Tizenegy időzóna, tizenhétmillió négyzetkilométer terület - száznyolcvankétszer nagyobb, mint Magyarország - száznegyvennégymillió állampolgárral, kimeríthetetlen energia és nyersanyagforrásokkal, az Egyesült Államokéval egyenlő atom-ütőerővel, fejlett űr-technológiával, dicső történelemmel, nagy erényekkel és nagy bűnökkel a múltjában.
Most éppen azt próbálja biztosítani, hogy jövője is legyen.
Nem Putyin és nem is Oroszország akarta így, minden erőfeszítés ellenére belesodródott egy olyan helyzetbe, mikor elfogytak választási lehetőségei, nem maradt számára más lehetőség, csak a nyers erő, mint ultima ratió - végső érv.
Oroszországot az USA sarokba szorította, onnan pedig csak kitörni lehet, kitérni nem.
Szerintem az oroszok szerencséje, hogy Putyin felvállalta ezt a hálátlan, de országa számára szükségszerű feladatot, és még időben - talán az utolsó percben - meglépte azt, amit minden épeszű vezetőnek meg kellett volna lépnie, ha a helyében van.
Szörnyű ez, mert emberek halálával jár, és az élet nem videojáték, ahol ha lelőnek, még marad két életed, - akit ebben az összecsapásban lelőnek, az mindörökre és visszavonhatatlanul halott marad.
Nem lehet azt mondani, hogy Putyin türelmetlen lett volna, tűrte, hogy az ukrán hadsereg és neonácikból álló paramilitáris alakulatai nyolc évig lőjék és támadják az egyébként ukrán állampolgárságú oroszokat, tizenháromezer halottat produkálva ez idő alatt.
Próbált megegyezéseket kötni a helyzet politikai rendezésére.
Egyiket se ő szegte meg, ma mégis ő az első számú közellenség, maga a Sátán, jóllehet erre a megnevezésre csak hiperszonikus rakétája jogosult, mely nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a NATO kódnéven futó Egyesült Államoknak ne támadjanak Ukrajnánál durvább ötletei.
Oroszország körbe van véve amerikai és NATO támaszpontokkal, jóllehet a Szovjetunió felbomlása előtt az USA vállalta, hogy nem terjeszkedik tovább kelet felé.
Mégis ma a világ meg van győződve arról, hogy Oroszország az agresszor, mert megelőzte egy olyan helyzet kialakulását, mely kétségkívül atomfegyverrel vívott világháborúhoz vezetett volna.
Ha Ukrajnát felveszik a NATO-ba, akkor az amerikai atomrakéták négy perc alatt érhették volna el Moszkvát, ami azért elég kevés idő egy felelős döntéshozatalra, vagy akárcsak a telefon felemelésére is, ha belegondolunk - nem is marad másra idő, csak megnyomni a piros gombot.
Így viszont csak egy helyi konfliktussal több van a világban, van ebből a fajtából olyan is, mely már régebben tart, mint ötven éve.
A harctereken egyébként hosszú távon a papírforma érvényesül, csak a nagyonhülyék képzelhetik azt, hogy Oroszországot legyőzheti Ukrajna, még ha minden ukrán hátára egy-egy Javelint kötöz Biden, akkor sem.
Amerika a tűzzel játszik, mikor Oroszországot szét akarja cincálni, emellett csak saját helyzetét teszi napról napra kilátástalanabbá.
Sokan boldog képpel kommentelik a hírt, hogy Finnország és Svédország felvételét kérte a NATO-ba - én meg csak álmélkodva nézem az ökröket, akik boldogok, mikor a szakadék szélén állva, szent célok nevében csákánnyal bontják a talajt a lábuk alól.
Sokan azt írják, hogy ezt érte el Putyin Ukrajna megtámadásával, én meg azt gondolom, hogy Amerika akciója Kína és Oroszország szorosabb szövetségét hozta el, ami - szerintem - nem egy túl jó hír az USA számára, különös tekintettel arra, hogy nem mindenhol bámulják ilyen nagy áhítattal, mint mifelénk.
Oroszország lakossága többségében egyetért Ukrajna megfékezésével, gyűlöli a neonácikat, fel van háborodva az ukrajnai oroszokat ért támadásokon, siratja a tizenháromezer halottat és támogatja Putyin döntését.
Azé a Putyinét, aki most minden rossz megtestesítője, mert az emberek nagy többségének szilárd meggyőződése, hogy azt a jelenséget, ami nem tetszik nekik, meg kell személyesíteni, merthogy valakit gyűlölni létszükséglet.
Ezt az elvet még a hajdani ungulabungula sámánok találták ki anno, hogy a teljesen primitív ungulabungók cselekvési vágyát helyes irányba fordítsák. A módszer azóta finomodott kissé, de az emberi gondolkodás maradt az eredeti szinten.
Az elv idáig regionálisan érvényesült (Soros, Gyurcsány...), de most végre globális szintre emelkedett, ellentételezésül megszerettük az ukránokat, akiknél legutóbb megszállóként jártunk, és a csecsemőiket a lábuknál fogva hajigáltuk be az égő pajtába, melynek tüzét anyjuk teste táplálta.
Zsidó honfitársaink egy része is buzgón szörnyülködik - még, hogy ukrán neonácik, ugye, hiszen apáik s milyen kedvesek voltak, mikor a koncentrációs táborok SS őreiként vigyázták egészségüket.
A lengyelek számára is a homályos múltba vész Bandera banditáinak áldásos tevékenysége a lengyel születésszabályozás területén.
Szóval, tetszik vagy nem, de ukrán neonácik vannak, sőt, felelős ukrán politikusok is tesznek időnként érdekes kijelentéseket, például Julija Timosenko, a fején fonottkalácsot viselő volt ukrán elnök Oroszország eltörlésére tett javaslatot - atommal.
Zelenszkíj sem különb, viszont ápolja a tradíciókat - ő sem tart be semmiféle megállapodást, miközben élete főszerepét játssza alig kicsinyt ripacskodva...
Putyint elmondták már őrültnek, volt már halálos beteg, puccsot szerveznek ellene, megmerényelték, van húsz törvénytelen gyereke, kegyetlen KGB ügynök, zsarnok, önkényúr, gyilkos - és így tovább, csak lassan kifogynak az ötletekből, bohócnak meg mégsem mondhatják, azt a szerepkört már kisajátította Zelenszkíj.
Azt nemigen mondják, hogy Putyin egy világhatalom vezetője, akinél formálisan akár Macronnak is több hatalma van, nem is szólva az amerikai elnökről, aki a kongresszus jóváhagyásával gyereket is szülhetne és levitálhatna is, ha akarna és ha nem lenne demens, aki menet közben elfelejtené, hogy miért is akart ő elszakadni a földtől.
Az orosz elnöknek egyetlen dolga van: népe érdekeit képviselni, és annak megfelelően használni országa erőforrásait és erejét.
Szerintem éppen ezt teszi, és ha nem tenné meg a szükséges lépéseket, mikor országa veszélyben forog, akkor alkalmatlan lenne a feladatára és bűnt követne el.
Putyin okos és erős politikus, ami elődeiről nem volt elmondható, és ez azért üdítő dolog lehet az orosz nép számára.
Hogy nem úgy cselekszik, ahogy országa ellenségei elvárnák - hát istenem, Bidennek se ígérte senki, hogy elnöknek lenni folyamatos méznyalogatást jelent.
Az orosz demokrácia állapotáért se kell aggódni, Putyin például soha nem állította, hogy számára az angolszász közjogi berendezkedés a minta, - egymás közt szólva mi se megyünk vele sokra...
Mindenesetre Putyin a Szovjetunió szétesése utáni letargikus állapotból sikeresen hozta ki az orosz népet, mely ismét büszke lehet erejére, a világban betöltött helyére.
A harc Amerika és az amerikai fennhatóságot el nem fogadó hatalmak között van, ennek egy részterülete Európa, mely kihívja maga ellen a sorsot az USA kritikátlan támogatásával.
Fél évszázadon keresztül békésen megfértek egymás mellett az Unió országai és Oroszország, kereskedtek kölcsönös előnyök alapján, most viszont sajátos helyzet alakult ki: a Brexit után Anglia kompenzálni akar, emellett a különleges szövetséges szerepének megerősítésére törekszik az Egyesült Államokkal, az egér próbál együtt dübörögni az elefánttal.
Európa meg kapott a nyakába egy izgága új vezetést, akik most a friss vezetők különbözni akarásának azon fázisát élik meg, melyet mindenki ismer akár saját tapasztalatából is: le kell rombolni mindent, amit az elődök keserves munkával és nagy türelemmel felépítettek.
Európa békében élt, a multik kihasználták a hatalmas orosz piac adta lehetőségeket, az energiabiztonság garantált volt, az oroszok békésen nyalogatták a Szovjetunió szétesése során szerzett sebeiket, csak Amerika és Anglia gyújtogatott a Balkánon és a Közel-Keleten, és teremtett rossz precedenseket a határok megváltoztathatósága és a fegyveres erők felhasználása terén.
De ma ezt se emlegeti senki, sőt, az orosz álláspontot jószerivel megismerni is nehéz, mert a nyugati hatalmak kiskorúnak nézik saját állampolgáraikat és elzárják a népet az információktól, helyette bulvármédia-szintű történetekkel borzongatják az idegeiket.
Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, már csak Putyin fotója hiányzik, amint éppen erőszakot tesz a hatéves Julia Tyimosenkón, aki ezt "Éljen Ukrajna!" kiáltással hősiesen elviseli.
Félreértés ne essék: a fegyverek és a halál soha nem tartozhat a "Jó" kategóriájába, a harc mindig áldozatokkal jár és sajnos, soha nem azok az áldozatok, akik uszítanak, akik harcba küldik az embereket, azokat, akik csak normális, elfogadható életet szeretnének élni.
Persze a Népszava és a többi bulvárlap hozzáértő újságírói nem kérdezték meg a sok magyar Kávéházi Konrádot, akik tutira ismerték az oroszok haditervét, céljait, prioritásait, a háború befejezésének napját, ismerik Putyin gondolatait, az orosz erők és eszközök helyzetét (elfogynak a tankjaik és nincs elég üzemanyag, továbbá el akarják foglalni Kijivet, mígellenben az ukránok sikeresen evakuálták Mariupolt...)
Mostanában hallottam Bismarck egy mondását, aki százféle módot ismert, amivel ki lehet csalogatni a medvét a barlangjából, de sajnos egyet se, amivel vissza lehetne küldeni.
Reménykedjünk, hogy visszamegy magától, ha elérte célját: saját biztonságát.
:O)))