2015. február 26., csütörtök

RÖGHÖZKÖTÉS

Már csak az van hátra, hogy az osztályvezető főorvosokat tüzes trónra ültessék és a rezidenseknek harapni kelljen a húsukból.
Merthogy már a röghözkötés is sínen van az egészségügyben, miután az orvosok tömegei farokfelcsapva rohantak nálunknál egészségesebb tájakra, olyan fizetésekért, melyeket addig csak a mesében hallottak.
Hiába, a szakma már a sámánok korában is jólfizetett volt, a sovány sámán meg rossz sámán volt.
Amelyik nem kérte meg munkálkodása árát, abban nem is bíztak a betegek, mert az vagy rossz sámán volt, vagy szent, de akkor az átigazolt a keresztényekhez.
Ma sem jó orvos a szegény orvos, a beteg ugyanis meg van győződve róla, hogy akkor kap megfelelő ellátást, ha olyan orvos kezeli, akit ki kell tömni pénzzel, mert az érti a szakmát.


A paraszolvencia megszüntetésének ez erősebb gátja lesz, mint a kormány erőlködése.
Magyarember szereti személyesen kifejezni háláját orvosnak, nővérnek egyaránt, aztán vagy kap extrákat a gyógyulásához (kötszer, gyógyszer, mosoly vagy együttérző szavak), vagy nem - egyéni szerencse kérdése az egész.
De a beteg lelke kisimul - ő mindent megtett azért, hogy a kezelése rendben legyen, rajta innentől kezdve nem múlik a dolog.
Az orvosok egy része etikus, próbálja elhárítani a paraszolvenciát olyan esetekben, mikor azt érzi, hogy semmi többletet nem tud adni a betegnek, más orvosok viszont még a haldokló reszkető kezéből is kicsippentik a pénzt - megboldogultként úgyse venné már hasznát a túlvilágon ketteske.


Egyéni alkat és kultúra kérdése ez az egész, de az azért biztos: a közvélemény szerint a drága orvos a jó orvos.
Ebben a véleményben egyébként akad azért igazság is, hiszen a mai társadalmakban a pénz minősít.
Ha jól fizetnek, akkor értékes ember vagy, ha rosszul, akkor csicska - ez a Lázár - elv lényege is, nem mondhatjuk, hogy nem szóltak nekünk.
Nagy kár, hogy ez nem érvényesülhet tisztán, mert van azért olyan is az ugyanazon területen dolgozók között, hogy egyik ember az orvosláshoz ért jobban, a másik meg a marketinghez, és háromszor annyit keres mint a szakmai kiválóság.


A helyzet hatvan-hetven éve nem okozott semmi gondot, az orvos - beosztásától függően elfogadta a hála föníciai eredetű kifejezését, az alantasabb helyzetben levő falusi kördoktorok nem idegenkedtek az élő liba és a tojás, a sárgarépából és egyéb leveszöldségekből összeállított csokortól sem, de egy doboz konyakmeggy átnyújtása minimumkövetelmény volt.
A beteg és az orvos is elvárta, hogy a rituálé kifogástalanul bonyolódjon, de ha nem adott a beteg semmit, mert csóringer vagy bunkó volt, akkor is ellátták a szakma szabályai szerint, legfeljebb nem mosolyogtak rá és csak a feltétlenül szükséges időre írták ki betegállományba - pedagógiai célzattal.


De ennek a világnak vége, a társadalomnak nyakába szakadt a kapitalizmus, az állami egészségügyi intézményekben megkezdődött a magánrendelés.
Ennek sémája az volt, hogy az orvos nyitott egy magánrendelőt, melyet a célnak megfelelően felszerelt egy íróasztallal, egy ülőgarnitúrával meg egy pénzkazettával, itt mutatta meg a betegnek a térképen, hogy hol van az a kórház, ahol felkeresheti őt, merthogy ott tartja az eszközeit, műszereit, műtőjét és asszisztenciáját, viszont a magánellátás árát itt kell befizetni.
Az intézmények alkalmazkodtak a feladathoz, volt VIP szoba, volt igazgatói szoba, voltak főorvosi ágyak - és volt az ispotály a rendszeridegen elemeknek, ahol bánatosképű rezidensek kísérleteztek rajtuk.

Nem taglalnám az ellátási szintek közötti differenciát, mindenesetre megemlíteném, hogy a NER humanizmusának bizonyítékaképpen még az ispotályban is ágyon feküdtek a betegek.

Az idők során neki-nekiláttak ezt a helyzetet felszámolni, mert idealista elképzelések mindig akadtak, de a siker valahogy mindig elmaradt.
Ha valaki magánkórházat hozott létre, hogy tiszta viszonyok között, számla ellenében adjon magas szintű ellátást, az gazdaságilag belehalt az ügybe, hiszen a Szent Puncinella Kórház főorvosának áraival nem tudott versenyezni.
Merthogy a magánkórház költségeit neki kellett viselni, míg a SzentPunci költségeit az állam viselte,  habár a bevételt meg Főorvos Úr tette zsebre.
Az állami költségviseléses magánellátás sikeres modell lett volna, csak közben beléptünk az Unióba, megnyílt az út a külföldi munkavállalás előtt.
Némely országban a szakértelmet megfizetik, és még ha osztályvezető főorvos ritkán is lesz az import-bennszülöttből, de keresni engedik - így aztán kiürülnek szépen lassan a kórházak orvos-pihenői.

Elmennek először a hiányszakmák képviselői, mert ezek általában külföldön is hiányszakmák - sok éven át kell tanulni és rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy egy-egy ilyen szakmában helytálljon valaki.
Aztán megy mindenki, a szakdolgozókat is beleértve, mi meg differenciálatlanul küzdünk a bevándorlás ellen, miközben a sajátjainkat nem fizetjük.

Most éppen röghöz kötnénk őket, merthogy a kormány szeretné kétszázezer forinttal emelni a közalkalmazott orvosok bérét, melynek ellenében vállalniuk kellene, hogy nem vándorolnak ki és nem fogadnak el hálapénzt.
Egyelőre a vasárnapi betegellátás tilalmát még nem vezetnék be, pedig az orvos is szeretne templomba menni...
Az orvostársadalom persze röhög rajtuk, mert pontosan tudja, hogy ez a paraszolvencia betegségének gyógyítására éppannyira alkalmatlan, mit a szódabikarbóna ebola ellen.
Úgyhogy most itt tartunk.


Belátom, az egészségügyi kormányzat helyzete sem egyszerű, hiszen kevés pénzből kellene csodát tenniük, másrészt meg rettegnek a Kádár-kor struktúrájának végleges lebontásától, még akkor is, ha a mai állapot már csak formailag hasonlít kicsit azokra az időkre, mikor még állampolgári jogon járt az ellátás.
Most csak a beteg szája járhat, de az se nagyon, mert megy a várólista végére, legalább öt évig nem lesz vele gond.

Hát, most akkor várjuk meg, mire jutnak a főorvosokkal az egészségügy vezetői.
Annak idején nem volt túl jövedelmező ujjat húzni a sámánnal, nem tudom, miért van olyan érzésem, hogy lassan nem a költségvetés alulfinanszírozottsága lesz az oka a várólisták növekedésének, hanem nem lesz orvos, aki ellássa a beteget.
Idáig csak Norvégiának képeztünk orvosokat, mostanában már egész Európának.
A vége úgyis az lesz, hogy meg kell tisztességesen fizetni őket.

Mind a hármat, aki kalandvágyból itthon maradt...

:O)))

2015. február 25., szerda

GÓLYAHÍR

Hát bizony, nem egyszerű az élet, vannak napok, amikor nem is érdemes kimászni az ágyból. 
Tegnap belebotlottam Gyurcsányék babájának képébe, gondoltam örömet szerzek ismerőseimnek, meg mindenkinek, aki az oldalamra téved - megosztottam a leglátogatottabb közösségi portálon, kis kísérőszöveggel.
A szövegben kicsit elpoénkodtam a pici jövőjéről, megelőlegeztem neki egy miniszterelnökséget, odacsippentettem egyet a kedves papának, közben mosolyogtam, mint szinte mindig, ha kisbabát látok.
Szeretem a kicsiket, a mai napig csodálkozással nézem, ha módom van rá, hogy hogyan ismerkednek a világgal, azon meg aztán végképp csodálkozni szoktam, hogy hogyan lesznek ezekből az édes, csepp babákból rosszkedvű, rosszindulatú, korlátolt és morcos felnőttek.
Meggyőződésem, hogy valaha Viktor is ilyen aranyos baba volt, kedvesen gügyögött, mosolyogva rugdalózott a kőbölcsőben - rá is mosolyogtam volna bizonyára.

Szóval, azt hittem, hogy ennél a kis posztocskánál majd mindenki hasonlóképpen fog viselkedni, mint én, de hát megint bebizonyosodott - nem vagyunk egyformák.
Jöttek a kommentek, és kiderült, hogy rengeteg a humorérzék nélküli ember.
Először a bloggerek közül esett nekem egy-kettő, egyikük mélyenszántó elemzést pazarolt rám a lapjában, aztán biztos, ami biztos a kommentek közé is belinkelte - hadd tudja meg mindenki, mecsoda elvetemült egyede vagyok én a törzsfejlődésnek.
Nem elég, hogy nem értek egyet a rögeszméjével, még Gyurcsánynak is csinálom a reklámot.
A másik meg gyárilag olyan, hogyha otthon véletlenül elmosolyodik, akkor kihívják hozzá a rohammentőt - baj van a Papával, lehet, már pulzusa sincs!

Aztán jöttek azok, akik tulajdonképpen talán nem is haragszanak rám, csak egyszerűen nem értik a viccet, ők mindenfélét belemagyaráznak a dologba, ezzel nem tudok mit kezdeni, meg - nagyon őszintén - nem is akarok.
Az ilyeneknek nem hozzám kellene járniuk, hanem pszichológushoz vagy varázslóhoz, de természetesen tiszteletben tartom a véleményüket, meggyőzni sem akarom, csak sajnálgatom
 őket csendesen.Tudom, az élet nehéz, de ha állandóan görcsbe rándult aggyal szemléljük a világot,akkor oda a boldogság, ami nagy kár lenne, merthogy mindösszesen egyszer élünk.
A gyerek - öröm, nekem még a más gyereke is örömet okoz, valahogy ez az ép lelkű emberekbe bele van kódolva.
Talán maga az Úr gondoskodott arról, hogy a felnőtt emberben legyen valami óvó, védelmező ösztön a picikkel kapcsolatban, és legyen mosoly az arcán, ha babát lát, legyen az bármilyen színű, legyen a szüleinek bármilyen vallása, politikai elve, hite.

Ha állatkölyköt látunk, akkor is mosolygunk, hát miért ne mosolyognánk az ember gyerekére?
A blogger helyzete még annyival speciálisabb, hogy miután szinte minden nap bosszantja a politikusokat, élvezi azt a pillanatot, amikor velük együtt örülhet - merthogy az ép mentalitással rendelkező ember képes örülni a más boldogságának is - és egy kisbaba születése - a nagyon szerencsétlen eseteket kivéve - boldogság a szülőknek.
Azt mondják, ökör iszik magában, és ez áll az örömre is.
Egyedül örülni kicsit olyan, mint egy kézzel tapsolni, valahogy nem az igazi.
Ha bárhol baba jön a világra, összegyűlik a rokonság és mindenki dicséri az újszülöttet, hogy milyen szép, pedig hát a világrajövetel keserves dolog, annál már csak a világból való távozás tud keservesebb lenni - ez a babákon meg is szokott látszani.
A volt vejem kétszer is kihozatta a babát az újszülött-osztályon, merthogy a pici -
 közvetlenül a szülés után - kicsit UFO-pilótára emlékeztetett, és nem tudta elképzelni, hogy egy olyan szép embernek, mint ő, ugye...
De eltelt egy-két nap és mire hazaértek a kórházból a kicsi gyönyörű lett - és okos, milyen ügyesen leköpte a nagypapát!

Nekem egyébként Gyurcsányhoz nincs közöm, életemben egyszer beszéltem vele két szót, úgyhogy semmi érdekem nem fűződik a sztárolásához, de a baba szép és ez abból is látszik, hogy érdek nélkül tetszik.
Ellenben a társadalom nem tetszik, mert egyre jobban elembertelenedik.
Negyed századdal ezelőtt ha baba született, akkor jöttek a munkatársak, a rokonok, hozták a kismamának a komatálat, a húslevest, a babinét - voltak helyek, ahol be is osztották egymás között a nők, hogy ki, mikor mit visz a kismamának, hogy ki tudja magát kicsit pihenni.
A férfiak elpoénkodtak egymással, hasonlítgatták a kicsit a postáshoz meg a gázszámláshoz, aztán az apuka fizetett egy kört a helyi krimóban, és mindenki örült.
Mikor a lányom született, akkor mentem hazafelé és meghívtam az első szembejövőt egy italra - nagyon vigyorgott, gratulált és eszébe sem volt morcos pofával odalökni, hogy mi köze van neki ehhez?
Aki azidőtájt úgy viselkedett volna, mint most a posztban némelyik kommentelő, azt azonnal kiírták volna betegállományba.
Itt meg töröl az ismerősei közül valamelyikük, akkora a bűnöm...

Ez bizony baj, mert ép társadalmat csak ép lelkű és épeszű emberekkel lehet csinálni, márpedig az elmúlt időszak lassan már megbolondít mindenkit.
A mosolytalan, rosszkedvű, gyanakvó és mindenben-mindenkiben ellenséget, rossz szándékot látó embereknek lassan már mindegy lesz, hogy ki van kormányon, csak tépnek, morognak, harapnak, mint a hiénák.
Nagy baj ez, mert az ilyen ember gyereke ezt kapja viselkedésmintának, holott otthon kellene megtanulnia a társadalomba való beilleszkedés művészetét.
Valamelyik kommentelő idézte is a közismert mondást: aki érti a humort, az mindent tud, aki nem érti, az mindenre képes - és itt egyre kevesebben értik a humort.
Valahogy vissza kellene adni az emberek nyugalmát, lelki békéjét, humorérzékét, de persze ehhez elsősorban kenyeret kellene adni nekik, meg létbiztonságot, mert a bizonytalanság frusztrál, hosszú távon pedig rombolja a személyiséget.

Egy egész országot nem lehet pszichiátriára küldeni, talán nem is kell, megaztán, ugye, az egészségügyi intézmények  teljesítményvolumen-korlátja is bejátszik, de egymást talán gyógyíthatnánk, sok-sok türelemmel, jóindulattal.

Meg kellene próbálni...

:O)))





 

2015. február 23., hétfő

BARTUS ILLÚZIÓJA

Merthogy azt mondta, hogy Veszprém érdekében minden demokratikus párttal együtt tud működni.
Bartus Lászlónak az Amerikai Népszava tulajdonos-főszerkesztőjének erről meglehetősen markáns véleménye volt, mondván, hogy a Fidesz egy fasisztoid párt, mellyel nem lenne szabad együttműködni, és ez a választási győzelem is csak a Fidesz uralmának meghosszabbítását szolgálja.
Én meg örülök, mert kellett már végre egy győzelem ahhoz, hogy kirángassa a választókat az apátiából, hogy elhitesse velük, hogy együtt képesek legyőzni a maffiát.
Nem lesz könnyű, de lám, nem is reménytelen.
Belekotnyeleskedtem a vitába, hogy kinek volt igaza, majd ti eldöntitek.
Vagy majd az élet…

Persze lehet éppen háborúzni is, de azt hiszem, hogy kevés a kimondottan Veszprémről szóló parlamenti szavazás, a többiről meg majd dönt a képviselő a saját értékrendje szerint, minthogy ez a klasszikus képviselői feladat egyébként, nem a tapsra gombnyomás.
Magyarországon nincs demokrácia, ellenben választási kényszer van: a Fideszt vagy parlamentáris eszközökkel akarod elzavarni, vagy géppisztollyal, utóbbi esetben ragadj fegyvert, ne jammerolj.
Ha viszont parlamentáris eszközökkel akarod elzavarni, akkor ennek ez a módja.
A személy meg másodlagos egyelőre, azt a helyiek majd eldöntik, ehhez nem kell messziről osztani az észt, helyben tudják legjobban, hogy kinek van esélye.
A választó meg szarik a mi bölcselkedésünkre, azt választja, aki tetszik neki, oszt hiába akarod te betolni a Parlamentbe Aranyszájú Szent Jánost, ha neki Bunkó Berci jobban tetszik, mert az egyszerű ember, olyan, mint ő és megmondja a sok rohattnak a frankót.
Akárhogy is, de elindult valami, ezt kellene kihasználni, arra helyezni a hangsúlyt, hogy naugye, mert a tény az, hogy a választó beleszart Orbán uszodájának közepibe.

Bartus szerint nincs igazam, mert nemcsak a demokratikus választás vagy a géppisztoly az alternatíva, van egy harmadik megoldás is - a Bauer által is említett "bársonyos forradalom".

 Szerintem meg nincs,
Az alternatíva az alternatíva: vagy ez, vagy az.
Vagy békés út, vagy fegyveres út, harmadik út nincs, pontosabban csak akkor van, ha egy külső erő elsöpri az államgépezetet.
A békés út – parlamentáris út.
Olyan nincs, hogy ha nem parlamentáris, akkor majd bársonyos forradalom, mert – már elnézést, de 
 Bauer ide, Bauer oda –ez egy idealista marhaság.
Ha forradalom, akkor forradalom és akkor majd pont Bartus meg Bauer fogják eldönteni, hogy bársonyos vagy nem?
Ugyan.

De ha forradalom, akkor forradalmárkodjanak, ne csak dumáljanak, mert – mint Moldova mondotta volt – pofázni könnyű, azt fekve is lehet.
Lehet, hogy én itt fogok megrohadni a felcsúti tahó diktatúrájában, de az Úr mentse meg ezt az országot egy forradalomtól, ami még csak forradalom sem lesz.
Itt ugyanis igen kevesen szeretnének rendszert váltani, itt szinte mindenki egy emberarcú kapitalizmust akar oligarchák és orbáni hülyeségek nélkül, méltányos és tisztességes elosztási rendszerrel, józan adó és szociális politikával, széles és egyre szélesedő középosztállyal, társadalmi mobilitással, némi létbiztonsággal.
Laci, itt nincs forradalmi helyzet, a parasztok nem akarják kiegyenesíteni a kombájnokat, a munkások nem akarják vörösre szoláriumozva munkáltatóikra emelni a Samut, itt mindenki csak egy békés, nyugodt életre vágyik, anélkül, hogy reggelente Szabad Nép félórákat kellene hallgatnia.

Tudom, nehéz Bartusnak a veszprémi győzelmet megemésztenie, mert más receptet adott volna a maffia elzavarására, de a főzéshez nem elég a recept, ahhoz alapanyag is kell, márpedig ahhoz a recepthez éppen az alapanyag meg a tűz hiányzik.
Viszont kiderült, hogy mégis lehet parlamentáris úton is győzni, ettől nem dőlt romba Veszprém, nem kellett a pincékben üldögélni a népeknek, nem fosztogatták ki a hősök a boltokat, nem akasztottak sem zsidókat, sem cigányokat sem baloldaliakat, szóval ez egy rokonszenves megoldás.
A rendszert egyébként még mindig parlamentáris demokráciának hívják, még azt is, amit sokan fasizmusnak hívnak, hiszen Orbán kénytelen betartani a demokratikus minimumot, míg az Unió tagjai vagyunk.
Ha nem tartja be, ez nem Oroszország, hogy hat-hét évig dacolhasson a retorziókkal és nekünk gázmezőink sincsenek.
Európában meg még egyelőre esik az eső, úgyhogy a vízhiányra se kell számítani.

Az országnak még egy békés úton legurult rendszerváltozás is óriási károkat okozott.
Nekem ebben az országban élnek a gyerekeim, az anyám, a barátaim, és szeretném, ha életben is maradnának.
Lehet persze, hogy Orbán nem fogja békésen adni a hatalmát, de az megint egy másik szituáció lesz, akkor lehet, ha kell, fegyvert fog majd a nép.
De ehhez csak akkor van joga bárkinek is, ha bebizonyosodik a demokratikus út járhatatlansága.
"bársonyos forradalom, amely kiáll az igaz és tiszta eszmék mellett, elvek mellett, Alkotmány mellett, az vezethetne a rendszer összeomlásához, és ha egyszer összeomlik, az így lesz.”- írja Bartus vagy Bauer.
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, ez egy széplelkű belvárosi értelmiségi illúziója.
Az emberek magasról tesznek az igaz és tiszta eszmékre, a te bársonyos forradalmad elhalálozna a második napon, ahogy Orbán meghirdetné a „Minden dolgozónak és nyuggernek nemzeti krumplit - ingyér” költségigényes programját.
A templomokban és az imatermekben ott hozsannázna a nép a "Viktor a mi megmentőnk" című zsoltárt énekelve – egyes helyeken még csoportosan ájuldoznának is a hívek.


A lét határozza meg ugyanis a tudatot, mint egy nálunk valamivel nagyobb gondolkodó már kifejtette – el is vették az egyetemét…
A krumplit a Mészáros & Mészáros Burgonyabirtok Kft szállítaná, árengedménnyel, te meg ott állhatnál a bársonyos forradalmaddal igencsak elmagányosodva.
A magyar politikai elitről nincs nagy véleményem, ezzel együtt nem osztom Bartus Gyurcsányra vonatkozó nézeteit, még ma is őt tartom a demokratikus oldal legképességesebb vezetőjének, nagy kár, hogy képtelen iparszerűen működni, ő inkább a magyar politika Honthy Hannája, mint Ganz Ábrahámja.
De egy társadalomban szükség van Honthy Hannákra is, az csak a baj, hogy nem tűnt még fel egy Ganz Ábrahám, de a helyzet majd kitermel egyet.

Bízzunk benne.

:O)))

2015. február 22., vasárnap

SALLER A MICINEK

Úgy hiányzott már, mint egy falat kenyér!
Bevallom, nem hittem már benne, de hálistennek tévedtem.
Méghozzá elég méretes a tévedésem - tíz százalékot vert a Fideszre Kész Zoltán, ami elég szép eredmény ahhoz képest, hogy a kormánypárt évek óta folyamatosan alázza az ellenzéket.
Ha azt mondom, hogy ha nem volna fülem, akkor körbeérne a szájam a fejemen, nem sokat tódítok.
Sok sikert a Parlamentben is, kedves Kész Zoltán!

A helyzetből le kell mindenkinek vonni a tanulságokat, mert, hogy Orbán le fogja vonni, abban biztosak lehetünk.
Orbán ugyanis nem ostoba és nem bolond, mindössze mentális kihívásokkal küzd.
Szociopata - az ebből az állapotból eredő összes előnnyel és hátránnyal.
Ő majd a gyeplő még szorosabbra húzásával fog erre a helyzetre válaszolni, hiszen a diktátorok számára az egyetlen és mindenható módszer az erő felmutatása, márpedig ezen a napon az erő velünk volt.

Van egy másik várható taktikai lehetősége is.
Miután úgy tűnik, hogy a saját választói tartalékai kimerültek és a bizonytalanok sem tódultak a zászlaja alá - mutatják ezt a részvételi arányok is - ezért onnan kell elhoznia szavazót, ahonnan lehetősége van - ez pedig a szélsőjobb.
Lehet arra számítani, hogy a Fidesz kicsit kihúzódik a jobbszél felé, és elkezdi az sulykolni, hogy a hatalom megtartása érdekében rájuk kell szavazni.
Ez persze konfrontációval jár, de a Jobbik már mindent megígért választóinak, amit a manifeszt nácizmus vállalása nélkül ígérni lehet, innentől már csak a cigányok munkatábori elhelyezését tudná ígérni, meg a libatolvajlásért kiszabható halálbüntetést.
Ne felejtsük, a mai eredmények alapján a jobboldalnak még így is többsége van, pedig az LMP-t nem is számítom hozzájuk, ott a pártelnökön kívül kevés a tróger...


A baloldal számára sem hátrányos a tanulságok levonása, itt igazolódott be először - ahelyett, hogy már a parlamenti választások során beigazolódott volna -, hogy az eredményt az összefogás hozza.
Nem okvetlen egy pártban, de sokkal több alázattal a cél - a diktatúra megdöntése - iránt.
Nem kell egymást bántani, inkább fel kellene kínálni a választóknak megvalósítható elképzeléseket arról, hogy milyen országot szeretnének a jelöltjeink - és programokat, hogy tudják a választók, hogy ezeket a célokat hogy szeretnénk elérni.
Mert a mai győzelem azt is mutatja, hogy a választó előbb-utóbb rájön arra, ha a hirdetett elvek és a gyakorlat elválik egymástól.
A mai győzelemben az ellenzéki pártok és a civilek munkáján túl a Fidesz - konkrétan Orbán munkája is benne van, méghozzá eléggé nagy súllyal.
A pávatáncos produkcióját lassan már saját közönségének egy része is unja, a megetetett választók már csak szomorúan röhögnek a győzelmi jelentéseken, a hitelkárosultak megmentésük diadalán, azok az alsó-középosztálybeli kisegzisztenciák pedig, akik a középosztálybeli választók tömegeit adják, lassan rájönnek, hogy Orbán rendszere kiket is támogat valójában.

Kezdenek rettegni a lecsúszástól, és nem vigasztalja őket hogy a Fidesz potentátjainak jobban megy, mint valaha is ment, ők egyre dühösebbek.Még nem érte el az ingerküszöbüket a rablás mértéke, még azt gondolják, hogy nem érdekli őket, ezek mennyit lopnak, csak nekik legyen meg a megfelelő jövedelmük, de majd rájönnek, hogy a tortából, ha valakinek nagy szelet jut, akkor a többieknek csak kisebb juthat.
Ha rájönnek, hogy a pénzt nem az állam csinálja, hanem ők, és ezt osztogatja-fosztogatja a maffia, hamar el fog dőlni bennük a borjú...

Szóval, ez egy biztató első lépés, gratulálok mindenkinek, aki részese volt a győzelemnek - sok munka vár még rájuk, de most megtapasztalhatták az erőt, melyet az együttműködés ad.
Menjünk tovább, hogy Orbán is menjen tovább, ha lehet - sebesen.
Rákosi Kirgizisztánban volt száműzetésben, Orbánnak talán jól állna Azerbajd
zsán, nyithatna ott egy jólmenő kis baltakereskedést, de persze demokratikusan választhatná tartózkodási helyéül Örményországot is.
Mindegy, csak el vele ebből az országból, melyet erkölcsileg leamortizált, anyagilag kirabolt.
Hosszú még az út odáig, de bármilyen hosszú úton mindig az első lépés megtétele a legnehezebb.

Túl vagyunk rajta.
Kész.

:O)))



2015. február 21., szombat

KORMÁNYKÉPESSÉG

Tisztújító kongresszust tartott a Demokratikus Koalíció.
Megválasztották az alelnököket, az elnökséget, Gyurcsány igét hirdetett, a közönség tapsolt - business as usual.

Hogy feldobják kissé a rendezvényt, az elnökség fele léggitározott egy jót - Vágó István mutatta meg nekik, hogy melyik végét kell fújni a hangszernek, maga a pártelnök is felkapott egy hangszert, habár zenészi múltja alapján inkább egy keverőpulttal az ölében kellett volna alkotnia, DJ Fleto...
Hát, végtére is ez is egy ötlet, ha valaki kreatívkodásra adta a fejét, nem illik azt mondania, hogy most éppen nincs egyetlen épkézláb ötletem sem, akkor inkább jöjjön némi izzadság árán a gitár - még szerencse, hogy a feldúlt stylist nem adott rá sivatagi parafa-kalapot, hogy amikor Putyinról beszél, akkor kísérhesse magát gitáron: szeretlek is, meg nem is...
Pontosabban: ma már nem szeretlek, úgyhogy bye-bye Vologya, merthogy újabban már Toto kutya sem bírja a szagát, mint megtudhattuk.
Ez egy politikailag indokolt hitvallás, Toto meg kapjon egy csontot elvi magatartásáért.

Gyurcsány szerint el kellene érni, hogy 2016-ban rendkívüli választást tarthassunk.

Hogy milyen eszközökkel képzeli ezt elérni, ezt nem cizellálta, ami nagyon helyes is, merthogy ha egyet is mond a széles eszköztárból, azzal csak annak fájó hiányára világít rá - jobb ez így most.
El kell érni, oszt jónapot.
Habár a dátumokra jövendölés kockázatos dolog - hány világvége maradt már el, ugye - azokat a jövendőmondókat meg, akik túl sokat tévedtek, kuncsaftjaik igen hamar meg szokták unni és eltemetik jövendölőbarlangjuk sarkában.
Fogyasztói társadalom - a régit eldobjuk, jöjjön az új.
2016-ra azt is el kell érni, hogy a DK - másokkal együtt - kormányképesnek tűnjön kívülnézetből.

Ez egyszerűbb dolog, erre majd születik néhány okos tanulmány, amin az elnökség a hátralevő másfél évben elvitatkozgathat, majd határozatot hozhat: kormányképesek vagyunk!
Az csak a baj, hogy Orbán meg mindenre képes....
Bemutatták a párt új logóját is, fain, hogy a cigányoknál szokásos kifejezéssel éljek, mely azt jelenti, hogy udvariasan megdicsérünk valakit vagy valamit, aki/ami amúgy meglehetősen... - szóval fain...


Az érdeklődő tagság megtudhatta, hogy kell beszélnünk a cigány-problémáról, mert ha nem beszélünk róla, akkor a jön a Jobbik és akkor annyi nekünk.
Szerintem persze lehet cigány-problémáról beszélni, csak teljesen felesleges addig, míg a szegénység problémáján nem jutottunk túl, merthogy az aztán csak a rasszizmus a köbön, ha minden cigányt egy kalap alá veszünk, ez egyenes út a büdös zsidó felé.
Mindenesetre - véleményem szerint - ne cigány-problémáról, hanem rasszizmusról, antiszemitizmusról meg a bűnözésről beszéljünk - de hát vagyok én egy pártelnök?
Naugye.


Ez a pártkongresszus Rókakoma és a Medvemama esetére emlékeztetett.
Róka sétál a medvebarlang előtt, ott játszanak a bocsok.
Holnap megpocsékolom az anyátokat, - mondja nekik, amit a bocsok elszörnyülködve mesélnek el anyjuknak, aki éktelen haragra gerjed.
Másnap elbújik, és amikor a róka odasétál és odaveti a bocsoknak, hogy mi fog történni az anyjukkal, akkor kiugrik a bokorból és üldözőbe veszi a rókát, aki rohan, átugrik egy villás ág között, Medvemama meg utána, de beszorul a feje.
Róka hátranéz, medvemama popsijához ballag, felemeli a farkát és jól megpocsékolja, aztán azt mondja neki: Tudom, nem volt igazán jó neked, de hidd el, nekem is volt már számtalan jobb szex az életemben.
Nem hiányzott ez senkinek, de hát mit tegyek?
Megígértem a gyerekeknek!


Mai hír még, hogy Szigetvári Viktor nekiment Kónyának és Székely Sándornak,. mert a Szolidaritás vezetői kiléptek a pártból, melynek tagsága innentől Szigetvári Viktorból áll.
Holnap pedig választás lesz Veszprémben, reménykedjünk együtt.
Láttam, ma ott kampányolt Schiffer, meg még tizenakárhányan, de a csoda attól csoda, hogy a kedvezőtlen előjelek ellenére is megesik, mint Juliska a bál után a tarlón...
Drukkoljunk együtt!

:O)))


 

2015. február 20., péntek

POFÁTLANOK

Van a pofátlanságnak egy olyan szintje, amely már szinte gyönyörű.Csak a mai nap három ilyenbe szaladtam bele, és láss csodát, mindhárom a kormányzati oldalhoz kötődik.Nem csoda, hiszen nagy gyakorlatuk van a pofátlankodásban, melyek közül is kiemelkedik az "aztán az ügyvédek majd megvédenek, oszt jónapot" című örökbecsű, meg a "ne mi nyerjük a legtöbbet" utasításának magánjellegű megnyilatkozássá konvertálása, a magyar jogállam büszkesége.Nem taglalnám azt, hogy a magyar miniszterelnök gatya nélkül is miniszterelnök, sőt, a budin ülve is az - ez szinte tradicionális, ugyanis Horthy is ebben a pozícióban írta alá Szálasi hatalomrajutását eredményező lemondó nyilatkozatát - meg azt sem, hogy a történések azért azt igazolták, hogy a dolgok a miniszterelnök instrukciója alapján realizálódtak.
Nekem ebből csak az a végtelen pofátlanság tetszik, ahogy ezek a bűnözők odaszarnak az orrodra, te meg tűröd.


Most éppen Lázár pofátlankodik a civil szervezetekkel, követeli, hogy a civilek számoljanak el a kormánynak a külföldről kapott támogatásokkal, továbbá - ha már benne vannak az elszámolásokban - a magánvagyonukkal is.
Ne merüljünk bele abba az igen nehéz kérdésbe, hogy mi tartozik az államra, mi meg nem, de jusson eszünkbe a kolontári vörösiszap-katasztrófa után állampolgárként felajánlott pénzünk, melyeket az állam megvédett a károsultaktól, és amelyik azt eredményezte, hogy én már többet ebben a büdös életben nem fogok adakozni, csak úgy, ha látom, hogy mikor, kihez került az adományom, a libát, ha gágog is, a hónom alatt viszem.
Mert azt ugyan láttam, hogy most például építettek belőle egy égigérő gátat Kolontár közepén a csak csákánnyal bontható vörösiszap áradása ellen, azt is tudom, hogy a gáthoz a követ honnan szállították - Simicska unokatestvéreinek bányáiból (akkor még bariztak egymással a Vezér meg az esze...) de valahogy ez nem vágott egybe az én elképzeléseimmel a segítségről...
A hatalom mai képviselői szinte kivétel nélkül bajban vannak a vagyonbevallásaikkal, a strómanjaiknak számát se tudni, Lázár nagybátyjának cégébe százmilliókat tolnak, Rogánnak, ha a feje nőne úgy, mint a lakása alapterülete, már nem tudna bemenni a Parlament főkapuján sem...
És akkor Lázár elszámoltat, Rogán kontrázik hozzá, Orbán pedig rosszallóan csóválja a fejét - hogy a farkincájával csapdos-e, azt nem lehet látni, eltakarja a szónoki pulpitus.


A másik szuperpofátlanság, hogy jogerős magyar bírói ítélet szerint 131 millió forint késedelmi kötbért kell fizetnie Ronald S. Lauder cégének, mert cége ötszázvalahány napot késett azzal, hogy beszámoljon a sukorói King's City beruházásának állapotáról, jóllehet ezt félévente kellett volna megtennie - a késedelmi kötbér megfizetéséért magánvagyonával kell felelnie.
Mint tudjuk, az élménypark és kaszinóberuházást Orbán és bandája lehetetlenítette el, ezzel kapcsolatban van egy kártérítési per is folyamatban, csodálnám, ha nem Lauder nyerné meg.
A pofátlanság itt abban áll, hogy a magyar bíróságok hitelét teszik kockára azért, hogy győzzenek, merthogy nekik mindig és mindenben győzniük kell.


Azt mondta Viktor, hogy egyszer kell győzni, de nagyon, én meg azt gondolom, hogy egyszer fognak veszteni, de nagyon, és örülhetnek majd, ha a veszteséglistán nem szerepel majd az életük.
Lauder tőkét fektetett volna be nálunk, teremtett volna kétezer körüli valóságos munkahelyet büszkeségeink, az árokkotrók helyett, ezt lehetetlenítették el azért, hogy a dagadt producer és a Vezér személyes érdekeit ne veszélyeztessék.

Aztán itt van ez a Dopeman-ügy,  a rendszerváltás óta az első felségsértési per.
Készült egy karikatúra-szobor hungarocellből a kis miciről, melyet a tüntetők szimbolikusan ledöntöttek, csak a csizmája maradt a talapzaton, ahogy Sztáliné ötvenhatban.
Ne merüljünk bele, hogy hogyan aránylik Orbán Sztálinhoz (mint segglyuk a Vezúvhoz...) de azt azért már ne hagyjuk szó nélkül, hogy elérkeztünk Horthy korába.
Még a Rákosi-korban sem volt szokásban, hogy valakit egy Rákosi viccért pereljenek - legfeljebb bevitték és megpofozták a delikvenst, de a kormányzó-sértés bírói szankcionálása a Horthy rendszerben volt divat.
Dopeman belerúgott a szoborról leesett gyönyörű fejbe, ez pedig a televízió-nézőkben riadalmat és megbotránkozást keltett.
Néhányan ma is azt gondolják, hogy a Vezér orra ettől a rúgástól lett csámpás, de ez tévedés, az valószínűleg akkor csámpult el, amikor apukája hülyére verte.
Hogy ki riadozott, meg ki botránkozott, ez még kérdéses, de arra pontosan emlékszem, mikor Fábry leköpte Gyurcsány képét én bizony megbotránkoztam, de az állam erőszakszervezetei a fülük botját se mozdították - mellesleg helyesen.
Vicc volt, megengedem - rosszízű vicc mindkettő, de vicc, és ezt egy politikusnak tűrnie kell, az államnak meg méginkább.
A jogot már megint bunkósbotként használják - ez esetben a kis zacskószökevény hiúságának kiszolgálásra.
A Fidesz vezetői közül néhányan jogvégzett emberek, habár túl sok vizet nem zavartak a jogi területeken, mindenesetre a felelősségrevonásuknál ezt  majd súlyosító körülményként kell értékelni, hiszen ezer és ezer esetben úgy éltek vissza a joggal, hogy tudatában kellett lenniük, hogy ennek segítségével bűncselekményeket követtek el.

Viszont meglett Habony érettségije, kiderült, hogy kőfaragó, habár a bizonyítványát látni még nem lehetett.
Lehet, még nem száradt meg rajta a tinta.
Drága, szép Magyarországom, kiknek a kezébe kerültél!

:O)))


BUNKÓSBOT VATTÁBAN


Folyik a vita az Ellenzéki toporzék című posztomban, a tárgya az, hogy szabad e megmondani a saját politikusainkról hogy hülyék, ha éppen hülyeségeket csinálnak, vagy hirdetnek, vagy a kettőt egyszerre.
Nagyon népszerű álláspont az, hogy nem lenne szabad, hiszen aki a sajátját bírálja, az egyúttal az ellenfelet erősíti, merthogy érveket ad neki a mieink ellen folyó harchoz.
Ennek kapcsán aztán a vitában résztvevő urak és hölgyek light bárdolatlanságokat vágnak egymás fejéhez, pedig az én blogom nem arról nevezetes, hogy a kommentelők egymás maradék haját tépnék -  és most mégis.
Érvek és ellenérvek csatáznak, minősítések röpködnek a levegőben, mindezt azért, mert a vita résztvevői nem érdemelték ki a rétest estére.

Nem szeretném akadályozni az érvek ütköztetését, de miután ebben a blogban van némi protekcióm, szeretném kissé bővebben kifejteni a témával kapcsolatos véleményemet.

Elöljáróban leszögezném, hogy a kérdés nem könnyű, sokan szembetalálkoztunk és találkozunk vele mint szülők, vagy mint munkahelyi vezetők.
Amikor gyerekünk lerajzolja az első pálcika-emberkéjét, nehéz is azt megállni, hogy ne nyilvánítsuk azonnal géniusznak, aki majdan forradalmi művészeti irányzatok pápája leend. De nem is csoda, hiszen már a nagymama is milyen gyönyörű falvédőket hímzett: 

"Az én uram sohasem ver
A bugyimban van a fegyver

Ellene!"
Aki látta, könnybelábadt a szeme.
Ha meg azt mondjuk a gyereknek, hogy Pistike, az embernek nem csak feje van, hanem pocakja is, akkor lehet, egy életre elvesszük a kedvét az alkotástól és beletaszítjuk szegényt a szürkék mocsarába, belekódoljuk a sikertelenséget.


Így van ez a politikusoknál is, különösen nehéz periódusokban.
Ha éhínség van, akkor egy veréb a serpenyőben - megfelelő távolságból szemlélve és szemünket kissé összehúzva - teljességgel libának látszik.
Egyesek szerint ha mi is annak nézzük, akkor majd Karak is libának fogja nézni, míg ha elmondjuk róla a valóságot, akkor a róka felbátorodik és megkísérli lenyelni.
A tévedés ott van, hogy a róka a libákkal szemben gyárilag bátor és mindent, ami nem kutya, megpróbál lenyelni, emellett a szeme is jó.
A baj nem itt van, hanem akkor, ha a veréb maga is elhiszi, hogy ő egy liba és elkezd felettébb elégedett lenni önmagával.
Szárnyacskáit kitárva ugrál, nyújtogatja nem is létező nyakacskáját, és félelmetesen csiripel, mire is a róka hangosan röhög, majd hamm - bekapja.
Nem jó ez senkinek, és bár a falat kicsi, de duzzasztja a róka és hívei önbizalmát.


A politikusnak úgy kell a kontroll, mint egy falat kenyér, hiszen a pálya maga alkalmas arra, hogy a delikvens elveszítse reális önértékelését, környezete pedig erre a folyamatra még rá is segít.
Minden politikus körül kialakul egy slepp, leginkább azokból, akit hasznot kívánnak húzni belőle, de a politikus - ha férfi is - olyan mint a nő, nem tudsz olyan túlzó bókokat és hízelgéseket rászórni, amit el ne hinne.
A csoportot a tőle anyagi és erkölcsi függésben levő munkatársak szaporítják, akik éppen olyanok, mint minden más munkahelyi kollektíva, gátlástalanul nyalják a főnök felséges hátsóját.
Így aztán a külvilágra maradna a kritika kellemetlen feladata.
Ez se könnyű, mert igen könnyen kívül találhatod magad abból a csoportból, melyhez ezer érzelmi és értelmi szállal kötődsz, mert te leszel a disszonáns hang a kórusban, te leszel az áruló, egy valóságos Görgei.


Hogy aztán  mit szól hozzá az ellenoldal, ha kritizálsz?
Kit érdekel?
A lényeg az, hogy a demokratikus politika érvényre jusson, hogy az ország demokrácia és köztársaság legyen, hogy minden magyar állampolgár megéljen a hazájában, hogy az országot tehetséges, tisztességes emberek vezessék.
Hogy az ellenfél az államot elfoglaló maffia, ezt tekintsük axiómának, olyan állításnak, mely bizonyításra nem szorul, a saját oldalunkkal szemben viszont legyünk következetesen követelménytámasztók.
Merthogy a politikusainkat mi választjuk, mi adjuk nekik az erőt, hacsak nem akarunk a juhász, meg a szamara után ballagó bégető birkanyáj lenni.

Rengeteg politikus ül fordítva a lovon, mikor azt gondolja, hogy a nép dolga, hogy őt támogassa.
Nem.
A politikus dolga az, hogy folyamatosan kutassa és érvényre juttassa választói akaratát.

Az a politikus, aki a saját akaratát akarja érvényre juttatni, éppen olyan, mint Orbán, legfeljebb kevésbé ügyes és nem elég erőszakos.De sokat segíthet rajta, ha tudja, hogy mi nem tetszik a népnek és milyen országot szeretne.
Azt pedig abból tudja meg, ha megismeri a kritikát, és elspekulál rajta.
Oly kevés ilyen baloldali politikus van mostanság, de ez se baj, majd lesz több is, mert a gyengébb minőség kihullik a rostán.
Mi csak rostálgassunk szorgalmasan - néha egy beosztás jobb, ha üresen marad, mint ha alkalmatlan foglalja el azt a helyet, mely egy tehetségre vár...

:O)))




2015. február 18., szerda

A GYŐZELEM NAPJA

Putyin meghívta Orbánt a Győzelem Napja alkalmából rendezett ünnepségre, Moszkvába.
Orbán a meghívást elfogadta, majd másnapra meggondolta és ráeszmélt, hogy a meghívás nem is neki szólt, hanem Áder Köztársasági Elnök Úrnak, akinek savanyú képe jobban illene egy vesztes ország képviselőjéhez, mit az övé.

Orbán megkönnyebbülése határtalan, egyelőre megúszta a Nyugat retorzióit, habár én a helyében azért nem örülnék túlzottan, sőt, erőteljesen aggódni kezdenék.
Nem ő lenne az első, akit a nyugat körüludvarolt, aztán ejtett, tudna erről beszélni Kadhafi meg Szaddam is, ha élnének - de nem élnek.
Mindenesetre Vezérünk megnyugodott, mint egy sajtóbeszélgetésen megemlítette, Amerika valószínűleg beletörődött, hogy ő marad és változtatott a külpolitikáján.
A nyűgös Goodfriendet visszahívták, helyette jött a tehetséges üzletasszony és akkor most mindenki happy és hajrámagyarok.


Aztán nagy örömében elkezdett megint baromságokat beszélni, miszerint "Amerika nagyon megváltozott, már nem folytat párbeszédet szövetségeseivel, csak a „Yes, Sir!" (Igenis, uram!) választ fogadja el".
A Népszabadság szerint az USA külpolitikájáról egyszer azt mondta, hogy nem vezethető le pártpolitikából, mert mindig az üzleti érdekek vezérlik, másszor viszont keserűen felhánytorgatta, hogy „az angolszászok" nem megbízhatóak, őt is cserben hagyták, amikor a 2002-es választási kampány során az ellenzéket támogatták.
Az amerikai Külügyminisztérium kapcsán vele nem szimpatizáló személyek beépülését jelölte meg a problémák egyik okaként, de elismerően nyilatkozott az új amerikai nagykövetről – akivel pedig még nem is találkozott.
Ez ahhoz tökéletesen elég, hogy Amerika ismét bekeményítsen, de a diplomaták nem kapkodós népek, hagynak neki időt arra, hogy beleássa magát a ganéba.


Azt azért bátran leszögezhetjük, hogy a kis gerillavezér elásta magát külpolitikailag, még, ha lehet, hogy az ukrán válság végéig nem szaporítják vele bajaikat a nyugatiak.
Ennek nem az általa hangoztatott elvek az oka, nem is Putyin egyesek szerint véres keze, hanem az, hogy egy deklarált egységet megbontott, szembement a szövetségeseivel akkor, amikor az ég zengett.
Ő bizonyára azt gondolja magáról, hogy okos és ügyes - hagyjuk meg ebben a hitében.
Mindenesetre az biztos, hogy vannak helyzetek, amikor hosszú távon nem túl jövedelmező okosnak és ügyesnek lenni, van úgy, hogy jobb csendesnek és együttműködőnek mutatkozni.


Angela Merkel kimondhatja, hogy az Európai Unió, illetve Németország és Franciaország közösen továbbra is mindent megtesz azért, hogy "Ukrajna a saját útját járhassa", és megmaradjon területi épsége. "De azért is ugyanígy mindent megteszünk, és állandóan el is mondjuk, hogy azt akarjuk, hogy Oroszország ismét a partnerünk legyen".
Mert - legyen ez igazságos, vagy igazságtalan, de ő az Unió politikájának alakításáért felel, míg Orbántól ez olyan, mint amikor a katona kilép az alakzatból és elkezd vezényelni a többieknek - egyszerre nevetséges és felháborító.

Nagy elánnal folyik a látogatás mérlegének megvonása, de én nem kapkodnék ezzel, emellett nem tennék elhamarkodott nyilatkozatokat, mert könnyen úgy járhatunk, mint aki kívülállóként belebeszél egy házastársi vitába - a házastársak már régen kibékültek és most együtt haragszanak arra, aki beleszólt az életükbe.
Márpedig Orbán beleszólt, jóllehet tegnapra már azt is megbánta, hogy a magzatvizében nem úszkáltak pici cápák - a nagy pávatáncos beszorult, mint a róka á
ltal üldözött liba az ólba.
Viszont építhet egy stadiont Moszkvában.
Na, ez a megalázó istenigazából - nesze bakker, hülyegyerek, kapsz valamit játszani..

Amúgy abba lehet hagyni a hisztériát, mert magyarember egyébként is hajlik a russzofóbiára, felesleges szinte Horthy korát idéző baromságokkal hergelni, inkább arra kellene törekedni, hogy a saját maffiánkat világgákergessük.
Putyin dogát meg az oroszokra kellene hagyni, ránk is ránkhagyja a nemzetközi politika Orbán ügyét - ha nekünk jó ez a mici, hát legyünk boldogok vele, míg nem megyünk szembe a többiekkel.

Várjuk hát optimistán a fejleményeket, ha meglesz a szárazföldi összeköttetése Oroszországnak a Krímmel, akkor a harcok is véget érnek, a kedélyek lecsitulnak, Amerika külkereskedelmi forgalma Oroszországgal további húsz százalékkal növekszik.
A németek ülnek az Északi Áramlat gázával fűtött kandallóik előtt, mi meg sugárzó jókedvvel 
dicsérjük a Gubernátort, ott fenn, a királyi várban.

:O)))

ELLENZÉKI TOPORZÉK

Putyin végigrohant Budapesten, néhány helyen megállt, koszorúzott egyet-kettőt, elbeszélgetett Viktorral, kezet fogott Áderral, majd hazarepült - lehet elővenni a sikítókat és a lehegesztett csatornafedeleket szabaddá tenni, ha ki akar belőlük mászni James Bond, ne álljon az útjában semmi.
Az amerikai nagykövet - méltó ellensúlyt képezve - megebédeltette az ukrán ügyvivőt, az ellenzék egymásra licitálva hegyekbe hordta össze a baromságokat, elmondták Orbánt mindennek, de legfőképpen hazaárulónak, ami igaz is, csak nem a Putyin-látogatás miatt.
Az egész hőbörgésről nekem a vicc jutott eszembe, mikor a 1941-ben a kis Hans kezébe került egy térkép, megnézte rajta Németországot, aztán megkereste Oroszországot, majd odafordult az apjához: Te Papa! A Führer látta ezt? 


Mindenesetre az ellenzék egymást letaposva hisztériázott, mert Putyin megkoszorúzta az 1956-os, orosz pénzen rendbehozott szovjet katonasírokat, és a parcellában állt egy olyan emlékmű is, melyen az októberi sajnálatos események ellenforradalomként szerepelnek.
A nagy toporzékolás inkább szánalmas volt, mint hazafias, talán még Mécs Imrét meg lehet érteni, de a mai igazlátók többsége vagy személyesen, vagy szülei közreműködésével ott nyújtogatta a kezét az április negyedikei és a november hetedikei jutalmak után, hősiesen nyalva a párttitkár seggét
Az orosz elnöknek pedig mindegy kell legyen, hogy az orosz katona miért adta az életét, őt a hazája küldte ide harcolni, igaznak mondott cél érdekében.
Volt aztán ennek egy vicces vonulata is, amikor meghallgathattuk, hogy Orbán azzal, hogy odaengedte koszorúzni Putyint a katonasírokhoz, meggyalázta - és itt egy hosszabb ám vitatható felsorolás következett - a hősöket, név szerint említve Wittner Máriát.

Namármost ha Wittner Mária a hős forradalmár, akkor én meg éneklőkanonok vagyok Kalocsán és aki vele vállal közösséget, azzal én nemigen tudok közösséget vállalni. 

De mindegy is, a lényeg az, hogy Putyin itt volt, szükségünk volt rá, hogy a gáz-ügyben gesztust gyakoroljon, Orbán befeküdt neki, habár a kézcsókot hiányoltam.
Kivételesen baromságokat se hirdetett. 

Paks maradt - miért is ne maradt volna - a legnagyobb kicseszés Orbánnal az lenne,  ami a Sándor-palota ügyében egyszer már megesett - hogy végigveri az ötletét, majd az ellenzéke kivitelezi azt a saját szája íze szerint.
Ehhez persze el kellene zavarni, és ez a projekt gyenge pontja, mert a mai ellenzék éppen olyan, mint amilyennek ma mutatta magát: ostoba, felelőtlen, ügyetlen és apolitikus.
Hogy jószándékúak?

Még csak ebben sem vagyok biztos, mindenesetre tele van a hócipőm a jószándékú idiótákkal, akik csak a torzsalkodáshoz értenek, de dolgozni nemigen akarnak.

Az élet megy tovább, abban a mederben, melyet Orbán ásott.
Semmi olyan nem történt, amire nem lehetett számítani, egyetlen kérdés maradt, hogy tulajdonképpen mit várt Orbántól a Nyugat?
Mert ha azt, hogy nekimegy Putyinnak, akkor az illúzió volt, Orbán csak az erőt tiszteli és ma elmondhatta: az Erő velem van.
Ezzel együtt, ha Obamának és Merkelnek nem tetszik a mai produkció, abból Orbánnak baja is lehet - elhúzzák előle a tepsit, melyben már olyan szépen pirul a liba.
Az országra nézvést nem történt semmi katasztrofális, gáz lesz, talán még gázvezeték is lesz, Paks II haszna  pedig csak akkor ítélhető majd meg, ha már felépült, az akkori világpolitikai - gazdasági helyzet alapján.
De az biztos, hogy Viktor nagyot akar kaszálni az ügyön, hálás népe pedig könnybelábadt szemekkel, tapsolva fog asszisztálni hozzá.
A populizmus - azt mondani, amiről úgy gondoljuk, hogy a nép hallani szeretné - visszaüthet, bárki is használja eszközként.

Közben az ellenzék tovább erősödött, a Szolidaritás otthagyta az Együtt csapatát, mely lassan két főre redukálódik, viszont kielégítő ivar-arányokkal.
Hogy a Szoli vissza tudja-e szerezni hajdani ütőképességét, az nagy kérdés, mi csak reménykedhetünk.
Ma egy másik színházi előadást is megnéztem, a Katona József Színházban, az Illaberek című darabot, nagyon tetszett - a kivándorlás témakörével és a kivándorlókkal foglalkozott - azonnal rá lehetett ismerni az országra, meg saját magunkra.
Mit mondjak, rengeteget röhögtem, ajánlom mindenkinek!
A többi meg majd alakul, mint puposteve a prés alatt...

:O)))

2015. február 16., hétfő

A TÉT

Az orosz elnök holnapi látogatásának tétjéről van szó.
Sokan - még az elemzők közül is - azt az álláspontot képviselik, hogy Putyin azért jön, hogy megmutassa, van még, aki szóbaáll vele Európában, és erre a célra állítólag éppen Orbán a legalkalmasabb.
A helyzet persze ennél lényegesen bonyolultabb, hiszen ez egy bonyolult, háromszereplős játszma, melyben mi legfeljebb a negyedik alabárdos szerepét adhatjuk, a tulajdonképpen felesleges parasztot a sakktáblán.
A nemzeteket elsősorban gazdasági súlyuk minősíti, melyet nem lehet nagy pofával pótolni.


Számunkra két fontos kérdés a találkozó tétje.
Az egyik a hosszútávú gázszállítási szerződés ügye, melynek kapcsán ismét sikerült magunkat belelovalni a Bős-Nagymaros kapcsán egyszer már keserves áron megfizetett ostobaságunkba, melynek során a szlovák felet papírtigrisnek neveztük még akkor is, mikor már folyt a Duna elterelése.
Most éppen az a mondás a nagyívű gondolkodók között, hogy nincs baj, hiszen a határozott időre és meghatározott mennyiségre szóló szerződésből nem használtuk ki a teljes lekötött mennyiséget, vagy másfél - kétezer milliárd forint értékű gázt  nem használtunk fel és ki sem fizettük.


Most abban az ügyben kellene megegyezni, hogy a fenti mennyiséget ki kell fizetnünk további gázszállítás nélkül is, hiszen az oroszok ezt bármikor leszállították volna, vagy ki kell fizetnünk és akkor a szerződést az eredeti mennyiségi feltételekkel meghosszabbítják még két-három évvel, persze ezt is ki kell fizetni, de hogy milyen áron, az kérdéses - még az is lehet, hogy felárral.
Persze lehet optimistán nézni a bizonytalan jövőbe, de nem vagyunk túl jó pozícióban, hiszen mi vagyunk azok, akik nem teljesítették a szerződéses feltételeket, vagy mert nem kellett a gáz, vagy mert nem volt pénzünk aktuálisan.


Lehet aztán olcsóbb nyugati gázárakról hablatyolni, de az a gáz, mire ideér addigra ugyanannyiba fog kerülni, mint az orosz, az biztos, mert vagy Viktor leveszi belőle a g-sápot, vagy a nyugatiak eleve emelt áron adják, mert ismerik a kényszerhelyzetünket.

Mellesleg onnan is orosz gázt fogunk kapni, mint most Ukrajna kap tőlünk, amíg Putyin is úgy akarja.
Viszont most nem erről van szó, hanem egy érvényes nemzetközi szerződésről, melyből mi a ránk eső kötelezettségeket nem teljesítettük.


A másik fontos kérdés Paks ügye.
Pakson el kell végezni az üzemidő-hosszabbításhoz szükséges felújításokat, ezt szinte kizárt, hogy mással el lehetne végeztetni, mint az oroszokkal.
Próbálkoztunk már másokkal is, de utána évekig küzdöttünk az általuk okozott üzemzavar következményeivel, a kis próbálkozás tenger pénzbe került és az eset nagyot rontott addig kifogástalan hírnevünkön a nukleáris iparban.


Aztán ott van a fűtőelemek ügye is, melyben könnyen úgy járhatunk, mint hajdani legendás szolgálatvezetőnk a katonaságnál, aki egyszer ellopott egy láda lőszert a kollégájától, és amikor nagy röhögve vissza akarta adni, akkor az nagy röhögve mondta, hogy neki nem hiányzik lőszere, vigye, ahova akarja.
Sok korsó sör cserélt gazdát, amíg megenyhült.
A kiégett fűtőelemek tekintetében is rá vagyunk szorulva az orosz technológiára, mert Magyarországnak nincs a feldolgozásra alkalmas technológiája, és azt hiszem, hogy ez így van jól, mert ha lenne a kis mici már a felcsúti füstölőben barkácsolná az atombombáját.


A másik kérdés Paks II. ügye.
Nem az, hogy van-e szükségünk rá az adott pillanatban, mert az egyértelmű, hogy ma nincs.
A kérdés az, hogy Orbán hogyan tudja leszakítani a maga részét a gigaüzletből, melynek gazdasági kára vagy haszna majd csak tizenöt év múlva derülhet ki, az akkori körülmények között.
De addigra Orbán már Tongán lóbázza majd a lábát - lóg a lába lóga, nincsen semmi dolga, mert ha dolga volna, a lába nem lógna... - mondja a gyermekdal.
Az is lehet, a nyelve fog lógni, de ez nem fogja őt zavarni abban, hogy élje a multimilliárdosok unalmas életét, és minden héten libamájjal és pacsirtanyelvvel töltött disznót készítsen a barátainak.


Putyin pedig kicsit visszapótol a háborús veszteségekből, munkát és referenciát szerez az orosz nukleáris iparnak és közben még jókat  röhög is ellenfelei vergődésén.

Magyarország éves GDP-je, bruttó hazai terméke, termelése 2013-ban huszonkilencezer milliárd forint volt.
Amiről itt most szó van, az durván ennek az egyharmada, melyet meg kell termelnünk és ki kell fizetnünk.
Neked, meg a gyerekeidnek, részben devizahitel formájában, ami mindig nagy öröm a stabil magyar forintot ismerve.
Nem lesz egy diadalmenet, különösen, ha úgy tizenöt év múlva kiderül, hogy lehet a tengervízből napenergiával édesvízet készíteni, mely az öntözésen vagy iváson túl alkalmas arra, hogy nulla károsanyag-kibocsátással energiahordozóként funkcionáljon.


Ez a pozitív változat, de az is lehet, hogy utódaink hordókban gyűjthetik majd a radioaktív esővizet és azzal megy majd az autóbusz.
Az ember találékony, kár, hogy ezzel párhuzamosan ostoba is... 


:O)))



2015. február 15., vasárnap

BALOLDALI BELHARCOK

Elképesztőnek tartom, ami ma a baloldalon folyik.
Kiküldött a Szocialista Párt két képviselőt az Európai Parlamentbe, ahol a magyar baloldalt rajtuk kívül a Demokratikus Koalíció két képviselője képviseli - összesen négyen a jobboldal tizenöt képviselőjével szemben.
Akik még rajtuk kívül bekerültek, azok lengedeznek bal és jobb között, mint földműves gatyamadzagja a parasztgatyában.
Ami azt illeti, a négy fő még a saját pártcsaládon belül a kéréshez is kevés, ilyen létszámmal legfeljebb koldulni lehet a politikai támogatást, aztán vagy megkapjuk, vagy nem.

Persze ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy szembeforduljon a másikkal, cséphadaróval üsse verje, mint jégesőben a paraszt a vetést - lássuk Uramisten, mire megyünk ketten.
A DK képviselői nyugodtan teszik a dolgukat, de a szocialisták egymásnak estek - Szanyi és Újhelyi többször is nyilvánosan szerelmet vallott egymásnak, a dolog egészen odáig ment, hogy egyesek Szanyi pártból való kizárásáról kezdtek nyilatkozgatni, az újságírók meg az ilyennek mindig örülnek, 
végre valami szaftos kis cirkusz.

A két versenyző habitusa erősen különbözik egymástól.
Szanyitól soha nem állt távol egy kis hőbörgés, soha nem félt attól, hogy sarkosan mondja el a véleményét, amely sok esetben ellentétben állt az aktuális pártvezetés elképzeléseivel.
A tetejében sok esetben még igaza is volt.
Soha nem volt elégedett az éppen regnáló pártelnökkel, szerintem egyetlen esetben lett volna elégedett, ha a pártelnököt Szanyi Tibornak hívják.
Nem szerette Gyurcsányt, nem szereti ma sem, ő volt az egyik, aki szerint a Gyurcsány vezette MSZP-ben annyi volt a baloldaliság, mint vöröshagymában a proletár öntudat.
Aztán az események részben őt igazolták, Gyurcsány új pártja már inkább a középosztály szociálisan érzékeny része felé fordult, a panelok bánatos prolijai meg ott maradtak egy tétován bóklászó, morálisan megroggyant párttal.
Meghirdette, hogy balra át - aztán a vége az lett, hogy balra el.

Szanyi kiegyezett a párt befolyásos háttérembereivel és a nyílt csaták helyett a brüsszeli kényelmet választotta.

Belefáradhatott az iszapbirkózásba, emellett családi viszonyai is a nyugalmat követelték meg, a sok csalódás és megnemértés átmenetileg felőrölhette ambícióit.
A terv szép volt, csak az ember nehezen tud kibújni a bőréből, aki ilyen kolerikus természet, annak ha be kell fognia a száját, talán bele is halhat
Tulajdonképpen mindegy is, hogy min vesztek össze, Szanyi az a típus, aki őszintén hisz azokban a dolgokban, melyeket elmond és nem bírja a mellébeszélést, a simulékonyságot.
Az ilyen embereket nem szokták szeretni, kivégezni inkább, majd öt-hat év múlva újratemetni és nemzeti hőssé nyilvánítani.


Újhelyi egészen más habitussal rendelkezik, ő olyan, mintha Botka öccse lenne, annak ambíciói nélkül.
Nem az a fajta, aki a széles nyilvánosság előtt boldogan villog és szónokol.
Ő eldolgozgat békésen, de sem nem hordószónok, sem nem karizmatikus forradalmár, annyira terepszínű, hogy amikor jelölték, akkor nyomkereső kutyákkal kellett felkutatni, de még akkor is csak vonakodva tápászkodott fel, mikor Blöki már az orrával bökdöste.
Jólképzett, európai küllemű, jómodorú, tud viselkedni, öltözködni, nyilatkozni - ha valaki alkalmas uniós képviselőnek, hát akkor az ő.

Mint ki is fejtette, nincsenek pártelnöki ambíciói, mikor a neve a pozíció várományosai között szóbakerült, akkor sikítozva rohant haza, neki egy ilyen beosztás olyan lenne, mintha pucéran kellene rohangásznia délidőben a Moszkvai körúttól a Bertalan hídig.
De azért nem nyeretlen kétéves, húsz éve van a politika élvonalában és tökéletesen ismeri az MSZP-n belüli erőviszonyokat, szabályokat, igazodási pontokat - és hajlandó is igazodni.
Pártbürokrata, a szó jó értelmében, soha nem fog forradalmat kirobbantani, de amit rábíznak, azt színvonalasan elvégzi.


Hogy ez a két ember egymásnak esett, az csak részben magyarázható Szanyi esetenként túlmozgásos természetével, inkább azt tanúsítja, hogy a párton belül még ma sem nyugodtak le a kedélyek - a tagság feje felett folyik a harc, Tóbi kell vagy nem kell, jöjjön vissza Atis vagy jól van ott, ahol van.
A generációváltáson már túl van a párt, a nagy öregek már ott állnak a maguk ásta gödör szélén, már belelökdösni sem érdemes őket, új versenyzők nemigen tolonganak, a maradék forradalmárnak meg elég lesz az ami a libasültből a nagy verekedés végén megmaradt.
Orbán megmondta, hogy célja a baloldal teljes megsemmisítése, és a cél karközelbe került.
Nem hiszem, hogy a maradék szocialista pártelit annyira ügyes volna, hogy ezt a célt egyedül is elérje, viszont a Fidesz szívesen segít ebben, szakemberei már évek óta dolgoznak a projekten, pénz van a nemes célra, úgyhogy lassan ott tartunk, mint a feltámadott Lenin, az Aurórán: Elvtársak, kezdhetjük!

Szomorú dolog ez, de legyünk optimisták, a helyzet úgyis kitermel majd egy közösséget, mely az elesettek és szegények, a kétkezi munkások, a polc-menedzserek és a műkörmösök érdekeit fogja képviselni.
Ötven év múlva?
Száz év múlva?
A történelemnek ez csak egy másodperc.
Hacsak az emberiség végképp meg nem hülyül...

:O)))

2015. február 14., szombat

PUTYIN ANTE PORTAS

Az a baj, hogy nálunk minden a hitelvek mentén dől el.
Ha Orbán azt mondja, hogy Mozart nagy focista, akkor híveinek magyarázhatod. hogy az említett balszélső leginkább a Kis éji zenéről híresült el, legfeljebb neked esnek, hogy nappal is tudott az játszani, nem csak villanyfénynél.

Negyed órán belül biztosan akad valaki, aki látta is őt déli harangszóra szögletrúgásból gólt elérni, más meg tanúsítaná, hogy most akarják átigazolni a Bayernből a Real Madridba.

A Putyin - látogatás kapcsán jutott ez eszembe, melynek jelentősége a Merkel - látogatással fog vetekedni, azzal a differenciával, hogy most majd nem kell külön erőlködnie Vezérünknek, hogy hülyeségeket beszéljen.
Elég lesz, ha kinyitja a száját és máris kárt okoz, mi meg majd fizethetjük az árát.
Köszönhető ez annak a helyzetnek, melybe belemanőverez
te magát, hosszú hónapok fáradságos munkájával.
A szituáció pillanatnyilag annak a libának a helyzetére hasonlít, mely ott áll a libaól közepén rettenetesen magányosan, az ólajtóban Vuk csattogtatja fogait, vele szemben Karak, hóna alatt egy atomreaktorral, meg egy eldugaszolt csövű gázálarccal - akárhonnan is nézzük, a bátor baromfi nincs irigylésreméltó helyzetben...

De ezt már sokszor megbeszéltük, ezen a helyzeten nincs mit csodálkozni, legfeljebb szomorkodni lehet.
Ellenben a dilemma tisztán politikai, merthogy ezt tisztán gazdasági vagy műszaki problémaként kezelni, az maga a hazaárulás.
Pedig el kellene ezeken a dolgokon szakembereknek is töprengeni, értek ezen olyan szakembereket, akik még távolról, kiszúrt szemmel sem hasonlíthatók a néhai Bős-Nagymaros "szakembereihez", mert szakértelmüket nem írják felül politikai elfogultságaik.
És nem is olyanok, akik érdekeltek a tervezett szerződésekben, merthogy ez az ország a megvehető emberek országa, még csak azt sem lehet állítani, hogy magas az áruk.


Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mára már mindenki láthatja, hogy Don Mici családja abban érdekelt, hogy a hitelként felvenni szándékozott háromezer milliárd - hadd írjam le számmal is ide:
3 000 000 000 000,- Ft
egy tisztességes hányadát ők tehessék zsebre, különféle vállalkozásaikon keresztül.
Juthatott volna ebből a Közgépnek is, ennek esélye mára kissé lecsökkent, de már feljövőben vannak a mindenféle Mészáros-cégek, úgyhogy aki az orosz technológiától tart, az erősen téved, nagyobb veszély itt a gázóracserében nagy gyakorlatot szerzett szakemberek buherálása, merthogy az a jobboldali alapvetés, mely szerint a szakértelem bolsevista trükk, azóta sem változott.

De ettől még lehet, hogy szükség lehet Paks II-re, merthogy a jelenlegi paksi blokkok üzemideje behatárolt, előbb-utóbb le kell állítani őket, és a kieső energiát pótolni kell valamivel.
A russzofóbok és a méregzöldek szerint erre nem lesz szükség, merthogy a termelés visszaesett és a jelenlegi igényeket ki lehet elégíteni bővítés nélkül is.
Meg lehet áramot venni a nemzetközi energia-piacon, ami igaz is, habár nehéz feladat lehet arra biztatni a népet, hogy vessen tarhonyát a kiskertjébe, mert az olcsó - egyidejűleg meg az elektromos energia vásárlásának előnyeit bizonygatni a saját termelés ellenében.
Nem értek hozzá, de azt azért olvastam, hogy Németország bezárja az atomerőműveit, így ha nálunk a családi temetésekhez nem is lesz reflektorfény, de a németeknél ettől még működhet az ország és szüksége lehet energiára, ami a német exportot kissé megkérdőjelezi.
Állítólag Viktor erre játszik - majd mi szállítunk áramot Németországnak, ha szüksége lesz rá, erre is kell Paks II.

Hogy ebből mi a tény, mi meg ábránd, azt ezelőtt harminc-harmincöt évvel még a tudósok, meg a Tudományos Akadémia döntötték el, az előnyök és hátrányok mérlegelését a közgazdászok, de mára ebben is jobban teljesítünk, a sok vaskalapos tintakukac helyett eldönti ezt a Vezér, a remélhetőleg utolsó magyar polihisztor.
De ez is ésszerű, hiszen ő az egyetlen, aki minden szükséges dokumentumhoz hozzáfér, mivel azon az egy mondaton túl, hogy Pakson atomerőművet építünk, minden más titkos - minimum tizenöt évre.
Persze ez így van rendjén, hiszen nincs teneked ezekhez a dolgokhoz közöd, legfeljebb a hitelt törlesztheted, mely oly áldásos hatással lesz a magyar államadósságra, hogy azonnal virágzásnak indul az ország.
Persze lehet, hogy a későbbiekben ötvenméteres húsevő növényekre és egytonnás keszegekre számíthatunk Paks alatt, de a horgászok paradicsoma lesz a táj a sok hallal, melyeknek mindkét végükön fejük van - dupla esély, kivéve, ha a horgásznak is két feje van.

Hasonló példányokra ezidáig csak politikusban bukkantunk, igaz, nekik mindkét végükön seggük volt...

Aztán itt van a gázszállítási szerződések ügye, melyre sokak szerint újabban nincs szükség.
Hát, ehhez sem értek, de azt azért tudom, hogy ha nincs gáz, akkor gáz van.

Gáza itt meg csak az oroszoknak van, úgyhogy a nyugatról importált gáz is többnyire orosz gáz, csak drágább.
Mindenesetre abban igaza van Gyurcsánynak, hogy jobb lenne, ha az Unió egységes áron venné a gázt az oroszoktól, ebben csak az a hiba, hogy aki tudott, már régen megállapodott Putyinnal, elkészült a gázvezetéke, oszt most a gáztűzhelyén sütögeti a saját pecsenyéjét.
Feledtem írni, menet közben Gyurcsány is megvilágosodott, merthogy diplomáciai kudarcnak értékeli Putyin budapesti látogatását, ami egy nagy marhaság, a mi Ferink ha okosat mond, az nagyon okos, de ha marhaságot, akkor az is méretes.
Putyin, ha jönni akar, akkor jönni fog.
Hogy azért ne álljunk szóba vele, 
 mert "Putyin tudja vele demonstrálni, hogy van olyan uniós ország, amelyik szóba áll vele".
Hogy éppen most volt Putyinnál Merkel meg Hollande, úgy látszik nem zavaró tényező, emellett elképzelhető, hogy Putyint pont Orbán fogja sarokbaszorítani...
Gyurcsány Ferenc szerint "az egészen más lapra tartozik, hogy anno ő is többször találkozott az orosz vezetővel, mert az a Putyin egy másik Putyin volt még akkoriban."
Ja, ő meg egy másik Gyurcsány, ahogy ezt a nyilatkozatot elnézegetem.

Szóval érdekes lesz ez a látogatás, a végére megtudjuk, hogy akarunk-e felvenni fejenként háromszázezer forint devizahitelt, vagy fűtünk inkább uszadékfával, merthogy itt más energiahordozó szóba se kerülhet, a gáz bizonytalan, a szélből meg a vízenergiából meg nem lehet sápot szedni, csak körülményesen...
Talán nem most kellene ezeken a problémákon vergődnünk, de Vezérünk a sok trükközés közben belegabalyodott a problémákba, mint macska a házicérnába.
Szerintem már a térdéig lengeti a nyelvét, pedig Simicska még haza sem jött.
Putyin meg csak szelíd mosollyal meg a sajátjának mondható halszem-optikával nézi a kocsma hőseit, akik nem hallották a székely mondást: a sör nem ital, a medve nem játék...


:O)))

 

2015. február 13., péntek

AZ ELSŐ POFON

Mint tudjuk, ez a pofon a legnagyobb.
És már kiosztották a minap, nevezetesen akkor, amikor a mici a médiabirodalom menedzsmentjét kirántotta Simi kissé csámpás lábai alól.
Az eset olyan váratlanul történt, hogy a szürke eminenciás felvette a szürke ötvenegyedik árnyalatát, melyet normál menetben szívinfarktus esetén láthatunk a betegeken.
De a reflexek működtek, és a rúgás
, melynek a Vezér reményei szerint az utolsó rúgásnak illett volna lenni, igen pontos volt és felettébb érzékeny pontján találta el őt.
Mondhatni, az utazófelszerelésén, ami köztudottan igen fájdalmas, és a nők is csak azért tartják a szülést a legnagyobb fájdalomnak, mert képtelenek átélni a kerékpárvázra eső férfi keserveit.
Mindenesetre a zacskószökevény azóta sem képes kiheverni a traumát, vágja ugyan a felülemelkedett és méltóságteljesnek vélt pofákat, de a történések ellentmondanak a hirdetett elveknek.
Szerintem dübörög a majré.


Erre utal az is, hogy nekiláttak a Simicska-birodalom lebontásának, ennek első lépéseiként reklám-szerződéseket mondtak fel, és az aktuális közbeszerzésből is vesztesként került ki a Közgép, ami azért nem fogja megingatni a demokrácia eme rejtett erődítményét.
Merthogy kiderült, Simi egy idealista demokrata volt ezidáig is, a demokráciának egy olyan bástyája, melyet fejjel lefele építettek a talajszint alá, ezért eddig nem volt észrevehető - igaz, Lajosunk ezidáig szószátyárnak sem volt mondható.
Bár az is lehet, hogy ő volt az a Lajoska aki huszonöt éves korában szólalt meg először, mondván, hogy meleg a kávé.
Mikor kérdezték, hogy idáig miért nem beszélt, akkor azt mondta, azért nem beszélt, mert idáig nem volt meleg a kávé.
Ez is egy komoly dilemma - valóban politikai okokból fordult szembe a kis micivel?
Még ez sem kizárt, habár ennek ellentmond a nyilatkozata, mely szerint azt sem tudja, mikor beszélt utoljára magyar politikussal, merthogy minek?
Ez egyébként egy lényeglátó ember megnyilatkozása, éppen ezért is retteghet tőle a Vezér.
Ő nem fog ezekkel a percemberkékkel szövetkezni, pártot ütni - legfeljebb felhasználja őket, s mindig fog találni olyanokat, akiket Orbán nem tartott érdemesnek megvenni.


A mici retteg, az szinte biztos, erre utal, hogy míg Simi szánkózik, addig betart neki.
Olyan Vezérünk, mint a félrelépő spinkó, akit pofán vert a pasija (értelmiségi feldolgozza, a többi pofán vágja, ugye...), és másnap elkezd bosszút állni rajta az Ernővel, a Jánossal, a Gusztival, a Karcsival, a fűvel meg a fával, ezzel is igazolva pasijának bölcs döntését.
Nincs türelme, márpedig ahogy azt Cesare Borgia jól megmondta - más források szerint nem is mondta, de ettől még igaz - a bosszú olyan étel, mely hidegen jó.
Mindenesetre ezzel a nagy kapkodással csak visszaigazolja a Simi által készített személyiség-profilt, ez (kis "e"-vel) valóban egy kispályás mici.
Persze ha már türelmetlenkedik, akkor azért odafigyel arra, nehogy másnak jusson a libából a szalonnával spékelt mellehúsa, ezért aztán a közbeszerzést Mészáros vejének cégével nyerette meg - hátha annak több esze van, mint a majom apósának, aki képtelen megjegyezni, hogy mije is van Orbánnak az ő nevén, oszt egymilliárdot csak úgy kifelejt a bevallásából. 


Simi csendben van - ez nem szokatlan, ez az ember tud hallgatni, habár én nem hiszek abban, hogy céltudatosan végezte el Vezérünk egyetlen sejtjén az anyagvizsgálatot.
Még a legjobbaknak is elboríthatja az agyát az anyag, ahogy szippantós ismerősöm hívja a puttony tartalmát.
De ez lemúlik, mert ez nem olyan, mint a Vezér elmeállapota, melyet csak karbantartani lehet, gyógyítani nemigen.
Simi szerintem kárfelmérést végez, analizálja a helyzetet, majd előveszi a kalapácsát és elkezd terveket kovácsolni.

Azt sem hiszem, hogy frontálisan fogja támadni Orbánt, inkább - mint cirkuszi késdobáló a helyiérdekű démont - körbedobálja.
Mindenesetre menedzsmentje volt tagjainak helyében esténként könnyű ételeket ennék és íratnék valamilyen erősebb altatót...

Aki azt hiszi, hogy hétfőn visszajön Simicska és kard ki kard, az téved, hacsak Orbán nem ront rá szemtől szembe (nem ront rá, mert beszari...) - ez egy hosszabb háború lesz, melyben Orbán legfeljebb pürrhoszi győzelmet arathat - ha egyáltalán, - de az sem kizárt, hogy azt is megbánja, hogy élve született.

Merthogy Simicska nem egy ellenfél a sok közül, és bármennyire is Orbán kezében van az állam, nem fog örökké tartani ez a kegyelmi állapot, amikor még a hisztis lánya kedvért is  Lex Rasikat alkotnak a törvényhozók
Simicska soha nem titkolta különösebben a vagyonát, mindenki tudta, hogy sokszoros milliárdos, ő a politikai befolyását tartotta rejtve.
Ezt nagyrészt elvesztette, így ezzel támadni már nem lehet, - amit felvezetett magyarázatképpen, az akár még rokonszenves is lehet a választók előtt, különösen mostanság, mikor Orbán már elvesztette minden óvatosságát.
Hol van már a "ne mi nyerjük a legtöbbet"?
Hol van már az őstermelő feleség?
Hol van már az óvatosság, a mértéktartás, hol vannak a gátlások?
Viszont ott vannak a legalábbis kétes körülmények között meghalt ellenfelek, az egyre szembeötlőbb maffia-állam, a rengeteg szegény, a romló egészségügy, a társadalmi mobilitás hiánya és a kivándorlás.
Meg a külpolitikai fiaskók sora, melyeket ugyan most félretolt a ny
ugat, mert nem Orbán a prioritás, hanem Putyin, akinek megrendszabályozásához ugyan nincs rá szükség, de ő a laza szegecs a hajófenéken, adott esetben komoly károkat okozhat - elsősorban politikailag.

A despoták ott szoktak hibázni, hogy hatalmukat örökéletűnek vélik, és nem gondolkodnak a visszavonulási útvonalakon...
Hát, majd meglátjuk.

Szerintem ennél a meccsnél Simicskának kell drukkolni, mert talán ő az, aki  képes "szétszerelni" az orbáni maffiát.
Szomorú, de ez a helyzet, - Simicska a demokraták reménysége - ha ezt valaki egy évvel ezelőtt mondja nekem, kiröhögöm.
Ma meg reménykedem...


:O)))