HÁROMEZER LAPÁT BORSÓ

Ez ennek a blognak a háromezredik bejegyzése.
Nem minősíti a blogot, hiszen magam is sokszor leírtam már, hogy nincs annál pusztítóbb, mint az, ha a hülyeség szorgalommal párosul, ennek dacára megveregettem a vállam, hiszen ennyiszer még a tanítónéni sem íratta le velem anno, hogy "Nem húzzuk meg Bea copfját!" - és ezt nem is a hatalom önkénye írta elő nekem.
Bevallom, kicsit olyan vagyok mint Jancsi, aki kivitte Julcsát a kert végébe, és büszkén mutatott egy formás kupacra: Látod Julis! Ezt itt mind én... khm... csináltam!
2009 október 9-én indítottam útjára a blogot, a fiam biztatott fel rá, mert méltatlankodtam azon, hogy az akkori jobbratartó Index portál Polidili névre hallgató vitafórumáról az akkoriban kinevezett moderátorok (nőjön köröm a csúnyájukon ha fiúk és még élnek...) kiszorították a baloldali vitázókat, akik először megkíséreltek egy új vitafórumot létrehozni, de nem sikerült.
A régin a jobboldaliak körbeálltak és elsőször egymást dicsérték, majd Orbánt, - jól elvoltak ott az akolmelegben.
Az új vitafórum hamar meghalt, merthogy egy kézzel nem lehet tapsolni, a vitapartnert dicsérni meg minek, különösen, hogy a baloldali hagyományok megkerülhetetlen részét képezi az egymás közti torzsalkodás.
Így lettem lézengő ritter, tábor és zászló nélkül, mikor a fiam meglepett ezzel a felülettel, ahol saját szájízem szerint hirdethetem az igét, ha már a ragozásához - konkrét politikai szerepvállaláshoz - már akkor is öregnek tartottam magam.
Természetesen már az (https://www.pupublogja.hu/2009/10/az-elso-bejegyzes.html) első bejegyzésemhez érdemben szólt hozzá a jobbszél, csak, hogy érezzem a törődést, de persze ez nem vette kedvemet - sőt -, így aztán nekilendültem a borsó faltra hányásának. 


Néhány alapkérdést tisztáztam magamban, hogy ne legyenek később keserű perceim.
Elsőként úgy gondoltam, hogy anonim maradok, merthogy nem akartam kitenni családtagjaimat politikai nézeteim miatt mindenféle trágárságnak melyek bimbozó demokráciánk máig sem hervadó virágaiként tenyésznek a magyar pampákon, noch dazu a családunk demokratikus is, és mindenféle politikai irányultságot tolerál, amennyiben az nem náci, rasszista vagy szélsőséges.
Illúzió volt.
A magyar ember nyílt természete már a Horthy-rendszerben sem türte a titkolózást, így a titkos szavazást sem, így aztán a facebookon, ahol megpróbáltam népszerűsíteni az irományaim, azonnal kérték az irataim fénymásolatát, anyám nevét hat példányban, a lakcímem, a vallási hovatartozásom meg az utolsó bőrgyógyászati diagnózisom.
A blog címe ekként okafogyottá vált, pedig olyan szépen kitaláltam, hogy ha a franciáknál népszerű lehet egy leláncolt kacsa (Le Canard enchainé), akkor nálunk is lehet esélye egy blognak, melynek névadója egy szerénységéről, a környezet iránti igénytelenségéről, munkabírásáról elhíresült teve, mely ha nem tetszik valami vagy valaki, hát - jó teveszokás szerint - köp rá.
A tetejébe újonc katona koromban - kifinomult mozgásom okán a díszmenet alkalmából -  katonatársaim és a Tarack becenévre hallgató szakaszparancsnok-helyettesünk a Teve nevet adományozták nekem.
A két pupot már én vívtam ki magamnak, ha már teve - legyen puputeve.
Elhatároztam, hogy hirdetéseket nem engedek a blog közelébe, mert minden, ami pénz, azonnal elkezdi érvényesíteni saját érdekeit, így a mai napig egy fillért se kerestem ezzel, viszont így senki elvárásainak sem kell eleget tennem.
Ugyanez vonatkozott a pártokra is, elhatároztam, hogy ameddig a blog él, addig én pártnak tagja nem leszek, - és ez egy bölcs elhatározás volt, hiszen a tagsági viszony kötelez.
Elhatároztam azt is, hogy a blog hangneme inkább ironikus-szarkasztikus lesz, hiszen éppen elég sajtómunkás van, aki komoly pofával hirdet hülyeségeket, és a blog különben sem sajtótermék, egy kis lazaság belefér.
Meg kellett határoznom magamnak azt is, hogy miért írom a blogot, és hittérítőből is eleget találtam a pályán, így aztán azt a célt tűztem magam elé, hogy az olvasót gondolkodésra késztessem, aztán majd saját tapasztalatain átszűrve kialakítja a saját álláspontját, immáron átgondolva azt is esetleg, amit a blogban olvasott.
Mivel nagyon irritált, hogy sokan úgy formálnak kategorikus véleményt egyes dolgokról, hogy a legalapvetőbb információkak se járnak utána, kerestem egy ügyibevaló mottót az érdeklődésre serkentéshez, és ehhez megtaláltam Mark Twain örökbecsűjét, melyet a blog címlapján a mai napig elolvashat, aki akarja, bár tapasztalataim szerint a tartalmát kevesen igénylik, sokan átugorják, a többiek pedig szlogennek vélik, mint hajdan a Népszabadság címlapján, hogy "Világ proletárjai egyesüljetek!"
Kár, mert anélkül, hogy legalább a hozzáférhető tényeket megismerné valaki, legfeljebb csak a mások által - sokszor nem a valóság közvetítésének szándékával - szájába adott valamit rágcsálja, ami persze - feltéve, högy nem gyermekkorú, az ő dolga, tegye ha akarja...
Persze ebben a mai világban, melyben a média segítségével felül lehet írni a valóságot, nem túl népszerű az önálló gondolkodásra serkentés, melynek gátja az is, hogy a hatalom hátulgombolós kisgyerekeknek kezeli a fogyasztót.
Egyszerű és érthető játékokat ad neki, Anikó akkora dudáit tolja az arcukba, hogy nem látják tőlük a valóságos problémákat.
A zemberek egy része azt gondolja, hogy neki nincs befolyása az eseményekre, ezért már azzal is elégedett, ha nem fagy meg vagy nem veszik éhen.
Az az ember - vagy a gyereke - , aki  öntudatosan verte nem is oly régen az igazgatója íróasztalát a melós jogaira hivatkozva, ma a legócskább kis segédkapitalista kénye-kedve szerint ugrál és saját - mellesleg hazug - álláspontja szerint "nem politizál" ebben a végtelenül lezüllött mai magyar társadalomban.
   

A világ megváltozott a blog indulása óta.
Az első poszt idején Bajnai volt kormányon, ami a baloldal lezüllésének sokadik állomása volt, bár ezt jól fedte el az a kisfiús arckifejezés, mely a kőkemény kapitalistát elfogadhatóvá tette a balodali szavazók körében.

Miután megváltotta némi Fidesznek ezüsttálcán átnyújtott pénzeken a szabad elvonulást, a baloldali politizálásnak is befellegzett - de nem is ugatott utána a kutya sem.
Pedig ő vette el a tizenharmadik havi nyugdíjat, ő költötte el az IMF hitelét, kivéve az ellenzéknek félretett váltságdíjat, aminek előteremtéséhez az égadta világon semmi köze nem volt. 
Így aztán a blog története nagyban-egészében a maffiaállam történetéhez kapcsolódik, egyben a baloldal vergődéséhez is. 
Nagyon tanulságos lesz majd a történészeknek, ha a kor történetét írják, hogy mennyire rabja az ember az illúzióinak, pedig amikor a baloldal alól kihúzták rendszerváltáskor a gazdasági alapot, pontosan tudni lehetett, hogy ez egy ellenforradalmi fordulat, és nagy szerencsénknek kell lenni, ha a revans nem lesz véres.
Hát végül is szerencsénk lett, halottaink ezrei nem az utca kövén végezték, hanem abban az ágyban, melyet még a kommunizmus vérgőzös esztendei alatt szereztek be.
Gyilkosaik megelégedtek a rájuk mért kilátástalansággal, a munkanélküliséggel, a feleslegesség érzetével, az önérzetük ellopásával.
Gyermekeik, melyeket az átkos rendszer a tenyerén hordozott apáikat kárhoztatták azért a társadalomért, melyhez még csak megközelítőleg hasonlót sem voltak képesek létrehozni az ország egyetlen mutatóját tekintve se, hacsak nem a politikusnak nevezett tölvajok számát tekintjül mérőszámnak.

Közben azért én is tanultam egyet s mást.
Megtanultam, hogy az emberek többsége nem az agyával, hanem az érzelmeivel gondolkodik, az érzelmeit pedig előrecsomagolva kapja a médiától.
Megtanultam, hogy az olvasók egy része nem szeret olvasni, legfeljebb a címet betűzi ki, majd ennek alapján öntudatosan hozzá is szól ahhoz, amiről azt gondolja, hogy a poszt szól.
Megtanultam, hogy a hosszú írás - rossz írás, mert nem olvassa végig a kutya sem.
Megtanultam, hogy magyarember álszent, például nem szeret szembenézni a múltjával, ő már akkor szociáldemokrata volt, amikor (és azóta se...) tudta, hogy azt eszik-é, vagy isszák.
Megtanultam, hogy az édicica, cukikutya, kisgyerek és az  asszonyok erőszakolása a társadalomban az aduász, mindent visz.
Megtanultam, hogy ha leírom azt, ahogy valami történt, akkor azzal én ab ovo egyet is értek; ha leírom, hogy Quasimodo nem egy dalia, de nehéz gyermekkora volt, akkor én púpsimogató vagyok, de nem is csoda, hisz lelkileg én is pupos vagyok.
Megtanultam, hogy a politikai párt ma már nem egyazon célért küzdő emberek önkéntes szövetsége, hanem szekta, melynek élén a guru kinyilatkoztat, a tagok számára pedig a lemmingek viselkedése a kívánatos.
Megtanultam, hogy vannak nemzetek (román, orosz, kínai, stb.) melyeket nem illik szeretni, eleve primitívnek és alacsonyabbrendűnek illik tartani, vannak etnikumok (zsidó, cigány, örmény, stb.) melyeknek a vérében van a, ellenben mi, mogyorók ugye, de nálunk már csak a székelyek jobbak, hisz maguk mondják, hogy székely sz@rta a magyart, ugye.


Ezzel együtt összejött a blogon egy kis politikai közösség, mely kommentjeiben egymással is vitázva iparkodik megérteni a világban ma végbemenő folyamatokat, általában kulturált hangnemben, ha nem is mindig toleránsan.
Ha ehhez a poszthoz lesz tíz hozzászólás, akkor büszkén mondhatom, hogy a blog fennállása óta éppen negyvenezer hozzászólást generált, de nem is csoda, hiszen a kezdetektől hatmilliónál többször nyitottátok meg.
Formailag sajnos elég szegényes, ráférne már egy kis szidolozás, de a bloggazda egszemélyes szerkesztőség és lusta is, soha nem volt újságíró - ez talán előny és hátrány is egyben.
Viszont kiszolgáltattam magam nektek teljesen, hiszen aki meg akar ismerni, az többet tudhat rólam, mint az édesanyám, aki egyébként a mai napig nem hagyott fel a reménnyel, hogy talán rendes embert is lehet még nevelni belőlem.

Köszönöm hát az érdeklődéseteket, a türelmeteket, köszönöm nektek ezt a virtuális beszélgetést.

Arra vagyok büszke, hogy - bár nem vagyok tévedhetetlen - akármelyik posztot olvasom el az archívumból, ma is vállalható számomra mindegyik.
Most majd nekikezdek a második háromezer posztnak, remélem, velem tartotok, hiszen a blogger fizetsége az, ha olvassák.


Hát fizessetek, ha kérhetem...

:O)))

 


                              

DEMOKRÁCIA - A DIKTATÚRA ÁLRUHÁJA

Napersze, fogok mindjárt kapni hideget is, meleget is - mégis, mecsoda dolog egy ilyen szép közmegegyezésbe belerondítani, mint, hogy a demokrácia maga a tökély, a felülmúlhatatlan társadalmi berendezkedés, maga a jövő.

Úgy, ahogy ezt annak angolszász formájában kitalálták azok, akik ki akarták használni az állam elnyomó funkciőját - a maguk hasznára.
Csúnya gondolat ez, hiszen az ember szereti azt hinni, hogy van némi beleszólása az őt körülvevő világ dolgaiba, és hát van-e erre jobb mód, mint a képviseleti demokrácia? 
Politikusnak vagy okos emberek állnak, vagy ostobák, akik az okos politikusok kesztyűbábjaiként üzemelnek.
A döntéshozataloknál az arány nagyjából megegyezik a társadalmi arányokkal.
Hogy nálunk mi a helyzet, azt bátran tanulmányozhatjuk a magyar országgyűlés összetételén, és itt nem csak a kormányon levőkre gondolok, hanem azok ellenzékére is, akik végtelen rátermettségükben általában a saját érdekeiket sem ismerik fel, nemhogy az országét.

Sokat gondolkodtam, hogy merjem-e egyátalán leírni, de a társadalom természetes állapota nem a demokrácia.
Ha őszintén szembenézünk a problémával, az emberek többsége sem szereti, hiszen strapás dolog - gondolkodni és időnként dönteni kell hozzá. Márpedig ez felelősséggel jár és  kevesen szeretik - azok egy része is a cukicicák és kutyulimutyulik színvonalán befejezi ezt a fejfájást kiváltó műveletet.
Jobb az, ha az okosok előrágják, aztán már csak azonosulni kell azzal, amit az okosságokból kihallani vélünk, mégha hallássérültek vagyunk is...
Az emberek túlnyomó többsége úgysem a fejével gondolkodik, hanem a szívével, és még ez se lenne akkora baj, de túl sokan vannak akiket úgy szereltek össze, hogy a két végüket felcserélték.
Az ember az állatvilágból jön, ott pedig nem divat a demokrácia, gondoljunk csak az erősebb kutyára.
A társadalmakban is ez a helyzet, és hogy vannak tánclépések, melyeket a vezető "demokrata" politikusok ellejtenek, az csak annak köszönhető, hogy nem buták, és tudják, hogy így könnyebben kézben tartható az őket követő hívek igencsak vegyes szellemi képességű gyülekezete.


Okos jogászok találták ki az okoskodók ellen, hogy a jogszabályok értelmezésénél a jogalkotó szándékát kell figyelembe venni, no, ezt errefelé nem divat vizsgálni.
Itt ha leírnak valamit, akkor még az írástudók egy része is megdönthetetlennek talál egy rendszert, mert ugye jogállam van, és a Guru még olyat is odacsinált, hogy preambulum, az pedig már majdnem olyan, mint a szimbola Rejtőnél, azzal aztán vitázni, neadjisten ellene fellépni nem lehet.
Hogy az alkotmányt négyötöddel lehet módosítani?
Nem baj, majd kétharmaddal megváltoztatom, hogy kétharmaddal lehessen igazítani azon , amelynek védelmére felesküdtem!
És különben is, az , hogy a jog az uralmon levők érdekeit szolgálja, az úri huncutság, hiszen a rezsicsökkentést is jog szabályozza, meg a kötelező akciókat is előírtuk a boltokban - nem igaz?
És le a diktatúrával és a diktátorokkal!


Diktatúra az, amiről nekem fogalmam sincs,  de nem tetszik, mert az én demokrata Vezérem, vagy az általam preferált egyhá párt mégdemokratább elnöke kiállt a szószékre és kihirdette.
Az a brancs, melynek ők látszólag időnként egymással szemben is ellenvéleményt képviselő tagjai szintén nem diktatúra, hiszen nem gyilkolnak, legfeljebb az általuk generált konfliktusokban százezreket.
Vagy a kínzókamráikat külföldre telepítik.
Márpedig megmondták, egy ember halála tragédia, százezeré statisztika.


Hogy ez téged érint? 
Nem érdekes, te már öreg vagy, legfeljebb a fiad - lányod érintheti - esetleg az unokáidat, hiszen tudod, hogy a világháborúban se te estél el, legfeljebb apád, vagy a nagybátyád, és a megszállók egy része, akik akkor éppen visszaadták a pofont, melyet ok nélkül   adni voltunk oly kedvesek.
És te tudod, hisz mondták neked, hogy  nők százezreit - ha nem millióit - erőszakolták meg, lehet, hogy benned is peng a balalajka?.
Igaz, hogy mi falvaik teljes lakoságára gyújtottuk rá a házat, a csűrt, melybe behajítottuk a kintfelejett csecsemőt, akasztgattunk, nem kímélve asszonyt, gyereket, - de amelyik asszony ott odaadta magát hős katonáinknak, az igaz szerelemből tette, mint tudjuk. 


Nincs mifelénk diktatúra, hiszen most is megkérdezték a népet, hogy akartok-e háborút Európában?
Mert akkor a meglevő kétszáz mellé még telepítünk egy-két támaszpontot az orosz határra, miondenesetre azonnal felmondjuk a közepes hatótávolságú rakétákról szóló megállapodást, hiszen a dal is megmondja: az első pofon a legnagyobb, és Ukrajnából Moszkvát is el lehet érni igen hamar...
És ha a farokzongorista felmondja az oroszokkal a krími támaszpont-bérleti szerződést, hát mi átvesszük, és gázt is szállítunk, kicsit drágábban, de az demokratikus gáz lesz!
Megkérdeztek, hogy annyi békeévet nem únsz még?
Hiszen a szórakotatásodről is gondoskodtunk!
Volt itt rendszerváltás, melynek során az oreszág tízmilliomod tulajdoni hányadából  a csupasz segged maradt, de legalább most végre sopánkodhatsz és szidhatod a komcsikat, a gyereked meg hisz a hülye apjának! 
Hol a létbiztonság, hol a közbiztonság, hol a jogbiztonság?
De jó is, - a városodban is eldöntheted - hacsak a polgármesternek ki nem adják, hogy a körforgalmakban középütt csak narancsszín vírág nyílhat -, hogy milyen virágokat ültessenek, - igaz, azokat a kijelölt eladóktól kell megvenned, de hát kis demokrácia is demokrácia...


Bajban ismerszik meg az ember, és ebben semmiben sem különbözik a társadalmaktól.
Most baj van, a nagyeszű ellenzéki vezér a baj tompítása helyett azon sopánkodik, hogy kezet fogott a gyilkossal, pedig neki, ha igényt tartana rá igazán megmutatnák a statisztikát, hogy hányan haltak meg a magyar börtönökben az ő miniszterelnöksége alatt.
Na jó, nem rendőrautóban, meg nem menekülés közben Olaszországban, de akkor is...
Arról nem beszélve, hogy nem csak kezet fogott - talán a nyelve még emlékszik arra, mikor kiugrott Moszkvába vacsorázni, mecsoda ízek, az a borscs meg scsi, meg az az oroszkrém torta...


Az a baj, hogy az emberektől egy rendszer se vár önálló gondolkodást, mindegyik a legteljesebb azonosulást vár a céljaival, azok érdekében, akik a rendszert üzemeltetik.
Óriási szerencse, és nekünk is csak harminc év jutott abból a szerencséből, mikor a vezető a vezetettek érdekeit nézte.
És ezt se tudjuk megbecsülni, ma szinte mindenki, aki annak a rendszernek - akár tudtán kívül is, hiszen neki az "járt" - haszonélvezője volt, emlékeiben üldözött és elnyomott volt, hiszen még a kevés számú ellenzéki médium is ezt veri abba a hülye fejébe, ami képtelen szembenézni a múlt és a ma realitásaival.


És hát, ahogy a falkának, a csordának, a hordának vezér kellett, az emberi tudat ettől nemigen tudott elszakadni, vezér kell ma is.
Erre várt a jobboldal, megkapott hát egy maffiózót, és az ellenzék is erre várt, de úgy tűnik, hiába.
Persze az ellenzék azt mondja, hogy neki vezér nem is kell, de ebben emlékeztet arra a koldusra, aki korgó gyomorral bizonygatja, hogy nem is éhes.
Vezető kellene persze a vezérek helyett, de az ritka, mint a fehér holló, és csak akkor lehet jó vezető, ha a vezérnek járó összes jogosítvány birtokában van, de korlátozza önmagát, különben felfalja a környezete.
Merthogy ilyenek vagyunk, mi, emberek.
Akiknek vagy megfelel az angolszász demokrácia-felfogás, vagy nem, vagy demokráciának tartják, vagy nem, - persze vészterhes időkben a szenátus is diktátort választott az antik Rómában.
És itt a választáson van a hangsúly, meg annak a körülményein.
Ázsiában mások a hagyományok és megint mások Szomáliában, mások  Amerikában, mások északon és délen.
Türelmesnek kellene lenni.
A társadalmi berendezkedések exportja nem működik, Che Guevara lenne a tanú rá, ha élne.
És nem kellene álomvilágban élni.
A magukat demokratikusnak tartó rendszerek sem azok, ha a létüket a legkisebb méretékben is fenyegetve érzik, erre talán a legjobb példa Grenada.

Hogy merre tart az emberiség?
Ki tudja, és azt sem, hány knyar és kacskaringó után forr ki valami, - már ha az emberiség megokosodik.
Végtére a csótányoknak és a medveállatkáknak is van idejük fejlődni, az embernek is volt...


:O)))

ELDOBHATÓ ELNÖKÖK

Hát most aztán igen meglepődtünk.
A múlt hétvége maga volt a győzelmi mámor, az ellenzék győzelmet aratott az önkényuralmon, Novák Katalin lemondott - ez igen!
Olyan, mintha a csordából az egyik ökör odaszart volna az istálló küszöbére, a lódoktor hasraesett rajta és a gazda elküldte a vágóhídra a gyanúsítottakat.
Most várhatjuk, hogy legközelebb melyik ökör hova csinál egy szép méretes lepényt, és fogadásokat köthetünk arra, hogy legközelebb az ökrök mennek a vágóhídra, vagy az meg a trágyadombra, aki hasraesett.


Semmi nem történt.
Az egyik seggnyaló kegyelmet adott a másik seggnyalónak, mindketten abban a hiszemben, hogy a Legnagyobb Segget nyalják.
De elkalkulálták magukat, mint az óvodai dolgozó, aki cicát abuzált, és ez kiverte a bölcs magyar társadalomnál a biztosítékot.
Az ellenzék valószínűleg valami romlottat ehetett és beteg lett, mert pontosan azt csinálta, amit kellett, - megragadták a fogást az óvatlanul vagy a hülyeségükben korlátlanul bízó Orbán herezacskóján és megszorongatták, most pedig törik a fejüket, hogy hogyan tovább, miközben várhatják az ellencsapást.
Ami most folyik, az a hatalom kármentése, a maximális hatáshoz szükséges minimális áldozattal.
A feláldozottak egy része kussol vagy dekázik és várja a "Jótett helyébe jót várj!" díjat, más része megvilágosodik, - nekik később egy marék pénzzel betömik a szájukat vagy leesik a létrájuk  - az eredményt tekintve ganz egal.

Most előkerül majd valami erkölcsi gigász és tisztánlátó,  aki ki fog oktatni, hogy ez a fanyalgás helytelen, annak is örülni kell, hogy a rablóbanda kirugta a szakácsnőjét, aki elsózta a levest.
Hát én akkor örültem volna, ha akkor kényszerítjük rá kirúgásra a bandavezért, mikor a szakácsnő belecsinált a kondérba, melyből minket is kinálgatnak.
Mikor kegyelmet adott Budaházynak és eltűrte, hogy az megdicsőülve, lóháton tartsa ebből az alkalomból didalmenetét.
Aki miatt most a balhé kitört, az súlytalan figura.
Emellett nem derült még fény arra sem, hogy ki lökte meg a szakácsnő könyökét, mikor a sószsákkal a kondér mellé állt.
Budaházy viszont a magyar szélsőjobb emblematikus figurája.
Terrorista, aki robbantgatott, baloldali politikusokat próbált fizikai erőszakkal megfélemlíteni.
Terrorista szervezetet épített és kegyelme alkalmából is nyilvánvalóvá tette, hogy folytatni kívánja eddigi tevékenységét, bármennyire is összeegyeztethetetlen az a jogállammal.
Az egyik kegyelmes úr védencét, a pedofilt kasztrálni és gyógyszerezni kellene, őt magát egy tekintélyes pénzbírság kíséretében eltiltani a gyermekek között végzett munkától.
A terroristát meg becsukva kellene tartani, ameddig veszélyes a társadalomra, a kovetőivel együtt.

Természetesen ez megint olyabn magyaros eljárás, a mérce errefelé soha nem egyenlően mér.
A potenciális pedofil fideszes Kaleta, a hasonló bűncselekményekért elítélt SZDSZ-es Lévay Levente tulajdonképpen megúszta a dolgot, pedig az ő bűncselekményük közvetlenül és személyesen kapcsolódott a pedofiliához.
Jelen esetben a szálak igen magasra vezetnek, a felbújtók személye lenne érdekes, de hát ne várjunk az ellenzék embereitől emberfelettit, nem erre vannak szocializálva.
Az egész ügy szépen mutatja a magyar társadalom beteg voltát, a magyar igazságszolgáltatás gyengeségeit, és hát azt is, hogy az ellenzék sem mentes a jogellenes - és erkölcsellenes - motívumoktól.
Tulajdonképpen fejtől büdösödik a láb, mondja a közvélekedés és ameddig a Szeretett Vezér lesz hatalmon, addig mást ne is igen várjunk, legalábbis ha realisták vagyunk.


Azért a bennem megbújó idealista epedve várná, hogy az ellenzék ezt a jól kommunikálható és a társadalom ingerküszöbét elérő ügyet legalább az önkormányzati választásokig komunikációs szempontból életben tartsa.
A realista meg azt mondja, hogy két nap múlva már megint egymással lesznek elfoglalva, és még örülhetünk, ha nem derül ki Gyurcsányról hogy pedofil.
Vagy Sorosról, aki Szűz Mária társaságában hajdan felketeste Alcsútot, és amikor ott egy gyerek felajánlotta Magyarországot a Szűzanyának, bosszúbol  abuzálta, ezt tanúsítja egyébként Soros behorpadt homloka. 

Egyébként híve vagyyok a Köztársasági Elnök közvetlen választásának, csak az a félelmem, hogy a mai viszonyok között a keresztneve Viktor lesz.
Én már éltem akkor, mikor még Magyarország normális ország volt.

Téli estéken, ha kint hull a hó, majd mesélek róla a dédunokáknak...

:O))) 

ÚJABBAN A NAP NYUGATON KEL ÉS NYUGSZIK

 

Mottó: Ha azt írom, hogy a hiénának négy lába van, míg a struccnak csak kettő, nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a hiénának drukkolok...

Persze az is lehet, hogy felháborít, ha a strucc azzal a nagy és büdös lábával fenéken rúgja az aranyos, pici hiéna-kölyköket és elkezdek szolidarítani velük, de normál menetben csak regisztrálom a tényeket.
És megállapítom, hogy a törzsfejlődés során a hiéna azt a parancsot kapta génjeibe építve, hogy táplálékként fogyassza el a struccot gazdaságosan, vagyis szőröstül-bőröstül.
Ehhez megkapta a megfelelő fogazatot, harapáserősséget, gyomorsavat - bolond lenne, ha üres hassal etikai normákon rágódna struccpörkolt helyett...
A strucc viszont kapott füre lábakat, s bár méltatlankodott, hogy repülni miért nem tud, de aztán egy tükörben szembesülve önmagával beletörődött.
Ezt csak azért írom, mert a magyar olvasó - ha valaki leírja a tényeket, és azok nem annak a szektának a véleményét tükrözik, melyhez tartozónak véli  magát, akkor azonnal messzemenő következtetéseket von le az íróról, az író szellemi képességeiről és az író jó édesanyjának foglalkozásáról, legyen az bármennyire is ősi.

Kelet és Nyugat, napjaink középponti kérdése ez.
Különös tekintettel a nyugati civilizáció eredményeire, annak vitatható felsőbbrendűségére.
A vélt nyugati kultúrfölényre, mely megalapozza azt az etnorasszizmust, mely csendes lenézéssel vegyes félelemmel kezel mindent, amit két őslakos leölése közben nem a brit kalmárok, kalózok, vagy a tehéntrágya szagú cowboyok hoztak divatba.
Tulajdonképpen nagyon nevetséges, mikor két magyar betanított munkás mély lenézéssel beszél a kínaiakról.
Párezer éves kultúra nekik semmi, a kínai pedig kicsike és sárga, továbbá illatos csirkét kotyvaszt valami pléhkondérban, mert ezeknek még egy rendes fazekuk sincs.
Ellenben technológiát lopnak a fejlett Nyugattól, és a tolvajlásaik eredményeként ma már mindent ők gyártanak.
Ha egyszer kiesne minden alkatrész és termék a nyugati társadalomból, ami kínai, akkor meztelen fehérek lándzsával hadonászva verhetnék egymást laposra.
Ha az oroszokat kivonnánk a történelemből, akkor ma sok nagypofájú az Uralon túl dolgozna, rabszolgaként a német gazda birtokán.
Már aki nem füstölt el közben.


Ja!
És még despotákat is tartanak ezek a keletiek,  mert egy istennek se hajlandók elfogadni, hogy az angolszász típusú parlamentáris demokrácia a létező világok legjobbika, mint ezt Marlborough hercegének egy késői leszármazottja és Fukuyama is kifejtette, pedig amúgy ő is ferdeszemű...
Valahogy elkerülte a nyugati okosok figyelmét az a tény, hogy a Kelet  párezer évvel beelőzött bennünket, az összes tudás Keletről jött, a papír, a pénz, a csilagászat, az orvostudomány - mi meg kiirtottuk Észak és Dél-Amerika öslakosait, rabszolgákat tartottunk, feltaláltuk az inkviziciót és azatombombát, és  elégettük Giordano Brunót.

Persze ez ilyen szélsőségesen nem igaz, de azért nem ártana szerényebbnek lennünk.
A Nyugat élelmes üzletemberekkel rendelkezik, míg a Kelet oligarchákkal, a Nyugat a megtestesült humanizmus, a béke őre, mint ezt a japán városokra ledobott atombombák, a II. Világháború óta amerikai kezdeményezésre indított számtalan helyi háború is tanúsítja.
Putyin egy őrült a háborújával, míg Truman az amerikai fiúk életét kímélte az atombombáival, Churchill meg a fene tudja mit Drezdával.
Az atomtámadásnak kétszázezer azonnali polgári halottja volt, Drezdának százezer név szerint azomosított polgári áldozata.
Az amerikaiak összes háborús vesztesége négyszázötvenezer katona.
Amerika négyszázötvenezer halottja árán megmentette Anglia ázsiai gyarmatbirodalmát és Európa nyugati felét, az oroszok meg a maguk húszmillió halottjával a világot.
Nagyon úgy néz ki, hogy most újból meg kell menteniük a feléledő szélsőségektől, a militarizmustól.
A Nyugat választott: nem volt jó abékés kereskedelem, fegyverrel kell elvenni Misa mackótól a mézesbödönt.

A világban dühöng az etnorasszizmus.
Az arab gyűlöli a zsidót, az európai az arabot is, a zsidó gyűlöli az arabot és ötezer év kulturával a háta mögött csedes lenézésel kezeli az európai nacionalistákat, 
A mi saját idiótánk se azon rugózik, hogy hetven év béke után az amerikai választási politikának és az amerikai politika telhetetlenségének köszönhetően ismét háborús tűzfészek lett Európa.
Egy szava sincs a társadalomra - nem is annyira -  erőltetett oroszgyűlölet ellen, az új fegyverkezési hullám ellen, a nácizmus európai feltámadása ellen.
Miért is lenne, hiszen ő populista, azt mondja, amit a nép a felcsuti kocsmában hallani szeretne, ő meg csinál, amit akar.
És többnyire lopni akar a zsebünkből.
A nép jelentős része meg nem képes megbocsájtani az oroszoknak, hogy annó a konc reményében megtámadtuk őket.
Az ukránoknak, akikre rágyújtottuk a házat és utánuk dobtuk a lángok közé kifelejtett csecsemőjüket is, az oroszokat, ukránokat, kazahokat - mindenkit, akiket partizánvadászat címen tömegesen gyilkoltunk. Az ukrán náciknak  azoknak megbocsájtottuk, hogy a saját népüket is gyilkolták és a hitleráj bűneinek ismeretében is náci eszmeiséget vallanak, mint a dicső azovisták.
A mi népünk szokás szerint képtelen szembenézni azokkal a bűneinkkel, melyek elvezettek bennünket a periféria-létig, a jelentéktelenségig, Trianonig, a két világháború elvesztéséig, és most éppen a harmadik elvesztésén és az ország felszámolásán dolgozunk.
A világ ma sokkal veszélyesebb, mint volt, hiszen atomfegyver kifejlesztéséhez rengeteg pénz kell, egy ügyibevaló kis vírusnak meg elég egy Petri-csésze...


Természetesen mi a művelt Nyugathoz akarunk tartozni, ezt úgy véljük elérni, hogy 1945 óta soha nem látott számú analfabétát nevelünk.
Közoktatásunk a béka feneke alatt van, a reménytelen oktatási struktura, a diákok érdemi fejlesztésére alkalmatlan tanterv és a kontraszelektált pedagógusok együtt ezt tudják, nem többet.
De persze lenézzük az oroszokat mert a közvélekedés szerint gombot is csak úgy tudnak gyártani, ha a rubelre lyukakat fúrnak, a kínaiak is csak szirszart tudnak előállítani.
Hogy állandó támaszpontot építenek húsz éven b elül a Holdon, az nem  számít.
Meg különben sem számít, hiszen a sötét oldalon épíítik majd, amit meg nem látunk, az nincs.

Amerika esetében az önteltség szakmai ártalom, a mi esetünkben meg Phaedrus Rana rupta című meséje kísért...
A világnak egyébként elege van a küldetéstudatos Amerikából.
Európára és ránk is jellemző, hogy egy lejárt szavatosságú segget akarunk nyalni - és ne tévesszen meg senkit, hogy Amerika ma még erőt tud mutatni . a római légiók sem máról-holnapra omlottak össze.
A magyarság örök szégyene lesz, hogy az ukrán háború kérdésében egy félművelt tolvaj bűnöző is jobban látott, mint műveltségükre oly büszke megmondóembereink zöme.
Hát - ők tudják.
De nekünk, hétköznapi embereknek nem ártana némi tudással felvértezve kicsit szerényebbnek lennünk.
És elgondolkodni azon, hogy mi lenne velünk, ha a minden magyar állampolgár mögött álló százötvenezer kínai, százötvenezer indiai, huszonvalajány ezer  orosz, ugyanennyi brazil és a többiek is úgy gondolkodnának, ahogy végtelen önteltségünkben mi gondolkodunk.

A világ berendezkedése meg fog változni, és jó lenne, ha a végén nem kellene Ádámnak Évát biztatni, hogy csináljanak gyereket.
Majd elégedetten nézni, ahogy a kis Káin a kis Ábellel játszik...

Da capo al fine...

:O)))