TUSNÁDFÜRDŐI ÁLMOK

A Tusnádfürdőn összetákolt pódiumnak, melyre évente egyszer - az úgynevezett Úrfelmutatáskor - felmászik a Vezér, négy lába van.
Ebben különbözik a Vezértől, akinek csak kettő, de legalább mindkettő aranyból, habár ellenfelei szerint csak szépen kiszidolozott rézből vannak azok, imígyen hasznosítva az ősi tradíciókat.
A piedesztál négy pillére, melyre a szeretett Vezér és Kancellár évente szent buzgalommal felmászik a neonacionalizmus/sovinizmus, a revansizmus, a Kárpát-medence magyar szupremáciájának álma és a vélelmezett magyar kultúrfölény.
Csupa-csupa Horthy korabeli idea, icipicit a korhoz igazítva, de lényegét tekintve ugyanaz, melyet Klebelsberg Kunó hirdetett anno, a múlt század első harmadában.
Hát így vagyunk ma, miközben a világ forrong, egy új népvándorlás, meg a mesterséges intelligencia áll a kapunk előtt, mi meg elvesztettük a világ megértésének fonalát száz évvel ezelőtt.

Igaz, a mai nacionalizmus csak megszokásból emlegeti a kommunistákat, mint ellenfelet, helyette a globalizáció a fő ellenség, meg a brüsszeli bürokraták, a migránsok és a mások, legyenek azok bárkik, akik nem mi vagyunk.
Habár ez a "mi" is állandóan változik, hol mi fiatalok, hol mi polgárok, hol meg mi, hazafiak vagyunk, mikor éppen nagyon magyarok (mint tudjuk, három magyar = egy sváb, egy zsidó meg egy cigány...) vagyunk.
A szűkebb Kárpát - medencét se  vagyunk képesek megtölteni, 2050-ben - holnapután - nyolc és félmillióan leszünk, tíz aktív dolgozóra öt nyugdíjas fog jutni, ennek összes gazdasági-társadalmi következményével együtt.
És azt se lehet ma pontosan prognosztizálni, hogy a munkaképes korú lakosságból hány embernek lesz munkája.
Ma azt jövendölik, hogy a munkahelyek negyedét automatizálja a mesterséges intelligencia, aztán ugye itt a klíma változás is, a fene tudja, elég lesz-e a problémák megoldásához a csodálatos feeling, mely szerint mi magyarok vagyunk.


De egyelőre úgy tűnik, hogy a pökhendi beképzeltség és kivagyiság legyűri a józan észt, Nagyurunk előszeretettel provokálja azokat az országokat, melyek párszázezer magyaar túszt mondhatnak állampolgáruknak, hadd örüljön a magyar, hogy milyen bátrak vagyunk!
Mígnem egyszer csak meg nem jelennek mondjuk a Zsil-völgyi bányászok, elbeszélgetni székely véreink beilleszkedési nehézségeiről.
Nopersze az is valami, hogy Románia húsz miniszterelnököt fogyasztott el az alatt az időszak alatt, míg mi ezt az egyet amortizáljuk - vajh melyik ország demokratikusabb?.
Egyébként sikeresen amortizáljuk, hiszen már úgy néz ki, mint Shrek, csak nagyobb a hasa és kevésbé rokonszenves.
Ő bizonyára érdekes kísérletnek tartja, hogy tesztelje - még mit engedhet meg magának egy másik állam területén.
Ez dicséretes a tudomány szempontjából, de könnyen úgy járhat, mint az álruhás brahmaputrai maharadzsa, aki mire kiderült mekkora nagyúr is ő, kapott már száztizenkét pofont... 
Ami azt illeti, a móc kecskepásztorok béketűrő népség, de láttunk mi már puliszkát robbanni.
Én még fel se igen rónám nekik, hiszen ha a lakásodba  meghívás nélkül beballag évente egyszer a szomszéd Józsi, felugrik at ebédlőasztalodra,  letolja a gatyáját, majd odacsinál a damasztabroszra, te is elkezdenél idegeskedni - talán.

Idén sem történt más, Vezérünk  már megint Tusványoson tartott igehirdetést, mely alkalmat nem felejtett el most sem felhasználni a román politikusok hergelésére.
A beszéd tartalmilag nem okozott nagy csalódást.
A külpolitikai helyzet értékelésénél most is szégyelltem, hogy egy táborba kerültem vele.
Nagyobb baj az, hogy viselkedése ékes példája annak, hogy hogyan lehet jó premisszákból rossz konklúzióra jutni.
De még jobban szégyellem azt, hogy az ellenzék képtelen elvi álláspontot kialakítani, hogy elvtelenül nyalja Biden kaszvadt fenekét, hogy okos emberek úgy csinálnak, mintha a helyzet elszigetelt jelenség, kizárólag  Putyin megbomlott elméjének terméke lenne, nem pedig az angolszász imperializmus gátlástalan és agresszív nyomulásának egyenes következménye.
Az országok szuverenitásának bajnoka szemétkedett egy sort román kollegáival, visszaélt azzal, hogy Románia és az Unió nem kíván precedenst teremteni azzal, hogy kitilt egy kormányfőt a területéről, sőt - mintha éppen erre játszana.
Elfelejti, hogy ő ott akkor is vendég, ha a ház egy része száz évvel ezelőtt  az ő családjáé volt, csak elkártyázták.
Elfelejti, hogy ravaszkodó pofátlanságba csomagolt revansista megnyilatkozásait árgus szemekkel figyeli a hajdani kisantant valamennyi állama - és Ukrajna is.
Nagy baj lehet ebből, még akkor is, ha éppen most épül-szépül ütőképes hadseregünk, mely attól lesz ütőképes, hogy az élére már megtaláltuk a megfelelőnek tűnő kutyaütőt...

A normális ember néha elszégyelli magát a stíluson, a tartalmon, meg a nacionalizmus állami szintre emelésén abban az Unióban, melynek mi is tagjai vagyunk. és amelyik csak és kizárólag akkor maradhat fenn, ha egységes lesz.
Tusványos annak a politikának a jelképe, mely úgy akarja előkészíteni a hajdani Magyar Királyság elcsatolt területeinek visszaszerzését, hogy államot akar gründolni egy másik államban.
Nem fog menni, ellenben a rendezvényt be fogják tiltani - én már régen betiltottam volna a románok helyében - és a helyzet fokozásának rettenetes következményei lehetnek az egész határon túli magyarságra nézve. 
Magyar migránsok is megjelenhetnek errefelé, hiszen azt se gondolta volna senki, hogy nyolcmillió ukrán migráns terheli majd az Uniót, miért ne lehetne úgy egymillió magyar menekült is - mondjuk Erdélyből?
És ha ez a beteg szociopata azt hiszi, hogy valamelyik nagyhatalom kiáll majd a magyarokért, akkor erősen téved, ugyanis a kiállások is a politikáról szólnak a politika meg az érdekekről, mi meg nem sokat érünk a nemzetközi cserepiacon.
Katonailag meg egyenesen nem érünk semmit, és vehetünk ugyan még tizenkét tankot, ezen semmi nem fog változtatni.
Gazdaságilag nullák vagyunk, maximum összeszerelő üzemnek vagyunk jók, a szakember-gárdánk kiöregedett, a fiatalokat pedig a jelenlegi helyzetre készítik fel - már amelyik itthon marad, ugye.


Szóval, a mi Ártányunknak ideje lenne menni, ennek külpolitikai feltételei már adottak, már csak  belpolitikailag kellene kivenni a kezéből a kezdeményezést, de ez látszik a keményebb diónak. 
Az ország ugyanis tele van Orbán Viktorokkal.
Azért csak fel kellene már törni végre ezt a diót!

:O)))

 

POLGÁRMESTERSIRATÓ

Néha azért még engem is meg lehet lepni.

Kedves ismerősöm, aki a magyar liberalizmusnak nevezett ideológiai zűrzavar egyik szülőanyja, minap, mikor a Főpolgármesterről esett szó, úgy tűnt nem igazán érti, hogy mi bajom van nekem ezzel a derék emberrel.
Én meg már azt hittem, hogy a nyakigláb dalia egyszer és mindenkorra elásta magát az előválasztáson tanúsított jellemtelen árulásával, meg a pénzügyi mutyikkal, melyeknek nyilvánvaló résztvevője volt.
Erre tessék, kiderül, hogy a magyar ellenzék egy része továbbra is alkalmasnak találja arra, hogy egy ellenzéki összefogás közös jelöltje legyen a sorra kerülő önkormányzati választásokon.
Érdekes képet fest ez a magyar ellenzék mentális állapotáról, a demokráciához való viszonyáról.
Elfogadja-e közös jelöltnek a DK azt az embert, aki azért lépett vissza egy zűrzavaros ügynök javára, hogy nehogy a DK jelöltje nyerje az előválasztást - ez itt a kérdés.


És van pofájuk fel is tenni, mire is a DK elnöke szűz leánykákat megszégyenítő módon, lesütött szemmel, irulva-pirulva kerülgeti a kérdést, melyhez hasonlót talán a falu elhasznált durvája tehetne fel Jancsinak, ha nem rettegne az azonnali felképeléstől: Szép mozdonyszőke hercigem, megdugsz-é, ha alábbhagy a folyásom, melynek segedelmével szépenfejlett kankóddal ajándékoztalak meg minapjában?
Te demokrata vagy, a demokrata pedig esélyt ad, hiszen az Úr akár csodát is tehet és legközelebb megúszod a trippert.
Majd szifiliszt adok neked!
Kéred?
Nem is értem, ami azt illeti, - a történtek ismeretében az adekvát válasz az kellene legyen, hogy akkor lesz ebből a jellemtelen, sunyi trógerből közös jelölt, amikor majd  a DK elnökét Orbán Viktornak hívják.
Addig viszont keressen az ellenzék más jelöltet, aki érti, mi is az a demokrácia, mi az adott szó, mit jelent megállapodni politikai partnerekkel - olyat, akit nem lehet megvenni kilóra, mint a kacsát.


Ha legalább tehetséges lenne - de nem az.
Tipikus példája annak, mikor valaki alkalmatlan a nyakába akasztott feladatra, mert a lényeglátása nulla, az általa kitűzött célok egy igencsak szűk réteg kivételével senkinek sem kedveznek.
Periférikus csoportok lelkes támogatását tekinti a demokrácia csúcsának, miközben a lényegi változtatások érdekében semmit sem tesz.
Itt van mindjárt a kerékpárosok helyzete.
A főváros lakosságának elenyésző részét - talán százalékban ki sem fejezhető részét teszi ki azok száma, akik mindennapi közlekedésüket kerékpárral oldják meg.
Ők zömében rövid távot tesznek meg, jó időben, esőmentes napokon, a későtavaszi - koraőszi időszakban, ezt a távot tömegközlekedéssel is le tudják győzni az év kétharmadában, minden megrázkódtatás nélkül.
Van még a hivatásos használó is, aki pizza és egyéb kajafutár.
Ők nem kerékpárosok, hanem a vendéglátóipar alkalmazottai, a jelenlegi állapotok szerint egy kerékpárosra három jut belőlük. 
Az ember vagy sír az emberi hülyeség láttán, vagy halálra röhögi magát, mikor erre az egész idiótaságra a környezetvédelem cimkéjét nyalják , miközben az egész város fulladozik a dugókban füstölgő járművektől.
Ahogy a szennyezett vizű folyókban is tilos a fürdés, úgy - tüdőrák-veszély okán - a kipufogógázoktól dús levegőjű útvonalokon is be kellene tiltani a kerékpározást.
Hogy az analógia hiteles és teljes legyen, a szennyezett vízű folyókba még krokodilokat is kellene telepíteni, azoknál alig veszélyesebbek a kerékpárutat keresztező járművek...


Kerékpárút a vizibicikliknek, ugribugri a Pride kapcsán, lakógyűlés a Lánchíd kapcsán - csupa-csupa pótcselekvés periférikus csoportok és álproblémák megoldásának érdekében.
Közben a Nagykörút, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, mely hajdan Budapest éke volt, ma úgy néz ki, mint a himnuszban a balsors, a  bulinegyed állandó feszültségek forrása, a hajdani jópofa Madách téri fák burjánzanak, az Üllői úti felüljáró lassan összeomlik, lehet fogadásokat kötni arra, hogy melyik omlik össze előbb, ez, vagy a főváros költségvetése.
A problémák nem megoldandó feladatok, hanem a különféle politikai és gazdaságicsoportok fegyverei egymás ellen, a néphülyítés jegyében.
Budapest máról-holnapra vergődik, ez a nyakigláb szerencsétlenség meg azon tipródik, hogy hogyan lehetne lezárni a Rakpartokat, de se alternatív észak-déli folyosó a gépkocsiknak, se ingyenes és biztonságos P+R parkoló sehol nincs.
A főváros továbbra is egy rosszul működő faluszövetség, a helyi kiskakasok kukorékolásainak békés terepe, a főváros meg olyan, mint pin@n a szőr, vagy van, vagy nincs, de ha van is, akkor is minek?
Ez persze jó Orbánnak, aki láthatólag remekül szórakozik, ahogy egyenként tépkedi ki az ellenzék reménységének végtagjait, mint oviban hajdan a legyek szárnyait, míg csak meg nem süketültek, és hiába tapsolt, már nem repültek el.
Karácsony is immáron inkább csak zümmög, és ha valaki jönne egy nagy  légycsapóval, nagy szívességet tenne az ellenzéknek - és talán még neki is.
Az a baj, hogy ma egyáltalán még vele kell foglalkozni, ahelyett, hogy egy olyan politikus kerülne előtérbe, aki tehetséges, felkészült és elkötelezett a fővárosi emberek érdekei mellett.
Akkor is, ha gyalog, akkor is, ha autóval járnak.


Ő pedig bús tekintettel felülhetne hű kerékpárja nyergébe és elkarikázhatna végre a bánatos naplementébe...


:O)))

KAZETTÁS BOMBÁK ILLÚZIÓKKAL

Hej, régi szép idők, amikor még ha kazettásról beszélt valaki, akkor nekünk a magnetofon jutott az eszünkbe, a technika korabeli vívmánya, mely kényelmesebbé tette a zenehallgatást.

Nem kellett szenvednünk az orsós magnók örökös szalagszakadásától, a leejtett orsókról letekeredő kilométernyi mágnesszalagtól, és ha a lejátszó feje véletlenül bekapta a szalagot, akkor egy ceruza segítségével pillanatok alatt ki tudtuk javítani a hibát - mehetett tovább a Rolling Stones, ínszakadásig.
A lejátszó is kisebb lett, vihettük magunkkal bárhova, túl kényes sem volt, és hát a hangminőség is elfogadható volt a korabeli mércével mérve.
Csupa pozitív dolog, erre most itt béb@szarintott a szentkuti búcsú, ha  a kazettás kifejezést halljuk, akkor egy bomba kell, hogy eszünkbe jusson.
Egy háborús húsdaráló, mely válogatás nélkül öl, katonát, civilt, neki mindegy.
Csak a halottaknak nem mindegy, de kit érdekel ez, mikor világpolitikai csetepatéról van szó?

Biden elnök, mikor testőrei kivezetgették a mosókonyhából, ahova a világ sorsát meghatározó beszéde után valamilyen rejtélyes okból betévedt a gardrobszekrényben tett rövid látogatása után, elhatározta, hogy kazettás lőszereket szállít az ukrán hadseregnek, merthogy abból van raktárkészlete, míg a normál lőszerből csak ímmel-ámmal.
És hát, mint tudjuk először a raktáron levő és szavatosságának határideje felé tartó lőszereket kell célszerűen felhasználni, értékükkel elszámolni a Kongresszus és a világ közvéleménye számára - lám, ilyen humánus az USA, milliárdokkal segíti az ukránok harcát az ő ellensége ellen - a bolondnak is megéri!
A kazettás lőszer - akár tüzérségi lőszerről, akár bomba vagy rakéta töltetéről van szó, a közvélekedés szerint embertelen, sokfelé be is tiltották, de hát az ilyesfajta tilalmakat (gyalogsági taposóaknák, speciális lőszerek, gázok, tudatmódosító vegyületek, stb...) a háborúzó felek nemigen szokták betartani.
A tetejébe a betiltásukról szóló egyezményt - bölcs előrelátással - a felek egyike se írta alá. így aztán alkalmazásuk törvényes és - mint megtudhattuk - az amerikaiak részéről még emberbarát és környezettudatos is, hiszen az amerikai kazettás lőszer  sokkal humánusabb, mint az orosz, mely nem elég, hogy válogatás nélkül öl, de még fel se robban rendesen, és oroszul szidja az ukránok durva anyját.
Aztán az elkerülhetetlenül bekövetkező győzelem után lehet majd Ihornak babrálni a a fel nem robban töltetek hatástalanításával.
Az akció reakciót szül, jönnek a termobarikus lövedékek, meg a fene tudja mi még, a harctéren vitézkedők katonának hiszik magukat, pedig csak szerencsétlen, kísérleti patkányok.
Közben Zelenszkíj szaladgál, mint pók a falon, fénykardokat, a Halálcsillagot és Orbán lováéval vetekedő vakmerőséget követel a NATO-tól, de az vonakodik, merthogy mikor Biden egyszer véletlenül ébren volt, akkor elmondta, hogy az maga lenne a harmadik világháború.
Ennek  bevezető fázisát most éppen még Európában vívják, de erősen esélyes, hogy a következő fázis alkalmából romba dőlnének Manhattan felhőkarcolói és elnyeli a tenger San Franciscot.
Kár lenne értük.

Úgy ötszáz napja tart a különleges katonai művelet, melyet mi - slendriánul - csak háborúnak szoktunk nevezni, és minden diadalmas kürtrikoltás ellenére Amerika szopóágra került.
A célját, hogy ellehetetlenítse az orosz gazdaságot és katonailag meggyengítse Oroszországot, nem sikerült elérnie, szankciók ide-oda, az orosz gazdaság él és virul.
Katonai téren Oroszország egyre erősebb, a hadiipar ontja a lőszert, a fegyvereket, az orosz hadsereg megtanulta az új technikákat, a kíberhadviselést, a drónok használatát.
Az orosz tüzérség hatékonyabb, mint valaha és a harc  zömében szerződéses katonák bevetésével folyik.
Az oroszok egyelőre beérik az annektált területek feletti uralom megszerzésével, de ez persze változhat, és nem valószínű, hogy az ukránok javára.
A rakétatechnika terén egyértelmű az orosz fölény, és egy kiélezett helyzetben az elsőcsapás mérő képesség a döntő.
Oroszország a világ egyik vezető atomhatalma és nem lenne jó kipróbálni, hogy első vagy második helyezett a tömegpusztító versenyben.
A harc egymáshoz szorította Oroszországot a kínaiakkal, és ez nem sok jóval kecsegtet az angolszászok számára.
Közben megkérdőjeleződött az amerikai dollár világuralma, a feltörekvő országok (BRICS) pedig rájöttek, hogy a világban komoly szavuk lehet.
Eközben az USA elérte, hogy Európa tőle vegye a palagázt, mely egy esetleges háborús eszkaláció esetén felettébb sebezhetővé teszi Európát, hiszen a hajón szállított gáz felettébb nagyot tud durranni...

Persze illúziók élnek, annak dacára, hogy csak Magyarország felé naponta tíz-tizenötezer ukrán hagyja el az országot.
Mi lesz, ha elfogy az ukrán katona?
Ki fog harcolni Amerikáért?
Igaz, megvan a megoldás: Zelenszkíjék bejelentették, hogy áttérnek a sorozott tömeghadseregről a szerződésesekből álló hivatásos hadseregre, - azokból kevesebb is elég.
Míg meg nem halnak.
Mi lesz Európával?
Itt áll majd egy vesztett konfliktus terhével, el kell majd számolni az értelmesebbje felé, hogy hova is szórta az Unió az adófizetők pénzét?
Nekünk meg   itt marad a nyakunkban az Ártány, aki majd veri a mellét két féltéglával, hogy lám, neki volt igaza!
Gigademokratáink pedig újabb malomkövet kapnak a nyakukba: a belpolitikai fiaskókon túl egy külpolitikai is terheli majd őket.
Minket, mert mi engedtük meg - sőt szítottuk - a ruszofóbiát, beszálltunk a gyűlölködési versenybe és a népet hülyének nyilvánítva nyilvánvaló valótlanságokkal etettük.
Vezető politikusaink szégyellhetik magukat, a vakegér hozzájuk képest sasszemű.
A helyzet egyre nehezebb lesz, az életszínvonal se nő, a gazdaság állapota se javul mostanság, nem lesz orvos, nem lesz tanár, nem lesz erőmű, nem lesz ipar, viszont bejegyzett nemzetiség lesz a szkíta.
Én meg majd rovásírással ráflexelem a járókeretem lábára, hogy még egy ilyen ostoba ország nincs a világon!

:O)))

NA, EZ ITT A GOND, NEM A ZSOLDOS

Más a valódi dráma, nem a búspofájú condottiere huszonnégyórás királysága.
A megbízója ellen forduló zsoldosvezér eltűnt a pályáról, hátrahagyva maga után egy sor konteót és még több megválaszolhatatlan kérdést,.
Mégis, a helyzet az évszázados tapasztalatok alapján úgy néz ki, hogy zsoldosvezérek jönnek-mennek, viszont randapofájú hadaik élni akarnak.
Márpedig ők nem nagyon értenek máshoz, mint a hadakozáshoz, és az árufeltöltői pozícióval kiérdemelhető bér inkább csak a magyar pedagógusnak vonzó, egy zsoldos pénzt szeretne keresni, ha már a bőrét viszi vásárra.
Így aztán a Wagner zsoldosai vissza fognak térni a frontra, kisebb kontingensük esetleg elmegy Maliba, ahol éppen igény van olyan  békefenntartókra, akik beszélik a helyi hadurak nyelvét és mondanivalójukat alá is tudják támasztani ezzel-azzal.
A front pedig húzódhat Bahmut alatt, de húzódhat Kijev-külsőn is, ez utóbbi kisorosz város még közelebb is van a fehérorosz határhoz - sáfrányos is a gondolattól Zelenszkíj kevlár bugyogója.

Az igazi gond az, hogy a világ megbolondult, olyan mozgások indultak el, mint hajdan a népvándorlás.
A folyamatok átmeneti végét tán csak évszázadok múltán fogja az emberiség megérni, ha megéri egyáltalán és valamilyen csoda folytán elkerüli az atomháborút.
Ami most tapasztalható, az csak a nyitány, melyet az ukrán szimfonikusokkal játszatnak el a világhatalmak.
A mű kissé hosszabbra sikeredett, mint szerzői tervezték, eleinte csak vonósnégyesre akarták komponálni, de mára igény támadt a teljes zenekarra, üstdobokkal, rézfúvósokkal.
Amerika mellényúlt, alábecsülte Oroszország erejét, és ezzel lehetőséget nyitott Kínának, hogy ő is írjon egy-két tételt a partitúrába.  
Ez persze cirkusszal jár a világ minden táján.
Európa, mely oly kellemesen barátságos és csendes volt felfordult, Franciaországban zavargások vannak, Koszovóban szerb szomszédaink maradék pozícióikat akarják megvédeni, Németország fegyverkezni akar, és van német politikus, aki német csapatokat akar állomásoztatni Litvániában.
Oroszország ráébredt, hogy Kubához ősi barátság fűzi. de állítólag Kína is érdeklődik a szigetország iránt, hadd örüljenek az amerikaiak.

Oda a legendás svájci semlegesség, lassan érdemesebb lesz valamelyik karibi adóparadicsomban bankolnia Nagyurunknak, mint Svájcban, de legalább nem kell hülye ürügyekkel kolbászolnia arrafelé.
A lengyelek - jó szokásuk szerint - nagyhatalommá szeretnének válni, majd pofára esnek most is.
Mi, magyarok meg zavartabban viselkedünk, mint az ominózus vasorrú bába a mágneses viharban.
A nép egyszerű gyermeke a francia események hírére boldogan migránsozgat, jóllehet a francia társadalom etnikai és vallási összetételét  leginkább gyarmatosító múltjának köszönheti, de a bimbózó magyar vallási fundamentalizmust nemigen akarja észrevenni.
Viszont nemzetiségként akarja elismertetni a szkítákat néhány félbolond - vagy tán egészen az
Magyarember vadul diktátorozza Putyint, miközben virtigli kis  diktatúrában él és kussol, pedig és az orra elől lopják el a maradék országot - dédunokái jövőjét is beleértve..
A nemek országa lettünk, ne legyen vízerőmű, ne legyen gázerőmű, szélerőmű, szénerőmű meg kiváltképp ne legyen, atom pedig aztán még véletlenül se, mert az maga a bomba.
Ne gyártsunk akkumulátort, mert az az ördögtől való és a várható jövő technológiája,
Ne gyártsunk semmit, de persze - mint ősi katonanemzet, mely vereségeiben mutatott kiemelkedőt -  fegyvert  gyárthatunk, mert azokat majd nem ártatlan asszonyok és gyerekek meggyilkolására fogják használni, a magyar aknavető rózsákat szór az ellenre, mire az megigazul és belép a NATO-ba, vagy kisnyúl.
Végre elértük, hogy a zsidók ne igyák el előlünk a drága ivóvizet, most megvédtük a kínai akkugyárossoktól is, igaz, arzénmentesítésre ( nem stadion az...) még nem futotta az elmúlt évtizedekben, így aztán elégedetten törölhetjük meg a szájunk szélét egy pohár víz után: ez a méreg, nem a ciánkáli!


A legszörnyűbb az, hogy világszinten sem állunk jobban, dél-észak ellen, kelet- nyugat ellen, a szerencsétlen átlagembert naponta ijesztgetik, veszélyes a vírus, a város, a klíma, az Etna, az etnikum, a stroncium, veszélyes minden.
Átlagember szorong, vagy beledugja a fejét a homokba, és megpróbál úgy élni a világban, mintha nem lenne holnap.
A szomorú az, hogy ez nem is olyan elképzelhetetlen...
Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan, mondja a bölcs tanács, de már ezt is elfelejtette az emberiség, mely mire eljutott odáig, hogy meg tudná oldani szinte valamennyi problémáját, addigra ki akarja irtani magát.
Talán majd a mesterséges intelligencia...
De lehet az is csóválja majd a fejét, mint Gazsi, mikor a purdé beleesett a pöcegödörbe: Megmosdassuk, vagy csináljunk újat?
Lehet, elindult már a Föld felé a Szíriuszról az űrhajó...

:O)))