ŐFELSÉGE NEVÉBEN

Azért ez már vicces.

Vagy beteges.

Mint olvasom, a magyar bíróságok gyakorlatából eltűnt, hogy a bíró az ítéletet a Köztársaság nevében hozza meg.

A világ szinte valamennyi országában az ítélet preambuluma (pedig ezt a szót de szerette a Vezér…) tartalmaz egy utalást arra, hogy kinek a nevében hozták azt meg, ki hatalmazta fel a bírót arra, hogy döntsön embertársa sorsa felett.

Hoznak hát ítéletet Allahtól a Királynőig mindenki nevében, hadd tudja a normaszegő, hogy ki tartja rajta éber szemét, ki az, aki megtorolja félrelépéseit.

Nálunk az ítéleteket a rendszerváltásig a Népköztársaság nevében, majd az államforma változásával a Köztársaság nevében hozta a bíró, és ez mindenkinek természetes volt.

Természetes persze az is, hogy a liba a levegőben repül, most meg az lesz a természetes, hogy a hátán fekve, tollruhája nélkül  pirosodik a sütőben

így most már más lesz az ítélkezési eljárásban is a természetes, mert - mint az illetékes minisztérium kifejtette - „az Alaptörvény hazánk elnevezését Magyar Köztársaságról Magyarországra változtatta, így ennek kapcsán merült fel az a kérdés, hogy szükséges-e az ítéletekben erre utalni.
Az Országgyűlés a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény elfogadásával akként döntött, hogy a jövőben az ítéleteknek a törvény alapján nem kell, hogy része legyen a korábban alkalmazott utalás.

Erre figyelemmel a két eljárási törvényből is hatályon kívül helyezésre kerültek a vonatkozó rendelkezések.”

Tulajdonképpen túl lehet ezt élni, istenem, hát annak a tyúktolvajnak nem mindegy, hogy kinek a nevében sittelik le?

Vagy annak a milliárdosnak nem mindegy, hogy kinek a nevében mentik fel, mikor pénzét kreatívan gyarapítja?

Mégis, nekem kicsit viccesnek, egyben szomorúnak is tűnik ez az egész, hiszen csak a vak nem veszi észre, hogy a Mi Szemünkfénye milyen betegesen irtózik a Köztársaság szótól is.

Nem mondom, a Szentkorona az tetszik neki. 

Rossz nyelvek szerint azért hurcoltatta a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe, hogy éjszakánként ki tudja tömni újságpapírral és felpróbálhassa.

Két indok merülhet fel a köztársaság fogalmának ilyen vad üldözése mellett.

Az egyik az általános ok: Gyurcsány.

A Langaléta sok alkalommal használta a tőle megszokott pátoszos hanglejtéssel a fogalmat, és lássuk be, a nép egy jelentős része vevő is volt rá, mert az emberek szeretnek valamihez kötődni.

A Köztársaság eszméje kifejezi az ő elképzeléseiket is egy igazságos politikai rendszerről.

Ebben a rendszerben az állam a köz társasága, melynek mindahányan egyenjogú és egyenlő értékű tagjai vagyunk, egy közösség, melynek azonosak az alapvető értékei és érdekei, mely nem tűri egyetlen állampolgár kiközösítését sem, nem tűr Lázár-skálák szerinti osztályozást, nem tűr semmiféle megkülönböztetést.

A Köztársaság demokratikus intézmény, szemben a Vezér által favorizált Szentkorona Magyarországával, mely soha nem volt demokratikus, soha nem alapult egyenjogúságon, egyenrangúságon, melyben a szuverenitás forrása és letéteményese nem az állampolgár, hanem egy elvont eszme felhatalmazottja, a király..

A mi Vezérünk és Kancellárunk nem híve a lacafacázásnak, így aztán egy laza mozdulattal kiirtotta a Köztársaság fogalmát, ne legyen ott útban, ha esetleg tovább kell lépni.

Mert ez lehet egy másik lehetséges ok esetleg: meghaladjuk a Köztársasági Elnöki intézményt, és helyreállítjuk a magyar nép évezredes tradícióját, a Magyar Királyságot.

Hiszen amikor a vezér bélyeget gyűjtött, akkor látta ezt a megoldást, a bélyeg felirata Magyarország volt, míg az államforma Magyar Királyság, a bélyegen meg Őfőméltósága vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Urunk portréja, esetleg a kormányzóhelyettesé, lezuhanása alkalmából, isten nyugosztalja szegényt.

A modell mindenben megfelel a palizálás kívánalmainak, hiszen bár a királynak katolikusnak kell lenni, egy kormányzónál ez nem szempont, lehet akár protestáns is.

Elég lesz a gyerekeknek katolizálni – na, belőlük lehet aztán akár király is, ha nem jön be a középpályási karrier a Real Madridban.

Plagi bácsi megy, a Vezér jön, arra való a kétharmad, hogy használjuk, nem igaz?

A Királyi Palotát majd helyreállítjuk, a Sándor - palota lesz a hely, hol a Kormányzó székel, legalább nem kell Gazsi majdani trónját kerülgetni.

A Nagyorrút meg megütheti a guta nyugodtan, mikor az ítéletét kihirdetik a Magyar Szentkorona nevében.

Majd amikor húzza az evezőt a gályán, mely Csepel és a Margit sziget között szállítja a követ, akkor kiinteget neki a teraszról, kezét a koronán nyugtatva és azon morfondírozva, hogy mi is a következő megvédeni való.

Nagyon lehet röhögni a Mi Megmentőnkön, csak ne jutna az ember eszébe nagynéha Néró meg Caligula, - ez kissé le tudja hervasztani a mosolyt az arcokról.

Hát várjuk meg, mire megyünk Egyeskével…

:O)))

GYALOGOLNI JÓ…

Már túl sok idő nincs hátra, aztán a gyakorlatban is megbizonyosodhatunk, helytálló-e a címben foglalt állítás.

Döglődik a tömegközlekedés, állítólag napok hiányoznak csak már a BKV végleges összeomlásához, de halálán van a MÁV, naponta gyullad ki a Metro, sőt, a Nemzet Turulmadara, a MALÉV is bánatosan lelógó szárnyakkal várja a kést, mely véget vet utóbbi húsz éve nem túl dicsőséges pályafutásának.

Tulajdonképpen a helyzet már húsz évvel ezelőtt sem volt rózsás, azóta meg csak amolyan magyaros megoldásokkal kezeljük a kérdést, mint a legény, aki csak bátortalanul piszkálgatja a menyecskét, de igazán nem mer keményebben belevágni.

Hol van már a magyar virtus, mikor a problémákat felmértük, végiggondoltuk, aztán durrbele a közepibe – ennek a világnak már vége.

Nem hiszem, hogy ennyi tökölődés, mint amennyi a fővárosi tömegközlekedés körül folyt, a világon még egy helyen elképzelhető lenne, hiszen nemzeteknél a szuicid hajlam meglehetősen ritka kórtünet, e tekintetben viszont mi verjük a világot, mint ideges államférfi a feleségét.

A fővárosi közlekedési vállalat maga Magyarország – kicsiben.

Élén egy életében soha, semmiféle rendes munkahelyen egy munkaórát le nem húzó helybőlokos áll, akit szakmai hozzáértése talán egy trolibusz vezetésére sem jogosítana fel, mégis egy mamutüzem irányítójának véli magát, holott csak olyan, mint kisgyerek sapkáján a pompon, csak kissé jobban fizetik.

A vállalat meg éli a maga életét, üzemágai élén a helyi hatalmasságokkal, akik ma már egy tisztes végkielégítést se lennének képesek elintézni maguknak vagy szeretőjüknek, vert seregek enervált tábornokai.

Vesztesek és áldozatok egyszemélyben, a nagypolitika vesztesei és áldozatai ők.

Tulajdonképpen lehetne ugyan szidni Tarlóst, hogy némi kellemes elfoglaltságunk is legyen, de nem érdemes, hiszen már Demszkyt sem lett volna igazságos felelőssé tenni a kialakult helyzetért, pénz nélkül nem lehet itt semmit sem csinálni.

Pénz pedig hol azért nincs, mert senki nem érdekelt egy sikeres és politikailag megizmosodott polgármester létében, hol azért, mert a falusi suttyó számára közömbös a panelproli életminősége – mindegy is.

A lényeg az, hogy már az is szép, hogy a gyorsításoknál nem szaladnak ki a buszok alól a kerekeik, magára hagyva a szétrohadt karosszériát, meg a motort, melybe már tizenöt másik busz alkatrészei kerültek beépítésre.

Itt soha nem volt egy tisztességes elképzelés a járműpark cseréjére és folyamatos karbantartására, itt csak ötletszerű nekibuzdulások voltak, innen-onnan beszerzett, lepukkant járművekkel, melyek utasterében még ott lengett a kenőpénzek édes illata.

Abban az országban, mely valaha Európa legnagyobb autóbuszgyártója volt, ma olyan járművekkel találkozik az utazó, hogy csak néz, mint Józsi bácsi a zsiráfra: ilyen állat nincs is.

Van például a Volánnál olyan busz, amelyik olyan, mint egy rakétahordozó, de rengeteg kormányzott kereke dacára nem tud befordulni a sarkon, mert hosszú, mint a vonatfütty.

Mikor mégis kerülne kis pénz járműbeszerzésre, akkor a döntéshozók először felkeresik a neves Karib-tengeri buszgyártókat, aztán azokat az államokat, melyek a világ korrupciós listáján előkelő helyeken tanyáznak – magyar gyártó szóba se jöhet.

Viszont emlékükre majd meglengetjük háromszor a libaszárnyakkal felszerelt néniktől közrevett címerrel ékesített zászlót, majd a kiválasztott cég anyaországával nemzetközi szerződést ír alá Dr(ága) Schmitt Pál.

Viszont az már mára egyértelműen kiderült, hogy a bevétel kevés, a kiadás meg sok, ezért aztán valamelyik kormányzati főidióta útjára indítja a remek hírt – a tömegközlekedés árát fizessék meg azok, akik közlekedésüket egyénileg oldják meg, és akikről már így is hetvenhét bőrt nyúzott le a kormány.

Aztán, érzékelve a tömegfelháborodást telecsinálták a gatyájukat és visszavonták az elképzelést, majd körbeálltak az ősi magyar egymásramutogatás rítusát gyakorolni.

Viszont ezzel el is lehetetlenítették darabidőre a budapesti belvárosi behajtások fizetőssé tételét, mely talán lendíthetett volna egy keveset a bevételi oldalon.

A régészeti kutatások feltárták, hogy a MÁV vonalain az utolsó teljesárú menetjeggyel utazó utast Baross Gábornak hívták.

A BKV járatain a bliccelők és a bérlettel - jeggyel rendelkezők aránya nyolcvan a húszhoz.

A kérdésre már keresik a megoldást, majd valamelyik „közeli” hoz is ötletet, melynek „törzsanyaga” a kalandozó magyarok lóra optimalizált bérletrendszerének palizálása lesz.

Hogy megvegyük a londoni tömegközlekedés know-how-ját, olyan istenfia nincs, hiszen az működik tisztességesen.

Aztán majd bevezetik a rovásírásos bérleteket, ami nem is annyira utópisztikus, hiszen az Államkincstár is most rendszeresített olyan terminálokat a szárnyai alá vett intézmények pénzforgalmának ügyintézésére, melyhez alapkövetelmény analóg telefonvonalak megléte…

A villamosközlekedés sincs valami túl jó helyzetben, de ott legalább a kirakatba tudunk tenni néhány Combinót, a HÉV pedig az ezer éve érintetlen pályákon matuzsálemi korú járművekkel közlekedik.

Viszont a Metro ügye kiválóan áll, és egy – két vonal forgalma is naponta.

A szerelvények időnként füstölögnek, az utasok is, de megoldásnak még a körvonalai sem látszanak.

A BKV-nál nincs pénz az üzemeltetésre, a MALÉV nem tudja még, hogy ad-e fizetést a dolgozóinak, de a legnagyobb csapás, hogy megdőlni látszik a Hagyó-féle Nokiás-doboz szép legendája is.

A MALÉV már tárgyal a kanadai vadludakkal a nemzetközi járatok üzemeltetéséről, merthogy a lízingdíjakat nem tudja fizetni és akkor a gépek - meglengetve kecses szárnyaikat - mennek átfestésre.

Az egyetlen pozitív hír, hogy az adidas legújabb futócipő-modelljét BKV-adidasnak nevezi el.

A buszmegállókban pedig nem kell csodálkozni, ha beáll egy hatalmas A8-as Audi, a jegyeket Matolcsy ellenőrzi, a kormánynál természetesen a Mi Határtalanul Hasznos Büszkeségünk ül, azt nem engedi át másnak - nekik még futja üzemanyagra.

De ne csüggedjünk, üljünk le az Alaptörvény asztalához, vagy vegyük el otthon az Orbán ikonosztáz alól a Nagy Művet, olvasgassuk kicsit a veretes mondatokat és fohászkodjunk az Istenhez, hátha végre megbocsát nekünk…

:O))))

ZÖLDSÉGEK

Ha ezek zöldek, akkor én meg éneklőkanonok vagyok Kalocsán.

Ma volt az LMP-dzsembori 2.0, aztán a nagy vajúdás eredménye az lett, hogy az értelmiségi analfabéták Fidesz által nemzett pártja pont olyan maradt, mint eddig is volt, populista és hazug és kártékony.

Hogy ostoba is lenne, azt pártszinten nem merném mondani, mivel éppen azt teszik, amiért létrehozták őket, még ha a tagság egy része úgy is érzi, hogy ők a demokrácia hős harcosai, kizárólagosan felkent letéteményesei.

Lószart Mama, - hogy klasszikust idézzek, - ez a szervezet, a Fidesz külső segédcsapata volt, a szépen szárba szökkenő diktatúra ötödik hadoszlopa, és ez ma is, ez nyilvánvalóan kiderül a mai produkcióból is.

Miután már a párt illúziókban ringatózó bálnavédői előtt is védhetetlenné vált a verbális cikkcakkokat bemutató, ám tendenciájában kétségtelenül a Fidesz szekere számára utat törő Schiffer politikája, kellett helyette keresni mást, akiben kevesebb a vezéri hajlam és több az empátia a leginkább Matolcsy tekintetéhez hasonlíthatóan bonyolult észjárású zöldmozgalmárok hamvas lelke iránt.

De olyan vezetőt, aki pontosan ugyanazt a célt fogja kitűzni maga elé, mint mentális kihívásokkal küzdő elődje tette: a demokratikus pártok és mozgalmak egységteremtési kísérleteinek szétverését.

Egyebekben meg vezetők és tagság éppen úgy viselkednek, mintha nem tudnának olvasni, holott úgy tűnik, hogy rajtuk kívül mindenki pontosan érti, hogy az Orbándúlással csak széles ellenzéki egységgel, vagy forradalmi erőszakkal lehet leszámolni.

Talán mégis jobb lenne az ügyeket a megcsúfolt és porbatiport, de formailag még létező jogállam keretei között tartani, egy csepp vért is sok lenne kiontani ezekért a bűnözőkért.

Ehhez képest nevetséges a nagy kinyilatkoztatás, mely szerint abban mindenki egyetért, hogy egyedül indulnak majd, és nem érdekeltek egy „ellenzéki összeborulásban”.

Ha egyedül indulnak, akkor egyedül is maradnak, merthogy az új választási szisztéma szerint aki viszi az egyéni körzetet, az visz mindent, még a töredékszavazatokat is, és a salátapárt feldughatja magának akár még a tisztes ezüstérmet is, emellett el is búcsúzhatunk majd tőlük.

Ami végül is nyereség lenne az országnak, a demokráciának, mert tehetségtelenek és álszentek, akik ezidáig mindent tudtak bizonyítani, csak azt nem, hogy lehet más a politika.

A jelen helyzet adhatna nekik akár egy tisztességes kitörési lehetőséget is: a minigólem akár szembe is fordulhatna teremtőjével, de nem, mert ez is vallási szekta, néhány guruval, sok ostobával és néhány jószándékú megtévesztettel.

Az ábrándozókat vezető ügynökök ezt nem fogja megengedni, helyette a tagságot most ismét köddel etetik, azt festve az egekre, hogy ők majd megszólítják a négymillió pártpreferencia nélküli választót és önállóan meg fogják dönteni Orbán királyságát.

Vicc, - még a környezettudatos emberek számára sem tudnak semmi átütőt kínálni.

Illúzió és szerintem saját tagságuk sértegetése is, mert a pártpreferencia nélküliek közül rengetegen rendelkeznek határozott pártválasztással, csak egzisztenciális okokból ezt nem kívánják megosztani a Századvég kutatóival, mert élnek a gyanúperrel, hogy azok másodállásban Kubatovnak dolgoznak.

Emellett mit tud ez a műpárt kínálni a magyar vidéknek, a magyar nyomorultaknak?

Még beszélni sem tudnak a választókkal egy nyelven, hiszen a pártjuk egy belvárosi zárvány, a vidéki próbálkozásaik során előkotort képviselőik némelyike meg velőtrázónak minősíthető.

Foglalkoznának a libák védelmével, akkor lenne legalább egy tutira lelkes támogatójuk, de így bennük sem lát a választó semmi mást, csak egy újabb éhes bandát, akik érdemi program helyett ott tülekednek és feltünősködnek az állami cici körül.

Az is meglehetősen utálatos a magatartásukban, hogy magukat a tiszta kéz és a politikai ártatlanság kizárólagos képviselőjeként akarják elfogadtatni, elfeledve, hogy a múlt hiánya nem érdem, csak állapot és hogy a koponyahegyeket feltornyozó Dzsingisz kán is volt gőgicsélő csecsemő.

Mellesleg volt már arra példa, hogy a jövő ifjú, tisztakezű letéteményeseiből néhány év alatt gátlástalan és mohó maffiózók agresszív bandája lett, így aztán nem túl sok esély van arra, hogy éppen a saját családját is eláruló Orbán-epigonocska fogja majd megragadni a választók lelkét.

Azt nyilatkozták, hogy nem vesznek részt az ellenzéki kerekasztal megbeszélésein, mert ők majd azokkal tárgyalnak, akik nem hordozzák magukon az elmúlt húsz év terhét.

Populista baromság, pont olyan idiótaság, mint Orbán forradalma.

Azt mondják, hogy az angol pázsit attól gyönyörű, hogy elültetik, aztán háromszáz éven át locsolják és nyírják.

Nálunk meg az a divat, hogy elvetik a fűmagot és úgy húszévente jön egy csoport idióta Sztalinyeccel és feltöri az éppen éledező pázsitot, mint Hruscsov a sztyeppét.

Van úgy, hogy az egyik csoportot még el sem zavartuk, már nyakunkon a másik.

Azt is mondták, hogy majd kimennek az utcára és az emberekkel beszélnek – lásd Orbán közvetlen demokráciáját – hiába, egy céggel dolgoztathatnak…

Emellett mifrancot fognak csinálni az utcákon?

Londonban sej, van számos utca, Budapesten is, és akkor még szó sem esett az ország háromezer településéről, ahol ha kiszállnának a buszból, az első öt mondat után Juliska néni szaladna a szomszédasszonyhoz, Évike gyere, leszállt az uccán egy ufó!

No, mindegy, sikert nem kívánok nekik, de azt igen, hogy ha nem sikerül az ellenzéknek összefogni, akkor Orbán hálálja meg nekik a segítséget.

Orbán ül a folyóparton a tűz mellett és sütöget egy halacskát.

Arra megy Kövér, kérdi tőle, mit csinálsz Viktor?

Hát sütögetem az aranyhalat!

Te Úristen, megőrültél? Hiszen kívánhattál is volna tőle hármat!

Már kívántam!

:O)))

TANÁCSKOZÁSOK

Ül a sok tanácstalan különféle termek széksoraiban és tanácskozik.

Legelsőbben is arról, hogy mit is kezdjenek ezzel az Orbán névre hallgató kártékony vírussal, aki oly mértékben fertőzte meg a társadalmat, hogy ma már szinte egy egészséges szerve sincsen, járni is alig tud, összevissza beszél és be-belázasodik.

A kérdés persze vitathatatlanul aktuális, hiszen a vezér és sleppje, amikor megkapja az uniós kezelést, akkor feltisztul rövid időre, majd egy-két nap után visszaesik és bezárkózik saját álomvilágába, ahol el lehet éldegélni egy családnak negyvenhétezerből, és ahol az egykulcsos adó megváltoztatására akkor kerül majd sor, mikor a Föld az éggel egybeér.

Utóbbi kijelentést Kósa alelnök tette – úgy látszik, igazítani kell kicsit a forint árfolyamán megint…

Azért nem lenne baj, ha valaki megismertetné őt Shakespeare-el, aki a Macbethben egy hasonló jóslattal foglalkozott, miszerint a király uralkodni fog, amíg a birnami erdő ellene nem vonul…

Egyébként nem magas intellektusáért szeretjük Lali alelnököt, ami pedig jóstehetségét illeti, talán még Lengyel László is eredményesebb nála.

Aztán azon törte a fejét a mai magyar politikai elit (Nem kellene e helyett az „elit” kifejezés helyett valami találóbbat keresni?), hogy mit is kezdjen saját magával, mertmivelhogy politikai tőkéjét megszólalásról-megszólalásra, erkölcsi tőkéjét pedig a sárdobáló-mérkőzéseken és a hazudozásaival, handabandázásaival veszítette el, így aztán most bajban van.

Márpedig megy az idő és a társadalom vagy audiológiai kezelésre szorul, vagy csak egyszerűen unja az egyre inkább vallási szektaként funkcionáló pártokat és lázasan keres valamilyen érdekképviseleti formációt, melyhez csatlakozni lehetne, és amelynek nevében lehetőleg nincs benne a párt megnevezés.

Az ellenzék valamennyi parlamenti pártja, vagy osztódással szaporodott parlamentközeli formációja belelendült a politizálásba, folynak az értékelések, ugyanazok a verebek ugyanazokat a dalokat csiripelik, nagyobb meglepetésre kilátás sincs.

A baloldal vezető ereje, az MSZP március végére tervezett tisztújításának menetrendjéről kezdett tárgyalást a párt országos választmányában.

Ez némi érdeklődést váltott ki az enervált szemlélőkből, mivelhogy bejelentkezett országos szerepre a párt sötét lova, a tervezett Szeged – Hódmezővásárhely villamosvonal anyja, merthogy az atyja Lázár János, aki személyesen fogja ellenőrizni, hogy a magyar Shinkansenre csak olyanok szállhassanak fel, akik a nevével fémjelzett skála megfelelő szintjén küzdik le az élet nehézségeit.

A gatyából kilógó fenekű prosztó meg menjen gyalog, a Nordic Walking mintájára nevezzük el a menetelést Hungarowalkingnak és máris fejlesztettük a tömegsportot is!

Hogy ez a nemzés, a szegedi politikai élet állapota, vagy az Önkormányzat módosult feladatköre – futómuskátli vagy petúnia lógjon a villanyoszlopokon – inspirálta a döntést, azt nem tudom.

Mint ahogy azt sem, hogy miért is jut róla eszembe Pistike, aki nem szólalt meg hatéves koráig, mikor is aztán felrikkantott:
- Forró a kávé!

- Pistike, hát te tudsz beszélni?

- Tudok hát!

- És akkor idáig miért nem szólaltál meg?

- Nem volt forró a kávé.

Az is kiváltott kis izgalmat, hogy Szanyi kapitány bejelentette szándékát: jelölteti magát a pártelnöki tisztségre, mire is a nagykaliberű szocialista politikus, Balogh András azonnal késztetve érezte magát, hogy kifejtse, Szanyi Tibor pártelnöki posztra jelentkezése mögött személyi ambíciók állnak, vagyis az nem a Mesterházy Attilával szembeni elégedetlenség jele.

Ja.

Szerelmi vallomás lehet…
A Demokratikus Koalíció is tanácskozott, megszólat Vitányi Iván, aki szerint ez még nem diktatúra, de már autokrácia, ez olyan centrális erőtér, ahol minden hatalom egy ember vagy egy csoport kezében van.

Hmmm…

Szerintem meg a z elpofátlanodott magyar maffia és személy szerint egy kezelésre szoruló szociopata nyílt diktatúrája, demokratikus kulisszákkal, - mint volt hajdan a lengyel vagy az NDK többpártrendszer.

Aztán meghallgathattuk Bauer alelnöktől, hogy Orbán „hibázott, amikor a szektorális különadókat bevezette, amikor a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket elorozta, hogy az egykulcsos adó miatt keletkezett költségvetési lyukakat betömje. Mindezt nem gonoszságból tette, hanem csak tévedésből. Most erre mit lehet mondani?

Megnyugodtunk, a Vezér nem gonosz, csak téved - mi lenne, ha gonosz is lenne?

Ezen a megfogalmazáson igen sokat dolgozhatott a belváros értelmiségi krémje, olyan is lett.

Debreceni alelnök elmondta „Orbán politikai értelemben beteg ember, politikai gonosztevő, amivel kissé ellentmondott Bauernak, meg elmondta, hogy úgy látja, Orbán gyógyíthatatlan „bonaparteizmusban” (remélem, ez az újságíró sajtóhubája…) szenved, ezért nem Elbára, hanem egyenesen Szent Ilona szigetére kellene száműzni. 

Legyen úgy.

Aztán Gyurcsány is mondott szokás szerint nagyívűeket meg mélyenszántókat, de az még mindig nem derült ki, hogy kinek a pártja is akar lenni ez a formáció, majd talán néhány év múlva ezt is megtudhatjuk.

Azt is mondta, hogy Orbánnak mennie kell.

Ravasz, cseles húzás volt, mert a múltkor meg mintha ez nem lett volna olyan sürgős, most aztán ott ülhet otthon a Vezér a nagy dilemmával, - most micsináljak Anikó? - merthogy azt tutira tudja, hogy az ellenféltől nem szabad elfogadni tanácsokat, érre most belegabalyodott a helyzetbe, mint macska a házicérnába…

Az identitászavaros LMP is megtartotta a maga dzsemboriját, még mindig az a dilemma, hogy szex vagy szüzesség, meg hogy kik is ők valójában, meg hogy ők két macska és játszanak egmással - Kaufer Virág helyére meg választottak egy másik virágszálat, Szél Bernadettet, sok sikert neki a Parlamentben.

És hát, ha már lúd, legyen mérsékelten kövér, szép combokkal és kifogástalan libamellel, + tepertő: Orbán ellenzékinek aposztrofált segédcsapata, a Jobbik is alapvetett, melynek során ez alkalomra úttörőnyakkendőben megjelenő pártelnök megállapította, „Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk”.

A sorból kimaradt az „idióták” kifejezés -  talán maga is érezhette, hogy nem szabad nyilvánvaló valótlanságokkal operálni.

„A saját sorainkat is tisztítani és rendezni kell […], a politikusainknak is meg kell érteniük, hogy nem kompromisszumok keresése a dolguk, hanem harc, harc és harc, és ezzel a nemzet-, ember- és istenellenes rendszerrel kompromisszumot nem fogunk kötni” – fogalmazott a pártelnök.

Aztán még megjövendölt egy világháborút és tételesen bizonyította, hogy a Jobbik szellemisége áthatja a kormánypártot is, ami ugyan nem egy nóvum, de talán nem lenne baj, ha az Unió döntéshozói is tudnának róla.

Szóval, vége a politikai uborkaszezonnak, aminek jele, hogy ma kibújt barlangjából a Fidesz szőke nője, tájékoztatta a sajtót álláspontjukról, miszerint Gyurcsány hüje, a többi meg említésre se méltó.

Szegény hazám.

A libák is tartottak ma gyűlést, ők nem mondtak gyönyörűségeseket, csak azt rögzítették, hogy mikor,  honnan hová akarnak repülni, kiket hívnak a csapatba, hol tart a felkészülés, mit kezdjenek megérkezés után a disznóval, aztán a legértelmesebb libát demokratikusan az élre tuszkolták, mert ők tudták, a létük függ azon, hogy helyesen válasszanak.

De persze ők csak ostoba libák…

:O)))

VÍVMÁNYOK

Elkeserítő ez a szép új világ.

Ha visszagondolok a rendszerváltás szép illúzióira, elszorul a szívem – micsoda lelkesedéssel, micsoda várakozással szaladgált fel-alá a nép közéleti aktivitásban tobzódó része - mi lett a valóság a várakozásokkal szemben?

Ha akkor valaki elmeséli, hogy milyen lesz a világ 2012-ben, azt hiszem, hülyének nézik, de akkor nem divatozott szkepszissel fogadni a változásokat.

A damaszkuszi úton tolongtak azok, akik azt hitték, hogy tíz év MSZMP-tagságot tíz év jobboldali dumával meg némi zászlólengetéssel lehet kompenzálni, a gyanútlan ember meg csak nézett kifele a fejéből, hogy nicsak, kiket is lát hason csúszni a templomokban, ki szónokol, mint falusi forradalmár…

Azt azért nem lehet tagadni, hogy mindenkiben volt valamiféle várakozás, még a legvadabb komcsik is rezignáltan nézték, hogy hogyan bontja le néhányszáz tehetségtelen azt az élhető világot, melyben hittek és melyre többé-kevésbé büszkék is voltak: a felépült lakótelepekre, üzemekre, a vasárnapi húslevessel sorbakapcsolt hat rántottszeletre, meg a napi két üveg sörre a televízió előtt.

Meg a „vívmányokra”, melyekkel kapcsolatban Kádár mindig figyelmeztetett, hogy félteni kell ezeket és utána mindig hozzátette büszkén, hogy van mit félteni.

Hát volt.

De azért a kisember a magáénak érezte ezt a változást és várta a csodát, azt a társadalmat, melytől talán nem is tudta, hogy mit várhat – talán Lada helyett Opelt,

Az élet meg az osztályvezető-helyettesek forradalma eltakarította a szocializmust, és jött az új világ, sok szabadsággal és sok vívmánymaradékkal, melyekről az értelmesebbje tudta, hogy nem maradhatnak fenn.

Antall mondta a változásokkal elégedetlenkedőknek, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni, de ez csak egy cinikus bon-mot volt, mert ha lett volna valakinek annyi esze meg bátorsága, akkor visszaszól: tetszett volna Önnek, kedves Miniszterelnök Úr egy élhető kapitalizmust csinálni!

Nem csinált, aztán utána Horn sem csinált, a Tündökletes sem csinált, Medgyessy is inkább a jólétet növelte volna, pedig a feladat – a társadalom kapitalista pályára állítása egyre sürgetőbb lett, az átalakítás egyre fájdalmasabb, mert közben a nép egyre szegényebb lett, és a nincsből elvenni a választótól nem egy hétköznapi attrakció.

Merthogy a vívmány az vívmány, azt MI vívtuk ki, azt tőlünk elvenni nem lehet, merthogy az nekünk jár, mint ahogy járt apáinknak is.

Az ingyenes oktatás, az állampolgári jogon járó egészségügy, az agyba-főbe támogatott bölcsőde, óvoda, a szülési segély, a GYES, a GYED, a szakszervezeti segély, a táppénz, a nyaralás a vállalati vagy SZOT üdülőkben – csupa –csupa olyan dolog, melyeknek tulajdonképpen értéke sem volt – ez mind járt.

Mikor egy politikusunk azt merte mondani, hogy hazudtunk a választóknak, mert azt mondtuk nekik, hogy ezt nem lehet csinálni tovább, és elkezdte a kiadásokat kissé lefaragni, meg a költségvetést rendbetenni, és nagyon óvatos reformokat hirdetni, akkor Magyarországon kitört a világháború.

Mikor az egészségügyben hozzá akart nyúlni a struktúrához meg kért egy igen kis hozzájárulást a betegtől kezelése költségeihez, akkor mindenki megőrült és handabandázni kezdett, holott az utolsó percben voltunk.

Hogy a Fidesz volt olyan kedves és hihetetlen ostobasággal meggátolta a változást, azzal csak bizonyította, hogy az országért semmiféle felelősséget nem érez, csak a hatalom és saját zsebének degeszre tömése foglalkoztatja.

Az összes eddigi kormány – a 2006-os Gyurcsány-kormány előtt – felelős a kialakult helyzetért.

1989-90 táján egyszerűbb lett volna végrehajtani egy kapitalista változást, akkor ugyanis az embereknek még voltak tartalékaik, akkor talán az új tapasztalatok birtokában sok mindent jobban átgondoltak volna és nem adták volna áldásukat mindenféle eszementek hagymázos ötleteire.

Ma már az ország harmada nyomorog, gyermekek százezrei nem jutnak megfelelő élelemhez, emberek fagynak meg az utcákon, emberek lopni járnak, hogy élelmet tudjanak adni a gyermekeiknek – vagy csak, hogy legyen annyi pénzük, hogy naponta hülyére igyák magukat, - merthogy úgy szeretek részeg lenni, mert akkor nekem nem fáj semmi, - semmi, de semmise fáj…

Ezt az országot veri az Isten, mindig a nyakunkba akaszt egy idiótát, aki az egyébként is hegyekben álló gondjainkat hatalmas kreativitással fokozza.

Ha jól megnézzük az elmúlt évszázadot, alig néhány értelmes politikust találunk, a többség ostoba és szűklátókörű gengszter volt, olyan pedig, aki önzetlenül az országért dolgozott kettő-három, ha akadt, akinek a munkája meg sikeres volt, olyanból csak egyet lehet mutatni.

A feladat megmaradt, át kell alakítani az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjrendszert, ebből egy ciklusra egy is elég lenne.

De nem lehet, mert a Vezér kapkod, ő majd megteremti Magyarországot a saját képére és hasonlatosságára, és a siker máris mutatkozik – az ország pontosan olyan lesz, mint amilyen ő.

Idegbeteg, paranoiás, önző és erőszakos, pocsék stílussal és sunyi lopkodásokkal – ehhez képest Kádár rendszere maga volt a Paradicsom.

És a mi fasiszta mintákhoz vonzódó Vezérhez képest Kádár maga volt a felvilágosult abszolutizmus és Európa.

Nehéz évek várnak ránk, és hogy elnézegetem, ez az átalakítás, melybe belelökték az országot, nem lesz túl sikeres.

Azt már látni, hogy az egészségügyből kamionnal hordják ki a pénzt, hogy itt nemigen lesz érdemes betegnek lenni a következő években, az biztos.

Azt is látni, hogy a most kialakítandó oktatási rendszerbe a szegényember gyereke nemigen fog beférni, a diplomások közül az alsó középosztály gyermekei mehetnek majd tanítónak, mint a Horthy-rendszerben, ügyvéd meg abból lesz, akinek pénze van.

Azt is észleli, akinek van szeme, hogy a nagy átalakítás a magyar falut még szegényebbé teszi, pedig ami pusztítást ott a rendszerváltás okozott, az felér egy tatárdúlással.

Az államigazgatás átszervezése is sok eredménnyel fog járni - ezt a nagy tökfej Budapesttel rendelkező országot még inkább főváros-centrikussá teszi, hiszen a vidéki egyetemek-főiskolák ellehetetlenítése lefokozza a településeket.

Talán új vívmányokat kellene kiharcolni, hiszen ma már a középosztálynak is igencsak kell kapaszkodnia, ha a megélhetését és gyermekei jövőjét biztosítani akarja, talán ez az új vívmány egy szelet kenyér lesz?

Mindegy, az élet megy tovább, bár a libák kissé aggódva lesnek lefele, hátha az érzőszívű Semjén nem nyugszik és lövöldözni kezd rájuk, de azért mennek előre évezredes útjukon, költik a tojásaikat, felkészülnek a következő vándorlásra.

Ez adhat reményt nekünk is – a fejlődés némi cikk-cakkal, de megállíthatatlan, megállítására nem képes még a Mi Szent Galacsingörgetőnk sem, bármennyire is tudjuk, hogy le tudja nyomni akár még Chuck Norrist is.

Persze, ha kiderül, hogy halhatatlan, akkor más a helyzet.

Akkor jól rácsesztünk már megint - soha nem lesz itt emberarcú kapitalizmus!

:O))))

AZ ELMAGÁNYOSODOTT CÉDRUS

Mint cédrus a libanoni fennsíkon, úgy magasodik nemzetünk uralkodó politikai elitje fölé a Vezér, aki most személyesen is elment, megtekintendő a nevezetes fát, felkeresni az ország állam és kormányfőjét, mint hazánk legfontosabb külpolitikai kapcsolatainak egyikét.

Ez a magasodás persze nem nagy kunszt, tekintve hogy az ominózus elitet maga a Nemzeti NB.II válogatta ki egy, a szűkebb pátriájában megrendezett vetélkedő keretében, melynek találó címe ez volt: Futva hozd a kalbászt majom!

Két oka lehetett annak, hogy felkereste ezt a szép, de hányatott életű kis országot.

Az egyik, hogy Libanon nem Európában van, így aztán talán megússza, hogy a helyi politikai körökben úgy nézzenek rá, mint paraszt a hatlábú grúz kecskére, merthogy itt még talán nem ismerték fel világpolitikai nagyságát, tehát van esélye néhány napot pihenni.

Fontos ez, így talán el tudja kerülni, hogy hirtelen el kelljen utaznia a bolgár tengerpartra rekreációs célzattal, habár ez még nem biztos.

Másrészt meglehet, megtetszett neki Libanon, a harcok földje, hol már évtizedek óta szólnak a fegyverek, ahol mindenki mindenki ellen harcolt már, és ahol úgy teremnek a hősök és mártírok, mint máshol a krumpli.

Pénteken a miniszterelnök felszólal a Változás az arab világban: demokrácia és pluralizmus című konferencián, szombaton várhatóan kitör a forradalom, annyi a tárgyalópartnereknek!

Hogy azért ne hagyjon minket kétségek között, elutazása előtt még üzent a világnak, interjút adott a Wall Street Journalnak, melyben kifejtette: "Politikai pályám legnagyobb intellektuális kihívása előtt állok."

Habár szerintem téved, mert számára a legnagyobb intellektuális kihívást a Tízparancsolat Ne lopj! és Ne hazudj! parancsolatainak, valamint a demokrácia fogalmának értelmezése jelenti, de ne akadékoskodjunk, ő azt gondolja, hogy a kihívások non plus ultrája az, miszerint „Olyan gazdaságpolitikát kell összeállítanom, amely megfékezi az eladósodottságot, három százalék alá nyomja a költségvetési hiányt, miközben sok EU-országban recesszió van, idehaza pedig alacsony a növekedés"

Hát igen, van az úgy, hogy a versenyző az első akadálynál már el is bukik, habár kétségkívül értékelni lehet a szép, árnyaltan hazug megfogalmazást.

Talán a Legnagyobb Kettéfűrészelt Magyarnak mondatszerkesztése során nem tűnt fel, de nem ártalmas tisztázni azt, hogy az eladósodottság egy állapot, melyet nem lehet megfékezni, mivelhogy erre csak az eladósodás tekintetében nyílik mód, ez esetben viszont felmerül a kellemetlen kérdés: hun a dudva vezérem?

Merthogy állítólag csökkentetted az államadósságot, egyidejűleg a költségvetés deficitjét és növelted néped életszínvonalát, mint tudjuk…

Ha jól emlékszem, az eladósodást már egyszer mintha nekiálltál volna megfékezni, győzelmi jelentéseket is hallottunk meg jelentéseket ezermilliárdok szélbe szórásáról, de ez a fránya eladósodási folyamat csak nem akart visszafordulni, több az adósságunk, mint valaha, nemzetünk pénzecskéje pedig elenyészett a Vezéri Szent Jobban.

Egyszer talán majd el kellene számolni ezzel is az Embernek, Aki Soha Nem Hazudott, De Mindenért Felel.

Ami a költségvetési hiányt illeti, nem vagyok egészen biztos abban, hogy neki kellene itten a scsotkának lenni az Idegestekintetű kezében, aki még ma is a kormányváltáskor megálmodott 7-8 százalékos hiányt mantrázza, holott főnökét ezzel már egyszer világgá küldte Barroso, - nem kellene még egy sallerért házhoz menni.

Talán – ehelyett - meg kellene próbálkozni valamilyen épkézláb gazdaságpolitikai megoldással, ezzel párhuzamosan a demokratikus ellenzék elkezdhetné beárazni és összeadni, hogy mibe is került az országnak a Vezér negyven kardcsörtetése, Barroso húsz esetben történő hülyének nézése, száz idióta és ezer antidemokratikus ötlet gyors kivitelezése, egy Matolcsy, egy Szijjártó, egy Kósalali, egy Lázárjanó, plusz felszolgálási díj.

Nagyon lehet röhögni az EU országok és a mi hazánk összevetésén, mely tipikus példája annak, hogy a Nemzeti Sárkánybimbó mára már maga is elhiszi, amit tehetséges PR szakemberei előrágva a szájába adnak.

Az is dicséretes, hogy a Mi Tündöklő Csillagunk ismét bebizonyítja, hogy a politikai pályán felülmúlhatatlan, hiszen hátrafelé éppoly sebességgel tud száguldani, mint előre, ugyanis megállapította, hogy a magyar törvényhozás február végére végezheti el az összes szükséges jogi módosítást, a pénzügyi támogatás ügyében pedig március végéig nyélbe üthető a megállapodás.

Mondjuk ez utóbbira én azért nem vennék mérget, de az nagyon tetszene, ha a prognosztizált időponttól kezdve a hitelkeret megnyitásáig féllábon állna és nem venne levegőt…

Hogy mennyire aggódom, arra nincs is kifejezés – mi lesz, ha a kétharmad megmakacsolja magát?

Na, azon aztán röhögne Európa, ott állna a diktátorocska buta pofával, pénz nélkül, aztán már csak várni kellene, míg Vona gárdistái fel nem keresnék – Marcia su Felcsút!

Ez kb. három hónapot venne igénybe, aztán további hatot, hogy a népnek életben maradt kétharmada elzavarja az összes agyamentet, - na, az lenne az első tisztességes kétharmados döntés.

De addig még sok víz folyik le a Jordán folyón, mein Vezér még titokban világpolitikai tényezőnek képzeli magát, miközben felmászik a számára odakészített sámlira, melyet a libanoni kormányfővel készítendő közös fénykép céljából toltak a lába alá.

Lesz díszvacsora is, nem túl gazdag, mindenesetre Liba non!

Nem is ér ez az egész cécó semmit!

:O)))

UTCA, BETYÁR, RENDŐRSÉG

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége tüntetést szervez február 1-jén 17 órára az Új Színház elé.

A tüntetéssel tiltakozni szándékoznak az ellen, hogy az Új Színház vezetését a budapesti főpolgármester egy szélsőjobboldali kötődésű színész kezébe adta, aki mögött ott állt a magyar szélsőjobboldali eszme emblematikus figurája, Csurka István.

Csurka ugyan látszólag nem számít tényezőnek a mai magyar politikai mezőnyben, de aki azt gondolja, hogy személye és köre súlytalan, az bizony – sajnos – nagyot téved.

A szélsőjobb jobbszéle ugyanis nem látható, mert nem része a magyar politikai felépítménynek, nem mutatkozik nyilvánosan, nem lehet velük találkozni a politikai vitákban – ők ugyanis nem vitatkozni akarnak, hanem hatalomra jutni.

Azt gondolják, hogy a hatalom megszerzésének nem megfelelő módszere a demokratikus intézményrendszer használata, a hatalom megszerzésére az erőszak a megfelelő megoldás, a félelemkeltés, a terror a hatékony és megfelelő eszköz.

Ennek a társaságnak kíván szellemi vezére lenni a politikai pályája csúcsán csak Zsírtáltosként emlegetett néhai író, akinek személyiségét most nem méltatnám, olyan emberre kár túl sok szót vesztegetni, aki a zsidó Krisztus után 2012-ben gátlástalanul zsidózik minden felületen, melyhez hozzájut – szerintem otthon még a budi ajtaját is telefirkálja remekbeszabott neonyilas szövegekkel.

Bizonyos határig magánügye, - neki szabad olyan véleménnyel lenni a zsidóról, hogy ők a világ összes bajának okozói, az épeszű embereknek meg szabad róla azt gondolni, hogy piromán gyújtogató, gyufával és benzinespalackkal felszerelkezve.

Nem is lenne itt baj, ha nem Tarlós vásárolna neki állami pénzen benzint meg gyufát, hiszen ennek az embernek a szó a fegyvere.

Ő nem fog fokossal rohangálni az utcákon, ő olyan, mint az amerikai légierő Awacs repülőgépe, mely csak a célokat jelöli meg a csapásmérő gépeknek.

Az kétségtelen, hogy Tarlós utólag visszavonatta őt az első vonalból, de az sem vitás kérdés, hogy ennek alig van jelentősége ebben a szituációban, hiszen a Dörner-Csurka párosban kétségtelenül Csurka a meghatározó figura – most majd legfeljebb a háttérből irányít és körülményesebb, de nem megoldhatatlan feladat lesz az állami pénzből fizetni.

A színház igazgatója csak technikai feladatot lát el - mint amikor egy étterem vezetésére pályázik egy neves mesterszakács és egy közepes adottságú csálinger – a vendég a neves séf Budapesten világhírű libasültjére jön be, a csálinger meg bármikor, bárkivel behelyettesíthető, csak tudjon szépen köszönni.

Még ez sem lenne baj, Tarlós eldönthetné, hogy a mára már nemzetközivé terebélyesedett botrány megéri-e neki ragaszkodni döntéséhez, hiszen ő meg politikus, aki így félidőben már a következő választásra sandít, és döntéseit sejtései legalább annyira motiválják, mint világnézete és elvei, de most ő is nehéz helyzetbe keveredett.

Az a gond, hogy a jobboldal ráébredt, hogy sikereinek terepén már nem kizárólag hívei mozognak, a köztereken feltűntek – és igen hangsúlyosan tűntek fel – a demokráciát hiányoló és igenlő tömegek, méghozzá a lehető legrosszabb felállásban, ugyanis nem pártzászlók alatt, hanem civil szerveződések égisze alatt tartanak békés, mégis erőt sugárzó megmozdulásokat - kezdve a bohócforradalomtól a Charta tüntetésén át a Millások remek rendezvényén át a Klubrádió melletti tüntetésig.

Nehéz is ezt ép ésszel kibírni valakinek, aki a Kossuth tér kisárgult gyepén szocializálódott, ahol azt a hitet sikerült megszilárdítania magában, hogy ezer-kétezer adrenalinfüggő a mögöttük álló százezer -részben ostoba, részben megtévesztett - ember támogatását magáénak tudva terrorizálhat egy másfélmilliós fővárost.

Most kiderült, hogy van itt másik százezer is, aki veszi a fáradságot és kimegy az utcára a demokráciáért és a jövőért, sőt, hetente esetleg több helyszínen és többször, többféle jelszavakkal követeli vissza az ellopott demokráciát.

Hát meg kell oldani ezt a helyzetet: vissza kell venni az utcát a demokratáktól, hiszen az utca tradicionálisan a szélsőjobboldalé.

A szándék végrehajtásának megvannak a bevált technikái, kérdés, hogy ami Gyöngyöspatán működött, az működik e a hatodik kerületben is?

Mert nem biztos, ha kétszáz rémült cigány megijedt a lakóhelye utcáin masírozgató feketeruhás hadaktól, akkor a főváros demokratái is meg fognak ijedni a butapofájú, karikásostort csattogtató behemóttól vagy az őt kísérő, kutyájával együtt mázsálva tán ötven kilós díszbetyártól.

A főpróbát megtartották az operaházi tüntetésen, ahol a tüntetés kellős közepén ott provokálták - a Rendőrség vezetésének szégyenére - a valóban békésen vonuló embereket.

Most már jóelőre bejelentkeztek mindahányan, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda, a Betyársereg, mind-mind, a nemzet söpredéke.

Ott fogják majd bőgetni motorjaikat a Goj Motorosok, mint tették 2006-ban, és remélhetőleg ott lesz a Rendőrség is.

Ez a nap vízválasztó lesz a magyar állam történetében, mert előre lehet tudni, hogy a szélsőjobb provokációra készül, ezt a Rendőrség is tudja.

Ha az állam nem akarja megvédeni állampolgárait az atrocitásoktól, akkor ez egy fasiszta állam.

És ha véletlenül majd azt mondja a Rendőrség szóvivője, hogy képtelenek voltak megvédeni a demokrácia mellett tüntetőket, akkor ez egy hazug fasiszta állam.

Azt hiszem, Orbán ezt nem tudná kimagyarázni a nemzetközi közösség előtt soha, de a magyar választók előtt sem, akik – legyenek bár jobb vagy baloldaliak, vagy a politikától hányingert kapó mezei állampolgárok – nemigen szeretnének egy olyan államban élni, melyben szabadcsapatok grasszálnak következmények nélkül.

Ott kell lennünk.

Sokan.

Hadd tudják, hogy nem mindenkinek tetszik az, hogy a magyar fővárost ismét harci tereppé akarják tenni mindenféle eszementek.

Hogy megtudják, hogy sok lúd disznót győz, mégha az a disznó akkora is, mint a néhai színházi szerző agresszív kompániája.

Mondjuk el nekik.

:O)))

TÚL A TÁNC ÉS ILLEMTANÓRÁN

Kissé megviselt volt a Mi Boldogságunk fényességes ábrázatja, mikor kitámolygott Barroso ajtaján, a hajdan oly dinamikus Vezérlő Tábornok most kissé punnyadtnak tűnt.

A saját szempontjából ez a tárgyalás is olyan volt, mint eddig a többi is – megkapta a kokit, leesett egy-két saller, gyakorlatilag pedig nem történt semmi, azon kívül, hogy létrejött a klasszikus véleménycsere – bement a sajátjával és kijött Barroso véleményével.

Barroso nem is tartott sajtótájékoztató, csak a diplomáciában szokásos kifejezésekkel üzente meg sajtónyilatkozatában, hogy semmi nem történt és ameddig ez így marad, addig folyik minden tovább, - business as usual.

Szerintem az Unió döntéshozói érdeklődéssel figyelik a Vityka névre hallgató egeret, hogyan reagál arra, ha rossz lépés esetén váltóáramot vezetnek a talpába, hiszen bármikor előfordulhat, hogy más ország is megbokrosodik, és akkor szükség lesz hatékony eszközökre

Amikor az Éleseszű Vezető a nemzetközi politikai színpadon bokázik, akkor nem a magyar tánckultúrát népszerűsíti a rókatánc nevű figura beemelésével az európai kultúrkörbe, hanem bizonyos kényszermozgásokat végez, kínos mosollyal az arcán.

Azért nincs még vége a megpróbáltatásoknak, hiszen csak nem állta meg, hogy ne próbálja azt a benyomást kelteni, hogy ő itt még tényező, és kiválasztott két témát, melyről kijelentette, hogy de ezekből aztán végképp nem fog engedni.

Az egyik a jegybankelnök és a Monetáris tanács tagjainak eskütétele.  

Ezzel az a problémája a Bizottságnak, hogy az esküben az országhoz és annak érdekeihez való hűségről beszélnek, holott az MNB elnöke egyúttal az Európai Központi Bank Általános Tanácsának is tagja.

Ebben a minőségében pedig könnyen előfordulhat, hogy az Unió érdekeit előbbre kell sorolnia a tagállamok látszólagos, esetleg akár valós érdekeinél is, és nem lenne tisztességes dolog erkölcsi konfliktusba sodorni akkor, mikor döntenie kell.

Ez persze leginkább formai dolog, de adott esetben egy ilyen eskü akár egy belpolitikai támadás eszköze is lehet, jobb az ilyet kikerülni.

A másik téma, melyben kemény a mi vezérünk, mint a nyári napon fehérre szikkadt kutyaszar, a jegybankelnök fizetése.

Tipikus kispályás bosszúszomj eredménye ez a követelés, egyszerűen nem tudja elviselni a Legfőbb Akarat, hogy ne legyen beleszólása valamibe, aminek elnevezése úgy kezdődik, hogy „nemzeti”.

Ő centralizált államban gondolkodik, ahol a mindenkori Viktor jogosítványait semmi nem írhatja felül, a modell visszavinné az országot kb. Mátyás király korába, ahol az álruhás Viktor ráver a fakanállal annak a kezére, aki belenyúl az ő kondérocskájába, amit Magyarországnak hívnak.

Nem kimondottan eurokonform szemlélet, emellett úgy néz ki, ez a fickó imád eleven parazsat gyűjteni a fejre.

Ha kussol, lehet, megússza presztízsveszteség nélkül, de így – ha én az Unió vagy az IMF helyében lennék, szóba sem állnék vele, ameddig ezt a két kérdést az ízlésem szerint nem rendezi.

És nem hagynék neki kommunikációs kibúvókat sem, jóllehet nem aláznám verbálisan.

Nem is kell, hiszen hatalmi vitustánca ékesen bizonyítja, hogy milyen remek előmenetelre tett szert a hatalmas szívások terén.

Délelőtt sem lehetett semmi, mikor meg kellett hallgatnia az Európai Parlament elnökétől a kérést, hogy ne csak hazáján kívül tegye magáévá az európai retorikát, miközben otthon EU-ellenes kijelentéseivel van tele a nyilvánosság. “Orbán úr egy okos ember, de az európaiak sem hülyék” – tette hozzá.

Ebből kiderült az, hogy nagyon jól látható a kettős viselkedés, a kettős beszéd, de az is, hogy Orbán és az európaiság két külön dolog.

Hát, nem mondhatom, hogy a Tündökletes úgy élt Brüsszelben, mint liba a tatai tavon, és ha hazajön, sem vár rá a felhőtlen boldogság.

Itt van mindjárt a gazdasági zseni, akitől meg kellene szabadulnia, de sajnos ez nem megy, mivel menesztése a két nagy közgazdász fémjelezte gazdaságpolitika bukását is manifesztálja, márpedig hogy jön az ki, hogy egy ilyen kaliberű ember tévedjen?

Merthogy Matolcsyért nem kár és szolgalelkű közgazdász is van még egy-kettő a jobboldalon, ha nem is olyan éleslátású egyik sem, mint a kiszámíthatatlan tekintetű Matolcsy.

A tetejébe Vezérünk most hirdette meg éppen, hogy mindenért ő a felelős, ami remek felismerés, - mi ezt eddig is tudtuk, kár, hogy neki két év kellett a felismeréshez.

Remélhetőleg majdan a bíróság előtt is hajlandó lesz megismételni ezt a mondatot, jóllehet ez nem igaz, - minden zsarnok mellé kellenek a szolgalelkűek és gyávák tömegei.

Mecsoda szerencsénk van, hogy nekünk minden rendelkezésünkre áll egy formás kis zsarnokság létrehozásához!

:O)))

KINEK SÜRGŐS?

Nagy a várakozás, holnap megy a Mi Fényességesünk szőrcsuhában, mezítláb, üres kardhüvelyét madzagon a nyakába kötve Canossába, vagy Brüsszelbe, vagy hova, de mindegy is.

Ott várja őt Barroso, aki természetesen megegyezési készségét fogja hangoztatni, örömmel üdvözölve a szándéknyilatkozatokat, melyek szerint töretlen forradalmi lelkesedéssel és speciális módszerrel harcolunk hazánk függetlenségéért, újabb sikereket érve el a gazdasági szabadságharc frontján.

A speciális módszer elsősorban abban áll, hogy Orbán, Szájer meg Martonyi minden eléjük tartott nyugati ülepet megtisztel a nyelvével, legutóbb Szájer előtt keresztbeszalad az utcán egy strasbourgi fekete kandúr, az sem úszta meg.

A remek stratégia másik eleme, hogy Matolcsy befogja a száját, de lehet, hogy azért tart ott az egészségügy, ahol, mert Szócska államtitkár a képviselői irodaház pincéjében szép, egyenletes, apró öltésekkel éppen bevarrja a közgazdaság megújítójának, az unortodox miniszternek csacsogó száját.

Menet közben rá- rámutat a pince közepét elfoglaló ipari húsdarálóra, felvillantva a szebb jövőt, amennyiben a keszekusza tekintetű miniszter, a magyar puszták Klerensz névre hallató oroszlánja megszólalna.

Igaz, bízhatta volna ezt a munkát Szócska államtitkár valami friss rezidensre is, hiszen a szakellátás reformja során kiderült, hogy a magyar lakosság érdekeit az szolgálja legjobban, ha a beteg nyitott szívműtétjét egy kutyafuttatóban a padon végzi majd egy rezidens, ettől nő a színvonal…

Mindenesetre a Magyar Csodavárók Egyesülete (leánykori nevén a jobboldal) meg van győződve arról, hogy a Vezér kilovagol arra, merre a Nap lenyugszik, meglengeti daliás buzogányát, mire is a Barroso nevű portugál vitéznek üstöllést inába száll a bátorsága, és kardját féltérdre ereszkedve felkínálja a magyar hősnek, és ezzel a válságnak befellegzett.

Szerintem meg az lesz, hogy a mi hősünket mosolyogva várja majd az Unió első embere, de ez a mosoly nem a megbocsájtás és a megenyhülés mosolya lesz, inkább csak nyugtázása annak a ténynek, hogy mennyire kellemes látvány is, mikor az ostoba kis pökhendi a fejét a porba nyomva égnek mereszti a seggét.

Mit mondjak, még nekem is röhögnöm kell ezen, pedig míg Barroso szabadjeggyel vesz rész az előadáson, az én számomra a jegy ára meglehetősen magas lesz, és a tetejébe még nem is tudja senki, hogy mennyiért vehetjük meg a cédulát.

Merthogy az ár annak a függvénye, hogy mi is a nyugat szándéka a Mi Boldogságunkkal.

Ha csak csuklóztatni akarja, akkor viszonylag olcsón megúszhatjuk, ha viszont nagytakarítást akar tartani és az a cél, hogy tűnjön el, mint a büdösség, akkor bizony ez nem lesz olcsó, merthogy a koma úgy kapaszkodik a hatalomba, mint éhes róka a jóltáplált liba nyakába, és leoperálni a vezéri kezet a jogarról nem öt fillér, + hálapénz, ugye.

Természetesen a dolog udvariasan megy végbe, hogy úgy mondjam, vígan dudál a portugál, míg a Mi Vezérünk (Sieg! Heil!) fogainak csikorgatása idáig hallik majd és ez az aláfestő zene kissé csökkenti a holnap délutánra várható győzelmi jelentés szépségét.

Mindenesetre, ha van csöpp esze a Haza Csúnyájának, akkor felkészül arra, hogy még sokszor kell ezt a kis kirándulást megtenni, újabb és újabb feltételek teljesüléséről jelentést tenni, újabb és újabb feltételeket magáévá tenni.

Egyébként nem lenne baj, hiszen ha az IMF pénzt akarna adni, akkor nem kellene összevissza keresgélnie, ott fekszik majd a Bizottság előszobájának ajtaja előtt, célszerűen kiterítve, hadd tanuljon jómodort!

A mienk egy vicces ország, soha nem arról volt híres, hogy tanulmányozta volna a realitásokat, de a mai helyzet túltesz még az eddigieken is, ma ugyanis saját magunk ellen folytatunk politikai és gazdasági szabadságharcot.

Mi vagyunk ugyanis az Unió.

Nagyon tetszett a béketábor tüntetésén a tábla, „Én is Orbán Viktor vagyok!” – ami ugyan kizárt, hiszen annak valószínűsége, hogy egy évszázadban két ilyen eszement születik, szinte a nullával egyenlő, ellenben az teljesen igaz, hogy az Unió mi vagyunk, tízmillióan a negyedmilliárdból.

És a mi pénzintézetünk az IMF, mellyel nem kell háborúzni, legfeljebb nem kell odamenni pénzért, lehet kéni mondjuk Bangladestől is, és akkor az élet leegyszerűsödik, hiszen a nincsből nem lehet adni, a nemlétező hitelért pedig nem lehet biztosítékokat kikötni.

Ha lenne kis hatalmam, a Lánglelkűt minden nap odaültetném egy bazi nagy kivetítő elé és egy órán keresztül néznie kellene a minap zátonyra futott óceánjáró képét, mely rettenetes sorsát idióta kapitányának köszönheti.

Aki ugyan most még összevissza beszél, de eljön a napja, mikor oda kell állnia bírái elé.

Egy normális ember még valamit tudna enyhíteni a helyzetén egy töredelmes beismerő vallomással, valamiféle együttműködéssel, és valaki elmondhatná neki, hogy az sem lenne hátrányos, ha felhagyna a pökhendi pofátlankodással.

Nem fogja ezt tenni, merthogy nem egy normális ember.

Még rengeteget kell verni a fejét egy hólapáttal, hogy megértse az idők szavát.

Barroso meg ott áll irodája ajtajában, mint Európa Yodája, és mosolyogva várja: Az Erő velem van!

:O))))

ÁLLAM, CSŐD

Frei Tamásnak volt ma egy nagyon elgondolkodtató műsora Argentínáról.

Arról az országról, mely már beleesett abba a csapdába, mely felé minap oly büszkén masírozott a jobboldal színe-virága, hurcolva a táblát, hogy „Én is Orbán Viktor vagyok!”

Ami csak részben lehet igaz, mivel ugyan a tábla hordozója nem látszott ki a tömegből, viszont sehol semmi hír arról, hogy pszichiátriai eset lenne, már ha eltekintünk a tüntetésen való részvételétől.

Azt mesélték a műsor szereplői, Argentínában élő magyarok, hogy amikor bekövetkezett az államcsőd, akkor az emberek élete gyökeresen megváltozott, megtakarításaik semmivé váltak, az emberek bezárkóztak lakásaikba és iparkodtak a lehető legkisebbre szorítani kiadásaikat.

Ennek folyományaként leállt a gazdaság a vállalatok tönkrementek, az utcákon az éhező emberek randalíroztak, megszűnt a vagyonbiztonság, és még ma is léteznek Buenos Aires közepén azok a szörnyű nyomornegyedek, melyeknek az államcsőd előtt hírük-nyomuk sem volt. Az utcákon ma is ott csatangolnak százezerszám azok a gyerekek, akik iskolát soha nem láttak, és akik előtt nem áll más út, ha élni akarnak, mint a bűnözés.

Azt is mesélték, hogy a határtalan populizmus vezetett ehhez a helyzethez, és hogy a tömegek azt követelték, hogy minden politikus menjen világgá és helyettük jöjjenek új, tisztakezű figurák, de lám, ma mégis ugyanazok a politikusok ülnek a Parlamentben, ugyanazokat a populista szólamokat, ígéreteket hangoztatva, a nép pedig ugyanúgy issza a szavaikat, mint az államcsőd előtt.

Ez is eléggé megrázó, hiszen valami olyasmire enged következtetni, hogy anno, mikor az ember őse lemászott a fáról (a szélsőjobboldaliak őseit kivéve, mert őket nem az evolúció, hanem a gravitáció hozta le onnan…), akkor volt egy speciális majomfajta, mely el tudta osztani nagyobb zűrzavarok nélkül az eledelt - az ő utódaikból angolszászok lettek.

Merthogy az már kiderült, hogy nem mindenkinek való a demokráciának nevezett utópia sem, mely helyett azért jobbat még nem találtak ki, mondá Churchill, és valószínűleg igaza volt.

Ezt viszont meg kellene tanulni, ehhez pedig idő kell – meglátásom szerint a magyar társadalomnak még vagy kétszáz, megpróbáltatásokkal teli év.

Ami viszont az igazán megdöbbentő, az az államcsődöt követő évek tapasztalata volt.

A nagytőke idejében kimentette a vagyonát, az ő bankbetétjeik nem semmisültek meg, befektetéseik nem omlottak porrá, hanem külföldön várták a dicsőséges visszatérés lehetőségét, ami el is jött, amikor az ingatlanok, létesítmények, vállalkozások értéke szinte a nullára zuhant - akkor visszatértek, és egy szép magyar kifejezésnek megfelelő összegért mindent felvásároltak.

Amellett, hogy amúgy is fogékony vagyok az összeesküvés-elméletekre, de ettől függetlenül is, ha akarja az ember, ha nem, a párhuzam adja magát.

Nem én írom le elsőként és gyanítom, lesznek még mások is, akiknek az a benyomásuk, hogy Orbán tudatosan csődbe akarja vinni az országot.

Lehet persze mondani, hogy ez túl súlyos vád ahhoz, hogy bizonyíték nélkül is megállja a helyét, de a helyzet az, hogy egy országot csődbe vinni nem túl nehéz feladat egy parlamenti kétharmaddal rendelkező miniszterelnöknek, nem kell ahhoz csinálni semmit, ami azt illeti, éppen ez a megfelelő módszer ehhez.

Nem tartom én Orbánt a közgazdaságtan lángelméjének, szerintem betanult két-három fogalmat és most, mint a fóka a labdát, azokat pörgeti az orrán.

Ami gyanússá teszi, az többek között a forint kétszeri tudatos bedöntése, amelyen igen szépen kereshettek azok, akiknek volt pénzük és volt előzetes információjuk.

Merthogy azt azért ne higgye senki, hogy egy Kósa vagy egy Szijjártó magától merne meglépni egy ilyen húzást, - ők kisfiúk nagyon, reggelente telefonon kérnek iránymutatást a vezértől, hogy melyik végükön vehetik aktuálisan a levegőt és aktuálisan melyik végükön bonyolíthatják testi szükségleteiket.

Én Orbánból sem nézem azt ki, hogy saját kormányának kárt okozna, (beteg, de nem hülye…) hacsak nincsenek a döntések mögött súlyos egyéni anyagi érdekek.

Nem okvetlen csak az ő anyagi érdekei, hanem a mögötte álló üzleti körök érdekeiről is el lehet spekulálni, akik nem habókra tömték pénzzel nyolc nehéz éven át, és akik most sorban állnak a kasszánál.

Hogy közben hülye dumákkal etetik a magyart, például hogy a zsidók ide jönnek majd repülőgéppel vizet inni és mindegyik, mikor már degeszre teleitta magát, még a szájába vesz kis vizet és úgy száll vissza a repülőre – ezzel ne is nagyon törődjünk.

Ne azt figyeljük, hogy mit mond, mint ajánlotta…

Szerintem, miután a magyar nép volt olyan kedves teljhatalmat adni a Vezérnek, megjött az étvágy – nem érdemes sporttáskával lopni ott, ahonnan kamionnal is ki lehet hozni bármit.

Nem az első eset a történelemben, hogy egy diktátor mögött üzleti érdekeltségeket lehetett fellelni, elég, ha csak Hitlerre gondolunk.

Nyomorba döntik az országot?

A nép majd abba is beletörődik, a Vezér pedig átadva hatalmát valamelyik csatlósának egy kedves kis Karib-tengeri szigeten piheni ki politikusi pályájának fáradalmait, libamáj a la Rossini, veuve clicquot, jacht, helikopter, dagonya.

Nem kellene kicsit jobban figyelemmel kísérni, hogy mi történik az országgal?

:O)))

TÖMEG, NYOMOR

Valószínűleg csalódást hozott azoknak a mai nap, akik abban bíztak, hogy a Vezér melletti tüntetés kudarcot vall, és csak néhányan lézengenek majd az Andrássy úton.

Nem megy ez ilyen egyszerűen, ezt jól példázta a mai tüntetés, mely a hangzatos Békemenet címet viselte.

Hogy ki itt a békétlen, egy percig ne éljen kétség bennünk, a hős jobboldali szabadságharcos, Széles Gábor megmondta nekünk.

Békétlenek a mai ellenzék tagjai, akik lám, legutóbb az Operánál sem tudtak szépen, békésen tüntetni, hanem a szélsőjobb és a szélsőbal (!) összeverekedett és méltatlan módon viselkedett, beleértve Szentmihályi Szabó Péter másik szabadsághősünk hátának lökdösését is.

Hogy az Operaházi tüntetést éppen a szélsőjobb iparkodott megzavarni, az valahogy most a feledés homályába merült, mint ahogy az is, hogy éppenséggel azokra az érkező szocialistákra támadt rá a nyilas csőcselék, akikről azért túlzás lenne azt állítani, hogy baloldali szélsőségesek.

A tüntetők valóban sokan voltak, még ha a szervezők által erőltetett milliós nagyságrendet nem is érték el, ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy Budapest lakosainak száma összesen sem éri el a kétmilliót.

Százezer ember Budapestre szállításához meg kellene vagy kétezer busz, annyit pedig még Széles Gábor sem tud kiállítani, pedig ő már tönkretett egy Ikaruszt…

Hogy miért erőltetgeti a jobboldal a számháborút, azt a fene se érti, de valamiért azt hiszik, ha gyakorolgatják a szorzótáblát, akkor azzal meggyőzőbb lesz a teljesítményük.

Így lesz aztán kétmilliós a tüntetés, így lövik ki szemek százait a gyurcsányista rendőrök – ebbe bizony bele kell törődnünk, mint ahogy abba is, hogy az ellenzék megmozdulásainál az üres utcát mutogatják.

Így van ez, a magyar jobboldal mindig is a mesterségesen fenntartott illúziók világa volt.

Ma is azt tanulmányozhattuk leginkább, hogy mennyire képtelen szembenézni a valósággal a magyar jobboldal.

Ez nem egy rendkívüli dolog, soha nem volt képes erre.

Amikor aztán a valóság és az illúzióik konfliktusából kékre-zöldre vert fejjel került ki az ország, akkor is mindig találtak felmentést maguk és fékezett habzású hőseik számára, lett légyen álláspontjuk bármennyire embertelen vagy ostoba is.

Aztán lehet hosszan – volt, hogy évtizedekig is – siratni magunkat, hogy a magyar egy sorsüldözte nép, egy égő áldozat a világ oltárán.

Égő…

Egy nép, mely évszázadokon át pőre testével védte a hálátlan nyugatot az török áfium ellen, oszt mostan tessék - bántják a legkisebb herciget, aki csak a szent magyar függetlenséget akarja védeni bátor kiállásával, meg a gatyából kilógó csupasz seggével.

Hogy a török még mindig itt ülne a nyakunkon és Bayer Zsolt és Bencsik András helyett a müezzin kántálná a nemzeti imát, ha a Habsburgok – igaz önös érdekből, de – ki nem verik őket Magyarországról, az senkit sem érdekel.

Mindenesetre azok az idős és fiatalabb hölgyek és férfiak, akik ott vonultak büszkén emelt fejjel, nemigen tartoznak a meggyőzhető kategóriába.

Hiába mondja el nekik akárki, hogy a demokrácia élhetőbb társadalom az önkényuralomnál, nem hallgatnak rá, hiszen nekik kell egy apafigura, aki majd eldönti helyettük a világ sorát, aki majd megmondja nekik, hogy merre van az előre.

Félnek a világtól, félnek, hogy nekik kell gondoskodni önmagukról.

Kell egy vezér, de nagyon!

Aki majd megerősíti bennük a hitet, hogy ők egytől-egyig csupa Dobó Katica és Rozgonyi Cicelle, míg a férfiak egytől egyik daliák - ilyenkor valahogy átmenetileg lemúlik róluk a kappanháj meg a sörhas.

Ősi dolgok ezek, az ősember is ott ugrált a tűz körül sokadmagával és fennhangon, bátran szidta a kardfogú tigrist meg a mamutot, szinte az önkívületig belelovallva magát szép álomvilágába.

Hiába mondaná most is nekik akárki, hogy néném – bátyám, nem az IMF jön ide diktálni, hanem mi megyünk hozzájuk pénzt kunyerálni, el sem hinné, hiszen a Nemzeti Főokos évek óta mást mond neki.

Hiába mondaná akárki, hogy ha Európa kidob bennünket, akkor itt addig, míg csak magunk is meg nem okosodunk, addig nyomor és mai szemmel elképzelhetetlenül szegény világ jönne, zavarodott hülyének minősítené a hír hozóját.

Persze a zsigerei mélyén érzi a félelmet, hát kiabál.

A magyarság legnagyobb átka a magyar jobboldal rettenetes és végtelen butasága.

Ha valaki azt mondja nekik, hogy talán akkor már elég a hazudozásból és szembe kellene nézni a problémáinkkal, akkor azt világgá kergeti, majd boldogan beleájul annak a kóklernek a karjaiba, ki gátlástalanul kínál neki festett egeket, munkamentes gyarapodást, teljesítmény nélküli életszínvonalat, miközben, mint hipnotizőr a ceruzáját, a nemzeti zászlót tartja az orra elé.

Ha a médium transzba esett, akkor néhányszor jól fenéken rúgja és elveszi a pénztárcáját, - lám ezekkel mindent meg lehet csinálni!

A magyar jobboldal a magyar nemzet szőke nője, akinél egy liba is sokkal okosabb, mert a liba legalább beáll az eresz alá, ha jön a jégeső.

A mi szőke nőnk meg, mikor meghallja a tetőn kopogó galambtojásnyi jég kopogását, akkor kiballag a szabad ég alá, megfenyegetni, aki kopogott.

A magyar jobboldalnak minden ab ovo jár, merthogy ez így rendeltetett, ami gond van, azt a baloldal rontotta el, két nemzetre rontás között.

Egyébként ez a társaság piromán is, imád játszani a tűzzel, kitéve mellesleg sajátmagát és gyermekeit is a veszélynek, merthogy neki nincs veszélyérzete, neki igaza van.

Nem tanult meg soha sem együttműködni, sem beilleszkedni sehova, nem tanul a múltjából, a hibáiból, de mások hibáiból sem.

Most éppen a bolsevizmus hibáit és bűneit próbálja megismételni, de ennek kivitelezhetetlenségéről sem lehet meggyőzni – erőlködik, míg csak be nem csinál nagy buzgalmában.

Egyetlen dolog tud valamit javítani rajta – a nyomor.

Mikor majd erkölcsileg és anyagilag is nyakig nyomorban kell léteznie, akkor, talán néhány év után eljut közülük néhányuknak majd az agyáig, hogy mit is rontottunk el ezzel az ostoba hepciáskodással, a buta hiszékenységgel, a tanulásképtelenséggel.

Ha történelmünk során tudtunk volna alkalmazkodni, tanulni és némi szerénységet tanúsítani, ma jobban állhatnánk, mint Ausztria.

Sajnos, a magyar jobboldalt csak idomítani lehet: Állj két lábra Viktorka!

Ügyes!

Itt van neked egy kockacukor…

A történelemmel nem érdemes szembefordulni, bele kell simulni a nagy áradatába és akkor – ha szerencsénk is van az okos döntés mellé – felvirágozhat az ország.

Lehet próbálkozni persze a szembefordulással is, de akkor ez az áradat ide-oda dobálja majd a Magyarország nevű jelentéktelen kis kavicsit, míg el nem porlad végképp.

Tudjátok, jobboldali barátaink: maroknyi magyar porlik mint a szikla…

:O)))