IMÁDOTT OROSZAIM

Vessetek a mókusok elé, de én valóban kedvelem az oroszokat.
Persze ez ma nem trendi, meg is kapom - még családon belül is - a javaslatokat, hogy hogyan kedveskedjek imádott oroszaimnak és vezérüknek, akit előszeretettel ruháznak fel mindenféle, nem túl hízelgő jelzőkkel.
Hát, nem könnyű manapság önálló véleménnyel lenni a világ dolgairól, mert a világ globalizálódik, ezzel párhuzamosan egyre erősebb az emberek belső késztetése, hogy láthatatlan karmesterek beintésére ugyanazt a nótát fújják, lehetőleg egy szólamban.
A világ egyre kisebb, a történések menthetetlenül összefüggnek, ha egy kopasznyakú lepukkant kakas megrebbenti a szárnyát Washingtonban, akkor a világ másik oldalán egy bánatos ripacs elkezdi uszítani szerencsétlen népét, azt hazudva nekik, hogy képesek lesznek legyőzni még akár Chuck Norrist is (orosz hangja: Vlagyimír Putyin).
Sajnos az emberek nem tartottak lépést a technikai fejlődéssel, elakadtak a szocreál festmények nézegetésénél, holott a világ már a hologram-mozin dolgozik, mely három dimenzióban biztosít majd valósághű megjelenést a szobád közepén.
Pedig a film és egy kép között igen nagy lehet a különbség.
Az egyik egy statikus állapotot tükröz - például valaki belevágja egy rokonszenves figurába a kést, míg a film megmutatja azt is hogy előtte a rokonszenvesnek tűnő figura - miután kidobta a család csecsemőjét az ablakon - megpocsékolta a kést markoló ember feleségét, orális szexre kényszerítette a lányát, majd beletörölte a farkát a frissen mosott függönybe. 
Azért így talán akár már más is lehet a dolog megítélése.
Az emberek többsége nem szereti venni a fáradságot, hogy a részletekkel bíbelődjön, viszont fene nagy lelke van - egészen addig, míg a dolgok személyes érdekeit nem érintik.
Például ameddig nem jár át nyugdíjért testvérünk a turulban Beregszászról, mert utána azonnal pofátlan ukrán lesz Beregovóból, és csak az orosz támadás után válik gyilkosok áldozatává a kárpátalji ősi magyar város, Berehove szerencsétlen lakója.
A tragédia ebben az, hogy szomszédunk mindegyik minőségét mély átéléssel vallja a magyar, aki szörnyülködve beszélt az ukránokról, a maffiával azonosítva anno, akiket akkortájt még csak egy kunkori szőrszál választott el a ruszkiktól, a differenciát is inkább csak logopédiai problémának tartva.

De a ruszkik persze azért ruszkik, azokat egyrészt utálni, másrészt lenézni illik.
Primitív és ostoba népség, míg ellenben mi a Nobel-díjasainkkal (akik egészen véletlenül igen kevés kivétellel világgá zavart zsidók voltak...) és a csipkés kombinéttal fényévekkel verjük őket tudományban és kultúrában.   
Hát mit tegyek, ezzel a mentalitással jómagam nemigen tudok közösséget vállalni, képtelen vagyok a nacionál-rasszizmusra, szerintem az embereket egyedenként, tetteik alapján kell megítélni.
Azt is hiszem, hogy az államoknak is lehetnek jogos érdekeik, így például a biztonságukhoz fűződő érdeket mindenképpen jogosnak gondolom - horribile dictu még Oroszországgal kapcsolatban is.
És az a véleményem, hogy egy ország vezetője elsősorban saját népének tartozik felelősséggel, és marhára nem kell, hogy érdekelje özv. Nagy Bencéné alkalmi politológus és etikai szakértő véleménye a Nagyfuvaros utcából arról, hogy neki egy adott világpolitikai helyzetben egy nagyhatalom vezetőjeként mit illik tennie és mit nem. 
Természetesen véleménye lehet, aztán hogy ez mennyibe állja ki a valóság próbáját, az ezer dologtól függ, képzettségtől és képességektől éppen úgy, mint a neveltetéstől, a családi környezettől, a generációkon átívelő előítéletektől, és még ezer dologtól.
A vélemények zöme érzelmi indíttatású (a háború rossz dolog, az áldozatok között gyermekek is vannak..) és semmi köze sincs a tényekhez, melyekre egyébként a véleményalkotók zöme nem is kíváncsi, mert ő nem politizál, és fellép a gazdátlan macskák ivartalanítása ellen a humanizmus jegyében.


Lehet, hogy ez nálam valamilyen deviancia, de én kedvelem az oroszokat,  tisztelem elért eredményeiket, elfogadom, hogy lehetnek jogos gazdasági, katonai és politikai érdekeik.
Szeretem Solohovot, csodálom klasszikus balettművészetüket, jobban tetszik nekem Csuhraj filmművészete (Ballada a katonáról, Tiszta égbolt, Negyvenegyedik) vagy Bondarcsuk filmje, (Emberi sors), mint a Superman, a Pókember vagy a Rambo.
És nevetségesnek tartom az orosz tudomány lenézését akkor, amikor amúgy éppen atomreaktor meghajtású rakétát tesztelnek, ők küldték fel az első embert a világűrbe, amikor a rájuk kényszerített fegyverkezési verseny által okozott forráshiány mellett is képesek a tudomány egyes területein, - főként az alapkutatásokban - kiemelkedőt alkotni.
Azon meg csak mosolyogni tudok, amikor az orosz fegyveres erőkről mondanak lesújtó véleményt azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy Oroszország ma a világ vezető nukleáris hatalma, és végső soron ez az, ami számít. 
Azt sem nagyon értem, hogy miért jobb Európának hosszú évtizedek zavartalan és megbízható kereskedelme után hirtelen megszakítani a gazdasági  kapcsolatokat, de hát nem is kell nekem mindent értenem, hiszen ha jön a tél, fűthetünk szankciókkal is.
És aki azt hiszi, hogy megél a világ az orosz nikkel, titán, alumínium, lítium és még egy sor alapvető alapanyag nélkül, vagy, hogy a tengeren hajókkal szállított cseppfolyósított palagáz vagy a tankerekkel szállított olaj olcsóbb lesz, mint a kiépített vezetékeken érkező, és ez az ő személyes életét nem fogja érinteni, az forduljon orvosához, gyógyszerészéhez.


Mi mindkét világháború vesztesei voltunk, és ez fáj, de most éppen arrafelé tartunk, hogy a harmadikban is a vesztesek közé kerüljünk. Persze az után már nem lesz gondunk, ha túléljük esetleg, akkor sem, kihalt nép leszünk, mint a vizigótok vagy a vandálok.
A háborúban a sógornőm nagymamáját négy orosz katona vitte be a Pasaréti úti lakásukból a János kórházba hordágyon szülni.
Merthogy vannak jó emberek és vannak kevésbé jók, meg akadnak rosszak is.
És csak ez, ami számít.
Oroszország a magyarokkal - a sztálini időket leszámítva - csak jót tett, de még akkor sem állt bosszút azokért a dolgokért, melyeket megszállóként náluk elkövettünk.
Ha mind egy szálig kiirtanak bennünket, azon sem lehetett volna csodálkozni.
Ma már megint divat oroszellenesnek, ruszofóbnak lenni.
Sokszor azok viszik a prímet, akik az átkos vérgőzös évei alatt a november hetedikei ünnepségek szónokai voltak, utána meg drúzsba orrvérzésig az ideiglenesen hazánkban állomásozókkal, meg hatszor szto gramm vodka.
Igen, én kedvelem az oroszokat, nagy nép, nagy érzelmek, nagy erények és nagy hibák.
De ez nem jelenti azt, hogy kritikátlanul viszonyulnék hozzájuk, hiszen Oroszország ugyanolyan imperialista állam, mint a többi nagyhatalom, és hosszú távon ugyanúgy bukásra is van ítélve.
Viszont ettől még aktuálisan jogos biztonsági igényeiket érvényesítik, és ebbe a helyzetbe az USA kényszerítette őket.
És attól még, hogy Orbán helyesen ismerte fel, hogy az Unió jelenlegi politikája ostoba és elhibázott, még nem lett belőle Grál-lovag, maradt ugyanaz a tolvaj minidespota, aki volt, és akit négyszer ültetett a saját nyakába ez a világesze nemzet.
Életveszélyes korban élünk, az USA hiszterizálja a világ népeit, mert retteg attól, hogy az emberek ráébrednek az igazságra, és akkor az Úr legyen irgalmas hozzájuk.
Hogy ehhez felhasználja akár még a neonácizmust is?
Ugyan, azok, akik náci jelképek alatt masíroznak, azok új hazafiak, népükért és az emberiségért aggódó polgárok.
A világban ezer katonai támaszpontot fenntartó és a világháború befejezése óta vagy húsz helyi háborút kirobbantó Egyesült Államok meg a demokrácia őre és letéteményese.
Liza Truss meg az Egyesült Királyságból kész megnyomni az atomrakéták indítógombját.
Én a kecskémet sem bíznám rá, de hát egy Orbán mellett - belátom - ez azért viccesen hangzik.
Habár - ami azt illeti - számunkra kedvezőbb, ha valaki ellopja azt az indítógombot, mintha rátenyerel...

:O)))

AZ OROSZOK ZSIDÓSÍTÁSA ÉS MÁS MESÉK

Hajdan Hitler az emberiség összes gondjáért a zsidókat okolta, példaképül népe elé az Übermenschet, az emberfeletti embert állította, aki erős, bátor és szabad, továbbá kíméletlen, akárcsak a nácik, mígellenben a világ összes baját a zsidók okozzák.
Ez a szép elmélet aztán adott néhány millió halottat az emberiségnek, mely a mai napig nem tudott túllépni Nietzsche nagy ötletén, mely kiválóan alkalmas volt arra, hogy az aktuális társadalomjobbítók céljait szolgálja - természetesen a fogalmat mindig saját magukra vonatkoztatva.
A Holokauszt óta nem divatos nyilvánosan a zsidókat hibáztatni a világ bajaiért, van helyettük háttérhatalom meg globalizáció, egyes esetekben viszont nemes egyszerűséggel népeket kiáltanak ki az emberiség ellenségeinek.
Ebben mi is jók vagyunk, mert a tuggyukkiken túl meglehetősen elítélő véleményünk van a románokról, lenézzük a tótokat, némi félelemmel az agresszivitásuk miatt, de primitív népségnek tartjuk a szerbeket.
De lenézzük a sok kici kínait is, és hát persze az oroszokat, akiket egyrészt primitív vadembereknek tartunk, másrészt óriási kultúrfölényt érzünk ha csak rájuk gondolunk is.
Nopersze ez nem is csoda: ki olvas errefelé Tolsztojt vagy Solohovot, esetleg Szozsrnyicint, egyáltalán - ki olvas?
El kell az oroszokat szigetelni, ki kell őket irtani, ki kell zárni a sportból, a világ koncerttermeiből azokat, akik nem köpnek nemzetük arcába!
Kit érdekel ma a Punnany Massifon túli világ?
Elég nekünk a világirodalom csúcsaként ájultan tisztelt Wass Albert, akit jobbról millióan csodálnak, ámde még csodálói sem olvasnak.
Akik irodalmat olvasnak, azok közül is rengetegen hordozzák ezerszer megalázott, kihasznált és semmibe vett cseléd, zsellér és kispolgár felmenőik jól beléjük táplált és bejáratott előítéleteit.
Na jó, a csajkarendszeren és a nők társadalmasításán már túl vagyunk, bár az első éjszaka jogának intézménye egyelőre függőben van...


Szóval, most az oroszok zsidósítása van soron, nagy előrelépés lesz ez a Könyv Népének, mégiscsak százötven millió emberről beszélünk, velük lehet osztozni az emberiség végzetes megrontásának nehéz feladatán.
És az oroszoknak sem lesz hátrányos a dolog, nem kell a rabbihoz járniuk oktatásra, hogy egyenként betérjenek - nem kell mégcsak körülmetéltetniük se magukat.
Nagy előny lesz ez az amerikaiakkal folytatott faxméregetésnél, melynek során minden milliméter számít.
Elkeserítő a társadalom primitívsége, manipulálhatósága, hajlama a gyűlölködésre.
Száz-kétszáz éves érzelmek törnek felszínre a régi-új propaganda hatására, az első világháború Bruszilov-offenzívájának nyomán kialakult vereség-tudat, a második világháborús vereség nacionalistaként megélt szégyene, de soha-soha sem a szembenézés egy hibás és ostoba politikával, sehol annak belátása, hogy az oroszokkal szemben az erőszakot mindig mi kezdtük.
Vucic szerb elnök minap az ENSZ-ben az ismét kiéleződő koszovói helyzet kapcsán feltette a kérdést: Ugyan, mi a különbség az ukrajnai és a koszovói helyzet között?
Mindkettő katonai erő eredménye, mindkét esetben a terület lakóinak önrendelkezési jogára hivatkoznak, miért más, ha Amerika támad, mint amikor Oroszország?
Helsinki Európa-eszméje és egyezménye már a múlté. 
A kérdés jogos, de a helyzet annyiban még más is, hogy az oroszok nyolc éven keresztül folyamatosan figyelmeztették ellenfeleiket, hogy hol húzódik az a vörös vonal, melynek átlépése érdekeik olyan sérelmével járna, melyet nem fognak eltűrni.

A legszomorúbb mégis az, hogy az Unió ebben a nagyhatalmi játszmában beleállt az USA érdekeinek legszolgaibb támogatója szerepébe.
Merkel reálpolitikája a múlté, tehetségtelen utódai nemlétező izmaikat mutogatják, Amerika meg elégedetten hátradől, és időnként kinyilatkoztat, jóllehet ők is tudják, hogy egy esetleges világháborúban Amerika területe se marad ki a világégésből.
Mégsem arra törekednek, hogy egymás érdekeinek figyelembevételével alakítsák a nemzetek közötti kapcsolatokat - győzni akarnak, mindenáron.
Mint ahogy mióta a világ világ, az angolszász imperializmus mindig, mindenhol. 
Most is harcolni akarnak az utolsó ukránig, de ennek is az lesz a vége, mint világmegváltó küldetéseiknek Vietnamban meg Afganisztánban, és csak reménykedhetnek, hogy annyi eredményt legalább elérnek, mint Irakban, Líbiában - legalább a zűrzavart tartósítani tudják.
Rászabadították a világra az Al-Káidát, az Iszlám Államot, a tálibokat, ha az ember az Ukrajnába telepített és létezésükben hiteles források által megerősített vírus-laborokról olvas, hát erősen kételkedik az emberiség józan eszében.
Most a gyűlöletet szabadították rá az emberiségre, és még csak az se látható pontosan, hogy milyen érdekek vezérlik őket, mert, hogy nem az amerikai vagy az angol nép érdekei, az bizonyos.
A világ összement, az emberiség együttműködésre van ítélve.
Az ostobák az energiafüggőség felszámolásáról hablatyolnak, jóllehet csak a cseréjéről beszélhetnek, hiszen most éppen a közel-keleti diktatúráknál koldulnának energiát, nyersanyagokat.
A nemzetközi kereskedelem bizonyos mértékig szavatolta a békét, most meg kiderült, hogy az oroszok hiába szállították az energiahordozókat pontosan és megbízhatóan hatvan éven keresztül, az ellenük bevezetett nyolcadik európai szankciós csomag után most azt kellene elhinnünk, hogy az orosz válaszlépés zsarolás.

Mintha megbolondult volna az emberiség.
Visszajönnek a szénerőművek, - nesze neked globális felmelegedés, visszajönnek az atomerőművek, - nesze neked aggodalom az atomerőművek okozta balesetektől, adunk helyette nektek aggodalmat az atombombától, a nukleáris téltől, már, ha egyáltalán eljut az agyadig, hogy éppen mi folyik a világban.
Veszélyben van ebben a helyzetben Európa, veszélyben van Ázsia, veszélyben van a Közel-Kelet, a zsidó állam léte, veszélyben van az emberiség.

Általam nagyon sokra tartott emberek sem képesek szembefordulni a hiszterizált tömeghangulattal, hülyeségeket hirdetnek és vágyaikat tényként kezelve bolondítják az embereket.
Akik egyébként együttműködésre vannak ítélve.
Vagy halálra.

Még nem késő elgondolkodni ezen.


:O)))   

ÁRNYÉKKORMÁNY

A Demokratikus Koalíció felkérte Dobrev Klárát, hogy alakítson árnyékkormányt.

Lehetne persze poénkodni azon, hogy a felkérés a konyhában vagy a hálószobában történt-e, de sok haszna nincs, ha lenne alkalmasabb jelölt erre a nem könnyű feladatra, hát - megítélésem szerint - Dobrev Klára lenne az első, aki javasolná őt.
De nincs.
Bármerre is nézünk az ellenzék házatáján, sehol egy politikus, aki versenyezhetne vele, és ebbe beleértem a DK elnökét is, akit felőröltek az évek, a szakmailag szépen kivitelezett lejárató-kampányok sora és saját hibás döntéseinek következményei.
Ezzel nem kívánom vitathatatlan érdemeit kétségbe vonni, hiszen ő egy olyan pályán próbált adekvát választ adni a leamortizálódott baloldallal szembeni  kihívásokra, melyet előtte még senki, soha nem járhatott be.
Szervezetirányítási gyakorlata sem volt, a tetejébe azonnal feltűntek környezetében a politikai hiénák és sakálok, és hát - sajnos, - elsőgenerációs értelmiségiként túlzottan sokat adott a mainstream értelmiség hivatásos igazlátóinak véleményére, melyek közül nem egy álomvilágban született és vad vágyakból táplálkozva enyészett el a semmibe.
De - mint tudjuk - a hála nem politikai kategória.
Dobrev Klára a mai helyzetben minden ismert politikusnál alkalmasabb arra, hogy egy ellenzéki formáció arca legyen, és hitem szerint a politikai feladatokra is alkalmasabb.
Neki minden szükséges kompetenciája megvan ehhez.
Gazdasági, államigazgatási, hazai és nemzetközi politikai tapasztalata van, okossága, elvhűsége és a nő praktikus gondolkodása - emellett érzékelhető az őszintesége, mértéktartása, kompromisszumkészsége, nyitottsága a társadalom szinte összes csoportja felé komoly értékkel bírnak..
Birtokában van a női puhaság és a feladathoz szükséges keménység olyan elegyének, melyet megtanulni nem lehet, mellyel vagy születik valaki, vagy soha nem lesz a birtokában.
Továbbá van egy sokat megélt és sokat tapasztalt tanácsadója, aki a döntéseihez új szempontokat adhat.
De a döntéseket neki kell meghozni, és ehhez adottak a képességei.


Mindezek mellett - gondolom, ez nem nagy meglepetés - nem értek egyet pártjának az ukrán helyzetről kialakított véleményével, a konfliktus okozójának Amerikát tartom, de hát én könnyen dumálok.
A nép egérszürke bloggerének véleménye aluról sem éri el a hivatalosságok ingerküszöbét, de ettől én még meg vagyok győződve arról, hogy Európa az Atlanti-óceántól az Urálig tart, és az a térség, melyet a közhiedelem Európának tart, s melynek közhiedelme már bennünket sem sorol saját magához, egyre jelentéktelenebb szeglete lesz  világnak, tetszik ez nekünk, vagy sem.
Viszont megértem azt a logikát is, hogy Magyarország jelenleg Nyugat-Európához van láncolva, és ha azt szeretné, hogy majdan a XXII. század kihívásainak egy erős Európai Unió - egy esetleg Európai Egyesült Államok  nevű államszövetség tagjaként feleljen meg, akkor ma azokat kell támogatnia, akik ezt a célt tűzték ki maguk elé.
Más kérdés, hogy ez a vágyott jövőbeli állam csak akkor lesz versenyképes az olyan gazdasági-katonai behemótokkal, mint az USA, Kína, India, vagy amilyen majdan Brazília, Nigéria, és ki tudja még melyik földrész melyik országa lesz,  ha része lesz Oroszország is - elég csak egy pillantást vetni ehhez a világtérképre.
Ehhez nálunk első lépésként az kell, hogy eltávolítsuk még a hatalom közeléből is a jelenleg regnáló rablóbandát, mert létük egy gyenge, megosztott Európához vezet, mely az összes majdani potenciális versenytárs vágyálma.
Ma elsősorban az Egyesült Államoké, holnap meglehet Kínáé, holnapután Indiáé - és így tovább.
A világ a globalizáció felé halad, tetszik, vagy nem tetszik bárkinek is.
Bár messze még a Föld nevű bolygó közös kormánya, de létrejötte elkerülhetetlen, mert az emberiség létét fenyegető problémáink  is globálisak.
Ukrajna csak légypiszok a távcső lencséjén, hiszen ma már Bosznia-Hercegovina annektálására sem emlékszünk, jóllehet abban mi közvetlenül is érintettek voltunk.
Hány ember tudja ma megmondani, hogy hogy hívták az akkori bosnyák Zelenszkíjt?
A probléma Európa problémájának megoldásával önmagától rendeződni fog, addig pedig tudomásul illik vennünk, hogy mi csak egy csavar vagyunk az Unió gépezetében, és vigyáznunk kell arra, hogy ne legyünk homok a fogaskerekek között.

És hát igen, belpolitikailag is rendet kell tennünk.
Rettenetesen tetszett Dobrev Klára beszédében a felvállalt baloldaliság, mely úgy hiányzott már, mint tevének az oázis friss vize.
Már csak az van hátra, hogy valaki - talán az, aki képes qrva jó könyveket írni a baloldaliságról, tisztázza a fogalom mibenlétét a mai Magyarországon.
Ha lehet, nem a fellegekben járva, hanem a tömegek számára is emészthető módon, érthető nyelvezettel - figyelembe véve a legfrissebb PISA-felmérések borzalmas eredményeit.
Emellett az is tisztázásra vár, hogy melyik pártot lehet baloldalinak tekinteni, melyiket egyszerűen populistának, sőt, melyiket lehet egyáltalán szövetségkötésre alkalmas pártnak tekinteni, és melyiket csak a Fidesz filiáléjának - leányvállalatának.
Az szép dolog, hogy az árnyékkormány miniszterelnöke mindenkit partnernek vár ebbe az új kezdeményezésbe, de azért az hiba lenne, ha a politikus eldobhatná a múltját és bűneit.
Én például az ostobaság minősített esetének tartanám az együttműködést Márki-Zay Péterrel, forog a gyomrom, ha Karácsony Gergely jut eszembe és bizony körülnéznék saját munkatársaim és tanácsadóim között is, ki javasolta például a hozzájárulást az előválasztási hármas befutóhoz, mert az volt a beépített ember.
És erősen ráhajtanék a szervezetépítésre, mert média hiányában nem könnyű eljuttatni az emberekhez még a hírét sem annak, hogy elindult egy új kezdeményezés, mely akár alternatívája is lehet ennek a zavaros ideológiájú maffia-államnak, melyen nem segít sokat az sem, ha most az Unió kicsit megmogyorózgatja prominenseit.
Ez a mai ország már olyan, mint az enyhén rasszista viccben szereplő purdé a pöcegödörben, ennél már egyszerűbb újat csinálni, mint ezt megmosdatni...


Szóval, sok sikert a kezdeményezéshez, nem kötelező egyetérteni a választott formával, időzítéssel, külpolitikai irányvonallal, csak támogatni kötelező annak, aki magát demokratának, horribile dictu baloldalinak tartja.
Európa jövője leszármazottaink jövője is, és mint tudjuk, a világot mi is csak megőrzésre kaptuk - átmenetileg.
Ne kelljen szégyenkeznünk később, hogy rosszul sáfárkodtunk a ránk bízott pótolhatatlan értékekkel...

:O)))

NA JÓ - TOVÁBB, DE MERRE?

Itt állunk Jóurunk regnálásának negyedik ciklusának elején - ebből hármat sorbakapcsolt a történelem, bizonyítva azt, hogy a sors vak és ostoba, hiszen Nagyurunk első regnálása már előrevetítette annak baljós képét, hogy mi fog történni, ha egyszer újra hatalomra kerül.
Nem is kellett csalódnunk, lopott, mint a gép és a vége felé már a látszatra se nagyon ügyelt, elképzelhető, hogy milyen stílusban, ha már az Unió birka vezetői is megelégelték a dolgot.
Habár ebben nem vagyok túlzottan biztos, lehet, ha az Amerika által ihletett uniós intenciókkal nem szegül szembe, akkor a mai napig kapja a lopnivaló pénzt, némi ejnye-bejnye körítéssel.
Talán már meg is szoktuk a sarcot, de a világ bonyolult és kegyetlen, így aztán az ukrajnai helyzet bétett neki, mint a szentkuti búcsú.
Most éppen olyannak tűnik, mint a mackó, melynek feje beleszorult a mézeskaptárba, és belülről ezer kis gyilkos szurkálja a pofáját, kívülről meg a méhész rugdalja a fenekét dühös buzgalommal, ő meg tanácstalan, mint Hitler negyvenötben.
Nem is csoda, hogy elemet kellett benne cserélni és konzultálnia kellett Napóleonnal és Sztálinnal itt a szomszédban, puha, párnázott körülmények között, újradizájnolva.
De az is lehet, hogy merénylet áldozata: felrobbant a szájában a fogkefe...

Az Úr igazságos, így azért kapta a csapást, mert életében először valóságos probléma miatt ment szembe az Unióval.
Ezidáig csak a lopott holmit védte vadul, vagy új lopási lehetőségek kizsarolása ügyében emberkedett, esetleg a német-római császári trón megszerzése érdekében mutogatta izmait hazánk nemzetközi politikában kislégsúlyú, ám testi valójában vágósúlyban levő bajnoka.
Most viszont kiderült, hogy olvasta a Trónok harcát, és megjegyezte a Stark ház jelszavát: Közeleg a Tél.
Ez magában nem lenne baj, a baj az, hogy Putyin elzárja a gáz és olajcsapokat, ami egyébként valóban disznó dolog, de hát mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki, az Unió hatodik szankciós csomagja után annyira csodálkozni ezen - már szinte határos a hülyeséggel.
Mindenesetre hogy Nagyurunk végre pofára esett, ez ugyan szórakoztató, de semmiképpen nem megoldás a problémára, merthogy az ostor ismét és már megint rajtunk csattan.

Nem valószínű, hogy a hatvanpusztai Schweineschanze luxus-bunkere fűtés nélkül maradna, kerüljön bármennyibe is a gáz, legfeljebb majd kisegíti a tulajdonosokat Mészáros Lőrinc, végtére is ő a gázszerelő, nem igaz?


De Mari ángyi a faluvégi házában vidáman megfagyhat, és még az is meglehet, ha túléli a telet, a mosolya már nem lesz annyira őszinte, mikor szeretett Vezére tanácsát hallja arról, hogy a helyzet megoldása alacsonyabb fogyasztás, vagy magasabb kereset.
Abban sem tud majd könnyen állást foglalni, hogy melyik számára a kedvezőbb: éhen halni vagy megfagyni a lakásában, és meg tudja-e érteni az infláció fogalmát még azelőtt, hogy visszaadná halhatatlan lelkét a Teremtőnek.
Persze az is lehet egy szerencsétlenebb esetben, hogy a fagyhalál átmenetileg kiesik, tekintettel az atombomba robbanásakor felszabaduló energiára, a néhány tízmillió fokos hőmérsékletre, de nem sokáig lehet örülni elpárolgásunk közben a jó időnek, mert utána jöhet a tartós nukleáris tél, és aki véletlenül elfelejtett elpárologni, az megfagy.
Vagy éhenhal, tehát a jelenlegi helyzet akár egy nukleáris tél olvasópróbájának is felfogható - és az már bizony a hatvanpusztai Führer-bunker lakóit sem fogja kímélni - de sajnálom...

Mindenesetre egyelőre a politikusok sík hülyék, a német kancellár azzal dicsekedett, hogy az ukrán hadsereg sikereit a német fegyvereknek köszönheti.
Nyilatkozatával valószínűleg hozzájárult a német és az orosz nép baráti közeledéséhez, tekintettel a világháború húszmillió szovjet áldozatára.
Mint tudjuk, egy ember halála tragédia, húszmillió ember halála statisztika.
És mintha igazolódna a népi bölcsesség: kutyából nem lesz szalonna...


Hogy ebből a helyzetből hogy fog kikecmeregni Európa, az egyelőre rejtély, mindenesetre a politikusok nagy pofája ellenére még tíz év múlva is ennek a hatását fogjuk nyögni, ha nem egyezünk ki az oroszokkal.
Most nagy a győzelmi ujjongás, de azt azért tudni kell, hogy ezzel még nem zárult le semmi - az oroszok által elfoglalt görögországnyi területből visszafoglaltak az ukránok egy heves-megyényi területet, amit persze meg is kell majd tartani.
A propaganda persze nagy szavakat használ, de a harcokat nem az szokta nyerni akinek nagyobb a pofája, hanem akinek nagyobb az ereje.
Az oroszokat mások is lenézték már, súlyos árat fizettek érte.
Ha lenne itthon a vezetésben csepp felelősségtudat, már készülnének a téli melegedők, a fűtött közösségi szállások, a legkisebb falvakban is, mert ott nincsenek bevásárlóközpontok, plázák, ahova be tud húzódni végszükségben az, akinek nincs módja fűteni a lakását.
És bizony kellene tenni valamit az alapvető élelmiszerek árával is, de nem úgy, mint az olcsó tej esetében, amelyik létezik ugyan, csak nem kapható.
És talán rá kellene venni az embereket arra, hogy érezzenek egymás iránt némi felelősséget, mint úgy negyven évvel ezelőtt, amikor még tudtuk, mi az a társadalmi szolidaritás.
Ha Orbán bukik, azzal az ország csak nyer.
Hogy ki jön utána?
Ez még kérdés, attól tartok az inga még nem lendült ki jobbra a legszélső pontjáig, mint Pintér nőgyógyász legutóbbi rendelete is tanúsítja.
Pedig már úgy reménykedtem, hogy Káslerrel elment nyugdíjba az utolsó polihisztor politikus...
Bárki jön is Orbán után, mozgástere annyi lesz, mint nyúlnak a ketrecben.


De minden elmúlik egyszer, előre hát, tört fényű tekintettel a bizonytalan jövőbe! 


:O)))

VADÁSZAT A HATÁRON

Az Ártány határvadászokat avatott.
A rendezvény helyszíne eredetileg Szeged lett volna, arrafelé legalább van államhatár, de a Készenléti Rendőrség laktanyájától - leánykori nevén a Szamuely Laktanyától - a legközelebbi migránsveszélyes határszakasz úgy száznyolcvan  kilométerre van.
Hosszú odáig az út, a helikopter meg hangos, elnyomná az ujjongó tömeg hangját, akik kis zászlócskáikat lobogtatva lelkesen köszöntenék Nagyurunkat, a Haza Hazavivőjét, a Rezsiharc Hősét, a Tanarak és Ápolónők megmentőjét, a Nyugdíjasok Nagy Barátját, a Morzsolgatott Mogyoró Rend kitüntetettjét, Graz Hősét, Magyarország Tevepárducát.
Így került sor a gyorstalpalt határvadászok avatására a sokat megélt laktanyában, mely biztonságos., közel a TEK, és bizonyos szempontból tanulságos is lehet, hiszen az avatás helyszíne adott helyet 1956-ban az ÁVH erőinek, melyek aztán éppoly gyorsan széledtek szét, mint hajdan a Securitate, nem messze a Nagy Felesleges Kerítéstől.


Határvadászok.
Szoknyavadászok, szerencsevadászok, hozományvadászok, partizánvadászok - vadász vadász hátán, a felsoroltak közül egyik se túl hízelgő.
Persze ez ízlés kérdése is, meg talán a félreértelmezett és manapság  felettébb divatos nosztalgia jegyében nyúlnak vissza sokan a felszabadul az orosz megszállás előtti idők honvéd határvadászainak emlékéhez.
Ha már a Ludovika is haladó hagyomány, akkor talán ez is.
Hát nem is tudom, engem taszít ez a megnevezés, mint ahogy taszít a Horthy-rendszer számos közéletbe visszaemelt relikviája, hagyománya is, a laktanyák elnevezésében megejtő természetességgel használt vitézi címek, a Corvin-lánc, a koronás címer és társaik - a lassú de állandó araszolás a kormányzói cím és hatáskör vágyott célja felé.
Már várom a napot, mikor Nagyurunk nyáladzó csürhéje vastapssal fogadja az általa adományozható újnemesi cafrang megteremtését, legyen például a prédikátuma dalia, nők esetében esetleg dúskeblű.
Milyen jól mutatna a Közlönyben: "A Kormányzó kinevezte a Nemzeti Bank elnökévé dalia Rogán Antalt...", vagy a napi hírek között, hogy dúskeblű Varga Judit lenyomta dekázásban Ursula von der Leyent.
Az új rend jelvénye a történelmi Vitézi Rend jelvényével megegyező lenne, azzal az apró változtatással, hogy a Szentkorona ferde keresztjén egy szarka ül, hazudik és lop. 


Vadászni állatokra szoktak, nem pedig menekültekre.
Annak idején a határ őrizete volt divatban, ami természetesen szükséges, hiszen az államhatár sérthetetlensége is az állami szuverenitás része, de ezt csak meghatározott szabályrendszer keretei között végezhette az erre hivatott szervezet, a Határőrség.
Igen rossz szájízzel olvasok arról, hogy a határőrök mai utódai verik a migránsokat, elveszik vagyontárgyaikat, és megrémít a miniszterelnöki szónoklat arról, hogy a migránsok ma már támadják a határon szolgálatot teljesítő rendőröket, katonákat is.
Így szokták előkészíteni a társadalmat a korlátlan fegyverhasználatra, a vadászatra.
Vajon milyen lesz az első teríték?
Lázár fácánvadászatának képeit elnézegetve sok jóra nem lehet számítani.
A nagy handabandázás mellett minden nap bejelentenek az országba belépő tizenöt-húszezer ukrán menekültet, azok a jó migránsok, míg a szír vagy afgán menekültek más fajú migránsok, akiket - mint Orbántól megtudhattuk - elég egyszer beengedni az országba és annyi nekünk.
Mi is kevert fajúak leszünk, mint az angolok meg a franciák, németek.
Valamiért elfelejtjük, hogy a mi népünk is migráns volt, erről talán többet tudna mondani Szépszemű Szvatopluk morva fejedelem, de spongyát reá.
Meg arra is, hogy fajtatiszta népünk egyes törzsei a Gangesztől idevándorló gazdasági menekültek leszármazottai, azt is feledjük, hogy míg ki nem szúrták vezéreink szemét - és nem olyan alamizsnával, mint az Unió manapság, hanem szakszerűen, tőrrel - végigraboltuk Európát.
És lám, ma itt állunk az emberiség fejlődésének csúcsán, ha a Föld Isten kalapja, akkor mi vagyunk a bokréta rajta, kréta rajta...

Ez az egész kerítésesdi, meg határvadászosdi egy nagy marhaság.
Mikor olvasom a hírt a balesetről, mely szerint egy mikrobuszban ötven migráns halt meg Ceglédnél, akkor azonnal nyilvánvaló, hogy a határőrizet mai irányítóinak halvány fogalmuk sincs arról, hogy mit is kellene tenniük, ehelyett pohos polgárőrök átképzésével akarják felvenni a harcot migránsok vélelmezett millióival, akik majd bambán nézelődnek a kerítés tövében - jéééé, fordulhatunk vissza!
Vagy kisnyúl.
Ha a határőrizetet komolyan gondolnák, pénz kellene rá, sok pénz, amit nem lehetne gátlástalanul ellopni.
Persze nem jut, mert kell a szavazatvásárlásra a határon innen és főként túl, pedig ha a szomszéd országokban felépített templomokat meg sportlétesítményeket a határvonalra építettük volna, nincs az a migráns, aki át tudna mászni a tornyokon meg lelátókon...
Szerencsétlen gyorstalpalt határvadászok hamarosan rájönnek, hogy olyan fazékban akarnak levest főzni, amelyiknek nincs feneke, olyan tűzhelyen, melyben nem ég tűz, de nekik kevergetniük kell a semmit fakanállal, marcona pofákat vágva.
Siralmas.
Közben fogalmunk sincs, merre van a napi tizenezer ukrán belépő, elfelejtettük az ukrán maffiát, közben közbiztonságról értekezünk, miközben már senki nem tudja, mi az igazság, mi a propaganda.
Csak azt látjuk, hogy ez esetben is fejtől büdösödik a láb, amíg ezek (kis-e-vel...) hatalmon lesznek békés, nyugodt ország itt soha nem lesz, mert a hatalom érdeke a feszültség fenntartása, ha van háború a közelben, ha nincs.

Nem lesz ennek jó vége, attól tartok...

:O))) 

MOST LETT VÉGE A HUSZADIK SZÁZADNAK

Meghalt az angol királynő, tulajdonképpen vele halt meg a huszadik század.

Ő volt az, aki a folyamatosságot, a nyugodt, megfontolt politikát jelképezte, jóllehet az angol hagyományoknak megfelelően mégcsak nem is politizálhatott - de mégis, személye, személyisége maga volt Anglia.
Pedig már Anglia sem volt a régi, megtépázta a történelem.
Magát a monarchiát is megtépázták az uralkodói család méltatlan tagjai.
A gyarmatbirodalom a múlté lett, már a Nemzetközösség sem a régi, az öreg kontinenshez való viszonyt sem sikerült barátságossá tenni, katonailag a csatlós szerepébe kényszerült, az új világgazdasági folyamatok miatt szerepe, mint pénzügyi központ is veszélybe került, Brexit, Megxit, Boris Johnson, írek, skótok,  - csőd csőd hátán.
De ő ott állt a csődtömeg tetején, és képviselte az egységet töretlenül, évtizedeken keresztül.
Hogy az Egyesült Királyság még létezik, abban talán neki van a legnagyobb szerepe.
Uralkodott, de szolgált, minden körülmények között.
Hol vannak már azok a politikusok, akikkel életében dolga volt?
Hol van Churchill, Kennedy, Hruscsov, Brezsnyev, Nehru, Mao, Gorbacsov?
És most ő is bevonult a történelemkönyvekbe.

A királynő, aki hazáját szolgálta úgy a háborúban, mint a béke ritka évei alatt, és minden kétséget kizáróan jól szolgálta.
Halála nagyobb veszély a brit társadalomra, mint a Brexit, mert erősen kérdéses, hogy utódja képes lesz-e fenntartani azt a törékeny egységet, melyet ő magával a létével is fenn tudott tartani.
Baloldali gondolkodással nehezen lehet egy uralkodót tisztelni, szeretni - ő mégis kivétel, talán népének élete végéig tartó hűséges szolgálata okán.
Hűsége népéhez fűződött, a hagyományokhoz, ahhoz a mentalitáshoz, mely hajdan Angliát naggyá tette. 
Talán már kissé korszerűtlen volt, de manapság talán már a hűség fogalma is korszerűtlen kissé.
Miatta is hittünk a tradicionális angol fair play illúziójában, az angol ember higgadtságáról, szenvtelenségéről  vélt sztereotípiákban, Anglia már régen megkopott nagyságában.
Majd' harminc éve, hogy Göncz Árpád meghívására nálunk járt, Demszky Gábor kíséretében sétált Budapesten, szerették őt a magyarok.
Nehéz, ha nem lehetetlen dolga lesz utódainak.


Legyen neki könnyű a föld...

:O(((