2014. január 8., szerda

MÉRGELŐDJÜNK EGYÜTT

1. Az nem összefogás, amelyikben két szervezet megállapodik egymással, majd azt mondják, hogy aki összefogást akar, az csatlakozzon hozzájuk. Csatlakozzon hozzájuk a hathúszas, mozdonnyal előre.
2. Az nem megállapodás, amelyben az összes kérdésben, melyben meg kellene állapodni, már előre megállapodott két szereplő, a többi pedig ki van zárva a tartalmi döntésekből. Aki erre képes, az hasaljon el a Wartburg kalaptartóján és bólogasson, esetleg csóválja a farkát.
3. Az nem széleskörű megállapodás, melyben a szóba jöhető közéleti szereplők részvételéről utólag döntenek azok, akiknek a részvételéről, szerepéről - szerintük - mások nem dönthetnek se előre, se utólag.
4. Az nem korrekt eljárás, hogy egy sajtótájékoztatón azt mondja valaki, hogy azért nem válaszol egy újságírói kérdésre, mert nem akar a sajtón keresztül üzengetni, miután egészen odáig folyamatosan azt tette.
5. Az nem való miniszterelnöknek, aki miniszterelnöki ambícióin túl egy év alatt sem tudta tisztán artikulálni a szándékait, aki sunyin bujkált és lavírozott, és még tegnapelőtt is azt állította, hogy nem ragaszkodik a listavezetői pozícióhoz, majd tegnap kész tényként tálalta becses személyét a közvéleménynek. Természetesen kész döntésként, még annak előtte, hogy a tárgyalásokat akárcsak elkezdték volna az együttműködés kiszélesítéséről.
6. Az nem tisztességes, hogy azzal próbálja valaki zsarolni a másikat egy politikai döntés előtt, hogy ha nem értesz velem egyet, akkor te vagy a felelős a bukásért, melyért egyébként ő tette a legtöbbet az demokratikus ellenzék széleskörű összefogásának megakadályozásával.
7. Az nem tisztességes politikus, aki saját önös érdekeit az ország érdeke elé tolja, nem ismeri fel a valóságos folyamatokat és nem azoknak megfelelően cselekszik.
Az pedig nem épeszű, aki azt képzeli, hogy csak a baloldalon akadnak tisztességes demokraták.
8. Az nem demokrata, aki képtelen kompromisszumokat, szövetségeket kötni.
A politika ugyanis nem a „kell”-ről szól, hanem a „lehetséges” tehetséges megvalósításának művészete.
9. Az sem politikus, aki lenézi, egyben ostobának nézi a választót, elsősorban saját pártjának szavazóit.
10. Az meg aztán egyenesen bolond, aki azt hiszi, hogy egy semmiből felépített párt szavazóit zsarolni lehet.
Ők mindahányan büszkék magára a teljesítményre és azért állnak a párt elnöke mögé, mert szilárdan hisznek abban, hogy ő adja a helyes válaszokat a kor kérdéseire.
11. Az sem politikus, aki azt hiszi, hogy Gyurcsányt bele tudja húzni egy szokványos szocimutyiba, mert ő pontosan tudja, hogy abban a pillanatban hagyná őt eddig szép teljesítményt nyújtó pártja támogatóinak minimum hetven százaléka faképnél.
12. Ha egy költöző madárnak piros csőre van, a földön totyog, a levegőben elegánsan szárnyal, gágog, szereti a kukoricát és úgy néz ki, mint egy liba, akkor az nagy valószínűséggel liba is.
Ha valaki hosszabb időn keresztül éppen olyan módszerekkel dolgozik, mint kormánypárt, ha ő az egyetlen, akit a politikai ellenfél békén hagy és nem gyaláz, ha ő az, aki az összefogás szótól sikítófrászt kap, aki a minizsarnok egyes számú rémálmát próbálja szent buzgalommal kiszorítani a politikai térből, akkor az nem saját pártja, hanem a politikai ellenfél szekerét tolja.
13. A miniszterelnökséghez nem elég egy bonviváni csücsörítés, sem egy homlokba fésült huncutka. Ha beírod a Google keresőjébe, hogy Bóni gróf, a képtalálatok között ott szerepel az önjelölt listavezető képe.
Merthogy azt azért szögezzük le, hogy az MSZP listája nem azonos az Összefogás listájával, még, ha ezt sugallnák is minden megnyilatkozásukkal Edvin herceg és hű társa, Bóni gróf.

Kísértetiesen hasonlít ez az egész dolog a 2009-es helyzetre, akkor is be akarták bizonyítani, hogy a baloldal csak torzsalkodni tud, kormányzásra alkalmatlan.
Ehhez akkor is ugyanazok a szocialista és liberális körök adták a muníciót, mint ma is teszik, és ma is ugyanazokat az érdekeket szolgálják, mint amelyeket akkor szolgáltak.
Bizonyos szempontból csapdahelyzet ez Gyurcsánynak is, hiszen ha a méltatlan feltételek helyett tiszta lapokat követel, akkor könnyen rátolják a felelősséget az összefogás elmaradásáért, de azt hiszem, hogy ezzel nem kellene most törődni.
Tiszta beszéd, tiszta elvek, tiszta kezek – a nép ezt értékelni fogja.
és felismeri már a pávatáncot, akkor is ha maga a Nagy Táncművész, meg akkor is, ha baloldali tanítványa adja elő.
A Mesterházy-Bajnai páros az elmúlt egy év során csúnyán leszerepelt, velük ma már nem lehet győzni.
Ha politikusok lennének, ezt már régen tudomásul vették volna.
Ha tudják, de ennek dacára ragaszkodnak a vezető szerephez, akkor erre nem politikai, hanem más okuk van.
Jó lenne, ha reálisan átgondolnák a helyzetet.
Attól tartok, képtelenek lesznek rá.

:O)))

61 megjegyzés:

Névtelen írta...

kedves PuPu,

100-ból 99 esetben telitalálat, amit írsz.
most nem.

ugye nem lehetsz annyira naív, hogy ne feltételezd, a szereplők magánban nagyon is tárgyalhatnak, egyezkedhetnek.

az egyik kutya, másik eb. najó, a harmadik legyen liba...

ők be fognak kerülni a parlamentbe, játszani ellenzéket, mi pedig, te is, megyünk a levesbe.

moose írta...

Egeret szültek a hegyek!

Ezek után a DK és GyF helyében azt mondanám, volt egy határidő, amit végülis a MoMa Bokros-Pusztai Erzsébet videoüzenet tartalmazott, 2013. dec. 10, … a DK és én elfogadtuk,megerősítettük,… idő volt, … lexartátok,… így jártatok!

- a helyzet az okt. 22-i megállapodásotokhoz képest változatlan, (Csernus doki mondaná: assssszonyom, ugyan mitől változott volna meg??!!)… így javaslom, mindenki járja a maga útját,… szevasztok,… tavasszal, egy héttel a választás előtt találkozzunk,… hátha megjön akkorra az eszetek, mert a választóitoknak már megjött,…csak azt is lexarjátok,…így jártatok,… szevasz tavasz!

Választóként én ALKALMAS, személyében független MINELNÖK JELÖLTET AKAROK a Demokratikus oldalon! MA, BG nem az, … aki így bánik a jövendő szövetségeseivel, ilyen mértékben megpróbálja semmibe venni, lekezelni, előre megalkudni a fejük felett, az ország vezetésében is elköveti ugyanezt,… kösz' ilyenek nekem nem kellenek, szóba sem jöhetnek! Aki akar szavazzon rájuk,… remélem a DK nem sorol be,mert ha igen, akkor felesleges volt 2006 óta igazat mondani,… FELESLEGES VOLT az ÖSZÖDI BESZÉD,..

ELÉG volt a PANAMÁBÓL, az "előre lezsírozott dolgokból!" Elegem volt az árulásból!
Elegem volt abból, hogy azok, akik könyékig turkáltak(nak) a korrupció xarában, azok "osztják az észt"!

Amit mindennél jobban utálok, ha hülyének néznek,… sajnálom, de ezekkel így nem!

Amennyiben Bajnai és Mesterházy nem érti, hogy amit csinálnak megállapodás címén, az tisztességtelen VELÜNK, VÁLASZTÓKKAL SZEMBEN, akkor ALKALMATLANOK bármilyen KÖZ-pozícióra.

Kérdezem Bajnait: ha az üzleti partnere ebben a stílusban tárgyalna vele, kötne vele saját magánvagyona kockázatára üzletet?… Na ugye,hogy NEM...

Tájékoztatom őket, én mint választó, azok alapján, amit a tárgyalások során mutattak, messzire elkerülöm őket, az én szavazatomra ne számítsanak,… (sok kicsi sokra megy)…

Bajnai a legnagyobb csalódás, hiszen az egy éves kormányzása kivülről korrektnek és hatékonynak látszott,…

DK- Gyurcsány-MoMa- Bokros-Surányi Gy-Kuncze-Király Júlia hitelesek,…
Bennük bízom, bízom a tisztességükben, tenni akarásukban.

Meglátjuk, hogy mi választók mit tudunk elérni?
(Igaz, az előző bloghoz írtam ezt a bejegyzést, de szerintem itt is időszerű)

2014. január 8. 23:49


heuréka írta...

Kedves Pupu! Fáj a szívem kimondani, de teljesen igazad van. Ha megnézed M.A. életútját a Vikipédián, elképesztően hasonló az a Vezérével.
Nulla élettapasztalat, már 26-27 évesen a Min.elnöki hivatal osztályvezetője! Ki ez a srác, aki így tud "nyalni" aki úgy tud helyezkedni, hogy elájulnak tőle a főnökei? Mit tud ez? Kíséret nélkül végig csúszik a "fekete" pályán, vagy mindenkinek "lefekszik" (hagy nyerni) ultiban?
Vadászni még nem vadászik, - de majd megtanul...
És ezt zárt szájjal, szó nélkül nézik a szocik tapasztalt vezetői? Rémisztő!
Üdv: Suszter

hello írta...

Drága PuPu, ami az együtt mérgelődést illeti, jó ideje mást se teszünk itt együtt: Te és az olvasóid, a kommentelőid.

Még arra sem lehet panaszunk , hogy a remek politikusaink nem szállítanak hozzá nap mint nap újabb muníciót is! :-((

Tetszik, ahogy tárgyszerű, szikár szentenciákat használsz:
- az nem összefogás,
- az nem megállapodás,
- az nem korrekt eljárás,
- az nem tisztességes politikus,
- az nem demokrata,
mert bizony, ezek nagyon pontos definíciók!

Nem tudom, ki hogy van vele, engem a privát élethelyzeteimben is mindig a tehetetlenség visel meg legjobban.
Most is abszolút tehetetlennek érzem és látom magunkat, és tudom, hogy mindennek mi fogjuk a levét meginni.



Névtelen írta...

Hát kedves Pupu mit írhatnék még hisz Te már leírtad amit gondolok. Talán csak annyit hogy SZEGÉNY MAGYARORSZÁG

hello írta...

Azt mondjátok meg, hogyan lehetséges, hogy mindezt mi itt együtt ilyen kristálytisztán látjuk, oly sokan másoknak meg mintha hályog lenne a szemükön, ezekből az ordító jelekből semmit nem vesznek észre??!!??

hello írta...

Találtam valakit, aki szintén látja, amit mi:

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/349849_az_m_faktor

Simkó János: Az M-faktor
2014.01.08.

Ízelítőül csak egy bekezés belőle, a cikk végefelé:

"...most füstöli el az ellenzék utolsó esélyeit egy reakcióképtelen, a vakhit csapdájába szorult szervezet. És hangsúlyoznám, a szervezetről beszélek, nem Mesterházyról, ő ugyanis menthetetlenül foglya a saját illúzióinak. Már nem tud visszalépni, mert akkor vége a politikusi pályának. Így csak az államférfiból porlad el valami, hely ettől még marad a parlamentben. De hogy egy sokat látott és tapasztalt szervezetből senki ne ismerje fel a veszélyt, és ne reagáljon még akkor sem, amikor már a székház portása is tudja, mekkora a baj, nos, ez már súlyos morális és szervezetszociológiai probléma."

János Szinai írta...

Pupunak mnt mindig teljesen igaza van. Úgy nem lehet összefogni, ha ketten öszefognak és majd ketten válogatnak a többiekből, hogy majd kivel milyen feltétek alapján ők válogatnak. nem válogathatnak ezek ektten akkor ha ez akettő bevállaja azt, hogy ő az MSZP és részben az EygüttPM a két párt akik miatt több mint egy év lenuullátása után most sikerült csak oda eljutni ahol voltak 2012.október 23-án. Ezért felelőse valaki. Ha tiszta lappal és hizelesen akarnak közsöen összefogni akkor 1. A multjukat (az elmúlt szemétbe kidobott egy évvel)előbb elszámolnak utána pedig MINDEN FELTÉTEL NÉLKÜL MINDEN ELLENZÉKI ERŐVEL EGYÜTT ÖSSZÜLNEK MEGBESZÉLNEK ÉS UTÁNA LEHET KÖZÖSEN EGYÜTTMŰKŐDNI! ÉS BIZONY? HOGY HA ÍGY TESZNEK AKKOR MESTERHÁZYÉ A FŐ A LEGNAGYOBB A FELELŐSSÉGE EZÉRT Ő AZTÁN VÉGKÉPPEN NEM LEHET HITELS MINISZTERELNÖK JELÖLT. Ha jól tudom eddig kér párt elnök jelentette ki, hogy ők visszalépnek a minizsterelnök jelöltségtől a Gyurcsáyn először és a Bjanai ahét elején másodzsor. A meseteházynek is hátra kell lépnie és az összes demokratikus erővel együtt választanak közös minszterelnök jelölt és közös demokratikus ELLENZÉKI PROGRAM.
Ha mindezek után az ellenzéki erők mégis közösen javasolják Mesterházyt miniszterelnök jelöltnek csak is akkor és csakis akkor lehet egy HITELES ELLENZÉKI MINISZTERELNÖK JELÖLT! Olyan nincs, hogy mától elöször jó közösen ketten az MSZPEGYÜTTPM majd tárgyal a DK.val és gondolom majd válogatnak, hogy még kikkel lesznek közösek. Hol van akkor a MOMA, a Liberálisok, a Szbadelvüek az MSZDP. És névszerint BIZTOSAN benne kell lenni a közös ellenzéki összefogás befutó közös listás helyén Gyurcsány Ferencnek, Bokros Lajosnak, Kuncze Gábornak, Fodor Gábornak, Ungár Klárának és még a Schmuck Andornak i! Ugye így van így lesz?! felsziget

charly írta...

Nagyon rosz érzések kavarognak bennem Pupu!
Félek, hogy a DK szarba lép!

Erzsébet írta...

Konszenzus / meegyezés
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A konszenzus latin eredetű szó, a jelentése: egyetértés vagy megegyezés egy adott csoport tagjai között. Előfordul kifejezésekben is, például "konszenzuson alapuló döntéshozatal".
A konszenzushoz való eljutás azzal jár együtt, hogy minden egyes csoporttag véleményét komolyan veszik és megfontolják. A döntés meghozatala után fontos, hogy a csoport bízzon abban, tagjai belátják, hogy a dolguk a döntésnek megfelelő viselkedés. Ideális esetben azok, akik egy adott lépést szeretnének megtenni, meghallgatják az azt ellenzőket is, mert azzal számolnak, hogy a vita a közös megegyezést, vagy konszenzust meg fogja erősíteni. Elvileg ritka az ellenvélemény meghallgatása nélküli cselekvés, és a döntés során ügyelnek arra, hogy minimális kárt okozzanak a személyi kapcsolatokban.
Konszenzus, mint kollektív bölcsesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kifejezést lehetne egy csoport kollektív bölcsességével is helyettesíteni, azzal kiegészítve, hogy a véleményeltérés és vélemény változatok mértéke az egyes tagok között akár igen nagyfokú is lehet, és ha azt akarjuk, hogy az egyes tagok a döntésnek megfelelően cselekedjenek, akkor ez a különbség fenn kell maradjon a későbbiekben is.
A konszenzus rendszerint együttműködéssel jár együtt, nem pedig kompromisszummal. Ahelyett, hogy egy véleményt fogadna el a többség, a tagok úgy hozzák össze az érdekelt feleket (sokszor facilitátorok vagy közveítők igénybevételével), hogy addig tárgyaljanak, amíg egy egy irányba mutató döntéshez nem érkeznek. Ha ezt mechanikusan érik el, akkor az egyszerű csereüzlet formáját öltheti: ha te ezt feladod (megteszed), akkor én ezt adom fel (teszem meg). Az igazi konszenzushoz az kell, hogy a tagok az érdekeltek közti kapcsolatra koncentráljanak, hogy olyan egyetértés alakuljon ki köztük, hogy hajlandóak legyenek a lemondáson (beleegyezésen) alapuló megegyezésre.

Varga Éva írta...


Azt tudom, hogy Debreczeni olvassa a mértékadó blogokat - úgy hiszem, ez azok közé tartozik -, azt meg remélem, hogy nem csinálnak hülyeséget...

Az biztos, hogy ha GyF belemegy ebbe a paktumba, akkor én BIZTOS, hogy nem szavazok rájuk!

Névtelen írta...

Teljes mértékben igazad van!
Aki látta a két "tárgyalót" Kálmán Olgánál az igazat ad Neked. Mesterházi először ragyogott az örömtől, hogy elérte célját. A válaszai pedig semmitmondó hasalások voltak.
Nem értem , hogy mit is egyeztettek hajnalig, hisz programjuk szinte azonos. Talán azt mérlegelték, hogy mely -az ellenzék számára reménytelen- választási körzetet adják át a DK-nak. Ha tudja kaparja ki a gesztenyét.

Unknown írta...

Két hét türelmi időt megér ez a fontos kérdés.
Aztán lehet örülni vagy bosszankodni.

Minden sora igaz PuPunak.De az elitéltnek is joga van az utolsó szóhoz.

Ezt pedig még nem mondták ki. Én bízok a józan ész diadalában és az idő rövidségében.
KÉNYSZER ma a megállapodás! Bármennyire is fáj, kompromisszumot kell kötni. Engedni pedig ebben az esetben minden szereplőnek KELL. Ebből a szempontból ma sokkal inkább van csapdában az MSZP, mint a DK.

Ebből akár tőkét is lehet kovácsolni!
Várjuk ki a végét.

Névtelen írta...



Baloldal



Mitől baloldal itt a baloldal?
Mert ma balfékek vert serege?
Mert egy akarnok seggfej vezeti?
(A nép töke is már telve vele!)

Vezetni képtelen szürke pasi
Azt hiszi, ő vezet! Őt vezetik
Történelmünk által kimustrált vének,
Egykori régi, nagy valakik!

Nem hisznek el semmit sem a családok
Abból mit nap, mint nap duruzsolnak!
Régi dicsőség az övék, meg a tegnap!
(S nem a jövő, az ígéret, a holnap!)

Bajnai mellé fogott, de nagyon,
Hogy velük próbált meg együtt menni
Régen ott kellene hagyni e béna
Kacsákat, s méltóbb társakra lelni!

Nem magas röptű elméleteket
Kellene hirdetni országszerte
Bajnainak, hanem elmagyarázni,
Vagy „lefordítani” egyszerű nyelvre,

Hogy mit akar, (egyszerű nyelven),
Ha jót s igazat mond, s a nép is akarja
Vele halad rengeteg ember, a város,
A vidék, a falu apraja nagyja!

Karizmatikus vezetőre, de jóra
Lenne ma szükség, de nincsen ilyen!
Gyurcsánynak van karizmája, de kapkod,
Ezért a karizma már rég idegen!

Elkésett már e három „erő”
Győzelmüknek már nincsen esélye!
Lopták az időt, marták egymást,
Pont most borulnak egymás kebelére?

Úgy hívják ellenzék ezt a „erőt”
Amit rég szétvert a felcsúti törpe.
Most egymást veri szét e bamba sereg,
Taktikázgatva, csúnyán veszekedve!


Most a közérdek lenne a fontos
Nem saját érdeket kellene nézni!
Nem bohócok kellenének az élre
Hanem egy higgadt államférfi!


Tüske Zsófia írta...

muris, de a hasonló véleményemért a facebookon a demokraták közül azonnal ki akartak rúgni, megvádoltak orbán-ügynökséggel és a legenyhébb reakció az volt, hogy hülye vagyok. Magyarország így is, úgy is marad Közép-Európa zártosztálya.

denis írta...

Kedves PuPu! Több éve olvaslak, de nem emlékszem egyetlen gondolatodra sem, amellyel ne értettem volna egyet. Köszönet és elismerés illet Téged mindezért. A rendszer változás óta kénytelenek voltunk szembesülni azzal a ténnyel, hogy a politikai elit tekintetében sajnos nekünk "ezt dobta a gép", hiteltelenek, megbízhatatlanok, kiszámíthatatlanok és még tudnám sorolni. A jelen helyzetben tehetetlennek érzem magam, ugyanakkor, ha a józan eszemre hallgatok tudom kormány váltásra van szükség. Számomra az összefogás szándékának hitelességét a szereplők legszélesebb köre teremtené meg, egy külsős miniszterelnök jelölt megnevezésével. Csak a reményeim maradtak meg, hogy ide kétoldalú, majd három oldalú és még ki tudja hány oldalú tárgyalások útján vezet az érintettek által választott út... Baráti üdvözlettel: denis

kekec írta...

Bocs Pupu, de hiányoltam a 14. pontot!
Az meg totálisan képtelen a valóságot
értékelni, aki egy NB III focistát képes Maradonához mérni. És ezen semmiféle "felcsúti" jelzős szerkezet sem enyhít!
De egyébként a szokásosan jó (sőt, príma) a szöveg.
Remélem Gyurcsány észnél lesz!

kekec írta...

moose
Bokros egy nagy csalódás a "Gyurcsány hibás gazdaságpolitikája vitte majdnem államcsődbe az országot" szövegével. Kezdek hitelt adni azoknak, akik kétségbe vonták a doktorija hitelességét és szerintük nem az Alkotmánybíróság által egyébként is kiherélt Bokros csomag, hanem Surányi technikái stabilizálták a gazdaságot.
Ha valaki ilyet mond, az vagy szakmailag alkalmatlan, vagy emberileg, a "rúgjunk bele Gyurcsányba, hátha attól nagyobbnak látszunk" csoporthoz csatlakozva.
(az államcsőd veszélyét Járai okozta, aki lerohasztotta az MNB tartalékait, és Simornak nem volt elég ideje, hogy eléggé megerősítse. És itt voltunk a forinttal vastagon fedezett adósságtörlesztéssel, amit nem tudtunk devizára váltani. Ezt gazdaságpolitikának nevezni egy állítólagos közgazdásztól legalábbis snassz!

kekec írta...

Várszegi Szilárd:
"kényszer a megállapodás"????
Alkalmatlan miniszterelnök jelölttel tök felesleges!
Akkor már inkább váltsa be Gyurcsány a DK nevében kifejezett ígéretet:
demokratikus KOALÍCIÓ. Hirdesse meg, hogy ehhez, mint ernyőszervezethez minden tisztességes demokrata csatlakozhat, és nevezze meg a SAJÁT
(bocs: a DK) jelöltjét egy vállalható személyben. Aztán banzáj!

hello írta...

Aki nem látta, érdekes volt tegnap A TÉT adása:

http://www.atv.hu/videok/video-20140109-a-tet-1-resz-2014-01-08

ugyanott megtalálható a 2. része is.

moose írta...

kedves hello, … szerintem látják, …

- de hallgatnak a sunyi tanácsadóikra,…
- utaznak a buta nép "dögöljön meg a szomszéd tehene is" írigy,önsorsrontó hozzáállására,…

szerintük ezek vannak többen,…tehát ezeket kell "elkapni" ezekkel a semmitmondó, velejéig romlott szövegekkel,…

Mesterházy akkor írta le magát végleg nálam, amikor azt mondta, hogy majd a jogászok megmondják, lehet-e frakciója a DK-nak,… aztán azt hallottuk, hogy a DK nem "kivált", hanem "kilépett" az MSZP-ből és ezt meg is írta a házelnöknek,… no és így nem lett frakciója a DK-nak!

Sunyi, jellemtelen lépés volt!
Szerintem ide datálható az MSZP visszafordíthatatlan porladásának kezdete,...

Azt gondolom, hogy az MSZP egy roncsautó, ami már ott van a roncstelepen, bekerült a darálóba, szóródik a futószalagra, ahonnan szelektíven szétválogatják a mágnesek a még értékes anyagokat ( én csak kohó-ócskavasat látok),… a többi megy az égetőbe,… por és hamu lesz belőle,…remélem még a választások előtt!

- Az E14-PM meg sohasem volt, ők már most por és hamu!
(Milyen jellemre vall (kölcsönösen) az a tény, hogy egy E14 pártelnök képes olyan emberrel (PM) szövetkezni, aki egy kiscsoportos beszélgetésen nyíltan azt mondja, hogy csak azért csatlakozik Bajnaihoz, hogy a Bajnai biztos ne legyen miniszterelnök jelölt,… hát elérte, gratula, és még az is lehet, hogy igaza volt)!

Tartom az álláspontom,… az emberek többsége többre tartja a tiszta, világos, őszinte beszédet, még akkor is, ha abban több a rossz hír, mint a jó, mert tudni akarja, mire számíthat, ha így vagy úgy dönt.

Túl sokszor csaptak már be bennünket VÁLASZTÓKAT! Nekem ELÉG VOLT!

Tudni akarom előre (és nem utólag), hogy MERRE van az ELŐRE (és nem hátra)!

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Egyetértek az írásoddal és azt hiszem, hogy nem sok vitatni való van rajta !

Azért Orbánt jó lenne elzavarni !

Ezt kellene reálisan átgondolni, ha még lehetséges !

Tartok tőle, hogy nem nagyon !

Akkor legalább a 2/3-ot kellene megakadályozni.
Erre talán elég lenne a DK is magában !

Üdv sphagin.

moose írta...

Kedves Kekec!

Nekem sem tetszik, ha valaki belerúg a másikba, mert az jellemgyengeségre vall.

(Szerintem,akinek megkönnyebbülést okoz, hogy a másikba belerúg, az önmagát rugdossa folyamatosan,… bizos ettől akar szabadulni,…így célszerübb lenne inkább önvizsgálatot tartani.)

Olvasva Bokros Surányi szülinapjára írt köszöntőjét, arra jutottam, hogy a Bokros csomag egyben Surányi csomag is lehetett,... így utólag, de Surányi nem látszott, mert ő csendben tette a dolgát, ő nem harcos alkat, de a hatása meghatározó lehetett!
(Olyan fiatal voltam akkor, alig értettem ebből valamit,…praktikusan annyit, hogy kibírható volt! :))

Amiért őt választanám mégis, az a szemlélet, ahogyan most ebben a patt helyzetben megoldást javasol.

(Vajon képesek vagyunk-e felülemelkedni a korábbi ellenérzéseinken!?!)

Már többször írtam, hogy praktikus megfontolásból szívem szerint női miniszterelnököt szeretnék, mert a nők nem versengenek, nem harcászkodnak, ha ennyi elesett embernek (gyereknek és felnőttnek) a puszta túléléséről van szó!

Már írtam korábban, hogy kb 120 Mrd Ft-ból naponta többszöri étkezést lehetne adni az 500.000 éhező gyereknek 1 évig! Ez kb. meg lenne abból az összegből, amit hitelkamati többletként fizetünk ki. (... az IMF és piaci hitel közötti kamatfelár különbsége).

Egy értelmes nő emelett döntene!

Ki ez az értelmes, jó megjelenésű, nyelveket beszélő, ereje teljében lévő nő?

Az én mostmár nem titkos favoritom:
Dobrev Klára!

moose írta...

Kedves Kekec!

Nekem sem tetszik, ha valaki belerúg a másikba, mert az jellemgyengeségre vall.

(Szerintem,akinek megkönnyebbülést okoz, hogy a másikba belerúg, az önmagát rugdossa folyamatosan,… bizos ettől akar szabadulni,…így célszerübb lenne inkább önvizsgálatot tartani.)

Olvasva Bokros Surányi szülinapjára írt köszöntőjét, arra jutottam, hogy a Bokros csomag egyben Surányi csomag is lehetett,... így utólag, de Surányi nem látszott, mert ő csendben tette a dolgát, ő nem harcos alkat, de a hatása meghatározó lehetett!
(Olyan fiatal voltam akkor, alig értettem ebből valamit,…praktikusan annyit, hogy kibírható volt! :))

Amiért őt választanám mégis, az a szemlélet, ahogyan most ebben a patt helyzetben megoldást javasol.

(Vajon képesek vagyunk-e felülemelkedni a korábbi ellenérzéseinken!?!)

Már többször írtam, hogy praktikus megfontolásból szívem szerint női miniszterelnököt szeretnék, mert a nők nem versengenek, nem harcászkodnak, ha ennyi elesett embernek (gyereknek és felnőttnek) a puszta túléléséről van szó!

Már írtam korábban, hogy kb 120 Mrd Ft-ból naponta többszöri étkezést lehetne adni az 500.000 éhező gyereknek 1 évig! Ez kb. meg lenne abból az összegből, amit hitelkamati többletként fizetünk ki. (... az IMF és piaci hitel közötti kamatfelár különbsége).

Egy értelmes nő emelett döntene!

Ki ez az értelmes, jó megjelenésű, nyelveket beszélő, ereje teljében lévő nő?

Az én mostmár nem titkos favoritom:
Dobrev Klára!

Anikó írta...

PuPu minden pontokba szedett szavaddal egyetértek, és moose által leírtakkal is.
M.A. addig ütötte nyomorult Bajnai fejét, amíg csak ő került a lista élére, már az Olgánál látható volt, hogy ez lesz, mert nem volt hajlandó egyszer sem kimondani, hogy hátralép. Egy kis sunyi, pitiáner hatalomvágyó akarnok, amit jó ideje lehet látni, érzékelni.
Igen valaki előttem szóló megjegyezte, és tökéletesen igaza van, hogy és ezt zárt szájjal nézi az MSZP összes nagy öregje és hallgatásával asszisztál hozzá.
Most játszottak el nálam minden esélyt.
Magam és családom, sőt baráti köröm részéről is kijelenthetem, hogy tavasszal erre az MSZP-re, erre a tandemre, NEM szavazunk, ez már holtbiztos !!!!
Gyurcsány nagyon remélem észnél lesz, és esze ágában nem lesz ezekhez csatlakozni, hanem megszervezi a többi "kicsivel" a megegyezést, akikről még bőven kiderülhet, hogy nem is annyira kicsik, mivel sok ember nem hülye és hányingere van az eddig látottaktól, és azokkal együtt állítanak mindenhol jelölteket.
Hétszentség, hogy rengetegen fognak rájuk szavazni!!!!

moose írta...

Bocs', hogy kétszer ment el, de üzengetett a "biztos nem vagy robot?", hogy úra bizonyítsak, hát újra próbálkozta, de közben biztos megértette "ő is", hát így történt!…:)))

Anikó írta...

Jó ötlet a női miniszterelnök jelölt, akár Király Júlia, akár Tétényi Éva, akár moose titkos favoritja Dobrev Klára, nekem egyáltalán nem lenne ellenemre, de a férfiak közül Surányi György sem !!!!

hello írta...

Kedves Moose, évtizedekkel ezelőtt készült egy olasz- francia film ezzel a címmel: "Ha a világon mindenki ilyen volna" - ez jutott eszembe arról, amit írtál, merthogy mennyivel élhetőbb lenne a világunk, ha ezeket mindenki olyan világosan látná és úgy is értékelné, ahogy Te is.

Merthogy ez a történet szerintem még igencsak több sebből vérzik.
Tegnap Bajnainak arra a kvázi eldöntött tényként közölt mondatára, hogy az MSZP kongresszusa dönt, és az Együtt meg a DK ahhoz csatlakozik, élénken elkeztem káromkodni.

Nagyon kíváncsian várom, mivel "kínálják meg" ezek ketten Gy.F.-et és a DK-t, no meg Feri válasz-döntését.
Mert miközben ő hajtotta konzekvensen az összefogást, de ha ez nem úgy valósul meg, ahogy ő képzelte - ami egyelőre még nyitott kérdés -, akkor arra vajon mit lép?!
Többesélyes a veszély ebben:
- ha beletörődik, hogy a DK-t még nagylelkűen bevették, de a kört tovább nem bővítenék, megkaphatja, hogy lám, ez csak addig volt neki fontos, hogy a DK és ő is ott legyen,
- ha akár a kínált feltételekre, akár a többiek kihagyására nemet mond, rásütik, hogy na ugye, hogy vele nem lehet megállapodni.
- És akkor még ott az igazi dilemma, hogy a vélasztók hogyan vélekednek majd: elég-e nekik, hogy (kicsi, savanyú, de a miénk-alapon) született egy alternatíva Orbánékkal szemben, vagy abba is belegondolnak, hogy mi lesz a lehetséges folytatás az esetleges győzelmük után.
Már nem tudom, tegnap melyikük mondta A TÉT-ben, hogy ez egy skorpiókkal teli zsák lesz, és csak remélhető, hogy nem falják fel egymást.
Szóval egy ilyen kényes szituáció kezeléséhez ÁLLAMFÉRFIAK kellenének - de a kínálat és a kereslet enyhén szólva nincs szinkronban...
Akárhogy erőlködöm, nem vagyok képes optimizmussal nézni előre.
PuPu a kapanyél elsülésének isteni csodájával kalkulál, de én ateista vagyok...

moose írta...

Kedves Anikó!

Ezer mosoly Neked, PuPunak és mindenkinek, akik itt írnak, kommentelnek a "tiszta kezekért", a tiszta viszonyokért, a tiszta szivekért, a józan emberi hozzáállásért! :)))

Rajtunk múlik, hogy kiegyensúlyozott, Mosolygó Emberekkel Mosolygó Magyarországunk legyen!… én amellett teszem le a voksom, akinek ezek az értékek is fontosak! (M.EmbereM!)

Nem mellékesen mondom, hogy ehhez szerintem 50-50%-os hölgy-úr arányú parlamenti képviselet kell.( 0-30%-nál még mindig nagy esélye van a "TAHÓ frakció" kialakulásának! (kacsint)…szerintem! :))))

( "sors keze", hogy a "nem vagy robot" azt kéri, írjam be, hogy "mérföldkő"! OK!... én is így érzem, hogy itt tartunk most!)

moose írta...

Kedves Anikó!

Ezer mosoly Neked, PuPunak és mindenkinek, akik itt írnak, kommentelnek a "tiszta kezekért", a tiszta viszonyokért, a tiszta szivekért, a józan emberi hozzáállásért! :)))

Rajtunk múlik, hogy kiegyensúlyozott, Mosolygó Emberekkel Mosolygó Magyarországunk legyen!… én amellett teszem le a voksom, akinek ezek az értékek is fontosak! (M.EmbereM!)

Nem mellékesen mondom, hogy ehhez szerintem 50-50%-os hölgy-úr arányú parlamenti képviselet kell.( 0-30%-nál még mindig nagy esélye van a "TAHÓ frakció" kialakulásának! (kacsint)…szerintem! :))))

( "sors keze", hogy a "nem vagy robot" azt kéri, írjam be, hogy "mérföldkő"! OK!... én is így érzem, hogy itt tartunk most!)

moose írta...

Kedves Hello! … vagy ÁLLAMNŐ! … ugye ilyen szó meg nincs is!

Bízom abban, hogy GyF kellően magabiztos és őszinte lesz ezekkel a saját magukat leamortizáló "árnyékvitézekkel"!

Azért minden rosszban van valami jó:
- Bajnairól azt tudtuk, hogy az 1 évet kiválóan menedzselte a válágot,… gyanítom a kiváló munkatársai tették,...!
- Bajnairól csak ebben a folyamatban tudtuk meg, hogy nem "államférfi alkat",… ugye finoman fogalmaztam?!? :)
- Szigetváriról volt egy olyan képem, hogy sikeres kampánystratéga,… 2010-ben ez már megcáfolódott bennem,…most meg már "biztos nem fordítanék neki hátat"…ugye.
- Nincs olyan helyzet, amiben Juhászt egyáltalán meglátnám, hogy ott van,…
- Karácsony,… először reménytkeltő volt,most, no comment!…és a többi így tovább,

Az MSZP a roncstelep futószalagján van,… szerintem,…

... dehát hogy derült volna ki, ha nincs ez a "hajcihő"!?!

Abban bízom, hogy megtörténik velünk is az, ami a Déli -Sarki vizeken befagyott orosz kutató-kiránduló hajót kiszabadította,… megrepedt a jéghegy-jégmező és szépen kikormányozták a hajót a nyílt vízre,… az hogy bennünket utasokat kiementenek-e a helikopterek (EU),ahogy a hajó utasait, azt csak remélhetjük!

Take it easy!
Reményhal és "Leszarom tabletta"! :)))


NewTiborc írta...

Nagyon félek, hogy az ok nélkül örvendező DK vezetők beveszik a kefét és meg fogják Őket cumiztatni. Remélem a Gyurcsány nem ilyen ostoba és tudja kikkel áll szemben. Ez nem összefogás, ez arra jó, hogy valakire -naná kire? - ráfogják a kudarc okát.
A spanyolos ficsur elfogadásának kemény árának kellene lenni. Kiváncsi vagyok. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy most már nrm is szabadna velük összefogni, mert olyan pontokat kellene a DK-nak visszavonni, ami a párt lényegét érinti, mint például a külföldön élő hazafiak szavazati joga. HM?

moose írta...

A DK "központi agya", szellemi kapacitása, szerintem az összes párt közül a legerősebb.

A DK MSZP-ből való kiválása egyúttal "agyműtét" is volt az MSZP-nek. Azóta viselkednek úgy, mint egy vezérlő SW vesztett robot,…kalimpálnak jobbra-balra.

A DK-hoz csatlakoztak az alapítókon kvül mostanában olyan kiváló, meghatározó szellemiségű emberek, mint Kerék-Bárczy Szabolcs, Nagy-Huszein Tibor,akikkel ez a szellemi kapacitás erősödött.

Valószínűleg őket a DK nyitott, tisztességes, őszinte szellemisége vonzotta be,… a DK feltétlenül nyert velük, mert szélesebb körnek jelenthet a DK választható alternatívát.

A DK-nál van HW és SW is, bízzunk benne, hogy a programozók is a legjobbak,…most a program tesztelésének időszaka következik!

Rajtunk, választókon is múlik, hogy sikerül-e megőrizni, pályán tartani ami most az egyetlen "étlepon" lévő és választható alternatíva!

Üvölteni kell, ha a magasból azt látjuk, hogy szakadék következik, és a csapat nyilegyenesen arra tart..

Már nem tudom melyik orosz filmben volt, hogy azt látjuk fentről, hogy egy megvadult vadló-csapat sokkos állapotban vágtat a szakadék felé és bátor lovasok kerülnek eléjük. Szemből vágtatnak eléjük, kockáztatva azt, hogy elsodorják őket is, de kanyarodásra késztetik és megfordítják őket, sikeresen kanyarodnak el a szakadéktól,…

hello írta...

Kedves Moose, legszívmelengetőbb emlékeim közé tartozó rekvizitek a Reményhal és a Lesz@rom tabletta! :-))

Tényleg ez maradt nekünk.

Bár egyszer valaki azt mondta, hogy vigyázat, ha a remény hal meg utoljára, az azt jelenti, hogy mi addigra már mindnyájan feldobtuk a bakancsot!

hello írta...

Tiborc társunk és lényegében mindnyájan oda lukadunk ki, hogy vigyázó szemünket Ferire vetjük, fokozódó izgalommal figyelve, milyen helyzetbe hozzák, és arra mit lép, hogyan dönt, vajon közelről ugyanúgy látszik-e a számára, mint számunkra alulnézetből az összes rá leselkedő tigriscsapda!

hello írta...

Juhász Péternek nem kell se Mesterházy, se Gyurcsány - 14:57

Közleményben erősítette meg Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke: nem szerepel olyan listán, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap. Lemondását is felajánlotta.

Juhász Péter az MTI-nek küldött közleményében azt írta: miközben a demokratikus ellenzék pártjainak összefogása szerinte is elkerülhetetlen, a formálódó konstrukció számára vállalhatatlan, nem növeli a kormányváltás és a korszakváltás esélyét.

Hozzátette, minden további kérdésben az Együtt 2014 elnökségébe őt delegáló Együtt Egymillióan Platform dönthet, amelynek felajánlotta lemondását a szövetségben betöltött társelnöki tisztségéről.
(MTI)

>>>>>>>
Remélem, elfogadják! 1 ballaszttal kevesebb lenne.
Amúgy ezúttal 50 %-ban egyetértek vele - ilyen még úgyse fordult velem elő...

megvezetés írta...

Na azt is megértük, hogy nyugodt lelkiismerettel leirhatom, mindenben egyetértek :-)

megvezetés írta...

Na azt is megértük, hogy nyugodt lelkiismerettel leirhatom, mindenben egyetértek :-)

hello írta...

A Klubrádió fórumán olvasom:

"Mesterházy esélyes OV-val szemben???
Talán pisztoly párbajban..."

Névtelen írta...

Baszki én vagyok az egyetlen aki örült az összefogás hírének?!

1ügyű írta...

Miért nincs már Lovas Zoltán október 23 óta az ATV képernyőjén?
Miért nincs már Kuncze Gábor október 23 óta a Klubrádió mikrofonja mögött?

Iszonyú ideges és elkeseredett vagyok sokad-magammal együtt.

Úgy látom más is ki van akadva:
http://jovaros.blog.hu/2014/01/09/nem_ertik_631

1ügyű írta...

Kedves Névtelen barátom. Milyen összefogásnak? A Paktum 2.0 förmedvényre gondolsz, ahol előre meg vannak írva a diktátumok?

magyarmagyar írta...

Feleim, fel van adva a magas labda! Én úgy gondolom, hogy a DK short feltételek (16 pont), tárgyalások után (hogy ne mondhassák: - szóba sem állt velünk), be is fejezheti ezt az egész cirkuszt. Ferink mehet vissza Klárához, hadd erjedjen a kula. Ami az Őt az összefogás ellehetlenítésével vádolókat, meg a szavazatvesztés elméletét illeti,az csak kacsafos. Akit az Ő személye tántorít el a szavazástól, az vagy: - Úgysem szavazna, vagy bárkire csak a baloldalra nem, vagy hívő. Meseházira meg már az olyan ős mszp-sek se adnák a voksukat, mint pl. én. Mindig a kisebb rosszra szavaztam, egyáltalán nem tetszett az mszp, de az ellenfelei még kevésbé. Régóta mondogatom: - Egyszer az életben, mielőtt meghalok, szeretnék úgy szavazni, hogy azt mondhassam: szép volt fiúk, csak így tovább! Ferink, ha továbbra is baszogatják, végső aduként még mindig kiterítheti a mindentudók kártyáját. Sokat tudhat Ő a pártmutyikról, a fityesz - maszop összefonódásokról, az egész szennyes pöcegödörről. Ha kiterítené a lapokat, akkor az egész jelenlegi bagázs mehet a levesbe! Nem véletlen, hogy csak kóstolgatni merik, igazi vád még nem jött össze ellene. Eddig visszafogta magát, hiszen úriember nem szarik bele a saját ágyába. De most ha a szükség úgy hozza, nem kell úriembernek lenni! Hulljon a férgese, csak akkor tisztul a levegő! Elvégre már nem csak néhány ember (?), hanem egy Ország jövője a tét. Összefoglalva: semmi elvtelen megalkuvás, semmi akár csak kissé is mutyigyanús lépés. Világos beszéd, mint a 16 pont, semmi "dehátakkorugyeakörülményekfigyelembevételévelizé", SEMMI!!! Brutális igazmondás, aztán jöjjön aminek jönnie kell. Ha nem lesz egyetlen parlamenti hely sem? Akkor mi van? Ferkének van annyi pénze, hogy a barátait életben tartsa pár évig, no problem. A haszonhoz befektetés is kell, busásan fizetne szerintem.

hello írta...

Kedves 1ügyű, köszi a linket, nem ismertem az oldal létezését. Elolvastam, a kommentekkel együtt, amelyek között hasonló gondolatot írtak, mint itt mi.

Pl.:
"a DK mintha lelkesedne, s nem látná, hogy átcseszik a palánkon.
Gyurcsány sem látja. :( "

"2-4 db helyért nem érdemes csapdába vinni a DK-t vagyis bedarálni és ha bukás a DK a hibás - "


1ügyű írta...

Az ATV-ben folyamatosan azt ecsetelik (most a Csattban is), hogy Ferinek és a DK-nak ezt el kell fogadni és kész...
Klubrádió és ATV fej-fej mellett nyal az MSZP-nek.

Elegem van.
Megvárom a tárgyalások végét, de azután a lehetséges X-emhez gyors döntést fogok hozni...

Cereus írta...

hello ,hello !
Elbizonytalanodtál? Lehet, hogy holnaptól Gyurcsány értékarányt fog téveszteni? Netán elárulja társait ,vagy bennünket a VÁLASZTÓIT? Ő ezekhez a kispályásokhoz képest egy igazi, de nagyon őszinte ember, politikusnak pedig a legnagyobb PROFI!!! Hogy sokan nem szeretik? Vagy igen? Mert ez még mindíg Magyarország! Itt normális embernek, ha érvényesülni akart el kellett hagynia hazáját. Szeretnélek hitünkben megerősíteni, mert ez most nagyon fontos! Mi pedig őszinte, tárgyilagossággal bízzunk Gyurcsányban és továbbra is fogjunk össze!!!

hello írta...

Kedves Cereus!

Egyelőre valóban nem vennék mérget semmire, csak reménykedem és aggódom.
Merthogy 2006 óta nem 1x előfordult, hogy alulnézetből jobban és előre láttunk néhány dolgot, meg is írtuk Gy.F. blogján, de senki nem figyelt rá.
Bízom benne, hogy ezúttal sikerül felülkerekednie a saját bevallása szerint is krónikus jóhiszeműségén.

Zsuzsanna írta...

„Ha Gyurcsány beáll közéjük, ő is oda tartozik a pártjával együtt. Ezt kell még csak kivárni, merre dől a fa, és ha ők is eladják magukat, akkor létre kell hozni egy valódi ellenzéket.”
http://nepszava.com/2014/01/velemeny/bartus-laszlo-az-ellenzek-arulasa.html

MoonRiver írta...

Igen, én is láttam a műsort. Csakhogy egy idő után átkapcsoltam. Dühös voltam, mert bén ennek a fiatalembernek drukkoltam, és ez bejött akkor, amikor kikezdhetetlenként (mint a nyomtató ló), ment előre és tette a dolgát. Respektáltam a szakmaiságáért is. De ugye tudjuk, hogy ez az ember, már nem az az ember. Ebben az egy dologban (legalább!!) Gyurcsány Ferenc egyszerűen verhetetlen és kikezdhetetlen. Valahogy nem képes átalakulni sasból libává, vagy tetszőlegesen, kinek mi szimpatikus. Ezért nő a hitele.

1ügyű írta...

Úgy látom, hogy minden napra van jó olvasni való, ami elgondolkodtat és nem engedi, hogy elbutuljak.

http://jovaros.blog.hu/2014/01/10/az_otodik_elem_670

hello írta...

Elolvasva az AN cikkét, látszik, hogy Bartus kedvenc mániája továbbra is a bojkott.
Csuda okosnak tartja magát, mégsem bírja felfogni, hogy az a Fidesz und a Jobbik akadálytalan triumfálását eredményezné?!

Na, azt meg nehogy már!

A különböző aláírásgyűjtések max. a Kubatov-listák frissítésére jók, ha átadják őket a jelen hatalom illetékesei bármelyikének, egyébként a hatásuk zéró.

Hogy Bartus Bajnaiba mennyire "szerelmes", az a magánügyének is tekinthető akár - abban mindenképpen igaza van, hogy a 2012. okt. 23-ához képest megtett útján sem az MSZP "halálos ölelése" (by Bartus), sem a tanácsadói - én hozzáteszem, hogy Juhász Péter pláne - nagyon nem tettek jót neki. Márpedig, hogy erre nem jött rá, az a Bartus által feldicsért politikusi kvalitásait kisebbíti. Szerintem.
Amúgy tényleg kár. Mert annak a bizonyos, még bizonytalan 1 millió választópolgárnak a megnyerésére ezen "ráhatások" nélkül akár sikerrel lehetett volna esélye: a nyugodt, higgadt, kulturált hangvétel és stílus sokaknak szimpatikus, akinek elegük van a non stop acsarkodásból.

hello írta...

Gondolom, nem sokkal ezelőtt többen megkaptátok Gy.F. levelét.

Csak a végét idézem ide:

"Két dolgot szeretnék tőletek kérni, részint pár napig legyetek türelemmel, adjatok nekünk egy kevés időt, hogy sikeresen befejezhessük a tárgyalásokat. Másrészt pedig arra kérlek benneteket, hogy nyilvános és magán megszólalásaitokban, beleértve az internetes felületeket is, a közösségi oldalakat továbbra is támogassátok az összefogás ügyét és készüljetek arra, hogy reményeink szerint közösen fogunk elindulni. A sikerhez pedig az kell, hogy támogassuk partnereinket is, illetve azok vezetőit.

Készüljünk arra, hogy egy csapat leszünk.

Barátsággal
Gyurcsány Ferenc"

1ügyű írta...

Szép dolog, hogy Feri azt kéri tőlünk, hogy legyünk türelemmel és zárjuk el a fáradt-gőz kiengedő csapokat, de ha engedelmes bárányként magunkban tartjuk a morgásunkat, akkor a tárgyaláson sem tud arra hivatkozni, hogy "nézd Atti, a nép nem akarja ezt a paktumot sem"...

Nincs igazam?

hello írta...

Kedves 1ügyű, tényleg muszáj megvárnunk a tárgyalásuk végét, mert nem tudhatjuk, mi lesz a vége: Ferinek mit kínálnak, és ő miben milyen kompromisszumra lesz hajlandó.
Remélem, felméri a lehetséges csapdákat és a buktatókat a maga és a DK szempontjából. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az összefogás szükségességének kezdettől elemi erejű hangoztatójaként elsősorban ez a meggyőződése vezérli.

1ügyű írta...

Igen, de arról volt szó a kezdetek óta, hogy nép egy széles körű összefogást akar, míg ez a hét csak arról szólt, hogy "A DK csatlakozhat a Paktum 2.0-hoz."
Tárgyaljanak nyugodtan, de ha csendben gubbasztottunk volna az elmúlt hónapokban, akkor a tárgyaláson nem hivatkozhatna ránk senki sem...

1ügyű írta...

Igen. 1ügyű vagyok, mert az összefogást elfogadom, de csak egy közös miniszterelnök jelölttel, aki mindenki számára elfogadható. Úgy vettem észre, hogy ezzel nem vagyok egyedül, sőt!

moose írta...

Kedves 1ügyű!

Csatlakozom hozzád! Csak
- egy lista,
- választókerületeken belül egy egyéni jelölt,
- közös külsős miniszterelnök jelölt, MA kizárva!

Világosan hozzák Mesterházy és az MSZP tudomására, hogy Mesterházy jelölése minelnöknek az összefogást kizárja velük!

Gyurcsány Ferenc jó ha tudja, hogy a szimpatizánsok csak akkor csatlakoznak az összefogáshoz, és valószínűleg az un. bizonyonytalanok is (,akik messze nem bizonytalanok)!, ha a DK elveihez hű megállapodást köt, amit csak úgy tudok elképzelni, hogy a tárgyalások, ha másként nem, első lépésban informálisan is, de széles demokratikus ellenzéki körben zajlanak.

Tegyék világossá mindenki számára, hogy mire kérnek felhatalmazást és mi ennek a felhatalmazásnak a teljesítési garanciája?

Szerintem a MoMa -Bokros 500 napos demokrácia-Alkotmányos rend helyreállítás javaslata széles körben támogatott.

Abból elég volt, hogy bianko csekket írjunk alá a választáson.

Nem lesz mégegyszer "kisebbik rossz" választás.

Személyesen én nem az Orbán és rendszere ellen, hanem a Normális, Európai, Élhető Magyarország mellett kívánok szavazni.

Ebbe nekem nem fér bele egy sunyi, tehetségtelen, akarnok Mesterházy!

Aki egy ország vezetésére készül az a hazája és annak lakói irán elkötelezett, nagylelkű, nagyvonalú, a köz érdekét elébe helyezi a sajátjának és azt tartja szemelőtt, hogy a "hajótörést" mind a 10 millió magyarországi "hajótörött" TÚLÉLJE, az emberveszteség MEGENGEDHETETLEN!
(Remélem az átvittértelemben fogalmazott mondataim nem nyomják el a mondanivalómat!)

Az a jó vezető, aki az életet többre becsüli, mint az "álmai céljának" emberéletek árán történő elérését!

Ezt jó, ha szemelőtt tartják azok,akik "sakkfiguráknak" képzelnek bennünket, választókat!

Hű de mérges vagyok!

(A hozzászólásokból is látszik, hogy a DK-sok és szimpatizánsok nem Gyurcsányhívők, hanem csatlakoztak a normális gondolkodású, őszinte és vállalható értékeket kommunikáló párthoz.)

Anikó írta...

Moose, a jan.10-én 14,03 -kor írt hozzászólásod minden szavával, de még a vesszőkkel, pontokkal is egyetértek, pont ez a véleményem a történésekhez:-)))))

pleinair írta...

moose,

én is egyetértek Veled, és húúú, de mérges vagyok!!!:-))

1ügyű írta...

Akkor ezt meg is beszéltük. :)

moose írta...

Akkor ezt meg! :))

Kedves Anikó, Pleinair, 1ügyű,…
őszintén örülök neki! :)))))

Magyarmagyarral is egyetértek!