2019. december 30., hétfő

SZÁMVETÉS 2019

Ha arra számítasz,. hogy itt most nagyívű politikai elemzéssel találkozol, hát azonnal kattints egy nagyot, merthogy ezt itt nem fogod megtalálni, ezek itt  csak egy egérszürke mezei blogger elmélkedései a világról, erősen szűkített formában.
Kezdjük tehát világpolitikai kitekintéssel.


A világ dolgai valamicskét javultak attól, hogy az akcióban résztvevők minden igyekezete ellenére többé-kevésbé sikerült kiirtani az Iszlám Államot, habár az iszlám fundamentalizmus maradt.
Ennek alapvető oka a nyomor, melyből a kitörni vágyók csak a csodában bízhatnak, azt meg leginkább a vallások táján találhatják meg.
Ha a Betyársereg nyomorogna, már nálunk is sámánok által megáldott bugylibicskával szeletelnék a liberálist, szerencsére a szélsőségeseket nálunk mindig van, ki etesse.
Ma persze a világ olyan, mint a Partizánszövetség volt hajdan, mindenki az Iszlám Állam ellen harcolt, miközben Törökország vígan üzletelt a két lefejezés között Szíria olaját kitermelő vallási szélsőségesekkel, Amerika meg csendben támogatta a szír állam ellen harcoló szakadárokat.
Érthető, merthogy Szíria szövetségesi viszonyba keveredett az oroszokkal, támaszpontot ad nekik, ami kell ahhoz, hogy jelen legyenek az óceánokon.

Ha Putyin nem veri szerteszét az ISIS nyersolaj-szállító infrastruktúráját és nem segíti katonailag szövetségesét, ma már ugyanolyan rend lenne Szíriában is, mint Líbiában, ahol a nyugatiak a legaljasabb módon végeztek Kadhafival, majd elhozták a szabadságot - az olaj ellenében.
Jelzem, lesz még ott cirkusz, meg vérbengázolás, de hát az olaj...
Miként a világ minden táján, Venezuelától-Ukrajnáig.
Az a legnagyobb baj, hogy Amerika nem érti a világot, valamiért azt hiszi, hogy mindenki számára vonzó saját társadalomszervezése, pedighát ez nálunk sem nagyon akar beválni, pedig itt nem minden második ember kecskepásztor, inkább csak elakadt a feudalizmusnál...


Trump léte rávilágít a világ végzetes balszerencséjére, nevezetesen, hogy tömegben még az okos emberek is buták, továbbá, hogy az emberek élnek-halnak az erőért, egészen addig, míg az az erő jól seggbe nem rúgja őket is.
Akkor filozófiai magyarázatot keresnek személyes szerencsétlenségükre, és ezt meg is találják a mélyállamban/háttérhatalomban, a zsidókban, cigányokban, migránsokban.

Ez a probléma úgy ötven-hatvan év múlva lesz érdekes, amikor - ha megérjük - Amerika többsége spanyolul dicséri majd azt Urat.
Oroszország viszont kijött a kómából, tele van ambícióval és szerencséje van Putyinnal, aki tudja, mit akar.
Minden ellenkező híresztelés dacára ebben nincs benne Jászkarajenő elfoglalása, sem a magyarországi kipcsak közösség leigázása, sőt, még a magyar nők megpocsékolása sem, lévén Oroszországban - nekünk is köszönhetően - jelentős túlkínálat van nőkből.
Oroszország ma is katonai világhatalom, a tetejében a legmodernebb haditechnikát fejleszti, példa erre a legújabban hadrendbe állított - tehát nem csak makettekben létező hiperszonikus rakétarendszer, meg az Aegis-rendszert megalázó átrepülések a Donald Cook amerikai romboló felett, a T-14 Armata harckocsi, stb...
Amerika ma a Nemzetközi Űrállomásra sem képes személyzetet küldeni, ami azért meglehetősen sötét képet fest az amerikai űriparról is, miközben Mars-expedíciókról delirálnak...
Kína viszont gazdasági-katonai világhatalommá vált, Amerika fél is megpiszkálni, mert igen hamar lemondhat Tajvanról és Hongkong különleges státuszáról, aztán lehet csörömpölni a kardokkal. Persze más az, mikor csak úgy handabandázhatunk, hogy tétje is van a dolognak, meg más a szájkarate.
Kína embert akar küldeni a Holdra, és meg is fogja tenni, nem is túl sokára.
Az Egyesült Királyság számára a lét a tét, ha mondjuk a skótok kiszállnak, akkor oda Nagy-Britannia maga - nem túl biztató kilátások.
Arról nem is szólva, hogy mélyen érintettek vagyunk a dologban, hiszen ha hazafelé kellene venni az irányt az ott élő, ott dolgozó magyaroknak, Viktor lepadlózna azonnal, meg az is, aki átvenné tőle a Csődtömeg nevű hajdani Magyar Köztársaságot, mely ma is permanens menekülésben van az igazság pillanata elől.
Az Unió meg vagy megrázza magát és talpraáll, vagy az elmúlt fél évszázadot bedobhatja a kukába.

A fejlődés útja nem a Kipcsak Ösvény, hanem egy európai állam létrehozása, közös pénzügy, hadügy és külügy fenntartásával, saját hadsereggel, összehangolt jogszabályokkal, bűnüldözéssel.

Hazai pályán meg lehet állapítani, hogy Orbán túl van a zeniten, innen már csak lefelé visz az út - vagy a mentő.
Lefelé, még akkor is, ha Pocak személye átmenetileg nem ér meg annyit, hogy Kadhafi sorsát másolva  hasrafektessék egy autó platóján, aztán igazságérzettől vezérelt LMBTQ aktivisták megismertessék vele a szivárványszínű zászló által nyújtható összes örömöket.
A lopást viszont az intő jelek ellenére képtelen  abbahagyni, csicskásaival együtt egyre pofátlanabbak és egyre mohóbbak, jó vége ennek nem lesz.
Az ellenzék, miután egyszer eltalálta a labdát, most próbálgatja a labdazsonglőri létet, persze már nem bírnak magukkal, képtelenek csendben, szerényen dolgozgatni.
Fontos lenne ez, hiszen mindenki tudja, nincs adu ász a kezükben, a sok tökfilkó pedig nem alkalmas a durchmars abszolválására.
2022-ig arra kevés az idő, hogy világrengetőt produkáljanak, elrontani az elért pozíciót, arra viszont még sok is.
Hát, bízzunk a csodákban...

Személyes életemben ez az év is olyan volt, mint a megelőző - semmilyen, de hát ezt dobta a gép, ugye.
Viszont most megnéztem a jövendőmet a facén a Nametestben - ebben hiszek, mert szépeket szokott írni rólam, még, ha a jóslatai nem is válnak be teljesen.
De most azt írta, megnyerem a lottót, egészen fel vagyok dobva, aggódva várom a fejleményeket.
És lesz még egy jelentős változás az életemben: Kutyatulajdonos lettem.
A neve Bumbi, és hivatásos macskariasztóvá lesz kiképezve, maga a megjelenése elriasztja majd a macskákat!
Kellemes kilátásokkal tekintek az új év elé, remélem nem fogok csalódni, mint ahogy ezt kívánom Nektek is egy ideinél boldogabb, sikeresebb új évben!


BUÉK!

:O)))

2019. december 24., kedd

SOKAT MEGÉLTEK KARÁCSONYA

Hiszen, ha egyszer visszakaphatnám azokat az érzéseket, azt a hangulatot - talán én lehetnék a legboldogabb ember ebben a boldogtalan országban!
Igen, persze ma is van karácsony, ma is ünnepeljük, ma s a szeretet ünnepének hívjuk, csak közben az élet megváltozott, én meg megöregedtem, és ezzel a ténnyel nem csak örömteli események járnak.
A hiányérzet, ami nyomasztó, hiszen annyi minden és annyi mindenki hiányzik, utóbbiba jobb talán nem is belegondolni...

Hiányzik a hangulat, mert az rendben van, hogy az ember menet közben elveszíti a hallása egy részét, de hát legfeljebb csutkára tekeri a hangot a számítógépen, hadd hallja a szomszéd is, hogy felénk éppen most kézbesíti az Angyalka/Jézuska/Santa Claus a karácsonyfát, meg az ajándékokat!
De az illatok például nehezen pótolhatók, és az orrom még működik, nem is csoda, elég nagy.

Ma a fenyőfának alig van illata.
A valódinak sincs, a műfenyő meg úgy viszonyul a valódihoz, mint a guminő Liptai Klaudiához...
A fák maguk az idő múlásával egyre szebbek lettek, tartósabbak, a tűlevelek kövérebbek, de a hajdani karácsonyfa illatával eluralkodott az egész lakáson, és ez az illat nagyon kellemes volt, különösen, hogy keveredett a karácsonyi bejgli illatával, a vaníliás cukor szagával.
Nem, nem a valódi vanília illatával, hiszen azt nemigen ismertük.
Minap anyukám sütött egy remek tortát, melynek elengedhetetlen összetevője volt a rum.
Tett is bele bőségesen, de valódi kubai rumot, de az ízetlen volt a hajdani tearumhoz, herdálások esetén a portorikó rumhoz, de még a rumaromához képest is.
A vaníliáscukor is méltó helyet foglalt el az illatorgiában, melyben fontos mellékszereplő volt a baracklekvár és az alma is, melyek a bejgli állagjavító alkotóelemei voltak.
És hiányzik a bejgligyártás hangulata, a sütés illata, a késztermék aggódó szemrevételezése (kirepedt? - ki hát, hiszen kellőképpen édesnek is kellett lennie - a  szépség ritkán párosult a túlzott  cukorfelhasználással...).
A gyerekek feladata volt a libatollal (látnak-e még olyat a mai gyerekek?) tojással megkenni a félkész bejglit - többször is, attól lesz szép márványos.
A villával szurkálás már majdnem szakmunka volt, azt nem is bízta a háziasszony akárkire.

Hiányzik a vásárlások hangulata, az egymás elől eldugdosott ajándékok játéka, a felnövekvő ifjúság öröme, ha megtalálta az elrejtett meglepetéseket, melyek között, ha kedvérevalót talált, akkor alig tudta elálcázni fülig érő száját.
Az ajándékok értéke mai szemmel nézve nevetséges volt, a mai gyerekek jelentős része mindenféle kütyükre feni a fogát, a legfrissebb telefonra, játék-konzolra, miegyébre - aki meg beérné kevesebbel is, annak meg nem telik nemhogy karácsonyfára, de még tűzifára sem, sajnos.
Így aztán a gyerekek is kimaradnak olyan élményekből, melyek szerintem nélkülözhetetlenek az értelmes emberré váláshoz, hiszen az egymáshoz való viszonyt nem felnőttkorban sajátítja el az ember - kisgyerekkorában kellene átélni és megtanulni a szeretetet, megélni és értékelni a család melegét.
A karácsony kollektív játék volt, a családok és a társadalom játéka is egyúttal, ilyenkor valahogy békésebben teltek a napok, az emberek talán jobban tiszteletben tartották egymás ünnepeit.
Népvándorlás is volt a Karácsony, komoly logisztikai teljesítmény volt összehangolni, hogy kinél fogjuk első és kinél a második ünnepnapon degeszre zabálni magunkat.
Falun a disznótoros volt a vezető menü, utána hájastésztákból készült süteményekkel, hatlapossal, kvaterkázással telt az idő.
Rokonokkal, a tág családdal.
Nem wellness-szállóban, de remek alkalom volt megbeszélni, hogy mi történt idén Rokonéknál, megtudni, hogy fáj-e még Mari ángyi lába és hogy jövőre hány holdon vetik majd a tarhonyát.
Persze a facebook se semmi, de a személyes beszélgetéseknek nincs párja.


Ami nem változott, az a kisgyerekek álmélkodó, csodálkozó, aranyos kis pofija a karácsonyfa láttán - ennek duplán kell örülni, mert a mai gyerekek hamarabb lesznek felnőttek - némelyik már egész fiatalon odahagyja illúzióit, márpedig illúziók nélkül nincs kellemes élet.
Hát, majd idén is odaállunk a karácsonyfa alá, vagy felállítjuk saját kis karácsonyfánkat, és megpróbálunk mosolyogva emlékezni a hajdani karácsonyok hangulatára, amikor a gyerekeink még boldog, kipirult arccal szaladtak az ajándékok felé, és csodálták a szép fát, beszívták illatát és megfürödtek a szeretetünkben.

Kívánok hát Nektek békés, nyugodt Karácsonyt, ha lehet, olyanok körében, akik szeretnek Benneteket, és akik viszik tovább a hajdani ünnepek hangulatát, hogy aztán majd gyerekeik is tudják, hogyan kell szeretve ünnepelni.

:O)))

2019. december 21., szombat

BYE-BYE ZSOLTI

Hajdan szövegírója volt a rendszerváltás himnuszának, a Pa-Dö-Dö Bye-bye Szása című slágerének.
Lemondott parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt.
Korrekt.
Rengetegen sajnálják a távozását, rengetegen örülnek neki politikai ellenfelei táborából, de már mindegy - a DK egyik meghatározó politikusa, Gyurcsány Ferenc megkérdőjelezhetetlen háttér-embere egy időre távozik a napi politikából.
Jómagam nem voltam oda érte, mert a DK kommunikációját gyengének tartottam, ma is annak tartom, és miután baráti viszonyt ápolt a pártelnökkel, annak esetlegesen megkérdőjelezhető döntéseiben is szerepet játszhatott.
Talán minden politikusnak át kellene esnie egy ilyen traumán, sokat segítene személyiségük formálásában, mert az atv-nek adott
 interjúban a DK lemondott képviselője is roppant rokonszenvesen, szerényen  és megfontoltan nyilatkozott.
Az ügynek persze itt nincs vége, a DK valószínűleg még megkapja a "zaklatópárt" címkét, és a Fidesz megmondóemberei erről böfögnek majd minden kilométerkőnél, de most már mindegy, amit a kárenyhítésért tenni lehetett azt Gréczy és a DK megtette, a többit meg majd elmossa az idő.


Ami ebben a rettenetes, hogy a DK politikusának nem politikai tevékenysége miatt kellett mennie, hanem tisztán magánéleti melléfogása miatt.   
Aki a szemét forgatja a közkinccsé tett fényképek miatt annak csak részben van igaza, hiszen a politikus is ember, és mint férfinak, neki is joga van egy nővel való kapcsolatában örömszerzés céljából bármit megtenni, amivel mindketten egyetértenek - elképednél, ha tudnád, hogy mi mindent képesek megtenni emberek ez okból.
Ám jelen esetben aktív politikusról van szó, aki úgy járt kéz a kézben a pártelnökkel, mintha sziámi ikrek lennének, és ez azért más, mint a magánélet.
Moldova írja: "A paptól elvárni, hogy két lábon járó vasárnap legyen!" - és ez egy nagy igazság.
Az embernek meg lehet bocsájtani ilyen melléfogásokat, de a politikusnak nem, mert neki tudnia kellett volna, hogy amikor ráklikkel az e-mail küldés gombjára, akkor a saját akasztófakötelét postázza éppen.
Milyen tanácsokat tud adni pártja elnökének az, aki még ezt sem képes felmérni?


Még egy dolog van, ami valóban gyomorforgató a magyar politikában.
Ma már nem számít, hogy milyenek a politikus politikai törekvései, ma a személyiségét lehetetlenítik el ellenfelei.
Így van ez Borkai esetében is, hozzátéve, hogy ő valószínűleg korrupt is volt, de mégsem ez volt a meghatározó, hanem kifinomult, nemzeti érzelmű politikushoz méltó mozgása, amint megművelte csodálata tárgyát - H-turul... 

Ettől persze még újraválasztották, és a korrupciós szálat el sem kellett varrni, a kutya se törődött vele, legalábbis választói biztosan nem.
Persze Ungár Péter szerint Gréczynek se kellett volna távoznia a parlamentből, ami alapvetően igaz is, végtére is semmiféle büntetőjogilag értékelhető cselekményt nem követett el, és ha a képek nem kerülnek nyilvánosságra, akkor még szexuáletikai vétséggel se vádolhatnák, de mégis jól tette, amit most tett - lemondásával megváltotta a belépőjegyet további politikai pályafutásához.
Anno Pokorni Zoltán is így tett, és ő is jól tette.
Attól félni nem kell, hogy éhenhalna, attól jobban, hogy tovább támadják azért, mert a fiát az Újpesti Önkormányzat foglalkoztatja - talán a veszélyérzetével is lehetnek bajok - még nem lenne késő korrigálni...



A magyar mocsár sekély, mocskos és büdös, aki ebben próbál úszni, legyen elővigyázatos - errefelé krokodilok és viperák is vannak...


:O)))

2019. december 17., kedd

EMBERTELEN RENDSZEREK

A nagy társadalmi ellátórendszerek ezer sebből véreznek.
Talán legjobb példa erre az állami egészségügy, ahol néhány - kalandvágyból itthonmaradt - orvos úgy cirkulál a rendszerben, mint a giliszta, mikor a kacsa a fenekébe dugja a csőrét.
Szaladnak egyik helyről a másikra, hajszoltak és fáradtak, nincs módjuk nyugodt munkavégzésre, 
mert a betegek ott ülnek űzött tekintettel a folyosókon - már persze, ha adtak nekik időpontot egyáltalán.
Nagy adomány, ha ilyen körülmények között valaki nyugodt tud maradni, mert szakmai munka színvonalát a kapkodás, a túlzott megterhelés jelentősen rontja, mint ez a mienknél szerencsésebb országokban már régen közismert, és ahogy közismert volt nálunk is - ezelőtt úgy harminc évvel.
Természetesen a Nemzet Poliésztere is ismeri a problémát, de - már csak megszokásból is - azt vizsgálja elsősorban, hogy hogy lehet a rajta fellelhető hájréteget tovább növelni, ezért aztán a követendő eljárás három eleme a gép-műszerpark növelése, új kórházak építése és az ellátottak számának csökkentése.
Ha ügyesen oldják meg a feladatot, akkor a népnek nem lehet pofázni, kapott CT-t, MRI-t meg sikítófrászt előjegyzésének időpontja miatt - a fizetős beteg meg átmegy a magán-egészségügybe, melynek tulajdonosi köre okozna kis meglepetést, ha nyilvánosságra kerülne.



Az első eset tiszta sor: beszerzünk, majd jön a technológiai szükségszerűségként előírt un. "visszacsurgatás", aztán a beüzemelés, melynek során hamar kiderül, hogy ha egy új műszer vagy gép mögött nem áll ott a hozzáértő orvos, akkor az csak egy darab vas.
Állhatna helyette a rendelő közepén magának a Nagy Politikusnak a megfelelő helyen arannyá fényesedett rézszobra is, mely - hasaalját megsimogatva - biztos gyógyulást hozna a betegeknek.
A kórházépítésnél ugyananez az eljárás, csak a nagyságrend tízezerszeres, majd a megfelelő betegút-karbantartás után plusz-hozadékként remek budai ingatlanok szabadulnak fel ingatlangfejlesztésnek nevezett rablások céljára.
Egyébként meg aki nem érdemli meg, az fizesse zsebből az ellátását, és ha a zsebében nincs semmi, akkor így járt - aztán vakargathatja gondterhelten erősnek éppen nem mondható érdekérvényesítő képességét.
Minek is neki az orvos, a gyógyszer kiváltására úgysincs pénze, egyébként meg egészséges életmódot folytat, sokat tartózkodik a friss levegőn és a munkahelyi étkeztetése is egészségtudatos - legelhet füvet az árokpartról. 



A nyugdíjrendszer és a szociális ellátások is tökéletesek, a nyugger például tizenegy hónapon át hitelt nyújt szeretett kormányának, majd - ha szerencséje van - akkor valamennyit visszakap a befektetett pénzéből, kegydíj gyanánt.
Persze, szó sem lehet herdálásról, a nyugdíjemelés az inflációhoz igazodik, de hogy az mennyi, azt a Nemzet Esze határozza meg, a Statisztikai Hivatal meg lepapírozza.
Így eshet meg, hogy a piacon már elfogy a pénz a bukszából, de a nyuggernek még mindig lelkesednie kell a bőkezűen osztogatott nyugdíj miatt, mely osztogatás vesztese ugyan ki más lehetne, mint a legszegényebb réteg.
Ugyanígy járnak azok is, akiknek a családi pótlék jelent még valamit, miközben a rendszer kegyeltjei zsákszámra hordják haza a csalási pótlékot.
Gyermekszegénység? Lakhatási szegénység? Létminimum alatt élők százezrei?
Ugyan, kit érdekelnek, hulljon a férgese!


Az oktatási rendszer rabszolgákat termel, a közművelődés rendszere meg rabszolgákat akar alkalmazni, a normális viszonyok és a jogállam helyreállítása helyett nagypofájú csatakancákat vet be a hatalom.
Az óvodában is az szokta nyerni a vitát, akinek nagyobb a szája, főleg, ha ott áll mögötte Viktorka a baseballütővel.
Szerencsére azért sokan érzékelik ezt a  helyzetet, így van rá remény, hogy egyszer akkorát rúg a nép a hatalomba, hogy nem kell majd keresgélni, ki legyen a második magyar kozmonauta, aki megjárja a világűrt, hogy nyelé el egy fekete lyuk.
Az viszont igaz, akárki is jön, a Nemzet Zsírmalaca után, rettenetesen nehéz dolga lesz, de hát erre fel lehet készülni - igaz, már dolgozni illene rajta.

Reménykedjünk...



:O)))

2019. december 9., hétfő

SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG...

És színész benne minden férfi és nő - továbbá minden politikus is, és nagy szerencsénk van, ha nem bohócot kapunk a nyakunkba, mint mostanság.
Rettenetes felháborodás kíséri a színházak működtetésének átalakítására kidolgozott kormányzati terveket, elsősorban a szakma részéről, ami nem váratlan dolog, hiszen komoly egzisztenciákat érzékenyen érinthet a dolog.
Nem is lehet ezen csodálkozni, azon viszont igen, hogy érzékeny művészeinknek harminc év kellett ahhoz, hogy eljusson a tudatukig: Magyarországon kapitalizmus van, méghozzá rablókapitalizmus a maga klasszikus formájában, diktátorocskával díszítve.
Ha egy kapitalista állam - főként egy diktatúra - támogat egy kulturális intézményt, akkor azt azért teszi, hogy ezen keresztül is támogassa hatalmát - megnézi, hogy miért fizet.
Most is ez történik.
Orbán lopakodó diktatúrája megunta, hogy a színházi életben a sarkantyúpengetős, bokacsattogtatós műmagyar műlelkesedés nem igazán jut érvényre, hát most megmutatja, hogy hogyan lehet tizenkilencedik századdá formálni a huszonegyedik századot - legalábbis a kultúra területén.
Érthető, hogy ez az apróra váltott Sztálin ezen a területen is irányt akar mutatni, végtére is ő a mai illetékes elvtárs, aki
 illetékes művészeti ügyekben.
Is.
A tetejében nemhogy Zsdanovja, de még egy egérszürke, mezei Aczél Györgye sincs neki, szegénynek .



Mondjuk, a színésztársadalom is megérdemli sorsát, hiszen éppen olyan, mint Orbán, akinek nem a kádári diktatúrával volt baja, hanem azokkal, akik csinálták - most, hogy ő csinálja, már semmi baja sincs a módszerekkel.
Ennek dacára olyan művészek is visszamutogatnak Kádár korára, akiket tenyerén hordozott az a rendszer, de mára már elfelejtették, hogy a kultúra területén dolgozók milyen kiváltságos helyzetben voltak azokban az átkos években.
Merthogy színházi társulatot fenntartani nem túl jövedelmező tevékenység, igazi misszió, melynek célja, hogy eljusson a művészet a lehető legszélesebb közönséghez.
Ugyanez a kapitalizmusban már nem annyira fontos, elég, ha a színház jövedelmet termel, de minimálisan is megél, megáll a maga lábán.
Sajnos, a színházi emberek ezt nemigen ismerték fel, azt hitték, hogy helyzetük az örökkévalóságig biztosított, dől a lé a produkciókra, merthogy ők annyira tehetségesek, hogy ők tesznek szívességet fenntartónak, közönségnek.
Persze bele volt ebbe kalkulálva némi gazsulálás, kis megalkuvások meg némi szájkosár is - mix ugribugri, aber langsam spazieren...
Nyugaton sem kap állami finanszírozást minden színház és minden produkció, arrafelé a társulatok is ritkábbak, a színészek, rendezők előadásokra szerződnek, aztán vagy profitot termelnek, vagy munkanélküli színészt.
Nálunk talán a Macskák állt volna meg a saját lábán ilyen körülmények között is, de hát ez édeskevés a szakma megújításához, különös tekintettel arra, hogy a közönség tetszése nálunk nem túl fontos.
Itt a produkciót létrehozó művész herdálhatja a pénzt bátran a lila ködre, és ha valami kasszasikerrel jár, az gyanús, az ritkán kapja meg a művészet címkéjét.
Mert a hatalom mai urai szerint is fontos a művészet, csak hát a művészet ma a cigányzenekar kontrásának helyzetében van: jár neki a pénz - csak nem jut.
Meg aztán a kor művészei a labdarúgók, a botlábú játékos a semmiért a tízszeresét kapja meg bármelyik vezető színész gázsijának - de ne méltatlankodjunk - ezt is magunknak köszönhetjük...



Most fizeti meg a színházi szakma megalkuvásai árát is, merthogy nem merték megvédeni legnevesebb művészeiket sem, mikor a támadásukkal nevet szerezni akaró tehetségtelen percemberkék támadták őket - nem a művészi tevékenységük miatt, hanem mindenféle, támadóik által álmodott kenetes erkölcs nevében.
Most ennek jegyében verik szét a szakmát, beterelve mindenkit a közös akolba, ahol majd a rendszernek kedves művész lesz a számadó, ők meg a birkák, akik ha hangosabban bégetnek, mennek a bográcsba - pörköltnek.
Több, mint nevetséges.

Borkai bandája erkölcsöt prédikál, a vak komondor röhög a sarokban, a szakma meg kussol vagy kontrázik, pedig ők pontosan tudják, ki az a művésznő, aki a legmagasabb gatyaszárig is felért.
Egy sincs, aki kikérné magának, hogy olyanok oktassák ki erkölcsből, akik lopnak, hazudnak, csalnak, meglehet, még gyilkolnak is, de mindenki elfordítja a fejét.


A színházak - és általában a kultúra finanszírozását természetesen meg kell reformálni, a tervek elkészítésébe bele kell vonni a szakmát is, mert az kétségtelen, hogy a pénzek elosztásában szerepe kell legyen az aktuális politikai garnitúrának is, de ellenzékének is.
És nem jó az a módszer, mely szerint Bán Teodórán statuálunk példát, egyáltalán, nem kell példát statuálni, csak értékelni a művészi tevékenységet.
Lehet egy előadás jó, akár Vidnyánszky, akár Gothár Péter rendezi, és csak a produkció minősíthet, még ha a döntés az ellenkező ízlésvilágú emberek kezében van, akkor is.

A boszorkányüldözéseket pedig jó lenne befejezni, mert megnyomorítják az egész kulturális életet.
Hogy aztán mi lesz?
Szerintem megint lesz kis óbégatás, aztán sok apró megalkuvás, sunnyogás, szervilizmus, gyávaság.


Magyarországon vagyunk...


:O))) 

2019. december 7., szombat

RENDEZŐI FAROK

le-minotaure - Dali
Volt hajdan vörös farok a létező szocializmusban, aztán lett fehér farok a rendszerváltás után - ez azt jelentette, hogy a rendszerkritikus mondatok után beillesztettek egy bekezdést - de Amerikában négereket vernek, majd hogy a kommunisták elnyomták a beszédhibás kisebbséget, mert tagjait nem vették fel rádió-bemondónak.
Az uralomra jutott gömböc nem bajlódik ezzel, ő egy-egy kiválasztott emberen keresztül öli meg az intézményeket, politikai - művészeti irányzatokat, mert tudja, a művész nagy úr, de csak addig, ameddig van hely, ahol teret adnak elképzeléseinek.
A három T világában mindenki otthonosan érezhette magát, hiszen volt logikája: a rendszer számára kedves alkotások támogatottak lettek - az rendeli a zenét, aki fizet - még a kocsmában is.
Aztán voltak a tűrt művek, művészek, ők nem kaptak támogatást, de ha elő tudták teremteni működésük anyagi feltételeit, hát előadhatták vízióikat, műveiket, eljuthattak a közönségükhöz, ha volt.


A tiltott művek zömmel megérdemelték a sorsukat, ilyen kevés volt, legalábbis a rendszerváltás után nemigen lehetett ilyenekkel találkoztni a Mein Kampfon és a nyilas szakirodalmon, továbbá a vallási szekták irodalmán kívül - legalábbis én nem találkoztam ilyenekkel.
Ma a három T kettőre redukálódott, van a támogatott és van a tiltott mű.
Utóbbit nem kivégzéssel, hanem kivéreztetéssel teszik el láb alól, de mire ez bekövetkezik, addigra a társadalom egyetértését is kimódolják.
Ennek véghezvitelére leginkább a neves művészek farkát látják megfelelőnek, mondván,  a Neves Művész egy vérnősző barom, aki a színházak táján nagy számban található szűzeket úgy fogyasztja, mint daliás időkben a krétai útvesztőben a Minotaurusz.
A Neves Művészek viselkedéséről pedig mindent feltételezhetünk, és az is boldogan tetszeleghet művésznőpártoló szerepében, aki még életében nem járt egyetlen színházban sem.
Ha véletlenül berángatják egybe, akkor egész este hiába várja a műlovarnőt meg a bohócokat, miközben ölében a magával hozott rántottcsirke-combot nyiszálja a bicskájával.



Most megint divatba jött a színházi farokszemle, Gothár Péteren még túl sem estek, mikor már megtalálták az Új Színház egyik művészét, aki négy évvel ezelőtt vérnőszött, és mostanra sikerült felháborodni ezen, természetesen azon iparkodva, hogy az egész ország felháborodjon a történeten és kórusnban követelje az érintett művész ivartalanítását.
Hát nem is tudom, hajdan a kritikusoknak kellett kinyírniuk a nemkívánatos színházi embereket, ma erre elég Juliska története, mely aztán vagy megesett, vagy nem, vagy úgy esett meg, vagy nem - mindenesetre az ítélet a vád elhangzásával egyidejűleg készen várja a tettest.

Mondjuk aki szűzi életet akar élni, az azért ne menjen színházba dolgozni, merthogy ott impulzív emberek találhatók, akik a könyvelőknél egy fokkal bátrabban fogalmazzák meg társadalomellenes szexuális szándékaikat, leginkább verbálisan, és ez - hungarikumként - csak a színházi világban vált ki széleskörű társadalmi rosszallást.
Más lenne a helyzet, ha az érintettek katolikus papok házvezetőnői lennének, de ők eddig még nem tiltakoztak.



Magyarország különleges ország, a tehetségtelenek paradicsoma, ahol a tehetségeseket bátran farkon lehet ragadni, hiszen a két ember között lejátszódó, vagy annak beállított események nemigen bizonyíthatók - a kérdés csak az, kinek hiszünk.
A tehetségesek általában magányosak, a tehetségtelenek viszont falkában vadásznak.


Nem lehet kétséges az eredmény...

:O)))

2019. december 2., hétfő

NÉLKÜLEM

Kitört - no, nem a pesti limbó-láz, hanem a nacionalista őrület, majd lecseng ez is, mint a többi, persze addig még hátra van Trianon évfordulója, addig azért húzós lesz a dolog.
Az ok ezidőtájt az Ismerős Arcok együttes dala, melynek bánatos elbőgése közepette egy focimeccsen nem állt fel az Index újságírója, miközben az összes khm... - szóval az összes szurkoló felállt.
Hogy neki miért kellett volna felállnia?
Hát mert a többiek felálltak, és ő ezzel leleplezte önmagát, miszerint ő nem egy vérből való azokkal, akik felálltak, ami - ki tudja? - talán nem is olyan nagy baj.
Habár kétségtelen, hogy hátrányos helyzetű, hiszen akik ott haptákba vágták magukat egy műdal hallatán, azok állandóan hirdetik: "Nincs az egész Dzsungelban olyan bölcs, jó, okos, erős és nemes nép, mint a Bender-log, a Majmok Népe!"
Az idézet a Dzsungel könyvéből való, melyből kiderül, hogy a Vadon Népe erősen lenézi a majmok népét, mert "
Nincs törvényük, nincs vadászkiáltásuk, nincsenek vezetőik - csak bolond szavaik vannak, és apró, nyúlkáló, tolvaj kezük.
Az én hibám lesz, ha itt éhen halok, vagy megölnek" - gondolta Maugli, és igaza volt, különösen a tolvaj kezek tekintetében.
Szóval eljutottunk oda, hogy azok, akiknek taknyuk-nyáluk összefolyik egy ilyen enyhén giccses dal éneklése közben rá akarják kényszeríteni a velük való azonosulásra azokat is, akiknek még maradt csepp eszük ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban.


Jómagam természetesen egészen addig toleráns vagyok, ameddig mindenki eldöntheti, hogy dallal kívánja-e belemanőverezni magát a közös szégyenbe, melyet derék labdarúgóink állítanak elő olyan havi fixért, melyet talán akkor érdemelnének ki, ha karddal vagy lándzsával küzdenének a különféle Arénákban, de erre most kevés az esély.
Az viszont még bekövetkezhet, hogy az Index újságíróját két félidő között a szünetben a mókusok elé vetik, a drukkerek meg - talp a talpon, hogy zenei műveltségem is fitogtassam kissé - kiegyenesített középső ujjal adnak utasítást a zsebrák kinyiffantására.
Érdekes ez az egész.
Tulajdonképpen a profi sport lezüllesztése, ha az teret ad mindenféle politikai irányzat számára, merthogy a profi sport nem erről szól, hanem magasan képzett sportolók viadaláról, amiért mi pénzt fizetünk, ők meg pénzt kapnak, és ez így rendben is lenne, hiszen mindenki szívesen azonosul Messivel.
De hogy miért is kellene nyáladzó sovinisztákkal azonosulni, az számomra érthetetlen.
Szégyen ide, szágyen oda én az ilyesmit kiirtanám a stadionokból - menjenek azok, akiknek kedvük van hozzá a Vérmezőre óbégatni, a sportot meg hagyják meg annak - ami - szórakoztatásnak.
Hogy aztán sovinisztáink médiapatkányai, publicistái mit írnak, nyilatkoznak, az az ő dolguk, de ne próbálják rákényszeríteni zavaros és vesztes eszméiket az épeszűekre.
Az ellenzék pedig ne hagyja magát belehúzni ebbe a szartengerbe, mert holnap ezzel akarnak majd éket verni az ellenzéki egység pártjai közé, ami, ha sikerülne, nagy kár lenne



A hazafias érzelem szép dolog, rengeteg dolog van, amire büszkék lehetünk, de speciel a nacionalistáinkra nemigen.
Persze valahol mindenkiben ott bujkál egy csepp nacionalizmus, és ha üldözöttnek érzi magát, vagy nemzettársait, akkor felszínre is tör - nem egy párttitkárral énekelgettem közösen Ceusescu idején a "Régi mániám, tankkal végigmenni Románián" slágerét,
Jóllehet pontosan tisztában voltam ennek irrealitásával, mégis, valaghogy jólesett, merthogy sajnáltam az erdélyi magyarokat a falurombolásért, a szegénységért, a kilátástalanságért.
Ma inkább azokat sajnálom, akik vegyesházasságban élnek vagy abból születtek, mert hallgatniuk kell a sok féleszűt, de lehet, még fel is kell állniuk hozzá.
Maugli így foglalta össze  a dolgot: 
"Valamennyit Tabaki, a sakál haraphatta meg - gondolta magában -, most megvesztek. Ez bizonyosan nem más, mint veszettség.

Én sem tudom pontosabban körülírni...


:O)))