ARANYÉREM...

Mi lett ezekből a hajdan jobb sorsra érdemes fiatalokból?

Mire beléptek a negyvenes éveikbe, már el lehetett volna dobni őket, és most, így az ötvenedik évük felé már elérkeztek arra a pontra, ahonnan nincs tovább romlanivalójuk, a maguk módján tökéletesen romlottak mindahányan.

Pedig sokszor gondoltuk menetközben azt, hogy megbocsátunk nekik, de sajnos mindig tettek valamit, ami elvette ettől a kedvünket és eljutottunk oda, hogy ma már nehéz akármelyikükre is jó szemmel nézni.

Hajdan ők voltak a nagyanyák kedvencei és az ország reménységei, ők voltak a tiszták, az üde, friss hang a Kádár–kor csinovnyik-nyelvezete után, akikben volt kurázsi, volt humorérzék és volt tán még őszinte tenniakarás is.
Eleinte.
Nem sokáig.
Mikor Deutsch Prágában tüntetett egy ország aggódott érte, az Európa keleti felének szabadságért küzdő fiatalt látta benne, és még nem sejlett föl annak a bánatos pojácának a portréja, aki ma néz ránk vissza a falinaptárból.
Mikor az a kis szőröspofájú harsányan követelte a szovjet csapatok kivonulását, akkor ugyan röhögtünk rajta, merthogy döglött lovat vert - amit követelt, az már eldöntött tény volt és ami azt illeti, neki a döntéshez semmi néven nevezhető köze nem volt, - de tetszett a fiatalos bártorság.
Azt csak később tudtuk meg, hogy a kockázat csak virtuális volt, hiszen a társaság mögött ott állt a szocialista rendszer belügyminisztere, Stumpf apósa.
Ettől persze még lehetett volna mindahányukból rendes ember is, - nagy kár, hogy nem lett.
Talán az első BOSS öltönyöknél siklott ki a dolog, melyet a párttámogatás szabálytalan felhasználásával vettek maguknak a fiúk, de aztán hamar ráéreztek a dolog ízére és nem sok idő kellett, hogy elkezdjenek nagyban mutyizni az MDF szintúgy tisztakezű politikusaival és lenyúljanak egy palotát a Duna-parton, az Erzsébet-híd lábánál.
Innen pedig már nem is volt megállás, a székházpénzből kőbánya lett a kedves papa nevére, meg néhány vállalkozás, melyeket aztán Kaya Ibrahim tett állítólag magáévá – nagy kár, hogy erről ő nemigen tud semmit.
És előjöttek a fékezhetetlen harácsoláson kívül egyéb negatív tulajdonságaik is.
Egyértelműen az ő rovásukra írható a közbeszéd mai állapota, a durva és agresszív stílus, ami ma már fel sem tűnik.
Mikor először mondták, hogy a kormány hazudott, akkor sokak fülét megütötte ez az udvariatlan mondat, de aztán eljött az idő, amikor már visszasírtuk volna ezt a légies megfogalmazást, hiszen nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy a pártelnök-asszony borotválkozótükrét emlegessék, vagy a legfőbb ügyész véleményét nyilvánítsák irrelevánsnak.
Bunkók lettek, és azt hitték, hogy jópofák és szellemesek, az agresszivitásuk pedig nem ismert határokat.
És a gátlástalanságuk sem, amivel csak a nagyképűségük vetekedhetett.
Ki törődött azzal, hogy mi lesz az országgal, hiszen az országot egyébként is saját magukkal azonosították és azt képzelik a mai napig, hogy ami nekik jó, az jó az országnak is, hiszen ők maguk a haza és a haza nem lehet ellenzékben.
Történelmi bűnük, hogy végletesen és végzetesen megosztották az országot, ellenségekként állítva be azokat, akik másképpen képzelték a világ folyását, mint ők.
Ilyeneket egyébként nem volt nehéz találniuk, hiszen nekik egyetlen céljuk volt és van: a hatalom, mely uralmat ad a pénzforrások felett, amelyből aztán bőségesen csordogálhat mindahányuknak – nem volt az egy túl nagy kollégium, ahonnan indultak.
Aztán sikerült a mocskot tovább fokozni, Orbán már nem tűrte meg maga mellett régi bűntársait sem, tulajdonképpen senki nincs ma már mellette a kezdőcsapatból, a jelenlegi csapat bátran felvehetné a Névtelen Nullák nevet.
Hogy mikor uralkodott el a Vezéren a cezarománia, azt nem lehet pontosan tudni, de talán másként alakultak volna a dolgok, ha Deutscban van némi gerinc, és amikor az ország előtt csinált belőle bohócot miniszteri kinevezése kapcsán, akkor a régi barátság jogán elküldi őt melegebb éghajlatra.
Sajnos bizton állíthatjuk, hogy gerincből egy földigilisztában is több van, mint a hajdani sportminiszterben.
Ma már a Vezér minden hajdani (bűn)társa békésen eszi a száműzöttek dúsan megvajazott kenyerét, és tartja a száját.
Részint érdekből, részint meg, mert fél, merthogy sikerült eljutnunk oda, hogy Magyarországon ismét lehet politikai okokból félni.
Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott gátlástalanul hazudozik, kisstílűen alkudozik az Unióval, mint egy lókupec, csűri-csavarja a szót és láthatólag el van ájulva saját nagyságától.
Sameszai meg a maguk portáján iparkodnak kisorbánok lenni, némelyiknek még a hanglejtése is idomult az övéhez.

Kispályás, pitiáner társaság ez a végtelenségig.

Szép példa erre Kósa elnökhelyettes lányának aranyérme, melynek érdekében Debrecenben megváltoztatták a korcsoportokra vonatkozó szabályokat, így a kislány újonnan kreált korcsoportjában csak hárman indultak, nehéz lett volna nem érmesnek lenni.

Sajnálom a gyereket, az apja az eredményt lopja el tőle nagy segíteni akarásában.

Aki ilyet csinál, az szülőnek ostoba, embernek meg jellemtelen, - olyan pontosan, mint az a cég, melynek alelnöke.
Ha nem megy tisztességesen a szabályok keretei között, akkor meg kell változtatni a szabályokat, legyenek azok egy sportág szabályai vagy törvények, esetleg az Alkotmány.
A hajdani nagymamák már nagyon idősek, de még sokan közülük élnek és emlékeznek, és ha ma rájuk néznek, akkor a mai nagymamákkal együtt bevesznek egy Daedalont…


:O)))

FÖLDRENGÉS

Rengett a föld Magyarországon, de jól megúsztuk.

Viszont azonnal felmerült a kérdés, hogy ki a felelős érte, és most itt állunk tanácstalanul, merthogy nem is oly rég még egyértelmű lett volna a felelet: Gyurcsány a hibás.

De ma már, ugye, a kérdés korántsem ilyen egyértelmű, hiszen közben megjelent hazánk egén a Mi Vezérünk és Fénylő Csillagunk, a Nagy Kormányos, a Bölcs és Nagy Elefánt, Kinek Lépte Alatt Döng a Föld - esetleg ő is számításba jöhet.

Persze ha ez bebizonyosodna, akkor azért azonnal kiderülne az is, hogy nem céltalanul trappolt ő a porcelánboltban, oka és célja volt annak, hogy a földhöz verdeste a fejedelmi tuskólábakat, - a nemzet felvirágoztatásához tervezett néhány ágyást létrehozni és magvetés céljából repesztette meg a talajt – következik víz fakasztása a sziklából, ez majd tavasszal lesz esedékes…

Mindenesetre jobban tesszük, ha meghúzzuk magunkat, a nagy országalakításban fejünkre eshet egy-két gerenda.
Mondjuk a magánnyugdíjpénztárak roskadozó épületéből, melyek lerombolása holnap perfektuálódik véglegesen, és amely olyan bontás volt, melyben a tulajdonosok egy része is szorgosan részt vett, gondolom, teljesen önzetlenül.
Csányi magánpénztára például azzal járult hozzá a kalákában végzett munka sikeréhez, hogy a hónap vége felé volt olyan kedves megküldeni tagjainak ez egyenlegközlőt, segítve ezzel is a zemberek döntését, időt hagyva a gondolkodásra nekik.
Született is erről egy kis animáció, - nem tudom megállni, hogy ide be ne idézzem, elnézést kérve egyúttal a szerzőtől, klikk ide, erről van szó!
De egyébként sem árt vigyázni, hiszen ha a mi Világpolitikai Tényezőnk esetleg meg találja szakítani nemzetközi jószolgálati nyüzsgését és átmenetileg megáll Magyarországon, az beláthatatlan következményekkel járhat, például adót vethet ki a mobiltelefonokra – stílszerűen arra, aki szolgáltat és arra is, aki igénybe veszi a szolgáltatást.
Esetleg létrehozza a Nemzeti Mobiltelefon Felügyeletet, amely a beszélgetések tartalmát ellenőrzi és bizonyos szövegösszefüggések elhangzása esetén (ostoba kis pöcs, cezaromániás senki, a nemzet aranyere, stb…) bírságol és eltiltja a szabályszegőket a telkó használatától örökre.

Az új hatóság vezetője - húsz évre kinevezve - mondjuk Matolcsy felesége lehetne, esetleg államtitkári rangban.

Ha viszont lejár az a kegyelmi időszak, amikor az Uniós elnökség kényszere folytán minden nyugat-európai politikus kénytelen őt fogadni, akkor aztán vége lesz a honi lazsálásnak, és ameddig a külföldi politikusok a kezüket súrolják, és az ujjaikat számolgatják, hogy megvan e még mind, addig mi az Orbán-csomaggal fogunk ismerkedni.

Remek csomag lesz, természetesen az is a legelesettebbeken fog ütni egyet.

A lakókörnyezet rendbentartásán túl még hátra vannak természetesen a megfelelő viselkedésre vonatkozó előírások – pl. a munkanélküli levett sapkával, kezét tenyérrel felfelé előrenyújtva, 45 fokban meghajolva, csókolom a kiskezitlábát naccságosméltóságos ügyintéző asszony! köszöntéssel léphet be a hivatalos helyiségbe…

Közben a 1948 előtti Szociáldemokrata Párt örökösei egyelőre még szabadlábon folytatják a vitát arról, hogy a fiatalok megnyerése érdekében Kéthly Anna össze műveit osztogassák nekik május elsején, vagy sült libacombot, a szaxervezetek langyosan fenyegetőznek, Vona a cigányok szaporodását kívánja visszaszorítani, - ennek legjobb módja persze az lenne, ha bekapná a Gazsi fakanalát, az LMP meg keresgéli soha nem létezett identitását.

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország...

Persze soha nem lehet tudni, mikor jön egy, a mainál komolyabb földrengés - hallottam már akkoráról is, hogy egész rendszerek omlottak össze, kő kövön nem maradt.

De jó lenne megúszni…

:O)))

A bejegyzés a http://kapcsolat.hu/blog/foldrenges címen is olvasható.

LÉNYEGÉBEN...

Ülést tartott ma az MSZP választmánya, ahol – Mesterházy és Gyurcsány távollétében - lényegében ugyanazokról a kérdésekről, ugyanabban a stílusban rágták a gittet, mint idáig.


Lényegében aktuálpolitizáltak, Balogh elnökhelyettes például a Fidesz igazi természetét taglalta, jóllehet eredetileg mintha az MSZP önmeghatározásáról lett volna szó.
Azt ugyanis lényegében tudjuk, hogy a Fidesz egy populista kelés a nép bánatos seggén egy agresszív diktátorocska vezetésével, de most már időszerű lenne megtudni azt is, hogy az MSZP ehhez képest micsoda, merthogy azt tudjuk, hogy természetesen matyóhímzés, csak még azt nem, hogy miért is?
Lényegében mindenki ott volt, aki számít, kivéve az aktuális pártelnököt és az párt egyetlen politikusát, ez utóbbi tényből bátran visszakövetkeztethetünk a rendezvény jelentőségére, a formálódó pártprogram (már van ceruzás változat…) és az MSZP állapotára.
A hülye baloldali meg itt áll, lényegében információk nélkül, oszt néz csak kifelé abból a birka/teve fejéből, hogy akkor most mi is van – nem e lehetne e talán az ő véleményét is megkérdezni pártprogram ügyében, ha párttag azért, ha meg nem, akkor meg azért, mert ennek a briliáns programnak a hatására hátha belelép a pártba, de legalábbis szavaz majd rá…
Lényegében sértettnek érzi magát, mert már megint a feje felett döntenek, a támogatását várják, de semmit meg nem tesznek érte, hogy megnyerjék annak az ügynek, melynek mibenlétéről láthatólag még nekik sincsen halovány fogalmuk sem.
Merthogy a formálódó pártprogram – abból ítélve, amit tudni lehet róla - egy nagy katyvasz, néhány, Kádár-kori pártbizottsági előterjesztéseken szocializálódott pártbürokrata és egy-két koncepciótlan ifjú titán zavaros műve, akik lényegében képtelenek voltak eldönteni, hogy most az ellent szidják, vagy pártot csináljanak.
Viszont Gyurcsány lényegében megmondta a frankót meg a tutit Ajkán, ahol lakossági fórumon vett részt.
A tudósítás szerint arról beszélt, hogy az MSZP átalakításával, a Fidesszel szemben álló demokratákat összegyűjtő, lényegében új pártot kell létrehozni, melyben hogy helyet kell adni az aktív civileknek, engedni kell, hogy véleményt mondjanak, és ennek most van itt az ideje.
Szerintem persze lényegében nem a Fidesszel szemben kellene meghatározni magunkat, elég lenne talán a céljainkkal, de hát ő tudja...
Ehhez képest nem ment el a válaszmányi ülésre, ahol éppen a párt átalakítását tűzték napirendre, ha jól látom, lényegében éppen újjáalakítanák a Békepártot.
Itt azért már tartottunk egyszer - kétszer, most már lényegében csak a döntő lépés lenne hátra - nevezetesen ha toronyugrásra vállalkoztunk, akkor lépnünk kellene már egyet oszt ugrani – a végén vagy világbajnok lesz belőlünk vagy palacsinta, de az életünket azért mégsem tölthetjük egy ugrótorony tetején, hacsak nem akarunk oszlopszentjei lenni a Szocialista Pártnak.
Lényegében azzal is ki lehetett volna egyezni, ha nem Gyurcsány megy el a gittet rágni, de megindokolja, - mondjuk, elmondja, hogy amit ottan rágni akarnak, az nem is gitt, hanem valami egészen más, állagában hasonló, ámde büdös anyag, amit rágjon csak a Tibor lelkesen, de ő ugyan nem, - ez egy álláspont, ami tolerálható és egyet is lehet vele érteni.
De távolmaradni, nem szólni semmit, egy lakossági fórumon meg eufemisztikus nyilatkozatokat tenni lényegében illetlenség a saját táborral szemben, amelyik egy idő után elveszíti a lelkesedését és legyint egyet: ez sem különb a többinél.
Amikor a libasereglet vonul a libaúsztatóra, ott is az a gúnár dolga, hogy peckes lépekkel masírozzon csapata élén, mutassa nekik az utat, - lényegében ebben kell kimerülnie élete céljának a sültté lényegülés előtt.
Egy pártpolitikus előtt azért ennél lényegében sokkal kellemesebb perspektívák állnak, ehhez persze pártpolitikusként kell viselkedni, esetenként kockázatokat is kell vállalni, nemmellesleg ott kell tartania maga mögött egy csoportot, amit nevezhetünk akár pártnak is.
Valaki egyszer azt mondta, hogy ha pártpolitikus akarsz lenni, akkor lényegében egyszerű dolgod van: keress egy sokaságot akik éppen vonulnak valamerre, és állj az élükre.
A sokaság megvan, az is érzékelhető lényegében, hogy merre akar menni, nosza, elé lehet állni.
Viszont egy másik okos meg azt mondta, hogy a vonulászás közben a döngő léptek mellett lényegében már csak egy fontos dologra kell odafigyelni, - időnként hátra kell nézni, hogy ott van e még a tömeg mögöttünk, vagy éppen bekanyarodik valami távoli utcasarkon.
Azt hiszem lényegében kiderült, hogy miről is szerettem volna véleményt mondani – talán dönteni és lépni kellene, még mielőtt bohózatba fordulna a baloldal önmarcangolása…


:O))))

SIKERT SIKERRE...

A Vezér meglátogatta Egyiptomot.


Büszkén nézett a fényképezőgépbe, mikor lepacsizott Mubarak elnökkel, de még szinte fel sem szállt a gépe, mikor már kitörtek a Mubarak távozását követelő zavargások, Egyiptom lángokban áll, Obama válságtanácskozást hívott össze az egyiptomi helyzet miatt.

Orbán egy külpolitikai zseni, aki magabiztos kézzel tudja kiválasztani hol a témát, hol a célt, ahol külpolitikai fiaskót szenvedhet – ez a pofára esés leánykori neve, ugye, - ezek gyöngyszeme persze továbbra is a Downing Street 10 ajtaja előtt, hóna alatt egy Márai kötettel toporgó magyar miniszterelnök, akit úgy küldtek el onnan, ahogy a házalókat szokták…

Most, az egyiptomi zavargások fényében kissé vicces a Vezér nyilatkozata, mely szerint Orbán Viktor úgy látja, hogy "Egyiptom kulcsszerepet játszik ennek a térségnek a stabilitásában. Ők szeretnék, hogy ha az EU ezt elismerné. (...) Egy „advanced statust” szeretnének megszerezni, s mi ezt támogatjuk". Hozzáfűzte, az EU soros elnökeként Magyarország, majd az őt követő Lengyelország sokat tehet az EU és az arab világ kapcsolatainak erősítésében, ugyanis "valahogy a közép-európaiak jobban megtalálják a hangot Egyiptomban az arabokkal, mint a nagy államok képviselői".
Különösen a stabilitásban játszott kulcsszerep tűnik most tréfásnak, de ez a közép-európaiak különös kapcsolata az arabokkal is megérne egy misét, különöse, ha a mostani zavargások végül az iszlám szélsőségesek hatalomra jutását segítenék.
A mi Viktorunk egyébként is speciálisan viszonyul az önkényuralmakhoz és az antidemokratikus államberendezkedésekhez.
Mondhatnánk, ő maga a két lábon kacsázó pragmatizmus - ha aktuális érdekei úgy kívánják, akkor tőle aztán üldögélhet a dalai láma ott, ahol akar, Mubarak is maga lesz a desztillált demokratizmus.
Csak még azt nem tudtam ezidáig megfejteni, hogy hogy a bánatos fenébe jutott eszébe éppen Egyiptomot felkeresni akkor, amikor az izraeli-arab konfliktusok folyamatosak, Tunézia lángokban és a célországban éppen keresztényeket merényelnek iszlám fanatikusok, továbbá amikor neki most elsősorban Európa ügyeire illene koncentrálnia.
Persze lehet azért a látogatás mögött érdek, ha mi nem is tudunk róla, - lehet, hogy Szijjártó papa akar arrafelé vasutat építeni Viktorral mutyiban, vagy Demján akar felépíteni egy piramis alakú bevásárlóközpontot Gizeh mellett, kicsit nagyobbat talán, mint a Kheopsz piramis, esetleg Csányi dolgozott ki egy különösen vonzó befektetési lehetőséget a tevehajcsároknak, vagy zöldmezős teveszalámigyárat építene a sivatagban…
A sikersorozatot némiképp árnyékba borítja ez a rohadt médiatörvény – rossz nyelvek szerint a színfalak mögött elmesélték a Vezérnek, hogy mit is fog akarni csinálni, így aztán most a csárdás hátralépéses figurájának előadása folyik, nagy dumafelhőbe burkolózva, és szerintem csikorgó fogakkal.

És itt még nincs vége a történetnek, mert hátra vannak még a multik, a bankok, a nyugdíjpénztár ügye, - mind-mind egy-egy lőporos hordó, amelyek kupacának tetején ott üldögél a Mi Reményünk, a Világtényező és gyújtogatja sorban a gyufákat…

Közben a román Advearul azon elmélkedik, hogy Románia számára most van a legkedvezőbb pillanat, hogy a bürokrácia csökkentése és enyhe adókönnyítések révén külföldi befektetőket hódítson el a külföldi tőkét elriasztó Magyarországtól – legalább is erről ír pénteki cikkében a bukaresti napilap.

Közben az IMF sem nyughat, már megint beszóltak Orbánnak, miszerint az Unióban rossz példa Magyarország, ahol „a pár évvel ezelőtt felállított Költségvetési Tanácsot gyakorlatilag megszüntették.”

Legutóbb Irina Ivasenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője szintén arról beszélt, hogy a Költségvetési Tanács megszüntetése vagy az Alkotmánybíróság szerepének csökkentése negatív hatással lehetnek a hosszú távú stabilitásra, így a befektetői bizalmat gyengíthetik.

És még mennyi minden van hátra, rossz belegondolni is.

Jönnek az Orbán csomag intézkedései, mert valamit lépnie kell, ha azt akarja, hogy a pénzvilág tolerálja igen tehetséges politikáját, jönnek az elégedetlenek, akiket nem érintett az adókedvezmény, de érint az áremelkedés, jönnek a multik, akikről tévedés lenne azt hinni, hogy feladják az elkezdett harcot.

Jönnek az alkotmánybírósági ítéletek, és ha ezek nem lesznek kedvezőek, akkor jönnek a nemzetközi jogi fórumok, és azt hiszem, a befolyásos zsidó lobby sem fogja tolerálni, hogy Magyarországon nő az antiszemitizmus, zsidó temetőket gyaláznak meg.
Nem hiszem azt sem, hogy az egyiptomi látogatásnak jó üzenete lett volna Izrael és a zsidóság számára.
Amit pedig Orbán a romákról mondott, az a nesze semmi – fogd meg jól szép példája, pedig mintha uniós elnökségünk centrumában ez az egyik legfontosabb kérdés.
Azt gondoltam, hogy esetleg valamiféle konkrét dologgal kezd majd Magyarország példamutatásképpen, de – hacsak a munkanélküli segélyek időtartamának korlátozását meg idióta helyi önkormányzati rendeleteket nem tekintjük ennek – akkor ilyesminek nyoma sincs.
Viszont lett egy csalhatatlan igazlátója az Uniónak, akinek fogalma sincs a nomád életmódról, amellyel Európát igyekszik riogatni - olyan országokat, melyekben ma is élnek vándorló cigány közösségek.
Talán az egymillió új munkahelyből, ha jutna a cigányoknak úgy kétszázezer, többre mennénk…

De ne legyünk igazságtalanok, van azért örömhír is, Vitézy Zsófia lett a Fesztiválközpont új ügyvezetője.

A Vitézy család összes tagja kiemelkedően tehetséges, ennek legfőbb jele, hogy jól választották meg a rokonságot, emellett apróbb szívességekkel egyengették a tehetség feltörésének útját.
Mondjuk, az én családom is roppant tehetséges lenne, ha megfelelő embernek strómankodnék.

A megfelelő ember álláspontja viszont érthető – megfelelő kezekbe kell adni minden liba nyakát, ha nem akarjuk, hogy összevissza gágogjanak, és ki lenne megfelelőbb, mint akihez rokoni szálakon kívül egyéb érdekek is kötnek?

:O)))

A bejegyzés itt is olvasható

KLIMAX

A változás ideje.

Ezt a címet viseli az MSZP választmányának két vezetője által jegyzett és a pártparlament szombati ülésén megvitatni kívánt programanyag – adja hírül a NOL.

Anno valahogy úgy ment ez, hogy mielőtt a Központi Bizottság elé került volna az anyag, annak tervezetét kiküldték az alapszervezeteknek, ahol megvitatták azt, megjegyzéseket és javaslatokat fűztek hozzá, ezeket a KB apparátusa feldolgozta és a testület elé már ezek figyelembevételével vagy megindokolt figyelmen kívül hagyásával került az anyag.

Új idők, új szelek fújdogálnak, ma az áldás felülről potyog a tagság fejére, tulajdonképpen ma már éppencsak azt nem kérdezik meg a baloldaliaktól azok, akik képviselni kívánják őket, hogy közöd?

A programanyag készítői vagy előterjesztői (ez nem derül ki egyértelműen a Népszabadság tudósításából) - Simon Gábor választmányi és Haris Éva stratégiai bizottsági elnök – pedig igen komoly célt tűztek maguk elé.
A vitaanyagnak nevezett dolgozat megfogalmazott célja az MSZP önmeghatározása és a párt ideológiai alapelveinek rögzítése.
Nem kis cél ez, majd meglátjuk, mennyire lesz sikeres az ambiciózus rendezvény, és még mielőtt a Párt Ökle tudatmódosult állapotban kifejtené, hogy ez a tagság belügye, leszögezném, hogy az eredmény érinteni fogja az MSZP egészén kívül a teljes baloldali szavazótábort.
Ha nem nyeri el tetszésüket a nehezen megszülető alapvetés, akkor bizony több minden is előfordulhat, kezdve a szavazótábor maradékának lemorzsolódásától a párt széteséséig, de az is benne van a pakliban, hogy egy jól sikerült anyag kovásza lesz a baloldal újjáéledésének.
Amit erről az anyagról jelenleg tudni lehet, az igencsak soványka, de ez legyen a legnagyobb baja, - a gyémántot sem mázsán mérik, - de amit a tartalmáról tudni lehet, az sem egy Dundika.
Remélhetőleg a tudósítás téved abban, hogy az anyag megvitatása úgy történik, hogy a küldöttekkel Simon Gábor választmányi elnök ismerteti az anyagot, mert ha ez igaz és a küldöttek itt látják és hallják először a dolgozatot, akkor a helyzet rosszabb, mint gondoltam és akkor már nincs is más hátra, mint a párt felszámolása és hűlt helyének felhintése sóval.
Gondolom, annak idején a Bad Godesbergi program is hasonló körülmények között született, vagy talán mégsem?
A vitaanyagban – a NOL tudósítása szerint - többek között az olvasható, hogy „az MSZP egy szociáldemokrata párt, amely az 1948 előtti MSZDP szellemi örököse és magáénak vallja többek között Kéthly Anna szellemiségét is”
Eltekintve a germanizmustól engem ez az ügy kísértetiesen emlékeztet Orbán preambulum-mániájára, - mondjunk már valamit a híveknek, valami szép szívmelengetőt és keressük meg a mi szocialista Szentistvánunkat, de legalább egy Szent Annát,
Akinek mellesleg mai ájult tisztelői sikítófrászt kapnának, ha meghallgatnák némely korabeli beszédét, merthogy ugye itt a politikusról van szó, nem a száműzöttről, - a száműzötteket könnyebb szeretni, mint a reálpolitikusokat.
Az MSZP szocialista párt és roppant jó lenne, ha az is maradna.
Az se lenne baj, ha a múlthoz való viszony tisztázása és egyértelművé tétele helyett nem a párt rózsaszín festékkel való leöntésével foglalatoskodna a vezetés, mert ezzel legfeljebb szociáldemokrata Barbie-babákat lehet gyártani, nem modern baloldali tömegpártot építeni.
Már-már bohózatba illő, hogy a pártvezetés milyen elánnal iparkodik elhatárolni magát a Kádár-rendszertől, jóllehet a vezetésben és a tagságban a mai napig vannak olyanok, akik annak a kornak tevékeny alakítói voltak - én azt mondom, semmi okuk nincs a szégyenkezésre.
A jó politikus ugyanis nem a rögeszméit iparkodik rákényszeríteni a népre, hanem az objektív helyzetből iparkodik kihozni a legtöbbet népe javára, és aki ezt kétségbe vonja, az majd akkor jelentkezzen, ha sikerült már neki harminc év létbiztonságot és egy élhető országot teremteni.
Addig szerénykedjen magabiztosan, merthogy ha azt mondja akármelyikük, hogy ezt a mutatványt nehezebb előadni az Unióban, mint a Brezsnyev-érában, akkor az hazudik.
Terjedelmi okokból nem taglalom tovább a dolgot, de azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy a Szocialista Párt, mint a magyar munkásmozgalom legjelentősebb mai képviselője egyaránt örököse Jászi Oszkárnak, Kun Bélának, Stromfeld Aurélnak, Peyernek, Rákosinak, Szakasitsnak, Kéthlynek, Marosánnak, Nagy Imrének, Kádárnak, Horn Gyulának és még sok mindenkinek az elmúlt évszázadból, meg ennek az elejéből.
Ők mindannyian a mieink, még ha némelyiktől undorodunk is esetleg, habár én azért óvatosan bánnék ezzel, hiszen bolond az, aki kihajigálja azokat a ruhákat, melyeket a szomszédasszonya megkritizált, - egy idő után azt veszi észre, hogy meztelen…
A történelem nem mazsoláskalács, amiből ki lehet csipegetni a nekünk tetsző szemeket, itt bizony be kell kapnunk az elégetett, keletlen vagy földön meghempergetett szeleteket is…
Természetesen kritikusan kell szemlélnünk eleink tevékenységét, és ami vállalhatatlan, azt ki kell mondanunk, mint ahogy azt is, ami vállalható.
Ha a szocializmus éveit ki akarjuk iktatni a történelmünkből, akkor ezzel szembeköpünk néhánymillió embert, akik annak idején felépítették az országot – van, akinél ez komoly mutatványt igényelne, mert felfele kellene köpni és aláállva felfelé pislogni…
Az is szerepel a dokumentumban, hogy „elfogadják a piacgazdaságot, de „kritikai viszonyt alakítanak ki” a globalizáció korlátlanságához;”
Mecsoda remek mondat, ez tetszeni fog a tagságnak nagyon!
Ülnek majd otthon, a lakás legkisebb helységében és meditálnak, megpróbálva megfejteni a kritikai viszony mibenlétét a globalizáció korlátlanságának relációjában, ha meg nem sikerül az se baj, a hely roppant alkalmas arra, hogy – mondjuk - legyintsenek rá.
A korlátlan globalizáció meg ott ül globálisan és vacog a foga a rettegéstől…
Az is szép mondat, hogy a párt fontosabbnak tartja a nemzet és az ország szempontjait a párténál.
Csak félve említem meg, hogy minden párt érdekeket fejez ki, márpedig egy országnak legfeljebb a külpolitikában lehetnek érdekei - országon belül egy pártnak az általa képviselt társadalmi csoportok szempontjait kell fontosnak tartania, és azokat kell törekedni érvényre juttatni.
Ha nem ezt teszi, akkor elérkeztünk a pártállamhoz, melytől alig néhány sorral feljebb igyekeztek a szerzők vadul elhatárolódni, ami egyébként roppant helyes törekvés.

Ami ez után következik, az maga a szent katyvasz, mert, hogy hogyan kerül a párt önmeghatározásába és ideológiai alapvetésébe a három százalékos inflációs hiánycél meg a preventív egészségügy, tán még a ludaskása receptje is - nem is szólva az egyetemek számának csökkentéséről - ez a célkitűzés várhatóan nagyon népszerű lesz a fiatalok között, akik amúgy a párt politikájának fókuszában állnak, jelentsen ez akármit is…

A vitaanyag leszögezi: Elődeinek a nyugati szociáldemokrácia követőit tekinti, merítkezik a hazai szociáldemokrata hagyományokból, Kéthly Annáék örökségéből.
A fejlődést, a progressziót, a társadalom felemelkedését tekinti vezérelvének, követve a szociális szolidaritás eszméit és eszközrendszerét.

Másokkal, másképp halad tovább” – ezekkel a szavakkal zárul a vitaanyag.

Hát, ha sok baloldali elolvassa ezt, akkor alighanem igazuk lesz a dolgozat szerzőinek.

Már csak azt kell még eldönteniük, hogy ha azok, akiket ezzel az irattal faképnél hagynak legyintenek egyet és elfelejtenek velük menni, akkor mit csinálnak majd mind a maradék tizenketten..
Még szerencse, hogy a szervezők kilátásba helyezték, hogy a tanácskozáson felszólal majd Balogh András elnökhelyettes, aki ott áll majd a fókuszban és megmondja nekünk a tutit meg frankót.
Érdeklődéssel várom…


:O)))))

A BEJEGYZÉS ITT IS OLVASHATÓ: http://kapcsolat.hu/blog/klimax

TÜRELEM!

Reménykedünk...

Most, hogy a mi Fénylő Csillagunk, Megmentőnk, Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott hibát hibára halmoz és vadul szkanderezget Európával, a baloldali szimpatizánsok egy részén optimista érzések lettek úrrá.

Azt gondolják sokan, hogy ezzel Orbánnak annyi, már csak hetek, maximum hónapok vannak hátra és a Vezér daliás léptekkel megy oda, ahova való – a történelem trágyadombjára.

Hát ez bizony sajnálatos tévedés, ez a szép és kétségkívül kívánatos helyzet mostanában nemigen fog bekövetkezni, és talán nem kellene eddigi csalódásainkat újabbakkal tetézni.

Az, hogy az Unióban támadják mitugrász miniszterelnökünket, az csak egy lépés a vágyott eredmény felé, de aki ebből messzemenő következtetéseket akar levonni, az bizony hibázik.

Olyan ez, mint egy nő első kedves mosolya, tévedés azt hinni, hogy erre azonnali lepedőakrobatikai mutatványokat lehet építeni, - sajnos a dolog általában nem megy ilyen simán, ki kell várni mindennek az idejét.

Márpedig Orbán bukásának ideje még odébb van, merthogy két dologhoz kétségtelenül nagyon ért: a népbutításhoz és saját hatalmának bebetonozásához.
Első miniszterelnöksége idején örökül hagyta utódaira Poltot és Járait, meg is lett az eredménye.
Polt, amikor bemutatták neki az áldozatot késsel a hátában, akkor faarccal ráakasztotta a kés nyelére a kalapját és nem talált bűncselekményre utaló nyomot.
Így aztán Kaya Ibrahim messze vitorlázhatott az Ezüsthajón, és a miniszterelnök családjának juttatott visszanemtérítendő adománya sem keltett érdeklődést benne.
Járai a forint árfolyamát manipulálgatta, alávágva ezzel a koalíciós kormánynak.
Igaz, a fagyi később visszanyalt, merthogy most sem úgy mozog az árfolyampolitika, ahogy azt a Vezér gazdái szeretnék,- a kettő között az a különbség, hogy Járai szakmai elismertsége lényegesen gyengébb, mint Simoré, akiért az Európai Központi Bank is kiállt.
Sajnos a mai helyzet sokkal brutálisabb a 2002-es helyzetnél, ma minden centralizált, minden állami és állam által befolyásolható pozícióban Orbán vazallusai üldögélnek, akiknek többsége nem szakmai teljesítménye alapján került a beosztásába, hanem egyetlen kritérium alapján, ez pedig a politikai megbízhatóság és Orbánhoz való feltétlen hűség.
Minden szál Orbánhoz vezet, ez ugyan nagyon remek egy későbbi nyomozás tekintetében, de ma még azért eléggé kellemetlen.
Így aztán nagyon nehéz lesz a Mi Kincsünket kibillenteni a pozíciójából, mivelhogy ellenfeleinek sem pénze, sem formális, sem informális befolyása nincs a dolgok menetére.
A legnagyobb baj az, hogy a magyar választó egyelőre hallgat.
Ennek oka egyrészt a félelem, másrészt pedig híveinek kivárása, - nekik nagyon tetszenek azok az intézkedések, melyekkel ez a felelőtlen kókler tönkreteszi az országot.
Ők nem látják azt, hogy a európai multikkal ujjat húzni mennyire veszélyes mutatvány egy olyan országban, ahol a GDP jelentős részét ők realizálják, nem látják azt, hogy mennyire veszélyes és perspektívában rájuk is visszaütő dolog a demokrácia korlátozása, az egyszemélyi hatalom megteremtése.
A mai jobboldalnak már nincsenek személyes emlékei sem Rákosiról, sem elődeiről, történelmi ismereteik pedig igencsak hézagosak.
Emellett nagyrészük a demokráciáról azt hiszi, hogy az azzal a helyzettel azonos, amikor ők vannak hatalmon, és csak és kizárólag ők mondják meg a frankót.
Ők még várják a csodát, ami a kisembereknek természetesen nem fog bekövetkezni, hiszen mitől is következne be, mikor a gazdaság helyzete az egész világban olyan, hogy nálunk lényegesen gazdagabb országoknak is összébb kell húzni a gatyamadzagot, és ez errefelé sem kerülhető el, hazudozzon bármit is Orbán.
De ez nem változtat azon a tényen, hogy még mindig sokan bizakodnak, és még hisznek a meséknek.
Márpedig belső ellenállás nélkül nem lesz itt semmiféle változás, az ellenállás pedig nem terem magától, vagy amikor már magától terem, akkor gyakran már több kárt okoz az országnak, mint amennyi hasznot hajt.
A hatalommal szembeni demokratikus szembeszegülést szervezni és irányítani kell, és miután ezen a területen is vannak problémák, ez sem segíti elő a mielőbbi hatalomváltást.
Halkan jegyzem meg, hogy jelenleg a baloldal - és ebbe beleértem a baloldali liberálisokat is - nehezen tudna kiállítani egy ütőképes politikusgárdát, hadd ne taglaljam most, hogy miért.

Gyurcsánnyal kapcsolatban is egyre több a kritikai megjegyzés, sokan türelmetlenek és sokkal markánsabb politizálást várnának el tőle.

Szomorú, de magam sem látom azt, hogy csapatot építene, akik alternatívát képeznének a jelenlegi helyzet megoldása érdekében.

Természetesen érthető, hogy a baloldalt inkább egyben kell tartani, mint osztódva szaporodni és marginalizálódni, de talán a baloldalnak se lenne kedvezőtlen, ha lenne egy olyan politikai áramlat, amely mögött tömegek állnak.

Nagy csalódás lenne számomra, ha kiderülne, hogy Gyurcsány a kamarillapolitizáláson túl többre nem képes.

De vele is türelmesnek kell lennünk, hiszen nem könnyű a helyzete, rendkívül körültekintően kell eljárnia úgy a saját, mint a baloldal érdekében.

Tulajdonképpen ez az a fél év, amikor Vityka beszorított állapotban van – reflektorfényben álldogál éppen, letolt gatyával – most nem fog antidemokratikus intézkedéseket hozni, Legfeljebb sunyin, mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének jog és hatáskörével kapcsolatban, folytatva ezzel hatalmának bebetonozását - de most nem fog a trambulinról pisilni a medencébe.

Ne legyenek illúzióink, mikor megszűnik világpolitikai tényező lenni, akkor semmi sem ment meg bennünket tőle, rosszabb lesz a helyzet, mint volt.

Persze beharangozott gazdasági intézkedéseit még elő kell vezetnie mostanában, de majd odataknyol valamit, oszt jónapot, - csodát nemigen várhatunk tőle.
És reménykedni is csak valami rendkívüli dologban reménykedhetünk, mint például a Gripen-ügy vizsgálatának folytatása.
Mint egy internetes topikban írják "Elképzelhető, hogy felgyorsul a JAS 39 Gripen eladásával kapcsolatos korrupciós gyanú nyomozása. Eddig elég langyos volt, mindössze 1 ügyész és 1 rendőr nyomozott. A cseh és a dél-afrikai eladáson kívül Mo. is érintett és a szálak itt is korrupcióhoz vezetnek. Alapos a gyanú, hogy Mo-on 5 személy összesen 125 Millió SEK-nek megfelelő összeget kapott.”
Van egy link is hozzá, sajnos nem magyarul: http://svtplay.se/t/103535/uppdrag_granskning - hátha valaki ért svéd nyelven..,.
Ha ezt kiderítik, akkor abból a hurokból Orbán nem fogja tudni kihúzni a nyakát, de ez az ügy még
évekig tart, még ha tisztességesen nyomoznak, akkor is…
Szóval türelem és ne éljünk álomvilágban, - a sültlibához meg kell várni, míg az a liba felcseperedik, szépen kihízik, lesz neki formás püspökfalatja meg melle,szép combjai, aztán kell még hozzá majd serpenyő, meg aztán meg is kell spékelni finom füstöltszalonnával, és akkor jöhet a vöröskáposzta és lehet lakmározni.
Ha türelmetlenek vagyunk, tojásrántotta lesz a dologból és éhenmaradunk.
Érdemesebb türelmesnek lenni…


:O))))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/turelem_20110126

DIADALMENET...

Most éppen az Európa Tanácsban kapjuk majd a pofonokat.

Szerdán, 26.-án az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PKGY) a svájci Andreas Gross, szocialista frakcióvezető javaslatra-napirendre tűzi a "Magyarországi demokrácia működéséről" szóló vitát.

A vitára másfél óra áll rendelkezésre, és hogy milyen fontosnak tartja Európa ezt a kérdést, azt tanúsítja a napirendre vételről szóló szavazás, - hogy stílszerű legyek, kétharmaddal ment át…

Az Európa Tanácsnak nincs köze az Unióhoz, illetve átfedések vannak ugyan a tagság tekintetében, de ez egy független szervezet, bővebb az Uniónál, negyvenhét tagja van, köztük Oroszország is például.

Alapokmánya szerint a szervezet fő célja az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság védelme.
Másfél óra áll rendelkezésre, hogy résztvevők megvitassák a napirendre vett kérdést, és ez a másfél óra nem az Orbán-kormány diadalmenete lesz, ez nyugodtan prognosztizálható.
És ha Orbán azt reméli, hogy ezzel a másfél órával megússza, akkor szerintem téved, mert lesz ennek az ügynek még folytatása ebben a testületben és nagyon örülhet, ha megússza úgynevezett monitoring eljárás nélkül, mivel még hátra van egy svéd képviselő indítványának beterjesztése ez ügyben.
Ennek témája az emberi jogok, a jogállamiság és a demokratikus intézmények magyarországi helyzetének vizsgálata lenne.
Nagy bajba lesznek a Fideszesek, mert nem lehet a szocialisták nyakába varrni a dolgot, habár erre természetesen lesznek majd kísérletek.
A javaslat előterjesztője ugyanis – egészen idáig – remek helyezést ért el a Fidesz népszerűségi listáján, ugyanis Gross olyan jelentést terjesztett elő 2003-ban, mely a Fidesz akkori véleménye szerint a kisebbségek autonómiájára vonatkozóan mérföldkőnek volt tekinthető a nemzetközi jog fejlődése szempontjából.
Úgy tűnik, hogy a nemzetközi visszhang már elérte Orbán ingerküszöbét is, jóllehet ő inkább mondani szeret véleményt, mint meghallgatni, de lassan már ott tartunk, hogy ha nem akar a tevékenységével kapcsolatban erős kritikai hangokat hallani, akkor jobban teszi, ha hazajön és bebújik egy pihepuha Billerbeck paplan alá, a libatoll állítólag remek hangszigetelés céljára is.
Viszont bevetette a Fidesz Kövér Bertáját, Kósa alelnököt, aki természetesen szocialista praktikáknak tulajdonította, hogy egész Európa lassan úgy nézegeti Orbánt, mint egyszeri paraszt a zsiráfot - ilyen állat nincs is!
Közben a kommunikációért felelős államtitkár és Nagy Anna kormányszóvivő is szemrebbenés nélkül belehazudta a képünkbe, hogy az uniós biztos egyetlen felvetése sem kérdőjelezi meg a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás magyarországi érvényesülését, aztán persze érvényesült a sántakutya-effektus…
A Vezér közben ráérzett a Nagy Világpolitikai Tényező szerepére és fel-alá száguldozik, Egyiptomból most éppen Brüsszelbe ment helybe a faxért, ahol a Jobbik „náci nézeteinek” tolerálását, illetve a médiatörvénynek a demokrácia működését veszélyeztető korlátozó jellegét tették szóvá az Európai Zsidó Kongresszus vezetői.
Okos ember tanulna azért már ennyi maflásból, de a mi kettéfűrészelt gigászunk még mindig azt hiszi, hogy a világpolitikai játszótéren ő a nagyfiú, aki a kicsiket elkergeti a hintáról és a homokozó sarkába illetlenkedhet.
Úgy látszik, ezekkel a viszonyokkal éppen annyira nincs tisztában, mint a demokrácia mibenlétével.
Hát, most majd tanulgat.
Egy csak a baj, - nekünk kell fizetni a borsos tandíjat…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/diadalmenet
És ne felejtsetek el szavazni!

ACÉL...

Orbán Egyiptomban üzemet avatott, kettőt is mindjárt.

Az egyik orvosi műszereket gyárt – ez nem egy nagy durranás, orvosi műszereket lehet gyártani egy garázsban is, node a másik!

Acélcéget avatott Viktorunk takarjon bár ez elnevezés bármit is - ez már döfi! - mondhatnánk lerakta az egyiptomi Lenin Kohászati Művek alapjait!

Büszke is rá rettenetesen, mert – mint szavaiból kitűnik – első lépés ez abba az irányba, melynek végén ott csillog az áhított cél, a csillogó magyar jövőben villogó magyar acél!

Istenem, de szép is, csak úgy peng a szó - acél!

Akár Tamás, aki ominózus díja folytán kétszeresen is acélos, akár György, aki minden fazonigazítás nélkül beleillene Orbán államszervezési modelljébe – minden, ami acéllal kapcsolatos, oly kedves a Vezéri szívnek!

Németül Stahl – ez ugyan kicsit necces, végtére is a méltóságos asszony konkurenciája az ócska receptjeivel, de angolul már jobb a helyzet, a Steel már ismerős, őt szokta olvasgatni Nietzsche és Heidegger között - a Danielle ugye, az író, akiről szó van.
És az orosz megnevezés tán, mely legközelebb áll az ő szívéhez, hiszen oroszul az acélt sztálnak hívják, és az ő jelleme is olyan, mint az acél: erős, de rugalmas és hajlékony, mondhatnám forradalmár jellem.
Végtére is már takarékpénztárt is rabolt, - a Postabankot még régebben tette magáévá szőröstől-bőröstől, - egyszóval minden arra predesztinálja, hogy elfogadjuk őt, mint aki maga is acélból való, - ahogy tőlünk keletebbre mondják: egy valóságos Sztálin.
Persze méretarányosan kicsinyítve…
És persze nyugaton is erre gyanakodnak.
És most Egyiptom sivatagos földjén szárba szökkentette az acélt, acélcéget avatott.
"Remélem, egyszer majd otthon is megújul a magyar acélgyártás, nem csak itt, Egyiptomban" - tette hozzá.
Én meg remélem, hogy nem, mert a dolgok mai állása szerint az acélgyártáshoz jelenleg csak a Vezér acélos akarata van meg, se vasérc, se energia, esetleg tán némi dolomit, de tulajdonképpen doszt elég nekünk Dunaújváros, nemigen hiányzik nekünk egy pénzzabáló, Diósgyőr léptékű, gigantikus nehézipari fejlesztés.
Igaz, hogy akkor hova tesszük azt a rengeteg dolomitot, - nem lehet mindennap gátlástalanul gátakat építeni, ugye…
Mert, hogy forrás nincs rá, az csak az egyik fele a dolognak, de a termékre meg kereslet nincs, és nagyon remélem, hogy mostanában nem is lesz hirtelen, mivelhogy az valószínűleg egy háború közeledtét jelentené.
Orbán egyébként szokás szerint hülyeségeket beszél.
Magyarországon jelenleg is van acélgyártás, a jelenleg működő két acélgyár közül a DUNAFERR konverteres acélművében évente kb. 450.000 tonna vashulladékot dolgoznak fel, az Ózdi Acélművek Kft. elektrokemencéjének alapanyaga pedig kizárólag hulladékvas.
Hogy mit akar ezeken túl megújítani, ezt talán még ő sem tudja, mindenesetre az tény, hogy a kohászatnak és ezen belül az acélgyártásnak mindig volt presztizs-szerepe az államok életében, bizonyos szempontból egy ország ütőképességét szimbolizálta az önálló acélgyártás.
Nem véletlen, hogy Viktor kerekfejű elődje, de előtte Horthy is támogatta a fejlesztését – került, amibe került.
Na mindegy, azért határozott léptekkel haladunk acél – pardon – a cél felé, - egyelőre Egyiptomot szálljuk meg gazdaságilag, aztán jöhet a térség többi országa, és még be se vetettük amagyar csiodafegyvert, a Túrórudit!

Majd ha őket leigáztuk, akkor haladhatunk beljebb is Afrikában, - annyi a szerecseneknek!
Csak attól félek, hogy egy őrült elviszi majd Vezérünket valami Gizeh nevű falu határába is, mert ha ez bekövetkezik, Ozirisz se ment meg bennünket attól, hogy a Széchenyi terv keretében és forrásaiból ne kezdjünk bele vadul gigászi dolomit-piramisok építésébe az alcsuti határban.
Első lépcsőben három piramis épülne, a legnagyobbat úgy hívnák, hogy Telopsz piramis, abban lenne elrejtve majdan Orbán szarkofágja, - mecsoda kifejező név, a tartalom és a forma dialektikus egysége, ugye, - a két kisebbnek a neve pedig az lenne, hogy Teis – Teis…
Hogyér aggyák ma a piramis köbméterét, - nem tudja véletlenül valaki?
Megérné…
A szfinx meg nem mer egy szót sem szólni, - legutóbb, mikor erre járt egy a mostanihoz hasonló kisember, akkor orrbaágyúzták, - hát kell neki a baj?


:O))))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/acel
Nézzetek be a vendégoldalra is, ha van hozzá kedvetek és szavazzatok, ha még nem tettétek!

KOPT PÁPA

Emléxem, valaha egy kormányfői látogatás nagy dolog volt, a lapok címoldalon hozták.

Mintha mára kissé devalválódott volna ezek értéke, legalábbis Orbán egyiptomi útjából erre lehet következtetni, - pedig hát személyében nem csak Magyarország miniszterelnökét, hanem az Unió soros elnökségét adó ország miniszterelnökét is tisztelni kellene vendéglátóinak, - hát, majd meglátjuk, mennyire futja a tiszteletből.

Mindenesetre érdekes időpontban történik a látogatás, Egyiptomban a vallási ellentétek éppen komoly problémákat okoznak az ország vezetésének, - a muzulmán fanatikusok merényletekkel próbálják megfélemlíteni az egyiptomi keresztényeket, a koptokat.

Mi sem természetesebb, hogy Orbán azonnal kötelességének érezte, hogy belepiszkáljon a darázsfészekbe, hálistennek ezúttal eléggé mértéktartóan nyilatkozgatott.

Igaz viszont, hogy még nincs vége a látogatásnak, ha nincs szerencsénk, még felvarrhatja a zakója hátára meg a hasára a keresztet, hogy II.Orbán pápa reinkarnációjaként, vagy mint magyar Bouillon Gottfried kardot rántson a koptok mellett, akiknek egyébként azt mondta, hogy az ellenük elkövetett merényletnek nagy visszhangja volt Magyarországon.
Eltekintve attól, hogy magyarember azt sem tudja jószerivel, hogy a koptokat eszik avagy isszák, ennek dacára jelen esetben tekintsük ezt most udvariassági szófordulatnak, merthogy a szolidaritás kinyilvánítása nyilván helyénvaló volt.
Az egyiptomi – magyar üzleti fórumon a Vezér és Kancellár beszámolt a magyar gazdaság sikereiről, miszerint Európában a két uniós tagállam közül, melyekben csökkenni fog az államadósság, Magyarország lesz az egyik, - ezt egyébként Gyurcsány már néhány évvel ezelőtt elmondta, csak időközben a nép elfelejtette, Orbán meg azt hiszi, hogy tőle van ez az eredmény...
Úgy legyen - ha már egyszer hárommillió magyartól  ellopta a pénzét, akkor legalább az, ami megmarad majd az osztozkodás után, javíthatja akár az ország mérlegét is…
Aztán elmondta, hogy - tekintettel a magyar vasúti pályákk kiváló állapotára - mint ősi vasútépítő nemzet együttműködhetnénk a vasútépítésben vagy a vízgazdálkodásban.
Vasútépítés területén talán az immár feleslegessé vált Gaskót szeretné felkínálni némi krampácsolásra, esetleg Szíjjártó papája találja kevésnek a rendelésállományát -vízgazdálkodásban pedig valószínűleg a belvíz exportjára gondolt…
Amr Moussa, az Arab Liga főtitkára is fogadta a miniszterelnököt, tőle az arab világ aktuális problémáiról hallgathatott meg tájékoztatást, holnap beköszönhet Mubarak elnökhöz, majd tárgyal a miniszterelnökkel is, aztán hazaballag.
Érdekes Orbán külpolitikai felfogása, vonzódása a Közel-Kelethez.
2001-ben Szaúd-Arábiában járt, most Egyiptomot látta jónak felkeresni, de járt már – igaz, leginkább focista minőségben - Marokkóban is.
Ki tudja miért, valahogy ezeken a látogatásokon soha nem jutnak eszébe a lábbal tiport emberi jogok, pedig errefelé aztán van tiprás ezerrel.

Dicséretes ez a buzgalom, gondolom a szárított teveszar magas fűtőértéke üthetett szöget a fejébe, lehet, megoldja az ország energiagondjait.

Talán azért az sem lenne hátrányos, ha az európai országokban is aktivizálná magát, habár megértem őt, bizonyára nem akarja agyonszeretni európai partnereit, nehogy csökkenjen az iránta érzett szeretet hőfoka…

Meg aztán állandóan iránymutatni is fárasztó lehet, szegény Ceausescu is olyan nyúzott volt állandóan…
Ennyit a Nílus tájékáról, - és most nem tudom megállni, hogy - bár nem tartozik a témához -  ne adjak tovább egy viccet, már csak, hogy legyen min nevetnünk ezekben a forradalmi időkben:

A Sándor-palota második emeletén a mellékhelyiségben a takarítónő talál a földön egy használt WC-papírt.
Miközben tanulmányozza, a huzat kikapja a kezéből és a nyitott ablakon át husss! – bereppen a papír a Köztársasági Elnök Úr egy emelettel lejjebb lévő irodájának nyitott ablakán át.
A takarítónő rohan, és lihegve kéri a kabinetfőnököt, hogy valahogy diszkréten hozza ki.
A kabinetfőnök megértően mosolyog, bemegy, majd kisvártatva bánatos arccal jön ki:
Nem tudtam kihozni – már aláírta…

:O))))

A BEJEGYZÉS ITT IS OLVASHATÓ: http://kapcsolat.hu/blog/kopt_papa

KÉNYSZERMUNKA

Az oktatási ágazat az Orbán-kormány sikerágazata - tán csak Illés államtiatkár működéséhez mérhető a sikere.
Most éppen vele szemben is nyerésre áll a tárca, vezetőjének remek új terve úgy lenyomja Illést, mint kisgyerek a kádban a gumikacsát...

2014-től lehet az érettségi vizsgára bocsátás előfeltétele az önkéntes munka - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.

Húdefincsi!
Már megint egy dolog, melyre annyi nehéz éven át vártunk, várta a diák és várta a pedagógus – ezzel talán akkor rendben is vagyunk az oktatás területén.
Már csak ez lehetett hátra, hiszen azt fel sem merem tételezni az államtitkár asszonyról, hogy valóságos problémák megoldása helyett vezetné be ezt a remek intézkedést, amelynek oktatási célja nemigen lehet, nevelési célja erősen megkérdőjelezhető, viszont arra nagyon alkalmas, hogy a lázas tevékenység látszatát lehessen kelteni vele.
Az oktatás főnénije elmondta: "nem volna szerencsés, ha módszertanilag lenne szabályozva" az önkéntes munka, mert minden gimnázium a saját környezetében tapasztalható kihívásokra kell, hogy reagáljon.
Van, ahol időseket látogathatnak otthonaikban, felolvashatnak nekik, beszélgethetnek velük, van, ahol idősek szociális otthonaiba látogathatnak, de végezhetnek környezetvédelmi munkát is.”
Javasolnám még a programba felvenni az öreg nénik kísérgetését a zebrán oda-vissza, némi honorárium fejében bármelyik nyugdíjas kibír heti két órát a kamionok között, de szóba jöhetne még a kukázó nyugdíjasok segítése is – kukafedél-nyitogatás, patkánykergetés, stb.
Azt mondta a mi Rózsánk, hogy azért is feltétlenül kell ez az intézkedés, merthogy a nemzetközi érettséginek is feltétele az önkéntes munka, az EU-ban pedig minden ötödik ember végez ilyen munkát.
Hát igen, nincs is szebb dolog az önkéntességnél, most már csak az önkéntesség értelmezésével vannak bajaim, ugyanis ha az emlékeim nem csalnak, akkor ez a fogalom azt jelenti, hogy valaki valamit minden külső kényszer nélkül, belső indíttatásból és saját elhatározásából tesz.
Nálam ezzel nemigen jön össze az, hogy az önkéntes munka előfeltétele legyen akárminek is, és a diákok parancsszóra önkénteskedjenek.
Amilyen hülye egyébként ennek a kényszermunkának az elnevezése, olyan átgondolatlan és előkészítetlen ez az egész intézkedés, méltó a mai oktatási kormányzathoz, mely úgy viszonyul a sokat szidott Magyar Bálinthoz, mint libacomb a strucc hasonló alkatrészéhez, - Magyar Bálint gyere vissza, minden meg van bocsájtva!
Tulajdonképpen ezer sebből vérzik ez az egész elképzelés.
Mondjuk, vegyük csak a legbornírtabb példát, az idősek látogatását.
Ha valaki Julis néninek menetrendszerűen felolvasni akarna, ahhoz Julis néni hozzávágná a hokedlit, - neki ne csináljanak programot kedvenc sorozata idejére, ne küldjenek a nyakára idióta kamaszokat, hagyják őt békén, de a legjobb lenne, ha a negyvennégy millióból, amit erre a marhaságra fordítanak, adnának neki helyette inkább kétezer forintot csirke-farhátra!
Az idősek szociális otthonaiban is értelmes feladat lenne a beszélgetés, már látom is lelki szemeimmel, amint a tolókocsijából kifelé pislogó Alzheimeres Pista bácsi vidáman elcseveg a mai menő drogok kedélyjavító hatásáról a kérdés ifjú szakértőivel, vagy, ahogy Panni néni tátott szájjal hallgatja a szép szőke Fruzsina felvilágosító előadását a G pont mibenlétéről és használatának célszerű módozatairól.
Baromság.
Mint ahogy baromság a nyugati modellre hivatkozni is, ott ugyanis ennek a tevékenységnek léteznek tradíciói, kialakult a feltételrendszere, az ilyen tevékenységet vállalók értelmes munkát végeznek.
Nem valaki más munkáját végzik el, hanem valamilyen többletet adnak a társadalomnak, - mondjuk, ha már beszélgetnek, akkor a haláluk előtt álló emberekkel beszélgetnek – erre felkészült egy középiskolás fiatal?
Nem hát.
Vagy tud a rászorulóknak felelősséggel és szakszerűen ingyenes jogi tanácsokat adni?
Lehetne ugyan esetleg egészségügyi intézményekben segédápolói feladatokat végeztetni velük, de megvannak ennek a munkajogi, egészségügyi feltételei?
Vagy az lesz a dolog vége, hogy értelmetlen feladatokra használják fel a diákokat, esetleg velük végeztetve el ingyen azt, amit mások a fizetésükért nem végeztek el?
Esetleg kihajtják őket az árokpartra, önkéntesen támaszkodni a gereblyenyélre, mint ahogy a közmunkásokat szokták?
Marhára nagy lesz a nevelő hatása, heti két órában, ugye…
És ez a heti két óra benne lesz az órarendben?
Vagy ezt a tanrenden kívül kell teljesíteni az amúgy alig leterhelt diákoknak?
Nyugaton sem megy az önkéntesség hasraütéses alapon - ahhoz, hogy valakit egy rászoruló beengedjen az otthonába, olyan szervezeti keretek kellenek, amelyek garantálják, hogy ezt kockázat nélkül megteheti, az intézmények működési szabályzatában pontosan körülírt munkajogi és egyéb feltételei vannak annak, hogy valaki oda önkéntesként betegye a lábát – értük ugyanis az intézménynek kell felelősséget vállalni.
Nemigen megy ez az államtitkárosdi a mi Rózsánknak, és ha abban reménykedett, hogy ez a habverés majd eltereli a figyelmet a közoktatási törvény előkészítése körüli cirkuszokról, hát mondja meg neki valaki, hogy téved.
Talán elkezdhetné törni a fejét, hogy ő mit tudna tenni – önkéntesen.
Esetleg önként felkereshetné a kormányfőt és elbeszélgethetne vele…

:O))))

A bejegyzés itt is olvasható:

KÖZVÉLEMÉNY

Megkutatta a közvéleményt a Szonda Ipsos.

Nem kaptam az eredménytől röhögőgörcsöt.

Miközben Orbán szorgalmasan dolgozik az ország és saját maga lejáratásán, ezenközben az MSZP vezetése és az egész magyar baloldal lassan már olyan, mint szürke szamár a ködben – szinte észrevehetetlen.

Már nincs is sok kedvem a vezetést ellátni bölcs iránymutatásokkal – reménytelennek nyilvánítottam őket.

Tudom én, hogy nehéz lehet nyolc év kormánypárti politizálásból egy ilyen vérbunkó miniszterelnök mellett beletalálni a hatékony ellenzéki szerepbe, idő és a helyzet megemésztése kell hozzá, de azért a választások óta majd’ egy év eltelt, most talán már lehetne valamit kezdeni magukkal.

A Szocialista Párt januárban ugyanott tart, mint novemberben tartott, a Fidesz pedig a biztos pártválasztók körében visszaerősödött, - támogatottsága a teljes népességben éppen háromszor akkora, mint az MSZP-nek.
Azt is írja a Szonda Ipsos elemzése: „A szocialistáknak a parlamenti választások óta stabil a tábora, aktivitásuk viszont nagymértékben hullámzik.
Többnyire azt tapasztaljuk, hogy a Fidesz hívei elszántak, a szocialisták enerváltak.
E jelenség kiugró példáját figyelhetjük meg ebben a hónapban, amikor az ellenzéki párt támogatói körében mindössze 53 százalék lenne választás résztvevője – szemben a kormánypártiak körében tapasztalható 71 százalékos aránnyal.
Az MSZP-sek között főképpen az iskolázottabbak és a középkorúak mondhatók aktívnak, ugyanakkor az alacsony képzettségűek, valamint a fiatalok eléggé passzívak.
Bármelyik társadalmi réteg viselkedésére tekintünk, egyértelműen látszik, hogy egy odatartozó Fidesz-szimpatizáns agilisabb, mint egy MSZP-s.
Így például a 60 év felettiek csoportjában – amelyben egyébként az átlagosnál sokkal több a szocialista szavazó – is nagy a különbség: az időskorú kormánypártiak háromnegyede aktív szavazópolgár, az ellenzékieknek viszont csak 55 százaléka.”
Elkeserítő, de nincs mit tennünk, el kell fogadni a tényeket, melyeket nem a kisujjából szopott a közvéleménykutató cég és melyeket egyébként a saját tapasztalatok is alátámasztanak.
Tulajdonképpen az eredmény megmutatja a szocialista politika hibáit és körül is rajzolja a feladatot, persze ehhez kellene tudni rajzot olvasni…
És természetesen szemléletet kellene váltani és ki kellene mozdulni egyrészt a kényelemből, másrészt az álomvilágból.
A kényelmen azt értem, hogy a szocialista vezetők zöme íróasztal-politikus, íróasztalnál ötletelget, időnként ütősnek talált kezdeményezésekkel áll elő, aztán várja, hogy majd magától megtörténik a csoda.
Nem fog megtörténni, és előállhat egy olyan abszurd helyzet, hogy ugyan Orbánt a nép már utálni fogja, mint a kukoricagölödint, de a szocialisták mégsem képeznek majd alternatívát a jelenlegi kormánypárttal szemben.
Próbáltam már elmondani többször, hogy nem lesz ez így jó, mert ezzel a mentalitással nem tudunk eléggé markánsan megjelenni a társadalomban, legfeljebb „futottak még” kategóriában szereplő kispártként fogja kezelni a pártot a nép.
Dolgozni kellene, de nem csak az Országgyűlésben, ahol gyakorlatilag egyébként jelenleg éppen annyira mindegy, hogy mit mond egy parlamenti képviselőnk, mint a szélső háznak, hogy a kutya melyik oldalát pisili le – Orbán soha, semmiféle szocialista javaslatot nem fog elfogadni, ezt bátran kijelenthetjük.
Természetesen el kell ott is mondani a véleményünket, de az azért belátható, hogy a Parlamentben politikusi bikkfanyelven elmondottakat roppant kevesen követik nyomon az országban.
Ők is a média által átszűrt változatban fogyasztják a politikát, márpedig a média erőviszonyai mára kissé jobbra billentek, talán ez is komoly tényező volt a politikai játéktér mára kialakult erős lejtésében, és a helyzet azóta csak romlott.
Hegymenetben kell fociznunk, ez nem könnyű, de elkerülni nem lehet, hát ehhez kellene igazodnunk.
Talán át kellene helyezni a politizálás súlypontját a különféle remek bizottságokból a választók szintjére, ha úgy tetszik, el kellene foglalnunk a politika legalsó szintjét és a tömegek között kellene politizálni.
Nem, nem üzengetni, hanem nagyon konkrét feladatokkal kellene ellátni az alapszervezeteket, életet lehelni az ilyen-olyan ötletek nyomán megalakult különféle szerveződésekbe, feladatokkal kellene ellátni azokat, akik majd megszakadnak a segíteni akarástól, de ennek nem találják sem a módját, sem az eszközeit, legfőképpen még az irányát sem.
Azt mondják az okosok, hogy tűzzél valakinek a hasára egy jelvényt és annak megfelelően fog viselkedni, amit a jelvény képvisel, de mi még erre is képtelenek vagyunk.
Az alapszervezetek helyi szinten meg sem jelennek, legfeljebb helyi képviselőink maradványai a helyi önkormányzatokban majmolják a nagyokat.
Pedig a helyzet roppant alkalmas a politikai meggyőző munkára, hiszen lassan minden számunkra potenciális szavazóként számba jöhető társadalmi réteg magkapta már a maga pofonját Orbántól, de ennek a politikai erőviszonyokban sehol semmi jele nincsen.
Bujkálunk, mint a kisgyerek, akinek bizonyítványosztáskor sunnyognivalója van, holott nyugodtan odatehetjük a bizonyítványt az ország elé, nincs mit szégyenkeznünk.
Voltam egy rendezvényen, amelyen remek kiállítású könyvet osztogattak még remekebb adatokkal – a választások után fél évvel.
Mit mondjak, remek volt az időzítés, megláthattam, hogy remekül el tudtuk rejteni az eredményeinket.
A politikusok közül jóformán csak a volt kancelláriaminiszter, Molnár Csaba állt ki tisztességesen, az újságírók közül sem jeleskedtek sokan, - a többség a szokásos egyrészt-másrészt rizsát nyomta, nehogy már valahogy a tényeket kelljen magyaráznia a primitív Fidesz-mantrával elkábított választóknak.

Azt sem én találtam ki, hogy egy szervezet aktivistáit foglalkoztatni kell, mert csak így tartható fenn a lelkesedés és csak a lelkes emberek csapata számíthat arra, hogy mások csatlakozzanak hozzá.

Tele gatyával orrukat lógató társasághoz ki kívánna csatlakozni?

És ha egy embert egyszer belelkesítenek és aztán magára hagyják, azt az embert legközelebb már nehéz lesz aktivitásra serkenteni.

Ajánlanám ezt a Demokratikus Koalíció szervezőinek figyelmébe is…
Ennek a pártnak olyannak kellene lenni, mint a vadlibák csapatának költözéskor - fel kell vennie azt az alakzatot, ami alkalmas arra, hogy az egyén és a csapat teljesítményét megsokszorozza.

És bár természetesen már megint hazudott, de azért tanulságos odafigyelni Orbán legutóbbi mondatára, miszerint a Fidesz a facebookon és az interneten nyerte meg a választásokat – lehetne esetleg tenni azért is, hogy a következő választás után mi mondhassuk el ezt – joggal…

:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/kozvelemeny_20110121

HA VAN KEDVETEK HOZZÁ, NÉZZETEK BE A VENDÉGOLDALRA IS, SOK JÓ BLOGGERTŐL OLVASHATTOK OTT!