PuPu elment

Kedves Olvasó!

Ez a bejegyzés zárja PuPu blogját. Édesapám 2026. május 2-án elindult a tevemenyország felé. Úgy hiszem, nem örülne a hosszú búcsúnak, ezért rövid maradok.

Édesapám nevében köszönöm a kitartó figyelmet, a kritikákat, vitákat és a kommenteket. Ezek tették számára élővé és élvezetessé az írást. Az elmúlt 17 évben PuPu következetesen írta ki magából a világgal kapcsolatos gondolatait. A 2009 óta vezetett blog mára már kordokumentum is.

Apu a kezdetekkor ezt a Mark Twain-idézetet választotta alcímnek: „Először ismerd meg a tényeket. Elferdíteni őket, ráérsz később is!”

Ezzel a gondolattal búcsúzunk. A blog fennállása alatt 3 122 bejegyzés született, amelyeket több mint 7,3 millió alkalommal néztek meg az olvasók. A blog elérhető marad. Érdemes visszalapozni a korábbi évek írásaihoz is, mert sok közülük ma is érvényes.

Tisztelettel és köszönettel,

PuPu fia

CSÖBÖRBŐL VÖDÖRBE

Az Úr kegyes volt hozzám,  megengedte, hogy a választás előtti és utáni napokat műtét előtt és után kórházban töltsem, így könnyebb volt, hogy kimaradjak az Országos Nagycirkusz aktuális előadásából, mely ismét bebizonyította, hogy ez az ország alkalmatlan az épeszű gondolkodásra - viszont még mindig életben van, igaz, nem valami daliás állapotban.

Ím, eljött hozzánk a Messiás 2.0, megelégedetten hátradőlhetünk - részünkről teljesítettnek tekinthető a generációink elé állított feladat, melyet oly szépen abszolváltak eleink Mohács, Rákóczi, Kossuth, az első és a második világháború idején.
Az ország romokban, a pucér hátsónkon kívül semmink sincsen, boldogan nyalja az ország azt a segget, melynek tulajdonosa annak idején aranykort, Bécsben cukrászdát kínált a magyar kazánkovácsnak és bányásznak.
Ő meg elandalodva gondolt arra, mily remek jövő is vár rá: Sacher-torta illatú pacalpörkölt az éppen  megfelelő mennyiségű sörrel, és az ügyes-bajos tulajdonosi lét helyett a jó gazda szolgálójának létbiztonságával, tejjel-mézzel, Mercedessel a bánatos feneke alatt...
Hát, ha sok eszünk nincs is, de a stílusérzékünkkel hiba nincs: megünnepeltük Mohács 500. évfordulóját ahogy illik.
Utcabál, tűzijáték, mosolygó szemek és csattogó fogak, revansvágy és bosszúszomj - ahogy ez nálunk már megszokott.
A Messiás maga egy budai zsúrpubi, hepciás kis krakéler, akit daliásabb időkben a kültelek bármelyik kocsmájában tíz perc alatt hússzor nyakonvertek volna modortalan viselkedése miatt.
Akiről hívei is csak annyi jót tudnak elmondani, hogy megvilágosodása elválaszthatatlanul kapcsolódik miniszter-felségi szerepkörének elvesztéséhez, és aki annak előtte már bebizonyította, hogy nem áll távol tőle a jogszabályok átlépése sem, ha magánérdekei ezt kívánják. 

Saját bandájának is árulója, vagy ami még rosszabb, eszköze a szorgalmasan lopott vagyon zökkenőmentes átmentésében.

Elhozta nekünk Ursula császárnő birodalmát, éljünk hát vele boldogan.

Azért érdekes lehet megnézni, hogyan jutottunk ide?
Talán onnan indul a dolog, hogy soha nem voltunk győztes nemzet, és ez a szinte bevallhatatlan helyzet nehezen gyógyítható sebet ejtett a nemzet lelkén.

És ha a seb a nemzeté is, valamennyi tagjának fájhat, és minden tagja a maga módján reagál rá.
Ami közös, hogy  okosan, felelősséggel szinte senki sem.
Ki győzelmeket hazudik, ki nagy szájjal hősködik, ki csak búsul, borong és sajnálja, hogy nem alakult szerencsésebben népe sorsa. 
De a végeredmény egy: a különféle érzelmek összecsapnak, és képviselőik jobban utálják egymást, mint bárki más kívülállót, aki aktuálisan rá akarja erőltetni akaratát a nemzetre.
És ne éljünk álomvilágban, minden idegen akaratnak vannak hazai támogatói, ami nem is csoda tulajdonképpen, hiszen többnyire saját akarat vagy felismert saját érdek nincs is.
Valószínűleg így lehetett ez, mikor a kazárok árnyékában éltünk, biztosan így volt, amikor eldőlt, hogy a kereszténységet Bizánc kezéből vesszük fel, vagy német páncélos lovagok által megtámogatva a kötésig vérben gáztoló szent király segítségével  Rómától.
Igy volt Vak Béla vérengzése idején, az Anjouk korában, hogy a török időkről, a kuruc-labanc világról, az 1848-as időkről ne is beszéljünk.
Szerencsésebb országok a kereskedelmen szocializálódtak, óhatatlanul és elkerülhetetlenül megtanulták az alkuk, a kompromisszumok művészetét, megtanulták meg és felismerni érdekeiket, és ez ma már visszaköszön nemzeti habitusukban is, melyet azért nagyban befolyásol történelmi - sok esetben gyarmatosító - múltjuk.
Magyarember a Hősemberképző terméke, ideje nagy részében megalkuvó alattvaló és igentitkos forradalmár, majd tíz-húszévente felhorgad benne a löttyös indulat.
Olyankor dönt-borít, handabandázik és mélyszántást végez a demokrácia pázsitjának kikiáltott helyi baromfiudvaron, aztán csodálkozik, miért nem sarjad dús gyep a rögök  között.
Ez a választás meglehetősen jól illusztrálja a magyar választó képességeit és felelősségérzetét, távlatos gondolkodását és látókörének szélességét...

Ez a választás nem volt választás, ez a választás egy proteszt-szavazás volt, ahol nem gazdasági, politikai, alternatívák közötti küzdelemről szólt a nóta, hanem arról, hogy ezeket már meguntuk, irigyek vagyunk a luxizásaikra, reméljük, hogy ezentúl majd mi is lophatunk magunknak és gyermekeinknek, és ha éppen nincs miből, majd küld az Unió.
Vagy visszavesszük tőlük és megkaparintjuk magunknak.
Kisember szintjén a gondolkodás azért nem ennyire szofisztikált, Kisembert már akkor is megeszi a sárga irigység, ha valakin meglát egy Rolex-replikát és büszkén hadonászik tizenezer évvel ezelőtt elavult iPhone-jával, merthogy ő nem hallandó ezekkel a kínai szarokkal bíbelődni..
Különben is, normális országokban az azonos érdekű emberek pártokba tömörülnek, melyek aztán az erőviszonyoknak megfelelő döntéseket hoznak, szövetségeket és kompromisszumokat kötnek, megkeresik a többséghez elegendő legkisebb közös minimumot és kormányoznak vagy ellenzékben vannak, de arra vigyáznak, hogy senki létérdekeit ne sértsék, mert az ilyen emberek tömege kiszámíthatatlanná tenné a politikát, márpedig az társadalmi robbanáshoz és előre felbecsülhetetlen károkhoz vezethet.
Kivéve nálunk, ahol évszázadok óta folyik a permanens vallásháború, melyet mikor a vallások kivételesen pihennek, akkor a szekták közötti gyilkos küzdelem vált fel.
Ez az ország az, ahol semmi se jó, ahol az emberek még a jódolgukat is megunják és valami mást akarnak, aztán évtizedeket töltenek ködszurkálással és illúziók fabrikálásával. és mindent elkövetnek, hogy ne találkozzanak szembe a valósággal.
Hülyeségeket beszélnek , rendszerváltásnak hazudják a rablók felváltását tolvajokkal, betömik a csóró pofáját a húsz éve változatlan családi pótlék megduplázásával.
A téli fagyhalál ellen a fatüzelés támogatásával harcolnak, mert az ostoba választó elfelejti, hogy volt itt már olyan rendszer, melyben senki nem fagyott meg, volt ennivaló, tüzelő, a parasztnak nyugdíj, a melósnak munkahely, és az volt a valódi rendszerváltás, amikor az ország népét az ország tulajdonosaiból ismét a tőke kiszolgáltatott  rabszolgájává tették.
És büszkék, mert négyévente megszavaztatják a népet: mondd nép, mit szeretnél enni? Libacombot vagy kaviárt?
A válasz mindegy is, hiszen a következő négy évben így-is - úgy is szart eszel, legfeljebb a negyedik évben szórnak rá kis porcukrot, majd megkérdezik tüled: mondd nép, mit szeretnél enni?
Libamájat Turbigo módra, vagy steaket argentin marhából?
A marhának mindegy, a nép a következő négy évben úgyis szart eszik, stb... - de roppant büszke rá, hogy választhatott, és a büszkesége három évig kitart, majd mielőtt mélyebben elgondolkodna,  ismét felteszik neji az ominózus kérdést, mely leköti agykapacitásának kétszáz százalékát.
Most történelmileg úgy alakult, hogy tíz éve már a kérdést se tették fel, helyette kiírták: Az étlap változatlan.
Mikor megérezték a büdösséget, akkor pályára küldték Messiás II-t, aki a nép elé lökött egy a hatalom és lojális ellenzéke által az elmúlt harminc év alatt összehordott hatszáz oldalas vágyálom-kompilációt, és még annyi humorérzékük se volt, hogy úgy a négyszázadik oldal táján elrejtsék benne az egyetlen reálisnak tűnő ígéretet: aki idáig elolvassa, annak fizetünk egy pofa sört.
Ez a munka is felesleges volt, mart a nép követelt: mindegy mi lesz, csak ez ne legyen.
Legyen másmilyen, aki ha nem tetszik, majd elzavarjuk.
Persze olyan rendszer még nem létezett, mely mindenkinek tetszett volna, az elzavarásról meg annyit, hogy vagy sikerül, vagy lapít a nép, mint szar a fűben, és nyalja buzgón az elé tartott valamit...
Az éppen most demokratikusan elzavart Messiás I most éppen úgy megy, hogy marad, miközben valahai lelkes szavazóiból lassan nagymamák lesznek, akik saját fiatalságukra emlékeznek könnybelábadt szemekkel és a fiatalokban bíznak, mint anyáik, nagyanyáik, dédanyáik és ükanyáik is tették, feltehetősen hasonló indíttatásból. 
Ritka lassú folyamat a tudat fejlődése, már a klasszikusok is megmondták...

Miközben nálunk dörgött-villámlott a vihar a biliben, a világban olyan változások történnek, melyek az emberiség sorsát hosszú évszázadokra előre eldönthetik.
De hát kit érdekel ez, merthogy a választók közül édeskeveset, az biztos.
Az ember fogja uralni a mesterséges intelligenciát, vagy az fog reánk kedves, de butácska háziállatként tekinteni?
Ha azt nézzük, hogy a mesterséges intelligencia már öt évvel ezelőtt is ezerszer több ismerettel rendelkezett, mint az átlag választópolgár, hát túl optimisták nem lehetünk, mert mintha az ember olyan ütemben butulna, mint ahogy vetélytársa okosodik - márpedig annak fejlődési üteme félelmetes.
Szóba került ez, mikor a választók a közeljövőt latolgatták?
Ugyan, hova gondolsz?
Országunk leendő miniszterelnöke egy fejlődőképes óvodás színvonalán adott interjút az állami hírközlő szerveknek, akikről látszólag meglepetten konstatálta, hogy azok elődje álláspontját képviselték, mint mindenhol a világon, és mint ahogy az övét is képviselni fogják, ker4ül, amibe kerül..
Sérelmezte, hogy ezidáig nem hívták be az állami stúdiókba - hát,  végigélvezve mutatványát, talán most is kár volt szakítani a szép hagyománnyal.
Amit előadott, az a választópolgár olyan szintű lebecsülése, ami még a királyi televízióban is ritkaság.
Szóba került, hogy a világ újrafelosztása folyik, és a most hivatalba lépő kormány feladata, hogy ebben a kényes helyzetben, szinte pengeélen egyensúlyozva kell vigyázni tízmillió ember életére, jövőjére?
Dehogy, hiszen az adásidőt elfoglalta a gyerekes bosszúvágy manifesztálása, három és fél millió választójának emlegetése, miközben szerénységre inthetné, hogy ugyanennyi azoknak a szavazópolgároknak száma, akik nem szavaztak rá, és akkor még nem beszéltünk arról a hárommillió emberről, akire hatással van a választás eredménye, de nincs választójoga...
A világhatalmi viszonyok átrendeződése során az ország elemi érdeke lenne újragondolni viszonyát Oroszországhoz, Kínához és a globális Dél országaihoz.

Át kellene pozícionálnia az országot meglevő szövetségi rendszerén belül, különös tekintettel az Egyesült Államok és az Unió viszonyát figyelembe véve.
Pokoli feladat, mint ahogy pokoli a felismerés is, hogy esetleg Orbánnak igaza volt, mikor a világ vezető hatalmaival szinte páratlan viszonyt alakított ki - és ez független attól, hogy személyében egy enyveskezű nepotista trógert mondhatunk magunkénak.
Viszont a meggondolatlan handabandázásnak hosszútávú káros külpolitikai következményei lehetnek - elválaszthatatlan gazdasági következményekkel együtt.
Európa energiaellátása a padlón van, Németország gazdasága rogyadozik az olcsó és megbízható energia hiánya miatt.
Az Unió jelenlegi vezetése a megoldást még mindig Oroszország megroppantásában látja, holott mióta Bident kimentették a spejzből, ahová betévedt pisilni,  már világosan látni, hogy a Nagy Kísérlet csődöt mondott: Oroszország gazdasága köszöni szépen, jól van, katonai téren pedig erősebb, mint valaha.
Energia terén Európa előbb-utóbb vissza fog térni az oroszokhoz, nekünk nem lenne szabad a sors adta előnyünket odadobni egy kilátástalan gesztusért az orosz medve és az ukrán bolha harcába - belekeverednünk, legfőképpen nem a bolha oldalán, mely már minket is csípked.
A német autógyárak addig vannak nálunk, amíg ez számukra gazdaságilag jövedelmező és ez alapvetően az energiaköltségektől függ.
A belsőégésű motorok gyártása eleve energiaigényesebb az elektromos motoroknál, és nem valami széles látókörű döntés egy nyert választás után tovább kampányolni az akkumulátorgyárak ellen.
Néha eszünkbe juthatna Bős-Nagymaros, a cukor és növényolajipar eladása, a mezőgazdaság  szétverése, vagy az Ikarusz oroszországi pozícióink feladása.

Jó lenne harminc év múlva újabb hibalista nélkül nézni vissza a múltra.

Magyarország átalakult.
Nem vissza a Horthy-korba, hanem azt egy magasabb szinten, de ugyanolyan ócska módon megismételve annak lényegét.
Ha korunkat jellemezni kellene, akkor a tömegmanipuláció koraként határoznám meg.

A közvélekedés szerint megszűntek az osztályok, megszűnt az osztályharc, megszűnt a munkás, helyette ma a munkavállaló bocsájtja árúba munkaerejét, ami a közvélekedés szerint mégiscsak más, mint büdös melósnak lenni.
A Kádár rendszer évtizedei alatt elindult egy kispolgárosodási folyamat, melyből mára csak az érintettek  önbecsapása maradt.
Átalakult persze a gazdaság szerkezete is, megszűnt a nagyüzemi mezőgazdaság társadalomszervező szerepe, megszűnt a paraszt számára  maga a nagyüzemi mezőgazdaság is, a birtokszerkezet is átalakult - és nem a falu népe számára kedvező módon.
Az ipari nagyüzemek idegen és magánkézbe kerültek, az itt megtermelt haszon külföldön realizálódik, az üzemekkel együtt eladták a nagyüzemi munkásság egy évszázad alatt kivívott jogait is.
A szakszervezetek díszletek maradtak, néhol be se engedik őket az üzemekbe, a munkás, aki negyven évvel ezelőtt még ököllel verte az igazgató asztalát vélt vagy valós sérelme miatt, ma engedelmesen meghunyászkodik a száz és száz tíz-húsz alkalmazottas kis Döbrögi előtt.
Szoktunk csodálkozni: megszűnt a baloldal.
Hát hogy ne szűnt volna meg, mikor a baloldalt az évtizedek során felismert közös érdek kovácsolta egybe, és ma ezt felismerni igen nehéz.
Vannak baloldali értékek, az elesettek támogatása, a szolidaritás, melyek beleivódtak a társadalomba, mely a mai napig nehezen viseli a kiugró társadalmi különbségeket, de eszébe sem jut ezért a társadalmi berendezkedést hibáztatni.
Helyette ábrándokat kerget valamilyen mesebeli igazságos társadalomról lotyog, melyet majd most éppen Megváltó 2.0 fog elhozni személyesen, vagy ha nem, majd Megváltó 3.0, vagy kisnyúl. 
Az emberek zöme túlértékeli a társadalomban betöltött szerepét, a pultok mögött száműzött hercegkisasszonyok állnak és a kocsidon a gumit az ifjú gróf szereli, magát menedzsernek képzelő banki ügyintézővel beszélgethetsz amit tárgyalásnak neveztek, miközben partnerednek ahhoz sincs joga, hogy a névtáblát az asztalán egyik oldalról a másikra helyezze.
Hol vannak már a jelszavak, melyek szerint legfőbb érték az ember?
Eldobható, csereszabatos darab, az egészségügyet is hozzá igazították, hiszen amelyik ér valamit, az kereshet annyit, hogy igénybe vegye a magánellátást, aki meg már nem, az igénybe veheti a várólistát.
A tudás hatalom? Tanulni, tanulni, tanulni?
Ennek a társadalomnak nagy tömegű alacsonyan képzett munkaerő kell, ehhez igazodik az oktatási rendszer, ahol egyre csökkenő színvonalú   tömegtermelés folyik, a nyolc osztály is egyre inkább illúzió lesz a magát bővítetten újratermelő mélyszegény réteg számár.
És még be sem tört az igazi változás, mely egész szakmákat fog ellehetetleníteni, ügyvéd, újságíró mehet a levesbe, vállalati adminisztráció embertelenedik el, egyre kevesebbek fogják intézni egyre többek ügyeit, és a világ mégsem fog megállni. 

Talán ebben van a remény is, hiszen a folyton változó világ olyan kihívások elé állítja az emberiséget, melyet ez a társadalmi modell képtelen megoldani, jöhet a közösségi társadalom, mely szintén ezer véres fázison megy majd keresztül, hacsak a mesterséges intelligencia meg nem akadályozza.
De ez még a távoli jövő, nekünk pedig ma kell döntéseket hoznunk, és nem biztos, hogy ez a gyíkvállú vándorprédikátor alkalmas erre.
Mindegy is, a felelős döntések kikényszerítéséhez a népnek kell megokosodni, a tanulási folyamat pedig lassú - eltelik még öt-hat parlamenti ciklus, mire rájönnek az emberek, hogy az orruknál fogva vezetgetik őket azok, akik a mantrázott jelszavakat hirdetőik szájába adják.,
Addig meg égő tekintetű amazonok hirdetik életük negyedik-ötödik nagy felismerését a legutóbbi Messiásról, kire az emberiség vágyott, de végre
Lelkesedtek a Fideszért, az LMP -ért. leélesedtek a Momentumért, lelkesedtek a DK-ért, most éppen a Tiszáért, és én csak akkor szomorodok el kissé, amikor olyannal találkozom, akivel együtt ültem már a városi Pártbizottságban is anno, - az öregedés nagy hátránya, hogyha nem lesz Parkinsonos az ember, akkor sok mindenre emlékszik...
Kórházi kezelésem miatt nem tudtam részt venni kedvenc politikai klubom választás utáni első találkozóján, kedves barátom kértem meg, hogy mesélje el mi történt, különös tekintettel arra, hogy miként indul meg a társaságon belüli politikai átrendeződés, miután a választások eredményeképpen barátaink túlnyomó többsége politikai hontalanná vált.
Nem csalódtam, senki sem akart felmászni az Auróra fedélzetére, inkább türelmi hangokat pengettek...

Árad a Tisza.
Biztosan van több is, de most hirtelen csak a Nílus jut eszembe, melynek áradása jó termést hozott a népnek,.
A Tisza áradásai eddig a baj fogalmával társult, az 1800-as években például az áradó folyó Szeged hatezer házából csak háromszázat hagyott épségben.
De nem kell ilyen messze menni - 2001- ben az áradó Tisza Tarpánál háromezerötszáz házat rombolt le vagy tett lakhatatlanná, tizennégyezer embert kellett kitelepíteni.
Hogy az úrnak, magyarnak egyként rongy Tisza Istvánról most szó se essék.
De hát száz nap jár a legújabb reménységnek is, addig meg szerencsét kívánok a magyar népnek és próbálom megérteni, mit miért tesz az új rezsim.
És féltem a rezsim...

:O))).

SZÉP ASSZONYOK, CSINOS LÁNYOK!

TISZA VIZE , BÜDÖS KÖLNI
 NEM SZERETNÉK TÖKÖLŐDNI
KI A TISZA VIZÉT ISSZA
SAJÁT VIZÉT ISSZA VISSZA!

TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT,
EZ A CIRKUSZ ENGEM FÁRASZT,
INKÁBB GONDOLOK REÁTOK
BOLDOG HÚSVÉTOT KÍVÁNOK!

 SZABAD-E LOCSOLNI?

:O)))

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

 

HAPPY PASSOVER!

 

MEGVILÁGOSODOTTAK

Én szégyellem magam - helyettük.

Komjáthi Imre és Lendvai Ildikó a Tisza támogatását szorgalmazzák.
Megvilágosodtak.
Szégyen.
1989 óta folyik az a szerencsétlenkedés, amely mára a majd másfél évszázados magyar baloldal szégyenletes helyzetéhez vezetett, mely folyamat elősegítésében a magyar baloldal vezető politikusai élharcosok voltak. 
A megzavarodott tagság meg ment utánuk, mint a lemmingek az óceánba, fennhangon visszhangozva a sok sületlenséget, tévedést, önigazoló szerecsenmosdatást.
Hol vannak ma a reform-kommunisták?
Hol Mesterházy, hol van Tóbiás, Szekeres meg a többiek?
Vagy örüljünk annak, hogy ők legalább nem nyilatkozgatnak?
A hanyatlás akkor kezdődött, amikor Kádárból asztaldíszt - pártelnököt - csináltak és helyébe a bár jószándékú, de vértehetségtelen pártapparátcsikot, Grósz Károlyt ültették.
A Pártban olyan folyamatok indultak, melyek törvényszerűen vezettek a mai állapotokig - az inga mindig kileng a végpontjáig, ugye.
Hogy Hornnak történelmi érdeme vagy bűne volt, hogy felismerve a világban zajló folyamatokat, és ahhoz akarta igazítani az ország fejlődését - azt majd a történelem eldönti.
Hogy nem lett volna észszerű Gorbacsov szerencsétlenkedése után ragaszkodni a szocialista modellhez, az valószínű, de talán lehetett volna a rablókapitalizmus helyett a tőkés társadalmi rendnek egy élhetőbb változatát kialakítani, az majdnem biztos.
Persze a "volna" nem történelmi kategória, az ember meg már csak olyan - amilyen, és a Kádár rendszer alig harminc éve eleve kevés volt arra, hogy az emberek tudatában alapvető változást hozzon.
A különböző társadalmi rétegek egyforma mohósággal reagáltak a változások által kínált lehetőségekre.

A nép, - a munkásság és parasztság az évezredek óta lelkükbe égett "kaparj kurta, neked is jut!" szemlélettel verték szét saját életüket, a világ egyik legjobb mezőgazdaságát lenullázták, a traktort kerekenként vitték haza.
Az öreg, nyugdíjas tsz-tagok ábrándos tekintettel emlegették azokat az időket, mikor ugyan a nyugdíj az álmok birodalmában fordulhatott csak elő, de a saját ló seggét nézegették naphosszat, mezítláb sétálva a barázdában a gatyaszíj-parcellákon, ahol a Steiger meg sem tudott volna fordulni.
Fiaik meg el voltak foglalva a harácsolással, a szövetkezetek vagyonának széthordásával.
Az iparban amihez a vállalatok vezetői hozzáfértek, azt elkótyavetyélték, eladták az országban fel-alá szaladgáló nyugati szerencselovagoknak, a multik megvették a piacot és a gyárak gépeit leszerelték, bontóba küldték.
Vége lett a magyar cukorgyáraknak, a növényolaj-iparnak, Európa legnagyobb autóbusz-gyárának, a MOM-nak, a Videotonnak, és ezer más ipari üzemnek, a bányászatnak, - nem maradt semmink.
Ami helyettük van, az már nem a mienk.
Az utcára került dolgozók lelkesen fogadták a munkanélküli-segélyt, boldogan autóztak Gorenjéért a Mariahilfer Straße üzleteibe, szemük se rebbent, mikor eladták vállalati üdülőiket, eladták  a gyerekek uttörőtáborait, a KISZ-táborokat, elkótyavetyélték a szakszervezeti vagyont, csak hagyják őket is lopni, vagy hazavinni az irodai szekrényeket - jó lesz az még valamire...

A kapitalista berendezkedés meg alig várta, hogy visszaigazolhassa a Rákosi-kor legvadabb jelszavait, a vulgármarxizmus korábban túlzásnak tűnő igazságait.
A nomenklatúra pedig végigasszisztálta a gyászos folyamatot, igazolva azt, amit Gyilasz Milován állított a pártelit elkülönült érdekeiről, és maga is részt vett a kótyavetyében.
Ami még megmaradt a pártvagyonból azt személyesen szórta szét.

Így jutott el az MSZMP oda, hogy ma egyetlen saját irodája sincs, de tulajdonképpen szüksége sincs rá, hiszen választás után a   parlamenti képviselőcsoport, tán még a párt maga is  is megszűnik.
Mindenesetre Horn Gyula valószínűleg nem sejtette, mikor világra segítetteThürmer pártját (hogy nehogy az MSZP kerüljön a balszélre), hogy egyszer még tömegpárt lesz az MSZP-hez viszonyítva...   
A szocialista pártelit csúfosan leszerepelt.
Bár van köztük, aki személyében rokonszenves, csak az a baj, hogy aki rokonszenves, az nem politikus, aki meg politikus közülük, az nem rokonszenves.
Legjobb példa erre Hiller István, akinek nevéhez a Köztársaság téri pártház eladása kötődik.
Egy ilyen ikonikus helyszín eladása maga az árulás azokkal szemben, akiknek neve fel volt vésve a bejárat melletti márványtáblára, de árulás a munkásmozgalom valamennyi mártírjával szemben, politikailag pedig több, mint bűn, ahogy mondaani szokás - ez hiba.
Az MSZP - egyébként abnormális és a vezetői nagy eszét minősítő - módon magára húzta a sztálinizmus és Rákosi korának minden bűnét, állandó defenzívában volt, és akit vezetőnek választottak az nem tudott mit kezdeni azzal, amit vállalt.
A párt soha nem tudta vállani sem a szocializmus éveit, sem Kádárt - pedig hát...
Vezetői vagy nem tanultak történelmet, vagy megbuktak belőle, és azt hitték, ha meghunyászkodnak, akkor majd megbocsájtja a szocializmust a művelt nyugat.
Horn Gyulának még csak-csak volt valamilyen víziója arról, hogy milyennek kellene lennie a pártnak, de az utána jövők csak a bajt csinálták, nem is szólva a Szili Katalin meg Puch László féle árulókról, meg a megélhetési politikusokról.
Amikor Gyurcsány kettészakította a pártot, még lett volna esély két életképes baloldali pártot létrehozni, de - ahogy ez már lenni szokott - a két párt jobban utálta egymást, mint Orbánt és pereputtyát, és ez a helyzet törvényszerűen vezetett a pusztulásba.
Gyurcsány beleájult a liberálisok seggébe, egyszemélyes vállalatot csinálta DK-ból, ahány tárgyalás, annyi kudarc, de azért kár érte, mert jó szándékát nem lehetett kétségbe vonni.
Nagy kár, hogy Dobrev Klára tehetségét elkótyavetyélte.
A vég se szép, a személyében roppant megnyerő és tisztességében támadhatatlan Komjáthy elnöksége tette be a kaput - ő ugyanis be van oltva szervezetépítés ellen, de ez ma már szinte mindegy is.

Amikor Orbán elmondta, hogy meg akarja semmisíteni a baloldalt, az ember csak mosolygott, mert nem számított rá, hogy ilyen tehetséges segítőkre tesz szert a baloldali politikusokban.
Tévedés volt.
Ma ott tartunk, hogy két jobboldali párt vetélkedik a hatalomért, az egyik arra biztat, hogy egyél sz@rt, a másik, hogy egyél sz@rral kevert moslékot, a magukat baloldalinak tartó hontalanok ezt érzik magukhoz közelállónak, pedig mindegy...
Erre anno apukám oktatott, hogy mi a mindegy: belecsinálsz fiam a tenyeredbe, összeszorítod az ujjaiddal, oszt, hogy melyik végét nyalod le, na az a mindegy...

Lenin elvtárs feltámadt, most ott áll az Auróra fedélzetén: Kezdhetjük elvtársak!

:O)))

LÁSSUK URAMISTEN, MIRE MEGYÜNK KETTEN...

A világ romokban, háború, bombák, drónok - halottak mindenfelé.
Állami terrorizmus megelőző csapás néven, emberrablás, az ellenség vezetőinek kiirtása hetedíziglen, a gyilkosságot kiiktatás néven emlegetve.
Komoly emberek komoly pofákat vágva filozofálnak arról, hogy ez akkor már a harmadik világháború, vagy még nem.
Mint az egyszeri székely, akinek hátába vágta fia a bicskát: ez most komoly? Mert viccnek erős...
Magyarember meg ül az égő világ közepén és elvont erkölcsi elveken morfondíroz.
Meg gondolat-kísérletei támadnak. miért más az, ha Trump csinál a damasztabroszra, mintha Putyin, de soha nem jut el odáig, hogy egyiket az önvédelem készteti az illetlenségre, míg a másikat a világ vezetői státusza fenntartásának kényszerítő igénye.
Közben elzárják az olajcsapot, szétbombázzák a gázvezetékeket, de nem baj, hiszen aki az elkövető, az - bár gennyesre lopta magát a világ jelenleg legkorruptabb állama első embereként - maga az erkölcsi tisztaság.
Ő az áldozat, aki miután kiirtott vagy tizenezret későbbi ellensége népéből kikerült saját állampolgárai közül, vágóhídra hajtotta és hajtja saját állampolgárait, rettenetes szenvedést zúdítva fejükre.
Országa zsarol, koldul, erőszakoskodik, és teheti, mert azok érdekében vívja a harcot - elpusztítva saját országát - akik évszázadok óta ácsingóznak a keleti szomszéd felmérhetetlen erőforrásaira.
Európa szenved, de mi ez a szenvedés ahhoz képest, ami erre a régióra vár, hacsak időben nem kap észbe...

Errefelé a politikusok - miután komoly dolgokba nincs beleszólásuk - egymás lejáratásával vannak elfoglalva, egymást takonygerincűnek és ostobának aposztrofálják, bármi is lenne a nemzet érdeke, azt vastagon megelőzi a pártérdeknek eladott egyéni érdek.
Ez a rendszer kitermelte a számára megfelelő politikusokat, akik önmagukat is minősítik, mikor egymásról elmondják az igazat. és a szemük se rebben, mikor a tükörben megpillantják saját magukat.
Persze nem állunk rosszul európai összevetésben, ahol az Uniót a táposcsirke-koalíció vezeti és ahol a lángész maga Kaja Kallas, akihez képest a mi Petink valóságos Talleyrand.
A korrupcióellenes harcot pedig a Covid-járvány tisztakezű megfékezője, az imponáló nevű Ursula von der Leyen vezeti.
Az Unió készül a háborúra, jellemzően akkor kezdi a készülődést, amikor a háború már ezerrel folyik. 
A háború oka az állítólagos orosz fenyegetés - nevezetesen azzal fenyegetett a vérszomjas medve, hogy további ötven éven keresztül - a kölcsönös előnyök jegyében - megbízhatóan ellátja olcsó energiahordozókkal Európát és versenyképessé teszi a világpiacon.
Ettől aztán Európa úgy megijedt, hogy elhatározta: lecseréli az eddigi energia-kiszolgáltatottságot egy másik energia-kiszolgáltatottságra, amelyiknek az az előnye, hogy drágább és megbízhatatlanabb is.
A Nagy Döntés után gyorsan fel is robbantottak néhány energia-vezetéket, nehogy véletlenül meggondolják magukat - ezt ők az energiaellátás diverzifikálásának nevezték, - de hogy semmit ne bízzanak a véletlenre, nekieresztették Ukrajna nevű pudlijukat, móresre tanítani a medvét.
A dolog jelenleg ott tart, hogy meghalt néhány százezer ember a Nagy Álomért. 
Oroszország lassan, de biztosan felőrli az ukrán hadakat, most éppen Odessza elfoglalására készülnek.
Ha elvágták Ukrajnát a tengertől, akkor akkora Ukrajna marad, ami éppen arra alkalmas,, hogy a lengyelek végre lejátszhassák a második világháborús, ukrán nacionalisták által százezer lengyel meggyilkolásával járó meccs visszavágóját, merthogy nacionalistájuk éppen a lengyeleknek is van, fölös számmal... 

Bölcs népünk pedig hasonul az általa választott bölcs politikusokhoz.
Magyar szemszögből a helyzet úgy néz ki, hogy Zelenszkíj megüzente, hogy mindent megtesz a Barátság olajvezeték használatának megakadályozásáért, a Déli Áramlat gázvezetéket is támadják, az Unió vezetői pedig fene mód utálják Orbánt és asszisztálnak a farokzongorista mutatványához.
Aki kilátogat a benzinkutakra, az már érzékelheti halvány jeleit a bajnak, de még lehet kapni üzemanyagot.
Az igazi az lesz, mikor majd nem lehet kapni, vagy csak korlátozásokkal - csillagászati áron.
És a szállítók is megérzik a fájdalmat, sebtapaszként meg a szállítási költségek emelésével próbálkoznak.
És akkor a fűtetlen boltokban azt az árút, ami egyáltalán eljut oda, csillagászati áron lehet majd megkapni.
Közben a választási harcba nagy reményekkel indul a legmagyarabb Magyar, aki - bár az igaz fészekből esett ki, mégis kénytelen legalább látszólag ellentmondani a Keresztapának, aki számára választási vereség esetére jó megoldásnak tűnik a handabandázó Fadugós Megváltó.
Uniópárti hangokat penget, az Unió pedig éppen háborúra készül, fegyverkezik, meg kardcsörtet, ez a szerencsétlen meg beállna a kórusba.
Jobb sose jön, mint tudjuk, Horthy után is Szálasi jött, és bár ő azért nem ez a kaliber, de a megváltást se ez a jellemhibás ugribugri hozza el, az már biztos.
Szörnyű kimondani, mert utálom, mint Harangláb a kukoricagölödint, de mint tudjuk, a maffiózó pragmatikus kell legyen, és csak helyes helyzetértékeléssel megy valamire - azokban a körökben nem divat a lila köd.
Jelen esetben is ez a helyzet.
Ellenben népünk vevő az illúziókra.
Jó példa erre, hogy mi ellen tüntet magyarember.
Orbán ellen, ami arra jó, hogy jól kikiabálja magát - legalább erősödik a tüdeje és a következő tüntetésig nyugton lesz.
Az akkumulátorgyárak ellen, ami éppen olyan nevetséges, mintha a gépkocsik üzemanyagtartályait gyártó üzemek ellen tüntetne, miközben ha a folyó nagyberuházások befejeződnek az ágazat a GDP 10-11 százalékát fogja adni.
Ma is már az export 5-6 százalékát adják, amivel a hazai műkörömipar nehezen fogja bírni a versenyt.
Mellesleg a jövő az elektromos járműveké.
De tüntet bölcs népünk a Paks II Atomerőmű ellen is, nem tanulva semmit a német példából. Pedig a napenergia felhasználásából és a Paks II építésének felgyorsításából elektromos áram tekintetében megoldott lenne a gondunk.
Ez azért fontos, mert a német autógyárak hazai üzemei addig maradnak életben, míg a termelés gazdaságos, ez pedig nagyrészt az elektromos energiaellátás függvénye.
Ha nem, szépen, lassan kivonulnak.
Szóval el kellene gondolkodni a dolgokon...
Jómagam hálistennek nem kell, hogy Orbánra szavazzak, és remélem, az enyéimnek előbb-utóbb megjön az esze, a legjobb szakpolitikusuk ugyanis gazdaságpolitikával foglalkozik, ott meg csak a számok számítanak.

Jön a választás, de még nem késő gondolkodni.
Már, ha van mivel...

:O))) 

KEDVES ELVTÁRSAK!

Kedves elvtársak! - kezdte mondókáját a Megváltó Érden, reagálva a hírre, hogy Szentendrén valami hülye gázpisztollyal rálőtt a Fidesz aktivistájára egy ablakból, aki megijedt és elszaladt.
Nem csoda, hogy megijedt, hiszen egy rendes gázpisztoly általában kísértetiesen hasonlíthat egy valódi pisztolyra, és ha a puding próbája az, hogy megeszik, akkor ennek meg az, ha fenéken lőnek vele.
A teszt elég ijesztő ahhoz, hogy az átlagember világgá menjen, még a gondolatától is.
Jelzem, bankot is raboltak már játékpisztollyal, és nem véletlen, hogy a banki alkalmazottaknak meg van tiltva a hősködés, mert mi van, ha a játék nem játék?
A pisztoly - fegyvernek látszó valami - olyan pontosan, mint Magyar Péter, aki politikusnak látszó valaki, bár ha valaki jobban megnézi, hát azonnal felismeri a játékszert, aki úgy aránylik egy politikushoz, mint egy dugóspuska egy Remington 700 Police Specialhoz.
Jelzem szülőatyja sem matyóhímzés, a szomorúszemű maffiózó sem a demokraták vágyálma.
Amikor nagy nyögések közepette világra hozta kisdedét, egy utolsó ordenáré nagy turhát köpött a választópolgár képébe, igaz, annak nézve, ami: egy bánatos, ostoba ökörnek.
A zsúrfiú hiszi, hogy gúnyos, mikor elvtársazik, és az a szomorú, hogy ezt sokan viccesnek is tartják, jóllehet az a rendszer, melyből a megszólítás származik ezerszer tisztább, emberségesebb, demokratikusabb volt a mai magyar maffiatársadalomnál.
Felmenői jogászok, bírók, jogi egyetemek oktatói - mint ilyenek, a hatalom első számú kiszolgálói voltak, - már ha igaz, hogy a jog a hatalom kvintesszenciája.
Már ők is elég elasztikus gerinccel rendelkeztek, olyan változása a negyven évig tartó  rendszernek nem volt, melyet ki ne szolgáltak volna, és ebben csak követte a példát.
Elárulta az emlőt, vagy azt a testrészt, melyen egy csüngő has árnyékában nevelkedett, megtagadva felmenőit, akik - bizony-bizony - elvtársak voltak abban a korban, melyben szinte mindenki elvtárs volt, majdhogynem csak az elítéltek kivételével...
Ahhoz, hogy valaki elvtárs legyen, elv kellene, de ez sem neki, sem állítólagos ellenfelének nincs, helyette érdekeik vannak, amit szlogenekkel, handabandázásal iparkodnak elrejteni a választó elől.
Hozzávetőleg ebből következik, hogy ebből a pöcegödörből, mellyé a magyar társadalmat tették, jogállami módon kimászni szinte lehetetlen, és aki azt hiszi, hogy ha a jóllakott rablót lecseréli annak éhes neveltjére, hogy tett valamit, - hát téved.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a körülöttünk levő teljes világ forrong, változik, erre az egyik idióta hergeli négy éve háborúban álló és végre valami kis sikerre éhes, nálunk hatszor nagyobb szomszédunkat, melynek összes szövetségese szemében Nagyurunk egy eltakarítandó pojáca.
Ez a szerencsétlen meg rohan csatlakozni a következő világháború kilógó seggel kardcsörtető veszteseihez.
Miért van az, hogy világégések idején mindig idióta politikusok jutnak nekünk?

Lehet, ezt érdemeljük?

:O)))

ÚJ VILÁGREND AZ ERŐSEBB KUTYA ELVÉN

Akkor ez most világháború?
Merthogy így kívülről annak látszik,  és a békés polgárt a frász töri ki -, egy porcikája se kívánja, hogy a látszat valósággá lépjen elő.

Be is veti a szokásos technikákat, dúl a vak tyúk effektus, mely nálunk még dúsítva van a hazai liberális ellenzék szokott éleslátásával: nevezetesen nincs itt semmi látnivaló, csak a csüngőhasú rémísztgeti a népet háborúval, ami teljesen kizárt, hogy beszippantson bennünket!

És hát az is kizárt, hogy a legmagyarabb Magyar háborúba vigye az országot, hiszen ő csak az Európai Unió politikáját kívánja híven követni, és ugyan, ne mondja azt senki, hogy az Unióban épeszű politikus háborút akarna...
Igaz ugyan, hogy Nagy-Britannia, Franciaország és Németország közös nyilatkozatban jelentette be, hogy lépéseket tesznek nemzeti érdekeik és a régióban lévő szövetségeseik védelmében.
Az úgynevezett E3-as csoport Irán rakétatámadásait „válogatás nélkülinek és aránytalannak” minősítette, míg az amerikai és izraeli rakétacsapásokat természetesen arányosnak és válogatottnak könyveli el az Unió lángeszű vezetése a brit hasonszőrűekkel együtt.

Természetesen most- elmarad az össznemzeti siránkozás a lebombázott teheráni játszóterek és iskolák miatt, a precíziós csapással megölt  százötven iskolás mint járulékos veszteség fog bevonulni a magyar liberalizmus szelektív emlékezetébe.
Senki nem firtatja, hogy ki vagy mi hatalmazta fel az USA-t és Izraelt Irán megtámadására, a két állam veszélyeztetve érezte magát - mellesleg jogosan -, és ez Trump szerint felhatalmazta őket a jogellenes lépésre, míg ugyanez az érv nemigen állt meg az ukrán háború kitörésekor.
Az eset egyébként mindkét alkalommal hasonlít ahhoz, mikor a vadászaton a nyúl visszalő...
Az pedig, hogy háborús veszély van, maga a realitás, - adott esetben a NATO tagjaként vannak kötelezettségeink, melyek alól a legprofibb tolvaj sem tud kibújni, és ennyi csak az előnye a Horthy-rendszerrel szemben, mely önként és dalolva vitte az országot világháborúba...

A helyzet akár érdekesnek is lenne mondható, ha nem árnyalná a képet néhányezer hektoliter feleslegesen kiontott vér, nem vetné el a kölcsönös gyűlölet magvát további két-háromszáz esztendőre, vagy legalább megoldaná a közel-keleti helyzetet. 
Mindenesetre a háromszázmillió síita nem fogja hamar elfelejteni vallási vezetője lemészárlását, és azzal fog bosszút állni, ami rendelkezésére áll, - amit most az USA állami szinten vetett be: a terrorral.
Magában az Egyesült Államokban is él vagy háromszázezer síita, és a vallási fanatizmusnál erősebb inspiráció  a bosszúra kevés van.

Nemzetközileg a lépés Oroszországnak egyszerre jó és rossz hír: az olaj ára az egekbe szökken, viszont Irán deklarált szövetséges, és az amerikai lépés kihívás az oroszok számára is - ne legyen igazam, de a válaszlépés nem marad el...
Kína a szokott visszafogottsággal reagál, de azt hiszem, ezzel a lépéssel megpecsétlődött Tajvan sorsa. 
A Mennyei Birodalom nem fogja megvárni, míg Japán megerősödik, és miután a potsdami világrend felborult, hát Kínának is van elvarratlan szál a történelmében - akár még Dél-Korea is sorra kerülhet...
Dél-Amerikában sincs még lefutott játék, Kuba sorsa is aggályos, sok minden múlik azon, hogy Kína és Oroszország szemében mit ér meg a szigetország státuszának fenntartása...

Nálunk a helyzetet a választás bonyolítja, ilyenkor minden kampánykérdés, és az emberek össze vannak zavarodva.
Hol behozzák a nemzetközi politikát a közbeszédbe, hol úgy csinálnak, mintha egy másik bolygón élnénk.
A többség befogja a fülét, becsukja a szemét és reménykedik.
Reménykedik a csüngőhasú világgá zavarásában, reménykedik abban, hogy biankó csekkel ellátott utódja demokratává lényegül, reménykedik abban, hogy ha nem, hát majd elzavarja, bár negyven éve az orrán ütemre baxó legyeket sem tudja elzavarni, de majd most...
Közben az egész világ felfordul körülöttünk, de reménykedik abban, hogy ez bennünket nem érint.
Persze,  hiszen mi fűszálak vagyunk egy gyönyörű kis tisztáson.
Csak ezek az elefántok, meg az ő túlfűtött szexuális életük, ugye...

:O)))...

HOGYAN BUKTASD MEG PUTYINODAT?

A neves biztonságpolitikai szakértő az Index szerint elmondta, hogyan lehet megbuktatni Putyint.
Trump a védjegyéül szolgáló haját tépte - hogy ez nekem nem jutott eszembe!
Az európai vezetők átmenetileg felhagytak kedvenc torzsalkodásukkal, miszerint ki legyen a kapitány a süllyedő Titanicon, az orosz nagykövetségen égtek a titkos telefonvonalak, Putyin átmenetileg a Kreml atombunkerébe menekült, ahol hosszasan tanulmányozta a budapesti ötemeletesnél magasabb házak listáját miközben a fejét csóválta: Petya, Petya, ezt azért nem kellett volna...
Csak akkor nyugodott meg kissé, mikor rettegő beosztottjai értesítették a hírről, hogy Magyar Pétert sikerült végre összekenni egy lapát szarral, és Viktor Győzevics pozíciója javult egy hangyafaxnyit, tehát legalább erről a területről nem fenyegeti azonnali veszély...
Mi mindent túlélt pedig már, hányféle rákot, merényleteket, egy feleséget, ki tudja hány barátnőt, és most oda legendás túlélési képességének titka - hát hová is jut így a világ?
Felóvakodott a bunkerből, leült íróasztalához, és elkezdett válogatni a selypítős Vologyának szánt jégcsákány-modellek között, aztán elvetette az ötletet, és visszatért a már bevált alsógatya-mérgezéshez, mint célravezető módszerhez.

Meg nem értem, hogy kinek és miért van szüksége ilyen marhaságokkal kábítani a nagyérdeműt - persze a szerzőt és a szerkesztőt kivéve, mert azért a honor az csak honor, és a médiafelületet sem lehet túróval megtölteni, de hát annyi minden történik mostanában a világban, amit meg lehet szakérteni...
No persze a tudományos küllem sok mindenre lehetőséget ad, különösen akkor ha harminc éven át azt verik a nép bölcs fejébe, hogy az angolszász típusú parlamentáris demokrácia a létező világok legjobbja, és amelyik társadalom eltér ettől az angolszászoknak megfelelő gumi-etalontól, az fujdecsúnya, a benne élő emberek ostobák, vezetőik rongyemberek, tisztségviselőik talpnyaló bábok, mígellenben mi olyan okosak vagyunk - mint ahogy a költő írta -, a segünkben is felyünk van! 
Nem mennék most bele a demokrácia cégére alatt elkövetett bűnökbe, pedig csak az elmúlt évszázadban is bővelkedtünk bennük.
Nem mennék bele a demokratikusnak mondott politikai rendszerek vezetőinek változatos trógerságaiba, bűneibe, álszent szemforgatásaiba, tömeggyilkosságaiba, Hirosimába Vietnamba, Irakba, Líbiába, vagy legújabban Venezuelába, - ezrével lehetne pedig sorolni a példákat.
Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy társadalomszervezési modell egy adott országban évszázadok, évezredek alatt alakul ki, az adott társadalom tagjai számára az a természetes és minden ezzel ellentétes, rájuk kényszerített viselkedési forma lepattog róluk, mint földhöz vágott pléhbögréről a zománc.

Az orosz nép például erős, autokrata vezetőkhöz szokott, Rettegett Ivánhoz, Nagy Péterhez, Sztálinhoz, a cár atyuska feltétlen tiszteletéhez - mellesleg ez volt számára kifizetődő is, mert aki nem így viselkedett, az rövidesen alacsonyabb lett egy fejjel.
Az évszázadokon keresztül bevésett viselkedési forma a mai napig megmaradt, és a Szovjetunió esetében sem okozott zavart, hisz annak népei is autokráciákban éltek, mióta az eszüket tudták, meg ezer év.
Meg kell jegyeznem, hogy a leghatékonyabb államforma a brit tudósok szerint is a felvilágosult abszolutizmus, és Európa ma éppen ezt a tételt iparkodik visszaigazolni...
Aztán itt van Ázsia, a maga tekintélyuralmi rendszereivel.
Ázsiában az emberek között hierarchia megkérdőjelezhetetlen, kezdve a családon és befejezve az állam első emberén, és ez nem okoz törést senki lelkében, hiszen évezredek óta ezt szokták meg.
Nem csak Kínában, de például ha évtizede itt élő vietnami barátomhoz látogatóba jött a bátyja, akkor azonnal ő lett a család feje, megkérdőjelezhetetlenül döntött a család dolgaiban és a barátom ezt - magyar felesége legnagyobb álmélkodására - természetesen tudomásul vette.
Afrika törzsi világ , ott nincsenek nemzetek, csak törzsek vannak, és amikor az angolok az egy területen együtt élő törzsekből mesterségesen államot csináltak annak a ruandai népirtás lett a vége.
Az amerikaiak Irakban Szaddam elfogása után nem tudták elfojtani a belső harcokat, mire Szaddam azt mondta, hogy adjanak neki egy tiszta egyenruhát és némi műsoridőt a televízióban, és huszonnégy óra alatt véget vet a harcoknak.

De nem kell messzire menni, saját magunk is kiváló példa lehetünk.
Hiába élt a magyar nép a Kádár rendszer vértől iszamos esztendei alatt olyan jólétben, mint előtte ezer évig és utána feltehetőleg még párszáz évig sosem, a népnek errefelé autokrácia kell, és ezen nem segítenek a demokrácia kulisszái.
A magyar nép mindig küzdött - és többnyire vesztett - valakik ellen, legyen az tatár, török, német, orosz és még aki erre járt, és ehhez igazította túlélési stratégiáját.
Ebből adódik a sírva vigadás, ebből, hogy ha bemegy valaki valahová egy forgóajtón egy magyar előtt, a magyar lép ki előbb, ebből, hogy nálunk az adócsalás nemzeti sport.
Ebből adódik a magyar paraszt alázatos sunyiskodásba rejtett mohósága, a székely góbé primitív és átlátszó ravaszkodása, a magyar proli felfelé lenézése, az alaptalan kivagyiság, más nemzetek lebecsülése ami olykor egészen vicces mondatokat szül, mint például a magyar baka egy szál puskájának összevetése az amerikai atomarzenállal, amit egy hajdani képviselőnk volt kedves büszkén elkövetni...
És ebből adódik napjaink rémálma, a következő választás nevetséges ostobasága, amikor a magyar társadalom úgy akar harcolni az egyik autokrata ellen, hogy biankó csekket ad valakinek, aki elődje emlőin nevelkedett, abban a környezetben szocializálódott és eddigi működése se sok jóval biztat.
De hát ilyen ez a folyamat: egyet előre-kettőt hátra, és most az egész világ a két hátralépés fázisában van - legalább nem lógunk ki a trendből.
Hogy aztán ez néhányunknak nem tetszik?
A történelmet ez nem érdekli, csak hömpölyög előre a maga útján, és még annak is örülhetünk, hogy élve tanulmányozhatjuk.

Ne legyünk telhetetlenek...

:O)))

 

HÁT ÉN IMMÁR KIT VÁLASSZAK?

Hihetetlenül nehéz helyzetben találtam magam.
Nyakunkon a választás, és én nem találtam pártot, melyre jó szívvel leadhatnám a szavazatomat.
A prognózisok szerint négy pártnak van esélye bejutni a Parlamentbe,  ebből egyik a Fidesz, melynek sikerült az elmúlt évek során teljesen lejáratnia magát, és amelynek kormányzása egyszer még a maffia-kormányzás szinonimája lesz, eleve kiesik nálam a jelöltek közül.
Egyébként is, szerintem csak tréfás kedvű kölykök nevezték el hajdan az atlantista mainstream nyomására így kreálmányukat, mely igen rövid hezitálás után Orbán Viktorrá lényegült, és ez - még az elején - végképp betette nálam a kaput.
Már az indulása sem tetszett, mikor a velejéig hazug újratemetési ceremónia során a kis vékony, szőrös figura haláltmegvető bátorsággal kivetette magát a földszinti ablakon, mire az összes nagymama ájultan összepisilte magát.
Később aztán már hiába lógott ki a lóláb, hiába derültek ki Orbán látogatásai a Sepsi dohánybirodalom büntetett előéletű fejénél, Pintér olajbizniszei, a rendőrautóban magát öngyilkoló bűnözőről, a kellemetlenné vált felcsúti juhász kocsijáról leesett létrájának ügye, a hívőknek már mindegy volt - komcsi hazugság, ugye.
Azt szokták mondani, hogy a rendszer korrupt, de ez nem egészen igaz, hiszen a rendszer  nemigen szokta törvényellenesen lekenyerezni céljai elérése érdekében az állampolgárt, legfeljebb megveszi kilóra, mint a kacsát, - ez nem egy korrupt, hanem egy bűnöző rendszer.
Nem tudom, hogy Putyin fogja-e, és ha igen, mivel a Mi Boldogságunkat, de sajnos ahogy Ázsia szerepét látja a világ jövője szempontjából, az kétségtelenül reális, habár politikája klasszikus hintapolitika, aminek szinte soha nem szokott jó vége lenni.

Ellenfelének a jelenlegi európai atlantisták Orbán megelőlegezett reinkarnációját alkották meg Magyar Péter személyében, aki egy hisztis miniszterfeleség szerepét hozza egy másodosztályú szappanoperából.
Pártja, a Tisza olyan, mint egy szabadkőműves páholy, titkai számosak.
Az utolsó percig titkos, hogy kik akarnak képviselni bennünket, de talán jobb is.
A módszer kiváló lehetőség az eddig a perifériára szorított karrieristák érvényesülésére.
A jelöltek kiválasztása cirkusz az ostobáknak, aki azt hiszik, hogy politikussá lenni a világ legegyszerűbb dolga, jobb esetben választással, rosszabb esetben kinevezéssel megy.
Nálunk vegyes rendszer van, a Vezér vagy a Megváltó kinevezi, aztán a szekta majd megválasztja a jelöltet, akiről a hívő az ő rengeteg eszével azt gondolja, hogy felbukkanása isteni csoda.
Hogy miért is nem ismerte senki eddig, az bizonyára határtalan közéletiségének eredménye.
Program pedig nincs, hiszen ha a Fidesz programja is ennyi, akkor bizonyára az is meggyőző, ha azt mondjuk, hogy ha elárulnánk, senki sem szavazna ránk - pedig dehogynem.
Ennek a társadalomnak csak ígérgetni kell, azt szereti, de nagyon.
Az volt a mondás, hogy Magyar a kampányát majd saját vagyonából és adományokból folytatja, erre nem kiderül, hogy kampánya alatt saját vagyona még nőtt is?
Ez nem lenne baj, a baj az, hogy senki nem tudhatja, ki finanszírozza őt is szektáját, hiszen ingyen leves nincsen, egy esetleges választási győzelem után pedig fizetni kell.
Egyébként is van egy olyan érzésem, hogy ez a formáció Orbán biztonsági intézkedése esetleges választási veresége esetére, hiszen olyan régen van kormányon, hogy még lelkes híveinek egy része is megunhatta, a nép másik fele meg azt mondja, hogy Orbánnál még ez a neveletlen és elkényeztetett budai zsúrpubi is jobb lehet.
Pedig mindegylófax.

A Mi Hazánk számomra eleve kiesik, engem nem vonz a nacionalizmus, mosolygásra késztet a magyarkodás, ami itt a hadak útján elég vicces is.
Errefelé senki nem tudhatja, melyik felmenője volt rabbi a kazároknál, esetleg mongol harcos, német lovag fegyverhordozója, vallon katona, svájci vagy olasz zsoldos, sváb betelepülő vagy cigány cimbalmos, ukrán, német vagy kazah katona - a történelem éppen hogy keverte a kártyát... 
Bennem nem él nosztalgia a Magyar Királyság iránt sem,- lakosságának jó, ha fele volt magyar nemzetiségű, és Trianont is egy eltékozolt lehetőség eredményének tartom, mintsem nemzeti tragédiának. 
Nem tudok szent gyűlölettel nézni más nemzetekre, nem utálom a németeket, mert mióta csak a magyar állam fennállt, mindig arra törekedtek - és általában sikerrel - , hogy vazallus-államukká tegyenek bennünket, nem utálom az oroszokat, akik akkor jöttek, ha hívtuk őket, nem utálom a románokat, akik csak saját identitásukat akarták megélni, sem a többi népet, akiknek függetlenségi törekvése csak tükörképe volt a magyarság szupremációra való törekvésének, és az akció reakciót szült.
A párt egyébként lapul, mint lapulevél a fűben, ahogy egy potenciális koalíciós partnerhez illik, vagy aki kívülről akar támogatni egy olyan pártot, melynek szavazói koalíciókötés esetén farokfelcsapva  hanyatt-homlok elrohannának világgá.

Marad tehát a DK, mely annak dacára, hogy soha nem tartottam baloldali pártnak, mégis közel állt hozzám, mert azt reméltem, hogy a kor letőségei között megpróbál adekvát válaszokat adni a társadalom kérdéseire.
Sajnos ez is vezérelvű párt lett, és számomra - bármennyire is rokonszenves volt ez a vezér - nemigen tűnt demokratikusnak, mégha ő maga rendületlenül hitt is ebben.
A demokrácia ugyanis - többek között - folyamatos kontrollt jelent a vezetőknek választottak felett, és nem enged teret a művészi improvizálásoknak, a pocsék káderpolitikának, melynek most Dobrev Klára issza a levét.
Minden szervezetet fenyegető veszély, hogy a vezetői köre beterjessé válik, elveszti kapcsolatát a társadalommal és azt hiszi, hogy a körön belüli harc elegendő a társadalom jobbá tételéhez.
Nem vagyok biztos abban, hogy most, hogy a párt új vezetőt kapott, ez elégséges a változáshoz.  
Az pedig, hogy a közelgő parlamenti választás majd alkalmat ad néhány prominens szereplőtől való megszabadulásra, inkább sajnálatos, mint örömteli.
Dobrev Klárát szeretném technokratának látni, profi politikusnak, aki átlátja a pályát.
Neki még azt is el tudom nézni, hogy atlantista húrokat penget, ha nem viszi túlzásba, jóllehet megeshet, hogy tévedni fogok, végtére is nőből van és ez azért feltételez némi érzelmi befolyásoltságot.
Legutóbbi javaslata a határon túli magyarok választójogának visszavonásáról mégis elhiteti velem, hogy a DK és személyesen ő komolyan gondolja azt, hogy ezt az országot jobbá lehet tenni.
És hogy a demokráciához vezető út első lépésének ez is megteszi.
Nem lehetett könnyű meghozni azt a döntést, hiszen eklatáns példája annak, mikor a józan ész szembe megy a felkorbácsolt érzelmekkel. 
Az emberek szeretik azt hinni, hogy a magyar nép egységesen gondolkodik, pedig a fenéket.
Sajnos, ez a társadalom meglehetősem önző, haszonelvű és a rendszerváltás sajnos azokat igazolta vissza, akik ezt az elvet követik, hamar lepattogzott a Kádár-rendszer alatt a társadalomra rakódott közösségi máz, - a kapitalizmus az egyéni érdekek elsőbbségére épül. a liberalizmus szintúgy,.
A nép ezt választotta, és mégis csodálkozik a harácsoláson, a "kaparj kurta, neked is jut" mentalitáson, én meg a népen csodálkozom, hogy csodálkozik.
Nem baj, majd Bécsben nyit cukrászdát - vagy kisnyúl...
Nem igazáb vagyok híve a protest-választásoknak, nem hiszek abban, hogy mindegy, hogy ki csak Orbán ne, miközben szentül hiszem,. hogy a magyar nép nála azért jobbat érdemel.
Nem azért mert annyira kiváló, nem azért mert annyira okos, mert meg tudja becsülni a jódolgát, hanem mert olyan, mint egy tehetséges, de neveletlen, telhetetlen kisgyerek, akit  az érzelmei és a fantáziája visz.
Kellene egy kis szerencse neki végre, hátha most már felismerné...

Az egyéni képviselő kérdése más dolog, abban pedig miért bíznék, aki ebben a ciklusban állandóan a Fidesszel szavazott, és még mikor bebizonyosodott, hogy politikai blöffhöz adta a nevét, akkor sem korrigált?

Hát, majd meglátjuk, ezt mondta a vak is, ugye, - de míg élünk azért remélünk!

:O)))

SZEKTÁK ÉS PRÓFÉTÁK

A téma mindenfelé a soron következő választás.
Az általam is tisztelt választási szakértő is elmondta véleményét, a civilek is esélylatolgatással töltik unalmas óráikat - folyik a hitélet Magyarországon.
Már régen nem pártok kérik a választók bizalmát, hanem szekták, próféták vezetésével folyik a kollektív ájuldozás, a beszédeken való lelkendezés, a hívők már csak a hanghatásra reagálnak, jóllehet az egyik guru egy őszinte pillanatában elmondta, hogy nem azt kell figyelni mit mond, hanem azt, hogy mit csinál.
A híveknek ez nem számít, őszinte hittel verik a fejüket a falba, és nézik a produkciót: két macska vagyok és játszom egymással.
Nopersze, csak a hazai pályán, mert egyébként együtt szavazunk, együtt haladunk, mögöttünk lemmingek százezrei tartanak naiv lelkesedéssel az óceán felé, hol majd - fuldoklás közben - elpusztíthatatlan optimizmussal megállapítják, hogy már megint elkúrtuk.
Nem kicsit, nagyon...

Minden ász a hatalom kezében van.
A pénz, melyet most szórnak, mint a pelyvát, hogy aztán majd kiemeljék a lekenyerezettek zsebéből. anélkül, hogy azok észrevennék.
Csak szidják az inflációt, melynek semmi köze sincs a politikához, hiszen infláció csak úgy lesz, mert a gonosz és telhetetlen kereskedők felsrófolják az árakat.
Ha meg a másik macska diadalmaskodik, akkor hadd kapja amit érdemel, ha mi maradtunk volna, már régen tejjel-mézzel folyna a Duna, de majd ha visszajövünk!
Addig meg hadd tanulja a hálátlan nép, hogy kire érdemes adnia voksát!
A törvény a hatalomé, megváltoztatásához minősített többség kellene, ami persze mostanában nem lesz errefele.
A hatályos törvény az első költségvetés benyújtásáig hagyja csak szerencsétlenkedni a nemkívánatos nyertest, vagy talán addig, míg a hatalom ezt kívánatosnak tarja, mert a legjobb üzlet - ha már mindent elloptunk - mással vitetni el a balhét, aztán visszatérni megmentőnek.

Ugrálsz?
Kezükben valamennyi fegyveres erő és szervezet, de persze lehet, hogy szélsőjobb szabadcsapatok csinálnak rendet, egy új rendet Magyarországon.
Hogy ez törvénytelen lenne?
Az ügyészségek és a bíróságok, az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács is a kezükben van, és bár a nagyonostoba hívők azt hiszik, hogy a törvényes rend számít valamit, a nemzetközi rend jelenlegi helyzete csak ébreszthetne kis gyanakvást bennük, hogy hátha mégsem az idealizmus irányítja a történéseket...

Az okosok még mindig választási csalásról delirálnak.
Hadd mondjak egy érdekes újságot: a jelenlegi választási rend mellett nem kell csalni, olyan mindegy ugyanis, hogy ki nyeri a választásokat - a döntés úgyis Orbán kezében van.
Hogy ne ott legyen, ahhoz kellene még egy masszív ellenzéki párt, mely be tud juttatni az új parlamentbe negyven-ötven képviselőt, de ilyen jelenleg nincs.
A Mi Hazánk - ha Orbán úgy dönt - a Fidesz potenciális koalíciós partnere, hallgat is most szépen, nehogy bajt csináljon.
A Demokratikus Koalíció meg nem kell Magyarnak, ő azt énekli: neki egyedül kell a kétharmad, ami irreális cél, és a Tisza Budapesten már bemutatta az együttműködési készségét.
A DK egyébként is elkötelezte magát az euroatlantista politika mellett, ami a jelenlegi külpolitikai helyzetben nem egy jó ómen.
Ha vége az ukrán háborúnak, nem jósolnék valami dicső jövőt Ursula asszonynak, legfeljebb Zelenszkíjjel nyalogathatják egymás sebeit, miközben Európa visszatér az olcsó energiahordozókhoz, hogy gazdasága kiheverhesse a Merkel utáni megpróbáltatásokat.
Magyar meg közben hülyeségeket beszél, meg akarja versenyeztetni az orosz vezetékes gázt a tengerentúlról hajókon szállított cseppfolyósított majd visszaalakított palagázzal, a szintén vezetéken szállított  orosz olajat a tankereken szállított olajjal, miközben nem nagyon beszél arról, hogy hogyan kívánja letakarítani az energiahordozókról az eszméletlenül magas adóterheket.
Újra akarja tárgyalni Paksot meg a kínai vasutat - igaz, legfeljebb a végén bejelenti, hogy nincs eredmény, de ő megpróbálta...
Kellene már egy politikai erő, egy olyan koalíció, mely az ország érdekeit képviseli, a legszegényebbektől a leggazdagabbakig.
És kellene már egy-két valódi politikus.

Választunk, de ott tartunk, mint a szocializmus utolsó esztendeiben: akárkire adjuk a voksunk, a hatalom a Párt kezében marad.
Csak az a párt a többség érdekeit képviselte, és a választás célja az volt, hogy az érdekek tolmácsolására legalkalmasabb emberek kerüljenek az Országgyűlésbe, ma meg nem egészen így tűnik...
A világ forrong, minden változásban van, ki tudja, mi lesz a vége.
Majd húsz év múlva kiderül...

:O)))

AZ ÍGÉRET FÖLDJE

2009 óta írom ezt a blogot, és be kell vallanom, hogy mindig nagy élvezettel tettem.
Nézegettem a politikai élet változásait, néha bólogatva, néha hitetlenkedve.
Magam számára az volt a célkitűzés, hogy megpróbáljam megérteni a politikai mozgások mögött meghúzódó okokat és szándékokat, azok számára pedig, akik megtisztelnek azzal hogy olvassák a posztokat egy új nézőpontot adni, hogy aztán ezt is átgondolva alakíthassák ki saját véleményüket.
Nem vagyok egy hittérítő típus, nem tartom véleményem a bölcsesség sarokkövének, mindössze gondolkodásra szeretném serkenteni olvasóimat, de ha nem sikerül, hát az se baj.
Azzal azért elégedett vagyok, hogy akik errefelé kommentelnek, többségükben ugyanúgy utálják az óvodai szintű vitát, mint én - hüje vagy - te vagy hüje és ha nem mész odébb, meghúzom a copfod - bár itt is érvényesül a magyar politikai magaskultúra: csak azt olvassuk, amivel biztosan egyetértünk...
Ebből kifolyólag jobboldali harcos errefelé kevés van, hiszen itt macerás jelszavakkal dobálózni, a többiek hamar kiutáljak az ostobákat.
Szóval, élveztem a dolgot, de az utóbbi évben örömöm nem volt felhőtlen.
Megbolondult a világ, megbolondult a politika is.
Külpolitikailag óriási a zűrzavar, és ebből adódólag óriási a veszély is.
Ahogy József Attila írta: Forgolódnak a tőkés birodalmak...
És egyáltalán - ahogy napjainkban forgolódnak a birodalmak, az impériumok, egyszerre értelmet és illusztrációt nyer Marx, Lenin, Hobson és a többiek munkássága, és az események ad acta teszik azokat a véleményeket, melyek megpróbálták elavultnak, meghaladottnak tekinteni a baloldali gondolkodók munkásságát.
Oroszországra sokan ma is úgy tekintenek, mint szocialista országra, jóllehet mára klasszikus imperialista birodalommá változott, és annak megfelelően is viselkedik.
Igaz, azért a múlt század tapasztalatai benne vannak az orosz ember gondolkodásában, nem tudja elfelejteni a világháborús éveket, az ukránok egy részének gondolkodásmódját, a németekkel kollaboráló ukrán fasisztákat, a koncentrációs táborok őreit, a banderistákat.
Utódaik nem vesztek el, az Oroszország feltrancsírozására készülő nyugati államok segítségével uralomra került nacionalisták alatt kivirágzott a neonácizmus, olyan szabadcsapatok jöttek létre, mint az Azov hadtest, és elkezdték módszeresen irtani a sokmilliós orosz nemzetiséget.
Betiltották nyelvhasználatukat, településeikre aknazáport zúdítottak, tizenezer áldozatot eredményezve.
Ez persze csak a casus belli volt, a kitört háború valódi oka az orosz föld kincse volt, melyre az angolok, angolszászok foga már évszázadok óta fájt.
Bölcs népünk a szemét forgatta, mikor az oroszok egy évtizednyi hezitálás után megunták a dolgot és hozzáláttak a probléma megoldásához - katonai eszközökkel.
Hirtelen megszerették az ukránokat, akik eddig legfeljebb maffiózók, vagy nyugdíjukat tőlünk lopó, közutálatnak örvendő alakok voltak, pedig csak némi fantáziával be kellett volna helyettesíteni az Azovot a Vasgárdával, az orosz nemzetiségűeket a romániai magyar nemzetiségűekkel és mindjárt tisztul a kép.
Ehhez képest én lettem a helyi muszkavezető, a saját politikai oldalam politikai képviselői meg óriási humanisták, meg emberjogi harcosok, akik hívei az emberek önrendelkezésének. Koszovó esetében lelkesen helyeslték is a függetlenedési törekvéseket, míg a Donbasz és a Krím orosz lakosságától tízezernyi halott után is megvonnák ezt a jogot.
Putyin birodalmi vágyairól delirálnak, mintha Oroszország nem lenne enélkül is birodalom.
Lesajnálják az orosz embereket - szegény, éhező muzsikok - az orosz technikát - gombot se tudnak gyártani - miközben nem hajlandók megbarátkozni a valósággal, a kertünk végében található szuperhatalom létével.
A kínaiak tekintetében még nagyobb a zűrzavar, képtelenek elhinni, hogy egy kommunista ország a maga sajátos módszereivel - melyek leginkább Lenin NEP-jére, vagy a késői Kádár-kor társadalomszervezési politikájára emlékeztetnek - képes elérni, hogy a világ legnagyobb gyártója legyen, szinte korlátlan anyagi és emberi erőforrással rendelkezik.
A kérdés ma az, hogy ki fogja vezetni a világot - Kína vagy az USA?
Utóbbi hanyatlása elkerülhetetlennek tűnik, számtalan belső és külső problémával küzd és a lehető legrosszabb módszerrel - erőből akarja megoldani ezeket.
Nem fog menni, a világon már szinte minden államnak elege van az erőszakos amerikai érdekérvényesítésből, és ezt csak erősíti Venezuela és Grönland helyzete, mely a maga pőre valóságában mutatja meg az USA valódi természetét.
Bölcs népünk persze a kínaiakat azonosítja a kínai büfé szakácsával, kiutálja a Fudan Egyetemet, jobbik esetben egy szintre hozva a Soros-féle Közép-Európai Egyetemmel, ami már magában vicc.
Nekünk nem kell a kínai autógyár, a vasút, az akkumulátor gyár, és leginkább az én bandám hörög ellene.
Valószínűleg azért, hogy érthetőbbé tegye, miért esett pofára itt folyvást az ellenzék.
Bezzeg az USA, meg a Fehér Ház az ő velencei tükrével, az tetszik, pedig ha a Római Birodalom valamelyik provinciájában úgy viselkedik egy helytartó, ahogy az amerikai nagykövet viselkedett nálunk, hát ledobják a padlóla, de nagyon!
És akkor ez még csak a világpolitika, amelyik maga a logikus rend Magyarországhoz képest...
Merthogy nálunk a kormányzó párt programja az, hogy "folytatjuk"!
Elég vonzó program, ahhoz képest, hogy az ország romokban hever, oktatás, egészségügy, szociálpolitika annyi van, amennyi a végtelenül megalázott, kizsigerelt de hivatástudatukat még valamelyest megőrző emberektől telik, miközben kilopják a szemüket is és hűbéri társadalmat barkácsolnak.
A főtolvaj egy rossztermészetű, nepotista krakéler aki felismerte, hogy a nap keleten kél, de addig nem táncol ki az Unióból, míg egy eurocent ellopnivaló még marad a projektben.
Kínában már régen lógna, Oroszországban Kolimával ismerkedne, az USA pedig már régen exportálta volna Guantanamora, hordós búvárkiképzésre, ha nem lenne olyan hasznos, mint a csatorna partján tenyésző lapulevél szükség idején.
Kihívója a választáson a Puskás Akadémiától leigazolt saját nevelésű játékos, akinek még annyi programja sincs, mint mentorának, jelöltjeiről nemigen lehet tudni semmit, de ő Petrus Magyarosz Soter.
Bölcs népünk diktátori hatalommal ruházná fel, mondván, majd meglátjuk, legfeljebb leváltjuk.
Hát igen, csakhogy a fogkrémet is könnyebb kinyomni a tubusból, mint visszatuszkolni...
A két másik - parlamentbe kerülésre esetleg esélyes -  párt közül a DK kap kígyót-békát, a Mi Hazánk körül meg nagy a kuss, - végtére is lehet belőle még koalíciós partner is.
Hogy Nagyurunk mit kavar, az hidegen hagy, rabló raboljon, ugye.
De hogy az ellenzéke ilyen nyálcsorgató idióták gyülekezete legyen, ez azért meghökkentő.
Választani kell, de nem egyszerű.
Mindketten gátlástalanul ígérgetnek, a fedezetrő+l szó se esik.
A választó elspekulál: a rablónál hátha leesik nekem is egy morzsa a zsákmányból, amit meg az ellenzéktől kapnék, az jelenleg a lóra van szerelve.
Kit válasszak, kit válasszak?
Én is spekulálok - belpolitika helyett nem kelleme inkább jó kis ezoterikus témákkal foglalkozni?
Esetleg gasztroblogot írni?
Esetleg a kettőt egyesíteni?
Vegyél egy csipetet a  csüngőhasú disznó zsírjából, , keverj hozzá olajban sütött megváltóhájat, majd gyertyaszentelő napján, mikor a bagoly tizenkettőt huhog öntsd az egészet lakásod legkisebb helyiségében egy ügyibevaló porcelán edénybe, majd mormold el háromszor "aqua carcerem", és nyomd meg a gombot.
Esetleg a bal vállad felett hátranyúlva rántsd meg a madzagot!
Lelked elégedettség önti el, átmenetileg megnyugszol.
Azért az is valami...

:O)))