2022. szeptember 11., vasárnap

VADÁSZAT A HATÁRON



Az Ártány határvadászokat avatott.
A rendezvény helyszíne eredetileg Szeged lett volna, arrafelé legalább van államhatár, de a Készenléti Rendőrség laktanyájától - leánykori nevén a Szamuely Laktanyától - a legközelebbi migránsveszélyes határszakasz úgy száznyolcvan  kilométerre van.
Hosszú odáig az út, a helikopter meg hangos, elnyomná az ujjongó tömeg hangját, akik kis zászlócskáikat lobogtatva lelkesen köszöntenék Nagyurunkat, a Haza Hazavivőjét, a Rezsiharc Hősét, a Tanarak és Ápolónők megmentőjét, a Nyugdíjasok Nagy Barátját, a Morzsolgatott Mogyoró Rend kitüntetettjét, Graz Hősét, Magyarország Tevepárducát.
Így került sor a gyorstalpalt határvadászok avatására a sokat megélt laktanyában, mely biztonságos., közel a TEK, és bizonyos szempontból tanulságos is lehet, hiszen az avatás helyszíne adott helyet 1956-ban az ÁVH erőinek, melyek aztán éppoly gyorsan széledtek szét, mint hajdan a Securitate, nem messze a Nagy Felesleges Kerítéstől.


Határvadászok.
Szoknyavadászok, szerencsevadászok, hozományvadászok, partizánvadászok - vadász vadász hátán, a felsoroltak közül egyik se túl hízelgő.
Persze ez ízlés kérdése is, meg talán a félreértelmezett és manapság  felettébb divatos nosztalgia jegyében nyúlnak vissza sokan a felszabadul az orosz megszállás előtti idők honvéd határvadászainak emlékéhez.
Ha már a Ludovika is haladó hagyomány, akkor talán ez is.
Hát nem is tudom, engem taszít ez a megnevezés, mint ahogy taszít a Horthy-rendszer számos közéletbe visszaemelt relikviája, hagyománya is, a laktanyák elnevezésében megejtő természetességgel használt vitézi címek, a Corvin-lánc, a koronás címer és társaik - a lassú de állandó araszolás a kormányzói cím és hatáskör vágyott célja felé.
Már várom a napot, mikor Nagyurunk nyáladzó csürhéje vastapssal fogadja az általa adományozható újnemesi cafrang megteremtését, legyen például a prédikátuma dalia, nők esetében esetleg dúskeblű.
Milyen jól mutatna a Közlönyben: "A Kormányzó kinevezte a Nemzeti Bank elnökévé dalia Rogán Antalt...", vagy a napi hírek között, hogy dúskeblű Varga Judit lenyomta dekázásban Ursula von der Leyent.
Az új rend jelvénye a történelmi Vitézi Rend jelvényével megegyező lenne, azzal az apró változtatással, hogy a Szentkorona ferde keresztjén egy szarka ül, hazudik és lop. 


Vadászni állatokra szoktak, nem pedig menekültekre.
Annak idején a határ őrizete volt divatban, ami természetesen szükséges, hiszen az államhatár sérthetetlensége is az állami szuverenitás része, de ezt csak meghatározott szabályrendszer keretei között végezhette az erre hivatott szervezet, a Határőrség.
Igen rossz szájízzel olvasok arról, hogy a határőrök mai utódai verik a migránsokat, elveszik vagyontárgyaikat, és megrémít a miniszterelnöki szónoklat arról, hogy a migránsok ma már támadják a határon szolgálatot teljesítő rendőröket, katonákat is.
Így szokták előkészíteni a társadalmat a korlátlan fegyverhasználatra, a vadászatra.
Vajon milyen lesz az első teríték?
Lázár fácánvadászatának képeit elnézegetve sok jóra nem lehet számítani.
A nagy handabandázás mellett minden nap bejelentenek az országba belépő tizenöt-húszezer ukrán menekültet, azok a jó migránsok, míg a szír vagy afgán menekültek más fajú migránsok, akiket - mint Orbántól megtudhattuk - elég egyszer beengedni az országba és annyi nekünk.
Mi is kevert fajúak leszünk, mint az angolok meg a franciák, németek.
Valamiért elfelejtjük, hogy a mi népünk is migráns volt, erről talán többet tudna mondani Szépszemű Szvatopluk morva fejedelem, de spongyát reá.
Meg arra is, hogy fajtatiszta népünk egyes törzsei a Gangesztől idevándorló gazdasági menekültek leszármazottai, azt is feledjük, hogy míg ki nem szúrták vezéreink szemét - és nem olyan alamizsnával, mint az Unió manapság, hanem szakszerűen, tőrrel - végigraboltuk Európát.
És lám, ma itt állunk az emberiség fejlődésének csúcsán, ha a Föld Isten kalapja, akkor mi vagyunk a bokréta rajta, kréta rajta...


Ez az egész kerítésesdi, meg határvadászosdi egy nagy marhaság.
Mikor olvasom a hírt a balesetről, mely szerint egy mikrobuszban ötven migráns halt meg Ceglédnél, akkor azonnal nyilvánvaló, hogy a határőrizet mai irányítóinak halvány fogalmuk sincs arról, hogy mit is kellene tenniük, ehelyett pohos polgárőrök átképzésével akarják felvenni a harcot migránsok vélelmezett millióival, akik majd bambán nézelődnek a kerítés tövében - jéééé, fordulhatunk vissza!
Vagy kisnyúl.
Ha a határőrizetet komolyan gondolnák, pénz kellene rá, sok pénz, amit nem lehetne gátlástalanul ellopni.
Persze nem jut, mert kell a szavazatvásárlásra a határon innen és főként túl, pedig ha a szomszéd országokban felépített templomokat meg sportlétesítményeket a határvonalra építettük volna, nincs az a migráns, aki át tudna mászni a tornyokon meg lelátókon...
Szerencsétlen gyorstalpalt határvadászok hamarosan rájönnek, hogy olyan fazékban akarnak levest főzni, amelyiknek nincs feneke, olyan tűzhelyen, melyben nem ég tűz, de nekik kevergetniük kell a semmit fakanállal, marcona pofákat vágva.
Siralmas.
Közben fogalmunk sincs, merre van a napi tizenezer ukrán belépő, elfelejtettük az ukrán maffiát, közben közbiztonságról értekezünk, miközben már senki nem tudja, mi az igazság, mi a propaganda.
Csak azt látjuk, hogy ez esetben is fejtől büdösödik a láb, amíg ezek (kis-e-vel...) hatalmon lesznek békés, nyugodt ország itt soha nem lesz, mert a hatalom érdeke a feszültség fenntartása, ha van háború a közelben, ha nincs.


Nem lesz ennek jó vége, attól tartok...


:O))) 

4 megjegyzés:

anteus írta...

A Haza Hazavivője ... jóóó!!!

Jó vég? Mi lenne az?

Czékus Lajos írta...

Ezek a szlovénok meg itt a szomszédban fogják magukat, és lebontják a kerítésüket. Még határvadászokat sem toboroznak. Ugyanis rájöttek, hogy a migránsok csak a magyarokból akarnak kevert fajúakat tenyészteni, ezért nem arra, hanem a magyar kerítés alatt-fölött próbálnak betörni, és keveredni.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Kezd az az érzésem lenni, hogy kisgömböc a pedagógusokra is vadásztatni fog, nem csak a "migráncsokra". A kollégáim most az aktuális közellenségek, de sajnos a szolidaritás és a társadalmi kohézió elpusztítása ezen a téren is érezteti a hatását. Pedig rengeteg értelmes kezdeményezés van, amire az agymosott válasz, hogy nyakon öntik a diákokat vízzel. Hiába, Parragh demagógiája beérik lassacskán...

Belák Andrea írta...

Nocsak. Hát Neked se tetszik ez a "hacsörgetihaddcsörgesse" ? Hát, nekem se. És a saját orszgunk határán nagyon nem, Persze, ha odébb van, az se tetszik.
Szeretnék végre békében élni.
Csak katonák helyett orvosokra lenne szükség. Ide-és elmeszakosokra.