HAZA, CSALÁD, HÜBRISZ

Mecsoda remek szónok, mecsoda bölcsességek!

A Győztes Nemzet Vezére, a Mi Urunk beszédet mondott népének, kormányrakerülése második évfordulóján.

Szép beszéd volt, Göbbels is irigykedve hallgatta volna, emellett kiemelkedő teljesítmény is, merthogy ennyi baromságot összehordani viszonylag rendszeresen, ez azért - a közkeletű kifejezéssel - nem semmi!

És egyre hosszabbak a beszédek, ha szakállat is növesztene, meglehet, lenyomná Fidel Castrót.

Itt van mindjárt ez a szép gondolat, mely szerint a magyar nemzet "definíciószerűen győztes nemzet". Orbán szerint az elmúlt ezer év is azt bizonyítja, hogy Magyarország győztes ország, és "az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült”.

Olyan is volt, épülhetett volna inkább a realitásokra.

Merthogy az oly büszkén emlegetett ezer évből vagy ötszáz úgy ment el, hogy ez a győztes ország de facto nem is létezett, emellett az utolsó győztes csatánkat Augsburgnál terveztük megvívni, az se jött össze.

A tatár magától ment világgá, a törököt az osztrákok verték ki, az osztrákokat az antant, a németeket az oroszok, az oroszok meg hazaballagtak, mert csak nyűg voltunk a nyakukon.

Ha most taglalnom kellene, hogy mi kivernivalónk maradt nekünk, tán egy dolgot tudnék mondani, de az meg olyan lenne, mint a Vezér szerint a válság (hehehe, de tréfás már megint!), merthogy igencsak pornográf lenne.

Szóval ez a győztes ország az elmúlt évezred során összement, mint gatya a mosásban, nincs ezer kilométeres körzetben egyetlen épkézláb barátja sem, kivéve Lengyelországot, melyhez mély lelki rokonság fűz, hiszen az ő államiságuk is mesebeli – hol volt, hol nemvolt, - a politikusai ugyanolyan álszentek és ostobák, mint a mieink és ők is sosemvolt dicsőségeikből próbálnak megélni.

De csodálatos mód az összes olyan nemzet, amelynél erény a valóság tisztelete, a munka és dühöng a teljesítmény kultusza, az úgy néz ránk, mint hajdan Julcsa a vurstliban a bajuszos nőre, csodálkozással vegyes viszolygással.

Ha meg megszólal a mi Nemzeti Kincsünk, akkor meg sem értik nyugaton, olyan érdekes dialektust vélnek felfedezni az ilyen „irigység kultúráját felváltani a teljesítmény kultúrájával” meg „a győztes státuszból fakad az "állapotbeli kötelesség" elfogadása, és az ezzel párosuló alázat. "De ez nem alázatosság. Az alázatot nem keverhetjük össze a hübrisszel" és a hasonló marhaságok hallatán.

Jelzem, a hübriszt tényleg nem lenne célszerű összekeverni az alázattal, merthogy a szó jelentése kevélység vagy dölyf, de használható az olyan elbizakodott emberre, aki csak önmagát ismeri el. 

Hmmm...

Az ilyesmi egy nyugati politikusnak olyan, mintha gyermekkorunk nyelvén azt mondanánk neki, tevehüvülyeve vagy, pedig nem ő a hülye, hanem aki ilyenekkel traktálja hallgatóságát!

Most, hogy tíz éves tevékenysége, ezen belül két éves dúlása után az ország úgy néz ki, mint Drezda szőnyegbombázás után, miután minden gazdasági mutatónk egytől-egyig romlott, négymillióan élnek létminimum alatt és gyermekek tízezrei éheznek, a Vezér elérkezettnek látta az idejét megvonni a mérleget.

Megállapította: sikeres két évet tudhatunk magunk mögött, mert Magyarország pénzügyi-gazdasági stabilizálása megtörtént, a nemzeti megmentés feladatát kellett végrehajtani – állította a miniszterelnök.

Mint fogalmazott, mindenesetre az elmúlt két évben képesek voltunk arra, hogy a lovakat visszarántsuk a szakadék széléről.

A mondatot elfelejtette befejezni - hogy onnan, ahova nagy ostorcsattogtatás közben elhajtotta őket.

És ahol még most is ott toporzékolnak fújtatva és idegesen, le-lenézve a mélybe miközben a kocsis – saját elmondása szerint ott táncolja előttük különös táncát, melynek értelmezése igen egyszerű.

Mint kifejtette a mi Védelmezőnk, ártanánk hazánknak, ha a brüsszeli bürokraták nyomására hátrányos intézkedéseket vezetnénk be, ezért az Európai Unió által javasolt válságkezelést Magyarországnak érdemes elutasítania.

Ehhez egy "bonyolult taktikai akciósorra" van szükség, a saját utunkat kell járni, és ellen kell állni a nyomásnak. 

Ami azt illeti, őt nem kell már nyomni, nyomott ez amúgy is kicsit, csak éppen az állapotrosszabbodás ellen kellene tenni valamit, merthogy a tünetek aggasztóak.

Azt mondta nemzetközi diplomaták és gazdasági vezetők előtt, hogy ez egy politikai tánc egy bonyolult koreográfia szerint - ezt úgy kell csinálni, "mintha egyébként barátkozni szeretnénk".

Mert egyébként nem szeretnénk, ugye.

"Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra (úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették részre) rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk".

Namármost három meg kettő az öt, de mi van a maradék két javaslattal?

És micsoda stílus ez, mikor az ország miniszterelnöke kiáll, és azt mondja az Unió vezetőinek: Na balfaszok, jól át lettetek vágva a palánkon, hehehe!

Ez a sajátos magyar politikai kultúra, a büdöstalpú tahó interpretálásában.

Legjobban, az a kijelentése tetszett, mely szerint a  baloldal „makacsul tagadja például a család és a nemzet létezését, politikai értelemben a hasznosságuk szempontjából – ezért a baloldal nem is tudott az európai politikai kultúrához érdemben, intellektuálisan az elmúlt 15-20 évben semmit sem hozzátenni”. 

Hát én baloldali vagyok, és fontosnak tartom a családot, mint a társadalom alapegységét is, és még szeretem is őket, és ezzel az összes ismerősöm így van.

Még azok is, akiknek a sorsa úgy alakult, hogy egyedül kell gondoskodniuk gyermekeikről – hogy ez a Viktor mecsoda társaságban foroghat?

Valahogy a nemzet létezésével is jól elvagyok, semmi bajom nincs vele.

Vannak külföldön élő rokonaim, barátaim, ismerőseim, akik természetesen a nemzethez tartoznak, és attól sem lesznek jobb magyarok, ha állampolgárságért folyamodnak, legfeljebb a Romániában élők vízum nélkül mehetnek Amerikába, míg csak az amerikaiak el nem veszik tőlünk is ezt a lehetőséget.

És hát persze beleokoskodhatnak az ország dolgaiba, eldönthetik adott esetben, hogy melyik elmebeteg gyakorolja felettem az állami hatalom jogosítványait, felelősség és kockázat nélkül - hazudnék, ha azt írnám, hogy tetszik.

Aztán a Vezér búcsúzóul elmondott egy kívánságlistát, de arról nemigen szólt, hogy miután eltőzsdézte a nyugdíj-megtakarításokat, valóban tervezi e a nyugdíjak megkurtítását, mint hírlik?

Hát szép napunk volt megint, a pszichiáterek elragadtatottan csettintgettek a nyelvükkel, a szekta tagjai ájultan élvezték ennek a szép embernek az igen magvas gondolatait, és azt gondolták, ez ám a tökös legény!

Hát az.

Olyan, mint a bika, amelyik átugorja a kerítést és előtte kurjant egyet, Tökös Tóni vagyok!

Aztán mikor a túloldalon landol, akkor kissé halkabban megjegyzi – Tóni vagyok…

Ha ránézek, a vadludak jutnak eszembe, és abban reménykedek, hogy ő is el fog – nem túl sokára – húzni.

Szép nap lesz ám az, nagyon!

:O)))

HIDEG MATEMATIKA

Boldogságunk Záloga, a Mi Bülbülszavú Vezérünk ma aláereszkedett népéhez.

Elkísérte őt a TEK egy kisebb, ötven fős kommandója, a Fő Étekkóstoló, a Személye Körüli Miniszter, de a TV1 műsorában sajnos, csak őt mutatták, pedig az ő hercig kommandósaitól bizonyára megdobbant volna a fütyülős nagymamák szíve, nem is szólva a villanykörtére hajzó kommunikációs csodafegyverről.

Na jó - vicc volt, - csak a kommandósok kísérték, meg előfutó gépkocsi, utóvéd, gépágyú, harci helikopter és talán még a Párt precíziós bombája, Selmeczi Gabika.

A Vezér jó húsban van, tekintete mérsékelten zavaros, de elszánt, majdnem olyan szép, mint a photoshoppal felturbózott képe a kérdőíven, egész megjelenésén látszik, hogy a kamerákba tekintve azt képzeli, hogy vele szemben milliók ülnek a közszolgálati média zászlóshajóját nézegetve, és senki nem meri megmondani neki, hogy a képernyőt bizony csak az adás vezető rendezője bámulja, meg még talán Szalai Annamária.

Igaz, időnkét ő is átkapcsol a Jóban-rosszban aktuális folytatására, hiszen már neki is könyökén jöhet ki az állandó süketelés.

A Vezér hosszasan magyarázta az ő ostoba népének, hogy miért is jó az nekik, ha konzultálnak vele, ami arra vall, hogy kommunikációs szakembergárdája legény a talpán, hiszen pontosan ismeri a néplélek minden rezdülését.

Pontosan tudja, ha Julcsa néni a kis faluszéli házában reátekint a kérdőívre, akkor mosolyog az ő lelke, szinte táncra is perdül, és elhatározza, hogy jövőre benevez a szomszédasszonyokkal együtt az Eurovíziós Dalfesztiválra, már ha túléli a soron következő telet.

Azért mosolyog, merthogy a megtiszteltetés óriási, végre szóbaáll vele valaki, holott a gyerekei utoljára egy évvel ezelőtt küldtek neki levelezőlapot – Mama külgyön pénzet ha tud, mer kirúgtak – a postás sem áll már le beszélgetni, mert azt mondja, ha a sok sirámot mindenhol végighallgatja, akkor mély depresszióba esik, márpedig a gyógyszer drága és neki etetnie köll a gyerekeit.

Így aztán majd válaszol annak a drága embernek, akinek minden mondatából süt a humanizmus meg a kisemberekért való aggodalom.

Most is azt mondta bele a kamerába – és még csak el sem röhögte magát, mint Kövér azon, hogy jól kicseszve a román állammal, Nyírő ott ült a saját újratemetésén, gulyásleves-pornak álcázva egy aktatáskában – hogy ez a levelezgetés, melynek árából esetleg fel lehetett volna húzni néhány téli melegedőt a hajléktalanoknak, vagy amiből néhány hétig etetni lehetne a nyári szünet alatt a rászoruló gyerekeket, ez maga a demokrácia csúcsa.

Lószart Mama, mondhatnánk a klasszikussal, de hát a Nemzetvezető érvelése szinte támadhatatlan, a kivitelezés briliáns, legfeljebb a tartalom gyengécske, mint a májusi zöld libapotty, de hát abban azért már van gyakorlatunk, hogy hogyan viseljük pirulás nélkül, mikor korunk gusztustalanjai hülyének néznek bennünket.

Az Este extra kiadásában elmondta a Nemzeti Inzultációról, hogy  16 konkrét kérdés szerepel benne, és bár többségük erősen szakmai jellegű, az ügy lényege a részvétel, a legfontosabb pedig az, hogy megtörjék a parlamentáris demokráciák "rideg matematikáját", miszerint négyévente mennek csak szavazni az emberek.

Vezérünk szerint a nemzeti konzultációk az együttkormányzás lehetőségét adják meg az embereknek.

Hát egy túrót.

A nemzeti konzultációk bevételi lehetőséget adnak valamelyik Fidesz-közeli nyomdának, meg címanyagot biztosítanak a választási kampányhoz Kubatov harcosnak, az meg már csak plusz hozadék, hogy ebből világosan kiderül: a Vezér abszolút marhaságokat képzel a parlamentáris demokráciáról.

Egy ilyen rendszerben – no, nem az Orbán féle maffia-demokráciában, hanem egy ortodox demokráciában - ugyanis a pártok szakmai stábjának kell megválaszolni az ilyen kérdéseket, melyek normális esetben kérdések sem lehetnének, hiszen ezekre a választ már a választási kampány során a párt programjában meg illene adni.

Persze, ha nem önkényuralmacskát gründolnának, mert akkor a szakmai és álkérdésekkel nem kell bíbelődni, hanem a haza, nemzet, felvirágzás, haladás, átkos 60/40/20 év, komcsik, emberek, jólét, új munkahelyek kifejezések variálgatásával igen jól el lehet boldogulni.

A nép nem tud olyan polihisztor lenni, mint a Mi Boldogságunk, aki már csak annyiban maradt le Sztálintól, hogy nem a mai írókat bíztatja remekművek alkotására, hanem régi írókban fedezi fel a tálentumot – jóllehet fogadni mernék, hogy a legkiemelkedőbb olvasási teljesítménye a Hahota című szaklap olvasgatása volt, meditációi alkalmával…

Már maga az a tény, hogy ezt a csordát a népi bölcsesség rá tudta szabadítani az országra, bizonyítéka annak, hogy ha sok ember mond valamit, az még nem biztos, hogy ab ovo helyes, de a nép az egy olyan állat, amelyik csak abból ért, ha oldalbavagdalják hólapáttal, akkor néha abbahagyja a kérődzést, meg a szép bociszemekkel történő ábrándozást és kitör, meg dönt-borít.

Ezt nevezik korrekciónak elmebeteg királyok uralkodása után.

Ha a nép egyszer rájön, hogy mekkora bohócot csináltak belőle, cudar világ jön a Vezérlő Tábornokra, nem is szólva hadserege őrmestereiről, tisztjeiről.  

Szóval, aki ezt a kérdéssort megválaszolja, azzal akár szántani is lehet, ha maga mellé vesz egy hozzá hasonló gondolkodásút, míg viszont ha nem, akkor a falusi pottyantós budikban még remek szolgálatot tehet a nyugdíjasnak, aki már éppen a szegény néhai férjétől rámaradt smirglire fanyalodott.

Persze mennyivel szebb lenne, ha az ellenzéki pártok, vagy akár az állampolgárok tehetnének fel 16 kérdést a Vezérnek!

Hogy ne legyen ez az ötlet szélbe szórt pelyva, itt ajánlanám fel a lehetőséget a 16 kérdés megfogalmazására, melyet népe buzgalmáért cserébe a Lánglelkű Vezér mindjárt meg is válaszolhat.

Vállalom, hogy a kérdéseket összesítem és eljuttatom a címzetthez, biztonsági okokból smirglire írva…

Ne fékezze senki magát, klavira fel, jöhetnek a kérdések a hozzászólásokban, akár egyenként is!

Vajon, ő válaszolni fog?

:O)))

TÖBB SZERÉNYSÉGET? VAGY KEVESEBB POFÁTLANSÁGOT!

A Fidesz szőke nője, a félelmetes mosolyú Selmeczi Gabriella ismét fejbevágta gyanútlan népünket bölcsességei kimeríthetetlen tárházának egyik értékes gyümölcsével.

Ezúttal a munkanélküliség témakőrében nyilatkozta el magát a szöszke, ám mára már kissé molyrágta démon, aki szerintem egy stylistot alkalmaz Zalatnay Saroltával és Karda Beátával – dejszen nem mindenkinek szükséges szépen öregedni – nemde?

Ellenben a küllem másodlagos, a tartalom a lényeg – mi lapul a szőke fürtök alatt?

Bátran állapíthatjuk meg, hogy semmi, hiszen ha lenne ott valamicske szürkeállomány, vagy akárcsak egyetlen agytekervény is, akkor ilyen gusztustalan feladatot, mint ez a nyilvános hazudozás, nem vállalna fel.

Így viszont egyszerű dolga van gazdájának, az említett gusztustalan kocsonya helyett egy sima fehér billiárdgolyóra írhatja reá a szóvivő-asszony napi véleményét, külön jelölve a stílust – gunyorosan lekezelő, magasztosan emelkedett, erkölcsileg felháborodott, avagy harcosan bátor legyen - a többi már a szoftver dolga.

Most éppen a gunyoros, lekezelő stílust írták elő neki és a szenátor-asszony hozta is a papírformát, hiszen ez nem esik nehezére, virtigli fidesz-lány ő a javából.

A Fideszes politikusok részére május hónapban rendelkezésére álló ötven beszéd-panel közül a papagáj-kommandó egyik tagja kihúzta a megfelelő cetlit, a többi már a rutin, meg becsület és dicsőség dolga volt.

Így aztán odanyilatkozott egyet, jól megdorgálva azokat az ellenzéki képviselőket, akik felhívták a kormány figyelmét a munkanélküliség csökkentésére tett ígéreteik és a valóság közötti antagonisztikus ellentétre.

A Fidesz szóvivője – a hirado.hu szerint - több szerénységet kért DK-s és MSZP-s képviselőtársaitól a munkanélküliség ügyében az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet arra: 2002-ben, mikor a szocialisták átvették a kormányzást, a KSH adatai szerint a munkanélküliek száma 235 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 5,8 százalék. 2010-ben, mikor a második Orbán-kormány hivatalba lépett, a munkanélküliségi ráta 11,4 százalékon állt, ami 483 ezer főt jelent.

Hát igen, ez ütős érvelés, ez kétségtelen, hiszen a mindenkori Orbán-kormányok rengeteget tettek a munkanélküliségi adatok szebbé tétele érdekében, mondhatnám, ők voltak a munkanélküliség legelhivatottabb kozmetikusai, és ahogy megyebál előtt a ráncosodó dáma arcára, felkentek rá mindig egy-egy adag vakolatot.

Első dúlásuk idején a nyilvántartott munkanélküliek számával trükköztek – kivezettek a nyilvántartásból rengeteg munkanélkülit, így aztán az adatok azonnal szebbek lettek, hiszen aki nincs nyilvántartásban, az nincs is.
Ez csak azért szomorú, mert az élet egy idő után igazodik a nyilvántartáshoz és az ex-munkanélküli hipp-hopp, már nincs is, mert éhenhalt.

Az időszerű Orbán-dúlás pedig a munkanélküliek foglalkoztatásával trükközget, -munkaviszonynak számítva a közmunkát, viszont megfelezve a nyolc órás munkaidőt imígyen kétszeresére emeli az így foglalkoztatottak számát.

Statisztikailag ezt lehetne egy libacsapatra is alkalmazni vonulásuk alkalmával, hiszen ha a libák szárnyait számolgatnánk libaként, rögtön kétszeresére emelkedne a libák száma.

A szöszke szakértő mintha arról a csekélységről is elfeledkezett volna, hogy menet közben volt itt egy világválság - irigylésreméltó az a honpolgár, aki felett úgy ment át a világválság, hogy személyes életére semmiféle hatást sem gyakorolt, így elkerülhette a figyelmét.

Viszont az államadósság, az aztán igen!

Az fertelmes, rettentő, izomszakasztó és borzalmas, meg aztán Mari néni is tudja, hogy tartozni nem jó dolog, így hát el kell neki mondani ezerszer.

Nem is tudom, mi lesz így Európa fejlettebb felével, meg az Egyesült Államokkal, hiszen államadósságuk sokkal magasabb a mienknél, ami éppen az átlagos mértéket képviseli...

De az azért tetszik, hogy a szocialisták regnálása alatt arra építettek, hogy Mari néni úgysem tud mit kezdeni a GDP-arányos növekedéssel, meg arra, hogy még Szlovákia eredményei is jobbak ezen a területen, mint a mienk, pedig hát az rettenetesen megalázó - sztrapacska nem étel, tótocska nem ember, ugye…

Mostan meg sehol egy győzelmi jelentés, még az állampolgársági témát is odahagytuk, mint eb a Szaharát, mert rájöttünk, hogy esetleg ismét vasúti kocsikból kell kempingtábort építenünk a Keletiben, mint a húszas években…

Mindenesetre egyre nehezebb dolguk van a Vezér propagandistáinak, csak egyetlen mázlijuk van, hogy az ellenzék propagandamunkája továbbra is harmatosan gyenge, így aztán már csak a Fideszben bízhatunk.

Meg abban, hogy a Vezér állapota átlépi azt a kritikus határt, hogy szektája is elkezd kételkedni abban, hogy van a talajszint alatt is szárnyalás.

Ezt persze bármelyik liba elmondhatná nekik, de hát láttatok már narancsszínű libát?

Naugye!

:O))))

NAPÓLEON MARSALLJA

Vagy tán maga Csaba vezér a tejútról?

Fene tudja, de az biztos, hogy nagy napja volt Hende Csabának, aki a Hősök terén felsorakozott katonák előtt eszmei-ideológiai alapot vetett, ennek során kitért arra, hogy „a szélsőségek, jöjjenek bár balról vagy jobbról, egyaránt veszélyesek a békére, a szabadságra és a demokráciára”.

Bár balról itt még szélsőségest senki nem látott, de kétségkívül előfordulhat, hogy Fehér Lajos elvtárs feltámad sírjából és mozgósítja a Partizánszövetséget, mely köztudottan több harcedzett tagot számlált, mint ma a Jobbik és társszervezetei, beleértve a Betyársereget is.

A jobbos szélsőségesek említése ennek utána már szinte leányos túlzásnak hat, hiszen tudjuk, hogy a honvédség kereteiben folyó nevelőmunka eredményeképpen mindössze egy honvédségi múlttal rendelkező hadfi gyilkolászott cigányokat, ami igen hízelgő arányszám, tekintettel a Honvédség soraiban fellelhető széljobbos hazafiak meglehetősen magas számára.

Én a hír kapcsán már csak azt nem értettem, hogy mi dolga van a magyar honvédelmi miniszternek a szélsőségesekkel, miután azoknak sem felderítése, sem az ellenük való fellépés nem tartozik a kompetenciájába, de hát nem kell nekem mindent érteni, ugye.

Az viszont kívánatos lenne, hogy a Honvédség tartsa magát távol a politikától, különös tekintettel a belpolitikára, a honvéd Hargita hiányában álljon a Rózsadombon vagy bárhol és éber szemmel, de hiányos radartérképpel védje a hazát az ellen ellen, legyen az bár szlovák, román vagy perzsa – a pirézekről nem is szólva.

De azért itt nem állt meg, kifejtette ugyanis, hogy   a történelem szinte csak viharos évszázadokat hozott, olyan századokat, amikor a megmaradás feltétele volt a fegyveres harc a haza védelmében.

Az előttünk járó magyarok magától értetődő természetességgel jártak ezen az úton - tette hozzá.
"Újra meg újra emlékeznünk kell minderre, hiszen ez az egyik legfontosabb örökségünk." 

A tied, kedves generalisszimusz!

Merthogy nekem ugyan nem örökségem az a fegyveres harc a haza védelmében, melyet a Don-kanyarban folytattak eleink, az a háború, ahonnan nagyapám félhalott állapotban érkezett haza, miközben fia egy kukoricásban a semmiért adta életét Makónál.

Nem lesz magától értetődő természetesség a harc, még akkor sem, ha a mi kis törpeszuper Napóleonunk állandóan harcolni akar, és ha ehhez talál még egy-két olyan hülyét is, akik ebben a törekvésében támogatják.

Engem, kedves Csaba, már attól is kiráz a hideg, ha a Vezér bejelenti, hogy magyar repülők is részt vesznek a balti államok feletti járőrözésben, hiszen egy ilyen szerep magában hordozza egy esetleges konfliktus lehetőségét

Ha a pilótáink szellemi képességei is olyanok, mint miniszterüké, akkor igen hamar szerezhetnek harci tapasztalatot a következő magyar-orosz háborúban – feltehetőleg a katapulthasználat terén.

Jobb helyeken már egy szakasznyi katona külföldre vezényléséhez is parlamenti hozzájárulás kell, itt meg röpködhet a magyar légierő fele hozomra a Baltikum felett.

Aztán még a sajtó meghallgathatta a miniszter értékelését, mely természetesen az átkos húsz év és a közvetlen elődök munkájának és teljesítményének lefikázásával kezdődött és a legyőzhetetlen Magyar Honvédség két év alatt elért hihetetlen eredményeinek felsorolásával folytatódott, miközben lassan egy új kanálgép beszerzése is megoldhatatlan feladat lesz dicső Honvédségünk számára.

Mert tudni kell, hogy 2010-ben egy morális mélyponton lévő, folyamatos képességcsökkenéssel sújtott Magyar Honvédséget, és egy átláthatatlan struktúrában működő, pazarló gazdálkodást folytató, korrupciós ügyekkel terhelt minisztériumot örököltek.

Hát, aki nem tud elszámolni ötig, annak igen kívánatos a nagyobb áttekinthetőség okán kettőre csökkentenie az áttekintendő elemek számát, a képességekről meg talán ne is essék szó.

Merthogy azt is kifejtette, hogy a sereg fejlesztése most néhány évig stagnálni fog, majd megígérte a fejlesztést a következő kormány kontójára – ebben a Fidesz mindig is jó volt.

Azt ugyan elfelejtette megemlíteni, hogy olyan helyekre, ahol lőni szoktak, mi használhatatlan géppuskával küldjük ki a katonáinkat, de erre talán nincs is szükség.

Egyrészt a katonát, aki ezt felpanaszolja, hadbíróság elé kell állítani, másrészt meg ezt a kis hiányosságot bőven ellensúlyozza a tisztavatásokon bevezetett Ludovikás uniformis és a kardlengetés, melyet a gépjármű tornyából derékig kiemelkedve kell végrehajtani a vékonyan leolajozott békefenntartónak, hadd rettegjen az a tálib fenegyerek!

És annyiféle egyéb célra lehet még alkalmazni egy géppuskát, például kerítésléc helyett, vagy a ludaskása keverésére a gulyáságyúban, végső soron libát is lehet terelgetni velük, minek azzal lőni, csak kopik, mint a Gripenek hajtóműve Tallin felett…

Azt is mondta a bánatos miniszter, hogy "ez egy ragyogó emberekből álló hadsereg, de a Varsói Szerződésből örökölt felszereléssel". 

Húszegynéhány évvel a rendszerváltás után a Varsói Szerződést emlegetni igen szánalmas dolog.

Ennyi, amit ezek tudnak, nem több.

Pofázni, hátrafelé mutogatni meg szerencsétlenkedni.

Viszont a tehetséges miniszternek van egy hihetetlen előnye: alacsonyabb Orbánnál.

De hát Napóleon sem volt túl magas…

:O)))

TEMESSÜNK NYILAST!

Akit az Isten el akar veszejteni, annak elveszi az eszét.

Úgy tűnik, az Úr mostanában nem túlzottan kedveli a Tisztelt Ház Elnökét, aki úgy trappol fel-alá a külpolitikában, mint bepálinkázott elefánt a porcelánboltban.

Hogy az erdélyi jobboldali politika rá akart játszani a választási kampányban a szélsőjobbos kártyára és ehhez politikai kultúrájuk előírásai szerint a már megszokott módon kikapart magának egy hóttat, ez még csak hagyján, habár ha valakinek a XX. század halottai közül éppen egy nyilas politikust kell kikaparnia, az azért elég lesújtó képet föst az illető szellemi képességeiről és mentális állapotáról.

De hogy ehhez a Magyar Állam asszisztáljon, az kétségkívül skandalum!

Persze Simicska óta tudjuk, hogy mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de hogy ezzel a joggal a fideszes politikusok rendre visszaélnek, az azért kissé elszomorító.

Ami történt, az gyalázat.

Nem azért, mert egy elmebeteg csoport, melynek tagjai semmit nem tanultak a történelemből újra akar temetni egy nyilast, hanem azért, mert a Házelnök Úr úgy csinál, mint Karinthy két macskája, melyek játszanak egymással, de lehetne erre azt is mondani, hogy skizoid tüneteket mutat, mondván, hogy ő nem közjogi méltóságként sertepertél a nyilas urnája körül, hanem pártpolitikusként.

Tudatom vele, ez sem a legjobb opció, hiszen idáig a Fidesz nem támogatta a nyilaskeresztes mozgalmakat és utódszervezeteiket, ez talán az első eset, amikor a Fidesz második számú vezetője nyíltan kiáll a szélsőséges eszmék mellett.

Az ember tényleg csak azt tudja mondani, mint Józsi bácsi, mikor Besenyei Péter elvitte a műrepülő-bemutatóra, ahol is becsinált, és a szar a nyakába zúdult: Na, ezt ezért nem gondoltam volna!

A temetés elmaradt, mert a román kormány nem tartotta kívánatosnak, hogy más országok politikusai belepofázzanak a belügyeikbe, különösen választási időszakban.

Olyannyira nem, hogy az ország miniszterelnöke is megszólalt és elítélte a románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyírő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos "incidensek" miatt.

A román kormány változatlanul ellenzi Nyírő József Románia területén való eltemetését, határozottan támogatja a Hargita megyei prefektus döntését, aki a temetési engedély ellen indított közigazgatási eljárást - áll a Agerpres hírügynökség által ismertetett közleményben.

Ez az egész azért – lássuk be – már beteges.

Az rendben van, hogy valaki szeret verekedni, az is rendben van, hogyha sérelem éri, akkor nekiáll verekedni, de az azért már nincsen talán rendjén, hogy az egyik közjogi méltóságunk úgy viselkedik, mint egy ócska kocsmai krakéler, a falu erőspistája, aki okkal - ok nélkül mindenkibe beleköt jártában-keltében.

Hiszen az nem is lenne baj, ha kiderülne, hogy olyan, mint százas szög a libapehely paplanban, ha bunkó, hát bunkó, ott egye a fene, ahol van.

De ez az ember engem, téged, anyádat és gyerekeid is képviseli minden mozdulatával, mondatával, gesztusával, ez az ember nem csak önmagát és a hozzá hasonlóan gondolkodókat járatja le, hanem minden magyar embert, határon innen és határon túl.

Ez az ember kútmérgező, aki magas állami pozíciójából ellehetetleníti a normális, jószomszédi kapcsolatokat, a tárgyilagos és bizalomerősítő párbeszédet, a két nép igencsak kívánatos megbékélését.
A román kormány sajnálatosnak nevezte, hogy Kövér László házelnök és Vona Gábor, a - közlemény által szélsőjobboldalinak nevezett - Jobbik elnöke közvetlenül is szerepet vállalt a szélsőséges politikai erők ezen akcióján és választási kampányrendezvényein.
"Továbbra is tiszteletben tartjuk Romániában a kisebbségi jogokat és elkötelezettek vagyunk ilyen tekintetben, ami országaink kapcsolatát segíti. De ez nem jelenti azt, hogy eltűrjük a szélsőségesek gesztusait, amelyeket csak választási érdekek vezérelnek. – írta a közlemény.

Kell ez nekünk?

Kell ez a romániai magyaroknak?

Szerintem nem kell, mint ahogy egy okos ember a házánál is jóban van a szomszédaival, az országnak is jóban illene lenni mindegyikükkel, hiszen ahhoz, hogy a magyarok jól és nyugodt körülmények között létezhessenek, a szomszédos országok mindenkori vezetésének nyugodt, jóindulatú hozzáállása is kell.

Ez persze nehezen képzelhető el, ha az én telkemen keletkezett szemetet a szomszédnál akarom elásni…

Elképesztő a helyzet, mint amikor a társasutazás utasai észreveszik, hogy a busz kormányánál két igen ingerült csimpánz ül és ráncigálja azt.

Ha ezeket megvizsgálná egy közepesen tehetséges pszichiáter, azonnal kiderülne a mentális probléma, - még a jogosítványukat is elvennék talán…

Azt hiszem, azt se bánná senki, ha békességben élnénk a szomszédainkkal.

Merthogy az ország lakóit nemigen érdekli, hogy Nyírő hol nyugszik, kinek az urnájában vagy levesporos zacskójában található, és azt vélelmezem, Nyírőnek is roppant nagyon mindegy a dolog.

Kövér azért nem veszítette el az optimizmusát, működik benne a sírásók örök szorgalma, most éppen Magyarország sírján dolgozik lankadatlan buzgalommal.

Az elmaradt rendezvény helyett tartott nagygyűlésen ott volt Szőcs Géza is, bizonyítva, hogy nem csak kormányhivatalnokként, hanem emberileg is kihívásokkal küzd…

Hogy mi mindent meg nem teszünk, hogy a világon mindenhol kétfelé legyen osztva a magyar, hogy legyen ellensége, aki ellen össze kell fogni, aki ellen harcolni kell.

A választási ciklus felénél tartunk, kell gyűjtögetni a szövetségeseket, - esetleg Vona?

Összenő szép lassan, ami összetartozik?

:O)))

KÁDÁR JÁNOS

Van fejvakarászás meg mindenféle kínlódás dögivel, merthogy Kádár János születésének századik évfordulóját sunnyogjuk el éppen.

Rohadt egy helyzet.

Minden felmérés szerint a XX. század legnépszerűbb, a magyarság történelmének második legjelentősebb politikusának tartja a nép – egyedül Szent István tartja a pole pozíciót.

Érdekes párhuzam, mindketten idegen segítséggel, megtorlásokkal kezdték pályafutásukat, erről Koppány és Nagy Imre tudna talán bővebben beszélni.

A média zöme egyszerűen elhallgatja az évfordulót, ez a legkényelmesebb magatartás.

A politika odadobta hálás népének az újabb gumicsontot a nyilas Nyírő újratemetésének kissé infantilis témájával, a baloldali pártok lapítanak, mint barna nyúl a fűben, a jobboldal el van foglalva a zsidókkal, cigányokkal meg szobor és emlékmű-kozmetikai munkálatokkal.

Ami hír megjelenik erről az évfordulóról, az rövid, mint liba élete a gazdasszony lányának lakodalma esetén.

A lapok készítenek álinterjúkat huszonéves gyerekekkel, akik bölcs megállapításokat tesznek, melyekre roppant alkalmasak is, hiszen halovány lövésük sincs a korról, csak a rendszerváltás kurzustörténészeinek munkáiból kiragadott mondatokat csócsálják és variálják, mint kiskutya a szerelmi életét.

És elmondják, hogy ők aztán soha nem cserélnék fel a szabadságot a létbiztonsággal, amit én el is hiszek nekik és meg is értek, mindössze a véleményük stabilitására lennék kíváncsi abban az esetben, mikor úgy hatodik hónapja nem találnak munkát, a feleségüket is éppen kirúgta a munkáltatója a nagy pocakjával egyetemben, nagypapák-nagymamák a nyugdíjukból birkóznak az emelkedő rezsiköltségekkel és a gyógyszerárak emelkedésével, húga meg a tandíj kifizetésének nehézségeivel.

Azt gondolom, hogy ebben az esetben a gyakorlatban válna bizonyítottá a marxi igazság: a lét határozza meg a divatot.

Talán ha így esne, akkor eszükbe jutna, hogy Magyarország nem egyenlő Budapesttel, a felsőfokú végzettség nem általános jelenség, jóllehet láttam én már felsőfokú végzettséggel is munkanélkülit, ugye…

Aztán vannak remek tollú újságírók, akik azzal öltik drága idejüket, hogy párhuzamokat keresnek Kádár és Orbán diktatúrája között, összevetve a két személy politikusi képességeit is, ami eleve badarság, de olyan jól hangzik, és olyan jól pótolja a magyarázatot az Orbán-jelenségre, hogy vétek lenne kihagyni a lehetőséget…

Kezdjük talán itt a dolgokat.

A szocializmusnak nevezett társadalmi berendezkedés ugyanúgy társadalomszervezési modell, mint az angolszász típusú parlamentáris demokrácia.

Hogy előbbit diktatúrának nevezzük, az csak egy, a polgári társadalomtudósok előtt nyitva álló lehetőség kihasználása, hiszen a szocialista történészek és társadalomtudósok viszont a parlamentáris demokráciát tartják a tőke és a tőkések érdekeit szolgáló diktatúra elleplezésére szolgáló társadalmi modellnek.

Ami azt illeti, az elmúlt átkos húsz év nagy szolgálatot tett annak érdekében, hogy utóbbi felismerés alátámasztást nyerjen.

Hogy Kádár rendszere büszkén vállalta, hogy munkás-paraszt demokratikus diktatúra?

Hát, ha egyszer az volt - és a rendszer névadója szerint a krumplileves legyen krumplileves.

De azért a kérdés úgy is felmerülhet, hogy melyik társadalmi berendezkedés hasznosabb az országnak – Kádáré, vagy pedig egy parlamentáris demokráciának nevezett, de valójában egy szűk gazdasági-politikai érdekcsoport által maguk fölé emelt félművelt suttyó sunyi diktatúrája?

A válasz nem is kérdéses, mert ugyan folyamatos a balliberális értelmiség szerecsenmosdatása – áh, dehogy is van még itt diktatúra – mégis a tények azt mutatják, hogy ez azért másként van.

És a két diktatúra között is van némi differencia, - Kádár diktatúrája nem Kádár érdekét, hanem a nép érdekét szolgálta.

Nem emlékszem, hogy Mariska néni tokaji szőlőbirtokok visszanemtérítendő állami támogatásáról értekezett volna, miként Kádár János sem utasította a KB titkárait, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet.

Kádár – ahogy ő fogalmazott – a gyalogosok pártján volt.

Soha nem felejtette el, hogy honnan jött és hová tart, olyan politikus volt, aki tudott megalkudni és kompromisszumokat kötni ha kellett, de a célt soha nem feledte: élhető országot biztosítani munkásnak, parasztnak, értelmiséginek.

Lehet ma azzal villogni, hogy a Mercedes meg az Audi micsoda termelési kapacitásokat hozott létre az országban, de ez nem fogja vigasztalni azt a sokmilliónyi kisegzisztenciát, akit megetettek a szabadság illatával, és akiknek most korog a gyomra.

Lehet elmondani, hogy debezzeg most lehet utazni, ha egyszer csak egy nagyon szűk rétegnek jut rá pénz és lehet szabadságról papolni egy olyan országban, ahol az ország ötöde a létminimum alatt él.

Ahol a közbiztonság, a létbiztonság és a jogbiztonság a nulla felé konvergál.

Ahol a gyerekek előtt bezárult a felemelkedés kapuja, ahol a klérus - mely saját szervezetét sem képes tisztességesen működtetni - pukkadásig harácsolja magát, ahol az ország lakossága – mondjuk ki nyíltan – retteg, mert fél a munkahelye elvesztésétől, a megtorlástól.

Kádár nem volt szent, Kádár józan reálpolitikus volt, aki nem azért lett kommunista, hogy harácsoljon és hatalmaskodjon, hanem azért, hogy szolgáljon.

A kisemberek érdekeit, a kétkezi munkásembert, a tanítót, a tanárt az írót, a színészt, a háziasszonyt.

A nép pedig érezte ezt és tudta pontosan, hogy ez nem képmutató szerepjáték, hanem Kádár lényéből fakadó természetes törekvés.

Nem is tud nagyon vele mit kezdeni egyetlen politikus sem, mert ugyanaz a kisebbségi érzés fogja el őket vele kapcsolatban, mint Orbánt, mikor Gyurcsánnyal hadakozik.

Természetesen tudja mindenki, hogy Kádárnak voltak hibái és voltak ma bűnnek értékelt cselekedetei, de azt azért figyelembe kell venni, hogy „bűneit” nem a XXI. század első évtizedében, hanem a XX. század közepén követte el, akkortájt, mikor Churchill porig bombáztatta Drezdát, amikor az amerikaiak atombombát dobtak Japánra.

Akkor, amikor Hruscsov falhoz állíttatta Beriját, amikor De Gaulle szemrebbenés nélkül lövette agyon merénylőit és az OAS elfogott katonáit, amikor a hős forradalmárok késsel vágták ki a Köztársaság téri pártházat védő Asztalos ezredes szívét, amikor a Pártházat védő, Nagy Imre segítségnyújtásának elmaradása miatt magukat megadni kénytelen kiskatonákat halomra lőtték.

Szóval, csak az adott kor normáinak megfelelően járt el Kádár is, amin lehet szörnyülködni, de csodálkozni azért nem kellene.

A jobboldal szívből gyűlöli Kádárt – és nem azért, mert sajnálja Nagy Imrét, dehogy!

Azért gyűlöli, mert sikeres volt, sokkal sikeresebb, mint akárki más előtte és ma már elmondhatjuk, akárki más utána.

Hogy ők gyűlölik, az természetes, de hogy a baloldali politikusok is rettegnek felvállalni annak a kornak az eredményeit, vívmányait, az azért nagyon szánalmas dolog.

Hogy ez az ország még egyáltalán így is tartja magát, az a kádári örökségnek köszönhető.

Kádár azt mondta, hogy becsüljük meg az eredményeinket és féltsük a vívmányainkat, mert van mit féltenünk.

Most látni csak, mennyire igaza volt.

Azt mondják néhányan, hogy eladósította az országot, ami annyiban igaz, hogy az a rendszer is vett fel hiteleket, de – a közkeletű hasbaakasztósdival ellentétben - nem az életszínvonal fenntartására közvetlenül, hanem különféle programok – eocén-program, könnyűipar rekonstrukciója, élelmiszer-feldolgozás korszerűsítése, stb.- megvalósítására.

Hogy aztán jött egy világpolitikai átrendeződés?

Ki számíthatott rá?

De hol van ma már Gorbacsov, akinek a szájából a nyugat kiénekelte a sajtot?

Viszont napirenden van a szénbányák újranyitása, mindenki igaz könnyeket ejt az élelmiszer-feldolgozó ipar elkótyavetyélése miatt és mindenki egyszermosható kínai rongyokban jár.

Kádár nem készíttette el a saját szobrát, nem halmozott fel vagyont, nem élt vissza a hatalmával, tisztességes diktátor volt, semmivel nem rosszabb, mint korának bármely nyugati politikusa egy másfajta társadalomban.

Természetesen a kádárizmust elvitte a történelem, soha visszajönni nem fog már, de nem kellene történelmi bűneinket azzal is tetézni, hogy sem azokat nem tudjuk elítélni, akik rosszat tettek ezzel az országgal, sem őt megbecsülni azzal, hogy reális képet alakítunk ki róla.

Egy olyan politikusról, aki jót tett az országgal, aki felemelte a nemzetet és negyedszázadnyi gondtalan nyugalmat és létbiztonságot adott neki.

Tartozunk neki a századik születésnapján jó szóval, tisztességgel, életútjának tisztességes értékelésével.

:O)))

ZAVAROS IDŐK - ZAVAROS ELMÉK

 Hát nem könnyű eligazodni ebben a mai világban.

Itt van mindjárt ez a Nemzeti Inzultáció, melynek során a Vezér tanácsokat kér az ő népétől, ami maga a demokrácia csúcsa és kiteljesedése, hiszen mi is lehet szebb annál, mint amikor Urunk a mi véleményünket kéri ki arról, hogy mi a helyes sorrend.

Azt a megoldást kell előtérbe helyezni, mikor pribékjei a karjainkat tépik ki először, avagy talán a lábaink levagdalása az előbbrevaló, netán-tán négy végtagunk lovak farkához kötözése után meggyújtott petárdáknak a lovak fenekébe dugdosása hozza meg a kívánatos eredményt?

Az is felemelő érzés lehet a narancslelkű Mari néni számára, ki hajdan a tehenészet Kiváló Dolgozója volt, mikor kikérik véleményét a monetáris destabilizáció megakadályozásának módozatairól, vagy a nemzeti és az Uniós közös valuta egymáshoz való viszonyát befolyásoló tényezőkről, különös tekintettel a valutatartalékok nemzeti célú felhasználására.

Mindenesetre a megkérdezettek lelke kisimul, este elalvás előtt halovány mosoly játszadozik szájuk szélén – mégis csak vagyok én valaki, ha már ennyire adnak a véleményemre!

A kérdező is mosolyoghat, hiszen kegyet gyakorolt első számú vazallusával szemben, belepottyantott néhány tízmilliócskát a vazallusközeli testvér zsebébe, munkadíj címen, annak strómannal működtetett hetvenhatodik nyomdájának igénybevétele okán.

A nyomda a pénz benyelése után ugyanúgy felszámolásra kerül majd, mint az előző hetvenöt, és ugyanúgy már gépek és eszközök nélkül, mint azok, hiszen a gépek, berendezések kellenek a következő nyomda számára, a következő kérdőív-kupac előállításához, merthogy szilárd meggyőződésük, hogy lesz itt még kövér megrendelés, dögivel.

A gyanútlan állampolgár ugyan azt képzelné, hogy vannak bizonyos dolgok, melyekről csak szakképzett emberek véleménye lehet érdekes, de a Nemzet Főmérnöke most úgy döntött, hogy kikéri a lakók véleményét az éppen összedőlni készülő épület statikai problémáinak mibenlétéről és a stabilizálás kívánatos módozatáról, mely szándék Vezérünk végtelen demokratizmusát és még ezt is felülmúló pofátlan cinizmusát illusztrálja.

Aztán itt van a jelképgyalázások évadja.

Na itt aztán elszabadult a zűrzavar, ez maga az egyrészt-másrészt diadala, ahol a zsidó hitközség tiltakozik a mártírok emlékművének meggyalázása miatt, ugyanakkor  rendkívül károsnak nevezi azokat a cselekedeteket, amelyek "szándékukban nem, de megvalósításukban alig különböznek a szélsőjobboldali provokátorok tetteitől". 

Nem akarnék itten arra hivatkozni, hogy ha két ember csinálja ugyanazt, az nem ugyanaz, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a párszázezer magyar zsidó mártír nem küldte Horthyt családostul a gázba, Auschwitzba, ellentétben Őfőméltóságával, aki csak a beígért kenderkötél nyakkendő belengetése után tett le a budapesti zsidók bevagonírozásáról.

De az azért mégiscsak túlzás talán, hogy a zsidó hitközség fanyalogjon azon, hogy volt egy tökös zsidó, aki nem nézhette szó nélkül, hogy apáik gyilkosának szobrot állítson néhány falusi bunkó, és akitől én azt sem tartottam volna túlzásnak, ha a szobrot nem festékkel, hanem gázolajjal önti le és felgyújtja, emlékeztetve állítóit eszméik tűzben elhamvadt áldozataira.

Aztán meg ezek a széljobberek is teljesen hülyék a Wallenberg nyakába akasztott malaccsülkeikkel - ugyanis Wallenberg nem volt zsidó, neki a malaccsülök éppen annyi, mintha libacombokat aggatnának a szobrára.

Még az sem elképzelhetetlen, hogy a sólet & libamell kombó helyett a csülök pékné módra volt a kedvenc étele, mely eledel ugyan szerintem teljes gasztronómiai tévedés, de hát – mint tudjuk – ízlések és pofonok, ugye…

Aztán itt van a zavaros gondolkodás másik szép példája, a felháborodott hódmezővásárhelyi Fideszesek kissé zavarodott állapota, mivel mélységesen megrázta őket, hogy néhány tüntető hangosan fejezte ki nemtetszését a Mi Gyönyörűségünk városukba érkezése alkalmából, mert már elfelejtették a fütyülős-kereplős banya-kommandó tevékenységét.
Pedig Vezérünket eddig még le se köpte senki - de ami késik, nem múlik, legfeljebb majd valamelyik TEK - es legény vetődve védi.

Ki miben vétkezik, abban bűnhődik.
Az Úr fene igazságos tud lenni, és ez még csak a kezdet.

Egyébként Hódmezővásárhelyen legjobban szegény megboldogult Rapcsák András szobra tetszik.

A szobrot előrelátóan úgy állították fel, hogy mellé férjen majdan Lázár János szobra, amint kebléhez szorítja felemelkedésének zálogát, Rapcsák aktatáskáját.

Zavaros a kormány gondolkodása akkor is, mikor vadul tiltakozik az Amnesty International és a washingtoni kormányzat emberi jogi jelentése ellen, mert elmarasztaltak bennünket.

Azt mondta a kormány képviselője, hogy Magyarországon nincs roma diszkrimináció, a kormány nem ért egyet az amerikai külügyminisztérium 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésének több megállapításával. 

Nos, szerintem erről azért a cigányoknak más a véleményük, mint az egészséges fejbőrű tájékoztatási államtitkárnak, aki most vesz részt azon a tanfolyamon, ahol azt tanítják meg neki, hogy nem mindenki veszi be a süket dumákat.

Hacsak az amerikai külügy nem hajt végre kollektív szeppukut a reagálás kapcsán…

Ezek csak kiragadott példák tegnapról, tegnapelőttről, de lépten-nyomon ilyesmikbe botlunk.

Nem mindenkit érdekel olyan mélységében a politika, hogy napi szinten kövesse a történéseket, ők általában tanácstalanul állnak az ilyen jelenségek előtt, a politika résztvevői meg gátlástalanok, erkölcstelenek, felelőtlenek, akik - ha akad egy közülük, aki szembe akar fordulni ezzel a mentalitással -, akkor összefogva, egy emberként esnek neki, szaporítva ezzel a választópolgárok átveréseinek számát.

Nem lehet ezt büntetlenül csinálni, meg fogunk még ezért fizetni, nemzedékek mennek így tönkre mentálisan.

És akárki akármit mond, ebben is Orbán a hibás…

:O)))

ÁLLAMI SZINTŰ HÜLYESÉG - HALINÁBA KÖTVE

Sokszor valóban nem érti az ember, hogy miért kell a határontúli magyarok életét nehezebbé tenni, mintha nem lett volna a múlt században elég nehéz.

Mostanában mintha normális viszonyok uralkodtak volna a külpolitikában, de hát a Mi Betegünk, meg a bajszos Che Guevara nem bír magával, exportálni akarja a forradalmat.

Ezek azt hiszik, ha évente egyszer elvándorolnak Csíksomlyóra és hintik a bölcsességeket – meg a békétlenség magvait – Tusványoson, akkor attól a magyarnak könnyebb lesz, holott azt még a legostobább nyolcadikos is tudja, hogy azt akció reakciót vált ki.

Márpedig ha mi erősködünk, akkor az a szomszéd népből is agressziót fog kiváltani – tegyük hozzá, hogy teljes joggal.

Lehetett erősködni a szlovákokkal állampolgársági ügyekben, egészen addig, míg a hős öregasszony szívta meg, mint a torkosborz, idióta gyermekei és a még idiótább magyar külpolitika összehangolt tevékenységének eredményeképpen.

Lehetett erősködni Bőssel is, papírtigrisezni, lenéző dumákkal kétségbe vonni, hogy a szlovákok egyedül is meg tudják valósítani azt a projectet, amihez közösen kezdtünk hozzá, és amit aztán jogellenesen otthagytunk, mint liba a libapottyot a tarlón.

Ez aztán károkozás volt a javából, mégsem szaladgál Budai kurkász utána, pedig itt aztán szép nagy számokkal dolgozhatna, a gatyánk ráment az ügyre.

Ott szaladgált a sok ostoba a Duna partján és a kommunistákat szidta a tervezett erőmű miatt, aztán dízelmotoros szivattyúkkal akarta visszatölteni a vizet a Mosoni-Dunába a környezetvédelem nagyobb dicsőségére és a világ páratlanul humoros szórakoztatására.

Úgy látszik, nem felelt meg jobboldali barátainknak az sem, hogy a romániai magyarság elkezdett beilleszkedni az új Románia közösségébe, részt vett a kormányzásban, számarányának megfelelő politikai tényezőként viselkedett és ezt a többségi társadalom el is fogadta.

Csak a mi örökké békétlen, örökké torzsalkodni vágyó jobboldali pártjaink nem, mert ők elakadtak valahol 1914 - ben, miközben a világ átlépte őket, mint liba a földigilisztát.

Tulajdonképpen az volt a fő bajuk, hogy a romániai magyarság nem képezte le híven a magyarországi állapotokat, nem ölték egymást az erdélyi magyarok és ezt nem tartották helyesnek.

Addig-addig mesterkedtek, míg a nem teljesen normális, ámde csődörként remekül helytálló tepsiszájú expüspök segedelmével el nem érték az addig egységes magyarság kettészakítását, majd nekiláttak összevont szemöldökkel azon törni a fejüket, hogy miért is gyengült meg a romániai magyarság politikailag.

És hiába volt nyilvánvaló, hogy ez teljesen téves és káros politikai irányvonal, a mai napig képtelenek szakítani elképzeléseikkel, továbbra is aktatáskában szeretnék cipelni a pénzt kedvenceiknek, mint tették ezt éveken, évtizedeken át Romániába és Ukrajnába, hogy azok tőlük függve nevetséges külpolitikájukhoz asszisztáljanak.

Valószínűleg Koszovó példája lebeg a szemük előtt, csak fordított felállásban, merthogy az helyes, ha az albánok kinépesedik a szerbeket az ősi szerb területekről, míg az persze helytelen, ha a román teszi ezt a magyarral.

A mi jobboldalunk illúziókat kerget, ezért erősködik területi autonómián, ezért szítja az ellentéteket a magyar és a román ember között, akik úgy egyébként szépen ellennének egymás mellett, ha ők nem lennének.

A legutóbbi nemzet és külpolitikai bravúr a Nyírő-újratemetés.

Hogy ez a jobber banda nekrofil, afelől kétség sincsen, úgy túrják a temetőket, mint a feketecsápú temetőbogár, és akit csak lehet, kiásnak, és ide-oda temetnek, - nem is beszélve a hullarablásról és a tetemek megcsonkításáról.

Most éppen egy virtigli nyilast sikerül erre a célra kiásni, Nyírő József írót, akinek írói munkásságát nem tisztem értékelni, hiszen ezt majd elvégzi az irodalomtörténet, úgy száz év múlva.

De azért az talán elvárható lenne, hogy a nyilas képviselőket ne a XXI. század magyar kormánya emelje az egekbe,  

Persze Nyírőnek azért voltak hitelt érdemlő megállapításai is, például ez:

„A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”

Ebből világosan kitűnik, hogy egyrészt népének jó ismerője, másrészt meg az, hogy személyének előráncigálása ma csak a ”jó nyilas hazafi” mítoszának megteremtését szolgálja, mely célkitűzéshez Orbán Viktor kormánya lelkesen asszisztál, míg a demokratikus államrend tekintetében kihívásokkal küzdő házelnök meglehet, ott van az ötletadók között is, egyelőre még karszalag nélkül.

Az már csak hab a tortán, hogy amikor a román a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere azt mondta: június elseje körül találkozik Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök, és akkor talán tisztázzák a Nyírő József újratemetése körüli nézeteltéréseket, akkor a magyar kormány úgy reagál, hogy nincs napirenden magyar–román kormányfői találkozó.

Miközben Orbán Viktor részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről június elsejére tervezett bukaresti tanácskozáson, amelynek házigazdája a román miniszterelnök lesz.

Hát mit tegyünk - erre a parlamenti ciklusra az Úr egy kazalnyi bunkóval köszöntötte fel kissé lassú gondolkodású népét, megérdemeltük, szerintem.

Nyírő egykoron a könyvespolcok dísze volt, halinakötésű kötetei minden rendes nacionalista család könyvespolcán a díszhelyet foglalták el.

Mai kiadását Viktor szeretné Gyurcsány bőrébe kötni, szobrát felállítani a majdani Gömbös szobor mellett - ott, ahol nemrég Károlyi szobra állt.

Aztán az okos magyar nemzet majd csodálkozhat, ha székely testvéreinket román barátaink helyükre teszik, mint ahogy nekünk sem tetszene ha a gyulai románok újra akarnák temetni Horia Simát a gyulai vár falába.

Az ő hamvait is csak Madridból kellene hazaszállítani…

:O)))

KONZULTÁLJUNK!

Két lista lesz.

Mindkettőn szerepel a név, születési hely, idő, anyja neve, lakcíme, személyi száma, családi állapota, gyermekei száma, születési idejük, munkahelyük, betegségei, kutyájának neve, chip száma, pártpreferenciája, havi jövedelme, vércsoportja, géntérképe – különös tekintettel a fajspecifikus génekre, vallása, kedvenc itala, barátja/barátnője neve, lakcíme, szexuális teljesítőképessége egy tízes skálán, szereti-e Orbán Viktort?

Az egyik listán azok lesznek, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy bizonyos személyi adataikat a kormány kezelje, a másikon meg azok, akik nem járulnak hozzá.

A kormány mindkét listával szabadon rendelkezik, hiszen mégis, hogy jönne az ki, ha esetleg a személyes adatok kezelését nem a szabályok szerint folytatná, és azokét is kezelné, akik ehhez nem járulnak hozzá?

Így aztán a legközelebbi nemzeti inzultációnál már nem akadékoskodhat egyetlen adatvédő güzü sem, Kubatov Gábornak sem kell állandóan új és új listákkal babrálnia, a keze már így is belezsibbadt a
Ctrl C – Ctrl V billentyűkombináció titkos és szorgos nyomogatásába, fene a sok rohadt jogvédőjét!

Lehet is előkészíteni a konzultációt az abortusztablettákról, melyek hasznosságát majd Tahó Bandi fogja eldönteni soltvadkerti tablettás által befolyásolva, mondván, nanemárhogy foggyon a magyar!

Az erről szóló levelet maga Miniszterelnök Urunk fogja postára adni, személyesen, a levélen lesz árvalányhaj, székely kisfiú és kislány, honvéd, amint áll a Hargitán, valamint a Mi Reménységünk ifjúkori fényképe – nem, nem az, nem a tollas kalapos - az érettségi képe – hadd lássa a nép, hogy a fiatal, dinamikus politikus hogyan is néz ki a Nándorfehérvári terem ablakán…

Jaj, csak nehogy ráessen egy raklap, mikor viszi feladni a leveleket, mivé lennénk mi nélküle, tízmillió apátlan árva!

Persze ez még mindig elviselhetőbb lenne, mint az abortusztablatta alkalmazás.

Nincs veszedelmesebb ugyanis, mint az, hogy egy nő – bizonyos szabályok keretei között - maga dönthesse el, mikor kíván életet adni egy gyereknek, mikor nem, és ha úgy dönt, hogy nem, akkor ugyan, hadd döntse már el, hogy vegyi hatások, vagy acél szúró és vágóeszközök szakszerűtlen kezeléséből adódó kockázatainak teszi ki magát!

Még hogy saját magáról saját maga dönthessen?

Ugyan!

Sajnos, egyelőre még nem sikerült polgárjogot nyerni unokaöcsém módszerének, ki méltán pályázhatna orvosi Nobel-díjra teljesen természetbarát és zöld magzatelhajtási módszerével, ez kétségtelen.

A módszer lényege – mely saját barátnője bevonásával már túl van a humán kísérleteken – abban áll, hogy a pácienssel megitatunk egy kétdekás rumot, majd felvisszük lifttel a negyedik emeletre, ahol is a hátára teszünk egy négytagú öntöttvas radiátort, majd kötelezzük rá, hogy a lépcsőkön páros lábbal ugrálva juttassa el a földszintre terhét.

A módszer környezetbarát, és ha a páciens fejét megszemléljük, akkor bátran állíthatjuk, hogy zöld is!

Amennyiben egy kezelés nem használ, úgy a dózist emeletenként és radiátortagonként lehet emelni…

Természetesen az abortusztablettával a legtöbb bajuk a kereszténydemokrata férfiaknak van. Történelmileg úgy alakult, hogy a papok sokkal szívesebben hallgatták a gyóntatószékben Julis paráználkodásainak XXVII. részét, minthogy ki vágta le a szomszéd libáját, mely betévedt a portára és mely éppen a gyónás ideje alatt fő puhára - a bűneitől megtisztult gazda immáron nyugodtan falatozhat belőle.

Így aztán az összes hívő atyafi – csakúgy, mint papjai - boldogan turkálna az asszonyok lába közibe, ami – bevallom – még a megrögzött ateistáktól sem áll távol, csak utóbbiak ezt nem elméleti síkon szeretik gyakorolni és nem kenyerük a vad szemforgatás sem.

Mert azt ugye tudja mindenki, hogy egy nő két dologért képes mindenre, - hogy legyen gyereke, meg, hogy ne legyen.

Ha ezt a tablettát egyszer feltalálták, akkor a Mi Bölcs Tanítónk ugrálhat fejenállva, mint a gumimaci, ha szükség lesz rá, maga a Nemzetes Asszony is lenyeli, mint kacsa a nokedlit, (hogy a liba szegény rokonáról is hadd ejtsünk szót…), legfeljebb ez lesz az egyetlen dolog, melyről a Vezér nem fog tudni ebben az országban.

Egyébként is abszurd az a hozzáállás, mely szerint az államnak mindenbe bele kell pofáznia, a gyerekcsinálásba, a gyerek-nemcsinálásba, a magzatelhajtásba, mindenbe.

Csak az a baj, hogy még nem találták fel azt a tablettát, melyet, ha lenyel a választókorú népesség, akkor elhajtja a kormányt, belátva, hogy torzszülöttet nemzett, mely felfalja saját szüleit, randa, mint állat és puszta létével szennyezi a környezetet.

Valahogy úgy képzelem, hogy a gyermekvállalás a férfi és a nő dolga, akik együttesen eldöntik, hogy felnevelik a kicsit, értelmes, egészséges lelkű polgárrá, ami máris kizárja, hogy kereszténydemokrata politikus legyen belőlük, hiszen ez utóbbi egy abszurd fikció, az ilyen élőlény egy UFO, tagság nélküli pártja csak a párttámogatási pénzek optimalizálását és a katolikus klérus támogatását biztosítja.

Ha a gyermekvállalás ügyébe valaki bele akar szólni, mondván, szüljél Julis, akkor is, ha az apa egy alkoholista állat, aki nem szeretkezik veled, hanem naponta erőszakot tesz rajtad - akkor az állja a cechet is – fizesse a gyerekkel járó költségeket.

Mindjárt első lépésként fogadhat is egy szülész-nőgyógyászt, aztán ha azt kifizette, akkor pofázhat - addig meg kuss.

Elég baja van egy nőnek egy ilyen extrém élethelyzetben anyagilag, erkölcsileg, lelkileg, nem kellenek még ezek mellé lelki inkvizítorok is, a csapágyasra forgatott szemeikkel.

Egyébként sem kellene az állampolgárt csecsemőnek nézni, magánéletében meg kell hagyni neki a döntés jogát, felelősségét.

Az állam nem arra való, hogy dirigáljon, hanem arra, hogy szolgáljon, szolgáltasson és fenntartson egy olyan rendet, mely csak akkor korlátoz, ha valaki más jogos érdekeit sérted.

Egyébként meg csinálhatott Ratkó Anna is, amit akart, amelyik nő el akarta vetetni nemkívánt terhét, az megtalálta az orvost is hozzá.

Mennyivel könnyebb a mai világban megtalálni egy tablettát – majd mikor a szentéletű honatya - rákészülve a tanácsadójával folytatandó konzultációra - bekapja a következő Viagráját, gondoljon ebbe mélyen bele.

Ha utána is ésszerűnek tűnik számára a tabletta tiltásnak ötlete, akkor bekaphatja.

Már a vény nélkül beszerzett Viagráját, természetesen…

:O)))

BOHÓCOK TALÁRBAN

Engem már a köznyelvi elnevezésük is idegesít: „taláros testület”…

Ez nem taláros, hanem talányos testület.

A talány abban kulminál, hogy mi a francnak van szüksége ennek a sokat szenvedett kis népnek erre a 15 búbánatos szerencsétlenre a vicces kosztümjeikkel, a kolomppal vagy mivel a nyakukban?

Erre a tizenöt önmagába ájult kétlábon járó szereptévesztésbe, akik láthatólag igen komolyra veszik a figurát, holott előadásuk éppen olyan, mint amikor Ricsi bohóc Macbethet játszik.

Lett volna valaha ennek a testületnek szerepe, tán volt is, egészen addig, míg Őfelsége, a mogyorók királya ezt az intézményt is szét nem cseszte, mint mindent, ami értéket és mértéket képviselt ebben a fiatalka kis demokráciában.

Ne örülj sokáig te majom, hogy jogállamban élsz, annyira való csak az neked, mint libának a tűsarkú cipő, hess vissza az ólba, a diktatúra langymelegébe, már persze majd úgy harminc év elteltével lesz langymeleg, addig meg húzd össze magad és dideregj, vagy fagyjál csonttá!

Közben pedig szedd ízekre Kertész Ákost, mikor a génjeidről ejt egy-két őszinte szót, és várd a csodát!

Alkotmánybíróságnak ott van értelme, ahol létezik Alkotmány és ahol létezik korlátlan jog és hatásköre annak a testületnek, mely legfőbb őre a jogszabályalkotásnak, mely az állampolgárok legfelsőbb fóruma az állami önkényeskedés ellen.

Az önkényeskedés ellen, mely még demokratikus viszonyok között is képes felütni a fejét, hát még, ha valami amorális szociopatának sikerül kezébe kaparintani a teljhatalmat.

Akkor aztán vagy szanaszéjjel kergetik a testületet, vagy pedig átalakítják a diktátorocska bólogató kutyájává az Audi hátsó ablakában – a páncélozott mikrobuszhoz persze páncélingbe öltöztetett bólogató kutya dukál…

Nálunk ez utóbbi eset forog fenn, a testület létszámát a kívánatos létszám-arányok elérése érdekében tizenötre emelték, ezzel is bizonyítva a marxi tételt, mely szerint a mennyiség egy ponton túl minőségbe csap át.

Ez esetben minősíthetetlen minőségbe.

Ezt a minőséget talán legjobban Stumpf alkotmánybíró és Balsai alkotmánybíró jelképezik.

Utóbbira kár lenne túl sok szót vesztegetni, legyen elég, hogy a Címeres Kosztromai Ökrök Dalárdájának szólamvezetői posztjára azért méltóbb lett volna, mint alkotmánybírónak.

Stumpf alkotmánybíró pedig szép példája annak, hogy milyen sokra viheti valaki, ha az apósa kommunista belügyminiszter.

Igaz, a megyei elsőtitkár apóssal büszkélkedő Sólyomnak sem kellett szégyenkeznie, de ő legalább szakmailag is volt valaki, ellentétben a kollégiumi nevelőtanárral, aki most váratlanul szakmailag is feltört, mint a huszár segge.

De a többiek sem különbek, gyenge emberi minőség ez mind, akiknek csak ki kellett tenni a táblát, hogy merrefelé van a vágóhíd, oszt már ballagtak is oda, faroklengetve.

Pedig ők voltak a demokrácia utolsó védvonala, akik ha megakadályozni nem is tudták volna a kis bunkót a hatalom megragadásában, de legalább egyértelművé tehették volna a világ előtt, hogy ami nálunk készül, az összeegyeztethetetlen a demokráciával, a magyar Alkotmánnyal, merthogy akkor még volt Alkotmány.

Olyan Alkotmány, mely szerves fejlődés eredménye volt, melynek alakításában és értelmezésévben maguk is résztvettek, olyan, melyet nem Brüsszel és Budapest között írtak egy laptopon, a vonaton, egy jogi antitalentum instrukciói alapján, akinek láthatólag nemhogy az Alkotmány, de a jog mibenlétéről sincs halovány fogalma sem, holott jogi egyetemet végzett.

Talán ő a legszebb bizonyítéka annak, hogy nem minden az iskola, ember is kell, aki befogadja az ismereteket, nem csak visszaböfögi amin kérődzött, ha nagyon muszáj.

Ezek meg – kis e-vel – egy szót sem szóltak, mikor jogi értelemben kiherélték a testületet, elvették jogköreit, tűrték, mikor diktátorocskáék a joggal visszaélve „alaptörvénykeztek”, merthogy az Alkotmánynak nem volt elég a szellemét kiirtani - maga a kifejezés is büdössé vált a hatalom új urának.

Ők meg lenyelték - úrilány nem köpköd, ugye.

Jó pénzért, persze, hiszen hülye kurva az, aki szerelemből esik hanyatt...

Szánalmas banda - ha majd megkeressük a demokrácia lerombolásának felelőseit, őket nem kell sokáig keresgélni, egy csordában legelik a jog betűjét, merthogy az évszázados jogelvekhez, a jogállam szellemiségéhez semmi, de semmi közük nincsen.

Ha egy majom tudna különvéleményt írni, ebben a testületben arra is rá lehetne húzni a talárt.
Azon akadtam ki egyébként, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát, amelyben a Bokros Lajos nevével fémjelzett szervezet azt kezdeményezte: semmisítsék meg azokat az Orbán-érához köthető jogszabályokat, amelyek a hatalom kizárólagos birtoklását szolgálják.

Ha elutasította, rendben van, joga van hozzá  - már ha rendben van az indoklás is.

De ebben az esetben az indoklás szépen megmutatja, hogy mit is lehet várni tőlük, mire számíthatunk.

A döntést azzal indokolták, hogy nem lehetett megállapítani az indítványozó szervezet tényleges személyes és közvetlen érintettségét.

Az indoklásból kiderül, hogy a beadványt érdemben nem is bírálta el a testület, mondhatnánk helyből elhajtották a magyart, mikor az önkényuralmat és a diktatúrát kifogásolta.

Mintha valaki értetlenkedne azon, hogy mi is a baja Józsinak, mikor a szobájából elszívják a levegőt, nem őt bántják személyesen, csak beledöglik.

De hát ez meg már az ő egyéni problémája, ezzel a hatalom kizárólagos birtoklása izével meg majd jöjjön vissza, ha már koncentrációs táborban üldögél!

A hatalom kizárólagos birtoklása minden magyar állampolgárt és minden magyar szervezetet közvetlenül és személyesen érint, legyen az gazdálkodó vagy politikai, emberbaráti vagy állatmentő szervezet tagsága, legyen az állampolgár géplakatos vagy bankelnök – mindegy.

Hát, ennyi jutott nekünk egy szétszakított országban, meg egy senkiházi.

Szégyen.

:O)))