NÉMETORSZÁG CSATLÓSA

Kísérteties a hasonlóság, - Németország már megint száguld egy újabb háborús vereség felé.
Valamiért azt hiszik, hogy nekik keleten kell hódítaniuk, pedig a történelem már néhányszor figyelmeztette őket, hogy illúzióikért keserves árat kell fizetni.
Európa államainak szövetségi viszonyai átrendeződtek, ezen belül a múlt század változásai a hajdani ellenségeket szövetségessé tették, egyeseket felértékeltek, másokat talonba tettek.
Anglia világpolitikai helyzete gazdaságilag is, katonailag is megrendült, birodalma szétesett, és ma hajdani dicsősége romjain merengve mutogatja elsorvadt izmait, próbálva maga helyett kölcsönvitézzel harcolni - a miért is?
Franciaország ha olyan erős lenne, mint láttatni szeretné, Macron kitúrhatná Napóleon sírját az Invalidusoktól, hogy helye legyen majdani koporsójának, Oroszország legyőzőjének.
Egyelőre ez még csak terv, ma még meg kell elégednie egy-két, felesége által kiosztott nyaklevessel, de ami késik, nem múlik.
Belgiumot a frász töri, mert ők kezelik a "befagyasztott" orosz vagyont, mely után sokan kapkodnak, de sikerük a világ pénzügyi politikájára - és Belgiumra -  katasztrofális eredménnyel járna.
Svédország, Finnország legszebb hagyományaikat követik, mikor nekimennek Oroszországnak.
a svédek sok évszázados vereségükért, a finnek csak úgy, megszokásból izmoznak kicsit, feledve a múltat, és feledve a nyugalmat, melyben az elmúlt évszázad második felében részük volt.
A balti törpék fenekébe gőzkalapáccsal sem lehetne beverni egy zabszemet sem, a népességük negyede orosz nemzetiségű - emlékeztetnek hajdani kollegámra. aki a Trabant ablakából öklét rázva fenyegette a kamionost: eltiporlak!

És a lengyelek!
Hát ők aztán maga az állatorvosi ló, melyen Európa összes nyavajáját tanulmányozni lehet.
Ők utálják az ukránokat, - százezer halottat eredményező közös történelmi múltjuk van, egyébként meg rettegnek az ukrán mezőgazdasági áruk dömpingjétől, és a két nacionalizmus gyűlöli egymást.
A lengyelek ezen kívül még gyűlölik a németeket a Német Lovagrendre visszamenőleg, gyűlölik az oroszokat a Varsói Nagyhercegségre visszamenőleg, mindkettővel háborúztak is a múlt században, de egyikkel sem bírtak, hát még a kettővel...
A csehek osztrákok, hollandok, olaszok, spanyolok, portugálok csendben várnak, a dánokban felébredt a viking, - majd elalszik megint nyugodtabbidőkben.
A szlovákok szláv identitászavarukkal küzdve ingadoznak, mint a középparaszt, mi meg próbálunk egy lyukból fújni hideget és meleget - változó sikerrel.

De itt van Németország is. mely  nyolcvan éven keresztül reálpolitikát folytatott, területén USA és NATO támaszpontokkal, de "saját jogon" soha nem csörömpölt két világháborúban kicsorbult kardjával.
Gazdasági erejét tekintve bátran pályázhat az EU vezető pozíciójára, de most mintha vérszemet kapott volna, katonai sikerekre vágyik.
Boris Pistorius német védelmi miniszter olyan jövőt vizionál, melyben a német hadseregnek ismét készen kell állnia az oroszok elleni harcra, és ez vérfagyasztó. 
A német militarizmus veszélye sejlik fel, az eltitkolt revansvágy ködlik fel.
Nem számít az, hogy a múlt században történelmi lehetőség adódott a múlt békés lezárására, nem számít, hogy Európa békés és jövedelmező kereskedelmet folytatott az oroszokkal, most itt a lehetőség megmutatni, hogy Deutschland, Deutschland... 
Nem biztos, hogy jó a helyzetértékelésük, nem biztos, hogy a hadiipari komplexum érdeke egybeesik a német nép érdekeivel.

Az oroszoknak nem terület kell, van nekik elég, még gondot is okoz a nagysága.
Az oroszoknak békés kereskedelem kell - és biztonság.
Ma Európa - Németország vezetésével - ezt a biztonságot veszélyezteti, és eszébe sincs figyelembe venni Oroszország jogos érdekeit, még most sem, mikor az oroszok az ukrán példán bizonyítják, hogy velük nem lehet az erő nyelvén beszélni.
Európa hanyatlik, és elszalasztotta a lehetőséget, hogy Oroszországgal összefogva jelentős világpolitikai tényező legyen.
Amerika a hasát fogva röhög...
Nem kellemes ez nekünk sem, a történelem folyamán megint a vesztes oldalon találhatjuk magunkat.
Az eddigiek során minden vesztett háborúnk az ország eljelentéktelenedésével járt, most se prognosztizálható más.
Nagy kár, hogy a nép ezt nem érti, és ábrándokat hajszol - már megint...
Virágzik a ruszofóbia, nekem meg időnként eszembe jut a Brian élete című film: Mit kaptunk mi a rómaiaktól?
Ki tudja, mi lesz ennek a vége, majd gyermekeink meglátják.
Vagy elpárolgunk és a Föld nevű bolygón kivirul a patkányok, skorpiók és a tobzoska  civilizációja.

Nagy a tét...

:O)))

HOL VAGYTOK RÉGI BARÁTOK?

 

Hát először is éljen november 7,  a Nagy Októberi Szocialista Forradalom száznyolcadik évfordulója, ha jól számolom.
azt hiszem én vagyok az egyetlen ma aki erről a napról megemlékezik, sic transit glória mundi, ugye...
Hallgatnak a haszonélvezők, hallgatnak azok akik magukat a következmények áldozatának tartják, és joggal, mert egy nagyon szűk réteg kivételével a változásoknak mindenki haszonélvezője volt.
Az a hatvan holdas hatgyerekes paraszt is, akinek utódai ma belegebednének, ha úgy kellene élniük, mint hajdan felmenőik éltek, hallgat a hajdani nincstlen proli kikupálódott dédunokája és fensőbbségesen lesajnálja a ma nincstelenjeit.
A kispolgárnak, ha ránéz a naptárra, előre nyújtva görcsbe rándul a keze, a bevésődést még nem sikerült törölnie.
Bánatosan emlékszik arra, hogy évtizedeken keresztül ezen a napon nyújtogatta a kezét a jutalom után, mellyel a szocializmus építésében végzett kiemelkedő munkáját jutalmazta munkáltatója.

Bár ma már szinte nyoma sincs, de hasznos volt azért az a forradalom.
Természetesen, mint minden forradalom kegyetlen és szélőséges volt ebben a tekintetben a hatékonyság aránya a guillotine és a géppuska arányának felel meg.
Abban sem volt szerencsénk, hogy a hatalmat a változások nevében évtizedekre magához ragadta egy ázsiai típusú despota.
A magyar nép számára meg a realitások soha nem érdekesek, a jólétet természetesnek veszi, az neki jár, viszont szeret félni.
Bezárkózva a spejzba lehet kicsit lázadozni, hogy aztán a hétköznapokban vad bokacsattogtatások közepette fényesre nyalja a mindenkori felsőbbség bánatos ülepét.
A mindenkori elnyomók számára darabideig hasznos az emlék, van némi visszatartó ereje a folyamatos elpofátlanodás rögös útján.
Csak azok az emberek hiányoznak, de azok nagyon, akik látják ezt az elembertelenedett világot és változtatni szeretnének rajta.
Persze ehhez idő kell, hogy egyre többen elkezdjenek gyanakodni, hogy talán mégsem az egyéni önzésre és törtetésre alapozott kapitalista társadalom fogja kivezetni az emberiséget abból a gödörből, melyet, mint a halálraítéltek megástak maguknak.

Éljen hát november hetedike és azoknak az évtizedeknek az emléke, mikor az ember ember lehetett, mikor mindenki előtt nyitva állt a felemelkedés, a művelődés és a kultúra kapuja.
Csak megjön az ember esze egyszer...

:O)))

 

EURÓPA ELRONTÁSA

 

Legszívesebben  a klasszikust idéztem volna, csak a kötelező mértéktartás tartott vissza, - viszont a mondat végére ide is illik a minősítés: "de nagyon!"
A materialista Isten lássa lelkem, szeretett miniszterelnökünkhöz való viszonyom leginkább Harangláb kukoricagölödinhez való viszonyához hasonlítható, de ez leginkább emberi minőségének tudható be.
Merthogy vaskeze erősen enyves, arany lába a demokráciától oly távol áll, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől anno, továbbá kispályás és bosszúálló.
A történetírás úgy fog emlékezni rá, mint arra a magyar miniszterelnökre, aki református létére szentet csinált egy metodista lelkészből - a pápát már kezelik sárga irigység ellen...

De ahogy egy kleptomániás orvos is lehet kiváló diagnoszta, az kétségtelen, hogy jobban fel tudja mérni, hogy merre tart a világ, mint az Európai Uniót jelenleg vezető táposcsirkék és a francia kiskakas.
És az is kétségtelen, hogy az a szervezet, mely a saját szabályit se tartja be, megérett a pusztulásra.

Márpedig az Unió, melynek statútuma konszenzusos döntést ír elő miden fontos kérdésben, most éppen azon mesterkedik, hogy hogyan lehet kizárni az uniós csatlakozást eldöntő szavazásból Orbán Viktort - és ezzel Magyarországot.
Már a Magyarországot illető pénzek visszatartása is necces, hiszen a jogállami kritériumok be nem tartására hivatkozik, ugyanakkor elindítaná a csatlakozási folyamatot egy olyan állammal, melyben háború dúl, melyben tombol a korrupció.
Ahol a katonáikat a utcán fogdossák össze, mely ország terrorista eszközökkel vívja harcát az oroszok ellen.
Harcát azért, mert nem volt hajlandó a majd' magyarországnyi orosz (és mellesleg a magyar) kisebbségnek megadni az identitásuk megtartásához szükséges legalapvetőbb jogot - az anyanyelv használatának jogát, és lőtték őket, gyilkolták saját állampolgáraikat.
És az Unió nem emel szót a balti országok hasonló nemzetiségi politikája ellen, az orosz nyelvű kisebbség kiutasítása ellen, holott ez nem csak az emberi jogokkal, de a józan ésszel és az európainak mondott és felsőbbrendűnek vélt etikával is szembe megy.


Európa egyébként is szembe megy a józan ésszel, saját maga alatt vágja a fát.
Az energiahordozók az oroszokkal való mindenáron való szakítás miatt jelentősen megdrágultak, ezt valamelyest ellensúlyozza bizonyos szektorokban a termelés - és így a kereslet visszaesése.
De ez azzal járt, hogy a műtrágyagyártás, az üveg és kerámiaipar, az aluminiumgyártás és a papíripar  komoly gondokkal küzd.
Az európai autógyártás is ezer sebből vérzik a kínai, japán és koreai konkurencia, az elektromos hajtás megjelenése óriási kihívás elé állítja az európai márkákat.
Németország leállította atomerőműveit, de napirenden van a működőképes erőművek újraindítása.
Az Unió képtelen kezelni a migrációs problémát, rengeteg a feszültség, és részben ez az oka a szélsőjobb megerősödésének.
A hab a tortán Amerika nyomása és az ukrán háború, a fegyverkezési őrület, mely elszívja a pénzt a társadalmi feladatok megoldása elől.
A tetejében az Unió jövőjét is másként képzelik el a globalisták, ezen belül is más az elképzelése a mainstream értelmiségnek és a józan többségnek, és más az elképzelése a nemzetállamok szerepének megtartásában érdekelteknek.
A kis államok jogait a nagyok szívesen korlátoznák.
A modellek közötti különbséget hozzávetőleg a szövetkezeti forma és a hadiipari óriásvállalat irányításban meglévő különbséggel lehetne szemléltetni.
A hadiipar felfuttatása is baljós jel, - azt szokták mondani, ha egy színdarabban a kellékek között szerepel egy falra akasztott puska, akkor az előbb-utóbb el is fog sülni.
A hadianyag-készleteket előbb-utóbb selejtezni kell, és még egy háború is olcsóbb, mint a megsemmisítés.


Európa bajban van, kérdés, képes lesz e önerőből kimászni a gödörből?
Pillanatnyilag nem ez látszik.
Az oroszokkal ütközni öngyilkos vállalkozás volt, semmi nem indokolta a szükségességét, kivéve a hadiipar érdekeit és a több évszázados angolszász törekvéseket Oroszország gyarmatosítására.

Mi lesz a vége a világ újrafelosztásának?
Valószínűleg Ázsia dominanciája, az USA szerepének lassú csökkenése, többpólusú világ.
Magyarország pedig - ha óvatos és mértéktartó -, ismét kompország lehet.
Ha nincs szerencsénk, akkor továbbra is két torzsalkodó csoporttal a fedélzeten, örök veszélyben, hogy a nagy lökdösődésben a komp felborul.
És akkor mi eltűnünk, mint az avarok vagy a vizigótok.
De az is lehet, hogy Európa is eltűnik jelenlegi formájában.
Az európai ember önelégült, nacionalista, kirekesztő, és ez nem biztató jel a jövőre nézvést.
Bár megjönne az eszünk, míg még erre lehetőségünk van...

:O)))