EURÓPA IS ELKÚRJA. NEM KICSIT, NAGYON!

Boldog voltam amikor beléptünk az Európai Unióba.
Azt gondoltam, tetszik, de ez számomra már nem sokat jelenthet, nos persze tévedtem.
A határok átmeneti láthatatlanná válása megkönnyítette az utazásokat, az ember már szinte európainak érezhette magát, mikor beleült az autójába és elő sem kellett vennie az útlevelét az uticéljáig.
Azt gondoltam, majd a gyerekeimnek még jobb lesz, ők már igazi világpolgárként vállalhatnak munkát bármerre ezen az óriási munkaerőpiacon, az unokák meg tanulhatnak bármerre, akár a legszínvonalasabb egyetemeken is, ha a képességeik megengedik.
Merthogy az évek során majd itt is euróban adják a fizetéseket, melyek vásárlóereje fokozatosan közelít egymáshoz a különböző országokban, melyek szép ütemesen egyre közelebb kerülve egymáshoz államként kezdenek viselkedni, melynek mi is büszke magyar polgárai lehetünk.
Megszűnik a primitív nacionalizmus, értelmét veszti a revansvágy, mivel a mindenki ott élhet Európán belül, ahol számára a legkellemesebb.
A régiók Európája átnyúlik az államhatárokon, a nemzeti hagyományok, a kultúra sokszínűsége pedig egy színes, érdekes, jól élhető társadalmat hoz létre, demokratikus keretek között minden európai ember számára.
Persze akkor kicsit, ma már látnivaló, hogy nagyon utópisztikusan egyetértettem De Gaulle megállapításával, mely szerint Európa az Atlanti óceántól az Urálig tart, de ennek is örültem.
Abban bíztam, hogy ha a hajdani szocialista világrendszer és a kapitalista világ képes volt közeledni egymáshoz, akkor a nyugati államok és Oroszország relációjában is elképzelhető ez.
A folyamat végén azután létrejöhet egy egységes európai gazdasági-politikai és kulturális tér, mely méltó vetélytársa lehet a XXI. század nagy kínai kihívásának.
Nagyon sajnálatos, de megint tévedtem.
Az ember nem sokat okosodott, mióta lepottyant a fáról, és néha-néha szereti vágyait realitásként kezelni.

Most éppen ott tartunk, hogy errefelé visszatekertük a történelem kerekét vagy száz évvel.
Magyarország élén egy bűnöző áll, a nép jelentős része ezelőtt negyven évvel elképzelhetetlen nyomorban él, és apatikusan várja azokat a hónapokat, melyekben eldől, hogy éhen döglik, vagy megfagy a lakásában.
Mindemellett lelkesen szajkózza a sületlenségeket és ütemesen drukkol azoknak, akik mielőbbi mennybemeneteléhez megteremtik a megfelelő feltételeket.
Tróger kormányzat és idióta ellenzéke kéz a kézben teszik tönkre ezt a hajdan oly normálisan működő, élhető országot, melyet legjobbjai már odahagytak, mert máshol mosogatni is jövedelmezőbb, mint errefelé tanítani, vagy a betegágyak mellett robotolni.
A nép butul, jelszavakon és valóságshow-n hizlalt elméje már a saját életében sem képes megkülönböztetni a vágyait a valóságtól, lassan már a kanalat sem tudja önállóan a szájához emelni, celeb kell, akitől ellesheti - érdekeit pedig éppúgy nem ismeri fel, mint ellenségeit.
A folyamatok természetesen inga módjára viselkednek, kilengenek egészen szélső pontjukig, és csak reménykedni lehet, hogy a mai szélsőségesek azért nem lövik Dunába a zsidókat, cigányokat, libernyákokat, migráns-simogatókat, esetleg az ukránokat, merthogy errefelé a szerelem sem tart örökké.
Főispán, alispán, szolgabíró, hajdú, deres - jajj a seggednek, te veres! 
Újra lesz határőrség, tehát várhatólag újra lesz határ, csendőr meg sorkatona, mire ideér a tatár.
Vonzó kilátások - nem igaz?
 

Vágyaim Európája meg egyre távolabb kerül a realitásoktól, egy büszke államszövetség helyett vazallusok lettünk, ami önmagában egy végzetesen elherdált lehetőség, de legalább cserébe nem is kapunk semmit, csak egy nemzetközi szintre emelt gyűlölet-cunamit, meg egy orosz Sorost, esetleg Gyurcsányt, hogy legyen kit gyűlölni.
Szeretni meg azt kötelező, aki nyíltan világuralomra tör, nemzeti küldetésének tartja a Föld vezetését, jóllehet még saját országát sem képes kordában tartani.
Európa az USA csicskája lett, olyan kurva, amelyik élvezettel teszi a dolgát, és az amerikai társadalom jólétéről gondoskodik, akár saját polgárai rovására is.
Vezetőit speciális gondoskodást igénylő gondozottak bentlakásos intézményeiből szedték össze, se eszük, se felelősségérzetük nincs egy deka se.
Boris Johnson éppen úgy néz ki, mintha egy elmegyógyintézetből szökött volna, megnyilatkozásai is ezt támasztják alá, de nála még talán érhető, Kerül, amibe kerül, ha csatlakozik hajdani gyarmatai mai uraihoz, hátha úgy néz ki majd messziről, mintha Anglia még világhatalmi tényező lenne.
Kabinetje tagjai is szereptévesztésben vannak, egész tevékenységük olyan, mintha a "Csengetett Mylord?" sorozat egyik epizódja lenne.
Ha nem ennyire lennének kártékonyak, roppant komikusak lennének.
Félnek rettenetesen, hogy London pénzügyi vezető szerepe erősen meggyengül, nem is alaptalanul, dolgoznak a projekten rendesen.
Emellett a Brexit következményeivel is meg kell birkózniuk, a monarchia minden eresztékében recseg-ropog, a skótok, az írek nem túl elégedettek a dolgok állásával, az impérium nélküli imperialisták meg tovább szeretnék játszani jelmezbáljukat, az ukrán helyzettel fedve problémáikat, feledve a Falkland-kaland képmutatását. 
Franciaország lehetne akár az európai átalakulás motorja is, de Macronnak láthatólag nagy a kabát, melyet próbál lazán viselni, Németország meg éppen mostanában veszíti el azt a politikai, erkölcsi és gazdasági tőkét, melyet a Mutti hosszú évek fáradságos munkájával felhalmozott.
Ez az Európa nem az az Európa, mely valaha is világpolitikai tényezővé válhatna, ez az Európa gyarmati sorra ítélte magát.


És akkor itt van még Oroszország is, mely a média és az angol titkosszolgálat szerint már hatszor összerogyott, elvesztette haderejét, fizetésképtelen és gyenge, emellett barbár és Ukrajna összes bölcsődéjét le szeretné rombolni atombombával.
Csak emlékeztetni szeretném azokat, akik még tanultak olvasni, hogy anno a Szovjetunió is más, magasabb minőségben került ki a II. Világháborúból, mint amilyennel elkezdte, Oroszországnál is fennáll a lehetőség, hogy a kényszer fejlődést hoz.
Katonai téren ez már megtörtént, könnyen megeshet, hogy a kikényszerített modernizáció súlyos csalódást fog eredményezni nyugaton.
Mindig elfelejtik a nagy igazlátók, hogy Európa egyoldalú függése az orosz energiahordozóktól egyúttal Oroszország egyoldalú függése is volt - Európától. 
A kényszer nagy úr, Oroszország mára kiépített egy ütésálló gazdaságot, építi csővezetékeit Kína felé, olajexportja új piacokra talált, deviza és aranytartalékai bőségesek, bevételei fedezik a kiadásait - bár mi állnánk úgy, mint ők.
És lehet, megtanulnak hamburgert sütni, autót is tudnak gyártani, most majd megtanulnak személyautót is készíteni.
Nyersanyag, üzemanyag van, akad majd erre szellemi kapacitás is, hátországa stabil, szövetségi kapcsolatai szilárdak, erről az USA gondoskodott, mikor Kínához szorította - érheti itt még az Uniót meglepetés, nem kevés.
És minket is.



Azzal szoktak néhányan szórakoztatni, hogy megírják nekem, hogy orosz propagandát terjesztek, pedig csak megpróbálom megérteni a világot, benne Európát és Magyarországot.
Mit mondjak, a világot még csak meg lehet érteni, de Európát nemigen.
Mikor azt hallom, hogy német politikus fegyverkezést követel, feláll a szőr a hátamon, mikor a magyar politikai alvilág Kárpátalja visszacsatolásáról ábrándozik, egyszerre fog el a félelem és a hányinger - hát soha nem nyugszanak ezek az elmebetegek?
Mert az lehetséges, hogy a világ megússza az atomhalált, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk is ilyen szerencsénk lesz.
Szeretném, ha Európának megjönne az esze és mihamarább lezárná konfliktusát Oroszországgal.
Nem lesz könnyű, mégis meg kell próbálni - hátha jobb lenne, mint egy kínai-orosz birodalom árnyékában létezni az elkényelmesedett és saját nagyságába beleájult európai embernek.
Lehet választani - ma még.


:O)))

HOGYAN CSINÁLJUNK VILÁGHÁBORÚT

Merthogy ez a cél, ez egyre inkább nyilvánvaló.
A recept egyszerű: találd meg azt az országot, mely megéri a kockázatot, mert ásványkincsei, energiahordozói felettébb kívánatosak, de - sajnos - az adott ország tulajdonában vannak, így aztán fizetni kell érte.

Ez lenne a kisebb baj, hiszen ameddig dollárral kell fizetni, addig ez csak nyomdai kapacitás kérdése, a FED - a dollár kibocsájtója akkor és annyi dollárt ad ki, amennyit az USA érdekei megkívánnak.
A pénz fele-kétharmada külföldre kerül, aztán - ha valakinek nem tetszik a rendszer -, akkor a pénzintézetek "befagyasztják" - ez a kifejezés a rablás szofisztikált formája a huszonegyedik században. 
Legutóbb az orosz jegybanki tartalék mintegy felét sikerült "befagyasztani", ennek harmada euróban volt, de ez gyakorlatilag mindegy is, a tulajdon szentségének főpapjai már éppen olyan lelkesen osztják egymás között a zsákmányt, mint anno az iraki amerikai támadás előtt egy évvel az olajmultik az iraki olajvagyont.
Aki ehhez a rendszerhez hozzápiszkál, az közellenség, a seggénél csak a lelke feketébb és megérett a pusztulásra.
Ami nem Amerikáé, az nem kell a világnak, el kell hát venni.

Kína is számíthat rá, hogy egyszer majd "befagyasztják" igencsak tetemes amerikai követeléseit, ott Ukrajna szerepét Tajvan fogja eljátszani, bizonyára ott is akad majd egy Zhe Len Ching, vagy valami ilyesmi a hiúság vásárán.


A kívánatos ország kiválasztása nagy körültekintést igényel, de ennek az érintett kormányzat nincs híján, erre példa a második világháború utáni összes helyi konfliktus, melynek egyik résztvevője mindig az USA volt, még ha olyan kesztyűbábokat is alkalmazott, mint a  jelenlegi ukrán bohóc.
Ő élete főszerepét játszva minden nap mást mond, de legalább Bidennek nem kell megtanulnia a hasbeszélést - egyébként meg a szöveget úgyis elfelejtené -, de kuss, ő így száll le a bicikliről...
Persze gondoskodni kell erkölcsös indokról, aztán jöhetnek a hős és legyőzhetetlen amerikai csapatok, mint ezt tudjuk - hol a tömegpusztító fegyverek birtoklásának réme, hol az emberiség védelme - egyik cél magasztosabb, mint a másik.
Jelzem, eddig atomfegyvert még csak az USA vetett be és vegyifegyvert is alkalmazott Vietnamban, ki lenne hát alkalmasabb az erkölcsi gigász szerepére, mint Amerika?
Kár, hogy menet közben mindig kiderül, hogy az indok hamis volt, és a világ egy hangyafaxnyival sem lett sem jobb, sem biztonságosabb, mint  a Nagy Amerikai Küldetés (rablás) előtt volt, csak éppen százezrek haltak meg, viszont az emberek sem élnek jobban, az éhség-övezetekben sem duzzad az emberek hasa, a demokráciának nevezett néphülyítés se szökkent szárba. (Habár majdnem, csak éppen a szökkenés hiányzott és egy ékezettel többet láthatunk a valóságnál...)

Ahol nincs rabolnivaló, ott aztán nem érdekes az emberiség miként léte, például Szomáliából úgy vágtatott ki seggel előre  a hős G.I. Joe, hogy csak úgy füstölt a lába alatt a talaj, Ruandában sem támadt kedve vitézkedni, hogy gátat vessen a népirtásnak - minek? 
Mije van Ruandának? Fekete parasztjai meg hegyi gorillái, mindet csak etetni kellene, csak a hülyének kell egy ilyen snassz ország.


Az első lépés logikusan az, hogy a kívánatos ellenséget ki kell jelölni.
A többi állat körbepisili a területét, az USA körberakja támaszpontokkal, és miden az ő területe, vagy az lesz, ha egyszer nekiveselkedik.

Vannak persze csicska-államok is.
A cellamenő közülük Nagy-Britannia, mely a leggusztustalanabb és leggátlástalanabb valamennyi zsákmányra éhes hiéna közül. 

Tűzzél valakire egy jelvényt és elkezd annak megfelelően viselkedni.

Jelöld meg ellenségedként, és az lesz belőle.
Legutóbb Anglia Oroszországot jelölte meg ellenségként, ezzel is jelezve, hogy a Birodalom még valaki a világpolitikai pályán, ami érthető, de nem biztos, hogy jó ötlet.
Aztán kezdjed el pisztergálni, mint bögöly a bikát, és vágj csodálkozó pofákat, mikor a farkával agyoncsapja az elszemtelenedett rovart. 
De ez ne jelentse azt, hogy véget vetsz a szenvedéseinek, küldjél rá egy másik bögölyt - csak elveszti a türelmét!
Aztán jelentsd ki, hogy a bögöly a védelmed alatt áll, és ha agyoncsapja azt is, akkor te jogosan irtod ki a gyermekeit hetedíziglen, hiszen te a szabadság felkent bajnoka vagy.
Jelenleg Litvánia ez a bögöly, hiszen jelenlegi tulajdonosa tudja, hogy Oroszország kényes a flottatámaszpontjaira, amikor a Fekete-tengeri flottát meg akarták szabadítani Szevasztopoltól, akkor Ukrajnának ráment a Krím, ha meg akarják szabadítani a Balti-flottát Kalinyingrádtól, arra rámehet Litvánia, minimum.


És ez a jobbik változat, merthogy Litvánia - mecsoda meglepetés - NATO tag lett az amerikai ígéretek ellenére, így egy katonai konfliktus egyúttal konfliktust jelent a NATO-val is, ami egyenes út a világháborúba.
Amerika emelte a tétet, és csak remélni lehet, hogy a világ megússza a világháborút. 
Oroszország megmondta, hogy nem engedi veszélyeztetni saját biztonságát, és az már kiderült, hogy nem a levegőbe beszélt.
Hogy mi szükség volt most nekiuszítani a litván törpét Oroszországnak, azt csak a Pentagon stratégái tudják, habár én azt hiszem, még ők sem tudják pontosan, de egyelőre jó ötletnek tűnik.
Mindenesetre ami most folyik, az egyértelműen Oroszország terelése a harmadik világháború felé, amitől mentse meg az emberiséget az Úr.
Ennek értelme sincs, oka sincs, eredménye se lesz, már ha a világháborút nem tekintjük eredménynek.
De az már nem csak Európát fogja érinteni, abban már romba fognak dőlni az amerikai nagyvárosok, és senki nem lesz hálás azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték.
Oroszország felkészült egy összecsapásra az Egyesült Államokkal, kérdés, Amerika mennyire készült fel ugyanerre, mondjuk Kínával megspékelve?
A világ ismeri Amerikát és nem mindenki van úgy beleájulva Biden és az USA szent seggébe, mint a magyar mainstream értelmiség, amelyik soha, semmiből nem tanult.
Ma is olyan buta és gőgös, mint elődei voltak Horthy korában, kultúrfölényről papol, de lábat csak kéthetente mos, igaz, akkor fogkrémmel, mert fogalma sincs, hogy mire jó a tubus.
Álmodozik, hogy csapataink, a 23. kerékpáros fajfenntartó hadosztállyal az élen visszaveszik a Szent Székelyföldet, meg a Kárpátalját -  édes Erdély itt vagyunk...
Jó lenne, ha tudatosulna, hogy egy világháború az ország és lakosságának megszűnését eredményezné - már amennyiben ez eredménynek mondható.

Végtére is ezen dolgozunk, már évszázadok óta, nagy kár, hogy a sikerre már egy fejfa sem fog emlékeztetni, elpárolog velem, veled, a gyerekeiddel együtt.  

Szóval csak mérsékeljük a lelkesedést.


:O)))

IDEGES ORSZÁG

Egy ország és vezetőjének viszonya hasonlatos a gazda és kutyája relációhoz, nevezetesen előbb-utóbb hasonlítani kezdenek egymáshoz.
Tanúsíthatom.
Bumbi kutyámmal nekem sem lenne könnyű letagadni a hasonlatosságot, éppen olyan megfontolt és kimért mozgású vagyok, mint ő, semmi ideges kapkodás, még ugatni is hasonfekve jó, jelzem ezt már Moldova is megírta: dumálni könnyű, azt fekve is lehet.
Emellett a napi tizennyolc óra alvás meg se kottyan, bármikor tudjuk abszolválni...
A probléma csak a pozíciók eldöntésekor merül fel, nekem rögeszmém, hogy én vagyok a gazda, ő meg a kutyám, Bumburnyák viszont ezt másként tudja, szerinte ő a gazda és én az ő embere vagyok, akinek feladata valami olyasmi, mint hajdan a királyok személye körüli miniszterek feladata volt, csak nekem még - aktuális kívánsága szerint - a fülét vagy/és a seggét is kell vakargatnom.
Ez azért néha magában hordozza a konfliktusok veszélyét, de ilyekor - okos enged - sértett pofával faképnél hagy.
Magyarországon is ez a kérdés: az országnak van miniszterelnöke, vagy a miniszterelnöknek van országa, és jelen esetben a második variáció áll nyerésre.
És igen, többnyire lefelé nivellálódik minden, így ez esetben is az ország lett olyan, mint szeretett miniszterelnöke, az Ártány.


Jó, Amerika népe is dagadt, de ott ezt elfedi a nemzeti büszkeség meg a küldetéstudat, míg nálunk ezt a feladatot egyre inkább a kollektív elbutulással fűszerezett türelmetlenség és agresszivitás váltja fel.
Itt egy ország háborodik fel, ha némelyek nem átallanak kétségbevonni valamit - például azt, hogy BMW-vel szabad, sőt kötelező  szembemenni a forgalommal.
Olyankor kiugrik a kocsiból egy bunkó, kezében egy másik bunkóval, és azt üvölti, hogy ha nem tetszik, akkor meghosszabbítom a fejed Bicskéig!
Kétségtelen, ezt a nép gazdájától tanulta, a legjobb tanulók időnként kapnak tőle jutifalatot is, Szerencsejáték RT-t, vasútépítést a papa cégének, miegyebet, de ehhez azért tudni kell ugatni úgy, ahogy azt a Család kápói előírják.
Nekem azért ennél sokkal jobban fáj, hogy a legvidámabb barakkból Európa legszomorúbb harci ketrece lett, melyben egy sumo birkózó küzd egy csökkentett tápértékű takarmányon tartott luki nyúllal, a mérkőzések eredményét pedig izgatottan várja a kollektív lobotómián átesett szurkolótábor.
A nép egyre távolabb él a valóságtól, szép meséken hizlalja az egoját, főként valláserkölcsi alapon.
Nem az érdekli, hogy mi van, azon rugózik, hogy szerinte minek kellene lennie, ezt ő jó erkölcsnek hívja és felettébb elégedett önmagával, merthogy ő mennyire igazságos és együttérző, persze csak szelektíven.
Amikor egy fegyveres konfliktus során porrá bombázták Belgrádot, akkor nem volt ennyire együttérző, amikor Szerbiától elcsatolták Koszovót, akkor sem háborgott, hanem mélyen együttérzett az albán drogcsempészekkel, akik az európai heroin-kereskedelem hasznából bőven tudták finanszírozni nacionalista akcióikat.
Forgatja a szemét, hogy ezek a csúnya oroszok olyan bombákat használnak, melyek elszívják az emberek elől az oxigént, közben elfelejti, hogy az első ilyen bombázás Drezdában volt, csakhát azt Churchill rendelte el, minden katonai ok nélkül.
Ferója az oroszoknak, hogy atomfegyver bevetésével fenyegetőznek, ami egyrészt nem igaz, másrészt még ha igaz lenne is, egyelőre eddig a történelemben még csak az USA vetett be atomfegyvert, állítólag azért, hogy megkímélje amerikai katonák életét (nem azért vetette be...) .
Vajon mit szólnának lánglelkű emberbarátaink, ha Putyin az orosz kiskatona védelmében atombombát dobatna Lvovra és Odesszára?

De a legjobban az bosszant, hogy lassan már beszélni se lehet, még a nyilvánvaló hazugságokról sem, mert nekifutásból lehülyéznek olyanok is, akik az eső elől sem állnak be az eresz alá, mert hiányzik az az egy plusz agytekervényük, amelyik a tyúknál értelmesebbé tenné őket.
Minap majdnem nekem jött egy baloldali társaságban valaki, mert én másként ítéltem meg Oroszország helyzetét és reakcióját az ukrán konfliktussal kapcsolatban, mint ő.
Ha megkérdeznéd, hidd el, hogy saját magát tartaná toleráns demokratának, engem meg Orbán és Putyin szekértolójának, holott jómagam már ezerszer írtam le nyilvánosan olyanokat, amilyeneket ő gondolni sem mer, még éjjel, a fejére húzott paplan alatt sem.

Nálam ez nem hiúsági kérdés, mindössze elkeserít, hogy hova tart az a nép, mely nem képes szembenézni a valósággal, mely csak olyasmit szeret olvasni, ami alátámogatja a prekoncepcióit, ami nyakon van öntve egy vödör nyállal, mindegy, hogy igaz, vagy csak az ő hülyítésére találták ki.
Minden fegyveres harc borzasztó, minden halottért kár, legyen az ukrán vagy orosz, gyermek vagy felnőtt.

Azt azért fel kellene ismerni, hogy az után, hogy az ukránokról bebizonyosodott, hogy a nők megerőszakolásáról szóló történeteik hazudnak, hogy az ENSZ vizsgálóbizottsága nem erősítette meg az oroszok emberiesség elleni bűntetteiről szóló ukrán állításokat, mennyire szánalmas  a halottakról szóló közlemények bontása felnőttekre-gyerekekre.
Innen már csak egy lépés, hogy a lebombázott cicákról is szülessen híradás, melyet épp úgy nem lehet majd ellenőrizni, mint amit a gyerekekről állítanak.  

 

Hogy miért jó ez nekünk?
Van egy réteg, mely meg szeretné torolni a második világháború során minket ért vereséget - ha az USA minden filmen megnyeri a vietnami háborút, lehet, hogy mi is képesek lennénk valami hasonlóra, csak még keressük az izmos magyar harcos, Bimbó megformálóját.

Egy jó színész kincset tud érni...
És mégis, én azt szeretném, ha errefelé szabadon lehetne ütköztetni a véleményeket, és nem azoktól kellene tartanom, akik egyébként elvbarátaim lennének az eszmék és vélemények szabad áramlásának biztosításában.
Ne merj más véleményt megfogalmazni, mint a mienk, mert megmérgezzük a macskádat?
Vitatkozzunk, beszélgessünk, hallgassuk meg a mienktől eltérő véleményeket is, akkor normális ország, épeszű nemzet leszünk, mert itt kezdődik a demokrata.
Nem elég ezerszer elharsogni, hogy Orbántakaroggy, meg maffia, meg diktatúra,  ideje lenne megtanulnunk demokratának lenni, az pedig együtt jár azzal, hogy egyszer-egyszer szembe kell menni a nyájjal, és a saját véleményünket kell képviselni.
Igaz, ha aztán nő egy-két púp a fejünkön is, nem szabad csodálkozni...

:O)))

KIRÁJ KELL A MAGYARNAK, A VAK IS LÁSSA!

Mostanában, mikor érdeklődéssel vegyes csodálkozással tapasztalom, hogy országunk mértékadó értelmisége úgy beleájult az USA seggébe, hogy előbb-utóbb műtétileg kell belőle kioperálni, ismét felmerült a kérdés: jó felé keresgéljük mi a számunkra ideális államformát?
 "A demokrácia a legrosszabb kormányzati forma, de még nem találtak ki jobbat" - mondta Winston Churchill, akit ugyan én nem nagyon kedvelek, de a maga szemszögéből tökéletesen igaza volt, - az uralkodó osztály számára, melynek tagja volt korának Angliájában, ez a kormányzati  forma teljességgel megfelelt.
Alkalmas volt az alantasabb néposztályok kordában tartására éppúgy, mint illúziók keltésére, melyek szerint a király/királynő minden alattvalója egyenlő, még ha vannak még egyenlőbbek is.

A magyar polgári középosztály soha nem a nagy eszéről volt híres, minden bornírt baromságot elhisz, sőt, később nagy buzgalommal hirdeti is, de csak azt, ami belőle tetszik neki: "még nem találtak ki jobbat".
Lószart Mama, mondaná a klasszikus, ez a forma megfelelhet egy olyan népnek, mely évszázadokon keresztül ismerkedett a parlamentarizmussal, az alkotmányossággal, de teljességgel alkalmatlan annak a népnek, amelyiknek halovány fogalma sincs a demokrácia mibenlétéről és azt hiszi, hogy demokrácia akkor van, ha neki, személyesen és állandóan igaza van.
Azt mondják a demokrácia pázsitjának az a titka, hogy párszáz évig rendszeresen locsolni és nyírni kell, helyette mi harminc évente mélyszántást végzünk, és kiirtjuk azt, amit addig nevelgettünk.


Nem mi vagyunk az egyetlenek e tekintetben, a világ számos országa ugyanezzel a gonddal küzd, ami csak azért gond, mert küldetéstudatos angolszász misszionáriusok oly buzgalommal próbálják a modellt exportálni a világba, hogy Che Guevara szelleme térden csúszva jön vissza a másvilágról a receptért. 
Nem való minden népnek ez a modell, nekünk meg egészen biztosan nem való, hozzávetőleg olyan, mintha egy ősember kezébe adtál volna egy Rubik-kockát, aztán csodálkoznál, mikor jóízűen elropogtatja.
Az is vicces, mikor iszlám országokban akarja ezt bevezetni valamelyik elnökké választott amerikai misszionárius.
Ennek arrafelé sem kultúrája nincs, de igény sincs rá, jól megvannak ők a saját fejlődésük termékével, boldogan meresztik naponta ötször az ég felé a feneküket, így dicsérve Allahot - Allahu akbar, és Mohamedet, az ő Prófétáját, béke legyen vele...

Vannak társadalmak, melyekben az egyszemélyi vezetés oly természetes, mint a levegővétel, és csendes elnézéssel figyelik a hibbant európaiakat, akik azt hiszik, hogy száz vezető több egynél.
Ami azt illeti, ezt mi is tudjuk, jusson csak eszünkbe a teve, mely olyan ló, melyet egy bizottság tervezett, viszont a parlamentáris demokrácia a demokrácia minden hátrányát magában hordozza - előnyei nélkül.


És ha mindez nem lenne elég, még képmutatók is vagyunk, hiszen úgy teszünk, mintha a példaországokat nem egyszemélyi vezetők vezetnék, mintha az amerikai elnöki rendszer annyira demokratikus lenne.
Amerikában csak a kőgazdag emberek vagy azok támogatottjai indulhatnak eséllyel az elnöki posztért, akit a pénz nem támogat, abból még bohóc sem lehet, nemhogy elnök.

A megválasztott elnök aztán millió olyan dologban dönthet, mely egyenként is lábbal tiporja a demokráciát, országokat taposhat el, katonailag fenyegethet bárkit a világon, és bár vannak ellensúlyok, azok leginkább a pénzről szólnak, mert az szent és sérthetetlen.
Már az övék, ugye, mert a másé az erkölcsi alapon zárolható, elvonható, mások vagontárgya lefoglalható a magántulajdon szentsége nevében, mert az aktuális elnöknek nem tetszik, hogy vissza mernek szólni neki.
Az amerikai polgár az ő végtelen szabadságában pedig elektorokat választ, akik majd eldöntik, hogy ő milyen politikai nézeteket tart támogatandónak.
Közvetlen demokrácia?
Ugyan!

A bűnözőiket kimosdatják, futni hagyják (Nixon), az orális irodában pedig nem csak Monica Lewinskyt szopatják, hanem a egész demokratikusnak hazudott világot.


De hát legyen ez az ő dolguk, meg a többi pszeudo-demokráciáé, mi meg szomorkodjunk saját állapotaink miatt.
Van min szomorkodnunk, hiszen tobzódunk a kiüresített  tartalmú intézményekben, melyeket az uralkodó hűséges emberei vezetnek, szomorkodjunk a jogalkalmazás helyzetén, a jogalkotás visszásságain, az áldemokratikus ötleteken, mint amilyen a nemzeti konzultációnak nevezett bohóckodás.

És válasszunk inkább királyt, mondjuk egy tízéves ciklusra, de olyat, aki köteles előre elmondani, hogy a tíz év alatt mit szándékozik elérni, és olyat, akit ha lop, akkor a nép közvetlen szavazással vérpadra küldhet.
Olyat, aki fel tud mutatni egy pszichiátriai leleltet arról, hogy nem szociopata, nem pszichopata, nem kleptomániás, emellett okos, képzett és van bizonyos élettapasztalata.
Aki nem gondolja, hogy ebben az országban huszonnégyezer forintból meg lehet élni, aki empatikus a szegények, az elesettek iránt, aki felelősséget érez a gyerekek és az öregek, továbbá azok iránt, akik e két korosztály között vannak.
És akkor kiállhat évente egyszer a Karmelita erkélyére, és integethet a népnek, azok meg kiabálhatják neki, hogy szervusz király!
A krumplileves legyen végre ismét krumplileves...

:O)))  

 

A VILÁG JÖVŐJE - AHOGY ÉN LÁTOM

Hát, ami azt illeti, én még Jóska sem vagyok, nemhogy jós, de azért van elképzelésem arról, hogy merre halad majd a világ akkor, amikor én már nem leszek.
Sőt, erre  több változatom is van, ezek között van olyan, melyben rengeteg a bizonytalansági tényező, de van nagyon röviden összefoglalható variáció is, ez úgy kezdődik, hogy "sarokba szorítva, kilátástalannak ítélve minden megoldási kísérletet egy csendes éjjelen beütötte a szükséges kódokat, majd megnyomta a piros gombot és magára zárta az óvóhely száztonnás ajtaját.
Aztán csak várt, várt - és reménykedett, hogy a két valószínűsíthetően életben maradó ember egyike férfi, a másik meg nő lesz.
Közben eltöprengett azon, hogy akkor ő most szemétláda-e az LMBTQ közösség emlékével szemben?
Ha komolyan eltöprengünk ezen a verzión, hálistennek a kevéssé valószínű változatok közé kell sorolnunk, és talán megnyugodhatunk, hogy az emberiséget mégsem bazi nagy nukleáris bombák és töltetek fogják kiradírozni a világegyetemből, erre nagyobb esélyük van az icipici vírusoknak, baktériumoknak. Persze nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy brit tudósok szerint az emberiség intelligenciája rohamosan csökken.
Amikor az ember majd visszamászik a fára, legkisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy rakéta-sorozatvetőket cipeljen fel a fa hegyére a hátán, inkább azt tanulmányozza majd, hogy melyik gyümölcsöt fogyaszthatja  bátran, anélkül, hogy a lepottyanást kockáztatná.
De - komolyra fordítva a szót, a kölcsönös megsemmisítéssel fenyegető  atompatt eddig is visszatartott mindenkit nukleáris fegyver bevetésétől a szembenálló féllel szemben, és ez a zsigeri félelem - hálistennek - nem múlandó tényező. Ezért nincs a Földön világháború, csak helyi konfliktusok, melyekben még csak taktikai atomfegyverek sem kerülnek bevetésre.
Szájkarate szintjén persze mindegyik fél a másikat vádolja nukleáris fegyver bevetésének szándékával, ami nettó hülyeség, egyébként is egyre kevésbé kell és lehet komolyan venni, amit politikusok és politikusnak kikiáltott pojácák mondanak.
Egyre inkább rá kell jönni az utca emberének is, hogy a világot nem a szép ideák, hanem  a csúnya érdekek és az ellenállhatatlan kényszerek mozgatják.
Természetesen mindig lesznek idealista széplelkek, akik azt hiszik, hogy  szép eszmék hatással vannak a történelemre, annak dacára, hogy az elmúlt ezer évek ennek szöges ellentétéről adtak tanúbizonyságot.


A kínai átok: élj érdekes korban.
Hát ez bejött, érdekes korban élünk, pedig de szívesen eltekintenénk tőle!
A Szovjetunió felbomlásával véget ért egy kor, melynek jellemzője a kölcsönös elrettentés volt, és lássuk be, az a modell működött.
A szembenálló felek nem kerültek közvetlen konfrontációba, jóllehet a világ számos pontján kerültek szembe egymással.
Ilyen volt Korea, Vietnam, Laosz, Kambodzsa, a rakétaválság idején Kuba, Irak, Irán, Angola, és számos más afrikai ország.
Ennek dacára a II. Világháborút lezáró jaltai megállapodás világos határokat húzott, és senki sem merte felrúgni azokat.
A két világhatalom - az USA és a Szovjetunió által elfogadott kétpólusú világrend bizonyos korlátozott nyugalmat hozott a világnak, és ez kedvezett a nemzetközi kapcsolatoknak éppúgy, mint az egyéni sorsok többségének, még akkor is, ha a kialakult helyzet nem mindenkinek tetszett.
Viszont a társadalomtudósok elkezdtek a két világrendszer közötti konvergenciáról beszélni, a felek meg remek ellensúlyt képeztek egymással szemben.
Egészen addig, mígcsak hülyét nem csináltak Gorbacsovból, aki ugyan rokonszenves ember, jószándékú politikus volt, de alkalmatlan egy világhatalom vezetésére.
Meg is értem, hogy az orosz nép körében nem vezeti a népszerűségi listát.
A Szovjetunió és a szocialista világrendszer felbomlása olyan volt a Nyugatnak, mint amikor a kisgyerek beszabadul az édességboltba: azonnal nekiáll teletömni a zsebeit, kezét, kis pofáját csokival, meg kifosztja a kasszát. 
A világ egypólusúvá vált, a biztonság iránti igény meg Amerika privilégiumává.
Mecsoda öröm volt ez - egy katonailag megroggyant ellenfél élén egy alkoholista pojácával, a világkereskedelem amerikai kézben, az ügyletek amerikai pénznemben, a többi már csak ujjgyakorlat.
A Közel-Kelet olaja amerikai kézben, amerikai repülőgéphordozók a világtengereken, ezer katonai támaszpont világszerte, a nemzetközi szervezetek úgy táncolnak, ahogy Amerika fütyül, ez ám a fincsi! 
De azért a Nagy Zabálás közben eredeti, évszázados célját sem felejtette és folytatta nyomulását kelet felé.
Gyorsan beléptetett egy sor államot saját katonai szövetségébe, az ehhez asszisztáló politikusokat pedig kifizette saját országuk vagyonából. 
A helyzet aztán menet közben megváltozott, Oroszország összeszedte magát és elkezdett kapitalista módon kereskedni a Nyugattal - elsősorban Európával, ami kölcsönös előnyökkel járt és bizonyos szempontból záloga lett a békének, hiszen egy háborún mindkét fél csak veszíthet.
Nem úgy az a hatalom, melynek nem érdeke a béke Oroszország és Európa többi része között, mert egy ennél szorosabb gazdasági - esetleg katonai szövetség a térséget a világhatalmak sorába emelte volna.
Amerika meg Európának vazallusi, az oroszoknak meg legfeljebb középhatalmi státust szánt, és iparkodott ennek érdekében katonailag karanténba szorítani - betuszkolni egy elefántot a tyúkólba.
Ennek érdekében körülvette Oroszországot katonai támaszpontokkal, felmondott az oroszok számára biztonságukat szavatoló katonai megállapodásokat, és nem állt le a fenyegető lépésekkel.
Még akkor se, mikor Oroszország - már évekkel ezelőtt - megmondta, hogy nem engedi magát jobban beszorítani, a vörös vonal Ukrajnánál húzódik, és érdekei védelmében minden kockázatot vállalva megakadályozza további fenyegetését.
Ma éppen ezt teszteli Amerika, és legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy Oroszország komolyan gondolta, amit mondott.
 

Közben Kína hihetetlenül megerősödött - nem csak gazdasági, de katonai téren is megkerülhetetlen.
Amerika el van adósodva náluk, és mára az amerikaiak első számú akadályát látják benne világuralmi törekvéseiknek.
Kína egymagában ma még nem elég erős, ha az USA katonai erejéhez mérjük, ezért is merik fenyegetni, mikor a Tajvan körüli izmozás folyik, de Oroszországgal együtt?
Mert ugyan nagyon látványosak a hatalmas repülőgép-hordozók, de a tengerek mélyén ott lapul számukra a halál, melyet az újonnan kifejlesztett fegyverekkel felszerelt tengeralattjárók hordoznak.
A szövetségesei jelentős része meg sokkal jobban utálja, mint ellenfeleiket.
Nem is túl sokára eljön az a perc, amikor Amerikának is el kell döntenie, hogy meddig mehet el a hatalmi harcban, az pedig nagyon keserű pillanat lesz Amerika számára.
Amerika eddig minden háborúját más földrészen folytatta, de a következő háború - soha ne kerüljön rá sor - az USA területét is érinteni fogja, ez pedig a modern háborúk jellegét és az amerikai nagyvárosokat tekintve nem túl jó ómen az egyébként önmaguk seggébe beleájult amerikaiak számára.
Kínával együtt eljött az amerikai technológiai fölény megszüntetésének kora is, és ha valaki azt gondolja, hogy az oroszok Ukrajnában katonai csúcstechnológiájukat használják, hát sürgősen keresse fel orvosát, gyógyszerészét.
Kína pedig leszállt a Hold túlsó oldalán, közös űrbázist épít az oroszokkal a Holdon, vagy Hold körül pályán, az oroszok már lelőttek leselejtezett műholdjukat, és ha Ukrajna körül még kicsit forrósodik a hangulat, lelőhetik az amerikai magántulajdonban levő műholdakat is, ennek technikai akadálya nincs. 
Gazdaságilag pedig Kína szinte korlátlan felvevőpiac az orosz energiahordozók számára, jelenleg a második gázvezeték épül Kína felé, aztán majd kiderül, kinek fájnak jobban az Amerika által erőltetett szankciók, - én mindenesetre már elővettem a hálózsákokat...
Egyébként már ma is minden Kínában készül, az oroszoknak mindenhez van alapanyaguk, hát legfeljebb majd Szerjózsa bácsi zsömlés fasírtját eszik a hajdani mekik helyén nyíló új üzletláncban - merthogy nekik még lisztjük is lesz hozzá.
És a kereskedelmet sem dollár- alapon fogják folytatni, lesz rubel meg kínai fizetőeszköz, a legmodernebb formában, melynek időigényes  kifejlesztéséhez az amerikaiak tegnap láttak hozzá.

Hosszú időn keresztül Amerikának lehetett bízni abban, hogy Kína és az oroszok geopolitikai érdekei különböznek, volt ebből katonai konfliktus is hajdan az Usszuri folyónál, de az USA most egymáshoz szorította őket, elkövetve ezzel a - szerintem - halálos geostratégiai hibát, békés egymás mellett élésre és kölcsönösen előnyös együttműködésre ítélve őket.


Azt mondják az okosok, hogy ez az évszázad Kínáé lesz, és ennek valóban vannak már komoly jelei. 
Tajvan még 2050 előtt kínai tartomány lesz, az USA majd csörömpöl kicsit, de kénytelen lesz lenyelni a békát.
Majd csinálnak filmet a győzelmükről, ahogy ezt általában szokták, oszt jónapot!
Mint ahogy Ukrajnával kapcsolatban is, és ha nem akarja próbára tenni az oroszok elszántságát, akkor a svéd-finn ötletből is visszavesz, és ha így lesz, ebben partnerek lesznek az oroszok is, mert minden ellenkező híresztelés dacára ők tanultak a II. Világháború húszmillió halottjából, bár messziről úgy néz ki, hogy az amerikaiak számára saját félmillió halottjuk nem érte el az ingerküszöbjüket.
Az évszázad vesztese Európa lesz, mely eljelentéktelenedik minden tekintetben, múzeum-sziget lesz egy izgalmas világban, ahol az USA örülhet, ha pólusképző erő maradhat, ami nagyrészt azon múlik, hogy tud-e lejjebb adni imperialista gőgjéből.
A XXII. század állítólag Indiáé lesz, ha megérné - amitől az Úr mentse meg a magyar nemzetet - , akkor ez rendbe tehetné Vezérünk identitás-zavarát is, lehet, még napozni is merne.
De erre nem szeretnék fogadásokat kötni, mert a világ tele van kiszámíthatatlan dolgokkal, feltörekvő államokkal, a bizonytalan jövőjű Afrikával, ahol a kínaiak nyomulnak ezerrel, Dél-Amerikával, benne Braziliával,  mely szintúgy a kiszámíthatatlan jövő része.
De egy biztos: az egypólusú világnak befellegzett, új világrendre van szükség, és ha belegondolunk, hogy az eddigiek általában háborúk lezárásaként születtek, akkor legfeljebb reménykedhetünk, hogy az ember az idők folyamán okosodni fog.


A jelek sajnos nem ezt mutatják...


:O)))

MAGYARORSZÁG - AHOGY ÉN LÁTOM

Talán túlzásnak tűnik, de az ország helyzete olyan, mint 1945-ben volt, csak a romok egyelőre nem az utak mentén találhatók, hanem a társadalomban.
A mi hajdan oly szép és büszke országunk a nincs országa lett, úgy tűnik, ez a szó a legalkalmasabb talán mai állapotaink jellemzésére.
Orbán országlása nagyobb kár okozott, mint a második világháború, mert a háború végén ugyan megtörten, csalódottan, ezernyi veszteséggel, feldolgozatlan bűnökkel és bizonytalan jövőképpel, de együtt volt tízmillió ember, akik szerszámot ragadtak és nekiláttak eltakarítani a romokat, újjáépíteni a településeket, az utakat, a vasútat, a hidakat, beindítani a termelést, bevetni a földeket, iskolába indítani a gyerekeket.
Bíztak abban,  abban, hogy új esélyt kapnak egy emberséges, normálisnak mondható életre, hogy együtt boldogulni fognak.

Ma meg nincs meg a nemzet létéhez elengedhetetlen minimálisan szükséges egység sem, háromszor hárommillió ember acsarkodik egymásra az "oszd meg és uralkodj" jegyében.
A háború után tízmillió ember egy célért dolgozott, még ha nem is tudta, hogy pontosan milyen lesz új országa, de reménykedett a jövőben.
Ma nincs már tízmillió ember, akiket összeköt magyarságuk, összeköt a közös sors, a közös cél, és egyre kevesebben reménykednek egy békés, virágzó jövőben.
Ma már  nincs közös cél, csak szekták vannak, melyek gyötrik egymást - többnyire értelem nélkül, de küldetéstudattal telve, állandó felizgult állapotban.. 
Nincs közös boldogulás, csak túlélés, nincs társadalmi érdek, csak a maffia érdeke van, nincs semmiféle, közös emberi értékeken alapuló erkölcs, csak a dzsungel törvénye van, ahol vagy ragadozó leszel, vagy préda, de még a sorsodról se te döntesz, az már születésedkor eldől.
Ma nincs társadalmi mobilitás, a cigánygyerekből a faluszéli házból nem lehet nemhogy miniszterelnök, de traktoros sem, mehet az árokpartra értelmetlen ál-tevékenységgel tölteni az idejét, hogy ne legyen ideje saját és családja sorsán gondolkodni.
Mindezt annyi bérért, mely éhenhalni sok, élni kevés.


Ma nincs mindenki számára egészségügy, ma az egészségügyet várólistának hívják, nincs már lassan alapellátás, mert kihalnak a körzeti orvosok, hiába hívják őket családorvosnak, a szómágia nem segít, és ebben a helyzetben az ő lehetőségeik is korlátozottak. 
Nincs szakellátás sem, mert a fiatalok elmentek külföldre pénzt keresni, az idősebbje meg elment a magánellátásba, mert öreg már a nyelvtanuláshoz. 
Nincs pénz az ellátásra, mert elviszi a gázszerelőné tizenötmilliós krokodilbőr táskája, meg az osztalék, mely bele se fér a táskácskába, azt talicskán tolják utána.
Ha Tiborc panaszáról hallunk, nem a Bánk bán jut eszünkbe, hanem az utca, melyben éjszaka nincs fény, pedig a mai Tiborcz mennyire iparkodott.
Jóllehet bátran eszünkbe juthatna az ikonikus monológ is, hiszen a merániak helyett csak nerániakat kell értenünk és a mű ma is aktuális...
Ebben az országban nincs politika, merthogy a politikát magyarul közéletnek hívják, azt pedig a köz intézi, nem pedig mindenhonnan szalajtott pacalzabálók, meg Európát Soros gázkamrájának nevező  futóbolondok, akik egy tisztességes országban még szellemi segédmunkások se lehetnének.
Itt meg - ha egy pillanatra kihúzzák a nyelvüket a rucaseggű miniszterelnök hátsójából - ők mondják meg, hogy mit kell tartanod a világról.
Nem is csoda, mert ebben az országban nincs tisztességes közoktatás, nincs befektetés a szellemi felemelkedésbe, Magyarország az összeszerelők országa lett, egy ember egy csavar behajtására lesz felkészítve, ez a magyar automata gépsor.
Persze ez nem jeleni azt, hogy találsz ebben az országban tisztességes szakembert bármire, itt nincs szakember, még aranyáron sincs, mert azok is kirohantak külföldre pénzt keresni. 

1956-ban, Rákosi diktatúrája után elmenekült az országból kétszázezer ember, itt állítólag nincs diktatúra, de elmenekült vagy nyolcszázezer ember, a nemzet gerince - a gerinctelen diktatúrájából.

Ez az ország Európa páriájává lett, nincs semmi tekintélye a világban, ellenben az átkosnak nevezett negyven év alatt megbecsült és elismert tagjai voltunk a nemzetek közösségének ugyanúgy, mint a szövetségi rendszernek, melyhez tartoztunk.
Mindezt úgy, hogy egyértelmű és világos politikai álláspontot képviseltünk, míg ma nincs még álláspont sem, csak pávatánc és nemzetközi méretű cigánykodás.
És senki ne merje azt mondani, hogy ez rasszizmus, mert ebben nincs rasszizmus, csak egy viselkedésforma köznépi neve, mely az ominózus népcsoport hajdani életstratégiáját jellemezte.
Apropó cigányok - hát velük kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy nincs semmiféle előrelépés sem felzárkóztatásuk, sem  szegregációjuk felszámolása területén, a helyzet egyre csak romlik, a demográfiai változások sötétebb jövőt festenek fel, mint az érintettek bőre.
A társadalomban egyre nagyobb tömegben lesznek jelen képzetlen és munkanélküliségre szocializált tömegeik.
Nincs pozitív diszkrimináció, nincsenek felzárkóztatási programok, nincsenek egészségügyi felvilágosító programok, nincs  ingyenes fogamzásgátlás, lassan nincs már közös munkahely sem a többségi társadalom tagjaival, csak előítéletek vannak, meg kirekesztés.
Nincs a társadalom számára sem pozitív példa, előbb találsz bármelyik televízióban ugandai származású hírolvasót, mint cigányt, a népnek a két lábon járó paródiát, Győzikét mutogatják, - ilyen a cigány - pedig nem ilyen.
Ebben az országban mindenki csapágyasra forgatja a szemét, ha a vallásról esik szó, mindenki vallásosnak vallja magát, jóllehet a társadalomnak a szegények és elesettek felkarolásáról nincs fogalma sem, nincs társadalmi szolidaritás, csak álszent magamutogatás.
Van ugyan vallási közösség, mely nem csak hirdeti az igét, de ragozza is, de az ki van zárva a támogatott egyházak közül, másik meg befeküdt a hatalomnak, na az aztán ki van tömve pénzzel, médiumokkal, merthogy errefelé nincs vallási téren se igazság.
A vezető vallásnak már nincs annyi papja, hogy jusson mindenhová a templomaiba, de az állam a gyakorló templomlátogatókat azért fejenként kilencvenezer forinttal támogatja - a hála választások idején nem is marad el.
A püspökök el vannak foglalva a harácsolással, apróbb papjai meg vagy pedofilkodnak, vagy a házvezetőnőjüket döngetik jobb esetben a sekrestyében. 

Református püspök az íróasztalát használja erre a nemes célra, az Úr nevében, ha már a irodájában heverő nincs.

Errefelé egyre ritkábbak a természetes emberi kapcsolatok, a fiatalok ülnek egymás mellett és a mobiltelefonjaikat nyomkodva "beszélgetnek", a felnőtteknek véleménye semmiről nincs, ők óvatosan fogalmaznak, igazodnak a hatalomhoz - vagy világgá mennek.  

Az állam a családról és a házasság szentségéről prédikál, meg apa férfi, anya lecsúszik az ereszen, de jóformán nincs Fidesz prominens, aki ne elvált lenne, nincs tolerancia, csak képmutatás van.
Nincs a népnek megalapozott történelmi ismerete, az autók hátsóján Horvátországot és Erdélyt is magukban foglaló térképecskékkel szaladgálnak, de mennyire tetszene nekik, ha a román autókon egy  Románia - térképen a határ a Tiszánál húzódna.... 

A miniszterelnök hülyeségeket beszél nemlétező tengereinkről, feltehetőleg azért, mert ha tengernagy akar lenni, mint példaképe, aki előtt ugyan még a rókatáncot se abszolválhatta volna, ahhoz tenger kellene, az pedig nincs.
Katonáink tisztikara előtt a két világháborúban is vesztes Ludovika Akadémia tisztjei  a példaképek, nincs senki előtt reális kép arról, mit műveltünk megszállóként Ukrajnában, pedig ha lenne, halkabbra vehetnénk mindenkit elítélő propagandánkat.
Jelnem errefelé nincs tájékoztatás sem, csak a nép hülyítése folyik, de az ezerrel... 
Nincs türelmünk egymáshoz, nincs kultúránk, nincs toleranciánk, csak a pudvás szittya dühünk van - mindenki üldöz bennünket, aki meg nem, olyan nemzet nincs.
Nem sorolnám fel kiket utálunk, kevés lenne hozzá a gép memóriája, de elvárnánk, hogy minket szeressenek, felnézzenek ránk, mert nincs aki ne tudná, hogy mi vagyunk Európa védelmezői, a kereszténység bajnokai, ezért is aduk vissza a baltás keresztény bajnokot Azerbajdzsánnak, aki álmában lemészárolta a csúf örmény muszlimot, vagy hogyis...
Az ország tele van szeméttel, a közterületeken lassan nincs valódi művészeti értéket képviselő szobor a viacoloron, a kurzus iparosai telecsinálták az országot giccsel, gagyival.
Ha valaki idejön telehányni az országot mulatozás címen, hát nehéz sorsa lenne, ha egy olyan kvalitású szobor orrát akarná leverni kalapáccsal, mint honfitársunk tette a Pietával Rómában, igaz nekünk nincs olyan kvalitású szobrászunk sem.
Aki itt tehetséges, az ugyanis hanyatt-homlok elrohan világgá, magyar tehetség karrierje Magyarországon - no, olyan nincs.

És még valami nincs, ahogy elnézegetem: jövőnk se nagyon lesz.
Tehetséges politikusaink nádszálat dugva a kisantant seggébe szorgalmasan fújják bele a levegőt, és ha a történelmi helyzet úgy hozza, akkor majd találkozót beszélnek meg Budapesten, a bűnös városban, melynek polgármestere párnán nyújtja át nekik a város aranykulcsának rézből szidolozott másolatát.
Az eredetivel meg Puskás hasának reinkarnációja rohan Marbella felé, úton Tonga szigetére...
És röhög, mert szeretett ellenzéke ott áll ellenfél nélkül.
Igaz, ők azért ott vannak egymásnak, más ellenfélre meg nincs is szükségük.

Szegény utódaink, nincs nehezebb, mint az elődök bűneiért vezekelni...

:O)))