UNISONO

UKRÁN MAGINOT-VONAL BANDERISTA HŐSÖKKEL

A kifejezés a zenéből kölcsönzött, akkor használjuk, mikor az összes hangszer és énekhang ugyanazt a dallamot fújja, legfeljebb egy oktávval feljebb vagy lejjebb.
Nagyon szép is tud ez lenni, ezt vártam az ellenzéktől egészen idáig, és némiképpen viccesnek tartom, hogy pont egy ilyen szomorú esemény kapcsán sikerült megvalósítani.
Sőt, még a nemzeti egységet is, merthogy most aztán mindegy, hogy kormány vagy ellenzék, mindahányan az ősi magyar virtust követik, kaszaboljuk le a muszkát, szórjuk be sóval Putyin farkát.
Ukrán jó, orosz rossz, ha van rubeled égesd el, és ájulj bele a dicső amerikai seggbe, merthogy mi velük  vagyunk egy kultúra, míg az oroszok még ma is szakócával szeletelik a szalonnát - barbár népek, Moszkva és Szentpétervár pedig két putri, mígellenben mi vagyunk a gőzmozdony.

Már majdnem elkezdtem reménykedni, hogy egy sikeres választás után akár egy normális országban is élhetünk, de sajnos nem így tűnik.
Ennyi baromságot régen nem hallottam, mint mostanában, pedig én aztán vevő voltam a kipcsak rokonságra meg a dicső pozsonyi csatára, melyben kiirtottuk a bajorokat mind egy szálig, és Orbán évértékelőit is tágra nyílt lélekkel hallgatom.
Nem könnyű a helyzetem egyébként sem, mert az ukrán háború egy istennek se akar olyan lenni, mint egy klasszikus háború orosz módra, itt nincs tüzérség, nem lőnek polgári célpontokat, ha néha beletrafálnak egy panelépületbe, akkor hosszasan lehet elmélkedni arról, hogy orosz, avagy ukrán volt a balfék, aki elkövette a trehány célzást.
Mégis mindenki világháborút akar vizionálni, ami azért túlzás, remélhetőleg, habár ne zárjuk ki az emberi hülyeség határtalanságát.


Egyelőre az a helyzet, hogy az oroszok a lehetőségekhez képest humánusan háborúskodnak, nem vetnek be tüzérséget, nem bombáznak, pedig ez orosz életekbe kerül.
Viszont kiiktatják az ukrán légierőt és a vezetési pontokat, és hát ahol lőnek rájuk, ott visszalőnek.
Közben az utca embere buzgón visszaöklendezi azt, amivel etetik, az oroszok agresszorok, míg az ukránok szuverén ország, ami a nép szerint azt jelenti, hogy azt csinál, amit akar.
Persze ez kicsit sem volt érvényes sem Irakban, nem érvényes Iránban sem, Kubában sem, Chilében sem volt érvényes, Nicaraguában sem érvényes, hogy Szíriáról, Líbiáról és a többi arab országról ne is beszéljünk, mert azok latorállamok, míg az Egyesült Államok a demokrácia maga.
Mindegyik említett esetben a háborúkat kiváltó okok hazugságnak bizonyultak, de ez se zavar senkit, Putyin a patás ördög, míg Biden a szabadság földre szállt angyala.

Imádott ellenzékünk meg alig győz nagyobbat tódítani, mint a kormányoldal, mely szintén megszerette Ukrajnát, és boldogan játszik a tűzzel, amikor az ukránok számára hadifelszerelést akar továbbítani.
Az ukrán légtér egyébként az oroszoké, hasonló esetben Amerika repüléstilalmi zónát szokott létrehozni, és nem is tudom, mi fogja megakadályozni az oroszokat, hogy kövessék a demokratikus példát.
Azt sem értem, hogy a Nyugatnak miért nem jó egy semleges Ukrajna, de hát itt most láthatólag arra megy a játék, hogy Putyint belekényszerítsék durva megoldásokba, abban reménykedve valószínűleg, hogy azzal jót tesznek Európa népének.
Szerintem Angela Merkel ül az ágya szélén és sír, mikor felettébb tehetséges utódai a Wehrmacht feltámasztásán munkálkodnak, kerül, amibe kerül.


Az ukrán tárgyalódelegáció úgy ült asztalhoz, hogy az ukrán kormányfő előre megjósolta a tárgyalások eredménytelenségét, pedig ez lenne az egyetlen lehetőség, hogy az ukrán vezetés minimális arcvesztéssel kerüljön ki a konfliktusból, hiszen egy semleges, demilitarizált és fasisztamentesített Ukrajna mindenkinek megfelelne, Putyinnak is.
Az ukrán embereknek meg legfőképpen, hiszen az emberek elsősorban élni szeretnének, meg enni-inni, jól élni, nyáron nyaralgatni a családdal és a sörösüvegekből sört inni, majd visszaváltani, és újra sört inni, nem - mint aktuálisan javasolják nekik - molotov-koktélokat gyártani belőle.
Jelzem, számunkra is a semleges és mindenkivel baráti viszonyt ápoló Ukrajna lenne kedvező, ahol a nemzetiségek boldogan élvezhetnék a kulturális autonómiát, a békéért cserébe.

Amikor a székelyek autonómiájáról kerül szó, akkor nagy errefelé a hazaffyas felbuzdulás, pedig uniós tagállamként ennek sok értelme nincsen, de amikor a Donvidék szeretné megóvni kulturális gyökereit és nyelvét a banderisták által kormányzott Ukrajnában, akkor az maga az eretnekség.
A helyzet nem kellemes, de aki azt hiszi, hogy Putyin majd most meghátrál, az illúziókat kerget.
A Nyugat meg a szankcióival elbabázhat, eddig sem értek semmit, ezután még kevesebbet fognak érni, - legfeljebb felgyorsítják azt a folyamatot, mely már egyébként is elindult, az amerikai dollár egyeduralmának megszüntetéséről beszélünk ugyanis.
Aztán ki kell várni, míg az amerikaiak palagáza megérkezik Európába, - Biden fogja hozni, luftballonban.
Az is nagyon érdekes, hogy a vad környezetvédők a palagáz kitermelésével járó környezeti kockázatokat nem is említik, de hát az amerikai környezet, az akkor nem is kockázat.

Most minden európai ország beállt a sorba, mi is, és élvezzük a szép új világ kommunikációs előnyeit, éppen most tiltották le két orosz televíziós társaság adásait az Unióban, minek azt az okos fejecskéteket megzavarni, nem igaz?
Európa kígyó-szigeti hősökkel van tele, az ukránok kiosztottak a civil fiataloknak tízezer gépkarabélyt, ez tízezer potenciális halottat jelent, miközben egy is bőven sok lenne.
Az emberiség soha nem tanul semmiből, mi, magyarok meg aztán végképp nem.
Szomorú...

:O)))

NÉMI HŰHÓ - HÁBORÚ HELYETT

Megérkeztek az orosz békefenntartók Ukrajnába.
Nem valami megdöbbentő meglepetés, jóllehet a nyugati világ politikusainak jelentős része csapágyasra forgatja a szemét attól a helyzettől, melyre bizton lehetett számítani attól kezdve, hogy a jelen esetben NATO cégér alatt futó Amerika semmibe vette Oroszország jogos biztonsági igényeit és tárgyalások helyett inkább pozícióit iparkodott erősíteni a térségben.
Aztán a tehetséges ukrán reálpolitikusok is kitettek magukért, ott handabandáztak, ahol tudtak, az ukrán hadsereg erényeit dicsérve verték két féltéglával a mellüket, a fene se tudja, miben bízva.

Merthogy a Krím annektálása óta pontosan tudni lehetett, hogy ez a helyzet politikailag ugyan kezelhető, de az angolszász célok szempontjából leginkább csak eredménytelenül.
Oroszország meghúzta azt a vörös vonalat, melyet nem tanácsos senkinek sem átlépni, Grúziában megmutatta, hogy ezt komolyan is gondolja, most pedig odaküldte katonáit Ukrajnába, és ezzel megvédte a békét.

Na ja, nem Ukrajna és Oroszország között, hanem a világban, de hát persze ez az ukránokat nem vigasztalja.

Az is bebizonyosodott, hogy egy ukrán Stohl Buci semmivel nem jobb politikus, mint Ronald Reagan, és az is remekül látszik, hogy a Nyugat ugyanolyan gátlástalanággal dobná oda az ukrán fiatalokat egy eleve vesztett ügyért, mint tette ezt 1956-ban nálunk.

Aki azt hiszi, hogy most háború folyik Ukrajnában, az téved, ez egy apró kis szürkehályog-műtét, melynek célja, hogy a nyugati politikusok pontosabban lássák mi a helyzet  errefelé.

Oroszország nem akar testvérharcot, ezért is intézte úgy a dolgot, hogy az ukrán hadseregnek esélyes se legyen komolyabb ellenállásra. Néhány óra alatt kiiktatták a légierőt, megvakították a radarokat, eltakarították a vezetési pontokat - nem volt szőnyegbombázás, nem volt nehéztüzérség, a rakéták elvégezték a munkát pontosan, és nagyobb hajcihő nélkül.
Az oroszoknak még a felderítéssel se nagyon kellett bajlódniuk, hiszen az objektumok zömét ők építették, az ukrán tisztikart gyakorlatilag ők képezték ki, az ukránok többsége pedig a néhai Szovjetunió gyermeke.
Ők nem felejtették el a közös szenvedést, meg a néhánymillió halottat, az árulókat, az ukrán fasisztákat, akik akkor álltak be a németek szolgálatába, amikor a németek és szövetségeseik - élükön velünk - kegyetlenül gyilkolták népüket.
Szóval ez viszonylag kevés borzalommal járó konfliktus, kivéve a két szakadár megyét, ezek ketten együtt akkorák, mint fél Magyarország, és most már nem úszhatják meg az orosz érdekszférával való szorosabb kapcsolatot, - igaz, hogy miután a lakosság orosz, a könnyek árjára ezért nem kellene számítani.

Természetesen a robbanások fényénél az ukrán vezetés is kezd megvilágosodni, az a Zelenszkíj, aki nemrégen felettébb hetykén visszautasította Putyin tárgyalási ajánlatát, ma arról beszél, hogy nyitottak a tárgyalásokra és a semlegességre.

Ha hamarabb megvilágosodik, akkor erre a helyzetre sor sem kerül, megőrizhették volna nemzeti büszkeségüket, fegyvereiket, barátkozhattak volna a Nyugattal és Oroszországgal is, de az elvakult gőg és az angolszász arrogancia elvette az eszüket.
Ami meg a szankciókat illeti, az körülbelül a börtönök világát idézi, jól megfenyegetik az oroszokat, miszerint ha megversz, akkor lesz*plak, hogy behorpad a homlokod!

Aki a vállát vonogatja, hogy majd jól elzárják a gázcsapot, oszt az oroszok vihetik a gázukat meg az olajukat ahova akarják, azok elfeledkeznek arról, hogy erre rendelkezésükre is áll már a lehetőség, míg Nyugat-Európa erősen függ az orosz energiahordozóktól, és nem csak a konyhai gáztűzhelyek és a fűtés miatt, hanem az ipari felhasználás miatt is.

Nem szólva a ritka nyersanyagokról, merthogy azok mindenfelé nem találhatók, míg Oroszország rendelkezik a Mengyelejev- táblázat teljes választékával.

Amerikának persze nem túl fontos Európa, sőt - még örül is, ha gazdaságilag gyengül, ezért aztán lelkesen biztatja, hogy kezdjen birkózni a medvével, csak beledöglik valamelyikük.
Folynak a találgatások, hogy milyen lesz Kína viszonya a helyzethez, a tehetséges szakértők ezrei próbálják eladni világmegváltó elméleteiket a kormányoknak és a médiának, van ott minden, demokrácia meg csurgó könnyek, csak éppen az érdekek reális számbavétele hiányzik.
Majd eljön ennek is az ideje, legfeljebb Hans meg Brünhilde didereg kicsit jövő télen - majd kiderül.
Oroszországot ma nem lehet gazdaságilag sarokba szorítani, politikailag még annyira sem, a Nyugatnak most le kell nyelnie a békát és el kell fogadnia, hogy Oroszországnak is lehetnek jogos biztonsági igényei.


Magyarország helyzete ebben a konfliktusban az Ukrajnában élő magyar nemzetiség miatt speciális.

Jelenleg is rengetegen járnak hozzánk nyugdíjat felvenni, szavazni Viktorra, néhányan talán még dolgozni is, most majd szaporodik a számuk azokkal a fiatalokkal, akik nem szeretnének hős harcosok lenni az ukrán hadseregben.

Velük nemsok gond lesz, hiszen úgyis továbbállnak, mint ahogy a többi migráns is - mennek átmászni a kolbászból font kerítésen.

A magyar politikai osztály meg már megint ostobább a kívánatosnál, beszáll az Amerika által szított nemzetközi hisztériába, hogy elfogadhatóvá tegye magát Amerikában, és mutogassa, milyen egy lojális szövetséges.

Hogy Márki-Zay verdesi magát a földhöz az érthető, perspektívában szeretne egyszer látogató-kitűző nélkül is meglátogatni a Fehér-házat, de hogy a DK prominensei miért nem képesek árnyaltabb álláspontot kialakítani, az számomra nagy talány.

A szövetségesi hűségünk hangsúlyozása mellett el lehetne képzelni olyan állásfoglalást is, mely akceptálja az orosz biztonságpolitikai igényeket is, és egyetért az ukrán fasizmus visszaszorításának igényével, támogatva egyúttal az ukrán semlegesség szép ideáját, melyre most talán lenne lehetőség is, nem úgy, mint '56-ban nekünk...
És nem kell állandóan nyilatkozgatni, nem kellene magunkból ellenséget gyártani, nem kellene állandóan sajtkukac módjára viselkedni.

Oroszország felemelkedésre van ítélve, miként Kína is, az USA pedig már régen (Reagan?) túljutott a zeniten.

Európa meg csak Oroszországgal együtt valaki, ez bebizonyosodott már a napóleoni háborúk korában és a II. Világháborúban is.

A világ a globalizáció felé halad, erős Európa nélkül utódaink kiütést fognak kapni a tejberizstől vagy a sáskapörkölttől, ha feljön a harmadik világ...

Közben persze megy a hisztéria, Alföldi Róbert is arra biztat, hogy legyünk tökös férfiak,  hát persze.

Nekünk béke kell és normális nemzetközi kapcsolatok, a harcot pedig a maffia és a szegénység ellen kell folytatnunk, természetesen figyelembe véve az erkölcsi követelményeket is.

De az érdekeket is, még akkor is, ha a számunkra nem túl rokonszenves politikus képviseli.

Putyin egyébként magasról tesz a mi rokonszenvünkre és igaza is van, neki az orosz nép érdekeit kell szem előtt tartania, ha nem ezt teszi, akkor nem jó hazafi.

Persze Putyin ellen ágálni könnyebb, mint Orbán ellen, csak éppen kissé nevetséges.

Oroszország a látszat ellenére nem Ukrajnával hadakozik, hanem az Amerikai Egyesült Államokkal, melynek - normál esetben - semmi dolga nem lehetne errefelé.

Oroszország nem akar rakétákat telepíteni Kubába, Mexikóba, Nicaraguába, Venezuelába, nem nyomul közelebb az amerikai határokhoz, nem kelt feszültséget azon a földrészen.

A NATO a Varsói Szerződés feloszlásával elvesztette létjogosultságát, hát most megpróbál tenni ez ellen, merthogy a háború - üzlet is, és az amerikai hadiipar számára a béke maga a katasztrófa.

Én azért mégis azt hiszem, hogy a Föld minden népe számára a béke az igazi opció.
Béke pedig soha nem lesz az érdekek kölcsönös figyelembevétele nélkül.
Persze handabandázni olcsóbbnak tűnik, de lehet, a végén ez lesz a drágább megoldás...

:O)))

EZ MÉG MINDIG CSAK FIGYELMEZTETÉS

Oroszország elismerte Ukrajna szakadár népköztársaságait, és békefenntartó csapatokat küldött a területre.
Hogy ez kissé cinikus megnevezése egy megszállásnak, az kétségtelen, de hát a legrandább nők is szeretik sminkelni magukat, nem szólva arról, hogy én is reménytelen kísérletet teszek a hasam behúzására, ha csinos nővel társalgok.

Ami azt illeti, a NATO csinos nőnek éppenséggel nem mondható, így aztán igazán elismerésre méltó az a visszafogottság, mellyel Putyin és tábornokai egyelőre eltekintettek Ukrajna megszállásától, és csak oda mentek, ahol már egyébként is ott voltak.  
Figyelmeztetés ez, és nem lenne hátrányos, ha a Nyugat és a NATO is ennek kezelné.
Lehet ugyanis a világszabadságról meg demokráciáról papolni, de a geopolitika meg a katonapolitika a kőkemény realitásokról szól, ennek kapcsán pedig az érdekekről.
Oroszországnak pedig elemi érdeke távol tartani határaitól a vele szembenálló katonai tömböt, és ha ránézünk a térképre, megszámláljuk az Oroszországot körülvevő amerikai támaszpontokat, akkor bizony nehéz azt mondani, hogy az oroszok érzékenysége ezen a területen indokolatlan.

A Szovjetunió felbomlása után a szuperhatalmi lét romjain még elképzelhető volt egy katonai erőn alapuló fellépés Oroszország ellen, élt is ezzel a Nyugat bőségesen, közelebb tolta a NATO határait ellenfeléhez, tagjai közé léptette a volt szocialista országok többségét, de maradtak további szép tervei is, csak menet közben kifutott az időből. 
A mai Oroszország nem azonos azzal az állammal, mely Jelcin magas színvonalú munkálkodása eredményeképpen megörökölte a néhai Szovjetunió katonai erejét, gazdasági struktúráját.

Ez már egy másik minőség, egy másik ország, mely megáll a saját lábán, talán még stabilabban is, mint szeretett miniszterelnökünk kedvenc lánya.
Lehet elkedélyeskedni azon, hogy Oroszország egy túlméretezett olajkút és nem több, de a tény ettől még tény marad: Európa meghatározó katonai ereje itt összpontosul, és aki ezt katonai erővel próbálja megváltoztatni, az a harmadik világháborút kockáztatja.

Putyin világosan meghúzta azt a vörös vonalat, melyet nem léphet át egyetlen hatalom sem büntetlenül, de ha mégis, akkor Oroszország a végsőkig elszánt érdekei védelmében.

Érdemes lenne ezt komolyan venni.

Európa jelenlegi állapotában gyenge, és aki ezt a gyengeséget nem érti, az keresse fel bátran a májusi libalegelőt, megtalálhatja az illusztrációt a megállapításhoz.

Most persze egy darabig toporzékolni fognak a nyugati hatalmak, de hát valamivel nekik is el kell foglalniuk magukat, viszont most talán már értik, hogy a székely ember se mond mindig hülyeségeket, a medve valóban nem játék.

Ez az egész cirkusz az angolszászok birodalmi gőgjéről szól, elhatározták, hogy megnyerik az első világháborút, kiradírozzák a huszadik századot a történelemből.

Megnyerik a vietnami és az afganisztáni háborút, mint ahogy mára már a második világháborút is megnyerték, természetesen velünk együtt.
Mert mi is szeretünk győzni, ennek szép példája, hogy mára már olyan csatában is győztünk, melynek nincs nyoma a történelemben.

Európa nagy lehetne, de csak Oroszországgal együtt, mert Oroszország nélkül csak Ázsia egyik szép történelmi múlttal rendelkező félszigete, mint láthatjuk ezt a térképen.

A NATO nem európai szervezet, hanem az Amerikai Egyesült Államok érdekérvényesítésének bunkósbotja.
Az USA érdeke pedig palagázának értékesítése, fegyvergyárai számára piac biztosítása, szóval a klasszikus gyarmati sor fenntartása mai eszközökkel.
Nem mintha Oroszország másra törekedne, de míg az USA számára a kényszerítés kézenfekvő eljárás, addig Oroszország számára csak egy végső lehetőség.

De lehetőség, kétségkívül.
Reménykedjünk, hogy a történet ezzel be is fejeződik, az amerikai nép megnyugszik, hogy bátor elnöke nem egy demens vénember, hanem tökös legény, habár ennek ellentmond, hogy nyolc évig alelnöke volt Obamának.
Hogy mire lehet menni a második emberekkel, arra a magyar rendszerváltás - az osztályvezető-helyettesek forradalma - a legszebb példa, sokra mentünk velük.
Tönkre.
Putyin szerencsére higgadt reálpolitikus, reménykedjünk, hogy nem bolondul meg vénségére.

Most néhány napig tombol majd a hiszti, aztán megy tovább minden a maga útján.

Annyi mindent túléltünk már...

:O)))

FEBRUÁRI POLKOKTÉL

Gyertyaszentelőkor meglátta árnyékát a medve, még hosszú tél áll előttünk, már amennyiben pravoszláv medvék vagyunk és van abban a vallásban február másodikára datálva egyáltalán valamilyen hagyomány.
Ha a keresztény medvéket tekintjük, hát errefelé azt csak az Úr tudja, meddig tart a tavasz, lesz-e még hóvihar, merthogy az időjárás kiszámíthatatlanabb mostanában, mint a politika.

Ez a poszt sem egy témával foglalkozik, legfőképpen azért, mert már időnként én is sikítófrászt kapok a politika kacskaringóitól, képmutatásától, a politika vallási fanatikusainak mutatványaitól, pedig már évek óta 

edzésben vagyok és meglehetősen jól bírom a gyűrődést.

Kezdjük talán az orosz medvével, mely kibújt a barlangjából, nagyot ásított, aztán két öklével megveregette mellizmait, hogy csak úgy döngött.

Erre a nyúl kivételével minden állat megrettent, mert az értekezleten elhangzott, hogy a nyúl a legerősebb állat az oroszlán után, és mindenki köteles megvédeni.
Sajnos, most többen azt prognosztizálták, hogy az értekezletről igazoltan távolmaradó medve vagy agyoncsapja a tapsifülest, vagy csak kitörölgeti vele a hátsóját, merthogy egy humánus és személyi higiéniájára kényes mackóról van szó.
Hogy a kék-sárga joggingban reszkető nyúl miért képzeli azt, hogy Medvemama megengedi, hogy elnyalogassa a bocsok elől a mézet, az titok, de láthatóan nehezére esik, hogy ne tegyen semmit - ez egy izgága nyúl.
Pedig a mackó csak azt szeretné, hogy maradjon nyugton, ne akarjon társulni az ellenségeivel, ne telepítsen közös barlangjukba ellenséges fegyvereket, ne akarjon hepciáskodni a barlangjában társbérlőként élő medve-rokonsággal, szóval maradjon békén.

Az ügy reménytelennek látszik, Amerika Ukrajnában akarja megmutatni, hogy továbbra is a világ ura, csak az a baj, hogy menet közben felnőttek a gyerekek, akik úgy az USA, mint szövetségesei koronaékszereit kemény marokkal csavargatják - Európát a gázzal, Amerikát például a chipek és egyéb termékek gyártásának visszafogásával.

És mindkettőt csúcskategóriás fegyvereikkel kérlelik mosolyogva a béke fenntartására.
A mi vackunk a nyúlüreg mellett helyezkedik el, és mint szorgalmas cickányoknak az az érdekünk, hogy errefelé béke legyen, de mi is meg szeretnénk mutatni, hogy erősek vagyunk.

Ez igaz is, hisz a mi Vezérünk a Világ Esze, aki -sajnos - nagyon szeret emberkedni, így ő meg a baglyot és a rókát választotta ellenségül, amilyen szerencsénk nekünk van.

El is érte az első egetrengető pofon, az Unió pénzeket von el tőlünk.

Igen, nem a Vezértől, hanem tőlünk, és az, hogy így majd kevesebbet fog lopni csak hiú remény.

A zsákmány ugyanakkora kell, hogy maradjon, csak amit eddig az Uniótól lopott, azt majd tőlünk fogja ellopni, már, ha lesz miből.
Ha nem lesz, majd fizetsz természetben, első szűz leányod adod adóba Nagyurunknak, első szűz fiad pedig belépteti a Józsi-Gazsi Baráti Társaságba, rúdtáncosnak az ereszcsatorna tagozaton.
Most így a választások előtt még jól vagyunk, mint a felhőkarcolóról zuhanó optimista  a hetvenharmadik emeletnél, kedvenc politikusaink meg gőzerővel szidják az oroszokat meg a kínaiakat, és szopogatják Biden csúnyáját.
Pedig tanulhatnának a Nagy Pompeiustól, aki megüzente Mariusnak (Sullának? régen volt, nem emlékszem jól...) hogy többen imádják a felkelő napot, mint a lenyugvót...

Mi még kussolni sem tudunk, mikor az érdekünk ezt kívánná...

Itthon az ellenzék is egyre jobb, Király Júlia nem vesz tovább részt a kampányban, ezzel is kifejezve mély tiszteletét közös államfő-jelöltünk iránt.
Hát most erre mit lehet mondani? 

Nekem ebből az fáj legjobban, hogy nem lehet tudni, hogy ki és miért hozta már megint képbe a hazánkban világhírű oxfordi vendégkutatót, és most nem Jakab Péter neve érdekel, hanem azoké, akik neki őt javasolták.

Nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy Jakabnak két barátnője volt, és a másikkal zsarolták, ezért tette meg korszakos javaslatát, rettegve, hogy ha ez kiderül, akkor a három nő széttépi, mint foxi a lábtörlőt, más magyarázat erre nincs.
Viszont Jakab Péter kétségkívül tökös gyerek.

Most abban reménykedem, hogy az életünk éppen olyan jó, mint amilyennek a Vezér és Kancellár széles ecsetvonásokkal felfesti, csak én nem látom, de majd egyszer csak megjavul a szemem és előttem áll majd a virágzó ország, a sok boldog ember, az igazságos társadalom, melyben jó magyarnak lenni, még ha nem is vagy székely vagy csángó.
De az is lehet, hogy kiderül:  olyan lett az ország, mint Drezda volt, szőnyegbombázás után.
Persze, míg élünk - remélünk!

:O)))

ÁLLAMFŐ - FŐHET A FEJÜNK...

A Márki-Zay Baráti Kör bejelentette, hogy megszületett a hatpárti döntés, az ellenzék közös államfő-jelöltje Róna Péter lesz.
Remek.
Államfő ugyan nem lesz soha, de arra kiválóan alkalmas, hogy ismét feszültséget gerjesszen az együttműködésben résztvevő szervezetek tagsága között.
Leszögezném, személyében semmi bajom Róna Péterrel, talán az zavar kicsit, hogy hiúbb az általam tolerálni vélhetőnél.
Úgy tűnik, talán sikeresnek mondható szakmai pályafutását akarja megkoronázni egy politikai stallum betöltésével, mindezt úgy, hogy az első nekifutása sikertelen volt.
Most mégis belement ebbe a kívülről kicsit piszkosnak tűnő játszmába, mely talán méltatlan is hozzá.
Na ja, de persze a hiúság...
Végtére is csak fajsúlyos ember jelölhető egy ilyen posztra, lásd a Fidesz jelöltjét,  hát megtalálták. 

Reménykedem abban, hogy a fülébe nem kell egy MZP2022 vésetű fülbevalót akasztania...
És hát milyen jól kommunikálható ez az oxfordi vendégkutatóság, maga a Vezér is Oxfordból élt jó néhány évig, miután néhány hónapot ott töltött Soros ösztöndíjával.
Bizonyára hamarabb is hazatért volna, csak előtte még meg akarta találni a mosdót, de szerencséje volt, bár nem találta, de utána jobbról fű-fa-virág azt énekelte, hogy Vezérük Oxfordban tanult. 
De persze az összevetésért azért elnézést kell kérnem Róna Pétertől.

A baj itt legfőképpen az, hogy amikor szóba került a neve, akkor mellette még két jelölt volt: a futottak még kategóriában Elek István, míg a toronymagasan esélyes lelkész, Iványi Gábor.
Iványi Gábor emberségéhez, elkötelezettségéhez kétség se férhet, karizmatikus személyiség - emellett őt Orbán személyesen tüntette ki azzal, hogy üldözte, pedig akár beválasztathatta volna őt is az MNB felügyelőbizottságába...
Ez nem csak számomra személyes csalódás, lesznek mások is sokan, akik ezt téves döntésnek gondolják. akik számára ez erősen megkérdőjelezi szavazási hajlandóságukat.
Róna Péter valószínűleg derék ember, tisztességes jobboldali közgazdász, habár az €uro bevezetésének élharcosai között éppen nem emlegetik, de nem lopott atomreaktort nem lopta el a Balatont, szóval errefelé üdítően tisztességesnek mondható.
De ettől ő még a mi oldalunkon csak jött-maradt, aki hazajött okosnak lenni, de nem fért be itthon, csak a fakóba, hogy foci-hasonlattal éljek.
Hát meglátjuk, legyen szerencsénk vele, de azt tudni kell, hogy őt ugyanaz a belterjes értelmiségi kör tolja, mint Márki-Zayt, a tetejébe a pénz is szépen csordogál hozzájuk.
Engem nagyon érdekelne az is, hogy mikor jelent meg Jakab Péternek Szűz Mária, vagy csak a szobra kezdett könnyezni Hercegszántón, mikor a Jobbik elnöke bűnbánni járt arrafelé - mindegy is.
Ha a szobor nem kezdett könnyezni, majd fogunk mi, ha így folytatjuk.

Értem én, hogy a jelenlegi helyzetben kompromisszumkésznek kell lenni, de azért azt se illene elfelejteni, hogy a kompromisszum és a megalkuvás között van némi differencia.
Valóban mindennél fontosabb Orbán elhajtása, de erősen el kellene töprengeni azon, hogy utána mi is a feladat?
Bánatos vagyok.

Ne legyen igazam.

:O)))
 

SZOCIALISTÁK, NE HAGYJÁTOK MAGATOKAT!

Nem lenne jó, ha nem lenne!
Mármint, hogy Szocialista Párt Magyarországon!
Sőt, az se lenne baj, ha erős párt lenne, mely képes szervezni a baloldalt, képes valódi válaszokat adni a társadalom által feltett kérdésekre

Persze ehhez el kellene menni fül-orr-gége rendelésre, hogy ne elképzeljék, inkább  meghallják a valódi kérdéseket, hogy aztán azokra erős hangú, határozott választ tudjanak adni.
És az is jó lenne, ha megéreznék a büdösséget, megorrontanák időben, ha valaki személyes okokból akarja felhasználni azt a nevet, melynek névadó eszméjéért nem csak elméleti síkon, de nagyon is valóságosan életüket adták a baloldal és a munkásmozgalom legjobbjai.
Az utolsó percben vagyunk, még mielőtt Orbán és szolgahada, a szélsőjobb futóbolondjai és Orbán jobboldali hasznos idiótái elégedetten hátradőlhetnének, hogy lám, sikerült megsemmisíteni a szervezett magyar baloldalt.
Van feladat, nem kevés, de van, amihez kevés a néhány elkötelezett öreg, akik - még ha talán nem is tudják - de a saját személyes sorsuk alakulásán keseregve a baloldali értékeket siratják.
Kellenének a fiatalok, hogy legyen lendület és lelkesedés, kellene a felismerés és tapasztalat, mely mára már kialakulhatott a középkorúakban.
A felismerés, hogy ez a rendszer a gazdagok rendszere, a maffia rendszere, mely magasról tesz a gyengére, a védtelenre, az öregre, a szegényre, a nincstelenre.
Ez a rendszer nem a gyalogosok rendszere, ebben a rendszerben a Lázár-doktrína érvényesül - mindenki annyit ér, amennyije van.

Jelenleg annak a baloldalnak, mely a szegénység felszámolását, valamiféle társadalmi igazságosság elérését  tűzné ki célul, nincs valódi képviselete ebben az országban.
A párt mely erre tradícióiból adódóan is hívatott lenne, a neofasiszta restauráció harminc éve során elvesztette támogatását, ha azt mondjuk, hogy vegetál, akkor erősen szépítjük a helyzetét - mintha egy rákbetegnek azt mondanánk, hogy majd kezeljük a nátháját.
Ezer oka van ennek, legfőképp a világ változása.
Régen az emberek egymástól meglehetősen elszigetelten éltek, kénytelenek voltak a világ értelmezése során saját sorsukra, tapasztalatukra támaszkodni.
Ha valaki szegény volt, akkor tudta ezt magáról, nem csapta be magát, mint ma Közmunkás Józsi, aki ha valahol szert tett egy lepukkant Apple mobilra és jobb esetben vett valamelyik kínai portálon egy Longines replika-órát, akkor az élet császárának képzeli magát.
De az is lehet, hogy lopta, mert abban az országban, ahol a társadalom krémje intézményesen lop, rabol, talán még gyilkol is, ott miért érezzen szégyent a nincstelen csóringer, ha követi a példájukat - kicsiben?
Hogy az apja közmunkás volt, hogy a fia és az unokája is nagy valószínűséggel közmunkás lesz, az nem érdekli, mert az életet megváltoztathatatlannak tartja, és nincs, aki ellentmondana neki.
Ti lennétek azok, akik felnyitják a szemét, nektek kellene képviselni a hivatalok rabszolgáinak érdekeit, az ezerszer megalázott pedagógusokat, az egészségügy páriáit.
Nektek kellene kiabálni az öregasszony helyett, aki a lakásában fagy halálra.
Nektek kellene ordítanotok a kisgyerekért, akinek nem jut megfelelő táplálék, mert a rávalót a tolvaj kiosztja azok között, akik képesek magukról  gondoskodni, és akiknek pár tízezer forint nem igazán jelent semmit, mégis százezrekkel lesznek gazdagabbak az adóvisszatérítésekből, míg a nyomorgó nem képes megfelelően táplálni sem magát, sem gyermekeit.


Rengeteg teendőtök lenne, de ti, Kádár korának reményvesztett emberei lassan elfogytok, olyanok vagytok, mint az utolsó dodó-madár Mauritius szigetén a kihalás előtt egy nappal.
Kívülnézetből még olyanok vagytok, mintha madarak lennétek, de repülni már régen elfelejtettetek, hiszen évtizedeken keresztül biztonságban éltetek, kapirgáltatok magatoknak.
Most, mikor elkezdtek kipusztítani benneteket, úgy tűnik, se elmenekülni, se ellenállni nem vagytok képesek, és ha azt hiszitek, hogy az segít rajtatok, ha eldobáljátok vörös tollaitokat, akkor tévedtek - vadászaitok széllel szemben is megérzik rajtatok a proli, a cseléd és parasztbűzt és nem lesz kegyelem, hetedíziglen.
Kellene az utánpótlás, kellenének a fiatalok, de őket meg is kellene találni, be kellene vonni a munkába, feladatokat adni nekik.
Valóságos feladatokat, mert a kamu ellen zsigerből tiltakoznak, hatni az érzelmeikre, mert a fiatal embert inkább az érzelmei, mint az esze irányítja, ő a szívével próbál értelmet találni ebben az értelmetlennek tűnő világban.
Itt a lehetőség - számotokra, mint párt számára meglehet, az utolsó, indul a választási kampány.


Hogy mit kell tenni ezzel a színtelen, szagtalan izével, ami a Szocialista Pártból lett, majd eldöntitek a választások után, de most össze kellene kapnotok magatokat.
Most lehetne fiatalokat és középkorúakat bevonni a munkába, most kellene a személyes ismeretségeiteket felhasználva meggyőzni minél több embert arról, hogy érdemes és szükséges elmenni választani, hogy ott a mi oldalunk kínálja a kisember számára a legmegfelelőbb programot, hogy adni szeretnénk, nem elvenni a rászorulóktól.
Arról, hogy mennyire fontos lenne a tiszta választás, hogy felelősségre akarjátok vonni azokat, akik hozzányúltak az ország pénzéhez, akik saját meggazdagodásukra fordították azt a pénzt, amiért mindahányan dolgoztunk.
És hogy nem az szereti a hazáját, aki állandóan hazaszeretetről pofázik ha kell, ha nem, nem is az, aki a magyarok ellen fordítja a szomszédos népeket, nem az az igaz magyar, aki elmebeteg türk múltat vizionál, aki a te adódból épít templomokat külföldön, hogy aztán a lelkekkel kufárkodva szavazatokat szerezzen.
Hazaszerető az az ápolónő, aki a járvány alatt pelenkában dolgozott, mert a ki és beöltözés miatt nem volt ideje a legelemibb szükségleteire se - vagy nem maradt volna senki a sok esetben haldokló beteg mellett.
Magyar az a pedagógus, akit feletteseik akkor is a katedrára ültettek, mikor naponta kellett szembenéznie a vírusfertőzéssel, a halál lehetőségével, az ételfutár, aki naponta százaknak vitte az ételt, miközben százszor kockáztatta az egészségét, a rendőr, aki arra figyelt, hogy a felfordulásban azért rend legyen az országban.
Ők magyarok, meg a pékek, a közmunkások, a bolti eladók - nos, ők nevetséges összegekért kockáztattak, míg a képviselők tiszteletdíja százhétezerrel nőtt tavaly, gondolom a költségtérítésük sem csökkent.
Populizmus?
Lehet, de én ismerek másik szép idegen szót is, azt meg szolidaritásnak hívják.
A Szocialista Pártnak lenne elsősorban a feladata, hogy tudatosítsa ezt a társadalomban, természetesen ehhez partnerek is kellenek, főként a szervezet jelenlegi állapota mellett. 
Fatornyos kis falumban mára mindösszesen hat szocialista párttag maradt, sok szocialista érzelmű ember pedig apátiába süllyedt, nem látja értelmét a küzdelemnek.
A helyzeten csak ront az új, magát baloldalinak tartó, Kádár nevével visszaélő új párt, mely olyan, mintha személyesen Orbán rendelte volna meg a létrehozását.
De azért néhány embert meg fog tudni téveszteni, mert láttatja magát.
Lehet ezen elspekulálni, lehet "nagypolitizálni" - de súlyt csak egy jól működő szervezet adhat, hát első lépésként kezdjetek el működni, aztán az se lesz baj talán, ha jól működtök majd.
A választás megméri majd a demokraták erejét, köztük a ti erőtöket is.


Hát szedjétek össze magatokat!

:O)))

VEGYES ÜGYEINK - ÜGYETLENSÉGEINK

Folyik a világméretű hiszti Ukrajna miatt, kellett ez a Nyugatnak, mint falat kenyér.

Ha bajok vannak otthon, akkor az államok általában házon kívül keresik a megoldást, és mi lenne erre jobb, mint egy nemzetközi válság, ahol egy amerikai elnöknek nem azt kell elmondania, hogy képtelen tartani saját választóinak tett ígéreteit, és a távolban felsejlik egy narancssárga hajú rém, aki azt kiáltozza, hogy visszatér.
Az angol miniszterelnöknek sem kell ingatag székébe kapaszkodva magyarázkodni, hogy miért is volt helyes döntés elhagyni az Uniót, miközben a skótok és az írek kiszámíthatatlansága ez ügyben közismert.
És a francia elnöknek sem jött rosszul, hogy személyében súlyos világpolitikai tényező látszatát vélte kelteni így a francia választások előtt, mégha ebből az ötméteres tárgyalóasztal le is vont valamennyit, és egy szintre lökte szegényt Orbánnal, aki egyre inkább az Unió bohóca szerepét alakítja.


Természetesen az óriási izmozás kockázatos is, hiszen egy ponton az erődemonstráció erőlködésbe csaphat át, ami nem tenne jót egyik államférfi presztízsének sem - vagy a világháború - szükségszerűen atomháború - kirobbantását kockáztatják.
Európa csendes, újra csendes, ami nem is csoda, hiszen Sztálinnak még legalább fel kellett tennie a kérdést: hány hadosztálya van a pápának, de az Unió tekintetében ez felesleges, hiszen az Unió nem állam, védelméről pedig a NATO gondoskodik a maga módján.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy Amerika dönt, a többiek meg döngő léptekkel tudomásul veszik.
Ezért is próbálkozhat a NATO főtitkára olyan viselkedéssel, mintha Theodore Roosevelt elnök korában élne, az amerikai bunkósbotot lóbálja szorgalmasan, miközben tárgyalni akar.
A tetejében Roosevelt elnök azt az elvet követte, hogy ha tárgyalni mész beszélj halkan, de vigyél magaddal egy jó nagy botot, sajnos mai utódai a halk beszédről már régen elfeledkeztek, láthatólag végzetes szerepzavarban vannak.

Merthogy menet közben a világ változott, és - mint a pekingi olimpián tett legutóbbi kínai nyilatkozatok is bizonyítják, nem Amerika előnyére.
Amerika a második világháború óta nem nyert háborút, rengeteg belső, társadalmi bajjal küzd, nyakig el van adósodva Kínának, fegyverzete fejlesztésében lemaradt az oroszoktól, Afganisztánból szánalmasabb állapotban kotródott ki, mint hajdan a szovjetek, most meg alkudozik a tálibokkal.
Leszámítva azt, hogy megszerezte a multi olajcégeknek az iraki és líbiai olajkutakat, egész közel-keleti politikája merő kudarc, társadalmi rendszerét nem tudja exportálni.
Szaddam és Kadhafi helyett most mindenféle hadurak kiszámíthatatlan viselkedését kell megtippelnie, miközben sem a kurd kérdést megoldani,, sem Irán atomhatalommá válását nem képes megakadályozni - utóbbi már csak idő és Irán aktuális érdekeinek kérdése.
Márpedig ha Irán atomhatalommá válik, az olyan lesz, mintha fegyvert szorítanának Izrael halántékához, bármikor kitörhet egy kontrollálhatatlan atomháború.
Amerika meg benzineskannával jár tüzet oltani.


Ami az ukránokat illeti, nincs szörnyűbb egy testvérháborúnál, márpedig az ukránok leánykori neve kisorosz, bármennyire is iparkodnak ezt elfelejteni.
A nyelvük - kis túlzással - az orosz nyelv egy tájszólása, rengeteg a vegyes házasság, nem merült feledésbe a közös múlt, a Nagy Honvédő Háború sem, és bár ma a nacionalista Bandera kinevezett nemzeti hős, a nép véleménye éppúgy megoszlik róla, mint Horthyról nálunk.
Oroszországban sokan úgy vélik, hogy Ukrajna tulajdonképpen egy mesterséges államalakulat, az ukránok egy része pedig úgy viselkedik, mint nálunk a székelyek egy része, plebejus gőggel lenézi anyanemzetét és benne találja meg az ellenségét, miközben a Kijevi Rusz volt a mai Oroszország bölcsője, a mai Ukrajnáról pedig még álmaiban sem gondolkodott senki.
A mai helyzet kialakulásához a nyugati érdekeken túl erősen hozzájárult a Szovjetunió felbomlása óta követett ukrán politika, Oroszország európai energiaszállításának időnkénti akadályozása, a tranzit-készletek jogellenes megcsapolása, a megvásárolt energiahordozók kifizetésének elmaradása.
A végső szöget az együttműködés koporsójába azzal verték, hogy fel akarták mondani az orosz flotta fekete-tengeri bázisainak bérleti szerződéseit.
Ezek egészen véletlenül a Krímben találhatók.
Ennek komoly hatása lett volna Oroszország katonapolitikai helyzetére, ezt az oroszok nem tűrhették.
Ma a Nyugat a Krímre mutogat, az oroszok meg Koszovóra - tegyük hozzá, joggal.
A lengyel-litván hőbörgés csak habverés, a lengyelek oroszellenessége évszázadokra tekint vissza, és verték ők a történelem során egymást is, buzgón.
De ez persze nem akadályozta meg őket abban, hogy felosszák az oroszok és maguk között a mai Ukrajnát, mely önálló államként a huszadik század elejéig nem is létezett.

Na jó, de hogy hat ránk ez a helyzet?
Ha kitör a háború, akkor azt az oroszok hamar rövidre zárják, utána egy oroszbarát vezetéssel konszolidálódhat a helyzet.
Persze a Nyugat majd hőbörög egy sort, de tenni ellene nemigen tud, ez a térség nem a volt Jugoszlávia és az orosz hadsereg sem Jelcin lepukkant ármádiája.
Ami a nyugati szankciókat illeti, lehet próbálkozni, de nem érdemes, az első próbálkozás után elszaporodnának Európában a jegesmedvék.
Minden ellenkező híresztelés dacára Oroszország gazdaságilag jó állapotban van, nem szorul a nyugati nagylelkűségre, egy kínai-orosz szövetség még annyira sem.
Kína rengeteg borsot tud törni az amerikaiak orra alá, minden tekintetben.
Katonai ereje már ma is óriási, és egyre növekszik, gazdaságilag pedig egy óriás, mely egyre látványosabban mozog a világpolitika színpadán. 
Magyarország legjobban akkor járhat, ha együtt mozog Európával, mert magunkban semmiféle súlyt nem képezünk - sem katonailag, sem gazdaságilag.
És arra kell törekednünk, hogy Európának is legyen súlya a nemzetközi politikában, mert önmagunkban szinte észrevehetetlenek vagyunk, és Orbán is csak egy tetű Európa bikájának seggén, legfeljebb vakaródzik kicsit tőle a gazdaállat...

Azt se feledjük, az ukránoknak bármikor eszükbe juthat a második világháborúban betöltött szerepünk, mikor megszálló csapatokat küldtünk hozzájuk, meg partizánvadászokat.
Eszükbe juthatnak a dicső magyar honvédek által állított akasztófák, az asszonyokkal és gyerekekkel teli felgyújtott csűr, a partizánvadásznak nevezett magyar katonák, akik apáikra, fiaikra "vadásztak".
Partizán - a tévedések elkerülése végett -  nem csak szovjet volt, Bandera is partizánháborút folytatott, tehát nehéz lenne kimagyarázni magunkat egy esetleges (?) ukrán nacionalista hangulatkeltés esetén.
Él arrafelé százötvenezer magyar túsz, akik úgy viselkednek az ukránokkal, mint az ukránok az oroszokkal - szóval, jobba békesség.

A háborún a kisemberek leginkább veszíteni szoktak, a nagyhatalmak meg nyerni, most sem lesz ez másként.
De azzal semmire se megyünk, ha meg akarjuk bontani azt a szövetségi rendszert, melyhez tartozunk, legyen bármilyen magasztos érvünk is a tarsolyban.
Nekünk létérdekünk a béke, de az általunk képviselt nagyságrendben nemigen érvényesül a római tanács: ha békét akarsz, készülj a háborúra. 
Én másik bölcs mondást idéznék emlékezetbe, mely úgy szól, hogy nem tanácsos ott fűszálnak lenni, ahol az elefántok b@xnak.


Menet közben folyik a választás előkészítése itthon is, - nem ártana, ha a jelöltek külpolitikai orientációja egyértelmű lenne, és rámutatnánk, hogy a küllők közé nyomott kapanyél nem minden esetben megoldás - sok esetben eltörik a kapanyelet a delikvens hátán...
Nekünk nem háborúzni kell, hanem élni, dolgozni, kereskedni - és sokat olvasgatni a történelemkönyveket, hátha végre tanulunk valamiből. 
Indul a valóságos választási kampány, jó lenne, ha visszatérne az előválasztás optimista légköre és lelkesedése.
Ehhez persze az is kellene, hogy a bennünket képviselni szándékozók nemzetközi ügyekben visszafogottak legyenek.
Összevissza dumálni, meg hepciáskodni a nagyfiúkkal ott van nekünk a köpcös.
Legfeljebb a tárgyalóasztala egyik vége legközelebb Záhonyban lesz.


Reménykedjünk a békében...


:O)))