza feri,mert megint telle van lovéval a kassza,lehet rabolni.Te is rablások bol lettél gazdag.gyere feri lopni kell!

    VálaszTörlés
  51. Feri húzzunk bele! Gudfingal beszéljék és clingong banyával hogy támadják vikit! Veled vagyunk mindhalálig!
    Gyözni kell! Hívd fel szaros gyurkát,avar jankot,bolgár havert,hogy valamit találjanak ki! Mert már a nép is szeretne kapni a közösböl!
    Mert fleto te adsz, azt tudom.
    Húzzunk bele !

    VálaszTörlés
  52. Feri azt beszélik a faluba a kocsmába,
    Hogy ha leváltod a Viktort, akkor adsz szegényeknek egy kis segijt.Igaz ez feri? Mert mi már nagyon várjuk! A demokrácioval nem lehet ám jól lakni,és innya Feri! Tudod!

    VálaszTörlés
  53. Most keltett föl az asszony hogy kitört szabadságharc.Hol adnak lovat még puskát? Pinzt is adnak,mer akkor a sógor is gyün!

    VálaszTörlés
  54. Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...
    De az előttem szólók is - mecsoda egy sötét marhákok - nem igaz?
    :O)))

    VálaszTörlés
  55. Pu pu!Te egy fasz vagy!De ilyen barmokbol sok kell a Dk nak, és Geci Zsoltinak, és Szaros Gyurkának!!!

    VálaszTörlés
  56. Fleto győzni kell,mert különben megint felmossa veled a padlót Viki!! Beszélj
    Szaros Gyurival!! Húzzunk bele!!

    VálaszTörlés
  57. Pu bu.hallom beszélték szarossal és Gudfingal,csak az a baj, fleto, hogy rád nézek az emberek, röhögögörcsöt kapnak!!!!fleto, hallom , az unió pénzének is neki ugrottál.!!! Fleto!! Rád szavaz az egész bünözö társadalom.szarossal kell szólni, hogy fokozza nyomàst! Veled van az egész cigány tærsadalom.De csak akkor fleto ,ha nem kell közmunkára menni, hanem segijt adtok.Lopni kell,

    VálaszTörlés
  58. Fostos gyurival beszéljen Geci zsolti,hogy nyomja lé a Viktort!

    VálaszTörlés
  59. Fostostol kérjél támogatást Feri, hogy Viktort lé tudd gyözni! Neked ad !

    VálaszTörlés
  60. Nem ad Ferinek,mert teljesen kiszámíthatatlanná tartják, aki politikai szarvas hibákat kővet el.Feri nagy szónok, de ez már kevés.Az,hogy a népnek hülyeségeket hord össze,demokrata.stb.csak szegény Feri tudná mi az a demokrácia.Szánalmas félnotás!

    VálaszTörlés
  61. Be kell minden migrásd engedni.és övelük kell dolgoztatnni helyettünk.Fleto lenne az Imám.Szerintem Szaros ad neki pénzt.csak az a baj, hogy fleto bele nyúl pinzbe.Ferinek a lopás a demokrácia.

    VálaszTörlés
  62. Ennyi ostoba hülyét a föld hogyan bír hordozni a hátán?

    VálaszTörlés
  63. Meggörnyedve,de élünk halunk feriért!!!!Éljen a liberobolsevizmus!

    VálaszTörlés
  64. Feri! Létre kell hozni egy rezervátumot,ahhol a migránsokat el lehetne helyezni. Te lennél a kalifa!
    Teljes hatalmat kapnál! Szaros is támogatna.Gondolkodj rajt Feri!!!!

    VálaszTörlés
  65. Feri azt hallottam,hogy szét osztasz a szegény emberek közt 1 millió Eurót, ha rád szavaznak! Mozgósítani fogunk ! Miskolcrol ne feledkez meg!!

    VálaszTörlés
  66. Van itt egy masik dolog is, amirol az agymosottak elfelejtettek regelni.
    Az egyik az , hogy Gyurcsanyt az MSZP arulasa es a Fidesz egyuttesen tamadta.
    A masik az, hogyha Gyurcsany pup volt az Mszp hatan, akkor a tavozasa utan a partnak szarnyakat kellet vona kapni.... Nem igy tortent... Az meg kulonosen erdekes, hogy a Gurcsany tortenethez kapcsolodo "MELLEKSZEREPLOKROL" sem a judasoknak jutott vagy remelt koncrol egy szo sem esik... Ugyhogy feleim csak elore a nesze semmi fogd meg jol bolcsessegekhez. Itt azert emlitetttem nemi konkretumokat is.

    VálaszTörlés
  67. Feri szarostol kapott 1millio jurot rezervátum épitésére.De még arra vàr,hogy fel kenjék kalifának.A beiktatása nyár végére tehetö!100 ezer migránst tudnának fogadni.Vargyu lenne a külügyér,Vadai felelne a rezervátum biztosításáról. Ez már eldöntött tény,Orbán is bele ment.Így mint ketten jól járnak,fleto is megtarthatja hatalmát,és MO.is kap egy kis vérfrissítés,mert fenyeget bennünk a beltenyészet veszélye !!!!!!!!

    VálaszTörlés
  68. Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...
    De az előttem szólók is - mecsoda egy sötét - a tetejébe fantáiátlan - marhákok - nem igaz?

    :O)))

    VálaszTörlés
  69. http://indavideo.hu/video/Megsebzett_unnep_Pesty_Fekete_doboz_2006

    VálaszTörlés
  70. Feró ha van vér a farkadban,akkor mersz egyéniben in- dulni!De téged bünözönek tart a társadalom!Mocskos
    Komcsik szavaznak csak rád!!!!!

    VálaszTörlés
  71. Férfit támogatjuk a szülö városában!!!Minden Feri támogató kap ,1 tálca sört. Vagy1 csomag egészségügyi vattàt!!!!!!😂😐😉😅😄😃

    VálaszTörlés
  72. Nagy böszme vagy Feró !!!!!!De hogy Geci zsolti is?????????Molnárt okosabbak gondoltam !!!!!! Jó feronak csak éretségie van, diplomája lopotttt,nyelvet nem tud ( szégyen az angol tudása)!!!! Ki a fasznak ad ez az állat tanácsot???????

    VálaszTörlés
  73. Ez itt egy picike méretű látlelet honfitársaink bizonyos %-ban létező, "dicső" részének szellemi állapotáról, szókincs-készletéről, zsigeri gyalázkodási és gátlástalan hazugságokat fröcskölő késztetéséről!

    Öklendezem tőlük!

    Szegény Feri, a DK újonnan meghirdetett jelszava: Összehozzuk Magyarországot!
    Az ilyenekkel????

    VálaszTörlés
  74. Szegény Hello! Hol élsz Te!!! Több millió ember öklendezik miattatok,és mélységesen szégyenli hogy Magyarnak tartjátok magatokat!!!!!!!! Szarházi banda!🚼🚼🚾🚾🚾🚾🚾🚾🏧

    VálaszTörlés
  75. Ha valakinek nincs ideje vagy pláne kedve - ezt nagyon megérteném! - visszaolvasni elölről a hsz-okat, íme, itt van a legutóbbi, egy újabb plasztikus illusztrációja, irányultságában, gyűlölködésében, stílusában, amely jelenségről írtam.

    Szegény Magyarország!
    Hihetetlen, és felettébb szánalmas, mivé tette a kormányzati szintű, non stop uszítás és gyűlöletkeltés az erre lám, X %-ban milyen fogékony állampolgár-társainkat! :-((
    Mennyi idő kell majd, hogy ezt kiheverje az ország???

    VálaszTörlés
  76. Minden Országnak és társadalmának van egy alja ( csöcseléke) , annak vezetöje Ferke.Ez a demokrácia, tetszik nem tetszik!! Ez így van rendjén! Az emberek véleményét egy pártrol, nem kell a médiának formálni a,mert a választók nem hülyék, csak a pártok hiszik azt.Hogy kinek Mi a jo,azt döntse el maga!!Ferke egy társadalmat vágott szarba,de volt egy réteg,kinek ez nagyon jó buli volt!Én mindig szégyeltem magam,hogy egy bugris vezeti ezt a lerabolt ( szegény) Országot!!!!!De ennek egyenlöre vége,f

    VálaszTörlés
  77. Összehozzuk Mországot!Erdélyi magyarok huzzatok a picsába!!!!!Nekünk migrácsok kellenek,mert szaros ad értük jurot! Sokat fogadunk be,mert az már európai!!Fleto kiadta a jelszót!!🐷🐄🐵🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐗

    VálaszTörlés
  78. Jó pénzért, kötvényekkel - amiknek a kamatait a sok fideszhívő is fizetni fogja! - hányezren jöttek be, biztonsági kontroll nélkúl? És ez az imádott kormányotok biznisze!

    Közlöm, a DK programismertető rendezvényén EGYETLEN SZÓ SEM hagzott el migráns-ügyben!
    Továbbá ajánlom szíves figyelmetekbe Soros Györgynek az RTL Klubnak adott nyilatkozatát!

    VálaszTörlés
  79. Névtelen, eltévesztetted az emlegetett nevet!

    VálaszTörlés
  80. Halllyrá Hello! Nyaljátok Fostos seggggét fényesre! Húzzunk bele!Csuri gyözni fog!

    VálaszTörlés
  81. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa!

    VálaszTörlés
  82. Genetikai mutáns!Halllllyrá borgyu!

    VálaszTörlés
  83. Az Úr arról nem nyilatkozott, hogy az agyi szegényekkel mi legyen.

    VálaszTörlés
  84. Ki az Úr? Fleto?? Szerencsétlen ostoba!!Ezért tartotok ottt,ahol vagytok!!!De isten szereti a hülyéket,Fletora csak rá kell nézni!!Mindent elárul........

    VálaszTörlés
  85. Annyit azzal a rengeteg eszeddel illene tudnod, hogy az ÚR néven az ÚRISTENT szokás tisztelni!

    VálaszTörlés
  86. Mocskos Komcsiknál nincs ÚúrÍsten !🎄

    VálaszTörlés
  87. Neked, nektek mit jelent az ÚRISTEN?
    Egy keresztény ember számára a vallásával hogyan fér össze a gyűlölködés? Hogy egyezteti össze a vallása tanítását, parancsait a hitével?

    Gondolkoztál már ezen valaha?

    Vagy csak jópofának tartod, netán jó pénzért bevállaltad a bérfröcsögést, és hogy szajkózzatok olyasmiket, amely fogalmak tartalmáról valójában lila gőzötök sincs!

    De honnan is lenne, hiszen nem tanultatok róla, csak a Habony + a Vajna-média szlogenjeit, eszement hazugságait halljátok és böfögitek vissza lelkesen és szorgalmasan!

    Vagy egyszerűen csak felbátorodva utánozzátok, amit az ország jelen vezetői mocskolódásban, uszításban, egyre útszélibb stílusban, gátlástalan hazudozásban megengednek maguknak?!

    VálaszTörlés
  88. Úgy gondolom meghibbantál!VAlojában libbant média nem érdekel!Ferit nem gyülöljük,hanem szeretjük,míg Ö van,addig a baloldal romokban!Fleto kezében az aranyból is ocskavas lesz!!🌋

    VálaszTörlés
  89. Csak arra nem válaszoltál, amit kérdeztem. Gondolom, nem véletlenül. Helyette megint a jellemző stílusodban sértéssel próbálkozol. Azt reméled, ezzel kihozol a sodromból, és én is hasonló stílusra váltok?
    Csalódást kell okoznom, etre nem fog sor kerülni, mert a stílus maga az ember.

    VálaszTörlés
  90. Keresztes Ildiko2017. november 27. 13:15

    Most telefonált Ferenc,jövöre jönnek a menekültek.Csak az 1 millió eurót kölcsön adták a haveri ügyvédnek.Erre szaros nagyon bepöccent,de Ferenc megoldja,biztosított róla.Magyarország többet érdemel!

    VálaszTörlés
  91. Sok agyalágyult,nem tudjátok az Úr-ban keresztény embernek kit illik tisztelni?
    Ahogy olvasom a hozzászólásokat,nem igen ismeritek és tartjátok be a tanításait.
    Keresztény hitet sértő elvadult,kúltúrálatlan viselkedésetekért az Úr ki fogja szabni méltó büntetését. Megérdemlitek.

    VálaszTörlés
  92. T.hello!A kötvényekröl csak annyit, hogy drága embered hozta az országot olyan állapotba,hogy ha nincs külsö segítség,csöd!Viktor mást nem kapott,mint a hitelek,törlesztését.A4 metro167 milliárd lenyulását ki fogja fizetni?- mert az EU nem hülye!De inkább maradj az úrnál,tán még Teréz anya is lehet belöled!

    VálaszTörlés
  93. T. T. Istvánné!

    Mese narancssárga habbal, hogy az országnak lett volna szüksége a letelepedési kötvényekre - a kormánybarát személyek és off shore cégek zsebeltek be belőle nagyon sok milliárdot, és ha netán nem tudnád, ráadásul azoknak a kötvényeknek a kamatait hosszú évekig te is fogod fizetni! Alkalomadtán számold majd ki, az ennek az országnak hány száz milliárdjába fog fájni!

    Én is azt remélem, hogy az EU nem hülye - bár már hamarébb is elkezdhettek volna az EU-s pénzek felhasználásának és elszámolásának utána nézni!
    Akkor nem lenne pl. egy alföldi, azaz sík településen 11 db kilátótorony, vagy minden libalegelő helyén milliárdokért stadion! De sok száz hasonló "felhasználást" is lehetne említeni. És még valami: a nemzet gázszerelőjének a vagyona 1 év alatt 105 MILLIÁRDDAL GYARAPODOTT! Szóval gondolkozz el rajta, hová lesz a pénz a mi kis országunkban?!!!

    Miközben épp az előbb hallottam a hírekben, hogy a civil szervezeteknek azért akarja a kormány betiltani az ételosztást, hogy az ételre várókból ne lehessen annyi hosszú sort látni!!!

    Mindezektől nincs az undortól hányingered?
    Mert nekem van!

    VálaszTörlés
  94. Még valami:

    Ugyancsak az előbb hallottam a hírekben, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda Mirkóczki Ádám feljelentése alapján megállapította, hogy SEMMI NEM MUTAT ARRA, hogy Soros György BÁRMIFÉLE olyan tevékenységet végezne vagy végzett volna, ami Magyarországot BÁRMILYEN formában veszélyeztetné!

    Vagyis a kormánynak a saját hivatalos szerve állította ki az igazolást arról, hogy HAZUDIK Soros Györgyről!!!
    Az e tárgyban közreadott, összes óriásplakát + a nemzeti konzultációk összesen hány milliárdot kóstáltak???
    Számolgassatok nyugodtan üres óráitokban, migráncsozás helyett!

    VálaszTörlés
  95. Szerencsétlen Apró sarj!Tanulj....!Hiába vagyon, ha nincs becsület.Hi nincs becsület,akkor leköpnek az emberek!Fleto megkapta,nem egyszer,sokszor!Igaza van Istvánné nak.Neked meg ott a DK!! Ezért vagytok ennyien!

    VálaszTörlés
  96. Vazul, ha az imádatotok tárgyát nem védené minden lépésénél a TEK-es magánhadserege, és nem zárnák el hermetikusan az ellenzékieket mindenhol a közeléből is, szerinted ez vele hányszor esett volna már meg?



    VálaszTörlés
  97. T.hello!Ön csúsztat,nem korrekt!Az EU támogatások20-30% minden országban lenyúlták.Ezt lenyúlta Feri is, és Orbán is,és le is fogja más is.Az nem lenne baj hogy mi épül,csak ésszerü lenne.Feri kormányzása nem volt sikertörténet,az biztos horribilis állam adosság,korrupció mindenhol.Viktor tudta jól,hogyha elvágja a 💰 pénzügyi csapokat a baloldaltól,kitudja fektetni önöket.Ezért van a sok sírás a ballib oldalon.Lehet hogy fordul a kocka?

    VálaszTörlés
  98. T. Balasko Mihály!

    Nem állítom, hogy csupa "fehérkezű Izolda" vette körbe Ferit a min.elnöksége idején, de elég beszédes példa arra, hogy ő semmiféle korrupciónak nem volt részese, hogy pont azért nincs a baloldalnak saját médiája, mert ő mindenkit elutasított, aki ajánlkozott!

    Mutasson abból az időszakból akár egyetlen "földből kinövő" milliárdost az ő baráti köréből - és nézzen körül Mészáros Lőrinc, Garancsi István meg a többiek "egyszercsak" mesebeli meggazdagodásán.
    Ahhoz nem kell közgazdásznak vagy pénzügyi szakembernek lenni, hogy valaki számára világos legyen: ezt becsületes úton és módon képtelenség elérni!

    A politika nem széplelkeknek való foglalatosság, de az alapvető etikát, az emberi erkölcsöt hogy lehet ILYEN fokon, mérhetetlen cínizmussal negligálni, ahogy ez a kormány teszi?

    VálaszTörlés
  99. Szia helló!Azért vagy ilyen irigy, mert Viki ellopta az aranyrudatokat,abból akkar saját pénzt veretni.

    VálaszTörlés
  100. Azokra az aranyrudakra gondolsz, amiken mindenstül a kuszaszemű adott túl az MNB készletéből?
    Szerinted azzal nem az egész magyar népet - benne téged is - rövidített meg?

    VálaszTörlés
  101. Azt Surányi kurta el,hány milliárdot bukott az ország a hornérában? De engem nem rövidített meg sem Fleto, sem Viki!22 éve külhonban dolgozok,családi pótlékot is kintröl kaptam..úgy hogy végettem csak veszekedjetek a koncon! Mi meg majd jókat röhögünk rajtatok!Sok sikert,

    VálaszTörlés
  102. Akkor elég hiányosan követed, mi történik itthon a távollétedben! Nem tudom, milyen forrásokból tájékozódsz, de ezek szerint a lényeges infókat nem engeded közel magadhoz, csak mindenről a fideszes papagájkommandó által sulykoltakra koncentrálsz.
    Pedig a net segítségével - mindaddig, amíg nagy barátjáról, Erdoganról példát véve 😠 OV nem nyírja ki a net szabadságát is! - széles spektrumon tájékozódhatsz a valóságról!

    Az meg, hogy mindezen jól szórakozol, még ha nincs is szándékod hazajönni akár soha többé, nem sok beléd szorult hazaszeretetről árulkodik.

    VálaszTörlés
  103. Helló megint nem vagy képben,mielött tényeket közölnél,néz a dolgok után!Simor idejében üres volt a kassza,trükkös szemünél pedig van mindenre!(sajnos) TEK röl csak annyit hogy fletonak is lenne ilyen serege!!Ez már minimum!!Tanulni sosem késö!!!

    VálaszTörlés
  104. Áltasd magad, ha jólesik, és ha ennyire nem zavarnak a tények:

    A 2008-as VILÁGVÁLSÁG után a Bajnai-kormány egy konszolidált gazdaságot adott át az Orbán-kormánynak.
    Azóta pedig Matolcsy a devizahitelekkel kapcsolatos pénzügyi manipulációkkal - a devizahitelesek KÁRÁRA - töltötte fel az MNB kasszáját, hogy az így létrejött többletet azonnal kisíbolja az alapítványaikhoz!

    Inkább javaslom, a fideszszolgálati média helyett nézz RTL Híradót, HÍR TV-t, olvass 168 órát, a neten a 444-et stb., és egyből szembejön veled az IGAZSÁG!

    Plusz nézd meg azt a képet, amit ma déltájban tettem be ide, oszt' gondolkozz el rajta!

    VálaszTörlés
  105. Szerencsétlen hibbant! Ön sujos beteg!

    VálaszTörlés
  106. Hol NEM tanultál helyesírást? Már az orbáni iskolarendszerben?

    VálaszTörlés
  107. Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...

    :O))))

    VálaszTörlés
  108. Kedves PuPu!
    Erről az állományról időnként légyszi készíts mentést, nehogy elvesszen. Ha majd magyar honban felragyog az értelem csillaga, akkor oktatási anyag lehet a lurkóknak, hogy milyen a bugyuta elme.

    VálaszTörlés
  109. Olyan jókat röhögök ezen az "iszonyat államadósság" dumán... Az Euro-zóna államadóssága
    a GDP 89 %-a volt 2016 végén, az USA-é 106 %, Franciaország 96 %, Ausztria 84 %. És valahogyan sehonnan nem hallani halálhörgést. Japán, hát, Japánban van egy kis hörgés, de ott az államadósság a GDP 250 %-a. De azért valahogy csak megvannak.

    Minket Gána előz éppenhogy. de ha igy haladunk, hamarosan utolérjük.

    Viszont Etiópia 33%-kal, vagy Banglades a maga 27%-ával nagyon előkelő helyen van. Afganisztán egyenesen világbajnok a 8,3 %-kal.

    Az államadósság a gazdaságnak csak egyetlen tényezője. És nem is a legfontosabb. A sok okos sufniközgazdász meg beszopja a nagy dumát, hogy mindenek felett való az államadósság nullára csökkentése. És hogy az államadósság "elszállása" volt az eredendő bűn. Lószart, mama.

    VálaszTörlés
  110. Ennyi böszmét klonozni Fleto?

    VálaszTörlés
  111. Kedves PuPu, jól teszed, valóban beszédes kollekció!!!

    VálaszTörlés
  112. Feri azt beszéllik a kocsmában,hogy nem akarsz m.elnök lenni,mert jönnek a migráncsok és te leszel a kalifa! Ez jobban megéri Feri?

    VálaszTörlés
  113. Így hat rátok a kannás + tablettás bor, hogy ilyen okosságokkal traktáljátok egymást?
    Járj inkább könyvtárba!

    VálaszTörlés
  114. Hellot klonozta geci zsolti,Fostos Gyurka fizette! Ferke 164 milliárd forintot nyúlt le, de az EU rá jött!!!!!Szaros fizet mindent!!!!!🗽🗽🗽🗽🗽🗽🗽⛪⛪⛪⛪🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽🚽helló ból 100000 böszmét kell legyártani májusig!!!!! Hajrá Fostos Gyurka⭐🌞🌞🌞🌞🌞🌞🌞🌞🌞🌚Szaros Gyurka mindent vissza fizet,!😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😁😂😂😁😁😁😁😁Húzzunk bele,!!!!!!!!?

    VálaszTörlés
  115. Fleto Pápára és Marcali területére akar😨😨😨😨😨😨😨 betelepíteni 50000 böszmét! A párt neve Bdk. Böszmék Demokratikus koalíciója.frakcio vezetöje szaros Gyurka és bulgár gyurka😬😟👺👺👺👺👺👺👺👺👺😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱😱

    VálaszTörlés
  116. Hajjjrá Aprók, szorul a hurok!" Csurinak szerencséje van, mert Viki nem engedi bántani.Vikinek a böszme többet ér szabadon mint bezárva! A haverok már börtönben vannak, szaros fizet mindent!👅👅👅👅👅👅👅👅👅👅👅👅👎👎👎👎👎👎👎👎👎✊✊✊✊

    VálaszTörlés
  117. Óriási szerencsétek van, hogy a hülyeség még nem adóköteles! A gatyátokat fizethetnétek rá!

    VálaszTörlés
  118. Ha a libsik vonyitanak, az jó, mert Viktor rá lêpett a farkukra! Remélem lesz ez mêg durvább is!!!🎅🎅🎅🎅🎅🎅🎅🎅🎅🎅🎅🎅

    VálaszTörlés
  119. Nem vonyít senki, csöng a füled. Menj orvoshoz, ingyen kipucolja, ha még nem mentek el mind külföldre ebből a csodás rendszerből menekülve!

    VálaszTörlés
  120. Te oda nem kellesz! Oda le kell valamit tenni az asztalra, ami nálad nincs!

    VálaszTörlés
  121. Feri tanulj angolt, 3 éves fiam jobban beszéli a nyelvet, mint Te!!!Legalább ne égetnéd a magyart!

    VálaszTörlés
  122. Tudod, ő nem Soros György pénzén tanulta az angolt Oxfordban, mint a kis kedvencetek, aki most ezt a jótevőjének egy ellene sok milliárd közpénzből indított rágalomhadjárattal hálálja meg!

    VálaszTörlés
  123. Tudod akkor még Feri az oroszt bujta, Oxfordba a böszmék nem mehettek!

    VálaszTörlés
  124. Gondolom, itt élsz, látod, nap mint nap mi történik.
    Elgondolkoztál már azon, hogy mikor az egész országban - sajnos, mint látunk rá példákat, nem is eredménytelenül - minden módon igyekszik elültetni az emberekben a gyűlölködést, ez előbb-utóbb hová vezethet?

    VálaszTörlés
  125. Feri győzni kell, csapj a lovak közé!Húzzunk bele!Ne hagyd hogy Viki bohócot csináljon bellöledd!

    VálaszTörlés
  126. Minden Magyar ember érdeke, hogy egy ütöképes baloldali ellenzék jöjjön létre! De ijjen töketlen baloldalt még nem làttam! A média veletek van!!! Hírtv. Rtlklub.Atv. 168óra.Népszava.És.Indexxx.444.MagyarNNemzet! De hiába a média segítség,nincs szavahihetö ujsàgíro, és politikus sem!!! Êszhez fogtok térni,az biztos!!!Feri nekkkk tudomásul kéne venni hogy fére kellene àlni!!!Hiába akkar jót,Ö politikai000!Ha ezt valaki nem veszi tudomàsul, akkor ez baj!!!

    VálaszTörlés
  127. Fleto értsd meg hogy győzni kell!Ved fel a kapcsolatot Simicskàval,Bolgár Gyurival,Fostos gyurkával,Gudfingal,klingong bánya,Avar jankóval ,Aczél Endrév el,Mészàros Bohóc Tamás ,24.hu bohócaival!👳👳👳👳👳👳👳👳👳👳👳👳👳👲👲👲👲👳👳👳👳👳👳👳👳Gyözni kelllll, harcra fel!!!!

    VálaszTörlés
  128. Húzzunk bellllle!!!!!!!!!Győzni Kelllll!!!!!!!Mikor hozod a migræcsokat Fleto?????

    VálaszTörlés
  129. Mikor hozod már a migrácsokat Feri? Rád szavazunk !!!!!23 millió románt ne engedd be Feri!!!!!elveszik a munkánkat!!!😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨😨👺☠☠☠☠☠☠☠☠☠☠

    VálaszTörlés
  130. Ferinek diplomáját Kádár elvtárs(párt vonalon)adta!Nem leltük munkáját,mert nincs!Érettségie van, semmi más!Meg a demisz kirablása,vargyu haverral!Tanulj nyelvet Te böszme!!!Még az oroszt sem beszéled jól,nem az angolt!Szégyen voltál az Országra.Bugris!

    VálaszTörlés
  131. Feri élt,Feri Él,Feri élni fog!!!!Hass alkoss És a haza eltünik!!

    VálaszTörlés
  132. Azt mondta hugyos Pistabá,hogy be akarsz telepiteni migránsokat,és velük akarsz dolgoztatni éhbérért!Állítólag te leszel a kalifa,feleséged meg a fő mufti.Simicska fizeti a kampányodat,meg Szaros Gyurka!Csak Szarosnak nem tudsz elszámolni a pinzel,mert onnan is csurrantottál Geci Zsótival!Miért kell mindig lopnod Ferri?Sosem elég màr??

    VálaszTörlés
  133. A migránasokat be telepiteni az itt élö magyarakat megfjtani Dolgozo nö egyedulállo egy gyerekkel nemkap kölcsönt mezt atol fél a pénz intézet nemfogja tudni törleszteni az adoságot.Tán a fiataloknak ebben kéne segiteni. Nekem nincs nagy iskola végzetségem de valami nagyon roszul mükődik. Vannak nagyon gyazdgok és nagyon szegények.

    VálaszTörlés
  134. Fleto értsd meg, hogy Győzni Kell!Vedd fel a kapcsolatot Shuulllal,Ö tud nyelveket ,te neked meg van éretségid!Ferrrrrri mikor lesz diplomád? Mikor lesz Dr.cimed?Vagy ahhoz már a lopáson kívül fel kell mutatni valamit?Ejjj Fleto tanulj,végezz el valami iskolát!!!!Te vagy a DK szégyene!Vadai meg Molnár kikupál!!!!

    VálaszTörlés
  135. Talabér István2018. február 10. 12:48

    Ne lopj! Ne ölj!Kiraboltad a nép tulajdonát,szétbasztad a Kiszt, a Demiszt, az MSZP!Mocskos Szarházi Böszme!

    VálaszTörlés
  136. Ingyenessé kell tenni az abortuszt,így tôbb családi pótlék megtakarítható!Migrácsokkal lehet növelni a lélek számot!

    VálaszTörlés
  137. T. Ferenc szereszhet több voksot ha ki lakoltást Orbánék választás után 10-től
    kb.csak 8-ker 170 családot lakoltat Kocsis Máté akkor most csak összes menyilehet
    A nagy család barát fidesz!!!

    EZEK A CSALÁDOK BISZTOS HOGY ORBÁN /SZOLGA/ HELYET MÁSRA SZAVASZATNAK
    TÖBB EZER CSALÁDROL VAN SZÓ

    t.LENDVAI GÉZA 1gezubohoc@tvn.hu 302143211





    VAN SZÓ

    VálaszTörlés
  138. Fleto Viki megint felmosta veled a padlót!!!

    VálaszTörlés
  139. Ferenc van 4 éved, hogy valami iskolát elvégezzz! Tönkre vágtad az egész baloldalt! Elöre megmondtam hogy fére kell
    Állni!!!!Feri a diplomád ,az 000,hogy gondolod hogy egy bugris is lehet miniszterelnök?? Tanulj nyelveket,és vonulj vissza!!!!A háttérböl lehet bohockodni!!!!

    VálaszTörlés
  140. Ferenc van 4 éved, hogy valami iskolát elvégezzz! Tönkre vágtad az egész baloldalt! Elöre megmondtam hogy fére kell
    Állni!!!!Feri a diplomád ,az 000,hogy gondolod hogy egy bugris is lehet miniszterelnök?? Tanulj nyelveket,és vonulj vissza!!!!A háttérböl lehet bohockodni!!!!

    VálaszTörlés
  141. Feri közgàzra jár!!Gyengécske éretssssségie van!

    VálaszTörlés
  142. Feri mikorhozod a migrácsokat?Beszéljél Szarossal hogy buktassa meg Viktort!

    VálaszTörlés
  143. Megbeszéltük Szaros Gyurkával , hogy téged jelölnek az EU Parlament elnökének!A Ceu ad valami diplomát,nyelv vizsgát.pedig Vadai Ági!Mindig szeretjük a hülyeségeidet halgatni,mert mindig bedopsz valami újjjat!!!!👳👺😁😁😁😁😁😁

    VálaszTörlés
  144. Gyurcsány Ferenc egy gerinctelen hazaáruló a javából. Most is azért pofázik hogy létrejöjjön az európai egyesült államok persze Brüsszel irányításával. Csodával, vagy esztelenséggel, önpusztító jelleggel határos hogy Magyarország demokratikus berendezése tehetetlen az ilyen árulókkal szembe!A posztkommunista maradékok jellemtelen, gerinctelen hadswerege élükön Gyurcsánnyal még mindég jelen van a bíróságokon, a művészetben az iskolák tananyagaiban! Feltehető a kérdés hogy tulajdonképpen mi megy itt végbe? Ha viszont a rózsadombi paktumot is figyelembe vesszük, márpedig kénytelenekvagyunk mert tény, akkor azt kell mondanunk, hogy Trianon folytatódik, és e nemzetromboló tevékenykedések élén olyanok állnak mint Gyurcsány, Niedermüller és persze azMSZP, az LMP most már a Jobbik is aki Vona által (hazaáruló pribék szar ember) a DK-val kokettál! Amennyiben a következő évben az európai úniós választások átal nem áll be változás az EU vezetésében, erre kevés a remény, együtt fogunk égni nyugat Európával Gyurcsány és társai örömére. Már csak a remény amely sajnos megfoghatatlan hisz egy képzelet tükröződéseaz marad meg, haldokolva.

    VálaszTörlés
  145. Hát ez a sok írástudatlan féreg meg honnan bújt elő? Csak nem Orbán seggéből? Nem is tudtam, hogy a gracz-i klinikán a pszichiátriai kezelés mellett féreghajtást is végeztek nála...

    VálaszTörlés
  146. Te egy fasz vagy!!!De ilyen barmokbol is sok kell a Dk-nak!!!!😁😁😁😁😁😁😁👳👳👳👳👳👳👳👳👳👳🙉🙈🙊

    VálaszTörlés
  147. Kulturált ember nem ír mocskot!Nem sírni kell,létre kell hozni családi köröket,baráti társaságokat.Ajánlani tudom Olgát,Bolgár gyurit,Vágó pestát,Konok petit.( petit fürdesse meg a Feri,mert büdös mint a Görény!) Ja "lábát is mossátok meg.", Meglehet még hívni Mamokát is.Olga egy kicsit kirettyenti,mindjárt boldogabban ül fel a Szentmihály lovára!Húzzunk bele!!!

    VálaszTörlés
  148. Szentmihály nem tart rá igényt!

    VálaszTörlés
  149. Elképesztő! Komoly tanulmány ez az oldal, és napjainkban igazi csemege visszaolvasni a régi kommenteket. Külön köszönet az oldal szerkesztőjének, hogy nem nyirbálta meg a hozzászólásokat, így kerek és érthető minden. Nekem csak ennyi lenne a hozzáfűznivalóm :)

    VálaszTörlés
  150. Feri .Szargentini mindent megtesz hogy te legyél az EU elnöke!Szaros gyurkabátyád már az Issiászal megbeszélte.hogy.egy ökkörre kell gondolni.mert azt lehet irányítani!!!! Te meg ökör vagy!!!

    VálaszTörlés
  151. Ferenc jó lenne már , ha valami szakmát el tudnál végezni!!Sajnáljuk hogy ennyi idös fejjel sincs iskolai végzettséged!!!!Nincs nyelvvizsgád,mindened lopott!!Még Grósz elv.is kiakadt ràd!!!!!!

    VálaszTörlés
  152. Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...

    :O))))

    VálaszTörlés
  153. Feri nem fekete zászlót kell lengetni,hanem tüntetni,és tüntetni!Éhség menetet kell szervezni,és akár forradalmat is!

    VálaszTörlés
  154. Fleto irány ki a placra .tüntizni-tüntizni,törni zúzni!Nem fürödni kell menni,hanem gyujtogatni,és lopni!Ehhez értetek!

    VálaszTörlés
  155. Vasi képviselök pénzét is lenyultátok Geci Zsoltival,vargyu haverral!Mindent elloptok,amit csak lehet!

    VálaszTörlés
  156. Értsd már meg hogy veled van a nép!!Most kell fellépned,és el söpörjük a mocskot! Vettünk ,26 lovat ,2000,pajzsot,100000 kardot,Merkel ad 500 tankot 200 helikoptert, Makron ad 500000 sárgamellényest.Mikell még Feri?

    VálaszTörlés
  157. Feri irány ki a placra,meg kell dönteni a kormányt! Szaros ad pénzt,Szargentini meg biztosítsa a jogot,hogy át vedd a ha- talmat!Utána már lehet lopni fosztogatni.Makronka is támogat,ö a Dunán tudja küldeni a migrácsokat,neked csak szét kell szórni öket!!😜

    VálaszTörlés

  158. Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...
    :O)))

    VálaszTörlés
  159. Valaki, aki nagyon unja2019. február 5. 22:03

    Istenem, ez egy tahó, sok álnévvel, vagy sok tahó egy aggyal?

    VálaszTörlés
  160. Első felesége nem volt csak második és harmadik ?

    VálaszTörlés
  161. Istenem ez egy bunkó lázadó,maréknyi aggyal! Győzni kell!!Szarrossal!

    VálaszTörlés
  162. Vasi képviselök pénzét is megcsurrantottátok,most meg a MNB aranyrudjait akarjátok lenyúlni Genya Zsótival meg Vargyuval!

    VálaszTörlés
  163. A közelmúltban nagyon megijedtem. Az ATV Nap híre műsorának minden résztvevője egyetértett Gyurcsánnyal. Úristen! Akkora a baj, hogy már a fél hülyék is felismerték, (az egész hülyék még nem) úgy kell nekünk Gyurcsány miniszterelnök úr, mint sivatagban a vizes palack?
    Tegnap este aztán megnyugodtam, minden rendben, pár napja Gulyás, tegnap Fiala gyurcsányozott. De ma reggelre elmúlt az eufória. Valószínűbb, hogy ezek nem félig, hanem egészen hülyék.

    VálaszTörlés
  164. "Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba..."
    Kedves Pupu. A hülye sose ismeri fel, hogy hülye, mert hülye.

    VálaszTörlés
  165. Feri nem hülyézni kell, hanem lázadni,tüntetni,meg kell roppantani a hatalmat!A DK erre képes lehet,ha Szaros támogat!

    VálaszTörlés
  166. Pestuka Iván.
    Kedves Guyurcsány Ur!
    Van egy javaslatom az UNIÓ választásokkal kapcsolatosan.Ez a következő:
    Ne csak a rodákba delegáljanak ellenzéki megfigyelőket.Fontos,hogy legyenek ott isb.De nagyon fontosnak tartom azt,hogy aban a KÖZPONTNTBAN IS LEGYENEK MEGFIGYELŐK,AHOVÁ A SZAVAZATTOK BEÉRKEZNEK,NAGYON FIGYELJENEK ODA A BEÉRKEZŐ ADATOKRA,FOLYAMATOSAN JEGYEZZÉK FEL,DE KÜLÖNÖSEN FIGYELJENEK ARRA,HOGY A KOMPUTERT KEZELŐ SZEMÉLY NE TUDJON BEAVATKOZZNI.Emlékezzen csak a 20118-as választásra:ott a "rendszer"mmeghibásodott.Én biztos vagyok abban,hogy a meghibásodás nem volt véletlen,hanem beavatkozás történt.Az ott lévő AGGODÓ kormányzati személyek figyelték a beérkező jelentéseket és azokat SZÁMUKRA KEDVEZŐTLENNEK TARTOTTÁK.Arra gondoltak,hogy ha ez az eredmény kerül nyyilvánosságra,akkor nekik annyi.El kell számolni minden elkövetett disznoságokrol,válalni kell az ellenzék által megigért következményeket.Cselekedni kell tehát.IRÁNY HEKKER.Meg kell változatni a javukra az eredmenyeket javukra.Mindent el kell k0vetni,hogy a HEKKELES ne kovetkezhessen be.

    VálaszTörlés
  167. Geza! Úgy látom elég gyakran kihírdeted ezen az oldalon, hogy mekkora idióta vagy!!
    Csak így tovább, egyre kevesebben vagytok.

    VálaszTörlés
  168. Fogj össze Ujhülyével és Bangánéval,S ti hárman gyözni fogtok!

    VálaszTörlés
  169. Mondtam hogy gyõzni fogtok, mert egységben az erö!Feri mikor kezdhetjük meg a lopást? Mikor jõhetnek az afrikai telepesek?Az EU már a miénk lesz,ha te is akarod ,és Klára nem akar azonnal rabolni,mert sok a !lóvé!

    VálaszTörlés
  170. Mikor lessz diplomád ferri? Mert állítólag a fittyesznek van egy bombája rád nézve.Miért nem tudtál egy diplomát elvégezni? Vagy nyelvvizsgát?Hány vizsgád van ferri!? Kérlek a diplomád mutasd be a népnek!!!!!(azt a Pécsit ne ,mert az hülyeség!)

    VálaszTörlés
  171. Feri patkányképüt ne engedd,lopni!Ló fejü Klárát,küld rá Viktorra!! Te meg ne igyál annyit!!!!!!Gender szakra iratkozz be ,talán lessz valami végzettséged!!

    VálaszTörlés
  172. Feró kezdjük meg a nagy rablásokat,mert már kér a nép most aggyatok neki! Vedd át a hatalmat!

    VálaszTörlés
  173. Tájékoztatásul:
    Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...
    :O)))

    VálaszTörlés
  174. Feri most meg már zsarolszis,nem elég hogy lopsz,rabolsz ,!csalsz!! Mijen ganéj ember vagy te???

    VálaszTörlés
  175. Kedves Feri! Követeljük töled hogy intézd el Szaros Gyurkánál,hogy buktassa meg a Viktort,és akkor átveheted a hatalmat!!!!

    VálaszTörlés
  176. Tájékoztatásul:
    2020-ban is itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...
    :O)))

    VálaszTörlés
  177. Feri szarossal intéztesd el a törpét,hogy hatalomra kerülj, mert ezt a válságot csak Te tudod kezelni!Neked már hatalmas gyakorlatod van bent!!!

    VálaszTörlés
  178. T.feri tudom hogy ész dolgában nem vagy gazdag,de azt jól ismerted fel hogy lázadni kell!! szarkupacnak mond meg hogy támadja meg a forintot,hogy megbukjon a Viktor!

    VálaszTörlés
  179. Fleto többet kell szerepelni,mert olyan jókat lehet rajtad röhögni.

    VálaszTörlés
  180. Kösz Feró a pinzt,tudtuk hogy számíthatunk rád ,Éljen Gy.pata!

    VálaszTörlés
  181. Feri már megint lopni akarsz!

    VálaszTörlés
  182. Fostos pénzét lenyultad,ló fejü klárival,nem hogy a Pestiek köszt el lett volna osztva.De neked rabolni kellett, még az adományból is!!🍺

    VálaszTörlés
  183. Hatalmas barom vagy te Feri,a hülye bandáddal együtt!

    VálaszTörlés
  184. Tisztelt Feri!Végre gyöztünk!VEurópai béreket akarúmk.és Európai Nyugdíjat is.Európa Segít!!!!!!

    VálaszTörlés
  185. Nekem egészség kell,nem segéj! Várunk, hogy végre kormányoz!

    VálaszTörlés
  186. T cím!! Tudjuk, és ismerjük, hogy Ferinek nincs iskolája klárival. Klári 7 általánosig vitte,Bolllgár Gyuri tanfolyam ával!!!!!Röhely ,Dr Gyurcsány?Dr dobrev! Vágó pityunak legalább van teknikuma,Vadainak sok végzettsége,Molnár profi.Nem értjük hogy mér kell idiótákkal neki menni a választásnak?????

    VálaszTörlés
  187. Feri már megint lopni akarsz!

    VálaszTörlés
  188. 2021-ben is Itt benne hagyok minden szart, hadd olvassa az értelmes jobboldali, hogy kikkel került egy társaságba...
    Ez a Mátrai István viszont annyira tetszik, és szegény annyi dolgot nem ért, de nem is csoda...

    :O)))

    VálaszTörlés
  189. Feri vedd fel a kesztyűt,makit végezd ki!Induljon az uthenger!
    Ha kell meghalunk érted! Hajrá!!!!!!

    VálaszTörlés
  190. Mátrával már megint lopsz Feri! Mi lesz így belöled??lopó???

    VálaszTörlés
  191. Nem azt mondták Feri, húzz a picsába!!

    VálaszTörlés
  192. Feri bácsi!!!!!kérem hozzon létre árnyékkormányt, vagy hívja be a zselé katonáit!!!! Leváltani ojbant,veled!

    VálaszTörlés
  193. Feri itt az ideje hogy át vedd a vezetést, mert ezt az országot fel kell virágoztatni!! Bidé ebben segít! Ad pénzt fegyvert,lovakat,kardot,buzogányt. Csináljuk meg bazmeg!

    VálaszTörlés
  194. Tisztelt Ferenc bajtárs!
    Kérem hogy a megalakuló ellenzéki formációt had vezesse fegyör, mert ö tudja biztositani putyinka semlegességet!!!!!? viktort leváltani!!

    VálaszTörlés