PÁVATÁNCOK

Nehéz hete volt a Punnyadtnak, a mi Lánglelkű Vezérünknek - egyszerre kétfelé is lengetnie kellett a nyelvét.

Egyrészt Brüsszel irányába, másrészt Moszkva felé, ahol is Putyinnal kellett eszmét cserélnie a magyar energetikai helyzetről.

Brüsszelbe nagy várakozással ment, sleppje előre beharangozta, hogy a tárgyalásai végén a sajtótájékoztatón fontos bejelentések hangzanak el, ehhez képest csak a szokásos „mi vagyunk a faszacsávók” dumára futotta, ami a jelenhelyzetet tekintve kevés, mint költöző libában a sugárhajtómű.

A tárgyalópartnerek mosolyogva bíztatták reménykedő Reménységünket – hajrá Magyarország, hajrá magyarok – de a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését nem tartották indokoltnak, emellett újabb kötelezettségszegési eljárás is indult éppen a napokban, úgyhogy sikersztorinak nem nevezném a kirándulást.

Barroso meg megveregette a Nemzet Eszének vállát és elmagyarázta neki, hogy nem kell az Unióra hisztizni, ha megvizsgálja a szerződésben vállalt kötelezettségek betartását, hiszen az Unió csak a dolgát teszi.

Majd egy bravúros zuhanórepüléssel leszállt Orbán szellemi színvonalára és elmagyarázta: az Unió ez esetben olyan, mint futballpályán a bíró, egyrészt a pálya tartozéka, másrészt ítéletei megfellebbezhetetlenek.

Nem ringatom magam abban az ábrándban, hogy a kis pökhendi megértette volna a hasonlat lényegét, hiszen nála a funkcionális hülyeség is bejátszik zavaró tényezőként.

Azt sem akarja istennek se megérteni, hogy sem az Unio, sem az IMF nem kíván a számára bianko csekket kitölteni, márpedig amit ő szeretne kierőszakolni, az egy olyan ígéret, hogy csináljon unortodox ámokfutása közepette bármekkora baromságot is pénzügyminiszterével, annak következményeiért majd az Unió vagy az IMF helytáll.

Persze abban igaza van, hogy senki nem szereti, ha felügyelet alatt tartják, aki viszont a pénzét kockáztatja, az szeretné azt biztonságban látni, márpedig Orbán biztonsági szintje kissé elmarad a kívánatostól.

Moszkvai útja sem hozott semmi újat, azon túl, hogy nyilvánosan szembeköpdöste korábbi álláspontját és igencsak nagyokat nyalt Putyin hátsójába, aki cserébe udvariasan megemlítette, hogy na ja, Magyarország is rajta van a térképen.

Mindez semmit sem jelent, mert ameddig nincs megegyezés vagy legalább magyar döntés a paksi bővítésről, nem kerül eldöntésre a Déli Áramlat nyomvonala, nem lesz megállapodás a hosszútávú gázszállítási szerződésről, addig egy ilyen langyos nyilatkozatokkal végződő látogatás legfeljebb arra jó, hogy russzofób miniszterelnökünk lelkét sajgó fájdalommal töltse meg.

Közben itthon az LMP –s Jávor Benedek pártja halálközeli állapotának következtében összeesküvést vizionál: "Orbán Viktor titokban seftel az ország energiaellátási és környezeti biztonságával Putyin elnökkel." 

A titok egyébként nem titok, a seftelés pedig az üzleti világban nem számít a nagy bűnök közé, a nyilvánosság pedig roppant fontos, de ilyen ügyekben nem mindig kívánatos, majd ha elkezdődnek erről a hivatalos tárgyalások, akkor lehet ezt – bizonyos megszorításokkal – követelni.

Ez a tárgyalás nem volt alkalmas arra, hogy ebben a kérdésben döntsenek, legfeljebb arra, hogy a felek eldöntsék, hogy kezdődjenek erről szakértői szintű tárgyalások.

Jávor is russzofób, de hát mit tegyünk, a magyar jobboldal úgy szocializálódott, hogy Ivánnal ijesztgették őt gyermekkorában, ő viszont ennek ellenére bátor.

Vagy korlátolt, tetszés szerint.

Orbán még egy nagy bejelentést tett a héten, elmondta, hogy javaslatát a Jegybank új vezetőjére csak az utolsó percben, a jelenlegi jegybankelnök mandátumának lejárta előtt egy nappal jelenti be. "
Mindent megteszek annak érdekében, hogy megvédjem Magyarországot a spekulációtól, ami az új elnök személyéhez kötődne" - mondá.

Sok hűhó ez semmiért, hiszen legyen bárki is a jegybankelnök, Orbán csak olyat lesz hajlandó választani, aki az ő személyes lekötelezettjeként úgy fog táncolni, ahogy ő fütyül.

Ha még nem vette volna észre valaki, akkor most már ideje lesz felfedezni, hogy ez egy latin-amerikai típusú diktatúra, a kis akarnok pedig diktátor, latin-amerikai kollegájának szociális érzékenysége és olajtengere nélkül

A Nemzeti Bank kirablása viszont alkalmas lesz arra, hogy választás előtt osztogasson, és hogy kiknek kíván osztogatni, az nem kétséges.

Akkor is le fogjuk váltani.

Viszont azon azért érdemes lenne elgondolkodni, hogy egy masszív bűnvádi eljárás nélkül rettenetesen nehéz lesz a rengeteg pártkatonáját eltakarítani és helyreállítani a demokráciát.

Erre csak akkor van esély, ha az ellenzék egymás nyírása helyett azzal foglalja el magát, hogy gyűjti és rendszerezi a bizonyítékokat arra, hogy ami itt folyt az utóbbi években, az puccs volt a javából, a demokratikus berendezkedés felszámolása, egyszemélyi uralom megvalósítása.

Nemigen hiszem, hogy erre gyúrnának, de hát majd meglátjuk…

:O)))

KEDVES NEMZET, NESZE!

Nekem legjobban a kolbászpark tetszik a 2014 – ben átadásra kerülő beruházások közül.

Ha valami, akkor ez aztán nagyon hiányzik most az országnak.

A központi épület egy 1500 négyzetméteres kolbászudvar-látogatóközpont lesz, ahol a turisták interaktív program keretében részesei lehetnek egy falusi disznóvágásnak és kolbászkészítésnek, fogyaszthatnak és vásárolhatnak a termékekből, és a kolbászkészítés történetét is megismerhetik.

Valószínűleg egész évben zsúfolt lesz, hiszen világritkaságszámba fog menni az intézmény, melyet ezek a disznók építenek majd másfél milliárdból egy olyan országban, melyben gyermekek tízezrei éheznek.

Igaz, a kolbászpark azért gondol a gyermekekre is, mert felhúznak még egy 2500 négyzetméteres tematikus parkot is, ahol a gyerekeket nyűgözik le a kolbászkészítés fortélyaival, továbbá megismertetik őket a falusi állatokkal.

Talán lehetne politikusokat is kiállítani a többi disznó között, hadd lássák a gyerekek, miközben a hús fogalmával ismerkednek, hogy kiket kell szívből, igazán szeretni…

Persze aki ide eljut, az nem a száz százalékos munkanélküliséggel sújtott falvakból jön, e annak van mit a kolbászba aprítani, az otthonmaradókat meg amúgy is csak hergelné a dolog.

Engem meg az hergel, hogy ez az elmebeteg olyanokat enged meg magának, amilyet már kétszáz évvel ezelőtt sem engedett meg magának egy valamirevaló császár: nem emelt templomot az idétlen  hobbijainak.

Hogy ő idejárt egy jópofa helyi rendezvényre kolbászt tölteni, az remek lehetőség volt reklámozni saját népbőlmerítettségét, de hogy hatalmon az ország pénzét ilyen idiótaságra költi, ehhez bizony vastag bőrnek kell lennie a képén.

Igaz, ami igaz, a jelenlegi pofahuzatát a rinocérosz is irigykedve szemlélheti, - ennek az embernek nincsenek gátlásai.

Az Index portál készített egy kis összefoglaló anyagot arról, hogy milyen létesítmények átadása várható 2014-re.

Nem rovom én azt fel Orbánnak, hogy a választás évét iparkodik sikereknek látszó tárgyakkal kitömni – ezt teszi a világ valamennyi hatalmon levő kormánya, tekintsük az akciót politikai szükségszerűségnek.

De azért az jellemző, hogy milyen létesítmények kerülnek átadásra, mire kíván büszke lenni az aktuális rendszer.

Tekintsük ezt a szerencsétlen kolbászolást szellemi kisiklásnak, üsse kavics az elherdált másfél milliárdot, nézzük inkább a többit, mely az ország felvirágzását szándékszik felmutatni!

Kezdjük talán a stadionokkal.

Állami pénzekből kap stadiont a Ferencváros, a Debrecen és a Puskás Akadémia, ez utóbbi egyébként az állami vagyon magánvagyonná konvertálására szép példa, Hogyan ajándékozzuk meg magunkat címmel.

Az első két stadion tizenkét-tizenkét milliárdért épül, felépítésük szükségszerűségét nem vitatja senki, hiszen ezek a hála emlékművei lesznek.

Ezt kapják fizetségképpen azok a futballhuligánok, akik 2006-ban a televízió-székház felgyújtásában és Budapest belvárosának szétverésében jeleskedtek, imígyen támogatva a meghiúsult Orbán-puccsot.

De önvédelem is ez egyben, mert a szurkoló kiszámíthatatlan állatfajta, ki tudja, mire vetemednének, ha a Vezér nem tartaná be az alkut, de hogy sokra képesek, azt már bizonyították - jobb barátnak tudni őket, mint ellenségnek. 

A Puskás-akadémia pedig az ősi Orbán-földeken fekszik, a területet csak átmenetileg kapta használatba az alapítvány, mely most a stadionocska felépítésén fáradozik, melyben minden ötödik felcsúti lakosnak ülőhelye lesz, csecsszopótól a Mariska néniig.

A forrást majd a vállalkozások nyereségadójából visszatartott és erre a célra átutalt pénzek képezik - így lesz adóbevétel helyett stadion, hiszen megengedhetjük magunknak ebben a rózsás gazdasági helyzetben, hogy nagyvonalúskodjunk.

Átlagpolgár meg mélyen egyetért vele, hiszen milyen okos dolog az állam zsebe helyett stadionokba tömni a pénzt, ahol remek lesz hetente egyszer szotyolát köpködve elmerengeni a profi futball szépségein.

Hogy aztán a kieső adóbevételeket majd valamivel pótolni kell?

Azon szomorkodjon a pénzügyminiszter, magyarember nem fogja fel, hogy éppen most vett a saját zsebéből egy stadiont Viktornak meg az utódainak, ahol majd profi játékosokat nevelnek, melyek eladásából a pénz ismét csak Viktor és gyermekei zsebébe csurdogál majd.

Magyarember roppant gyanútlan, hogy finom legyek…

Aztán átadásra kerül még majd a Tüskecsarnok, aminek éppen itt az ideje, - ez ellen nem lehet senkinek semmi kifogása az évtizedek óta befejezetlen csarnokot valóban be kell fejezni és átadni az egyetemi sportnak, a fenntartását meg majd a tandíjakból fedezni lehet…

Felújítják Lázár János Hódmezővásárhelyének stadionját is, de ez aprópénz, - egymilliárdból ki is jön.

Aztán átadásra kerülnek közterek is, érdekes módon két olyan hely, mely az ott folyó tüntetésekről híresült el.

Az egyik a Ferenciek tere, ahol a Milla szokott tüntetni.

Ezt a területet most roppant fontos volt átépíteni, mert a forgalom itt zavartalan volt.

Mikor az egész világ igyekszik a föld alá vinni a forgalmat, elkerülve a szintbeli kereszteződésekkel kiváltható közlekedési torlódásokat, az álló kocsik kipufogógázai által okozott környezetszennyezést, akkor mi betömünk egy aluljárót.

Lehet, talán azért, mert anno ide írta ki valaki rendszerváltáskor, hogy komcsik, ne merjétek emelni a sajtospogi árát, - lehet, Viktornak tervei vannak?

A Kossuth tér is necces, mert ki tudja, ki ellen akarnak majd itt tüntetni, jobb az ilyesmit csírájában elfojtani.

Meg aztán kell a hely az új szobroknak, a régieket már sikerült ezzel kipaterolni, József Attila helyett jöhet Szabolcska Mihály, Károlyi helyett Tisza István, hogy Nagy Imre hídja mi felett fog átívelni, azt meg majd megmondja Demján, ha már egyszer az ő szponzorálásával állították fel az öreg komcsit.

Egy szoborhelyet persze ki kell hagyni, Horthy lovasszobrának…

Marad még átadandó a Közszolgálati Egyetem campusa a Ludovika Akadémia helyén, nem kétséges, hogy mire átadják, Nemzeti Ludovika Közszolgálati Egyetem lesz a neve.

Nemzetünk beleborzong, mikor végigélvezi eme nagystílű tervek megvalósulását, lelkünk boldogságban úszik – dicső nemzet vagyunk!

Vagy csak ostoba, hogy ezt eltűrjük?

:O)))

HARC A LÚDTALP ELLEN

Szegeden tartott előadást az oktatási államtitkár.

Hoffmann Rózsa arról beszélt, hogy a gyerekek eddig lúdtalpasok és hájasak voltak, sokan pedig még egy népdalt sem ismernek - ennek most vége.

Végre!

Nagy kő esett le a szívünkről, hiszen oly kevés Magyarország hozzájárulása az orvostudomány fejlődéséhez, de most végre kiteszünk magunkért!

Ádáz és kitartó harcunk eredményeképpen múlté lesz a judeobolsevista lúdtalp, mely idáig legfőbb akadálya volt annak, hogy ifjúságunk girhesen, de döngő léptekkel, magyar népdalokat német nyelven énekelve masírozhasson a Vezérünk által felfestett boldog jövő felé!

A megoldás a mindennapi testnevelés órák bevezetésében rejlik, melyek kardinálisan helyreteszik a kérdést.

Az iskolák, melyek "eddig hájas, lúdtalpas gyerekeket neveltek”, ennekutána az egészség fellegvárai lesznek, nemzetünk felemelkedik.

Igaz ugyan, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok Osztálya ezidáig képtelen volt megoldani a problémát, hogy a mindennapos testnevelési órákat a rendelkezésre álló tornatermek, testnevelő tanárok, iskolai osztályok, tanórák számának ismeretében hogyan lehet megvalósítani, de ez forradalmi lendületünket nem tudja megtörni, hiszen a győzelmi fanfárt nem a matematikusok fújják, a papír meg mindent elbír…

Nem csak a dicső turáni erőnlét problémáit kifogásolta az államtitkár asszony, de felszólalt az ifjúság egyéb kárhozatos tulajdonságai ellen is.

 “Az ember elborzad, hányan nem tudják, mi történt a trianoni országcsonkoláskor, miért beszélnek magyarul Székelyföldön, mi történt ’56-ban. Sőt, még egy magyar népdalt sem ismernek" – mondta, és a nemzetre setét gyász fellege ereszkedett.

Én meg közben elspekulálgattam, elbeszélgettem vele képzeletben – még azzal is megtisztelt, hogy tegeződhettem vele, imígyen:

Hát mondd, Rózsikám, te, aki vagy negyven éven keresztül pedagógusnak tekintetted magad, ugyan, milótúrót tanítottál a gondjaidra bízott diákoknak, ha még azt sem tudják, hogy mi történt Trianonban?

Vagy nekem kivételes szerencsém volt, hogy anno történelemtanáraim ejtettek erről néhány szót?

Mint ahogy az sem ért revelációként, mikor kiderült, hogy a székelyföldi és egyéb magyarok magyarul beszélnek egymás közt?

Hogy mi történt 56-ban, arról a tények ismeretét hiányolod, vagy a kurzustörténészek által összehordott idétlenségeket?

Hát mi a fenét tanítottatok akkor az elmúlt majd negyedszázadban?

Mintha iskolaigazgató lettél volna ezidőtájt, és mintha az MSZMP rabigáját is meglehetősen gyorsan sikerült volna leráznod magadról, ha jól emlékszem?

Rózsikám, hát ütött téged valaki, mert tisztességesen nevelted a diákokat, mint vezetőjük követeltél tanár beosztottaidtól?

Ha nem, akkor most kire mutogatsz?

Nem érzed néha, mintha kicsit nagy lenne rád az a blézer, melyet viselsz?

Biztos, hogy megéri ez a pénz, hogy hülyét csinálj magadból?

Rózsikám, nekem az is szúrta a szemem, hogy te – pedagógus létedre – a diák testalkatát, vagy betegségét pellengérezed ki.

Merthogy valaki kövér annak ezer oka lehet, csak példaként egyet-kettő.

Itt vannak mindjárt a gének, melyeket nem tud a dagadt diák kitestnevelni magából, még napi két hazafias testnevelésórán sem.

Aztán lehet egy szegény családnak oly kevés pénze, hogy a gyereknek nem jut elég pénz fehérjedús étrendre, de mivel éhes, hát sonkaszeletek helyett folyvást csak kenyeret eszik, meg krumplit, tésztát fal, hogy te aztán mérgelődhess a látványon, mint légiesen karcsú Vezéred a pohos tábornokok láttán.

Azt sem lenne baj elhinned, hogy a lúdtalp az egy betegség, ami ellen nem tornaórán kell küzdeni, hanem lúdtalpbetéttel és mezítlábas sétával, de hát ezt egy orosztanárnak talán ennyire részletesen nem is kell tudnia…

Aztán felfestetted itt a magyar oktatásügy céljait is, mely szerint "a cél a megújulás, a felemelkedés, az oktatás minőségének javítása, a versenyképesség, a nemzeti középosztály megerősítése, az igazságosság, az egyenlőség és a gazdaságosság megteremtése".

Tudod, a hócipőm már tele van azzal, mikor előkotortok évszázados, poros és poroszos modelleket  a ládafiából és elkeresztelitek megújulásnak, a korszerűtlen parancsuralmi rendszert felemelkedésnek, a drillt az oktatás minőségének javításának.

Ami a nemzeti középosztályt illeti, talán tisztázd magadban, hogy mifene is a nemzeti középosztály, ki tartozik bele fogalomba, mit akarsz erősíteni rajta és egészen biztos vagy benne, hogy ez a magyar társadalom középponti problémája 2013-ban?

Mert szerintem igazságos társadalmunknak, hatékony munkátoknak és kiváló oktatási rendszereteknek köszönhetően lassan lehet kezdeni egy latin-amerikai típusú harcot – abban úgyis otthon vagytok, fülkék gyermekei - az analfabetizmus felszámolása érdekében.

Talán utazz Kubába, tanulmányútra, ráférne a magyar közoktatásra is egy kis pihenés.

Amit pedig a tandíj ügyében összezagyváltál, az szégyen, az ország szégyene.

Azt mondtad: “Szeretném elmondani százezredszer, tandíjról szó sincs: az önköltség nem tandíj, hiszen ezt nem saját zsebből kell kifizetni, hanem diákhitelből. Ha tandíj lenne, addig el se lehetne kezdeni a tanulmányokat, amíg ki nem fizetik. A Diákhitel 2-t nem a hallgató, hanem egyből az egyetem kapná. A Diákhitel I. is nagy siker volt" 

Mellesleg világosítanálak fel, hogy a mai magyar felsőoktatásban a hallgatók többsége már réges-régóta tandíjat fizet, kereszteljétek bárminek is.

Tudod Rózsám, ez a kis eszmefuttatásod úgy baromság, ahogy mondtad.

A hitel, tudod, az előrehozott fogyasztás, melynek árát meg kell fizetnie a fogyasztónak, mégpedig saját zsebből.

Itt sincs másról szó, és ennek megértéséhez nem kell docensnek lenni a Pázmányon, csak némi józan értelem, egy nyolcadik osztályos tanuló szintjén.

A dagadt diák lefogyhat, a lúdtalp gyógyítható, de a ti szellemi és mentális állapototok reménytelennek tűnik.

Sajnállak, Rózsa…

:O)))

KÜLKAPCSOLATOK

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt (SZEM) képviselői tizenegy pontból álló nyilatkozatot fogadtak el hétfői megbeszélésükön.

Nyilatkozatuk szerint a külkapcsolatok javítását tekintik céljuknak, mert az Orbán-kormány miatt Magyarország mára elszigetelődött.

Nem mondhatnám, hogy a helyzet értékelése során leküzdhetetlen nehézségekkel néztek szembe, nem kellett ehhez túl sokat tanulmányozni hazánk külpolitikai helyzetét, Orbán igencsak megkönnyítette a dolgukat.

Ha csak kicsit is egyszerűsítünk a fogalmazáson, akkor bátran kijelenthetjük, hogy magyar külpolitika, mint olyan nem létezik, külpolitikai prioritásaink nincsenek, baráti kapcsolataink, szövetségeseink, akik megbíznának bennünk, nem léteznek.

A magyar külügyi apparátus és a magyar külpolitika elvesztette majd félévszázados tekintélyét és súlyát, helyette a bohóc bohócának szerepét játssza.

Természetesen ez esetben is fejétől büdösödik a láb, az alapproblémát – mint mindenben - Orbán képezi, aki mint univerzális szakértő a külpolitikát is személyesen irányítja. 

A helyzet egyébként csak romlani fog, mivel ezidáig a Külügyminisztérium romjainak tetején üldögélő Martonyi még próbálta fenntartani legalább a látszatot, hogy létezik magyar külpolitika, de úgy tűnik, hogy mára ő is besokallt, és vagy ürügyet teremtett a távozásra, vagy valóban belebetegedett a dilettantizmus tombolásába, de kiszáll.

Potenciális utódjától, a vértehetségtelen Németh Zsolt külügyi államtitkártól pedig semmi jót nem várhatunk, legfeljebb a ma még nyomokban fellelhető szakmaiság végleges kiirtását.

Menet közben azért még tett a Vezér egy biztonsági féket is a rendszerbe: ha a Külügy képtelen az ő instrukciói alapján porrá rombolni külkapcsolatainkat, akkor beveti a csodafegyvert, hajdani szóvivőjét, aki már megszokta, hogy a legképtelenebb ötleteket is rezzenéstelen képpel vágja az ország képes felébe, így hát az orbáni külpolitikának teljesen megfelelő kádere marad.

Ő, ha Orbán ezt a feladatot szabja neki, akkor minden skrupulus nélkül elmegy tárgyalni bármiről, bárkivel, megegyezik bármiben, de hálistennek nagyobb kárt nem tud okozni, merthogy igencsak kevesen állnak szóba vele, bár talán egy-kettővel többen, mint hibbant főnökével.

Mindenesetre közvetlen szomszédainkkal a kapcsolatunk olyan kiváló, hogyha körülnézünk, akkor úgy érezhetjük magunkat, mint liba a rókatanyán, ha ez a mai világban nem lenne illetlenség, már régen újjáalakult volna a kisantant.

Az osztrákok se igen kedvelnek bennünket a bankjaikra kivetett adók miatt, az ukránok meg keresztülnéznek rajtunk, mint az ablaküvegen, sajnos nem maradt már ország, melyhez Orbán elmagányosodott pillanataiban törleszkedhetne.

Az Unióban már régen nevetségessé tette magát, egyszerűen képtelen beilleszkedni a világba.

Pedig határozott meggyőződése, hogy neki korszakos elméleti alapvetéseket is kell tenni, így aztán időnként világpolitikai prognózisokat állít fel, meglepő és mulatságos új elméleteket kreál, mindenki nagy derültségére.

Amerikával legendásan jó kapcsolatai vannak, a legutóbbi elnökválasztásnál is egy ütemmel előbb pofázott a kelleténél, így aztán úgy elkaparta magát ismét, mint Trabant a mocsárban.

Ha már nem állnak szóba vele abban a világban, melynek Magyarország is a része, hát elmegy igét hirdetni Kínába, most éppen Indiába készül, de mindenfelé megelőzi a híre.

Kínában valószínűleg sokra értékelték a világkiállítás magyar pavilonja körül gerjesztett botrányait, Indiában a gyöngyösi gumigyári beruházás megfúrását, az oroszok az időnként buzgárként feltörő russzofóbiája miatt kedvelhetik, de szerzett híveket Örményországban is, ahol soha nem fogják nekünk elfelejteni a baltás gyilkos eladását – jelzem, nem érzékelem azt, hogy a vételár befolyt volna – lehet, hogy magánzsebbe ment?

Az Unió már régen megbánta, mint a kutya, mely hetet kölykezett, hogy felvett bennünket tagjai sorába, a NATO-t meg el lehet dobni harcos részvételünk okán.

Erős rés vagyunk a bástyán, kezdve a nevetséges egyenruháinkon, a kardlengetéseinken, egészen addig, hogy nincs egy harci helikopterünk, a honvédség harcértéke a nulla felé konvergál.

A nemzetközi pénzvilágnak is inkább csak púp vagyunk a hátán, az IMF hősies elüldözése meg olyan, mint amikor kirúgja valaki az anyósát, akinek a nyugdíjából élt addig a család.

Szóval lesz mit helyrehozni, és ez időigényes folyamat lesz, - a külpolitika nem a kapkodó idegbolondok műfaja – lehet, ezért is megy a Vezérnek ennyire nehezen?

Mindenesetre az tény, hogy az ország euromilliárdokat bukott már ennek a szerencsétlennek az ötletein, és még nem látható - sajnos – a számla végösszege.

Most megy Moszkvába.

Ha megússzuk anélkül, hogy hadat üzenne az oroszoknak, már szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

Drukkoljunk, felebarátaim!

:O))) 

KANCSAL SZEMBENÉZÉS

Nem fordulhat elő ismét, hogy az ezeréves magyar állam nem tudja megvédeni állampolgárait - mondta a honvédelmi miniszter a holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban, vasárnap.

Hende Csaba az Élet Menete Alapítvány által szervezett eseményen hangsúlyozta: meg kell érteni, mit veszített a nemzet és Európa "zsidó honfitársainkkal", és mekkora gyalázat, hogy "nem tudtuk megvédeni őket".

Hende Csaba a magyar kormány tagja, ha ostobaságokat beszél, azzal állami szintre emeli a gusztustalan hülyeséget.

Hende Csaba azt mondja, hogy az ezeréves magyar állam nem tudta megvédeni állampolgárait, ezzel szemben az igazság az, hogy a magyar állam halálba küldte állampolgárait, és ezt Kamenyec-Podolszkíj vérengzése után nem lehet semmivel sem magyarázni.

Ha valakinek, akkor a magyar honvédelmi miniszternek illene tudni, hogy a magyar közigazgatás szervezésében az egyik elődje által is felügyelt dicső Csendőrség hajtotta végre magyar feletteseinek utasításait, ha a zsidókat valakitől meg kellett volna védeni, úgy azok elsősorban a magyar államapparátus és fegyveres tastületek tagjai voltak.

Azt is mondta Hende miniszter, hogy ez az emlékezés azt is mutatja, hogy "van bátorságunk szembenézni a történelemmel", megismerni, megtanulni azt a leckét, "amelyre tanít minket.”

A miniszter téved.

Ez az emlékezés azt mutatja, hogy továbbra sincs bátorságunk szembenézni a történelemmel, továbbra sincs szándékunk megismerni, megtanulni azt a leckét, amelyre a történelem tanít minket.

Ha ehhez hozzátesszük a szinte zavartalanul randalírozó antiszemitákat és rasszistákat, a társadalomban már szinte az elviselhetetlenség határáig felerősödött rasszista-antiszemita megnyilvánulásokat, akkor felmerülhet a kérdés: mit tanult ez az ország a Holokauszt áldozatából?

Tanult egyáltalán valamit?

Szerintem semmit.

Ha Hende miniszter, aki mellesleg a Horthy-kultuszt ápolgatja a Honvédség berkein belül, azt képzeli, hogy egy rendezvény az Uránia Nemzeti Filmszínházban - ahol mellesleg először mutatták be Magyarországon a Jud Süss című antiszemita filmet annak idején – elégséges emlékezés a magyar zsidóság tragédiájára, hát igencsak téved.

Ez csak fügefalevele egy olyan rendszernek, mely a mai napig képtelen tisztességesen értékelni a történelmet.

Jellemző, hogy a miniszter szerint meg kell ismerni a zsidók életét, "akik velünk éltek", részei voltak a nemzet életének, a háborúkban a magyar hazáért harcoltak. 

Alapvetően hibás a szemlélet.

A zsidók ugyanis nem csak velünk éltek és nem csak részei voltak a nemzet életének, hanem a zsidók – mint ma is – a nemzet részei voltak, magyarként vagy magyar zsidóként tettek az országért, itt voltak és itt is vannak otthon.

De felejteni nem felejthetnek, mert nincsen zsidó család, melyben ne lennének annak a korszaknak halottai, amelynek Magyarországa minimálisan is tettestársa, de inkább elkövetője volt a soha meg nem bocsátható bűnnek.

Ez az az ok, amiért az ország egyetlen állampolgára sem felejthetne.

Ebben az országban nagy hagyománya van a bocsánatkérések kikövetelésének.

Hát, ha már ilyen szép ez a tradíció, akkor nem kellene restnek lenni, és állami szinten bocsánatot lehetne kérni a magyar zsidóság maradékától a magyar nép nevében, ellenük elkövetett bűneinkért.

Esetleg még egy tisztessélges, a százezrek halálához mért emlékmű is beleférne ebbe a bocsánatkérésbe, az emlékmű állhatna esetleg akár a Kossuth téren is, hadd emlékezzen minden magyar, hogy hova vezet a rasszista, antiszemita politika és közgondolkodás.

Hogy a zsidó szervezetek képviselői nem álltak fel és hagyták el az ünnepség helyszínét, az ő dolguk.

Én azért szégyenkezhetem egy kicsit népem nevében a meggyilkolt családok, anyák, gyermekek miatt, ugye?

:O)))

HELYÜNK AZ UNIÓBAN

Az a vicc, hogy tulajdonképpen nem mi döntünk a helyzetünkről.

Ha a sors könyvében azt írták meg, hogy a jövő útja a nemzetállamok csendes elhalása és az államok integrációja, akkor feszenghetünk mi, meg szónokolhatunk különféle nagyságú hordókra mászva nemzeti önrendelkezésről, ezzel csak saját magunknak ártunk.

Merthogy a gazdaság kegyetlen, a világ nem engedi meg az öncélú okoskodást, nekünk is bele kell simulnunk a világ haladásának sodrába, különben önmagunkat büntetjük meg, mert menthetetlenül kimaradunk a fejlett világból és lemaradunk környezetünktől.

A rendszerváltás után óriási lehetőséget kaptunk a történelemtől

Anélkül, hogy a legcsekélyebb erőfeszítést tettük volna érte, ölünkbe pottyant a polgári demokrácia, az Unióba való felvételünkkel pedig a gazdasági – politikai integráció megvalósításának lehetősége.

Egyikkel sem tudtunk élni, mindkettőből kihoztuk a lehető legrosszabbat, amit csak lehetett.

A polgári demokráciából mára sikerült egy félfeudális jellegű diktatúrácskát kreálni, mely szavaiban ugyan türtőzteti magát, de gyakorlati tetteiben egy kopott kiskakas saját szemétdombon való kukorékolási vágyát testesíti meg.

Sajnos, számunkra igen előnytelen körülmények között, mert ez a korszerűnek éppen nem mondható  törekvés egybeesik az Unió belső problémáinak kiéleződésével.

Az újonnan felvett országok egy része nem képes, más országok pedig nem akarnak a jelenleginél erősebb együttműködést.

Nagy-Britannia történelmi okokból kényesen őrzi függetlenségét, lehetőleg távol tartja magát mindenféle integrációtól.

Ha csak arra gondolunk, hogy még ma is mindenki szembe jön velünk az angol autópályákon, mindjárt pontosan érzékelhető a brit hozzáállás.

Vannak országok, melyek elvi okokból nem kívánják feladni szuverenitásukat, mert nem tarják célszerűnek, hogy a saját nyakukba felügyeletet ültessenek, hiszen sokkal jobb Burundiban királynak vagy miniszterelnöknek lenni, mint Alaszkában kormányzónak.

A hazai tőke is jobban szereti, ha a megszokott viszonyok között kell érdekeit érvényre juttatni, ott már megvannak a jól bejáratott érdekérvényesítési csatornák, nem kell új utakat törni, új ellenfelekkel hadakozva esetleg vesztes háborúkat vívni.

Különösen igaz ez a gyenge demokráciákra - mint amilyenek mi is vagyunk, sajnos, - ahol a korrupció nem csak kenőpénzek átadásával valósulhat meg, hanem akár törvényhozási szinten is megjelenhet.

Olyan dolgokra gondoljunk itt, mint egy földbérleti törvény, vagy a médiatörvény, vagy a törvények végrehajtási rendeleteiben elbujtatott üzleti lehetőségek, személyekre szabott jogszabályok, stb.

Ha egy hazánkhoz hasonló maffia-állam haszonélvezői – és közöttük ott vannak pártok és egyházak vezetői is – meghallják, hogy egy integrációs folyamat eredményeképpen manipulációs lehetőségeik csökkennek, azonnal feltámad bennük az ország függetlenségéért és sorsáért aggódó hazafi, és kézzel - lábbal harcolni kezdenek minden változás ellen.

Van az országoknak egy csoportja viszont, mely az integráció fokozásában lehetőséget lát, ők ugyanis tudják, hogy ha nem akarnak a világgazdaság perifériájára kerülni, akkor Európának egyesülnie kell.

Méghozzá gazdasági tekintetben éppúgy, mint politikailag, katonailag – minden területen.

Ezt a folyamatot – ha versenyképes Európát akarunk, nem lehet halogatni, mert a világ elszáguld mellettünk.

Európa egyébként is ezer problémával küzd.

Társadalma elöregszik, a bevándorlások kulturális és etnikai problémákkal terhelik, a különféle országok gazdasága nem áll azonos színvonalon, a törvények és szabályozások kuszasága lassítja a gazdasági életet, az egyes országok gazdaságpolitikának nevezett rögtönzései, sok esetben felelőtlenségük bármikor veszélybe sodorhatják a közös valutát.

Külpolitikailag sem túl egészséges az összehangolatlan fellépés, elég, ha csak Orbán külpolitikai idétlenkedéseire gondolunk.

Miután Európának nem Bangladeshel, hanem Amerikával, Kínával és Japánnal kellene felvennie a versenyt, ehhez mért gazdasági, politikai, esetleg katonai erőt illene felmutatnia.

Ezt a helyzetet ismerték fel az Unió azon politikusai, akik a realitásokat az illúziók elé helyezték és elkezdtek kétsebességes Európáról beszélni.

A mi esélyünk az lett volna, ha minden erőnkkel arra törekszünk, hogy felzárkózzunk, de ezt a lehetőséget – attól tartok – elszalasztottuk.

Itt a politikusok többsége nem törődött semmivel, csak a hatalom megragadása érdekében dolgozott, az integráció adta lehetőségeket elherdálta, a jó kezdeményezéseket kiherélte vagy legyilkolta, az országot pedig alkalmatlanná tette egy magasabb szintű együttműködésre.

Itt az utolsó húsz év egyetlen nagyléptékű és a jövőbe mutató fejlesztése a gyorsforgalmi közúti hálózat kiépítése volt, azt sem becsüli semmire a lakosság, ellenben arra igen jónak bizonyult, hogy az útdíjrendszert a szokásos magyar mutyi keretében valósítsa meg maffia-kormányunk.

Emlékszik még valaki arra, hogy a koalíciós kormányzat anno létre akarta hozni az információs sztrádát, eljuttatva minden településre a nagysebességű internetet?

Vagy törődik itt bárki is azzal, hogy éppen most folyik az európai értékeket képviselő bolognai oktatási rendszer szétverése?

Jön a száz évvel ezelőtti porosz iskolamodell, az uniós pénzekből libaúsztatók épültek, a honvédség meg lassan első világháborús lábszártekercsben veri a díszlépést, miközben nincs harci helikopterünk már egy darab sem.

Ha Európa kettéválik, akkor azok, akik a perifériára szorulnak, jobban teszik, ha mindenféle illúzióikkal leszámolnak - úgy kétszáz évre.

Márpedig a jelenlegi folyamatok errefelé mutatnak, Európa elengedi a kezünket.

Olyanok leszünk, mint a Galaktikus Birodalom perifériája, ha olvasta valaki az Alapítvány trilógiát.

Csak nekünk Öszvér helyett egy ökör jutott.

:O)))

SIKERTÖRTÉNET

A kecskeméti Mercedes-gyárban két sikertörténet egyesült: egy tradicionális, amelyet a Mercedes képvisel és egy új, a magyar gazdaság megújításának európai sikertörténete - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kecskeméti Mercedes-gyár új modelljének hivatalos bemutatóján, pénteken.

Mindezt akkor, amikor a magyar gazdaság nyakig ül a recesszióban, amikor a megújítás abban manifesztálódik, hogy a kis focista gálába vágja magát, elmegy valamelyik elődjei által beindított beruházás tulajdonosaihoz részt venni az aktuális szüreten, és hülyeségeket beszél.

Például ilyeneket: "Én, amikor Magyarország miniszterelnökeként erre az autóra nézek, munkásokat látok, sok-sok ezer magyar munkást, akik képesek arra, hogy ilyen autót állítsanak elő, nem külföldön, nem vendégmunkásként, hanem Magyarországon, itthon, a saját gyárukban, a saját városukban dolgozva" 

Nézhet ő erre az autóra akárkiként is – számomra a legkedvesebb az lenne, ha őrizetesként nézne rá, dea zord gazdasági és politikai tények azok, hogy sem ő, sem a nevével fémjelzett korszak nem adott ehhez semmit, legfeljebb egy remek érzést a tulajdonosoknak, a bizonytalan gazdasági környezetben végzett munka lélekemelő érzését.

Ha eszükbe jut az a néhány multi és bank, melyeket ez a minigigász és kuszaszemű haverja megszívatott, a frász kerülgeti őket.

Bármennyire igaz is az, hogy ha hirtelen leállnának azok a külföldi beruházásból épült gyárak, melyek a Gyurcsány-Bajnai korszakhoz köthetők, akkor az Isten se segítene ezen az országon, mégsem alhatnak nyugodtan, mert ha szakemberek rabolnak, akkor azok legalább tudják, hogy miből mi következik, de ha dilettánsok teszik ugyanezt, akkor az eredmény kiszámíthatatlan.

Márpedig a tőke számára az egyik legkedvezőtlenebb dolog a követhetetlen és bizonytalan gazdasági környezet, melyet Orbán - sikertörténete keretében – előállított.

Hogy aztán mikor szorul a hurok, akkor stratégiai szerződésnek nevezett baromságokkal próbálja megosztani a gazdaság szereplőit, az esetleg bejöhet Burundiban, de az európai gazdaság neves szereplői csak röhögnek az ilyesmin, és továbbra is saját gazdasági érdekeik mentén teszik a dolgukat.

Azt is mondta Viktorunk, hogy bizonyíték Magyarország számára, hogy képesek vagyunk egy ilyen autót előállítani, "ha azt tudjuk mondani, hogy Made in Hungary egy ilyen Mercedes".

Örüljünk a felismerésnek, habár kicsit megkésett, hiszen annyi minden világszínvonalú termék „made in Hungary”, de azért azt se felejtsük, hogy ezekben a fejlesztésekben a magyar szellemi tartalom vajmi kevés, itt leginkább mások által kifejlesztett termék honi összeszereléséről van szó, a tetejében mások technológájával, mások eszközeivel.

Örülnünk kell egy ilyen gyárnak, mert elhozza a legfejlettebb munkakultúrát, de ha szélsőségesen fogalmaznék, akkor azt kellene mondanom, hogy Orbán úgy viselkedik, mint a houstoni állatkert igazgatója, aki az állatkert  űrkutatási eredményeként értékeli a majom munkáját, mely a windows folyamatos újraindításáról gondoskodik az űrrakétában.

Mi itt bérmunkások vagyunk, minden szinten.

Amire – ha már járműipar – büszkék lehettünk volna, az például a Széles Gábor és jobboldali társai által szanaszéjjel vert Ikarusz, amelyik magyar műszaki fejlesztéssel gyártott világszínvonalú terméket, olyat, mely még negyedszázad múltán is kiszolgálja a főváros tömegközlekedését, jóllehet a karbantartásra soha nem akadt pénz.

Azt is mondta Orbán, hogy az új Mercedes egy másik bizonyíték is, hiszen az elmúlt két évben "a magyaroknak nagyon sok és nehéz munkát kellett elvégezniük annak érdekében, hogy az országot át tudjuk alakítani, és ne csak megmentsük az adósságválság miatti összeomlástól, hanem jövőt is adjunk neki".

Hát, fene tudja, szerintem az új Mercedes egy szép autó, de arra, hogy a magyar viszonyokra bármiféle bizonyíték legyen, csak akkor volna alkalmas, ha a karosszériát vákumszívással állítanák elő.

Merthogy az elmúlt két évre a magyar társadalomban leginkább a szívás volt jellemző.

Ami meg az ország átalakítását illeti, arról az öcsém jut eszembe, aki úgy ötéves kora táján, kezében a család vekkerórájával csendben üldögélt a földön, míg szüleink kártyáztak, majd egyszercsak felrikkantott: Na, megcsináltam, hogy ne ketyegjen!

Jövő tekintetében még azért reménykedjünk, hogy létezhet másféle jövőkép is a kis zsarnok által álmodottnál.

Ha a kifejezés nem lenne már penetráns büdös, mondhatnánk azt is, hogy szebb jövőt szeretnénk, kislovag!

Úgy fogalmazott: ha az autóra néz, és nem a munkásokra gondol, akkor két szó jut eszébe: erő és szépség. "Pontosan ilyen Magyarországot akarunk: erős és vonzó Magyarországot!”

Pechünk van, amin munkálkodik, az nem olyan lesz, mint a Mercedes, az pont olyan lesz, mint ő. 

Márpedig azt azért lássuk be, ha róla beszélünk, nem Alain Delon jut eszünkbe fénykorában.

Szerintem egyébként soha nem gondol a munkásokra, náluk kevésbé tán csak a munkanélküliekre nem, kivéve, ha el kell tőlük venni valamit.

De azért szép a szöveg, benne van a Vezér szíve-lelke, meg még talán a saját arcképeivel díszített pálinkacsalád utóhatása is.

Lehet, minden magyar állampolgárnak ezt kellene vedelnie olyan mennyiségben, hogy az üvegre nézve megjelenjen neki Rákosi a búzában…

Azért szomorú is ez valahol…

:O)))

PAKSIFÜLES

Állítólag így hívják a világító nyulat, de az sem kizárt, hogy nemsokára úgy hívják majd, hogy igyi szudá!

Paks bővítése lesz a vezető témája Orbán moszkvai tárgyalásainak, melyekre január utolsó napján kerül majd sor.

Mit mondjak, nem irigylem Orbánt, hiszen nem valószínű, hogy ő vezetné a külföldi politikusok népszerűségi listáját Moszkvában, Putyin pedig – szégyen ide, szégyen oda – szabályosan röhög rajta.

Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a mi Vezérünk egyszerűen képtelen elhelyezni Magyarországot és saját magát a világtérképen, valahogy egy deka érzéke sincs a nagyhatalmakkal kapcsolatban a megfelelő viselkedéshez, ugyanolyan kekec kis pökhendi bunkó, mint a hazai pályán.

Itthon később nyeri majd el ezért méltó jutalmát, de a külpolitikai játéktéren a nagyhatalmak az első adandó alkalommal ki szokták osztani a megfelelő számú kokit, és leeshet néhány saller is azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő viselkedéskultúrával - hogy a tockosokról már szó se essék.

Jellemző az orosz-magyar viszony aktuális állapotára, hogy egy héttel Orbán utazása előtt még nem tisztázott, hogy fogadja-e a magyar miniszterelnököt Putyin.

Orbán hivatalos tárgyalópartnere Medvegyev.

Mindenesetre, ha a találkozó elmarad, az azt jelentené, hogy Orbán államköltségen kirándult egyet, megtekinteni a téli Moszkvát, mely kétségkívül érdekes program, de ez egyben a sikertelenség jele lenne, hiszen a végső döntések Putyin kezében vannak.

A kétoldalú kapcsolatokban Orbán éppolyan idiótán mozgott orosz viszonylatban is, mint akár az Unióban, akár a transzatlanti kapcsolatokban – ennek az embernek jelenleg nemigen akad egyetlen politikai jóakarója sem az egész világon.

Az oroszok fújnak rá a MOL miatt, mivelhogy anno tulajdonrészt szereztek a Magyarországon bejegyzett olajtársaságban egy olyan orosz olajcégen keresztül, mely állítólag igen közel állt a legfelsőbb orosz politikai körökhöz.

Orbán a lenyúlt magánnyugdíjpénztári pénzből kivásárolta az oroszokat, megakadályozva őket ezzel abban, hogy Magyarországra hozva európai földgáz és kőolajelosztó központjukat javítsák pozícióikat Európában.

Hogy ez Magyarországot milyen gazdasági előnyöktől fosztotta meg, azt most ne is taglaljuk, lényeg az, hogy ezt az oroszok nem túl barátságos lépésként értékelték.

Aztán itt volt a Déli Áramlat ügye is, melynek Orbán minden létező fórumon megpróbált keresztbe tenni, és csak akkor váltott, mikor már egyértelműen kiderült, hogy a Nabucco gázvezeték gyakorlatilag befuccsolt.

Ugyan most úgy tűnik, hogy a Déli Áramlat nyomvonala Magyarországon keresztül vezet, de ez még bármikor megváltozhat.

Vannak a kapcsolatot romboló, erős érzelmi töltésű ügyek is, ilyen például a Szabadság téri szovjet emlékmű ügye, ami orosz szempontból nézve teljesen logikusan fontos, katonái millióinak vére legitimálja magyarországi jelenlétét, a magyar kormány pedig időről-időre eltűri, hogy szélsőségesek provokációinak helyszíne és tárgya legyen.

Aztán itt a teljesen felesleges idiotizmus szép példája, a Moszkva tér átkeresztelése.

Széll Kálmánról az átlagmagyarok közül ma már senki meg nem mondja, hogy mivel is érdemelte ki a megbecsülést, mely Buda legjelentősebb közterének elnevezéséhez juttatta, eltekintve attól, hogy a II. világháború előtt a tér az ő nevét viselte.

Utána viszont Moszkva nevét, úgy hatvanegynehány éven keresztül, ez a név beleivódott generációk tudatába, semmiféle politikai felhangja nem volt, mégis megérte valakiknek, hogy russzofóbiájuknak itt is – hogy stílszerű legyek - teret engedjenek.

Moszkva ezt természetesen barátságtalan lépésnek tekintette, de a magyar jobboldali politikus persze bunkó a javából, így ez a lépés a tovariscsi konyec plakát méltó társa lett az orosz-magyar kapcsolatokban.

A legérdekesebb kérdés Paks bővítésének sorsa.

Ugyan a környezetvédők szerint erre a bővítésre nincs szükség, mert a konnektorban mindig van áram ha kell, meg aztán most az ipar sem töri magát az energiáért, de az állampolgárok értelmesebbje azért nem bánja, ha a liba nem potyog le az égről, ha átrepül egy erőmű felett.

Nem tartja bajnak, ha nincs savas eső, ha nincs durva környezetszennyezés, ha az áramszükségletünk tizenöt év múlva is biztosított lesz.

Paks a világ egyik legbiztonságosabb atomerőműve, bővítése során természetes módon adja magát az orosz kivitelezés ésszerűsége.

Fűtőelemek beszerzése, a kiégett fűtőelemek tárolása kapcsán is az orosz félre vagyunk utalva, nyilvánvaló velük lenne legegyszerűbb kivitelezni ezt a beruházást.

Természetesen magyar cégek bevonásával, melyeket már most el kellene kezdeni felkészíteni a megfelelő minőségű munkára, mert atomerőművet gányolni az álmoskönyv szerint bajt jegyez.

De ehhez meg kellene állapodni az oroszokkal, a megállapodáshoz meg nem elég egy hétvégére kiszaladni Moszkvába, azon el kell dolgozgatni először gazdasági-pénzügyi szakembereknek, utána a műszaki szakembereknek, meg kell teremteni a forrásokat a majd négyezer milliárd értékű beruházáshoz.

Jelzem, a lenyúlt magánnyugdíjpénztári pénzekből a paksi beruházás jelentős részét, de lehet, hogy egészét finanszírozni tudtuk volna, csakhát – sajnos - annak a pénznek menet közben nyoma veszett.

Az oroszok adnának hitelt, csakhát valamiért nekik nem elég a Vezér gránitba vésett szava, ők  garanciákat szeretnének kapni az általuk nyújtott hitelek megtérülésére.

Nem lesz könnyű Orbán dolga, mivel politikailag a legostobább russzofób irányzat rabja, gazdaságilag meg tökhülye, mint ezt az elmúlt két évben ezt ékesen bizonyította.

Mindenesetre arra vagyunk ítélve, hogy drukkoljunk neki, mert egy jó megállapodás az ország érdeke.

Ha nem sikerül zöldágra vergődni, akkor 2014-ben baj lesz, mert akkor kell megkötnünk a következő évtizedre szóló gázszállítási szerződést.

Ha csomagban nyúlunk a témákhoz, jól járhatunk.

Ha ostobák vagyunk, fázni fogunk.

A Vezért ismerve nem vagyok túl optimista.

Veszek is egy hálózsákot, minusz húsz fokra hitelesítve...…

:O)))

MANKÓRA FEL, NYUGGEREK!

Baráti társaságban beszélgettünk, több korosztály ülte körül az asztalt, az ízlésvilággal sem volt baj, vörösbortól a vodkán át a whiskyn át a kólán keresztül az ásványvízig terjedt a sor.

A beszélgetés nem a politikától indult, de aztán valahogy szóba került Danó Anna remek írása a Népszabadságból, abból is az a rész, melyből kiderül, hogy az orvosoknak várhatóan két héten belül dönteniük kell, hogy a fizetésüket vagy a nyugdíjazást választják, ha elérték a nyugdíjkorhatárt.

A határidőt mindenki baromságnak tartotta, hiszen ennyi idő alatt tisztességesen tájékozódni sem lehet, aki pedig még – bár nyugdíjjogosult korú – nem kérte a nyugdíja megállapítását, az azt sem tudja, mennyi lenne a nyugdíja, ha azt választaná.

Pedig ez fontos kérdés, hiszen a mai egészségügyi bérek ismeretében igen könnyen előfordulhat, hogy aki a munkabért választja, húszezer forintért kellene, hogy a továbbmunkálkodást válassza, hiszen ennyi lenne a differencia a bére és a nyugdíja között.

Nem tudni, hogy a Lángeszű Vezér miből gondolja, hogy egy orvos, - aki mégiscsak iskolázottabb ember, mint ő, hiszen annak szakvizsgája is van - ennyire ostoba lenne, de az elképzelése kiforrott, a döntése szilárd, mint Kacor király testvére, így lesz és punktum!

Ekkor szólalt meg a társaság egyik ifjabb tagja - kétgyerekes családanya egyébként, tehát nem gyerek – hogy hát nem azért mondja, de van ebben az intézkedésben logika, merthogy mégsem járja, hogy valaki egyszerre két jogcímen húzzon pénzt, legyen vagy nyugdíjas, vagy dolgozzon, hiszen aki dolgozik az nem nyugdíjas, hanem aktív.

Emellett az sem méltányos, hogy az ő adójukból tartsák el a rengeteg nyugdíjast, merthogy az ugyan igaz, hogy a mai nyugdíjjogosultak járulékot fizettek, de közben megváltoztak a lehetőségek, és neki nincs kedve aktív embereknek nyugdíjat fizetni, függetlenül attól, hogy a nyugdíjasok azt hiszik, hogy a nyugdíj jár.

A vita eléggé elhúzódott, nem hinném, hogy a klasszikus véleménycserét (jött az ő véleményével és ment az enyémmel…) végre tudtuk volna hajtani, merthogy nem azonos platformon álltunk, - ő a kérdést érzelmi –erkölcsi kérdésként kezelte, én meg megpróbáltam a jogokról beszélni, de hát az ilyen viták eleve kudarcra ítéltetnek.

Mindenesetre az ismét bebizonyosodott, hogy Orbán megosztó politikája termékeny talajba hullatja bürök-magvait, van vevő rá, hiszen a legtisztább emberi érzelmek egyikére, az irigységre épít.

Merthogy miért kapjon valaki más „ingyen” pénzt, amikor nekem dolgoznom kell érte, legfőképpen miért nekem kelljen megfizetnem azt, hogy ő nyugdíjas lett?

Hogy ő is megfizette ennek árát, az engem nem érdekel, hiszen az akkor volt, ez meg most van.

Igen veszélyes ez a szemlélet, hiszen a tömeg igen egyszerűen gondolkodik.

Akarod eltartani ezt a rengeteg nyuggert, vagy te is el tudod költeni a rájuk fordítható pénzt?

Egy ilyen kérdésre a válasz nem kétséges, adják csak ide azt a pénzt, majd én eltartom apám-anyám!

Igenám, de mi van, ha a szülő nem szeretne eltartottá válni, hanem saját jogán, a saját pénzéből szeretné fenntartani magát, hiszen senki sem szeret kiszolgáltatott lenni – még a saját gyerekének sem.

Ezért fizette a nyugdíjjárulékot, ezért fogadta el az elvet, hogy a társadalmi nyugalom és béke érdekében mindenkinek kell, hogy legyen kis felhalmozott tőkéje, mely aztán majdani megélhetését biztosítja.

Azt is mindenki elfogadta, hogy ez a nyugdíjrendszer szolidaritási elemet is tartalmazott, hiszen a nyugdíjjárulékok nem minden esetben biztosítottak forrást az aktuális kifizetésekre, ilyen esetben az állam az adókból kiegészítette a járulékbevételeket, - igaz viszont, hogy ha valami csoda folytán több volt a bevétel, mint a kifizetési kötelezettség, akkor az állam a többletet lenyelte, költségvetési bevételként kezelte.

Ezt a szisztémát természetesen meg lehet változtatni, erre tett kísérletet a szocialista – liberális kormányzat, de egyet nem lehet: visszamenőleg megváltoztatni a szabályokat, járulékfizetéssel szerzett jogokat elvonni.

Mégis, mintha erre menne ki a játék, ezt sugalmazza a Fidesz politikája, és bár ezt a magánnyugdíjpénztári vagyon elrablása előtt senki nem vette volna komolyan, de az egy roppant rossz precedens volt.

Nincs ma az a nyugdíjas, aki ne venné ezt a fenyegetést komolyan, különösen akkor, mikor olyan tervekről hall harangozni, mint a magas nyugdíjak csökkentése és társai.

Sajnos, a nyugdíjas-társadalom nem szervezett, egy részük éppen koránál fogva tájékozatlan és megtéveszthető, maga is a pártpolitikai törésvonalak mentén megosztott, vevő a süketelésre – némelyikük már harmadik éve a száját tátva várja, hogy belerepüljön a sült libacomb,

Nem fog belerepülni, ezt bizton állíthatom, és addig, ameddig a nyugdíjasok nem mutatnak erőt, azt tesz velük ezt a gátlástalan banda, amit akar.

Márpedig ez csak egyet akar: még több pénzt, még több vagyont, mégpedig lehetőleg a leggyengébbek, a legelesettebbek, a leggyengébb érdekérvényesítő képességűek rovására.

A nyugdíjas-társadalom ma ilyen, nem is kell majd csodálkoznia, ha utolsó éveit nyomorogva, korábbi életszínvonalának emlékein nosztalgiázva kell felidéznie.

Orbán és bandája persze küzd az ellen, hogy valaha is ilyen helyzetbe jusson, a feje úgy forog, hogy a nyakára már menetet vágott: keresi, hogy még mit nem lopott el.

Most éppen a balatonfüredi vitorláskikötőt lopják, pedig az szép nagy darab, értéke is van rendesen.

A Közgép hóna alól lóg ki a móló.

Márpedig ami Közgép, az Simicska, és ami Simicska, az meg Orbán.

Ő meg vitorláskikötőben otthon van, pontosabban az Adrián, ahol a megbízható unokatestvér nevén van a bolt, Tarlós meg csak csodálkozzon nyugodtan, hogy miért nem lehet kipöccintenie a székéből a kis golyógyárost, aki halálra bosszantja.

Mindenesetre, ha a Vezér nyugdíjas lesz, nem szeret már annyira autózni, elég lesz neki leszaladni az Akadémiától Füredig, aztán övé a Balaton!

Szóval nyuggerek, fel a fejjel, amíg van, tiétek a múlt, meg a csirke-farhát, de hogy kié a jövő, az még átmenetileg homályos.

Majd kiderül…

:O)))

SUKORÓI CSŐSZKUNYHÓ

Azt hiszem, törököt fogott Orbán Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési jogi igazgatója személyében, a Sukoró – ügy kapcsán.

A Mercedes kecskeméti beruházását tervezetten meghaladó befektetés bánatos története tárgyalási szakba lépett, ennek során már nem lehet olyan egyszerűen hülyeségeket mantrázni, mint a nyomozás során, a tetejében ilyenkor már az ügyészségnek is ki kell terítenie lapjait.

Innentől kezdve az élet megnehezül a vádhatóság számára, hiszen a vádlottak vissza is tudnak szólni.

Az egész ügy Orbán és a mögötte álló oligarchák kudarca, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy ha ebben az ügyben valaki kárt okozott a nemzetnek, az nem a vádlottak közül kerül ki.

Orbán személyes pofáraesése az ügyben az, hogy nem sikerült belerángatni a büntetőeljárásba nagy személyes ellenségét Gyurcsányt, aki nem átallotta támogatni anno azt a beruházást, mely a Velence tó partján közvetlenül kétezer, közvetetten pedig több tízezer munkahely megteremtését jelentette volna a túrizmus-iparban.

Ez Orbánt persze nem fékezte meg abban, hogy ellehetetlenítse a beruházást, hiszen igencsak ellenérdekelt volt Gyurcsány bármilyen sikerében, így aztán a baráti ügyészség és a Fa Nándor típusú beruházási szakértők segítségével össztüzet zúdítottak a beruházásra, melyet aztán az akkor még csak sejthetően opportunista Bajnai dobott oda végérvényesen a megsemmisülésnek.

Voltak persze ennek az ügynek másféle politikai indítékai is, nevezetesen alkalmat adott arra, hogy Orbán kijátssza a zsidó-kártyát is, merthogy Sukoró befektetői a zsidó tőke prominensei voltak, az ő megjelenésük megakadályozása kedves ajándék volt az idióta szélsőjobbnak.

Erről persze nem írhattak az újságok, hiszen sajtóperek özönét húzták volna a nyakukra, és itt egyébként is vigyázni kellett, mert a beruházók pénzügyi nagykutyák lettek volna, akik egy Demján-nagyságrendű helyiérdekű nagyfiút úgy csaphatnak agyon bármikor, mint Fa Nándor a fejét vagy fenekét - mindegy – csípő szúnyogot a Velencei-tó partján.

De ez csak mellékszál, mert amikor felcsillant a remény, hogy ezzel az üggyel sittre lehet vágni a Nagyorrút, Vityka belelkesedett, mint gúnár a tojó láttán és kiadta a tűzparancsot – aztán pofáraesett.

Nem sikerült ugyanis semmiféle törvénytelenséget Gyurcsány nyakába varrni, így aztán a Vezér úgy járt, mint hajdani szolgálatvezetőm a kollegájától bosszúból ellopott éleslőszerrel teli lőszeresládával, melyet a károsult egy istennek se akart visszavenni, így aztán az őrmester buta pofával próbálta valahogy rendezni a helyzetet, de nemigen sikerült neki.

Vityka lőszeresládája itt most ez a büntetőper, mely már semmiféle hasznot nem hajthat neki, ellenben tele van veszélyekkel, hiszen a per maradék szereplői sem hülyegyerekek, felkészült, komoly emberek, akik nem szoktak hozzá ahhoz, hogy úgy bánjanak velük, mint jobbikos polgármester a közmunkásokkal, akik nem ijedősek, tisztában vannak jogaikkal, és akik láttak már néhány éjjeliőrt nappal meghalni.

Ha a Kis Nemzeti Cserépedény megússza annyival, hogy csak kiröhögi a világ, már méltánytalanul jól járt, mivel Polt Péter szakszerű ügyészsége a bizonyítékok közé sorolt két jegyzőkönyvet is, melyek Orbán és Császy Zsolt találkozóiról szólnak, és melyeknek semmi közük az ügyhöz, ellenben arra tökéletesen megfelelnek, hogy emlékeztessenek Orbán szerepére az ügyben.

Merthogy a Mi Reménységünk, ha ebben az ügyben nem is Császyval, de a beruházókkal bizony nagytitokban találkozott, tárgyalt velük Martonyi társaságában, és hát ennek részleteiről is érdekes lenne tudni…

De szerepel a bizonyítékok között videó egy sörivó kutyáról, leírás a jogász ebédlőjének mestergerendájának műszaki paramétereiről, meg a 2010-es úszó-Eb-ről készült fotók.

Hogy aztán még mi kerül elő az ügy kapcsán az ügyészség szakszerű munkájának köszönhetősen, azt nem tudhatjuk előre, de azt igen, hogy a vád némi agonizálás után ugyanúgy össze fog dőlni, mint annyi más vád a Fidesz- érában.

Merthogy Orbán és bandája rettenetesen egyszerű eljárást követ politikai ellenfelei kiiktatása vagy gazdasági, személyes érdekei érvényrejuttatása érdekében – kriminalizálja kiszemelt áldozatait, majd megsétáltatja őket vezetőszáron, előzetes letartóztatásban tartja őket az emberi kor végső határáig, aztán aki kikerül a kezeik közül, és fel tud tápászkodni, az egy mágus.

Hagyóval sem tudnak semmit kezdeni, másokkal se, de azért buzgón kriminalizálják áldozataikat, sok esetben jogszerűtlenül előzetes letartóztatásban tartva őket, mint például Császyt – három hónapig.

Az ügyet Szolnokon tárgyalják, Lévai Anikó, Szájer és asszonykája szűkebb pátriájában, bizonyára pártatlan ítélet születik.

Ellenben az azért vicces, hogy a vád ellene az, hogy visszaélésszerűen alkalmazta a jogszabályokat.

Ha ez a vád valakire megáll, az nem Császy.

Ez a vád inkább Orbán Viktorra illik.

Nem csak ebben az ügyben…

:O)))

SCHIFFER SZÖVETSÉGESEI

Azért valakivel csak össze kellene bútoroznunk, mert így, önmagunkban kevesek vagyunk, mint vöröshagymában a proletár öntudat, spekulált Schiffer frakcióvezető.

Miután azokkal már - az előzetes instrukcióknak megfelelően - sikeresen összerúgtuk a port, akikkel ha valóban ellenzéki demokraták lennénk, természetes módon adódott volna az összefogás lehetősége, kellene keresni valakit, akivel össze lehetne fogni!

Hát, legfeljebb majd Viktor gründol egy-két új, eldobható pártot, aztán felfújja őket, mint hajdan elei a lovat a fenekébe dugott nádszálon keresztül, aztán majd azokkal megtaláljuk az összhangot, mélázott el, majd elhaladtában kiköpött egyet a szobájában kifüggesztett Gyurcsány-portré felé, és lelke máris kisimultabbá vált.

Az egyik választmányi tagot és az LMP egyik országgyűlési képviselőjét bízta meg a párt országos választmánya azzal, hogy készítsen előterjesztést a testület számára arról: melyek azok a mérsékelt konzervatív közösségek, amelyekkel az LMP - nek célszerű lenne hivatalosan is felvennie a kapcsolatot az alkotmányosság helyreállítása érdekében – tudta meg a Népszabadság.

Hát már csak ezért is érdemes volt megszületni, reményünket a magát zöldre mázoló pszeudo-pártba fektetni, hogy a választások előtt bő évvel végre megtudhassuk, hogy vannak politizáló, mérsékelt konzervatív közösségek is, melyek éppen Schiffer frakcióvezetővel szeretnének összefogni  Vezérünk megbuktatása érdekében.

Nem mondom, kihívás ez a javából!

Mikor Stanley elkezdte keresni Livingstone-t az afrikai dzsungelek mélyén, biztosabb lehetett eredményességében, mint ez a két szerencsétlen, akiket a párt választmánya előre tervezett kudarcra ítélt.

Úgyhogy most keresik azokat, akikkel puhatolózó beszélgetéseket lehet majd folytatni, mivel – mint kiderült – „az értékszintézis megvalósítása érdekében elengedhetetlen, hogy az országos választmány pontos képpel rendelkezzen arról az alkotmányossághoz hű, moderált, illetve közösségelvű konzervatív térről, ahol a párt esetleg szövetségeseket találhat”. 

Mecsoda remek mondat, ilyesmit is csak a doktriner liberálisok köztudottan realista maradványai képesek képernyőre vetni…

Hogy mit meg nem tesznek egyesek azért, hogy elfedjék azt a szomorú tényt, hogy Schiffer pártja mai formájában szövetségesként a kutyának sem kell, de ami még rettenetesebb, a választóknak aztán egyáltalán nem, semminek sem.

Hogy aztán megbízottjaik merre fogják keresgélni az idáig valószínűleg  illegalitásban robbantgató jobboldali szövetségeseket, azt ma még homály fedi, - ha még lenne is ilyen, akkor sem valószínű, hogy most, mikor már zeng az ég hagynák el az ein Reich, ein Flag, ein Führer elvét valló jobboldali tábort Schiffer kedvéért.

Ahogy ezeket a köröket ismerem, ezzel a pónemmel Schiffer esélye a sikerre akkora, mint sarki lúdnak a kocsisoron…

Tényleg siralmas ez az egész.

Van ember, aki képes komolyan venni ezt a baromságot?

Hiszen ha lennének olyan jobboldali erők, melyek szövetségesi alternatívát lennének képesek felmutatni az LMP-vel, akkor rendben is lenne a dolog, de ha lennének ilyenek, akkor azoknak már nyoma lett volna - minimálisan is - az elmúlt két évben.

Volt ilyen, vagy voltak ilyenek?

Ugyan, - itt az elmúlt tíz évben csak egy homogén jobboldali massza serénykedett az ország tönkretételén, látszólag két-három pártban, de az utóbbi években a két párt között semmiféle határvonal nem húzódik, illetve a határvonal olyannyira képlékeny, hogy gyakorlatilag el is hanyagolható.

A magyar jobboldal kedvenc játéka ez: MDF- MIÉP, Fidesz – Jobbik osztódás, de gyakorlatilag végig ugyanarról a társaságról, ugyanarról a velejéig reakciós, ócska rasszista, antiszemita, soviniszta választói körről van szó, amelyik ostobaságával, felelőtlenségével eddig már elveszített két világháborút és emberek millióit küldte a halálba.

Közöttük kutakodik az LMP normális jobboldali partnerek után?

Na ne…

Hiszen csak az utolsó két évben annyi gusztustalanságot művelt ez a banda, hogy ha lenne közöttük épeszű konzervatív, akkor ezt nem hagyhatta volna szó nélkül egy sem.

Ilyen, ha akadt is, ugyanúgy le lett karaktergyilkolászva, mint ahogy Gyurcsány, ugyanúgy eljátszották velük a Fidesz táncrendje szerinti kriminalizálósdit, mint ahogy általában politikai ellenfeleikkel szokták – nem maradt itt már írmagja sem a normális jobboldalnak.

Schiffer most trükközget csendesen – kell népének mutatni, mintha tenne valamit, de ennyi erővel kereshetne aranyat is a Vezér hátsójában, a siker esélye ugyanennyi lenne.

Remélem, választói majd honorálni fogják buzgalmát.

:O)))