Száz éve kiáltották ki a Tanácsköztársaságot, emlékezzünk meg hát erről a 133 napig tartó kísérletről, melynek célja a szegény, kétkezi munkás felemelése volt, s mely kísérlettől úgy megijedt a dzsentri, a tőkés, az arisztokrata meg a klérus, hogy azóta sem tudja abbahagyni szidalmazását.
Száz év pedig már történelmi léptékkel is mérhető, lehetne akár tárgyilagosan is kezelni a történteket, de a félelem nagy úr, teletojt gatyával nem lehet nagyvonalúskodni, nem lehet tárgyilagoskodni, teletojt gatyával csak ütni-vágni, gyilkolni, fogakat csattogtatni lehet.
Még azok sem képesek a higgadt értékelésre, akik a korabeli pártok örökségét - igaz, némi kis csiszolgatással - felvállalják, persze a történetben játszott szerepüket elmismásolják, letagadják, de ettől ők még szociáldemokratáknak, szocialistáknak tartják magukat. Persze a mai viszonyok között ez is produkció, nem minden magát baloldalinak tartó párt képes erre.
Ez az ország képtelen szembenézni a múltjával, ez az ország folyvást szembehazudja önmagát, ebből kifolyólag itt normális politikai élet nem lesz soha - és ezen most az angolszász típusú parlamentáris demokráciát értem.
A mi hazánk éretlen erre a demokráciára, ide zsarnok kell vagy helytartó, és az ország sorsa innentől kezdve csak azon múlik, az aktuális autokrata megmarad-e embernek, vagy elmekórtani eset, esetleg gátlástalan szociopata kezébe kerül a hatalom.
A Magyar Tanácsköztársaság nem a levegőből pottyant ide, egy politikai trend része volt.
Létrejöttét az elvesztett I. Világháború tette lehetővé, mely egyben egyik oka is volt létrejöttének.
Az ország helyzete kétségbeejtő volt, egyrészt senki sem tudta, hogy meddig is tart tulajdonképpen az ország, másrészt pedig a környező új nemzetállamok megpróbáltak jó nagyokat kiharapni a jobblétre szenderült Magyar Királyságból.
A frontról hazaözönlő felfegyverzett katona-tömegek fogékonyak voltak az új ideológiára, mely kilátásba helyezte sorsuk javítását, dühösek voltak azokra, akik háborúba vitték az országot, és nem sokra becsülték a teszetosza tehetetlenkedést sem, a frontharcosok hozzászoktak az egyszerű, határozott megoldásokhoz.
Amikor a győztesek nem voltak képesek - vagy talán nem is akarták - végrehajtatni saját határozataikat, megszűnt a pacifizmus létjogosultsága és olyan hatalom kellett, mely mögött tömegek álltak ilyeneket pedig csak a baloldali pártok-mozgalmak tudtak produkálni.
A szociáldemokraták egyedül nem merték vállalni a bonyolult és veszélyes helyzetben a kormányzás felelősségét, kihozatták hát a Gyűjtőfogházból a letartóztatott kommunista vezetőket, merthogy nekik volt némi befolyásuk a frontról hazatérő katonák tömegeire.
Nem volt a kezükben semmiféle eszköz, csak az új ideológia, melynek alapján földet ígértek a parasztnak, emberhez méltó életet a munkásnak, akár azon az áron is, hogy el kellett venni a háborún is csak gazdagodó tőkések vagyonának egy részét.
Ez fájt rettenetesen, mert a vagyonos embert lehet kínozni, de nagyobb kínt nem lehet neki okozni, mintha elveszi valaki a vagyonát.
Lehet persze ezen rugózni, hogy ez mennyire igazságtalan, de azok a katonák, akik papírtalpú bakancsokban harcoltak az Isonzónál, nemigen törték a fejüket finom disztinkciókon, azt gondolták, nekik is jár valami ebben az országban, melyért szó szerint a vérüket adták.
Így aztán a kor egyszerű módján megnyitották az addig elzárt Margitszigetet a nép előtt, az Andrássy út nagypolgári lakásaiba beköltöztették a kor nagycsaládosait, és tettek egy-két olyan intézkedést, mely a falvak gazdag parasztjait érzékenyen érintette, egyben azonnal az új rend ellenségeivé is tette.
Egyet nem szabad elfelejteni, nevezetesen azt, hogy az országot támadás érte, mely ellen a Tanácsköztársaság honvédő háborúba lépett.
Háború idején pedig minden erőforrásra szükség van, ebbe beletartozik az élelmiszer és a takarmány is.
Újjászervezték a hadsereget, melynek hazaszerető tisztjei közül sokan részt vállaltak a kisantant erői elleni harcból, de nagyon sokan inkább Szegeden múlatták az időt, a szép Sóváry főhadnagyné cipellőjéből szürcsölve a pezsgőt - belőlük lett aztán Horthy Nemzeti Hadserege.
Persze voltak, akiknek nem számított, hogy az ország hadban áll, és a hátországban lázadást szítottak, nem egy esetben fegyverrel támadva az új hatalomra.
Sajnos sokan voltak a katonatisztek között is, akiknek fontosabb volt a proletárhatalom megdöntése az ország védelménél, ők átadták a haditerveket a románoknak, egyes egységeik pedig meg is nyitották a frontot az ellenség előtt.
A hátországban a hatalom terrorral akarta fenntartani a rendet, a vörösterror áldozatainak száma 600 személy körül lehetett.
Meg kell jegyeznem, hogy egy háborúban álló ország hátországának rendjét kellett fenntartani, az áldozatok pedig többségükben tevékeny résztvevői, prominensei voltak a zavarkeltésnek, a hatalommal szembeni ellenséges tevékenységnek.
A Tanácsköztársaság bukása szinte törvényszerű volt, mégis meg kell jegyezni, hogy ez volt szinte az egyetlen fegyveres fellépés a megszállás ellen, mégis ezt a négy hónapot teszik felelőssé minden világháborús veszteségért, Trianonért, merthogy nekünk kell mindig valaki, aki miatt bekövetkezik aktuális tragédiánk.
A bukás után jött a megtorlás, Horthy a Stromfeldtől elrekvirált lovon belovagolt Budapestre, persze megvárta, ameddig a románok kivonulnak, különítményesei pedig megkezdték a rend helyreállítását, leánykori nevén a fehérterrort, melynek során a vörösterror áldozatainak úgy tízszeresét ölték meg.
Volt ennek egy speciális vetülete is, Horthy különítményesei szemében a kommunista és a zsidó összemosódtak, sok esetben maga a személy zsidó volta lett a gyilkosság oka, úgyhogy aki a zsidóüldözést német sajátosságnak gondolja, hatalmasat téved, - az antiszemitizmus keltetője Magyarországon működött.
Aztán Horthy kénytelen volt konszolidálni a helyzetet, majd kormányzóvá választották - a Parlament padsorai között véreskezű és rettegett különítményesei biztosították, hogy helytelenkedésre ne kerüljön sor.
A Tanácsköztársaság vezetői közül Kun Béla Sztálin terrorjának áldozata lett, Szamuelyt az osztrák határon lőtték agyon, a szocdemek kis idő elteltével kiegyeztek Horthyval, az országban pedig ment tovább az élet - 1920-ban egy évre még a botbüntetést is bevezették.
A nőktől elvették a választójogot, azt csak 1945-ben kapták vissza.
Elkezdődött a bűnbakképzés, folytatódott a zsidóüldözés, aztán jött Trianon, jött a revansvágy, az irredentizmus, a II. Világháború, a doni katasztrófa, a holokauszt, Szálasi, aztán Rákosi, Kádár, és most Orbán.
A tanácsköztársasági emlékművek a Szoborparkban kötöttek ki, a hajdani Kun Béla téren ma ismét a Ludovika épületéből jönnek ki kardot lengetni Horthy örökségének kevés történelmi ismerettel rendelkező őrzői, most már csak azt kell megvárni, hogy a környező országok megelégeljék a futball-akadémiákat, meg háborús bűnösök aktatáskában hozzájuk szállított hamvait, és elhatározzák, hogy felkeresik Orbánt a Karmelita Palotában.
Akkor majd lehet megint honvédő háborút hirdetni, csak éppen a munkás-zászlóaljak felállításával lesz kis gond, mire hazaérnek Angliából, Dániából, Hollandiából meg a tengerentúlról, addigra nem lesz hon, melyet védeni lehetne.
Persze azért sem leszünk felelősek, majd megvonjuk a vállunkat - ezt dobta a gép.
Vagy Soros...
:O)))
9 megjegyzés:
"Ez az ország képtelen szembenézni a múltjával, ez az ország folyvást szembehazudja önmagát, ebből kifolyólag itt normális politikai élet nem lesz soha - és ezen most az angolszász típusú parlamentáris demokráciát értem.
A mi hazánk éretlen erre a demokráciára, ide zsarnok kell vagy helytartó, és az ország sorsa innentől kezdve csak azon múlik, az aktuális autokrata megmarad-e embernek, vagy elmekórtani eset, esetleg gátlástalan szociopata kezébe kerül a hatalom."
Kertész Ákos már mindezt évekkel ezelőtt pontosan megírta....
"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire."(2011.aug)
" Aki a diktatúrát – akár egypólusú erőtérnek, akár autokráciának nevezi, akár arra célozgat, hogy „míg nyugaton vitatkoznak, keleten dolgoznak” – hatékonyabbnak, haladóbbnak, kívánatosabbnak mondhatja a demokráciánál, az nem bolond, az azért tehet ilyen kijelentéseket, mert az a nép, amelyik a saját akaratából (vagy akarata hiányából) teljhatalmú zsarnoknak maga fölé emelte, annak nem kell a demokrácia. Nem is kellett soha.
De miért?
Mert nem is ismerte. Hallott ugyan muzsikálni felőle, de az, amit ez a nép demokráciának ismert meg, mindenkor csak a demokrácia karikatúrája volt."(2015.június)
(Mano)
Kedves Mano, magyar van ilyen is, meg olyan is,az akit te magyarnak nevezel génkészletét ezerféle forrásból szerezte be, emellett még ha az eredet azonos is, az ember sokféle.
Én sem tartom helyesnek a genetikázást,főként azért nem, mert szembenállást feltételez: a magyar ilyen, de akkor ki meg olyan?
A diktatúra egyébként kétségkívül hatékonyabb, de semmiképpen nem haladóbb és végképp nem kívánatosabb a demokráciánál.
Kertész Ákos remélem megtanulta, hogy hirtelen felindulásból nem célszerű írni...
:O)))
Az egész úgy állatság ahogy van, de persze ide azért jöttem, h hallgattassék meg a másik szélsőség is. De egy dolgot szögezzünk le. NEM VOLT TÍZSZER ANNYI ÁLDOZATA A FEHÉR TERRORNAK. Egyszerűen ez egy bődületes kamu. A jobb oldalisággal aligha vádolható Ormós M. is azt írja, h nagyságrendileg ugyanannyi. 7-800 körül. És ebből ő pontosan 314-re teszi a valóban kommunistákat, akik maguk keresték a sorsukat. Arról nem is beszélve, h a fehér terror kizárólagos okozója az a tanácsköztársaság volt, amit amúgy ma már egy történész sem nevez forradalomnak. És a kommunista próbálkozásokat minden egyes országban követte ún. "fehér terror", Finnországban is, Lengyelországban is. Pilsudski és Mannerheim mégsem mint terrorista gyilkos vannak ott az emlékezetben. Ami Finnország esetében jogos, Lengyelország esetén már figyelemre méltó, mert 1945-ben ők is kommunista megszállás alá kerültek és átírták ott is a történelmet. És a vörös terror áldozatai között is szép számmal akadtak zsidók is. Egyszerű ez nagyon: hatás-ellenhatás. Csak egyesek képtelenek e legegyszerűbb összefüggésekre is.
Kedves vonxy!
Tőlem ugyan te azt szögezel le, amit akarsz, de én alkalmatlan vagyok hitvitákra.
A posztban belinkeltem a forrásaimat - nem mindet, inkább csak azt, amit kifogástalanul elfogadhatónak vélek.Szeretném tudatni veled, hogy egyikük sem nevezhető kommunistának, vagy a kommunizmus iránt elkötelezettnek.
A Tanácsköztársaságot egyébként soha, senki sem nevezte forradalomnak, mindenki annak nevezte, ami volt - Tanácsköztársaságnak. Létrejöttéről bőséges forrásanyag állna rendelkezésedre, ha esetleg bővíteni szeretnéd ismereteidet.
Emellett számháborút se szeretnék folytatni, azzal úgy tizenkét éves korom körül felhagytam. Te véleményt mondasz erről, én meg kutatási eredményeket tettem közkinccsé - ott van belinkelve Konok Péter tanulmánya, próbáld elolvasni, habár kevés benne a kép...
Hogy Amerikában négereket vertek, nem ad feloldozást a fehérterror antiszemita gyilkosságaira.
A kommunistázásod is sántít, ugyanis a Forradalmi Kormányzótanácsban a szociáldemokraták voltak többségben. http://multunk-portal.hu/html/jobb_menu/forradalmi%20kormanyzotanacs.html
Engem nem nagyon érdekel, hogy a lengyelek hogy emlékeznek Pilsudskira, számomra a példaképek közül is az utolsó háromban vannak, azért lehetnek talán Orbánnál az első háromban...
Kár is ezen rugózni, ez ma már történelem.
De az azért érdekes, hogy a jobboldal számára a példaképek és az igazság letéteményesei szinte egytől-egyig az ország tönkretevőinek soraiból kerülnek ki, én a helyedben erre nem lennék túl büszke.
A Szegeden szervezkedőkre sem, Héjjas Ivánra, Prónayra, Oldenburgra még annyira sem, a felakasztott festőnő kivégzőire sem, a papgyilkosokra sem, az egyetemek gettópadjaira, Orgoványra sem, az utcán a zsidókra a gyanúba keveredettek nadrágjainak lehúzatásával vadászókra sem - szóval a fehérterrorra egyáltalán nem.
De persze te arra lehetsz büszke, amire akarsz, csak közben próbálj ragaszkodni a tényekhez, ha néha fájdalmasak is...
:O)))
"az a tanácsköztársaság volt, amit amúgy ma már egy történész sem nevez forradalomnak"
Kedves vonxy!
Ezt azért ne vedd készpénznek:
https://nepszava.hu/3029563_vartak-a-vilagforradalmat-interju-romsics-ignac-tortenesszel
Romsics Ignác a történész szakmában nem akárki. Érdemes lenne olvasgatnod egy kicsit, mielőtt eszméletlen tudatlanságodról adsz tanúbizonyságot.
És még egy dolog: ha már hatás-ellenhatásról beszélsz, akkor legalább tanulmányozd a magyar történelem 1890 és 1918 közötti történéseit, a korabeli magyar vezetés döntéseit, melyekkel ezt az országot az I. világháborúba sodorták, igen komoly pusztítást okozva emberéletben és anyagi javakban. (És most nem beszélek a II. világháborúba történő kalandor belépésünkről, amit ugyanaz az uralkodó elit "követett el", talán az előzőnél is nagyobb pusztulást hagyva maga után.)
Ha valaki veszi a fáradságot, és a történelmet reprezentálni hivatott irományokba temetkezve igyekszik saját - bármilyen - érintettségén felülemelkedni, akkor világosan láthatja, hogy az emberiség - melyről többen oly egyoldalúan foglalnak állást - igencsak harcok sorozatában élte meg eddigi életét, a Föld bármely területén IS élt.
De az IS észre vehető, hogy ezek a 'harcok' történelemformáló szerepe nem volt soha sem egyértelműen megítélhető.
Ha csak az utóbbi évszázadok 'harcait' boncolgatjuk, az azonban elégé szembetűnő, hogy azok megítélése több oldalról ellentétes, így a történelmi viták kereszttüzébe kerülnek, rendre.
Azok a kísérletek - így a Tanácsköztársaság IS -, melyek nem a hatalmi vetélkedők résztvevőinak hatalom éhsége, hanem a életkörülmények kedvezőbb lehetősége érdekében váltak ismertté, mindig egy elnyomó hatalom elleni megoldásként jelent meg életünkben.
A Tanácsköztársaság ( megítélése nyilván a társadalmi helyzetben elfoglalt szereptől függ ) IS az általánosan kedvezőbb élethelyzet megteremtése érdekében jelent meg történelmünkben, de a kialakult körülmények konszolidálását nem tették lehetővé rövid - gyötrelmes - létezése miatt !
... később, 1945 után IS erre csak mintegy tizenöt év után, az 1960 -as évek hozta ezt meg.
Sajnos a nemzetközi helyzet (!) ismert alakulása ennek IS véget vetett !
Talán elérhető egy globális 'béke' a Földön még az emberiség életében .... hiszen manapság már ismerjük lehetőségeinket ....?!
PuPu, hogy jön ide a "génkészlet"? :o
(K.Á. "genetikusan"--t írt, nem "genetikailag"--ot!)
ZöPö
A témához kapcsolódóan ajánlok egy másik jó írást, PuPu kiváló elemzése mellett:
https://hvg.hu/itthon/201912_mindenkihez
Kedves ZöPö, nincs "magyar" gén.
Szerintem a szó klasszikus értelmében ma már magyar sincs, törődjünk bele, turmix nép vagyunk...
:O)))
Megjegyzés küldése