2014. augusztus 31., vasárnap

SÍNEN VAGYUNK

A demokratikus oldal bedőlt, mint csiga a kanyarban és befordult az önkormányzati választások célegyenesébe, mellyel csak az a baj, hogy ugyan egyenesnek egyenes, de meredeken lefelé vezet és a célszalag egy szakadék előtt van kifeszítve.

Tulajdonképpen a kampányról kellene írnom, de a helyzet az, hogy inkább nekem írjon az, aki itt egy rendes kampánynak akármilyen jelét észleli.
Már Gyurcsányt is csak meglehetősen erőtlenül támadják, nem szólva arról, hogy erre olyan harmadosztályú levitézlettet használnak, mint Karsai József, aki természetesen éppen most világosodott meg. 
Persze ez a világosság relatív, a delikvens csak önmaga mélységes sötétségéhez képest világos, a megvilágosodott meg tulajdonképpen nem is érdekel senkit, még annyira sem, mint a Medgyessy család sirámai, Orbán Gáspár keserveivel turbózva.


Csend van.
Mindenki enerváltan néz maga elé, ha pedig a politika szót meghallja, csendesen öklendezni kezd.
Még a jobboldal is hallgat, most nem menetelnek a békák, nem marconáznak a gárdisták a cigánysoron.
Talán csak a Goj Motorosok aktívak, de nekik ez a szezon – de még ők is a szomszédba járnak randalírozni, meg tanácsokat osztogatni a cigányfegyelmezés módszertanából.


Ami helyi szinten történik, az mára érdektelenné vált a választó számára.
A kisebb falvakban adott, hogy ki a földesúr, a kisvárosokban meg megy a mutyi, kik kerüljenek be a jövedelmező testületbe, ki legyen a polgármester lojális ellenzéke, ki induljon azért, hogy szavazatot lopjon a demokratáktól, ki legyen az a polgármester-jelölt, aki úgyse nyer ugyan, de akinek majd helye lesz a testületben, vagy valamelyik bizottságban.
Kisvárosban lakom, ismerek mindenkit jóformán, csak a demokratikus pártok közös polgármester-jelöltjét nem ismerem, és ezzel nem vagyok egyedül a helybéliek között.
Gondolom, ez így is marad már a választásokig, hiszen – hacsak a jelölt meg nem támadja éjnek idején a hazafelé tartó helyi szüzeket, felemelintve pólója alját – nézd, mit kínálok én neked! - hat hét alatt kit lehet megismertetni és elfogadtatni a választókkal?
A közvélekedés az, hogy nem is érdemes mást választani, csak a hatalom által támogatott jelöltet, hiszen ha nem azt választják, akkor az adott település éhendöglik, nem lesz támogatás egy fillér sem, ellenben bezárják az iskolát és havonta egyszer döngő léptekkel masírozni fog a Gárda.


A Jobbik sem kampányol, odalett a hajdani tűz, persze okosabbak nem lettek, de valahogy elmehetett a kedvük a randalírozástól, eljuthatott az agyukig, hogy nincs már kitől mit elvenni, adni sincs már nekik miért semmit sem.
Mire rájönnek, hogy tulajdonképpen hol is kellene masírozniuk, addigra már ők is éhezni fognak, ha már nem éheznek ma is.


A demokratikus oldal kampányguruit senki és semmi nem képes kiragadni abból a hitükből, hogy az ország határa a Nagykörúton húzódik, a vidéket úgy dobták oda a jobboldalnak, mintha érdektelen és értéktelen ballaszt volna.
A kommunikáció centrumában Falus főorvos áll, de ő is csak annyiban, amennyiben saját oldalának finnyás értelmisége által is hülyének lehet nyilvánítani, mert leöntette magát egy vödör jeges vízzel, meglehetősen előkelő társaságba keveredve ezzel.
Ma hallottam vele egy interjút, nagyon jó benyomást tett rám, de ez is csak arra volt jó, hogy felingereljen, hiszen hónapokkal ezelőtt kellett volna bemutatni őt, esetleg összeereszteni Tarlóssal, az esélyei sokszorosára növekedtek volna.
A választások előtt két héttel leginkább úgy tűnik, hogy a demokratikus oldalnak nem főpolgármester-jelölt, hanem egy balek, egy feláldozható figura kellett.


Téma volt még a miskolci jelölt, aki a cigányra azt mondta, hogy cigány, de ez sem érdekelt nagyon senkit, legfeljebb egy-két liberális verdeste magát a földhöz, aztán csönd lett.
És nem vihar előtti csend, hanem apatikus, beletörődő csend, a nyomor baljós csendje, a félelem, a kenyérféltés csendje – fél évszázada nem volt itt ilyen.
Viszont a Nemzet Esze és Vátesze megmondta: oly korban élünk, mikor bármikor bármi megtörténhet.
Nem hinném, hogy erre gondolt volna, de akár még az is, hogy őt is világgákergetik, hiszen annak idején Ceausescu fejében sem fordulhatott meg még reggel sem, hogy estére már egy cseppnyi hatalma sem marad, kisvártatva meg már élete sem.


Mindenesetre a Fidesz nem kampányol – aki nem beszél, nem hibázhat, nemde?
Az ő szavazóik törzsgárdája el fog menni, le fogja adni a szavazatát, viszi őket a lendület mag az önigazolási kényszer.
Meg aztán talán helyi szinten még lehet harapni egyet ebből-abból, habár az állam lassan centralizáltabb lesz, mint Kádár korában - akkortájt egy iskolaigazgató azért eldönthette, hogy melyik tanárral szeretne együtt dolgozni, az iskolaigazgató kiválasztásába pedig volt némi beleszólása a tanári karnak és a szülőknek is.
Most éppen a kéményseprőket, mint stratégiailag fontos személyeket akarják államosítani, reszkessetek a jövőtől pedikűrösök és műkörmösök!


És mégis, el kell menni szavazni.
Ha előbb nem, de négy év múlva, mondjuk, el lehet küldeni Orbánt életfogytig tartó gyógykezelésre Döblingbe vagy Grazba, akkor is nyakunkon marad még egy évig a hűbéresi csapat az önkormányzatokban, ami nem lenne túl egészséges az országra nézvést.
Merthogy mostantól az önkormányzatokat öt évre választjuk, ha valaki elfelejtette volna…
Úgyhogy legyünk fegyelmezettek, vigyünk magunkkal még egy-két-három szavazót és próbáljunk meg demokrata többségű önkormányzatokat választani, bízva abban, hogy Orbánnal együtt a mai, magukat ellenzékinek tartó pártok selejtjét is el lehet majd takarítani.
Nem lesz egyszerű ez sem, példa erre Gyurcsány legutóbbi dolgozatának ellenzéki fogadtatása.

Persze a történelmi szükségszerűség felül fogja írni az önös kis érdekeket, de addig...

Orbán most éppen világpolitikát csinál.
A tank-üggyel elérte, hogy már sem nyugaton, sem keleten nem bízik benne senki – lassan már csak az a kérdés, hogy Szaakasvili, a volt grúz elnök kap előbb menedékjogot nálunk, vagy Orbán Azerbajdzsánban.


Türelem, a fák nem nőnek az égig…

:O)))

2014. augusztus 15., péntek

AKVÁRIUM

Azt hittem, a kisállattartás számomra legmegfelelőbb módja a díszhalak tartása.
Csendes népség, elvan a helyén, nem beszél vissza, nem ugat, nem nyervákol, nem csóválja a farkát - akvárium az igazi megoldás, gondoltam, szép lakásdekoráció is, megnyugtató nézegetni őket, emellett, ugye, a vonatkozó rendőrvicc szerint ez volt a szexuális orientáció manifesztálásának legegyszerűbb módja.


- Tudod te, mi a logika? - kérdi a rendőr a társától.
- Micsoda?
- Na majd megmagyarázom. Van neked akváriumod?
- Van...
- Ebből logikusan következik, hogy te szereted az állatokat. Így van?
- Így.
- Ebből pedig logikusan következik hogy szereted a természetet, a jó életet, tehát a nőket is. Igaz?
- Igaz.
- Na látod, ez a logika!
Másnap a felvilágosított rendőr odalép egy kollégájához.
- Mondd, Sanyi van neked akváriumod?
- Nincs.
- Na látod! Akkor te buzi vagy.



Miután akkoriban egyenruhában jártam, megrendített a gondolat, hogy esélyeim esetleg romlanak a munkahelyemen egyébként is csak elszórtan fellelhető női hölgyeknél, így haladéktalanul beszereztem egy akváriumot, meg a hozzá kötelező kellékeket is, majd helyet teremtettem a felszerelésnek a könyvespolcon.
Azt gondoltam, nem egy nagy kunszt ez az akvarisztika, hiszen a munkahelyemen rávettem a beosztottaimat, hogy dekorációs célzattal csináljanak egy akkora akváriumot, hogy én is beleférjek, a fiúk között meg mindig akadt egy-két érdeklődő, aki tisztította az üveget, meg a hosszú, magányos éjszakákon beszélgetett a halakkal – egyszerűnek tűnt a dolog.


A szakirodalom tanulmányozása után az akváriumot feltöltöttem vízzel (sóderra Pravda, arra a víz…) majd beszereztem a halakat.
Vettem szép guppikat, mollikat, neonhalakat, meg a fene tudja miket, és amikor a beszerzéssel végeztem, vettem egy díszsügért is, mondván, legyen abban az akváriumban parancsnok is.
A szépen kivilágított akvárium jól mutatott a könyvespolcon, a halak is – azt hittem  – vidáman úszkáltak, habár ma már gyanítom, hogy hozzávetőleg úgy érezhették magukat, mint amikor egy osztálynyi kisiskolást összezárnak egy örökké éhes oroszlánnal.


Mert a sügér elkezdte enni a társaságát, kezdve a szaporulattal és folytatva a kismama-halakkal.
A létszám egyre inkább fogyatkozott, én meg megutáltam a halakat, kezdve a maguk mögött saját szarukat húzó békésebb dögöktől a vérszomjas sügérig - mindet.
Amikorra már csak a sügér maradt az akváriumban, gondoltam lesz, ami lesz és elajándékoztam az egész hóbelevancot.


Aztán eltelt néhány évtized, az emlékek kissé megkoptak, és amikor valaki felkínált egy akváriumot, gondoltam, hajdan biztosan nem voltam még eléggé érett az akvarisztikához, ezért örömmel kezdtem újra az attrakciót.
A halak beszerzésénél megtetszett egy sziámi harcos hal is, azt is megvettem, mert volt otthon egy gömb alakú nagy virágváza, gondoltam, jól fogja érezni magát benne.
Hogy miként érezte magát, azt végülis nem tudom, de ahogy büszkén bemutattam, azonnal ki is kaptam a menyemtől, aki szerint gömb alakú akváriumban tartani a harcimarcit állatkínzás, merthogy mindig csak körbe-körbe úszhat, emellett a gömb torzítja a látását.
Úgyhogy onnantól kezdve egy merő lelkiismeretfurdalás volt az életem, egészen addig, míg el nem olvastam valahol, hogy a halacska memóriája öt másodpercre terjed ki visszafelé, ekkor azért megnyugodtam, ő legalább elhiszi, hogy akik körülveszik, azok mind új lények.


A harcos hal a Gyula nevet kapta, úgy amúgy békés hal volt, ott lebegtette az uszonyait a vízben, látszólag elégedetten.
Viszont az akváriummal már megint nem volt szerencsém, az egyik guppi ugyanis centrális erőteret kívánt létrehozni benne, és üldözte a többi halat.
Mikor már nagyon idegesített, akkor egy délutánra áthelyeztem Gyulához, kvázi átnevelőtáborba küldtem, Gyula tovább lebegtette az uszonyait, de az agresszív guppi lélekszakadva menekült és bujkált a műhínár-rengetegben (a harcoshal feljön a víz tetejére és levegőt vesz állítólag, meg buborékokat fúj.)
Nem használt az átnevelés, visszahelyezése után is üldözte a többieket, és amikor az egyik elkezdett hátúszó lenni, megelégeltem a dolgot – elajándékoztam az egész cuccot, halastól, Gyulástól, lélegeztetőgépestől - mindenestől.


Másodszor is kiábrándultam az akvarisztikából, és aki nekem azt mondja, hogy az akvaristák nem titkos szadisták, arról tudom, hogy hazudós.
Ami a többi állatot illeti, a liba – mellesleg remek házőrző volt - nagggyon durván összeszarta minden nap a teraszt, a kecske a nyitva hagyott teraszajtón belopakodva felugrott az asztalra és kiette a vázából a virágot, majd a vizet ráborította az asztalra – háromszor is megcsinálta, mire fény derült rá, hogy ő a tettes.
Még I.Bumbival, a berni pásztorral jártunk viszonylag a legjobban, ő csak leharapdálta játékból a tulipánok fejét, de ezt is csak egy szezonban, a következőben már elfordult a vegetáriánus étrendtől.


Szóval, azt mondják a bölcsek, hogy akinek nincs baja, az csinál magának, - ha van köztetek ilyen, és nem tudja a módját, hát tartson valami házikedvencet.
A lányom itt hagyta megőrzésre a teknősbékáját, annak is az első dolga volt, mikor letettem az asztalra, hogy rácsinált a terítőre, pedig annak aztán igazán megbízható külleme és bamba pofája van, de ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, a teki sem fenékig tejfel!


Ez a poszt nem jött volna létre csakafidesz? kedves kommentelőm iránymutatása nélkül – ez úton köszönöm meg a témajavaslatot, hálából a következő akváriumomba beszerzendő piranhák közül a kaninak a Viktor, míg a tojónak a Gabika nevet fogom adományozni…
Vagy ez már politizálás lenne?
:O)))

2014. augusztus 12., kedd

SICC !!!

Még mielőtt valaki felhánytorgatná, szabadságon vagyok, és csak politikáról nem írhatok, másról – például a macskákról és kutyákról – lehet írnom, nem igaz?
Szóval az egész azzal kezdődött, hogy megellett a szomszédasszony macskája, vagy a fene tudja, kinek a macskája, merthogy nyaralóövezetben élek, ahol a macskáknak csak júniustól szeptember végéig van gazdájuk, utána foghatnak egeret maguknak, ha nincs mit enni, és ha van egér éppen.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nekem semmi bajom nincs a macskákkal, bár a klasszikus felosztás szerint kutyásnak számítok, jelenleg éppen kutya nélkül, és a jelek szerint a macskáknak sincs bajuk velem.

Ma reggel viszont történt valami, ami felborította a békés egymásmellettélést.
A négy jópofa kiscica ugyanis éppen most veszi birtokba a világot, ennek keretében reggelre ideszartak a teraszra, fene a jódolgukat.
Ami azt illeti, én a kutyaszart sem szeretem kerülgetni, ellentétben a lakásban tartott kutyák gazdáival, akik leterítenek egy kutyapelenkát és szilárdan hisznek abban, hogy ezzel eleget tettek a higiénia összes követelményeinek – ilyen tekintetben világnézetileg teljességgel semleges vagyok.
Sajnos a házmesteri feladatokat nekem kell ellátnom, így aztán a reggel sűrű káromkodásokkal kezdődött, miközben eltöprengtem, mi lesz velem, ha az anyamacskával együtt öt cica, plusz a következő szaporulat ideszokik, hiszen a macska e tekintetben rettenetesen konzekvens tud lenni.
Tudom, vannak népi gyógymódok a probléma megoldására, úgymint falhozcsapás, vízbefojtás, élve elásás, felakasztás és agyonverés ásóval, de ezek számomra kivitelezhetetlenek, valahogy idegenkedek a radikális megoldásoktól – én még a Ceausescu-házaspár kivégzésében sem tudtam gyönyörködni, inkább sajnáltam őket.

Nem nagyon értem ezeknek a kisállatoknak a gazdáit, én ugyan nem voltam képes kiolvasni a Micimackót soha, azt mégis tudom, hogy aki befogad egy állatot, az felelősséggel tartozik érte.
A felelősség nem csak arra terjed ki, hogy amikor kedvünk tartja, lökünk a szerencsétlennek valami ennivalót, hanem arra is, hogy ezt csak akkor tesszük, ha erre rendszeresen módunk van, mert a tél hideg és kegyetlen, a legyengült állat rettenetes kínok között pusztulhat el.
De kit érdekel, jövőre is jön erre macska, majd legfeljebb azt etetjük.
Ha már megmacskásodik valaki, annak kellene első dolgának lenni, hogy ivartalanítja az új kedvencet, mert ha nem, csak a gondokat szaporítja.
De a padlófűtéses lakásban egész nap bezárva tartott kutya helyzetét is állatkínzásnak vélem,  bármennyire tiltakoznak is ez ellen a jópofa, macskajellegű kutyák cukipofa tulajdonosai.

A macska vagy negyvenféle betegséget terjeszt, köztük ott a toxoplazmózis – amely egyébként az egyik leggyakoribb állatról emberre terjedő betegség Magyarországon.
Ez különösen a várandósokat (a parazita, a méhlepényen áthatolva agyvelőgyulladást okozhat a magzatnál), a legyengült immunrendszerű felnőtteket és a még fejletlen immunrendszerű kisgyerekeket veszélyezteti. 
Vagy itt a galandféreg-fertőzés.
Ez  súlyos máj-, vese- és tüdőbetegségeket okozhat.
Gondozatlan állatok 90-95 százalékában élnek ilyen giliszták. 
Mivel a kórokozó nagyon veszélyes, az évenkénti féreghajtás kötelező lenne, - vajon ki végezteti majd ezt el a rendetlen kiscicáknál, akik felnőve a kóbor macskák nehéz életét fogják élni?
Gyanítom, hogy senki.

És mit kezdjek most én, akinek esze ágában sincs befogadni a macskákat, a szomszédasszonnyal sincs kedve veszekedni, a macskaszart sincs kedve takarítani, nem is beszélve arról, hogy mióta macska van a kertben, eltűntek az énekesmadarak.
Ehhez kérem a tanácsaitokat, kedves macskások, mert én ehhez nem vagyok elég okos, meg azt sem szeretném, hogy miután a cica megmosakodott és gondosan kinyalta a saját fenekét, engem arcon nyaljon, szóval hogy lehet humánusan megszabadulni a macsekoktól?
Minden ötlet érdekel, kalandorok kíméljenek!

:O)))

2014. augusztus 11., hétfő

EZ 2011. DECEMBERI POSZT - MÁR AKKOR IS SZERETTEM...

NEMZETI ÉRZÜLETŰ EMBER.

Azt mondta a Viktor, hogy „amennyiben a kormány gazdaságpolitikai elveit az IMF hitel feltételeiként fel kell adni, akkor ránk, nemzeti érzületű emberekre semmi szükség nem lesz."
Telitalálat.

Azért érti ez a Viktor a világot, mindössze abban téved, hogy a hozzá hasonló nemzeti érzelmű emberek szükségességét feltételhez köti, holott bátran kijelenthetjük, hogy rájuk akkor sincs szüksége az országnak, ha majd a történelem úgy emlékezik meg Matolcsyról, mint korunk közgazdasági géniuszáról, aki speciális adottságainál fogva kétszer annyi dolgon tudta rajta tartani vigyázó szemeit, mint mások.

Azt is mondta szegényke nagy zavarodottságában, hogy „Nekünk nem pénzre van szükségünk, nem akarunk felvenni hitelt. (...) Arra van szükségünk, hogy olyan megállapodást kössünk, hogy ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak, akkor hozzá tudjunk jutni egy hitelvonalhoz.”
Ez – az én értelmezésem szerint - akkor fog bekövetkezni, ha hitelt akarunk felvenni, de a világon már senki nem áll szóba velünk, hiába nyújtogatjuk zsíros szalagú kalapunkat, mely régi szép idők nagy zabálásaira emlékeztet bennünket kegyetlenül, vagy hiába próbáljuk meg eladni a „Fedél nélkül” című kiadványunkat, senki se ad érte egy megveszekedett buznyákot sem.

De pénzre lenne szükségünk.
Mert ha nem lesz pénz, nem fog fizetést kapni a tanítónő, az orvos meg a nyugdíjas, és akkor esetleg veszélybe kerülhet I. Viktor Miháj királysága.
Tehát nekünk azért kell a megállapodás, mert pénzre van szükségünk, és azt ma már a legostobább fideszes is látja (mecsoda tülekedés van a címért…), hogy nagy a baj, a gyorsnaszád alól elfogyott a víz, a motor már régen leállt, a gépész függetlenséget demonstráló szemei riadtan szaladnak szanaszéjjel, miközben a kapitány a hídon gépágyúval lövi a közeledő mentőhajót.

Közben a Mi Rettenthetetlenünk udvariasan levelezget Barrosoval, és a tőle telhető legválasztékosabb stílusban elküldi őt a bánatos, náthás és bús francba, kifejezve ezzel is, hogy a szeretetére áhítozik.
Szinte látom, amint a levél tanulmányozására összeül az Unió agytrösztje, hogy eldöntse, mi is a teendő olyankor, amikor egy liba griffnek képzelve magát nagy gágogások közepette életveszélyes légibalettet mutat be az égen.
Merthogy volt nekik dolguk már ostoba kormányfővel, agresszív miniszterelnökkel, ágaskodó önérzetű miniszterelnökkel, de komplett bolonddal ezidáig még nem találkoztak, ez az első ilyen esetük.

Úgyhogy meg is állapítják, hogy ez az ügy nem az ő kompetenciájuk, ide nem politikusok kellenek, hanem pszichiáterek, elektrosokk meg a modern gyógyszeripar készítményei.
Mindenesetre azt azért leszögezik, hogy aki bolond kezébe pénzt ad, az maga is bolond, és elspekulálnak azon, hogy talán már a jövő évi pénzek folyósítását is érdemes lenne befagyasztani.

Ezzel egyidejűleg a hitelminősítők is eltöprengenek azon, hogy a „zzz-mínusz” besorolás megfelelően tükrözi e véleményüket hazánk állapotáról, a hitelbiztosítási díjakat pedig elég lesz e a hitel összegével azonos összegben megállapítani, vagy esetleg már akkor is fizettetni kell a magyar kormánnyal, ha kiejti a hitel szót azon a csepp kis száján.
Meg aztán, ez a „ha a nemzetközi pénzpiacok megbénulnak” duma is, ugye.
Mondja ezt az a szerencsétlen, akinek a pénzügyi mozgástere már a csárdás alaplépéséhez sem elegendő.
Most hozzávetőleg olyan a helyzete, mint a népi táncosé, akinek mindkét lábát kétszázas szegekkel hozzászögelték a színpadhoz, ott hajladozik előre hátra, a karjával hadonászik,időnként elrikkantja magát, hogy „helyretyutyutyúúúú”, aztán pofára esik  - majd az attrakciót a nagy sikerre való tekintettel még vagy ötvenszer megismétli.

Ez az ember sajnos bolond.
Ez a kisebbik baj mert ha csendes bolond lenne, akkor ülne otthon a kád előtt és horgászna benne, de sajnos nincs szerencsénk, mert ez az ember közveszélyes.
Valami hihetetlen agresszivitással veri szét a jogállamot, próbálja örökössé tenni a hatalmát – ehhez aztán kétségtelenül van esze.
Anakronisztikus módszereivel kivívja a világ csodálatát, hiszen Drezdában és Sevresben, ahol ahhoz szoktak, hogy a porcelánt kézzel formázzák és festik, nemigen értik azt az unortodox eljárást, mely baltával akarja faragni a porceláncsipkét.
Ha még elefánt lenne - de még a borneói törpeelefánt méretét sem üti meg, jókat lehetne röhögni is rajta, csak ne lenne olyan gusztustalanul büdös és kártékony.

Merthogy kártékony és felelőtlen, hiszen a mi életünkkel játszik, pedig talán lehetne azzal is játszania, amivel egykorú, ha már úgyis állandóan a zsebében van az a szent keze…
De kártékonyak azok is, akik kritikátlanul ünneplik még ma is, mikor kiejti azon a csücsöri szájacskáján a „nemzeti érzelmű” kifejezést.
Ennyi időnek elég kellett lennie ahhoz, hogy ráébredjenek, hogy az albérleti dumáival mennyire átverte őket ez a gátlástalan bohóc.

Vannak közöttük szegények, nyugdíjasok, munkanélküliek.
Kiskeresetű pedagógusok, egészségügyi dolgozók, nincstelen parasztok, olyanok, akiknek a pénze jövőre kevesebb lesz, mint idén volt, meg olyanok, akiknek jövőre már nem lesz munkahelyük,
Vagy ők is bolondok lennének?

:O)))


Ps: A képet a Progresszív blog egyik régebbi posztjából csentem, remélem, az alkotó elnézi nekem..
.

2014. augusztus 10., vasárnap

2009-BEN - ORBÁNRÓL

ÚJ ÁLOMALAPÍTÁS...

Orbán beszélt Kecskeméten egy konferencián, melyet kedvence, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tolt alá.

Elmondta, hogy a baloldali struktúrát meg lehet szüntetni, "még ha a fordulatot veszélyezteti is a szocialisták szélsőséges politizálása, illetve a politikai durvaság."
Azért ehhez pofa kell.

Nyolc év fideszes hisztériája után a teszetosza szocialistákat vádolni szélsőséges politizálással - nem semmi.
Miután azt nem gondolnám, hogy a szocialista szavazókat nézi hülyének, így kizárásos alapon csak a saját tábora marad, akikből majmot akar csinálni ez a helyiérdekű Cipolla.
Persze taktikailag logikus amit megpróbál előadni: a szocikat ki akarja tolni a balszélre, a jobbikot a jobbszélre, hogy aztán boldogan pöffeszkedhessen a virtuális politikai tér közepén.

Ha a nép nem emlékezne a hídfoglalásokra, újraszámlálásokra, ki-be vonulásokra, utcai randalírozásokra, a Vezér Adolf stílusában előadott rekedt ordibálásaira, akkor talán sikerülhetne is a trükk, - így van esély, hogy a választók átlássanak a szitán.
Persze a nép feledékeny is, ezért hát a szoci propagandának elsőrendű feladata lenne az emlékeztetés az elmúlt évek történéseire, a valós tényekre.
Persze a szoci propaganda szokás szerint béna és fantáziátlan lesz, túl sok kreativitásban nem reménykedhetünk...

Orbán kifejtette, hogy "nem tervezi, és nem támogatja a magyar közjogi rendszer felforgatását. Nem támogatja a közvetlen köztársasági elnök választást és a parlamenti képviselőválasztás szabályainak megváltoztatását."
Nem hát.
Stabil parlamenti többségre, - szíve mélyén kétharmadra - számít, de az egyszerű többség is elég köztársasági elnökké választásához.
De ha meglesz neki a kétharmad, - ne adja az Úr, - akkor akár úgy is módosíthatja az Alkotmányt, hogy ne csak éjszaka próbálgathassa fejére a koronát...

Merthogy azért azt kifejtette, hogy alkotmányozni finom lenne, kétségtelenül.
Aztán szokás szerint mondott homályos dolgokat is, - pl. hogy "a baloldal trükkje, hogy az állami újraelosztáson keresztül függővé tette a társadalmat, most azonban történelmi pillanathoz érkezett a magyar jobboldal, amikor ezt a baloldali struktúrát gyökeres és mélyreható változásokkal meg lehet szüntetni."
Azért ezt cizellálhatta volna egy kicsit.
Mit akar megszüntetni, ami az állami újraelosztás körébe tartozik? 
Az oktatást? 
Az amúgy is vékony és gyenge szociális hálót?
A gyermeknevelési támogatásokat?
A gyest?

Zavaros ez a Viktor már megint, de most legalább nem rohant ki a multik és a befektetők ellen, - nála már ez is előrelépés.

Persze ne legyenek illúzióink, ez csak átmeneti javulás, amit vélhetően komoly visszaesés követ majd.
A jobboldal egységéről is beszélt az Örökös Miniszterelnök, - mintha nem ő lehelt volna életet a pártja pitbulljának tervezett, de elszabadult Jobbikba, mintha nem venné észre, hogy vannak jobboldali rétegek, melyeknek ő már kevés, mint Kövérben az illemtudás,-  amelyek valamiféle hagymázas álmok rabjai turulmadarakkal, kakastollakkal, Dunába lövésekkel meg a körúti fákra tervezett akasztgatásokkal.

Befejezésül aztán Az Ember, Aki Soha nem Hazudott már csak a változatosság érdekében hazudott is egy jóízűt a munkanélküliséggel kapcsolatban, - azt állítva, hogy mióta a szocik vannak hatalmon, kétszeresére nőtt  a munkanélküliek száma.

Hogy ez abszolút értelemben sem igaz, azon most talán ne is rugózzunk, de azért az ember elvárná valakitől, aki az ország miniszterelnöke akar lenni, és aki állítólag ehhez ért igazán, hogy nézzen már körül a világban és nézzen körül Európában, mielőtt baromságokat kezd beszélni.

Orbánnak nagy tervei vannak, hívei körében nagy a várakozás, és most hiába akar visszavenni a hevületből, nemigen fog sikerülni neki, - csodát tenni meg ebben a világgazdasági helyzetben nemigen lehet.

Ha mégis megpróbálja, akkor az lesz a csoda, ha túléli az ország...

:O)))

2014. augusztus 9., szombat

2013. NOVEMBERÉBEN A NÁCIKNAK HÍZELEGTEM

013. november 22., péntek


MAGYAR ALKONY

A demokrácia legfőbb hiányossága az, hogy azok, akikre rá lett bízva a hatalom gyakorlása, többnyire nem mernek élni vele, rettegve attól, hogy szép, elvont szabadság-eszményeik esetleg sérülhetnek.
Ennek következtében aztán a szélsőségesek elpofátlanodnak, fel-alá masíroznak, ott marconáznak a településeken, ijesztgetve a zsidókat és a cigányokat, valamint a nálunk tanuló, vagy éppen csak erre járó színesbőrű népességet, bizonyítva, hogy az emberi agy fejlődése roppant lassú és nehézkes folyamat.
Bizonyára van ebben jelentősége a földrajzi fekvésnek is, mert mintha a Lajtától nyugatra az emberi agy fejlődése némileg gyorsabb lenne, mindenesetre arrafelé képesek mai életük megkönnyítésére használni a múltat, míg mifelénk inkább csak hamisítani szeretik azt.


Sokszor elgondolkodom azon, hogy melyik társaság az ostobább – azok, akik az országot már egyszer a szakadék mélyére lökték, kiirtva és kiirtatva a társadalom tíz százalékát, vagy azok, akik ismerik előbbiek embertelen céljait és módszereit, ismerik sztereotip baromságaikat, de mégsem élnek hatalmukkal, hagyják őket idétlenkedni.
Azt szokták mondani, hogy a történelem néha ismétli önmagát, de ami első alkalommal tragédia volt, az az ismétlésben komédia lesz.
Az csak a baj, hogy erre semmiféle garancia nincs, és a fenének sincs kedve megvárni napjaink kísérletének eredményét.
Merthogy folyik a kísérlet, folyik a próbálkozás az ismétlésre ezerrel, a történelmet kedvelő és abból tanulni is hajlandó ember meg csak néz ki a fejéből bután, elálmélkodva honfitársai feledékenységén.


Igen, elcsodálkozva azon, hogy a XXI. században még mindig hatnak ugyanazok a bornírt baromságok, m int egy évszázaddal ezelőtt, egyesek még ma is érvényesnek tekintik a nácizmus avítt jelszavait, ostoba elveit.
Száz évvel ezelőtt még lehetett mentséget találni a nép egyszerű gyermekének nácizmusára, még lehetett azt feltételezni, hogy szegény ostoba, nem tudta, hogy hová vezet az út, melyre akkor lépett, amikor beállt a nácik soraiba, de mára már ez a mentség sincs meg, hiszen megfizettük a tandíjat, a nemzet egytizede életével fizetett a megokosodásunkért.
Hát, vagy kevés volt az áldozat, vagy ez a nép nagyon buta, de nem úgy tűnik, hogy mélyen a lelkébe égett volna a fajelmélet tagadása, az ember és ember között fajelméleti alapon történő különbségtétel tilalma, vagy a revansizmus, a sovinizmus elutasítása.


Nálunk, a Nagy Magyar Cirkuszban persze a fő műsorszám nem az antiszemitizmus volt, ez csak a nacionalizmus-sovinizmus, a revansizmus elmaradhatatlan kísérőjelenségeként tündökölt, annak volt kötelező kelléke, mint szmokingnak a fekete nyakkendő, de – a korabeli bon-mot szerint – egy úrnak nem illett antiszemitábbnak lenni a szükségesnél.
Ez azért nem gátolta meg őket abban, hogy szó szerint kiirtsák a vidék magyar zsidóságát, miután már tudták, hogy – szintén az ő döntésük következményeképpen milyen sorsra jutottak a hazánkban élő, magyar állampolgárság nélküli zsidók tízezrei.
A nácizmus és a nyilasmozgalom a lumpenproletariátus köreiben örvendett népszerűségnek, és ilyen tekintetben a helyzet csak annyiban változott, hogy a mai urak inkább csak urizálnak, de származásukat, neveltetésüket és mentalitásukat tekintve echte viceházmesterek.


Meg kell csak nézni, ahogy nagyokat cuppantva harapdálják a valamilyen szempontból meghódítani kívánt hölgyek kezét, kacsótól-hónaljig, ahogy átlökik asszonyaikat különféle vak komondorokon, ahogy zord pofával ijesztgetnek negyvenkilós cigányasszonyokat, hogy aztán mikor egy-egy tökösebb cigánygyerek belever egyet a pofájukba, akkor lehazudva az égről a csillagokat is, siránkozzanak, meg panaszkodjanak.
Ha nem lennének agresszívek, talán még nevetségesnek is lehetne mondani őket, de sajnos ma azért már túl vagyunk azon a ponton, hogy idióták jelmezbáljaként kezeljük a problémát.
Nem egyszerre, nem hétfőről-keddre jutottunk idáig, apránként, lépésről-lépésre szoktattak hozzá jelenlétükhöz, ideológiájukhoz, létükhöz.
Először még tiltakoztak, ha valaki nyilasoknak nevezte őket, eleinte egyenruháik is még inkább csak Józsi pincért idézték a Töketlen Kakas névre hallgató vendéglőből – ma már erről szó sincs.


Militáns jellegük megjelenik egyenruháikban is, nem szólva a neten fellelhető képeikről, melyeken – egyelőre szakasz-erőben – géppisztolyokkal pózolnak.
Amikor rendezvényük van, a kakasok csupasz seggel menekülnek a magukat csendőröknek képzelő suttyók kalapdíszítő késztetései elől, ők meg ijesztő pofákat vágnak, és ehhez még csak erőlködniük sem kell, jobbak, mint egy halogén-tök, ez kétségtelen…
A hatalom meg hagyja őket, hiszen szavazótábora és a szélsőjobb tábora összeér, részben át is fedi egymást.
A magukat radikálisnak aposztrofáló szélsőjobboldaliak és a futball-huligánok kigyúrt hordái együtt verték a rendőröket a 2006-os Orbán-puccs napjaiban, hogy aztán együtt dicsőüljenek meg, miközben a társadalom a rendőrség szétverése után mára szinte védtelen maradt.
Évek óta provokálják a társadalmat, provokálják a zsidókat, a cigányokat, és csak isteni szerencsének köszönhető, hogy még nem ravatalozták fel korunk magyar Horst Wesselét, akit aztán lehetne bőgve siratni és indokul használni az erőszakra.


Ezeknek az embereknek nem kell a demokrácia, ezek az emberek nem magyar-szakon, hanem erőszakon végeztek, ezeknek vezér kell, Vezér kell, és a mai helyzet nekik kedvez.
Van Vezér, aki az erő kultuszát hirdeti, mutat nekik ellenségképet, kellőképpen nacionalista is, csakúgy, mint ők, lenézi a demokratikus hülyéskedéseket, azokra csak akkor hivatkozik, ha körülötte szorul a hurok.
Igaz, a pedigréjével van egy kis baj, hiszen száz százalékos árjának nehezen mondható, de a Szent Cél érdekében apróbb engedményeket hajlandóak tenni.
Most új pártjuk alakult, hiszen dicső hazánkban hálistennek már akkorára duzzadt a csőcselék, hogy kétfelé osztva, akár két párt is futja belőle, úgyhogy lesz Magyar Hajnal is, amelyik a magyar és fehér azonosságtudat dolomitszilárd elvi alapján áll.
Támogatja a szabad fegyverviselést, kötelességének tartja, hogy küzdjön az elcsatolt magyar területek revíziójáért, ellensége a „gyarmatosító cionizmusnak”.
Hát úgy kellettek nekünk, mint üveges tótnak a hanyattesés, de Orbánnak ők a hab a tortán - már a szélsőjobb sem egységes, remek.


Mindenesetre már megfenyegette őket, hogy ha nem bírnak magukkal. majd kioszt pár pofont, mint Horthy, oszt jónapot.
Azóta eltelt pár év, pofon még nem csattant.
 Hogy Horthy pofozkodása hova vezetett, azt néhányan ismerjük, a többség meg – úgy tűnik - másként tudja.


Amelyik politikus ma tűri ezt a bandát, az támogatja is egyben.
Hogy a rendszerváltáskor megjövendölt legsötétebb prognózisaink beválnak, azt sem gondoltuk volna, de hogy népünk visszaigazolja Rákosit, aki a tízmillió fasiszta országát vizionálta, azt végképp nem hittük, pedig igencsak ütemesen lépkedünk arrafelé.
A fasizmus nem ott kezdődik, hogy személyesen lökjük be a koncentrációs tábor kapuján a másik magyart, a fasizmus ott kezdődik, hogy amikor ennek szükségességét valaki először hirdetni kezdi, akkor a társadalom nem védekezik ellene, mint egy gusztustalan járvány ellen.


Nem lesz mentségünk, ha itt még egyszer a történelemben nácizmus lesz – és nem lesz tovább Magyarország sem.
Sem demokratikus, sem náci - semmilyen sem lesz

:O))) 

2014. augusztus 8., péntek

EZT MEG 2009 NOVEMBERÉBEN ÍRTAM



2009. november 12., csütörtök


SZOCIALISTÁK...

Haragszom a szocialistákra.
Mármint a Szocialista Párt vezetőire.
Ami azt illeti, jobban haragszom rájuk, mint a Fideszre meg a Jobbikra együttvéve.
Azért haragszom rájuk, mert cserben hagyják a választóikat.
Rossz nézni a sok tanácstalan szocialista szavazót, aktivistát, akik keresnének valami támpontot a mai nem könnyű politikai helyzetben, várják, hogy valaki mondja meg nekik, hogy hogyan vegyék fel a harcot az egyre magabiztosabb és egyre agresszívabb jobboldallal.
Nem kapnak választ a kérdéseikre, nem kapnak segítséget a hétköznapok harcához, a barátokkal, ellenfelekkel folytatott beszélgetésekhez, vitákhoz, -   magukra hagyta őket a szocialista párt vezetése.
Merthogy roppant elfoglaltak, nyűglődnek a belterjes problémáikon, csiszolgatják a napi erőviszonyoknak megfelelő listácskáikat, hagynak elfekélyesedni kezdetben könnyedén kezelhető problémákat is, - tátják a szájukat és várják a csodát.
Imádom Lendvai Ildikót, ragyogó frakcióvezető volt és még ragyogób debatter, - sajnos utolérte szinte minden jobb sorsra érdemes vezető sorsa: olyan beosztásba került, amelyre már nem alkalmas.
És elfogytak mögüle - vagy tán nem is voltak ott soha - Szekeres, Kiss, Szili meg a többiek, - a lázadó ifjúság pedig csak a saját pozicionálásával van elfoglalva, nem nagyon törődve azzal, hogy lassan már nem lesz párt a pozícióhoz.
Rémálmokat lehet olvasni: Mesterházy lesz a miniszterelnök-jelölt, meg ilyesmiket.
Minden tiszteletem az ifjú titáné, de már ránézésből sem alkalmas a posztra, - a szocialistáknál nincs egy hozzáértő ember, aki felrajzolná nekik egy nehéz helyzetben levő párt vezetőjének profilját?
Mesterházy ráér, fiatal még és van bőven tanulnivalója, emellett az egész ország a Zuschlag ügyben játszott szerepétől fog visszhangzani, akár igazak a vádak, akár nem.
Ez az út egyenesen a süllyesztőbe vezet.
Alapvetően a szocialisták ott qrják el, hogy nem ismerik fel, hogy a mai választások nem ideológiai síkon, hanem a kommunikáció szintjén dőlnek el.
Hiába mondanak hosszú és tartalmas beszédeket, adnak ki színvonalasnak gondolt brosurákat, a klipekhez szoktatott választó nem hallgatja meg, nem olvassa el  a bonyolult okfejtéseket. 
Neki háromszavas mondatokban, háromszort elismerve kell megmondani a tutit, kedves barátaim. 
Háromszavas mondatokban, háromszor elismételve. 
Mert el kell ismételni neki, kedves barátaim, háromszor, háromszavas mondatokban...
Gyurcsány lop!
Gyurcsány hazudik!
Ezek üzenetek a választónak, aki boldogan elfogadja, hogy ez az oka az ő egyéni problémáinak, - ha elég soxor ismétlik, tán el is hiszi.
Erre gyönyörű példa az ország nyomoráról szóló jammerolás, - nyolc éve nyomatja a Fidesz és mára mit látunk?  
Mindenki rosszul érzi magát, jóllehet az összes tény és adat ellentmond az állításnak.
A azocialista propaganda szomorúszemű irányítói arra is képtelenek, hogy legalább Orbán legormótlanabb hazugságaira reagáljanak, - tegnap például Kálmán Olgánál megengedte magának azt, hogy kijelentse: a külpiaci folyamatoknak nincs hatásuk a magyar gazdaságra.
Olgánk köpni-nyelni nem tudott, - van a pofátlanságnak egy szintje, amelyik már lebénítja az embert...
És foglalkoztatni kell a választót, az aktivistát meg különösen, mert ha nem érzi maga körül a csapatot, a közösséget, melyhez jó tartozni, amely az övé,  akkor elmagányosodva elbizonytalanodik, vagy közömbössé válik.
Ha a szocik el tudnák vinni a szavazófülkébe azokat a választóikat, akik ma azt mondják, hogy "ezekért" nincs értelme elmenni választani, akkor Orbán sírva fakadhatna.
A helyi szervezetek vezetői meg annyit érnek ma, mint p*nán a szőr, mindegyik helyi vezető már a 2010-es őszi választásokra helyezkedik, mintha ez lenne most a legidőszerűbb feladat.
Nem lehet látni sem a szocialista pártot, eltékozolják a Bajnai kormány eredményeinek gazdag propaganda-lehetőségeit.
Ha van valami valóban kiváló eredmény, akkor megengedik, hogy az ellenfél elhazudja, a szocialistákhoz közelálló értelmiségiek meg - szokás szerint - kívülállóként tetszelegve még rugnak is egyet-egyet beléjük, a szent tárgyilagosság jegyében.
Akárhogy is nézegetem a dolgot, Gyurcsánynak nem volt egy mondata sem Öszödön, amelyik ne lett volna helyénvaló, amelyiket ne igazolta volna az eltelt idő.
A szocialisták legnagyobb hibája az volt, hogy engedték elmenni Gyurcsányt, aki egyébként pontosan tudta, hogy mit csinál, mikor lemondott a kormányfői posztról és meg akarta tartani a pártelnökit, - a kisstílű megyei potentátok azt gondolták, hogy majd ők akkor most megoldják a problémákat Gyurcsány nélkül is, - ennek jegyében  bohózatot csináltak a miniszterelnök-jelölésből. 
Aztán mikor már mindenki bohócnak nézte őket, akkor megválasztották azt, akit Gyurcsány az első perctől javasolt. .
A szocialisták jelenlegi vezetői képtelenek a politikai pálya átlátására, a munka koordinálására, emellett nincs közöttük egyetlen emblematikus figura sem, aki képes lenne európai színvonalon megjeleníteni a pártot, a magyar baloldalt.
Amit egyébként a legnagyobb szemétségüknek gondolok az az, hogy nem védték meg Gyurcsányt, - ha szóba került a neve, akkor sejtelmes mosollyal, szemlesütve sunnyogtak.
Ezzel azt a benyomást keltették, mintha a Fidesznek és csatlósainak igazuk lett volna, holott ha valaha volt Magyarországon szennyes, antidemokratikus politizálás, hát akkor az éppen Gyurcsány és kormánya ellen folyt.
Persze ez is rájuk ütött vissza, most iszogathatják opportunizmusuk nem túl kellemes ízű levét.
Még nem késő, még vissza lehetne hívni pártelnöknek Gyurcsányt, aztán az ellenzék hadd ugatérozzon, - kit érdekel?
Nyerni valószínűleg már ő sem tud, de a veszteséget minimalizálni, kármenteni  még esetleg.
És őt szeretik a mezei szocialisták, benne lehet erőt és képességet látni, őt bátran szembe lehet állítani a pöttöm akarnokkal, - bírja a versenyt és bírja a gyűrődést.
De túl sokáig szarakodni nem lenne szabad, - kopik a bázis erősen, ha nincsenek igazodási pontok.
Nem engedhetjük meg magunknak a semmittevés luxusát...
:O)))

2014. augusztus 7., csütörtök

NÉGY ÉVE ÍRTAM...

BUDAPEST, TE CSODÁS...
2010. OKTÓBER 1

Elment Demszky, és nem mondhatnám, hogy peckesen lépdelt a nyugdíj felé.
Leginkább elsunnyogott, búcsúzóul még mutogatott egy sort politikustársaira, akik ugye galádul, és tudtán kívül és hű meg ha és boáf!
Búcsúzóul még rúgott egyet a szocialistákba, mondván, hogy abban hibázott, hogy Hagyót hagyta, de ha ő nem hagyó, akkor a szocik felmondják az együttműködést a közgyűlésben, és akkor oda a főváros gondjainak megoldása.
Így is odalett, egyébként...

Kérdés csak az, hogy mit is hagyott Hagyónak Budapest eme erkölcsi bástyája, mert ha nem tudott arról, amivel Hagyót vádolják, akkor nem lett volna miért nem hagyni, ha meg tudott, akkor elfelejtett eleget tenni törvényben rögzített kötelességének, imígyen maga is bűnelkövetővé válva.
Egyébként is undorító, amit a politikusok ezekben az ügyekben előadnak, hiszen ebben az országban mindenki, akit csak kicsit is érdekel a pártpolitika tudja, hogy a pártfinaszírozás megoldatlansága miatt minden párt rákényszerül valamiféle pénzek megszerzésére, és ebből a szempontból tökmindegy, hogy valaki 15 milliónként szedi össze a lóvét, vagy ígér egy nagyot arra az időre, amikor majd hatalmon lesz, két-három bankárnak meg nagybefektetőnek.
Aztán amikor eljön ez az örömteli perc, akkor persze fizet is, mint a katonatiszt - nekem meg felugrik jópárezerrel a kocsim törlesztőrészlete az euro árfolyamával együtt.
Aki a kettő között összefüggést keres, az persze mákonyos összeesküvés - elméletek híve, aki ha meglátja egyszer is Szíjjártót, aki ezt az egészet igyekszik megmagyarázni, tán még az ufókban is hinni fog...
Megjegyzem, ha Hagyó kapott volna meg anno egy világkiállításnyi területet Budapest legértékesebb Dunapartján, akkor lehet, ő is betolt volna annyit a pártkasszába, hogy a szociknak ne fájjon a feje a választásokig...

Demszky persze zsigerből utálja a komcsikat, még ma sem bocsájtotta meg nekik, hogy annak idején csak fogócskáztak vele, ahelyett, hogy bezárták volna Kufsteinbe vagy legalább a Köztársaság tér kazamatáiba, esetleg ezek híján a Terrorpláza pincéjébe a félelmetes és rettenetes orosz légszűrő mellé, mert így versenyhátrányba került a Viktorral szemben, aki ugye, puszta kézzel verte ki az oroszokat, fogai közé fogva Stumpf belügyminiszter apósát és két hóna alatt tartva egy-egy KB tagot, - gondolhatunk itt akár Szűrösre meg Pozsgayra is...
Kínos, kínos.
Persze azért Demszky ilyen hősi múlttal a gengszterváltás után bele tudott ülni a fincsibe, és húsz éven keresztül örvendeztetett bennünket, elfogyasztva közben néhány feleséget, összekuporgatva néhány lovat meg egy horvátországi nyaralót - ha már hajókra meg kikötőkre nem futotta, ugye, mint ügyesebb politikustársainak...

Közben rá került a sor a "Ki nem volt még elnök az SZDSZ tagjai közül?" játékban, így aztán másodállásban kis ideig az SZDSZ elnöke is lehetett.
Itt is tisztességesen helytállt a "legkutyaütőbb elnök" címéért kiírt versenyben - nem sokat tudták felülmúlni.
Ő a másik, akiért kár a rendszerváltás emblematikus figurái közül, - a történelmi esélyt megkapta.
Lehetett volna belőle egy második Bárczy - a végére még második Sarlós sem lett belőle.

Ami a budapesti "ügyeket" illeti, ott nem sok sikert jóslok az inkvizítoroknak, - még ha igazak lennének a vádak, akkor sem.
A korrupciós ügyekben általában minden szóban történik, pedig a bizonyításhoz jól jönne egy írás, azzal lehetne valamit kezdeni, de betojt ex-vállati vezérek süketelésével nemigen.
Nem mondom, ha Hagyó mondjuk, versben vallja be, hogy vétett a kommunista erkölcs ellen, esetleg a végére odarajzolna egy szarkát is, - az igen, az lenne aztán a bizonyítékok királynője, de ez a Hagyó egy megátalkodott gonosztevő.
Egy istennek sem akarja önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolni, ellenben aki magamagát bevádolta, és felmutatta a Nokiás-dobozt, az már tuti hunyó, a marhája...
Még az lesz majd a vidám nap, amikor Hagyó elmeséli, hogy a vezérigazgató, aki alatt ingott a szék felkereste, és egy Nokiás dobozzal hadonászva az orra előtt ecsetelgette, hogy nem lenne hálátlan az ominózus széklábak bebetonozásáért, de ő persze kirúgta őt is, meg a széklábakat is és lám, kisvártatva már nem is ő volt a vezérigazgató!
Hát van az országban Orbánon kívül bárki, aki miután hanyattvágta magát neki, kirúgja a cselédet?
Hát ennyire gátlástalan ugye csak a Vezér, esetleg...

Másnak is mennie kellett a napokban.

Hogy ne legyen kétséges, hogy mit hoz a szebb jövő, megszüntették Ráday Mihály műsorát a köztelevízióban, a  hasára ragasztottak egy Magyar Televízióért plecsnit és közölték, hogy nem kellene újabb műsorokon törnie a fejét, pihengessen, sétálgasson, vegyen esetleg tengerimalacot és etetgesse.
Ráday Mihály többet tett ezért a városért, mint Medveczky tv-mogul, meg Tarlós valaha is tenni tud, még ha száz évig élnek is.
Ő nem elméleti város és környezetvédő, a szavának súlya volt és van ma is.
Nagy marhák voltak a szocik, hogy nem őt kérték fel főpolgármesternek, ezzel a múlttal és ezzel az erkölcsi tőkével gond nélkül leverte volna Tarlóst, mint görög a lénarancsot.
Száz év múlva, amikor Medveckyről már senki sem tudja, hogy élt-e egyáltalán - Rádaynak szobra lesz a Belvárosban.
Akar valaki fogadni?

:O)))

SZABADSÁGKÉRELEM

Nyirkos minden, állandóan esik az eső, rosszkedv, dögunalom, már köpni sincs kedve a tevének.
Pedig oka éppen lenne rá, csak már nincs kedve hozzá.
Mi jöhet még?

Várunk, közben elszórakoztatjuk magunkat.
Elröhigcsélünk azon, hogy Balogh miniszter egy laza mozdulattal leteszi az RTL KLUB mikrofonját a földre, holott valakinek már egyszer úgy kellene pofánvernie az ilyen gőgös, sunyi és beképzelt alakot, hogy a takony menetet vágjon a nyakán.
A mozdulattal, mellyel a választópolgárokat tájékoztatni kívánó televízió-csatorna mikrofonját eltette az útból, pármillió magyart fosztott meg a hiteles tájékozódás jogától, ami azt is jelenti, hogy ehhez neki nem volt és nem is lesz joga soha.

Nem volt éppen ízlésem szerinti Dániel Péter némelyik akciózgatása, de lehet, neki volt igaza, mert ide vezet, ha „ezek” nem tartanak semmitől és senkitől, ha csak szervilizmustól lihegő szolgák hada kísérgeti őket.
A végén még azt hiszik, hogy igazuk van.
Nem az én hetem volt ez, felkaptam a vizet a demokraták szerencsétlenkedésén, pedig azt hittem, a hátamon fát lehet vágni és felizgatni is már csak azzal lehet, ha ellopják a pénztárcámat, mely ugyan üres, de nekem kedves darab, több bőr van benne, mint a kormány pofáján, hiányozna.

Várom a pénteket, pedig nagy meglepetést nem fog okozni.
A szocialisták vagy ragaszkodni fognak saját jelöltjükhöz, vagy valamilyen indokkal eltolják a döntést még két héttel.
Árulkodó jel, hogy a Fidesz nem kampányol, még csak nem is röhög nyilvánosan, nem akarja lerontani a hatást…

Tulajdonképpen, ha szigorúan tartom magam ahhoz, hogy ez egy belpolitikai blog, akkor nincs is miről írni, hacsak arról nem, hogy nálunk tartja világtalálkozóját a Ku-Klux-Klan, újabban csupa-csupa pozitív hírrel kerülünk a nemzetközi sajtó érdeklődésének homlokterébe.
Ezzel a hírrel szépen egybecseng, hogy ma Miskolcon két családot tettek az utcára, ilyesmit azért a szocializmus vérgőzös évei alatt csak dokumentumfilmekben láthattunk.
Hogy még szebb legyen a dolog, az egyik családot úgy tették ki a lakásából, hogy a szülők otthon sem voltak, a hatóság a gyerekeket rakta ki az utcára.

Miskolcon még nagy baj lehet, ma még a cigányok békésen tiltakoznak, de bármikor, bármelyiküknél elszakadhat a cérna, aztán ki tudja, hogy hová vezet ez a helyzet.
Ők ma magyar cigányok, de már erősen dolgozunk azon, hogy Magyarországon élő cigányokká változtassuk őket, ennek minden következményével együtt…
Ha egyszer megszületik Martin Luther Lakatos, cudar világ jöhet itt.
Ha a demokratikus oldal Miskolcon nyerni akar, meg lehetne próbálkozni emberek indításával is, mert akik jelenleg pozícióban vannak, azok nem emberek – ki tudja, lehet, a választópolgárok mégis inkább az embereket favorizálnák…

Hogy is mondja a nóta?
„De máma' se vót' semmi, holnap se lesz semmi, holnapután meg azután, akkor se lesz semmi” – nem meglepő a felfedezés.
Kicsit pihennem kell, úgy érzem.
Az utóbbi években szinte naponta írtam egy posztot, egyetlen sincs köztük, melyben ne a demokratákat, a baloldalt iparkodtam volna támogatni, segíteni.
Most besokalltam, merthogy a borsó falrahányásába is bele lehet fáradni.
A hónap végéig elmennék szabadságra, ha írnék is esetleg, az nem politika lesz.
Talán egy hét Balaton is belefér majd a hónap vége felé, addig otthon olvasgatok, szundikálok és ha sokat szundikáltam már és nehezen tudnék elaludni, majd behunyom a szemem és számolom a libákat...
Addig legalább ti is kipihentek engem kicsit, köszönöm, hogy olvastátok a nyűglődéseim…

:O)))

2014. augusztus 5., kedd

FORRADALMÁROK ÉS IGAVONÓK

Forradalmárnak lenni - maga a csoda.
Láng, lobogás, intuíció, hevület, mennydörgés és villámcsapás, kardvillanás és hősi halál, egyik kezünkben lángpallosunk, másikban szerelmünk pihegő kebele ötszáz köbcenti szilikonnal turbózva, belegondolni is jajdefincsi!


Ellenben a hétköznapok szorgos robotosának lenni szürkeség, spleen, undor és unalom, rabság és kényszermunka, monotónia és beletörődés, szenvedés felsőfokon – jujjdeszörnyű.


És mégis valahogy úgy van ez, hogy a forradalmár általában éhendöglik, ha nincsenek mögötte a hétköznapok szürke robotosai, az aktivisták, a különféle PR, reklám és szervezési szakemberek, a politika boszorkánykonyhájának névtelen rabszolgái, kiknek – ha jókedve van – hősük odavet egy morzsát a dicsőségből, - vidulj rabszolga!
Persze a forradalmárok általában rosszkedvűek és gondterheltek, emellett meg vannak győződve arról, hogy az emberiség őket szolgálni tartozik, miközben csodálja végtelen bölcsességüket, tisztánlátásukat.


Aztán vannak forradalmárok, akik azt hiszik, hogy önmagukban is elegek a robbanásszerű változások elindításához, akik azt gondolják, hogy személyük fáklya és fárosz, ők a fény csiholói, a tömegeknek meg elég, ha isteni bölcsességük világánál ütemes léptekkel masíroznak utána.
És vannak szorgos robotosok, akik egyszer, valamikor eltalálták már a labdát életükben, ezért aztán a továbbiakban labdazsonglőrként kívánják folytatni az életüket.
Ők adtak találkozót egymásnak az önkormányzati választások alkalmából, meglehetősen izgalmas összetételben, hiszen itt mindenki forradalmár, a tetejében csupa olyan forradalmár, akinek nincs szüksége a szakértelem bolsevista trükkjére, ellenben remekül ötletelnek mindahányan.


Ez egy olyan hadsereg, amelyikben minden katona minimum dandártábornok, de a hadseregekből hiányoznak az utászok, a híradók, a hadtáp, hiányzik a fegyelem, a szervezettség, hiányzik minden, ami egy hadsereget hadsereggé tesz.
Itt mindenki a fajfenntartó hadsereg tábornoka szeretne lenni, baka nuku.
Nem is folytatom, döglött lovat verni nem egy kellemes mulatság, talán még csak annyit jegyeznék meg, hogy ami itt történt, történik, az nagyfokú pofátlanság nemcsak a választókkal szemben, de azokkal az aktivistákkal szemben méginkább, akik hóban-fagyban, esőben-sárban, rekkenő hőségben ott álltak és állnak a tereken, utcákon, és a lelküket tették bele a munkába.


Ha ez az első eset lenne, akkor talán elnézően legyinteni is lehetne, de ez nem az első eset - attól viszont lehet tartani, hogy az utolsó.
Lehet, hogy rosszul gondolkodom, de legutóbb akkor ütött meg a guta, amikor a Nagy Trió tagjai saját magukkal láthatólag felettébb elégedetten bejelentették, hogy teljes négy órán keresztül tárgyaltak a szükséges kompromisszumokról, úgy hetvenegy nappal a választások előtt.
Teljes négy órát.
Megrázó élmény lehetett ennyi időn keresztül konkrét dolgokról beszélni, nemkevésbé dönteni, nem általában rohadt okosnak lenni, hanem némi felelősséget is vállalni.


Csak tájékoztatásul mondanám, hogy V. Fülöp francia király befalaztatta a bíborosokat, mikor töketlenkedtek a pápaválasztás során, talán ez követendő eljárás lehetett volna ez esetben is.
Az sem lett volna baj, hogy ezek a „pápaválasztók” inkább hasonlítanak Hugyos Józsi bácsira, mint Dueze bíborosra, ők a mieink, már szinte megszerettük őket.

Ha csipet kis eszük lett volna, akkor a választásokat egyetlen folyamatként kezelik, egy választási szövetség jól megválasztott cégére alatt viszik végig, egy testület irányítja.
Ha így csinálják, akkor az  országgyűlési választások előtt száz nappal tudja minden érdekelt, hogy ki lesz a képviselőjelölt, ki lesz a  jelölt az Európai Parlamentbe és ki lesz a demokraták polgármester-jelöltje Lúdváron, az önkormányzati választásokon.
Ha emellé rendeltek volna egy tisztességes választási büdzsét, egy színvonalas propaganda-tervet felelősökkel és határidőkkel ellátva, média-tervet mellérendelt költségekkel, felállítottak volna valamiféle ütőképes, hatékony végrehajtó-szervezetet, ellátták volna őket módszertani segítséggel, akkor – talán - lehetett volna esély.
De ebben a formában, egy erős és jólszervezett, nyomasztó médiafölénnyel rendelkező ellenféllel szemben esélytelenek vagyunk.


A kampány irányítását meg egy személyre kellett volna bízni, mert még a rómaiak is diktátort neveztek ki a nehéz helyzetekben, márpedig egy politikai párt számára nincs nehezebb helyzet egy választásnál.
Egy néha több, mint a három.
Ebben az időszakban a politikusoknak már kuss kell, hogy legyen, volt idejük pofázni négy éven át, innentől már csak azt mondhatják, oda mehetnek, azt ehetik, ihatják, nyilatkozhatják, akkor és amit a kampánystáb mond.
És nekünk kell meghatározni, hogy miről szóljon a közbeszéd, nem gumicsontokat ropogtatva, összevissza dumálva semmitmondani.


Aki pedig ezt nem hajlandó elfogadni, az nem jelölt sem a miniszterelnöki, sem a lúdvári önkormányzati képviselői címre.
Nem vagyok olyan tehetséges választási guru, mint például Szigetvári Viktor, de azt azért minden beképzeltség nélkül mondhatom, hogy ha a két kezem a fenekembe dugom, és a fogaimmal tartom a ceruzát, akkor is különbül szervezem meg ezt az attrakciót, mint akik most csinálták.
Ennyire ostobának ingyen nem lehet lenni, úgyhogy körül lehetne nézni, hogy az érdekeltek kinek a fizetési listáján szerepelnek, szerepeltek, visszamenőleg egészen az emlékezetes szocialista miniszterelnöki castingig…


Na, most már mindegy, sorakozzunk fel a Falus főorvos úr által fémjelzett csapat mögött, mosolygós tekintettel, fegyelmezetten és optimistán, és biztassuk a hezitálókat, aztán majd meglátjuk.
A választás után meg új lapot lehet nyitni, rengeteg a feladat…


Mindenesetre az egyik kellemes kommentelőm nagy igazságot írt le azzal, hogy ha el akarjuk zavarni Orbánt, akkor első lépésként ezt az ellenzéket kell világgá küldenünk.
Lesz min töprenkedni választások után, lesz munka dögivel, de a gyászmunkát az ellenzék mai vezetői nélkül javaslom  elkezdeni, mert ha rajtuk múlik, akkor ehhez is csak a következő választás (ha lesz még, ugye…) előtt hetven nappal látnak majd hozzá.


Ja – és mivel sok kritikát kaptam, hogy nem vagyok eléggé optimista, hát akkor hajrá!

:O)))