2014. február 28., péntek

KAMUKAMPÁNY

Hát, látott ez az ország már komolyabb kampányt is, igaz, akkor voltak a pártok rendelkezésére álló médiafelületek, most meg nincsenek, mert minden médium egyetlen enyves kézben van.
Így aztán a Fideszbe botlik mindenfelé az ember, ami eléggé vicces, de remélem – egyúttal kontraproduktív is lesz.

Mostanában mindenfelé a Fidesz jelöltje mosolyog lefelé a plakátokról. Ha valamelyik ellenzéki jelölt meg szeretné ismertetni magát a választóival, akkor annak legjobb módja, ha egész nap az utcán sétál és mindenkinek bemutatkozik.
Habár Egerben Szalóczi Géza, az Összefogás jelöltje talált egy ennél sokkal jobb módszert: létrára mászott a nyílt utcán és annak tetejéről reklámozta magát - leckét adva a baloldal tömegkommunikációs szakembereinek kreativitásból.
Nem mindenkinek van ilyen szerencséje, meg aztán van, aki szédülne a létra tetején.

Horn Gyula volt belügyminiszterének, az SZDSZ volt elnökének egy a szerencséje – az előző ciklusokban betöltött politikai szerepéből kifolyólag őt a Fidesz népszerűsíti, mint a kudarcok emberét.
Kiadványukra még van pofájuk rá is írni, hogy készült a Fidesz megbízásából, de persze felelős kiadót nemigen lehet fellelni rajta, - ugyan, kinek hiányozna az, hogy esetleg bíróság elé citálják?
Merthogy hogy valaki egy A5-ös lapon négy állításából négyben hazudjon, az azért a választópolgárok elképesztő lebecsülése, - habár vannak olyan szakmai körök is, melyek szerint a választópolgárt egyszerűen nem lehet eléggé lebecsülni.
Fene tudja, a baloldaliakat szerintem hiba lebecsülni, de a jobboldaliakban azért nem vagyok ennyire biztos.
Kedves ismerősöm meséli, hogy jobboldali kolleganője két Viktorozás között megállapította, hogy minden megváltozott, mióta a politika helyes irányba fordult, - még telihold is gyakrabban van, mint régen, bárki ellenőrizheti…

Na, ezt a szórólapot vélhetőleg ennek az elvnek valamelyik képviselője készítette – olyan is.
Azt írja az ismeretlen szerző, hogy „Amikor Kuncze belügyminiszter volt, fényes nappal utcai robbantások és leszámolások történtek.”
Ez ugyan igaz, csak azt felejti el a szerző, hogy abban a pillanatban, amikor a Fidesz kormányra került, azonnal megszűntek az ilyen cselekmények.
Nem mindig sikerül ez ilyen parádésan, a legutóbbi választás után abszolvált fogadkozások dacára az utóbbi négy évben csak a statisztika javult, a közbiztonság nem.
Ha egy rablóvezért kineveznek bankelnöknek, akkor – ha javítani akarja a bűnügyi statisztikát - felhagy a betörésekkel és más műfajban kezd utazni, nem lesz már szüksége a legdurvább, erőszakos módszerekre.

De az, hogy Orbán hatalomrakerüléséhez hozzájárult az instabil közbiztonsági helyzet, abban sok igazság van, márpedig ha nincs ilyen, hát előállíthatja ezt bárki, akinek ehhez érdeke fűződik.
Elég felrobbantani Szájer alkotmányozó üres lakásának küszöbét, Torgyán kukáját, bedobni egy kézigránátot a Fidesz székház teraszára, már kész is a mű.
Ha ez segített a hatalomrajutásban, hát legközelebb, mikor szükségünk van rá, megismételhetjük bővített kiadásban, egy cuki kis puccskísérlet keretében gyújtogathatunk, randalíroztathatjuk a futballhuligánokat - lényeg az, hogy instabillá tegyük a közbiztonságot, az majd aztán húzza maga után a politikai instabilitást is.
Persze ezt, ha megbízható eredményt akarunk elérni, hát magunknak kell szervezni – ilyenkor aztán ahogy egy csettintésre elindul a balhé, egy másik csettintésre meg is áll, mint a vonat, Gaskó sztrájkja idején… 

A szórólapon a második állítás az, hogy Kuncze elnöksége idején a pártban egymást érték a korrupciós botrányok, ami egyszerűen nem igaz.
Nem kétséges, ahol állami pénzek vannak, ott korrupció is van, de ehhez egy pártelnöknek nem sok köze van, a katolikus egyházban is ott randalíroznak a pedofil papok – nem szólva a homoszexuálisokról - még ha a pápa a szebbik nemhez vonzódik, akkor is.
Mindenesetre Kuncze nem javasolta senkinek, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet, pártja pedig semmivel nem volt korruptabb a magyar pártok átlagánál, sőt.

Azt is a szemére veti a szórólap, hogy a párt, mikor megszűnt, több mint ötszáz milliós adósságot hagyott hátra, ami azzal a megkötéssel igaz, hogy az adósság fedezetére rendelkezésre áll az annak többszörös értékét képviselő ingatlanvagyon, melynek értékesítéséhez, mikor vevő lett volna egyes elemeire, az állami tulajdonú bank valamilyen rejtelmes oknál fogva nem járult hozzá.
Így most az államnak ingatlanban áll a vagyona, viszont a Fidesznek van egy szépen felfújható lufija, arra pingálja a hazugságait, de ennek az árát is veled fizettetik meg.

A legviccesebb vád viszont az, hogy volt egy ingatlanfejlesztés, mely a pénzügyi világválság alatt bedőlt, miután a finanszírozó bank leállította a megítélt kölcsön folyósítását.
Itt volt Kuncze felügyelőbizottsági elnök, akinek feladata a gazdálkodás törvényességének,a számviteli fegyelem betartásának ellenőrzése volt, így őt vádolni azzal, hogy a cég adósságot hagyott hátra olyan, mintha a gyilkosság áldozatának halálát megállapító halottkémet tennék felelőssé az elhunyt haláláért.
A szórólap összegzésül megállapítja: Ugyanazt csinálná, amit eddig! Ne szavazzunk rá!
Hát ne szavazzanak, nekünk tökéletesen elég, ha a normálisan gondolkodó, értelmes emberek szavaznak rá, a debilek meg szavazzanak a Fideszre.

Kuncze az egyik legtisztességesebb politikus, okos és igennagyon idegesítheti a Fidesz suttyóit.
Mindenesetre remélhetőleg ugyanazt csinálja, amit eddig - tiszta kézzel, tisztességesen képviseli majd a magyar választók érdekeit.
Ez a kampány meg nem kampány, ez a demokrácia megcsúfolása, csak az a szörnyű, hogy rengeteg magyar értelmiségi asszisztál hozzá, eladva öt fillérért darabonként a gerinccsigolyáit.
A puccsista maffiózókon persze nem csodálkozik az ember – ők legalább nem alamizsnáért csibészek…
:O)))

2014. február 27., csütörtök

ERGER-BERGER

„Velünk együttélő zsidó honfitársaink” – szokták a magukat politikailag hihetetlenül korrektnek vélő jobboldali politikusok nevezni a zsidókat, ha éppen zsidózni támad kedvük.
Ilyenkor felveszik legáhítatosabb pofájukat és sajnálkoznak a második világháború borzalmain, melyhez természetesen csak a németeknek, legfeljebb a kisszámú magyar nyilasnak van köze, akik aztán mind, egytől-egyig ávósnak álltak, ahol aztán a koncentrációs táborokból visszatért, bosszúért lihegő zsidókkal együtt üldözték az ártatlan magyart.


Persze bizonyos mértékig – ha nem is megbocsátható, de - érthető a vad hárítás, hiszen azért egy népirtásban, minősített tömeggyilkosságban való részvétel nem tartozik egy nép legszebb történelmi hagyományai közé, legalábbis nyíltan felvállalni nem illik.
Még akkor sem, ha az antiszemitizmusnak olyan komoly múltja van, mint hazánkban.
Jó, nem csak magyar sajátosság ez, hiszen ezer évre visszamenőleg divat Európában a zsidókat elnyomni, kifosztani, szerencsétlenebb esetben halomra gyilkolni, de ez egy fikarcnyit nem ment senkit.


Hogy mi az antiszemitizmus oka, erről nagyon sok, nagyon okos ember kazalba hordott már mindenféle teóriákat, jómagam két dologra vezetném vissza.
Az egyik ok bármelyik óvodában tanulmányozható: az emberek nehezen viselik a másságot. Sokat tudnának erről beszélni a vörös hajú vagy a szemüveges, kövér kisgyerekek, akiket társaik meglehetősen nehezen – vagy sehogy sem – fogadnak be.
Időnként el-elverik őket, csúfolják – vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó…
Hamar megtapasztalják a kiközösítést - nem játszom veled, mert ti cigányok vagytok – ettől természetesen nem érzik magukat boldognak.


A zsidóság az európai történelem során megtartotta ősei vallását, vallási rítusait a többségi társadalom érthetetlennek és furcsának tartotta ezeket, a maga módján magyarázta, konfabulálgatott, képzelődött.
Ehhez adódott még az öltözetben is megnyilvánuló elkülönülés, amit tetézett, hogy időszakonként a zsidóságot kötelezték, hogy ruházatán sárga folttal, vagy sárga sapkával, legutóbb sárga Dávid-csillaggal jelezze származását.
Lakóhelyüket elkülönítették, a gettók népe a külvilág számára titokzatos, belterjes életet élt, a zsidót a foglalkozások többségének gyakorlásától is eltiltották, nem lehetett földje, maradtak nekik a pénzügyek és a kereskedelem - no, meg a művészetek és a tudomány.


És maradt a tanulás, mert ahhoz nagyon értettek, vallási előírás volt számukra, nem hiába hívják a zsidókat a Könyv népének…
Szorgalmasnak és kitartónak is kellett lenniük ahhoz, hogy megéljenek, eltartsák családjukat a sokszor embertelen külső körülmények között.
Mert azt se feledjük, hogy időnként a királyok, ha felszaporodott náluk az adósságuk, hát kiutasították őket országukból, elkobozták teljes vagyonukat vagy hatalmas adókat vetettek ki rájuk a maradásért cserébe, emellett időnkét rájuk küldték a csőcseléket, a kozákokat - mikor kit - rabolni, gyilkolni, fosztogatni.


Mit mondjak, zsidónak lenni soha nem volt merő méznyalogatás, de a XIX. század vége felé felcsillant az esély arra, hogy talán jobbra fordul a sorsuk.
Az iparosodás, a fejlődés kedvező körülményeket teremtett – aki nem zsidó és ezt meg szeretné érteni, az nézze meg
„A napfény íze” című filmet, megéri.


Az I. Világháborút követő években persze bűnbak kellett, hisz az nem lehet, hogy azt a történelmi helyzetet, melybe jutottunk, saját magunknak köszönhessük, kellett ehhez valami vagy valaki, valakik, akik ide juttattak bennünket – és hát ki lett volna erre alkalmasabb, mint a zsidó, akiben – tőlünk alig pár évvel lemaradva – Hitler is megtalálta a bűnbakot, hogy majd kéz a kézben megvalósítsák a világtörténelem egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – tömeggyilkosságát.


Az antiszemitizmust kiváltó másik ok a primitív irigység, mert a műveltség és a szorgalom, a tanulás képessége és a törekvő életszemlélet előbb-utóbb anyagi sikereket is hozhat.
Jelzem, még irigységünkben sem voltunk következetesek, mert a falusi szatócs a krematótrium kéményén át távozott, míg Horthy díszzsidói, a Chorinok, Goldbergerek az SS védelme alatt hagyták el az országot.


Az áldozatok egyik fele zsidó vallású és zsidó identitású magyar állampolgár volt, ők csak újraélték hitsorsosaik évszázadokon át megszokott sorsát, zsidóként haltak meg vagy élték esetleg túl a vészkorszakot.
A zsidóság másik fele viszont magyar identitású, esetlegesen zsidó vallású – de az is lehet, hogy katolikus vagy református ember volt.
Az ő sorsuk talán még borzasztóbb, hiszen míg a többieket az ősi ellenség ölte meg, nekik egy testvérgyilkosság áldozatának szerepe jutott.
Volt közöttük nem egy, aki végigharcolta az első világháborút, többször sebesült, esetleg arany vitézségi éremmel rendelkezett, szó szerint a vérével váltotta meg a magyarságát, de nem volt kegyelem senkinek.
Egy ország rohangált születési anyakönyvi kivonatokkal a hóna alatt, hogy bizonyítsa, ősei között nincs zsidó származású.


Aztán jött a soá, az endlösung, mikor a zsidó népet mind egy szálig ki akarták irtani, és ez után már soha többé nem lehetne elnézni az antiszemitizmus sunyi visszaszivárgását a közéletbe, - de mi mégis elnézzük.
Van ma Magyarországon olyan párt, melynek alapszabályában az szerepel, hogy nem lehet a tagja zsidó ember – na, az ilyet be se kellett volna jegyezni, a vezetőit meg bíróság elé kellene állítani.
Az is talán oka ennek, hogy mi mindig hazudunk magunknak, mindig megszépítjük a múltunkat, ahelyett, hogy szembenéznénk vele – és ilyen tekintetben mindegy, hogy Horthy vagy Kádár rendszeréről beszélünk.


Kádár rendszerében ugyan lehetett erről beszélni, de túlzásba azért nem vittük, mert az aktuálpolitika – Izrael közel-keleti háborúi és a cionizmus - mindig kényessé tette a témát – de ugyanúgy nem beszéltünk a Honvédség megszállóként elkövetett gyalázatos bűneiről Ukrajnában sem, mi ilyen szemérmes nép vagyunk.
Pedig ameddig nem beszéljük ki magunkból ezeket a traumákat, addig ez egy mentálisan sérült nemzet marad, úton a nemzethalál felé.


Idén emlékezünk meg a Holokauszt hetvenedik évfordulójáról, ezt hazudta volna körbe a Fidesz egy emlékművel, mely egy szintre süllyesztette volna a hóhért és az áldozatot, miközben a magyar felelősséget eltagadva a Holokausztért a felelősséget kizárólag a németek nyakába kívánta akasztani.
Ez ellen természetesen tiltakoztak a különféle zsidó szervezetek, kilátásba helyezték, hogy nem vesznek részt az emlékév ünnepségein, na, ezen aztán felháborodott mindenki, Lázár Jánostól Bayer Zsoltig.


Lázár még csendesen fenyegetőzött is, mondván: „A Mazsihisz magyar kormánynak küldött ultimátuma nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben hosszú évek óta élünk itt Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal.”
 Azt is mondta: szerinte ez nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését, amely több száz éven át sikeres volt a Kárpát-medencében. 
Hát nem tudom, kinek mi a siker, akinek odaveszett a teljes családja, nem biztos, hogy sikersztorinak tartja az elmúlt évszázadokat.


A legszomorúbb az egészben a gondolkodásmód.
Merthogy aki itt él, ha zsidó, ha cigány, ha sváb, ha piréz, ha magát magyarnak vallja, akkor magyar, és nem Lázár hivatott arra, hogy kegyként osztogassa a magyarságot.
El nem hittem volna a rendszerváltás idején, hogy ennyire lemegyünk kutyába, mindahányunk szégyene, hogy ezt a csőcseléket a nyakunkba ültettük – merthogy a főnöke is hasonlóképpen kommunikál.
Ennyit nem érhetne a hatalom, hogy a magyarság legprimitívebb rétegét rászabadítsák a társadalomra.


Természetesen akció-reakció, ugye, nagyon értékes, képzett és művelt zsidó emberekben felhorgad a büszkeség és azt mondják: hát, ha nem kellettem magyar zsidónak, akkor ezentúl csak zsidó leszek, itt vagy Izraelben, merthogy már van hova mennem az üldöztetések elől.
Még ha ott sem nyugodt az élet, de legalább fegyver lesz a kezemben, ha meghalok.
És igazuk van, nem lehet nem megérteni őket, mert amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.


A zsidóság nem lesz hálás az új emlékközpontért, talán hálásabb lett volna tizedannyi pénzből mondjuk Tisza István felállítani kívánt szobrának helyén egy félmillió halotthoz méltó emlékműért, melyre a képviselők a parlamentből jövet vethetnének egy pillantást – hátha megjön a józan eszük, hátha eszükbe jut, hogy hová képesek juttatni az országot a gyilkos eszmék, az alantas ösztönök és a felelőtlen butaság.
Ez lenne az igazi emlékezés, nem szimbiózisról meg zsidó honfitársakról lefetyelni hülyeségeket. mint Lázár János.


Még szerencse, hogy a végén nem énekelte el az Erger-Bergert…

:O))) 

2014. február 25., kedd

PUCCS

Azt mondja Pintér belügyminiszter, hogy lényegtelenek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményei, mivel azzal nem követtek el bűncselekményt.
Mondjuk, ez sem okvetlenül igaz, mert ha például egy páncélszekrényből kilopták, akkor az bizony bűncselekmény, ha tetszik ez a belügyminiszternek, ha nem, ha pedig valamelyik olyan személy adta ki, akinek joga volt hozzáférni, az is szolgálati titok megsértése, de abban igaza van, hogy tök lényegtelen az, hogy a pécsi démon, a zsurki mágus vagy a volt honvédelmi miniszter adta ki.

Azt is mondta a belügyér, hogy az őszödi beszédnek nem a nyilvánosságra kerülése, hanem igazságtartalma jelenti a bajt, vagyis az, hogy Gyurcsány Ferenc, az ország éppen hivatalban lévő miniszterelnöke hosszú ideje hazudott az embereknek.
Ha maradt volna sofőr valamelyik kapitányságon, akkor sem lenne helyes, ha csak ennyi jutott volna el az agyáig a beszéd tartalmából, de hát miniszterviselt emberről van itt szó, aki mellesleg ma egyike Magyarország leggazdagabb embereinek, rossz nyelvek szerint nyugalmazott olajmaffiózó, márpedig én még hülye maffiafőnököt nem láttam, az olyat verőembernek vagy bérgyilkosnak szokták alkalmazni.

Mindenesetre azt azért leszögezhetjük, hogy az őszödi beszéd tartalma nem volt sem oka, sem elindítója semminek, mert a beszéd maga igen magas erkölcsi elveket fogalmazott meg, ellentétben azzal, amit a Fidesz állított és melyet az általa megvágott, manipulált beszéddel igazolni próbált, sajnos sikerrel tévesztve meg emberek százezreit.
A magyar ember nem nagyon szeret olvasni, úgy negyven százalékuk nem is igen tud, további tíz százalék pedig ugyan olvas, de nem tudja, hogy mit is olvasott.
Magyarember kedvenc műfaja a képregény, mert ott pontosan érthető, hogy a pókember megmenti a szépséges Esmeraldát, mer figyu! Itten felmászik a falon, látod? -  lelógassa a nyálát a liftaknába és lemászik rajta…

De az, hogy Orbán manipulál egy beszédet, majd csapata felháborodik az általa összeállított kis remekművön (Miaz, hogy kurvaország? Bazze, hogy az annya csipájába lehet így beszélni, mennyen a durva annyába a trágár szemétláda!) – az már magas.
És az is, hogy kirendeli a Kossuth térre a fanatikusait, akiket aztán ellátnak skandálni való jelszavakkal, Gyurcsány takaroggy! – és ezzel is manipulálja a népet, azt már nem értik, mert az bonyolult.
De hát mit is lehet várni azoktól a vitaminhiányos öreglányoktól, akik a Vezér mamelukjának vezényszavára vekkert akasztanak a nyakukba és fütyörésznek, mintha futballbírók lennének?

Az emberek álszentek, és azok szoktak ilyen esetekben a legjobban felháborodni, akiknek szájából dől a szar, akik bazmeg nélkül nem tudnak mondatot se kezdeni, se befejezni.
Meg a kifinomult értelmiségiek egy része, akik már annyira túlfinomultak, hogy az oroszlán se enné meg őket, egészségügyi megfontolásokból mert már egyikük sem bio….
De ez sem érdekes, ez csak az ügy technikai része, a nagy baj az, hogy a magyar nép még a mai napig sem hajlandó megérteni, hogy ami az orra előtt folyt, az bizony puccskísérlet volt.
Tehet erről elsősorban maga az áldozat, az MSZP meg a liberálisok Gyurcsánnyal az élen, aki valamiféle elvont szépségeszmény jegyében hagyta a hiénákat randalírozni, és csak az isteni szerencse mentette meg az országot attól, hogy ne jusson Ukrajna sorsára, belőle meg ne legyen Janukovics, mert igény lett volna rá. 

A puccs valamely csoportnak a hatalom erőszakos megragadására alkotmányellenesen, előre eltervezett módon tett kísérlete.
Az állam működésének van egy rendje, a puccsisták ezen bátran átlépnek, aztán vagy győznek és akkor a puccsot forradalomnak minősítik, vagy vesztenek és akkor egy darabig ülnek, mint ketrecben a túzok, mert a hatalom erőszakos megragadására tett kísérletet semerre sem szokták díjazni,kivéve Magyarországot.
Itt az állam rendjének fenntartását vagy eszement diktátorok biztosítják, vagy néhány ábrándos tekintetű értelmiségi kiolvassa a Micimackót és onnan próbálja meg a működőképes és demokratikus állam modelljét levezetni – utóbbi nagyon ritkán sikerül.

A puccskísérlet egyik meghatározó tulajdonsága az előre eltervezettség, és erre derült most fény, merthogy ezidáig a Fidesz tagadta ezt vadul – azt állítva, hogy a nép spontán felháborodása volt az, ami a pesti utcán történt, holott az eseményeket ők generálták, ők irányították, maguk előtt tolva a csőcseléket.
Aztán mikor az első nekifutás nem sikerült, akkor átmentek durvába és első ütemben nekiküldték a gladiátoraikat a televízió-székháznak, majd szétverték ötvenhat ötvenedik évfordulóját, bizonyítva ezzel a külföld előtt (ötven állam és kormányfő tisztelte meg az országot, aztán persze hanyatt-homlok hazarohantak…), hogy itt éppen forradalom van.
Azét az ötvenhatét, melyből az egész mai Magyarország – tévesen, egyébként - a legitimációját eredezteti, és amelyikről csak csorgó nyállal tudnak beszélni a turulbanszületettek – hányinger.

Hogy miért nem merte a puccs szót eddig senki kimondani, az komoly rejtély, nyolc éven át mindenki körbemaszatolta a témát, holott végig nyilvánvaló volt, hogy mi történt.
A magyar értelmiség meg szépelgett meg helyezkedett – a félnótás műsorvezető szerint visszahúzódott a magánéletbe, mint ő is a rendszerváltás előtt, deutálom az ilyen önbecsapó szerencsétleneket…
Mindenesetre most két-három politikus végre kimondta, kimondja az igazságot, de a közvéleményt ez egyáltalán nem érdekli, mert érdekesebbnek véli a kérdést: Járt e Cecil a Török utcában.
A média előráncigálja a lejárt szavatosságú méltóságteljes nagyasszonyt, akinek a helye pedig éppen Király B. Izabella mellett van a történelmi panoptikumban, ott kellene sírdogálnia és az Úr bocsánatát kérni a baloldallal szemben nagyravágyásból elkövetett bűneire, és ezekben még nincs is benne az őszödi beszéd átjátszása Orbánnak.

Mindenesetre, ha a baloldalnak lenne csepp érzéke a kommunikációhoz, akkor a 2006-os őszi eseményeket nemes egyszerűséggel mindenki egységesen puccsnak kellene, hogy nevezze, a Fidesz prominenseit pedig puccsistáknak, hiszen azzal, hogy beismerték, hogy ők indították el a zavargásokat, elismerték a demokratikus állam megdöntésére tett kísérletüket is – de még mindig nem látok egy feljelentést.

Elvált és újraházasodó barátaimnak szoktam mondani, hogy az ember elkövethet egy hibát, de kétszer ugyanazt elkövetni, az már nem hiba, hanem ostobaság.
Nem lenne szabad már megint ennyiben hagyni a dolgot, ellenben el kellene kezdeni spekulálni Kádár kromplilevesének mélyebb értelmén…
Most kellene elkapni a grabancukat, különben itt olyan ország lesz, ahonnan menekülni kell.
A papagáj is azt mondta, mikor otthon akarták hagyni disszidáló gazdái: vágj le, tömj ki, csak el innen!
De azért jobb lenne maradni...

:O)))

2014. február 24., hétfő

A SIVATAG PÚPOS PACSIRTÁJA



Mecsoda remek magyarázat a lustaságra!

Ma azért nincs blogbejegyzés, mert a kedves olvasó élőben hallgathat a Pacsirta-rádióban!
Vágó István volt olyan kedves, hogy behívott tizenegy órára egy kis beszélgetésre, hallgassátok meg, aztán itt kaphatom a dorgálásokat!
Így születnek a rádiósztárok!
www.pacsirtaradio.hu

:O)))

http://www.pacsirtaradio.hu/wp/?page_id=643

2014. február 23., vasárnap

ÖSZÖD, NEM ÖSZÖD, NEM KAPSZ MÁST

Kár pedig, mert ha az embert egész életében csak libacombbal etetnék, hát igen hamar belehalna.
Vagy tényleg elfogyott a muníció, vagy a jobboldali PR-szakemberek éppen azon vannak, hogy bebizonyítsák, az egész szakma van válságban, nem csak a baloldali kampányguruk.
Így aztán ismét előhúzták Őszödöt, Gyurcsány nyolc évvel ezelőtt közkinccsé tett beszédét, mert valamiért az a fixa ideájuk, hogy ez baromira érdekli a népet.

Úgy látszik, szent céljuk, hogy Gyurcsányból mártírt csináljanak, hogy így tegyenek egy utolsó kísérletet arra, hogy eltakarítsák egyszer és mindenkorra gyűlölt ellenfelét a pocakos generális útjából, buzgón ácsolják a lator keresztjét, mégha költséges is, amilyen langaléta.
Ahogy elnézegetem, nem nagyon fog sikerülni, hiszen ezidáig csak annyi derült ki, hogy a Fidesz volt az, aki az őszödi beszédet nyilvánosságra hozta, méghozzá a számára politikailag kedvező időpontban, az általuk választott módon és körítéssel, sunyin tagadva szerepét az ügyben.
A körítés kissé büdös volt és elegánsnak semmiképp sem mondható, mindenesetre egy konzervatív ízlésű polgár nehezen tudott volna vőlegényt választani eladó lányának a Kossuth-téri hugyosok és a futballhuligánok előkelőnek még nagy toleranciával sem minősíthető táborából.

Természetesen nem lett volna előnyös, ha a beszéd nyilvánosságra hozatala alkalmából közlik, hogy egy általuk lerövidített változatról van szó, hiszen támogatóik többségének számára az összetett mondatok megfejtése szinte megoldhatatlan problémát jelent, az pedig felesleges kockázatot jelentett volna, ha valaki megérti, hogy mit is mondott Gyurcsány.
Ezért hát maradt a beszédből a kurvaország, ez meg az ő csőcseléküknek, melynek tagjai egyébként előszeretettel kötik bánatos seggükre a nemzeti zászlót, éppen elég volt a felháborodáshoz.
A módszer általános a Fidesz házatáján, most sem a teljes vizsgálati anyagot hozta Pintér caporegime nyilvánosságra, hanem szemezgetett a rendelkezésre álló dokumentumokból, mint liba a kukoricás-garbóból.

Ma este aztán az ATV-ben Gyurcsány is nyilatkozott, gyakorlatilag megismételte eddigi álláspontját, mely szerint ameddig nincsenek megdönthetetlen bizonyítékai, addig tőle ugyan neveket nem fog hallani senki - miközben az ő nevét, mint kiszivárogtatóét már a szőke Selmeczi Gabikától a terepszínű Pelczné Gáll Ildikóig mindenkitől hallani.
Mondjuk elájulva nem voltam a beszélgetéstől.
Bár Gyurcsány kétségkívül tiszteletreméltó álláspontot képvisel, de már megint defenzívába szorult – feleslegesen.
Kommunikációs alapelv, hogy egy politikus soha ne arról beszéljen, amiről kérdezik, hanem arról, amit ő akar eljuttatni a választókhoz.
Másrészt, az egész kérdéskört sikerült leegyszerűsíteni, mint a hajdani kabarétréfát, arra, hogy járt e Cecil a Török utcában?
Nos, ha erről beszélünk, akkor az jó a Fidesznek, de rossz a demokratikus oldalnak, mert módot ad arra, hogy elfedje az igazságot – és ebben is nagy gyakorlata van a Fidesznek.

Ha Viktort valaki megvádolja, hogy az államkincstárból egy nagy fehér vászonzsákban kilopta az ország drágakő-vagyonát, beleértve a Szentkoronát díszítő rubintokat is, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a bűncselekményt tagadni fogják, hosszú vitában bebizonyítják, hogy a zsák alapanyaga juta, és elefántcsont-színű, tehát ellenfeleik hazudnak reggel-délben meg este, bevallotta Gyurcsány is!
A Szentkoronán meg, különben is, minden nap teljes munkaidőben ott ül Rubint Réka, csak most éppen pisilni ment – hát már ezt is sajnálják tőle ezek a rohadt komcsik?  

Pedig ez a kérdés nem egyszerű, nem is túl vicces, mert az őszödi beszéd csak egy - nem is túl fontos - láncszeme egy eseménysornak.
Nem mondom, hogy nem jöhetett jól a Fidesznek, de nem volt oka semminek, ha aznap Gyurcsánynak éppen nő a bölcsességfoga és szájzárat kap, akkor nincs őszödi beszéd, hanem van helyette valami más.
Egy a lényeg, hogy a tervezett puccsra legyen valami indok.
Ha nincs, majd lesz, majd odaküldünk valakit egy rendezvényre közbekiabálni, hogy akasszuk fel Orbánt, és akkor meg lehet őt védeni, vagy fel lehet háborodni máson - a Reichstag felgyújtása, a gleiwitzi rádióadó elfoglalása vagy Kassa bombázása óta nemigen kell csodálkozni semmin.

Lehet, hogy Orbánék az akciójukat nem puccsnak nevezték, de hiába hívjuk a másfél mázsás Tank Arankát Lenge Szellőcskének, a puccsot meg utcai nyomásgyakorlásnak, attól még minden és mindenki marad, aki-ami volt.
A lényeg a hatalom erőszakos megragadása, ennek pedig minden ismérve megvolt és csak a beszari vitéz átmeneti és rövid ideig tartó feltisztulásán múlt, hogy a Televízió elfoglalása után nem küldte neki kedvenceit a Parlamentnek is, félve az esetleges következményektől.
Gyurcsányt nem az ellenségei fogják legyőzni, hanem a barátai, akik nem képesek arra, hogy megértessék vele, hogy Orbán focin szocializálódott, nem idegen tőle a sunyiság, a durva belemenések, és ha valaki kénytelen az ő pályáján játszani, akkor bizony szólni kell a csontzenének - vagy a labda, vagy a baba.

Ha a permanens hadvezérrel akad dolgunk, akkor bizony támadni kell, mert védelemben nem nagyon lehet háborút nyerni, emellett célszerű a hadszínteret az ellenség térfelére helyezni, a károk minimalizálása érdekében.
Azon is spekuláltam, hogy ésszerű dolog-e hagyni, hogy a potenciális kiszivárogtatók – a két férfi, egy nő nyugodtan ülhessenek a babérjaikon, hiszen így nem ad nekik módot arra, hogy hibázzanak.
Nem kell mindenáron személyesen intézkedni, hiszen azért vannak a jóbarátok, hogy esetenként átvállaljanak kellemetlen feladatokat.
A rendőrség sem csak akkor nyomoz, mikor már a bizonyítékok logikailag zárt láncolata egyértelművé tette az elkövető személyét, a nyomozás megindításához elegendő a gyanú is.

Szóval, lehetne Orbán akciójából politikai hasznot húzni, hiszen ő ma bátran melegíti fel 2006 őszének eseményeit, mert úgy érzi, hogy ez számára veszélytelen, míg ellenfelére nézve veszélyes.
Meg kellene győzni az ellenkezőjéről.

:O)))

2014. február 21., péntek

SZARKANYOM AZ ÉGEN

Helikopterre kapott a mi boldogságunk és elrepült az ukrán határra, szemrevételezni a helyzetet.
Hárman mentek, mint a kabaréban.
Ment ö, a Jenő meg az Ottó, a Tótottó - pontosabban ő, a belügyminiszter és a TEK vezetője, egy MI-2 típusú helikopterrel.
A típusjelzés azt jelenti, hogy MI-2-en a helikopter vezetőjével repülünk, ti meg ketten tekeritek a propellert.

Persze ez csak merő rosszindulat, hiszen a helikoptert remekül összetartja a kék festék, és ha Isten segít, akkor a választások után úgyis le lesz cserélve egy „Sedulous Magpie” típusra, mely menet közben azonnal lecsap, ha valamilyen csillogó holmit vagy pénzt lát, emellett rendelkezik ellenség-barát felismerő rendszerrel.
Utóbbit féláron tudjuk beszerezni, mert az ellenséget tulajdonképpen nem is kell felismerni, mindenki ellenség, aki mozog, míg a barátok felismerése is egyszerű, hiszen színük alapján oly könnyű kiválogatni a fehér hollókat, a bajsza alapján meg az egyre aggasztóbb állapotba kerülő Kövér Lacit.

Azért mégis méltánytalan dolog, hogy neki, ki oly parádésan tudta elintézni a Gripen-beszerzést, és akinek felcsúti repülőterén a hangárban ott áll a bőrüléses Cessna, mégis ezzel a szutyokkal kell repülnie, de hát miniszterelnöknek lenni áldozatvállalás is, sőt, leginkább csak az.
Ha nem lenne benne ekkora üzlet, csinálná a franc!

A sok idióta balliberális és ideológiailag még fejletlen jobboldali fejében persze felmerült a kérdés, mit is akart megnézni a magyar-ukrán határon a Nagy Stratéga, merthogy – szerintük – ott semmi sem látható, a szándék olyan, mintha valaki meg akarná tekinteni Orbán ép erkölcsi érzékét.
Azért én megfejtettem a titkot: Orbán ellenőrző körúton járt, mint hajdan Al Capone a szeszcsempészeket, úgy most a cigarettacsempészetet ellenőrizte a Család feje.
Alapos ember, aki éjjellátó készülékkel követte nyomon a Tisza medrében zsákkal áthúzott árut, melynek menetrendszerű áramlását egy percre sem zavarta meg Klicskó handabandázása.

Merthogy a Nemzeti Dohányboltok erre az egy célra feleltek meg: piacot teremtettek a csempészcigarettának, mert egyébként a trafik rossz üzlet, a trafikosok már menekülnének, ha lehetne, mert szamurájkardokkal biztatják őket pénzük átadására, a nép meg öt pillanat alatt átállt az új beszerzési forrásra, a többit meg Pintér már rutinosan intézte.
A dohány-business nem idegen a Családtól, hajdan még magától a Nagy Sepsitől tanulták a szakmát - és jól megtanulták - csoda lenne, ha az ellátás akadozna.

Aztán megtekintettek egy kórházat, egy menekült-befogadó állomást, ebből is látszik, hogy a Mi Büszkeségünk képességes ember, vagy mi is.
Pintér belügyér kinyilatkoztatta, hogy ha kell, hát ő tizenötezer embert is le tud fektetni.
Ha felesbe veszem az ivararányt, ezt akkor is nagyképűségnek tartom, pedig hajdan nem volt rossz hírem, és bár toleráns voltam világ életemben, de a magam részére csak a női versenyzőkkel számolnék - node akárcsak hétezerötszáz is, egy ilyen nyizige kis embernek?...
Egyébként meg ötvenhatban az osztrákoknak nem tizenötezer embert kellett lefektetni, hanem vagy százötven-kétszázezret, pedig azért a mienk kicsivel kisebb ország, mint Ukrajna.

Mindenesetre a látogatás gyümölcsöző volt, a Vezér megnyugodott, hiszen a kórházban egy esetleges menekültáradat esetén van akár három traumatológus is, nem szólva a két szülész-nőgyógyászról meg a három reumatológusról.
De hát legyünk azért belátók, most, hogy a jégeső kicseszett vele és megtagadta a leesést, mégiscsak kellett valamilyen tanújelét adni annak, hogy a Nemzet sorsa az ő dolgos két kezében van, ő az, aki megvédi bárki és bármi ellen, aki helytáll földön-vízen-levegőben, aki egyaránt ért a menekültkérdések megoldásához és a történelemhez, esztétikához és etikához, és az orrodat is tisztíccsa.

Már várom egyébként, hogy valamelyik baromarcú most találja alkalmasnak a helyzetet a Kárpátalja visszacsatolást követelni, mert akkor még az is megeshet, hogy a Kijevben egymással harcoló felek kéz a kézben tesznek egy kis kitérőt Beregszász felé, oszt utána nem lesz arrafelé nemzetiségi kérdés soha többé.

Az egészben az a vérfagyasztó, hogy a kis beteg láthatólag egyre komolyabban veszi saját magát, ha az ember elnézegeti, hogy milyen pofákat vág, minimálisan is Néró jut az eszébe.
Persze azt mondja a népi bölcsesség, ha az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá, de ahogy ezt a három gyönyörűséget elnézegettem – a Dilist, a Maffiózót meg a Gladiátort – meg kellett állapítanom, hogy utóbbi tekintetében az Úr nem bánt velük pazarló módon.

Mindenesetre megnyugodhatunk, az ukrán kérdést letudtuk, a vezér meg éppen most nézi Öveges professzor úr régi filmjeit, mert azok között van elrejtve a Nagy Titok: hogyan csináljunk barackmagból atommagot.
Ezzel a választásokig végez, utána – ha neadjisten nyer - már csak azon kell törnie a fejét, hogy hogyan csináljon Magyarországból Argentínát, esetleg Venezuelát.
Nekünk akkor már úgyis mindegy lenne, hiszen a kőbányában, az egyszerre lendülő kalapácsok zajában nem hallik a pacsirtaszó…

:O)))

2014. február 20., csütörtök

RÁHEL TELEFONJA

A hír annyi, hogy a miniszterelnök lányát látták, amint kihangosítás nélkül, a füléhez tartott mobiltelefonnal telefonált gépkocsivezetés közben, miközben édesapja évértékelőjére tartott.
A Népszava a „kis színes” kategóriában hozta a hírt, mindenki vigyorgott egyet rajta, hiszen épeszű ember egy csinos fiatalasszonnyal nem gyűlölködik, mégha a kedves papa modellt is állt volt az Utálatosképhez.

Nem s érdekelt volna senkit a dolog, ha fel nem tűnik a
színen Tamás Gáspár Miklós, vértben és sisakban, csataménen, kivont sétapálcáját lengetve, és jól megvédte őt, majd ha már ez a szép gesztus eszébe jutott, hát egy nekifutással kiterjesztette óvó karjait a balliberális média fölé.

Válasszuk hát ketté a dolgot, kezdjük Ráhel telefonjával.
TGM azt írja, hogy „senki nem lobbanthatja Orbán Ráhel szemére, hogy szereti az édesapját és büszke rá. Ezek természetes és tiszteletre méltó emberi érzések. Magától értetődik, hogy kíváncsi a miniszterelnök nagy jelentőségűnek vélt előadására.”
Hát lobbantotta a szemére a fene, az újság mindössze közölt egy tényt, amit akár úgy is meg lehetne ítélni, mint az Orbán-család jellemző megnyilvánulását – rájuk nem vonatkozik a törvény – de az újság erre nem tett célzást, pedig az ellopott erdő tolvajának, a miniszterelnök vejének felesége kapcsán akár tehetett is volna.
A törvény pedig rájuk is vonatkozik, mégha a jelek egyelőre mást is mutatnak, de remélhetőleg eljön még az az idő, amikor ez nyilvánvalóvá is lesz, mondjuk egy-két, a Magyar Köztársaság nevében meghozott ítéletből.

Moldova György írta, aki mellesleg szerény véleményem szerint hatszor akkora filozófus, mint TGM valaha is lesz, hogy a társadalom elvárja tagjaitól, hogy szerepüknek megfelelően viselkedjenek, így például a paptól, hogy ő legyen a kétlábon járó vasárnap.

Ez hozzávetőleg a miniszterelnökre is igaz, és ahogy az angol királyi család tagjai sem léphetnek át törvényeket, úgy még az ilyen pszeudo-demokráciákban is, mint a mienk, a magasrangú állami tisztviselők családtagjaira meglehetősen kemény szabályok vonatkoznának - ha betartanák.
Ők nem engedhetik meg maguknak még azt sem, amit az átlag-állampolgár egy laza vállrándítással elintéz, mert a médiafigyelem középpontjában vannak, és viselkedésükről nem csak róluk vonnak le negatív következtetéseket az állampolgárok.
Ha ezt nem sikerült megértetni velük ezidáig, még most sem késő beíratni őket tánc és illemtanfolyamra, valaki csak meg tudja értetni velük, hogy Apukának tesznek rosszat, ha nem viselkednek kifogástalanul.

A megoldás nem az, mint TGM sugallja, hogy a miniszterelnök lánya bármit tesz, az magánügy, ezért hagyjuk figyelmen kívül, hanem az, hogy a miniszterelnök lánya viselkedjen úgy, mint ahogy egy miniszterelnök lányának viselkednie illik, aztán a hűbérbirtokon, a kerítésen belül üljön be a kocsijába és menjen körbe-körbe az udvaron és telefonáljon, amennyit csak akar.

A másik kérdés: miről írjon egy újság.

Értem én, hogy a témaválasztás és s stílus igen fontos, de azért azt sem kell elfeledni, hogy egy újságot egyrészt tele kell írni, másrészt meg el kell adni.
Namármost megoldás lehet persze, ha az egész lapot TGM írja tele, de szerintem ez meglehetősen költséges mulatság, mert az ilyen értékes mondatokat, miszerint „a baloldali attitűd lényege a – kivétel nélkül minden ember egyenlő szabadságának és méltóságának védelme.” – meg kell fizetni, míg a kis színest akármelyik gyakornok meg tudja írni grátisz.

Van egy másik gond is, - ezt TGM valószínűleg el sem hiszi – a Népszava olvasóinak jelentős részét nemigen kötik le az ő briliáns eszmefuttatásai, mert a lap olvasói nem ugyanazok, akikkel belvárosi kávéházakban el szokott diskurálni.

A Népszavát az én nyolcvanhat éves anyukám olvassa, aki, mivel sokat megélt és látott már az életben, nem szeret már erkölcsi oktatásokat olvasgatni, és azt mondja, hogy a szerkesztési alapelveket beszélje meg TGM a lap főszerkesztőjével, egyébként meg ezeknek mindent szabad?
Az dédunokája meg tízezreket fizethet, mert rossz helyen parkol?
Tartsa be az Orbán-lány a szabályokat, majd nem szerkesztik ki!

Nekem meg tele van a hócipőm az ilyen széplelkekkel, akik az iszapbirkózás kellős közepén a Hattyúk tava mozgáskultúráját kérik számon a szarban hempergő ketrecharcosokon, akik a tetejébe nem is a saját szabályaik szerint harcolhatnak, mert az ellenfél harcmodora határozza meg a sajátjukat.

TGM néha dobbant egy nagyot és elérve a szökési sebességet valamiféle párhuzamos univerzumban landol, onnan küldi a bölcsességeket, mint korunk MZ/X-e.

Természetesen nem kell az újságnak (merthogy a baloldalon csak egy van, ugye…) lemennie kutyába, idáig se ment le, de azért ne essünk talán túlzásokba.
TGM – dicséretes módon –többek között azzal zárja írását, hogy „Senki nem tökéletes - én se - , szoktunk hibázni és tévedni. De elengedhetetlen, hogy hibáinkat és tévedéseinket elismerjük és kijavítsuk.”
Nosza!
De azért aggódom kissé, - úgy látom, TGM Orbán győzelmét prognosztizálja…
:O)))

2014. február 19., szerda

AZ APRÓ-VILLA SZELLEME

A hajdani újságíró ismét megtalálta kedvenc témáját, minap Gréczy Zsolttal beszélgetett a Voks című műsorban, és nagy vidáman Gyurcsányozott egyet.
Kell ez neki, mint libának a csalánlevél, ettől lesz csípős a humora.

Hajdan pedig eléggé jó híre volt, meg bátorsága is, hiszen állítólag belekezdett akkora falatokba is, akiknek hóna alatt kivont karddal sétálgathatott, egyik riportkönyvének főszereplője pedig darabonként akkora dudákat tolt maga előtt, mint a bulvárzsurnaliszta feje.
Erre vénségére nem beleszeretett Gyurcsányba?
Teljesen úgy viselkedik, mint egy szerelmes kamasz, üldözi a szerelmével, ha Ferkónak copfja lenne, lehet, meg is húzgálná…

Persze az érzelmek ellen harcolni nem érdemes, ezt be is látom, de azt azért nem, hogy miért kell neki állandóan az Apró-villával szenvedni.
Merthogy azzal szórakoztatta Gréczyt, hogy miért is nem költözik már el végre főnöke a villából.
Pedig neki, aki nem ma ismerkedett meg a számítástechnikával mindig kéznél van a szegény ember esze, a gugli, abban meg ott van az összes információ, már csak értelmezni kellene, - ne ezt a keresőmotor nem tudja elvégezni helyette – talán ez lehet a baj.

A téma egyébként nem túl érdekes, nem is untatnék hosszan senkit ezzel, a lényege az, hogy egy zsidó házaspártól a Horthy által kinevezett Sztójay kormány (nem a nyilasok!) rendeletére elvették az ominózus villát, a felszabadulás után visszakapták, majd a tulajdonos máshová költözött és unokahúga férjének nevére került az épület, melyet aztán 1952-ben államosítottak.
Nem költözött bele senki, állami szabóságot, szabászatot rendeztek be benne, így funkcionált 1958-ig, akkor utalták ki az épület felső szintjét Apró Antalnak, aki akkor a Minisztertanács elnökhelyettese volt, az alsó szintet meg a Legfelsőbb Bíróság Elnökének, aki jujjdecsúnya ember volt, de ez a lakáshasználat tekintetében irreleváns.

Abban az időben az állami vezetők elhelyezéséről az állam gondoskodott, a hierarchiában elfoglalt helyük és szerepük szerint, de az épületek soha nem kerültek a tulajdonukba, míg csak a kapitalizmus győzelme meg nem oldotta vagyonosodásuk addig elhanyagolt kérdését.
Mire Gyurcsány odaért, addigra a villa felső szintje már Dobrev Klára tulajdonában volt, aki ugyanolyan feltételekkel vette meg, mint bárki más azt a lakást, melyben lakott, hogy aztán eladja Gyurcsány egyik cégének, mely megvette az alsó szintet is, majd beletolt a felújításba vagy ötvenmilliót, ami az akkori viszonyok között horribilis pénz volt.

Kérdezte Gréczy, hogy már miért is kellene eladnia Gyurcsánynak a villát?
Hát, merthogy rossz neve van, tudjuk ugyebár, hogy ki volt Apró Antal, mondta a nyegle slapaj, holott az a vicc, hogy az emberek túlnyomó többségének fogalma sincs róla, hogy ki volt Apró Antal.
Ha meg tudná, akkor idiótának nézné a neves bulvár-újságírót, aki pályafutása leszálló ágában járva sem képes megemészteni, hogy emberek szerepét, viselkedését nem lehet a történelmi helyzetből kiszakítva vizsgálni, ami VV Anikó esetében nem egy nagy hiba, de egy politikusnál azért minimum melléfogás.
Apró Antal tevékenységét sem illene korából kiszakítva megítélni.

Kétségkívül kommunista volt, életcéljául a munkásosztály felemelését tűzte, ezért élt, ezért vállalta a börtönt, az üldöztetést.
Lehet azon vitatkozni, hogy reális volt-e a célkitűzés, azon is lehet szörnyülködni, hogy a proletárdiktatúra – függetlenül a céljától – mégiscsak diktatúra volt, de tudomásul kell venni, hogy a huszadik század munkásmozgalmára rányomta kézjegyét a bolsevizmus és a sztálinizmus, és akik a munkásmozgalomban dolgoztak, kénytelenek voltak ennek keretei között tevékenykedni.
Ezek az emberek – Apró Antalt is beleértve – hivatásos forradalmárok voltak, az osztályharcot
kikerülhetetlen realitásnak tekintették és ellenségeikkel kérlelhetetlen harcot folytattak – mint ahogy azok is velük.
Ez talán nem is csoda a történelmi előzmények ismeretében, és nagyon elgondolkodtató lehetne a mai fiatalabb generációk számára is, a mai helyzet tükrében, ahol a ma Apró Antala (bocsánat az összehasonlításért, lehet, hogy aláírta a szolnoki kiáltványt, de azért a fene se szeretné megsérteni az emlékét…) bátran a nép pofájába vághatja, hogy annyit érsz, amennyid van.
No, ami azt illeti, Apró Antal valóban nem ezért harcolt.

Hitt egy szép eszmében és egy bonyolult és nehéz politikai helyzetben magas állami és pártfunkciókat töltött be.
Hogy erre sor kerülhetett azt a világpolitikai helyzet tette lehetővé, mint ahogy aztán egy eltérő világpolitikai helyzetben Gorbacsov döntése lehetetlenítette el ugyanezt a politikai áramlatot, és nyitott utat saját szabad választásunk felé.
Mi a kapitalizmust választottuk, és a váltás során bebizonyosodott, hogy a hülye nem a kommunista szinonimája, a baloldali emberek helyt tudtak állni az új, megváltozott körülmények között is, még ha a pálya nem is nekik lejtett.
Ha leegyszerűsítjük a dolgokat, akkor bátran mondhatjuk, hogy Apró Antal akkor is a szegényember sorsának jobbításáért küzdött, amikor ezért börtön járt, és akkor is, amikor az általa ellenforradalmi felkelésnek tartott zűrzavar napjaiban szerepet vállalt a kormányban.
Nem követett el semmiféle törvénytelenséget – a Kádár rendszer egyébként is kényesen ügyelt a saját maga által alkotott törvények rigorózus betartására.

Természetesen nem angolszász parlamentarizmusban utazott, de hát azt is csak ennek a rendszernek a hívei mondják, hogy ez az egyetlen elfogadható rendszer, a valóságban lehet, hogy egy felvilágosult abszolutizmus hatékonyabb, jobban megfelel az emberi természetnek, meg az se biztos, hogy egy magántulajdonon alapuló társadalom jobb, mint a termelőeszközök közösségi tulajdonára alapozott rendszer.
Attól függ, milyen társadalmi és vagyoni pozícióból nézegeted.
Könnyű annak magasztos eszmékről pofázni, akinek van vacsorája, ugyanez korgó gyomorral már nem is tűnik olyan fontosnak.

Szóval, Apró Antal korának gyermeke volt, hithű kommunista, aki népét – elsősorban a kétkezi munkást - akarta szolgálni.
Az Apró-villa meg éppen olyan volt, mint a többi hasonló villa, mint például a Lupény utca 10. szám alatti villa, ahol ezelőtt laktak – soha nem volt egyik sem Apró Antal tulajdonában, állami tulajdon volt mind, Kádáré is.

Ennyit a Nagy Bűnről, Apró Antal fertőző szelleméről, rettenetes géneket öröklött unokájáról, a villáról, melyben éjszaka Sztálin (vagy Kövér?) szelleme kísért (sötétben minden kísértet sötét, némelyik világosban is…) talpig bajuszban, időnként ráül Fleto mejjére és csörömpöl a láncaival...
Mondjuk, arról nem hallottam, hogy amikor Demszky Gábor elvette a Moszkvából importált ideológus, Révai József unokáját, vagy amikor a Fidesz egész vezérkara beköltözött a Béla király úti állami vendégházakba, akkor is ilyen nagy odafigyelést tanúsított volna a bulvármédia nagy tanítómestere, de hát Marx óta tudjuk, hogy a lét és a tudat között elég szoros a kapcsolat…
Vannak emberek, akik nem tudnak szépen öregedni, képtelenek a saját maguk által fennen hirdetett elvek szerint élni.
Kár értük.
:O)))

2014. február 18., kedd

APRÓBB CSODÁK

Ha a katolikus egyház valakit szentté akar avatni, akkor ahhoz nem elég az Istennek tetsző élet, kellenek hozzá csodák is.
Hogy milyen az Istennek tetsző élet, azt természetesen senki sem tudja.
Nehéz is lenne kitalálni, hiszen csak Isten a tudója, hogy Istennek mi tetszik, amiről meg azt mondják a klérus tagjai, hogy ez tetszik Istennek, az lehet, hogy csak nekik tetszik.

„Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek”, vagy például „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvetetik, amije van.” – ezek lehet, hogy az Úrnak nem is tetszenek, hanemhogy a Sátán csempészte bele ezeket a Bibliába.

Mindenesetre az első református szent avatása igazi nemzetközi esemény lesz, részt vesz majd rajta a világ összes jelentős politikusa, az azeri és a fehérorosz, a koreai és az üzbég elnökök, és ha egészségi állapota megengedi, talán még maga Fidel Castro is, habár azért ő egy egészen más kategória, mint a többiek.

De csodák mindenképpen kellenek, mert csoda nélkül nem szent a szent, hát még, ha református is, de hát ezen nem lehet segíteni, mert ugyan a katolikusok szívesen a keblükre ölelnék az elbitangolt bárányt, de ha valaki kormányzó akar lenni, akkor annak vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága hiteles utódjaként reformátusnak kell lenni.

A Fidesz ideológusai hosszasan tanakodtak, mely csodák jöhetnének számításba.
Így került szóba a „Szent Viktor nyolcvan fokos pálinkát fakaszt a sziklából” elnevezésű csoda, vagy a „Szent Viktor kegyes pillantásával feltámasztja boldog Wachsler Tamást (Én vagyok a feltámadás és az élet! Aki hisz énbennem, ha meghalt is élni fog!")”, esetleg a Szent Viktor szigorúan néz az Özönvízre, mirefel Noé kihajtja a dögöket a bárkából és bejelenti, hogy az Özönvíz elmaradt” elnevezésű csoda.

Gondolkodtak azon is, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon kézrátétellel történő eltüntetését, vagy az államadósság hitelfelvétellel történő csökkentésének csodáját is listára veszik, de aztán elvetették az ötletet, hiszen az hogy lop, az ma már természetes állapot, nem csoda, - hogy hazudozik, az meg politikusi pályafutásának talpköve és tartópillére.
Hosszasan keresgéltek azonban egy olyan csodát, mikor Szent Viktor igazat mond, de ilyennel nem találkoztak, édesapja meg előrehaladott korára hivatkozva nem vállalta a feladatot, hogy kiveri belőle.

Történtek próbálkozások madarakkal is, például a „Szent Viktor eteti az ég madarait” című csodát tesztelték, a tesztet fontosságára való tekintettel maga Habony Árpád hajtott végre a Budai Várban.
Próbálkoztak sirályokkal, galambokkal, sőt, végső elkeseredésükben libákkal is, de mindegy volt – a madarak úgy összeszarták a szabadnapos autónepper küllemű főtanácsadót, hogy aki Pestről nézte, azt hihette, Hamlet atyjának szellemét látja a vár fokán, kivéve, mikor a libák kerültek bevetésre, mert akkor zöld lett.
Kubatov ugyan mondta, hogy akkor legyen „Szent Viktor, a környezetvédelem szelleme,” de az ötletet aztán elvetették, mert a főtanácsadó nem csak zöld lett, de büdös is.

Így aztán egyéb csodák után kellett nézni, de Orbán stábja számára nincs lehetetlen, igaz, azért a pénzért én is hajtanám magam, mint Singer a varrógépet.
Kapóra jött Gyurcsány, aki amúgy is szeret ugatérozni, hát akkor adjunk neki alkalmat rá, de tréfáljuk meg alaposan, mondta a Szentjelölt, - tegyünk vele csodát - nézzük meg, milyen pofát vág, mikor megtudja, hogy elképzeléseivel ellentétben nem annak az ötvenezer embernek beszél, akiket az ATV meg a Klubrádió elér, hanem csak annak a kétszáz embernek a  a Hilton Budapest WestEndben - Ferinek mindig volt érzéke a helyszínválasztáshoz...
Így aztán a TEK gondoskodott a helyszíni közvetítésről, a Szentjelölt meg vendégeket hívott az attrakcióra, mely parádésan sikerült, mert bár a delikvens nem reagált a dologra, de ők felettébb nagyokat röhögtek, és reménykedni lehet, hogy a későbbiekben azért kijön a hatása.
Egyszer még talán betegtársak is lehetnek Grazban, és akkor, ott, végre jobb lehet nála - a hosszabb gyakorlat okán...
Viszont a híveit megütötte a guta, különösen amiatt, hogy senki nem szólt egy szót sem arról,

hogy akkor most mi is történt, elvitték a szónokot nehéz vasban, vagy géppisztollyal a kezében harcol a Hotelt támadókkal, vagy esetleg csak Rogán elrágta a közvetítőkábelt, amilyen rágcsálójellegű a képe, kitelik tőle.
A dolgot el lehet számolni kisebb csodának: „Szent Viktor belészakasztja a szót a Sátánba” címmel, - kellő körítéssel és zsoltárok éneklése közepette jól fog az mutatni, mikor Hegedűs Lóri szentté avatja őt a Horthy szobor tövében.
Merthogy a katolikus és a református szent között az lesz a differencia, hogy református szentté még életében avatják a delikvenst, miután meggyőződött életszentségéről a Szakály Sándor vezette történészbizottság.
Biztos, ami biztos, a közvetítés sunyi megszakításának csodáját tegnap megismételték, Gyurcsány megint magában beszélhetett.
Már csak a csodatevő alkalmazott nevét kellene tudni, aki megbabrált kicsit egy interfészt - nem egy nagy történet annak, aki tudja, mit csinál.

A Fidesznek meg, amelyik már szinte minden társadalmi interfészt szétvagdalt, ez egy könnyű kis ujjgyakorlat.
Úgyhogy Szent Viktor sínen van, Gyurcsány meg számíthat rá, hogy jártában keltében a fejére esik egy virágcserép, a tévéstúdió lépcsője véletlenül éppen fel lesz kenve kenőszappannal, víz helyett véletlenül marónátront itatnak vele, Kálmán Olgánál meg a fejére szakad a csillár, vagy valami ilyesmi.
Az aláírásgyűjtő íveken olvashattuk Micimackó történetét, a pártok listáján meg – várhatólag - ott lesz az Istóczky Győző- féle Országos Antiszemita Párt, fogunk mi még csodát látni a következő időszakban is, attól tartok…
A pitiánerségnek nincsenek határai.

:O)))

2014. február 16., vasárnap

TALENTUM

A talentum ókori súlymérték, a pénz megjelenése előtt az érték kifejezésére is használták.
A babiloni, a tiruszi, a szíriai és a zsidó talentum 43,65 kg volt. Alexandriában 36,4 kg-nak felelt meg, de voltak eltérések aszerint is, hogy arany vagy ezüst súlyát fejezték ki vele. 

A legelterjedtebb Athén világhatalmi szerepének kialakulása után az attikai talentum volt: súlya Szolón kora után 26,2 kg, a római császárkorban pedig 20,4 kg volt. 

Azért néztem utána, mert Orbán Viktor beszédírói eljátszadozgattak a fogalommal, a Bölcs Tanító pedig egy ütős példabeszédben alkalmazta mai évértékelő beszédének közkinccsé tétele során.
Orbán évértékelője remek jelszógyűjtemény volt.
Mint ez várható volt megtudhattuk belőle, hogy – hála bölcs és előrelátó kormányzásának – minden területen győztünk a múlt sötét erőivel vívott harcban, jobban élünk, többen vagyunk, libát eszünk, boldogok vagyunk - mondhatnánk, mi mindahányan Viktorrá lettünk azon az emberek többségének valóságérzékelésétől teljesen eltérő valóságsíkon, melyen a Vezér oly magabiztosan szteppel.
Persze résen kell lennünk (ez egy férfiember számára mindig rokonszenves, megtisztelő  és vonzó feladat…), mert az ellenség nem alszik, úgyhogy térdre, imához, (vagy nyergelj, fordulj? – fene sem emlékszik ezekre a marhaságokra…) holnap indulunk a harcba, szél viszi messze a fellegeket, ki tudja látlak-e még?
Szóval, a példabeszéd Orbán féle verziója arról szólt, hogy a Gazda hosszú útra indult, de előtte magához hívta három hű szolgáját és rájuk bízott némi pénzt.
Az egyik kapott öt talentumot, a másik kettőt, a harmadik meg egyet, aztán amikor visszajött, kiderült, hogy az első kettő megkétszerezte a rábízott pénzt, a harmadik meg elásta az egy talentumot, megőrizve, de nem gyarapítva azt.
A gazda az első kettőt megjutalmazta, a harmadiktól pedig elvette azt az egyet is és odaadta annak, aki megkétszerezte az öt talentumát, hogy – mint a legtehetségesebb - tovább gyarapítsa azt.
Merthogy semmi hamis egalitarizmus, mondá a Gazda beszédében, ami ebben a relációban úgy baromság, ahogy van, az embernek az jut erről eszébe, hogy talán Jézus is jobban tette volna, ha ahelyett, hogy kiveri a kufárokat a templomból, inkább vesz tőlük néhány közgazdasági leckét a pénz természetéről, szaporításáról, nem a szemét forgatja vadul.
De ez csak a baj egyik fele, vannak itt még más gondok is.
Orbán Viktor ugyanis az utóbbi években a banki tevékenységeket ostorozza, márpedig a példázata kimondottan ilyen tevékenységről szól, arról nem is beszélve, hogy a történetben nincs feltüntetve a két jól teljesítő és száz százalékos hozamot realizáló pénzügyi szolgáltató teljes hiteldíj-mutatója (THM), és aki ezen elgondolkodik, annak fejében könnyen felüti fejét (de szép kép…) az ideológiai zűrzavar.
Van más baj is, - nevezetesen, hogy a Gazda adós maradt a történet másik felével.
Máté evangéliumában természetesen utána lehet olvasni a szappanopera befejezésének, melyből kiderül, hogy a sikertelen szolga nem hagyta szó nélkül a dolgot – még neki állt feljebb:
Uram, mondá a Gazdának - tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál.
Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied.
Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is gyűjtök, ahova nem szórtam?
Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém.
Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!
Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvetetik, amije van.
A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."
(Mt. 25, 14-30)
Hát, azt még az ellenségei sem állíthatják Viktorról, hogy nem áll valláserkölcsi alapon, van a környezetében sötétség is, meg fogcsikorgatás is, jókedvvel, bőséggel!
Állítólag most az ilyen társadalom lesz trendi, - köszönet Schmitt Pálnak - pedig azt hittük, hogy Lázár Janó csak véletlenül kottyantotta el az igazságot, mint hajdan a Nemzet Orvosa a külhoniak állampolgárságáról.
Máté evangéliumával is csak az a baj, hogy annak meg az eleje hiányzik, mert – mint tudjuk – Máté a korabeli NAV alkalmazottja – adószedő - volt, és feltehetőleg nem akarta feleslegesen ingerelni az adófizetőket, de hogy ismerte a kikölcsönzött pénz eredetét, az biztos.
A történet úgy kerek, hogy tízmillió adófizetőtől elvették a vagyonát, majd a Gazda rácsukta a fedelet a pénzesládikára, a hóna alá csapta és elvitte messzi adóparadicsomokba, százfelé osztva eldugni, de előtte magához hívta három hű szolgáját…
Nekem legjobban azért a gazda jellemzése tetszik: „tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál.”
Hát ez a Máté jövőbelátó volt, ez már akkor ismerte a Gazdát, mikor annak ősei még a Gangesz partján dagasztották a vályogot, merthogy ő se nem dagasztott semmit, se nem vetett, se nem szórt, csak egész életében kaszált, az már biztos, de még egy viharlámpa is lógott valahonnan a lábai közé, hogy éjjel is tudjon aratni, az tutifix.
Hát akkor ennyit Orbán évértékelőjéről.
Örömmel láthattuk, hogy sikerült a gyógyszerezését beállítani, a nyelvét csak egészen visszafogottan lengette és láthatólag nagyon örült annak, hogy mennyire vicces beszédet tud mondani, nyája pedig úgy tapsolta, hogy Rákosi se talált volna kivetnivalót rajta.
De azért ne legyenek illúzióink, - az emberek jelentős részének tetszik, ha olyasmit hall, amiből nem tud kihüvelyezni egy értelmes mondatot sem, ilyenkor komoly pofával, egyetértőleg bólogat.
És ha megkérdezik tőle, hogy be szeretnél lépni a Magyar Csapatba, akkor egységes a válasz: Beeeeeeee!

:O)))


2014. február 15., szombat

A MÁKGUBÓ

Gyurcsány as usual, mondaná az angol, ha értene magyarul.
A volt miniszterelnök helyzetértékelő beszédet mondott a tőle megszokott magas színvonalon, oldott volt, mint oxigén a vízben és laza, mint a rigalánc.

Politikai beszédeknél ritkaságszámba megy, hogy a hallgatóság élvezze az előadást, kivéve Gyurcsányét, és ez most sem volt másként.
Közérthető volt, nem volt „tisztelt hölgyeim és uraim”, ellenben volt valódi humor és térdek csapkodása, amikor elhangzott az Orbán-idézet, mely szerint senki sem lépheti át saját árnyékát - ha nem tartja magát korábbi gondolataihoz, erkölcsileg megsemmisül. Kiürül és zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél.
„Köszöntöm önt, mint Magyarország elsőszámú mákgubóját!”  - mondta Gyurcsány, és nem volt a teremben ember, aki ne nevetett volna felszabadultan a szituáción.

A mákgubó egyébként is remek hasonlat, mert nem elég, hogy zörög, de mákonyt is állít elő, mely fogyasztóját függőségbe taszítja, amely végül is „a testi és lelki ellenállás rohamos pusztulása folytán teljesen erkölcsi lezülléssel, nyomorúságos tehetetlenséggel és hűdéses butasággal végződne, amelyből csak a halál szabadítja meg a szerencsétlen áldozatokat.”
De addig!
Mikor a méreg hatni kezd, áldozatai elbódulnak, békemeneten vesznek részt és színes, kéjes álomban maradnak mindaddig, amíg a méreg hatása meg nem szűnik.
A mérget egyébként ópiumnak hívják, ennek régies neve áfium volt – Zrínyi írt róla néhány sort, az Összefogás pedig éppen most keresi az orbáni áfium ellen való orvosságot…

A beszédnek remek íve volt, a gondolatok tiszták, egyet is lehet velük érteni, talán csak egy dologgal lehet vitatkozni, ez pedig Kádár és népe problematikája.
A szónok szerint a jobboldal nem akar szembenézni a jövővel, visszafelé keresgél kapaszkodót.
Az ország jelentős részének Kádár 3,60-as kenyere a kapaszkodó, Orbán Horthy darutollas világát hozná vissza, ami az urak és szolgák világa, ahol az emberi méltóság érdektelen.
Ez a két nagy illúzió áll egymással szemben és tartja fogva Magyarország többségét – fejtette ki, én meg azt hiszem, hogy téved.

Kádár népe nem debil, pontosan tudja, hogy ebben az országban soha többé nem lesz Kádár-rendszer, soha többé nem lesz 3.60 a kenyér kilója, soha többé nem lesz állampolgári jogon járó egészségügyi ellátás, - lehet, még ellátás se lesz - de ezt még megemészti.
De azt már nehezebben, hogy el akarja venni tőle bárki is a múltját, leszólja és értéktelenné nyilvánítsa az életét, a sok évtizedes tisztességes munkát, mellyel a háborús romokból és ötvenhat következményeiből egy élhető, szép országot épített, ahol nem kellett éhezni, fázni, nyomorogni a legegyszerűbb embernek sem.
Nem szereti, ha harmincéves emberek elkezdik magyarázgatni, hogy ő milyen értéktelen és ócska életet élt, miközben még mindig, minden nap az ő munkájának maradékain tengődnek, cifra nyomorúság közepette.

Szóval Kádár népe nem él álomvilágban, hisz névadója is reálpolitikusként vált világszerte elismertté, népe is arra szocializálódott, hogy a krumplileves legyen krumplileves, ragaszkodjunk a realitásokhoz.
A realitás pedig az, hogy van mögöttünk egy elkótyavetyélt negyedszázad - nem Kádár népe kótyavetyélte el.
A Horthy és Szálasi imádókat pedig a nyomor termeli ki, mert az a pár ócska szellemi toprongy mondhatná a magáét, ha a kilátástalanság és a nincstelenség nem sodorna tömegeket a hátuk mögé.

Kádár népe boldogan beállna egy szociálisan érzékeny kormányzat mögé, mely nem ilyen szánnivaló rezsikamukkal etetné az országot, hanem tisztességes és mindenki számára elérhető egészségügyet, közoktatást, jó közbiztonságot és egészséges társadalmi mobilitást adna nekünk, de sajnos a pártok korifeusai az elmúlt negyedszázadban nem értek erre rá, - el voltak foglalva vagyonuk gyarapításával.

Mindezzel együtt remek beszéd volt, nagy kár, hogy a két médium, amelyik érdemesnek vélte közvetíteni, technikai hiba folytán lemaradt a beszédről, aztán akit érdekelt és utánakeresett, az később felvételről meghallgathatta – megnézhette.
De ettől még ki kellene vizsgálni ezt az ügyet, mert ennek nem az a jelentősége, hogy később lehetett hozzájutni az információhoz, hanem az, hogy a politikából
 amúgy is kiábrándult választó könnyen mondhatja: hát, ezek még egy helyszíni közvetítést se tudnak rendesen megszervezni, akkor rájuk bízzam az országot?
Nem ez az első Gyurcsány-beszéd, melyet technikai nehézségek kísértek, jó lenne már tisztán látni ebben a kérdésben is.

Ellenben én mazochista vagyok, és megnéztem a beszédet követően Havas műsorát az ATV-ben, mert lelkiismeret-furdalásom volt, hogy a minap hátha igazságtalan voltam a műsorvezetővel.
Megállapítottam: én egy humanista vagyok, nemhogy igazságtalan lettem volna, de inkább dédelgettem, becézgettem.
Hiba volt, ez az ember – némelyik vendégével egyetemben - olyan mélységes kisebbségi érzéstől szenved Gyurcsánnyal szemben, hogy ezen már csak képzett pszichiáter segíthetne, mélyaltatásban.

Ha liba lennék, meg is tisztelném a fejét májusban, mikor már harsogóan zöld a fű, de egy teve legyen disztingvált és választékos, mint örmény katonatiszt frizurája az azeri fodrászat igénybevétele után…

De mindegy is, Havas a pályán, a karaván meg halad, ezt bizton állíthatom, karavánügyileg szakértő vagyok.

:O)))

2014. február 14., péntek

VALENTIN

Jól kicseszett velünk ez a Bálint.
Itt állunk bánatos pofával, kezünkben virággal és bonbonnal, és heppik vagyunk, mint annak a rendje – végre megint lehet úgy csinálni, mintha, ebben mi, magyarok nagyok vagyunk.
Tenyeres-talpas nők képzelik magukat Barbie-babáknak, a giccsparádé felülmúlhatatlan, ömlik a fejünkre az édes nyál vödörszámra, és aki hangot mer adni ellenérzéseinek, arra úgy néznek, mint a gyilkosra.

Ennél még a hajdanvolt szocializmus Nemzetközi Nőnapja is tisztességesebb volt, az érdem, melyért a nők a virágot kapták az maga női mivoltuk volt, az ünnep meg tisztelgés a családot összetartó, rengeteget dolgozó kedves és szép nők és lányok előtt - egy csokor hóvirággal, melyet éppúgy kilopott a rendszerváltási túlbuzgalom az életünkből, mint a nyugalmat, vagy a biztonságot.
Mondjuk az is csinált ünnep volt, de legalább lehetett vele azonosulni, hiszen csak a hülye nem látja azt, hogy mi teher nehezedik egy asszonyra, aki állandó huszonnégy órás szolgálatot lát el a maga kis paradicsomában, vagy poklában.

A hóvirág a tavasz első hírnöke volt, nem kellett hozzá semmiféle szervezett ünnep.
Pesten az aluljárókban árulták, és minden évben, mikor az elsőt megláttam, hát vettem belőle a a volt menyasszonyomnak, és őszinte szeretettel adtam át neki, lett légyen közöttünk aktuálisan bármilyen is a viszony.
A hóvirág egyébként is praktikus virág volt, becsavarták kis selyempapírba és zsebre lehetett tenni, megkímélve ezzel a férfiakat a virágcsokor-cipelés kellemetlen feladatától, - jelzem, az ibolya is ugyanilyen ügyes és olcsó kis virág volt, a legsmucigabb férfi sem sajnálta rá a pénzt.
A hóvirágot ugyanaz a virágárus-lobbi tépte ki a kezünkből, amelyik a Valentin-napot úgy akasztotta a nyakunkba, mint ahogy a gonosz törpe a púposról leszedett púpot a gyanútlan sétáló hátára vágta : Van púpod? Nincs? Na, mostmár van…

A hóvirág hagymás növény, ha leszedik a virágát, attól a növénynek sok baja még nem lesz, emellett  akár termeszthető is, éppen, mint a tulipán, de nálunk valószínűleg másként viselkedik, hiszen a potenciális hóvirág-árusokat kerékbetöréssel fenyegetik, természetesen környezetvédelmi indokokkal támasztva alá a tiltást.
Ezzel és a hasonló intézkedésekkel aztán sikeresen el is érik, hogy a magyar társadalom a zöldeket idióta seggfejeknek, állandóan túlhabzó majmoknak tartsa, hiszen a hóvirágárus vagy száz éven át üde kis tavaszi színfolt volt a pesti utcán, mégsem pusztult ki a virág, pedig egy évszázad hosszú idő ám...
A virágárusok általában nem a nagy virágkereskedő-cégek alkalmazottai voltak, hanem azok a többnyire cigány lányok-asszonyok, akik az erdőkben, patakparton vadon termő kis virágokat leszedték, összekötözték kis csokrokba és filléres haszonnal eladták.
Dolgoztak vele, nem lopták, mégis sajnálta tőlük valaki azt a pici kis hasznot, melynek többszörösét költötte orchideára, vagy valamiféle divatos zöldségre az, aki betiltotta az árusítását, nagy szemforgatások közepette.

A magyar mindig szerette mások seggét nyalni, és ha véletlen kis szünetet kellett tartania két segg között, akkor olyan tanácstalanul nézegetett maga köré, mint liba a műfüves futballpályán.
A rendszerváltás során először a Nemzetközi Nőnapot akarták kiváltani a Gyümölcsoltó Boldogasszonnyal, de a nép nem volt erre vevő, mert bár minden felmérésen buzgón hangoztatja hívő mivoltát, hétköznapjaiban annyit sem foglalkozik a vallással, mint az előző rendszerben a marxizmussal foglalkozott, így aztán a Boldogasszony nálunk boldogtalanná vált, mert nem ünnepelte szinte senki.

De aztán valamelyik virágárus a homlokára csapott: Valentin!
Ő lesz a mi megmentőnk, a virágüzletek felvirágoztatója, a megoldás maga!
Miután a Barbie-baba már régebben lenyomta Böbe-babát, így várható volt, hogy Valentin is sikeres lesz – és lőn.
Merthogy a Valentin-nap az maga a szívecske, a piros masni, az arany csengettyűcske, az ingyom-bingyom és csingilingi, továbbá a giccsparádé és a műanyag, műmájerek műérzelmeivel körítve.
Emellett megmég drága is, mint a rohadás - ez fontos, mert ami olcsó, az nem minőség, márpedig kötelező ünnepelni, mert nézze meg magát az a bak, aki ezt a napot ki meri hagyni.

De ilyen bátor ember nincs, mert aki ilyen, azt a hozzá tartozó nők haragja úgy sújtja, mint esküszegő katonát sújtotta hajdan dolgozó népünk megvetése.
Gyönyörű ünnep, olyan nálunk, mint egy Barbie-baba, amelynek seggére kalocsai mintát festettek, habár túlzottan sokat ezzel se foglalkoztak, megelégedtek azzal, hogy ezekben a súlyos téli hónapokban egy kis forgalom-emelkedést generáljanak.
Így aztán a baloldali emlőkön nevelkedett versenyző éppúgy Valentínkodik, mint a jobber gárdista, legfeljebb utóbbi azzal spékeli meg a dolgot, hogy kideríti, hogyan kell rovásírással a szívre írni, hogy imádom a sunádat kiscsibém!
Szóval a maga módján harcol a globalizmus ellen, de már az első mozdulatánál vereséget is szenvedett.

Úgyhogy heppi valentin déj, végre van egy nap, amikor szeretned kell, ha beledöglesz is, és azt kell szeretned, aki a hivatalos listavezetőd, ő meg köteles úgy tenni, mintha elhitte volna.
Igazi magyar ünnep, álságos, megjátszós, rongyrázós.
A hóvirág azért őszintébb volt.

:O)))