2021. november 29., hétfő

HARCIMARCIK, CSATALOVAK, SZITTYA FERGETEG


Aktivizálta magát a honvédelmi miniszter, lelkesítette mentálisan kissé lerongyolódott népünket, hogy amikor jön az ellen, katonazenekarok hangja mellett, ökumenikus istentiszteleten megáldott zászlainkkal, fegyvereinkkel lelkesen vonuljon a harcba népünk azon része, mely még nem esett el a koronavírussal vívott harc során.
Ökumené ide, ökumené oda, harcolni jöhetnek a tuggyukkik is, egyelőre még fegyverrel, de Mészáros Lőrinc mostanában avatandó lapátgyárában már készülnek a szerszámok a munkaszolgálathoz, a baráti varrodákban már ott vannak a szabásminták a karszalagokhoz, melyek télikabátjuk ujján viselve jelzik majd helyüket a táplálkozási láncban.
Ami azt illeti történelmünk során katonáinkat szinte soha nem az eszükért szerettük, akinek volt, azt szélsebesen árulóvá minősítettük, ellenben a snájdig magyar katonatiszt dicséretes alapossággal tudta volt felpofozni a civilt, tanúságot téve a hivatásos katona magas harcértékéről.
A rendszerváltás kicsit elbizonytalanította az országot, átmenetileg ugyanazok a parancsnokok nyalták fényesre Für Lajos hátsóját, akik nem is oly sokkal előtte Cinege miniszter ülepét illették körkörösen nyelvükkel.
Meg kell jegyeznem, a rendszerváltás utáni miniszterekhez képest Cinege Lajos maga volt Kutuzov és Rommel dialektikus elegye, ő volt a Rózsadombi Róka, viszont nem pofázott feleslegesen hülyeségeket, ami utódairól sajnos nem mondható el...
Eleinte az volt a menő, aki a Frunze Akadémia mellett elvégzett egy gyorstalpalót West Pointban is - itt megtanulhatták a megbízhatónak minősítettek, hogyan kell a bokájukat  összecsapkodni az amerikai alaki szabályzatoknak megfelelően, de ma már a szovjet végzettség nem trendi, ma már háromnevű parancsnokaink olyan győztes hadseregekhez járnak katonásdit tanulni, mint az amerikai meg a grúz.


Szóval, a miniszter azt találta mondani, hogy országunk történelme során százhatvanhárom csatát vívott, melyből kilencvenet megnyert.
Kiderült, a neves katonapolitikus csicskásai a Wikipediában kutattak dicsőnek eladható adatok után, ami felettébb jellemző a Honvédség felkészültségére és személyi állományára.
Ha olyan rosszindulatú lennék, mint a hajdani egyetemi oktató, aki a mohácsi csata áldozatainak száma után érdeklődve a helyesnek mondható válasz után feltette a kérdést, kik is voltak ők - név szerint? - én is megkérdezném a minisztert, hogy akkor most melyek is voltak a nyertes csaták.
Mindenesetre erősen megkérdőjelezhető a dicsőség nagysága, történelmi tanulmányaim során ugyanis leginkább csak olyan csatákkal találkozhattam, melyekben úgy püfölték a magyart, mint a kétfenekű dobot, a nyertes csaták között pedig a Stromfeld nevéhez fűződő északi hadjáratot a Tanácsköztársaság miatt nem ildomos említeni, míg a Brezsnyev-doktrína csehszlovákiai győzelmében való részvételünket Kádár rendszere se tartotta dicsőségnek.
A világháborúkban való részvételünk katasztrofális eredményt hozott, rengeteg halott árán, értelmetlenül.


De mondott más érdekességeket is a honvédelem hazai atyja, nevezetesen azt, hogy a NATO-hoz való csatlakozásunk időszakában hazánk túlértékelte és félreértelmezte a szövetség által nyújtott védelmet.
Hát nem is tudom, szóval a NATO sz@rt se ér?
Ő már csak tudja, mi meg csak sejtjük, de ebből még nem következik másik aranyköpése, mely szerint Magyarország katonai kihívások középpontjában áll, ugyanis a kutya se ugat utánunk.
Egyszerűen nem vagyunk katonapolitikai tényezők, ami azt illeti, mi még felvonulási terepnek se vagyunk jók, a mai Honvédség pedig legfeljebb a kardlengetésre alkalmas.
És nem a sorozott állomány hiánya miatt.
A migránsok elleni harc meg ma rendészeti kérdés, a rendőrökre tartozik.
Persze az amerikaiak nyomására több pénzt kell pumpálnunk a seregbe, de ezt kár ilyen hülye szövegekkel megideologizálni.
Kell a fejlesztés, mert az amerikaiak ezt akarják és mindegy, hogy ez mit takar, de elkötelezettnek kell lenni - a maffiában is akkor lesz teljes jogú tag valaki, ha elkövet egy rendesebb gyilkosságot. 
Amit meg fejlesztés címen előadunk az egyértelmű: a cél nem a Honvédség fejlesztése, hanem a lóvé lenyúlása.
Így volt ez a Gripenek teljesen értelmetlen vásárlásakor is, ez a helyzet a Leopárd harckocsikkal kapcsolatban is - mintha ágyban fekvő betegként az edzőcipődhöz és a szakadt farmeredhez csokornyakkendőt vásárolnál.
Ez a helyzet az osztrák aknavető-üzletnél, a cseh repülőgépgyártásnál - ha becsinál itthon a hótt, hát legyen némi aprópénz a szomszédban elásva...
Telepítsünk harcjárműgyártást oda, ahol soha nem volt, miközben ahol ennek van némi hagyománya, ott felejtsük el a dolgot - igazán nagyot szakítani csak zöldmezős beruházásból lehet...


Persze nem kell Benkő Tiboron és társain elverni a port, az ő lehetőségeik felettébb behatároltak, a döntések errefelé egy kézben vannak, a tábornokoknak itt legfeljebb arra kell vigyázniuk, hogy pocakjuk ne legyen, Napóleon errefelé mehetne a minisztérium alagsorába irattárosnak, bár azok is képesek felettébb kártékonyak lenni, tudnék rá példát mondani...
Talán, ha annak idején a kedves papa vesz néhány ólomkatonát, esetleg dugóspuskát, fakardot, akkor Reménységünk most csak lopna, de legalább nem játszana katonásdit, vagy fejlesztené a katonai elhárítást, azon a téren legalább rendelkezik saját tapasztalatokkal.
Mi meg ne nagyon vitézkedjünk, nem nagyon megy ez nekünk, legyen elég, hogy minden laktanyánkra kiírjuk, hogy melyik vitéz a névadó, ha elfogynának, van még raktáron vitéz csőstül, itt van mindjárt győztes hadvezérünk, vitéz Jány Gusztáv, például.
De a vitézi cím is csak addig érdekes, ameddig Kormányzó Urunk őfőméltósága meg nem alapítja a "dalia" rendet, melynek első Fősárkánya ő lesz - dalia al és felcsúti Orbán Viktor, a nemzet félesze...


:O)))

2021. november 26., péntek

AMBIVALENS ÉRZÉSEIM



Hát igen, van néhány dolog, melyekkel nemigen vagyok képes megbirkózni, nem értem, nem értem...
Úgy érzem, olyan vagyok, mint a rabbi, amelyik ezt hajtogatta, majd amikor a másik rabbi felajánlotta, hogy megmagyarázza amit nem ért, akkor azt válaszolta: megmagyarázni én is tudom, de nem értem, nem értem...
Itt van ez a Gattyán-ügy is például.
Megnéztem a videóját, hát ha van vonzóbb jövőkép, akkor az már utópia, a szerzője hazudik vagy festi magát, de ez még megvalósíthatónak is tűnik.
Ennek errefelé, a társadalomépítési víziók között ritkaságértéke is van, és ha megvalósulna, akkor vélhetőleg megváltoztatná és élhetőbbé tenné ezt az országot.
Ez a tény persze magában hordozza a terv bukását is, mert nálunk ha valami jó, valami kedvező a többség számára, akkor biztosan jönnek a váteszek, akik bebizonyítják, hogy az elért eredmény nem ér semmit és rosszul élsz, továbbá rab vagy.
Debezzeg a szerencsés Keleten/Nyugaton tejben-vajban fürdik a kipcsák/venezuelai nép, számoljunk fel hát mindent, dobáljuk ki az évtizedek alatt felépített értékeket és örvendjünk együtt: Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk, de szabadok vagyunk!
Vagy kisnyúl...


Szóval nekem piszkosul tetszik Gattyán víziója a jövő Magyarországáról, sokkal jobban, mint Orbán víziója a jövő Magyar Királyságáról, melyben Semjén hátán fellovagolva, a kirittyentett Budai Várban székelve ül arany trónusán, ítélni eleveneket és holtakat.
Utóbbiaknál jelenleg hárminchármezernél tart, csak bele ne dögöl haljon a túlterhelésbe szegény...
Szóval értem én a dolgot addig, hogy a vállalkozó számára a pénz a fontos, és Orbán majd egymilliárdot adott Gattyán egy új cégének - ahogy Orbánt ismerem, ezzel a cég jelentős hányadát már meg is szerezte.
Amit nem értek az az, hogy Gattyán, aki ismeri a világot ne tudná, hogy egy diktátor pályafutása véges és a vég általában csúnya, tettestársai pedig általában a diktátor halotti máglyáján végzik.
Persze lehet, átmenetileg elveszítené az új céget, de ez ellen a pénzhegyen üldögélve fel lehetne venni a kesztyűt, a diktátor eltakarítása után meg át lehetne venni a Demokrata Lovagkeresztet a kardokkal és a tölgyfalombbal.
És nem értem az ellenzéket sem, melynek már régen le kellett volna tennie egy 106 egyéni képviselőjelölti aláírással ellátott nyilatkozatot arról, hogy bár továbbra sem kívánnak Gattyán alkalmazottai lenni, de az elképzeléseivel a digitális Magyarországról tudnak azonosulni, és képesek megvalósítása érdekében együttműködni.
Persze sok egyéb dolgot is meg kell oldani, és hát bizony van az úgy, hogy a legszebb elképzelésnél is fontosabb az éhezők azonnali élelemhez juttatása, hogy aztán - később - majd ehhez is segítséget tudjon adni a digitális társadalom.
Mert a jövő, mely tegnap még homályba veszett, már itt áll az ajtónkban.


Példaként szeretném felhozni az atomenergia felhasználásának helyzetét.
Utálom Orbánt, mint Harangláb a kukoricagölödint,  mert szétverte az országot, de Paks új reaktoraira szükség lesz.
Persze nem okvetlen úgy, hogy Rasi vehessen belőle még tíz szállodát Spanyolországban...
Főként, ha odafigyelünk a világra, a klímahelyzetre, a térség elsivatagosodási kilátásaira, a járműipari tendenciákra, a robotizáció társadalmi következményeire - egyik gondot sem leszünk képesek megoldani energia nélkül.
Egyszer már beleléptünk a csapdába Bős-Nagymarosnál, akkor felülírta a politika a józan észt, de mi tehetséges nép vagyunk, képesek vagyunk kétszer is ugyanabba a folyóba lépni.
Mari néninek fogalma sincs az atomenergiáról, de félni nagyon tud, és minél inkább nem ismer valamit, annál jobban fél tőle, ezért is tud szeretett Trógerünk hülyét csinálni belőle.


És ezért van az, hogy itt már minden hitéleti kérdés.
Át akarják operálni Zsoltit Zsófivá?
Hát persze, és az óvodában akarják erre rábeszélni a Soros által felbérelt ügynökök -  óvónéninek álcázva!
Hogy minden társadalom öt százaléka homoszexuális, az senkit sem érdekel, és ha az vagy, de vállalod a bujkálást, akkor lehetsz leszbikus bátran, csak nehogy ránézéssel megfertőzd Jancsikát, akiről lehet, öt év múlva kiderül, hogy Juliska - mindenféle külső ráhatás nélkül.
És ambivalens a viszonyom az egyházakhoz is, mert amennyire tisztelem Ferenc pápát, annyira nem szeretem a katolicizmus magyarországi képviselőinek jó részét, mert álságosak, hitetlenek és lépten-nyomon meggyalázzák a krisztusi elveket.
LMBTQ-aktivistát még egyet se láttam gyermekek között sertepertélni, de a katolikus papok között jónéhány volt, aki pedofil hajlamokkal bírt, sajnos.
És a katolikus Egyház magyar szekciója szívesebben turkál helyi szépasszonyok lelki problémáiban és a házvezetőnőik bugyijában, minthogy a szegregátumokban, vagy a zsákfalvak magányos öregasszonyai között tenné a vallásalapító által elrendelt dolgát - inkább a vagyont és a hatalmi pozíciókat gyűjtögeti és politikai szerepre tör.
Tisztelet persze a kivételeknek, de a szentek életükben általában nagyon magányos emberek.
A Pápa érti ezt, én meg nem értem, hogy hogyan képes az Egyház beállni egy piti kis diktátorocska csicskásának?
És az embereknek azt a részét sem nagyon értem, akik helyeslik az állam és az egyház ismételt összefonódását, jóllehet értem az emberek vonzódását valamiféle lelki fogódzóhoz.
Na de hát nem az Egyház a lelki fogódzó, hanem a hit, mint ahogy a kommunista sem attól kommunista, hogy belép valamelyik magát kommunistának deklaráló pártba.


Természetesen nem is kell nekem mindent értenem, milyen is lenne az élet egy kis bizonytalanság nélkül, nem igaz? 
A kételkedés a gondolkodás leánykori neve...


:O)))

2021. november 23., kedd

NEM Ő LENNE AZ ELSŐ, AKIT SEGGEK JUTTATTAK HATALOMRA...



Gattyán György harcba szállhat a jövő évi választásokon.
Hosszasan töprengtem, mi hiányozhat még a mai magyar politikai életből, de hol nagy a szükség, közel a segítség, ugye...
Gattyán György hiányzott a politikai palettáról, és hát úgy általában a milliárdosok hiányoztak, de nagyon, de csak idáig, hiszen Gattyán nem az egyetlen milliárdos, aki nyerni szeretne, eleinte választást, aztán persze be lehetne váltani aprópénzre a stallumokat.
Nem, nem az a bajom, hogy a neves vállalkozó seggek és puncik látványával, megművelésük közkinccsé tételével tett szert vagyonára, hiszen Vespasianus óta tudjuk, a pénznek nincs szaga, emellett ha egyszer valamire igény van, az ki is lesz elégítve, jobban, mint a pornóipar legjobb opusaiban.
Erre pedig volt igény, Gattyán kielégítette, utána meg kasszírozott, ügyes volt, okos volt, csak gratulálni lehet hozzá.


Az is határtalanul naiv ember, aki azt képzeli, hogy a milliárdosok túl távol állnak a politikától, erre talán a legjobb példa a Mi Boldogságunk disznóbőr pénztárcája, a mostanában átdizájnolt (de szép is lett...) amorózó, az IQ bajnok muff birtokosa, az alcsúti alcsúf.
Viszont ezidáig azok a vállalkozók, akik valamelyest adtak magukra, távol tartották magukat a közvetlen politizálástól, legfeljebb egy MLSZ elnökséget vállalva köpködték a szotyolát a VIP páholyokban.
Igaz, mindenki tudta, hogy a titkosszolgálatok dolgozói először nekik jelentettek, aztán a dúsan felbajszolt mákgubónak, és csak utánuk jöhetett a szolgálati út.
De eddig legalább kifelé semleges orcájukat mutogatták, most meg hirtelen előbújtak, mint földigiliszta eső után, ez pedig okkal történik így, és ez az álmoskönyv szerint nehéz napokat jegyez a Fadugós Géniusz számára - ezek már nem tisztelik eléggé, ez pedig az ő köreikben majdhogy a halálos ítélettel egyenértékű.
Amúgy is kissé kirojtosodott idegrendszerének nem fog használni, az állandó kényszeres hátrafelé pislogás - nincs-e mögötte az orgyilok, ami ellen nem véd a kevlár alsógatya sem.
Ha Gattyán gatyán billenti, az akár még fájhat is neki.


Ezenközben persze a hatpárti összefogás sem alszik, amiből az derül ki világosan, hogy a választási vereségért is meg kell dolgozni keményen.
A Reménység migránsozik egy sort, majd harcot hirdet Kína és Oroszország ellen, Gyurcsány Putyinozik, a Momentum új vezetője azon álmélkodik, hogy az előválasztás eredményhirdetése óta eltelt már egy hónap és semmi sem történt.
Hát igen, könnyebb az igét hirdetni, mint ragozni.
És könnyebb volt suttyomban győztes pozícióba tolni  egy nyeretlen kétévest, mint legyűrni ellenérzéseinket, atyáik kisebbségi érzéseit és az egyetlen alkalmas jelöltet támogatni, de hát az ma már mindegy is.
Kialakult a klasszikus csapdahelyzet: akit választottunk, az önjáró, mint az elszabadult hajóágyú az ágyúfedélzeten, akik kitáncoltatták a sarokból most képtelenek irányítani, azt is meg merném kockáztatni, hogy maguk se tudják, mit kellene tennie, mert a Mesterterv csak arról szólt, hogy nyerjünk előválasztást, aztán majdcsak lesz valahogy, a királyt mi csináltuk.
Olyan is.


No mindegy, várjuk ki a végét és barátkozzunk a gondolattal, hogy nincs más választásunk, támogatnunk kell a jelöltet, olyan, amilyen, de a mienk.
Megérdemeljük. 
A "civileknek" meg van idejük spekulálni azon, hogy vajon miért van az, hogy amihez hozzápiszkálnak, az azonnal működésképtelenné válik.
Hajdan a kistestvérem egy délután kemény munkája után büszkén mutatta szüleinknek a suttyomban  megkaparintott vekkerórát: Megcsináltam, hogy ne ketyegjen!
Igaz, ő akkor úgy négy éves lehetett...


:O)))

2021. november 18., csütörtök

HATÁRONTÚLIAK ÖNBECSÜLÉSE




Amikor Ceausescu nyomorította Románia népét, akkor nem volt nehéz együttérezni a határon túli magyarokkal.
Együtt is érzett velük mindenki, szinte kivétel nélkül.
Utáltuk Ceausescut, mint Harangláb a kukoricagölödint, az állami politika is - a Brezsnyev-doktrína keretei között - éreztette vele a Magyar Népköztársaság rosszallását, soha nem kapott meghívást Budapestre.
Kádár viszonya hozzá hozzávetőleg olyan volt, mint az angol királynőé, aki a Buckingham palota kertjében inkább elbújt a Ceausescu-házaspár elől a bokrok közé, nehogy társalogni kelljen vele a hivatalos eseményeken túl.
Magánemberként viszont mindenki ott segítette az erdélyi magyarokat, ahol tudta, mint ahogy a Kárpátaljáról vay máshonnan hozzánk érkezett magyarokat is.
Aztán teltek az évek, a Kárpátok Géniusza és a mérnök-akadémikus asszony mögött porzott a vakolat, Gorbacsovot hülyére vették az angolszászok, a szomszédos országokból pedig komoly mozgás indult Budapest felé.
Fél-legálisan, illegálisan, határátkelőkön és a zöldhatáron át jöttek az elszántabbak, kezüknél fogva húzták magukkal gyerekeiket, hálistennek többnyire tragédiák nélkül.


A forradalomként nyilvántartott román puccs idején a rokonszenv még erősebb lett, egyben kialakult valamiféle kissé lenéző együttérzés a román néppel kapcsolatban is, ritka kegyelmi pillanat volt.
Nem is tartott soká, a két nép sovinisztái hamar megelégelték a dolgot - még a végén ott maradtak volna legitimáció nélkül.
A harc Romániában elsősorban a hatalomért folyt, és a nacionalizmus remek fegyver a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében is, segítségével rengeteg zombit lehet legyártani viszonylag rövid idő alatt, nagy hatékonysággal - lásd a honi példát.
Így aztán jöttek a bányászjárások a Zsil-völgyéből leginkább Bukarestbe, de Marosvásárhelyen a magyar nemzetiségűek is áldozattá váltak.
Egyedül a cigányságra számíthattak, "Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" - amit aztán meg is háláltunk nekik parádésan.
Hazai cigányságunktól elvitattuk a magyarságukat és belerugdaltuk az árokba azokat is, akik a megelőző évek során már majdnem kikapaszkodtak belőle.
Ez persze a történetnek csak egy mellékszála, de olyan igazán magyaros mellékszál, inkább csak a magyar mentalitás (ha van ilyen...) illusztrálására szolgál. 



Aztán valahol valami elromlott.
Tán senki sem tudja, hogy ki volt az az erdélyi magyar, akit először románnak neveztek az anyaországiak, de az tény, hogy a rokonszenv érzékelhető mértékben megcsappant.
Bár a hatalmon levő klikk ezt szeretné elhitetni, nem a baloldal-jobboldal választóvonal, hanem az értelmes emberek és az ostoba nacionalisták gondolkodásmódja közötti különbség mentén.
A politika megint eszközül használta a határon túli magyarokat, és eszközül használja ma is, annak minden következményével együtt.
Az ember csak csodálkozik, hogy azok az emberek, akik évtizedeken át szenvedték egy mentálisan beteg diktátor agymenéseit, most milyen lelkesen támogatják egy ugyanolyan mentális roncs ámokfutását.
Igaz, nem abban az országban, ahol élnek, hanem abban az országban, melynek fejlődését szülőhelyük már szinte minden tekintetben lelépte.
Hogy mi az oka ennek? 
Hát persze, hogy a pénz, de talán akkor választani kellene, hogy egyszerű haszonlesésről van szó, vagy magas erkölcsi piedesztálról, ahová azért szeretnek boldogan felmászni.
Merthogy a kettő egyszerre nem megy. 
Nem megy, hogy elfogadom annak pénzét, akitől mellesleg el is lopom.
A szavazatukkal azokat tartják hatalmon, akik templomra stadionra, labdarúgó-akadémiának nevezett pénznyelő és kifizetőhelyekre szórják szét az adómat egy olyan  országban, melyben feladatait az ott élők és ott befizetett adójából kellene, hogy megoldja az állam, beleértve a hitélet támogatását és a sportot is.  

A hazánkba áttelepültek támogatásában is voltak anomáliák, például a szovjet laktanyák helyén állami pénzből létrehozott vagy felújított lakásokat felettébb kedvező kondiciókkal kapták meg, míg a helyben élők évek óta kuncsorogtak valamiféle támogatásért és a lakhatási szegénység az egeket ostromolta már akkortájt is.
Aki azt látta, hogy az olcsó lakásokat ki tudja, milyen indokok alapján messziről jött emberek kapják, mikor ő már évek óta vár egy ilyen lehetőségre a két kisgyerekével, az nemigen lesz oda a faluban csak jöttmentekként aposztrofált emberekért, legyenek azok bármennyire magyarok is.
Merthogy az emberek igazságtalannak érzik, ha valakit a születési helye alapján részesítenek előnyben, és akkor még a honi hiénákról, a több lakást begyűjtő hajdani forradalmárokról vagy a helyi talpnyalókról nem is beszéltünk de azok legalább együtt éltek velünk. a mi sorsunkban osztoztak.
Persze - az SI-faktor (Sárga Irigység...) is szerepet játszik, de ha ennek még alapja is támad, akkor szent legyen a talpán, aki azt mondja: Igen. kapja csak azt a lakást székelyudvarhelyi vérem, ő nagy kockázatot vállalt, amikor magasra emelte a forradalmi lobogót - vagy nem is emelte? Akkor is, legyen övé a kéró!


Legtöbbet a politika ártott azzal, hogy szinte hivatalos tézissé tette, hogy aki a hajdani Magyar Királyság területéről érkezett, az különb magyar, mint aki itt született.
Eleinte ezt ostobaságnak gondolta mindenki, de később kiderült, hogy Orbántól sem áll távol ennek a nemes gondolatnak politikai hasznosítása, így aztán a pénzzel kitömött nemzetiségi politikusok azt harsogják - tisztelet a kivételnek - amit Orbán a szájukba ad, miután kivette belőle a csúnyáját.
Meghallgathattuk, hogy székely szarta a magyart, csápolhattunk a csángóknak, fizethettük a nyugdíjat a Kárpátalján, Ukrajnában élő embereknek, akik a magyar nyugdíjkasszába soha egy fillért sem fizettek.
Miközben a Szovjetunió szétesett, Ukrajna pedig harcban áll a jogutód Oroszországgal, ezt a nemzetközi megállapodást valahogy nem sikerült harminc év alatt sem hatályon kívül helyezni.
Szavazatot hoz ez is, márpedig azért le kell hajolni, ha a regnáló hatalom töretlenül folytatni kívánja a lopást.
Nézegethetjük a székely zászlót, és nosztalgiázhatunk gyermekkorunk iránt, amikor sajátkezűleg rajzolhattuk meg a banda zászlaját.
Soha nem létezett, áltörténelmi zászló, állítólag ma már mindahányunknak tisztelni kellene, vagy hánynunk ettől a primitív manipulációtól - hát ennyire hülyének néz bennünket ez a kis mici?
És, hogy ez lenne az Unió zászlajának konkurenciája?
Ugyan már, ez viccnek is rossz.
Jó, rendben van, a székely himnusz is egy bánatos, köldöknézegető műdal, de azt legalább szépen el lehetett bőgni néhány pohár bor után.
De ezt a zászlót soha nem lengette senki, míg csak valamelyik NER-huszár varrodája meg nem varrta.
Nekem jobban tetszik az "Az én bánatom már nagyon csendes bánat" című örökbecsű, de hát ez igazán ízlés kérdése.
Boldogan porlasztottak párttitkárok és állami vezetők, mert akkor ez a Ceausescuval és rendszerével szembeni ellenérzéseinket festette alá, de ma?
A székely akkor és ott porlik, amikor és ahol akar, és semmi kifogásunk sincs az ellen, ha ideköltözik és él összes állampolgári jogaival, mert rendben van, legyen állampolgár, de ameddig nem viseli döntése következményeit ő is, az én sorsomba ne kotorásszon bele.
A jogállam látszatát sem tiszteli már a maffia, egyre silányabb képviselői valami hihetetlen gőggel uralkodnak, jóllehet szolgálniuk illene.
Ha Appel György Aczél volt, akkor Demeter Szilárd bilibádognak is gyenge, de példák hosszú sorát lehetne leírni.
És ami a látszatot illeti?
Az állandó lakhely mostantól attól állandó, hogy nem kell állandóan ott lakni.
Át kellene keresztelni gránitszilárdságú lakhelynek...


Hogy vannak-e a határontúliak között olyanok, akik még nem adták el teljesen az önbecsülésüket, ebben csak reménykedni lehet.
De hogy a magyarok és magyarok között így okozott károk rendbetételéhez is kell majd tíz-tizenöt év, abban biztos vagyok.


Sajnos...


:O)))

2021. november 16., kedd

ALAPTÖRVÉNY, ALKOTMÁNY, ALKOTMÁNYOS PUCCS



Hosszabb ideje nézegetem ámultan, hogy értelmiségünk krémje mecsoda szenvedéseket képes átélni, mert képtelen átlépni egy útjába akadt követ, nevezetesen nemigen képes eldönteni, hogy mit is kellene tennie Alaptörvény-ügyben, ha egyszerre akar baxni és szűznek maradni.
Kétségtelen, a feladat sokkal nehezebb, mint a megszokott köldöknézegetés némi sopánkodással nyakonöntve, én mégis ajánlanám figyelmükbe egy Nagy Sándor nevű hajdani politológus eljárását, melyet Gordion városban tett közzé, megoldva ezzel a közismert történelmi problémát.
Természetesen a feladat abszolválásánál nem árt, ha kéznél van egy kard...
Nem szeretnék hosszú posztot írni, az olyat úgyse olvassa senki, ezért leírom, ha én vezetném a NER lebontását, mit tennék az új kormány beiktatásával egyidejűleg.



Értelmiségünk nagy problémája a jogállami megoldás általuk vélelmezett hiánya.
Hogy a NER egy alkotmányos puccs eredménye, ez láthatólag senkit sem zavar, mint ahogy az sem, hogy a joggal vissza is lehet élni.
Nos, azonnal törvénybe kellene iktatni, hogy Orbán Magyarországa nem jogállam.
Ehhez nem kell kétharmad, ezt remek jogászaink már képesek lennének cizellálni, és ez szerintem nem is egy rettenetesen nehéz feladat.
Ajánlom az érdeklődők figyelmébe Fleck Zoltán véleményét, melyet nem ártana lefordítani a celebek fogyasztóinak nyelvére is, hadd értsék, milyen is egy jogállam.
A jogállam ugyanis nem azt jelenti, hogy mindenre alkotunk jogszabálynak kinéző szövegeket, mert ilyen alapon a rablógyilkosság jogszerűségét is törvénybe lehetne iktatni, nem kerülhetett volna sor a nürnbergi perre, Sztálin ma is Budapest díszpolgára lehetne és Szálasinak is szobrot kellene állítani, jelzem erre lenne is igény.
És talán az sem véletlen, hogy az Alaptörvényben a kizárólagos hatalomra törekvésnek nincs szankciója.


Az első feladat a valóságos hatalom megragadása kell legyen.
Ez természetesen nem menne bizonyos fajta erőszak, vagy inkább erő-érvényesítés nélkül. 
Átmenetileg egy-két kivétellel nem kellene az intézményeket piszkálni, új intézményeket kell létrehozni mellettük, például az ügyészség mellé egy olyan hivatalt, mely az egyeduralmi törekvések kivizsgálását, a NER gazdasági visszaéléseit vizsgálja, jogosítványai pedig megegyeznek egy ügyészi szervezet jogosítványaival, 
És azonnal csatlakozni kell az európai ügyészséghez.
Néhány kulcsfigurát azonnal őrizetbe kell venni, meggyanúsítva a 2006-os puccskísérlet megszervezésével, vezetésével, az érintettek  magánvagyonát azonnal zárolni kell, a potenciális zavarkeltők - futball-huligánok, paramilitáris szélsőjobboldali szervezetek, Betyársereg, stb.  - vezetőit azonnal szoros felügyelet alá kell helyezni.
Az erőszakszervezetek, a közszolgálati médiumok élére új vezetőket kell kinevezni, a különféle bebetonozott pozíciók birtoklóit azonnal el kell távolítani posztjukról, gondoskodva az általuk vezetett intézmények működésének folyamatosságáról.
Csúnya dolog lenne, de tiszta lappal kellene indulni, nem finnyáskodva, nem túljogászkodva a dolgot, hiszen a jog jelenleg Orbán joga, mindenki másra a Miranda-formula első passzusa vonatkozik - joga van hallgatni.


Kérdés persze, mi legyen Orbánnal és pereputtyával?
Azt hiszem, hogy elkerülhetetlen lenne - néhány tettestársával együtt - kivonása a politikai életből.
A feladat végrehajtásával megbízottak bátran tanulmányozhatnák Lavrentyíj Berija kivonását a forgalomból.
Ez persze komoly társadalmi feszültségeket gerjesztene, de szerintem elkerülhetetlen lenne.
És azonnal össze kellene hívni egy Alkotmányozó Nemzetgyűlést, mely három év alatt képes kell legyen megalkotni egy új, közmegegyezésen alapuló Alkotmányt, lefolytatva a szükséges társadalmi vitákat, konszenzusra jutva és ezt népszavazással megerősítve.
Ha az ország mentális lezüllesztéséért felelős réteget eltávolítottuk, a mögöttük állókkal a demokratikus elvek érvényrejuttatása mellett ki kell egyezni, de nem lehet elfeledkezni a szegénység azonnali és rendszerszintű - nem alamizsna-jellegű - enyhítéséről sem.
És igen, jöjjenek a fiatalok, de vegyék tudomásul, hogy önmagában a fiatalság nem érdem, csak állapot, mely kellemes ugyan, de magában hordozza a tévedések lehetőségét is. 


A feladat nehéz, veszélyes, mert a rabló két kézzel kapaszkodik a zsákmányába, emellett tudja, hogy személyes szabadsága is veszélyben van, ezért nem riad vissza semmitől. 
Nem véletlenül fegyverkezik a hatalom vadul, és csak a nagyonostobák híhetik, hogy Kövér a Parlament megtámadásától félve vásárol távcsöves puskákat, meg sorozatlövő fegyvereket.
Ezzel számolni kell, mint ahogy azzal is, hogy Orbán hatalma megőrzéséhez rengeteg pénzzel rendelkezik, mely részben a maffiaszerű működésből, részben a kormányzati szintű korrupcióból származik.
Ezzel együtt sem szabad társadalmi bosszúhadjáratot indítani, végre ki kell egyezni, ha egyetértést nem is, de békét kell teremteni ebben az országban.
Nagyon pragmatikusan kell a helyzetet kezelni, egyúttal nagyon keményen, nagyon határozottan is.
Ehhez természetesen meg kell nyerni a választásokat, és el kell kezdeni azon törni a fejünket, hogy mit kell tenni, ha - bármilyen okra hivatkozva - elmaradnak a választások.
A választások megnyeréséhez viszont fenn kell tartani az ellenzék egységét, beleértve az akcióegységet is.
Aki pedig a harc vezetését elvállalja, annak bátornak és következetesnek kell lennie.
Van még fél év, ez szinte semmire sem elég, de nem lehet feladni, nem lehet a választókat elbizonytalanítani, kiábrándítani.
Aki ilyet tesz, az Orbán embere, hirdessen magáról bármit is.
Az ellenzék elindult egy úton, és az úton végig kell menni, még ha ezt Marosán mondta is hajdan. 
Nyerni kell.
Aztán a többi már rajtunk múlik.


:O)))

2021. november 14., vasárnap

FELÉPÍTJÜK A FEJLETT KAPITALISTA TÁRSADALMAT!


Állva tapsolt a Kongresszus, ami nagyon helyes is, a jó kongresszus, amikor kell feláll, mint a cövek!
Márpedig most mindenkinek fel kellett állni, hiszen - mecsoda meglepetés - a mamelukok ismét a Fidesz elnökévé választották a Mi Büszkeségünket, a Királyi Tevepárducot, a Mi Urunkat, Orbán Viktor Mihályt, aki ezzel csodát tett: saját ölébe ült.
Fidesz nevű párt ugyanis nem létezik, az ilyen néven megnyilatkozó  entitás ugyanis maga Orbán Viktor, aki ezzel az aktussal saját maga főnöke lett.
Ez persze nem újdonság, ezt már megállapították Grazban is az erre illetékes, a tudathasadásos elmeállapot diagnosztizálására kiképzett  szakemberek.
A nagy alkalomból hősünk szózatot is intézett bávatag tekintetű népéhez, s imígyen szóla többek között: 
"Nem érhetjük be azzal, amit elértünk, mert még mindig vannak szegények. Még mindig nem születik elég gyermek. Még mindig nincs mindenkinek jó lakása. Még nem elég se a fizetés, se a nyugdíj. Egész egyszerűen többre van szükségünk. Miért érnénk hát be azzal, amink van?"



Nos, megnyugtató azért, hogy Nagyurunknak valaki elárulta, hogy abban a másik univerzumban, ahol az ország népe él, még mindig vannak szegények.
Most várjuk azt a haláltmegvető lovagot, aki meri elárulni neki azt is, hogy egyre többen vannak, egyre borzasztóbb jövőképpel, egyre nagyobb aggodalommal, mert közeleg a tél, mlkor az éj sötét és tele van iszonyattal + Németh Szilárd...
Ez az ember nem tudja, miről beszél, nem akarja meglátni, hogy az elmúlt harminc év felülmúlhatatlan  "eredménye", hogy ismét a hárommillió koldus országa lettünk, hogy ma már az alsó-középosztálynak is aggódnia kell napi megélhetése miatt.
Nem akarja megérteni, hogy az infláció csak neki jó, a hétköznapi ember számára katasztrófa, és azt se akarja megérteni, hogy azért vannak néhányan, akik látják, hogy amit egyik kezével látványosan hadonászva ad, azt a másik, az inflációs kezével a legszebb zsebtolvaj hagyományokat folytatva visszalopja.
Azt mondja, még mindig nem születik elég gyerek.
Valaki, aki ért a sertéstenyésztéshez elmesélhetné neki példaként, hogy még ő is megértse: ha a malacaim harmadának nem tudok elég takarmányt adni, akkor kész sorscsapás lenne, ha még több malacom lenne.
Ha lenne, akkor élelem híján azok is éhenvesznének, akkor hát mi értelme lenne ennek?
Nem lenne értelmesebb először azok életfeltételeit biztosítani, akik már megszülettek?
Ebben az országban rengetegen élnek olyanok, akiket nem boldogít az adóvisszatérítés lehetősége, merthogy nincs személyi jövedelemadót megalapozó jövedelmük, sok esetben munkájuk sincs, és ilyenek milliószámra vannak errefelé.
Ők hozzanak világra gyerekeket?
A nyomoruk továbbörökítésére?
Ha nem lenne ilyen nagyon borzasztó, akár röhögni is lehetne ennek a megbomlott elmének a valóságtól elrugaszkodott idiótaságain, de így legfeljebb csak sírni lehet...

Azt mondja, még nincs mindenkinek jó lakása.

Hát nincs, némelyeknek még lakása sincs, a fiataloknak pedig saját erőből már reményük sincs lakásra, ennek a kóklernek meg szándéka nincs bérlakások építésére egy olyan országban, amely éppen most akaszt minden fiatal nyakába óriási hiteleket, jóságos atyaként.
Majd aztán ezek a hitelek is bedőlnek, de addigra ő és bandája már gennyesre kereste magát a bankokkal együtt, és  vidáman tovább köpködhetik a szotyolát Csányival, valamelyik stadion VIP- páholyában. 
A fizetés és a nyugdíj - főleg ez utóbbi - nem nem elég, hanem egyre kevesebbet ér, az új generációk számára meg lassan olyan lesz, mint a Horthy-korban a nyugdíjas állás, maga a főnyeremény.
MI lesz a falvak öregjeivel, akiknek már nem lesz nyugdíjuk?
Őket ki tartja el, hiszen a gyermekeik már elmenekültek a faluból, merthogy a városokban legalább van kuka-edény, lehet versenyezni a patkánnyal, ki ér oda előbb?
De hát azért mondott a Mi Megváltónk igazat is.
"Egész egyszerűen többre van szükségünk. Miért érnénk hát be azzal, amink van?"
- kérdezte, és milyen igaza is van! 
Most hogy már kilopták Krisztus tenyeréből a szöget is, és övék a hulladék-felvásárló üzlet is, határ a csillagos ég!


Aztán persze soha nem látott osztogatást jelentett be, és az ostoba nép még mindig nem veszi észre, hogy abból akar osztogatni, amit tőle lopott, sőt, abból, amit még csak tervez ellopni, és amit addigra bőven visszafizet neki az is, aki neki csápol, meg az is, aki utálja.
Mert adót mindenki fizet, de azt az adónemet, melyet a legszegényebb hajléktalanok is fizetnek, nem lehet visszaigényelni, és azt esze ágában sincs csökkenteni, jóllehet a szintje talán a legmagasabb Európában.
Jótékonykodik a szemérmetlen strici mici, a normális ember meg csodálkozik, hogy mivel képes ennyire meghülyíteni azt a népet, mely nem is oly régen Európa megbecsült és tisztelt nemzete volt virágzó mezőgazdasággal, stabil szociális hálóval, rentábilis iparral, magas színvonalú egészségüggyel, oktatással és kulturális élettel.
De a kómában lévő beteg sorsa is eldől egyszer: vagy meghal, vagy felébred és ha egyszer felébred és rájön, hogy mit tettek vele, annak csúnya vége lesz.
Hát, majd kiderül, de egyre inkább úgy tűnik hogy nem nyughat, míg egyszer majd fel nem díszítik vele és vazallusaival a körúti fákat...


:O)))

2021. november 11., csütörtök

OSSZUK KETTÉ MAGYARORSZÁGOT!


Úgyis ez a cél, hát ne vergődjünk feleslegesen, egyébként is történelmi lenne a felosztás.
Az egyik fele Pannónia lenne, a másik Hunnia, a limes - a két világot elválasztó erődrendszer - tulajdonviszonyai pedig, csakúgy, mint maga a limes a Dunához igazodnának. 
A lakosságcsere gyorsan lebonyolítható lenne - beül a nép a Suzukiba, oszt megy mindenki a saját térfelére, aki a Türk Tanácsban látja a jövőt, az Hunniába, aki az Európai Unióban, az Pannóniába, mindenki a helyére.
Nem lenne ez túl szokatlan, hiszen volt olyan történelmi korszak is, mikor három darabból lehetett csak az országot összecsavarozni, mint Rejtőnél a szimbolát, mégis túléltük.
Ez azt is bizonyítja - méghozzá parádésan, hogy az ország nem a földek-hegyek-vizek összessége.
Az ország ennél sokkal több, sokkal összetettebb fogalom, melyhez éppúgy hozzátartozik Szentgyörgyi Albert emléke a laboratóriumában a wc-kulcs mellett lógó Corvin-lánccal, mint Bayer Zsolt pszichiátriai lelete, meg a sajátunknak mondható mentalitás is - lásd a szomszéd tehenének küldött jókívánságokat.
Mondjuk személyesen bajban lennék, ha nem szeretnék költözni, mivelhogy szűkebb hazám a Csepel-sziget, melynek sorsa akként dőlhetne el igazságosan, ha itt épülne fel egy különleges gazdasági övezet, ahol virágozhatna a kereskedelem, ahol a piacon egyaránt be lehetne szerezni tarsolylemezt, kopjafát és nanorobotot, mindjárt balra, a nyílpuskaárus mellett...
Kínát megenné a penész az irigységtől.
Minden egycsapásra megoldódna, hazánk épülne-szépülne, és amikor Hunniában az emberi agytekervények minősége elérné a pannon agyakét, akkor egyesülhetne az ország.
Addig is székely véreink hazamehetnének Erdélybe, hiszen ott már hozzászoktak ahhoz, hogy két-három helyről mondják meg nekik, hogy mit illik gondolniuk.
Viszont ők mindig, mindenkihez tudtak alkalmazkodni, alkalmazkodtak törökhöz, osztrákhoz, vallonhoz, éppen aktuális uraikhoz, márpedig mostanság se lenne több uruk, mint eddig volt.


Érdekes ország vagyunk, ezer szerencse, hogy ilyen elégedettek vagyunk saját magunkkal.
Merthogy nemcsak bokréta vagyunk Isten kalapján, de a világ szívcsakrája is, jelentsen ez bármit is, melyet hitet egyként vall a hun ivadék és a piréz leszármazott is.
Nem is csoda, mert ebben az országban mára már csak a grófok és bárók leszármazottjai élnek, a retkestalpú jobbágyok ivadékai már évszázaddal ezelőtt kihaltak, nem is csoda, hogy ilyen okosak vagyunk.
A csoda inkább az, hogy ezidáig még nem irtottuk ki magunkat, de örömmel jelenthetem, hogy az ígéretes kísérletek ma is folynak.
Mi vagyunk Európa védelmezői az iszlámmal szemben, mi vagyunk a legtehetségesebb nép, hiszen úgy tudtunk egy kazal magyar Nobel-díjast produkálni, hogy kilenctizedüknek menekülniük kellett előlünk.
Minket a sors üldöz, mert ugyan köztudomásúlag minden csatánkat megnyertük, de valahogy mégis elveszítettük az összes háborúnkat.
És ha nem lenne nyertes csatánk, hát kitalálunk magunknak egyet, jó régit, hogy lehessen az okvetetlenkedő régészekkel vitatkozni: igenis, volt alsómocsoládi csata, melyben jól elvertük a buznyákokat.
Bár aki magyar - egyet akar, meg magyar a magyart nem báncsa, mégis magyar volt Szent István és Koppány, magyar volt Werbőczy és magyar volt Dózsa, magyar volt a kuruc és magyar volt a labanc, Magyar volt Kossuth, de a szabolcsi birtokos Haynau is kijelentette: mi, magyarok nem hagyjuk elorozni jogainkat...
Ha tevékenysége a millenniumi években felvirágzást hozott az országnak, akkor magyar volt a zsidó is, de ha a magyar urak vesztes háborúba vitték az országot, akkor a vereség oka már ő volt, merthogy a magyar (aki, mint tudjuk sváb meg tót meg bunyevác, és talán kicsit román is) nem hibázhat.
Hogy ez a mentalitás mit okozott az országnak, azt mindenki tudja, aki csak kicsit is érdeklődik a történelem iránt.


Ma sincs másként.
Mint ahogy történelmünk során soha sem, ma sem tudunk belesimulni Európába, ma is árgus szemmel kutatjuk az ellenségeket, néha már bele is zavarodunk, mint macska a házicérnába, mert a magyar emberek egy része fejében agy helyett szívet növesztett, egy része meg a szíve helyén egy pénztárcát.
Talán azért ilyen a magyar, mert identitászavarai vannak.
Mióta az eszét tudja állandóan verik, általában saját hibái miatt, melyekkel nem képes szembenézni, inkább álomvilágba menekül.
Hát ezen segítene az ország kettéosztása, de persze azért ez se menne könnyen, mert a kipcsakok népe természetesen úgy emlékezne, hogy Attila megverte a rómaiakat, ennél fogva nekik jár Pannónia, merthogy ott - konkrétan Alcsúton - ajánlotta fel Magyarországot Szűz Máriának Szent István, mint ez a református Biblia-értelmezésből világosan ki is derül.
Meg különben is, ahol Nagyurunk már annyi betont temetett a földbe, hogy a kialakítsa a korunknak megfelelő Wolfschanze feltörhetetlen komplexumát, azt nem lehet egy Gyurcsányra hagyni, még ha Márki-Zaynak hívják, akkor se!
És akkor még ott vannak az ingóságok határon innen és határon túl, az adriai  sziget, az olajkutak, a kastélyok, a bányák, a hotelek, a bankszámlák, egy szorgos élet gyűjtögetésének eredményei...
Mert Matolcsyn, Varga Juditon meg Bayeren könnyű lenne osztozni, egyszerűen ketté kellene vágni őket, mindenki megkönnyebbülhetne, elsősorban az ország.
Mészáros Lőrincet viszont vinné a kipcsák klán, őt nem adnák, ő disznósajt, ha emlékszik még valaki a régi reklámra. 
És a  drága pénzen beszerzett Tigris vagy milyen tankokat sem, hiszen kellene a győzelemhez a majdani Polgárháborúban - Kelet Nyugat ellen, közvetlen cél a pannon főváros.
Távolabbi cél Brüsszel, ledobjuk rájuk a bombát, a Little Gayt, mire a brüsszelita bagázs felébred, addigra ő már írt egy új Grundgesetzet a tabletjén, lefeléjövet az ereszcsatornán, az első emelet és a földszint között. 
Ebből kiderül, hogy a világ teljessége örökkön örökké Nagyurunké, és ezen változtatni törvényesen lehetetlen, ami meg Mussolinival és Hitlerrel történt, az maga a törvénytelenség, ilyet egy rendes liberális nem tehet, mint tudjuk.
Persze a Fat Man ledobása is értelmes dolog lenne, úgy tizenkétezer méterről, bajuszkötőben.


Szóval ne mondja senki, hogy csak dumálok, de megoldási javaslatot nem adok, ez itten a tuti, aki olvassa az most megvilágosodhat vagy megszállhatja  turul.
Aztán úgy ötszáz év múlva találkozunk, Szent Királyunk sírjánál, a Vityka-kurgánnál, a sámándobok monoton, de lelket érintő hangja mellett emlékezünk az első magyar kipcsakra, hogy nőtt volna köröm a csúnyájára.
Bátor népünk győzni fog!
Vagy kisnyúl.

:O)))

2021. november 6., szombat

KARDNAK, CSATNAK, PÉNZTÁRCÁNAK...



... baloldalt a helye, - mondta a fiúgyermekeket a férfias megjelenésre érzékenyítő mondóka hajdani gyermekkorom világában, mikor az apa (olvas) még férfi volt, az anya (főz) meg nő, és a gyerekeket se fenyegette az a veszély, hogy reggel az óvodába még Józsiként érkeznek, de hazafelé már az ereszcsatornán lecsúszva kell iparkodniuk.
Sietni is kell, hogy a család a televízió előtt együtt ülve élvezhesse a neves jobboldali publicista által jegyzett, a keresztényi szeretet jegyében készült realityt, melyből a nézők megtanulhatják, hogyan lehet szájon át szarni.  
Baloldal, jobboldal - nosztalgia-túra a múltba, a kommunizmus hazai, vérzivataros esztendeibe, amikor még nem hagytad ott a havi nyugdíjadat egy hangulatos hétvégi nagybevásárlás során egy sárgarépáért, egy kiló krumpliért, meg egy kifliért a boltban.
Viszont a komcsik - fondorlatos módon - úgy akarták kikezdeni az egészségedet, hogy halálra zabáltattak (koleszterin-szint növelésével elkövetett emberölés) és cekkerek cipelésével tették tönkre ízületeidet.
Utóbbinak az lett a következménye, hogy alkalmatlanná váltál az előremutató jogszabályi változás követésére, mely szerint elhunyt házastársad a hátadon cipeld ki a temetőbe, hogy  az általad megásott sírban leljen örök nyugalomra. 
Na igen - mára  már ez az előremutató intézkedés is a feledés homályába veszett, mint a Tisztiházért kapott pénz sorsa, Orbán első BOSS öltönye, zakója ujján - eleganciáját tanúsítandó - a márkanévvel, mely a Nagy Tolvajlás egyik első realizált eredménye volt, de hát spongyát reá, ez már a múlt, történészek csemegéje, mint a Vezér liberalizmusa is, mely mára nem is létezett...


Mára kiderült, hogy a politikai mező felosztása bal és jobboldalra korszerűtlen, tulajdonképpen ilyen fogalmak nincsenek is, mint ahogy munkásosztály sincs, és aki azt meri mondani embertársára, hogy ő munkás, azt jól pofán kell verni, hadd tanulja meg a munkavállaló korszerű kifejezését.
A baloldal egyébként is megérett a pusztulásra, hiszen amikor csak tehette, rárontott a nemzetre, aljas módon földhöz juttatta a parasztot, emberhez méltó életet adott neki, kézigránáttal lerobbantotta a sarkáról a trágyát és  fürdőszobával meg társadalombiztosítással és nyugdíjjal kábította.
Okos  gyermekének meg lehetővé tette, hogy tanuljon, hogy kiküzdje magát  a ló segge mögül.
Meg is lett az eredménye, mára ezek a gyerekek úgy utálják a baloldalt, mint Harangláb a kukoricagölödint, mindegyik úgy emlékszik vissza, hogy ősi arisztokrata - de minimum nemesi -  családból származik, kinek az apjától elvették a lovát, és az ősi családi birtokot Rába-Steigerrel kellett művelnie.
A Papa ma is ezen búslakodik, mikor a nyugdíjáért nem kap semmit, a földalapú támogatást meg a gyerek költi el spanyol paradicsomra, mert enni azért kell, mégha grófi csemete is az ember fia.
Itt a világ a vállalkozóké - a kutyakozmetikusoké meg a  műkörmösöké, akik maguk a mai magyar kapitalizmus, ők meg a kapitalisták
No, meg őstermelők, leginkább állami földeken gazdálkodva, ami konkrétan az uniós támogatások elsajátítását jelenti.
Közben Mari néni megfagy a fűtetlen és eladhatatlan házában, de ő már nem is Mari néni, hanem járulékos veszteség.


A munkásosztály meg eltűnt, mint a büdösség, és aki ma a hajdani munkás utódja, az áll az összeszerelő-sor mellett és kussol, mert a multi kirúgja ha pofázik, vagy szervezkedni akar.
Márpedig az ő helyzete ragyogó a sufni-üzemek népéhez képest, kik számára a tisztességes bér csak álom, amit kapnak, az is bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
Viszont, ha onnan kikopik Sanyi, akkor mehet közmunkásnak, ha tudja, hogy hogyan kell szavazni, mikor a Polgármester Úr mandátuma lejár, amit ne adjon az Atyaúristen, mert akkor új segget kell választani, az meg ki tudja, milyen ízű lesz?
Ezt már legalább megszokta.
Érdekli is őt a baloldal, szidja a komcsikat, mint a bokrot, jóllehet a szülei és ha már élt, akkor ő is a komcsi időkben éltek utoljára, mert mióta kiderítette, hogy a baloldaliak megrontották a Nemzetet, azóta legfeljebb vegetál. 
Viszont Magyar, nagy "M"-el, kár, hogy ezzel nem lehet fizetni a boltban.
Régebben is magyar volt, de ez akkortájt természetesnek tűnt, mára viszont dicsőséggé vált és ki ne szeretne dicső vitéz lenni, a kerítés tövében állva a vártán hős kipcsákként védeni a Nyugatot?
Az embert legjobban az éhendögléstől való félelmével lehet sakkban tartani, a komcsik is erre csesztek rá, hiszen azt senki sem hitte el, hogy éhen is lehet halni.
A rendszerváltás idején mindenki azt hitte, hogy akkor most eljött a Kánaán és lehet a Zsigát kicserélni Merdzsóra.
De nem a Kánaán jött el, hanem a létbizonytalanság, a néphülyítés és a fosztogatás, melynek során a javakhoz ők nemigen fértek oda, a szép új világban csak álltak bután és forogtak csodálkozva, mint majom farkán a stanicli - nem is értették, hogy tulajdonképpen mi is történik velük.
Hajdani pártjukat sajátkezűleg verték szét, az új pártok új megváltói meg új fogalmakkal operálnak, kiderült például, hogy ma van óbaloldal meg újbaloldal.
Akinek a seggén még ott a tojáshéj, az újbaloldali, te meg, aki végiggürcölted az életed, hogy az utódoknak legyen mit a szélbe szórniuk, te vagy az óbaloldali.
A tesztben, melyet a besorolásodhoz ki kell tölteni, olyan kérdések vannak, mint együttérzel-e a nincstelenekkel, akarod-e, hogy mindenki gyermeke esélyes legyen a felemelkedésre,  akarsz-e  tisztességes munkáért tisztességes bért, helytelennek tartod-e, hogy a nemzeti vagyon kilencven százaléka a nemzet öt százalékának kezében összpontosuljon - ha ezekre igen a válaszod, akkor óbaloldali őskövület vagy, ideje elmúlnod, hogy helyet adj az újbaloldalnak, melynek totemállata a kalapácsfejű cápa.
A kalapácsfej tanúsítja, hogy kötődik a munkásosztályhoz, a fogai meg, hogy érti az idők szavát.

Holnap nem ünnepli itt már senki november hetedikét, mely alapjaiban változtatta meg a világot, ha tetszik ez a világnak, ha nem.
Hamarosan kiderül, hogy az új kor új kihívásaira is vagy baloldali választ ad az emberiség - nevezetesen az emberi közösség létérdekeit helyezi előtérbe egy szűk kisebbség anyagi érdekeivel szemben -, vagy elpusztul.
Hogy kár lenne-e érte, azt nem tudom, mert a jelenlegi állapotok szerint nem biztos, hogy az emberi agy fejlődése képes lépést tartani a technikai fejlődéssel, lehet, hogy a jövő a csótányoké.
Ennek nálunk már vannak érzékelhető jelei, de még azért reménykedhetünk, bár sok okunk nincs a parttalan optimizmusra.
De ettől a baloldali gondolat még él, és az emberiség is tanulhat még.
Talán.
Gondoljunk erre így november elején...


:O)))

2021. november 1., hétfő

A NYÚL ÜL A MEZŐN, RESZELGETI A KÖRMÉT ÉS BESZÉL HÜLYESÉGEKET



Elolvastam Lengyel László legutóbbi eszmefuttatását a Népszava Szép szó mellékletében.
Valószínűleg mazochista vagyok, hiszen a neves szerzővel kapcsolatban már több fogadalmat tettem, hogy kerülni fogom írásait, de hol álmélkodás, hol nevetgélés céljából - valószínűleg jellemgyengeségem okán - időnként azért bele-belelesek egyik-másik művébe, hátha a vak tyúk éppen abban talál szemet.
Ezidáig még nem talált, és ez az írása sem töri meg a trendet, csak visszaigazolja véleményemet, melyet róla és a hozzá kapcsolható úgy általában okos, de összességében kártékony csoportról alkottam, úgy négy évvel ezelőtt.
Általában más szerzők műveivel nem szeretek foglalkozni, mert hiszem, hogy az olvasó képes önállóan is kiválasztani a számára elfogadható hasznos gondolatokat.
De azt is tudom, hogy ez leginkább tendencia-jelleggel érvényesül, és ameddig érvényesül, addig rengeteg kárt tud okozni egy a közéletben - ki tudja miért, az Úr útjai kifürkészhetetlenek... - csalhatatlannak elkönyvelt vátesz.
Mint jelen esetben is, ha nem tévedek.


Lengyel László ezen opusa majdnem napra egyszerre került közlésre a mozikban bemutatott, régi szép emlékeket felidéző (tudod, mikor kivezényelték az osztályt a Komisszár című halhatatlan szovjet alkotás megtekintésére a Vörösmarty moziba) film bemutatójával, ezzel is  erősítve az ellenzéki akcióegységet.
Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy Márki-Zay Pétert reklámozza, hiszen látom, hogy a kis belső puccs sikeres volt, és kényszerhelyzetbe hozta az ellenzéket, most ez a kalap jutott nekünk.
Hát most ezzel kell köszönnünk, de mindenképpen köszönnünk kell, mert az ellenfél már így is  iszonyatos károkat okozott ennek az országnak, és ha nem akadályozzuk meg ma legitim eszközökkel, akkor legközelebb már fegyverrel sem lesz megakadályozható ámokfutása Európából kiszorult országunkban.
Támogatnunk kell tehát a közös jelölteket, persze nem szükségszerűen a Nagy Politikacsináló elképzelései szerint, hiszen vágyaival ellentétben a majdan megválasztásra kerülő képviselők továbbra sem lesznek az esetleg megválasztásra kerülő miniszterelnök képviselői.
Ez az összefogás a pártok összefogása, a képviselők a pártok képviselői, közöttük kell a konszenzust folyamatosan fenntartani, merthogy ez egy koalíciós kormány lesz - vagy egyáltalán nem lesz.
És azt is tudni kell, hogy ebben a politikai formációban éppen az ő miniszterelnök-jelöltje a kakukktojás.

Lengyel László minden ellenkező híresztelés dacára nem demokrata, hiszen ha az lenne, akkor nem arra használná a neki juttatott média-felületet, hogy régi szép szokásához híven Gyurcsányt ekézze, amin leginkább csak mosolyogni lehet, hiszen most sem mond semmit, ami konkrét lenne, csak úgy általában fogalmazza meg a 2002 és 2009 közötti kormányzásra vonatkozó kritikáját.
Ebből a 2002-2004 közötti időszak Medgyessy Péter nevéhez fűződik, akit szintén utál a jövendő elhivatott alakítója, mert felszámolta a Pénzügykutatási Intézetet és kihúzta a fenekük alól a biztos széket, arra késztetve őket, hogy a piaci viszonyok között bizonyítsák rátermettségüket.   
Hát strapásabb, mint költségvetési pénzből lenni okosnak, de mint a példa is mutatja, nem lehetetlen.
Ami Gyurcsányt illeti, a gyűlölet oka legfeljebb a cipőméretük közötti differencia lehet, meg talán még az is, hogy a DK elnöke önjáró, és saját véleménye alapján működik - hol jól, hol rosszul, de nem szorul a vátesz-kommandó szűk, de bőségesen erőszakos körére.
Lengyel László biztatja szíve legújabb választottját, hogy váljon államférfivá.
Ami engem illet, sok sikert kívánok hozzá, bár az út hosszú és göröngyös, és az első métereken nemigen látszanak még sem a kátyúk, sem az útra esett sziklák, sem a vándor valós képességei, merthogy a megtett utat csak a célban lehet hitelt érdemlően értékelni.
Ez persze a neves szerző esetében sem lesz másként, és lassan már iparkodnia kell, hogy elsimítsa saját útján a számtalan hasraesése által ütött lyukakat, bár igaz, a korral a szem romlik és visszatekintve csak az út szegélye vehető ki tisztán, és csak a döngő lépteire emlékszik az érdekelt.


Márky-Zay legfőbb választási előnye Lengyel szerint, hogy nem Gyurcsány, és nincs köze a Gyurcsány-korhoz.
Nem éppen a legelegánsabb megállapítás egy politikával főfoglalkozásként foglalkozó közírótól, ha nem kötne az udvariasság követelménye, akár szánalmasnak is mondhatnám.
Hogy mennyire az, azt jól jelzi, hogy szépen összecseng a Fidesz törekvéseivel, de hát, mint tudjuk a hatalomhoz vezető út ritkán egyenes. 
Hogy valaki egy ország vezetésére ajánlott jelöltjéről azt képes megállapítani, hogy ez alkalmasságának legfőbb értékmérője, ez sértő, elsősorban a jelöltre nézve. 
Mert ugye az, hogy majd meg fogja tudni szólítani a bizonytalankodó jobboldaliakat, arról már bebizonyosodott, hogy nem igaz, legfeljebb az ellenzéki szavazótábor politikai térképének átrajzolásában érhet el átmeneti eredményeket elsősorban a tapasztalatlanabb korosztályok között - egy újszülöttnek minden vicc új, ugye.
Azt is írja, hogy személyével átléphetünk egy szakadékot, lehetővé válik egy demokratikus nemzeti egység létrehozása.
Persze, ott lesz - mindjárt a repülő elefánt és a galoppozó lajhár mellett a világ csodáinak kiállításán.
Nemzeti egység nincs, és nincs is rá szükség, legfeljebb a tömegkommunikációs szakembereknek, mikor éppen néphülyítéssel foglalkoznak.
Demokráciára van szükség, garanciákra az egyeduralom ellen, folyamatos vitákra és ezeknek teret adó intézményekre, a hatalom fékjeire és a hatalmi ágak ellensúlyaira, hogy ne tudjon az arra hajlamos politikus diktatúrát létrehozni.
De arra, hogy közösen énekeljük, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére - no, ez kell a fenének.
Mint ahogy az se kell, hogy választást lehessen nyerni a " mi kőne, ha vóna" jelszavával.


És ez a szakértői kormány is, ugye...
Ki a szakértő?
És miben szakért? És a miniszterelnök a szakértők szakértője?
Ostobaság, hiszen a Nagy Liberális Megmondó a szocialista társadalmat favorizálja éppen, mindenesetre azt a kort, melyben ő már ismerkedett a munka világával, amelyben a szakmai hozzáértés már felülírta a feltétlen politikai hűség kritériumát.  Ez ellen nekem személy szerint nincs kifogásom, mindössze az ő elveit nemigen látom érvényre jutni.
A liberális állam a pártrendszerre épül, a pártok fejezik ki a társadalom különböző szegmenseinek érdekeit, ezért is béna a mi társadalmunk, mert minden párt minden társadalmi réteg (jaj, majdnem osztályokat írtam, piha!) minden igényét ki szeretné elégíteni, de mint a tortaszeletelésnél ez azonnal kiderül: ha egyiknek nagyobb szeletet adsz, a másiknak kisebb jut.
Azt is taglalja, hogy Márki-Zay nem csak magát, de Magyarországot is elfogadottá teheti Európában - bár meg nem értem, hogy ezt miért egy személyhez köti, hacsak nem az egyeduralmat favorizálja.
Magyarország nagyon is elfogadott volt Európában, aztán részben az ő és elvbarátai tevékenysége nyomán az elfogadottság kissé alábbhagyott, de az országgal nem lesz baj.
Márki-Zay meg bizonyára rövid időn belül fel fog nőni a feladathoz - reménykedjünk ebben -  hiszen elég ehhez erőszakosnak lenni, mint tudjuk.
A szakértelem egyébként is bolsevista trükk, a tapasztalatok teljes hiánya meg szabaddá tesz, mint Goebbels óta ezt is tudjuk.
Merthogy azt is bizonyítani kell, hogy megbízható küllői vagyunk az amerikai biztonsági  szövetségi rendszernek, mégha az nem is mindig az európai érdekek mentén működik.
És , hogy hova akar tartozni a magyar nép, Európához vagy Kínához, esetleg Oroszországhoz?
Nem a mi szándékunkon múlik, hanem a tényeken, a gazdasági kapcsolatokon, a nemzetközi közösség hozzánk való viszonyán, saját gondolkodásmódunkon, társadalmunk berendezkedésén - és nem a deklarációk szintjén, hiszen, mint külügyminiszterünk állásfoglalásaiból tudhatjuk, mi vagyunk Európa legdemokratikusabb országa.


A korrupcióellenes fellépésre is Lengyel jelöltje a legalkalmasabb, és az ellenzék is holnaptól egységessé válik, vagy kisnyúl.
Ennek megfelelően - mint a neves szerző megállapítja - az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a  pártok felett áll, ő és csapata (Lengyel és Társai Zrt) határozza meg a választási napirendet, alakítja ki a választási programokat író bizottságokat, nevezi ki az árnyékkormány tagjait, így lesz a farokból természetes evolúció útján komplett kutya.
Mondjuk ennek kissé ellentmond, hogy a miniszterelnök-jelölt saját erőből jelenleg nemigen tud még egy nápolyit se felemelni, de bízzunk az ötletadók leleményességében, meg abban, hogy a pártok nem alkalmaznak ökölbeszorított kezük lengetésével egyezményes jeleket, merthogy mintha az egész attrakció a közös megegyezésre épült volna, és a legnagyobb hibának ebben ma az látszik, hogy beengedték maguk közé a magukat civilként definiáló ködszurkálókat és szerencselovagokat.
De az adu-ász még hátravan: az igazi ellentét Gyurcsány és Dobrev Klára között van, akinek választania is kell az ellenzék és Gyurcsány DK-ja között.
Gondolom, ez a kötelezően alkalmazandó vicc...
Mint ahogy - szerinte - a DK tagságának is választania kell, Dobrev és Gyurcsány között.
Nekünk pedig az ő gondolkodásmódja és a józan ész között.
Ezt hívja ő a cél érdekében történő összefogásnak.
A nagyívű gondolkodót cseppet sem zavarja, hogy ha a mai ellenzékből kivonja a DK-t, akkor az nagyjából olyan, mintha a kovászos uborkából kivonná az uborkát - ami marad, némi zavaros, savanyú lé, jó az is persze, másnaposság ellen.

Csak remélni lehet, hogy Márki-Zaynak azért ennél több esze és politikai érzéke van.


Ül a nyuszi a mezőn, puskával a kezében és rendszeres időközönként tökönlövi magát, de - igaz, egyre magasabb lágéban -  mindig meg tudja magyarázni, hogy már megint miért neki volt igaza.
Ha nem volna ennyire kártékony jókat lehetne röhögni rajta...


:O)))