KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

Felénk mindenesetre kellemesen kezdődött és remélhetőleg így is fog befejeződni.
Az ünnep nálunk mindig családi vacsorával kezdődik, nagyszombaton napszálltakor.
A pontos időpontot a résztvevők hasának állapotához igazítjuk, ha tele a has, akkor előírás a sötétség, de ha nem evett a nép, mert tartalékolta az energiáit a vacsorára, akkor a szürkület is elégségesnek nyilváníttatik.

De az szigorú szabály, hogy nem lehet a vacsora kezdetéig az ételbe beleturkálni, kóstolgatni, eszegetni, ameddig a vacsorán egy pohár bor vagy üdítő kíséretében a „Kellemes húsvéti ünnepeket és jó étvágyat kívánok!” című jókívánság el nem hangzik.
Ha valaki mégis ott settenkedne, kotnyeleskedne, ne adj isten csenni próbálna, akkor a Főszakács egy hólapáttal, de minimum egy lekvárfőző fakanállal fejbeveregeti, méghozzá nem is kíméletesen.

Szigorú asszony, én már csak tudom…

Aztán a nép falatozgat csendesen, csak a villák-kések visszafogott zaja hangzik, esetleg egy-két méltató szó az étlap valamelyik sorával kapcsolatban.

Az étlapon többféle füstölthús-féleség szerepel, úgymint:

1. Hagyományos füstölt parasztsonka 1.0 - a még karácsony előtt beszerzett féldisznó emlékére
2. Hagyományos füstölt parasztsonka 2.0 - a karácsonyi féldisznó után érkezett rokoni ajándék.
3. Füstölt karaj, mert van, aki csak ezt eszi a disznóból
4. Kötözött sonka, mert van, aki csak ezt eszi a disznóból
5. Füstölt főtt tarja, mert azt csak én eszem, a többi összes résztvevő szörnyülködik, aztán mindegyik megkóstol csak egy kicsit belőle és az fogy el először.
6. Keménytojások
7. Mustárok, tormák, paprika, paradicsom, újhagyma
8. Kalácsok – kétféle, puding-torta, kukoricadara sütemény
9. Kávé

Az itallapon háromféle vörös!bor szerepelt, régebben volt kéknyelű is, de akik azt fogyasztották, azok azóta áttértek roséra… 

A vörösborok főként szekszárdi pincészetekből kerültek ki (egyre jobbak a szekszárdi borok, jelzem…) de a fiam, aki szerintem nem bort, hanem borcímkét iszik, villányi sztárborász borát is felvonultatta - szenvedtünk, de megittuk.

Volt pálinka is az arra áhítozóknak, de ma nem akartunk parttalanul őszinték lenni, ezért szinte alig fogyott.

Tizennégyen ültük körül az asztalt, négy generáció, öt család vagy családkezdemény - jóleső látvány, különösen a fiatalok.

Én nem annyira, viszont én meg tudok szépen öregedni!

Ejtőztünk kicsit, aztán sztorizgattunk, anekdotázgattunk, a fiatalok nagyokat vigyorognak, mikor ilyenkor napvilágra kerül őseik egy-két viselt dolga és kezdetét veszi a deheroizálás.

Mama ezt elég nehezen viseli, mert amikor ezek előadásra kerülnek, akkor ő képtelen elemelkedni a kicsinyes és kiábrándító valóságtól és patikamérlegen mérlegeli a mesélő szavat, aki a történeteket természetesen fogyasztásra alkalmas állapotba szeretné hozni.

Szakmai okokból itt-ott kicsit túloz talán, de ez csak használ a történetnek.

Persze némelyik érintett is vadul tiltakozik a kép ellen, mely szembejön vele, de senki nem veszi ezeket véresen komolyan, a tiltakozókat alázatra szoktatjuk.

Aztán természetesen kicsit politizálunk is, de nem túlzottan vadul, ennek talán az is oka, hogy mára már szinte mindenki kiábrándult a politikából, megcsömörlött tőle.

Ettől függetlenül megvitatjuk, hogy idén mit tojt nekünk a Viki-nyuszi és miért festett záptojásokat, - az alapkérdésekben azért mindenki egyetért…

Aztán előjöttek ma egyéb családi ügyek is, nyaralási tervek, gyerekek viselt dolgai – remek unokáink vannak, a legkisebbet meg, még, ha lenne miért, akkor sem merném szidni, mert tíz éven belül úgyis átveszi a hatalmat, ma már tizennegyedik havi csokinyuszit ígért nekem…

Volt mit enni, volt mit inni, a lakásban meleg volt, ez már magában elég ma Magyarországon a boldogsághoz.

Minimálisan ezt kívánom minden kedves olvasómnak, meg jó pihenést, vidám programokat, szeretetet, boldog családot, a fiataloknak meg bő gyermekáldást, végtére is, ez mégiscsak tavaszi termékenységi ünnep!

Sok örömet hozzá!

:O)))

FÉLELEM

Nyúlós, nyálas, taknyos, bénító félelem.

Elveszi az önbecsülésünk, a tartásunk, büszke emberből szolgává zülleszt, kiszolgáltatottá tesz.

Az összes despota erre építi hatalmát, ilyen-olyan eszközökkel rávesz, hogy alattvalói rettegjenek tőle, hogy egy ponton túl már minden konkrét presszió nélkül is kezüket-lábukat törve igyekezzenek teljesíteni még ki sem mondott elvárásait is, hogy a zsigereikben legyen a jellemet deformáló, átkozott, gyalázatos rettegés.

Nem kell ehhez még csak konkrét fizikai fájdalmat sem okozni, hiszen a rettegésnek oly rengeteg oka lehet, annyiféle dologtól tarthat a mai világban az ember, és ha a hatalom megtalálja az adott ember gyenge pontját, ottantól könnyű dolga van.

Ha sikerül felkelteni benne ezt az érzelmet, onnantól kezdve zsarolható, manipulálható, örökös függésben tartható robotot lehet faragni belőle, aki csettintésre működik és gyáván meghunyászkodik.

Féltheti az ember a megélhetését, a gyengébbje még az átlagnál valamicskével jobb anyagi helyzetét is, mert úgy van vele, hogy bár vonó a túlvilágon elnyerhető üdvösség is, de azért ezt az egyetlen, egyszeri és megismételhetetlen életét szeretné a lehetőségekhez képest relatív jólétben, viszonylagos gondtalanságban leélni.

Márpedig errefelé most és itt az átlagembernek igen kevés biztosítéka van, hiszen ma egyre kevésbé érvényes a „mindenki a maga szerencséjének kovácsa” elv, fél évszázad után ismét a hatalom melletti elkötelezettség nyom többet a latban, mint a hozzáértés, a szorgalom, vagy a tehetség.

Ebben az országban ma bárki két perc alatt kerülhet az utcára, professzortól a targoncásig, és ha valakinek nincs szerencséje, ott is marad az útszélre félrerúgva, lett légyen bármennyire megbecsült tagja is korábban saját közösségének.

Az egzisztenciális félelem tönkreteszi az embert, és az átlagember még csak nem is nagyon hibáztatható, hogy szinte ellenállás nélkül beáll a sorba: ha két-három kisgyerek várja a vacsorát otthon, az szinte minden elvet felülír.

Az emberek ebben az országban már régen elfelejtették azt a hihetetlen nyomort, melyet most ismét kénytelenek megtanulni, a megélhetésért vívott napi küzdelmet, a szó szerint vett éhezést, a kilátástalanságot.

Őket aztán nem érdekli a napi politika, nem írnak hobbiból blogot, mert nemhogy számítógépük nincs, de az áramot is már régen kikapcsolták a fűtetlen lakásban.

De ők legalább már nem félnek, mert már nincs veszítenivalójuk, csak még nem szervezettek.

Ha egyszer azzá lennének, vagy az éhség az erőszak felé terelné őket, abból előbb-utóbb vérfürdő lenne, attól tartok.

Akinek még van veszítenivalója, ez viszont retteg, mert nem szeretne lecsúszni a kilátástalanok közé.

A mai hatalom pontosan tudja ezt, és egyre inkább rá is jártszik erre a helyzetre.

A félelmet felhasználja politikai manipulációra éppúgy, mint a hatalommal elégedetlenkedőkkel szemben.

Elolvastam ma egy vallomást a Hagyó - ügyben, elképesztő, hogy mi megy ebben az országban Rákosi után majd hatvan évvel, kiábrándító.

Viszont remekül tanulmányozható a hatalom technikája, melyet közelről megismerni magamnak is szerencsém volt.

Még az első Orbánjárás idején történt, hogy közeli hozzátartozóm pozíciójára fájt a helyi Fideszes potentát foga, ezért aztán ráküldték a revíziót, az pedig tett néhány megállapítást.

Majd jött az üzenet, egyezzünk meg - ha csendben hajlandó elmenni, akkor nem lesz következménye a megállapításoknak.

Hónapokon keresztül folyt megalázó meghurcolása, rendőrségi feljelentéssel egybekötve, kellett hozzá emberi tartás és méltóság, no, meg küzdeniakarás, hogy ne adja fel – a végén azt se mondták, hogy elnézést, hogy ártatlanul vádoltuk…

Ezek a személyi kérdéseket így oldják meg, a módszer a megfélemlítés.
nagyon kíváncsi lennék, hogy annak idején Györgyi Kálmánt milyen fenyegetéssel távolították el a legfőbb ügyészi székből, de se szeri, se száma az ehhez hasonló ügyeknek, például a MAL vörösiszap-katasztrófájánál, ahol maga a miniszterelnök prejudikált és lépte túl hatáskörét.

Márpedig nagyon nehéz kitartani valakinek az igaza mellett, ha menet közben elfogy körülötte a levegő, mert tegnapi barátai rémülten menekülnek még a környékéről is, senki nem mer egy védelmező szót kiejteni a száján, rettegve a megtorlástól – vagy csak egyéb érdekektől vezérelve.

Itt van Fapál Lászlónak, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkárának ügye,
Évek óta tart az eljárás ellene, minden vádpont alól felmentette az elsőfokú bíróság, mégsincs vége a minden jel szerint vegytiszta koncepciós pernek, még el kell húzni az ügyet a választásokig.

Akkor majd lesz egy másodfokú ítélet, aztán majd még pár év és kiderül az igazság, de addig azért remekül lehet vele kampányolni, csakúgy, mint a többi pórázon vezetgetett politikus ügyével.

Ami meg most történt - a Fidesz székház-udvar elfoglalóinak előállítása – az meg maga az ország szégyene.

A fiatalok tiltakozása nem volt egy televízió-székház elleni támadás, nem volt egy puccs része, nem volt brutális, nem volt erőszakos, pedig de örült volna a Vezér, ha valamelyik fiatal nyakoncsapja a vén idiótát, aki ott hepciáskodott meg fenyegetőzött.

Már a bolti kekszben házisütikét vizionáló, egyre rettenetesebb kiflihercegnő is arról beszélt, hogy erőszak és rombolás folyt, milliós károk keletkeztek.

Kérdem én, ha ott garázdaság folyik, nem békés demonstráció, akkor miért nem tette törvényileg előírt dolgát, miért vonult el az egyébként megfelelően felkészültnek tűnő rendőrség?

Miért engedte, hogy a fradista csőcselék, köztük Kubatov jobbkeze, a börtönviselt gyilkos kezdje el vegzálni a tüntetőket, és miért nem azokat állították elő, akik ezt a törvényileg tiltott tevékenységet végeztek?

Vagy talán éppen a tüntetők megfélemlítése volt a cél?

Már amikor az Operaházi tüntetésnél a tömeg közepén hagyták randalírozni meg köpködni a kopaszokat, akkor is érdeklődve néztem, milyen elnéző volt a rendőrség, pedig ott is voltak szabályok, ott sem tartották be őket.

Új szabály lépett életbe: kuss vagy annyi neked!

Az ország egyelőre tűri.

Meddig?

:O)))

A VÖRÖS TENGERALATTJÁRÓ

Mesterházy Attila: "Ma az MSZP a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki párt."

Tóbiás József: " A szocialisták kijöttek a karanténból, és erősebbek, mint két éve!"

Harangozó Tamás: "Önök tanúi lehetnek egy új politikai generáció színre lépésének…”

Fenti megállapítások a szocialisták vezető politikusainak szájából hangzottak el, nem sokkal a Tárki közvéleménykutatásának nyilvánosságra hozatala előtt.

Utóbbi megállapításainak tükrében olyan ez, mintha Gobbi Hilda benevezett volna az idei Miss Hungaryra, egyszerre mosolyogtató és kicsit szánalmas, főként, ha hozzápakoljuk Dunakeszi tanulságait is, melyet nem kívánok teljes mértékben a szocialisták nyakába varrni, de megvan benne a felelősségük vastagon.

Ami ennél aggasztóbb, az a helyzetértékelés tökéletes megalapozatlansága, a fedezet nélküli, parttalan optimizmus, az önbecsapás.

Tudom, nem közvéleménykutatást kell nyerni, meg azt is tudom, hogy a közvéleménykutatás nem csak tükrözi az aktuális helyzetet, de alakítja is fogyasztója álláspontját, de ettől még ez a sok „leg” mégiscsak indokolatlan talán.

Az is kétségtelen, hogy a szocialistáknak van egy megingathatatlan szavazóbázisa, de ez egy választás megnyeréséhez olyan kevés, mint vörös kaviárban az osztályharcos elkötelezettség.

Ha meg akarjuk érteni, hogy miként jutott ide az a nagyreményű párt, vissza kell mennünk kicsit az időben.

A rendszerváltás okozta mámor hamar elszállt, a reformkommunisták elrohantak vagyont gyűjteni, az öreg bolsik meg kapkodták a fejüket, mint liba a pingpongasztal mellett, és el voltak foglalva azzal, hogy önvizsgálatot tartottak – hát talán valóban én lennék Rákosi Mátyás?

Négy év kellett ahhoz, hogy az ország félig kifosztva megutálja nagypofájú, de tehetségtelen, viszont agresszív új urait és visszaszavazza a hatalomba a szocialistákat, akik – bár maguk is tudtak volna kormányt alakítani - valamiféle hamis bűntudattól vezérelve nyakukba vették az eszmeileg kissé zavaros, ám annál erőszakosabb és egyáltalán nem pénzutáló szabaddemokratákat, akiket aztán csak a választó tudott leoperálni a nyakukból azzal, hogy kihajigálta őket a parlamentből.

Az első négy év elég volt arra, hogy a társadalom elveszítse minden gátlását, és felismerje, hogy bár hangosan hirdetni a nemzeti érdekeket kell, de érvényesíteni a magánérdekeket célszerű.

Horn még fék volt valamelyest a szocialista párton belül, de amikor aztán Viktor megnyerte a választásokat, akkor elszabadult a pokol.
A pártok pénzügyeit intézők pártfinanszírozási érdekekre hivatkozva, zsarolással egybekötve osztogatták az állami megrendeléseket, és miután előrelátó módon gondolkodtak, odaengedték a zsíros üzletekhez az éppen ellenzékben levőket is, hadd nedvesíthessék meg ők is a csőrüket az állami megrendelések feneketlen kútjában.

Senki nem hitt Dávid Ibolyának, mikor az állami megrendelések meghatározott arányú leosztásáról beszélt az MSZP és a Fidesz között, mindenki azon mosolygott, hogy, hát persze, savanyú a szőlő.

Ami lehet, hogy igaz is volt, de a tény ettől még tény marad.

Ment is ez így egy darabig, de aztán béütött a krach, Medgyessy megnyerte a választásokat, és hihetetlen hibát követett el: betartotta választási ígéreteit, pedig a Fidesz a haza iránti olthatatlan szeretettől áthatva, kifosztva hagyta ott az államkaszát, és még az ajtó kilincsére is rákötött néhány madzagot, melyek az időzített bombákat, mint például a lakáshitelt – hozták működésbe.

És ott hagyott egy-két embert – legfőbb ügyészt, MNB elnököt – kulcspozíciókban, majd megszavazták a száznapos programokat, aztán leültek és várták a hatást, mely nem is maradt el.

A szabaddemokraták persze elkezdtek hisztériázni, mikor a költségvetés állapota leromlott, régi szép szokásukhoz képest a szocialistákat hibáztatták azokért az intézkedésekért, melyek meghozatalának maguk is részesei voltak.

Medgyessy nem volt hülye - ő egy fejlődő gazdaságra építette gazdaságpolitikáját, de nem volt szerencséje, a gazdaság stagnálásnak indult, neki meg nem volt a párton belül semmiféle bázisa, mivelhogy – bármennyire vicces is – Medgyessy nem politizált.

Már a megválasztásánál lehetett látni, mennyire förtelmes állapotban vannak a szocialisták káderek tekintetében, emellett azt is, hogy a párton belüli érdekcsoportok képtelenek összefogni és belülről választani vezetőt.

Persze az nem lehetett, hogy a pártvezetés elvigye a balhét, kellett hát a bűnbak – na, erre aztán Medgyessy teljességgel alkalmas volt, így mikor az SZDSZ ultimátumot adott, a szocialisták a lehető legrosszabb megoldást választva engedtek a zsarolásnak.

Medgyessy ment, és akkor úgy látszott, hosszú idő után a szocialistáknak szerencséjük van, mint egy nagyorrú Afrodité, az ismeretlenség habjaiból felemelkedett Gyurcsány.

Fiatal volt, okos, jószándékú, kicsit teátrális, de rokonszenves és alkalmas, karizmatikus pártvezető.

Mikor miniszterelnök lett, két évig készült arra, hogy mi lesz a feladata - amit célul tűzött, annak jó részét aztán el is végezte.

Megnyerte a választásokat és infrastrukturálisan alkalmassá tette az országot a külföldi tőke befogadására, jó kapcsolatokat épített ki nyugaton és keleten egyaránt, ésszerűen és korrekt módon működtette az államapparátust, és lefaragta a költségvetés hiányát majdnem tíz százalékról kicsit kevesebb, mint négy százalékra úgy, hogy a lakosság szinte meg sem érezte.

Mindenesetre most a Fidesz számára a feladat további egy százalék csökkentése volt, három éve dolgozik rajta, az ország éhendöglik, egyre élhetetlenebb, mégis kétséges, hogy el tudja-e érni a kitűzött hiánycélt.

Aztán jött az őszödi beszéd és utána a demagógia és gátlástalanság tengere, meg az első Orbán-puccs.

Gyurcsány politikai megoldást keresett, meg is találta, ha hagyják, tán sikeres is lehetett volna.

De jött Puccs Laci és kisded csapata, belső puccsal eltávolították őt, és hamar visszaállt a régi rend, éppencsak a Lenin-sarkot nem rendezték be, a sarokban egy páncélszekrény, rajta Iljics mellszobra,.

A régi figurák meg maguk elé toltak egy kedves, rendes srácot, aki tulajdonképpen felkészült is, okos is, csak egyetlen dolog hiányzik belőle: a pártvezér karizmája, - ez volt a hihetetlen megújulás.

És hát, aki nem csinál semmit, az nehezen hibázhat, ő pedig ezidáig alig hibázott.

Közben a tömegbázis kopott, a veteránok meg megcéloztak még egy ciklust, a tisztességesebbje meg bejelentette a visszavonulását.

A pártszakadás után  Gyurcsány beleszerelmesedett a prakticizmus ellen beoltott belvárosi értelmiségbe, szervezetet építeni meg nem tud – nem lehet valaki minden területen egyformán tehetséges, ugye…

Egy darabig Szanyi lengette a vörös zászlót, de valószínűleg leintették, márpedig ő ott szeretne lenni a következő parlamentben is, így aztán nem keresi magának a bajt.

A pártfinanszírozás ma sincs rendben, de Viktor átlépett a problémán, őt most az ország adófizetői finanszírozzák, ha akarják, ha nem - te is, például.

Az állami megrendelések során meg néha-néha odadobnak egy kicsike csontot az asztala alá, rágódjatok, szerencsétlenek.

És itt a kilenc százalék.

Mikor Gyurcsányt világgá küldték, nagy ambícióval hirdették a megújulást, azt vizionálták, hogy mejd felépítik a szocialisták új repülőgépét, a szoci Dreamlinert.

Hát épül is, csak az a baj, hogy az van ráfestve, hogy Nautilus.

Éppen most tesztelik a Mariana-árokban.

Reménykedjünk, hogy vissza lehet valahogy hozni…

:O)))

TBC VAGY FTC - EZ ITT A KÉRDÉS

Ha jól emlékszem, már írtam erről a témáról, hogy mégis ismét erről írok, annak oka, hogy gyűlölöm a hazudozást, meg a lakosság elmebetegként kezelését és nagyon elegem van ennek a szociopatának a randalírozásából.

A kötelező TBC –szűrésről van szó, melyet jövő év januárjától megszüntet dicső Pártunk és Kormányunk.

Ezt a vívmányt, az Orbán-éra világraszóló közegészségügyi sikerét a TBC elleni küzdelem világnapjához kötődően jelentette be a kormány.

Az előző évek adatai alapján jövő évtől megszűnik a területi alapon elrendelt kötelező tüdőszűrés a tbc-s megbetegedések kimutatására, ugyanakkor a várhatóan januártól életbe lépő új rendelet értelmében célzottabb szűréseket szerveznének - mondta Kissné Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkárság egészségpolitikai főosztályvezetője szerdán az MTI-nek, egy konferencia után. 

Remek.

Nem is vonom kétségbe azt, hogy a döntés az előző évek adatai alapján készült, csak azok az adatok nem a lakosság egészségügyi állapotáról szólnak, hanem a költségvetésről meg a gazdaság dögledezéséről.

Viktor belenyúlt a zsebébe, előhúzta az ország pénztárcáját, belekukkantott, majd  megállapította, hogy lassan azzal a sajnálatos problémával kell szembenéznie, hogy nem lesz mit magánvagyonná konvertálnia.

Lábhoz füttyentette hát unortodox miniszterét, aki azóta már az ország pénzesládácskájának tetején  gubbaszt, és kifaggatta - honnan lehetne pénzt elvenni úgy, hogy a kedvezményezett ne dögöljön bele azonnal.

Elővették hát a statisztikát és megállapították, hogy a TBC nem egy gyors eredményt hozó betegség, mire szűrés nélkül esetleg felfedezik, elkezdik gyógyítani és a rettenetes állapotban levő beteg munkaképesnek nyilvánítva belehal, abba évek is beletelnek.

Emellett tiszta haszon, ha a beteg elpatkol, ugyanis az alultápláltság, a rossz életkörülmények, a fűtetlen lakás a Lázár –skála alsóbb fokain tanyázók körében jellemző – hadd hulljon a férgese.

Ha meg fertőz, hadd fertőzzön, mire felfedezik, addigra már biztosította a természetes utánpótlást, és Orbánnak még oda se kell állnia a rámpára, a szelekció szinte automatikus, merthogy a jó anyagi helyzetben levő ember általában gyógyíttatja magát, ha köhög kettőt, míg a rossz anyagi helyzetben levő nem tudja kiváltani a gyógyszereit sem - de ha valahogy mégis, akkor a didergésbe pusztul bele.

Azt mondja az egészségpolitikai osztályvezető asszony, aki ennek a helyzetnek valahol áldozata is, csak nincs benne annyi elszántság, hogy azt merje mondani, hogy ehhez a szemétséghez nem adja a nevét, hogy azokban a térségekben, megyékben továbbra is kötelező lesz szűrni, amelyekben 100 ezer lakosból 25-nél több a tuberkulózisos betegek száma.

A kérdés már csak az, hogy ki keresi meg ezt a huszonötöt, különös tekintettel, hogy a szűrés kötelezővé tétele itt nem elég, itt a szűrésen való részvételt kellene korra, nemre, stb. való tekintet nélkül kötelezővé tenni és szankcionálni.

Éppen olyan álságos dolog ez egyébként, mint a munkanélküliek számának megállapítása – a statisztika a regisztrált munkanélküliekről meg az álláskeresőkről lobogtat adatokat, azokról a szerencsétlenekről egy szót sem szól, akik már húsz éve kiestek a statisztikából, és valamilyen csoda folytán még mindig életben vannak.
A legfelháborítóbb dolog mégsem ez.

Az az arcpirító ebben, hogy minden egészségüggyel – ne adj isten, egészségpolitikával - foglalkozó szakember pontosan tudja, hogy egy szegény ország egészségügyi ellátása nem attól lesz hatékony, ha a meglévő CT-k, MRI-k, meg egyéb csodaszerkezetek számát szaporítjuk, mert nem is professzor az, akinek nincs ilyen az intézményében.

Szegény ország csodaszerkentyűje a megelőzés, a betegségek korai stádiumban történő felfedezése, diagnosztizálása és gyógyítása.

Ez sem olcsó mulatság, de még mindig nagyságrendekkel gazdaságosabb egy betegsége korai stádiumában levő embert gyógyítani, mint egy elhanyagolt, súlyos stádiumban levő betegséggel kilátástalan küzdelmet folytatni.

A TBC-t valaha morbus hungaricusnak hívták, és a magyar egészségügy hallatlan haditette volt, hogy sikerült visszaszorítani, gyakorlatilag szinte teljesen megszüntetni.

Ma újra támad a betegség, mi meg éppen most látjuk időszerűnek eldobni sisakot-páncélt, és megoldásként elkezdjük a lakosság intenzív hülyítését.

A rendelettervezet értelmében a rizikócsoportoknál - ilyenek a hajléktalanok vagy a rossz szociális helyzetben lévők - vezetnének be célzott szűréseket - mondta a főosztályvezető.
Hozzátette: az ilyen szűrések sikerességében fontos szerep hárul a hajléktalan-ellátásban részt vevő szervezetekre, a védőnőkre, a családsegítő hálózatra, de a rendelet lehetővé tenne hatósági intézkedést is, - rendőrt a bacilus ellen.
Az úgynevezett népegészségügyi körözésben érintetteket tehát akár a rendőr is bekísérhetné a kijelölt tüdőszűrő állomásra.

Látom lelki szemeimmel a tuberkulózis baktériumát, éppen ott ül a kabátod hajtókáján, a tesója meg már megkezdte utazását a tüdőd felé.

Ha te azt gondolod, hogy célja elérésében gátolni fogja a te konszolidált megjelenésed vagy társadalmi státuszod, hát roppant nagyot tévedsz – ez a baktérium parttalanul demokratikus – legfeljebb a betegséged elleni küzdelemben segít majd valamennyit, ha megfelelő ellátást és megfelelő étkezést – inkluzíve libasültet vöröskáposztával - tudsz biztosíttatni magadnak pénzzel, kapcsolatokkal – vagy az sem segít.

A tetejében a fiatal felnőttek a legveszélyeztetettebb korosztály, tizenöt és harmincöt év között.

Egy komoly szűrő-megelőző rendszert kiépíteni bármely betegség felderítésére rettenetes pénzekbe kerül.

Itt meg van egy működő szervezet, szakemberekkel, lassan elöregedő, de még a feladat ellátására alkalmas berendezésekkel, eszközökkel - nemutolsósorban elkötelezett szakemberekkel, ezt veri szét éppen a kormányzat.

Erre a szűrésre rá lehetne építeni még számtalan egyéb betegség szűrését, melyet egyetlen megjelenéssel vehetne igénybe a beteg, kezdve a rákszűréstől a diabetes-szűrésig, a koleszterin-szűréstől a szív és érrendszeri betegségek szűréséig, milliárdokat lehetne így megtakarítani.

Igaz, akkor ez a terület és a ráfordított pénz kiesne a Vezér és csókosai zsebéből.

Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy odamegy Viktor az aktatáskájával a köteg húszezresért - ez állítólag hajdan Pintér stílusa volt - ma ez a kisipari módszer már nem divatozik

Ma építünk egy stadiont, az építő cégnek van egy Cipruson, vagy a Karibi szigeteken bejegyzett cége,  melynek számláján hirtelen-váratlanul megjelenik egy tisztességesebb összeg.
A számla valódi tulajdonosát igen nagy idő és energia - ráfordítással, titkosszolgálati eszközök bevetésével is felettébb nehéz lenne azonosítani.

De ehhez az kell, hogy legyen a költségvetésben pénz.

Az meg csak úgy lesz, ha valakiktől elvesznek.

Kinek leggyengébb az érdekérvényesítő képessége?

Ki az, aki nem mer ugrálni meg hangoskodni?

Hát a csóringer, nosza, nyúljuk le hát – úgysem veszi észre.

Így folyik a tuberkulózis elleni küzdelem a harmadik évezred elejének Magyarországán, a nép ütemes tapsától kísérve.

Éjjen Vik-tor, éjjen Vik-tor!

A TBC-s meg dögöljön meg…

:O)))

JÖNNEK A NÉPNEVELŐK

Úgy hatvanöt évvel ezelőtt volt divatban, hogy a hatalomért folytatott harcban a kommunisták népnevelőket küldtek az állampolgárokhoz.

Az elkötelezett propagandisták házról-házra jártak, illedelmesen bekopogtak és elmondták a Párt üzenetét, egyúttal felmérték a saját pozíciójukat, mely azért nem hozott teljesen pontos eredményt,

Merthogy magyarember ravasz, mint a róka.

Az évszázadok során felhalmozott rengeteg tapasztalata megerősítette benne a „széllel szembe nem érdemes fütyülni” örök igazságát, ez pedig arra inspirálta, hogy pontosan azt mondja, amit várnak tőle. Hogy mit is várnak tőle, azt pedig igen könnyen ki tudta találni, hiszen a magyarok meggyőzése az idióták standardjára van optimalizálva.

Így aztán mindenki elégedett volt, az is, aki meggyőzött, meg az is, aki meggyőződött, majd mindenki tapsolt és örült, majd kéz a kézben elénekelték az Internacionálét.

Aztán egy-két év múlva - feledve Sztálint, Rákosi elvtársat és az eszmét, mi több, még az Internacionálét is – vad komcsizások közepette embereket akasztgattak, némelyiknek élve kivágták a szívét, némelyiket keresztülszúrták zászlórúddal, majd Miskolcon még elénekelték hozzá az Eger-Bergert is.

Aztán nem egészen fél év múlva a Hősök terén összegyűlt úgy százezer ember, és ünnepelte a máig forradalomnak aposztrofált zavargások leverőit, aztán lehetett elmélkedni a szerencse forgandóságán.

Ott volt a Munkásőrség is, mely a pufajkásokat váltotta a rendteremtés nehéz munkájában, begyűjtve a szívkivágót, a zászlórúd-kezelőt, - ezekből és társaikból lettek harmincegynehány évvel később a nemzeti hősök, a bableveses kurvából meg a Nemzet Anyja.

Úgyhogy nincs még veszve semmi, mint Jumurdzsák alapvetette az Egri csillagokban: egyszer fent másszor lent, ma nekem, holnap neked.

Viszont brit tudósok megállapították, hogy magyarember csak apai ágon kötődik a parthusokhoz, rajtuk keresztül pedig közvetlenül az Atyaúristenhez, de anyai ágon kétségtelenül és megcáfolhatatlanul az aranyhalak közeli rokona.

Ezek a Föld azon másik teremtményei ugyanis, melyek memóriája két másodpercre terjed visszafelé, ezért hát kedvezményezettjei az Alzheimer-kór előnykészletének: állandóan új emberekkel és új szituációkkal vannak körülvéve.

Eredetileg úgy is volt, hogy ez lesz a magyarok új totemállata, de aztán - miután teljesítette három kívánságát – Viktor megette, a végeredményből pedig nemcsak, hogy várat nem lehet építeni, de totemállatnak sem alkalmas.

Egy normális országban, ha az emberek Rákosi után meghallanák, hogy újra lakásról-lakásra járnak a hittérítők, akkor egyrészt hemperegnének a röhögéstől, másrészt meg úgy vágnák kupán a hólapáttal a népnevelőt, hogy onnantól kezdve a saját fenekéből kukucskálna ki, kissé riadtan.

Persze ettől ebben az országban nem kell tartania, itt a rendszerváltáskor a szembeszomszéd a szavazókör nyitására ott toporgott, hogy leadhassa kincset érő szavazatát a kereszténydemokratákra, mivel erősen valláserkölcsi alapokon állva vedelt szegény, míg meg nem hótt, mint a gödény, emellett verekedett is, mígnem egyszer a sok helyi lúd legyőzte a disznót, utána megfontoltabb lett.

Na, ez a család volt az a család, melynek még Rákosi is csak adott, ugyanis előtte egy földbevájt putriban laktak, valami feneketlen nyomorban.

Mire jött a rendszerváltás és felépült a saját háza, meg a kétszintes ház a gyerekeknek, addigra elfelejtette, talán ha visszaérkezik a gödörbe, akkor eszükbe jut a múlt.

De nem rovom én ezt fel nekik, hiszen értelmes, iskolázott emberek sem emlékeznek vissza még tíz évre sem, szent meggyőződéssel mondják, hogy a szocialisták nem csináltak semmit, csak loptak.

Hogy az ország gyorsforgalmi közlekedési hálózatát kiépítették, azt már elfelejtették, mint ahogy a háromszáz új és felújított iskolát, a kétszázvalahány ipari parkot meg a kórházakat, szakrendelőket is, ami talán nem is baj, ahogy az oktatást meg az egészségügyet rendbetették.

De elfelejtették a Fidesz viselt dolgait, a „ne mi nyerjük a legtöbbet” nettó bűncselekményét, az árvízvédelemre elkülönített költségvetési pénzekből felépített felcsúti kocsibehajtókat, a stadionokkal megfizetett zavargásokat és puccskísérletet, a tizenkét - strómanok nevén - elrabolt állami gazdaságot, a földbérleti mutyikat, - mindent.

Már csak abban reménykedhetünk, hogy miután a nép belehajigálta a Parlamentet meg egy-két vezérigazgatót, elnököt a Dunába, őket is el tudjuk majd felejteni.

Ceausescu még kivégzése reggelén sem gondolta volna, hogy mik eshetnek meg vele.

Négymillió nyomorgó ember ül a fűtetlen szobákban és várja Lenint, aki most majd nem biztos, hogy bolsevik programmal a kezében érkezik, de ha becsönget, nagy baj lesz itt, elhihetitek…

:O)))

MIND EGYFORMA

Az MSZP üdvözli, hogy az Együtt 2014-PM választási szövetség ma újabb, az emberek megélhetési költségeit csökkentő, már korábban bemutatott szocialista javaslathoz csatlakozott - írta közleményében Szabó Imre, szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP Fenntartható fejlődés kabinet vezetője.

Jóska a faluszélen fellélegzett, mert azt ugyan nem tudja, hogy mifene az a fenntartható fejlődés – egymásközt, fejlődéssel sem nagyon találkozott mostanában – de a Szabó Imréből ismer hármat is.

Vajon ez melyik lehet?

A Dudaorrú Szabó?

Vagy a Zsíros Szabó?

Mert a Csíra Szabó az biztosan nem, az nem foglalkozik ilyesmivel…

Hát, nem is tudom…

Az kétségkívül örvendetes, hogy úgy tűnik, a Dunakeszin kapott orrbavágás növelte az együttműködési hajlamot, remélhetőleg lesz is ennek hozadéka.

Persze túl sokat ne reméljünk, ez semmit nem fog hozni a konyhára, mert magyarember ugyan nem tud latinul, de a carpe diem – élvezd a napot - perspektivikus gondolkodást elvető gyakorlatát példásan magas színvonalon tudja gyakorolni.

Igaz, magyarember többségében egyébként is máról-holnapra él, és nehéz havi negyvennyolcezerre hosszútávú terveket meg üde jövőt kovácsolni, így aztán sokkal, de sokkal olcsóbban megvehető kilóra, mint a liba, és még tollat sem kell fosztani róla, mert már régóta igencsak puci.

Ha a Vezér azt mondja, hogy csökken a rezsid havonta egy ezressel, akkor magyarember azt mondja, hogy hoci, idevele, most!

Ha azzal érvelsz, hogy dejszen ennek a kétszeresét veszi el tőled a kormány az inflációval, akkor megvonja a vállát, és azt mondja: ha nem adja az ezrest, akkor is elveszi a többszörösét.

Így ez legalább nettó megtakarítás, még ha csak a veszteséget csökkenti valamelyest, akkor is!

És ebben – lássuk be – van némi igazság, könnyű annak ráállni az elvi alapokra, akinek van fűtött szobája és ég legalább egy villanykörte a televízió közelében.

Ezzel együtt megint kiütközik a baloldal - vagy ha úgy tetszik, akkor a demokratikus oldal -propagandamunkájának hihetetlen gyengesége, amit csak részben indokol a demokratikus erők által végzett politikai munka gyengesége, a szocialista párt hitelességi hiátusa.

Ettől még lehetne ezt a szakterületet profi módon kezelni, de a jelenlegi apparátus - néhány ritka esettől eltekintve - nem végez profi munkát, mint ahogy nem végzett Bajnai, de Gyurcsány idején sem.

Hogy csak a jelenlegi esetnél maradjak, végtelen dilettantizmusra vall ez az örökös követő magatartás.

Ha a Fidesz kitalálja, hogy akkor most a vezérszlogen a rezsicsökkentés, a kijelölt ellenségek pedig az energiaszolgáltatók, akkor leül a demokratikus agytröszt és kitalálja, hogy csökkenteni kell a megélhetési költségeket.

Aztán a fejüket vakarják, mert hirtelen nem tudnak mit kezdeni az energiaszolgáltatókkal.

Mert, ugye a villanyszámlásra haragszik a nép és arra van kondicionálva, hogy a megoldás kulcsa az, ha mástól elvesszük azt, ami az övé, közben hozsannázunk a piacgazdaság szó hallatán.

Ha egyik ujjamat harapom, akkor az fáj, ha a másikat, akkor meg az, fújjunk hát egy lyukból hideget és meleget egyszerre, de legalábbis látsszon az erőlködés és ne haragudjon meg senki…

Támadni se merik ezt a kóklerséget, aztán, majd ha a szolgáltatók rendszerei tönkremennek, akkor kerekre nyílt szemekkel csodálkoznak: a sors vagy az Úr ver minket – mostanában azért már inkább az Úr…

Pedig csak el kellene magyarázni, hogy egy szolgáltató akkor szolgáltathat tisztességesen, ha megvan neki az iparágban szokásos nyeresége, mert a szolgáltatónak is el kell számolnia a tulajdonosai felé, akik csak akkor hagyják itt a pénzüket, ha számukra gazdaságos.

Ha nem, akkor elmennek, és legfeljebb befektetik pénzüket a világ legjövedelmezőbb papírjába, a magyar államkötvénybe, amely arról nevezetes, hogy a magyar gazdaság soha nem lesz képes kitermelni a jelenlegi hozamszintet, minden eladott papír egy-egy szög Magyarország koporsójába.

Ők a hazafias kormány, ugye.

Ha a szolgáltatók mégsem mennének el, akkor majd nekiállnak lerabolni az ágazatot, amit nem tudnak kivinni nyereségként, elviszik majd költségként, kamatként, és ha lerohadt, akkor otthagyják az egész hóbelevancot.

Az ország áramellátását meg majd Viktor biztosítja, egy dinamóval felszerelt kerékpárt fog tekerni a Parlament Nándorfehérvári termében…

Persze arra, hogy megmagyarázzák a népnek, hogy am a szájában van, az nem medvecukor, ezeknek a pártoknak és pártkezdeményeknek sem tehetséges propagandamunka-vezetője, sem jólszervezett apparátusa nincs, mert tíz éven keresztül el voltak foglalva a seggük vakargatásával.

Az utolsó rendesen szervezett és lebonyolított rendezvény itt Gyurcsány Andrássy úti nagygyűlése volt, valamikor a történelem kezdetén.

Az a rendezvény méltóságot és tartást adott a baloldalnak, aki ott volt, az büszke volt a meggyőződésére.

Nem az a baj, hogy a jobb és a szélsőjobb hangosabb, mint mi, nem az a baj, hogy Dunakeszin elveszítettünk egy időközit, amit akár meg is nyerhettünk volna, ha összefogunk – a baj az, hogy a de,mokratikus oldal vezetői félnek.

Nem hisznek saját magukban, nem merik még a saját házuk táján sem meglépni az elengedhetetlen lépéseket, nem mernek áldozatokat hozni és hozatni a cél érdekében, nincs érzékük a tömegpropagandához, nem foglalkoztatnak fiatal, korszerű módszerekhez értő  szakembereket, általuk és tehetségtelen beosztottaik által vizionált álproblémákon rugóznak, mennek arra, amerre Viktor vezetgeti őket az orruknál fogva, és el vannak foglalva a helyezkedéssel.

Az csak a baj, hogy lassan elfogy a tér, ahol el tudnának helyezkedni, a népet meg hagyják etetni nyilvánvaló baromságokkal.

Voltam ma a helyi postán, az ismerős postáskisasszony elmondta, hogy régen nem volt ám ilyen üres a posta, de most hó vége felé annyira nincs pénz az embereknél, hogy nem is kell sort állni.

Aztán mikor mondtam, hogy mégis erre a kormányra szavaz a nép, akkor elmondta, hogy ezek mind egyformák, ezek előtt sem volt ez másként.

Nem hát, csak tele volt a posta harmincadikán is, mert működött minden, - de hát persze ezt nem a szolgálatos postás hölggyel kell megbeszélni, és nem is ma kellene erre sort keríteni.

Ez ellen a szemlélet ellen már évek óta vadul harcolni kellett volna, mert ez a közelítés mérgezi a társadalmat.

Olyan, mint amikor egy kicsit slampos és minden ételt elsózó háziasszonyt összemosnak egy ócska, útszéli, repedtsarkú bárcabitorlóval, aki nem elég, hogy szórja a trippert, de még ki is zsebeli a kuncsaftot.

Hát, mindenesetre az derék dolog, hogy egy határozott lépést tettek a demokratikus erők (?) egymás felé, ha ilyen ütemben folytatják, akkor a 2040-es választások megnyerésére komoly esélyeink vannak.

Annál is inkább, mert ezt Vityka is így gondolja.

Ti is?

:O)))

MINISZTERELNÖKJELÖLT

Folyik az iszapbirkózás a demokratikus ellenzék vezetői között, a tét többszörös.

Egyrészt az, hogy a választókörzetekben ki indíthasson majd közös jelöltet, másrészt meg azért, hogy ki legyen a demokratikus ellenzéki összefogás vezetője.

Az első problémakör megközelítése eleve hibás, mivel az indulók között szükségszerűen meginduló versenyt eredményez, márpedig ez egy speciális helyzet, melyben nem fér meg több rivalizálás, csak a döntő kérdésben: a Fidesz, vagy mi?

Hiába erős egy párt egy adott körzetben – ez egyébként ma a demokratikus pártok esetében nem jellemző – ha nincs megfelelő, esélyes jelöltje, akko5r át kellene adni a jelöltállítás jogát a másik pártnak, vagy keresni egy olyan közös jelöltet, aki esélyes lehet.

Persze emellett szükség lenne egy olyan közös programra, mely elhitetné a választóval, hogy érdemes ránk szavaznia, mert ha ezt teszi, akkor az ő élete is könnyebb lesz, az élet kiszámíthatóbb, a javak elosztása igazságosabb, a gyermekének lesz lehetősége tanulni, neki meg egy kicsit jobban élni.

Hangsúlyozni kívánnám, hogy az életminőségnek csak egyik, de nem kizárólagos eleme a jövedelem – adott esetben egy májra tömött liba több takarmányt kap, mint hajdan a mi Gedeon névre hallgató libánk kapott, de annak családtagként aranyélete volt, ott szundikált a Bumbi kutya mellett, cserében őrizte a házat.

Így van ez valahogy az emberek esetében is, vannak más értékek is a világon, a legjobban fizetett rabszolga is csak rabszolga, ugye…

De most inkább arról szeretnék írni, hogy a fene megette azt a libacsapatot, amelyik megvárja a költözés napját azzal, hogy vezérludat válasszon, abból bizony rókaeledel lesz, jobb esetben mirelit-lúd.

Napról napra egyre jobban hiányzik az arc, aki hitelesítheti és képviselheti a demokratikus összefogást, amit pedig a mai helyzet mutat, az maga a katasztrófa.

Kívülnézetből a politikai paletta baloldala egy ócska, koncepciótlan, ricsajozó-veszekedő társaságot mutat, melynek tagjai még ostobák is, mert képtelenek felismerni a közös érdeket, csak a saját érdekeiket próbálják érvényre juttatni.

Közben megy az idő, Orbán vihog örömében, mint a szűzlány, akit szexni visznek, a pártok vezetői meg ott állnak reggelente a tükör előtt és borotválkozás közben elmorfondíroznak: hej, de szép gyerek is vagyok én, az Isten is miniszterelnöknek teremtett!

Hogy aztán ebből mennyi az igazság, azt arról lehetne lemérni, hogy az adott politikus mit tudott eddig produkálni az ellenzéki egység megteremtése érdekében, ez viszont rettenetesen egyszerű – szinte semmit, egyikük sem.

Viszont mindegyikük elsajátította Viktortól a pávatánc alaplépéseit, és nyakszakadásig járják ezt a terméktelen, ócska táncot.

Hogy valójában mire képesek, azt szépen mutatja a mai időközi választások eredménye, meg a részvételi arány, amit persze majd mindegyikük stábja megmagyaráz, mert ezen az egy területen maradt még némi kreativitás, mindenhol másutt csak improvizálgatnak, ötletelgetnek és lotyognak hülyeségeket – éppen hogy csak a körmöcskéjüket nem reszelgetik, mint a viccbeli nyuszika.

Ebből így énekes halott nem lesz, az biztos.

De a jelölt megnevezése nem húzható tovább, mert még a maradék szavazói bázis is legyint egyet, aztán, ha fiatal keres magának állást Norvégiában, vagy berendezkedik a következő húsz év orbánizmusára, és elkezdi nyalni a fideszes potentátok seggét.

Mi lenne hát a megoldás?

Hangsúlyozni szeretném, hogy ez csak az én elképzelésem, senki nem üzen velem, mindössze talán még nem veszítettem el az utolsó csepp maradék eszem, mint politikusaink.

Megpróbálom a könnyebb kezelhetőség érdekében pontokba szedni, sto lenne a gyelaty, miként Lenin elvtárs mondotta volt.

általában – szerintem a Fidesz sugalmazására – azzal szoktak érvelni, hogy a miniszterelnök-jelöltünk személyét az utolsó percig titokban kell tartani, mert a Fidesz leamortizálhatja.

Ez szerintem helytelen szemlélet, mert egyrészt olyan jelölt kell, akin nehéz fogást találni, másrészt meg nem a pártoknak kell elfogadni a személyét, hanem a választópolgároknak, ahhoz pedig idő kell, amiből már így is majdhogynem kifutottunk.

A forgalomban levő neveket viszont már meglehetősen eredményesen kikezdte a jobboldal, Gyurcsány politikailag hibernált állapotban van, Bajnait a kormányzása miatt kritizálják, gyalázzák, holott fényévekkel volt jobb, mint a Nemzeti Pocak, míg Mesterházyt nemes egyszerűséggel Puch László bábjának aposztrofálják, akit veterán bölények vesznek körül és rángatnak madzagon.

Így hát a jelenlegi legjobb megoldás egy kompromisszumos jelölt lenne, aki nem kötődik párthoz, de ezekhez a műcivil mozgalmakhoz sem, ellenben van némi hozzáértése a gazdaság és a pénzügyek világához, akit személyében el tudna fogadni a nyugati tőke meg az Unió. Akinek van szervezetirányítási tapasztalata, józan, aki józan, megfontolt személyiség, aki  nincs barátságban unortodox nézeteket valló gazdasági szakemberekkel – mondhatnám gazdaságilag inkább egy kreatív konzervatív, mint egy új ösvényeken folyvást hasraeső újító.

Az se lenne baj, ha a jelöltünk nő lenne, persze nem Icuka a titkárságról a körömlakkjával, inkább egy Golda Meier vagy Indira Ghandi típusú versenyző, valaki olyan, mint amilyen a szocialisták között Kósáné Kovács Magda volt hajdan.

Persze egy miniszterelnök-jelöltnek program is kell, de nem kellene ezt túlcifrázni, agyoncizellálgatni, túl sokat vitatkozgatni a névelőkön, ennek egy roppant egyszerű programnak illene lenni.
Elég lenne a jogállam helyreállításával és a társadalmi igazságtalanságok mérséklésével, felszámolásával, a nemzetközi kapcsolatrendszer helyreállításával kampányolni - ne felejtsük el, szegény több van, mint gazdag.
És rengeteg van a Fidesz rovásán, a földbérletektől az adórendszerig, a munkahelyteremtés kudarcától a nyugdíjvagyon ellopásáig, a fiatalok és a diákok helyzetétől a rendvédelmi dolgozókig, a nyugdíjba küldött közalkalmazottakig - ha elfogynak az ötletek, felajánlom az elmúlt három évben írt posztjaimat, lehet bennük szemelgetni...

Mellé kellene rendelni a megfelelő média és propagandamunkát – ehhez persze kell egy értelmes kommunikációs stáb egy tehetséges vezetővel.

És kellene egy ernyőszervezet, egy választási párt, állhatna például a résztvevő szervezetek vezetőiből, egyszerű politikai céllal, a jogállam helyreállításának programjával.

Máskor is említettem már: én Király Júliát tartanám például megfelelő jelöltnek, és remekül el tudnék képzelni okos, hozzáértő miniszter-jelölteket, szakterületek szerint, például Ferge Zsuzsa, Iványi Gábor, Göncz Kinga, Vadai Ágnes és még sok más valóban tehetséges ember számításba jöhetne, nem is szólva a szakemberekről, akik megélnek a személyes tehetségükből is, mert azt már láttuk, mire megyünk a megélhetési politikusokkal.

Ez persze legfeljebb egy internetes fórumra jó – vitaanyagnak.

De talán el lehetne kezdeni a gondolkodást azoknak is, akik ezért fizetést kapnak.

És mihamarább eredményre kellene jutni!

:O)))

TISZTESSÉGTELEN MÓDSZEREK

A Fidesznek soha nem volt szüksége tisztességtelen módszerekre a választásokon, ellentétben a baloldallal, amely a választópolgárok megkérdezése nélkül önkényesen tette a miniszterelnöki székbe Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont - közölte a nagyobbik kormánypárt frakciója szombaton az MTI- vel.

A Fidesz kormánypárti frakciója persze hazudik, de úgy látszik, ez a gátlástalan, pofátlan hazudozás szavazatokat hozhat, mert nem úgy tűnik, hogy fel kívánnának hagyni vele.

Most már csak az a kérdés, hogy a választópolgárnak mikor tűnik fel végre, hogy a Fidesz idiótáknak nézi és akként is kezeli őket.

Mint tudjuk, a magyar parlamenti rendszerben a miniszterelnököt nem a nép, hanem a parlamenti többség választja, és ameddig egy politikai párt, koalíció, vagy alkalmi politikai összefogás jelöltjének többsége van a Parlamentben, addig az a miniszterelnök, akit ez a többség támogat, hívják őt akár Gyurcsány Ferencnek, akár Bajnai Gordonnak, de hívhatják őt Orbán Viktornak is, amikor az Úr éppen büntetni akar minket végtelen ostobaságunkért.

Ami ebben a pofátlanság, hogy anno Orbán első kormánya idején sem kérdezte meg senki a népet arról, hogy egyetért-e azzal, hogy Vikike összebútorozik Torgyánnal, nyelves csókokkal illeti a kisgazda pártvezér tomporát, de szembehazudva a népet tagadja a frigyet, egészen a választások eredményének kihirdetéséig.

Ehhez képest a politikai felállás úgy a Gyurcsány, mint a Bajnai-kormányok idején tiszta volt, mindenki tudhatta, hogy a szocialisták beletörődve cipelik SZDSZ nevű púpjukat, így aztán felettébb vicces lenne a Fidesz frakció fentebb említett közleménye.

Ha nem hinnék el sokan, mivel egyszerűen nem ismerik a miniszterelnök-választásra vonatkozó szabályozást, vagy ismerve azt nem köpnék szembe a választót.

Itt van a másik ügy is, a Bajnai nevéhez kötött adatbázis-építési vád.

Ezt nevezik a hadtudományokban megelőző csapásnak.

A Fidesz elmegy az állampolgárokhoz, hogy megkérdezze őket: Támogatod a rezsicsökkentést?

Most mit lehet erre mondani?
Persze, hogy támogatom, de éppen ennyi erővel azt is meg lehetne kérdezni a férfiaktól például, hogy kéred egy vadul erotikus, forró, bolond éjszakára Liptai Klaudiát?

Talán én vagyok az egyetlen, aki ezt erkölcsi okokból visszautasítaná, ha jól sejtem…

Merthogy a kérdés, melyet feltesznek ezzel rokon, viszont az ellenérvek nem jutnak el a választó agyáig, merthogy a magyar olyan, mint a kiselefánt – nehezen tanul, ám könnyen felejt.

Az igazi cél itt az adatbázis aktualizálása, ennek még van kis plusz hozadéka is, nevezetesen a bizonytalanok igaz útra taszigálása, mert a havi ezer –kétezer forint megtakarítás most jelentkezik, míg a duplaannyi veszteség esetleg majd a választások után, az örökkévalóságig.

Viszont így ha valaki ezt elmondja a választónak, akkor a Fidesz őrjöngve emlegetheti a libás Bajnai sunyi és teljességgel szokatlan módszerekkel - az internet felhasználók köréből Bajnai lapját látogató pár tízezer ember facebook-profilja alapján - felépített adatbázisát, melynek híre-nyoma sincs egyelőre.

Ellentétben a mostani aláírásgyűjtéssel pontosított és kiegészített, névvel, lakcímmel ellátott Kubatov-listákkal, melyek létezése ma már nem is titok, de a választások tisztaságának honi őrei a fülük botját se mozdítják erre a tényre.

Aztán ugyanebben a nyilatkozatban a külhoni magyarokkal kapcsolatban uszításnak minősítik, hogy a demokratikus oldalnak nem tetszik, hogy a külhoni szavazók száma és személye titkossá lesz nyilvánítva, ötletet merítve a vicc szerinti hajóskapitány-gépház beszélgetésből:

- Gépház, mennyi?

- Negyven!

- Mi negyven?

- Mi mennyi?

Szóval az, hogy valaki kíváncsi arra, hogy hányan és kik szavaztak, volt e joguk hozzá és ellenőrizte e valaki a szavazás tisztaságát az aktuális hatalom képviselőin kívül, az uszítás.

A hatalom bemondja, mint a piros ultit, de a játékot nem kell lejátszania, mert az eredményt is elég bemondania, természetesen.

Persze az azért elvárható lenne, hogy aki szavazni akar arra, hogy ki döntse el, hogy mire költsük a Magyarországon élők adóforintjait, az vállalja az állampolgárságát, a döntése felelősségét is.

Ha ezt végiggondolom, bevallom engem uszítani sem kell, uszulok én magamtól is.

Mellékterméke lehet ennek a dolognak, mint libatartásnál a gyommentes udvar, hogy a végén csak sikerül majd a külhoni kisebbségeket megosztani, és ezzel olyan gyengévé tenni, mint a fentebb emlegetett udvart gyommentessé tevő májusi libamelléktermék.

Aztán lehet manipulálni őket is, mint itthon a szerencsétlen, végletekig megosztott, ezerszer szembeköpött, hülyének nézett és megalázott népet.

A Fidesz tisztességtelen, gátlástalan bűnszervezet.

És ez ellen ki lehet adni ezer MTI közleményt, ez akkor sincs másként.

:O)))

NEMZETI KÉTSÉG

A nemzeti egység újjáteremtését nevezték a magyar demokratikus baloldal elsődleges céljának az MSZP által életre hívott ellenzéki egyeztetés résztvevői, akik választási sikerük esetén új nemzeti kerekasztalt hívnának létre Magyarország „nemzeti sorskérdéseinek” tisztázására, írja az atv.hu.

A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői pénteken nemzetpolitikai kérdésekben tartottak záró tárgyalást, majd megállapodtak, hogy egy választási győzelmet követően új nemzeti kerekasztalt alapítanak. 

Hát akkor ezzel is rendben vagyunk, kicsiny hazánk immáron elindult a felvirágzás útján, szorgos népünk elnyeri méltó jutalmát, kap egy újrapolitúrozott kerekasztalt, annak lehet a négy sarkára vágni, ha nem akar a megfelelő ütemben növekedni az a szépen megálmodott nemzeti egység!

Mecsoda szürkeállomány gyűlhetett össze ezen az ellenzéki egyeztetésen, mikor belegondoltam, beleborzongtam!

Merthogy nem elég, hogy nemzeti egység, de még kerekasztal is!

Valahogy úgy képzelem, hogy Orbán erre specializálódott szakembere minden reggel ott áll a Parlament bejáratánál, s mikor arra megy egy baloldali politikus, akkor ráordít: Szájat tát! – erre a mi oldalunk agyasa engedelmesen kitátja száját, mire is a szakember a tátott szájba beledob egy kis, narancssárga bogyót és Pofa be! kiáltással útjára engedi emberünket.

De az is lehet, hogy Selmeczi Gabika a csodafegyver, akinek ellenállhatatlan feromonjai irreverzibilis tudatmódosulást eredményeznek, innen a tömeges elbutulás, melynek bánatos tanúi lehetünk.

Persze lehet, mindez csak kommunikációs trükk, a köztudottan felülmúlhatatlanul kreatív baloldali kommunikációs spin-doktorok új agyszüleménye, mert ezzel a kerekasztallal tudják a bizonytalanokat a mi oldalunkra állítani.

Ha meg mégsem akarna a mi oldalunkra állni, ami ez után a közlemény után egyébként teljesen érthető lenne, akkor a nevezetes bútordarabot a lábára gurítva még mindig távol lehet tartani a szavazástól.

Komolyan mondom, itt két eset forog fenn – vagy ezek teljesen homályosak, vagy én vagyok tökhülye.

(Nem helyesel, tiltakozik, a Kétfarkú Kutya Pártra adja a voksát!)

Nemzeti egység…

Ezek nem tudhatják, hogy mit mondott erre az ötletre a szaharai vándordervis, én meg el nem árulom nekik, mert nem beszélek csúnyán!

Valaki viszont felvilágosíthatná ezeket az embereket, hogy amiről beszélnek, az olyan, mint a sugárhajtóműves liba - a létezése elméletileg nem kizárt, de emberfia még soha nem látott ilyet.

De nem is kell, hogy lásson, ugyanis a kapitalista társadalom a versenyre van felépítve, és ez a verseny az élet minden területén létezik, beleértve az eszméket és társadalmi modelleket, hogy Julcsa díjkitűzéséről ne is beszéljünk, merthogy érte is versengeni kell, pedig olyan randa, hogy a télikabátján elől van a kapucni!* 

Azon meg csak röhögni lehet, hogy egy sohasemvolt dolgot újjáteremteni akarnak a résztvevők, akik között kisorsolom Szalai Annamáriát, ha valamelyikük meg tudja mondani, hogy mikor volt itt általános nemzeti egység.

A nemzeti egység csak egy-egy dologban, a nemzet kivételes kegyelmi állapotában jön létre teljes öt percre, utána kezdődik a vérfürdő, meg a gyilkolászat.

Mit akarnak a mi kedvenceink létrehozni?

Nemzeti egységet, mikor még az ellenzék egységét sem képesek létrehozni, vagy akárcsak azt eltűrni, hogy valakik létrehozzák azt, vagy csatlakozzanak ehhez az ötlethez?

Azon meg végképp álmélkodtam, hogy egyébként eddigi tevékenységük során megfontoltságot tanúsító, okos politikusok is beállnak a sorba, mennek ők is délibábot kergetni lepkehálóval, és támogatnak egy ilyen idióta, értelmiségi szarmaszatolást.

Jóemberek!

Nem kellene a világegyetemben gondolkodni, elég lenne első lépésként megoldani - mondjuk - az Együtt 2014 és az MSZP összefogásának problematikáját, aztán lehet nekilátni csatlakozókat toborozni, és véres gürcöléssel megnyerni a választásokat!

Eleinte elég lenne a demokratikus ellenzék egységével foglalkozni, mert ezt várja tőletek a baloldali szavazó és a bizonytalan szimpatizánsok népes tábora is, aztán ha valamiféle csoda (varázsló, deus ex machina, Orbán mennybemenetele) folytán mégis nyernétek, akkor olyan törvényeket kell hozni, olyan politikát lehet folytatni, hogy elnyerjétek a választói többség rokonszenvét és bizalmát.

Nemigen kellene most komplett kormányzati politikát kidolgozni, a liba sem azon töpreng a róka szájában, hogy hol keressen párolnivaló piroskáposztát a melle mellé, hanem a libatársadalom életbenmaradásának feltételein spekulál, aztán elkiáltja magát: hegyibe, az irgalmát!

És a sok lúd elkergeti a mocskos, balhás dögöt, aztán utána kezd csak foglalkozni a legelőgazdálkodással.

Ez a kerekasztal-ötlet meg csak arra bizonyíték, hogy halovány fogalmatok sincs arról, hogy hogyan kell egy politikai küzdelmet levezényelni, mégkevésbé sikerre vinni.

Aki ezt kitalálta, azonnal el kellene tiltani a választási előkészületek szervezésétől, vagy elkezdeni figyelni a tevékenységét, mert könnyen lehet, hogy más kottából fújja a nótát, mint ti.

Bevallom, kedves demokratikus ellenzék, a hócipőm tele van már veletek, és a hócipőt bátran helyettesítsétek be bármilyen, általatok a helyzethez adekvátabbnak ítélt szóval.

Hogy nem sül le a képetekről a bőr, hogy baloldali gondolkodású és elkötelezettségű emberek millióiból hülyét csináltok, és egy évvel a választások előtt ilyen idiótaságokkal szórakoztatjátok őket?

Taktikázgattok a mi bőrünkre?

Négymillió ember él számotokra elképzelhetetlen nyomorban, az ő reményeikkel és gyermekeik jövőjével játszotok?

Magyarország sorskérdése ma az, hogy el tudjuk-e zavarni ezt az idióta maffiózót és gátlástalan bandáját, vagy marad az ország nyakán még évtizedekig, vérünket szívva, mint egy jólfejlett pióca.

Ugyan, kapjatok már észbe!

Most bizonyára sértett képpel ültök a gép előtt, és magatokban elmondtok mindennek, de nem baj - ha hiszitek, ha nem, ez nem csak egy idióta blogger elszigetelt véleménye – ha nem hiszitek, járjatok utána.

Nem hinném, hogy az én baloldali elkötelezettségemet kétségbe lehetne vonni, és én is kezdelek már felettébb utálni benneteket.

Most képzeljétek el azt a választót, aki rátok akar szavazni, csak éppen nem találja indokát, hogy miért is tegye ezt?

Ugyan, kapjatok már észbe!

:O)))

A ROMÁN KÁRTYA

Győri Enikő külügyi államtitkár sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, mert Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.

Felháborodtunk, holott többé-kevésbé igaza van Pontának, merthogy még egy egyszemélyi hatalom - diktatúra - felé navigáló ország nincs az Unióban. 

Persze fel lehet tételezni, hogy majd egyszer talán lesz, és akkor az ellen is jól jönnének egységes és erős számonkérési mechanizmusok, de hát az a setét jövő, ez meg itt a sajnálatos jelen..

A kajlabajszú diplomáciai őstehetség is aktivizálta magát - kis sunyi fenyegetőzéssel megspékelve kifejtette, hogy Basescu román államfőnek figyelmesebben kellene végigolvasnia országa történelmi dokumentumait, mert az 1920 körüli években születtek olyan passzusok, amelyek megteremtik az elszakított nemzetrészek önrendelkezésének lehetőségét.

Szerintem neki meg a második világháború történetét kellene olvasgatnia, szorgalmasan.

Szólt néhány keresetlen szót a román politikusokról – mellesleg a román parlament tagjairól - is, akik szerinte pártállástól függetlenül, vezényszóra nyúzzák le saját állampolgáraik bőrét a multik és a külföldi pénzügyi csoportok érdekében. 

Hát lehet, de ahogy így elnézegetem a hatalmon lévők ábrázatát, felmerül bennem a kérdés, vajon a magyar politikusok pofájáról kinek az érdekében húzták le a bőrt – habár tippjeim persze lennének.

Aztán itt volt a csináltzászló ügye, melynek sodrán a fideszes politikusok bohócot csináltak a saját nemzetükből, az ország házára tűzve egy olyan jelképet, mint amilyet mi is szoktunk csinálni magunknak úgy az általános iskola első-második osztályában, vagy amilyet a Pál utcai fiúk csináltak maguknak a tót Janó fatelepén.

Aktivizálta magát ebben az ügyben minden polgármester, mert a felülről elvárt baromsággal egy sem akart szembemenni - nem szabad a bolondot ingerelni, mert dühöngeni kezd, oszt akkor dönt – borít, kinek kell ez?

Volt Nyírő-ügy, eléggé morbid volt: a nyilas írót, akit eddig csak halinába kötve láttunk, most aktatáskában szemlélhettük.

Mindenesetre most, így a választások előtt, mikor még a nép olyan, mint a fideszes kismacska – még nem nyílt ki a szeme – mikor a nép még csak ízlelgeti a valóságot, mikor még reménykedik, hogy csak baloldali ármány a fejlődés tagadása – kell neki adni valami szépet, valami lelkesítőt.

Valamit, ami feledteti majd vele, hogy a rendszerváltás szép reményei és esélyei ezzel a rezsimmel végképp sírba szálltak, és megérti, hogy a libasültet nem az ő számára találta fel valamelyik lelkes szakács.

A népnek meg kell tanulnia Orbán Viktor levelein meg kérdőívein élni, végtére is a tehén is megél a felszecskázott újságpapíron, ha hagyják, hogy a szeméttelepen kis répavéget kotorjon hozzá…

Mondjuk, ha marhának nézik, annak oka és indoka van, erre majd kérődzés közben lassan rájön mindenki.

Mindenesetre az biztos, hogy egy közös ellenség összekovácsol közösségeket, és az így manipulált közösségek tagjai komoly áldozatvállalásokra is készek lesznek a sikeres harc érdekében, aztán meg lehet majd belemenekülni a magyar nép örök mártíromságába és kezdeni a komxcsiramutogatást.

A képlet egyszerű, a Vezér be szeretné gyűjteni a magyarok, de legfőképpen az egy tömbben élő, zömében képzetlen, így könnyebben manipulálható székelyek szavazatait.

Ehhez a legegyszerűbben úgy vezet az út, ha a Székelyek Védelmezője kitüntető címet magáévá teszi, ez pedig akkor lesz a székely leánynak is hihető, ha van valaki, aki bántja a székelyt, mert ha ilyen nincsen, akkor a székely leány megharagszik, hogy gyermeknek nézik és kikacagja a kísérletezőt.

Miután jópár éve már többé-kevésbé normális a viszony a román hatalom és a magyar kisebbség között, több kormánynak is tagja volt a magyar közösség egyetlen valamirevaló pártja, hát tenni kellett ez ellen, nem vitás.

Először meg kellett osztani az erdélyi magyarságot, ami nem ment könnyen, mondhatnánk egyáltalán nem ment..

A Fidesz által gründolt politikai alakzatoknak csak annyi szavazatot sikerült szerezniük, hogy a Hargita medvéi is hasukat fogva röhögtek rajtuk.

Emellett sehol semmi atrocitás, magyarverés, székely leány móc pásztor általi erőszakos megpocsékolása, ehelyett a blokkházakban a magyar a románnal együtt járt a pincébe savanyúkáposztát fújni.
Együtt iszogattak, összerokonosodtak, köszöntek egymásnak – hát mivé lett az ősi magyar virtus?

A Nemzeti Bűzösborz – a legbátrabb állat – nem hagyhatta ezt ennyiben, így aztán lett zászlóügy, lett napi műsor a magyar politikában a „Beszólunk Pontának”, lett nagykövet bekéretése és itt nincs még vége.

Messze még a választás, addig még kell provokálni vagy rendezni magyarellenes atrocitásokat, majd megvernek a diszkóban a gaz bocskorosok egy magyar leányt, esetleg megtaposnak egy székely legényt a kocsma előtt azzal a szőrös talpukkal, lesz méltatlankodás, lesz szimpátiatüntetés, hőbörgés, aztán a szerencsétlen székely szép lassan elhiszi, hogy őt bántani akarják, és csak és kizárólag a Vezér tudja őt megvédelmezni, a bűzösborz legendás fegyverével.

És akkor majd elküldi képes levelezőlapon a szavazatát, természetesen Megmentője neve mellé húzva a keresztet.

Hogy az esetleges szankciók nem zárulnak le a magyar parlamenti választásokkal, az meg kit érdekel?

A kisebbségi lét egyébként sem kéjhömpöly, hát most majd még kellemetlenebb lehet.

Nemhogy autonómia nem lesz, de fejlesztés se lesz, székely legény meg vagy megy világgá, vagy búsan legelteti a birkáit, bánatosan számlálgatva őket: egy - kettő - három - te édes - öt - hat...

És még mindig jobban járt, mint a nagynéném, akinek a háború után egy retiküllel kellett elmenekülnie a visszacsatolt területről, a népek örök barátsága jegyében.

Hogy a Kacorkirály által emlegetett húszas évekről ne is szóljunk, mikor az erdélyi menekültek ezrei évekig vakvágányra tolt vasúti vagonokban éltek a pályaudvarokon.

Mi semmiből sem tanulunk.

A Mi Reménységünk a tűzzel játszik, miközben az ország egyre gyorsabban és szinte megállíthatatlanul csúszik a lejtőn.

A szakadék felé, ha valaki az irányra lenne kíváncsi…

:O)))