2011. szeptember 30., péntek

TERRORISTÁK

Újabb magaslatokat hódított meg Orbanisztán, újabb munkasikereket ért el a független magyar igazságszolgáltatás, örvendjünk emberek, Budaházyt kiengedték az előzetes letartóztatásból.
A gyanúsított házi őrizetbe kerül, hívei ujjongtak, a többiek meg csodálkoznak.
Miközben egyes politikusok szintúgy évek óta ülnek előzetes letartóztatásban, merthogy egy vádiratra valót még ennyi idő alatt sem tudtak összehozni ellenük, addig Budaházyt, aki ellen minden vádpontot tanúk és bizonyítékok tucatjai támasztanak alá, helyett, hogy bíróság elé állítanák, gyakorlatilag szabadlábra helyezik.
Gondolom, a cigánygyilkosságok vádlottjai is elkezdték leporolni a gúnyájukat, - ha szólnak nekik, ne kelljen a készülődéssel sokat tökölődniük.
Az viszont megnyugtat, hogy úgy tűnik, a Legigazságosabb Alkotmánybíró címre hajtó Balsai munkássága nyomán végre kézre keríthető a terroristák első számú hazai támogatója, a gonoszpofájú Gyurcsány!
Az ember néha úgy érzi, hogy álomországban él, és ha felébred, akkor csak mosolyog majd ezeken a morbid álmokon – hogy miket nem tud az emberi agy játszani, mikor pihen!
Aztán rájövünk, hogy dehogyis álom ez, ez a színmagyar rögvalóság, és láthatólag, ahol élünk, az az idiotizmus európai végvára, Abszurdisztán.
Itt a rókát véres szájjal is kiengedik a ketrecből, a libát meg – véres nyakára való tekintettel - megvádolják vérengzéssel.
Nincs a világon még állam, amelyben szabadon engednének olyan embereket, akik szervezett támadást készítettek elő az államhatalom vezetői, vagy a képviselők ellen vagy olyanokat, akik több merényletet is elkövettek politikai indíttatásból, és hogy ezek nem jártak emberhalállal, az csak annyiban múlott rajtuk, hogy a kivitelezésben gyakorlatlanok voltak.
De gyakoroltak szorgalmasan és már több merényletet is előkészítettek, spiritus rectoruk tiszteletére stílszerűen futball-labdákba töltött bombákkal – ezek lettek volna csak a bombalövések!
Ameddig a Betyársereg vezetője betyárjelmezben bohóckodott, vagy bottal püfölte Csintalan fejét, míg csak az Erzsébet hídon gizdáskodott a rendőrökkel, addig az ügyeket egyszerű köztörvényes bűncselekmények szintjén lehetett kezelni, de a terrorcselekmény az minőségileg más.
Itt nem egyes személyek ellen lépnek fel a terroristák.
Ahhoz, hogy ezek a cselekmények terrorcselekményeknek minősüljenek, abból a célból kell elkövetni őket, hogy a lakosságot komolyan megfélemlítsék, vagy egy kormányt vagy egy nemzetközi szervezetet jogellenes módon arra kényszerítsenek, hogy az valamilyen cselekményt megtegyen, vagy ne tegyen meg, vagy, hogy súlyosan megingassák vagy lerombolják egy ország vagy egy nemzetközi szervezet alapvető politikai, alkotmányos, gazdasági vagy társadalmi felépítését.
A meghatározás nem az én kútfőmből született, hanem az Unió határozta így meg a fogalmat, nagyon pontosan, megadva az ilyennek minősíthető cselekedetek listáját is.
Ilyen bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható alaposan Budaházy és bandája, és míg tornából felmentett sikkasztók a börtönökben aszalódnak, addig az, akit eddig géppisztolyos, hegyomlás-jellegű kommandósok kísérgettek, az szabadlábra kerül.
Hát ezen aztán már igazán csak röhögni lehet, de attól tartok, a nagy röhögés végén a társadalom a könnyeit fogja törölgetni.
Igaz, a bíró szigorúan megfenyegette, hogy ha mégegyszer rossz lesz, akkor aztán irgumburgum, de ennek majd meg is lesz a böjtje, ha Budaházy lesz a belügyminiszter…
Mondjuk eddig sem volt nagy véleményem a magyar igazságszolgáltatásról, merthogy abban az országban, amelyben egy Balsai - akinek képességei leginkább egy bánatos kosztromai ökör jogi képességeivel vethetők össze - igazságügy miniszter lehetett, nemigen kell csodálkozni semmin, de hát mégis, ugye, Európa, meg jogállam meg miafranc, ugye…
Aztán itt van a terrorcselekmények elősegítésével kóstolgatott Gyurcsány, meg ez az egész mocskos szemétládaság, amely 2006 zavargásaival kapcsolatban folyik, és ami most a Balsai jelentés kapcsán felerősödött.
Nem véletlenül most, hiszen közeledik október 23.-a és Törperős retteg attól, hogy a fagyi visszanyal és most ő kapja meg azt, amivel ő volt oly kedves meglepni a gyűlölt ellenfelet, jó lenne valamit odalökni a szélsőjobbnak, hogy elégedjenek meg a régi ellenség marcangolásával, ne keressenek újabb áldozatot.
Legfőképpen ne az ő magasztos személyében.
Hogy mi is történt 2006 őszén?
Vessük bátran össze a történteket az Unió fogalmi meghatározásával, és rá fogunk jönni, hogy akik a televízió-székházat elfoglalták, akik az utcákon gyújtogattak, Molotov-koktélokat hajigáltak, akik ezzel akarták rákényszeríteni a legitim hatalmat arra, hogy adja át a hatalmat más politikai erőknek, azok bizony terrorcselekményeket követtek el, és aki ezt az egész akciót, a húgyba-szarbafulladt államcsínyt irányította, az a terroristák felbujtója volt.
Amit pedig Balsai segítségével Orbán most éppen csinál, azt a pszichológia projekciónak nevezi.
A fogalom azt jelenti, hogy az egyén saját el, vagy fel nem ismert érzéseit, tetteit másoknak tulajdonítja, illetve azokat másokban véli meglátni.
Jelen esetben a jogállam miniszterelnökében terroristát lát a puccsista.
Az meg, hogy a rendőrökkel mit művel, az minősíthetetlen.
Egy ország rendőrségének jogszabályok alapján kell működni.
Ha a rendőr ezek alapján jár el, akkor meg kell dicsérni, hiszen teljesített azt, amit a társadalom elvár tőle.
Ha a jogszabály azt mondja, hogy a rendőr felszólítására a területet minden mérlegelési lehetőség nélkül el kell hagynia az állampolgárnak, akkor, akik ottmaradnak, azok nem áldozatok, hanem törvényszegők, akik ellen a rendőr minden jogszabályban engedélyezett eszköz felhasználásával személyre való tekintet nélkül köteles eljárni.
Hát nem véletlenül hozta létre a Fényestekintetű saját pretoriánus gárdáját, nem véletlenül nem bízik a Rendőrségben.
A helyében ennyi igazságtalan vádaskodás és ennyi becsületsértés után én sem bíznék bennük, hiszen elképzelhető, hogy az állománynak nem esett jól, hogy először bohócot, aztán bűnözőt akart faragni belőlük a Vezér, de még a zsebükbe is belekotorászott.
Szánalmas államban élünk, és a helyzet nemigen látszik javulni.
Persze semmi sem tart örökké, a terroristák uralkodása sem.

:O)))

2011. szeptember 29., csütörtök

AZ SZDSZ UTOLSÓ SÓHAJA

Fekszik az öngyilkos a koporsóban, már mindenki elsiratta, hátramaradt hozzátartozói új kapcsolatok után néznek, keresik a helyüket a megváltozott körülmények között – az élet megy tovább.

Aztán egyszercsak mozgolódás hallik a tetem felől, felül a halott és boldogan jelenti be: Gyurcsány márpedig alkalmatlan az MSZP megújítására.
Aztán hanyattdől és élvezi a végleges nyugalmat, szája szélén mosoly bujkál – még utoljára azért megtettem, amit tennem kellett!
A koporsón pedig büszkén virít a felirat: SZDSZ.
Kissé morbid a kép, de mit tegyek, ez jutott eszembe, amikor elolvastam a nol.hu-n Tóth Csaba: A Gyurcsány-párti "szavazó" mítosza című cikkét.
A szerző a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, politológus.
A Republikon Intézet egy magát pártpolitikailag független, liberális szellemi műhelyként meghatározó intézmény, amely a közéleti kérdések elemzésével, véleményezésével és javaslatok megfogalmazásával foglalkozik.
Célja a liberális szemlélet, szellemiség és megközelítés minél hatékonyabb közéleti megjelenésének és megvalósulásának elősegítése.
Az Intézetet fenntartó hasonló nevű alapítvány kuratóriumának elnöke Horn Gábor, aki komoly érdemeket szerzett a Gyurcsány vezette koalíciós kormány szétverésében, munkájának megnehezítésében, sok estben ellehetetlenítésében.
Nevéhez fűződik szocialistákkal közös kormányzásuk nyolc évének leggusztustalanabb beszólása a vizitdíjas népszavazás után, ő az egyik fő oka annak, hogy a mezei szocialista nem igazán tud mélységes bánattal tekinteni a bevezetőben bemutatott koporsóra.
Legyint egyet inkább, nyugodjatok békében.
Akit megnyert a liberális gondolkodásnak Kuncze Gábor, azokat ő és hozzá hasonlóan hasonlóan doktriner, öntelt és tehetségtelen társai zavarták világgá a liberalizmusnak még a környékéről is.
Hogy Tóth Csabának miért éppen most támadt ingerenciája megosztani magvas gondolatait a közzel Gyurcsány politikai alkalmassága tekintetében, ez maga a Nagy Titok, de hogy az ütemérzéke kiváló, az kétségtelen.
Maga a cikk hosszasan taglalja, hogy Gyurcsány miért népszerűtlen úgy az egyszerűbb néposztályok mint az emelkedett szellemiségű liberálisok között, akiket az SZDSZ oly jól képviselt, még nem is olyan régen.
Megállapításait a kívülálló megfellebbezhetetlen tárgyilagosságával teszi, feledve mindent, mit ő és elvbarátai összebarkácsoltak az átkos nyolc év alatt.
És feledve azt, hogy a liberálisok soha még nem kerültek annyira helyzetbe, mint éppen Gyurcsány Ferenc kormányában.
Kit érdekel ez már ma? 
A tárgyilagos szerző éppencsak az egészségügy reformjának kudarcát nem veri az exkormányfő fejéhez, de persze ezt egy következő cikkében még pótolhatja.
A szocialista párton belüli mozgásokat van olyan kedves egyszerű hatalmi harcként ábrázolni, melyben a gonosz Gyurcsány - akit mellesleg mindenki fenemód utál -  nyúlkál a párton belüli hatalom után, nem veszi figyelembe azt az ádáz harcot, melyet a jelenlegi megújulás iránt elkötelezett pártvezetés folytat a párt felemelkedéséért.
Ezt írja: „a párt vezetésével szembehelyezkedők magukat mintegy morális piedesztálra emelik: jelen esetben úgy téve, mintha a vita az MSZP megújításáról szólna.
Ez azonban naiv feltételezés.
Gyurcsány Ferenc két évig állt az MSZP élén, öt évig volt miniszterelnökként legmeghatározóbb politikusa, máig leggyakoribb szereplője.
Ha ennyi idő, a 2004-es sikeres entré és a 2006-os választási győzelem adta legitimáció nem tette lehetővé az MSZP „megújítását”, ugyan hogyan lehetne erre képes most, Magyarország egyik legnépszerűtlenebb politikusaként?”
Hát, szerintem nagyon, hiszen a ballaszt, ami hátrahúzta, mára elveszítette politikai befolyását, legfeljebb faluszéli intézetekben rágja a gittet, a hátrahúzó erők elleni harc pedig éppen a szeme előtt zajlik, ebbe volt éppen kedves fogadatlan prókátorként beledumálni – vagy lehet, nem is annyira fogadatlanul?
A párt megújításának terve arról is szól, hogy nyújtsunk politikai otthont a liberális gondolkodású és szociálisan érzékeny embereknek - ez alatt nem az SZDSZ vert politikushadai értendők, néhány tiszteletreméltó kivételtől eltekintve, - hanem azok, akik a való világban élnek és nem papírízű elvek megvalósítását akarják elérni, hanem egy nyitott, demokratikus, élhető és európai Magyarországot szeretnének a poros, nacionalista bezárkózás és a populizmus helyett.
Modern országot, ha úgy tetszik.
Persze azért a cikk végén kilóg a lóláb, a legnagyobb bánat az, hogy a LMP nem fog tudni együttműködni az őszödi beszéd és 2006 őszének Gyurcsányával.
Hát ez bizony sajnálatos.
Akkor bizonyára a Fidesszel fog majd együttműködni és én ezen valamiért nem is tudok csodálkozni.
Tulajdonképpen olyan ez az egész, mint amikor ott sopánkodik a döglött liba körül az egész família, csak az nem, aki etette, meg gondozta, mert ő éppen el van foglalva az új kislibák felnevelésével.
Szegény liba sorsán meg azok sopánkodnak legjobban, akik elfelejtették etetni meg itatni, sőt, még a legelőre vezető utat is elzárták előle – ők csak enni szerettek volna belőle, de azt aztán sokat!
Hol volt a tiszteletreméltó cikkíró 2006 őszén, amikor Gyurcsány az 56-os emlékművet koszorúzta?
Ott állt mellette?
Hol volt a kiállás az őszödi beszéd után a tisztességes és tisztakezű politizálás mellett?
Sopánkodás volt, meg jammerolás - hogy lehet ilyeneket beszélni – mint manapság is, Kertész Ákos esetében.
A cikk remekül beleillik az Avar - Mészáros féle Gyurcsány – ellenes, de alternatívát felmutatni képtelen szócséplések sorába, a liberálcsasztuska műfajának gyöngyszeme.
Szánalmas ez a helyezkedés is, az LMP mellett, amelyik még annyira sem liberális, mint amennyire zöld, pedighát zöldnek is csak a sárga-zöld színtévesztők nézhetik.
Ez nem liberalizmus, ez árulás.
Árulás a saját múlttal szemben, árulás az országgal szemben, melynek igennagy szüksége lenne egy olyan személyiségre, aki képes arra, hogy az Orbán elleni harc élére álljon.
Jelenleg ebből a politikus-típusból egyet ismerek.

:O)))

2011. szeptember 28., szerda

PARASZTBECSÜLET

 "Magyarország minden ellenkező híreszteléssel szemben mezőgazdasági ország" – fejtette ki a Nemzetmentő, aki forradalmának egyre rögösebb útján elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol elkerülhetetlenné vált, hogy a mezőgazdaságról is kinyilatkoztasson.
A megállapítás bizakodással töltheti el bús honfiszívem, hiszen ezekszerint csak úgy nyolcvan-száz évvel tervezi visszavetni az országot a Mi Büszkeségünk, jóllehet eddigi tevékenysége alapján számíthattunk volna akár arra is, hogy a napi betevőt kalandozásokkal, jobb esetben vadászó-gyűjtögető életmóddal kelljen megkeresnünk.
Megnyílt az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás, és a Vezér beleállt a háttérként szolgáló búzamezőbe, éppen csak nem morzsolgatta a kalászokat, bizonyára azért, mert két kézzel szorongatta a kezében a gondolatait, melyeket aztán meg is osztott a lelkesen figyelő médiával.
Hogy a francba fér abba az okos fejébe ez a sok tudomány, ki tudja, de eme alapvetés leszegzése mellett még elmondott néhány egyéb bölcsességet és tett néhány ígéretet is.
Szubjektíve az a kijelentés nyerte el leginkább a tetszésemet, melyben világossá tette: véget vetünk a gátlástalanság korszakának.
Na, - mondtam magamban – éppen itt volt az ideje, mert ha a gátlástalanság szobrához modellt keresnek, akkor a szónok éppen alkalmas lett volna erre a feladatra, de most, hogy a gátlástalanság korának véget vetettünk, megértük a csodát!
Ennekutána a Nap valószínűleg nyugaton kél, a liba a rókával bárány a farkassal vidáman mulatoznak együtt, Orbán Viktor meg mértéktartó és szabálykövető lesz, oszt jónapot!
Az ugyan a beszédből nem derült tisztán, hogy eme magvas megállapításnak mi köze van a magyar mezőgazdasághoz, hacsak nem az lehetett a politikai szándék, hogy megnyugtassa a vidék népét, hogy a közeljövőben nem fog a haverok és strómanok kezére játszani néhány állami gazdaságot, mint tette legutóbb, mikor érezte a vesztét, és amikor állami bank által finanszíroztatta a remek adásvételt!
Megtudhattuk azt is, hogy a magyar anyaföld a legdrágább kincsünk – gondolom, ezért is hajtott rá oly buzgón a Nagyméltóságú Asszony is a földvásárlásokra,-  és a termőföldet  nem fogjuk engedni elkótyavetyélni, ami nagyon helyes is!
Merthogy milyen ember az, aki eladja az édesanyját, mondá és ettől aztán a kalászok hajladozni kezdtek mögötte és könnybe borultak a kökénykék gazda-szemek, átmenetileg szüneteltetve a jószág hízlalását.
De bevallom, amikor kemény ígéretet tett, hogy megvédjük a termőföldet, akkor kis borzongások kerítettek hatalmukba, libabőrös lettem és dermedten ültem darabideig, azon elmélkedve, hogy mi is lett a sorsuk az idáig megvédett intézményeknek.
Nem lettem boldog a konklúziótól.
Azt is elmondta a Vezér, hogy az a törekvés, hogy minél több magyar család jusson földhöz, én meg arra gondoltam, hogy ennek a törekvésnek már vannak érzékelhető hatásai, mondhatnám új földosztásnak vagyunk tanúi, állampolgárok milliói várományosai a fejenkénti tíz hektárnak.
Az új parcellákkal csak az a gond, hogy vízszintesen egy kétszer egy méteres alapterületű hasábban kerülnek kiadásra, viszont a föld középpontja felé elég hosszan nyúlnak, - már csak a technológiát kellene kifejleszteni a mélyművelésű kukoricatermelésre…
A gazdasági válságról is megtudhattuk, hogy bár  az euróválság sok kárt okoz, de Magyarország számára jelentős lehetőséget is hordoz: az egyik ilyen, hogy felértékelődik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar.
Hát ez bizonyára így is van, de ettől még lesznek gatyamadzag-parcellák, zsellérek és kvóták, és lesznek éhező gyerekek is, akiket nem nagyon fog vigasztalni, hogy esetleg a leggazdagabb magyarnak jobban fog jövedelmezni élelmiszer-feldolgozó vállalkozása, mint ahogy az sem, hogy A Mi Tündöklő Napunknak meglesz a mindennapi levágni való disznó.
Attól sem lettem túl boldog, mikor megemlítette, hogy amint befejezik a pénzpiac újraszabályozását, azonnal nekilátnak a mezőgazdaság újraszabályozásának is.
Belegondoltam, a pénzpiac szabályozásával éppen úgy tűnik, hogy eltűnik a pénz, ezek szerint a mezőgazdaság újraszabályozásával el fog tűnni a kolbász – mecsoda remek kilátások.
Már csak attól rettegek, hogy a libát is újraszabályozzák és be kell érnem egy marék csonttal és némi tollal, holott a liba nekem éppen úgy tetszik, ahogy van.
Bekóborolt a Fényestekintetű a tudományba is, és kifejtette, hogy a terv az, hogy itt jó minőségű magyar terméket fogunk termelni, nem ám valami génpiszkált vackot.
Vannak a jobboldalnak meg a zöldeknek ilyen hívószavaik, melyek hallatán minden derék jobber úgy rázza a fejét, mint foxi a lábtörlőt, ha megtudnák szegények, hogy miden mai eledelünk génpiszkált, bizonyára sírvafakadnának, pedig hát ez a szörnyű tény – a legnagyobb génmanipulátor maga a természet, lehet ellene törvényt alkotni délután kettő és három között, ahogy a többi jól előkészített törvény is születik.
A magyar mezőgazdaság persze Orbánt is túl fogja élni.
Túlélte Rákosit, túlélte az anakronisztikus kisgazdapártokat, túl Torgyánt – miért pont Orbán lenne a kivétel?
Mindenesetre a mezőgazdaságot jobb lenne nemigen piszkálni, hagyni kellene a parasztot termelni és élni, mert bár hozzáértőkből már produkált egy sor tehetséget a jobboldal, de eredményt eddig még soha nem tudott felmutatni – legfeljebb Orbánék családi zárszámadásainál…
Ha a parasztot élni hagyják, akkor termelni fog, már csak becsületből is.
Nincs szüksége arra, hogy beleokoskodjanak a dolgába, de szüksége lenne ismeretekre, iskolára, tapasztalatokra, és fizetőképes keresletre.
Emlékezzünk Torgyánra és ne feledjük, hogy az Orbán-kormány minisztere volt.
A Vezér természetesen ehhez is ért, ez nem is kétséges.
Már úgyis csak a földből élők azok, akiket még nem haragított magára, hát hadd kísérletezzen!


:O))))

2011. szeptember 27., kedd

HÁTRAMENET

Államosít a Bölcs Vezér, vége az örömünnepnek.
Mi a fenének kellene babrálni ezekkel az önkormányzatokkal, már az elnevezésük is indokolja, hogy felszámoljuk őket.
Mi az, hogy önkormányzat?
Még a végén elhiszik, hogy őket nem a Mi Boldogságunknak, hanem saját maguknak kell kormányozni!
Még a végén elhiszik, hogy a helyi közösségek által ki és megválasztott vezetők képesek arra, hogy a helyi közösségek ügyeit felelősségteljesen intézzék, beszedjék a polgárok pénzbeli hozzájárulását a helyi feladatokhoz, gazdálkodjanak és takarékoskodjanak, segítsenek a rászorulókon és működtessék intézményeiket!
Meg aztán ennyi különféle érdekkel elbabázni, amikor érdek itt csak egy lehet - de tegye fel a kezét, aki ezt másként tudja!
A másikat is!
A centralizálás.
Az fog segíteni a bajokon, amikor minden szál egyetlen erős kézbe fut össze, amikor az ország egy akarattal hajt végre egy feladatot, egyszerre lépve, egy nótát énekelve, egységesen!
Hogy kié lesz ez az erős kéz?
Ugye nem kérdés ez?
Nem hibás a feltételezés, hogy a Mi Vezérünk bolsevik emlőkön nevelkedve csak azokban a megoldásokban tud gondolkodni, melyek alkalmazásába már egy világrendszer is belebukott, de majd mi megmutatjuk!
Államosítják, vagy egyházi kézbe adja az iskolákat, államosítja az egészségügyet, állami kézbe kerül a települések gazdálkodása, hiszen az önkormányzatok működéséhez szükséges források is állami kézbe kerülnek, és aki azt hitte, hogy a magánnyugdíj-pénztárak lenyúlása volt a legpofátlanabb rablás, az most temesse kezébe az arcát és zokogjon, merthogy az állam rátenyerel az önkormányzatok iskoláinak, szociális és egészségügyi intézményeinek ingatlanvagyonára is.
Ehhez képest a nyugdíj-vagyon aprópénz.
Na, ebben aztán van buli, helyi és országos szinten is.
Kis összevonások, kis átszervezések, és hipp-hopp, máris értékesíthető az ingatlanvagyon, olyan áron, ahogy elmegy, és lehet arra hivatkozni majd, hogy az állagmegóvás költségei miatt kell potom áron elkótyavetyélni az immáron használaton kívüli intézményt.
Anno a szocializmusban már létezett a járás intézménye, de már akkor sem volt sok értelme, csak egy felesleges lépcsőt jelentett az állami feladatok célbajuttatásának útján, el is halt, még az átkosban.
A rendszerváltás egyik nagy vívmánya volt az önkormányzatiság, - döntsenek az emberek a saját dolgaikról ott, ahol élnek és viseljék is döntésük következményeit.
Tulajdonképpen az elmúlt húsz év arra ment, hogy a nép hozzászokjon a gondolathoz, hogy nem mindegy, kik ülnek a helyi testületekben – jó polgármester alatt a falu vagy város felvirágzott, a gyengébb testületek munkája viszont visszaköszönt a település küllemében, gazdálkodásában, az életkörülményekben.
Orbán soha nem szívelte ezt, már az előző ciklusban is központilag irányítgatta az önkormányzatok tevékenységét, és a szinte kizárólagosan Fidesz-irányítású önkormányzatok eladósodottsága mögött nem nehéz felfedezni a „minél rosszabb- annál jobb” elvének hazai atyját, a Nagy Közgazdászt.
Így aztán most az önkormányzatok kiszolgáltatottak, a kormány majd átvállalja a tartozásaikat és kimutatja, hogy a tartozások értéke messze meghaladja az ingatlanvagyon értékét.
Na, igen, - csakhát egy település számára az iskola nem csak forintosítható értéket jelent, a szakrendelő sem csak arról szól, hogy az értéke ennyi vagy annyi, ezek az épületek sokkal nagyobb értéket képviselnek a helyi lakosság számára, hiszen ezek adnak életminőséget, ezek teszik élhetővé a települést.
Tulajdonképpen az önkormányzatiság szűnik meg a tervezett intézkedésekkel, hiszen az önkormányzatok kiürülnek, olyan lesz a helyi testület a településnek, mint libán a kokárda, szép, szép, de tulajdonképpen céltalan.
A feladatok megszűntével még teljesebb lesz a kiszolgáltatottságuk a Fidesz-államnak, ami a jelenlegi helyzetben nem lesz feltűnő, merthogy eddig is buzgón kontráztak a prímás minden baromságához – lásd asztaltáncoltatás, - de azért vagyunk néhányan, akik olyan utópista elképzeléseket dédelgetünk, hogy esetleg egyszer lesz még olyan önkormányzat is, mely nem fideszes többségű.
Gondolom, a Vezér és Kancellár is ezen eltöprenkedve találta ki, hogy jóelőre kiiktatja a zavaró tényezőket, nemmellesleg saját pártja polgármestereit is, akik így aztán majd ugrálgatnak kedvükre.
Gyakorlatilag abból élnek majd a településükkel együtt, amit a Vezér oszt, dönthetnek a körforgalom közepére ültetendő petúnia kontra árvácska ügyében, oszt jónapot.
Így jön létre szépen lassan, lépésről-lépésre a totális állam, hogy Szálasi is megnyalná láttán mind a tíz ujját.
Rákosi meg mosolyogva nézi őt a másvilágról: Nem megmondtam Orbán Viki? Leszel te még bolseviki!
:O))))

ÖSSZEFOGÁS

A szocialista szimpatizánsok és a párttagok egy része nagyon szeretné, ha Gyurcsány és Mesterházy egy asztalhoz ülne, tisztáznák a problémákat, majd összefogva együttesen harcolnának azért, hogy a Szocialista Párt leváltsa a Fideszt a következő választáson.
Nagyon szép az elképzelés, nagyon szívmelengető lenne a dolog, tulajdonképpen lehetne is azonosulni vele, csak ennek éppen értelme nem lenne, mivelhogy a dolog az utópiák birodalmába tartozik.
Nem annyira Gyurcsány és Mesterházy miatt, inkább a Szocialista Párt mai helyzete miatt.
A Szocialista Párt problémái nem mai keletűek, és aki azt hiszi, hogy Gyurcsány okozta a problémákat, az bizony nagyot téved.
A gondok már Gyurcsány politikai színrelépése előtt is léteztek, de ahogy most, akkor sem volt érdeke az aktuális vezetésnek változtatni a dolgokon.
A problémák egyik oka a párt befeléfordulása volt, a párton belüli mobilitás megszűnt, a párt felső vezetésébe új emberek nagyon nehezen vagy sehogy sem kerülhettek be, ugyanazok a személyek ugyanazokat az elveket képviselve, ugyanolyan módszerekkel csinálták a változó körülmények között a politikát, rendre ugyanazokat a hibákat elkövetve.
Másik ok a vezetés gyakorlati bírálhatatlansága volt, a belső vitákat nemigen szerette a pártvezetés, olyan meg, hogy önálló véleményt képviseljenek egyes párttagok, szentségtörésszámba ment.
A párt politikailag és személyi összetételét tekintve is úgy járt, mint Lót felesége, amikor hátralesett, megtekinteni az égő Szodomát és Gomorát, élettelen sóbálvánnyá változott.
A párt tagsága statisztává szürkült, a megmondóemberek legitimálásán túl nemigen volt dolguk a politikával, lényegi kérdésekkel szinte soha.
Ebbe a helyzetbe robbant be Gyurcsány, aki a választási ciklus felénél saját maga számára is meglepő módon kapta meg a lehetőséget, hogy átformálja a szocialisták politikáját és egy korszerű, a nyugat-európai normáknak is megfelelő pártot hozzon létre a romokból.
Persze a párt felső vezetőinek nemigen tetszett, hogy valaki megbolygassa a már szépen bebetonozott belső erőviszonyokat, és a pártvezetés javaslatának ellenére élre törjön, de tenni ellene nem tudtak, nem tudtak mit kezdeni Gyurcsány agilis, offenzív magatartásával, nm tudtak mit szembeállítani az általa megfogalmazott célokkal és átmenetileg visszahúzódtak.
Aztán jött a győztes választás és jött az őszödi beszéd és jöttek a piti helyezkedések, az apró megalkuvások és a felkészülés a Gyurcsány utáni időkre.
Nem, nem politikailag, hiszen Bajnai technokrata kormányzásának egy éve alatt éppenséggel lett volna módjuk egy új politikai cél és eszközrendszer kidolgozására, de az égadta úrvilágon semmit, de semmit sem csináltak azon kívül, hogy beletolták Lendvai Ildikót egy olyan szerepkörbe, amelyiktől teste-lelke viszolygott, talán éppen azért, mert ismerte régi vezetőtársai mentalitását.
Aztán jött a fiatalítás, ami abból állt, hogy megnézték, hogy a még funkciószűz, de már politikát szagolt mankómentes vezetők közül ki az, aki nem állt ott az Aurórán, mikor az tüzet nyitott a Téli Palotára, és ráakadtak Mesterházyra.
Ezzel ki is merült a fiatalítási láz, Mesterházy meg hozta az elvárt formát – igaz, nem is tehetett mást, hiszen természetes emberi törekvés a megfelelni vágyás egy ekkora kihívásra.
Márpedig a mai struktúrában csak akkor van számára esély, hogy majd, ha a természet megtette a magáét, akkor esetleg a saját elveit tudja képviselni, ha ma a mások elveit teszi magáévá.
Tulajdonképpen nincs nehéz dolga, hiszen Gyurcsányt utálja, mint Fejenagy a kukoricagölödint, azt hiszem a léptékkülönbség okán.
A kérdés ekként úgy merül fel, hogy össze lehet e békíteni e tüzet és a vizet.
Nem Mesterházyt Gyurcsánnyal, hiszen ez talán még a kölcsönös sérelmek dacára is menne, hanem a Mesterházyt felhasználó politikusokkal kellene kiegyezni, márpedig ez a mai helyzetben már nem megy.
Nem egy esetből derül ki az, hogy ezek az emberek nem képesek tovább látni a pillanatnyi érdekeiknél, és nemhogy békülni akarnának, de minden mozdulatukkal Gyurcsány eliminálására törekszenek, tulajdonképpen ők a magyar politika zenekrának kontrásai ott, ahol most éppen Orbán a prímás.
Ők nem akarnak békülni, sohasem akartak, most sem teszik.
Hogy az őszödi beszéd kiszivárgott, emögött sem a KGB-t vagy a CIA-t kell keresni, hanem sértett szocialista politikust/politikusokat.
Ma nem azon kellene szenvedni, hogy a Szocialista Párt Demokratikus Koalíció Platformjának javaslatait a kongresszushoz hogy merték megfogalmazni egy legális és szabályos pártfórum tagjai, hanem azon kellene dolgozni, hogy a platformok javaslatait milyen formában vigyék a tagság elé, hogy a kongresszusi küldöttek majd felkészülten tudjanak dönteni felőle.
Ehelyett a párt többi – egyébként emberemlékezet óta egyetlen javaslatot nem jegyző, csak lózungokat hirdető - platformja látványosan egységet demonstrál, és biankó csekket akar aláíratni azzal az egy platformmal, amely az összes közül egyedüliként azzal foglalkozik, ami minden platform dolga lenne: a párt megújulásáért dolgozik.
Nem egyszerű dolog ez, de itt a libát a rókával kellene összebékíteni azon az alapon, hogy mindkettő enni akar.
Hát igen, csak a liba szép narancssárga kukoricát, míg a róka libát.
A fő probléma pedig nem is a párton belül jelentkezik, hanem a társadalmi támogatottság területén.
Fogy a Fidesz szavazóinak száma, de nem nő a szocialistáké.
Ez egybevág a hétköznapi tapasztalattal: minden második volt szocialista szavazó és minden baloldali vagy liberális fiatal azt mondja: ”ezekre soha többet nem szavazok!”
Márpedig itt a kérdés nem az, hogy hány párttagot tud maga mellé állítani Mesterházy politikája, hanem az, hogy hány szavazó megnyerésére képes.
Hadd ne prognosztizáljam.
És ez a nagy baj, amit fel kellene ismerniük azoknak, akik bíznak egy Mesterházy-Gyurcsány megegyezésből fakadó választási eredményességben.
Téves az elképzelés.
Ezt a harcot a párton belül meg kell vívni, annál is inkább, mert látszik, hogy a párt mai vezetői ezt el szeretnék kerülni és Gyurcsányt még a dolgok komolyra fordulása előtt el szeretnék távolítani.
Mellesleg akkor, amikor a Fidesz a legvadabbul támadja és amikor melléállni minden tisztességes embernek kötelessége lenne.
Persze ez sokaknál nem szempont, a szempont a változatlanság.
Hogy aztán menjen minden tovább a hetvenes évek pártmunka-stílusában: az előterjesztéssel egyetértek elvtársak, de javaslom, hogy a „munkás” szót az első oldal harmadik bekezdésében cseréljük ki a „dolgozó” szóval, köszönöm elvtársak!
Szóval vannak ilyen dolgok az életben: vágyunk rá, elképzeljük, hogy de szép is lenne, minden nap a libacombot rágcsálni, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nincs a dolognak realitása.
Új Szocialista Párt kell, vagy ha az nem megy, egy másik pártra van szükségük a baloldali értékeket elfogadó szavazóknak, és az sem baj, ha ehhez arra van szükség, hogy ez a párt elfogadjon liberális és  demokrata elveket is.
Mindenesetre szociálisan érzékeny és reális programot kell, hogy célul tűzzön, emellett az sem baj, ha megnyerő képet mutat a választók felé.
Szóval, bízzunk a közös értékek felismerésében, de tartsuk szárazon a puskaport…


:O)))

2011. szeptember 25., vasárnap

HISZTI

Komoly fennforgások vannak a Szocialista Párt házatáján, elszakadt a cérna, a párt egyes vezető politikusai nem bírják a gyűrődést, kitört rajtuk a tettvágy.
Az öregebbje már eddig is nehezen bírta a megpróbáltatásokat, de mint ahogy az öreg, bölcs és ravasz krokodilok várnak a Nílus-parton a könnyelmű gazellára, úgy várták ők is, hogy Gyurcsány közelebb lépjen és ráküldhessék a fiatal versenyzőt, aki megteszi helyettük a szívességet és legyilkolja az izgágát.
Aki feltünése óta csak a bajt csinálta, aki soha nem nyughatott, soha nem volt elég jó neki az, ahogy éppen van, mindenféle eretnek ötletekkel állt elő és soha nem volt képes megülni a fenekén.
A mai napig maradandó sérüléseket okozhattak nekik hajdani miniszterelnökké választásának körülményei, ahol a tekintélyes testület tekintélyes tagjait alázta meg azzal, hogy nem bölcs döntésüket, hanem helyette a miniszterelnöki megbízást fogadta el.
Utána egyszer már -  amikor lemondott a miniszterelnöki tisztségről, de a párt vezetője kívánt maradni - azt hitték, sikerült leszámolni vele, erre tessék!
Nem hogy befeküdt volna a szépen megásott politikai sírba, de izgágább, mint valaha.
Pedig milyen szép kis gödör volt az, még a hosszú lábait se kellett volna összehúznia benne...
De most aztán vége!
Már az is sok volt, hogy platform-alapításba kezdett, de hogy ez a platform még azt is teszi, ami úgy amúgy alapvetően a platformok dolga lenne, hogy javaslatokat tesz az elnökségnek meg kritizál - hát ez azért több a soknál!
De még ezt is elnézték volna neki, leginkább csak legyintettek, ha meghallották valamelyik javaslatát, mint öreg paraszt az esőre - hadd essen, - de a helyzet Virág elvtárséknál megváltozott, egyre fokozódott.
Az izgága langaléta fel akarta forgatni a pártban évtizedek óta bevált rendet, mely szerint van a mezei tag meg van a pártpotentát, aki megmondja, hogy mi a véleménye a mezei tagnak, majd képviseli is az imígyen demokratikusan kialakított véleményt.
Száz ember egymást választgatja meg, majd az így kialakult remek testületek újabb testületeket alakítanak saját tagjaikból, így aztán biztosított a grémiumok megfelelő összetétele és friss erők bevonása a pártmunkába.
Csak attól kell kicsit tartani, hogy a tagok egy-egy feszültebb pillanatban egymásnak esnek a botjaikkal és mankóikkal, hogy a harckocsiként használható kerekesszékekről ne is essék említés.
A mezei párttag beleszólása a személyi kérdésekbe nulla, a politikába meg még ennél is kevesebb, joga van hallgatni és meghallgatni a döntéseket, egyébként meg még a libapörköltet is képviselői útján fogyasztja.
Nade ez a legutolsó javaslat, ez aztán igazán penetráns és vérlázító volt!
Méghogy bízzák közvetlenül a tagságra képviselői mandátumukat, melyet oly sok fáradságos munkával buliztak ki a Nagy Összeomlás idején, erdős-hegyes terepen, korlátozott látási viszonyok között?
Majd ha meszet ettek!
Akkor inkább szakadjon minden, csak ők maradjanak, nomeg a vagyon, mert ez elengedhetelen feltétele a kényelmes tovadöcögésnek.
A vagyon marad!
Ez volt egyébként szinte az egyetlen határozott és tökös állásfoglalás részükről az utolsó két évben - eb ura fakó, Ugocsa non coronat, vitam et sanguiem, de a vagyon marad!
Persze Gyurcsány nem bírta megállni, hogy ne reagáljon erre, és ne tegyen javaslatot izibe, hogy hová dugják fel a vagyont a vagyonőr frakció tagjai, de ezt rosszul tette.
Ha itten a párt szakad, akkor az a tagok vagyona, és csak szemlélet és matematika kérdése, hogy kit tekintünk távozó tagnak és kit maradónak, de ehhez persze kellene egy tagrevízió is, ami a jelenlegi elnökség érdekeit figyelembevéve az utópiák birodalmába tartozik.
Mindenesetre a vagyon a tagságé, merthogy a párt az nem olyan, mint a Szentkorona, nem egy szakrális elvont izé, amelyik a pártelnök piros nyakkendőjében manifesztálódik, a párt emberek szövetsége, és a válásnál a vagyonmegosztás természetes dolog.
Ha többen mennek, mint maradnak, akkor az az érdekes helyzet áll elő, hogy gyakorlatilag a maradók lesznek az elmenők, de őket is megilleti a rájuk eső rész a vagyonból.
Gyurcsány meg csak ne dzsentriskedjen itten, hogy egy ujjpattintással lemond a vagyonról, mert ugye nem csak igével él az ember.
Moldova írta a bölcsességet : "Akarsz nehezet mindenáron? Próbálj b@szni kerékpáron!" - és ez egy nagy igazság.
Nem kellene ezt a dolgot most mindenáron kenyértörésre vinni, meg kellene várni a kongresszust, már mindjárt itt van.
Jobb lenne egyben tartani a pártot, jobb lenne tiszta viszonyokat teremteni, nem kellene belegyalogolni a veteránliga csapdájába és elvinni a békétlenség és bomlasztás jelzőjét emlékbe.
Nagyon jól be lehet azt mutatni, hogy kik is azok, akik a hatalmukért - legyen az bármennyire is harmatos - az egzisztenciájukért, a hiúságukért kapaszkodnak a mandátumukba, ahelyett, hogy a párt megújulását tartanák szem előtt.
Sajnálom Mesterházyt és megértem az ő nehéz helyzetét is, magam sem szerettem elismerni, hogy adott feladatra vannak nálam rátermettebb emberek, de néha szembe kell nézni azzal, hogy a poitikában nem elég az okosság, a szorgalom, a tisztesség meg a sok munka, itt kell valami megfoghatatlan plusz is.
Ez benne nincs meg sajnos, Gyurcsányban viszont - aki mellesleg szintén nem hibátlan és egyelőre még a vízen sem tud járni - kétségkívül megvan.
A libák is akkor élnek célt, ha a vándorlás során mindenki a megfelelő helyen repül, de a csapatban minden egyes liba teljesítménye a maga helyén fontos.
Jó lenne, ha a párt vezetésének lenne legalább egy libacsapatra való esze...


:O)))

2011. szeptember 24., szombat

BECSTELNSÉG, STIKLIK, KIFOSZTÁS

"A törvényeknek - a korábbiakkal ellentétben - a becsületes embereket kell védeniük, és nem a bűnözőket. Vége a visszaélések, a becstelenség, a stiklik és a kifosztás korszakának" - jelentette ki a Mi Utolsó Reménységünk, Rákosi és Szálasi virtuális nászának gyümölcse, a Nemzet Vezetője.
Mondjuk ilyet épeszű ember nemigen mond, akkor aztán meg különösen nem, ha maga is aktív és sok esetben meghatározó befolyású részese volt az elmúlt húsz év törvényhozásának, törvényhozóként éppúgy, mint a kormányzó erő vezetőjeként.
Gondolom, ha ezt kicsit bővebben kellene kifejtenie, tán maga is rájönne, hogy mekkora nagy baromnak méltóztatik lenni, és ha az állítását egy bíróság előtt tételesen bizonyítania is kellene, hát akkor igencsak nagy bajban lenne.
De hát neki persze soha, sehol, egyetlen állítását sem kell bizonyítania, az ő kinyilatkoztatásai ab ovo igaznak minősítendők, mondhatnám axioma -jellegűek.
Ezidáig a törvények a bűnözőket védték és punktum.
Ez számomra azért meglepetés, de ha így van, akkor nyugodtan lehet ezt az írást akár feljelentésként is értékelni a törvényhozás azon tagjai ellen, akik ezzel egyetértenek, hiszen ezzel bűnt követtek el az alkotmányos rend ellen és beismerésben vannak, mint elkövetők.
Nekem azért tovőbbra is csak az a véleményem, hogy a jogszbály mindössze eszköz, mint suszternak az ár, amellyel lehet gyönyörű cipőt készíteni, de lehet adott esetben gyilkolni is - az alkalmazó szándéka szerint.
Persze tudja ezt a Fényességes is, kinek Allah növessze hosszúra a szakállát -  csak éppen ott tart, hogy a hatalmáért folytatott kártyajátszmában már mindent bemondott és most azon töri a fejét, hogy mit is mondhat még a Fedáksári után...
Aztán itten van ez a becstelenség, stiklik és kifosztás korszaka is, amelynek most éppen vége van.
Na, ez egy kicsit megnyugtatott, habár azért élek a gyanúperrel, hogy ez nem biztos, hogy nem fog halasztódni kissé közismert szavahihetőségét is bekalkulálva.
Merthogy ha a tesó ismét nehéz anyagi helyzebe kerül, akkor azért csak akad valami hely párszázezer köbméter dolomit lerakására, vagy ha majd az asszonyka igényt tart némi állami támogatásra, csak leesik valami az állami pénzesbatyuból - persze nem ő fogja nyerni a legtöbbet.
Aztán a magánnyugdíjpénztárak kifosztása sem az utolsó lesz a sorban és lehet, hogy esetleg valakiknek megéri a forintot még egyszer-kétszer bedönteni, onnan is leeshet egy kis pénzecske, ugye...
De stikli, meg kfosztás az mostantól nem lesz, mindenki a becsület bajnoka lesz, a hatályos jogszabályok alapján nyugdíjba ment rendőr meg majd tizehat százalékot adózik a nyugdíja után, az így befolyó összeget meg az aktív rendőrök kapják - vagy kisnyúl.
Hadd haragudjanak inkább egymásra, mint a Vezérre!
Innentől kezdve minden megváltozik, a róka keblére öleli a libát, Mesterházy bablevest visz a fogdába Gyurcsánynak, Vona meg csókokkal hinti tele Kolompár Orbán buksi  fejét, miközben simogatja Kertész Ákos szakállát.
A világ meg egyre szörnyűbb, Európa meg különösen, de mi majd elrugaszkodunk, és föl - mondá a Vezér.
El hát, elrugaszkodunk a realitásoktól és föl is fordulunk, ha még sokáig így folytatja.
A veretes mondatok mögött a pénzügyi válság lapul, melyben a Lángész úgy viselkedik, mint a kilencemeletes panelház hetedik emeletének lakója, aki mikor kiderül, hogy az első emeleten az egyik lakó kirúgta a gerendát az aáducolt födém alól, akkor azt mondja: Anyukám, zárd be jól az ajtót, majd mi itt bent jól elleszünk, csak először töröld le a port meg főzzél egy jó csülökpörköltet, aztán azok meg ott lent hadd szerencsétlenkedjenek!
Kertész Ákos kíméletes volt a magyarokkal, sokkal súlyosabb bűneink lehetnek az alattvalói mentalitásunknál, melyet olyannyira rossznéven vettek Orbán alattvalói.
Ha csak ez lenne  a bűnünk, akkor az Úr nem büntetett volna minket ezzel a kalandorral, aki olyan mint a középiskolás diák, aki megpróbálja belevésni a nevét az ezeréves katedrális falába.
Az utókor meg majd megnézi a bevésett O.V. betüket és megcsóválja a fejét - a szerencsétlen ostoba bunkó, mondja majd...
A Tündökletes egyébként a rendőr tiszthelyettesek avatásán beszélt, buzdította őket a közrend védelmére, mely az utóbbi években minősíthetetlenül megromlott.
Arról nem ejtett szót, hogy ezért a helyzetért  ő személyesen, pártja és csatlósai mit és mennyit tettek.
Szólt a félkatonai szervezetek tilalmáról is, nagy kár, hogy e tekintetben olyan ő, mint a mesebeli bűvészinas, aki kitáncoltatta a seprűt a sarokból, de visszaparancsolni nem tudja.
Olvasom, őszül és kopaszodik a Fiatal Demokrata, ma már bizton állíthatjuk, sem nem fiatal, sem nem demokrata.
Őt dobta nekünk a gép - megérdemeltük?


:O)))

2011. szeptember 23., péntek

A DABASI FŐUTCA

Orbán a szokásos sületlenségeivel etette híveit - ezúttal Dabason.
Nem volt nehéz dolga, a Pest-megyei település köztudottan jobboldali többségű, lakóinak talán még kevés is az a demagógia, amit a Vezér rájuk borít, pedig aztán kímélni nem kíméli sem magát, sem hallgatóit.
Bevezetőképpen eladta a honfiszíveknek oly kedves szövegét a bankokról, miszerint nem lehet tűrni, hogy egymillió embert becsapjanak.
Ez a mondatocskája úgy baromság, aahogy kiesett abból az arany szájából, hiszen egyrészt itt senkit nem csaptak be, mindenki tudta, hogy a devizaárfolyamok változni szoktak, csak azt nem tudta senki, hogy ilyen hoihetetlen mértékű változások következnek be.
Ha ezt tudta volna a bankár, akkor nem a magyarországi csóringerekkel üzletel, hanem biztosabb és jövedelmezőbb kihelyzési politikát folytat, vagy jobb befektetési lehetőséget keres, mint Gipsz Jóska lakóháza Dabason.
De nem tudta, ezért hát abban a hiszemben helyezte ki a pénzét, ahogy azt a szokásos banki üzletmenetben szokta, sem a kamatkulcsok, sem a banki költségek nem tértek el a szokásostól.
És bár a bank hozzánk képest kőgazdag, de ettől még a bank is csak libapehely a világgazdaság viharában, ki van téve a pénzpiac problémáinak.
Nyugaton a helyzet annyival könnyebb, hogy ott a hiteleket általában saját devizában veszik fel, ez általában euró, merthogy ezekben az országokban a jegybank nem tesz azért, hogy a hitelfelvevőnek keresni kelljen egy olyan devizát, melyben felvéve a hitel olcsóbb a sajátjánál.
Nálunk ezt a szívességet Járai megtette az ország népének, az akció a minél rosszabb-annál jobb szép Fideszes elve alapján történt, csak azzal nem kalkulált A Mi Reménységünk, hogy egy nyertes választsás után az ő nyakába foig szakadni az egész nagy rakás, melyet személyesen és vazallusai útján odacsinálni méltóztatott.
Aztán persze tett még egy-két dolgot hatalomrajutása óta is, mely a mai helyzethez vezetett, nevezetesen időnként be-bedöntötte a forintot, mert az árfolyam előre tudott változásain remekül lehet kereni annak, akinek tőkéje van, meg annak is, aki elő tudja idézni ezt a helyzetet.
Aztán a bankadó is jót tett a hitelfelvevőknek, mert bár a Nagy Polihisztor váltig hangoztatta, hogy ez nem ró terhet az adósokra, ettől még a kisegítő iskola felzárkóztató osztályának összes tanulója tudta, hogy hülyeségeket beszél, és sajnos ez be is bizonyosodott.
Így aztán most mindenki - bank is, adós is - nyakig ól a slamasztikában, csak ő szerepel Sárkányölő Szent Viktor szerepében, és játssza az erősfiút, rendületlenül.
Azt is mondta a Váteszek Vátesze, hogy Európán csődhullám söpör végig, de csak rajtunk múlik, hogy tudjuk e magunkat függetleníteni ettől a csődhullámtól.
Derék dolog az önbizalom, de sajnos, szerintem olyan ez, mintha a liba püspökfalatja függetleníteni akarná magát a libától.
Rázhatja magát, de ha a liba megdöglik, akkor a püspökfalatjának is annyi, és ezen az sem változtat, ha végtelen elszántsággal rendelkezik.
Megemlítette a Nagy Közgazdász azt is, hogy ha nem fizetjük vissza az ország államadósságát, akkor holtunkig másnak fogunk dolgozni.
Na, ekkora marhaságot is csak ez a demagóg népbutító tud mondani, az már egyszer tuti.
Ha veszek egy 3D televíziót hitelre és fizetem a részleteit, akkor nem másnak dolgozom, hanem magamnak, és amikor ott pöffeszkedek a fotelban és nézem a meccset + sör, akkor annak örülök, hogy ilyen uras dolgom van, nem pedig azon sápítozom, hogy meg kell fizetnem annak az árát is, hogy előbb jutottam a készülékhez, mint a saját spórolgatásommal valaha is juthattam volna.
A hitel előrehozott fogyasztás, a gazdaság működésének elengedhetetlen része - Széchenyire nem csak hivatkozni illenék, olvasgatni is lehetne, meg talán ideje lenne a Mi Reménységünknek  megtudni, hogy nem Terv volt a keresztneve.
Azt is mondta a Viktátor, hogy amikor 1990-ben belevágtunk a rendszerváltásba, az azért történt, mert elegünk volt abból, hogy hiába dogoztunk, nem jutottunk előre.
Hát, mondjuk ő egy napot sem dolgozott soha, sehol, és ami az előrejutás lehetőségét illeti, talán az ő családja a legjobb cáfolata az állításának, már ami az 1990-ig történt előrejutásukat illeti.
Aztán lelkesített még egy sort, elmondta, hogy de príma lesz a holnap iskolásainak, akik értékes tudáshoz juthatnak majd tizennégyéves korukra és a talicska toszigálása közben ábrándozhatnak arról, hgy egyszer majd lesz megint egy olyan kor, amelyben a szegényember gyereke is lehet valaki, akár még jogász is.
Szép beszéd volt, a szokott magasságokban szárnyalt, biztosan volt, akinek tetszett.
Nagy kár, hogy csak arra volt jó, amire szánta - az amúgy is csökkent szellemi képességűek hülyítésére.
De arra célra kiváló volt.
És megint bebizonyosodott, hogy aző demagógiája végtelen, hosszabb, mint a dabasi főutca.


:O))) 

2011. szeptember 22., csütörtök

MANDÁTUMOK

Hogy a szocialista frakció tagjai úgy tesznek, mintha nem értenék, az még csak rendben is van, de hogy azok is így tegyenek, akiknek egyébként a saját jövőjüket is tekintve elemi érdekük lenne, hogy megértsék a Demokratikus Koalíció javaslatát, az már mégiscsak meghökkentő, egyben árulkodó is.
Amikor a Platform azt javasolta a párt országgyűlési képviselőinek, hogy valamennyien méressék meg magukat közvetlenül az őket jeölő pártszervezetekkel, akkor nem egy vadonatúj ötlettel állt.
Már a választások másnapján téma volt ez a párttagok és a szimpatizánsok körében, a többség elkeserítőnek találta, hogy a frakcióban azok legyenek, akik elhasználódtak az évek során, akiknek a bölcsességére ugyan szükség lenne, de nem okvetlenül a Parlamentben.
A választások óta eltelt időszak csak ráerősített erre a véleményre, az elmúlt ónapok alatt a Szocialista Párt hajója tvábbra is őrzi biztos helyét a zátonyon, a választók - és főként a fiatalok- jelentős része csak legyint, ha meghallja, hogy Szekeres Imre nyilatkozott vagy ha Kovács László elmondja a véleményét.
Még a szimpatizánsolknak is az a véleményük, hogy a frakció tagjainak nagy része csak a kivárásra játszik, ezt a ciklust még ki akarja húzni a képviselői juttatásokkal, a megcsorbult, de azért még létező társadalmni tekintéllyel, aztán jöjjön, aminek jönnie kell, utánunk a vízözön.
Márpedig a vízözön jönni fog és el fogja mosni a szocialisták maradványait, ha nem történik gyors és mélyreható változás.
 A probléma minimálisan is kettős - egyrészt nem lehet a változásokról hitelesen beszélni megkopott és a harcokban vagy az alkalmazkodásokban ehasználódott nevekkel.
Ezt van, aki érti  - kívülnézetből ilyennek tünik Lenvai Ildikó, - van meg, aki nem.
Ez igen sajnálatos, hiszen nem nyeretlen kétévesekről van szó, de hát van olyan, hogy az ember másokkal kapcsolatban kristálytisztán lát, saját magával kapcsolatban viszont illúziókba ringatja magát.
Nem nyerő magatartás ez, szembe kellene nézni a társadalmi hangulattal, tudomásul kellene venni, hogy eljött az a perc, amikor részvételük a politika első vonalában nemkívánatos, mert pusztán a ténnyel, hogy ott vannak - ahol, ártanak a pártnak.
Másik nagyon fontos dolog, amit illene tudomásul venni, az egy természetes folyamat következménye - az öregedésé.
Egy roppant kiélezett helyzet kezeléséhez nem elégséges a hosszú évek során megszerzett rutin, ide lendület kellene, friss szemlélet, új megoldások, rugalmas agy és komoly fizikai állóképesség.
Minden tiszteletem dacára meg kell mondjam, hogy nem hiszek benne, hogy a pártgerontokrácia fogja teherbe ejteni a mai magyar baloldalt.
A dolog már régen generációs konfliktussá terebélyesedett volna, ha a Szocialista Pártban lennének generációk, de nemigen észlelhető a létük.
Itt öreg emberek akarnak vezetni öreg embereket, a fiatalok közül meg azokat támogatják, akik alkatilag alkalmasak arra, hogy ugyanolyan öregesen baktassanak, mint ők teszik.
Sajnálom Mesterházyt, mert ezek az emberek - bármennyire is sajnálatos - de már régen kint fekszenek majd a Stiglickertben, mikor neki még mindíg politikusnak kellene lenni - de kiket fog majd képviselni?
A dolog ma úgy néz ki, mint a bolondok lakodalmában, ahol  az érdekeltek leülnek falatozni, megeszik a libát, a tojásokból megsütik a maguk kis rántottáját, aztán ezzel a maguk részéről elvégzettnek tekintik a feladatot - boldog jövőt kívánva üres spejzot hagynak a fiatalokra.
Mesterházy elmondta, hogy a párt megújulása ütemterv szerint folyik, lesz tanácskozás, megvitatás, aztán majd határozat is lesz valószínűleg arról, hogy akkor most megújultunk, az idősebb elvtársak megveregetik majd a vállát - csak így tovább -  aztán lehet, ha akar egy Thürmert idéző párt  vezetője talán, a választási vereség után.
De akkor a veteránok és csatlósaik már nem lesznek sehol, mert ahhoz a választáshoz ők már nem fogják a nevüket adni.
Új arcok kellenek, új munkamódszerek, és még csak az sem biztos, hogy csak fiatalokra van szükség, de a fiatalokra mindenképpen szükség van.
Nem a tönkretett hivatalos  és hivatásos fiatalokra gondolok, hiszen lassan már kételkedni kezdek benne, hogy egy felpörgetett ritmust fel tudna-e venni egy Újhelyi vagy egy Tóbiás, vagy már nem lehet kizökkenteni őket sem a Patópálos papírpolitizálásból?
Kellene vonzó és akciókész ifjúsági szervezet, kell gyermekszervezet, mely a napi politikát tekintve  apolitikus, de a baloldali értékeket adja át a gyerekeknek is, kellenek olyanok, akiket nem bénítanak  ezeréves kompromisszumok emlékei  és akiknek nem kell tartaniuk a wikiLeaks esetleges leleplezéseitől.
Ezt a pártot újjá kell építeni, méghozzá az alapoktól kezdve, a tagrevízióval indítva a feladatok hosszú sorát.
Nagy feladat, sok okos ember kell hozzá, szükség lenne a mai öregek tapasztalatára és bölcsességére is, de ehhez ők is kellenének.
Tulajdonképpen rajtuk múlik a dolog.
Ha nem félnek megméretni magukat, vagy belátják öként, hogy most hátrébb kell lépni egyet, nagyot nőhetnek a választók szemében.
A fiatalság és az öregség nem érdem, mindkettő állapot.
Egyik sem jogosít fel semmire, mert mint tudjuk, van öreg zenész, van fiatal zenész, meg van jó zenész.
Na, őt kellene sürgősen megkeresnünk...


:O)))

2011. szeptember 21., szerda

ÚJSZÖVETSÉG

Kissé morózus hangnemben értékelte a magyar miniszterelnök tüneteit az Európai Parlament elnöki tiszjének várományosa, Martin Schultz.
Meglehetősen szókimondó módon adta a közvélemény tudtára, hogy Orbán Viktor egyetlen szavával sem ért egyet.
 A magyar kormányfő álláspontja szerint az Európai Unió és a közös fizetőeszköz mély válságba került, amire a megoldás szerinte a nemzetállam erősítése - ez a megfogalmazás váltotta ki a kemény kritikát. 
Orbán hazai pályán már csömörlésig unt handabandázásait van még, aki komolyan veszi, főleg, ha azok gyakorlati lépésekkel és nyilvánvaló szándékokkal is társulnak.
Nem az első eset, hogy amikor az Unió legnagyobb országai éppen valamilyen aktuális probléma megoldásán fáradoznak, akkor Orbán szembemegy velük, vagy legalábbis sunnyog egy sort és kétértelmű kijelentéseket vagy az uniós irányvonallal ellentétes lépéseket tesz, és a német képviselő ezt a megfogalmazást is ilyennek tekinti.
Orbán meg óvatosan kezdi az elszakadást az Uniótól, ezért nemzetállamozik és ezért szeretné megteremteni azt a gazdasági mozgásteret, melyben egy számára megfelelő pillanatban búcsút inthet Európának, hogy valamiféle matyómintás, csikósch-fokosch-gulasch álomvilágot próbáljon létrehozni az Európához millió szállal kötődő országunkban.
Schultz nem köntörfalazott: Orbánnak hamarosan döntenie kell:  hamarosan el kell döntenie, hogy Magyarországot Európa fő vonalához vagy Oroszországhoz és Kínához akarja közelíteni. 
A kettő együtt nem fog menni.
Vagy egyik sem fog menni.
Merthogy egyrészt Kína számára Magyarország nem tétel, értéktelen figura a sakktáblán, számára egy olyan Magyarországnak lehetne értéke, amely masszívan beágyazódott tag az Unuióban, akinek szavára odafigyelnek és javaslatait fontolóra veszik.
Egy olyan Magyarország, amely az Unió páriája, melynek vezetőivel nem állnak szóba az Unió vezető politikusai inkább zavaró tényező, mint potenciális szövetséges, mely fogalom a kínai külpolitikában egyébként is a használat után eldobandó papírtermékekkel van egy kategóriában.
Ami Oroszországot illeti, Putyin és apparátusa jól ismeri a Mi Reménységünket, jókat röhög rajta, időnként még tréfálkozik is a rovására, de Oroszország érdekei nem esnek egybe Orbán érdekeivel, emellett hiába igyekszik most oroszbarátnak mutatkozni, folyvást kibújik belőle a primitív russzofób, amit aztán természetesen az orosz diplomácia nem felejt...
Viszont az könnyen megeshet, hogy kijátssza magát az Unióból, a pénzcsapokat elzárja valaki, a gazdasági kapcsolatok hirtelen megnehezülnek, a bürokrácia lelassul, Orbánon meg még az eddigieknél is jobban keresztülnéznek, már ha ez egyátalán lehetséges.
Orbán egyre hülyébb helyzetbe hozza magát és sajnos ezzel egy ütemben az országot is.
Egyrészt igényt tartana a Nagy Külpolitikus címre, de erre esélyes sincs a dolgok mai állása szerint, másrészt a Nagy Nemzetmegmentő címére, de ezt a címet nem valószínű, hogy megkapná - két okból is.
Az egyik, hogy a nemzet nem szorul megmentésre, ennek a nemzetnek csak békesség és nyugalom kellene, meg hozzá egy higgadt, átgondolt, mindenkit emberszámba vevő vezetés.
És ez a másik ok, hogy ehelyett egy neuralgikus, ad hoc ötletekből építkező, következetlen gazdaságpolitikát folytató, állandóan ideologizáló és össze-vissza beszélő kormánya van egy pszichopata vezetésével, akitől saját emberei jobban rettegnek, mint politikai ellenfelei.
A Mi Szépségünk olyan emberre hasonlít, aki azt álmodja, hogy döntenie kell a liba meg a tyúkpörkölt között, aztán mikor felébred meglátja, hogy ameddig álmodozott, megbuggyant a maradék bablevese is.
Nagy baj lenne, ha Orbán nem venné észre magát és folytatná a külpolitikai ámokfutást, még nagyobb baj, ha az Unió úgy döntene, hogy neki kell ezt megállítani.
Már így is szinte valamennyi gazdasági mutatóban sereghajtók vagyunk, bennünket tönkretenni nem művészet, hiszen a kormány maga teremti meg a feltételeket ehhez, miközben maga is a spekulánsok rögös útját járja.
Álomország lettünk, egy őrült ember álmainak áldozata.
Keserű lesz az ébredés.

:O)))

2011. szeptember 20., kedd

MOTIM MOTÍVUM

A zord és célirányosan létrehozottparlamenti bizottság összevonta összes létező szemöldökét és magas színe elé idézte Gyurcsányt.
Gyurcsány Ferencet, mint a Motim Zrt. többségi tulajdonosát hívta meg szerdai ülésére a kolontári katasztrófát vizsgáló bizottság, melynek elnöke egy,  még a jobbikban is huszonhetedik alsenki, bizonyos Kepli Lajos - van e ki e nevet nem ismeri? 
A hős lovag annyira megsértődött, mikor eljutott a billiárdgolyóra emlékeztető agyáig, hogy akkor ő most jól megszívta, hogy azonnyomban és iziben bejelentette, hogy pártja kezdeményezni fogja Gyurcsány előzetes letartóztatását, merthogy fennáll a bizonyítékok eltüntetésének és a tanúk befolyásolásának veszélye.
Ebből is látnivaló, hogy egy szellemi gigásszal akadt ismét dolgunk, talán csak a hajdani Kosztolányi képviselővel, vagy áldott emlékű  Dénes Jánossal mérhető össze.
Azért boldogtalan elsősorban, mert Gyurcsány olyn mondvacsinált ürüggyel bújik ki a megjelenés alól, hogy személyében nem tulajdonosa, az általa tulajonolt cégeken keresztül nem többségi tulajdonosa a Motim Zrt. - nek, pedig hát a vak is látja, hogy annak köll lennie, ha már egyszer ezen a címen idézték.
Hát ez bizony szopás, az erőlködéstől behorpadt homlokú Kepli képviselőhöz már útban van az irigy torkosborz a receptért.
Mindmellett felmerül itt azért egy-két kérdés, - például az, hogy mi köze van a pengeagyú politikusnak katasztrófavizsgáló biztottsági elnöki minőségében egy Sukoróval kapcsolatos ügyhöz, miért türelmetlenkedik?
Érthető persze a buzgalom, a gyűlölet hihetetlen baromságokat képes elővadászni egy politikus lelkéből, de lassan már ott tartunk - beleértve a Magyar Köztársaság, a majdani Magyarország ügyészségét is - hogy Gyurcsány lecsukásának indoklásához tökéletesen elég a "csak" szócska is.
Hiába, Orbanisztán jogállamának mincsen párja széles e világon!
Az a kérdés is felmerülhet, hogy a kolontári gátszakadás következményeit vizsgáló bizottság mi a francot akar egy mosonmagyaróvári timföldgyártól, hiszem a két üzem közötti távolság igencsak tetemes, a tulajdonosi kör tökéletesen behatárolhat.
Még vitte az áldozatok tetemét a zagy, mikor a Fideszes dögkeselyűk már ott keringtek a Motim Zrt vörösiszaptározói felett, de legnagyobb sajnálatukra csak némi térképészat után találtak rájuk, hiszen a gyártásnak akkor már évek óta nem keletkezett ilyen mellékterméke, a régi tárolókat meg a ravasz Gyurcsány bandája rekultiválta, a szépen lombosodó erdőcskékben költenek a madarak, és ott bujkál tán még a ravasz, vörösfarkú Vuk is, libákra vadászva...
Ami azt illeti, a dicső bizottságnak pedig lenne éppen vizsgálnivalója Kolontáron és környékén is, hiszen a mai napg nem látott hitelt érdemlő jelentés napvilágot arról, hogy ulajdonképpen mi is okozta a katasztrófát, legfeljebb spekulációk vannak, ami a felelősség megállapításához kevés.
Meg felesleges is, hiszen környezetvédelmi bírságot százmilliárdos nagyságrendben ettől még ki lehet szabni, ennek aztán nincsen akadálya.
A lényeg, hogy a MAL Zrt-t, melyre valakinek úgy fáj a foga, mint rókának a libacombra ellehetetlenítsék, majd azt állam megmentse, mintha csak magánnyugdíj lenne, aztán majd privatizálja, mint hajdan az Állami Gazdaságokat.
Pedig a nagyeszű bizottsági elnök pártja még azt is felvetette, hogy a gátszakadást nem egy nagy természeti katasztrófa okozta, hanem egy egész kicsi böröndöcske plasztik robbanóanyag, ami utat nyitott a folyékony zagynak, a többit meg már elvégezte a folyadék.
Ha ezt komolyan gondolták, akkor talán erre illett volna rácsapni, miként gyöngytyúknak a takaróra, ha meg nem, akkor mirefel pofáztak?
Jelzem, én is olyan vagyok, hogy "ezekről" mindent és mindennek az ellenkezőjét is el tudok képzelni, és ez az attitüd lelkeben nem mai keletű.
Még hajdani Budapest Sportcsarnok leégésekor vert fészket bennem a gyanú, hogy talán a természeten túl más hatalmas erők is közreműködhetnek itt, hisezn az az eset is olyan volt, mintha csak illusztrálni alarta volna a lepke szárnycsapása és a tornádó keletkezése közötti összefüggést - állítólag egy szál gyertya okozta a tüzet, nem volt tűzjelzés, nem volt helyszíni őrzés, ellenben volt karácsonyi vásár, lett tűzvész,  aztán viharos gyors és vita nélküli kártalnítása a kereskedőknek, azonnali romeltakarítás majd  hipp-hopp, állt is már a Papp László Aréna - azóta sem láttam még ilyen flott bonyolítást, talán csak a kolontári, teljességgel felesleges dolomit-gátak építése vert rá erre.
Aztán lehetne vizsgálni a lakossági adományok sorsát is, hová ment a pénz, ki  mire adott ki belőle, de ez veszélyes is lehet, hiszen nagy valószínűséggel a dolomit-gátak forrás-oldalán landolt.
Megérte, hiszen így gát is lett, meg egy csomó embernek elvette a kedvét attól, hogy valaha is ebben a büdös életben adakozzanak a bajbajutottaknak, legalábbis az állam közbeiktatásával soha, senkinek egy fabatkát sem.
De nem ezt vizsgálja senki, hanem azt vizsgálnák, hogy hajdan milyen körülmények között privatizálta Gyurcsány a Motimot.
Idióták ezek, vagy trógerek.
De nézetem szerint mindkettő fennforoghat.
Hogy a magyar jobboldal csak ilyen alvilági söpredéket tud kitermelni, az  viszont valóban sajnálatos.
Mit tegyünk, nekünk ez az egy csőcselék jutott...


:O)))