2017. október 31., kedd

FELFELÉ VAGY LEFELÉ A LEJTŐN?

Isten tudja - most valahol félúton vagyunk és próbálunk hősies pofákat vágva délcegen állni.
Nehéz, mert a terep vastagon fel van kenve szarral, az alapanyagot ehhez részben a jobboldal, részben saját vezetőink szolgáltatták nagy igyekezetükben, hogy egyszerre elégítsenek ki mindenféle politikai igényt.
Most éppen várakozó állásponton vagyunk, Botka elpucolt, Gyurcsány les, mint a szurikáták a természetfilmeken, várakozó álláspontra helyezkedett, a szocialisták tanácstalanok, mint liba a tepsi láttán.

A DK még csak-csak elvan, hiszen szavazótábora ha nem is gigászi, de stabil, lehet, most még kicsit nő is, csak a Fidesz gusztustalanságaival kell megküzdenie, de ebben már van gyakorlatuk.
Természetesen a harc nem politikai síkon folyik, ilyen sík ugyanis a Fidesz gyakorlatában nincs, ellenben nagy gyakorlata van köztörvényes bűncselekmények elkövetésében és kreálásában. Általában ezzel mennek neki ellenfeleiknek, akik aztán - ha nem elég gyakorlottak - nekiállnak lekaparni magukról, amit a Fidesz rájuk kent, amivel csak még rosszabbá teszik a helyzetüket.
A Szocialista Párt nem képes megszabadulni a rendszerváltás után feltalált, sokszínűségnek nevezett katyvasztól, mintha egy pártnak az lenne a dolga, hogy az összes politikai idiótát egy karámba zárja.
A Fidesz ennél okosabb volt, kitalálta magának a felső-középosztályt, majd nekilátott megcsinálni, és azóta is ezt hizlalja, etetgeti, nevelgeti saját igényeinek megfelelően.
Mert a hatalmat a pénz jelenti, semmi más, és ha a pénz az ő vazallusainál van, akkor a hatalom nála van.
Tulajdonképpen arra játszik, hogy még egy-két generáció, és leszármazottaik meg fogják tudni különböztetni a szart a szarvasgombától, nem csodálkoznak látványosan, ha a tányér mellett a kanálon kívül mást is találnak, és nem eszik bicskával a fagylaltot.
Orbán vadul tanult, tanult Hitlertől és tanult Sztálintól, tanult Luthertől és tanult Torgyántól, de meg is lett az eredménye...



A baloldal meg nem tanult senkitől, és semmiből, még saját klasszikusaitól és saját kárán sem, és nem úgy tünik, mintha ezen mostanában változtatni akarna.
Gyurcsány azt mondta október 23.-i beszédében, hogy a népnek és neki is elege van mindenféle forrradalomból, történjék az fülkében vagy bárhol, az ő szeme előtt egy olyan társadalom lebeg, melyben a változások kis reformok sorozataként jelennek meg.
Egyszer elmesélhetné valamelyik nőismerőse, hogy mi a jobb és hatékonyabb, ha a bikinivonalról szálanként huzigálják ki a szőrszálakat, vagy ha a kozmetikus egy gyors és kíméletlen mozdulattal letép egy tenyérnyi gyantás csíkot, aztán a helyét bekeni valamilyen aloe verás krémmel, vagy a fene tudja mivel - a nők fantáziája végtelen...
Ha a kozmetikus szálanként tépi, mire a végére jut, az eleje már megint bozontos, a nő élete szüntelen szenvedés és soha nem érzi magát makulátlannak, legfeljebb gyérített szőrzetűnek.
Így van e a társadalommal is, a problémát meg kell markolni a tövénél, oszt aggyneki!
Itt rendcsinálásra van szükség, mert Augiász istállója ehhez képest babaszoba.
Itt az elpofátlanodott strómanok sorsát egy ütemben kell rendezni a Főnök sorsával, az se baj, ha a végén egy börtönbe kerülnek, csak ahogy én a mieinket ismerem, a börtön építésére kiírt közbeszerzést is a Mészáros & Mészáros nyerné.



A Szocialista Párt élete bonyolultabb, de ott se lehet már sokáig halogatni a rendcsinálást.
Ott kellene néhány lépés visszafelé, vissza a tapasztalt öregeket - nem okvetlen vezető pozícióba, de 

az azért már mégiscsak vicces, hogy a mai névtelen nullák nem állnak szóba Kovács Lászlóval, és hogy Lendvai Ildikó nincs a parlamentben.
És nincs egy tanácsadó testület, melyet vezethetne akár Kósáné Kovács Magda is, akinek első feladata lenne elmondani a pártvezetésnek, hogy nem elég okoskodni, okosnak is kell látszani.
És lehet visszahozni a demokratikus centralizmust, vagy át kell nevezni a pártot: Magyar Szocialista Gittegylet névre.
A jelenlegi pártelnök pedig békében alkalmas feladatára, de háborúban olyan kell, akinek a nagybátyja a Börzsönyben ropogtatja a makkot, merthogy ő a vaddisznó unokaöccse.
Szanyi remek lenne a feladatra, már esetleges megválasztásától is szívrohamot kapna a hatalom.

Ha elfelejtené Gyurcsánnyal szembeni kisebbségi érzését, és elhinné, hogy nem vele kell harcolni, hanem először a saját pártján belüli árulókkal, aztán Orbánnal, alkalmas lenne, nem szívbajos, nem érdeklik a jobboldali idétlenkedések, a feladat pedig ambicionálná is. 
Ha a piálását emlegetnék, ő emlegethetné Churchillt, mondván, hogy a legélesebb elmének se árt, ha kicsit megolajozzák, emellett mások is isznak, de ő legalább nem pszichiátrián kezelt szociopata...
Nem kell ezektől a görényektől félni, féljenek ők, akik ellopták és szélbe szórták az ország pénzét, nem mi építettünk magán-izocukor gyárat kilencezer millió forint vissza nem térítndő támogatásból meg harmincezer millió forint állami bankoktól felvett hitelből.
Ha ezektől nem veszi vissza a következő kormány a lopott holmit, akkor már csak egy erőszakos fordulat tesz majd rendet, melyben a körúti fák fel lesznek díszítve az Orbán-klán tagjaival és  strómanjaikkal.


Lehet még ötletelni, csak már nem túl sokáig,  mert olyan ez, mint a repülőknél, van egy pont, a "point of no return", melyet ha átlép a gép, nem lesz elégséges üzemenyaga a visszatéréshez.

Azt hiszem, a baloldal éppen ennek a határa felé tart.


Jó lenne megúszni a katasztrófát.

:O)))

2017. október 28., szombat

MINISZTERELNÖKI CASTING

Balázs Péter az új divatnak megfelelően bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra.
Orbán Viktor jelölése - mint ezt egyszer kifejtette - természetes, hiszen ő a miniszterelnökséghez ért, innen a négymillió szegény, az oktatás, az egészségügy és a társadalom remek állapota - ellenben a túloldalon láthatólag senki nem ért ehhez.
A vérfagyasztó az, hogy ez az állítás egyre igazabbnak is tűnik.
Most az a divat, hogy néhányan kegyet gyakorolnak, és bejelentik, hogy elvállalják a miniszterelnöki posztra történő jelölést, témát adva ezzel az egyre inkább elbulvárosodó médiának, meg a politika iránt érdeklődőknek.

Orbán meg szívja a fogát, Szél Bernadettet indítani a baloldali szavazótábor megosztása céljából felesleges pénzkidobás volt, hiszen tovább osztani ezt a tábort művészet lenne.
Szorgalmasan asszisztálnak ehhez a pártok vezetői is, végre van miről nyilatkozni, az ő arcképük is megjelenik a lapokban, lehet otthon mutogatni, nézd csak Klárikám, kormánydöntő tényezők vagyunk mi, a vak is láthassa!


Normális helyeken ez úgy megy, hogy a pártok kiválasztják a posztra alkalmasnak vélt embereket, a listát megküldik egymásnak, majd megállapodnak.
És addig nem pofáznak, nem ötletelgetnek, hanem kussolnak, de nagyon, mert félnek attól, hogy elbizonytalanítják a választót, akinek pedig biztosnak kell lennie abban, hogy az ellenzék közös jelöltje a választható legjobb megoldás.
Egyébként a jelölt már akkor halott, amikor még szaporán szedi a levegőt.
Nem kellene elvégezni a pártoknak a Fidesz munkáját, karaktergyilkolássza csak ő a jelöltjeinket, akár még hibát is véthetnek, mint történt ez anno Horn Gyula esetében is.
Az önjelöltekkel meg el kellene beszélgetni, merthogy ők az a farok, mely csóválni kívánja a kutyát -  lenyomva kétfarkúékat némelyikük hármat is csóválna egyszerre.


A mai helyzetben mindegyik párt azt akarja, hogy a többiek álljanak be mögé, majd ők vezetik a demokráciáért vívott áldozatos harcot, hiszen az elmúlt évek során is sikert sikerre halmoztak.
Nem fog ez így menni.

Komoly politikus helyében én még az olyan súlytalan vitákon sem vennék részt, ahol pártvezetők egymás szapulásával töltik az időt, ezzel csak megerősítik a választóban a meggyőződést, hogy ezek úgy vannak a Fidesszel, mint Orbán a kádári diktatúrával - nem ellene van kifogásuk, csak önmagukat hiányolják a húsosfazék mellől.


A választó új arcokat vár, mert egyrészt a régiekkel tele van a hócipője, másrészt meg a magyar csodaváró nép, mi a kezébe nyomjuk akárkinek a nagyollót, hogy szabja ki a gálaruhánkat, mert azt állította, hogy ő kiváló szabó.
Pedig már tettünk ilyet, és ha jól meggondoljuk, el is szabta az országot rendesen, most délcegen áll, mert mozdulni nem tud, hiszen akkor itthon is észreveszik, hogy kilóg a seggünk a gatyából.

Pedig lennének alkalmas jelöltek, Marosán György például, vagy Magyar György, őket még nem koptatta el az idő, de nem lehetett csendben keresgélni, most meg már nincs rá idő.
Így aztán eljött az egyéni ambíciók ideje.
Most éppen Balázs Péter jelentkezett,.
Inkább nem taglalnám, miért melléfogás, hogy nem a külügyminiszteri posztra, de csoda, vagy a tehetetlenség kompromisszuma lenne, ha a pártok rábólintatának személyére, - a DK már udvariasan de nemet mondott az ötletre...


Azt mondják a politikusok, hogy nincs alkalmas jelölt, igaz, nem is nagyon keresik.
Aki ma itt a közéletben forog, mind itt forgott már tizenöt éve is, egyedül a Fidesz érzi a tömegek új arcok iránti igényét, ezért erőit időnként ide-oda csoportosítja, egy darabig az emberek elégedettek is ezzel, főleg, ha az átigazolt játékos aktív.
Szívem szerint azt látnám legjobbnak, ha a demokratikus pártok megegyeznének mint közös jelöltben Soros György személyében.
Ő nem tagja egyetlen pártnak sem, ért a pénzügyekhez, az ország vagyonát nem Rasira hagyná, hanem rád meg rám, de az nem igaz, megmondták már a Cion bölcsei is.
Remek kapcsolatrendszere van, okos és ha indulna - és talán ez lenne a tiszta nyereség - , Orbánt megütné a guta.

Jelzem, ebből az aspektusból szemlélve a dolgot szóba jöhet még Szanyi Tibor is, mint az MSZP miniszterelnök-jelöltje, és ha már közös jelölt nincs, akkor a DK is indíthatná Gyurcsány Ferencet, -  ha már megállapodni nem lehetett, tulajdonképpen nem mindegy?
Persze Vona igy is - úgy is indulni fog a pozícióért, és nem kizárt, hogy a protest-szavazatokkal meglepetést tud okozni, amúgy meg őt is a sajátjai fogják megbuktatni.



Mindjárt november van, már régen nem ennek a témának illene előtérben lenni, de hát ez Magyarország, ahol Orbán egyre vadabbul lop, mert ő azért tudja, miket művelt, és ha el is bukik egyszer majd, hagy a családnak dús örökséget.
Amilyen balfaxok, ezek úgyem tudják elvenni tőlük.
Holnap óraátállítás van, jön a tél, hideg napok jönnek a demokratákra is - köszönhetően legfőképpen saját maguknak.
Ott állnak majd tavasszal a szavazófülkében, és nem azt nézegetik majd, hogy kire szavazzanak, hanem, hogy kire nem.

Mindegy. 
Lesz négy évünk a következő pofáraesésig, magyarember nem tanul semmiből, de legalább lassan...


:O))) 

2017. október 27., péntek

KISHANTOS A VÍGSZÍNHÁZBAN

A magyar bohózat most éppen ott tart, hogy kirúgták Marton Lászlót a Vígszínházból.
Még nem tépkedik ki képeit a lapok archívumaiból (vannak még ilyenek?), még nem nyilvánították munkáit a judeoplutokrata bolsevik ízlés deviáns megnyilatkozásainak, ez még nem a nácizmus, ez még csak a Kristallnacht.
A sok szemforgató nyaller szolidaritásról pofázik, miközben prejudikál, bíróvá tolja fel magát egy zavaros ügyben.
Megtagadják a legminimálisabb együttérzést is a korszakos magyar rendezőtől, aki nélkül a Vígszínház soha nem lett volna, és már soha nem is lesz az, ami volt - nem lesz európai színházi műhely.
Helyette lesz még egy magyarkodó dalitársulattal több, igazodva Orbán Viktor legendásan kifinomult izléséhez, melyet jól példáz a Nemzeti Színház Honthy Hanna kiskalapját idéző épülete, meg a Budai Vár átalakítása - Ferenc József szellemében.


Nem irigylem Eszenyi Enikőt, kétségkívül nehéz helyzetben, egyúttal súlyos tévedésben is van, azt hiszi, gerince árán megúszhatja a dolgot, majd éppen ő kimarad a jóból.
Hát téved, nézze meg Gyárfás sorsát és töprengjen el azon, hogy rendelkezik-e hasonló beágyazottsággal a nemzetközi színházi szakmában, vagy mellette is csak olyan módon állnak majd ki, mint ő tette, teszi Martonnal.
Ha ő olvassa fel az ítéletet, az nem fog számára egérutat nyitni, legfeljebb kap majd egy asztalt Szili Katalin asztalával szemben, nézegethetik majd egymást.
A módszer ismert. 

Ha valakinek a helye kell, először meg kell vádolni köztörvényes bűncselekménnyel, vagy érzékeltetni kell, hogy akár ez is lehet a vádból, majd le kell ülni a pálya szélére és figyelni a vergődő áldozatot, akit aztán már önállóan tépnek darabokra a magukat ünneplő, fennkölt eszmeiségű, de nem túl értelmes piranhák.

Marton László is tévedett, mert azt hitte, hogy megússza azzal, hogy bocsánatot kér azért, ha valakit sértett volna a közeledése, ami soha nem csapott át erőszakba.
Ha valaki nem akarta tűrni, módja volt nemet mondani, Marton nem tett semmit, hogy ezért bosszút álljon, vagy pályáján ellehetetlenítse a fiatal nőt, merthogy ma már csupa-csupa tizenhat évesről, meg gimnazistáról folyik a lotyogás, jóllehet az "áldozatok" egy része a (kiheréletlen) kecskével is megtiszteltette volna magát egy nyúlfarknyi szerepért.
Az érintett nők közül a botrány kirobbantóján kívül egyetlen vállalta a nevét, ő is azt nyilatkozta, hogy a rendező közeledését nem élte meg zaklatásként, és ez szerintem a normális álláspont, hiszen holnap Schilling Árpád is sorra kerülhet, ha szétrugdalja az előszobában a cipőjét, vagy túlzottan beleéli magát valamelyik helyzetgyakorlatba.
Végülis még egy színházban sem könnyű szétválogatni a szerepeket: Hölgyem, felpróbálnám Önt férfiként, vagy meg szeretném pocséklani főrendezőként...
Ezt mindig az adott szituáció dönti el, és ezt utólag, évek múltán eldönteni reménytelen.



Marton László helyében perelnék, a sok nevetlen hősnő vállalja a nevét, aztán bizonyítsa azt, hogy állítása nyilvánosságrahozatalához érdeke fűződik, majd magát a szituációt, merthogy a bizonyítási teher azon van, aki állít valamit.
És most már van konkrét anyagi sérelem is, azt is lehet követelni a kissé már molyrágta művésznőkön.

Nem kell velük a bulvárban vitázni, nem kell azzal törődni, mit mondanak - mondjanak, amit akarnak.
De akkor bizonyítsák is.
Lehet a korabeli BMW hátsó ülésén egyik szemünkkel az előttünk térdelő csúnyáját, másikkal a Nemzeti Nagycirkuszt nézegetni, aztán jöhet a nagyhalál, a sértett szűz zokogásával egybekötve.
És még csak meztelenre se kell vetkőzni hozzá, itt a rendezőt nem Schillingnek, hanem Orbánnak hívják, vagy Habonynak, esetleg másnak - etikátlan selejtember mindig akad.
Ez az ügy iskolapéldája annak, hogy miként lehet egy rendes hajtóvadászatot megszervezni.
Miközben az erdőt akarjuk megszerezni, előtte el kell lehetetleníteni lakóit.
Most éppen a Szent István körúton találjuk Kishantost, javában folyik a permetezés glialkával, meg a termő parcellák felszántása - a majdani tulajdonos már a kapun belül van.

Nálunk a tehetséges gázszerelő leszármazottai is tehetségesek, és ez így van színházi körökben is...


Rettenetes elnézni, ahogy becsületben megőszült művészek és művésznők rettegve szlalomoznak az Orbán-rendszer sziklái között, próbálva őrizgetni egzisztenciájukat és emberi tartásuk roncsait.
Na, ez az, ami velejéig erkölcstelen és embertelen a diktatúrában, a fortélyos félelem és a jellemtelenség üli torát.

Ha azt érzik, hogy az áldozat fél, ezek addig ütik, míg mozog.
Ha viszont számukra is van kockázat, akkor azért van, hogy meghátrálnak, csak ehhez meg kell tanulni, hogy legalább akkor ne rettegjünk, mikor már nincs vesztenivalónk.
Lehet, hogy Marton bepróbálkozott néhány nőnél az elmúlt években, hetvenöt éves, ideje éppen volt rá.

Az élet már csak ilyen, a nő metakommunikációja alapján a férfi kezdeményez, aztán a nő - függően menstruációs ciklusa fázisától - dönt: vagy belemegy a kalandba, vagy visszautasítja a delikvenst, mert éppen fogékony állapotában inkább a havi fix fizetést abszolváló színházi asztalost tartja jobb választásnak leendő gyermeke szempontjából.
Az ember bonyolult szerkezet, emellett olyan, mint a Trabant - megy, de maga sem tudja miért és hova...


Drukkolok, hogy Marton Lászlónak megjöjjön a bátorsága, felszívja magát és nekimenjen üldözőinek.
Sajnos erre kevés az esély, emberek milliói estek áldozatul annak a tévedésnek, hogy ha ellenállás nélkül engednek a zsarnokoknak, akkor megúszhatják.
Soha.
Viszont ez a társadalom már nagybeteg, itt a kutyafalka mentalitása érvényesül - a falka sebesült tagját széttépik a többiek.
Sajnálom azokat is, akik magukat demokratáknak hiszik, miközben éppen kiszolgálják a hatalmat, a zsarnokságot.

Nem elég hőbörögni ugyanis valami elvont, szép eszme nevében, néha gondolkodni is kellene.

Álom...

P.S: Még mielőtt rázendítene a kórus a "kövezzük meg!" tradicionális nótájára, tájékoztatásul elmondanám, hogy ez a poszt nem Marton Lászlóról, hanem a szolidaritás hiányáról és a majdan bekövetkező mélységes csalódásokról szól.
És kérem, ha lehet, ne engem méltassatok, én többé-kevésbé elégedett vagyok magammal és nem hiszem, hogy ebből az állapotomból ki tudnátok billenteni...

:O)))

2017. október 24., kedd

ZAKLATÁS. A FÉRFIAK VÉDELMÉBEN

Áll a bál kékbarisnyáéknál, megvan az ügyeletes áldozat, most éppen Marton Lászlónak hívják.
Nem is tudom miért jut eszembe a falkavadászat, amikor az ebek fogukat csattogtatva rontanak rá az űzött vadra, esélyt se adva a védekezésre, menekülésre meg aztán végképp nem.
Jelen esetben is valami ilyesmi folyik, a recept ismerős a Gyárfás-ügyből, melyet sokan - tévesen - Kiss László ügynek hívnak, mely arról szólt, hogy egy ötven évvel ezelőtti esemény tettesét üldözték majdnem halálba a széplelkek, akik büntetésért ágáltak, jóllehet a bűncselekmény elkövetője letöltötte büntetését és azóta számtalan eredményt ért el, még ha pénzbedobásra működő beszélő fókát nem is tudott kinevelni.
Mindenesetre már felhangzott a hallali, már az áldozat is érzi, hogy az ő bőrére megy a játék,  már felsorakoztak honunk csillagkeresztes szüzei, a zaklatás áldozatai, a méltóságukban sértett nők, akik a Neves Rendező  - továbbiakban N.R. áldozatai.
A botrányt kirobbantó áldozat tegnapelőtt még húszonéves volt, ma már tizennyolc, de bátran prognosztizálhatjuk, lesz még tizenhat, sőt tizennégy éves is, hiszen Kiss Lászlóból is sikeresen farigcsáltak pedofilt (" az én másodikos gyerekem is abba az uszodába jár, ki kell onnan seprűzni a rohadtat!") 


Mint ez férfikörökben közismert, egy nőt két esetben lehet vérig sérteni: ha kardélre hányod, mikor nem akarja, vagy ha nem hányod kardélre, mikor akarja.
De aztán van olyan is, amikor a nő maga sem tudja, mit akar, mert az is tetszik neki, hogy a N. R. - t eszi utána a fene, és ennek érdekében mindent meg is tesz, de meg is ijed, mert például kapcsolatban él, vagy ő csak viccelt, mikor meggyujtotta a kanócot a bombán, és most lám ott "limbálja" előtte a csúnyáját.
Persze ehhez nem kell sem színésznősködésre vágyó szűznek lenni, sem N.R.-nek, lehet ez a helyzet boltvezető és eladó, munkáltató és munkavállaló, igazgató és titkárnő, igazgató és takarítónő, eladó és vevő, orvos és paciense között is, a lényeg, hogy az aktuális történet
 legalább egyik szereplőjét szexuálisan vonzónak találja a másik.
A vonzalom hőfoka szinte mellékes, mint ahogy a mágnesnek is közömbös, hogy svédacélról vagy szarvas emblémás dunaújvárosi rozsdásról van szó - a mágnes is és a vas is saját természetének megfelelően fog viselkedni.
Ami nem mellékes, az a társadalmi státusz, mely alapvetően befolyásolja a leendő kapcsolat természetét.
Ez pedig a hatalommal van összefüggésben.
„A hatalom a legtökéletesebb afrodiziákum” – válaszolta Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó, amikor Mao Ce-tung elnök az kérdezte tőle, hogy egy ilyen kövér férfi, mint ő, hogyan jut annyi nőhöz.
És hát kinek volna nagyobb hatalma egy színházban a rendezőnél, ha egy színésznőre szexuális hatással van a hatalom, csak rendezőt választ.
A hatalom mértéke csak akkor számít, ha egy új versenyző jelenik meg a pályán - nagyobb hatalommal, ami nagyobb szexuális vonzerőt is jelent.
Erről egyszer egy beosztottam mesélt, aki a Habselyem Kötöttárúgyárban volt művezető, és úgy emlékezett élete eme időszakára, mint a bőség és boldogság korára...


A konkrét helyzetben erőszakról nemigen beszélhetünk, ezért a felháborodott szűzeknek új fogalmat kellett kreálniuk, de hát a kreativitásukkal sosem volt annyi baj, mint ingadozó erkölcsi előítéleteikkel - megszületett hát a zaklatás remek gumifogalma.
Zaklatás az, amit a nő annak ítél meg, még akkor is, ha a cselekmény elkövetésének időpontjában ájult tisztelettel szorongatta a N.R. által népgazdasági hasznosításra felkínált Szent Uborkát, de húsz évvel később rájön, hogy őt megalázták, és azért nem rántotta ki kezét a N.R. sliccéből, mert annak sátáni ereje megtízszereződött, ő meg hangosan sikoltozni csak az ágyban szokott, ha olyanja van.
Nem akarok rosszmájú lenni, és a szokásos kilincses példázatot használni, emellett tökéletesen egyetértek azokkal a nőkkel, akik fenntartják maguknak a jogot saját szexuális cselekményeik kézbentartására, de ugye, ezen húsz évet spekulálni.. -  szerintem kissé lassú gondolkodásra vall.
Nekem legjobban valamelyik hozzászóló tetszett a facén, aki kifejtette, hogy flörtölni nem tilos, de a férfi igenis viselkedjen úgy, mintha egy dézsa jeges vízben ülne, hiszen ez alapkövetelmény.
Mindemellett a zaklatás csúf dolog.

Nálam ez azt a fogalmat takarja, ha egy nőnek magyaremberhez méltó nyíltsággal megmarkolom a fenekét, és ő nem vihog, mint akit szexni visznek, hanem rámförmed - "Nade Lajos, hát hogy gondolja ezt, meg ne próbálja mégegyszer, mert letépem a farkát és utána még tökön is rúgom" - és ennek utána ismét kísérletet teszek erogén zónáinak feltérképezésre.
No, ez zaklatás, de persze ez is a helyzettől függ, vannak nők, akik imádják a szelid erőszakot, szegény férfi meg - ha nem rendelkezik kifinomult ösztönökkel - soha ki nem ismeri magát azon, hogy egy nő aktuálisan mit is akar, további vagy lassabb nyomulást, vagy csak fut még két kört, mint az erkölcsös tyúk a kakas elől, esetleg valóban le akarja állítani az udvarlás eme kissé rusztikus formáját.


A női zaklatásról azért nem beszél senki, mert a nő magakelletését nehéz elmagyarázni, engem például a facén egy olyan bombázó oktatott mértéktartásra, aki hasig dekoltáltan csücsörítette kacsaszáját, de - barátaim mesélték - vannak olyan beosztottak is, akik az íróasztalra hajolva limbálják orruk előtt a terjedelmes tejcsárdákat, esetleg szilikonos zacskóikat.
Vot egy idő, mikor a szörme-kulcstartók voltak divatban, az egyik barátom kulcstartóját minden nap megsimogatta titkárnője, "De szép farka van Főnök!" kommentár kíséretében.
Férfi és nő kapcsolata érdekes dolog, rengetegen vannak, akik tudják egymásról, hogy ott a zsebükben a kiosztott sorszám, csak be kell váltani, de volt olyan barátom is, aki úgy ébredt, hogy ágyában ott volt mellette egy nő, úgy kellett menekülni előle, mert a férj rokon volt, a barátom meg valószínűleg mazochista és a hülyeségig tisztességes.
De a barátaimnak sok ilyen története van még, kár, hogy már öregek és nem tudják szaporítani a készletet.
Mindenesetre ez a zaklatás, amit a magyar szleng nem is ismer, helyett inkább bepróbálkozásról beszél - egy nagy marhaság.
Ha a férfiak nem zaklatták volna ebben az értelemben a nőket, hát mára már kihalt volna az emberiség.
A N.R. mikor meglátta, hogy a  színésznősködésre vágyó szűz nem követi a rendezői instrukciókat, akkor megvonta a vállát, ami tulajdonképpen akár kiválthatta is a mostani reakciót - hát Bástya elvtársnőt már meg se akarják mrényelni?


Mielőtt még nekem esne a felháborodott tyúkudvar leszögezném: a szexuális közeledést két ember ügyének tartom, azt állítom, hogy a közeledés a férfi dolga a mai magyar társadalomban, azt is állítom, hogy a közeledést az első elutasító gesztus esetén abba kell hagyni, de azt is, hogy a nőnek azonnal kell reagálnia az őt ért erőszakra.
Húsz év hosszú idő, a sérelem mértéke nem indokolja a nagy felháborodást, emellett a N.R. szerintem már nem veszélyezteti a mai nők szilárd erkölcseit, őrizhetik szűzességüket, melyet a mai lányok átlagosan előbb veszítenek el, mint befejeznék az általános iskolát.
Ami felháborít ebben a dologban, az az általánosítás.
Vannak barátaim, akik elmondták, hogy nekik még soha, egyetlen nővel sem kellett erőszakoskodniuk, nem kellett zaklatniuk se, mégsem maradtak szexuális élmények nélkül, és én azt hiszem, hogy néha nem ártana az áldozati közrehatást sem vizsgálni.
Már, ha van ebben az esetben egyáltalán bármit is vizsgálni.

Nemi erőszaknak még a kísérlete sem történt, és hogy a N.R. kigombolta a sliccét?
Hát az agresszív kismalac is azt mondta, mikor pofáraesett: kuss, én így szállok le a bicikliről!
A N.R. meg így udvarolt, tíz esetből kilencszer bejöhetett neki a dolog, hiszen ha nem jött volna be neki, akkor nem csinálta volna.


És akkor most hallali, de kérlek, kíméljetek meg a "ha a te feleséged" " ha a te lányod" tipusú korlátolt hülyeségektől, nem tartom érvnek és nem is érdekel.
Nem kell idiótát venni feleségül, és úgy kell nevelni a gyereked, hogy adott esetben tudjon reagálni.
Minden férfinak és nőnek vannak történetei, de az épeszű ember tudja az efféle történeteket helyükön kezelni, és nem csinál belőlük húsz év után ízléstelen monodrámát.

De hát persze sokfélék vagyunk... 

Ajánlom még tanulmányozásra a szűzkurva fogalmát...


:O)))

2017. október 23., hétfő

AZ ILLÚZIÓK NÉPÉNEK FORRADALMA

Már megint eljött a nap, mikor a nép egy része feszeng, más része meg szent hevülettel hirdet hülyeségeket, alkalmat keresve önmaga ünneplésére.
Nemigen lesz ebből már nemzeti ünnep soha, egymásközt szólva alkalmatlan is erre a feladatra.
Szanyi meg elkövette azt a bűnt, hogy megmutatta a valóság egy kis részletét, és azt várta, hogy olvasói majd megértik azt, amit mondani akar, de hát ugyan miért is értették volna meg, mikor ennél sokkal egyszerűbb dolgokkal sem tudnak megbirkózni?
Valószínűleg rosszul gondolkodunk, talán nekünk is a zsigeri érzelmekre kellene játszanunk?

Minden magyarázkodás helyett el kellene mondanunk ezerszer, hogy a cigányok amihez hozzáférnek azt ellopják, hogy a klérus azért gazdagodik szemérmetlenül, lehányva Krisztus tanítását, mert egy zsidó vezeti őket, hogy a románoknak több joguk van ebben az országban, mint azoknak, akik itt élnek, hogy a hatalmasoknak aranyból van a vécékeféjük nyele és, hogy a bankelnök hatalmával visszaélve zaklatta titkárnőjét, de félt a botránytól, hát elvette feleségül?


Kit érdekel, hogy hány szegény van az országban, kit érdekel, hogy kinek a gyereke tanulhat tovább, hogy kiből lesz milliomos, hogy az újságírókról lista készül, ki foglalkoztatható és ki nem, kit érdekel, hogy kinek a fia kap többmilliárdos, vissza nem térítendó támogatást, földbérletet, kisvasutat, magánrepülőteret, yachtkikötőt az Adrián és olajkutat Azerbajdzsánban?
Kit érdekel, hova megy a pénz, amit ellopnak tőled - egy dolog érdekes: hogy büszkék lehessünk magunkra, meg forradalmárkodhassunk időnként, aztán győzelmet hazudhassunk az örök vereségből.
Nincs ok a csodálkozásra, ez az ország egy rövidebb időszakot leszámítva mindig ilyen volt, tehetségtelen politikusok rossz helyzetértékelésének áldozata.

Ez a pechünk, de, hogy soha nem tanulunk belőle, az már a bűnünk.
Mi soha nem vagyunk képesek szembenézni önmagunkkal, esendő hőseink vétkeivel, mi egy olyan hősgyár vagyunk, melynek szinte minden terméke selejtes, amelyik meg nem, azt rendszerint mi magunk vágjuk földhöz.


Kossuth apánk éppolyan vértehetségtelen politikus volt, mint Mohács előtt és után az ország vezetői, vagy a ma a "se kiköpni, se lenyelni" állapotában leledző Nagy Imre, vagy a két világháború közötti időszak prefasiszta politikusai.
Mohács, Világos, Arad éppúgy ennek a következménye, mint ötvenhat bukása.

Mégis képesek vagyunk Kossuth apánkról zengeni, Horthyt elnéző nosztalgiával kezelni, az ország három részre szakadását a törökökre fogni, a második világháború következményeiért és ötvenhatért az oroszokat hibáztatni, ötvenhattal kapcsolatban forradalomról és szabadságharcról hablatyolni.
Aztán ha véletlenül megjelenik egy kép a hős harcosokról, akkor méltatlankodni, mert a igazság nem olyan szép, mint amilyet a tükörbe nézve látunk.
Melyik iskolásgyerek tud ma öt értelmes mondatot összekaparni Deák Ferencről, melyik fiatal tud akárcsak tárgyilagos értékelést adni Kádárról és koráról?
Felettébb kevesen, sajnos.
Pedig ők voltak azok, akik nagy nehezen helyrehozták a lánglelkű hősök bűneit, és élhető országot teremtettek tízmillió magyarnak.



Ma megint veszélyben vagyunk, mert Orbán ki akarja vezetni az országot az Unióból, ami azzal járna, hogy a négymillió szegény helyett nyolcmillió lenne, hogy egy koszos kis balkáni enklávé lennénk saját hülyeségünk fogságában.
A történelem arra tanítana - ha lenne rá tanulási vágy - hogy szembe kell néznünk a realitásokkal, a realitás pedig az, hogy egy ilyen kicsi, természeti kincseket nélkülöző országnak alkalmazkodnia kell, bele kell simulnia környezetébe.

Ez a környezet pedig az Európai Unió, melynek ereje és teljesítménye jólétünk alapja.
Az Unió pedig nem attól lesz erős, ha jégcsákánnyal verjük a falait, hanem attól lesz erős, ha belátható időn belül állam lesz, közös pénzügyekkel, hadsereggel és jogrenddel.
Ma azt írják a plakátokra, hogy választanunk kell az Unió és Putyin között, pedig ez nem így igaz, nekünk az Unióban kell élnünk Putyin - azaz Oroszország - mellett.
Mi már nemigen engedhetjük meg magunknak a vesztett csatákat, a hősies bukásokat, mert ez az ország nem a Hősemberképző, hanem ez egy olyan európai ország, melynek polgárai végre nyugalomban és jólétben szeretnének élni.
Mindahányan, nem csak Orbán családja és sleppje...



Itt a nép a libacombot nem képviselői útján, hanem személyesen szeretné elfogyasztani, lehetőleg piroskáposztával, ehhez pedig béke kell.
Béke az Unión belül, béke közelebbi és távolabbi szomszédainkkal, béke az országon belül, mert a politikai harc nem állandó gyűlölködést jelent, hanem vitákat és kompromisszumokat.

Ötvenhat tanulsága az, hogy a szélsőségekre nem vevő a nép, és nem kíván vissza idejétmúlt politikai struktúrákat.
Meg az, hogy a politikus dolga nem a gyűlölet szítása, mert nagy a kockázat, - lehet, ez vezet majd az ország megszűnéséhez.
Ez az ország akkor lesz ismét élhető, ha mindenkinek jut ennivaló, a gyerekeknek tanulási lehetőség, lesz munkahely, lesz társadalmi mobilitás, tehát a legszegényebbek gyerekéből is lehet iskolázott, magas beosztást betöltő ember.
1956 eseményei messze nem voltak olyan szépek, mint ahogy ma lefestik, de ez talán természetes is.
Az viszont nem természetes, ha a ma ifjúságát a Piroska és a farkas mintájára megírt történelmen kívánjuk felnevelni.
A farkas ugyanis átharapta a nagymama torkát, feltépte a hasát és kihúzta a nagymama belét - a vadász, mikor lelőtte és rátalált a nagymamára, a nagymama már felettébb büdös volt, Piroska meg évekig járt pszichoterápiára, de normális életet már soha nem tudott ezután élni.

A valóság csúnya, de hasznos útmutatást ad a jövőre nézve.

Mikor hallgatjátok a betörött kirakatban levő, pénzzel teli cipősdoboz meséjét, akkor gondoljatok arra, hogy ugyan, ki csaphatta a hóna alá esténként?
Aztán ha kiderül, hogy a plakáton nem az van, akit hősnek neveztek ki, akkor jusson eszetekbe Franczia Kiss Mihály és Szálasi is a hősök parcellájából, már csak, hogy teljes legyen a kép.

Emlékezzünk hát ma 1956 összes áldozatára, beleértve a kivégzetteket és a kivégzettek áldozatait is.
Többségük maga is áldozat - a történelem áldozata.
De azért ne felejtsük a bűnöket se...


:O)))

2017. október 19., csütörtök

SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG

És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.

Aztán vagy megkapja, vagy nem, sok mindentől függ - közöttük első a tehetség, de lehetnek éppen más szempontok is.
Azt szokták mondani, hogy a tehetség eget kér, de az is eget kér, akinél ez hiánycikk, aztán ki ezzel, ki azzal pótolja hiányosságait.
Van, aki személyes adottságait használja, van, aki dolgozik vadul, de a művészeti szakmákban ez kevés, a kistehetségű delikvensből a sok munka sem csinál szobrászt, legfeljebb ügyes kőfaragót.
A megkeseredett emberek aztán bosszút állnak a világon, a kisemberek a nagyokon és az első adandó alkalmat kihasználva magyarázatot találnak saját sorsukra.
A magyarázat egyetlen bekezdése sem tartalmazza a "nem voltam eléggé tehetséges" szófordulatot...


Nem szeretem a húsz év utáni igazlátókat, még akkor sem, ha esetleg igazuk lenne.
Nem szeretem őket, mert ott bújkál bennem a gondolat, hogy bizonyára azon morfondíroznak, hogy mi lett volna, ha megpuszilják a Nagyhatalmú Főrendező kukacát, lehet, ma ők lennének Jászai  Mari vagy Blaha Lujza.
De az is lehet, hogy a puszi elmaradása csak a meghökkenés műve volt - nem volt idő alaposan átgondolni a dolgot, ez okozhatta a balesetet.
Tulajdonképpen egy férfi és egy nő között annyi minden dolog megeshet, és aki meg tudja nekem mondani, hogy húsz évvel ezelőtt egy nő milyen előzmények után és milyen reményekkel szállt be egy neves és a szakmában hatalommal bíró ember autójába, az valószínűleg hazudik.
Lehet, előtte ivott kicsit, lehet, bolondozott kicsit, kacérkodott a kocsi tulajdonosával, de meghökkent az elé táruló látványtól, és tiltakozott.
Olyan ez kicsit, mint amikor egy nő felmegy egy férfi lakására - ha a nő női mivoltában teszi ezt, lehet, hogy nem fekszik le, de határozottan megsértődik, ha még csak kísérlet sem történik megpocsékolására.


Vajon mire számít egy nő ilyen helyzetben?
Olvasópróbára a BMW-ben?
Vagy lágy szerelmi vallomásra?
Ugyan - az ominózus történetben az "áldozat" elmúlt húsz éves, és nem a XIX. századról beszélünk, nem a Szűzanya Bánatos Leányainak zárdájáról, hanem színművész iparitanulókról, akik abban a közegben, melyben éltek meglehetősen szabadosan viselkedtek.
Erőszak nem történt, a neves rendező javasolt valamit, a névtelen színésznő-palánta nem fogadta el a javaslatot, erre a neves rendező megrántotta a vállát - ha nem, hát nem... - és részéről az ügy el lett felejtve.
Nem hiszem, hogy a kocsisorra kellett volna járnia az esettől meghasonulva...
Azt hiszem, a polgári életben is vannak ilyen helyzetek, főnökök és beosztottak, neves emberek és névtelen rajongóik könnyen keveredhetnek ilyen történetekbe.
Még csak ekkora nagy embernek sem kell lenni, mint amekkora a mocskosrohadtszemétláda rendező volt, sokkal kisebb emberek előtt is rázzák a seggüket a szépasszonyok, ha azoknak van kis hatalmuk.


A hatalom ugyanis erős afrodiziákum, vonzza a nőket, és azok képesek sok mindenre, beleértve csáberejük latba vetését is  ( persze nem mindenki...) azért, hogy bizonyítsák - legfőképpen a többi nő előtt -, hogy a legerősebb hím bojtos farka az ő kezükben van...
Még csak nem is anyagi előnyökért, hanem hiúságból, vélt presztízsből, abból, hogy így azt érzékelhet a külvilág, hogy ők is részesei a hatalomnak.
Mint amikor az alezredes felesége elkezdi utasítgatni a beosztottakat, mígcsak egy tökös főhadnagy el nem küldi a csillagokat fényesíteni a férje paroliján...
A dolog egyébként érdektelen, de jellemző a magyar viszonyokra.
Torgyán doktor mondta egyszer, hogy szépasszonyt f@sszal, ügyvédet perrel fenyegetni nem lehet - most valószínűleg egy kivételről van szó.
Tovább csökkenti az ügy szépségét, hogy a "sértett" férje színházi rendezőként azon a pályán a harmadik alabárdos, melyen a "gyanúsított" Lear királyt adja, ha érti a kedves olvasó, mire gondolok.


Viszont már megint van min sopánkodni, hiszen a "sértett" elmondta, hogy "A Margit hídnál – sosem feledem a képet – oldara nézek, látom a parlamentet, és előttem a nagyrendező térdel a kocsiülésen, letolt sliccel, pici löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt, “Puszild meg!“ – hallom az instrukciòt."
De ő hősiesen nem puszilta meg, ami nem is csoda, a szerkezet mérete és állapota maga lehetett a sértett női mivoltának tömény kritikája.
A "sértett" nem volt beosztottja, a szerep, amit kínált neki éppen az volt, amit az instrukció tartalmazott, se több, se kevesebb, ő pedig valószínűleg a sajnálatos kivétel volt a rendező szexuális pályafutása során.


Persze van olyan, ha valaki tíz éven át nem kap jelentős szerepet, hát csinál magának.
Nem vagyok nagy híve annak, hogy végigdolgozott, eredményes éveket tönkretegyenek olyanok, akiknek egy ilyen eset életük hőstette, a tetejébe még bocsánatot is kért, hogy elkövette ezt a minősíthetetlen tettet: visszautasította Élete Lehetőségét.
A Nagy Rendező is elkövetett egy hibát: mikor mostanában találkoztak, nem ismerte meg a Színésznőt, és ezzel megejtette rajta a második, minősített becsületsértést is.


Jaj, nők, csodálatosak vagytok, ha szerettek, de még csodálatosabbak, ha sértettek vagytok...



:O)))

2017. október 17., kedd

A BLOGGER DILEMMÁJA

Napok óta azon töröm a fejem, hogy valamiféle más műfajt kellene művelnem, mert amit ennek az országnak a politikai életéről meg lehetett írnom, azt már megírtam, és már kezdem unni saját magam. Már az is idegesít, mikor valaki panaszkodik, hiszen ebben az országban csak a nélkülözők szavazataival is választást lehetne nyerni - kétharmaddal -, és olyan társadalmat lehetne építeni, melyben minden ember békésen tud élni, nem hal éhen, nem fagy meg, gyermekét etetni, ruházni, iskoláztatni, magát szükség esetén gyógyíttatni tudja, hozzáfér a kultúrához és néha még mosolyra is képes húzni a száját.
Tulajdonképpen a nemzet, ha tükörbe néz, önsorsrontás okán akár szembe is köphetné magát...


Errefelé már új politikai esemény nincs, tulajdonképpen ugyanaz a politikai garnitúra nem tesz semmit az országért és népéért, igaz, ma már gyermekeik is belépnek a politikai térbe. Ezek a gyermekek küllemileg olyanok, minthaCsontváry festette volna őket két kezelés között, beltartalmilag viszont tapasztalatlan, bár agresszív kis akarnokok.
Hálistennek, azért nem megy minden a Főmérnök tervei szerint, így valószínűleg csak egy feledhető momentum lesznek a XXI. század magyar történelmében.
A politikusok is ugyanolyanok, mint amilyenek voltak, egy fikarcnyit sem tanulnak a történelemből, még kevesebbet saját bajukból, múltjukból. Tizenöt éve nem ismerik fel a külvilág változásait. Már régen felszántották a szekérutat, ahol ők iskolába jártak hajdan, de ők még mindig ott csapatnak ezerrel, és néha még csodálkoznak is, hogy a szembejövő fák törzse egyre vastagabb...
Van közöttük egyszerű karrierista, van, amelyik küldetést teljesít, de nekem legjobban az tetszik, aki addig adott tanácsot másoknak, míg temetőjükön keresztül be nem tudott masírozni a kiürült politikai térbe.
Igaz, mára már saját magát is kinyírta, így szolgáltatva igazságot áldozatainak...


A szocialisták legfőbb ellenfele Gyurcsány, aki anno meg merte tenni azt, amit nem sokkal előtte ők tettek meg az MSZMP-vel, csak a klasszikus Horn-Thürmer felállást nem tudták reprodukálni, mert nekik nem volt egyetlen Horn-kvalitású politikusuk sem, és hát azért Gyurcsány sem egy Thürmer...
A liberálisok nagy pofája a múlté, mára csak a maradék egyetlen bánatos tégla kóvályog a politikai térben, de már beállították az íróasztalát Szili Kati íróasztalával szemben, már csak a választásokat kell megvárni, és jöhet a megvilágosodás.
A magyar politikai osztály nem ér egy kalap szarkalábat sem, értem ezen a magukat civilként eladni próbáló szerencsétlenkedőket is.
Elvtelenek, haszonlesők, amelyiknek véletlen vannak elvei, az ügyetlen, a többiek meg két forintért Dorozsmáig abuzálnák a kecskét - kompromisszumokra és együttműködésre képtelen, kontraszelektált és beszari banda. Nem is csoda, hogy a Nemzet Malaca el tudja nyomni őket, csak azzal, hogy vaddisznó.
Mindegyikük előtt Zrínyi szelleme lebeg, kockázatot egyik se mer vállalni, elfelejtik, hogy egy vaddisznó ellen nem lehet szépségdíjas csörtét nyerni, abba bele kell vágni a dárdát, mindegy hogyan, de tövig.



A választók eszetlenebbik részének tetszenek a populista szólamok, a hazaffyas böfögések, a gyűlölködő nagypofájúskodás.
A kérdés az, hogy akkor is tetszeni fognak-e, amikor majd a tajgán süvít a szél, a tavakon jégbe fagy a libák püspökfalatja.
Akkor majd segítségért kiabálnak: Vologya! Vologya! - Vologya is kiabál majd: Vityka! Vityka! - aztán már csak a farkasok hangja száll a szélben: csam-csam, nyam, nyam...
Dicső elmúlás lesz...


:O)))

2017. október 13., péntek

GULYÁS A LEVESBEN

Tulajdonképpen sajnálom szegény Gulyás Mártont.
Szegény tévedésbe esett, azt hitte, hogy a társadalmi összefogás hiányát a pártok egymásra való féltékenysége, a másik politikai haszonszerzésétől való félelme okozza.
Hát róla aztán nemigen lehet azt mondani, hogy valamelyik párt kritikátlan szekértolója lenne, így ha ő kezdeményez, akkor annak eredménye lesz.
Hitében erősíthette, hogy sikerült tető alá hoznia egy megegyezést a választási rendszer megváltoztatása érdekében, amiről ő azt hitte, hogy személyes varázsa vitte előre az ügyet, jóllehet ha ezt Sztálin szelleme kezdeményezi, a pártok akkor is mögé állnak, ugyanis a cél elérése elemi érdekük.
A jelenlegi választási rendszerben ugyanis, ha Orbán családja a Fideszre szavaz, ezzel meg is van a kétharmad - és itt nem a politikai családjára gondoltam, szóval Harrach és Semjén nyugdotan tartózkodhat, Szél Bernadett harisnyában ugrálva a képviselői széken még ellene is szavazhat, ha olyan kedve van, semmi nem változik.

Ebből is kiderül, hogy a politika nem magasztos elvekről, hanem érdekekről szól, mondjon bárki bármit.


Itt a közös ünneplés esetén pedig érdekütközések vannak.
A sufnipártoknak az az érdeke, hogy önálló politikai entitásként jelenjenek meg.
Egy részüknek még olyan szerencséjük sincs, hogy bármilyen politikai hívószóhoz kapcsolni tudják létüket, mint például a Liberálisok hat tagja teheti, hiszen  többnyire a levegőből pottyantak a magyar politikába.
Ezek általában egy-egy, Gulyáshoz hasonlóan túlmozgásos politikai sajtkukac ambícióinak háttérintézményeként, vagy valamelyik mikroszkóppal alig látható párt atomi részecskékre esésének eredményeként jöttek létre.
A gyanútlan választó azt hihetné, hogy az a párt, mely nevének az "Együtt" fogalmát választja, arra fog törekedni, hogy bármelyik demokratával együtt dolgozzon az ország felemelésén, de persze dehogy.
Aki azt írta a cégérre, hogy lehet más a politika, az kézzel-lábbal arra törekszik, hogy bebetonozza a jelenlegi politikai rendszert.
Persze ez ennél a pártnál genetikailag determinált, hiszen maga a Nemzet Ondója késztette vad éneklésre Schiffer ügyvédet az aktus közben, és hát nem szép dolg lenne, ha atyja és nemzője ellen fordulna.
Itt csak az a csoda, hogy a választó nem akarja észrevenni, hogy hülyére vették, de még a penetráns szagot sem érzékelik, mely a párt működését kiséri.
Olyan párt pedig, hogy Liberálisok, meg Párbeszéd nincs, legfeljebb baráti társaságok vannak, klubok, melyek támogatják barátaik törekvéseit.
Már szinte sajnálom, hogy a klub, melyben van szerencsém tagnak lenni - a Sokat Megéltek Társasága -, nem alakult párttá, ezeknél különbek lennénk, hiszen mi már megéltünk ezt - azt, pofázni pedig mi is tudnánk, Moldova leírta a receptet, nem szólva hogy mi szervezettek vagyunk, osztályfőnökünk is van, aki szükség esetén intőket is képes osztani, de nem teszi, mert mi jól viselkedünk.


Itt valóságos párt alig néhány van, közülük a szocialisták október 23.-án általában feszengenek, ami tömény marhaság, hiszen aki a sajnálatos októberi eseményekben hős volt, az egytől-egyig kommunista, a Tuskólábút meg ünnepelje aki akarja.
Ami pedig itt az utóbbi hatvan évben jó történt az országgal, az mind-mind az MSZP elődpártjához köthető, akár büszkék is lehetnének rá.
Most meg aztán végképp bajban vannak, hiszen Botka elkúrta - nem kicsit, nagyon.
A DK is most látja aktuálisnak nekimenni a Jobbiknak, amelyik éppen azt bizonygatja, hogy tulajdonképpen egy demokratikus tömegpárt lernne, ha hagynák, miközben mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a Jobbik közreműködése nélkül ezen a választáson Orbánt nehezebb lerobbantani talapzatáról, mint ingadozó középparaszt sarkáról a lószart.
Jó lenne, ha Dobrev Klára szakítana időt egy alapvető matematikai kurzusra családon belül, csodálkozom is, hogy eddig nem tette.
Itt mindenki mindenkinek ellensége, Gyurcsány pedig mindenkinek, - e tekintetben létrejött az összefogás, de azért őt sem kell félteni, ő is talál időnként üldözendő eszméket és embereket, 56 kapcsán például Kádárt, míg a vértehetségtelen Nagy Imrét sztárolja.
Három bolha összefog és megállapítják magukról, hogy ők hivatottak elhúzni a szekeret, ők lesznek az Új Pólus, de már most sincsenek egy véleményen, a fideszes potentátok csemetéi játszópártot alapítanak, ők sem állnak szóba senkivel, ami egyébként nagyon helyes .
Hálistennek még felettébb ellenszenvesek is...


Szóval túl kellene lépni már ezen a nagy szerelmen, nem kell mindenkivel összefogni, elég azokkal akik valóban el akarják hajtani Orbánt.
Október 23. pedig annyi van, ahányan vagyunk, van akinek az igazság kell, van, akinek a mese, van, akinek az illúzió nagy Nemzeti Összefogásról, melynek során az utcán randalírozott az alvilág,  meg kifosztották az üzleteket a Szent Szabadság nevében...
Ideje lenne észbekapni, mert csúnya vége lesz ennek, folytatódik az ország kifosztása, kivezetése az Unióból, folytatódik Orbanisztán kiépítése,  a szolgák országának megteremtése.



Ez kellene nekünk?


:O)))

2017. október 12., csütörtök

VÁLASZTÁSI NYUGGERSIMOGATÓ

Jön a gigantikus nyugdíjemelés, jön a nyugdíjprémium, eljött végre  a nyuggerkánaán.
Szeretett kormányunk savanyúképű pénzügyminisztere egy második kerületi idősek otthonában tartott rendezvényen elénekelte a fideszes kottából a vezérszólamot, mely arról szólt, hogy míg a rút szocik elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, addig lám, ők most nyugdíjprémiumot is adnak.
Hogy amit a szocik elvettek, azt előtte ők adták
 - ez persze nem zavarja a papagájkommandót.
I
gaz, csak a háromnegyed részét tudták odaadni a tervezettnek, mert jött a pénzügyi világválság, így hát egy havi nyugdíjat nem is tudtak sajnos visszavenni...
Meg az sem, hogy míg az egy havi átlagnyugdíj százezren felül volt, most a nyugdíjprémium el fogja érni akár a havi ezer forintot is, már, ha a nyugdíj eléri a havi százhuszonötezer forintot.
A szocik hajdan a tizenharmadik havi nyugdíjjal évi százezren felül adtak az átlagnyugdíjasnak, a fidesz most éves szinten tizenkétezer forintot ad, annak dacára, hogy választási igérete szerint vissza kellett volna adnia a tizenharmadik havi nyugdíjat, sőt, be kellett volna vezetnie  a tizennegyedik havi nyugdíjat is.
Ez éves szinten negyedmillió forint lett volna - ezzel szemben ünnepeljük ma a tizenkétezres választási alamizsnát.

Bolond nép bolond nyuggerei.
Ha az Orbán-banda ígéreteit betartja, ma minden veterán libacombbal a kezében éltetné Büszkeségünket, de érdekes módon, kevés az elégedett nyugger, azok is mindig új és újabb, ismeretlen  orvosukkal, gyógyszerészükkel konzultálnak Alzheimer-kór ügyében.
Viszont a nyugdíjasok hasbaakasztása zavartalanul folyik, sok nyugdíjas vevő is rá, ennek oka pedig az alattvalói mentalitás, mely Purgly Magdolna cselédjének karácsonyi ajándékától a mai, törvényben rögzített kormányzati kötelezettségig ível.
Talán majd ha egyszer megérti magyarember, hogy a kormány azt a pénzt adja neki, amit tőle vett el, akkor talán lehet ebben változás, sacc/kb úgy kétszáz év múlva. 



Ami a nyugdíjak inflációhoz igazítását illeti, az további tizenkétezer forintot hoz a nyugdíjas konyhájára.
Ezt a pénzt januárban kellett volna megkapni az istenadtának, de nem kapta meg, mert még a meglevő szomorú állapotánál is khm... - szóval még annál is hülyébbnek nézték a nyugdíjast, és egy százaléknyi emelést sem akartak adni, hiszen a választások még oly távol voltak, a hála pedig nem időtálló termék.
Most kell azt az emelést  odaadni, meg majd jövő év elején, hogy az aranyhal memóriájával rendelkező választó el ne felejtse, ki dobott a kalapjába egy kis pénzt.
Sem a nyugdíjprémium, sem a nyugdíjak inflációhoz igazítása nem könyöradomány, hanem a mindenkori kormány számára törvényi kötelezettség,  utóbbi esetben még késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége is felmerülhetne, ha a kormány jellege nem egyezne a kormányfő kissé sikos állagának jellegével.
A trükk egyébként az, hogy a kétféle kifizetést összemossák és folyamatosan az átlag-nyugdíjjal példálóznak, jóllehet a nyugdíjasok több, mint felének nyugdíja százezer forint alatt van, és annak számára, aki nyolcvanezer forint nyugdíjat kap, a büszkén emlegetett tizenkétezer forint már csak kilencezer hatszáz forint emelést jelent.
A nyugdíjprémium idén szintúgy hasonlóan alakul, így a büszkén kommunikált huszonnégyezer forint helyett tizenkilencezer forint körül kap az alacsony nyugdíjjal rendelkező áldozat.
Hangsúlyozom, nem adományként, hanem törvényi kötelezettségként, melyet a nyugdíjprémium tekintetében még a szocialista kormány hozott...



A nyugdíjprémium nem épül be a nyugdíjba, így azzal legfeljebb akkor kell számolni, ha a Fidesz marad kormányon és jönnek az önkormányzati választások.
A nyugdíjemelést egyébként megeszi az infláció, és miután a kormány számoltatja az inflációs rátát, így nem fenyeget az a veszély, hogy egy hangyafaxnyival is jobban él majd a nyugger, a nyugdíján jobb esetben éppen annyi csirkefarhátat kap, mint eddig, hacsak nem megy férhez valamelyik Orbán-lány, mert akkor kell a pénz a stafírungra...

Persze a pénznek mindenki örül, jól jön az majd karácsony előtt, de a Főméltóságú Úr jóindulatáról felesleges e tekintetben elmélkedni, viszont azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen dolgokat képes megetetni a választóval a propaganda.
Majd még lesz karácsonyi ajándék is, meglepi... - kap a nyugger Erzsébet-utalványt, luxuskiadások céljára...

Már persze, ha túléljük a zavargásokat, merthogy az s lesz még ősszel, Nagyurunk már dolgozgat rajta - be akarja tiltatni a Jobbikot.
Miután pedig a Jobbik radikális párt, azt teszi majd, amire Orbán oly nagyon vágyik, aztán jöhet az Erdogan-módszer.
Persze csak akkor, ha a nép meg nem vadul, mert ezek egyre pofátlanabbak, egy normális országban Matolcsy fiának hárommilliárdos vissza nem térítendó támogatása után a mértékveszetett bankelnök már bántosan nézegethetné cellája bal alsó és jobb felső sarkát, egyszerre, körötte a porig rombolt országgal.



Más.
Ezidáig azt hittem, hogy Botka az utolsó csapás az imperializmusra, de mióta Molnár Gyula egyedül politizál, azóta hajlok arra, hogy talán mégis ki kellett volna tartani Botka mellett...
A népi bölcsesség azt mondja: jobb sose jön, és ezt a mostani váltás éppúgy igazolja, mint amikor Botka beledurrantott a nulláslisztbe...
Működik nálunk Anarchista Párt?
Merthogy jó lenne már egy fegyelmezetten dolgozó pártot támogatni...
Esetleg a Kétfarkú Kutya Párt, de már attól is félek, hátha bevezetik a farok-prémiumot...

:O)))

2017. október 11., szerda

NEM CSINÁLUNK SEMMIT, DE AZT LEGALÁBB JÓ HANGOSAN

Az MSZP a választásokig nem kezdeményez a parlamentben vitanapot, nem vesz részt ötpárti egyeztetéseken, nem fordul a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz.
Maga a párt jelentette ezt be, a választások előtt fél évvel, tovább lelkesítve amúgy is lelkes választóit.
A DK pedig lelkesedett az ötletért, mondván, éppen ideje volt, hogy az MSZP belássa, hogy 
az Orbán-kormány kiüresítette az Országgyűlés intézményét, ami mára kizárólag az orbáni hatalomgyakorlást elfedő díszletként szolgál.
A DK egy évvel ezelőtt, ugyanezen okból vonult ki a parlamentből. Naivitás lenne Orbán döntései ellen Orbán csatlósánál keresni orvoslást, ezért hosszú ideje nem fordulunk sem az AB-hez, sem a köztársasági elnökhöz.

Bár az MSZP döntése a parlamentből való kivonulással lenne teljes, mindenképp üdvözlendőnek tartjuk a párt lépését. Tartozunk az embereknek annyival, hogy nem játszunk a Fidesszel demokráciásdit a köztársaság romjain.


Bravo.
Hogy a demokratikus oldal PR szakemberenél (?) egy lottyadt körtétől berúgott bánatos liba is jobban teljesít szakmailag, azt eddig is tudtuk, csak azt nem akarom elhinni, hogy minden választás előtt rájuk tör a sötétség, és csak a pénzt ismerik fel benne, miközben vadul vakarják a fejüket...
Elemi igazság a propagandamunka terén, hogy nem használunk negatív szavakat, fogalmakat, nem operálunk saját magunk vonatkozásában tagadó szófordulatokkal.
Nem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mit nem fogunk tenni, hanem arra, hogy mit fogunk tenni, megvalósítani, ha a választó ránk adja a szavazatát.
A választó nem hülye, pontosan tudja, hogy ez a vállalás a "nesze semmi, fogd meg jól!" kategóriájába tartozik, semmit nem hoz a konyhára, csak a Fidesz dőlhet már megint elégedetten hátra a fotelben, ami indokolt is Orbán akut kávémérgezése miatt.
Szóval, ezt a fontos dolgot már tudja a választó, - nevezetesen, hogy az MSZP nem csinál semmit.
Ezt ugyan ezidáig is sejtette, de mára a hiányból erény lett, amit fennen lehet lobogtatni - Mariska néni, Józsi bácsi! innetől kezdve elvhű módon nem teszünk semmit, amit megtehetnénk, még azt sem!


A DK meg a világ legkorlátoltabb módján még üdvözli is a hebehurgya és haszontalan döntést, mert ezzel igazolva látja a saját szerencsétlenkedését a Parlament munkájában való részvétel szüneteltetéséről.
Emlékszem, Bartus Laci bojkott-terve ellen mekkora hisztit csaptak a pártok képviselői, de most hirtelen minden más lett - fél évvel a választások előtt.
Ez nem lehet véletlen, ennyire hülye spontán módon senki sem lesz ilyen rövid idő alatt...
Jómagam most sem látom üdvözítőnek, hogy eldobjuk a nyilvánosság előtti megszólalás lehetőségét, de persze nem is vagyok olyan tehetséges szakember, mint akik a demokratikus oldal PR munkáját szervezik.
Nem tudok mást látni ebben, mint rapid megvilágosodást, melyet nagy valószínűség szerint Orbán gyertyája váltott ki, melynek fényénél kiderült, hogy akár még zavart is okozhatna a Fidesz propagandagépezetében, ha most minden ellenzéki párt csőstül borítaná a közélet asztalára Orbánék bűneit, felhasználva minden lehetséges fórumot, módszert és médiumot, és legfőképpen a jövőre vonatkozó elképzeléseit, terveit, céljait.
Balatonalmádiban láttam a lefestett Mi dolgozunk - ti loptok Jobbikos plakáthelyeket, melyekre festékszóróval felírták, hogy a plakátot le lehet takarni - az igazságot nem...
Aki ezt odafestette, több érzékkel rendelkezik a tömegpropagandához, mint azok, akik világ csúfjára pénzt vesznek fel el nem végzett, vagy gyalázatos színvonalú munkájukért.


Közben a Jobbikot megszűntetéssel fenyegetik, ami azt mutatja, hogy a hatalom retteg, és a helyükben én is rettegnék, hiszen annyi van a rovásukon, hogy ha Mátyás király csukatta volna be őket bűneikért, és meggondolatlanul harmadolnák a büntetést, még mindig a Budai Vár kazamatáiban lennének a falhoz láncolva.
A sufnipártok hozzák szokott formájukat, üszkén hirdetik vágyaikat, mint prognózist.
Az MSZP megszűnését vizionálják, a DK erős meggyengülésével egybekötve.
Van egy rossz hírem számukra: egyiktől sem kell tartaniuk, aki szélkakas volt, az már mind-mind az ő soraikat erősíti, aki maradt, az kitart a viharban is.
Remélem, jön még olyan vezető a viharvert párt élére, aki képes lesz fiatalokat, új arcokat vonzani, hiszen a fiatal ab ovo baloldali, az igazság és a méltányosság bajnoka - hacsak valamilyen radikalizmus nem tudja hitelesebbé tenni magát előtte - de erről meg nem ő tehet...
De addig még sokat kellene dolgozni - vagy lehet visszamenni autófényezőnek...
 
:O)))

2017. október 10., kedd

JE SUIS MATOLCSY

Igaz, sokan vagyunk, de közülünk csak egy bankelnök van, igaz, az legalább mindjárt a Nemzeti Bank elnöke.
De mi, a többi hét és fél milliárd Matolcsy nem türelmetlenkedünk, megértjük, hogy először a közvetlen leszármazottak jönnek sorra, és csak utánuk következhetünk mi, de az a néhány milliárdnyi visszatérítés nélküli támogatás mindig jól jön, kivárjuk azt a párezer évet, mire sorrakerülünk...
Ne is tiltakozz, attól, hogy mi Matolcsyak vagyunk, még ugyanannyi jogunk van kivenni részünket a nemzetgazdaság felvirágoztatásából, mint azoknak, akik mondjuk Sorosok, habár abban nem vagyok biztos, hogy ez a Soros is nem egy illegális Matolcsy - a migránsok pedigréjét most ne is vizsgáljuk.



Természetesen, ha részesülni akarunk a javakból, akkor igazodni kell a Matolcsyság követelményeihez, melyekből külső és belső követelmények egyaránt vannak.
Előbbi tekintetben a kusza szem a legékesebb bizonyítéka annak, hogy a vérvonal töretlen, míg a belső követelmények között a vérfagyasztó pofátlanság szerepel a pole pozícióban.
Ha ezeket a Matolcsykat nem sikerül egyszer ezért elmarasztalni - teljes vagyonelkobzással egybekötve -, akkor utcadíszként fogják végezni a Nagykörútat szegélyező fákon.
Ezért is aktuális a hajdani sláger: Ne vágj ki minden fát! - ez a  mai környezetvédelem kulcsmondata Magyarországon...

Persze az egészért Éva ősanyánk a hibás, ő énekelgetett ilyen hamisan a megfogantatás pillanatában, ezért lett mindenki Matolcsy.


Ezek olyan pofátlanok, hogy az már szinte szép.
A műfaj óriásai szerepelnek soraikban, a Nemzeti Szépségverseny üdvöskéjétől, Németh Szilárdtól a kormány arculatát híven visszaadó kormányszóvivőig, akit szülei Lombroso munkásságától ihletve énekeltek össze.
Persze a legmatolcsybb Orbán, ő magát Matolcsyt is feülmúlja Matolcsyságban, mint az ellopott javak mennyiségét, mint a pofátlanság mértékét tekintve.

A teljesítménye olyan, mint Chuck Norrisé, aki legyőzte Chuck Norrist.
Jól pédázza ezt legutóbbi Sobri-díjas kirohanása az LMP társelnöke ellen, akivel szemben felvetette a korrupció lehetőségét, mert a szerencsétlenje előzetes egyeztetés nélkül meg merte kérdezni, hogy miért csak egyetlen cég egyetlen lélegeztetőgépe felel meg egy közbeszerzési versernykiírásnak.

A trükk ősi, találkoztunk ilyennel már rendőrségi gépjármű-tenderrel kapcsolatban is, - hogy most lélegeztetőgépnek hívják a Ford Transitot, hát így jártunk, - gondolom, nem ingyen nyerte meg a versenyt már a pályázat kiírása előtt az egyetlen potenciális nyertes.
Az ilyen eljárás remekül elmegy falusi bálokban Márton-napkor, mikor a sorsoláson ott van kézben már húzás előtt a nyertes tombola-cédula, de közbeszerzéseknél az ilyen már mégiscsak kicsit zsenánt...

Igaz, a lélegeztetőgép nem liba, nem képvisel értéket a mai legalja tízezer számára, akinek meg érték, az nem tud tiltakozni, legfeljebb annyit mond: Hrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!



Más újság nemigen van, meghalt szegény Aradszky László, sok jó száma volt hajdan,  ő énekelt először az MSZP-ről...
Nyugodjék békében!



:O)))

2017. október 8., vasárnap

ÚJRATERVEZÉS

Végre - meglehet későn, de mégis - megjött a Szocialista Párt józan esze.
"Az MSZP nem állít önálló miniszterelnök-jelöltet, de kész támogatni egy kívülről jött civilt egy szélesebb együttműködésben. Az is biztos, hogy egyetlen politikai párt miniszterelnök-jelöltje mögé sem állnak be – ezt mondta a párt elnöke a választmányi ülés után. Hiller István választmányi elnök szerint reális és elérhető cél, hogy a demokratikus oldalon mind a százhat egyéni választókörzetben csak egyetlen jelölt legyen."

Üdítő kivételként teszik ezt, hiszen ezidáig mindegyik párt azzal próbálkozott - és próbálkozik ma is -, hogy saját jelöltje mögé passzírozza be az egész ellenzéki tábort, ami egészen viccesen hangzik.
Azt ugyan nem tudni, hogy ha most egy hét alatt ennyire megokosodtak a szocialisták, akkor ezidáig miért nem, de ezzel már kár is foglalkozni, akinek az volt a feladata, hogy ellopjon egy évet az ellenzék felkészülési idejéből, az tette a dolgát, majdnem teljes sikerrel.
A kitűzött céldátum vélhetőleg december volt, ezt ugyan nem sikerült elérni, de ez se rossz eredmény.
Most már csak a varázsló címét kellene tudni, aki ilyen rövid idő alatt vissza tudta adni a szocik eszét, hiszen tegnap még fennen hirdették, hogy tovább a botkai úton, ma meg már új szelek fújdogálnak, még nem fényes szellők, de legalább már nem is büdöset hoz a szél.


Nem, nem az a Szél, hiszen az ostoba magyar értelmiségi üdvöskéje szintén arra törekedne, hogy midenki álljon be mögé, és akkor majd ő boldoggá teszi őket, ennek a vége pedig az lesz, hogy aki odaáll, az politikailag megboldogulttá fog válni.
Az LMP pedig - hacsak nem jön megint a segítség, ki fog esni a Parlamentből, mely fejlményt a magam részéről hatfogásos vacsorával ünnepelnék - nem szeretem a Fidesz fiókszervezeteit...
Vona is ezzel a megoldással próbálkozott, de szerintem ez is csak azt mutatja, hogy a magyar politkus vágyvezérelt és a nap huszonnégy órájából huszonnégyben rugaszkodik el a valóságtól.
Itt vagy sikerül mindenki számára elfogadható személyi megoldást találni, vagy minden egyéni megoldás megy a levesbe...
Most a DK reakciója is fontos, hiszen a megüresedett pozíció felettébb vonzó lehet a pártelnöknek, de attól tartok, rettenetes melléfogás lenne azzal próbálkozni, hogy ő legyen a jelölt, habár azt azért elnézegetném, amint beköltözik a Karmelita Kolostorba, kiáll a frissen épített teraszra és onnan lesi a Duna Orbán kiömlő könnyei miatt megemelkedett vízszintjét.
Mégis, ide ma nem pártpolitikus kell ma, hanem a polgári életből jött, de a demokrácia iránt ezer százalékosan elkötelezett, megvásárolhatatlan technokrata.
Nyugodtan el lehet felejteni a pártok - különösen a kormánypárt csatolmányainak eddigi erőlködéseit is, mikor különféle professzorokat akartak meglehetősen átlátszó módon felépítgetni és eladni a társadalomnak, mint függetleneket.

Ide most valóban független személyiség kell.
Ha az ellenzéki pártoknak lenne kis humorérzékük, javasolhatnák Soros Györgyöt is, őt valószínűleg előbb fogadná az amerikai elnök, mint a mi enyveskezű büszkeségünket....



Nem ötletelnék, ötleteljenek a pártok, de valahogy úgy kellene ezt is csinálni, hogy saját listájuk első helyezettjét automatikusan ki kellene hagyni javaslataik közül.
Ha sikerül közös jelöltet találni, akkor Botka távozása meglehet, hogy új lendületet adhat a demokratáknak, hiszen az emberek térden állva könyörögnek az összefogásért.
A hír egyébként a mai magyar médiában az agyonhallgatás sorsára fog jutni, hiszen azt támasztja alá, hogy van még esély, - a szocik nem adták fel a harcot, sőt, talán egy jó jelölt mellett megjöhet a harci kedvük is, és saját szervezetük romjain felépíthetnek egy új, a mainál értékesebb és vonzóbb, demokratikusabb szocialista pártot.
Van olyan, hogy a libák sikeres költözését egy rájuk leadott, elhibázott puskalövés indítja el...



A magam részéről sok sikert kívánok hozzá...


:O)))