2020. február 29., szombat

KORONAVÍRUS

Rettenetesen nehéz dolog  helyesen reagálni egy tömeghisztériára, nem könnyű megtalálni az arany középutat a rettegés és a kötelező óvatosság között.
Nyakunkon a vírus, ezúttal a koronavírus, ami nem egy új találmány, vagy negyven típusa ismert, több fajtájával együtt élünk - emberek és az állatvilág egyaránt.
Az együttélés során ezekkel szemben kialakult bizonyos immunitás - megfertőződünk ugyan, de a szervezet képes felvenni a harcot a betegséggel, és le is győzi azt.
Sajnos a vírusok időnként megváltoztatják tulajdonságaikat, megjelenési formájukat, és évek, évtizedek, esetleg évszázadok  telhetnek el, amikorra  természetes úton kialakul ezek ellen is az immunitás.
Hogy aztán egy ilyen vírus mit művel a szervezetben, azt rengeteg körülménytől függ, elsősorban mégis az egyén általános állapotától.
Egy legyengült szervezet természetesen kisebb eséllyel veszi fel a harcot a külső támadással szemben, mint amelyik jó általános állapotban van. Ezért aztán természetesen már megint a gazdagok járnak jól, akik a hétköznapok során megkapják a létfenntartásukhoz szükséges minőségi ételt, italt, ruhát, megfelelően temperált életteret.
A leromlott szervezet könnyebben fertőződik, ezért is tarolnak egyes járványok a nyomortelepeken és a világ fejletlenebb területein.

Ezért hullanak a nyuggerek, ezért vannak fokozott veszélyben a szegények, a hajléktalanok, az egyéb betegségekben szenvedők...


Magyarországon persze ez sem így van, itt a fő veszély nem a koronavírus, hanem a migránsok, akik mind-mind a mi mi kétezer kétszáz kilométeres határunkon felállított százhetvenöt kilométer hosszú drótkerítésünkön át akarnak átmászni ebbe a földi paradicsomba, ahol élünk.
Szeretett kormányfőnk felhúzta a sorscsapások (árvíz, önkormányzati választás, stb...) ellen rendszeresített felemás gumicsizmáját, majd nyilatkozatot tett, mely szerint a kormány felkészült a vírus támadására, erősen megnövelve ezzel a pánikot.
A felkészülés abból áll, hogy  a kormány zárolta az arcvédő maszkokat és a kézfertőtlenítő készleteket, megteremtve ezzel a lehetőségét annak, hogy adott esetben némi maszk-osztogatással  a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleghessen.
A készletezés negatív hatásai ellen pedig a közismert gangeszi székely furfang került bevetésre, mely szerint a maszk egyirányú  utca, megvéd mindenkit tőled, mígellenben a téged az Orbán-Kásler duó véd meg.
Személyes  védelmedet csak az szolgálja, hogy maszkod a füleid megerősíti, ezért aztán később akár infúziós palackot is akaszthatsz rá.
Nincs az az emberi nyomorúság, melyből ezek hasznot ne tudnának húzni, ezért - vélhetőleg - most a börtönök népe a Lokál feszabdalásával kiváltott egészségügyi papírból és befőttes-gumiból készít hi-tech maszkokat, melyeket majd egy "közeli" megrendelő fog értékesíteni a gyógyszer-nagykereskedőknek - kis pénz is pénz, ugye...
Emellett a háziorvosokat kötelezték arra, hogy nyúljanak a zsebükbe és lássák el minden betegüket - ezer-kétezer embert maszkkal, az öregebbeknek nylonzacskót is húzhatnak a fejére, gyorsítva ezzel mindenféle természetes folyamatokat...



Közben értelmes népünk vad felvásárlásba kezdett, minden multit kifosztottak.
Később majd büszkén dicsekedhetünk, hogy az első negyedéves kiskereskedelmi forgalom milyen remek fejlődést mutat, Mészáros Lőrinc vegyipari kombinátja pedig megkezdte a lisztkukacok ártalmatlanítására szolgáló vegyület gyártását.
Ez a folyamat sem futott még ki végpontjára, emlékszem, 1956-ban az üzletek kifosztását a pályaudvarok kifosztása követte, igaz, előtte Rákosit exportáltuk a Szovjetunióba, melynek ma van némi akadálya.
Nem válogatunk, Sztálin mai legjobb magyar tanítványának Azerbajdzsán is megfelelne, baltát majd exportálunk később, egyúttal  megüzenjük, hogy Orbán leánykori neve Vilen Orbaneszján.
Hát most akkor felkészülten várhatjuk a vírust.
Addig, ameddig amíg ide nem ér, lakosságunk erre érett részének megtaníthatjuk a kézmosás előnyeit, aztán reménykedhetünk, hogy ez a járvány is legurul, mint a madár-influenza, a H1N1 vagy a SARS járvány, mely nevét nem a tünetről kapta...

Mindenesetre reménykedhetünk, mert a korona-vírus szeretett vezérünket már évtizedekkel ezelőtt megfertőzte, a koronát ott tartotta maga mellett egy vitrinben, esténként felpróbálgatta, és már csak idő kérdése mikor költözteti be - átmenetileg, míg a Királyi Palota el nem készül - a Karmelita Színházba...


Szóval, ha szerencsénk lesz, akkor vad kézmosások árán megúszhatjuk a dolgot, ha meg nem, akkor nyugodtan átadhatjuk lelkünket a Teremtőnek, mi már megtettük a magunkét a rizskukac és a zsizsik életfeltételeinek biztosításával teret adtunk egy újrainduló evolúciónak.
Nyugodhatunk majd békében, hacsak Vezérünk nem vezényel, hogy Fel! Támadunk!



:O)))

2020. február 26., szerda

HOVA LETTETEK MINTAMÓKUSOK?

A létező szocializmus vérzivataros esztendei alatt az állam nem a multikat támogatta, mégcsak nem is a hazai tőkéseket, ami a mai állapotokat ismerve rettenetes méltánytalanság volt, hiszen akkor nem lehetett a magyar betanított munkás büszke arra, hogy az Audi gyárában keccsöl, mint minden betanított munkások legjobbika, nem mellesleg tán legolcsóbbika is.
Be kellett érnie az Ikarus, a Rába vagy a Csepel Autóban végzett munkával, mely ugyan szakmunka volt, de hát mégis, ugye, a négy karika az négy karika, vitéz nagybányaiék cselédlánya is könnyezett, mikor visszaemlékezett a főméltóságú asszonyra...



Abban az időben az állam - eléggé el nem ítélhető módon - a multik és a rendszer vezetőinek vadászkastélya helyett a gyermekeket támogatta, dotálták a gyermekruhát, az iskolaszereket, volt jegyes tej a gyerekeknek, olcsó volt az élelmiszer, a könyv, a színház, a mozi, és a szegény ember - horribile dictu a cigányember - gyermeke is kiemelkedhetett a nyomorból, és ehhez nem kellett ellopnia a fél országot, hogy maradjon valamicske a tettestársaknak is.
Azokban az években remek dolog volt gyermeknek lenni, a Balaton körül gyermek és úttörőtáborok épültek, szakszervezeti és vállalati üdülők sora segítette a családokat.
Minden említésreméltó vállalat, termelőszövetkezet ha nem épített, hát bérelt dolgozóinak üdülőt, az iskolások nyaranta táborozni mentek, ahol sok érdekes és hasznos dolgot tanulhattak, játszhattak, közösségben élhették életüket akkor, amikor ezt az élményt megélni pótolhatatlanul fontos, és ma is fontos lenne.
A két világháború között a cserkészmozgalom töltött be hasonló szerepet, azok a mai idős emberek, akik részt vehettek benne, a mai napig szép emlékeket őriznek a csapatról, a mozgalomról melyhez tartoztak.
A szervezet csak a második világháború előtt politizálódott át, addig zsidó cserkészcsapatok is léteztek.
Sajnos ez a változás árnyékot vetett a cserkészetre, emellett a sztálinizmus eleve lehetetlenné tette a háború utáni folytatást - a szovjet pionír-mozgalom mintájára hozták létre az úttörő-mozgalmat Magyarországon is.


A két szervezet sok tekintetben hasonlított egymásra, mindkettő előtérbe helyezte a hazafias nevelést, erkölcsi követelményeket állított tagjai elé, emellett a természet szeretete, a nyakkendő és a katonai alakulatokat idéző szervezeti felépítés, a kirándulások, táborok, harci játékok remekül kielégítették a gyerekek romantika iránti vágyát.
Emellett megtanították őket csoportként dolgozni, együttműködni másokkal és ez a mai világ munkahelyein fontosabb, mint valaha, mégha a NAT ezt másként is gondolja.
Mindkét szervezet fegyelemre, egymás tiszteletére tanított, a közösségért való áldozatvállalás és egymás segítése alapvető követelmény volt.
A cserkészetnek a II. Világháború vetett véget, az úttörőmozgalomnak az idősebb generációk saját kis világháborúja, a rendszerváltás tette be a kaput, melynek halálos áldozatait nem számolta senki, anyagi pusztítása meghaladta a világháborús károk mértékét, erkölcsi pusztítása pedig felmérhetetlen.

Persze voltak szép tervek, de ebből leginkább az Úttörőszövetség vagyonának szétrablása valósult meg, a lelkes pedagógusok visszahúzódtak a csigaházukba, senki sem akarta kitenni magát mindenféle ostoba bunkók támadásainak.
Az biztos, ha a XXI. század ideálishoz közelítő emberét szeretnénk felnevelni, ahhoz az út az ifjúsági szervezeteken keresztül vezet.
Ha nem neveljük a gyerekeket toleranciára, együttműködésre, akkor sajnos maradnak a mai szörnyű társadalmi állapotok.


Ami engem nagyon zavar, az a mai magyar baloldal közönye a fiatalok nevelése terén.
Mondjuk meglepni nemigen lep meg ez, hiszen saját magukat megszervezni is csak korlátozottan képesek, ifjúsági szervezeteik pedig gyakorlatilag nincsenek.
Pedig ügyek, melyek egy fiatal számára is vonzók lehetnének, tucatjával vannak, de nálunk nem divat szervezeti keretek között dolgozni egy cél érdekében.
Ma inkább az ügyek primadonnáié a pálya, akik remek performance-okat tudnak abszolválni, csak éppen erő van kevés mögöttük.
Hiányzik egy demokratikus ifjúsági szervezet, mely képes lenne tagságát és szimpatizánsait jó ügyek érdekében mozgósítani, de azt illúzió várni, hogy majd a fiatalok alulról megszerveződnek - segíteni illene egy ilyen folyamatot.
Lehetne ezen gondolkodni, még mielőtt az ellenoldal létrehozza az Orbán-Jugendet...



:O)))

2020. február 20., csütörtök

TÖKÖLŐDÜNK, GATYÁZUNK

Nos, persze nem kellene állandóan a mi oldalunk dolgaival foglalkozni, első a pozitív gondolkodás, ugye, de hát ekézni Orbánt és maffiózóit azon túl, hogy remek elfoglaltság, semmit nem hoz a konyhára, nekik mindegy, mint a szélső háznak...
Emellett már a szégyenlősség is lekopott róluk, úgy lopják el a fél országot, hogy közben még ki is röhögnek, és nem titokban, egymás között, hanem nyíltan, bele a képedbe, merthogy ezt is megengedhetik maguknak, ugye...
Szóval, bár néha - konkrét ügyek kapcsán - el kell a nagyérdeműnek mesélni a tutit, meg aztán hadd tudják ők is, hogy a disznóságaik nem merülnek feledésbe, mégis inkább a magunk dolgaival kell foglalkoznunk, ugyanis attól, hogy ők egy tolvaj cowboyok által terelgetett ökörcsorda - tisztelet a kivételeknek - attól mi még nem leszünk jobbak, de még szebbek sem, ha nem dolgozunk meg érte.


Százharminc nap telt el az önkormányzati választások óta, melyen voltak sikereink, ez kétségtelen.
Mégis, ha belegondolunk, a komplett Tanácsköztársaság összesen százharminchárom nap volt, és ebbe belefért még egy kisebbfajta, de eredményes honvédő háború is, ritkaságképpen a magyar történelemben.
Ebből a százharminchárom napból él az egész jobboldal mind a mai napig, ránk meg még igazán haragudni sem lehet százharminc nap után...
A Tanácsköztársaság vezetőinek nemigen volt lehetőségük felkészülni majdani feladataikra, Orbán ellenfelei viszont megteremtették a tíz év felkészülési időt maguknak.
Nem szégyen az ellenféltől tanulni, viszont kétségtelen, hogy mire ők hatalomra kerültek, addigra pontosan kidolgozott terveik voltak, emberre lebontott feladatmeghatározásaik, embereik, akik vállalták a feladatot, terveik a tömegpropagandára, céljaik, sőt, alternatív céljaik, szóval felkészültek voltak.
Ők felismerték a szervezettség jelentőségét, mi meg a mai napig sopánkodunk a Kubatov-listákon, ahelyett, hogy nekünk is rendelkezésünkre állnának ismeretek arról, hogy ki is lakik a mi utcánkban, mi a gondja, mivel lehet megszólítani.
Mert meg lehet sok mindenkit kérdezni arról, mivel elégedetlen, és azt kínálni neki, amire vevő.
Ezek még a disznó seggébe is nemzeti zászlót szúrnak, mi meg képtelenek vagyunk hatékonyan ráébreszteni Mari nénit, hogy szép, szép az a zászló, de ő legfeljebb a hurkapálcikát fogja rágcsálni, ha az infláció ilyen ütemben rongálja a nyugdíját.


Az idő meg rohan, és mi semmi épkézláb dologgal még nem jöttünk elő.
Itt van a média ügye, állítólag foglalkozunk vele. ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy sopánkodunk, hogy a Lokál névre hallgató kilósújság még mindig a placcon van, holott azon illene csodálkoznunk, hogy a budapesti újság még nincs ott, hogy a többi nagyvárosról ne is beszéljek.
A kisvárosokban legfeljebb leváltják a főszerkesztőt, aztán az újság marad, amilyen volt, merthogy így a legegyszerűbb teljesíteni a megújulás szép követelményét.
A helyi televíziók közül egy fővárosi csatornának igen nagy jelentősége, országos hatása lenne, a kábelszolgáltatók számára törvényi kötelezettség egy csatornát fenntartani a település számára,  - hát élni kellene vele.
De nem öt év múlva, ezt most,. azonnal kellene indítani, mert egy ökölvívó-mérkőzésen sem lehet abból megélni, hogy majd a tizedik menetben egy szép ütés-kombinációval lezárjuk a mérkőzést, az ellenfelet akkor kell megverni, mikor megroggyant és még benne van az ütés.
Természetesen nem lehet mindent varázsütésre megteremteni, de vannak dolgok, melyekhez nem kell elérhetetlenül nagy tőke.
Például megerőltethetnék kicsit magukat azok is, akik a baloldali kormányok farvizén lettek milliomosok, és nem kellene egy újságnak mindenképpen ingyenesnek lenni, lehetne annak ára is, úgyis az a közvélekedés, hogy aminek nincs ára, annak értéke sincs.
A szervezetépítés sem jár gigászi költségekkel, van remek aktivista-hálózat, egy hegyet is elhordanak a hátukon, ha értelmes célt mutatunk nekik - és mi lehet értelmesebb ennek a maffiának, ezeknek a szellemi kútmérgezőknek az eltakarításánál?



Rohan az idő.
2022 igen közel van, szűk két év áll rendelkezésre, hát nem érünk rá tökölődni.
Nem lenne baj, ha a mai ellenzék tagjainak sikerülne formálisan is létrehozni egy állandó egyeztetési fórumot, rendszeres ülésekkel, hadd lássa Jani bácsi, hogy képesek vagyunk az együttműködésre, a közös munkára, és a résztvevő szervezetek koalícióképesek.
Egy sor dologban ki kell alakítani a közös álláspontot, mellőzve a szélsőségeket.
Nem kell kapkodni, de gatyázni sem lehet.
A következetes munka meghozná a várt eredményt.



:O)))

2020. február 15., szombat

STATISZTIKAILAG RENDBEN VAGYUNK...

Igazán néphülyíteni csak statisztikával lehet.
Komoly médiumok - közzéteszik a hatalomnak kedves, vagy a hatalom által kedvtelve szemlélt számokat, melyek egy részét talán maga a Karmelita Színház főrendezője is elhiszi, és a vasárnapi rántotthús után elégedetten böfögve dől hátra.
Büszke is, mint Jóska, aki kiviszi Julcsát a kert végébe, és rámutat a kissé bűzös kupacra: Látod Juliskám? Ezt itt mind én sz@rtam...
Brillíroznak a makroadatokkal, GDP arányos fejlődéssel meg stabil növekedéssel büszkélkednek, miközben a nép a saját életében nem sokat törődik ezzel, merthogy az ő adatai mikróadatok, és az ő életét az határozza meg, hogy mennyibe kerül egy leveszöldség, meg mit tud megvásárolni a havi fizetéséből, erről pedig kussol a kormányzat.

Legfeljebb azt emlegeti, hogy milyen remek dolog, hogy felszámoltuk a devizahiteleket, mert így a forint romlása kevesebb embert érint, mellesleg az infláció jó a költségvetésnek is.
Jó hát, mert az államadósság egy részét elviszi, igaz, nem ingyen.



Azt ugyanis elfelejtik közkinccsé tenni, hogy az inflációt mi, magyar állampolgárok fizetjük meg, a csecsszopótól az aggastyánig valamennyien.
Az átlagembert pedig nem vigasztalja, hogy az állam állítólag jól járt és rendben van (nincs rendben...), őt a napi megélhetés érdekli.
Amikor megtudja, hogy neki, az átlagmagyarnak négy millió forint megtakarítása van és ebből másfél millió otthon, a párnacihában, akkor összekaparja az arcát és hangosan sikítozva szidja a statisztikát előállítók durva anyját, pedig nincs igaza.
A statisztika rendben van, csak éppen nem arra használják, amire való.
Emellett magyarunk még vagyonos is, hiszen többnyire lakik valahol, és ha ez a valahol nem Csenyétén van, hanem például Budapesten, akkor milliomosként dögölhet éhen, hiszen lakása értéke az utóbbi években megtöbbszöröződött.
Nagy kár, hogy benne lakik, ezért aztán inkább használati értéke van, mint vagyoni.
A pénz, a vagyon a társadalomban egyre inkább úgy oszlik el, hogy a társadalom felső ötven százaléka birtokolja a vagyon kilencven százalékát, ami ugyan megfelel a világtendenciának, de megmutatja egyúttal a tőkés társadalmi rendszer igazságtalanságát is.
A kapitalizmus ma sokkal durvább, mint akkor, mikor még a szocializmus létezett, mint elvileg választható alternatíva.
Ma a társadalmi olló folyamatosan nyílik, és nem csak az a baj, hogy a nyugdíjasok a rendszer működéséből törvényszerűen adódóan elszegényednek, hanem az is, hogy a vagyoni állapotok a társadalomban elfoglalt helyet is meghatározzák.
A szegény gyereke is szegény marad, és a szegénység konzerválja a hátrányos helyzetet. A pénzhiány elzárja az oktatástól, a minőségi egészségügytől, a normális élettől. 



A mai magyar társadalom nem az emberekről szól, hanem a magyar maffia harácsolásáról, a vazallusok apró lopkodásaitól a Vezér pofátlan rablásaiig.
Ezt ma már nem lehet elintézni azzal, hogy majd megnyerjük a választást és visszapereljük a vagyont.
Tíz éve ennek talán lett volna esélye, de ma már ennek befellegzett, hiszen formálisan minden tevékenységük törvényekkel fedezett, a hatályos jog szerint törvényes.
Csak éppen a hatályos jog - jobb kifejezés híján - nem törvényes, ez a hiénák joga, ahol az erősebb jogán vesznek el mindent, csalással, egyéni képviselői indítványokra öt perc alatt hozott törvényekkel, és azt hiszik, hogy ezzel valóban törvényesítették a törvénytelent.
Hát nem, mert a törvények nem szolgálhatják egyes egyének meggazdagodását, az egyszemélyi hatalom megteremtését, a társadalom többségének megrövidítését, a bűnelkövetés legitimálását.
Ha ki lehetett mondani azt, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya  érvénytelen, akkor minden további nélkül ki lehet mondani az Alaptörvénynek nevezett dolgozat érvénytelenségét is, ennek minden következményével együtt.
A vagyonkoncentráció arra is jó. hogy leegyszerűsítse a vagyonelkobzást azoktól, akik az orbáni diktatúra haszonélvezői.
Aki pedig külföldre menekítette a vagyont, azt bűnözőként kell majd kezelni.



Élhető társadalomra van szükség, ahol mindenkinek megvan a napi betevője, a gyermekek minőségi oktatást kapnak és mindenki hozzájuthat a számára szükséges egészségügyi ellátáshoz.
Ha egy kurzus nem erre törekszik, akkor az hazaáruló.

Persze ehhez a közgondolkodásnak is nagyot kell változnia.


Reménykedjünk ebben...



:O)))

2020. február 9., vasárnap

CSAPAJEV NYOMÁBAN

Az orosz polgárháborúban a vörösök csatára készültek Kolcsak admirális csapatai ellen.
A főhadiszállásról a maga - lovassági parancsnokhoz illő - kissé kacsázó járásával - kijött a főparancsnok, a legendás Vaszilij Ivanovics Csapajev, mögötte szaporázta lépteit segédtisztje. aki egy irdatlan bőröndöt cipelt.
Mi van a bőröndben parancsnok elvtárs? -  kérdezte két lihegés között segédtisztje, a kozák felmenőkkel bíró Szergej Sztyepanovics Lovontosz.
Hát a stratégia Szergej Sztyepanovics, a stratégia - mondta a polgárháború legendás hőse.
Segédtisztje értetlenkedve nézett rá, mire is a nagy hadvezér megvillantotta a katonaember emberi oldalát.
Tedd le  a földre a bőröndöt és nyisd ki! - utasította a butapofájú muzsikot, aki farokfelcsapva rohant teljesíteni a parancsot. A kinyitott bőrönd tele volt krumplival.
A segédtiszt továbbra is értetlenül bámult, mire Vaszilíj Ivanovics, kinek emléke legyen áldott, kivett két krumplit a bőröndből, örökkön győztes kardja hüvelyével elsimította a terepet és letette egymással szembe a két krumplit.
Namármost ez - mutatott a nagyobbik krumplira - ez vagyunk mi, a másik meg Kolcsak - érted már te tucskó? 

Csak tudnám miért ez a veretes történet jutott eszembe, mikor olvastam, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentette: elkészült az új nemzeti biztonsági stratégia, ezzel párhuzamosan már készül az új katonai stratégia is.
Sietni is kell, hiszen ha a trend folytatódik, akkor a Honvédség költségvetése nem lesz elég az ehhez elengedhetetlenül szükséges krumpli megvásárlásához.


Készülődünk a háborúra.
Ellenségképünk ugyan hivatalosan nincs, és csak a nagyonhülyék hivatkoznak orosz fenyegetésre, amely olyan, mint amikor a rablók a lakásod  küszöbén várnak rád, hogy elszedjék tőled azt, ami a tied, és közben rád mutogatva rablót kiáltanak.
Ha erre te is kirakod a kredencre a baseballütőt, akkor szörnyülködnek, hogy mecsoda egy agresszív állat vagy.
Hivatalosan még délről érkezhet fenyegetés, gondolom Görögország feni ránk a fogát, na meg Soros migránsai, de mióta Benkő miniszter megkapta a Migrációs Válság Kezeléséért Szolgálati Jelet (pedál-medál...), azóta éberek vagyunk, és nem ismerünk félelmet.
Féleszűink lelkesen tapsolnak pénzük szélbe szórásán, fegyverkezésünk hallatán.
Vettünk már harckocsikat - hogy mit akarunk velük kezdeni, az egyelőre a korrupció ködébe vész, valószínűleg eleinte tyúkketrecek lesznek, később majd ezek is vékonyan leolajozva végzik valamelyik honvédségi szertár sarkában...
Vettünk tüzérségi eszközöket is, ezekkel nagyokat lehet majd durrantani, habár az oroszok vonatkozásában azért elgondolkodtató a népi bölcsesség: aki nagyobbat akar durrantani az apjánál, az többnyire becsinál.
Vettünk repülőgépeket is, ezek közül kettő urizálásra alkalmas, kettő meg bazi nagy, azok akkor kellenek, ha Büszkeségünk világpolitikai súlyt szeretne adni magának -  nagy ember - nagy repülőgép, ugye.
Legjobban azért az aknavető-gyár megvásárlása tetszik, a mi aknavetőink - valószínűleg - mezőgazdasági hagyományainkat követve négyzetesen vetik az aknát, mint hajdan a téesz a kukoricát.
Ez azért is jó buli, mert ehhez lőtér is kell, ha a vejkónak, vagy valamelyik havernak van száz hektár sívó homokja a Kiskunságban, vagy néhai orosz harckocsi-lőtere Várpalotán, akkor azt jó pénzért bérbe lehet adni lőtér céljára...


Teljesen logikus egyébként felkészülnünk a világ újdonat katonapolitikai kihívásaira, hiszen ezidáig minden háborúnkat elvesztettük, függetlenségünk is ezer évünk felében leginkább csak papíron létezett - mit mondjak, Viktor az első igazi király, aki a budai várban lakik, elődei inkább másfelé keresték a dicsőséget.
Emellett körbe vagyunk véve a néhai kisantant gyanakvó államaival, nem is lenne csoda, ha kardcsörtetésünk hallatán a román nacionalistáknak kedvük kerekedne harmadszor is felkeresni Budapestet, nem biztos, hogy azon Rasi keresne...
Szóval, ezt az országot az Úr is háborúra teremtette, olyan szépen senki sem tud veszíteni, mint mi, talán csak az amerikaiak jobbak ebben Vietnam kapcsán.
Míg Viktor a háborúban érdekelt, addig a DK vezetője maga a béke földre szállt angyala, ami nagyon rokonszenves, csak az a baj, hogy veszélyes is.
Azt prognosztizálta mai évértékelő beszédében, hogy rettenetes lesz, amit majd a jelenleg hatalmon levők esetleges ellenzéki pozícióban művelni fognak.
Nos, én meg azt gondolom, hogy arra kell törekedni és arra kell felkészülni minden területen, hogy a posztorbáni világban azok tartsanak - joggal - a következményektől, akik részt vettek az ország kifosztásában, a szellemi kútmérgezésben.
A minden terület alatt a fegyveres erőket is értem, mert a sarokbaszorított vad általában harapással próbálkozik.
Ma még senkinek se késő eldönteni, adott esetben melyik oldalra áll, hiszen ma még mindenki szabadon választhat.

De közben azért el lehet dúdolni: minden elmúlik egyszer.
Nem árt emlékezni a világháború tehetséges katonáira, akik rosszul választottak, mikor a történelem felkínálta nekik a döntés lehetőségét. 



Nehéz időket élünk egy morálisan padlóra tett országban.
Nemzeti egységet teremteni itt szinte lehetetlen, de talán nem is ezzel kellene kezdeni, hanem megkeresni a nemzet többségének közös érdekeit (létbiztonság, közbiztonság, jogbiztonság és társaik...) és azok érvényrejuttatásán kellene dolgozni, következetesen.
Nem lenne ez sem kevés...



:O)))                                                                 

2020. február 5., szerda

AZ UNIÓN KÍVÜL IS VAN ÉLET - VAGY KISNYÚL

A Nemzet Félesze ismét kinyilatkoztatott: "Az Európai Unión kívül is van élet."
Igaza van, végtére is elméletileg a Marson is lehet élet, bár jelenleg úgy tűnik, csak az egysejtűek számára kínál megfelelő életfeltételeket, ezt csak az egy agytekervénnyel rendelkezők nem értik.
Vezérünk ezt a bölcsességet a Brexit tanulságaként fogalmazta meg az ő végtelen bölcsességében.
Az csak a baj, hogy önmagát rendszeresen összetéveszti Oroszlánszagú Richárddal - ez még labdarúgó pályafutásának visszamaradt hatása lehet, az öltözői feeling, ugye - Magyarországot meg az Egyesült Királysággal, ami igen dicséretes, csak éppen nem igaz.
Leginkább az a differencia, hogy az angolok az Unió nettó befizetői voltak, évente tizenegy milliárd euróval járulva hozzá a költségvetéshez, míg mi belépésünk óta nettó negyvenkét milliárd euró támogatást kaptunk, más kérdés, hogy ebből hozzád mennyi jutott el - bármilyen formában.
El kellene gondolkodni még időben azon, hogy mi lesz, ha a mi hazai használatra optimalizált Cipollánk fejében végérvényesen elszabadulnak agyának haldokló sejtjei, és eszébe jut kiléptetni az országot az Unióból.



Természetesen bölcs népünk az ő végtelen szabadságvágyában döngő léptekkel követné hibbant vezérét, aztán később persze méltatlankodna, mikor kiderül, hogy nem, hogy hatszázas Mercedest nem kapott, de most még hétszázas Aurus Senat sem jutott neki, pedig majdnem érettségizett is.
Az is vicces lesz, mikor kiderül majd, hogy a végtelen szabadság helyett végtelen harc
 lesz a jutalma - az életbenmaradásért.
Viszont vége lesz az ellentételezés nélküli ajándékok korának, az ingyenlevesnek.
Hogy ez a helyzet belátható időn belül bekövetkezik, az nagy valószínűséggel megjósolható, és ha valaki azt gondolja, hogy a Vezér kiügyeskedhet valamiféle ellentételezést Putyintól vagy a kínaiaktól, hát mélységesen téved.
Ma olyanok vagyunk, mint egy rozsdás csavar az Unió gépezetében, mely meglehetősen jelentéktelen, és bár a karbantartók tudják, hogy eszi a rozsda, de remélik, hogy némi felületkezeléssel ez a folyamat megállítható, szerencsés esetben akár visszafordítható is.
Így a csavarnak van használati értéke, és értékes az Unió ellenfelei számára is, hiszen erre kell kis savat csepegtetni, aztán várni az előbb-utóbb jelentkező üzemzavart, mely esetleg fontosabb alkatrészeket is megkárosít.

Kiszerelve egy rozsdás csavar már nem ér semmit, senkinek, megy a szemétbe.


Számunkra viszont ez a kis csavar jelent mindent, gyermekeink, unokáink  jövőjét, a mi békés nyugodt öregségünket, az életünket.
Nem mindegy, hogy egy értékes gépezet részei vagyunk, vagy hulladék a világ műhelyének sarkában.
A propaganda természetesen majd ragyogó képet fog festeni az Unión kívüli jövőről, a magányos magyar végvárról, melyet a környezet a Bolondvár névvel illet, divatosan püffedt várkapitánya pedig harciasan lóbálja rozsdás fringiáját kehes lován ülve, mely egy istennek se akar délcegen táncolni, habár minden alattvaló köteles lesz táltos paripának látni.
Sajnos szorgos népünk olyan, mint a kiselefánt, lassan tanul, de gyorsan felejt, így aztán idejében neki kell kezdeni a felvilágosító munkának, hogy mikor eljön a nagy nap, mikor kivívjuk szabadságunkat és útnak indulunk a totális megsemmisülés felé, legalább a legprimitívebb szólamoknak ne üljön fel Mari néni, bármennyire is egybevágnak azok lelke állapotával.
Tudnia kell, mennyit kaptunk az elmúlt évtizedekben az Uniótól azért, hogy csökkentsük a különbséget a német nyugdíjas és az ő nyugdíja között, hogy mennyi termelő beruházást hoztak ide az uniós tagállamok, hogy hány embernek adnak munkát ma is.
És emlékeztetni, hogy mivé lett a magyar mezőgazdaság a rendszerváltás után, a pipacsmezőkre a gabonatáblák helyén, az Unióban eladható nem túl sok termékünkre, melyeket más külső piacon nemigen lehetne versenyképesnek tekinteni.



Emlékeztetni kell Mari nénit arra is, hogy ma felül a seprűjére és gond és vízum nélkül elutazhat meglátogatni az unokáját, hogy ha ajándékot hoz a szomszédasszonynak, nem kell a csomagját miszlikbe szedő finánc előtt pironkodnia a túlméretes lézergravírozott, 5G-s vibrátor miatt, nem kell a kis pénzecskéjét utazás előtt saját bukszájába gyömöszölni, már, ha egyáltalán utazhat, ugye...
Meg kell mondani neki, hogy eddig személyesen rá mennyi jutott volna rá az Unió támogatásából, ha a rucaseggű várkapitány el nem lopja, és megkérdezni tőle, hogy miből gondolja, hogy a mindenféle realitás és felelősség nélkül beígért rubelek, esetleg jüanok más sorsra jutnának?
Szóval, nem az utolsó percben kellene kapkodni, mert akkor, amikor zeng az ég, már késő lesz, büszke népünk elszavalja majd a "fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk" örökbecsű sorait és lohol rózsaszín álmai után.
Most kell megkérdezni, hogy Józsi! Akarsz-é fázni és éhezni?  mert ha nem, hát állítsuk meg a tolvajok fejedelmét és udvartartását, még mielőtt bajt csinál!

Talán el lehetne ezeket a dolgokat lassan, szótagolva, értelmesen magyarázni...


:O)))

2020. február 1., szombat

A HALÁLNAK FERDE SZEME VAN

Koronavírus
A kép a zsúrpubiról lopva...
Kérdés a jereváni rádióhoz: Lehet-e wc-n trippert kapni?
Lehet, de nem túl kényelmes...
Újabb őrület keríti hatalmába hazánk legfényesebb elméit: a halálnak ferde szeme van.
Ebből kifolyólag minden gyanús, ami kínai, bölcs népünk gyanakodva figyeli a Banggood forgalmát, filmeket néz a kínai utcákon heverő hullákról és megrohanja a patikákat kínai gyártású sebészeti szájmaszk beszerzése céljából, majd lepattannak az ajtóról, mint fidesz aktivista az értelemről -  szájmaszk nincs.
Merthogy ugyan van, de az nem kerülhet ki a kereskedelmi forgalomba, merthogy bölcs előrelátással zárolva van:
Majd akkor kell kiosztani, mint szeretett kormányunk előrelátásának bizonyítékát, ha már itt a vírus, mint ahogy a vizes lepedőket is, melyek atomcsapás esetén alkalmazandók, miután meghatározva a robbanás epicentrumának irányát lábbal annak elhelyezkedtél.
Namármost a maszkok kiosztása során a négyrétegű, aktív szén szűrővel ellátott maszkokat a kormányzó párt korifeusai kapják, a nemzeti középosztály tagjai számára a háromrétegű lesz megfizethető, az aljanép számára a Nemzeti Szájmaszk Művek Zrt (tulajdonos Mészáros és Mészáros) gyárt majd államilag dotált egyrétegűt, a cigányok meg tekerjék be a fejüket vécépapírral, azoknak még az is túlzás, legalább egy-két nappal tovább tart majd, hogy nemzeti többséggé váljanak.



Nehéz napok elé nézünk, itt van mindjárt a kínai büfék ügye.
Hogy a bennük szorgoskodó népek veszélyesek-e a nemzet jövőjére, azt még nem döntötte el szeretett Nemzetvezetőnk, még várja az ajánlatokat, melyek segítenek ezt a kérdést eldönteni.
Merthogy a veszély kétségtelenül fennáll, hiszen a pultokon az illatos csirke maga az elmúlás, a madárinfluenza pedig egyenesági rokona a korona-vírusnak és unokatetvére a sertéspestisnek.
Szodoma és Gonorrhea ez a világ, plusz Bayer és Semjén Zsoltok, már csak a sáskajárás hiányzik, de ennek pótlására Toroczkai hazafi már ígéretet tett.
Mindenesetre a kínai illatos csirkéknél már csak a liberális csirkék veszélyesebbek, állítólag ezek nem is illatosak, konkrétan büdösek, hogy a fene esne ezekbe az ostoba ferdeszemű migráncsokba.
Le kell azonnal állítani kínai viszonylatban minden légijáratot,  a kínai szakácsokat koncentrációs táborokba kell zárni, és hadat kell üzenni a Kínai Népköztársaságnak.
Itthon is körül kell néznünk, és akinek szeme eltér a Fidesz-szabványtól (Schmidt Mária, Matolcsy) azoknak azonnali hatállyal el kell rendelni a felkészülést a gyalogmenetre, harminc kilós pakkal, Peking felé.
Remélhetőleg sikerül megőrizni az ország intaktságát a kínai vírustól, majd húzunk még egy kerítést a déli határon, az elfekvő készletben szögesdrót, tyúkháló még akad.



Aki túlélné a vírus támadását, az még majd megtekintheti szeretett Vezérünket egyik kezében karddal, másikban bibliával, de persze csak egy égbolton átsuhanó pillanatra, hiszen ideje az országra alig van, kellett nekünk világpolitikai jelentőségű Vezérre szert tennünk...
Nincs okunk az aggodalomra. Miurunk operatív törzset állított fel a védekezésre, tagjai garantálják, hogy minden egyes vírus el lesz lopva, úgyhogy mindenkinek kívánok nyugodt álmokat és határtalan bizalmat.
Vezérünket - kinek legyen egy ló tompora a szájmaszkja - orvosai remélhetőleg megvédik a vírusok alattomos támadásától.
A koronavírus képe itt a posztban - fentebb - megtekinthető.
A remény hal meg utoljára.
Az utolsó kapcsolja le a villanyt, de előtte konzultáljon orvosával, gyógyszerészével.


:O)))