Szegénynek lenni meglehetősen kellemetlen állapot.
Emellett cseppfolyós is, hiszen a szegénység relatív dolog, mindenki számára mást és mást jelent, merthogy a saját helyzetét mindenki máshoz viszonyítja – ezt már tán Marx is megfogalmazta, mikor azt mondta, hogy az ember viszonyaiban az, aki.
Mindenesetre ez a tény a szegénységről alkotott elképzeléseinket is jelentősen befolyásolja, merthogy ha valaki egy budai kispolgár, annak számára az a szegénység, ha nem telik neki márkás holmira, nincs a legutolsó szériából származó kártyafüggetlen okostelefonja, nem engedheti meg magának, hogy a Costesben vagy a Borkonyhában vacsorázzon, és az órája nem Rolex.
Természetesen tudja, hogy ezek nélkül meg lehet élni, ezért aztán, amikor a szegénységről hall, igen könnyen kioktatja a környezetét, egyrészt a telhetetlenségről, másrészt a munka társadalomban betöltött szerepéről.
Viszont, miután fogalma sincs az igazi szegénységről, állandó tévedésben van, ostoba álláspontjából nemigen lehet kimozdítani, pedig ha magas erkölcsiségéről lelökné végre valaki a valóság talajára, hát összevissza törné a pofáját és hetekig lepedőben forgatnák.
Emellett cseppfolyós is, hiszen a szegénység relatív dolog, mindenki számára mást és mást jelent, merthogy a saját helyzetét mindenki máshoz viszonyítja – ezt már tán Marx is megfogalmazta, mikor azt mondta, hogy az ember viszonyaiban az, aki.
Mindenesetre ez a tény a szegénységről alkotott elképzeléseinket is jelentősen befolyásolja, merthogy ha valaki egy budai kispolgár, annak számára az a szegénység, ha nem telik neki márkás holmira, nincs a legutolsó szériából származó kártyafüggetlen okostelefonja, nem engedheti meg magának, hogy a Costesben vagy a Borkonyhában vacsorázzon, és az órája nem Rolex.
Természetesen tudja, hogy ezek nélkül meg lehet élni, ezért aztán, amikor a szegénységről hall, igen könnyen kioktatja a környezetét, egyrészt a telhetetlenségről, másrészt a munka társadalomban betöltött szerepéről.
Viszont, miután fogalma sincs az igazi szegénységről, állandó tévedésben van, ostoba álláspontjából nemigen lehet kimozdítani, pedig ha magas erkölcsiségéről lelökné végre valaki a valóság talajára, hát összevissza törné a pofáját és hetekig lepedőben forgatnák.
Mikor gyerekek voltunk, proli környéken laktunk – nem panelproli, mert hol
volt még akkor a panel – ahol meg lehetett tapasztalni a valóságos
szegénységet, melyben a zsíroskenyér, tetején a törött pirospaprikával már a
tehetősség szimbólumának számított, mert a barátok egy részének vízbe mártott
cukroskenyér, vagy sóval-paprikával megszórt üres kenyér jutott - vagy még az
sem.
De legalább kenyér többnyire azért jutott.
És a mi környékünk még a jobbak közé számított, mert az Aszódi úti kisházak, vagy a Mária Valéria telep között, azok lakóihoz képest szinte luxusban éltünk, pedig akik ott laktak, azok is dolgoztak valahol - ez már a felszabadulás utáni időszakban történt, amikor a munka becsület és dicsőség dolga volt.
De legalább kenyér többnyire azért jutott.
És a mi környékünk még a jobbak közé számított, mert az Aszódi úti kisházak, vagy a Mária Valéria telep között, azok lakóihoz képest szinte luxusban éltünk, pedig akik ott laktak, azok is dolgoztak valahol - ez már a felszabadulás utáni időszakban történt, amikor a munka becsület és dicsőség dolga volt.
Aztán jöttek azok az évek, amikor a Valériát lebontották, a helyén felépült
a József Attila lakótelep, az osztálytársaim szakmát tanulhattak, gimnáziumba
járhattak, és mindahányan minden évben egy picikével jobban éltünk.
Színházba, moziba jártunk, könyveket vettünk, folyóiratokat olvastunk, zenét hallgattunk, volt ruhánk, cipőnk – több is -, és ehettünk, szinte korlátlanul.
A nép az ezeréves éhezést vadul próbálta bepótolni, evett, evett - eleinte ritkábban, később minden nap húst – még libacombot is – telhetetlenül.
Talán a nagy zabálhatnék tette azt is, hogy amikor jött a rendszerváltás a „Legyen mindenkiből miniszterelnök ebben a kolbásszal kerített Paradicsomban!” jelszavával, akkor a cselédek, zsellérek, suszterek és segédmunkások fiai és unokái illúzióikon fellelkesülve hagyták kirabolni az országot – és önmagukat is – hiszen megérkezett a Kánaán.
Horthy rendszere sem demokratikus, sem gazdag, ellenben az első, a fajelméletet ideológiájába beemelő európai állam volt, rengeteg szegénnyel, kevés gazdaggal, nyílt szavazással és egy ideig botbüntetéssel.
Nem kellett sok idő, mire visszaérkeztünk oda, ahonnan elindultunk.
Színházba, moziba jártunk, könyveket vettünk, folyóiratokat olvastunk, zenét hallgattunk, volt ruhánk, cipőnk – több is -, és ehettünk, szinte korlátlanul.
A nép az ezeréves éhezést vadul próbálta bepótolni, evett, evett - eleinte ritkábban, később minden nap húst – még libacombot is – telhetetlenül.
Talán a nagy zabálhatnék tette azt is, hogy amikor jött a rendszerváltás a „Legyen mindenkiből miniszterelnök ebben a kolbásszal kerített Paradicsomban!” jelszavával, akkor a cselédek, zsellérek, suszterek és segédmunkások fiai és unokái illúzióikon fellelkesülve hagyták kirabolni az országot – és önmagukat is – hiszen megérkezett a Kánaán.
Horthy rendszere sem demokratikus, sem gazdag, ellenben az első, a fajelméletet ideológiájába beemelő európai állam volt, rengeteg szegénnyel, kevés gazdaggal, nyílt szavazással és egy ideig botbüntetéssel.
Nem kellett sok idő, mire visszaérkeztünk oda, ahonnan elindultunk.
Szokták emlegetni, hogy a rászoruló gyermekek ellátást kapnak az iskolai
étkeztetésben, de azt nem, hogy a rászoruló három év alattiak kilencven
százaléka semmiféle ellátást sem kap, az anyja sem, ha szegény, és azt sem,
hogy a többi rászoruló gyerek negyede is kimarad a mai Magyar Paradicsom
szegénykonyhájának áldásaiból.
Akinek van gyereke, az tudja, hogy a kisgyereknek, ha hazaér az iskolából, nem áll le a gyomorműködése és - felettébb fegyelmezetlenül - estére már megint éhes, márpedig, ha otthon üres a spájz, fűtetlen a lakás, esetleg még villany sincs, akkor bizony hiába a társadalom magasszintű gondoskodása, melyet némelyek feltételeznek, a didergő gyerek egy istennek sem képes magát Krőzusnak érezni.
„Aki akar, dolgoz” - mondják sokan, - olyanok, akiknek van valamiféle rendszeres jövedelmük, pedig ennél nagyobb hazugság a világon nincs.
Ha nincs munkahely, lehetsz te maga a megtestesült erkölcs, akkor sem fogsz tudni kenyeret keresni.
Amúgy pedig, bárki bármit mond, létezik a nyomornak olyan foka, melyen megszűnik az erkölcs.
A tisztes szegénység szép maszlag, a szegénység nem tisztes, hanem gyilkos.
Gyilkolja az embert, az emberi tartást, a jellemet – mindent.
Katona József idejében sem volt más a probléma, mint ma.
Ha valaki ellop egy libát, hát teljes haragjával lesújt rá a maffia-állam
törvénye, de ha a tőled lopott pénzből körvadászatot rendez és halomra
gyilkolja a fácánokat, a kutya nem ugat utána.Akinek van gyereke, az tudja, hogy a kisgyereknek, ha hazaér az iskolából, nem áll le a gyomorműködése és - felettébb fegyelmezetlenül - estére már megint éhes, márpedig, ha otthon üres a spájz, fűtetlen a lakás, esetleg még villany sincs, akkor bizony hiába a társadalom magasszintű gondoskodása, melyet némelyek feltételeznek, a didergő gyerek egy istennek sem képes magát Krőzusnak érezni.
„Aki akar, dolgoz” - mondják sokan, - olyanok, akiknek van valamiféle rendszeres jövedelmük, pedig ennél nagyobb hazugság a világon nincs.
Ha nincs munkahely, lehetsz te maga a megtestesült erkölcs, akkor sem fogsz tudni kenyeret keresni.
Amúgy pedig, bárki bármit mond, létezik a nyomornak olyan foka, melyen megszűnik az erkölcs.
A tisztes szegénység szép maszlag, a szegénység nem tisztes, hanem gyilkos.
Gyilkolja az embert, az emberi tartást, a jellemet – mindent.
Katona József idejében sem volt más a probléma, mint ma.
„Aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített” – írta Katona József, Tiborc szájába adva a nép panaszát, ma már egy Katona József sincs, nem trendi a szegénységgel foglalkozni.
Szegénynek lenni szégyen, titkolja is Julcsa néni, mielőtt csonttá fagyva
átköltözik oda, ahol soha nem kell többé fázni, neki már a Pokol is megváltás lenne.
A társadalom pedig elfordul tőle, becsapva önmagát úgy csinál, mintha még mindig minden gyár bejáratánál munkahelyek sorát hirdetnék, lenne munkásszálló, szakszervezeti segély, jutalom.
Pedig egyik sincs, sőt, a nyolc órás munkaidőért és a nyugdíjért kell harcolni – a sors fintora, hogy elsőként azoknak, akik ezt a mocskot, amit Orbán maffia-államának nevezhetünk, a vállukon tartják.
Most ismét nekiveselkedett Orbán, örök nyomorba taszítani a legszegényebbeket, ellehetetleníteni bármiféle társadalmi mobilitást.
Nincs út felfelé, a művelődés lehetőségét is megvonják a szegénytől, a nyomorgó gyermekét, unokáját is nyomorra ítéli ez a rendszer.
A társadalom pedig elfordul tőle, becsapva önmagát úgy csinál, mintha még mindig minden gyár bejáratánál munkahelyek sorát hirdetnék, lenne munkásszálló, szakszervezeti segély, jutalom.
Pedig egyik sincs, sőt, a nyolc órás munkaidőért és a nyugdíjért kell harcolni – a sors fintora, hogy elsőként azoknak, akik ezt a mocskot, amit Orbán maffia-államának nevezhetünk, a vállukon tartják.
Most ismét nekiveselkedett Orbán, örök nyomorba taszítani a legszegényebbeket, ellehetetleníteni bármiféle társadalmi mobilitást.
Nincs út felfelé, a művelődés lehetőségét is megvonják a szegénytől, a nyomorgó gyermekét, unokáját is nyomorra ítéli ez a rendszer.
Ugyan Vörös Csepel már régen nincs, szervezett nagyipari munkásság is csak nyomokban létezik, de a dal – úgy látszik – örökérvényű marad:
Hogy ez így nem fog örökké így tartani, az biztos, az, hogy addig mi lesz,
az bizonytalan, az, hogy vér nélkül megússzuk - valószínűtlen.
A szegénység senkinek sem jó – még a gazdagnak sem.
El fog jönni majd az az idő – nem is sokára – mikor, mint a harmadik világ országaiban, a gazdagok ötméteres kerítésekkel körülvett, biztonsági őrökkel őrzött luxusgettókban érezhetik csak magukat biztonságban, de nincs az a kerítés, amelyik megvédhetne bárkit is a felháborodott tömegtől.
Lehet bátran félni, mert te sem vagy biztonságban, hiszen te is a kiváltságosok kasztjának tagja vagy.
Fedél van a fejed felett, nem éhezel, van pénzed fűteni, világítani, internet-előfizetést venni, - egy nyomorgóhoz képest te maga vagy a szerencse gyermeke.
Éhséglázadásoknál pedig nem szokták mérlegelni, hogy demokratától vagy a rendszer kiszolgálójától rabolnak, kit erőszakolnak meg, kit húznak fel a fára.
Egy társadalom minősége két dolgon múlik: hogyan termeli meg, és hogyan osztja el a javakat.
Nálunk a termelés szervezése sem megy, a javak elosztása pedig szó szerint kriminális, és a helyzet évről-évre romlik.
Nem lesz ennek jó vége, attól tartok…
:O)))
A szegénység senkinek sem jó – még a gazdagnak sem.
El fog jönni majd az az idő – nem is sokára – mikor, mint a harmadik világ országaiban, a gazdagok ötméteres kerítésekkel körülvett, biztonsági őrökkel őrzött luxusgettókban érezhetik csak magukat biztonságban, de nincs az a kerítés, amelyik megvédhetne bárkit is a felháborodott tömegtől.
Lehet bátran félni, mert te sem vagy biztonságban, hiszen te is a kiváltságosok kasztjának tagja vagy.
Fedél van a fejed felett, nem éhezel, van pénzed fűteni, világítani, internet-előfizetést venni, - egy nyomorgóhoz képest te maga vagy a szerencse gyermeke.
Éhséglázadásoknál pedig nem szokták mérlegelni, hogy demokratától vagy a rendszer kiszolgálójától rabolnak, kit erőszakolnak meg, kit húznak fel a fára.
Egy társadalom minősége két dolgon múlik: hogyan termeli meg, és hogyan osztja el a javakat.
Nálunk a termelés szervezése sem megy, a javak elosztása pedig szó szerint kriminális, és a helyzet évről-évre romlik.
Nem lesz ennek jó vége, attól tartok…
:O)))