OLDALAK

2026. február 15., vasárnap

HOGYAN BUKTASD MEG PUTYINODAT?



A neves biztonságpolitikai szakértő az Index szerint elmondta, hogyan lehet megbuktatni Putyint.
Trump a védjegyéül szolgáló haját tépte - hogy ez nekem nem jutott eszembe!
Az európai vezetők átmenetileg felhagytak kedvenc torzsalkodásukkal, miszerint ki legyen a kapitány a süllyedő Titanicon, az orosz nagykövetségen égtek a titkos telefonvonalak, Putyin átmenetileg a Kreml atombunkerébe menekült, ahol hosszasan tanulmányozta a budapesti ötemeletesnél magasabb házak listáját miközben a fejét csóválta: Petya, Petya, ezt azért nem kellett volna...
Csak akkor nyugodott meg kissé, mikor rettegő beosztottjai értesítették a hírről, hogy Magyar Pétert sikerült végre összekenni egy lapát szarral, és Viktor Győzevics pozíciója javult egy hangyafaxnyit, tehát legalább erről a területről nem fenyegeti azonnali veszély...
Mi mindent túlélt pedig már, hányféle rákot, merényleteket, egy feleséget, ki tudja hány barátnőt, és most oda legendás túlélési képességének titka - hát hová is jut így a világ?
Felóvakodott a bunkerből, leült íróasztalához, és elkezdett válogatni a selypítős Vologyának szánt jégcsákány-modellek között, aztán elvetette az ötletet, és visszatért a már bevált alsógatya-mérgezéshez, mint célravezető módszerhez.

Meg nem értem, hogy kinek és miért van szüksége ilyen marhaságokkal kábítani a nagyérdeműt - persze a szerzőt és a szerkesztőt kivéve, mert azért a honor az csak honor, és a médiafelületet sem lehet túróval megtölteni, de hát annyi minden történik mostanában a világban, amit meg lehet szakérteni...
No persze a tudományos küllem sok mindenre lehetőséget ad, különösen akkor ha harminc éven át azt verik a nép bölcs fejébe, hogy az angolszász típusú parlamentáris demokrácia a létező világok legjobbja, és amelyik társadalom eltér ettől az angolszászoknak megfelelő gumi-etalontól, az fujdecsúnya, a benne élő emberek ostobák, vezetőik rongyemberek, tisztségviselőik talpnyaló bábok, mígellenben mi olyan okosak vagyunk - mint ahogy a költő írta -, a segünkben is felyünk van! 
Nem mennék most bele a demokrácia cégére alatt elkövetett bűnökbe, pedig csak az elmúlt évszázadban is bővelkedtünk bennük.
Nem mennék bele a demokratikusnak mondott politikai rendszerek vezetőinek változatos trógerságaiba, bűneibe, álszent szemforgatásaiba, tömeggyilkosságaiba, Hirosimába Vietnamba, Irakba, Líbiába, vagy legújabban Venezuelába, - ezrével lehetne pedig sorolni a példákat.
Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy társadalomszervezési modell egy adott országban évszázadok, évezredek alatt alakul ki, az adott társadalom tagjai számára az a természetes és minden ezzel ellentétes, rájuk kényszerített viselkedési forma lepattog róluk, mint földhöz vágott pléhbögréről a zománc.

Az orosz nép például erős, autokrata vezetőkhöz szokott, Rettegett Ivánhoz, Nagy Péterhez, Sztálinhoz, a cár atyuska feltétlen tiszteletéhez - mellesleg ez volt számára kifizetődő is, mert aki nem így viselkedett, az rövidesen alacsonyabb lett egy fejjel.
Az évszázadokon keresztül bevésett viselkedési forma a mai napig megmaradt, és a Szovjetunió esetében sem okozott zavart, hisz annak népei is autokráciákban éltek, mióta az eszüket tudták, meg ezer év.
Meg kell jegyeznem, hogy a leghatékonyabb államforma a brit tudósok szerint is a felvilágosult abszolutizmus, és Európa ma éppen ezt a tételt iparkodik visszaigazolni...
Aztán itt van Ázsia, a maga tekintélyuralmi rendszereivel.
Ázsiában az emberek között hierarchia megkérdőjelezhetetlen, kezdve a családon és befejezve az állam első emberén, és ez nem okoz törést senki lelkében, hiszen évezredek óta ezt szokták meg.
Nem csak Kínában, de például ha évtizede itt élő vietnami barátomhoz látogatóba jött a bátyja, akkor azonnal ő lett a család feje, megkérdőjelezhetetlenül döntött a család dolgaiban és a barátom ezt - magyar felesége legnagyobb álmélkodására - természetesen tudomásul vette.
Afrika törzsi világ , ott nincsenek nemzetek, csak törzsek vannak, és amikor az angolok az egy területen együtt élő törzsekből mesterségesen államot csináltak annak a ruandai népirtás lett a vége.
Az amerikaiak Irakban Szaddam elfogása után nem tudták elfojtani a belső harcokat, mire Szaddam azt mondta, hogy adjanak neki egy tiszta egyenruhát és némi műsoridőt a televízióban, és huszonnégy óra alatt véget vet a harcoknak.

De nem kell messzire menni, saját magunk is kiváló példa lehetünk.
Hiába élt a magyar nép a Kádár rendszer vértől iszamos esztendei alatt olyan jólétben, mint előtte ezer évig és utána feltehetőleg még párszáz évig sosem, a népnek errefelé autokrácia kell, és ezen nem segítenek a demokrácia kulisszái.
A magyar nép mindig küzdött - és többnyire vesztett - valakik ellen, legyen az tatár, török, német, orosz és még aki erre járt, és ehhez igazította túlélési stratégiáját.
Ebből adódik a sírva vigadás, ebből, hogy ha bemegy valaki valahová egy forgóajtón egy magyar előtt, a magyar lép ki előbb, ebből, hogy nálunk az adócsalás nemzeti sport.
Ebből adódik a magyar paraszt alázatos sunyiskodásba rejtett mohósága, a székely góbé primitív és átlátszó ravaszkodása, a magyar proli felfelé lenézése, az alaptalan kivagyiság, más nemzetek lebecsülése ami olykor egészen vicces mondatokat szül, mint például a magyar baka egy szál puskájának összevetése az amerikai atomarzenállal, amit egy hajdani képviselőnk volt kedves büszkén elkövetni...
És ebből adódik napjaink rémálma, a következő választás nevetséges ostobasága, amikor a magyar társadalom úgy akar harcolni az egyik autokrata ellen, hogy biankó csekket ad valakinek, aki elődje emlőin nevelkedett, abban a környezetben szocializálódott és eddigi működése se sok jóval biztat.
De hát ilyen ez a folyamat: egyet előre-kettőt hátra, és most az egész világ a két hátralépés fázisában van - legalább nem lógunk ki a trendből.
Hogy aztán ez néhányunknak nem tetszik?
A történelmet ez nem érdekli, csak hömpölyög előre a maga útján, és még annak is örülhetünk, hogy élve tanulmányozhatjuk.

Ne legyünk telhetetlenek...


:O)))


 




2026. február 1., vasárnap

HÁT ÉN IMMÁR KIT VÁLASSZAK?

Hihetetlenül nehéz helyzetben találtam magam.
Nyakunkon a választás, és én nem találtam pártot, melyre jó szívvel leadhatnám a szavazatomat.
A prognózisok szerint négy pártnak van esélye bejutni a Parlamentbe,  ebből egyik a Fidesz, melynek sikerült az elmúlt évek során teljesen lejáratnia magát, és amelynek kormányzása egyszer még a maffia-kormányzás szinonimája lesz, eleve kiesik nálam a jelöltek közül.
Egyébként is, szerintem csak tréfás kedvű kölykök nevezték el hajdan az atlantista mainstream nyomására így kreálmányukat, mely igen rövid hezitálás után Orbán Viktorrá lényegült, és ez - még az elején - végképp betette nálam a kaput.
Már az indulása sem tetszett, mikor a velejéig hazug újratemetési ceremónia során a kis vékony, szőrös figura haláltmegvető bátorsággal kivetette magát a földszinti ablakon, mire az összes nagymama ájultan összepisilte magát.
Később aztán már hiába lógott ki a lóláb, hiába derültek ki Orbán látogatásai a Sepsi dohánybirodalom büntetett előéletű fejénél, Pintér olajbizniszei, a rendőrautóban magát öngyilkoló bűnözőről, a kellemetlenné vált felcsúti juhász kocsijáról leesett létrájának ügye, a hívőknek már mindegy volt - komcsi hazugság, ugye.
Azt szokták mondani, hogy a rendszer korrupt, de ez nem egészen igaz, hiszen a rendszer  nemigen szokta törvényellenesen lekenyerezni céljai elérése érdekében az állampolgárt, legfeljebb megveszi kilóra, mint a kacsát, - ez nem egy korrupt, hanem egy bűnöző rendszer.
Nem tudom, hogy Putyin fogja-e, és ha igen, mivel a Mi Boldogságunkat, de sajnos ahogy Ázsia szerepét látja a világ jövője szempontjából, az kétségtelenül reális, habár politikája klasszikus hintapolitika, aminek szinte soha nem szokott jó vége lenni.


Ellenfelének a jelenlegi európai atlantisták Orbán megelőlegezett reinkarnációját alkották meg Magyar Péter személyében, aki egy hisztis miniszterfeleség szerepét hozza egy másodosztályú szappanoperából.
Pártja, a Tisza olyan, mint egy szabadkőműves páholy, titkai számosak.
Az utolsó percig titkos, hogy kik akarnak képviselni bennünket, de talán jobb is.
A módszer kiváló lehetőség az eddig a perifériára szorított karrieristák érvényesülésére.
A jelöltek kiválasztása cirkusz az ostobáknak, aki azt hiszik, hogy politikussá lenni a világ legegyszerűbb dolga, jobb esetben választással, rosszabb esetben kinevezéssel megy.
Nálunk vegyes rendszer van, a Vezér vagy a Megváltó kinevezi, aztán a szekta majd megválasztja a jelöltet, akiről a hívő az ő rengeteg eszével azt gondolja, hogy felbukkanása isteni csoda.
Hogy miért is nem ismerte senki eddig, az bizonyára határtalan közéletiségének eredménye.
Program pedig nincs, hiszen ha a Fidesz programja is ennyi, akkor bizonyára az is meggyőző, ha azt mondjuk, hogy ha elárulnánk, senki sem szavazna ránk - pedig dehogynem.
Ennek a társadalomnak csak ígérgetni kell, azt szereti, de nagyon.
Az volt a mondás, hogy Magyar a kampányát majd saját vagyonából és adományokból folytatja, erre nem kiderül, hogy kampánya alatt saját vagyona még nőtt is?
Ez nem lenne baj, a baj az, hogy senki nem tudhatja, ki finanszírozza őt is szektáját, hiszen ingyen leves nincsen, egy esetleges választási győzelem után pedig fizetni kell.
Egyébként is van egy olyan érzésem, hogy ez a formáció Orbán biztonsági intézkedése esetleges választási veresége esetére, hiszen olyan régen van kormányon, hogy még lelkes híveinek egy része is megunhatta, a nép másik fele meg azt mondja, hogy Orbánnál még ez a neveletlen és elkényeztetett budai zsúrpubi is jobb lehet.
Pedig mindegylófax.

A Mi Hazánk számomra eleve kiesik, engem nem vonz a nacionalizmus, mosolygásra késztet a magyarkodás, ami itt a hadak útján elég vicces is.
Errefelé senki nem tudhatja, melyik felmenője volt rabbi a kazároknál, esetleg mongol harcos, német lovag fegyverhordozója, vallon katona, svájci vagy olasz zsoldos, sváb betelepülő vagy cigány cimbalmos, ukrán, német vagy kazah katona - a történelem éppen hogy keverte a kártyát... 
Bennem nem él nosztalgia a Magyar Királyság iránt sem,- lakosságának jó, ha fele volt magyar nemzetiségű, és Trianont is egy eltékozolt lehetőség eredményének tartom, mintsem nemzeti tragédiának. 
Nem tudok szent gyűlölettel nézni más nemzetekre, nem utálom a németeket, mert mióta csak a magyar állam fennállt, mindig arra törekedtek - és általában sikerrel - , hogy vazallus-államukká tegyenek bennünket, nem utálom az oroszokat, akik akkor jöttek, ha hívtuk őket, nem utálom a románokat, akik csak saját identitásukat akarták megélni, sem a többi népet, akiknek függetlenségi törekvése csak tükörképe volt a magyarság szupremációra való törekvésének, és az akció reakciót szült.
A párt egyébként lapul, mint lapulevél a fűben, ahogy egy potenciális koalíciós partnerhez illik, vagy aki kívülről akar támogatni egy olyan pártot, melynek szavazói koalíciókötés esetén farokfelcsapva  hanyatt-homlok elrohannának világgá.

Marad tehát a DK, mely annak dacára, hogy soha nem tartottam baloldali pártnak, mégis közel állt hozzám, mert azt reméltem, hogy a kor letőségei között megpróbál adekvát válaszokat adni a társadalom kérdéseire.
Sajnos ez is vezérelvű párt lett, és számomra - bármennyire is rokonszenves volt ez a vezér - nemigen tűnt demokratikusnak, mégha ő maga rendületlenül hitt is ebben.
A demokrácia ugyanis - többek között - folyamatos kontrollt jelent a vezetőknek választottak felett, és nem enged teret a művészi improvizálásoknak, a pocsék káderpolitikának, melynek most Dobrev Klára issza a levét.
Minden szervezetet fenyegető veszély, hogy a vezetői köre beterjessé válik, elveszti kapcsolatát a társadalommal és azt hiszi, hogy a körön belüli harc elegendő a társadalom jobbá tételéhez.
Nem vagyok biztos abban, hogy most, hogy a párt új vezetőt kapott, ez elégséges a változáshoz.  
Az pedig, hogy a közelgő parlamenti választás majd alkalmat ad néhány prominens szereplőtől való megszabadulásra, inkább sajnálatos, mint örömteli.
Dobrev Klárát szeretném technokratának látni, profi politikusnak, aki átlátja a pályát.
Neki még azt is el tudom nézni, hogy atlantista húrokat penget, ha nem viszi túlzásba, jóllehet megeshet, hogy tévedni fogok, végtére is nőből van és ez azért feltételez némi érzelmi befolyásoltságot.
Legutóbbi javaslata a határon túli magyarok választójogának visszavonásáról mégis elhiteti velem, hogy a DK és személyesen ő komolyan gondolja azt, hogy ezt az országot jobbá lehet tenni.
És hogy a demokráciához vezető út első lépésének ez is megteszi.
Nem lehetett könnyű meghozni azt a döntést, hiszen eklatáns példája annak, mikor a józan ész szembe megy a felkorbácsolt érzelmekkel. 
Az emberek szeretik azt hinni, hogy a magyar nép egységesen gondolkodik, pedig a fenéket.
Sajnos, ez a társadalom meglehetősem önző, haszonelvű és a rendszerváltás sajnos azokat igazolta vissza, akik ezt az elvet követik, hamar lepattogzott a Kádár-rendszer alatt a társadalomra rakódott közösségi máz, - a kapitalizmus az egyéni érdekek elsőbbségére épül. a liberalizmus szintúgy,.
A nép ezt választotta, és mégis csodálkozik a harácsoláson, a "kaparj kurta, neked is jut" mentalitáson, én meg a népen csodálkozom, hogy csodálkozik.
Nem baj, majd Bécsben nyit cukrászdát - vagy kisnyúl...
Nem igazáb vagyok híve a protest-választásoknak, nem hiszek abban, hogy mindegy, hogy ki csak Orbán ne, miközben szentül hiszem,. hogy a magyar nép nála azért jobbat érdemel.
Nem azért mert annyira kiváló, nem azért mert annyira okos, mert meg tudja becsülni a jódolgát, hanem mert olyan, mint egy tehetséges, de neveletlen, telhetetlen kisgyerek, akit  az érzelmei és a fantáziája visz.
Kellene egy kis szerencse neki végre, hátha most már felismerné...

Az egyéni képviselő kérdése más dolog, abban pedig miért bíznék, aki ebben a ciklusban állandóan a Fidesszel szavazott, és még mikor bebizonyosodott, hogy politikai blöffhöz adta a nevét, akkor sem korrigált?

Hát, majd meglátjuk, ezt mondta a vak is, ugye, - de míg élünk azért remélünk!


:O)))

2026. január 23., péntek

SZEKTÁK ÉS PRÓFÉTÁK



A téma mindenfelé a soron következő választás.
Az általam is tisztelt választási szakértő is elmondta véleményét, a civilek is esélylatolgatással töltik unalmas óráikat - folyik a hitélet Magyarországon.
Már régen nem pártok kérik a választók bizalmát, hanem szekták, próféták vezetésével folyik a kollektív ájuldozás, a beszédeken való lelkendezés, a hívők már csak a hanghatásra reagálnak, jóllehet az egyik guru egy őszinte pillanatában elmondta, hogy nem azt kell figyelni mit mond, hanem azt, hogy mit csinál.
A híveknek ez nem számít, őszinte hittel verik a fejüket a falba, és nézik a produkciót: két macska vagyok és játszom egymással.
Nopersze, csak a hazai pályán, mert egyébként együtt szavazunk, együtt haladunk, mögöttünk lemmingek százezrei tartanak naiv lelkesedéssel az óceán felé, hol majd - fuldoklás közben - elpusztíthatatlan optimizmussal megállapítják, hogy már megint elkúrtuk.
Nem kicsit, nagyon...


Minden ász a hatalom kezében van.
A pénz, melyet most szórnak, mint a pelyvát, hogy aztán majd kiemeljék a lekenyerezettek zsebéből. anélkül, hogy azok észrevennék.
Csak szidják az inflációt, melynek semmi köze sincs a politikához, hiszen infláció csak úgy lesz, mert a gonosz és telhetetlen kereskedők felsrófolják az árakat.
Ha meg a másik macska diadalmaskodik, akkor hadd kapja amit érdemel, ha mi maradtunk volna, már régen tejjel-mézzel folyna a Duna, de majd ha visszajövünk!
Addig meg hadd tanulja a hálátlan nép, hogy kire érdemes adnia voksát!
A törvény a hatalomé, megváltoztatásához minősített többség kellene, ami persze mostanában nem lesz errefele.
A hatályos törvény az első költségvetés benyújtásáig hagyja csak szerencsétlenkedni a nemkívánatos nyertest, vagy talán addig, míg a hatalom ezt kívánatosnak tarja, mert a legjobb üzlet - ha már mindent elloptunk - mással vitetni el a balhét, aztán visszatérni megmentőnek.

Ugrálsz?
Kezükben valamennyi fegyveres erő és szervezet, de persze lehet, hogy szélsőjobb szabadcsapatok csinálnak rendet, egy új rendet Magyarországon.
Hogy ez törvénytelen lenne?
Az ügyészségek és a bíróságok, az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács is a kezükben van, és bár a nagyonostoba hívők azt hiszik, hogy a törvényes rend számít valamit, a nemzetközi rend jelenlegi helyzete csak ébreszthetne kis gyanakvást bennük, hogy hátha mégsem az idealizmus irányítja a történéseket...

Az okosok még mindig választási csalásról delirálnak.
Hadd mondjak egy érdekes újságot: a jelenlegi választási rend mellett nem kell csalni, olyan mindegy ugyanis, hogy ki nyeri a választásokat - a döntés úgyis Orbán kezében van.
Hogy ne ott legyen, ahhoz kellene még egy masszív ellenzéki párt, mely be tud juttatni az új parlamentbe negyven-ötven képviselőt, de ilyen jelenleg nincs.
A Mi Hazánk - ha Orbán úgy dönt - a Fidesz potenciális koalíciós partnere, hallgat is most szépen, nehogy bajt csináljon.
A Demokratikus Koalíció meg nem kell Magyarnak, ő azt énekli: neki egyedül kell a kétharmad, ami irreális cél, és a Tisza Budapesten már bemutatta az együttműködési készségét.
A DK egyébként is elkötelezte magát az euroatlantista politika mellett, ami a jelenlegi külpolitikai helyzetben nem egy jó ómen.
Ha vége az ukrán háborúnak, nem jósolnék valami dicső jövőt Ursula asszonynak, legfeljebb Zelenszkíjjel nyalogathatják egymás sebeit, miközben Európa visszatér az olcsó energiahordozókhoz, hogy gazdasága kiheverhesse a Merkel utáni megpróbáltatásokat.
Magyar meg közben hülyeségeket beszél, meg akarja versenyeztetni az orosz vezetékes gázt a tengerentúlról hajókon szállított cseppfolyósított majd visszaalakított palagázzal, a szintén vezetéken szállított  orosz olajat a tankereken szállított olajjal, miközben nem nagyon beszél arról, hogy hogyan kívánja letakarítani az energiahordozókról az eszméletlenül magas adóterheket.
Újra akarja tárgyalni Paksot meg a kínai vasutat - igaz, legfeljebb a végén bejelenti, hogy nincs eredmény, de ő megpróbálta...
Kellene már egy politikai erő, egy olyan koalíció, mely az ország érdekeit képviseli, a legszegényebbektől a leggazdagabbakig.
És kellene már egy-két valódi politikus.

Választunk, de ott tartunk, mint a szocializmus utolsó esztendeiben: akárkire adjuk a voksunk, a hatalom a Párt kezében marad.
Csak az a párt a többség érdekeit képviselte, és a választás célja az volt, hogy az érdekek tolmácsolására legalkalmasabb emberek kerüljenek az Országgyűlésbe, ma meg nem egészen így tűnik...
A világ forrong, minden változásban van, ki tudja, mi lesz a vége.
Majd húsz év múlva kiderül...

:O)))

2026. január 11., vasárnap

AZ ÍGÉRET FÖLDJE



2009 óta írom ezt a blogot, és be kell vallanom, hogy mindig nagy élvezettel tettem.
Nézegettem a politikai élet változásait, néha bólogatva, néha hitetlenkedve.
Magam számára az volt a célkitűzés, hogy megpróbáljam megérteni a politikai mozgások mögött meghúzódó okokat és szándékokat, azok számára pedig, akik megtisztelnek azzal hogy olvassák a posztokat egy új nézőpontot adni, hogy aztán ezt is átgondolva alakíthassák ki saját véleményüket.
Nem vagyok egy hittérítő típus, nem tartom véleményem a bölcsesség sarokkövének, mindössze gondolkodásra szeretném serkenteni olvasóimat, de ha nem sikerül, hát az se baj.
Azzal azért elégedett vagyok, hogy akik errefelé kommentelnek, többségükben ugyanúgy utálják az óvodai szintű vitát, mint én - hüje vagy - te vagy hüje és ha nem mész odébb, meghúzom a copfod - bár itt is érvényesül a magyar politikai magaskultúra: csak azt olvassuk, amivel biztosan egyetértünk...
Ebből kifolyólag jobboldali harcos errefelé kevés van, hiszen itt macerás jelszavakkal dobálózni, a többiek hamar kiutáljak az ostobákat.
Szóval, élveztem a dolgot, de az utóbbi évben örömöm nem volt felhőtlen.
Megbolondult a világ, megbolondult a politika is.
Külpolitikailag óriási a zűrzavar, és ebből adódólag óriási a veszély is.
Ahogy József Attila írta: Forgolódnak a tőkés birodalmak...
És egyáltalán - ahogy napjainkban forgolódnak a birodalmak, az impériumok, egyszerre értelmet és illusztrációt nyer Marx, Lenin, Hobson és a többiek munkássága, és az események ad acta teszik azokat a véleményeket, melyek megpróbálták elavultnak, meghaladottnak tekinteni a baloldali gondolkodók munkásságát.
Oroszországra sokan ma is úgy tekintenek, mint szocialista országra, jóllehet mára klasszikus imperialista birodalommá változott, és annak megfelelően is viselkedik.
Igaz, azért a múlt század tapasztalatai benne vannak az orosz ember gondolkodásában, nem tudja elfelejteni a világháborús éveket, az ukránok egy részének gondolkodásmódját, a németekkel kollaboráló ukrán fasisztákat, a koncentrációs táborok őreit, a banderistákat.
Utódaik nem vesztek el, az Oroszország feltrancsírozására készülő nyugati államok segítségével uralomra került nacionalisták alatt kivirágzott a neonácizmus, olyan szabadcsapatok jöttek létre, mint az Azov hadtest, és elkezdték módszeresen irtani a sokmilliós orosz nemzetiséget.
Betiltották nyelvhasználatukat, településeikre aknazáport zúdítottak, tizenezer áldozatot eredményezve.
Ez persze csak a casus belli volt, a kitört háború valódi oka az orosz föld kincse volt, melyre az angolok, angolszászok foga már évszázadok óta fájt.
Bölcs népünk a szemét forgatta, mikor az oroszok egy évtizednyi hezitálás után megunták a dolgot és hozzáláttak a probléma megoldásához - katonai eszközökkel.
Hirtelen megszerették az ukránokat, akik eddig legfeljebb maffiózók, vagy nyugdíjukat tőlünk lopó, közutálatnak örvendő alakok voltak, pedig csak némi fantáziával be kellett volna helyettesíteni az Azovot a Vasgárdával, az orosz nemzetiségűeket a romániai magyar nemzetiségűekkel és mindjárt tisztul a kép.
Ehhez képest én lettem a helyi muszkavezető, a saját politikai oldalam politikai képviselői meg óriási humanisták, meg emberjogi harcosok, akik hívei az emberek önrendelkezésének. Koszovó esetében lelkesen helyeslték is a függetlenedési törekvéseket, míg a Donbasz és a Krím orosz lakosságától tízezernyi halott után is megvonnák ezt a jogot.
Putyin birodalmi vágyairól delirálnak, mintha Oroszország nem lenne enélkül is birodalom.
Lesajnálják az orosz embereket - szegény, éhező muzsikok - az orosz technikát - gombot se tudnak gyártani - miközben nem hajlandók megbarátkozni a valósággal, a kertünk végében található szuperhatalom létével.
A kínaiak tekintetében még nagyobb a zűrzavar, képtelenek elhinni, hogy egy kommunista ország a maga sajátos módszereivel - melyek leginkább Lenin NEP-jére, vagy a késői Kádár-kor társadalomszervezési politikájára emlékeztetnek - képes elérni, hogy a világ legnagyobb gyártója legyen, szinte korlátlan anyagi és emberi erőforrással rendelkezik.
A kérdés ma az, hogy ki fogja vezetni a világot - Kína vagy az USA?
Utóbbi hanyatlása elkerülhetetlennek tűnik, számtalan belső és külső problémával küzd és a lehető legrosszabb módszerrel - erőből akarja megoldani ezeket.
Nem fog menni, a világon már szinte minden államnak elege van az erőszakos amerikai érdekérvényesítésből, és ezt csak erősíti Venezuela és Grönland helyzete, mely a maga pőre valóságában mutatja meg az USA valódi természetét.
Bölcs népünk persze a kínaiakat azonosítja a kínai büfé szakácsával, kiutálja a Fudan Egyetemet, jobbik esetben egy szintre hozva a Soros-féle Közép-Európai Egyetemmel, ami már magában vicc.
Nekünk nem kell a kínai autógyár, a vasút, az akkumulátor gyár, és leginkább az én bandám hörög ellene.
Valószínűleg azért, hogy érthetőbbé tegye, miért esett pofára itt folyvást az ellenzék.
Bezzeg az USA, meg a Fehér Ház az ő velencei tükrével, az tetszik, pedig ha a Római Birodalom valamelyik provinciájában úgy viselkedik egy helytartó, ahogy az amerikai nagykövet viselkedett nálunk, hát ledobják a padlóla, de nagyon!
És akkor ez még csak a világpolitika, amelyik maga a logikus rend Magyarországhoz képest...
Merthogy nálunk a kormányzó párt programja az, hogy "folytatjuk"!
Elég vonzó program, ahhoz képest, hogy az ország romokban hever, oktatás, egészségügy, szociálpolitika annyi van, amennyi a végtelenül megalázott, kizsigerelt de hivatástudatukat még valamelyest megőrző emberektől telik, miközben kilopják a szemüket is és hűbéri társadalmat barkácsolnak.
A főtolvaj egy rossztermészetű, nepotista krakéler aki felismerte, hogy a nap keleten kél, de addig nem táncol ki az Unióból, míg egy eurocent ellopnivaló még marad a projektben.
Kínában már régen lógna, Oroszországban Kolimával ismerkedne, az USA pedig már régen exportálta volna Guantanamora, hordós búvárkiképzésre, ha nem lenne olyan hasznos, mint a csatorna partján tenyésző lapulevél szükség idején.
Kihívója a választáson a Puskás Akadémiától leigazolt saját nevelésű játékos, akinek még annyi programja sincs, mint mentorának, jelöltjeiről nemigen lehet tudni semmit, de ő Petrus Magyarosz Soter.
Bölcs népünk diktátori hatalommal ruházná fel, mondván, majd meglátjuk, legfeljebb leváltjuk.
Hát igen, csakhogy a fogkrémet is könnyebb kinyomni a tubusból, mint visszatuszkolni...
A két másik - parlamentbe kerülésre esetleg esélyes -  párt közül a DK kap kígyót-békát, a Mi Hazánk körül meg nagy a kuss, - végtére is lehet belőle még koalíciós partner is.
Hogy Nagyurunk mit kavar, az hidegen hagy, rabló raboljon, ugye.
De hogy az ellenzéke ilyen nyálcsorgató idióták gyülekezete legyen, ez azért meghökkentő.
Választani kell, de nem egyszerű.
Mindketten gátlástalanul ígérgetnek, a fedezetrő+l szó se esik.
A választó elspekulál: a rablónál hátha leesik nekem is egy morzsa a zsákmányból, amit meg az ellenzéktől kapnék, az jelenleg a lóra van szerelve.
Kit válasszak, kit válasszak?
Én is spekulálok - belpolitika helyett nem kelleme inkább jó kis ezoterikus témákkal foglalkozni?
Esetleg gasztroblogot írni?
Esetleg a kettőt egyesíteni?
Vegyél egy csipetet a  csüngőhasú disznó zsírjából, , keverj hozzá olajban sütött megváltóhájat, majd gyertyaszentelő napján, mikor a bagoly tizenkettőt huhog öntsd az egészet lakásod legkisebb helyiségében egy ügyibevaló porcelán edénybe, majd mormold el háromszor "aqua carcerem", és nyomd meg a gombot.
Esetleg a bal vállad felett hátranyúlva rántsd meg a madzagot!
Lelked elégedettség önti el, átmenetileg megnyugszol.
Azért az is valami...


:O)))