2014. január 29., szerda

UKRAJNA MEGMENTŐJE

Nagy híve vagyok én az elvi politizálásnak, de talán még azt is megértem, ha egy politikus nagyobb érdemi támogatottság híján minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a politikai senkiföldjéről bemanőverezze magát egy kényelmesebb pozícióba, emberek vagyunk, ugye…
A liba sem szeret a jégen topogni süvítő szélviharban, jobban kedveli a soha be nem fagyó melegvízű tavacskát, meg Józsit, aki naponta jelenik meg a ladikkal, hogy neki kukoricát szórjon az etetőjébe.

Mégis, azt mondanám, hogy ha politikus, ha gúnár, át kell gondolnia, hogy mit csinál, mert aki csak a jólétet áhítozza és ennek érdekében mindenre képes, az könnyen a tepsiben végezheti.
Onnan jutott ez eszembe, hogy ma külpolitikailag aktivizálta magát Fodor Gábor.
A Liberálisok elnöke nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy a magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.
Szóval most – rettenetes önfegyelmet gyakorolva, mondhatni, megerőszakolva saját mocskos természetemet – tekintettel a választási küzdelem jelenlegi fázisára nem erőltetném Fodor Gábor politikai pályafutásának értékelését, beleértve ebbe külpolitikusi adottságait is, de azért nagyon halkan és visszafogottan azt tanácsolnám a szép szőke hercegnek, hogy energiáit átmenetileg inkább a liberális szavazók mozgósítására pazarolja, mint nyílt levelek írására.

Nyílt levelet írni ugyan népszerű feladat, hiszen aláírásával az ember máris nagyot nőtt környezete szemében, ám én még kevés olyan nyílt levelet láttam, mellyel aláírója saját sorsa megrontásán kívül bármit is elért volna.
Ezzel együtt tiszteletreméltó a szándék világunk jobbítására, de attól tartok, jobbítani való akad jókedvvel-bőséggel a világnak azon a hangyafülnyi kis szegletén is, melyet Magyarországnak hívunk.
Ameddig a saját problémáink megoldására nem vagyunk képesek, addig nem kellene mások dolgában okosnak lenni, bármennyire is határozott elképzelésekkel rendelkezünk a világjobbítás módjára vonatkozóan.


Megaztán, ugye, talán nem a legokosabb dolog egy belpolitikai kampány sűrűjéből kéréseket kiabálni a politikai ellenfél vezérének - lett légyen bármennyire is közös a politikai gyökér - mert az elmúlt évek során nyilvánvalóan és nemegyszer kiderült, hogy a levélírót kedves barátból lenézett paprikajancsivá minősítette át az a gyökér…
Persze mindenki úgy csinál magából bohócot, ahogy úri kedve tartja, de jelen esetben nem kellene elfelejteni, hogy a levelező egy politikai közösség tagja, akinek megnyilvánulásai esetleg akár a közösség megnyilatkozásának is tekinthetők, ezért aztán talán jobb lenne ilyenkor előzetesen egyeztetni, elbeszélgetni a szövetségesekkel.

Nem csak azért, mert esetleg több eszük, vagy nagyobb külpolitikai tapasztalatuk van, de azért is, hogy ne romboljuk az egységet, melyet hitelesen csak akkor lehet képviselni, ha minden résztvevő egyeztetett álláspontot képvisel, egyformán beszél, nem pedig összevissza dumál, még ha ennek több évtizedre visszanyúló tradíciói is lennének.
Az ominózus nyílt levélben Fodor Gábor arra kéri  a Viktátort, hogy mint magyar kormányfő vesse latba befolyását a visegrádi országok közös fellépéséért, a demokratikus, európai Ukrajna melletti kiállásért.


Azt írja: „Válságos napokat él át Ukrajna.
Egy ország, egy nemzet, és részben Kelet-Európa sorsa is a szemünk előtt dől el. Ukrajnában ma a szó szoros értelmében vérre megy, ami nálunk még csak politikai víziók csatája: a választás a szabadság, az európai értékek és a demokrácia útja, illetve a keleti orientáció, az oligarchikus viszonyok és a despotikus kormányzás lehetősége között.
Náluk nem politikai metafora a választás Brüsszel és Moszkva között, hanem élet és halál kérdése. A helyzet napról napra veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lesz”
 

Hát ez bizony szomorú, talán jobb lett volna le sem írni.

Ha valaki személyes jó viszonyban van a nehezen öregedő örökifjúval, ugyan, magyarázza már el neki, hogy nálunk nem azért nem csordogál vér a küszöb alól, mert Orbán annyira demokrata lenne – lószart Mama, hogy klasszikust idézzek.
Azért nincs még nyilvános autodafé, mert azt még a legostobábbak is szinte mind megértik, hogy Magyarországot hozzávetőleg öt perc alatt tudná gazdaságilag bedönteni a Nyugat, akkor pedig ránk igen kellemetlen napok jönnének.
Lenne éhínség, a kisember vagyonának elvesztése, zavargások, erőszak, gyilkosságok és a mainál százszor nagyobb nyomor – szóval mindaz, ami jelenleg Ukrajnában van.


A választási lehetőség persze azonos – ott is választani kell Moszkva és Brüsszel között, de ott Moszkva van olyan helyzetben, hogy gazdaságilag képes bedönteni nagy szomszédunkat.
És Moszkvának esze ágában sincs elengedni Ukrajnát, emellett az ereje is megvan a megtartásához.
Gazdaságilag, politikailag, katonailag egyaránt.
Namármost ebben a helyzetben - amikor Orbán éppen nyelvespuszit ad Putyin ánuszrózsájának, hogy forráshoz jusson és ne álljon azonnal fejre idióta gazdaságpolitikája, csak majd a választások után valamikor - azt kérni tőle, hogy forduljon nyíltan szembe Putyinnal, több mint politikai naivitás.


„Legyen Magyarország a közös föllépés motorja, Budapest pedig a helyszíne!” írja Fodor, miközben az Ukrajnában élő százötvenezer magyar rettegve várja, hogy mikor jut eszébe valamelyik eszement nacionalistának a magyar kisebbség ellen fordulni.
A politikai zavargások idején szerepet vállaló kívülálló könnyen kerülhet olyan helyzetbe, mint aki kocsmai verekedőket akar szétválasztani: mindketten ellene fordulnak és szakszerűen összeverik.
Nem lenne jó, ha ebben a helyzetben bármelyik politikusunk a magyar nemzetiség tüzén szeretné sütögetni a pecsenyéjét.


Arról nem is szólva, hogy az ukrán események engem kísértetiesen emlékeztetnek 2006 budapesti eseményeire, azzal a differenciával, hogy Ukrajna lakosainak száma éppen a négy és félszerese Magyarországénak, igaz, ez az arány Klicskó és Orbán méretei között is fennáll.
Van egy olyan jogelv, hogy a népek önrendelkezési joga.
Majd az ukránok eldöntik, hogy mit akarnak, kit akarnak vezetőjüknek, kivel szeretnének politikai, gazdasági szövetséget kötni, nem kellene ebbe nekünk beleszólnunk.
Jobban járunk, ha hallgatunk – már csak a százötvenezer magyar túsz miatt is.


Fodor Gábor pedig tanulhatna a múltból, a doktriner liberálisoknak egyszer már sikerült nullára játszani pártjukat életidegen erőszakosságukkal, nem kellene most új terepet keresni az önmegvalósításra.
Összefogásra van szükség, kollektív döntések után együttes és összehangolt fellépésre, nem pedig kidolgozatlan, végiggondolatlan egyéni bravúrszámokra.
Ha ezt nem érti meg a kócos libero, akkor kár volt előadnia a történelmi papírkosár liberális főnixét, üdvösebb lett volna szép csendesen a feledés mély homályába veszni.
Ha nem tanul végre, úgyis ez lesz a vége…

:O)))


2014. január 28., kedd

TÍZMILLIÓ SZARVASMARHA

Az azeri kormány tízezer magyar szarvasmarha megvásárlásához szükséges költségvetési forrást hagyott jóvá.
Ebből Szijjártó külügyi és külgazdasági államtitkár, a Száguldó Zseni mindjárt le is vonta azt a következtetést, hogy továbbra is a mezőgazdaság lehet a magyar-azeri gazdasági kapcsolatok zászlóshajója, jóllehet mindahányan arra számítottunk, hogy az erdőgazdasági kéziszerszámok alkalmazásának fejlesztési munkái kerülnek az együttműködés fókuszába, különös tekintettel az innovatív megoldásokra.

Tájékoztatása szerint megállapodás született a két ország közötti állategészségügyi együttműködésről is, mely azért tűnik roppant fontosnak, mert amennyiben a vadlibáknál is felmerül a keleti nyitás igénye, úgy Semjén fővadásznak még itt kell baltával agyonvernie minden egyes madarat, nehogy behurcolják a száj és körömfájást az azeri sztyeppékre, és a politikusainkkal is kellene valamit csinálni, tekintettel a szivacsos agysorvadás terjesztésének fenyegető veszélyére.

Mindenesetre a magyar külpolitikai sikerágazat jelentős eredményeként könyvelhető el ez az ügy, szépen példázva azt, hogyan válhat az eszme termelőerővé, hogyan sikerülhet egy nyéllel ellátott vasdarabnak összekovácsolni két nép örök és megbonthatatlan barátságát!
És még nincs vége, hiszen szeptembertől kétszáz fős ösztöndíj-keret nyílik meg azeri diákoknak magyar egyetemeken, mely hírre a magyarországi örmény kisebbség örömmámorban tört ki, ökörsütést hirdetett meg, melyre címszereplőnek meghívták az ötletgazdát.
Gondolom, nálunk lesz az unortodox azeri agysebész-képzés bölcsője...
Pályázatot írtak ki kollégiumi elhelyezésre is, ide olyan örmény diákok pályázhatnak, akiket megcsípett a cecelégy, és megtámadta őket az álomkór vírusa -  nekik egy ilyen elhelyezés valóságos istenáldása lesz, soha el nem alszanak majd.   

De kivesszük részünket az útépítésekből is, továbbá egy nagyteljesítményű informatikai központ létrehozásából is, - Budapesten már folynak a kísérletek Kubatov klónozására, így a hardvert is mi biztosíthatjuk egy, küllemében Selmeczi Gabikát idéző Kubatov II. Dolly adatgyüjtő gépezet átadásával.
Siker siker hátán, - ha ezt szegény Martonyi megélhette volna!
Már a külügyek irányítójaként, mert egyébként hálistennek ma is jó egészségnek örvend, és éppen korpás haja vakargatásával van elfoglalva, ami azért – lássuk be – nem túl időigényes, még ha minden hajszála külön nevet is kapott, a Föld országainak felét használva fel névadónak.

Közben a média szép lazán eleresztette a felcsúti repülőtér és az MVM offshore pénzszivattyújának ügyét, merthogy errefelé ez a divat.
Pedig érdekes lenne tudni, hogy mi a felcsúti repülőtér tulajdonjogi helyzete, ki fizette az aszfaltozást, kié a hangárocska, ki az üzemeltető, ha Bessenyei Péter a tulajdonos, akkor kitől vette a területet, ha nem ő, akkor kinek a nevére szól a hangár építési engedélye.
Hogy Bessenyei Péter esetleg használja a létesítményt, az nem mond semmit, hiszen éppen ez a strómanság leglényege: elfedni a valódi tulajdonost, van erre példa éppen elég.
Bessenyei repülni szeret, a technikai sportok pedig nem kis pénzeket igényelnek, egy szponzori szerződés kincseket érhet, ha ezt némi szívességgel kell ellentételezni, hát az a bolondnak is megéri.

Bessenyei egyébként Tököl felett szokott zajszennyezni, de ez keveseket zavar, mert aki felnéz az égre, az mind mosolyog – ott repül a mi bajnokunk, mégis jobb ezt hallgatni, mint a MIG 21-ek felszállását forszázzsal.
A képbe, mely erről a bagázsról kialakult az évek során, remekül beleillik ez a kis repülőterecske a Cessnával, melyről ma már nem esik szó, pedig az első verzió során még ez volt a mondás…
Aztán kiderült az is – máról-holnapra, - hogy az olcsó gáz offshore magáncégen keresztüli forgalmazása nem is olyan nagy baj, hiszen ismert a tulajdonosi háttér, hiszen egy Kajmán-szigeteken és egy Svájcban bejegyzett cég a tulajdonos, aki pedig ennél is többre kíváncsi, az hamar megöregszik.
Hogy tételesen törvénysértő az ügy?
Kicsinyes piszkálódás az egész, választási propaganda, gyűlölködés, szájtépés.
Inkább foglalkozzunk Gyurcsánnyal, javasolja Rogán, hiszen tudvalevőleg ez az egyetlen gondja ma Magyarországnak, a többi smafu, különben is rezsicsökkentünk, a többi meg Gábriel arkangyal dolga, nem igaz?

Én meg hallgatom a Klubrádióból, hogy hát akkor ez a repülőtér meg lett magyarázva, akkor ezt mostmár elfelejthetjük.
Halkan kérdem, amikor Mesterházyt azért nyektetik, mert egy tizenháromezres nagygyűlés valamelyik résztvevője esetleg bekiabálta, hogy Mészáros Lőrincnek kötelet, akkor nem lenne már végre időszerű igénybe venni egy profi kommunikációs szakértő szolgálatait?
Jelzem, Azerbajdzsánban kevesebbért is kötelet osztanak, de mindegy.
Mi még nem vagyunk Azerbajdzsán, csak félúton vagyunk arrafelé.
Talán érdemes lenne nem csak védekezni, de időnként támadni is – ha kell, egész pályán, agresszíven, egybehangoltan.
Ez nem jelenti azt, hogy gusztustalankodni kell, mint Orbán pirhanjája és a két csatolt ebihal teszi, de van ezeknek annyi a rovásán, hogy akár válogatni is lehetne, hogy melyik nap melyik történetet hegyezi ki a kommunikáció.

Szóval, aki nyerni akar, annak nem lehet szépelegni, meg egyik lábáról a másikra állva pironkodni.
Orbán a felcsúti libalegelőn szocializálódott, aki azt képzeli róla, hogy Grál-lovag, az jócskán téved, ez a sunyi suttyó csak az erőből ért.
Hát akkor azt kell mutatni neki is, meg bamba követőinek is, hacsak nem akarjuk, hogy a következő üzletkötés során Szijjártó tízmillió marhára kössön szerződést.
Az egyébként is csalás lenne, hiszen ugyanazt a dolgot nem illik kétszer eladni, minket meg már a főnöke eladott…

:O)))

2014. január 27., hétfő

REPÜLŐTÉR

Hát persze, - ott épül Felcsút és Bodmér között.
Vagy nem épül, csak már emberemlékezet óta ott van, mint Bessenyei Péter gyakorló-repülőtere, aki egy Cessnával – mi mással - időnként mezőgazdasági megfigyeléseket végez az épülő-szépülő stadion felett, felderítendő, hogy nem esett-e zsizsik a műfűbe.
Esetleg a felcsúti településszerkezeti terv készítése során csak elszállt a tervező fantáziája, vagy már készül is a hangár a föld alatt a Gripen számára, mely a pénz mellé járt még az ominózus üzletkötés során, s mely ezidáig a kolbászok mögött állt vékonyan leolajozva a miniszterelnök dácsájában, a spájzban.

Folyik a találgatás, miközben a hatóságok már vadul dolgoznak a felcsúti űrkikötő engedélyezésén, végtére mi sem vagyunk rosszabbak az oroszoknál – sőt, most iratkozott be a Vezérhez Putyin tanulni.
Ha nekik lehet Bajkonúr, akkor lehet nekünk is űrkikötőnk, legfeljebb ennek Mészárosúr lesz a neve, érthető okokból, ugye, - aztán a háttér-szerződéseket majd rendbeteszik a jogászok, oszt jónapot!

Tulajdonképpen, ha a mienk a föld és kezünkben vannak a szükséges engedélyek, valamint benne szerepel a településrendezési tervben a létesítmény, akkor már csak rajtunk múlik, hogy mit építünk oda, majd kis idő múltán mivé soroltatjuk át a kézhezszoktatott hatóságokkal.
Mire a paraszt felnéz az égre, mi már egy Dreamliner mellékhelyiségéből úgy szarunk mind a tízmilliónak a fejére, mint liba a rétre, a májusi zöld mezőkről hazafelé tartva.
A lényeg, hogy kész helyzetet kell teremteni, nem kell időt hagyni az ellenfélnek arra, hogy felocsúdjon.

Például itt ez a gáz-téma, kis offshore-beütéssel.
Az állami tulajdonú MVM Partner Energiakereskedelmi (MVMP) Zrt. egy rendelet alapján
 olcsó földgázt hoz be Ausztriából. 
Nagy részét azonban nem a szolgáltatóknak értékesíti, hanem minimális felárral továbbadja a MET Magyarország Zrt.-nek (korábbi nevén a Mol Energiakereskedő Kft.-nek).
Ez a cég többségében offshore hátterű: 50 százalékban kajmán-szigeteki, 10 százalékban svájci tulajdonosa van.
Három éve megy az üzlet, a három év alatt százmilliárd forintot toltak bele ismeretlen magánzsebekbe, úgy, hogy a vagyontörvény alapján a nemzeti vagyonra nem is lehetne ismeretlen hátterű cégekkel szerződést kötni, a szóban forgó földgáz pedig nemzeti vagyonnak minősül, a szóban forgó cégek pedig ismeretlen tulajdonosi hátterűek.


De tegyük félre a jogászkodást.
Ne is jusson eszünkbe más, csak az, hogy mekkora felháborodással óbégatott a fideszes papagájkommandó akkor, mikor kiderült, hogy az akkor a Nemzeti Bankot vezető Simor András céggel rendelkezik Cipruson.
Torkuk szakadtából ordítozták, hogy offshore, jóllehet nem is volt az, hiszen Ciprus az Unió tagja.
Lehet, lemaradtam valamiről, de nem emlékszem, hogy az Unió zászlajára felfestették volna a Kajmán - szigetek vagy Svájc csillagát…

Most ugyan az MSZP belengette nekik a büntetőjogi felelősségrevonás lehetőségét, de arra a pénzre már nagyjából keresztet vethetünk, tudnék sorolni hat-nyolc éven át húzódó milliárdos ügyeket, melynek végén elkobozhatták a tulajdonos pozdorja íróasztalát és vas hokedlijét.
Vannak még ma is országok, ahol az ilyesmit kötéllel honorálják, ezek az országok - új példaképeink - pedig kivétel nélkül Kelet felé esnek.
Namármost az évezredes tapasztalat, hogy nem lehet egy társadalmi rendszerből csak ezt vagy csak azt kicsippenteni, ha arra igazodunk, akkor Mészáros Lőrinc joggal aggódik, - a helyében én sem kötnék nyakkendőt mostantól fogva.

De hogy a többiek miért aggódnak ilyen intenzíven, azt a fene se tudja, hiszen nem ők állnak a gazdagok listájának nyolcvannyolcadik helyén, és – szerintem – Mészáros Lőrinc is csak Orbán Viktor disznóbőr pénztárcája.
Ennek azért ne nagyon örüljünk, mert ez a disznóbőr pénztárca a lenyúzott marhabőr árából kerül feltöltésre, ez utóbbit meg – kissé rojtosan - mi hordjuk még.
Igen, mi - te, meg én, meg a többi tízmillió marha, akik hagyjuk ezt a gátlástalan suttyót randalírozni.

Szól a nóta, kötelezik Köteles Laci népe - ezeknek a pofáján olyan vastag a bőr, hogy a rinocérosz térden állva könyörög az éjszakai pakolásukért.
És még mindig Gyurcsányoznak, merthogy egyre idiótábbak is – nem veszik észre, hogy menet közben mártírt csináltak a volt miniszterelnökből és szinte aranykort kormányzásának időszakából.

Már Mesterházyt sem kímélik, ő meg megtáltosodott, egyre magabiztosabb, habár én nem állnék oda a helyében szizáltermesztési szaktanácsokat adni a jobboldaliaknak, beszéljék meg ezt a dolgot a saját kötélügyi szakértőjükkel, Kövér házelnökkel.
Nekünk ugyanis nem arról kell beszélnünk, amiről a Fidesz szeretné, hanem arról, hogy mi van a rovásukon, meg mit szeretnénk tenni annak érdekében, hogy soha többé ilyen megalázó, szégyenteljes helyzetbe ne kerüljön ez az ország.

Egyébként most mosolyogva figyelhetjük az új attrakciót, a pojáca most éppen egy lyukból akar hideget és meleget is fújni - egyszerre.
Egyrészt a szélsőjobbot szeretné magához édesgetni, másrészt meg a zsidók nagy barátja szerepét iparkodik előadni - mérsékelt sikerrel, merthogy állandóan kilóg a lóláb.
Építi a nyilas és neonáci zarándokhelyet, közben meg megpróbálja megvásárolni a zsidókat, melyhez az általa oly kedvelt kuszaszeműek táborából választott magának kivitelezőt.
Az csak a baj, hogy nem biztos, hogy meg tudja vásárolni az elégetett, Dunába lőtt anyák, nagyszülők, testvérek, gyermekek emlékét, merthogy annak nincs ára.

Azt mondják, a zsidók okos emberek, de ha egy zsidó buta, akkor az abban is átlagon felül teljesít.
Hát, amelyikük odaáll ezzel az alakkal alkudozni, az igencsak visszaigazolja ezt a vélekedést.
El kell ezt az embert takarítani.
Nem csak Mészáros Lőrincet kell börtönnel fenyegetni, hanem a gazdáját is.
Rászolgált…

:O)))

FOGLALKOZZUNK A JÖVŐVEL

Jön a tél, hideg van, undok idő…
Régebben valahogy még a telek is mások voltak, decemberben, ha a Karácsony nem volt fehér, akkor sértett képpel nézelődtünk – hogy meri az időjárás tönkretenni az ünnepi hangulatot?
Akkortájt, aztán, ha leesett a hó, akkor az hó volt, nyakig ért és nem olvadt el tavaszig, még márciusban is lehetett találkozni a hókupacok feketére színeződött felületű maradványaival, most meg még az időjárás is úgy kínlódik, mint ahogy ez a mi szerencsétlen országunk kínlódik saját magával.


Jönnek a választások, jóformán az egész év erre fog rámenni, még az egyikből ki sem keveredünk, már nyakunkon a másik, aztán jönnek az önkormányzati választások, közben folyamatos lesz a népbutítás, mert a jelenleg kormányzó párt és annak vezére retteg – tudja, ha elveszíti a hatalmat, annak akár nagyon gyászos vége is lehet.

No, nem annyira, mint amivel most a közvéleményt riogatják, nem fognak hosszú sorban lengedezni mindenféle akasztófákon, de a felelősségrevonást a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje már megígérte azoknak, akik törvényt sértettek és jól tette, ha megígérte, mert ez a társadalom többségének jogos igénye.
Nem leszámolást, hanem elszámoltatást és büntetést ígért azoknak, akik jogszerűtlenül jutottak milliárdokhoz, miközben az ország népének jelentős része éhezik.


Lesz mit kivizsgálni, kezdve a vörösiszap-katasztrófa körülményeitől a falu közepén épített dolomit-gát ügyéig, és meglesznek majd a bizonyítékok is, mert a mohó gátlástalanság ellenségeket teremt, még a sajátnak vélt táborban is.


A demokratikus oldal nagy lépést tett a győzelem felé, mikor deklarálta az összefogást az MSZP impozáns kongresszusán, ilyenkor sajnálja csak igazán az ember az elszalasztott lehetőségeket, az elherdált időt, de ezen ma már kár rágódni.

Majd a választások után lehet elemezgetni a dolgokat, de most mindent felülír a cél: Orbánnak és trágyadombjának eltakarítása.


A hátralevő időben nem azzal kellene foglalkozni, hogy Rogán vagy Kövér mit mond, hanem azt kellene hirdetni, hogy mit akar a demokratikus oldal tenni, milyen ajánlata van a választók számára, a Fidesz prominenseinek hazugságait pedig néven kell nevezni – nem vitatkozni velük, egyszerűen csak megállapítani, hogy „Még mindig, és már megint hazudik.”


Azért van egy érdekes momentum: politikai kérdésben megnyilatkozott és elveszítette politikai szüzességét a koronaherceg.

A Hír24 szerint az MSZP kongresszusán levetítettek egy kisfilmet arról, milyen volt gyermekkorában Mesterházy Attila pártelnök, hogyan ismerkedett meg feleségével, és hasonlók.
Ezt a videót Orbán Gáspár is megosztotta, de a lényeg nem is ez, hanem az utána következő beszélgetés:
Kaminski Fanny, Orbán Viktor 
bulvárügyekkel is foglalkozó, sajtósa ezt írta: „Reggelire...”
Orbán Gáspár válaszolt neki: „2002”.
Azaz, nem árt emlékezni 2002 elbizakodottságára.
Szerintem sem.
Okos fiú ez a Gáspár, pedig focista, mint az apja…

Nem ártana emlékeznie a demokratikus oldalnak sem arra, hogy mi szokott a vége lenni a széthúzásnak, hova vezetett a butaság, a makacsság, a lényeglátás hiánya.
Akik ezelőtt négy évvel bedőltek a Fidesz süket dumájának és távol maradtak a választástól, azok most eltöprenghetnek azon, hogy hova is vezetett a magatartásuk és mennyibe került ez az országnak.
És mibe fog kerülni az, ha nem tanulnak most sem.

Persze, most mindenfelől szirénhangok hallatszanak, jönnek a jobbnál jobb tanácsok, az ötletes megosztási kísérletek, a bölcs javaslatok, hogy szavazzatok az LMP- re, hiszen bebizonyították, hogy lehet más a politika.
Ami igaz-igaz, nem azt ígérték, hogy lehet tisztább vagy tisztességesebb, ők csak a másságért vállaltak garanciát – de még az sem sikerült.

Senkivel és semmivel nem kell törődni, félre kell tenni a személyes ellenszenveket és az Összefogás jelöltjeire kell szavazni, erre kell buzdítani mindenkinek a saját környezetét, mert ez vezet majd el egy valóban korrekt választójogi törvényhez, tisztességes választásokhoz.
Kedves demokraták, emelkedjetek felül az ellenszenveiteken, jogos vagy vélt sérelmeiteken és nézzétek a magasabb célt – aztán szavazzatok ennek megfelelően!
Az ország hálás lesz…

:O)))

2014. január 25., szombat

SZÉGYENLISTA

Neves – és a neves emberek farvizén mindenképpen nevessé válni akaró - személyiségek és feleségeik, exfeleségeik, gyermekeik írták alá azt a nyílt levelet, melyben a hirtelen elpartneresedett Mesterházy Attilát arra szólítják fel, hogy az MSZP mai kongresszusán töröljék Gyurcsány Ferencet a baloldali pártok közös listájáról. Ne segítsenek hozzá egy mindenfajta moralitás híján lévő politikai kalandort ahhoz, hogy továbbra is a Magyar Országgyűlés tagja legyen.

Nézegetem az aláírók listáját, néha mosolygok, néha szánakozom, néha csodálkozom.
Hát, hiszen mit is lehet mondani egy olyan listáról, melyen együtt szerepel a Magyar Népköztársaság volt moszkvai nagykövete a Corvin-közi hős anyával, meg a társairól jelentő III/III ügynök élsportolóval, és hogyan kerülhet egy ilyen irományra elismert művészek neve együtt mindenféle negyedosztályú ipardalnokokéval?

Nézegetem a neveket és azon töröm a fejem, hogy szakmájukban, hivatásukban sikeres embereknek mi szükségük lehet arra, hogy felkerüljenek egy ilyen szégyenlistára.
Jó, rendben van, nehéz a művészi karrierje csúcspontján túljutott, öregecskedő művésznő élete, megszokni azt, hogy már nem ő van a társaságok középpontjában, hogy már nem utána fordulnak meg a férfiak, hogy eddig sikeresen alkalmazott női fegyverei egyre-másra csütörtököt mondanak – szörnyű helyzet lehet ez egy exhibicionista embernek.

Azt sem tartom csodának, ha valaki egzisztenciális okokból csatlakozik egy olyan kezdeményezéshez, mely biztosítja számára a kurzus majdani háláját, vagy éppenhogy a hála kifejezése már bekaszált elismerésekért, pozíciókért, színházakért,
Azokért az adományokért, melyek segítségével direktor úrként tudja kárpótolni magát a hajdani népszerű sorozatszínész, akiről menet közben kiderült, hogy nemigen lesz belőle a magyar Laurence Olivier, hát legalább Sir legyen, ugye…
Vagy a másik csepűrágó, aki művészi pályafutása alatt harmadosztályú buffóként játszott maradandónak nem igazán mondható szerepeket, de ma az ország egyik legtehetségesebb színházművészéhez akarja feltolni magát – ehhez kell neki a politikai hátszél.

De vannak azért ezen a listán komoly szakmai sikereket magukénak mondható emberek is.
Hogy miért gondolja például egy elismert agysebész, szívsebész, hogy neki a saját baráti társaságán kívül nyilvánosan állást kell foglalnia politikai kérdésekben, az érthetetlen.
Hiszen ezeknek az értelmes, tiszteletreméltó emberek tudniuk kell, hogy amikor erre a terepre beteszik a lábukat, akkor csalóvá válnak, mert más szakterületen szerzett tekintélyüket konvertálják politikai tőkévé.
Nem ismeretlen ez a jelenség, volt már mifelénk hajóépítő mérnök, aki a Duna szabályozási kérdéseiben lenyomta a világhírű Mosonyi professzort Háry Jánost megszégyenítő ötvenhatos hőstetteivel pótolva a szükséges szakismeret hiányát.

Vannak persze az aláírók között olyanok, akik a a schmittiózis nevű betegségben szenvednek – ők mindent aláírnak, amit eléjük tesznek, mert annyira tetszik nekik a saját nevük – ők már az általános iskolában is az aláírásuk tökéletesítésében lelték örömüket, rajtuk nemigen lehet segíteni.
Mindenesetre van annak valami pikáns bája, hogy egy ilyen erkölcsi hulladékokkal megpúpozott lista aláírói nyilatkoznak a volt miniszterelnökről, kérnek rajta számon morált, jóllehet már az magában immorális, hogy képesek odaírni egy olyan listára, melyen együtt szerepel Kun Béla unokája, a Munkásőr újság volt szerkesztője és a szélsőjobb kedvenc Bayer Zsoltja.


Sajnálom azokat – mint például Balázs Fecót - akik értékes, okos emberek, mégis képtelenek ellenállni a szereplési vágynak, jóllehet lehetne tanulni az úszó Egerszegi Krisztina vagy az ökölvívó Kovács István példájából, akik beálltak biodíszletnek Orbán mögé, ezzel sikeresen leküzdötték magukat az ország kedvenceiből a fél ország kedvenceivé.

Amúgy maga a levél is hazug, hiszen az ellen követel fellépést, „aki a hatalom megtartása érdekében saját bevallása szerint is éveken át hazudott tudatosan a magyar embereknek, aki hazugságaival lejáratta Európában Magyarországot, aki nyilvánosan trágár kifejezésekkel beszélt a hazánkról, és aki a magyar rendőrséget békésen ünneplő magyar emberekre uszította, soha többé nincs helye a magyar közéletben. Gyurcsány Ferenc számunkra és Magyarország józan többsége számára persona non grata.”
Hát nem tudom, én arra emlékszem, hogy a gyűlölt politikus éppen a magyar politikai élet hazugságai ellen mondta el ominózus beszédét, de valószínűleg ennek megértéséhez nem agysebésznek kellene lenni, hanem épeszű, gondolkodó embernek.
Ha pedig itt Bayer Zsoltnak van pofája erkölcsi oktatást tartani a trágár beszéd ellen, akkor az magáért beszél.

Magyarország nemzetközi tekintélye Gyurcsány kormányzása idején rendben volt, őt mindenhol partnernek tekintették, szívesen jöttek hozzánk külföldi politikusok is, nemzetközi rendezvények színhelye volt ez a kurva ország, amelyik mindig eljátssza a történelem által felkínált lehetőségeit.
Ma már a libák is elkerülik Magyarországot, amit ha Semjénre gondolunk, nem is lehet csodálni.
Ami meg a békés tüntetőket illeti, aki ezt 2006 kapcsán  le meri írni, az egy mocskos hazudozó – hálistennek, van elég dokumentum, amelyik megmutatja az Orbán által felhergelt csőcseléket – munka közben.

Egyébként meg vicces, hogy bele akarnának pofázni más politikai pártok dolgaiba, ebből is látszik, hogy mennyire távol áll tőlük a demokrácia.
A sok lepukkant vitéz, a sok kielégítetlen kopott mucus szereplési viszketegsége nem ismer határokat.
Mindenesetre nem lenne baj, ha nem Magyarország józan többsége, meg a tisztességes baloldali emberek nevében, hanem az ócska köpönyegforgatók, a mocskos haszonlesők meg a vénségükre erkölcsi példaképpé érett hajdani szépasszonyok nevében írnának, - már, ha mindenképpen írniuk szükséges.
Azoknak pedig, akik véletlenül, vagy ingyen keveredtek ebbe az illusztris társaságba, azért el kellene gondolkodniuk – jó üzlet az, ha valakinek ingyen lesz korpás a haja? 

:O)))

2014. január 23., csütörtök

POFONOK AZ ÁLLAMÜGYÉSZNEK

Rózsák az államügyésznek… - a hajdan népszerű film címe jutott eszembe a mai hírről, mely szerint a Markó utcában egy büntetőeljárás során a gyanúsított lenyomott egy sallert a büntetőügyében eljáró vezető ügyésznek.
Akadt volna még hozzá egy-két koki meg tockos is, de az ügyész munkatársai megakadályozták a cselekmény kibontakozását a maga teljes szépségében, majd kihívták a mentőket.
Még szerencse, hogy a nagymúltú         , de kétes jövőjű mentőknek nem kellett a fél várost keresztülautózniuk, hiszen ők is a Markó utcában székelnek, vagy hogyismondjam…

Üzenetértéke van ennek a történelmi fülesnek, mely tulajdonképpen tán nem is füles, hanem mezőgazdasági hírmondó, mely azt üzeni a regnáló hatalomnak, hogy beérett a vetés, kezdődik az aratás.
Az amerikai maffiában tilos rendőrt verni.
Ügyészt méginkább.
Ott a legkigyúrtabb bérgyilkos is szó nélkül köteles tűrni, ha Sgt. John Greysparrow felpofozza, de mint tudjuk, már csak napok választanak el bennünket attól, hogy lehagyjuk Amerikát, így aztán úgy vagyunk a rendőrveréssel, mint Ratkó Anna a gyermekáldással: leánynak szülni dicsőség – asszonynak kötelesség.
A bűn üldözőinek ütlegelése dicsőségszámba megy, kockázat sincs túl sok benne, hiszen a rendőr mondjon bármit, kit érdekel, míg a bűnelkövető narratívája a történtekről olyan, mint az adu ász – mindent überel.

Azt ugyan nem gondolták volna a hatalom jeles képviselői, hogy a folyamat nem áll meg a rendőr őrnagynál, de hát a liba se gondolja, amikor kikapja mellőle a csibét a háziasszony, hogy őt is érheti baleset.
Az ügyészek sem hitték volna, hogy őket is orrbaverheti a modern idők korszerű elveinek valamelyik képviselője.
Pedig, ha van csepp eszük, akkor gondolhatták volna, de hát az ügyészek számára nem a sok ész az alkalmazási feltétel, inkább számít a látómező optimális mértékű beszűkülése, továbbá a bokacsattogtatásra való alkalmasság.

Talán az ukrajnai események kapcsán a hatalom birtokosai most gondolkodnak el először arról, hogy nem biztos, hogy szerencsés volt sárba tiporni a rendőröket, bohócokat csinálni az ügyészekből, lakájokat a bírók erre alkalmas részéből, cselédeket az államapparátus tagjaiból.
Minden hatalom olyan, mint egy kártyavár, ha az alsó lapokat nem gondosan rakják egymás mellé, a legenyhébb szélfuvallat is összeborítja, márpedig itt éppen az alsó lapokat húzgálták ki az építményből, mikor rászabadították a bűnözőket és a bűnelkövetőket azokra, akiknek a rend és a jogállam őrzése volt a hivatásuk.
Még arra sem vigyáztak, hogy azokban, akik majd rájuk csattintják a bilincset, maradjon annyi jóindulat, hogy ellenőrzés címen ne szorítsák majd meg a csuklójukon, márpedig egy bilincs szorítása már rövid távon is roppant kellemetlen tud lenni.

Azt gondolhatták a hatalom legfelsőbb szintjein, hogy majd ők megteremtik a hatalom új TEKintélyét, de ez hiú ábránd.
A népi bölcsesség is megmondja: sok lúd disznót győz, és a történelmi példák is azt mutatják, hogy nem ért semmit az ÁVH, nem éret semmit a Securitate, és nem fog semmit sem érni a TEK sem, ha zengeni kezd az ég.
Márpedig ez bármikor bekövetkezhet, megjósolhatatlan, hogy mikor milyen esemény fogja kiváltani azt a haragot, amely hihetetlen gyorsasággal kezelhetetlenné válik, és elsöpri ezt az egész trágyadombot, melyet oly szívesen neveznek idecsinálói a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.
Gondolta volna valaki a taxisblokád előtt két nappal, hogy megáll az élet az országban?

Pedig az akkori seggnyalók akkor is menetelni akartak, de szerintem jobban jártak, hogy meggondolták magukat.
Lehet majd békamenetekkel próbálkozni, meg megkísérelni import-forradalmárokat bevetni, lengyel – magyar dva bratanki, de a fejét azért nem akarja majd beveretni egy lengyel sem Viktor hatalmáért.

Valami azért valószínűleg felrémlett beszari urunknak, mert ma elítéltük az Ukrajnában tomboló erőszakot, mely oly szépen idézi fel 2006 elvetélt puccskísérletének napjait, a húgyosforradalmat, mely a fülkeforradalom történelmi elődje volt, a hős orbáni forradalom lehugyozott lángja.

Van persze egy másik opció is, mely szerint saját emberei hajtják el a kócos idegrendszerű Vezért, végtére is Claus von Stauffenberg is a Führer hős katonája volt, míg csak fel nem akarta volt robbantani – sajnos sikertelenül.
Mindenesetre a dolgok egymásból következnek, egy kiélezett társadalmi helyzet esetén erősen kétséges, hogy azok az emberek, akik a legminimálisabb megbecsülést sem kapták a  Vezértől, akiktől elvette a becsületüket, elvette a jövőjüket, vállalnának-e érte bármilyen személyes kockázatot, vagy inkább elfordítanák a tekintetüket, mikor kirángatják a Vezért a páncélozott harcjárműből.
Szerintem a válasz egyértelmű.

Tulajdonképpen tetszeni kellene a dolgok ilyen kifutásának, de mégsem lennék oda érte.
Talán jobb lenne visszatérni a jogállamhoz, melyben az ügyész a törvényességet őrzi, nem a hatalom rablott holmijának csősze, ahol a rendőrnek tekintélye van, és ha kezet emelnek rá, akkor azt a kezet be kell majd gipszelni, ahol a hivatalokat nem kézivezérléssel irányítják, ahol rend van, de nem a félelem rendje, hanem a demokratikus állam rendje.
Szép lenne megérni…

:O)))

2014. január 22., szerda

A MI SASMADARUNK

Hát – csóválta meg bánatos fejét a Vezér – sok jövőnk már nincsen, úgy tűnik.
Amit lehetett, azt már elloptuk, a számlákat feltöltöttük, a vazallusokat kifizettük, már minden kommunikációs baromságot feltálaltunk, mégsincs könnyű helyzetünk.
Már hiába Gyurcsányozunk, semmi hatása nincs, legjobbjaink elhulltanak a csatatéren, Schiffer, a titkos csodafegyver ötletei is bedöglöttek, éppen most ment világgá tőle Osztolykán is – a fene tudja, merre tart a világ.
Lehet, ezeknek a cigányoknak sem lesz elég a szavlejárt száraztészta, ha így folytatódik a dolog – telhetetlen fajta, nem vitás...
Mondd, hű szolgám – fordult bánatos tekintetű, mopszlikutya jellegű spindoktora felé – hogyan tovább, merre van az előre?
Mert az azért lássuk be, mégiscsak méltánytalan lenne, hogy most, amikor ilyen szépen összeraktuk ezt a paksi ügyet is, hagyni kellene, hogy esetleg mások belepiszkáljanak?
Arról nem is szólva, hogy ki tudja, nem kerül-e a hatalom közelébe valami genetikailag sérült demokrata, aki komolyan veszi a korrupció és az állami vagyon fosztogatása elleni harcot és nem csak taknyolgat vagy mutyizik, ki a franc szeretne pórázon sétálgatni?
Ez még akkor is kínos, ha bekalkuláljuk, hogy ha minden nap húszezresekkel fűtöm a kályhát, akkor is hosszabb ideig lesz nálam meleg, mint a paksi új blokkok reaktoraiban.
Ne kockáztassuk a jövőt!

A Főtanácsadó nem tétovázott – jelzem, azért a pénzért én sem tétováznék – összevonta szemöldökét s szólt: Akié a múlt – azé a jövő!
Tegyük magunkévá a múltat s ölünkbe hullik a jövő!
És ami a legfőbb, a dolog költséghatékony, párszázmillió ráfordítással ki tudjuk simogatni természetes szövetségesünk, mondhatnánk jobbszélünk képviselőinek lelki ráncait.

Meg talán az sem lenne baj, ha a már teljesen elszemtelenedett zsidókat is kissé helyreraknánk, nehogy azt higgyék, hogy az új holokauszt – emlékhely, a Józsefvárosi pályaudvar rámpái véletlenül épültek strapabíróra, valósághűre, nézegessék legalábbis gyanakodva, kis szorongás se ártana!

És építsünk emlékműveket, - itt egy Horthy–szobor, ott egy Tiszapista, és akkor még ott van a Szabadság tér ügye!
A Vezér arca felderült, újonnan megszerzett szavazók ezreit látta lelki szemei előtt, nyert választást, Gyurcsányt a Sándor-palota pincéjében, a falhoz láncolva, még hívei nyelve által jólkarbantartott ánusza is belebizsergett a gondolatba…
Így aztán most lesz emlékművünk, mégsem egy Tigris-tank, mint hírlett, sokkal méltóságteljesebb, szebb: a Birodalmi Sas lecsapni készül Gábriel arkangyalra, kinek kezéből már a Fidesz régebben kilopta az apostoli kettőskeresztet.

Az emlékmű szimbolikája egyértelmű: a Horthy-rendszert megtestesítő angyalt éppen meggyakni készül a sas, miként Emesét a turul, vagy Lédát a hatty, ezzel biztosítva a nemes és büszke magyar faj fennmaradását a vesztett háború után.
Az angyal – modellje állítólag Selmeczi Gabriella lesz – két karját a könyörgés ősi mozdulatával emeli Istene felé, kit a Birodalmi Sas testesít meg.
Eredetileg az emlékmű timpanonján – merthogy az is lesz neki - ülő Hitler szart volna az arkangyalra, de ezt az ideológusok egyelőre még korainak tartották,
Lesznek oszlopok is.
A tizenhárom fallikus szimbólum a kormánypárt vezérkarát jelképezi, akik aggodalmasan figyelik a nász beteljesülését.

Orbánék szerint kissé mások a hangsúlyok.
Mint az Origo írja Orbán nyílt levele szerint "hazánk német megszállásának 70. évfordulója jó alkalom arra, hogy a közösség veszteségeit elismerő, fájdalmukban osztozó, jóakaratú emberek fontos és közös lépést tegyenek a tisztelet kultúrájának irányába". Azt is írta, hogy "alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel. Ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése."

Ez persze értelmetlen baromság, sunyi szarmaszatolás, de hát a cél tulajdonképpen ez is lenne: áldozatoknak mutatni a tetteseket és egybemosni őket az általuk halálba hajszoltakkal.
Nem csak a zsidókkal, még mielőtt valaki tévedésbe esne, de a háború többi katonai és polgári áldozatával is, akik szintúgy annak a rendszernek voltak áldozatai, melynek vezetőjének ugyancsak a Szabadság téren van faragott képe a protestáns templomban, a reformátusok nagyobb dicsőségére.

Azt kellene ennek az emlékműnek bizonyítania, hogy Magyarország nem tettes volt saját állampolgárainak halálbaküldése során, hanem áldozat - a gaz nácik áldozata.
Meg azt, hogy leigázottak voltunk, mindenféle mozgástér nélkül, de tulajdonképpen nem is tudtunk semmiről, naivak és gyanútlanok voltunk.
Pedig nagy szívességet tett Szakály Sándor, a kurzus történésze, aki minap idegenrendészeti eljárásnak nyilvánította Kamenyec-Podolszkíj majd húszezer áldozatának legyilkolását, hiszen ennek kapcsán egyértelműen kiderült, hogy Horthy és emberei (?) tudtak a sorsukról, ennek utána rakták vagonba és adták át a németeknek a vidéki zsidóságot.

Kigondolói azt is szeretnék ezzel az emlékművel közölni a világgal, hogy a német megszállással Magyarország elveszített szuverenitását, amit majd csak az első szabadon választott országgyűlés megalakulásával nyert vissza.
Marhaság, ócska szerecsenmosdatás.
Horthy meg tudta akadályozni a pesti zsidóság deportálását, meg tudta volna akadályozni a vidéki zsidóságét is, de akkor még nem üzenték meg neki a nyugati hatalmak, hogy ha nem állítja meg a deportálásokat, akkor kötelet kap – ettől aztán hipp-hopp, vissza is tért a szuverenitás.

Amikor a Szovjetuniót megtámadtuk, akkor még érvényben volt Sztálin ajánlata, hogy amennyiben kimaradunk a háborúból, úgy annak befejezése után támogatni fogják területi igényeinket Erdélyre.
Jószándékuk bizonyításaképpen visszaadták az 1848-ban Világosnál zsákmányolt zászlókat.
Horthy elfelejtette megnézni a térképet…

Szóval, nemigen mondhatjuk el, hogy bűntelenek lennénk, és ezer emlékmű sem fogja elfedni az ostoba magyar politikát, a vesztett háborúért viselt felelősséget, az ukrajnai megszállás alatt elkövetett rémtetteinket, a magyar zsidóság halálbaküldésének szégyenét.

Ha már német megszállás, akkor talán arról is beszélhetne Orbán, hogy ha ez nemzeti tragédiánk, akkor hogyan hagyhatják a megszállás ellen harcoló Ságvári Endre emlékének meggyalázását, Pataki István és Pesti Barnabás emlékének elsorvasztását, hogyan tűrhetik el a nyilasok mozgolódását, az újjáéledő antiszemitizmust, rasszizmust.
Jövőnk csak akkor lesz, ha múltunk is lesz, és annak a múltnak tisztának és hitelesnek kell lenni, olyannak, amelyből tanulhatnak a minket követő nemzedékek.
   
Attól tartok, az emlékművön tollászkodó birodalmi sas szarik a fejünkre, az emlékmű meg csak a bajt csinálja.
Magyarország első számú történésze sztálini allűrökkel intézi az ország dolgait.
Jobb helyeken az ilyeneket párnás cellákban tárolják.

:O)))

2014. január 21., kedd

CAVINTONT A MAGYARNAK

A magyar politikai élet a rossz memóriára épül.
Csinálhatsz ebben az országban bármit, ha megfelelően hosszan el tudod húzni az eljárást, akkor a kutya se hederít rád többet, az ügyed alszik, mint a tej, már ha azt a tejet nem valamelyik üzletláncban veszed, mert ha elköveted ezt a hibát, akkor a tejedet benevezheted bátran a „Világ legéberebbje” vetélkedőre.

A jog maga is elismeri az idő erodáló hatását egy eljárásra, más a megítélése egy ezelőtt tíz évvel elkövetett bűncselekménynek, meg más, ha tegnapelőtt követted el.
Ha tegnapelőtt követted el, akkor azért arra oda kell figyelni, hogy nehogy ítélet szülessen, aztán menet közben majd minden tompul, kezdve a tanúk emlékezetétől a közvélemény érdeklődéséig.
Ezért is volt nagy találmány a perek áthelyezése egyik bíróságról a másikra, majd visszahelyezésük és az eljárás újrakezdése, de a bírók nyugalmazása sem volt rossz trükk – új bíró újrakezdődő eljárást eredményezett.

A közvélemény meg leginkább az aranyhalra hasonlít – az utolsó három másodpercről vannak emlékei, aztán az adatok törlésre kerülnek, ezért is hazudozhat ennyire gátlástalanul szeretett kormánypártunk, teljességgel légbőlkapott adatokkal etetve a nagyérdeműt – magyarember úgysem emlékszik semmire.
Szép példa erre a gázárak és a rezsicsökkentés körüli vicceskedés, mikor komoly pofával kijelentik, hogy a zelmúltnyolcév alatt tizenöt gázáremelés volt, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy mennyi volt kormányváltáskor a gáz ára, meg mennyi most a rezsicsökkentés után, hogy a két időpont közötti árakról szó se essék.

Mindenesetre az „ügyek” tekintetében még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen a közvélemény olyan, mint a csecsemő, állandóan etetni és altatni kell, és amit tegnap evett, az már ma nem elég neki, nem is érdekli, neki minden napra új idegborzolás kell, a régi meg megy a kukába.
Kit érdekel ma már Kaya Ibrahim?
Pedig hát ez a derék ember volt az, aki az egész Fidesz-vezérkar piszkos adóügyeinek eltakarítója volt, de ma már nem érdekel senkit – legfőképpen a Fidesz tagságát nem – hogy hova lett a MN. Központi Tisztiházának ára.

Az sem érdekel ma már senkit, hogy hova lett a Postabank felszámolása során szétlopott vagyon, hova lettek a Postabank spanyol ingatlanjai.
Kit érdekel ma már, hogy miért úszhatta meg szeretett miniszterelnökünk a „ne mi nyerjük a legtöbbet” ügyben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűncselekményének gyanúját.
Kit érdekel ma már a Gripen ügy, amikor éppen Paks van soron a maga néhányezer milliárdjával?
Kit zavar az, hogy az úgynevezett Kulcsár-ügyben tíz éve folyik a büntetőeljárás, Kulcsár már párnát hord a tárgyalásokra, különben a vádlottak padja már feltörte volna a seggét, de ma sincs jogerős, de még elsőfokú ítélet sem?

Zavar valakit, hogy a cigánygyilkosságok ügyében 2009 augusztusa óta – öt éve – nincs jogerős ítélet?
Az sem zavar már senkit, hogy az ügy egyre zavarosabb, úgy született elsőfokú ítélet, hogy nincs meg egy bűntárs, nincs felbujtó.
Tudja már valaki, hogy 1998-ban ki robbantgatott a Fidesz-székháznál, Torgyán lakásánál. Szájernél és miért?
Beszél még valaki Budaházyról, aki vidáman robbantgatta a szoci politikusokat, de igaza is volt, mert a végén a bíróság megmondta, hogy ez nem bűncselekmény, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy sőt! Hazafias kötelesség!
Beszél még valaki arról, hogy a 2006-os orbánista puccskísérletben mi volt a szerepe a szélsőjobbnak, a labdarugó klubok ultráinak és miért kaptak most stadionokat a falábú fiúk?

Került szó arról, hogy ki döntött az Astoria-kereszteződés, mint nagygyűlés-színhely mellett?
Érdekel még valakit itt, hogy az államelnök Orbán haverja, hogy a bíróságokat Orbánné barátnője kézivezérelheti?
De mehetünk visszább is az időben, emlékszik még valaki arra, hogy Pintér Sándor egy laza mozdulattal felemelt a földről egy fegyvert, hogy ezzel alkalmatlanná tegye bűnjelnek?
Emlékszik még valaki a Nógrádi féle tanúvallomásra, melyben Pintért vádolta olajügyekben kenőpénzek elfogadásával?

Vagy téma még akárhol is a Békés megyei kapitányság szervezett bűnözés elleni csoportját vezető Kuzma Mihály rendőr alezredes felettébb gyanús körülmények között elkövetett „öngyilkossága”?
Emlékszik még akárki az Orbán Viktort egyéni körzetben legyőző Vancsik Zoltán meglehetősen furcsa halálára?
Orbán lovára a dohánykereskedő bűnöző, Sepsi tanyáján?

Nem érdekelnek ezek már senkit, mint ahogy elmaradt az ügynök-kérdés tisztázása is, beleértve Orbán Viktor, vagy a magyar klérus szerepét.

A legnagyobb baj mégsem ez.
A legnagyobb baj inkább az, hogy a magyar ember elfelejtette, hogy volt idő – nem is olyan régen – mikor egyenes gerinccel, büszkén, felemelt fejjel élhetett.
Talán nem ártana, ha elkezdenénk kollektíve Cavintont szedni?

:O)))

2014. január 20., hétfő

AZ ÚJÍTÁSOK KORA

Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány hétfői konferenciáján, Budapesten.
Hát mi nem félünk - most már csak azon lehetne csodálkozni, hogy a Bölcsesség Kútfője sem fél, pedig lassan elkezdhetne félni, mert amit művel, az túlmegy minden létező határon, de ő bátor, mint a dakota ló, fejjel megy a falnak.

Hogy az újítások kora még nem ért véget, az nyilvánvaló, hiszen az Őfelsége I. számú Strómanja kitüntető címet birtokló Mészáros Lőrinc cége már megint beújított egy pályázatot, jelen esetben Békés megyében nyertek meg egy 25,8 milliárdos közbeszerzést konzorciumi partnereikkel.
Talán az is felfogható újításnak, hogy a neves gázszerelő cége jelen esetben nem konvektort fog szerelni, hanem vízminőséget fog javítani, melyre nagy szüksége van Békés megyének, legalább annyira, mint Mészáros nagyvállalkozó piszokjó üzleti érzékére.
Hajdan a hentes és mészáros egy szolid szakma volt, ma azért érdemesebb Mészáros és Mészárosnak lenni – ez a szakma nem túl szolid, ámde annál jövedelmezőbb.

Azt is mondta a mi Kompaszunk és Kronométerünk, hogy Magyarországnak „nem szabad provinciálisnak lennie”, a magyar politikai elitnek érdemes túltekintenie az európai tapasztalatokon, és tanulnia kell például az Egyesült Államok vagy Japán közgazdasági gondolkodásából.
Mondta ezt a kétlábon járó vegytiszta provincializmus, Európa egyetlen suttyó miniszterelnöke, akin úgy áll az európaiság, mint tehénen a szmoking.

Hogy hülyeséget is mondott, az már megszokott, az ellen már nem is lázadozik a magyar, hiszen ez olyan, mintha arra biztatná Csenyéte lakosságát, hogy bátran tanuljon Los Angeles példájából, különös tekintettel Beverly Hillsre, meg a Sunset Boulevard üzleteire.
Első lépésként talán létrehozhatnák a Csenyéte Boulevardon a helyi Walk of Fame –et, melyen a település legnevesebb sztárjainak ujjlenyomatát önthetnék betonba.
Hogyan gondolhatta egyeske, hogy Magyarországnak az Egyesült Államoktól kellene tanulnia?
Látott ez az agyament már térképet?
Esetleg repülőgép-hordozót akar építeni a Papkerti horgásztavon?
Elszomorító ez az egész, hiszen ha azt mondta volna, hogy tanuljunk mezőgazdaságot Dániától, sajtkészítést Hollandiától, belgaságot Belgiumtól, talán nem röhögne mindenki a szövegén, de hogy nekünk Japántól kellene tanulnunk?
Mit akar Japántól megtanítani, hacsak nem a jakuzák világának fejlett nyakazási módszereit akarja átvenni?
Merthogy a magyar és a japán mentalitás közötti különbség eleve kizárja, hogy mi onnan bármit is átvegyünk, például a hasunkat sem szívesen vágjuk fel, ha szégyenbe hozzuk az országot.
Ha felvágnánk, akkor ő már évek óta cipzárral a hasán közlekedhetne…
Beszédét egy veretes bölcsességgel zárta, mely szerint még a következő évek is az útkeresésről szólnak majd a világgazdaságban, Magyarországnak ezért érdemes „továbbra is nyitottan, a tanulás vágyával […] tekinteni mindazt, ami a világban történik”.
Valaki elmondhatná neki, hogy az emberiség egész története az útkeresésről szól, a tanulás vágyát meg a fiatalokban kellene felkelteni, de jelenleg sajnos a vágyak lehervasztásának idejét éljük, haladunk ütemesen a betanított munkások Magyarországa felé.
Azért vannak pozitív jelek is, - ma például Debrecenben járt Gyurcsány, a kibérelt terem kicsinek bizonyult, a rá várók nem azt skandálták, hogy Gyurcsány takarodj, hanem azt, hogy "Veled vagyunk Feri".
Debrecenben.
Kopik a Fidesz fénye, rengeteg a reményeiben csalódott ember, őket szeretnék Orbánék valahogy visszaterelni az akolba - majd meglátjuk, sikerül-e?
Ha szerencséje van az országnak, akkor nem.
Ha nincs, akkor minden magyar állampolgár kap egy atomreaktort, majd Simicska és a Mészárosok felépítik, legalább lesz hol megsütni a tojásrántottát, már ha kifutja a havi fizetésből egy tojás…

:O)))

2014. január 19., vasárnap

JOGUNK VAN TUDNI

Mint a különféle televíziós sorozatok ősellenségének - mi sem jellemzőbb, Isaura szem-műtétjéhez sem járultam hozzá egy büdös fabatkával sem - nekem is megvan a magam kedvenc televízió-sorozata, Az Elnök emberei a címe a magyar változatnak.

A sorozat a hatalmi gépezet működését hivatott nagy vonalakban megismertetni az amerikai választóval, megmutatni az amerikai műkörmösöknek és közmunkásoknak, hogyan is telnek az Elnök hétköznapjai a Fehér Házban, hogyan dolgozik a Nyugati Szárny agytrösztje a politikai döntésekhez szükséges kompromisszumok kialakításán, és hogyan vesz részt a napi politika alakításában a sorozatban Nobel-díjasként bemutatott Elnök.

A sorozat sokáig ment az ATV-ben, de valami időzítési hiba léphetett fel, mert az utóbbi időben a sorozat középpontjába az Elnök betegsége, pontosabban annak elhallgatása került.
Mit mondjak, jobb magyar miniszterelnöknek lenni, mint amerikai elnöknek, mert a sorozat utolsó részei leginkább arról szóltak, hogy be lehet-e verni gőzkalapáccsal egy zabszemet az Elnök hátsójába.
Merthogy arrafelé az Elnök egészségi állapota közérdekű adat, a népnek joga van tudni, hogy az Egyesült Államok első embere, a hadsereg főparancsnoka van-e olyan állapotban fizikailag és mentálisan, hogy bármikor, bármilyen helyzetben felelősségteljes döntéseket legyen képes hozni?
Ha egy olyan betegséget elhallgat, mely ezt az állapotot veszélyezteti, akkor megvannak a megfelelő jogi eszközök arra, hogy az amerikai társadalom kivegye a kezéből a hatalmat és olyan emberre ruházza, aki szellemi képességei teljességének birtokában, megszakítások nélkül képes a szükséges döntéseket meghozni.

Onnan jutott ez eszembe, hogy a magyar végrehajtó hatalom és immáron a törvényhozás ura, a korántsem teljesen független bíróságok felett is részleges hatalommal bíró miniszterelnök a Puskás Ferenc díj átadása alkalmából a FIFA-gálán ismét úgy öltögette a nyelvét, hogy Maugli barátja, Ká, az óriáskígyó irigykedve nézhette.
Tulajdonképpen már poénkodni sincs kedve az embernek, hiszen ezer helyről árad az információ: az ominózus viselkedés a skizofrénia tüneteinek csökkentésére használt gyógyszerek, vagy azok túladagolásának mellékhatása.

Ha ez így igaz, akkor meglehetősen nagy bajban van a haza, hiszen a történelmi elődök közül azonnal beugrik Nero és Caligula, de versenyben van a Habsburgoktól is néhány uralkodó, köztük Rudolf, ki e néven magyar király is volt.
Mit mondjunk, egyikük sem volt népének felvirágoztatója, a megbomlott elme törvényei nem mindig vágnak egybe a társadalmi szükségszerűséggel.

Hogy aztán a focibuzulás az alapbetegsége része, vagy esetleg egy teljesen önálló kórkép, azt nem tudom.
De azt igen, hogy ha valaki képtelen gyermekkori plüssmajmát elengedni, és még élete delén is azt szorongatja-csókolgatja, akkor azt az embert kezelni kell, legyen akár miniszterelnök is.
Ha beteg, az sajnálatos, de ettől még nem biztos (de nem is kizárt) hogy belátási képességét teljesen elveszítette volna, ha pedig nem veszítette el, akkor felelősségre kell vonni.

Azt azért tudni kell, hogy a kleptomániások általában nem atomerőműveket, hanem bundát, ékszert, porcelánt lopnak, a nép egyszerűbb gyermekei meg italt vagy kozmetikumot, melyeket, még ha ki is tudnák fizetni, inkább mégis lopnak, magáért a lopás izgalmáért.
Nos, hogy mi a kórkép, arra nem tippelnék, de hogy ez az állapot betegség, arra fogadásokat mernék kötni.
A legfélelmetesebb az egészben, hogy régebben, mikor elvitték elemcserére, akkor utána bírta egy darabig, de ezek a periódusok egyre rövidebbek.
Mikor „Bulgáriában nyaralt” a család, még egészen hosszú ideig képes volt hozni a relatíve normális ember figuráját, most, amikor legutóbb „síelni voltak”, még hetek sem teltek el jóformán, és már megint ott vannak a tünetek.
Pedig nem hinném, hogy magyar rezidensek gyógyszerelik, a kezelése nem lehet ötfilléres mulatság, de ellenzéke híveként is azt mondom, minden pénzt megérne, ha megszabadítanák a szörnyű kórtól.

A dologban az a legszégyenteljesebb, hogy a magyar média mennyire gyáva.
Kedvenc sorozatomban a zsiráf-jellegű szóvivő-asszony vért izzad, hogy hogyan magyarázza elnöke betegségének elhallgatását, míg nálunk a sajtó egyszerűen rá se mer kérdezni, a gyávaságát meg azzal próbálja leplezni, hogy úgy kezeli a dolgot, mintha ez Orbán családi ügye lenne.
Hát nem az, hiszen a sorsunkat és gyermekeink, unokáink sorsát tettük a kezébe, amikor hatalmat adtunk neki, és jogunk van tudni, hogy képes-e a hatalom rendeltetésszerű gyakorlására.
Magyarország miniszterelnökének egészségi állapotával kapcsolatban nincsenek személyiségi jogai.

A kérdés könnyen eldönthető, ha nyilvánosságra kerül a diagnózis - akkor mindenki eldöntheti, hogy felülne-e arra a repülőre, melyen Orbán a pilóta.
Van kedves közeli rokonom, aki még a látszólag egészséges pilótát is kikérdezné repülés előtt. Meggyőződne arról, hogy a kapitány éjjel jól aludt, barátnőjével vagy feleségével rendezett a kapcsolata, szexuális élete rendben van, megkérdezné, hogy a hitelét forintban vagy devizában vette fel és érdekli-e a politika - ő például csak kielégítő válaszok után ülne be nyugodtan a többi utas közé.
Ha megtudná, hogy a pilóta skizofrénia-gyanús, hát menekülne hanyatt-homlok, de hiába, nem mindenki tud kiszállni a repülőből, különösen kilencezer méter magasságban, kilencszáz kilométeres sebességnél…
 
Ha valaki arra számít, hogy egy esetleges állapotrosszabbodásnál a kormányzó párt majd megoldja a problémát, hát téved, a rengeteg magánérdek azt kívánja, hogy akkor is hatalmon maradjon, mikor már reggelire leharapja a bögre fülét.
Ha a választók ki nem kényszerítik a hatalmától való megfosztást, akkor olyan lesz, mint II. Szulejmán Szigetvár ostrománál – időnként kirakják a sátra elé egy karosszékben, hadd rettegjenek a vár védői.

De nekünk jogunk van tudni, hogy milyen állapotban van az ember, aki még soha nem hazudott, aki annyi mentális kihívással küzd, mint rajta kívül még senki a magyar politikai életben.
Egészséges?
Beteg?
Ugyan, kérdezze már meg valaki!

:O)))

2014. január 18., szombat

EMLÉKMŰ

Szimbolikus politizálásban a Fidesz mindig jó volt.
Ellenfelei - bármennyire is igyekeztek néha – soha nem tudták olyan bánatos pofával belebőgni a nagy magyar éjszakába az örök magyar bánatot, mint ez a mindenféle ideológiai alapot nélkülöző haszonelvű társaság.

Minden lehetséges alkalmat kihasználtak arra, hogy ősi magyarságukat a nemzet pofájába verjék, Áder, Szájer, Rogán, Stumpf, Pokorni, Navracsics – csupa veretes, ősi magyar név, a hét vezér leszármazottai, de legalábbis rokonai.
Magának a Vezérnek az ősei is Vereckénél jöttek be, Árpáddal is tegező viszonyban voltak - aztán le ne essen az a patkó, mert szíjjat hasítok a hátadból! – tréfálkozott velük Kacagányos Árpád, lerakva ezzel a Szíjjártó család karrierjének alapjait.

Amikor csak a hatalom közelébe jutottak, rárontottak a nemzet azon felére, melyet nem ők képeztek. Megpróbálták megszerezni és kisajátítani a maguk számára a nemzeti szimbólumokat, aztán úgy bántak velük, mint a gyerek, aki belefújja az orrát a nagymama dobozban eltett esküvői mirtuszkoszorújának fátylába, mikor már telecsulázták, akkor egy elegáns mozdulattal elejtették.
Legszebb példája ennek az volt, amit a kokárdával műveltek, mely, ha a valami, hát igazán a magyarság összetartozásának szimbóluma volt, büszkén és jó érzéssel viselte kisgyerektől – felnőttig mindenki március idusán, iskolában, utcán, munkahelyen, a kommunista iga alatt nyögve – mindenhol.

A Himnuszt már előbb lejáratták, de ez talán inkább a magyar jobboldalhoz köthető, mely múlhatatlan szükségét érezte, hogy nemzeti elkötelezettségét bizonyítandó hihetetlenül hamisan, de annál lelkesebben elbőgje mindenhol, kutyakiállítástól a templomig.
A nemzeti lobogót sem kímélték, nem is szerette az igazán a magyar válogatottat, nem is kívánta igazán a győzelmét az, aki nem kötött a derekára magyar zászlót, megtisztelve azt ülepe közelségével, de az sem probléma, ha valaki a hátán hordja, mint palástot, és közben bőgi a Ria-Ria-Hungáriát.
A zászlót és a nemzeti színeket feliratokkal szokták ékesíteni, nekem legjobban a gótbetűs felirat tetszik, mint a nemzeti érzelem kifejezője.

Volt itt már nagyüzemi zászlóadományozás, hozzávetőleg olyan sikerrel, mint az Alaptörvény Asztalának felállítása, csak magasabb költséggel.
Van-e még, ki emlékszik a Milleniumi Országzászlókra, lassan már a zászlóanyára sem emlékszik senki…
Aztán jött a székely himnusz meg a székely zászló.
Előbbit még meg is értem, hiszen a magát nemzetinek valló oldal még így is mínuszban van az enyhén tudatmódosult állapotba került párttitkárok csapatával szemben, akik a kommunizmus mákonyától és némi vörösbortól elkábítva mulatozásuk csúcspontjaként énekelték el a nevezetes műdalt.
A funkcionáriusokat- megyei titkártól felfelé - ilyenkor szólította a sürgős szükség, ebből is látszik, hogy nem véletlenül lett belőlük megyei potentát.
A nótát a mai napig énekelgetik, legfőképpen azért, mert hangulatilag szépen összecseng Kölcsey himnuszával, a magyart a balsors tépi, míg a székely góbé, aki ugye magyarabb a magyarnál, mindahányunk példaképe, porlik, mint a szikla.
Nagy kár, hogy a csángók ilyen élhetetlenek, legalább egy csángó indulóra azért futhatta volna nekik.

Mire már minden szimbólum elkopott, megjelent a székely zászló, melyet egy óvodai rajzversenyen választottak ki győztes pályaműnek, miután a totemállatnak megálmodott székely sólyom igennagyon a libára hajazott, az pedig, mint köztudott, okos madár, ezért eleve kizárt, hogy a jelképezhesse a magyar – inkluzíve a székely - nemzetet.
Most éppen ezt lengetjük, párban az árpádsávokkal, meg a mikiegérrel dekorált magyar zászlókkal, rettenetesen boldogan, hogy így juttathatjuk kifejezésre magyarságunkat.

Miután a nemzeti jelképek már elkoptak kissé a mosásban, most az emlékművek kerültek sorra.
A Gyurcsány-éra kilőtt szemekkel keretezett éveiben a jobboldal és annak vezető ereje, az örök és megbonthatatlan Fidesz még csak esztétikai harcot folytatott, mikor az ötvenhatos emlékmű szimbolikáját támadta, nemes egyszerűséggel MÉH-telepnek aposztrofálva a művet, melynek befogadása kétségkívül elvont fogalmak alkotására képes elmét igényelt.
Így sikerült kikényszeríteni ötvenhatra emlékezve a szocialista realizmus utolsó jelentős alkotását, melynek az a vicces tulajdonsága van rendkívüli korszerűtlensége mellett, hogy ugyanazzal a szimbólumrendszerrel dolgozik, mint a MÉH-telep, csak itt a balta élét a nemzet megszobort zászlóanyjának dús keblei képezik, viszont ezek szakértő megtekintéséhez semmiféle elvont gondolkodás nem szükségeltetik, aki ránéz, mindjárt méltathatja: Húúú, mekkora dudái vannak!
Egyszerű és közérthető, gondolkodás nélkül emészthető.

Most azért reátettünk egy lapáttal, a legújabb terv egy emlékmű a német megszállás emlékére.
Állítólag a Szabadság-téren kerül felállításra, határozottan ellenpontozva a szovjet hősi emlékművet, mert az erre irányuló kisérlet Reagan szobrával a méretbeli differenciák miatt dugába dőlt, de a tér nagy, és ötletből van másik – állítólag egy Tigris-tankot kívánnak felállítani emlékmű gyanánt, mely egy falon tör keresztül, megrongált hátsórésze pedig a hátbatámadott Wehrmachtot (esetleg SS-t) jelképezi.
Én azért inkább a szőnyegbe csavart Horthy-fiúnak állítanék szobrot, amint éppel ellopja Skorzeny, hadd nézze a kedves papa szobra a templom ajtajából, hogy mekkora marha is volt.

Párhuzamosan ezzel a Józsefvárosi pályaudvar használaton kívüli épületére költhet párszáz milliót Schmidt Mária, a holokauszt gyermekáldozatainak emlékművét hozva létre.
Hogy miért éppen itt, azt homály borítja, ennyi erővel Jászkarajenő-alsón is épülhetne az emlékhely, de praktikus okokból (közelebb van a Terror Házához, kevesebbet kell autózni…) belátom, hogy célszerűbb volt ide tervezni.
Munkásságának ismeretében az emlékhelyen rajzokat láthatunk majd a kis zsidógyerekek buksiját simogató jóságos magyar csendőrökről, Kovács XIII. János őrmesterről, ölében a hároméves kis Grün Izidorral, de lesz egy szoba, melyben forgó installáció mutatja be, amint a ritkán előforduló, a leggondosabb válogatást is kijátszó gonoszabb típusú csendőr átöltözik munkásőrnek.
A hangszórókból folyamatosan hallatszik a dal: „szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”.

Hogy eközben nincs egy méltó emlékműve a holokauszt áldozatainak, nincs méltó emlékműve a Donnál elpusztult magyar bakának, munkaszolgálatosnak, a hadifogolytáborok meghalt lakóinak – kit érdekel?
Hát így megy ez mostanság Battonyától-Nemesmedvesig, ápoljuk a nemzeti érzületet, és egy cseppet sem csodálkozunk azon, hogy miért festik a rablott holmit szállító kamionok oldalát nemzetiszínűre.
Az istenadta népnek tetszik a mutatvány, a szíve sebesebben ver, arca kipirul – büszke magyarként dicsőséget álmodik az ország romjai felett.
Keserű lesz megint az ébredés…

:O)))


2014. január 17., péntek

KIJÓZANODÁS

Van olyan, hogy az ember fia egy zűrzavaros éjszaka után egy számára teljességgel ismeretlennek tűnő nőt talál egy ágyban, melyről csak egy a biztos, hogy nem az ő ágya, mert abban a másik oldalon mintha más szokott volna aludni.
A nőről – némi erős koncentrálást követően felrémlik, hogy azért mintha az éjjel megismerte volna – már bibliai értelemben.
Az még csak istenes, ha a partner csak randa, mint a világháború, de az már húzósabb, ha büdös is, az meg aztán végképp katasztrofális, ha a padlón megtalálja a bőr és nemibeteg gondozó visszarendelő lapját, valami Cumi Juli névre kiállítva.
Pedig ezek a kalandok olyan szépen szoktak indulni,.
Nagy társaság, ismerősök, ismeretlenek, egy koktél, két pálinka kétszer, aztán a kimitisz, vödörszámra, majd a jótékony sötétség, valaki fogja a fejed, te meg telefonálsz, de legalábbis belebeszélsz valami kagylóba, aztán homály.
Piszkálod a fogaid közül (remélhetőleg) a teafilter madzagját, próbálod rekonstruálni az eseményeket, gyors kalkulációkat végzel egy válóper költségeiről, gyógyszerek, orvosnak a hálapénz, ügyvédi költségek, - majd megállapítod, hogy kellene keresned valami mellékállást is.
Ezt az állapotot nevezik kijózanodásnak, ezért van az, hogy
a tapasztaltabbak nem engedik magukat eljuttatni ebbe a megrendítő állapotba, inkább azonnal rátöltenek.
De most aztán jól béütött nékünk a szentkuti búcsú, az Európai Bizottság tavaly februárban az Európai Bírósághoz fordult, mert a kormány nem helyezte hatályon kívül a házi gyümölcspárlatfőzés – leánykori nevén a pálinkafőzés - adómentességére vonatkozó, 2010. szeptember végén bevezetett szabályozást. 
Pedig de szép, de emberbarát törvény ez a kétmillió alkoholista országában!
Nem is szólva a rendelkezés közegészségügyi hatásairól, hiszen az adómentes pálinka lehetővé teszi, hogy a magyar ember az eddigieknél is többet vedelhessen, arról nem is szólva, hogy a házi pálinkafőzés természetes úton szelektálja a népességet, melynek költségérzékenyebb része vidáman felhörpinti a rézelejét is.
Ez pedig éppen azt a réteget ritkítja, mely a Lázár-skálán olyan alul áll, hogy állandóan rugdalja a vakond fejét.
Mindenesetre azokban a körökben, melyet a felcsúti kocsma népe oly remekül reprezentál, rendkívül népszerű és igazságos döntés volt a házi pálinkafőzést adómentessé tenni, erre most az elnyomó külföldi hatalom, a tuggyukkik, el akarja venni magyarember ősi jussát, a szabad pálinkafőzés jogát!
Az Európai Bíróság esetleges kedvezőtlen döntésének rettenetes hatása lehet erre a véráztatta, sorsüldözte, szerteszabdalt kis országra: még a végén kijózanodik a nép!
Márpedig, ha kijózanodik, akkor mindenféle nemkívánatos kérdéseket tehet fel, olyanokat, melyeket az kijózanodó részeg szokott feltenni alkalmi hálótársának, mikor felfedezi, hogy eltűnt a pénztárcája, a bankkártyái, a pecsétgyűrűje, meg észleli, hogy fáj, ha pisilnie kell.
Van néha úgy, hogy a felháborodás nyolc napon túl gyógyul, és a sértett mégcsak feljelentést sem mer tenni, örül, ha futhat.
Ez az egész ügy szépen megmutatja a Orbán kétarcú viselkedését, a sportról meg az egészséges életmódról tartott beszédek és a hétköznapi gyakorlat ellentétét.
Erről tanúskodik az elektromos cigaretták betiltása, de az alkoholizmus okozta károk tükrében nevetségesnek tűnik a játékgépek betiltása is, hiszen nagyságrendekkel többen vedelnek, mint játékgépeznek, az alkoholárusítást mégsem tiltja be senki, legfeljebb monopóliumot adnak az árusítására valamelyik cimborának.
Szóval, én aggódnék Orbán helyében, mert nincs rosszabb ellenség a kiábrándult, magát megcsaltnak érző hívőnél, attól még az is kitelik, hogy korábban elképzelhetetlen terveket kezd forgatni a fejében az Élő Isten seggberúgására.
Orbán egyébként fél, amúgy világ életében beszari volt.
Amikor 2006 októberében a végletekig felhergelt futballhuligánok és motoros bandák között Gyurcsány a megszeppentségét nyilvánosan bevállaló Sólyom távollétében emlékművet avatott, akkor Orbán páncélozott BMW-vel szinte elmenekült az Astoriától - ez mindent elmond róla.
Hát, várjuk ki, hogy a népről lemúljon a tudatmódosulás
, talán az utóbbi idők történései kijózanítólag hatnak azokra, akik még hittek a mi Cipollánknak.
A Közgépbe pumpált milliárdok, Mészáros Lőrinc milliárdos megrendelései mind-mind Orbán érdekeltségeit hizlalják, és ne legyenek kétségeink, a paksi bővítésből is le szeretné szakítani a maga részét, ezért ez a marha nagy sietség.
Al Capone hajdan rengeteg erőszakos bűncselekmény kiagyalója és végrehajtatója volt, de elkapni mégis az adóhivatal kapta el.
Esetleg egy olyan adóhivatal, melyet nem Orbán embere vezet, nálunk is sikereket érhetne el.
Ehhez persze meg kell nyerni a választást.
Nosza!

:O)))

2014. január 15., szerda

ORBÁN, SEMJÉN, MEG A MAJRÉ

Kezd alakulni a dolog.
A demokratikus oldalon hárman vannak, meg két ringsegéd, most végre a jobboldal is felzárkózott – ringbe szállt a Vezér, a Semjén meg a majré.
Valamit eltaktikázhattak, mert Gyurcsány még mindig életben van, úgyhogy már csak abban reménykedhetnek, hogy amit nem tudtak elérni az ellenségei, majd elérik a barátai.
Viszont kezdenek hibázni, mert egyrészt hülyeségeket beszélnek,másrészt meg képtelenek leállni a rablással.
Hülye dumákra külön emberük van, a debreceni mágus, a devizapiac réme, a rosszlányok gyámolítója.
Emellett túlspilázzák a dolgokat, a két kanigabi meg hülyébb, mint a Kiflihercignő volt legaktívabb periódusában.
Azt se nagyon veszik észre, hogy lassan már nem tudnak olyan fagyit venni, amelyik ne nyalna vissza, és ez a nyalás nem hasonlít arra, melyhez hozzászoktak, mióta minden megrendelést ők osztanak, mióta minden pénzesládikót kéjes nyögések közepette magukévá tettek, mióta mindenkit megfélemlítettek.
Itt van például ez a paksi megállapodás, melyet legbensőbb magánügyükként kezelnek, hozzávetőleg az olyan családi eseményekkel egy súlycsoportban, melyek után a feleségek még éjnek idején is nagy napszemüvegekben közlekednek – éppen most keresik a Putyinnal kötött megállapodáshoz a megfelelő keretet, mely elfedné a lényeget.
Hát igen, nagyon hozzá lehet ahhoz szokni, hogy a ránk bízott vagyonnal a sajátunkként bánjunk.
Hiszen ha az állam én vagyok, akkor az állam vagyona is az én vagyonom, azt csinálok vele, amit akarok, és ne akarjon ebbe beleszólni egyetlen fajankó sem, hiszen nem csak a fociban, de mindenben én vagyok az illetékes, Koltai Róbert meg kap majd egy trafikot.
Jómagam egyébként nagy híve vagyok az atomerőműveknek, hiszen ezek termelik legtisztábban a villanyáramot, egyre tökéletesebbek, és ameddig fel nem robbannak, addig a környezetet leginkább ez az energiatermelési mód kíméli.
A nukleáris iparban az oroszok nagyok, Amerika is tőlük veszi a műholdjai üzemeltetéséhez szükséges reaktorokat, aki lebecsüli őket, az véleményem szerint ostobább még Illés Zoltánnál is, pedighát, ugye…
Az atomerőművek kicsit a repülőgépre hasonlítanak, mert ha összevetjük a közlekedési balesetekben életüket vesztettek számát a repülőbalesetek áldozatainak számával, akkor kiderül, hogy kerékpárral közlekedni ezerszer veszélyesebb, mint repülőgéppel.
Csakhát a bringa nyergében egy ember ül, míg a repülőgépen háromszáz utas van, és amikor egy repülőgép lezuhan, nem szoktuk számolgatni a városokban-falvakban eltiport kerékpárosokat - a háromszáz sokkolóan több, mint az egy.
Az kétségtelen, hogy az atomenergiától rengetegen félnek, hiszen az atombombáról mindenki hallott, és hiába akarta megtanítani Öveges professzor a népet, hogy hogyan csináljunk barackmagból atommagot, Hirosima és később Csernobil mélyen beépült az emberiség tudatába – az atomtól rettegni kell.
Ezzel aztán szépen vissza is élnek a méregzöldek, akik ugyanúgy rájátszanak erre a zsigeri félelemre, mint ahogy az aranybányászat cianidos technikájával való rémítgetésnél a ciánnal megmérgezett grófnő esetére – még az a szerencse, hogy a pillanatragasztót nem akarják betiltatni, merthogy az meg vagy ciánakrilát, vagy nem ragaszt.
De az biztos, hogy egy ilyen monstrum felépítése előtt meg kell vizsgálni, hogy erre van-e szüksége az országnak, vagy helyette
 esetleg célszerűbb lenne megetetni az éhező gyerekeket?
Merthogy nem biztos, hogy szükség van rá, vagy, hogy erre van szükség.
Lehetne esetleg vizsgálgatni azokat az energiatermelési formákat, melyek szintúgy kevés környezeti ártalommal termelik az áramot, például a szélerőműveket, esetleg el lehetne gondolkodni azon, hogy talán be kellene fejezni a rendszerváltás mámorában a felindult magyartanárok és izgága nemzetmentők által meghiúsított Bős-Nagymarosi komplexumot, ha mostanában nem egyszerűbb villanyáramot vásárolni a kínálati piacon.
Mindenesetre a Mi Vezérünk előrelátó, mint a szemellenzős ló, és biztosítani akarja a jövőjét.
Egy ekkora beruházás rengeteg pénzbe kerül, a beruházási összeg negyven százalékát állítólag magyar cégek felvirágoztatására akarja fordítani a kormány, és ne legyen kétségünk, hogy a cégek kiválasztása milyen elvi szempont alapján történik majd: Elviszem! Pont!
Nem véletlen az sem, hogy a KÖZGÉP az év végi ünnepek jótékony rózsaszín ködében ki lett tömve megrendelésekkel, és az sem véletlen, hogy valamiféle elkötelezettséget szeretne a Nemzet Vezetője vállalni az oroszoknál is, hogy bárki jön utána, meg legyen kötve a keze.
Mert a kötelezettségeket teljesíteni kell, aztán majd legfeljebb fordítva működik a hatvan-negyven százalék, mert az fel sem merül benne, hogy a maffiaállamnak vége lenne.
Ha az Úr csodát tenne és Mesterházy egy megnyert választás után megrázná a tabulát, lenne sírás –rívás, meg fogak csikorgatása szerte az országban.
Na, de ne szaladjunk előre ennyire, egyelőre reménykedjünk abban, hogy a nép végre felismeri, hogy nagyüzemileg fosztogatják.
Persze jobb lett volna valakit felmutatni egy ellopott libával, mert azt a nép egyszerű fia nem tudja értelmezni, mikor beáll a kamion a Költségvetés elé, a ponyváján az Orbán & Co. felirattal, a nép egyszerű fia azt sem érti, hogy a maffia nem libát lop, hanem mondjuk Deutsch Tompika közbejöttével ellopja a libásokat, tokkal-vonóval, tepertővel.
De azért van ebben szép is, nevezetesen az, hogy Orbán készül a szerinte legrosszabbra – az elvesztett választásra.

Ha van igazság a földön, akkor neki jobb lesz a börtönéletre készülni - vazelin, gumibugyi, miegymás.
Azért ne éljünk álomvilágban, meg várjuk meg azt a listát, melyben a kormányzásra készülők összefoglalják, mire is kérnek felhatalmazást a választóktól.
„okleveles” néven hozzászóló olvasóm feltett néhány kérdést, melyekre szerintem mindahányan szeretnénk választ kapni.
Ezt írta:  

Szeretném hallani az elképzeléseket arról, mi lesz
1. az Alaptörvénnyel,
2. a kétharmados adó-törvényekkel,
3. a választási törvénnyel,
4. az Alkotmány Bíróság jogkörével és a jelenlegi személyi összetételével,
5. az Ügyészség vezetésével,
6. a közszolgálati tv, rádió jelenlegi vezetésével és műsor készítőivel,
7. a Költségvetési tanáccsal,
8. az Állami Számvevőszék vezetésével,
9. az MNB vezetésével, 
10. a TEK –kel,
11. a földbérletekkel,
12. a trafikokkal, 
13. a Közgéppel,
14. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal,
15. a helyi önkormányzatok elkobzott vagyonával,
16. a Takarékszövetkezetek szétverésének rendezésével,
17. a Terror Házával,
18. a Veritas Történetkutató Intézettel,
19. a Századvég és az egyéb hasonlóan független tanácsadó szerveztek milliárdos támogatásaival,
20. a Heti Válasz és a többi jobboldali sajtó támogatásával,
21. a felcsúti stadionnal?
Egyáltalán - mi lesz a KÖZTÁRSASÁGGAL? 
Mi lesz a fülkeforradalmárokkal?
Mi lesz a lenyúlt vagyonnal?
A listát esetleg lehet még bővíteni...
Ha ezekre a kérdésekre az új választási szövetség adekvát válaszokat tud adni, akkor már kész is a demokrácia helyreállításának programja.
Ha nincs világos válasz, akkor - bár az is egy válasz, de - nem hinném, hogy lenne mozgósító hatása.
A válaszokra felhatalmazást kell kérni a választóktól, mert ez ugyan nem Paks, de jó válaszok megvalósítása esetén lényegesen nagyobb lesz a világosság az országban, mint ma.
És egy konkrét válasz mellett állást foglalni hamarabb elmegy a polgár, mint ha csak szép jelszavakat hall.
Erre várunk nagyon sokan.
Remélem, nem kell már sokáig tipródnunk…

:O)))