PÁLYÁZATOK

Kétmilliárd forint többletforrást biztosít átcsoportosítással gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok megvalósításra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

Szép pénz ez, még mai is, mikor a forintot döngő léptekkel indította a kormány a dicsőséges emlékű hajdani pengő és millpengő szépen kitaposott útján az új értékálló nemzeti valuta, a fabatka felé (váltópénze a viki…).

Kétmilliárd forint egy már szépnek mondható öttalálatos lottónyeremény, ha megnyerném, nem lennék éppen boldogtalan, hatfogásos vacsorával ünnepelném, lenne előételnek libamájas rizottó, esetleg libamáj kecskesajttal és olajbogyóval, libaleves maceszgombóccal, sült libamáj almával és tokaji mártással, libasült aszaltszilvás vöröskáposztával, és desszertnek lúdláb torta.

Aki elrontja a gyomrát, az kaphatna utána konyak helyett libafröccsöt…

Mondjuk társadalmi méretekben sem kevés ez a pénz, különösen akkor, ha tudjuk, hogy ez nem a teljes pályázati összeg, hanem csak kiegészítése a hasonló célokra fordítható pályázati pénzeknek, - ebből a kiegészítésből harmincnyolc szervezetet kíván a minisztérium felvirágoztatni 20 - 80 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásokkal.

Belenéztem a pályázati kiírásba, vannak benne igen nemes és támogatandó célok, vannak benne bölcs megállapítások, valamiért mégsem tetszik nekem ez az egész.

Eszembe jutnak a rendszerváltást közvetlenül követő évek, amikor a különböző nyugati államok segítséget nyújtottak bimbódzó demokráciánknak, szemre igen tetszetős összegeket szavaztak meg támogatásként.

Az összegek felhasználásának feltételei azonban valahogy mindig úgy alakultak, hogy a végén ide utaztak mindenféle tojásfejű bürokraták és megtanították nekünk, hogy hogyan kell a wc-t lehúzni, meg, hogy a bankba lépve köszönni kell.

Értékes ismereteik átadása közben olyan szállodákban laktak, melyre otthon a büdös életbe nem futotta volna nekik, nagyon valakinek érezték magukat és ezt nagyon éreztették is a bennszülöttekkel, éppenhogy csak golyóstollat nem osztogattak nekünk.

Aztán hazautaztak a business-classon és otthon elégedetten mesélték, hogy mire tanították a bennszülötteket, meg viccesen idézték a kedves magyar kifejezéseket, mint a „meg az anyád tshipaja” és a „meg a húha aniad” és a kollegák tisztelettel nézték a vadak földjéről sértetlenül hazatért adrenalintúristát.

Valami ilyesmit érzek én ezekben a pályázatokban is, valahogy úgy jön le ez nekem, hogy az állam néhány költségvetési fillérrel meg akarja váltani a felelősségét a jövő nemzedékeiért, ki akarja adni gebinbe azt, ami elsőrendű és mindent megelőző feladata lenne: a fiatalok nevelését, felkészítését az életre.

Álságos dolog ez, hiszen köztudott, hogy a magyar gyerekek 5%-a nem fejezi be 16 éves koráig az általános iskola nyolc osztályát, ha most 14 éves korra szállítják le a tankötelezettség felső korhatárát, akkor ez a hányad még növekedni is fog.

Miközben itt pályázgatunk, addigra oda jutottunk, hogy az állami gondozottak lakóhelyei között volt már olyan családotthon, ahol élelemre sem futotta, a mélyszegénységben élő gyerekek szó szerint éheznek. Még ott is, ahol az iskolai érkeztetés megoldott, a hétvégeken az éhkoppot nyelik a gyerekek.

Közben meg gőzerővel készül a nemzeti ezmegaz, meg azon vitatkozgat a pedagógustársadalom krémje meg a habja, hogy két idegen nyelvből kell államvizsgáznia az általános iskolában a nebulónak vagy háromból, angolt meg tanuljon magánerőből, vagy legyen egyike a háromnak.

Mondjuk Csenyétén.

Bizonyára értékes célok érdekében pályázhatnak az önkormányzatok, egyházi intézmények, nonprofit társaságok, de attól tartok, hogy ez a pályázatosdi nem irányulhatna olyan feladatok megoldására, melyeket az államnak az állami intézményrendszer keretében el kell tudni látni, például nevelési tanácsadók működtetésével, vagy az iskolai oktatás – nevelés keretein belül.

Természetesen vannak olyan feladatok is, melyek felvállalása meghaladja az állam anyagi lehetőségeit, de akkor ezeket ne akarjuk megoldani kvázi-jótékonysági alapon, hanem vagy áldozzanak az egyházak, vagy áldozzanak az alapítványok, perselyezzenek, rendezzenek gyűjtéseket, bálokat, jótékonysági rendezvényeket.

Mégis vicces, hogy egy alapítvány az állami cicit szívja egész fennállása alatt, az pedig egyenesen nevetséges, hogy állami intézmények vagy önkormányzatok olyan feladatokra kalapoljanak pénzt, melyet ellátni kutya kötelességük lenne.

Aztán létezne fontossági sorrend is.

Mondjuk ebben a sorban az első, hogy a gyermekek éhezését megszüntessük, közvetlen ezután talán tenni kellene valamit az ellen is, hogy a gyerekek ne fagyjanak meg otthon és ne kelljen az apjuknak fát lopni járni, ha legalább egy fűtött helyiséget akar a düledező házban.

Aztán lehetne pénzt áldozni talán arra is, hogy a kis cigánypurdé a bölcsődében, óvodában megkapja a megfelelő felkészítést arra a világra, amelyiknek szokásrendszereihez alkalmazkodnia kell, ha életben akar maradni, megszerezze azt a szókincset és fogalomkészletet, mely alkalmassá teszi az általános iskola megkezdésére.

Ez nem cigányprobléma, tévedés ne essék, ez a probléma fennáll rengeteg nemcigány családban is, csak azokat nem vesszük észre, mert nem lógnak ki rasszjegyeikkel legalább a társadalomból, de hogy az ő gyerekeik sem mennek majd egyetemre, az hóttbiztos.

Akinek kevés a pénze, az ne szórja szanaszéjjel, hanem szépen sorban oldjon meg egy-egy feladatot.

Ha szanaszéjjel aprózza, akkor egyik problémát se tudja tisztességesen megoldani, csak maszatolás meg önigazolás lesz belőle.

A cigánysággal kapcsolatos problémák megoldására is milliárdok mentek az évek során.

Építettünk nekik lakóházakat, melyeket az OTP tisztviselői, az önkormányzati ügyintézők és a hófehér vállalkozó lakhatatlannak épített fel – kutya sem ugatott utánuk, nem kiabálta senki, hogy tolvaj magyar, a pénzünk meg eltűnt értelmetlenül.

Adtunk pénzt a cigány vezetők kezébe, akik felkészületlenek voltak a gazdálkodásra meg nem tudtak ellenállni a nagy kísértésnek, így aztán eredmény nulla, legfeljebb elnöki kegyelem lett a dologból.

Adunk pénzt pályázatokra, ebből megélnek a pályázatírók meg az alapítványok alkalmazottai, aztán a pénz kreatív elkönyvelésével a dolog megoldódik, az egy Zuschlag csücsül, mint a túzok, a Suijjártó meg erkölcsi oktatásokat tart a népnek, immár nem pályázati pénzekből.

Szóval lehetne ezen elspekulálni: azt a keveset, ami rendelkezésünkre áll, ésszerűen használjuk-e fel?

A pályázatok nyerteseinek azért sikeres munkát kívánok…

:O)))

PIHENŐ

Pihenhetek ma egy kicsit?

Bevallom nektek, hogy tele van már a hócipőm a magyar belpolitikával, ezzel a fertelmes mocsárral, ahol a hülyeség és tehetségtelenség mindent elborít.

Ahol egyébként értelmes emberek máról-holnapra elvesztik a józan eszüket, ahol a politikusok és híveik képtelenek felülemelkedni kicsinyes érdekeiken és felemelkedni az ország érdekeinek képviseletéhez – úgy viselkednek, mint a hibbant fociszurkolók.

Hogy ezenközben elfeledkeznek a politikai ellenfélről, az már csak hab a tortán.

Úgyhogy - ha nem túl nagy baj - ma privatizálnék kicsit, úgy pihenésképpen…

Kirándultunk ma családilag, az unokánkkal meg a testvéremékkel, elmentünk Békéscsabára, a Kolbászfesztiválra.

A kockázat nem volt túl nagy, hiszen sütött már reggel a nap, a levelibékák jó időt jósoltak, emellett a programban szó esett a töltöttkáposztáról is, mint rokonműfajról, úgyhogy volt mire készíteni a bendőt.

Jó hosszú út volt, kétszáz kilométeren felül, időben is majd három óra -  egyszer álltunk meg egy kávéra útközben.

Voltam már kolbászfesztiválon, tán az elsőn vagy a másodikon, akkor, mikor még maga a Fénylő (nem öt, nem hat…) Négyágú Csillagunk is ott gyúrta maszatos kézzel a tölteléket és gördítette lefelé a sorbakapcsolt pálinkákat.

Akkor még nem tudtam, hogy azért szeretheti ezt, mert a karjai ilyenkor könyékig vérvörösek lesznek, meg aztán ez a húsdaráló is remek, praktikus szerszám, megmondta már maga Wittner nagyasszony is – de gyakorolni kell a forgatását.

Mindenesetre idén nem volt jelen, legalábbis ma híre-hamva nem volt, és ez nagyban emelte az ünnepség fényét.

Mit mondjak, nekem nem hiányzott, és az is megnyugtató volt, hogy a míves gagyimagyar jelképeket, pólókat árusító hazafinál sem álltak sorba az emberek, holott a különféle bőrtarsolyok igen szépek voltak, szinte feledtették a környezetüket.

Sokat fejlődött a fesztivál mióta itt jártam, elsősorban a méretkülönbség volt meghökkentően nagy.

Árus árus hátán, tömeg mindenfelé, kellemes látvány volt a sok mosolygó, evő-ivó ember.

Remekül előkészített rendezvény volt, a termelők nem szedett-vedett sátrakban meg fólia alól kínálták termékeiket, hanem gusztusos standok készültek, láthatólag kimondottan erre a rendezvényre.

Végigjárni is elég volt a kiállítókat és kereskedőket, akik mindenféle jóval kedveskedtek az érdeklődő úri közönségnek.

Elsősorban is ételekkel, ezek közül is kiemelkedtek a kolbászhegyek és kolbászkerítések – ez utóbbival azért nem lehetett volna körbekeríteni az országot, de választási ígéretként igen szépen mutattak.

Igen sok standon lehetett kóstolni is, és be kell valljam, így egymás után ízlelgetve a kolbászkarikákat derül csak ki, hogy milyen változatos tud lenni a fűszerezés, mennyire eltérnek egymástól a különböző nagyságúra darált húsfalatkák, milyen eltérő tud lenni szín és állag szerint ugyanaz az eledel.

Azt azért be kell vallanom, hogy csak jó és még jobb kolbászhoz volt szerencsém.

Voltak aztán mindenfajta füstöltáruk, gyönyörű aranybarnára füstölt szalonnák, oldalasok, érett kulen – van e, aki nem szereti?

Voltak aztán, akik bort árultak, volt ott a szekszárditól kezdve a tokaji borokig mindenféle fajta, ízléses üvegekben és szép címkékkel – valahogy olyan boros stand nem került utamba, amely előtt ne kortyolgatott volna nagy tudományos ábrázattal egy-két atyafi - nem hiába, magyarember alapvetően borissza.

Ami viszont meglepő, az a magyar pálinka-kultúra egyre növekvő térnyerése.

Isten bizony nem tudom, hogy melyik kormány alatt nyilvánították a pálinkát hungarikummá, de nagyon jól tették, hiszen a pálinkaárusok kínálatából is nyilvánvaló, hogy komoly minőségi verseny folyik ezen a piacon, a pálinkafőzők komolyan veszik a szakmát és magukat, gyönyörű kiállítású termékek remek illatokkal és a pálinkafogyasztás szakemberek által javallt módját mellékelve bizonyítják, hogy népünk szerencsésebb része meghaladta a kuktafazék-felfordított lavór szisztémát.

Persze azért ne legyenek kétségeink, a szegényember továbbra is élesztős cukorcefréből fogja pancsolni a maga bátorságitalát…

Voltak nem túlzott számban népművészek, kürtőskalácsosok, kosarasok, késesek.

Voltak standok, ahol szakmai szervezetek képviselői osztották az észt, habár erre azért túlzott igény nem mutatkozott, megvan a magyarnak a magához való esze általában, kivéve 2010-et talán…

Ellentétben a töltöttkáposztával, melyről a kóstolójegyek korlátozott száma miatt lemaradtunk.

De nem lettünk boldogtalanok, hiszen a rengeteg lacikonyha remek választékot kínált, ettünk is a sültkolbásztól a káposztás csülökig, a fokhagymás tarjától a májashurkáig mindenféle finomságot.

Ami azt illeti, nem volt echte kóser konyha, az adagok viszont óriásiak voltak.

Liba nem volt, amit megnyugodva nyugtáztam, el nem tudtam volna nézni, amint mártírhalált hal a forró serpenyőben…

Hazafelé csendes volt a nép, talán ha kétszer említettem meg Minden Magyar Kolbászok Atyját, tulajdonképpen szinte mindegy is, milyen kontextusban – ha jól emlékszem, nem dicsértem.

És ígérem, holnap jó leszek és valódi politikai kérdésekről fogok írni, habár ha minden magyar olyan elégedetten nézegethetné a világot az év 365 napján, mint én ma Békéscsabán, témahiányban szenvednék, attól tarok.

A fesztivál még hétfőn is nyitva tart…

:O))))

JÁRÁS

Ha egyszer a hátrafelé haladás világbajnokságát megrendezik, kétség sem fér hozzá, hogy büszkeségünk az egekbe szárnyalhat.

Még néhány lépés és Rákosi közigazgatási modelljét láthatjuk viszont, örvendjetek emberek, ismét lesz járás!

A járás azért jó találmány, merthogy a településeknek nem kell majd elszöszmötölniük saját piszlicsáré ügyeikkel, az állam majd eljuttatja Vezér magasztos akaratát hálás népének, aztán csak azt kell megcsinálni, amit kell, esetleg még azt is, amit szabad.

Ez utóbbi lista leginkább az amerikai Miranda-elv alapján készül, melynek első mondata úgy hangzik: jogában áll hallgatni.

Néhány tíz évvel ezelőtt, a fertelmes diktatúra embernyomorító éveiben már felködlött a véresszájú komcsikban is az a sejtelem, hogy talán a dolgokban a döntéseknek ott kellene megszületniük, ahol az élet folyik.

Ezt aztán meghányták-vetették hetvenhét testületben, legyűrték a belső ellenállást és létrehozták a járás nélküli világot, melyben az államigazgatási hatáskörök túlnyomó többségét a településekhez delegálták és láss csodát, a föld tovább forgott tengelye körül, a libák sem kerülték ki az országot költözködésük során, az élet egy pillanatra sem állt meg.

Pedighát a járási hivatal valaha nagyhatalmú államigazgatási szerv volt, és akit behívattak oda a szőnyeg szélére Morcos elvtárs színe elé, annak bizony rezgett a bugyogója, mikor a nagyhatalmú potentát összevonta a szemöldökét.

Aztán ha nem rezgett eléggé, akkor még felballaghatott egy emelettel feljebb és a korabeli centrális erőtér első titkára előtt is közölhette rettegett elvtárssal bátran, hogy megértette a figyelmeztetést és mostantól kezdve jó lesz és köszöni az építő jellegű bírálatot!

A változás után a városok, falvak tanácsai igen jól elvoltak, ők ugyanis tudták, hogy melyek a település problémái, még az embereket is ismerték a kisebb településeken, de talán még a városokban is könnyebb lett nyomon követni a tisztségviselők tevékenységét.

Mellettük már csak a Szent Megye tisztségviselőivel kellett vívni vagy alkudozni időnként, és komoly pofával végighallgatni a Megyei Pártbizottság potentátjainak intelmeit, akik egyként értettek a kukorica négyzetes vetéséhez csakúgy, mint az Ural számítógép javításához, vagy a zártláncú libatenyésztéshez.

De ez nem volt megterhelő, mert ha nem kötözködtek velük a proletariátus hatalmának helyi képviselői, akkor előbb – utóbb kibújt az ember a bürokrata bábjából és meglehetősen kellemesen el lehetett velük beszélgetni a világ dolgairól.

A Vezér, mikor elhatározta, hogy a múltat végleg eltörölni hívja a rabszolga-hadakat, akkor mindjárt két nehéz problémával is szembetalálkozott.

Az egyik a rabszolgahadak megteremtése volt.

Meg lehet állapítanunk, hogy ezen a területen hihetetlen sikereket sikerült rövid idő alatt elérnie, és elnézegetve a jövő évi költségvetést, a Nagy Mű a jövő évben kiteljesedhet.

Az utakat a megpróbáltatásokban gyengének bizonyult, egzisztenciájukkal együtt emberi tartásukat és önérzetüket elvesztett szerencsétlenek egyelőre még élő csontvázai fogják kezüket előrenyújtva szegélyezni, aztán majd lehet őket deportálni a bankelnök ezer hektárjaira, huszonnégyezerért/hó, büszke magyarnak lenni.

Már csak apróbb simítások vannak hátra és jöhet a törvény a lakhelyelhagyás tilalmáról, a kötelező munkavégzésről és az ellenszegülők megbotozásáról.

Imígyen hát a rabszolgahad meg is lenne, már csak a múlt eltörlése marad hátra, mint feladat.

Az idő sürget, így hát sok esetben meg kell elégednünk azzal, hogy a dolgokat másként nevezzük, mint eddig neveztük volt, például a rendőrségen a nyomozó lehet felügyelő, főfelügyelő a legjobbakat meg talán majd Maigret-nek hívják, az okmányirodákat kormányablakká emelik, a pedagógust – gondolom -éhenkórásznak fogják átkeresztelni, az orvost meg, aki itt marad rezidensnek ennyi pénzért, valószínűleg idiótának.

Aztán az államigazgatás térképét is átrajzolgatjuk, a rohatt Unió miatt egyelőre maradniuk kell a régióknak, de ez nekünk nem köll, Brüsszel nem diktál Ugocsa non coronat, ugye.

Maradnak a megyék, melyeknek egyetlen feladata marad a gittrágáson kívül: hirdetni a Vezér dicsőségét!

A Megyei Közgyűlés Elnökének minden reggel kilenckor ki kell állni a Megyeháza erkélyére és Alcsút felé fordulva háromszor el kell kiáltania, hogy Viktor a leghatalmasabb, nincsen más Viktor Viktoron kívül, és Matolcsy az ő prófétája!

Majd hat óra múlva ismételni az aktust, ezzel ki is telik a munkaidő, - utána engedélyezett lesz a hangrögzítő berendezés és erősítő automatizált használata…

De lesznek a térképen egyéb vonalak is, például az egészségügyi ellátási térségek, melyek nem igazodnak semmihez, csak saját magukhoz, és az is lehet, hogy a Főváros is áttelepül Alcsútra, de ez még csak távlati terv.

De a járás létrehozása maga a szörnyű valóság, és már csak azon csodálkozom, hogy a Fideszes parlamenti képviselők között ülő polgármesterek nem olvasnak újságot, merthogy abból még a tájékoztatás jelenlegi siralmas állapotában is kiderül, hogy le lészen csippentve a polgármesteri meg a képviselői javadalmazásokból is, merthogy dolguk sem lesz, ugye.

Az állampolgár meg majd ballaghat ügyintézni hatnapi hidegélelemmel, mint liba a kukoricástarisznyával vándorlás idején.

Persze bizonygatják, hogy ez nem így lesz, de én még olyan hivatalt nem láttam, amelyik ne akarná az ügyfelet személyesen megalázni meg csicskáztatni – ez se lesz meg enélkül.

Hej, szellők, fényes szellők mostmár fújhatjátok!

Holnapra felforgatják az egész világot!

:O)))

PÁNCÉLBAN

A diktátorok mind rettegnek.

Nincs közvetlen összefüggés a diktátor nagysága és a rettegés foka között, zsebdiktátor is félhet nagyon.

Alkati kérdés is ez, meg talán önismereti is, merthogy talán egy-egy diktátor vagy diktátorocska el tudja képzelni azt, hogy mennyire szeretheti őt az ő hálátlan népe, és azonnal megkettőzteti a testőrségét.

Ha valakivel kapcsolatban csak a legkisebb gyanú is felmerül, hogy személyében fenyegetést jelent a Vezér testi épségére, neadjisten életére, akkor a védelmi rendszer azonnal sivalkodni kezd, kék és vörös fények villódznak, emberek talpig fegyverben vagy bírói, ügyészi talárban szaladgálnak fel-alá, a védett vezetőt meg testőrei földre viszik és ráhasalnak.

Még szerencse, hogy tudja, milyen érzés ez, hiszen rúgott már gólt életében nem egyet, és akkor a játékostársak is, ugye ugyanígy, csak a testőrök nem csókolgatják örömükben, hanem be vannak csinálva - az állásuk forog kockán.

Védelmi rendszerek mindenhol vannak, mert azoknak lenniük kell még normális államban is, csak az érzékenység fokát kalibrálják másként.

Kedvenc példám erre a Szeretett Vezető látogatása Szlovéniában, még előző regnálása idején, mikor is az őt szállító vonatszerelvény előtt előfutó mozdony szaladt – robbanjon fel az, ha alá vannak aknázva a sínek, - a levegőben a szerelvény felett nem vadludak húztak, hanem harci helikopter biztosította a védelmet.

Amikor a szerelvény egy-egy állomáson áthaladt, az utazóközönséget beterelték a peronokról a várótermekbe és csak akkor jöhettek ki, mikor már csak a Vezér vonatának zárófényei látszottak, eléggé el nem ítélhető módon vörösen világítva narancssárga helyett –  a MÁV vezérigazgatója monnyon le!

Pedig akkortájt még megközelítőleg sem utáltuk ennyire a mi Bátor Példaképünket, akkor még csak azt hittük, hogy az alacsony ember nagyzolásáról van szó és legfeljebb az lehet még hátra, hogy kinevezi magát generalisszimusznak és teleaggatja a pizsamáját is kitüntetésekkel, mint Hofi, de aztán ebből csak a díszdoktorság jött be.

Viszont egyéb területeken a helyzet folyamatosan súlyosbodott.

Ennek legszebb példája volt az öt év előtti tüntetés az Astoriánál, ahol ugyan a tömegeket mozgató puccsisták fővezéreként tevékenykedett, mégis páncélautót állított a tribün mellé, elfeledve azt, hogy anno Trujillo dominikai diktátornak jobb autója volt, mégis egyetlen lövéssel kipöccintették belőle a sofőrt, aztán hozták a konzervnyitót és a diktátornak befellegzett.

Jöhetett a gyászjelentés: "A Trujillo-korszak harmincegyedik évében El Benefactor, a Jótevő, újjászületett hazánk atyja, a pénzügyi függetlenség felújítója, a dominikai dolgozók legfőbb védelmezője, a béke géniusza, a kultúra fő védnöke, a kommunizmus legelső ellensége" tragikus körülmények között satöbbi.

Onnan jutott ez az egész beszari diktátorosdi eszembe, hogy rövid időn belül két hír is napvilágot látott, melyek a mi El Benefactorunk személyi biztonságával vannak összefüggésben.

Az egyik, hogy elítéltek egy komát.

Az MTI híre erről így szól: „Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír TV-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását. A vádlott ezzel elkövette a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét.”A bíró, az ügyész és az ügyvéd egybehangzó véleménye szerint komolytalan fenyegetésről van szó, ezért a vádlott a lehető legenyhébb büntetést kapta

Hogy egy hírügynökségben ne tudjanak fogalmazni, az a világon mindenhol máshol hír lenne, nálunk a rendszer immanens tulajdonsága.

Emellett mondjuk, ha azt mondom, hogy ha Viktor nem mond le, akkor rövidhatótávolságú kutyámmal körülszaratom a házát, ez még nem terrorfenyegetés – a hírből mindössze az nem derül ki, hogy miben is manifesztálódott itten a terror.

Kedves ismerősömmel beszélgettünk a neten, ő írta:

„Amikor a vezér aszonta, hogy ha lehetőség van megölni a politikai ellenfelet, azt meg köll tenni - az nem terrorfenyegetés?

És ha a fenyegetés komolytalan, akkor azt mér köll elítélni?

Komolytalan fenyegetés az nem fenyegetés…

…Ha minden részegen hőzöngő terrorveszély, akkor a fél országot el lehetne ítélni.

Mekkora terrorveszély-fenyegetettség van - ahányan mostanság kívánhatnak kedveseket a vezérnek... Köllött ennek megengedni a pálinkafőzést, felszabadítja itten a terrorhajlamokat a zemberekben, pedig amúgy minden ok megvan az elégedettségre, a kormány azt teszi, amit a zemberek akartak!”

Folyik még egy eljárás a Forint Megmentője elleni merényletterv kapcsán, mely egy Dániel Péter facebook – oldalán elejtett „lőjük le, lőjük le!” bejegyzés kapcsán, született.

Mit mondjak, a merényletterv a maga egyszerűségében hordozza nagyszerűségét, nincs az a biztonsági szolgálat, amelyen ez a terv nem megy keresztül, mint kés a puhára konfitált (adjunk az előkelőségnek…) libamellen, zseniális.

Megjegyzem a titkosszolgálatok és az Ügyészség hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az utóbbi másfél évben, emlékszem, Gyurcsány vagy Bajnai alatt az ingerküszöb valahogy mintha magasabban lett volna, pedig egyikük sem hordott páncélbugyit, mint az Első Kiskakas, aki lehet, hogy rakétakilövőt is szorongat a nadrágzsebében, merthogy egy percre sem engedi el az indítókart.

Természetesen szükség van az állami vezetők biztonságának védelmére, de vannak túlzások, melyeken azért inkább csak röhögni lehet.

És aggódni, hogy megint jönnek az öt plusz kettes viccek – ötöt kap, aki mondja, kettőt, aki hallgatja.

A régi szép példa egy vicc a Fidesz-nagygyűlésről:

Pasi az előtte állóhoz:

- Kérem, húzódjon kicsit félre, nem látom jól a Vezért!

- Távcsövet ne adjak?

- Köszönöm, az van a puskámon…

A diktatúra halála a nevetségesség.

Orbán diktatúrája igencsak halálán van…

:O))))

NEKÜNK NYOLC...

Már, hogy nyolcezer.
Fejenként és havonta. 
Mínuszban és nettóban.
Már a százezret kereső munkavállalók esetében...


Megmondta a Viktor, hogy meg fogja kérni a munkavállalókat, hogy ebben a nehéz helyzetben, melyet zömében saját  és szorgos vazallusainak fáradságos munkájával állított elő, ajánlják fel egy havi fizetésüket a hazának.
Hát, röhögött is mindenki mint a fakutya - elment ennek még az a kis maradék esze is, méghogy ajánljuk fel - hehe, hihi - de jó vicc volt!
Majd ha a liba önként felajánlja a combjait kemencében sütögetésre, na, majd akkor mi is.
Hát hiszen ez az ember nem is tudja, hogy egy családnak milyen problémákkal kell szembenéznie, mit jelent az, ha a két keresőtől elveszik fizetése nyolc-tíz százalékát, mikor minden fillérnek helye van, és a spájzban nem lógnak a kolbászok és a kocsit se a terrorelhárítás tankolja, hanem nekünk kell a négyszáz forintos gázolajjal megtölteni, ha munkához akarunk jutni, esetleg.
Törperős viszont nem hülye, merthogy azt ugyan nem tudja, hogy miből fogunk megélni, de azzal teljesen tisztában van, hogy magyarember önként legfeljebb felajánl, de fizetni azért nem iparkodik, ezért hát legjobb ezt nem az ő belátására bízni, majd az adótörvény gondoskodik róla.
Így aztán most a kormány, mely vadul tagadja a megszorítások tényét, mivelhogy politikájának sarokpillére volt a megszorítások elleni harc megpróbálja még a maradék szuszt is kipréselni az emberekből.
Hogy mit szólnak ehhez a szavazók?
Hát kussolnak leginkább, a Vezér meg csak legyint, ha hall a százezres tüntetésről - mi 

kétmiliónyian voltunk a Kossuth téren - mondja és beveti legrokonszenvesebb cinikus mosolyát.
Mindenesetre éves szinten az egyhavi jövedelem imígyen felajánlásra is került, csak minket előzetesen elfelejtettek tájékoztatni, hogy milyen páratlanul gálánsak voltunk. Hiába, ahol a Vezér toppant egyet, ott milliárdok ugranak ki a zsebekből!
A nép meg gyakorlatilag hallgat.
Ez ugyanaz a nép, amelyik vérben forgó szemekkel ágált a háromszáz forintos vizitdíj ellen.
Aztán jövőre már nem kell fizetniük a munkáltatóinknak a munkáltatói társadalombiztosítási járulékot sem, ellenben fizetniük kell az egyelőre ugyanilyen mértékű szociális hozzájárulási adót.
Eddig a munkánk után befizetett összegekért társadalombiztiosítási ellátás járt, ezután a pofánk jár, de hiába.
Ezentúl annyit kapsz belőle, amennyit a kormány jónak lát, horribile dictu egy büdös kanyit se, merthogy majd elköltjük nemzetiszínű pitykés lajbira, meg újraaszfaltozzuk a sárazsadányi szőlőbe vezető utat - ötleteknek soha nem volt híján a Lánglelkű.
Természetesen lesz egy szerencsés réteg, melyet nem érintenek ezek a bohó anyagiak, merthogy kiteszik őket az ajtó elé, mint Vilma a kardfogú tigrist -  csak nekik nem lesz nyitott ablak, melyen keresztül vissza tudnának ugrani a fűtött barlangba.
Ők a pedagógusok, akiknek már egyébként is kedveskedett a Vezér, aki szerint az a jó tanár, aki éjjel az iskolában alszik.
Közülük párezer, ha lapátra kerül tán, habár a Nemzeti Tanítónéni nádpálcájával veri az asztalt, hogy hallgass Pistike, megmondtam, hogy nem lesz iskolabezárás, nem mennek el a tanárnénik-bácsik ártéri erdőt irtani, nem lesz az iskoládból wellness - centrum, hanem most jött el a magyar közoktatás aranykora!
Tulajdonképpen ez a jutalom azért, mert többségetek ott fújta a fütyülőt a Kossuth téren és kipirult arccal kibálta, hogy Viktor-Viktor, meg hogy Gyurcsányt a Dunába!
Kérdezzék csak meg a gyerekeket, hát nem fenomenális, hogy aki mondjuk másodikban megbukott mert Rózsi néni élt a kivívott lehetőségel, az hetedik vgén akár be is fejezheti a tanulmányait?
Remek lesz, kétségtelenül, művelt ország hazánk felvirágzik!.
Közben kirtört a gyalázat, mert Dániel Péter elmondta a véleményét a Nemzet Nagyassznyáról, Wittner forradalmárhölgyről, mire is a vezető kormánypárt vad reagálásba kezdett.
Maga Selmeczi Gabriella - aki mellesleg egyre jobban hasonlít a mi Fanni Kaplanunkra - hívott össze sajtótájékoztatót a feddhetetlen erkölcsű dáma védelmében, ahol ugyan Dániel Péter neve nemigen hangzott el, ellenben a "Gyurcsány követője" kitétel ötvenszer, és aztán még százszor a különféle médiumokban.

Ami azt illeti, még nemigen lehetett látni, amikor Gyurcsány nyelvespuszit ad a Kaszinótojásos Rém néven elhíresült akcióhősnek, aki a maga sajátos eszközeivel lépett fel nemegyszer a viktatúra agyatlanságai ellen.
Ennek oka leginkább az lehetett, hogy stílus és stílus között különbség van, ami azt illeti, Gyurcsány nem a vad akciózásairól híresült el, még egy ócska kordont sem bontott soha,  nem is ment semmire a kis magyar Bimbóval szemben...
Dániel Péter meg feleslegesen randán beszélt, mert azt mondta -  a  fideszes  képviselő "primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti".
Namármost ezt az állítást így fél évszázad múltán bizonyítani nehézkes, kivéve talán a primitív személyiséget meg a köztörvényes bűncselekményt, mert a cipőipari szövetkezet készletének  maghántulajdonba vétele eléggé jól dokumentált, nadehogy prosti lett volna? Ezt ma már lehetetlen bizonyítani, a potenciális kuncsaftok meg hallgatnak.
Hiszen, még ha végigment is volna rajta a hősök csapata, ki tudja már ma azt eldönteni, hogy az esetek hazafias lelkesedésből következtek be, vagy anyagi ellenszolgáltatásért?
Meg ugyan, kit is érdekel ma már ez a szerencsétlen vénasszony, aki ugyan annyira alkalmas csak példaképnek, mint a liba mákosgubának, de neki az élete ment rá ara a két hétre, melyben ő lehetett a csapat üdvöskéje, kislány a nagy puskával.
Elég szerencsétlen ő így is, hagyni kellene békén, neki meg szépen be illene fejezni a közszereplést, a biszkuüldözést, a pénzhajhászást, mert lám, milyen atrocitások érhetik -  azt mondhatják rá, hogy durva.

De ez a Gyurcsány rohadt veszélyes alak lehet, ha már nem lehet egy kifli csücskét se békésen leharapni (pedig mecsoda fogak...) anélkül, hogy szóba ne hozzuk...
Tiszta őrültekháza ez a mai magyar közélet, a gazdaság meg kész tragédia - nagy balhé lesz még ebből, attól tartok!


:O)))


EZT A BEJEGYZÉST Kovács Ágnesnek ajánlom a facebookról, http://www.facebook.com/profile.php?id=100001239556944  aki megnyert egy helyi pályázatot és a roppant finom pályadíjat - a zacskó tortadarát - becserélte egy neki ajánlott blogra.
Lelke rajta, én a tortadarát választottam volna!
:O))))

TV-JÁTÉKOK...

Már megint mennyi finom téma lenne, amiről el lehetne gondolkodni – itt vannak mindjárt a magyar rezidensek, akik tulajdonképpen a jövő orvosgenerációja lehetnének, ha éppen nem készülnének felmondani, úgy kétezren.

Lehetne beszélni arról, hogy Szócska államtitkár végtelen tehetetlenségében az ország nehéz helyzetével szórakoztatta őket, ami attól vicces, hogy az utóbbi húsz év valamennyi kormánya ezt a nótát énekelte.

Vígjátékba illik, hogy arra hivatkozott, mint pozitívumra, hogy ez az első kormány, amelyik tesz is valami érdemit a paraszolvencia ellen, és tette ezt akkor, amikor a fiatal orvosok arról panaszkodnak, hogy ahányszor templomba mennek, kiröhögi őket a templom egere, vidáman majszolgatva egy gyertyavéget, arról nem is szólva, hogy a templom kapuja előtt ajánlatot tett nekik egy afgán agár.

Mintha a Szaharában a vízvezetékszerelő arra lenne büszke, hogy sikerült megoldani, senkinek se jusson egy csepp víz se, még véletlenül sem.

Mit össze lehetne ezen poénkodni…

Meg azon is, hogy Szakasits unokája az LMP - ből megállapította, hogy ha az ellenzéki pártok együtt indulnak, egy alternatíva lesz, ha külön, akkor egy széles körből választhatnak a polgárok, így jobbak az esélyek a kormányváltásra.

Ez az ember politikusnak nevezi magát, ami szerintem a gátlástalanság netovábbja, tekintve az új egyfordulós választási rendszert az összes ebből fakadó következménnyel.

Mert az ugyan igaz, hogy sok lúd disznót győz, de csak ha összefognak, mielőtt nekimennek a disznónak.

Ha egyenként próbálkoznak, akkor annyi nekik, a büdös dög menthetetlenül felfalja őket.

Vagy az is szép téma lehetne, hogy a Fidesz a Guinness-rekord érdekében meg akarja szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót - leánykori nevén EVÁ-t, - imígyen segítve elő a Világ Legnagyobb Söralátétje megteremtésének ügyét…

De ma mégsem ezek voltak a témák, hanem baloldali médiaszemélyiségek, elsősorban Dési János kiebrudalása a közvéleményben baloldaliként elkönyvelt televízióból, az ATV-ből.

Mindig rohadtul felbosszant, mikor úgy járok, mint parasztbácsi a műrepülőn és a nyakamba csurog a matéria (Azt gondoltam, hogy félni fogok, azt is, hogy beszarok, de hogy a nyakamba csurog az egész, ezt azért nem gondoltam volna…), pedig ez történt.

Mikor Bartus László megírta a hitgyülis televízióval kapcsolatos véleményét az Amerikai Népszavában, egyes megállapításait túlzottnak tartottam.

Aztán jött az egyházi törvény és láss csodát, a Hit Gyülekezete megkapta azt a státuszt, melyre az országban jónéhány, nála régebben működő egyház nem tarthatott igényt.

És most jött ez a nyílt és direkt politikai állásfoglalás, merthogy ne tekintsük ezt egyszerű személyi kérdésnek.

Jobb helyeken – mondjuk, ahol a nyugatos politikai értékek természetesek – a médiumok tulajdonosai még a szerkesztőségek munkájába sem nyúlnak bele, nemhogy szerződéses jogviszonyban álló munkatársaik szabadidős tevékenységét szankcionálnák.

Itt pedig ez történt, a szerkesztő-műsorvezető megbízási szerződését az egyik legnépszerűbb műsor, az Újságíróklub vezetésére azért szüntették meg, mert moderátorként ott sürgölődött a Demokratikus Koalíció megalakulási rendezvényén.

Ez még csak olyan műsornak se mondható, melyet ő szerkesztett volna, ezt a műsort a Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció kéz a kézben szerkesztette, írta az élet.

Echte magyar baloldali műsor, ahogy ezt már megszoktuk, nem sok változás van a magyar baloldal mentalitásában

Dési szerint azért is vállalta a műsor vezetését, mert azt gondolta, hogy ezzel is elősegíti a jó viszony megteremtését a szocialisták és a demokratikus koalíció között, - hát tévedett.

Most már csak türelemre lesz szüksége, és ha lesz olyan türelmes, mint Rákay Philip, akkor a jövője is biztosított, már ha a politika természete nem változik, és hát miért is változna?

Ha még a Népszavától is kirúgják parancsra, akkor az isten sem menti meg attól, hogy egy politikai változás után milliárdos legyen…

Ha csak éhen nem hal közben, habár az éhes művész az igazi művész, a jóllakott eltunyul…

Egy koszból Gréczy Zsolt műsora is elkezdi nélkülözni műsorvezetőjét, majd - várhatóan két lépésben - a műsor jellege is megváltozik.

A Demokraták című műsorba először meghívást nyer állandó vendégként Lázár János, majd a későbbiekben a műsor címe is megváltozik, mondjuk „A Vezér édes illata” lehetne a kissé hosszú, ámde kifejező cím.

Természetesen el lehet vitatkozni azon, hogy a tartalmában-rendben levő, de küllemileg sivár és ötletszegény műsor kell-e az adott televíziónak, de az azért kétségkívül gyanúra ad okot, hogy a megvilágosodás egybeesett a pártalapítás napjaival.

Mindig az volt a véleményem, hogy a nézeteket vitákban kell ütköztetni, itt viszont a legócskább kádári tradíciókat vélem felfedezni, - „leszóltak,” hogy mi is a szerkesztőség álláspontja.

Ha ez az ellenoldalon történik, megvonom a vállam és azt gondolom: vezérelvű párt, ez várható tőlük, ezeknek az életbenmaradáshoz is az kell, hogy egy külön csatornán a Vezér folyamatosan suttogja a fülükbe: belégzés – kilégzés…

Na de hogy ez velünk is megeshet, - hát ez azért meglepett.

Hogy nincs baloldali média, ez a baloldal egész vezetésének bűne, és nem kell hozzá túl nagy rosszindulat, ha azt mondom, hogy ezt a helyzetet nem lehetett véletlenül előállítani.

A jobboldal szerint a szocialisták gennyesre lopták magukat, emellett azért csöpögött oda állami pénz is rendesen, és bár arról sem lehet tudni, hogy a legális pénzek mire mentek, de hogy baloldali médiára nem, az biztos.

Ilyen média-szegénységet egyetlen politikai formáció sem tudhat a magáénak, ez pedig a hatalmon levő és a források felett diszponáló funkcionáriusok és testületek bűne.

Hogy ez jól jön egyeseknek?

Kétségtelen, de lehet, felelni kell egyszer majd ezért azoknak, akik ezt a helyzetet előállították.

És majd azoknak is, akik tegnapi harcostársaikat e le akarják takarítani a politikai palettáról.

Nem bíróság fogja őket megbüntetni, hanem a választók.

Kéretik majd nem meglepődni…

:O)))

LIBSIK

Megvan a megoldás!

Ez az izgága Gyurcsány az új pártjával csak a gondot csinálja itten a rendes skatulyákhoz szokott magyar politikai életben, hát hogy képzeli azt, hogy baloldalinak nyilvánítja magát?

Ki tűrhetői ezt el, mikor ez a skatulya már foglalt, eben terpeszkedett el a szocialista párt, és ebben szoronganak a feneke - és a bányászbéka feneke alatt - a magukat kommunistának aposztrofáló pártok, meg a magát szociáldemokratának valló Kapolyi féle párt.

Nem fér oda már be senki, és amikor kiderült, hogy Gyurcsány saját céggel kíván részt venni a politikai zsibvásáron, mindenkinek vakaródzhatnékja támadt.

Először a Kapolyi féle gittegylet kapott sikítófrászt, magas gyógyszertérítési díjra kötelezett alvezére egyfolytában siránkozott, közben meg a tenyerét dörzsölte, végre valaki kíváncsi rájuk.

A komcsik hallgatnak, ők tudják, hogy Gyurcsányt annyira érdeklik ók ideológiailag, mint libát az erdèlyi fatányéros, a Fideszt nem érdekli az ideológia, ellenben ha a pénzüket veszélyeztetné, a nyakigláb már a várbörtönben ülne, merthogy az ö gondolkodásuk inkább praktikusnak mondhat, mint elvszerűnek.

Habár, a politikai palettán már csak baloldaliak nem voltak, így az is lehet, hogy az ő jövőbeli terveiket is keresztezi az első számú közellenség, akinek a fejére elég szép vérdíj lehet kitűzve...

A választó egyelőre ugyan még ott tart, hogy az új párt egy olyan szocialista párt, amelynek tagjai megunták a tökölődést meg a semmittevést és akarnak is valamit tenni a viktatúra megdöntéséért - már a képviselői fizetések felvételén és a két szavazás közötti szundikáláson túl.

Ez nagyon helytelen, hiszen félrevezeti a választót és arra késztetné, hogy téves párhuzamokat vonjon, fel kell tehát világosítani.

A szociáldemokraták testalkatában is a szebb jövőt ígérő üdvöskéje, Schmuck Andor azonnal kijelentette, hogy a tagság - ő és a Laci bácsi - nem hívei a parttalan liberalizmusnak, ők továbbra is a Népszava-kalapács vitéz forgatásában látják a munkásosztály felvirágoztatásának útját.

Ellenben a szocialisták és a Fidesz megmondóemberei egyik oldalról, a szabad madarak kissé megtépázott tollú maradványainak médiában vitézkedő utóvédje a másik oldalról eldöntötte az új pártalakulat sorsát - liberális párt lesz ez, hiszen ez így jó nekünk.

A libsiknek azért, mert ez a pasas úgy sem tud megmaradni a tankönyvek által leírt keretek kőzött, így továbbra is ők maradhatnak az általuk képviselt formájában ugyan bukott,  de vegytiszta eszme kizárólagos zászlóvivői.

A szocik egyes prominenseinek pedig azért lenne ez jó, mert lehet vidáman mutogatni, hogy nalám, mi megmondtuk előre, hogy a békétlen nyakigláb a liberálisok ötödik hadoszlopa, szemölcs a szocialista eszmék habtestén, navégre, hálistennek vége van a Gyurcsányizmusnak!

A Fidesz meg a saját tábora maradékának meg a szélsőjobbnak játszik, ahol a "liberalizmus" közvetlenül a durvaanyád mellett tanyázik, a Gyurcsány meg a varacskos disznóval keresztezett zsiráfpatkány szinonimája.

Jelenleg itt tartunk, ami azért nem túl jó jel a jövőre nézvést, de mit tegyünk, a magyar politika már csak ilyen,

Nem szólva arról, hogy mit csinálnak ezek a népek, ha kiderül, hogy az új párt esetleg valóban egy modern, nyugatos, szociáldemokrata párt lesz, amelyik elfogadva a kapitalizmus feltételrendszerét fogja képviselni a munkavállalók, a kisvállalkozók, a nyugdíjasok politikai érdekeit, megengedve magának azt a luxust, hogy ne a liberalizmussal szemben határozza meg magát, ellenben elfogadja abból a mindenkinek rokonszenves elveket.

Nehéz ebben az országban tisztességes politikai pártot csinálni, nagyjából olyan feladat, mint mocsárban megrendezni az 400 méteres vegyesúszás világbajnokságát.

Nem lehetetlen, de az eredmények azért nem lesznek az igaziak…

Mindenesetre a párt jellegének meghatározása elsőrendű feladata az új párt agytrösztjének, majd kongresszusának, és ettől kezdve nem kellene kíméleteskedni, meg odahagyni a szociáldemokrata címkét másoknak, lehet ez a párt – és személyesen Gyurcsány is – olyan jó szocdem, mint a kissé kanyargós politikai pályájú Schmuck Andor virtuális pártja.

Aztán lesz itt még egy neuralgikus pont, mégpedig az, amikor elindul a tagság a régiből az új felé.

Márpedig, ha elindulnak, akkor itt lesz felzúdulás meg népharag.

Ha a szocik a kongresszuson tovább folytathatják az eddigi politikájukat, akkor az általuk favorizált iránytű olyan utat fog mutatni nekik, melyet nemigen fognak szeretni.

Jobb lenne a békesség.

Széles az út, elférünk ketten is, mondta Szakasits hajdan, de korunk Rákosija ma nem baloldali pártban van, így aztán a mondás akár még igaz is lehetne.

Ebből az alapállásból lehetne talán politizálni…

:O))))

VIGALMI ADÓ

Már megint egy gumicsont.

Ez a Biszku igencsak megakadt jobberék torkán, úgy krákognak tőle már vagy huszonéve, mint akinek a zsírtól csorgó zabálás közben a libacombból egy csontszilánk akadt a torkán, oszt se le, se fel, egy istennek se!

Rohadt helyzet az ilyen, idegesíti a felháborodott nemzeti érzelműt, hiszen ha ő egyszer valakire azt mondja, hogy bűnös, akkor annak bűnösnek kell lennie, ha a fene fenét eszik, akkor is.

A fene ugyan most Benét eszik, hiszen a 2006-os húgyospuccs idején beosztásban lévő volt Országos Rendőrfőkapitányt és helyettesét is felelősségre akarják vonni, mert nem vonta felelősségre a Budapesti Rendőrfőkapitányt, akit azért is utálnak oly nagyon, mert a frizurája hasonlít a hős randalírozók frizurájára, - szóval megy a népszórakoztatás.

Mennie is kell, nehogy a Jobbik kiénekelje a sajtot a Fidesz csőréből, jobbról kell őket előzni, akkor mindjárt rend lesz.

De vissza Biszkura, aki most, egy álmatlan éjszakáján 56 Nagyasszonyának, Wittner Máriának jutott megint eszébe, merthogy álmában megjelent előtte a Falábú szelleme és azt mondta neki: Te Maris! Neked több jár, hiszen amit eddig kaptál, az smafu, kellene még egy kis zsozó, hátha abból telne neked valami tűrhetőbb küllemre, mert mikor utoljára láttalak, még mintha jobban néztél volna ki!

A Nagyasszony tudta, hogy felelős ember csak akkor kér pénzt, ha megmondja azt is, kitől kell azt elvenni, merthogy sajnálatosan ma már nem lehet csak úgy kipakolni egy szövetkezetet, ha topánkára van szükségünk, mint a hősi napokban.

És itt jött a képbe Biszku, - fizessen a rohadt!

Kezdeményezése vájt fülekre talált, a Fidesz ugyanis mindent megtesz az ő bánatos és fogyatkozó számú népéért, ezért aztán tovább is fejlesztette a javaslatot, kiterjesztve minden elnyomóra, sőt, most már retteghetnek a megyei, járási meg egyéb pártapparátusok tagjai is, na és a munkásőrök.

Rájuk is ki akarja terjeszteni a kormányzó többség a jóvátételi adó intézményét, ezek is gazdagok, fizessenek ezek is!

Mondjuk rengeteg olyan ember él már, aki még soha nem látott élő munkásőrt, és akik láttak, azokban sem hagyott mély nyomot a látvány, hiszen fennállásuk rengeteg éve alatt a fegyvereiket csak akkor töltötték élesre, ha mondjuk körözött rablógyilkost, rendőrgyilkost vagy mai szóval terroristát kerestek, a szolgálati idejük további részét leginkább árvízi segítségnyújtással, véradással, meg óvodák kifestésével töltötték, leszámítva a birkapörkölt és a vörösbor (Elvhűség elvtársak, nem is zöldveltelini!) elfogyasztásával eltöltött időt.

A munkásőr civil volt a hónap huszonkilenc napján, kivéve a parancsnoki állományt, akik viszont acélkékbe öltöztetett katonatisztek voltak, oda vezényelték őket, ők meg boldogtalanok voltak miatta, de aztán a pörkölt-bor kombó előbb-utóbb elmosta a bánatot…

Hogy miért találták meg őket?

Mert a rendszerváltáskor ők voltak a mumus, velük ijesztgették a rózsadombi proletár anyák gyermekeiket: ha nem alszol Pistike, elvisz a munkásőr!

Hogy aztán a pártapparátusok tagjaival mi a bajuk, az végképp érthetetlen, hiszen ezek az apparátusok rendszerváltás táján már tele voltak fiatal, jólfelkészült, okos és rátermett emberekkel.

Az is ezt bizonyítja, hogy többségük remekül megállta a helyét a polgári életben és mifelénk is, az összes környező községben a polgármester vagy korábbi tanácselnök, vagy volt PB titkár volt, van, amelyik a mai napig vezeti fatornyos kis faluját a kapitalizmus paradicsoma felé.

Ami ezt a jóvátételinek nevezett adót illeti, ebben az a vicces, hogy nincs mit jóvátenni.

Olyan ez, mintha holnap felróná neked a folytatólagosan elkövetett libasült zabálást a hatalomra került kormánypárt a Nemzeti Libák Szövetségének kezdeményezésére, - hálistennek a magyar libának ennél azért sokkal több esze van, több, mit egyes képviselőknek.

Magyarországon úgy hozta a történelem, hogy – mint Kádár elvtárs mondotta volt – történelmileg egypártrendszer alakult ki.

És hogy milyen okos ember volt, azt az is bizonyítja, hogy a jövőbe látott, merthogy így folytatta: és az is marad.

Megjövendölte a Fideszt.

Mindenesetre akkor, akit érdekelt a közélet, a társadalmi problémák, az vagy abban az egy pártban, ami rendelkezésre állt, vagy pedig a Hazafias Népfrontban politizált Stumpf és Mikola elvtársak irányítása alatt.

Az is azért árnyalja a képet, hogy a hajdani MSZMP tagjai nem csak ingyér ugattak, hanem fizetniük is kellett érte, mintha a Hit Gyülekezete lettek volna, csak kicsit több tagjuk volt, úgy nyolcszázezer.

És a tagdíj nem két forint volt, ami két forint volt, azt fagylaltnak hívták.

Nem taglalnám én a Nagyasszony hősi múltját, ha azt mondom, bottal sem piszkálnám, akkor nem túlzok, de annyit azért elmondanék, hogy ő ott ülhet a magyar parlamentben, a kormányzó párt soraiban, az a nemzet szégyene.

Nem sajnálom tőle a pénzt, a lakásokat, azt sem zavar, hogy úgy ünnepelteti magát, mint egy nyugdíjas Jeanne D’ Arc, ő dolga.

A mienk meg az lenne, hogy olyanokra bízzuk az országot, akik a gyűlöleten és a vagyongyüjtögetésen kívül máshoz is értenek.

Utópia…

Pozsgayt és Szűröst üdvözlöm, rajtuk még jobban tudok röhögni, mint hajdan a Rajk Lászlón, aki elintézte, hogy a koncepciós perben kivégzett apjáról elnevezett utcát átkerszteljék, - ez lett harcának hozadéka, meg mára a Fidesz...

:O)))

KÖSSÜK FEL

Kint voltam ma az egymillások tüntetésén, remek rendezvény volt, tartalmilag és kivitelezését tekintve egyaránt.

Azok gyűltek itt össze, akiknek nem tetszik a rendszer.

Ami azt illeti, úgy tűnik, vagyunk néhányan, a tömeg az Erzsébet hídtól az Astoriáig tartott, és ha nem beszéli le a Nemzet Fikusz Kukiszát valamelyik értelmesebb vazallusa arról, hogy oda szervezze a Fidesz nagygyűlését, akkor igazán érdekes dolgokat érhetett volna meg.

Megnézhette volna például, hogy milyen az a százezres tömeg, amelyik akár kétszer is betölthette volna a Kossuth teret, pedig ott kétmillió fideszes szokott tüntetni, mint tudjuk.

Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha a Fidesz gyűlölettől sercegő agyú idiótáinak tömege összeér a szokás szerint fegyelmezetten és békésen véleményt nyilvánító – mondjuk talán így – nem Fidesz-elkötelezett emberekkel.

Hálistennek, nem kellett kipróbálni, pedig a Kis Gyújtogató szeret játszani a tűzzel – előbb-utóbb be is fog pisilni, hacsak a viccbéli kistörpe mást nem tanácsol neki.

A tömeg jó hangulatban hallgatta a szónokokat, időnként lelkesen tudatta a világgal, hogy nem tetszik a rendszer, aztán időnként tettek a helyzet megoldására is iránymutató javaslatot, miszerint Orbán takaroggy, a színpadról meg messze szállt a dal: Most kéne abbahagyni…

Nem tennék rá nagy pénzt, hogy elfogadja a tanácsot, nem olyan családból való ő, nem attól Győzőfi Viktor az ő neve, de azért tegyük azt is hozzá, hogy láttunk mi már éjjeliőrt nappal meghalni…

Talán Brüsszelig nem hallott el a tömeg véleménye, de a Duna másikpartjáig talán igen, de ha odáig sem, akkor abban bátran bízhatunk, hogy valaki majd átadja az üzenetet a Nemzet Gojóstolának, hogy szó esett ám róla is, nem éppen hízelgő kontextusban.

Merthogy a házigazdák meglehetősen morbidnak találták, hogy a Köztársasági Elnökről egy országnak az első osztályos nyelvtankönyv jusson eszébe.

Miután a civilek két lábbal állnak a földön, ellentétben az oldalfüggetlenül bőszen ekézett politikai osztállyal, mindjárt javasoltak megoldást is, mely szerint jövő március 15.-re választunk majd alternatív Köztársasági elnököt, oszt jónapot.

Remélem, hogy nem csak az lesz a kritérium, hogy legyen alkalmasabb a jelenlegi méltóságnál, mert ez esetben a bőség zavarával kellene küzdenünk, ha ki szeretnénk választani a szóbajöhető kilencmillió kilencszázkilencvenkilencezer kilencszázkilencvenkilencvennyolc jelöltből az igazit.

Fikusz Kukisz ugye kiesik, más magas beosztása miatt…

És még mielőtt jobboldali barátaimat megenné a penész a türelmetlenségtől, hogy már mióta irkafirkálok, oszt még sehol sincs a címben jelzett akció körülírva, hogy aztán boldogan szörnyülködhessenek a rohadt komcsi züllöttségén, ki kell ábrándítsam őket.

Nem, nem azt kell felkötni, akire ők gondolnak, mert lelkük titkos bugyraiban pontosan tudják, hogy ki szolgálna rá, jóllehet úgy vannak vele, mint a Krisztus elítélését követelő tömeg, mely titkon Barabásra gondolt, mégis Krisztust kiáltott - ők meg inkább Gyurcsányt kiáltanak...

Távol álljon tőlem, hogy Gyurcsányt a Názáretihez hasonlítsam, de lássuk azért be, Názáret nem Alcsút egyik faluvége…

Szóval nem, amit fel kell kötni méghozzá nagyon, az a fehérnemű, méghozzá minden baloldali pártnak az osztódással szaporodók közül.

Mert ami leginkább megütötte a szemem, az a nagygyűlésen, a színpadon álló szónokok minősége volt.

Szinte egytől egyig okosak, felkészültek voltak, gondolataik rendezettek, a személyiségük „színpadképes”, humorérzékkel megáldottak, nem egy közülük kiváló szónok - a papírnélküli fajtából, akinek nem kell előre leírni, hogy mit is gondol, tudja azt ő jól.

És fiatalok, jóarcúak, meggyőző érvelésük mögé oda lehetett érezni a meggyőződésüket, ez pedig nagyon fontos, hiszen meggyőzni csak az tud igazán, aki hisz a maga igazában.

Arra gondoltam, itt, a szemünk előtt jön létre az új politikai osztály, amely majd leváltja a húsz év mocskát magán hordozó mai politikai elitet, ők azok a fiatalok, akik nem igazán méricskélik, hogy mit szól hozzá a választó, ha a rendezvényükön cigány muzsikusok adják a zenét.

És akik mindjárt fel is tudnak maguk közül mutatni egy hiteles, fiatal és tehetséges cigány értelmiségi nőt, aki megmutatja a kételkedőknek is, hogy milyen is lehetne a cigányság, ha az ország venné a fáradságot és felemelné a népét.

Akik itt ma szóltak, azok még nem politikusok a szó klasszikus értelmében, de kérdés, hogy a politika politika marad-e a szó klasszikus értelmében, hiszen annyi minden változott a társadalomban, ki meri azt mondani, hogy egyedül a politikai kultúra szabályai lesznek kőbe vésve?

Azt gondolom, hogy aki versenyképes akar maradni a mai társadalmi térben, annak alkalmazkodni kell és kreatívnak muszáj lenni, mert a begyepesedett viselkedés a siker halála.

Olyan ez, mint a rántotthús a vasárnapi ebédnél, már mindenki unja, de a háziasszony kötelességszerűen elkészíti, mint az anyja, a nagyanyja és nem veszi észre, hogy az unokák már unják és szívesebben ennének konfitált libamájat fokhagymás bagetten, grillezett almával és zöldségekkel, jelentsen bármi erkölcstelen dolgot is ez a konfitálás.

Azért is írom ezt, mert a legújabb párt elnöke igen szívesen veszi körül magát lejárt szavatosságú belvárosi értelmiségiekkel.

Lehet, ez az elsőgenerációs értelmiségi tisztelete a már generációkon keresztül értelmiségi létet élő megmondóemberekkel szemben, akik már régen elfeledkeztek a szatócs dédnagypapáról, de még a negyven évvel ezelőtti önmagukról is, és akik maguktól képtelenek hátralépni egy fél lépést, arrafelé már nem működik a lábuk.

Ha helyettük nem veszi magát körül okos, jómegjelenésú fiatalokkal, akkor az új párt napjai is meg vannak számlálva, mert a jövő szavazói az én unokáim, akik már nem vevők sem az avítt elvekre, sem az ódon retorikára, sem a rissz-rossz iparosok által összebarkácsolt jövőképre.

A mai fiatalnak profik kellenek, a profi fiataloknak meg feladatok.

Sajnálom leírni, mert érzelmileg elkötelezettje vagyok a magyar baloldalnak meg a Demokratikus Chartának, de a rendezvények minőségében is megmutatkozott a minőségi különbség.

Itt azok beszéltek, akik tudnak beszélni, a rendezvény jól megkomponált volt, nem nyúlt el, mint a rétestészta, a beszédek közérthetőségét nem rontotta a technikai felkészületlenség, volt ritmus, volt ajándék a szemnek, fülnek, léleknek – profi munka volt.

Szóval fel kellene venni a ritmust, ha nem akarjuk hallani a népet azt skandálni, hogy nem tetszetek ti sem…

:O)))

ÚJ PÁRT, ÚJ LEHETŐSÉGEK

Nos, végre rendeztek egy rendezetlen helyzetet a baloldalon, már ha egyáltalán így osztódik a mai politikai térkép, mert szerintem a választóvonal talán a normális emberek és idióták között húzódik.

Még akkor is, ha konzervatív értékeket valló normális embereknek ma nincs politikai képviselete Magyarországon.

Viszont a szocialista és liberális eszmékkel rokonszenvezők számára javult a kínálat, hiszen létrejött az a párt, mely betölthet egy üres mezőt a politikai színtéren, a megfogalmazás szerint egy új, nyugatos, polgári balközép párt.

Nem kell jósnak, még Jóskának sem lenni ahhoz, hogy megjövendöljük, lesznek hívei, nem is kevesen.

Rengeteg ma ugyanis a bizonytalan szavazó, az ilyen-olyan okok miatt párt nélkül maradt választópolgár, akik olyanok, mint a pásztor nélkül marad libák – ide-oda szaladgálva, vagy apatikusan elüldögélve a bokor alatt várják azt, aki meg tudja nekik mutatni az új ólat.

Most sokan fellélegezhetnek, mert van hol és van kikkel együtt harcolni valamiért, amit az utca embere úgy fogalmaz meg: egy normális, élhető, biztonságos Magyarországért.

Az új párt nyugatos jellege az én olvasatomban azt jelenti, hogy a vezető nyugati államokban bevett politikai kultúrát vallja magáénak, azt a stílust és azt a mentalitást szeretné meghonosítani saját működésében is, tartalmilag és külsőségeit tekintve egyaránt.

Persze nem megtagadva, hogy bölcsőjét a Magyar Szocialista Pártban ringatták, ennek minden előnyével és hátrányával együtt.

Óriási perspektíva áll az új párt előtt, ha ügyesen és következetesen politizál.

Milliók szavazatát lehet képes megszerezni, de van egy rosszabbik opció is, - el is tud hamar jelentéktelenedni, ha nem érzik meg rajta azonnal a választók, hogy akar és tud is tenni politikája érvényrejuttatása érdekében.

Mert ez is egy előnye lehet az új pártnak: képes lesz vonzani a fiatalokat és képes lehet az ő nyelvükön beszélni, ha a vezetés nem felejti el, hogy a fiatalok fizikailag is cselekedni akarnak, tenni szeretnének, nem csak köldöknézegető egyrészt-másrészt beszélgetéseket folytatni.

A fiatal türelmetlen, hamar odébbáll, nem lehet velük ugyanazt előadni, mint a Platform pártonkívüli támogatóival, akiket hónapokon át magára hagyott a vezetés, és akiket csak a kezdeményezésben rejlő pozitívumok tartottak vissza attól, hogy ne fordítsanak végképp hátat a baloldalnak és a politikának.

Ha ez a párt sem lesz képes bevonni a politizálásába a tömegeket, akkor ez is bukásra lesz ítélve.

Lehet tanulni az ellenféltől is, amely nem kis részben azzal nyert, hogy a híveit állandóan ellátta feladatokkal, mozgatta őket, sétáltatta fel-alá, csinálta a cirkuszt.

Ebből nem az értelmetlen handabandázást meg a Kerényi-féle idiótaságokat kellene megtanulni, hanem azt, hogy a politikailag elkötelezett ember tenni akar, és ez a tett lehet akár értelmes és társadalmilag hasznos is.

Mint ahogy azok a gyűlések is, ahol meg tudjuk mutatni az erőnket, ami önbizalmat és szolidaritást szül, egy olyan közösség képét mutatja, amelyhez érdemes csatlakozni.

Jó lenne, ha ez a párt nem egy vezérelvű párt lenne, mert ugyan páratlanul jó dolog, hogy egy olyan ember áll majd a párt élén, aki rendelkezik azzal a politikában létszükségletnek nevezhető többlettel, melyet karizmának szoktunk nevezni, de hosszú távon ez egy nagy választási párt kiépítéséhez nem elegendő.

A politika nem egyszemélyes műfaj, nem lehet úgy előadást csinálni, hogy csak primadonna van a színpadon, kell szubrett, bonviván, táncos-komikus, meg kell második alabárdos és még ezer kis szerep, de ettől lesz az, hogy mindenki szereplőnek, az előadás alakítójának érzi magát, nem pedig a primadonna nézőjének.

Aztán még azt is várnám, hogy az új párt alapítói levonják szükséges következtetéseket az elmúlt évekből.

Meg kell szervezni a tájékoztatást, a mozgósítást, média híján az internet jobb kihasználását, és ebben vannak aggályaim is, gyakorlatban ismerve a kapcsolat portál és mostmár a DK honlapját is.

Ez szinte az egyetlen lehetőség, de egyúttal a legjobb lehetőség is, hiszen ki a fene nézi a magyar fiatalok közül a királyi televíziót?

Márpedig a mai tizenhat évesek lesznek a következő választás szavazói.

És a Népszava nyugdíjasai, akiket lehet lebecsülni, meg fintorogni, mikor szóba kerülnek, de az ő szavazatuk eldöntheti politikai irányzatok sorsát.

Nagy veszély és nagy lehetőség a Szocialista Párt és a DK együttműködése, de még az egymás mellett működése is.

Nem hiszem, hogy az optimista és baráti nyilatkozatok dacára ne lennének olyanok a szocialistáknál, akiknek nem tetszik ez a békés elválás, és akikben ne élne valamiféle revansvágy Gyurcsánnyal szemben.

Tulajdonképpen ma is azt gondolom, hogy mindenki akkor járt volna a legjobban, ha amikor lemondott a kormányfői posztról, akkor végigviszik eredeti elképzelését és marad pártelnök, vagy a választások után rá bízzák a szocialista frakció vezetését, aztán házon belül folytatják le a vitát a szükséges változtatásokról.

De biztosan akad a DK elkötelezettjeinek soraiban is olyan ember, aki szeretne most törleszteni vélt és valós sérelmekért, vagy egyszerűen csak túldimenzionálva hangoztatni az új párt igazát.

Kár lenne megkeseríteni az együttműködést, a történelem ítélte ezt a két formációt az összefogásra, az lenne a legjobb változat, ha mindkét párt sikeres lenne – van mindkettő számára politikai mozgástér, csak ki kell használni.

Remélhetőleg Gyurcsánynak és Mesterházynak – már ha meg tud maradni pozíciójában – lesz elég ereje önmérsékletre inteni azokat, akik az ellenfelet a baloldalon keresik.

Rengeteg rossz példa van erre, pedig itt csak egy nagyon széles összefogás ad esélyt a sikerre, márpedig sikeresnek kell lenni, vagy jön a gátlástalan és undorító magyar szélsőjobb.

Holnap megyünk tüntetésre, mert nem tetszik a rendszer.

Jó lenne, ha ott lenne mindenki, találja meg bármelyik pártban is politikai otthonát…

:O)))