BOJKOTT

Debreczeni József szerint akár az is előfordulhat, hogy az ellenzéki pártok bojkottálják a 2014-es választást arra válaszul, hogy a Fidesz be akarja – és Debreczeni szerint be is fogja – vezetni az előzetes választási regisztráció intézményét.

Hát, Apukám hajdan azt szokta mondani, hogy ami eddig még nem volt, az még mind lehet, és ebben igaza is volt.

Azt is szokta mondani, ha egy szextettet kihagysz, azt már bepótolni soha nem fogod tudni, és bár ebben is igaza volt, de ezt most nem tudom itt összepasszírozni a mondanivalómmal, de sebaj - maradjunk az első intelemnél…

Ezt figyelembevéve az sem lenne kizárt, hogy akár be is válik Debreczeni jövendölése, ennek csak az az egy dolog mondhat ellent, hogy az ötletet a Demokratikus Kávéház alelnöke tette közkinccsé, merthogy a reakciók ebben az esetben azonnal kiszámíthatóvá válnak, nem is kell hozzá túl sok fantázia.

A Tiszta Gáz a Politika azonnal kifejti, hogy nem adja a nevét az ilyen kalandorakciókhoz, melyet Gyurcsány, az Antikrisztus csak azért talált ki, hogy a tisztakezűek kizárólag az ő pártjukban fellelhető széles tömegeinek hátán lovagolva próbálja meg kiszidolozni megkopott dicsfényét, és különben is!

Gyurcsányt ennyi ekézéssel már régen be lehetett volna szántani és a helyét behinteni sóval…

A párt már ezer éve kifejtette, hogy küldetéséhez híven akkor is egyedül méreti meg magát, ha ez a megméretés lesz az ellenzéknek a végső, de választóikat nem fogják becsapni holmi álságos egyezkedésekkel, hiszen ők mások, mint a politika.

Az érdek pedig, melyet ők érvényesítnek, nem az ő pártjukban lelhető fel…  

A Vörös Nyugdíjasklub kettős csapást mér a tervezetre.

Egyrészt Szanyi párttag saját Hosszú Menetelésénél is hosszabb blogban taglalja Marxnak a bojkottról szóló álláspontját, melynek során nem felejti el megemlíteni, hogy a nagy gondolkodónak ma Magyarországon egyetlen igazi örököse van.

Eredetileg ketten voltak (ketten maradtunk, Tibor!), de a másik igazoltan betegszabadságon.

Másrészt Mesterházy pártelnök mond egy ütős beszédet az Alsómocsoládi Nyugdíjasotthonban elkötelezett hívei előtt, melyben kifejti, hogy harcolni fognak az első fadugós kézigránáttól az utolsó vaktöltényig, és igenis, részt fognak venni a választásokon, merthogy aki kimarad, az lemarad.

Márhogy a képviselői juttatásokról.

Márpedig az hiba lenne, mert habár az Ügyért életüket és vérüket is adnák, de rájuk is vonatkozik a Vitam & Sanquiem örök magyar törvénye, úgyhogy sorry.

Annyi szavazat meg csak összejön, hogy én, meg a Puchlaci meg a Szekeresimi bekerüljünk – mecsoda marhaság ez a bojkott-ötlet!

Az erre az alkalomra Orbán Viktor hangjával (Hajrá Magyarország! Hajrá mogyorók!) felriasztott nyugdíjasok lelkes tapsától döntésében megerősítve elégedettem parolázgat, majd balra el.

A választ a félelmetes debatter, Niedermüller alelnök méri a pályaívet tévesztett, magukat demokratikusnak gondoló ellenzéki pártokra.

Ő – megállva a Kertész utca sarkán - kifejti, hogy Marx egy kókler volt, Engels egy balek, Lenin egy izgága alak, ellenben nagy nyereség lenne pártjának Pozsgay Imrét is a soraikban tudni, majd búcsúzóul nagykoalíciót hirdet Bauer Tamással.

Miközben a csata zajlik, Gyurcsány elégedetten nézegeti magát egy tükörben – lám, ilyen egy szűk prakticizmuson felülemelkedő, mára már teljesen belvárosivá vált demokrata – ez a jövő útja, ez kétségtelen!

Orbán meg ül új dácsájában, eszi a libatepertőt lila hagymával, issza hozzá a jó tokaji száraz szamorodnit (Jéééé, mégis mi nyertük a legtöbbet?), Sárazsadány folyékony aranyát, és miközben nézi az olimpiát (Lehet, mégsem fociznom kellett volna? Cselgáncsban lennének esélyeim, lehet, jobb lennék, mint Putyin, de Angela Merkelnél biztosan…) elégedetten hallgatja a jelentést az ellenzék állapotrosszabbodásáról.

Lehangoló.

Normális pártok egy ilyen esetben, mikor a választási rendszert tovább manipulálják, mint a dúvad mennek neki a hatalmon levő despotának, aktivistáik (már ha vannak, ugye…) már ott ülnek egy fejtágítón, melyen a párt tömegkommunikációért felelős vezetője (már, ha van olyan, ugye…) már osztja is a feladatot, kinek milyen szervezői hálózat felállításáról kell referálni tíz napon belül.

Milyen aktivistákra van szükség a feladathoz, kiket lehet és kell mozgósítani, mekkora legyen egy kiskörzet, melyben az aktivistának el kell végeznie a feladatát, milyen érveket használva kell tudatosítani a választóban, hogy ha valamikor, hát most ott kell lennie az urnáknál.

Mikor kapnak erről írásos anyagot, silabizálnivalót a nyugdíjasok, és még ezer dologról, melyhez folyamatosan fog segítséget adni az erre a célra felállított stáb (már ha feláll még nekik valami egyáltalán…).

A világ legrosszabb taktikája a passzivitásra épített taktika, demoralizál és közömbössé tesz, az ember ugyanis tevékeny fajta, nem szereti tétlenül várni, míg a sült liba a szájába repül.

Szereti azt a libát lelőni, megkopasztani, megsütni, spékelni, fűszerezni és megenni a barátaival, de nem szereti a tó partján tétlenül üldögélve halálra csípetni magát a szúnyogokkal.

Egyes belvárosi körökben nagyon divatos teória a „nem kell nekünk mindenáron elhajtani Orbánt!”

Persze a seggünket vakarni és bölcseket mondani egyszerűbb, mint harcolni a demokráciáért, meg a baromságok megszüntetéséért, de az a kisember, akit várólistára vesznek halálos betegségével, vagy az a nyomorult, aki nem képes etetni a gyermekét nem ilyen türelmes, és ha nem adunk neki mi perspektívát, akkor meglát egy árvalányhajjal dús mezőt nemzeti zászlókkal és délcegen masírozó fekete lajbis legényekkel, akkor felsóhajt:

Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék! – és aláír Vonának, aki persze zárt alakzatban viszi majd el választani, az egész pereputtyával együtt.

Ha már szakembert nem keresnek a demokraták, talán lehetne keresni egy józan parasztot (nem könnyű, belátom…), aki kikölcsönzi nekik az eszét alkalmanként.

Igen rájuk férne…

:O)))

NYUGDÍJREFORM

Na, az mostanában nem lesz.

A Nagy Forradalmár, az acélból formált Vezér belelesett a közvéleménykutatási adatokba és eldöntötte: a ciklus hátralevő részében lehet, hogy hadat üzen Romániának, esetleg megtámadja az Egyesült Államokat, de a nyuggereket inkább kikerüli.

Ő ugyan ezt szavazat-maximalizálásnak hívja, de a nép - és az érintettek maguk is - nemes egyszerűséggel, a maguk rusztikus, kissé bárdolatlan stílusában inkább úgy fogalmaznak: Ni! Bészart a Vityka!

Ha ezt tette, jól tette, habár ha nem a saját, hanem az ország érdekeit nézné, akkor talán ez lenne az első dolog, amit rendbe kellene pakolnia, merthogy a magyar nyugdíjrendszer ma olyan, mint egy hajdani háromlábú szék, melynek lábai közül már csak egy létezik, azt is iparkodik a kormány kirugdalni a selejtezésre érett szépkorúak feneke alól.

Általános közvélekedés szerint a mai kormánynak rettenetes terhet jelent a társadalom elöregedése, ezért hát bekeményített velük szemben.

Mivel még nem érett meg az idő arra, hogy az utcán szabadcsapatok puskával vadásszanak a nyuggerekre, ezért a kormányravasz eszközökkel iparkodik megszabadítani a társadalmat a roncsoktól, elsősorban a magas színvonalú egészségügyi ellátáson keresztül, melyet jelenlegi állapotát tekintve külön fel sem kell készíteni a feladatra.

Úgyhogy marad minden a régiben, értve ezalatt, hogy majd csak a választások után veszik el az özvegyi nyugdíjakat, ha hatalmon maradnak, csak akkor limitálják a nyugdíjak összegét valahol a nyomorszint környékén, hiszen kit érdekel ma már, hogy egy ember mennyi nyugdíjjárulékot fizetett be anno.

Ma a nyugdíjak megállapításának elvi alapját az a tányér rántottleves képezi, mely egységesen jár majd mindenkinek - azért annyi ereje maradjon még, hogy saját lábán el tudja magát vonszolni emlékké lényegülése helyszínéig.

Persze lesznek olyanok, akik nem rántottlevesen élnek majd, hanem töltött libanyakon, de azoknak a nyugdíj nem a megélhetését kell, hogy szolgálja, hanem abból vesznek majd pattogatott kukoricát a moziban, ne nélkülözzön az a libanyak…

Persze hiába sürgető, hogy valamilyen remek ötlettel lenyúzzanak egy vagon pénzt a lenyúlt magán-nyugdíjpénztári vagyon pótlására, kapkodni nem kell, egyelőre apróbb intézkedésekkel is beérhetjük, például olyan lényegtelen apróságokkal, hogy a nyugdíjak évenkénti növelését nem az átlagkeresetekhez, hanem mindenféle remek költségvetési számokhoz kötjük, hiszen köztudott, hogy a költségvetés számai megalapozottak és beton-szilárdságúak.

Egyébként is, a szaktárca szerint a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya biztosított, ezért nem indokolt sürgős módosítás.

„Ezt azzal lehetett megalapozni, hogy a korhatár előtti ellátásokat tavaly leválasztottuk a nyugdíjrendszerről, és a rokkantsági rendszer is átalakult”.

Lefordítanám: egy csomó szegényembertől elvettük a megélhetését, rokkant pedig az maradhatott, akinek nem volt se keze, se lába, csak egy füle, - de ha az nem volt töksüket, akkor a rohadt szimuláns munkaképessé lett nyilvánítva.

Olyanokat hall az ember, hogy csak ámuldozik, például, hogy bizonyos koron felül az egészségügyi intézmények már nem költenek a betegre, hogy a kormány szándékosan, a nyugdíjasok kiirtása érdekében veszi el a gyógyszerek ártámogatását és hasonlókat.

Bizonyára nem így van ez, de azért az jelez valamit, ha a társadalom a kormányt teszi felelőssé a kialakult állapotokért.

Felmerül a kérdés, hogy az eddigi intézkedéseknek mi hasznuk volt?

Merthogy a magán-nyugdíjpénztárak most léptek volna be, levenni a költségvetésről a nyugdíjterhek jelentős részét, de odáig már nem juthattunk el, mert a vagyont szétszóródott, mint falevél a szélben, lett belőle MOL részvény (a cég éppen havi hatvan millió dollár veszteséget termel Szíriában), lesznek stadionok, meg egyéb baromságok.

A mostanában nyugdíjba vonuló generációk meg szívnak, mint a torkosborz, ott állnak majd egy átdolgozott élet és rengeteg befizetett pénz után pőre seggel az élet viharában, miközben a német nyugdíjas utazgat, pihenget, élvezi a szép alkonyt.

Jó, elfogadom, a magyar gazdaság nem termeli ki, hogy a magyar nyugger a Bahamákon korzózzon, de az azért tán mégsem vall telhetetlenségre, ha évente kétszer fel akarja keresni az unokáit Kiskunbürgözdön, horribile dictu ki tudja fizetni lakása fűtési költségeit.

A mai negyvenesek nem érzik a veszélyt, hogy fatalisták vagy csak buták?

Ki tudja…

Ezt a kóklert azon a napon kellett volna darabokra tépni a szőke piranhával együtt a felháborodott munkavállalóknak, amikor először ejtette ki a száján a magán-nyugdíjpénztári vagyon megvédését.

Érdemes mindenkinek végiggondolni, hogy hova vezet ez az út, mert szerintem az út vége egy kukánál van, melyből már kiguberálni sincs mit.

A legsérülékenyebb az alsó-középosztály, amely a nyugdíjbavonulással elveszítheti reáljövedelmének akár felét is, miközben élete életkora előrehaladtával kissé megdrágul, merthogy elkezd betegeskedni, meg az egészségügyi intézményekben is kiírják, hogy ”Itt elfogadjuk a paraszolvenciát!”

Nem mintha idáig nem fogadták volna el, de ezzel gyakorlatilag kötelezővé tették.

Nem kell sok idő, és mire elérkezik a megváltó halál, már csak ő emlékszik arra, hogy hajdan a középosztály tagja volt, más senki.

Szóval, akinek még nem késő, az kezdjen el kuporgatni, hogy emberhez méltó öregkora lehessen, hogy legyen neki egyéni nyugdíjszámlája a párnacihában, és az államra ne is nagyon számítson, mert jöjjön itt bármilyen kormány, képtelen lesz visszapótolni azt az összeget, amit ez az idióta szanaszéjjel repített ostoba gigantomániájában, ostoba miniszterével kéz a kézben.

Ez utóbbi egyébként éppen méltatlankodik és gusztustalankodik, mert Gazdaságkutatóék meg az Állami Számvevőszék szembesítették a rideg valósággal és ez igen megrázta azt a harmatos lelkét.

Vagy öt percig párhuzamosan állt a két szemtengelye szegénynek, képzelheted, kedves olvasóm a megrázkódtatás mértékét…

Szóval gyűjtsön, aki tud, aki magát menti, a magyar jövőt menti - gondolom…

:O)))

ORBÁN LONDONBAN

Tuti, hogy ott van.

Nem a Miniszterelnökség közleményéből derült ki, még csak nem is valamelyik lesifotós kapta kameravégre, amint ott áll a Buckingham-palota kapujában, hóna alatt egy Nyírő-kötettel, halinakötésben, melyet a királynőnek, mint kollegának hozott ajándékba, nem.

Onnan derült ki a dolog, hogy amikor Szilágyi Áron aranyérmet nyert kardvívásban és eljátszották tiszteletére a magyar himnuszt, akkor minden magyar, aki hallhatta, felkapta a fejét.

A himnusz ugyanis nemigen hasonlított arra, mint amit ezen a címen megszoktunk, ebből azonnal kiderült egy-két dolog.

Az első, hogy új himnusza van az országnak, mely ugyan hordoz magában történelmi emléknyomokat, mégis jellegét tekintve teljességgel új mű, méltó a fülkeforradalomhoz!

Másik, hogy ilyen léptékű változást ebben az országban – és abban meg pláne – más nem tudna ilyen rövid idő alatt kieszközölni, mint a Magasztos, ezért hát kétségtelen, hogy az ő fenséges keze van a dologban.

Harmadik, hogy a változtatást, csak mint tényt regisztrálhatta ez a félázsiai horda, merthogy felesleges annak mindennel foglalkoznia, teljesen megfelelő, ha csak tudomásul veszi a változásokat és otthon a televízió előtt próbálja utánazümmögni a zenekarnak az új kottát.

Járhattunk volna rosszabbul is, például himnusszá lehetett volna tenni az Orbán-kantáta azon részletét, melyben Antall József reáhagyja az országot az ifjú forradalmárra, vagy elénekelhette volna a himnuszt Vikidál után akár Ókovács Szilveszter is, hiszen ki van már kupálva, operából már perfekt, most már csak operaénekesnőkből kellett volna képeznie magát, de sajnos, erről úgy tűnik, lekésett.

Ha már arra jár, adhatna a királynőnek is néhány tanácsot, például felvilágosíthatná az európai helyzetről, bejelenthetné területi igényét a Falkland – szigetekre, emellett tehetne néhány pikírt megjegyzést a királynő legutóbbi trónbeszédére, összevetésben az ő évértékelőinek színvonalával.

De ez lényegtelen is, ami a lényeg, hogy megvan az első – és remélhetőleg nem utolsó – aranyérmünk a londoni olimpián, hogy a többi éremről már ne is essék szó, - a magyar maximalista fajta, csak az aranyérem az érem, a többi az gagyi, legyen mögötte akármilyen kemény munka és számos legyőzött világnagyság is.

Én azért drukkolok azoknak is, akiknek most ezüst vagy bronzérem jut majd, azoknak meg pláne, akik már el is érték ezt a gyönyörű eredményt, gratulálok nekik.

Érdekes egy ünnep ez az olimpia, az embert teljesen szembefordítja az elveivel.

Ami azt illeti, nem vagyok valami túl elkötelezett híve a versenysportnak, nagyon rossz a véleményem arról a világról, melyben sztár lehet az, aki a leggyorsabban tud féllábon ugrálva megtenni négyszáz métert, vagy leggyorsabban tud egy gumimatracot két fakanállal evezve célba juttatni tízezer méteren, - eleve abnormális dolgok ezek.

Olyan némelyik versenyszám, mintha a libát arra késztetnék, hogy versenyezzen hátonrepülésben.

Nem is szólva az élsportot körülvevő élősködő környezetről, a doppingról, meg a sport piócáiról.   

És mégis, amikor összegyűlik a világ minden tájáról ez a rengeteg fiatal, akiknek az élete van abban, hogy ezen a hatalmas versenyen nyerhessenek, valahogy teljesen megváltozik az élsporthoz való hozzáállásom, és azon veszem észre magam, hogy nekem is egyre fontosabb, hogy a mi fiunk/lányunk győzzön, mutassa meg, hogy mire képes.

 Mikor pedig megszólal a tiszteletére a magyar himnusz, akkor az én szívem is elszorul, a karom libabőrös lesz és meghatottan nézem a dobogó legfelső fokán könnyező és a himnusz szövegét éneklő fiatalembert, akiről ugyan nem is tudom, hogy ki fia borja, milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezik, de mégis - akkor és ott büszke vagyok rá és szeretem.

És együttérzek a csinos kis tornászlánnyal is, akinek nem sikerült jól a gerendagyakorlata és drukkolok érte, hogy legyen még lehetősége valamelyik szeren bizonyítani, mert megérdemelné a rengeteg munka után, de persze közben tudom, hogy itt a pillanatnyi forma és teljesítmény dönt.

Aztán persze azt is tudom, hogy az olimpiai közvetítés magyarok millióinak hoz néhány napi, naponta tizenhat órai békés nyugalmat, kellemes feszültséget a rengeteg kellemetlen feszültség után, igazán megérdemlik ők is.

Ilyen szempontból természetesen hasznos a sport - ül a koma a televízió előtt, nézi az ökölvívást, az izmai együtt mozognak kedvenc versenyzőjének izmaival és ő még sört is ihat, emellett ha a kedvencének bemosnak egyet,akkor az neki nem fáj, ha nyert a magyar versenyző, akkor kicsit ő is nyert, de a büszkeség garantált.

Hát hajrá magyarok, habár már ez a biztatás is olyan lassan, mint a kokárda, melyet az ember keserű szájízzel tűz fel a kabátjára március 15.-én, de azért bíztassuk őszinte szívvel a magyar olimpikonokat, sok sikert kívánva nekik!

:O)))

RÖGESZME

Sokat törtem a fejem, hogy amikor Orbán beszél és újra meg újra elmondja rögeszméit a világ dolgairól, akkor komolyan beszél-e, vagy csak a hallgatóságát hülyíti.

Noha ez utóbbi sem lenne szép dolog, de a valóság rémisztőbb – arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a mi Vezérünk, életünk fénybe borítója (az örök világosság fényeskedjék nekünk…) komolyan is gondolja azt, amit mond, hisz benne és hite alapján akarja szerencsétlen nemzetét boldoggá tenni…

Nem is lenne ez talán végzetes számunkra, ha nem társulna szerepzavarral és önértékelési zavarral.

De sajnos, ebben sincs szerencsénk.

A mindenkori magyar miniszterelnök feladata az lenne, hogy két választás között irányítsa az ország kormányát, vezesse a végrehajtó hatalmat, és biztosítsa az ország alkotmányos rendjét.

Orbán beiktatása első percétől kezdve túlterjeszkedett feladatán, kezébe vette a törvényhozást, melynek képviselőit személyesen válogatta ki, megszállta a bíróságokat és az Alkotmánybíróságot, megszállta a médiát és olyan hatalomkoncentrációt hozott létre, mely egy magát demokratikusnak tartó államban elképzelhetetlen lenne.

Önmagában ez sem semmi, de gigantomán Vezérünk itt sem állt meg, felfedezte önmagában a nemzetközi nagypolitikust és elkezdett ennek megfelelően ficeregni.

Elkezdte minősíteni először a környező országokat, aztán, mikor már az összes környező országot ellenünk fordította, akkor elkezdte itthon már bevált szisztémáját ráhúzni az egész Európára, megpróbálva megosztani az Uniót, nevezetesen meghirdette az Unión belül a hanyatló Nyugat és a feltörekvő Kelet eszméjét.

Szép elmélet, csak az a baj, hogy nem igaz, hál istennek, hogy minden épkézláb politikus csak mosolyog rajta: az egér kardot rántott…

Nem szeretnék belemenni abba, hogy a mi feltörekvésünk „eredményei” alapján a halódó Nyugat még ezer évig nyugodtan ülhet babérjain, hiszen éppen a minap ugyancsak ő állította, hogy szörnyű helyzetben van az ország.

Ha szemügyre veszi őt a választópolgár, csak egyet tud érteni a megállapítással…

Ellenben a sok süket duma mellett nekimegy az Unió intézményének is, burkoltan és félnyíltan annak bukását jövendöli, és ami őt illeti, meg is tesz ezért mindent.

Saját rögeszméje rabjaként különféle terveket kovácsol szükség esetén létrehozandó, a jelenlegi demokráciától eltérő államberendezkedésről, elénekli egyre kínosabb nótáját az erő és a hatalom viszonyáról, egyre kevésbé ad a látszatra, már egyes szám első személyben fogalmaz, innen már csak egy kis lépés a többesszám első személy: Mi, Isten kegyelméből Viktor Mihály, első ezen a néven, üdvözöljük hű alattvalóinkat…

Új gazdasági világrendet vizionál, miközben felséges segge kilóg a gatyából, szerencsétlen népét pedig gazdasági salto mortalékkal szórakoztatja, eltékozolva a nyugdíjra félretett pénzeket, szétszórva vazallusai között a maradék földvagyont, tökéletesen tönkretéve anyagilag és morálisan is a magyarságot.

Nem hiszem, hogy egyedül lennék a véleményemmel, hogy a Tündökletes teljes erejével arra törekszik, hogy Magyarországot kivezesse az Unióból, hogy neki aztán ne korlátozhassa senki és semmi a választók egyharmadának döntéséből származó kétharmados hatalmát, hogy úgy tudjon végre játszani az országgal, mint kisgyerek a homokozóban, le-lerombolva a még fel sem épített homokváracskát.

Ma is adott ajándékot elmondta ugyanis, hogy Európa a második világháború árnyékában él, és veszélyt lát a nemzetállamban és a nacionalizmusban. 

Orbán szerint a nyugati elit valójában a politikailag aktív tömegektől fél: tart fasizmustól arra gondolva, hogy a fasizmus demokratikus úton került hatalomra. – A Nyugat nem az emberek hatalmát, hanem az elvek és intézmények hatalmát hirdeti, mint biztosítékot a diktatúra ellen.

Mondta ezt Romániában, melynek nemzetállami törekvései rengeteg szenvedést és könnyet hoztak az ott élő magyarságra, ahol, ha a nacionalizmus ismét virágba borul, akkor egy perc kétség sem lehet, hogy azonnal ellenséget fog keresni, és abban sem, hogy kikben fogja ezt megtalálni.

És hát bizony, az intézmények és az elvek hallatlanul fontosak, mert saját bőrünkön érezhetjük, hogy hova vezet az, ha az elveket figyelmen kívül hagyva az intézményeket szétverik vagy kiüresítik, és még jósolni sem lehet, hogy mivé lesz az ország, ha kikerül az Unió védőernyője alól.

Kifejtette azt is, hogy meg kell segíteni Oroszországot, „amely nyilvánvalóan képtelen feldolgozni a saját erejéből óriási erőforrástöbbletét.”

Hát, azért valahogy majdcsak megbirkóznak vele, és azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy Orbán benne lesz az utolsó háromban, akihez Putyin tanácsért fordul.

Ez az ember képtelen reálisan felmérni saját helyzetét, az ország helyzetét, hát hogyan is mérhetné fel reálisan a fél földrésznyi Unió helyzetét, lehetőségeit?

Hogy képzeli, hogy miközben a kezében tartott sapkácskájával a túlélésért koldul, akkor ezekkel az ostoba és nagyképű szövegekkel rokonszenvet ébreszt maga és az általa képviselt ország iránt?

Hogy nem képes szembenézni azzal a ténnyel, hogy a mi gazdasági elsöprésünkhöz nem kell valami egetverő gazdasági vihar, mert az Unió nélkül a legenyhébb nyáresti szellő is eltakarít bennünket?

Nem először írom le: ez az ember beteg.

Nem kicsit, nagyon.

Rögeszméi vezérlik, márpedig a rögeszme rossz iránytű, ha a libák rögeszmések lennének, akkor a Déli-sarkon a pingvineknek már régen libapehely bélésű télikabátjuk lenne…

Sajnos, ma úgy tűnik, fogunk mi még dideregni, pedig pingvinek sem vagyunk…

:O)))

FELIRATKOZÁS

Holnap felkerekedek és Budapestre utazom.

Az Országházban van dolgom ugyanis, mert fel kell iratkoznom, és a kormányfő ezt aktív, személyes részvételhez köti.

A dolgot halogatni se nagyon lehet, mert aki nem iratkozik fel időben, az ráfázik, ugyanis a határidő jogvesztő.

Igaza is van, legyen az emberben állampolgári felelősség, szelektáljunk is kicsit a felelős és felelőtlen polgárok között, mert ugyan a Lázár-skála is hatékony, de a hatását csak hosszabb idő után fejti ki, míg Vezérünk legújabb ötlete az azonnali végső megoldás reményével kecsegtet fél-ázsiai alattvalóival kapcsolatban, hiszen – mint tudjuk – éhen halni tovább tart, mint megfulladni.

Ja!

Feledém mondani, hogy az uralkodó trendet követve szeretett Vezérünk - megregulázásunk részeként - a levegővétel jogát kötötte feliratkozáshoz, mert nem bírja a teszetoszaságot, durrbele a közepibe, ez a követendő eljárás!.

Egy olyan hiperaktív embernek, mint ő, mániás fázisában nem felel meg az egyszerű regisztráció, melyet a zsákfalu közmunkán emberré váló, jövedelempótló támogatáson dőzsölő, nem idén lebarnult és nem fél-ázsiai, inkább fél-indiai népessége akár az iPad-jén is elvégezhetne egy perc alatt, de nem - a személyes részvétel a fontos!

Hogy nincs arra pénze, hogy felutazzon a majdani Hivatalba, a Járáshoz, az aztán meg végképpen az ő baja, de nem kell sopánkodnia, mert mire összejönne a lóvé, addigra már úgyis a Parlamentbe kell felutaznia, ahol egyablakos ügyintézés keretében egy ablaknál egy tisztviselő végezné a felírást mind a tízmillió magyarnak.

Ha véletlenül választani is szeretne majd a feliratkozással már megszerzett levegővételi jog birtokában, akkor majd szépen újra sorban áll, kivárja, mikorra a hatvankétévesen nyugdíjazott tisztviselő utódját betanítják a feladatra, aztán megszerzi a választási jogosultságot is.

Ostoba félázsiai majmok!

Még, hogy azt hitték, hogy a levegővétel joga alanyi jog, csakúgy, mint a felnőtt magyar állampolgár joga a közéletben való részvételhez!

Buták, de nem is csodálom, ha okosak lennének, akkor ezt a megkergült labdazsonglőrt, aki a mi Vezérünk már régen a francba zavarták volna, de nem teszik, így hát pontosan ez a követendő eljárás velük szemben! 

Folyamodj engedélyért alapvető jogodért is, te birka, és ne merj bégetni, mert már fonhatod is a kötelet sajátkezűleg, a saját retkes nyakadra!

Elképesztő.

És az is elképesztő, hogy vannak sokan, akik erre egyetértőleg bólogatnak, sőt, pedzegették már azt is, hogy különféle cenzusokhoz kellene kötni a választójogot

Egyelőre még csak az iskolázottságit merik néven nevezni, de nem kétséges, vannak ennek a szép teóriának továbbfejlesztői is, hiszen oly sok szép szempontot lehetne figyelembe venni!

Tulajdonképpen – ha jól belegondolunk – érdekes kérdés az is, hogy a nők társadalomban betöltött szerepe indokolja-e választójogukat, vagy csak elvonja a figyelmüket a kinder-kirche-küche szentháromságától?

A feliratkozás azért lett feliratkozás, mert annak olyan szép magyar neve van, meghát jobb adatbázist ad, mint Kubatov és a fülkéket is meg lehet takarítani, hiszen a feliratkozottak névsora azonnal adja is a választási eredményt.

Meg olyan szépen meg lehet ideologizálni, merthogy azt azért mégsem mondhatja az Ország Esze, hogy ez az egész csak arra jó, hogy a biztos pártválasztókra szűkítse a választójoggal rendelkezők körét, mert a bizonytalanoknak még az utolsó percekben is támadhatnak helytelen ötleteik.

Előfordulhatna, hogy aztán a végén nem oda húzzák az X-et, ahol a főnyeremény található, hanem felelőtlenül, az ország tudatos megnyomorítására törekedve egy esetleges ellenzéki koalíció neve mellé, megcsúfolva a világ legdemokratikusabb választási rendszerét.

Nagy a gyanúm, hogy Orbán valóban Antall József szellemi örököse – bizonyos értelemben.

Antall is, miközben a komcsikat kibekkelve a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett múzeumigazgatók keserű kenyerét ette - titkon arra készült, hogy mit tesz majd, ha ő lesz a miniszterelnök.

Úgy látszik, Orbán sem szundikálta végig a hatalomból kiszorítottság keserű éveit, ő s szépen felkészült.

És ahogy Antall romhalmazt és idegen tulajdont csinált az országból, úgy a Mi Vezérünk is gondoskodik arról, hogy az ország ne ússza meg a romeltakarítási munkálatokat.

A legkellemetlenebb ebben az, hogy ez az ország még soha nem tapasztalta meg a valódi demokráciát, most lett volna alkalmunk szépen, fokozatosan beleszokni, megtanulni, saját és gyermekeink személyiségébe építeni annak minden csínját-bínját, a demokratikus mentalitást, gondolkodásmódot, a felelősségérzetet – erre most dobhatjuk ki az elmúlt húsz évet az ablakon, hiszen ismét nyakunkban egy despota, méghozzá a rosszindulatú, torzult személyiségű fajtából.

Nem Marcus Aureliust kaptunk vele, hanem Nérót, csak lant helyett focilabda van a hóna alatt.

Nem Vespasianust, aki a szarból is pénzt csinált, a mi fordított Vespasianusunk a pénzből csinál szart, az országból meg sivatagot, pedig azt még a tevék sem szeretik, inkább a békés, kellemes klímájú oázisok hívei.

Feliratkozás…

És nincs senki, aki ezt az ötletet azonnal megtámadná, nincs népszavazási kezdeményezés, csak némi hőbörgés.

Mint ahogy arról sincs, hogy kötelezzék független nemzetközi orvosi testület által megvizsgálni az állam felsővezetőinek szellemi - mentális állapotát, minimum kétévente.

Aki ezt indokolatlannak látja, vessen egy pillantást Vezérünkre – egyet fog az ötlettel érteni…

Felírni itt egyetlen dolgot kellene: Vezérünk elgurult gyógyszere helyett új adagot, de minél hamarabb…

:O))) 

FÉLÁZSIA - VAGY TÁN EGÉSZEN AZ?

 „Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése.

Lehet, hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van.

Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható”.

Imígyen szólt a kis Frusztra népszórakoztató körútjának újabb állomásán, a Vállalkozók Országos Szövetségében, pótolva azt a rettenetes hiányt, melyet a Csinn-bumm Cirkusz hagyott megszűntével maga után.

Azért tud ez a mi Vezérünk okosságokat mondani, és ahogy elnézegetem, napról-napra egyre többet!

Ezekből aztán egyértelműen kiderül mély elkötelezettsége a demokrácia iránt, mely ugyan kényelmetlenebb számára, mint libának a hátizsák, de miután ízig-vérig demokrata, mégsem dobja a sutba – v. ö: Sztálin elvtárs szavai a Kreml udvarán labdázó gyerekekhez, akiket akár agyon is lövethetett volna.

Szóval az erő.

A Vezér – több jel is utal erre – nagy valószínűséggel a Csillagok háborúja című klasszikus sci-fi -n szocializálódott, mely annyira tetszett neki, hogy úgy döntött, az ott alkalmazott módszereket bevezeti ebben a félázsiai országban is.

„Engem kicsinek látsz nem igaz?

Hát tudd meg, a látszat csal... ...mert velem van az Erő, és az Erő hatalmas.

Az életből árad, ezért nagy. Körülvesz valamennyiünket.

Összeköt és megvilágosít minket.

Nem az izmaidban, magadban, magad körül kell érezned az Erőt. Mindenütt. Közted és köztem.
A fákban, a kőben. Mindenütt. Igen.” – magyarázta Yoda azt a speciális állapotot, mely erőt vett Orbánon, aki láthatólag komolyan is gondolja azt, amit mond és fel sem tűnik neki, hogy minden szava miniszterelnöki esküje ellen szól.

Hogy tiszta legyen a kép, ugyanitt elábrándozott, majd elhessegetve a rózsaszín álmokat egy kicsit pávatáncolt ebben az ügyben is, - reméli, - mondta, - hogy új politikai rendszerre most nem lesz szükség.

Namármost a demokráciával szemben a diktatúra az alternatíva, merthogy arra kétévi tanulás után a legbutább jobboldali (mecsoda tolongás lehet e címért…) is rájöhetett, hogy a király nélküli királyság jólismert intézménye a demokrácia keretei között csak alacsony hatékonysággal működtethető, itt van például a négyévenkénti választás rossz gyakorlata, melynél azért sokkal jobb a stabil centrális erőtér, lehetőleg kevés visszapofázással.

Mindenesetre ez a kijelentése a jól ismert „ne gondolj az elefántra” módszerre hajzik.

Valamikor – tán úgy húsz évvel ezelőtt – mikor először játszott el a gondolattal, hogy ő Magyarország diktátora, és hogy vajon hogy állna neki a tengernagyi uniformis az epolettekkel, - még volt benne valami halvány emlék a tisztességről és elhessegette a helytelen gondolatokat, megtilthatta magának, hogy önmagára, mint diktátorra gondoljon, - ne gondolj az elefántra, mondta és azóta minden nap csak erre tudott gondolni.

A sajátosan érdekes magyar történelem pedig megadta neki a lehetőséget, ő pedig élt vele, de ez a rohadt elefánt állandóan ott téblábol körülötte.

Az erő persze nagy dolog, ezt a közismerten szelídlelkű Orbán-apuka gondosan és szó szerint beléverte, maradandó nyomokat hagyva a győzelemre dresszírozott vezér egóján.

Szóval reméljük, hogy nem lesz szükség új politikai rendszerre, de később?

Ki tudhatja?

És hogy mikor jönnek el a szükség percei, azt egyedül ő fogja majd eldönteni.

Azért ez az „egy ilyen félázsiai népség, mint mi” kifejezés is megfogott, merthogy nekem azért eltér a véleményem erről a kérdésről.

Véleményem szerint mi nem félázsiai nép vagyunk, merthogy az onnan behurcolt géneket már ezerszer felülírták a német, olasz, vallon, tatár, török, szláv, kun, román és a többi gének, merthogy asszonyainkat az erre járó hadak hol némi csecsebecsével kecsegtetve, hol erőszakkal szorgalmasan megpocsékolták, itt már senki sem tudja, hogy kifia-borja, és akkor még a női nem ingatag voltáról szót sem ejtettünk.

Gondoljunk csak a Jobbik kínjaira Szegedi Csanáddal kapcsolatban, akiről kiderült, hogy vad harcot folytat saját nagyanyja és a saját génkészlete ellen, a baloldal jogos derültségére.

Félázsiai itt a diktatúra mai állapota, merthogy Viktornak negyven méter magas arany szobra még nincs, de az egyszemélyi diktatúra azért már stimmel.

Szóval ez a mai vicctermés, persze szóba került még az Új Békekölcsön, melyet a Rákosi Mátyás Terv keretében fognak kibocsátani, a bankok helyzete, az IMF is üzent ezt-azt elégedett hátradőlés ellen, a Vezér meg láthatólag kissé szétesett, mint Trabant a kecskenyektető úton.

Folyik a nyelvészeti Blitzkrieg, hogy be tudják bizonyítani, hogyha Gyurcsány ellen egy ügyészségi eljárás során bűncselekmény nem állapítható meg, akkor is van bűnös, csak még nem tudjuk, hogy milyen bűncselekményben, és ez komoly gond.

Merthogy ha előre megállapítjuk a bűncselekmény elkövetőjét, de bűncselekményt nem lelünk hozzá, azt leánykori nevén a kultúrállamokban mindegyszerűen csak koncepciós eljárásnak szokták nevezni.

Megnyugtató, hogy Vezérünk naponta konzultál gazdasági miniszterével, megérdeklődve tőle, hogy van e még esély, fogunk e még feltörni valaha is?

Mire a hű szolga bíztatóan ránéz, a plafon sarkára függesztve bánatos ebre emlékeztető tekintetét, és megnyugtatja: Mint a huszár segge, főnök, úgy fel fogunk törni, csak bízz bennem!

Van még néhány tervem az íróasztalomban!

Isten irgalmazzon nekünk…

:O)))

BIZTATÓ HELYZET

Az volt a benyomásom, hogy a "helyzet biztató".
Egyetértés van az IMF és Magyarország között abban, hogy hitelből nem lehet béreket emelni, és a gazdaság teljesítőképességét növelni kell.

Véleménykülönbség alakult ki és maradt fenn viszont számos részletkérdésben – nyilatkozta a Vezér, akinek emberfeletti képességei lehetővé teszik azt is, hogy a számára kiutalt seggberúgásokat személyes dicsőségét alátámasztó érdekes, nyugat-európai törzsi szokásként mutassa be hozzáértő szittya híveinek

Nagy kár, hogy a többi területet, ahol egyetértés mutatkozott nem említette meg, mert valószínűleg abban is egyetértés van, hogy ahhoz, hogy egészségesek maradjunk nem szabad abbahagyni a meglehetősen monoton belégzés-kilégzést, továbbá, hogy víz alatt kerékpározni nehezebb, mint aszfaltúton.

Viszont van néhány részletkérdés, melyben még vannak véleménykülönbségek, de hát Vezérünk még nem is feszítette meg félelmetes izmait, nem szegezte szembe vasakaratát ezzel az enervált, túlfinomultan dekadens bagázzsal, nem mutatta be nekik a turáni faj megingathatatlan magabiztosságát, nem döngölte agyagba félelmetes szellemi fölényével bártortalan érvelési próbálkozásaikat - így aztán nem is csoda, hogy egyelőre még emberkednek itten…  

Az egyik ilyen részletkérdés, mely az IMF delegáció részéről még eldöntésre vár, így hangzik: Lehet-e ennek a bűnszervezetnek a kezébe pénzt adni?

A válasz jelenleg tagadó, hiszen bárhogy is kínálgatták őket Varga főtárgyaló emberei, a delegátusok nem ettek meszet, így aztán pontosan tudják, hogy ők most éppen a pávatánc egy újabb fordulóját tekinthetik meg vitéz alcsúti Orbán Vikkancs és népi együttese előadásában, melyhez a kíséretet Varga főtárgyaló szalonzenekara adja.

Az IMF delegáció imígyen hát jött és mindjárt ment is, mint a liba, amelyik eltévesztette a költözési dátumot, de hát a semmiről nem is lehet túl sokat tárgyalni, arra elég volt ez a néhány nap is.

Ők már ezerszer elmondták, hogy mi az, amivel nem tudnak egyetérteni, ehhez képest repülőgépük leszállásának tiszteletére a Vezér ismét közkinccsé tett egy olyan jogszabályt, mely a Nemzeti Bankot érinti, és amelyről elfelejtet előzetesen konzultálni az Európai Központi Bankkal, ezzel kedveskedve virágcsokor helyett a delegátusoknak.

Viszont Vezérünk az Európai Központi Bank tranzakciós illetékkel kapcsolatos véleményével kapcsolatban kifejtette, hogy ezeknek a macskajancsiknak csak véleményezési joga van.

Az, hogy az EKB a fenntartásait hangoztatja, alkalmat ad arra, hogy bemutassuk, mi a különbség az európai válságkezelés és a magyar válságkezelés között, hirdette meg büszkén.

Szerintem elsősorban az, hogy az európai megoldás megpróbálja kezelni a válságot, míg nálunk a válság kezelésének alapvető eszköze a Fa testápoló, konkrétan a baseballütő, mellyel komplett gazdasági szektorokat ver szanaszéjjel a Vezér.

Aztán mondott még egy ütőset a táborát szaporító debileknek, miszerint az EU a bankokat védi, mi meg a munkahelyeket.

A munkahelyvédelmi akcióterv megvalósítása kulcskérdés, és az ehhez szükséges százmilliárd megteremtése is, fejtegette.

 "Mi úgy gondoljuk, hogy a pénzügyi szektornak – ideértve a Magyar Nemzeti Bankot is – képesnek kell lennie arra, hogy előállítsa a magyar költségvetés számára azokat a forrásokat, amelyek a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósításához szükségesek” – mondá nagy bölcsen a nagy marhaságot.

Valaki már elmondhatná neki, hogy azt a tervet, melyhez megalkotásakor nem rendelik hozzá azonnal a megvalósításához szükséges, létező és rendelkezésre álló forrásokat, azt nem tervnek hívják, és jellegét tekintve akár tekercsben is árusíthatnák, a Vezér gyermekkori képével ékesítve, mint a Nemzeti Konzultációs kérdőíveket.

Az ilyesmi ugyanis nem terv, csak papírra írt vágyálom, az viszont terv, hogy a sarokbaszorult maffiózó ki akarja fosztani a bankszektort, ki akarja szorítani az országból gazdáinak konkurenciáját, továbbá meg akarja szerezni a Nemzeti Bank valutatatartalékait, hogy aztán a sáp leszedése után azt is a szélbe szórja, mint az emberek nyugdíj – megtakarításait.

Azt is elmondhatná neki valaki, hogy a bankok nem tudnak pénzt előállítani, ők a pénzekkel csak dolgoznak, de a pénz a betéteseké, akiket ilyetén módon a saját ellopott pénzükből akarna megmenteni úgy, hogy azért jusson kicsi az ő fenséges zsebébe is.

Munkahelyeket megmenteni a gazdaság tud, a vállalkozások – beleértve a pénzügyi szektort is, méghozzá a termelés és a gazdaság növekedésén keresztül, mint ahogy munkahelyeket teremteni sem a kormány képes.

Ehhez pedig pénz kell, és ha tönkreteszi a bankokat, akkor azok képtelenek lesznek tőkét kihelyezni, hitelszűke támad és a gazdaság többi csontra lekopasztott szereplője legjobb esetben is csak helybenjárni fog.

Príma kilátások.

Mindenesetre most a pávatánc egy elegáns hátralépéssel folytatódott, a Vezér és Kancellár azt nyilatkozta ugyanis, hogy várja, hogy "a begyűjtött adatok alapján" az IMF és az EU közös tárgyalódelegációja adjon át a részünkre egy helyzetösszesítő dokumentumot.
Jelöljék meg azokat a pontokat, amelyeken változtatást szeretnének a gazdaságpolitikán, jelöljék meg azokat a feltételeket, amelyek egy IMF-hitelmegállapodás előfeltételeiként értelmezhetőek, és mondja el az IMF a véleményét a 2013-as költségvetés módosítandó pontjairól. "Mi ezeket tanulmányozzuk, és aztán válaszolunk."

Ezzel Vezérünk marxi magfaságokba emelkedett, aki a fejéről a talpára állította a hegeli dialektikát – ő most éppen a hitelező és az adós viszonyát akarja fordított irányba – a talpáról a fejére állítva – megváltoztatni.

Simicska örökbecsű mondata szerint mindenkinek joga van hülyének lenni – a Vezér most éppen visszaél ezzel a jogával. 

Mindenesetre azt már elérte, hogy a világ érdeklődéssel figyeli, hogy mikor szolgálják már fel a páva-pástétomot, mi meg reménykedhetünk csak, hogy nem túl sokára, mert ha még sokat táncol, akkor arra rámegy ingünk-gatyánk.

Anno Gyurcsány is táncolt, de ő legalább a saját kontójára, még ha drágán is kellett megfizetnie a számlát

A mi Vezérünk viszont a mi kontónkra ugrál, és amit ezért már évek óta fizetünk, az nem aprópénz, abba előbb-utóbb bele fogunk dögleni.

Addig majd a híveit figyelem álmélkodva, hiszen ez maga az evolúció csodája, hogy egy csorda barom egyetértően bőgve masírozik idióta cowboya után a szakadékba.

Az viszont szinte biztos, hogy tananyaga leszünk mi még a viktimológia és a tömegpszichológia tudományának…

:O))))

HAKNI

Valaki, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, állítólag meg akarta dobálni a miniszterelnököt aprópénzzel, de Vezér túlélte a merényletet, beült mikrobusznak álcázott tankjába és elhajtott.

Na, ez az, ami tulajdonképpen hiteltelenné teszi ezt a történetet, hiszen, ha az lenne a hír, hogy letérdelve keresgélte az elgurult aprópénzt – igaz, már az elgurult gyógyszerével sem volt szerencséje. A Mi Állandóan Körben Forgó Iránytűnk takarékos ember, lehajol az utolsó ötforintosért is, sőt az egyesek és kettesek sem lennének kivételek, majd ha ezt a Simort sikerül végre likvidálni, beváltatja az új jegybankelnökkel, bizonyos Matolcsy nevű bankszakemberrel, aranyból vert példányokra…

Így viszont mindjárt indokoltnak látszik a Terrorelhárító Központ finanszírozása, merthogy elképzelni is borzasztó, mi lett volna, ha egy mérgezett ötös eltalálja a szeme sarkát, és kívülnézetből is úgy nézné a világot, mint nagyeszű gazdasági minisztere.

Lemerült akkumulátorai utolsó ionjaival még bedobta magát, lássa a nép, hogy mint hajdan Sztálin elvtárs, úgy ő is dolgozik - akkor is, mikor mindenki más pihen.

Így aztán egy utolsó nagy roadshow keretében végighaknizta híveit, begyűjtve a még megmaradt hódolatteljes pillantásokat – mecsoda nagy ember vagy te, Keresztapa, különösen így a Farkas Flóri mellett!

A sűrű program során sűrűn mondott ostobaságokat is, el-elkalandozott a nemzetközi nagypolitika területére is és bölcs meglátásaival – miként nagy elődje, Ceausescu – irányt mutatott a felserdülő ifjúságnak, kiket saját bevallása szerint is úgy látogatott meg, mint hajdan Csapajev a pionírokat, csak az adjutánsait nem mutatta a televízió.

Ha mutatta volna, akkor láthattuk volna tán a nevezetes bőröndöket is a haditervvel, a három krumplival: ez itt Magyarország, ez az IMF és ez vagyok ÉN…

Szóval megtudhatta a még ostobácska fiatal, hogy a világ milyen bonyolult, merthogy míg Közgép- Európa diadalmas léptekkel tart felfelé, addig a dekadens és rothadó Nyugat lefelé rohan a lejtőn.

Hát egyszer azért csak találkozunk velük tán, az csak a baj, hogy Nyugatnak legalább száz évig kell teljes erőből rohannia lefelé a lejtőn addig, míg dinamikus felfelékapaszkodásunk során félre kell ugranunk előle, nehogy elüssön bennünket.

Megtudhattuk azt is, hogy a külföldre menekülő diplomás pünkt olyan, mint a vadliba, csak a vándorlási ciklusa hosszabb kissé, merthogy míg a vadlúd évente vándorol oda-vissza, addig a diák majd öt év múlva fog farokfelcsapva hazarohanni a demokrácia és az anyagi bőség Magyarországnak nevezett honába, biztos jövő ígéretét tudva magának és gyermekeinek.

Addigra az állam teremt majd az egymillió munkahelyen túl nekik is még külön munkahelyeket!

Merthogy az ifjúság előtt beláthatatlan perspektívák nyílnak ebben az országban, ahol a tandíj fogalmát nem ismerik, ellenben a diákhitelt kedveljük és ahol a felsőoktatás néhány éven belül önfenntartó lesz.

A kezdeti eredmények máris láthatóak annak, akinek van szeme a látásra, hiszen a felsőoktatásban a felvételre jelentkezők öntudatosan és önkritikusan korlátozták önmagukat, ezért aztán van hely a főiskolákon, egyetemeken dögivel.

Rosszindulatú komcsik ugyan azt terjesztik, hogy nem minden család tudja előteremteni a majd félmilliónyi éves tanulmányi hozzájárulást - merthogy tandíj, ugye nincs, hálistennek - de ez azért még nem lefutott meccs, mert tudjuk, a Kuszaszeműnek még számtalan terv lapul az íróasztalában.

Lehet, ezek között van az is, hogy a nehézségekre való tekintettel - melyet az IMF karvalytőkései okoznak virágzó kis hazánknak rohamos felfeléhaladtában - fizessenek a diákok a tanulmányi hozzájáruláson felül valami jelképes tandíjat is, mondjuk további százezret havonta…

Csak csendben merem mondani: súlyos nyomot hagytak a Vezéren az elmúlt évek harcai, és hiába, hogy mostanában győzelmet győzelemre halmozva mutatjuk az utat a hanyatló Európának, hiába, hogy ezenközben neki még arra is van érkezése, hogy eljárjon egy-egy pavanét, melyet rossz nyelvek szeretnének vitustáncként feltüntetni, de az kétségtelen, hogy az idő vasfoga alaposan megrágta a Vezért.

És akkor most még ez a Gyurcsány se bír magával, csinálja a cirkuszt, ahelyett, hogy örülne, hogy éppen most látogatott ide az EU_IMF küldöttség, akik, ha kicsit késnek, már úgy ül a tömlöcben, mint hajdan Frangepán Bécsújhelyen.

Nem könnyű Vezérnek lenni, őt cseszteti mindenki, az Európai Központi Banktól kezdve Anikó nemzetes asszonyig, akinek új gumi kellene a traktorjára, ami halaszthatatlan, hiszen láthatjuk, hogy járt az ország, mikor az idősebb Orbán elfelejtette megvenni a gumit anno, mikor szükség lett volna rá.

Szóval pihenni kellene, meg nyugalom, békesség, mert ez az állandó rettegés attól, hogy valamelyik vazallus kirántja alóla a széket, felőrli az idegeket.

Merthogy az ellenség a sorainkban van, és nem alszik!

De mi még annyit sem!

Bízhatsz benne, Magyarország!

:O))))

CSATÁRY

A nyomozó ügyészek múlt szerdán háborús bűntett elkövetésével gyanúsították meg és őrizetbe vették Csatáry László volt rendőrtisztet, a második világháború idején a kassai téglagyárban, az ott összegyűjtött magyar zsidók ellen elkövetett cselekményei miatt.

Néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság Csatáry László házi őrizetbe helyezéséről döntött.
A 97 éves férfit emberek törvénytelen kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják.
A náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint Csatáry 1944 tavaszán, Kassán, rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában.

Nem sok háborús bűnös szaladgál már szabadlábon, a természet elvégezte azt, amire az igazságszolgáltatásnak esetleg nem volt módja velük kapcsolatban.

Mindahányan megbűnhődtek valamilyen formában, mert akit nem csuktak börtönbe, az is rettegésben élte le az életét, soha nem tudhatta, mikor jönnek érte azok, akiknek hivatali kötelessége volt az üldözésük.

Eichmann elfogása és halálraítélése óta pedig nem volt a világnak egyetlen pontja sem, ahol biztonságban érezhették volna magukat.

Csatáry sem volt kivétel, ő is csak akkor mert hazajönni,  amikor – úgy vélte – már nem folyik és nem is  indítható ellene büntetőeljárás.

Tévedett.

Pedig gyanakodhatott volna, mert Kanadában éppen háborús bűntettei miatt fosztották meg állampolgárságától, tehát tudhatta, hogy tettei nem merültek feledésbe.

1948-ban állítólag Magyarországon és Csehszlovákiában is elítélték, és amikor hazajött, akkor sejthette, hogy előbb-utóbb rátalálnak.

Mintha megunta volna, belecsömörlött volna a bujkálásba, - ki tudhatja?

A náci háborús bűnösökre vadászó zsidó szervezet nem felejt, és az ügy számukra és valamennyi humanista ember számára nagy jelentőséggel bír.

A még életben levő bűnösök, felelősségrevonásának gyakorlati szempontból tétje már nincs, hiszen az ilyen idős embert elviszi már egy erősebb tavaszi nátha is, de a lefolytatandó eljárás az utókor számára azt példázza, hogy a felelősségrevonás elől nincs menekvés, aki ilyen bűncselekményt követ el, az utolsó leheletéig üldözött bűnös marad.

Két dolog van, ami túlmutat a konkrét ügy jelentőségén.

Az egyik a mai magyar állam viselkedése Csatáryval kapcsolatban.

Merthogy nyilvánvaló, hogy a magyar ügyészség legszívesebben azt látta volna, ha egy mohón elfogyasztott nokedlis libapörkölt után jobblétre szenderül az agg gyanúsított, hiszen rengeteg kellemetlenségtől szabadult volna meg a kormányzat.

Például nem kellett volna kis időre sem abbahagyni a szélsőjobbal váltott nyelvespuszikat, emellett nem kerültek volna szóba a jelenlegi kurzus számára kellemetlen kérdések.

Nem tette volna fel senki a kérdést, hogy Horthy kassai bevonulása során a rendezvény útvonalába esett-e a kassai téglagyár, valamint, hogy német-magyar kettős állampolgár volt e Csatáry, mert ez esetben bizonyára német identitása verte kutyakorbáccsal a nőket és gyerekeket.

Kínos ügy ez, hiszen nem lehet másra tolni a felelősséget, már persze, ha a vád bizonyítható.

Jobb lenne ezt elhúzni kis ideig és bízni a természetben, milyen szépen bejött ez Képíró Sándor esetében is, a zsidók meg ugrálhattak, dugába dőlt a tervük, hehe…

Hogy ez volt a terv, az abból teljesen nyilvánvaló, hogy bár tudtak Csatáry létezéséről, mégsem mozgatták a fülük botját sem, csak akkor, amikor egy angol lap feszegetni kezdte az ügyet és benne a magyar állam és az  ügyészség szerepét.

Akkor hirtelen felgyorsultak az események és a helyzet kényszerítő hatására a hatóságok léptek, őrizetbe vették, majd a bíróság házi őrizetbe helyezte azt az embert, aki ma is vallja, hogy bizonyos fajú embereket nem kedvel, ami a helyzetében azért nagy következetességre vall.

Hát az öreg szadista helyzetét a bíróság vagy a természet rendezni fogja majd, a többi már részletkérdés, hiszen a tizenötezer, Kassáról a gázkamrákba hurcolt zsidó férfit, asszonyt, gyereket már senki nem tudja feltámasztani.

Emellett neki is joga van a tisztességes bírósági eljáráshoz, a védelemhez, még akkor is, ha áldozatainak ez soha nem adatott meg, - igaz, azoknak a bűnére - már, hogy zsidónak születtek – a náciknál nincs bocsánat.

A másik dolog, ami figyelmet érdemel, az a magyar jobboldal – nehéz nem egyenlőségjelet tenni közéjük és az újnyilasok közé – reakciója az ügyre.

Az, hogy vérdíjat tűztek ki – igen, ezzel a kifejezéssel - az ügyészség közönye és Csatáry felelősségrevonásának elmaradása ellen tüntetőkre, csak az egyik fele a dogoknak, mert a jobboldali média igyekezett sürgősen megteremteni az öreg szadista baloldali pandantját, és megtalálni is vélte Mansfeld Péter bírósági eljárásának ügyészében.

Hogy a két ügynek semmi köze egymáshoz?

Kit érdekel, - ha valami nem igazán tetszik a szélsőjobbnak, rögtön előrángatják ezt a szerencsétlen kis deviánst, aki egy lopásért kapott ítélettel a háta mögött mai terminológiával szólva terrorcselekményeket szervezett és követett el, aki fegyveresen autókat lopott, rendőrt ejtett túszul, katonatisztet indult gyilkolni, elfogása után az ágya vaslábát használva fegyverként rátámadt őreire és szökni próbált.

Szerencsésebb időkben valószínűleg megkapja a maga tíz évét, de ezek nem voltak szerencsés idők, ezek a megtorlás évei voltak, és akkoriban az volt a vélemény, hogy aki elég idős ahhoz, hogy fegyvert emeljen a hatalomra, az cselekménye büntetéséhez is elég idős.

Minden életért kár, egy fiatal életéért tán méginkább, Mansfeldnek is lehetett volna több szerencséje a kevés esze mellé, nyugodjék békében.

A Csatáry által halálba indítottaknak még egy tárgyalásra sem volt joguk, a Mansfeld-per  ügyésze pedig nem verte kutyakorbáccsal sem Mansfeldet, sem a nőket, sem a gyerekeket.

A jobboldal védi hősét, vadul keres mentőkörülményeket, meg baloldali összevetési alapokat és éppencsak azt nem mondja ki nyíltan, hogy Csatárynak tulajdonképpen igaza volt, kár, hogy nem rugdosta is a zsidókat.

Nekem csak az fáj, hogy nincs egyetlen igazi konzervatív úriember sem a pályán, aki azt mondaná, hogy ha ez igaz, akkor nekem sem tetszik a dolog, és az én adataim is közzé lehet tenni a Kurucinfón.

Vagy ez minden jobboldali honfitársunknak tetszik?

Komoly dilemma ez, jó lenne végre eldönteni…

:O)))

SÍRGYALÁZÁS

Megrongáltak, ledöntöttek ötvenhét síremléket a kaposvári zsidó temetőben.
A Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke egyértelműen rasszista indíttatású cselekedetnek tartja a sírrongálásokat, Róna László szerint ugyanakkor lényegtelen, hogy milyen temető halottjait gyalázták meg, hiszen bárhol teszik ezt, az felháborító és céltalan tett.

Én nem tartom ennyire lényegtelennek a dolgot.

Ha egy országban állandóan zsidók temetőit háborgatják, akkor annak azért van némi társadalmi üzenete is, képet ad a magyar társadalom jelenlegi állapotáról, antiszemitizmusának, rasszizmusának mértékéről és a magyar jobboldal általános állapotáról külön is.

Valami elképesztően megalázó dolog magyarnak lenni egy olyan országban, amelyik egyszer már a halálba küldte félmilliónyi zsidó polgárát, és nem tanult belőle.

Undorító.

Lehet azt mondani, hogy ezt bizonyára idióta fiatalok követték el tudatmódosult állapotukban, de ez semmire sem magyarázat és semmire sem vigasz – meglehet, a nyilas pártszolgálatosok is alkoholos állapotban lőtték a Dunába áldozataikat a nemzet örök szégyenére.

Ha én konzervatív, keresztény jobboldali lennék, a pofámról sülne a bőr a szégyentől, hogy ezekkel a trógerekkel mosnak össze jobboldali kifejezés alatt, emellett elgondolkodnék azon, hogy hogyan esne nekem, ha nagyanyám, apám sírját felborítva, meggyalázva találnám egy békésnek induló vasárnap reggelen.

Ha valakiknek az emlékére vigyáznunk kellene, akkor azok éppen a magyar vidék kiirtott zsidói, hiszen a bűn, melyet elkövettünk ellenük, az egekbe kiált.

Ha a Don-kanyarban elesett tizenhétezer honvédünk sírjait döntené romba a helyi lakosság, védekezhetnének azzal, hogy a hazájukra törő ellenség elleni felháborodás az oka az embertelen cselekedetnek, de ott semmiféle ilyesmi nem történik – nos, ennyit az általános beképzeltségen alapuló magyar kultúrfölényről – egy szláv parasztban is több érzés van, mint a mi sírgyalázó hőseinkben.

Az a gyanúm, a gyűlölködés alapja nálunk az, hogy nem tudjuk megbocsátani a zsidóknak, amit elkövettünk ellenük, nem vagyunk képesek szembenézni önmagunk gyalázatával, mi hősök akarunk lenni akkor is, mikor nyilvánvaló, hogy az emberiség és az emberiesség ellen vétkeztünk, nem is kicsit.

Talán az a baj, hogy a magyarság még nem járt úgy, hogy magyar származása miatt a nép nagy tömegeit irtotta volna ki valamiféle ellenség – ha ez megesett volna, talán érzékenyebbek lennénk az ilyen hétköznapi állatságokra, mert aki ilyesmit elkövet, az nem ember.

Mi halálba küldtünk származása miatt annyi zsidó származású magyar állampolgárunkat, amennyi Luxemburg teljes lakossága, nagyhercegestől, katonazenekarostól.

Sokan azok közül, akik buzgón emlegetik az átkos negyven évet, azt mondják ma, hogy ez már régen történt, minek ezzel annyit foglalkozni?

Hát ezért, mert ez a betegség nem múlt el, ez éppen olyan, mint a TBC, amely mostanában ismét népbetegséggé vált, mert a társadalmi körülmények – a nyomor, az alkoholizmus, a higiéniás viszonyok kedveznek a hajdan morbus hungaricusnak is nevezett betegségnek.

Ugyanez a helyzet a nácizmussal kapcsolatban.

A társadalom állapota kedvez ennek a fertelmes kórnak is, a szegénység, a kilátástalanság, az ócska populista politika, az állam felelős szerveinek Janus-arcú magatartása ezzel kapcsolatban remek táptalaja a szélsőségeknek, melyek természetesen ellenséget és okot keresnek arra a helyzetre, melybe azok lökték őket, akik ma kétszínű beszédükkel szítják bennük a gyűlöletet.

Ha az ilyen tettek valódi felelőseit keressük, nem a falusi kocsmákban fekete lajbiban vitézkedő bunkókra kell mutogatnunk.

Az igazi felbujtók azok a politikusok, nagytőkések, akik önző gazdasági és politikai érdekeik miatt el akarják terelni a figyelmet saját felelősségükről, akik nem azt hirdetik, hogy azért vagy szegény, te szerencsétlen bunkó, mert nekünk, ha a fene fenét eszik is dúsgazdagnak kell lennünk.

Azt hirdetik helyette, kódoltan és rájátszva a legalantasabb emberi ösztönökre, hogy azért él nyomorult körülmények között ostoba hívük, mert a zsidók ellopják, a cigányok meg segélyként felzabálják előlük a pénzt.

Az iskolában pedig ezekről a dolgokról nem tanítanak, vagy ha igen, akkor nem az igazságot tanítják, hanem Kertész Imre képét tépik cafattá azok, akiknek épkézláb, akár embernek is nevezhető lényeket kellene nevelniük hivatásuknál fogva.

Milyen ország lettünk hát az elmúlt húsz év alatt?

Ez a szabadság?

Mert ha ez, akkor ez nekem nem kell.

Ez a kultúra?

Mert ha ez, akkor ez a nemzet szégyene.

Ez a hazafiság?

Mert szerintem ez maga a hazaárulás, a nemzetgyalázás, a magyarság sárbatiprása.

Eltelt 1944 óta majd hetven év, állítottunk már néhány emlékművet, le is bontottunk néhányat, most éppen az egyik – számunkra teljességgel közömbös - amerikai elnök van soron.

De ez az idő kevés volt arra, hogy jelentőségének megfelelő emlékművet emeljünk Budapest egy központi helyén – mondjuk talán a Kossuth téren – a Holokauszt áldozatainak.

Akár lehetne ez szemben azzal a másik emlékművel is, amelyik a Don-kanyarban és a II. Világháborúban idegen érdekekért vágóhídra küldött magyar honvédek százezreinek állít emléket, mert erre sem jutott érkezésünk az elmúlt évtizedekben…

Az egyik emlékmű talapzatának oldalán relief mutathatná be Szálasi, a másikon Jány kivégzését, hogy senki ne tudja könnyen feledni a bűnt és az elkerülhetetlen büntetést.

Talán egyszer megvalósulhat valami ilyesmi, és ha igen, akkor abból tudni fogjuk, hogy van még reményünk egy tisztességes országra…

:O)))

INCITATUS

Incitatus Caligula lova volt, sok versenyt nyert a kissé zakkant római császárnak, aki nevét a katonáktól kapta még gyermekkorában – a kis vitéz ugyanis – akkor még normálisan - katonai öltözetben játszott közöttük: a caligula csizmácskát jelent.

A ló arról híresült el, hogy kortársai feltételezték, hogy buggyant császáruk még akár konzuli méltóságra is emelheti a derék patást.

A mi hat pár rendőrcsizmácskánkról ez nem csak feltételezhető, hanem immár történelmi tény, hogy magas beosztásba emelte kedvenc udvaroncát, közepes képességű lónál semmivel sem magasabb szellemi minőségű szóvivőjét, Magyarország nagyobb dicsőségére.

Szijjártó Pétert külügyi és külgazdasági államtitkárrá nevezte ki, gyakorlatilag Martonyi nyakába ültetve ezt a bohócot – bohócot csinálva imígyen Martonyiból is.

Utóbbinak egyetlen mentsége lehetne, hogy eltűri ezt a megaláztatást, ha azt állítaná, hogy ezt Magyarország érdekében tette, mivelhogy neki az Úr azt a feladatot rendelé, hogy minimalizálja a Vezér és tehetségtelen bandája külpolitikai ámokfutásából adódó konfliktusok, problémák következményeit.

Kérdés, hogy hihető lesz-e ez a magyarázat…

Merthogy azért Magyarország külügyminiszterét még mindig Martonyi Jánosnak hívják, még akkor is, ha mindenki tudja, hogy az ország külpolitikájának napi gyakorlatát a mi polihisztorunk irányítja személyesen.

Márpedig, ha ő a külügyminiszter, akkor övé a felelősség, és van miért felelősnek lennie, sajnos – már ha csak le nem mond.

Valaha a külpolitika az ország sikerágazata volt, a Kádár-rendszerre visszamenőleg, megszakítás nélkül, egészen Orbánig.

A rendszerváltás után hamar kialakult valamiféle konszenzus a mindenkori kormánypárt és ellenzéke között, melynek értelmében a belpolitikai csatákat nem próbálták meg külpolitikai síkra terelni, mára viszont ez a konszenzus megszűnt.

Akárhogy törjük a fejünket, nem tudunk egyetlen égtájat sem mondani, ahol az ország külpolitikai sikereket érne el.

Hálistennek a magyar házilúd nem tud repülni, mert ha tudna, bármerre is akarna költözni, végestelen végig velünk szemben ellenérzéseket tápláló országok felett kellene repülnie, ami bizony még egy sugárhajtóműves libára nézvést is veszélyeket rejthet magában – minden országnak megvannak a maga Semjénjei.

Az összes szomszédunkkal sikerült rossz viszonyt kialakítani.

Ennek oka jellemzően a magyar állam képviselőinek ostoba handabandázása volt, melynek aztán Kövér legutóbbi diplomáciai mélyszántása volt a non plus ultrája.

Adjon az ég annyi higgadtságot a román politikusoknak, hogy ne a magyar nemzetiségen verjék le a megvadult házelnök és tepsiszájú barátja, az expüspök és világpolitikai tényező ostoba agresszivitásával szemben érzett jogos ellenszenvüket.

Merthogy az úgy szokott lenni, hogy a nagyember békésen tovább polírozhatja íróasztalát valamelyik istenfélő barátnőjével, de az erdélyi falvakban élő szegényembert - ha a román állam nem - akkor az Isten se védi meg a nacionalista idiótáktól, akik rajta kérik majd számon a két nagy hazaffy ostoba nyilatkozatait.

Magyarországot a múlt század hetvenes éveitől kezdve tisztelte a világ gazdasági és kulturális teljesítményéért, kiszámítható és következetes külpolitikájáért és mértéktartó szomszédsági politikájáért.

Két év se kellett, hogy ez a rezsim gyakorlatilag kirekessze magát a nemzetek közösségéből, pedig az ember azt várta volna, hogy a Vezér tanult előző kormányzásának kudarcaiból, mert azt azért nehéz nagy sikerként elkönyvelni, hogy az első orbánjárás vége felé már az égvilágon senki nem állt szóba vele.

Na, ezt az állapotot most másfél év alatt sikeresen elérte, pedig milyen kiváló lehetőségek között indultunk, ha csak az uniós elnökség adta kihasználatlan lehetőségekre gondolunk is, könnyezhetünk bátran.

Nincs velünk egyetértő szövetségesünk, nincs barátunk, az ország külpolitikailag a semmiben lebeg, mint Mohamed koporsója, közben pedig égető szükségünk van támogatásukra, hiszen egy olyan ország, mely nemzeti jövedelmének többségét a külgazdaságban realizálja, az olyan kiszolgáltatott, mint meztelenül kidobott rosszlány a török kamionparkolóban.

Erre most a Viktátor feltette a koronát külpolitikai tehetetlenkedésére: kiküldte Amerikába tárgyalni Szijjártó Pétert.

Gondolom, az angol királynőhöz majd Wittner Máriát, Putyinhoz meg majd Kövért küldi, a színvonal ugyanaz.

Nem is értem, hogy miként gondolja ezt, sem kül, sem belpolitikailag.

Lehet Martonyit nem szeretni, de tény: ő rutinos diplomata, személyében is elismert politikus a partnerországokban, vele lehet tárgyalni.

Egy ilyen senkit, aki mögött semmiféle teljesítmény nincs, - már ha csak a Vezér fenekének fényesre nyalását, vagy a gátlástalan és szemrebbenés nélküli hazudozást nem tekintjük annak – sehol a világon nem vesznek komolyan.

Bár a protokoll kötelezi őket arra, hogy meghallgassák, de semmi több.

Ellenben a jelenlegi első számú világhatalomhoz elküldeni egy ilyen embert tárgyalni – a miről is?  – felér egy arculcsapással.

Már előre a frász kerülget, ha eszembe jut, hogy esetleg Egyeskének kell majd megegyeznie Putyinnal a gázárakról, ha esetleg – mondjuk - a franciáknak támad kedve adni a reaktorépítést Pakson.

Még az úri középosztály is kezdheti gyűjteni a Dunából az uszadékfát, ha télen nem akar megfagyni…

Hát, majd meglátjuk, hogy mi is lesz a Magyar Nagycirkusz következő produkciója, de az biztos, hogy a mi kedvenc bohócunk, már annyi tányért pörget fenséges kezeivel, hogy csoda lesz, ha le nem esik valamelyik, aztán utána szépen sorra a többi, míg össze nem dől az egész produkció, melyet a nézőközönség már így is un, de nagyon…

:O)))