2018. augusztus 19., vasárnap

NYÁRVÉGI VEGYESSALÁTA

Hát itt most összevissza írok mindenről, merthogy politika ugyan minden, ami a társadalom életével összefügg, de a mai Magyarországon politika címén eredményhirdetés folyik, arról meg nemigen lehet eszmét cserélni, merthogy minek?
A suttyók álma állammá vált, olyan is ez a társadalom, mint egy falusi disznótor, hatalomtól megrészegült böllér, magukat hülyére zabáló, szájuk szélén zsírt folyató családtagok, zsíros poharakból vedelt homályos boroktól részeg haszonlesők, akikből ketrecharcost farag a lehetőség, hogy hozzáférnek a pecsenyéstálhoz.
Miután mindened ellopták már tőled, beleértve a gyermekeid jövőjét is, lassan elkezdenek egymásra acsarkodni, ami egyébként nagyon helyes,
Simicska már a padlón és viszi magával vazallusait is, de persze ezzel nincs még vége a történetnek, hiszen ezzel Mészáros Viktor a harmadik helyre csúszott a mezőgazdaság új urai között, ami - lássuk be - tűrhetetlen.
Viszont tied lesz a malaszt, és ha nem tudod mi az, ne bánkódj, hiszen unokád már az óvodában megkapja a szükséges ismereteket, ha nem figyelsz oda rá két percig, már hercig szoknyácskában rázza a csengettyűt plebános úr ölében.
Bizony mondom néktek, ez a gender-tudomány egyre hasznosabb lesz, betiltás ide vagy oda.
Alapvetően büszkék lehetünk, hiszen Sztálin elvtárshoz mért tettet hajtottunk végre - a Gazda a geneikát tiltotta be, Egyeske meg a gender-kutatásokat.
Pedig hajdan elég jó híre volt, szorgalmasan - bár állítólag kissé erőszakosan - kutatta a nemek titkait a bugyikban.
Már várom, mikor jön elő az első szűz, akivel a Vezér maga erőszakoskodott, mondván me too!



De beszéltünk már eleget sérült személyiségekről, beszéljünk most másról.
Tegnap esküvőn voltam, angyalarcú unokahúgom ment férjhez.
Unokahugom divatos alkatú, a bulimia szobrát nem róla fogják mintázni, a rendőrség tízezer forintra büntett
e mert egy közlekedési vita során ellenfele mozdulatait támadó-jellegűnek értékelte, megijedt és ezért kénytelen volt megverni a száztíz kilós pasit, aki feljelentette.
A szabálysértési eljárás során a rendőrségen rendfokozatra és beosztásra tekintet nélkül mindenki hülyére röhögte magát.
Aki elvette feleségül, szintén szeret verekedni, ezt mindketten sporttevékenység keretében gyakorolják, de a boldog házasság titkát azért fel lehet fedezni a kapcsolatukban, ha a lány elszemtelenedik, akkor Ákos meghívja edzeni, ott aztán földhöz csapkodja néhányszor és azonnal helyreáll a táplálkozási lánc kívánatos rendje.
Az esküvő Etyeken volt, ahol is mostanában teremtik meg a hagyományos borkultúrát, lévén, hogy a filoxera végzett a szőlővel ezelőtt kétszáz évvel, a történelem meg a sváb gazdákkal úgy hetven évvel ezelőtt.
Miután a bort mostanában nem kedvelem, így aztán nekem a tőkén Jameson whiskey termett - az "e" nem elütés, ez ír ital, az írek meg mindig különcök voltak.
A rendezvény jól sikerült, lehetett beszélgetni, sőt, táncolni is, aminek Anyukám nagyon örült, hiszen az ember kilencven éves korában kívánja még a mozgást, és az esküvőre való tekintettel elmulasztotta reggeli nordic-edzését.
Kicsit meglegeltettem a szemem a vendég-hölgyeken, öreg ember már érje be ennyivel, nem igaz?


Most meg élvezem a nyár utolsó napjait, a jövő héten még lemegyek kicsit a Balatonra, jóllehet ott huszadika után megszűnik a nyár, az időjárás átalakul, még ha hőség van is napközben, az éjszakák már hűvösebbek, viszont jobban harap a hal, ami egy eufemizmus, merthogy a halak többsége nem harap, hanem inkább beszopja, amit elé lógatnak, ebben is hasonlít a magyar választóra.
Mondjuk nekem ez mindegy, merthogy idegenkedem a sikos, csúszós fickándozó dögöktől, ezért a csoportos horgászat híve vagyok, kell. hogy legyen a társaságban valaki, aki leszedi a halat a horogról, ha valamilyen csoda folytán fognék egyet, aminek persze kevés a valószínűsége.

Nyakunkon augusztus 20, a NER ünnepe, ezt is sikerül persze tönkretennünk.
A tűzijáték hagyományosan a Gellérthegy felett szokott lenni az ántivilágban, de most feljebb vitték a Margitsziget felé, így aztán a Parlamentből nézheti a NER elitje, amint puffannak a szép, színes tűzvirágok, melyek remekül fogják aláfesteni Áder szóvirágait, ha még tudja valaki, ki az az Áder.
Azért nézzétek meg, fele időtartamban, dupla költséggel tesz csodát Viktor, a prolik meg nézzék tévén.

A fincsi az lenne, ha Vezérünk - bevezetésképpen - előtte tenne néhány lépést a vízen, aztán ha véletlenül elsüllyedne, az lenne az igazi ünnep!
Élvezzétek ki ezt a pár napot még, mert szeptembertől jön a szép új világ, állítólag átrendezzük az államot, csinálunk kis inflációt és készülünk az Európa-Parlamenti választásokra, úgyhogy sok szép új mesét hallhattok majd a migráncsokról, meg a világ vezető politikusairól, Trumpról, Putyinról meg Orbánról.

Aki egy Falcon gépet is kapott hálás népétől, természetesen strómanon keresztül, az aktuális Mészáros Lőrincet Magyar Honvédségnek hívják.


A lengyelekkel tett már jót repülőgép - ki tudja, esetleg nálunk...


:O)))

3 megjegyzés:

1970 írta...

"A köztársasági elnök a honvéd tisztek avatásán hétfőn Márai Sándor szavaira emlékeztetett: "Magyarország csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni"."

Kedves Pupu!

Ha már említetted ezt az Áder nevezetű valakit, íme egy mai mondata, melyet Máraitól "kölcsönzött". Ami igazán megmosolyogtató, hogy ez éppen az ő szájából hangzott el:)

nemóvatos írta...

Hát jól van ez, hogy ebben kell bíznunk?

"A lengyelekkel tett már jót repülőgép - ki tudja, esetleg nálunk..."

Kovács Erzsébet írta...

nemóvatosnak:nem jól van.

De körülnézhetsz a környező volt szocialiasta országokban, a kétkezi munkások megbecsülésének
a foka sokkal magasabban áll, mit nálunk.
Nálunk a lakájszellem elvette a tisztesség méltóságát.

A hitványság győzőtt.

Mindenkinek korpás a haja. még ha tök kopasz is.
Ha személy szerint nem is hitvány, de eltűri, hogy más mással az legyen.

Amikor Őrá kerül a sor, akkor fog csodálkozni, de nagyon.

A kilakoltatásoknak már rég ki kellett volna verni a biztosítékot.
De hát meg vannak patkolva a biztosítékok.Mindenhol.