MINDENKI A MAGA KERESZTJÉT...

A dili tetőzik.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a Magyarország Fundamentalista Maffiaállam címhez.
Büszkék lehetünk rá.
Felkerült a Felszabadulási Emlékműre a kereszt, kiengesztelve egyelőre azokat, akik a horogkeresztet hiányolták állami jelképeink közül, - kis lépés is lépés, ugye.
Hogy miért nem a légvonalban igen közeli Németvölgyi úti turulra került fel, az fogas kérdés, hiszen talán jobban ott lenne a helye, Kun páter szelleme bizonyára örülne neki.
Amikor elvitték a zászlót tartó szovjet katonát az emlékmű elől, eléggé el nem ítélhető módon nem tudtam örvendezni, hiszen a történelemhamisítás nem szép dolog.
Viszont beleillik a magyar nép lelkületébe, hiszen soha nem tudtunk szembenézni múltunk bűneivel, helyette inkább csináltunk magunknak mindig új múltat, azzal hülyítve tovább a hülyéket és terrorizálva azokat, akik szeretik az igazságot.
A szélhámos, akinek nagyszámú gyermekeit mindig más vallás papja keresztelte gátlástalan, telecsinálja a fővárost részben giccses és értéktelen, részben politikai célokat szolgáló installációival.
Nem elég neki az állítólag a német megszállásra emlékeztető Felszabadulás téri szerecsenmosdató emlékmű, mely a szovjet hősi emlékművet szeretné ellenpontozni, miután szétverte a Citadellát, hozzányúlt a Felszabadulási emlékműhöz is - nehogy már valakit is a magyar politikai osztály tökéletes alkalmatlanságának eredményére, a világháborús vereségre emlékeztessen.
Most hát ismét van politikai tartalma a szobornak, pedig az évek során már szépen átlényegült a Nemzet Sörnyitójává, csak a tahónak csípte a szemét, mert mikor majd elfoglalja Horthy lakosztályát, nem lesz mindegy, hogy a valósággal néz szembe, vagy álmaival.
A Gellérthegyen egyébként is kevés volt a kereszt, nem egy mennyiség ugye, csak a Sziklakápolnán és az Erzsébet hídra néző Gellért szobron volt található - tiszta ciki...

Félreértés ne essék, irigylem a hívő embert, van kapaszkodója az életben, nekem meg egyelőre nincs. Csak azért nem mondom, hogy nem is lesz, mert ismerem a mondást, mely szerint zuhanó repülőgépen kevés az ateista.
A tételes vallásokkal szemben már kicsit kritikusabb vagyok, bár az üzleti érzékem elismeréssel adózik nekik.
De azért az már mégiscsak túlzás, hogy mindenféle felhatalmazás nélkül egy olyan bunkó határozza meg az ország valláshoz való viszonyát, aki a csatkai búcsúba is azért ment valószínűleg, hogy lenyalja Szűz Mária szobráról az aranyfestéket.
A kereszt nem sok jót hozott eddig a magyar népnek, a görögkeleti keresztényeket idegen csapatok élén kiirtó István nem a szeretet vallását hozta el nekünk, hiszen a kereszténység  kezdet kezdetétől hatalmi szóval térített, és aki nem akart a fejétől megválni, az a hitétől kellett, hogy megváljon.
Ahogy haladt előre a történelem, a vallás egyre erőszakosabb lett, Husz lefejezése, az inkvizíció, a hugenották, általában a protestánsok üldözése, a zsidóüldözések mind-mind a kereszténység rovására írhatók, és hát jártukban-keltükben kiirtották egy földrész - Dél-Amerika bennszülött lakosságát.
Nem vitás, papjai között voltak számosan kiváló emberek, valódi szentek, de ha összességében nézzük a dolgot, hát bizony a Borgia pápákat, a nepotizmust, a vagyonhalmozást, a gátlástalan érdekérvényesítést is mérlegre kell tennünk.

A rendszerváltás után a jellemóriások - kezdve Németh Miklóssal és folytatva a múlt rendszer ezernyi haszonélvezőjével - átlényegültek vallási üldözötté.
Darabideig hason csúsztak a templomokban, aztán, mikor az akció elvesztette varázsát és jóformán semmit nem hozott a konyhára, ismét közönyössé váltak a vallás iránt.
A szekuláris magyar állam megszűnt, az egyházak pedig nekiálltak vagyont gyűjteni, élükön a katolikus egyházzal, de beszálltak - osztódással szaporodva - a zsidó felekezetek is, sőt, a divatos szekta sem maradhatott ki a felhalmozási versenyből, igaz, neki cserébe baloldalinak - később ellenzékinek - látszó médiumot kellett ezért üzemeltetnie.
Megszűnt az egységes állami általános iskolarendszer, a finanszírozás szektorsemlegessége csak vágyálom, a templomok száma gyarapodott.
Horn Gyula is meg akart felelni a modern időknek és megkötve a vatikáni megállapodást lemondott az állam "főkegyúri" - előzetes hozzájárulási jogáról a főpapok kinevezése tekintetében.
Az egyházak számtalan adózási és egyéb kedvezményt élveznek miközben a papok száma csökken, az egyházak vagyona pedig nő.
Pedig lenne itt feladat bőven, de hát egyszerűbb az Urat imádni Pesten, mint cigánygyerekekkel foglalkozni Csenyétén...
Szóval, érdekes ország vagyunk, érdekes utakon kóborolunk, de hogy hova vezet ez az út, jó lenne tudni...

:O)))