Azt tanulja éppen, hogy ami eddig természetes volt, az mostantól
kegy és kiváltság, azt tanulja, hogy a zsellérnek a fia is zsellér marad, a
munkanélküliség pedig leginkább bővítetten termelhető újjá.
Szemünk fénye a gyermek, mondta a kádárista szlogen, és ami
igaz, igaz – a társadalom úgy is bánt velük, mint ahogy a szülők számára sem
volt utópia az, hogy gyermekeikben valósítsák meg titkolt vágyaikat.
Apám mindig azt mondta nekünk, gyerekeknek, hogy minden
gyerek köteles tanulni, a szüleinél egy lépcsővel magasabb társadalmi helyzetet
elérni, és erre akkortájt lehetőség is volt.
Ezer és ezer példát tudnék mutatni arról, hogy hihetetlen
szegénységből emelkedtek ki orvosok, gyógyszerészek, pedagógusok, mérnökök,
akik számára ma már természetes a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt
pozíciójuk.
Sokuk már el is felejtette, hogy honnan jött – manapság nem
trendi az alacsony származással tüntetni, minimálisan is legalább egy grófot
kell a családfa valamelyik ágán prezentálni, de legalább egy iparbárót vagy
valami ilyesmit.
Na, ennek vége, a mai iskolarendszer nem termel ki
felkapaszkodott senkiket, az idáig felkapaszkodott senkik gondoskodnak erről.
Az, aki egyébként saját, igencsak rózsaszín álma szerint a
Horthy-rendszerben legfeljebb traktoros lehetett volna, ma úgy dédelgeti a
Horthy-kultuszt, mint gazdasszony kedvenc libáját.
Ami még viccesebb a Horthy-érát és az ő jellemét ismerve,
hogy legfeljebb valamelyik zsákfaluban lehetett volna uzsorás, de a
traktorossághoz – lássuk be - hiányzott volna a megfelelő pedigréje.
No, de félre a rosszmájúsággal, vissza a szikár tényekhez.
Kezdődik az iskolaév, azt hiszem, az utolsó negyven év talán
legzűrzavarosabb körülményei között.
Ezen a területen is végrehajtottuk a fülkeforradalmi
hátraarcot - csak semmi anarchia, vissza a jó öreg porosz iskolarendszerhez,
aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.
Amikor katonák voltunk, akkor időnként konyhaszolgálatra
osztottak be bennünket, ez a szörnyű helyzet kihozta belőlünk a kreativitást, a
halat a krumplipucoló géppel pucoltuk (centrifuga, belső fala durva smirgli)
míg ellenben a krumplit szabványosítottuk.
Hámozás során a krumpli kockaformát öltött, kis krumpli,
nagy krumpli - egy lett a méret. Természetszerűleg ez a szemlélet nem engedett
teret az egyénieskedésnek, így aztán a legkisebbek kettévágva mentek a
krumplihéjhoz, a legnagyobbak pedig megtanulhatták a szerénységet.
Namármost a gyerek azért nem krumpli, a pedagógus meg nem
robotember, márpedig a jelenlegi oktatási rendszer egyiküktől a fejlődés lehetőségét,
másikuktól a tanítás örömét veszi el.
Sok pedagógus örülne azért ennek a helyzetnek, mivel
életükben még egy önálló ötletük nem volt, és közülük sokan nem is nagyon
bírják az önállóság felelősségét és terheit – végre megmondja nekik valaki,
hogy merre van az előre.
Mégis megkeseríti örömüket a létbizonytalanság, a kiszolgáltatottság,
a hírek és rémhírek, az állandó stressz, ettől aztán még zavarodottabbá válnak,
úgy érzik, nem áll mellettük senki.
Jól érzik egyébként, ma sehol nem látni a Gyurcsány–éra harcos
szakszervezeti vezetőit, meg a velük szolidaritást vállaló vasutasvezért, de a
szülők sem aktivizálják túlzottan magukat, legfeljebb helyi szinten fognak
össze a legvérlázítóbb önkényeskedések ellen.
Ami azt illeti, a Vezér célja teljesülni látszik, kevesebb
okostojás kell ide, nem kell mindenkinek felsőfokú végzettséget szerezni, kell
a jó szakmunkás is!
Igaz, a szakmunkásképzés is éppen romjaiban van, maga a
képzési rendszer sem kedvez a művelt, széleslátókörű szakemberek nevelésnek, a
víziót, melynek alapján versenyezni szeretnénk a fejlett országokkal, inkább emeltszintű
betanítottmunkás-képzésnek nevezném.
A felsőoktatásban sem valami rózsás a helyzet, az anyagi
terhek sokakat visszariasztottak a jelentkezéstől, akik meg a diákhitelt
szeretnék igénybevenni, kicsit úgy érzik magukat, mint a kísérleti fehéregerek,
vagy túlélik a kísérletet, vagy nem.
Az iskolák maguk is bizonytalan helyzetben vannak, hiszen fenntartásuk
maradt az önkormányzatok nyakán, az önkormányzatok meg olyan szegények, mint a
templomi segédegér, az állam elvonta a bevételeik oroszlánrészét.
Erre való hivatkozással adtak át százszámra iskolákat
egyházi fenntartásba, ami azt jelenti, hogy az állam adja a pénzt, az egyház meg
megmondja, hogy krétát vesz rajta vagy búcsúcédulát.
Aztán az se mindegy, hogy melyik egyház, mert vannak jó
egyházak, melyek üzemeltethetnek iskolát, vannak nemjó egyházak, melyek nem
üzemeltethetnek iskolát és vannak nemegyházak, melyek dugják fel az iskoláikat
maguknak.
Nem kell ezen békétlenkedni, így van ez a világ teremtése
óta szinte, az Isten maga dönti el, kinek az áldozatát fogadja el, hát ki tehet
arról, hogy a mi helyiérdekű Istenünknek nem tetszett egyik-másik egyház
áldozata, még a végén rosszra tanítanák a gyerekeket.
Nem úgy, mint a másik egyház, ahol még ölbe is veszik a
kisiskolást egyszer-egyszer.
A világon minden értelmes ember tudja, hogy az állam
legjövedelmezőbb befektetése az oktatás.
A mi döntéshozóink ezt nem tudják.
De mondta róluk valaha valaki is, hogy értelmes emberek?
:O)))