2014. április 30., szerda

LUFIK, SÖR MEG VIRSLI

Még sötét volt,mikor apám felébresztett.
Ez volt az egyetlen rossz ebben a napban
– soha nem szerettem korán kelni, ma sem szeretek, de ma már nem szeretet kérdése a dolog – bármikor fekszem, reggel hétkor felébredek, és kezdődik a nap.
De akkor hol volt még a hét óra, éjjel volt, én meg álmos voltam, de azért nem gyengültem el, mikor apu felajánlotta, hogy otthon maradhatok, ha akarok.
Ugyan aludni sem lett volna rossz, de mi volt ez ahhoz a rendkívüli élményhez képest, ami várt rám!
Lufit fújni mentünk, ugyanis.

A feladat valahogy rajta ragadt apámon - a vállalatnál, ahol dolgozott éppolyan természetes volt, hogy ő intézi a lufifújáshoz kapcsolódó teendőket, mint az, hogy a levegővel töltött lufit mélységesen lenézte a gyereksereg.
Annak a lufinak volt csak becsülete, mely ha elengedted a madzagját, akkor felszállt a magas égbe, elrepült világgá, ki tudja hova.
Sokszor elképzeltem, hogy ha elengednék egyet, akkor az öcsém otthon valahogy le tudná halászni és nem kellene megvárnia, míg hazaérkezünk.
A palackot egy kisteherautó szállította a tettek mezejére, a mai SYMA-csarnokkal szemben levő telephelyre.
Nem volt helye tétovázásnak, apám kezelte a palack csapját, a kötözők kötözték az előre leszabott madzagokat, az elkészült lufi madzagjára rákerült a hurok, majd felfűzték a köracélból hajtott összeakasztható karikára, melyet egy idő után ki kellett kötözni, mert a fránya léggömbök mindenképpen szállni akartak, és eljött az a pont, amikor már hiába nyújtózkodtam, nem adták a kezembe a karikát – elvitt volna a sok lufi.

Aztán a sok-sok színes léggömbbel átballagtunk a Dózsa György út elejére, ahol addigra már összeverődött a tömeg, köztük apám vállalatának dolgozói is, már óbégattak a hangszórók, - Üdvözöljük-jük-jük a Kocsi és Popsikenőcsgyár felvonuló dolgozóit! -  harsogott a zene, mi meg ott toporogtunk, tíz lépés előre, majd várakozás és aztán megint – de addigra a lufik már biztos kezekben voltak, boldog gyerekek markolták a madzagokat.
Én is, és az öcsémről sem feledkeztem meg…
Voltak mellé egyéb kincsek is – hurkapálcán vörös meg nemzetiszínű zászló, mini májusfa, krepp-papír szalagokkal.
Általános volt a jókedv, a gyerekek – rengeteg gyerek jött el a szüleivel – rohangáltak fel-alá, a szülők frászt kaptak, hogy csemetéik a tömegben eltűnnek, szóval volt hajcihő,
Aztán egyszerre meglódult a tömeg és szinte trappolva elballagtunk a dísztribün előtt, ott integetett Kádár, mi meg visszaintegettünk neki.
A többieket nemigen ismertük fel, nem a Lázárjani és Rogántonya típusú szappanopera-sztárok kora volt ez.

A vállalat a majálisát a Hűvösvölgyi Nagyréten tartotta, a felnőtteknek tradicionálisan sör, virsli járt, a gyerekeknek bambi.
Persze kierőszakoskodtuk a céllövöldét a kiskörhintát, és kihorgásztunk néhány számozott fahalat, majd a nyereményként megszerzett seggenfütyülő gumikutyákkal a hónunk alatt boldogan rohangáltunk.
Nagyon kellemes nap volt, amennyire emlékszem, azokon a májusokon sütött a nap.
Aztán amikor nagyobb lettem, akkor már magánszorgalomból jártunk felvonulni a haverokkal, megesett, hogy a reggeli üdítő pálinka után szükségét éreztük egy saját vörös zászlónak, ennek következtében a a Dózsa György úti házmester futva üldözött bennünket és fennhangon rendőrért rimánkodott – mégsem lassultunk le…
Később már leginkább a feleségem munkahelyén cipeltem valamelyik táblát – éljen és virágozzék, meg előre a lenini, meg éljen a munkásosztály élcsapata - egészen addig, mígcsak egyszer eső nem támadt és a sárga festékkel kezelt táblanyélről a hónaljamig csorgó színes víz le nem lohasztotta az ambíciómat, akkor felmondtam az asszonynak, mondván cipeljétek, én a Fegyveres Erők Napját tartom -  de azért kaptam sört meg virslit…

Még később meg mentünk együtt a gyerekekkel, a Kisduna partján egy vendéglőben volt a majális, apósom gondoskodott, hogy legyen sör meg virsli, a gyerekeknek meg málnaszörp.
Aztán amikor vezető lettem egy cégnél, akkor hivatalos voltam a falusi ünnepségre, és halálra röhögtem magam, mikor a Tanácsháza előtt felállított tribün kicsinek bizonyult, annyian akartak felmászni rá a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság képviseletében – aki közülük nem vénült meg, az ma is ott tuszkolódik az ünnepségeken a helyi potentátok körében, - csak a dátum változott, az emberek nem.

A rendszerváltás után volt még néhány év, amikor kivonultak a népek, de a politikai jellegnek nyoma sem maradt, mint ahogy a vörös zászlót se meri felemelni az éhes proletár, aki ma már pedig azért elénekelhetne egy-két régi mozgalmi nótát, például ezt:

Még, még, még és még!
burzsujnak sosem elég.
Láss, láss, láss, már láss,
Sorsod az elpusztulás!
Az országnak harmada éhengebed,
Az éhség, a szenny marja fel testedet,
Éhhalálra ítélt ez a rend…

Kicsit persze hozzá kell igazítani a szöveget a mai magyar valósághoz, de ez könnyen megoldható.
Például ki kellene cserélni a szöveg BüchlerekPropperekPeyerekre utaló sorait, vannak ütős mai nevek is, sajnos.
De hát ne legyünk telhetetlenek, örüljünk addig is, míg nem kell felvonulás helyett körmenetre járnunk, élvezzük a szép tavaszt és igyunk egymás egészségére egy korsó sört.
Persze, csak utána, hogy megettük a virslit!


:O)))

2014. április 29., kedd

JAJ, DE MEGNYUGODTAM

Igazából akkor ijedtem meg, amikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményt adott ki: nincs veszély, az ország földgázellátása szavatolt.

Fene tudja, erre a hétre elég lett volna amiatt megnyugodnom, hogy az uniós pénzcsap átmeneti elzárása nem is elzárás, hiányzott a francnak, hogy a gáz miatt is nyugodt legyek.
Sajnos, a dolog nem rajtam múlik, mint ahogy a NFM sem birtokolja azt a bazinagy franciakulcsot, mellyel Moszkva adott esetben elzárhatja az Ukrajnán keresztül vezető gázvezeték csapját, a miniszter is csak úgy lehet vele, mint mi – elolvassa az újságot és megtudja belőle, hogy gáz van.

Pontosabban nincs.
Vagy még elméletileg van, de gyakorlatilag csak addig, míg Putyin mérges nem lesz, ha a Krímben kér egy pohár vizet, de kénytelen helyette vodkát inni, mert a vízcsapot a Krímben az ukránok kezelik, csupa-csupa kis orbánviktor, terjedelmes egóval és rengeteg tartozással.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics rákényszerül az adómentes vodkafőzés engedélyezésére, Orbán keble dagadhat a büszkeségtől.

Közben a Nyugat rituális ijesztgetésbe kezd, ettől Putyin konzekvensen nem ijed meg, hanem jókat röhög, mert a Krokogyil helyett a magyar külügyminiszter nyilatkozatát olvasgatja, mely szerint Magyarország készen áll az Ukrajnába irányuló gázszállításra, ennek technikai feltételei adottak.
A nemzetközi kereskedelemben azt szokás eladni, ami a rendelkezésünkre áll, így hát valószínűleg technikai feltételeket fogunk szállítani Ukrajnának, éppen most vizsgáljuk, hogy megfelelő-e a fűtőértéke.

Azért büszkék vagyunk, hiszen a mi gázvezetékünk bármikor felveszi a versenyt a nyugati államok éveken keresztül forszírozott Nabucco gázvezetékével, sőt!
A mi vezetékünk legalább csövekkel rendelkezik, mégha gázt ugyanúgy nem tudunk bele biztosítani, mint a tervezett néhai Nabuccoba a Nyugat.
De ez errefelé senkit sem zavar, hiszen mit is érdekel bennünket Putyin meg a muszka, így hónapokkal a magyar-orosz gázár – tárgyalások előtt, bizonyára kedvező légkört teremthetünk, ha teljesen feleslegesen nyilatkozgatunk.

Persze félelemre semmi ok, legfeljebb majd megint megnyugszunk, és beígérünk egy Paks III. projektet, mit számít az nekünk, hiszen megígértük már a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítását, sőt, a tizennegyedik havit is.
Hogy nem tartottuk be az ígéretet?
Hát ígértük, hogy be fogjuk tartani?
Naugye!

Állati jól áll az ország, ötezer kilométeres körzetben nincs egyetlen baráti állam sem, viszont arra kiválóan alkalmasak vagyunk, hogy minden szomszédos állam velünk etesse hülye nacionalistáit, miközben a mi hülye nyilasaink boldogan cigányoznak meg zsidóznak, sunyiskodnak, randalíroznak, trianonoznak.
Hogy mi lesz ennek a vége, azt senki sem tudja, mindenesetre a nemzeti burzsoázia Lázártól Demjánig gennyesre keresi magát, és ha eljön az államcsőd szép napja, akkor majd előszedik a ládafiából a nagy szakértelemmel összegyűjtött vagyont, és mindent felvásárolnak, amit eddig még nem, vagy nem ők vásároltak fel.
Csak az első három napot kell túlélniük, mert a negyedik naptól már ismét érvényesül a bamba magyar szolgalelkűsége és megkezdődik a Nagy Magyar Tájékozódási Futóverseny az Aktuális Nagy Segg felé.
De szép is lesz!

Addig persze még kiadnak majd egy-két közleményt, mi meg megnyugszunk, csendben lapítunk és csettintésre nyelvet lógatva, farokfelcsapva rohanunk szolgálni, mint tették apáink, nagyapáink, dédapáink, ükapáink, szépapáink meg a sok Köbüki – fel egészen Ádámig, aki ránk jellemző módon almát evett, mikor ott sétáltak körülötte a szépen hízott paradicsomi libák is.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben, amikor az észt osztogatták, nem mi álltunk ott a sorban – mi akkor is valószínűleg stadiont építettünk a mennyei libalegelőn, azt tartottuk időszerűnek.
Most is, mikor a legfrissebb felmérések szerint a magyar szurkolók körében a legnépszerűbb labdarúgó-csapat a Barcelona.
Ami azt illeti, ezt elhiszem - házi felméréseim szerint a fiam a Barcelonának, az unokám a Reál Madridnak drukkol, míg hajdan Dózsa szurkoló édesanyám a Manchester United lelkes híve.
Ő már csak tudja, kinek kell drukkolni, Göröcsön, Fazekason és Benén szocializálódott.
Olvasom, valamelyik polgármester udvariasan elhárította Kósa Lali meghívóját a debreceni stadionavatóra, ebből is látszik, hogy a jobboldali nem mindenképpen az idióta szinonimája, vannak még, akik gondolkodnak azon az oldalon is.
Majd amikor rákovácsolják lábára a bilincset a focilabdányi vasgolyóval, együttérzéssel gondolunk rá.

De legyünk optimisták – a felcsúti stadion lelátóinak fagerendáit már elkezdte rágni a szú, Viktor nemsokára már nem fog tudni aludni a percegéstől.
Az idő nekünk dolgozik…

:O)))

2014. április 28., hétfő

KOLDUSOPERA

Nézegetem a Hírkeresőt és keresem a Hírt, de csak Tóth Gabi puncivillantásához lehetett szerencsém.
Eltűnődtem.
A technika fejlődése megállíthatatlan, a háromdimenziós kép már a lakásokban van, már csak egy bolhaugrás a szagok közvetítése, mecsoda beláthatatlan perspektíva!
Gondoljunk csak egy szagos parlamenti közvetítésre – szirénázva rohannának a szippantók a Kossuth térre.
Lehet, a következő szombat esti lázálmon a művésznő és partnere már
Nagy Kriszta Tereskova halhatatlan dalára mennek el/táncolnak majd, miközben az illattól elbódított jómunkásember otthon hörög a fotelben, mint a nagypapa, akitől elorozta unokája a vastüdőt és eladta a MÉH-ben: Hrrrrrrrrrr! Ne fürgyél le!  

Van még egy-két hír, több hírré turbózott semmi, ellenben ami minket érint és magas a hírértéke, azt eltettük jobb időkre, azt majd megírják egyszer a történészek – minek kapkodni?
Szóval, az a helyzet, hogy az Unió leállította a támogatások kifizetését,
mert nem tetszik neki az elosztás módja, és ameddig nem vitatjuk meg velük (értsd: nem teljesítjük a követelményeket) addig se pénz, se posztó, csak a prosztó.
Hát minek erről beszélni, hiszen nem szorulunk mi rá az Unióra, mely csak kilencvennyolc százalékban finanszírozza a teljes magyar magán és állami beruházási piacot, nem adnak pénzt, hát nem adnak, ő bajuk, - majd jól szégyellhetik magukat!

A mi Viktátorunk majd belenyúl a zsebedbe és kivágja a hiányzó összeget, mint Szilárd bá a parti végén a piros hetest, diadal és győzelem - rekontrával négyszeres pénz, ha jól emlékszem…
Megmondta a veréb is a macska szájában: nem kell beszarni, magyarember lyukas gatyában is megél!
Vagy éhendöglik, de akkor már mindegy neki, halott ember nem pofázik, a mi politikai osztályunk kamrájában meg úgyis ott lógnak a méretes kalbászok, sonkák, zsírosbödönben a zsírba fagyasztott sült libacombok, lakások, vadászházak, miegyebek – nem ők lesznek az áldozatok, erre vegyél nyugodtan mérget!

Az intézkedés ideiglenes, habár ha az ember az Hazánkban Ideiglenesen Állomásozó Szovjet Csapatokra gondol, akkor kicsit elbizonytalanodik.
Persze lehetett erre számítani, hiszen pénzről beszélünk, és aki nem tudja, hogy a pénz – erő, az azt se tudja, hogy mit is jelent valójában a centrális erőtér.
Elárulom neked: itt még a gyereked zsebpénze felett is a Vezér fog diszponálni, ha akarja, hát elvonja, oszt hallgathatod a srác nyekergését, hogy nincs miből hambucit venni – de hát lassan úgyis időszerűvé vált a családnak visszaszokni a zsíroskenyérre, nem igaz?

Hogy mennyi idő alatt törik meg a magyar kormány, az titok – de gyanítom, hogy igen hamar, hiszen itt ezermilliárdokról – költségvetési szempontból nagyonis értelmezhető nagyságrendről van szó, nem egy műkörmös porcelán-szettjének áráról.
És nem csak pénzről, ennél sokkal többről.
Ha nem ad az Unió, akkor nincs beruházás, mert a cégek nem annyira tőkeerősek, hogy hitelezzenek a magyar államnak, amelyik meg annyira tőkeerős, az meg nem hülye, hanem multinacionális vállalat, a maga kemény pénzügyi szabályaival.
Ha megáll a beruházás, akkor megáll az élet, a cégek elküldik dolgozóikat világgá, a félkész beruházások ott rohadnak rakásra, folytatni őket plusz költség, a Magyar Hülyeség Emlékművei lesznek, mint a Tüskecsarnok, meg a magyar egészségügy állapotát szépen leképező kórház-váz a Jahn Ferenc Kórházban.

Nemutolsósorban előáll az az egyébként kívánatos helyzet, hogy  hazaffyas nemzeti burzsoáziánk nem tud tovább lopni, hivatástudattól áthatott köztisztviselőink hiába várják a korrumpát.
Asszonyaik otthon hisztériáznak, hogy Tonya, most miből vegyem meg azt a cuki kis Louis Vuitton táskát, amit kinéztem, megmondtam, hogy a lekötött pénzekhez nem szívesen nyúlok!
A melós meg hazaballag, és eladja a fűnyírót, úgyse lesz rá szükség, majd a család lerágja a füvet.

A magyar hivatalosságok szerint  Brüsszel csak arra kérte a magyar kormányt, egy ideig újabb költségszámlákat ne küldjenek.
Tehát pénzt egyelőre valóban nem adnak, bár hivatalosan felfüggesztésről nincs szó.
Mindössze csak a víz alá nyomják a fejünket, de nem fojtanak a vízbe, majd csak úgy magunktól belefulladunk, vagy beállunk a sorba.
Ne legyenek kétségeink, be fogunk állni, mert nincs más választása szeretett Vezérünknek.
Két-három hónapot ki lehet húzni, de fél évet már bajosan, vagy csak irgalmatlan drágán, és a nép feledékeny és hálátlan, mint tudjuk.

Persze történnek megelőző intézkedések, a későbbiekben adóztatni fogják a temetéseket, az éhhalált és a fagyást is, de most csak a Nemzeti Alkoholstratégia megalkotása van soron, mint a hírek között olvashatjuk.
A stratégia az lesz, hogy a szeszt majd kizárólag a megbízható kezekben lévő Nemzeti Cefreboltokban lehet majd megvásárolni, depersze főzhetsz is magadnak pálinkát, és ha majd megvetted a lepárlókészüléked, utána természetesen azt is megadóztatja a Gondos Gazda, aztán majd ráfogja az Unióra.

Hát így valahogy - mindenesetre kellene neki egy új helikoptert venni, Ceausescu is helikopterrel menekült először, nem szégyen tanulni a dicső elődtől.
Reggel állítólag be akarják vetni a karhatalmat a Szabadság téren, mert ott szabad emberek azt csinálhatnak, amit szabad, de ráfeküdni a Horthy Magyarországához vezető útra, no, azt nem szabad.
Majd megszokjuk szépen lassan ezeket a dolgokat, mint a cigány lova az éhezést - az is, már éppen megszokta volna, mikor égnek rakta a patáit.
Mi is elindultunk a Fényevő Nemzet felé vezető úton…

:O))) 

2014. április 27., vasárnap

FENÉKIG A MÉREGPOHARAT

Egész héten azt olvashattam mindenfelé, hogy mecsoda tragikus helyzet, hogy talán nem is kellene részt venni a Parlament munkájában, merthogy az ellenzéki képviselőknek semmiféle befolyásuk nincs a döntésekre, a lehetőségeik arra korlátozódnak, hogy megnyomják a „nem” gombot a pultjuk kommunikációs paneljén, hogy az élet kibírhatatlan, mert a Jobbik is kapott egy bizottsági elnöki posztot, és jajj, meg jujj, meg gyász és bánat.
A csalódást nehéz feldolgozni, én sem nagyon örvendeztem a választási eredmények láttán, de azért nem lenne baj, ha egy-két dolgot megpróbálnánk tudomásul venni, és szép apránként feldolgozni.


A választás minden elemében törvényes volt, kár is mérgelődni amiatt, hogy nem jelentek meg a NATO ejtőernyősei leverni a fidesznáci rémuralmat.
Az alkotmányozás ugyan etikátlan volt és a legitimációja is megkérdőjelezhető a választók jóváhagyásának hiányában, de gyakorlatilag a felhatalmazás létezett.
Még akkor is, ha Horn a kétharmad birtokában az alkotmányozást négyötödös többséghez kötötte, de ezt a döntést egykoszból kétharmaddal megváltoztathatóvá is tette, amivel Viktor élt is azonnal.
Ez ugyan szűkítette a demokráciát, de joga kétségkívül volt hozzá.
Ha Horn ezt megakadályozta volna egy előrelátóbb törvénykezéssel, akkor Viktornak esélyes sem lett volna új Alkotmányt gründolni, mint ahogy a választási törvényt is be lehetett volna betonozgatni, de persze akkor a saját mozgásteret is korlátozni kellett volna, ami nem minden pártnak és politikusnak volt szíve vágya egy kétharmados többség birtokában.


A választások során nem történtek tömeges és kirívó csalások.
Habár a pálya nem nekünk lejtett, és a határon túli magyarok választójoga is necces, de nem törvénysértő, csak etikátlan.
E területen sem hánytorgathatunk fel szinte semmit, mert a hatalom birtokában nem úgy oldottuk meg a problémát, hogy adtunk volna állampolgárságot, de szavazati jogot csak az életvitelszerűen az országban élőknek, hanem engedtük magunkra égetni a vádat, hogy ellenezzük az állampolgárságot, ki akarjuk zárni a határontúliakat a nemzetből, holott ez egy percig sem volt igaz.
De ettől még nem azért vesztettük el a választást, mert a határontúliak szavazatai döntöttek, hanem azért, mert a határon belülieknek nem kellettünk.
Ezt valóban nehéz feldolgozni, de ha előre akarunk menni, akkor szembe kell nézni a gyászos helyzettel.


Nem az a baj, hogy eddig talán csak Rákosinak volt fénykorában akkora hatalma, mint Orbánnak, a hatalomkoncentráció más, megkérdőjelezhetetlenül demokratikus országokban is ismert - gondoljunk bármelyik prezidenciális berendezkedésű országra, az Egyesült Államoktól Franciaországig.
A baj az, hogy a végrehajtó hatalom ellenőrzése és felügyelete formális, tehát az intézmények léteznek, csak személyi összetételükkel biztosítják Orbán egyeduralmát.
Régi bolsevik módszer ez, a párt tagjának saját beosztásában és területén biztosítania kell a párt politikájának érvényrejuttatását – kizárt, hogy Orbán ne olvasgatná esténként a Lenin összest…
Ez ellen viszont nagyon nehéz harcolni, mert formálisan minden rendben van, léteznek fékek és ellensúlyok, csak akiknek ezeket működtetniük kellene, azok nem teszik a dolgukat.


Az, hogy az ellenzék csak a „nem” gombot nyomogathatja, sehol sem szokatlan.
Ha az igen gombot nyomogatná, az meglehetősen furcsa lenne, mint ahogy az sem szokatlan, hogy a bizottsági ülések során a parlamenti többség érvényre juttatja álláspontját.
Még ha véletlenül egyet is ért ellenzékével, akkor is leszavazza a javaslatát, majd átfogalmazva beterjeszti és elfogadja, mint saját javaslatot – ez hozzátartozik a parlamenti táncrendhez mindenhol a világban.
Ami gond, hogy az ellenzék nem tudja eljuttatni álláspontját és kritikáját a választókhoz, emiatt valóban sérül a demokrácia, hiszen a választó választási lehetőségét teszik tönkre azzal, mikor csak az egy libacomb közül engedik választani, a másikat meg eldugják.
De emiatt sem háboroghatunk, mert tíz év folyamatos kormányzás után ilyen médiahelyzetben találni magunkat több mint bűn, ostobaság.


Mondják néhányan - meglehetősen erőszakosan - hogy ki kellene vonulni a parlamenti munkából.
Orbán megköszönné, bár felettébb sajnálná, hogy nem röhöghet a vergődésünkön, de ez a lényegen semmit sem változtatna, csak anyagi forrásainkat szűkítené, a megszólalási lehetőségeinket végérvényesen elvenné, és a teljes megsemmisüléshez vezetne, lásd kisgazdák, MDF, SZDSZ, - ha valakinek hiányzik a sorból az MSZP meg a DK, hát csak vonuljon ki bátran.
A Parlament meg zavartalanul tovább működik, lesznek benne kormánypártok – Fidesz, KDNP, meg lesz ellenzék is, LMP és Jobbik, meg lesznek függetlenek is, - ők azok, akik nem akarnak visszamenni karosszérialakatosnak.


Azon is verdesik magukat a földhöz néhányan, hogy a Jobbik parlamenti tisztséget – bizottsági elnöki helyet – kapott.
Ideje lenne tudomásul venni – a Jobbiknak majd ugyanannyi volt a választója, mint a demokratáknak, amit szintén magunknak köszönhetünk.
Amikor hatalmon voltunk, akkor ahelyett, hogy szétzavartuk volna a nácikat, elteszetoszáskodtunk velük, eltűrtük a szabadcsapataikat, ma is szabadlábon van a terrorista pirotechnikus Budaházy, ma is büntetlenül zsidózhat, cigányozhat bármelyikük, hirdethetik a náci-nyilas eszméket, parádézhat feloszlatott szervezetük, - min is csodálkozunk?


Azt mondják sokan, hogy van néhány vezető politikusunk, aki Orbán kottájából fújja a harsonát.
Van hát, de azért tehetik ezt, mert saját kottánk nincs, a legjobbjaink is csak olyanok, mint a cigányprímás, akinek mikor szóltak, hogy kilóg a farkad a gatyából, akkor mondta, hogy azt nem ismerem, de ha dúdolja, akkor eljátszom!
Magukat láthatólag komolyan vevő emberek ötletelnek, mint a gyerekek, hülyeségeket beszélnek, hamis illúziókba ringatják a választót, kóvályognak, mit az ökrösszekér, melynek részeg hajtója leesett a bakról.
A pártok meg jelszavakat árulnak program helyett, Mari néninek nem azt mondják, hogy hogyan akarják biztosítani a téli tüzelőjét, hanem szabadságot és hiteles narratívát kínálnak neki, mire is Mari néni visszaszól a televíziónak és elmagyarázza, hogy hova dugja fel a narratíváját az élettől elszakadt politikus, ott lesz majd jó helyen, éppen a szabadság mellett.


Lehetne folytatni, de minek, láthatólag most is inkább illúziókra van igény, meg önjelölt megváltókra, akiknek nem igazán drága a jövőnk, viszont az mindent megér, hogy a nevük öt napig forogjon a médiában.
Nem lenne baj az sem, ha első kanyarban a vezetők tanulgatnának demokráciát, később talán akkor a választó is megtanulná, hogy döntésének súlya van és hogy a nemdöntés is döntés – általában a legrosszabb döntés…
Hát, majd meglátjuk, de addig is, próbáljuk legalább nem becsapni saját magunkat, ha javasolhatom…

:O)))

2014. április 25., péntek

CUI PRODEST

A jogban van egy olyan kifejezés, hogy “cui prodest?” – vagyis. hogy az adott cselekmény kinek az érdeke, ki húz belőle hasznot.
Ez a legfontosabb kérdés, mert ez vezet el a legbiztosabban a cselekedetek eredetéhez, a tettek vagy mulasztások mozgatórugóihoz. Ha a mai magyar baloldali-demokrata problémahalmazt vizsgáljuk, hát ezer és ezer ügy van, melynek vizsgálata során bátran feltehetnénk az ominózus kérdést, de mégsem tesszük fel, inkább bátran lehülyézzük az általunk preferált politikai oldalt, jóllehet legtöbb esetben tévedünk. Nem történnek dolgok ok nélkül, mindennek oka és általában célja is van.

Vegyünk csak egy egyszerű példát, kinek állt érdekében például az, hogy míg a jobboldal egyre szilárdabb, monolit tömbbé állt össze, addig a politikai baloldalon úgy szaporodtak a pártok, mint a nyulak. A Fényességes dobbantott egyet, majd kisvártatva világra jöttek a pici nyuszik, lett LMP, abból lett LMP és Párbeszéd Magyarországért.
Aztán az MSZP – látszólag szűznemzéssel - osztódásos szaporodásba kezdett, de a háttérben azért felsejlett Simicska sötét árnya, csak a bal kezét nem lehetett látni, mert azzal Puch Laci tökeit fogta az asztal alatt – így aztán lett DK is.
Aztán Bajnai Gordon, Oszkó Péternek – Csányi Sándor hűséges alkalmazottjának - legjobb barátja tűnt fel a magyar politikai égbolton, és már éppen versenyképessé vált volna, amikor a Magasságos ismét dobbantott egyet. Dobbantására párttá alakult az addig pártok felett álló MILLA, párttá alakult Bajnai baráti köre, a pártok felett álló Bajnai is pártelnökké süllyedt, - majd összeálltak, szétváltak, szorosan egymás mögé álltak, olyannyira, hogy a civilségük egymás rózsaszín popsijába ért, miközben az indulásakor oly ígéretes Szolidaritás is ott tülekedett a többi maszületett bárány között. A bárány egyébként a fiatal birka neve, de a birka hamar felnő, gyorsan elveszíti hamvas báját.

Aztán – hogy ne bízzon semmit a véletlenre – a Dicsőséges meglengette nyelvecskéjét és ismét dobbantott egyet, és a választásra ott álltak a kamupártocskák, őket nagyon tisztességesen, nyíltan, a tényt el sem titkolva pénzért vette, miközben - terven felül -  feltűnt egy olyan jobbközép politikai alakulat, melyben akadt egy hiteles személyiség – ezt a pártot a bíróság éppen a minap zárta ki az Európai Parlament választásából, úgyhogy elégedettek lehetünk, a veszély lemúlt. Valakinek eszébe jutott Fodor Gábor is, hosszasan kutattak utána a politikai szemétkosárban, míg az alján két oszladozó kisgazda és egy kereszténydemokrata között ráakadtak és reaktiválni tudták, de megérte, - a liberálisok legszebb hagyományait követve, alig néhány órával ismételt üzembehelyezése után máris szembeköpte szövetségeseit.

Namármost, ha nem is ez a fő oka a baloldal laposraverésének, de ha valaki józanul gondolkodik, az tudja, hogy a demokratikus oldal libájának nem nő attól négy combja, ha egy-két erős és karakteres politikai párt helyett húsz kis bohócot lökünk a politikai arénába. Sőt. Még a megrögzött baloldali demokraták is, akiknek a fején már százszor szilánkjaira verték a zászlórudat, de mégis hűek maradtak a zászlóhoz, még ők is elfordulnak egy torzsalkodó, békétlen és zavaros elveket hirdető, majd azokat gatyaként váltogató bandától.

Lehet azt mondani ugyan, hogy a jobboldal sem egységes, hiszen ott vannak a nácik, de őket arra használják, hogy el lehessen határolódni tőlük, egyben elvégezzék a piszkos munkát. Valaha a baloldal is ismerte ezt a trükköt, a mi Vonánkat Thürmernek hívták…

Mindenesetre, ha feltesszük a kérdést: kinek az érdekét szolgálta a magyar pártstruktúra ilyetén alakulása, akkor egyetlen versenyző marad a pályán, melynek lelátóit Makovecz tervezte gyufaszálakból – szép is, mint a hajdani határőrök által e nemes anyagból készített magasfigyelő-makett. Hogy aztán ki miért vett részt ebben az eszementségben, arról csak tippjeim vannak – lehet köztük, akit a föníciaiak találmánya vitt a bűnbe, mást az ambíciói, volt, akit esetleg a cannabis emelt el a rögvalóságtól, de olyan is akadhatott, aki pártfeladatot hajtott végre, vagy személyesen a Magasztos felkérésének tett eleget.

Most áll fel a Parlament. A pártok egy parlamentáris demokráciában normális esetben frakciókban tevékenykednek, de nálunk nincs normális helyzet, nálunk a frakciók alakításának lehetőségét a választási rendszerhez hasonlóan Orbán győzelmére optimalizálták. Ma a demokratikus oldalon akár három frakciót is lehetne alakítani, ehhez a Szocialista Pártnak két képviselőt kellene átadnia szövetségeseinek, egyet Bajnaiéknak, egyet Gyurcsányéknak. Ez pénzt jelentene a működési költségeikhez, megszólalási lehetőséget a Parlamentben, valódi politizálási lehetőséget a szövetséges pártoknak. De nem.

A szocialisták éppen úgy járnak el, mint a DK alakulásakor, amikor egy nyilatkozatukkal módot adtak Orbánnak arra, hogy elutasítsa a frakcióalapítási kérelmet. Nekik pedig mindegy lenne, hogy két emberrel többen vagy kevesebben ülnek a frakciójukban, esetleg még erősíthetné az alkupozíciójukat is az önkormányzati választásokra való felkészülés során – de nem. Nem és nem, és az érvet arra, hogy miért nem, Selmeczi Gabikától kölcsönözték: Csak. És akkor most tegyük fel a kérdést: Cui prodest?

Aztán mindenki válaszolja meg, majd vegyen egy mély levegőt és adjon még a Szocialista Pártnak pár hetet, mielőtt a baloldal, a demokrácia és az európai gondolat árulójának nyilvánítja Mesterházystól, Botkástól, Szanyistól, mert az a százegynéhány év, ami ennek a pártnak a múltja, ennyit azért megér. Utána viszont nem kell maszatolni, hanem állást kell foglalni, és cselekedni kell, mert ez a párt lassan olyan, mint a szerencsétlen kispurdé, amelyik beleesett a budiba. El kell töprengenünk, hogy érdemes-e még megmosdatni, vagy csináljunk helyette másikat. Komoly, értelmes vezetőkkel, tiszta elvekkel rendelkező baloldali elkötelezettségű, európai elvek mentén működő politikai pártot, mely nem szégyelli a lakótelepek kelkáposztaszagú lépcsőházaiból kirajzó kiszolgáltatottak népes seregét, amely képviselni kívánja a zsellért, a cselédet, a közmunkán tengődő nyomorultakat, a kisparasztot és a kistisztviselőt. Ők vannak többen. De azért még ne adjuk fel a reményt…
:O)))

2014. április 24., csütörtök

ILLÚZIÓK NÉLKÜL

Szarkalábból nem lehet kötelet fonni, várat építeni is nehézkes.
Választási vereségből erkölcsi, nopláne politikai győzelmet kovácsolni sem tanácsos, mert van anyag, melyet, ha kalapáccsal ütni kezdenek, akkor fröcsög, és mindenki tele lesz pöttyökkel, mintha a macska illetlenkedett volna bele a ventilátorba - pedig önkiszolgálók voltunk.


Nem, nem jó az nekünk, hogy veszítettünk a választáson, nem jó az nekünk, ha abban bízunk, hogy Orbán bandája nem tölti ki a ciklust, nekünk az lett volna jó, ha megnyerjük a választást és nekikezdünk a trágyadomb eltakarításának.
Minden nap, melyet ez a banda hatalomban tölt, csak növeli a bajt, nagyobb trágyadombot pedig csak nagyobb ráfordítással lehet eltüntetni, a gyerekeink fognak fizetni az ostobaságainkért.


Az a legnagyobb baj, ha nem nézünk szembe a helyzettel, továbbra is csak magunkat hülyítjük, holott a cél éppenhogy az lenne, hogy megokosodjunk, mert azt már láthattuk, hogy az ostoba viselkedés hová vezet.
El kell fogadnunk a realitásokat, azokból kiindulva kell korrigálni politikai nézeteinket, stratégiánkat, taktikánkat, mert illúziókra építkezni életveszélyes.
Egy erős ember megengedheti magának, hogy náthásan is odaálljon verekedni, de akit már legyengített egy rakás betegség, azt egy nátha is elviheti, még mielőtt felemelhetné a kezét a védekezésre.


Vegyük hát tudomásul: elvert bennünket a jobboldal, nem kicsit – nagyon.
Vegyük tudomásul azt is, hogy bár Orbán tróger, de ha neki ma annyi szavazata lenne, amennyit mi kaptunk, nekünk meg annyi, amennyit ő, még akkor sem lenne biztos a siker, hiszen a Jobbik is annyi szavazatot kapott, mint mi, és ha kell, összenő, ami összetartozik.
Azt is nyugodtan tudomásul vehetjük, hogy a következő négy év Orbáné, ha te vért izzadsz, akkor sem fogja megengedni magának a bukás rettenetes kockázatát.
Hacsak nincs valamilyen olyan politikai világfelfordulás, mely felértékelné Magyarország geopolitikai szerepét (ilyen egyébként fogalmilag kizárt), akkor bizony a Dilis négy évig ott fog ülni a nyakadban az új hátizsákjával a hátán és véresre rugdalja az oldaladat, hogy valamiféle eredményt fel tudjon mutatni.


És mondok neked egy rosszabb hírt is - nem négy évre tervez, hanem a lehető legtöbbre, és ha ehhez át kell alakítania az államot, hát át fogja alakítani.
Ha pedig az kell hozzá, hogy kellemesen csiklandós nyelvükkel minél többen oda tudjanak férkőzni Szent Seggéhez, akkor minden magyar fejét kocka alakúra vagdaltatja, erre lesz vállalkozó bőven azok közül, akik már ma is narancssárga kockával a nyakukon közlekednek.
Ne gondold azt sem, hogy a nép majd máról-holnapra ráébred, hogy mi vagyunk az igaziak, Viktor meg csak kisiklás az ország dicsőség felé vezető útján.
Gondolj Sztálinra, akit még hatvan évvel halála után is istenként tisztel az orosz muzsik, jussanak eszedbe a kenderesi cselédek, zsellérek nyálcsorgató utódai, jusson eszedbe Kertész Ákos.


És jusson eszedbe a magyar történelem, melynek során a túlélés biztosítéka soha nem az egyébként büszkén emlegetett bátor ellenállás szép meséje volt, hanem az éppen odatartott segg bátor nyalogatása.
Ne hidd, hogy a már ezer éve bevált módszert könnyű lecserélni valami eurokonform megoldásra.
A magyar nép soha nem arról volt híres, hogy képes lett volna finom disztinkciókat tenni, magyarembernek az agresszivitás az erővel, a szemét hazudozás a székely góbé furfangos természetével, a valóságtól való bátor elrugaszkodás pedig a sajátosan magyar gondolkodásmóddal azonos.
Emellett még imádja szemközthazudni isönmagát, kis álomvilágában békésen kerülgetni a hazugságok hegycsúcsait és ringatózni az önáltatás tengerén.
Itt lenne az ideje hát felmérni a károkat a léket kapott csatahajón és elkezdeni a javítást, miközben azzal sem kellene áltatni magunkat, hogy ezt nem ellenséges tűzben kell tenni.
Viktorunk célja a magyar baloldal teljes megsemmisítése és céljainak kisajátítása, anélkül, hogy azok valóraváltását akár egy percig is komolyan venné, lévén, hogy a Fidesz Orbán és a nagytőke pártja, még ha neki személyesen dugdosni is kell a rablott jószágot.


Végig kell gondolni minden érdekeltnek - elsősorban a Szocialista Pártnak, - hogy mit kell tennie, mert ma már csak egy pumaszőrszál választja el őket attól, hogy potenciális szövetségeseik elkezdjenek azon tépelődni, hogy az összefogás velük inkább hoz, vagy visz szavazatokat.
A többiek sem ülhetnek a babérjaikon, hanem zöldágra kell jutniuk - önmagukkal elsősorban – hogyan képzelik a közeljövőt, mondjuk az önkormányzati választásokkal bezárólag.
És el kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásokra, meg kell kezdeni a helyi jelöltek „felépítését”, ki kell dolgozni azt a háromezer helyi programot, melyben megmondjuk, mit kínálunk a következő négy évben, ha a lakosság nekünk adja a bizalmat.


Óriási munka, óriási önkéntes apparátust igényel,
 Ehhez pedig fel kell lelkesíteni a vert hadakat, célt és értelmet kell mutatni a munkájukhoz, támogatni és segíteni kell őket.
Nem csak bölcs tanácsokkal, de konkrét dolgokkal is, felkészítésekkel, módszertannal, érvekkel, ahogy illik.
Helyt kell állni, mert ha nem állunk helyt, akkor a helyzet tovább romlik.
Nem kellene hagyni…

:O)))


2014. április 23., szerda

MÉGIS, KINEK A PÁRTJA?

A pártok – a mienknél szerencsésebb országokban - a társadalmi osztályok, csoportok, politikai-gazdasági érdekérvényesítésének eszközei.
Az ugyanis könnyen belátható, hogy olyan állam még nem született az ismert történelem során, mely minden tagjának személyre szabottan tudná kielégíteni igényeit, elvárásait.
Az állam azt sem tudja, hogy polgárai mit szeretnének tulajdonképpen, kell tehát valamilyen mód az igények artikulálására.


Mindemellett sokszor az emberek maguk sem tudják, hogy mit akarjanak, mire van reálisan lehetőségük, és az igényeik kielégítése milyen következményekkel jár.
Erre találták ki a politikai pártokat, melyek programjukban megfogalmazzák a teendőket az általuk képviselt emberek érdekeinek érvényrejuttatása, vágyaik kielégítése érdekében.
Olyan ez, mint egy vendéglő - ha nincs rendes étlap, előbb-utóbb vendég sem lesz, akkor pedig a vendéglős éhenhal, a szakács, a pincér munkanélküli lesz, a vendéglő meg becsukhat.
Viszont ha van étlap és lehet választani ropogós sültliba, pacal, kaviáros palacsinta meg Turbigo-módra elkészített marinírozott hal között, akkor a vendég boldogan turkál a finomságokban, a pincérek kövérek és jólfizetettek, a vendéglős meg gazdag.
A pártok felkínálják saját ételsoraikat, a választó meg választ közülük, aztán vagy jóljár, vagy hasra esik, hogy választékos maradjak – mindenesetre viseli döntése következményeit - kövér lesz, vagy sovány, mint a gencsi nyúl.


Mondom, ez más, boldogabb országokra érvényes, mert nálunk nincsenek politikai pártok, nálunk szekták vannak, melyeket mi valamilyen rejtélyes oknál fogva pártoknak nevezünk.
A wiki szerint a szekták alapvető jellemzője, hogy kizárólagosan egy vallás vagy vallási tanító tanításait, dogmáit követik, és elítélik, elutasítják a rajtuk kívül álló vagy tőlük különböző gondolkodást, nézeteket.
Az emberek, felekezetek egy csoportja nem feltétlenül jelent szektát.
Akkor válik szektává, amikor a tanító vagy az egyház vezetője azt mondja, hogy mindenkinek az ő tanításait kell követnie, és a tagoknak más tanításra nincs szükségük, illetve az üdvözülést csak az adott egyház tanításai jelenthetik az emberek számára.
A szektákat - nálunk a pártokat - csalhatatlan vezetőik irányítják, akiket híveik minden támadástól megvédenek, és támadásnak minősül a hirdetett eszmékben való kételkedés is.
Van imígyen oszlopszentünk, félbevágott oszlopszentünk hóna alatt labdával, van oszlopszentipari tanulónk, és vannak aprószentek, de van nekünk sátánista szektánk is, melyet ahelyett, hogy szétzavarnánk, hagyunk elpofátlanodni.


Mindegyik pártra egységesen vonatkozik, hogy lapul, mint macska a kamion kereke alatt, egyik sem akarja tisztán meghatározni és közkinccsé tenni sem jellegét, sem az általa támogatni kívánt társadalmi csoportot, mert retteg attól, hogy ha így tesz, akkor szavazatokat veszít.
Szerintem nem ezen kellene aggódnia, hanem azon, hogy langyos álláspontja miatt nem fogja megnyerni még azok támogatását sem, akiknek egyébként létérdekük lenne egy erős érdekérvényesítő szervezet hatékony működése.


Ha végignézzük a pártokat, hát bizony, elcsodálkozhatunk.
Itt van a Fidesz, mely deklaráltan minden magyar pártja, de ha nem azt nézzük, hogy mit hirdet, hanem hogy mely társadalmi csoport vagy csoportok érdekeit képviseli, akkor hamar rájöhetünk, hogy bizony-bizony, ez csak a nagytőke és a felső középosztály legfelső rétegének pártja, az ő gazdasági érdekeiket képviseli, beleértve Magyarország egyik – ha nem a legmódosabb emberének érdekeit is.Viktor a keresztneve.
Elképzelem, hogy mennyire fájhat neki, hogy nem mutathatja meg büszkén a vagyonát, habár mára azért már elszemtelenedett, miként Beríja, és közömbös képpel köpi szembe a társadalmat, anélkül, hogy félni látszana a meglincseléstől – de hát persze ettől még szecskát apríthatnak majd belőle.
Hívei meglehetősen ostobák, és egyszer csak rájönnek, hogy mekkora majmot csinált belőlük a Száznokiás Szent Hátizsák tulajdonosa.
Márpedig az ostoba ember, ha zabos lesz, akkor ütni fog, mint a bolondóra.
Szavazói ma még nem tudják, hogy a szavazólapon behúzott keresztjeikkel Demjánt, Csányit, Lázárt, Mészáros Lőrincet és a többi állami csecsen felhizlalt tolvajt támogatják – és persze a szerény politikust, aki talán még ma is a régi VW Golfot szerepelteti a vagyonbevallásában. 


A Jobbik szimplán nyilas párt, de ezt vadul tagadja.
Ez a párt azokat képviseli, akik azt gondolják, hogy a régi recept alapján be lehet fejezni a hajdan kudarcba fulladt kísérletet és a zsidók kifosztásából munka nélkül is meg lehet vagyonosodni – emellett rettegnek a cigányoktól.
Nem azért, mintha olyan rettenetes dolog lenne az ellopott baromfi – egyszerűen taszítja őket a nyomor és érzik, hogy ezeknek az embereknek már nincs veszítenivalójuk, ezeket már rohadt nehéz megfélemlíteni, főleg, ha majd a nincs nekihajtja őket a vannak.
Őket sem a koldusok támogatják a háttérből, hanem tehetős emberek, ócska, poshadt eszmékkel fertőzve.
Őket egyszerűen világgá kellene zavarni, mert magával a létükkel követnek el emberiségellenes bűncselekményt.
Mellesleg ők sem tudják, hogy kinek az érdekeit képviselik, csak menetelnek, ordibálnak, gyűlölködnek rettenetes tehetetlenségükben.


Az MSZP meg elfelejtette, hogy honnan jött és nem tudja, hogy hova tart, kit képvisel, milyen társadalmat szeretne felépíteni.
Vezetői viszolyognak a kelkáposzta és macskahúgyszagú lépcsőházak népétől, a nép sem lelkesedik értük – nem trendi ma prolinak lenni, pedig a társadalom ma prolibb, mint a Kádár-rendszerben volt, mert akkor a polgárosodásának legalább a feltételei adottak voltak.
Nincsenek már eszméi, nincsenek vállalt hagyományai, a vezetői meg csodálkoznak, hogy mi lett a valaha legszervezettebb pártból – a legbarátságosabb verzió szerint is egy torzsalkodó nyugdíjasklub.
Most éppen az LMP mögé akarnak beállni, erre meg már nincs is mit mondani, aki ezt kitalálta, az bátran keresse fel Orbán Viktort és nyalja ki a seggét, adekvát válaszként korunk kihívásaira.


Gyurcsány meg vacillál, hogy mit is kezdjem a DK-val, mert magában azzal az elképzeléssel, hogy egy táborba tereli a bárányt, a rókát meg a kecskét, sokra nem lehet menni - kellene valakiket képviselni is.
Lehet szövetséget kötni bárkivel valamilyen cél érdekében, de önmagában az együttműködés nem érték, hanem eszköz.
A cél - egy modern, nyugatos társadalom létrehozása - viszont túl nagy, túl elvont, mást ért rajta Bauer, mást Debreczeni és mást a választó, ha egyáltalán ért rajta valamit, - gyanítom, hogy csak a bérekre gondol.


Az LMP Orbán gyártmánya, - ügyes, nem mondom, sokan beszopják a zöldre festett hiéna farkát, mert zöldnek lenni ma trendi.
A multik rabszolganépe menedzser-jelmezeikben hihetetlenül megfontoltnak és korszerűnek érzi magát, büszkén roppantja össze a szelektíven gyűjtött PET- palackot - ezzel rendben van ő is, meg a társadalom is.

Nem veszi észre, hogy környezetet védeni minden pártban lehet és kell is, egy zöld párt meg éppen olyan, mintha a levegővételre is külön pártot szerveznének, miközben a nép éppen éhendöglik, a hegyoldalak erdeit kivágják, mert rezsit ugyan csökkentettünk, úgyhogy úszómedencét fűteni már olcsóbb, de a szegényember három gyereke megfagy a fűtetlen lakásban, mert neki nincs adójóváírása sem, nemhogy tüzelője.
Kit képvisel az LMP?
Azokat, akik macskatápra egy hónap alatt többet költenek, mint a szabolcsi falvak szerencsétlenjei a gyerekeikre tudnak költeni.


A szocializmus egyik pozitívuma az volt, hogy a tőkés rettegett attól, hogy saját munkásai vonzóbbnak tartják a létbiztonságot, az osztályok közötti átjárhatóságot, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást, mint a szabadságot, mellyel élni anyagiak hiányában lehetetlen.
Most a tőkés nem retteg semmitől, hanem gátlástalanul fosztogat, és nincs ma erő, mely féken tudná tartani kapzsiságát.
Nincs párt, nincs szakszervezet, mely felvállalná a társadalom nyolcvan százalékának érdekképviseletét.
Talán egyszer majd lesz, remélhetőleg nem nyakig vérben fog megszületni…

:O))) 

2014. április 22., kedd

ÚTON A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKBE

Az MSZP-ről beszélünk, természetesen, mely a magyar baloldal emblematikus pártja, tulajdonképpen maga a magyar baloldal.
Hiányozni fog.
Hogy miért szól a cím mégis arról, hogy útban van a történelembe, annak legfőképpen az az oka, hogy ha ez így folytatódik – és miért is ne folytatódna így – akkor mire ez a ciklus véget ér, addigra nem lesz MSZP.


Vagy ha lesz, akkor az nem az lesz, esetleg egy halom forgács lesz, jó lesz majd alomnak a libák alá a miniszterelnöki baromfiólba, ahol is Őfőméltósága majd kedvtelve szemlélheti, amint a sok baromfi nagy libapottyokkal díszíti a maradványokat.
A Vezér ehhez nagyon ért, feltrancsírozni egy politikai formációt.
Nem Gyurcsányokból áll ez a párt, nem kell direktben, minden rendelkezésre álló eszközzel nekimenni, mert a külső támadás ellenállásra és összefogásra sarkall, míg ha belülről verik szét, akkor a végrehajtók jobbító szándéka kétségtelen.
Viktor meg mosolyoghat és moshatja kezeit – lám, ezek annyira hülyék, hogy maguk kötik nyakukba a kötelet.
És igaza van, habár valószínűleg nem mind hülye, aki annak néz ki, lehet ezen elég szépen keresni is…


A baloldali elkötelezettségű választó meg csak néz, mint a lukinyúl – ez nem lehet igaz.
Merthogy az kétségtelen, hogy egy választás után le kell vonni minden pártvezetésnek bizonyos következtetéseket, de itt nem egy választásról van szó, hanem egy választás-sorozatról, melynek minden eleme fontos a pártoknak, a baloldali szavazónak meg akkor lesz fontos, ha látja, hogy potenciális pártja vezetésének is fontos.
Ha ölik egymást, az azt jelzi, hogy más fontos, nem az EP, vagy az önkormányzati választás, ha azt látja, hogy beledöglenek az igyekezetbe, akkor esetleg megkönyörül rajtuk és félreteszi összes előítéletét, megpróbálja elfelejteni rossz tapasztalatait, feláll a televízió elől és némileg fintorogva elmegy rájuk adni a voksát.


Hát, most éppen nem a nagy igyekezetbe döglik bele a Szocialista Párt, hanem a fene nagy bölcsességébe, mellyel vezéri szerepre tehetett szert a demokratikus oldal összefogásának felszámolásában.
Bölcseik kijelentik, hogy egyedül erősebbek, mint másokkal összefogva, kommunikátoraik reggeltől estig azt próbálják választóik fejébe verni, hogy ha egyedül indultak volna a parlamenti választásokon, akkor talán még meg is nyerhették volna a választást, ami azért józanul nézegetve a világot meglehetősen vicces.


Amúgy túl sok a párt az ellenzéki térfélen, de azt azért nem gondoltam volna, hogy éppen a Szocialista Pártot kellene felszámolni.
Ellenben Viktor gondolta, és tesz is ezért.
Hogy ki dolgozik neki, azt legfeljebb sejteni lehet, de az biztos, hogy ugyanazok, akik most segítenek a szocialistáknak elveszíteni a soron következő két választást is ugyanúgy, ahogy segítettek elveszíteni a parlamenti választásokat is.
Azt hiszem, ebben a helyzetben nem lenne szabad támadni Mesterházy Attilát sem - mégis támadják.
Pedig felettébb ostoba ember az, aki azt képzeli, hogy a lóversenyen féltávnál zsokét lehet cserélni a győzelem esélyével, de attól tartok, hogy a szereplők jelentős része a politikai lóversenyen már régen nem akar győzni - első a Fidesz, második a Jobbik, futottak még Cukorbaba, Pityipalkó meg az MSZP.
Szégyen.


Persze sokféleképpen be lehet kerülni a történelemkönyvek lábjegyzetei közé, oda lehet kerülni egy évszázados, ámbár ezerszer megtagadott és letagadott múlttal rendelkező párt szétverésének dicső tettével is - Herosztratosz nevét se felejtette el a világ, ugye.
A legújabb hír, hogy anyagilag is padlón van az MSZP, amin azért nem lehet csodálkozni, mert azt már Murphy törvényei között is megtaláljuk, hogy egy szervezet akkor lép a pusztulás útjára, mikor felépíti új irodaházát.
Ez most is bejött, és természetesen Gyurcsány nevét felemlegették azonnal, jóllehet ez testületi döntés nélkül azért nem ment volna.
De szépen beleillett az MSZP és Gyurcsány elképzeléseibe is, hogy a múlttól való megszabadulás jegyében meg kell szabadulni a jobboldali ellenfelekben rossz érzéseket keltő Köztársaság téri pártszékháztól, a márványtáblától, a mártírok szobrától, a múlttól.


Eleve reménytelen elképzelés volt, meg felesleges is, de ma már mindegy, a mai Szocialista Pártnak se egysége, sem ütőképes vezetése, sem pénze nincs.
Hogy múltja sincs, ami emlékeztethetné a választókat arra, hogy voltak olyan elődök, akik elégedettséget és emberi életet adtak nekik, az már csak hab a tortán.
Talán most ki lehetne költözni Ócsára, a devizahitel-károsultak közé, egyúttal lehetne ott némi szerénységet is tanulni.


A Szocialista Párt a huszonnegyedik órában van, a percmutató kérlelhetetlenül megy körbe-körbe.
Jön május elseje, talán odamennek még néhányan a szocialisták ünnepségére, talán az utolsó alkalom elbeszélgetni a néppel, mint Fülig Jimmy tette: Szervusz nép, hogy vagy, mit tehetek érted?
Meg kellene próbálni…

:O)))

2014. április 20., vasárnap

LOCSOLKODÁS

Zöld erdőben jártam
Tuskókkal volt tele
A fákat ellopta
Orbán Viktor veje.


Amit nem a veje
Az a Viktor neje,
Ha meg ő nem tudta
Jött a pereputtya!

Abban azért bízzál,
Nem fox hervadozni
Nemzeti kölnimmel
Szabad-e locsolni?



KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

:O)))

2014. április 19., szombat

HÚSVÉTI NYUSZI

HÚSVÉTI NYUSZI

Percig sem kétséges, hogy a FIDESZ hívői számára ki a húsvéti nyuszi.
Rövid fejtörés után erre az ellenzék hívei is rá kell, hogy jöjjenek, aki nem jön rá gyorsan, az soha nem fog közmunkát kapni.
És ha valaki azt mondja, hogy ő nem munkanélküli, az könnyen úgy járhat, mint az egyszeri katona felesége, akihez a tapintatos őrmester továbbította a szomorú hírt, hogy férje a gyakorlaton elhunyt.
Mikor ajtót nyitott, az őrmester megkérdezte:
- Maga özvegy Kovácsné?
- Kovácsné vagyok, de nem vagyok özvegy!
- Azt maga csak gondolja, mondá a tapintatos hadfi.
Úgyhogy csak óvatosan, ki tudja, mit hoz a holnap?
A Fidesz nyuszija természetesen Orbán Viktor, aki erre a húsvétra éppen egy stadiont tojt a húsznokiás hátizsákba a gyerekeknek.
Nem volt egyszerű dolog, Makovecz tervezte, így aztán a Vezér magasztos segge csupa szálka lehet, de ez nem zavarja, majd jönnek hálás hívei és addig nyalják a Szent Ülepet, mígcsak le nem múlik róla a fájdalom.
Ha arra gondolunk, hogy ezt a mienkkel is megtehetik, akkor meglehet, a mi lelkünkről is lemúlik a fájdalom.
A szocinyuszi tekintetében nem ennyire egyértelmű a dolog, mióta nem Gyuszi a nyuszi, azóta a rengeteg kudarc mellé ritkán kerül piros tojás, időnként csak kék tojással együtt, időnként a piros szín változik meg – hol bordó lesz, hol rózsaszín, de a vörös szegfű is kifehéredett az idők folyamán.
A DK-nál Ferkó a nyúl, ő egyszerre szokott szivárványszínű tojást és csokidrazsét tojni hálás híveinek, míg Gordon az Együttnél  párthatározat nélkül is nyuszi-tipus, - más kérdés, hogy ettől ő még vérnyúl a javából, erről a libák tudnának mesélni….
A Jobbik nyula Vona testvér, ő olyan tojásokat tojik, amelyeknek csak fehérje van.
A mi nyulaink szorgalmasan dobbantanak, így jövőre sem maradunk nyulak nélkül, hálistennek!
Persze, csak ha lesz jövőre is még ország.

Ebben reménykedve kívánok mindenkinek kellemes húsvéti ünnpeket, aki pészahot ünnepel, annak boldog pészahot, a gyerekeknek csokitojást, a lányoknak hétfőre sok locsolót, csodálatos tavaszünnepet és ehhez szép tavaszi napsütést!
:O)))

2014. április 17., csütörtök

MI A TEENDŐ

„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba”, mondá Epheszoszi Hérakleitosz, gondolom azért, mert nem találkozott magyarokkal.
Merthogy ami igaz a világ minden táján, az Isten kalapjának eme bokrétáján messze nem igaz – magyarember nemhogy kétszer, de ötvenkétszer is képes belelépni ugyanabba a folyóba.
Ha baloldali, akkor ötvenháromszor.
Magyaremberhez képest a kiselefánt, mely köztudomásúlag nehezen tanul, ám könnyen felejt, egy memóriabajnok zseni.


Magyarember a történelem csodája, merthogy az is csoda, hogy remek döntései ellenére egyáltalán még létezik, hiszen amikor legutóbb is a kezébe nyomták a libacombot, akkor ahelyett, hogy enni kezdte volna, inkább a másik magyar fejét kezdte el püfölni vele.
Egészen addig,  mígcsak elő nem került a magyar történelem legócskább versenyzője – no, akkor arra rábízta a spejzkulcsot, a feleségét meg a lánya szüzességét és elégedetten hálálkodott az időnként az asztal alá vetett csontok láttán…


Most sem képes arra, hogy higgadtan és tárgyilagosan végigelemezze a helyzetét, aztán megkeresse, hogy kedvenc politikusom bon-motja szerint mit qrtunk el, nem kicsit, nagyon, ehelyett kapkodva próbál felettébb okos dolgokat mondani, miközben tulajdonképpen okos gondolata roppant kevés van, helyette van egy kottája, melyet Orbán nyomott a kezébe.
Talán Gyurcsány volt a kivétel, aki a vereség pillanatában felhívta a figyelmet arra, hogy a demokratikus oldal képviselőinek vigyázniuk kellene egymásra, mert először most ősszel, aztán meg később is folyamatosan szükségünk lesz egymásra.


Persze ez nem egy rokonszenves gondolat, magyar ember szívesebben töri a fejét az együttműködés gondolatának cizellálása helyett azon, hogy hogyan tudná elharapni a másik szerencsétlen torkát, meggyakni a feleségét, futtatni a lányát, és lehetőleg éhendögleszteni – aki már adna egy almát az éhezőnek, az már humanista baloldalinak számít, de azért a munka nélkül osztogatott segélyt ő is  elítéli.
Jobb lenne persze, ha a segély nélkül osztogatott munkalehetőségért lelkesedne, de azzal nem foglalkozik, mert az ősi magyar álláspont szerint aki akar, az dolgoz, a többi meg csak élősködik.
Nem mennék bele ennek boncolgatásába, helyette pár szót arról, hogy a legújabb elméletek szerint az lenne a helyes, ha a most vereséget szenvedett politikai blokk valamennyi, külön–külön is elrémisztő állapotban levő tagszervezete a következő négy évben önállóan politizálna, majd a 2018-as választások előtt újra összeállna – járt utat ne hagyd el a járatlanért ugye.


Az ostobaság legbiztosabb jele, ha mindent ugyanúgy csinálsz, mint előzőleg és más eredményt vársz.
Ez láthatólag nem zavar itt senkit, végre mindenki elégedetten kapirgálhat a saját kis szemétdombocskáján, időnként világpolitikai tényezőként elégedetten kukorékolgat, jóllehet saját szemétdombja, melyre oly büszke a negatív tartományban inkább horpad, mint púposodik…
Szóval mutassuk meg magunkat külön-külön, kétségtelen, hogy így lehet a legegyszerűbben felszámolni a baloldalt.


Teljesen értelmes emberek zakkannak meg, hirdetnek forradalmat forradalmi helyzet nélkül, mások a vert hadak versenyét hirdetik, melyben a kerekesszékes és a járókeretes egymással versenyez abban, hogy 2018-ban ki legyen majd a kihívója a százméteres síkfutás világbajnokának – mintha a féllábúnak kinőne a lába, ha egyedül ugrál.
Még kedvenc bloggerem is olyanokat képes leírni, hogy nem azért lett az ember a világ ura, mert együtt indult a választásokon a mamuttal, hanem azért, mert levadászta és megette - értve ezen az MSZP és a többi párt viszonyát, jóllehet a mamut itt nem az MSZP, hanem a Fidesz. és az ember éppen hogy fejlett kooperációs képességének köszönhette, hogy a táplálkozási lánc csúcsára tudott keveredni.
Egyéniben a kardfogú tigris azért jobb volt nála.

Összefogva a többi emberrel a közösség, a horda ellenfelévé válhatott olyan állatoknak, melyeknek külön-külön egyetlen ember sem lett volna ellenfele.

Mire számíthat egy kis párt a következő években?
Megszólalási lehetősége nem lesz, a falvakba nem jut el, ugyanazon a négy négyzetkilométeren belül ugyanaz a hat ember fog egymásnak bölcseket mondani, meg keveseket érdeklő kérdésekről vitatkozni, mint ezidáig is.
A soron következő éveket szervezetépítésre kellene használni, meg kellene találni az embereinket minden településen, meg kell találni a módját a média nélküli médiamunkának, ki kell mozdulni Pestről.
El kell érni a fiatalokat, a nőket, a nyugdíjasokat, a betegeket, és mindegyiknek kell valami féle megoldást találni a gondjaira, méghozzá úgy, hogy a források azonnali bővülésével nem szabad számolni.


Kell alapítani egy választási tömegpártot, mely értelmes dolgokat kínál fel az embereknek, konkrét és vonzó megoldásokat a gondjaikra, de nem az utolsó percben improvizálva, hanem a négy év alatt kiérlelve a gondolatokat - gazdasági, kulturális és közéleti téren egyaránt.
És kellenek új arcok, friss politikusok a leamortizáltak helyére, hogy őket hátra lehessen vonni az első vonalból, hogy ne ők kopjanak tovább.
Hogy ne álljunk ott a választások előtt már megint ostobán, és ne csak azt tudjuk hajtogatni, hogy mi demokráciát kínálunk, mert a demokrácia ugyan remek dolog, de csak ha tele van a hasad és a gyermeked is biztonságban tudod.


Aztán, majd ha elhajtottuk Orbánt, lehet brillírozni nagy eszmék mentén, de akkor se lesz sikere senkinek, aki az akkor mutatkozó problémákra nem tud érvényes választ adni.
Hogy az elkülönülés jó a párteliteknek, az nem vitás, de hogy a választóknak nem jó, az biztos.
Egyébként sincs létjogosultsága a lélegeztetőgépen tartott pártocskáknak, akik nem képviselnek senkit, mert akármit is hirdetnek, nem azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt, hogy mit csinálnak.


Nem véletlen csinált Orbán egy rakás kamupártot, azért tette, hogy szétaprózza ellenzékének szavazatait - hát legalább költsön rá.
Ne tegyük meg neki azt a szívességet, hogy magunkat öljük meg!
Most még nincs késő ezen elbeszélgetni, csendben, egymás közt, de egy év múlva már döntésre kell jutni.


A vágyakkal és az álmokkal pedig le kell számolni, mert ábrándozással nem megyünk semmire.
Kegyetlenül szembe kell néznünk önmagunkkal és a konkrét helyzet konkrét elemzése után dönteni kell, mi a teendő.
Orbán valószínűleg olvas Lenint, lehet, nem ártana a demokratikus oldalnak is olvasni tőle ezt – azt, mert az nem biztos, hogy a bolsevik elvek rokonszenvesek mindenkinek, de hogy a pártszervezésben zseni volt, az biztos.


A politika nem boksz, nem kétszemélyes küzdelem Orbán és majdani kihívója között, hanem csapatjáték, verejtékes gürizés, mindennapi aprómunka, ezer és ezer Várszegi Szilárd és hello, Török Mónika és Bősz Anett és a többi sokszáz, sokezer neves és névtelen, de elkötelezett ember munkája azért, hogy a végén egy élhető világot teremtsünk együtt, annak a vezetésével, aki alkalmas rá.
Együtt.
Egymásért, saját magunkért, a gyerekeinkért.

:O)))

2014. április 16., szerda

FORTUNA GYORS SZEKERÉN

Te nem vagy szekeres, mondja az operettsláger, melyet akár rá is vonatkoztathatunk.
Ő az MSZP-ben volt Szekeres, a párt egyik emblematikus figurája.
Szekeres Imre lemondott a jászsági MSZP-elnökségről.
A volt honvédelmi miniszter szerint elvesztegettek négy évet, és ezért Mesterházy Attila a felelős.
„Benyújtottam lemondásom az MSZP jászsági szervezetének vezetéséről. 

Nemcsak azért, mert így illik, hanem azért is, mert felelős vagyok az eredménytelenségért” – írja facebook oldalán, majd kedveskedik kicsit pártelnökének is.
„Szekeres szerint egyértelmű, hogy a 800 000 hiányzó szavazat nem magyarázható azzal, hogy „lejtett a pálya", és azzal sem, hogy minden eszköz a kezükben volt az internet kivételével.
Azt írja, az MSZP ott tart, ahol négy éve.
A volt honvédelmi miniszter szerint hiányzott a működőképes központi kampányszervezet és politikai súllyal rendelkező megszólalók sem voltak.

„Tanúja voltunk a szervezetlenségnek, zűrzavarnak, a válaszok hiányának.
Legalább egy megjegyezhető neve lett volna a választási szövetségnek, s persze az is, hogy ne januárban jöjjön létre.”
Az is hiányzott, hogy kormányképesnek tartsák őket, lennie kellett volna olyan politikai üzenetnek, "ami válasz az emberek mindennapi gondjaira, hogy higgyenek abban, ha mi kormányzunk, jobb lesz nekik” – írja.
Szerinte a vereség leginkább azon múlott, hogy négy évet elvesztegettek. 
„Mesterházy Attila volt az elnök végig, övé a felelősség. 
Enyém is persze – írta - mert nem tiltakoztam, sőt, szeptembertől visszavonultam a Jászságba, mert láttam, használni nem engednek, ártani nem akartam.”

Egyike az utolsó nagy bölényeknek, ezzel a facebook-bejegyzésével szerintem végleg becsapta maga után az ajtót a Szocialista Pártban.
A sors kegyetlen fintora, hogy ez akkor történt, amikor politikai pályafutása során – talán először - nem taktikázott, nem nagyon mérlegelt, hanem egyértelműen állást foglalt.
Nem hinném, hogy népszerűsége az egekbe fog szökni - sem a fiatalabb, sem az idősebb generáció nem szereti, ha tükröt tartanak elé, márpedig ez most tükör a javából, és még csak azt sem lehet elmondani, hogy aki tartja, az nem ismeri a közeget, csak beszél össze-vissza.
Szekeres a szocialisták egyik meghatározó személyisége volt, a párt megalakulásától-átalakulásától, a rendszerváltástól kezdve fontos beosztásokat töltött be.

Vegyészmérnöki végzettséggel és egyetemi doktori címmel került a pártapparátusba, nem képzettsége okán, inkább mentalitásával kilógott az apparatcsikok egyformára fazonírozott sorából.
Ő volt talán Berecz János után a második kommunista politikus, aki lehúzta magáról a VOR – öltönyt és nem öltött helyette kenetes pofát, ehhez persze hozzájárult az is, hogy nyolc éven át dolgozott a KISZ-ben, melyben azért illett lépést tartani a világgal.
Hát ő lépést is tartott, és nem lehet felróni neki az előrelátás hiányát.
Reformkörös volt, tudatosan készült a hivatásos politikusi karrierre és ezért mindent meg is tett.
Képezte magát, a feje búbjára hajat ültettetett, iparkodott mindenféle általa vélelmezett politikai követelményeknek eleget tenni - igazi karrier-politikus volt, és kéretik ezt nem pejoratív megjegyzésnek venni.

Mindemellett soha nem lett igazán sikeres, pedig mindent megtett a vágyott pártelnöki címért, de valahogy nem jött össze neki sohasem.
Pedig sem ügyetlen, sem buta, sem felkészületlen nem volt, látványos botránya sem nagyon akadt, leszámítva valami hotel-ügyletet, melynek során üzleti partnerével vitába keveredett.
Nem volt jelentős dolog, de egy vezető pártpolitikusnak nem lehet ilyenbe keveredni, akár igaza van, akár nincs.
Egy emlékezetes „ügye” volt: Kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredesi rendfokozatának visszaadását nem akadályozta meg – ami azt illeti, kérdéses, hogy törvényesen módja lett volna-e erre egyáltalán.
A rehabilitált hadfi a Ludovika Akadémia parancsnoka volt, 1944-ben tűzparancsot adott a szovjetek elől visszavonuló magyar katonákra, majd Szálasit is kiszolgálta.
Ő volt a hadbíróság elnöke Bajcsy-Zsilinszky és társai halálos ítéletének meghozatalakor.
Mindenesetre rehabilitálásának ódiumát Szekeres nyakába varrták, jóllehet a szabályok szerint tette a dolgát, de ma már ezzel senki sem törődik – rehabilitálta a nyilas tábornokot, oszt jónapot!

Nagyon szépen levezényelte a Honvédség átalakítását tömeghadseregről hivatásos hadseregre, felkészíttette a nemzetközi feladatok végrehajtására, Hendének már csak a kardlengetés és egyéb bohóckodások bevezetése maradt, igaz, az is meghaladta a képességeit…
Szekeres is elmegy hát – személyében a rendszerváltó generáció egy emblematikus figurája távozik a politika élvonalából.
Kevesen szerették, sokak nem, sokan kétségbe vonták korrektségét is.
Akaratán kívül mára már tehertétele lett pártjának, ezzel együtt a szakértelme hiányozni fog.
Meg a kamarillapolitikában szerzett tapasztalatai is, mert az nem valószínű, hogy a belharcoknak vége lenne, a vesztett csaták után nem szokott azonnal elindulni a felvirágzás.
Kívánjuk neki boldog nyugdíjaséveket.

:O)))

2014. április 14., hétfő

SZILÁRD HITTEL

Múlt héten abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem egy találkozón, melyet egy nagy hagyományokkal rendelkező facebook-csoport, a Baloldali Értékvédők Klubja szervezett.
Nem első alkalommal voltam náluk, nagy tisztelője vagyok a csoport alapítójának, aki ugyan mára már belefáradt kissé örökké szétszaladó nyájának egybeterelésébe – Krisztusnak sem lehetett könnyű dolga, Mózesről meg már szó se essen – és lemondott a vezetésről.
Ezen mindenki csak mosolyog és bólogat, - persze Szilárd, mondjál csak le, úgysem tudod megállni – és igazuk van, Szilárd a háttérben izgul, buzdít és szervezkedik, a természete egy pitbull és egy sokat tapasztalt vén öszvér természetének keveréke, ha ő valakit meghív, akkor az meg van hívva.


A mostani találkozó koncepciója az volt, hogy beszéljük ki a választások tapasztalatait, értékeljük az eredményt, ha nyerünk – és ezt mindenki szinte biztosra vette – akkor ünnepeljünk, ha veszítünk, hát nyalogassuk együtt a sebeinket.

Mégiscsak jobban járunk, mint a jobboldaliak, akik nem csak választások alkalmából, hanem két választás között folyamatosan nyalogathatnak, a tetejébe nincs is ehhez alternatív célpontjuk, egy a tábor, egy a zászló, egy a segg, de az legalább nagy.


A társaság tagsága Gyurcsány híve, arra nem nagyon kell számítani, hogy a langaléta pártvezér ebben a körben vad támadásoknak lenne kitéve, sőt, van egy kis tömjénfüst és mirha is a levegőben, de utóbbi kimondottan hasznos, hiszen késlelteti az öregedést, mely tulajdonság jelen esetben azért kissé megkésettnek tűnik…


Késtem, és mire odaértem, a résztvevők már éppen túlestek a vendég megfélemlítésének szép helyi szertartásán.

Szegény jó Bősz Anett megtörten üldögélt, mert mint bűnbakra (bűnjerkére) rátolták Fodor Gábor összes vélt és valós bűnét, az ellenállás legkisebb jelére támadásba vetette magát az aggbakfis-kommandó – esélye sem volt.


Azért a végén csak megvitattuk a liberalizmus időszerű kérdéseit, elemezgettük kicsit a Liberális Párt taglétszámát, célkitűzéseit, így aztán nem kellett beszélnünk fájó sebeinkről, a kudarcról, mely mély nyomokat hagyott lelkünkben.

Persze nem hiányoztunk mi a kórusból, beszélnek róla mások, megállás nélkül.


Sajnos a baloldali választó – de a politikus sem képes arra, hogy kudarcai elemzése során elsősorban a saját hibáit vizsgálja, jó magyar szokás szerint.

Természetesen keresnek saját hibánkon kívüli okokat – elcsalt választás, médiafölény, miegyéb – mert azzal szembenézni, hogy ellenfelünkre százezrekkel többen szavaztak, mint ránk, meglehetősen kínos.
Azt se nagyon feszegette senki, hogy ha mienk lett volna a médiafölény, akkor meg tudtuk volna-e tölteni tartalommal, vagy írhattunk volna szép harcos esszéket Tünci vörös melltartójáról, fekete csipkével?
De azt azért erősen érezte mindenki, aki egy sort is leírt, hogy ez magyarázatnak azért kevés, mint libamellnek a mammográfia, hát kerestek belső okot is, és aki keres, az talál is, ha szorgalmas.


Nem is kellett csalódnunk, ismét előbújt az illegalitásból értelmiségünk színe-java és meghozta a döntést: a vereség oka az összefogás volt.

Merthogy ha nem fogunk össze ezzel, akkor sokkal többet hozunk, ha nem fogunk össze a többetvisszel, akkor nincs kétharmad, és így tovább, rengeteg sületlen duma, a hülyeség parttalan áradása.
Egyik sem mondja azt, hogy kapjatok már a fejetekhez idióták, itt fél év múlva önkormányzati választások lesznek, ha nem akarjátok végképp nullára játszani magatokat, akkor az együttműködést és az egymással szembeni bizalmat fenn kell tartani.
Nem lesz könnyű azzal együttműködni, akinek az anyjáról a minap azt hirdettük, hogy hernyótalpas, a lányáról, hogy a kocsisoron SIHI a neve, ő maga pedig lelopta a Szent Jobbról a jegygyűrűt.


Csak mennek előre, mint a tank és ütnek-vágnak, mint a bolondóra, felhasználva minden létező fórumot, és még az sem zavarja őket, hogy a jobboldal a hasát fogja a röhögéstől – igaza is van.

Jószerivel csak Szilárd tart ki töretlenül, de hát ő nem politikus, nem is nagyon fér bele a politikusok belterjes világába, hiszen ő csak egy elkötelezett ember, akinek több az élettapasztalata és a természetes bölcsessége, mint bármelyik aktuálisan divatos politikai szélkakasnak.
Ő tudja, hogy a politika is olyan, mint az ulti, van olyan, hogy rossz a lapjárás, a piros ász mindig másnál van, de azt is tudja, hogy ez nem tart a végtelenségig, egyszer minden lapjárás megfordul.


A baj az, hogy a baloldal hagyta, hogy az olyan fogalmak, mint barátság, szolidaritás, empátia, együttérzés kikopjanak a társadalmi szótárból, hogy hagyott felnövekedni egy-két nemzedéket, akiknek semmit nem mond a „demokrácia” kifejezés.
Hagyta a népet olyanná nevelni, mint a malacokat, akik a vályú előtt egymást tiporva tülekednek, verekednek a falatnyi moslékért.
Most meg csodálkoznak, ha senki nem háborodik fel azon, hogy a politikai osztály ugyanazt csinálja nagyban, amit ők kicsiben.


Jól kell járni – mindenáron!

Ez a vezérelv, erre szocializálódnak a fiatalok, akik egyébként majd egy unalmas pillanatukban miszlikbe szaggatják azokat, akik ma még – jobb és baloldalon egyaránt - azt hiszik, hogy nem fogja őket a golyó.
Ez az ország egyébként sem arról híres, hogy Guiness-rekordot akar dönteni tortasütésben, itt az egyre kisebb torta fölött torzsalkodik mindenki.
Mire rájönnek, hogy rosszat tesznek, talán már nem is lesz torta.
Bár tévednék…

:O)))